Benedek

Az a néhány könyv ami nálam volt a folyosó egész területén szét szóródót, mintha csak engem akarna bosszantani. Oda sétálok a legközelebbi könyvhöz és szitkokat motyogva fölveszem. Aztán ezt meg ismétlem a következővel, majd az az utánival. Csak tudnám mért kell ennyit sétálnom két könyv között, jobb lett volna ha egy kupacban maradnak....
Ahogy felveszem az egyik könyvet kiesik belőle egy összehajtott lap, kíváncsian nyúlok érte. Rápillantok a könyv elejére, Repüléstan. Szét nyitom a papírt, rövid két soros idézet van benne. "Két ellentétes nézőpont létezése már közös alapot jelent. Minél jobban megismerjük az ütközési felületet, annál nagyobb az esély a konfliktus megoldására."
Értetlenül nézem a szöveget, hát ez meg mit jelent és mért van az egyik tankönyvemben?
Hirtelen ötletöl vezérelve kinyitok még egy könyvet. Ugyan olyan lapot találok benne, csak az idézet más. "Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit belőle,még azokból is, amelyeket elveszítünk..."
Ezen már meg sem lepődöm, az idézet elolvasása után már nyitom is a következő könyvet. "Amint az ember elkezd foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak róla mások, azonnal elfelejt önmaga lenni."
Gondolkozás nélkül nyúlok a következőért. Vagyis csak nyúlnék, de a következő könyvem egy srác kezében van. Meglepetten nézek rá, hát ő vajon mikor jött?
Magamban vállat vonok, mindegy. Rámosolygok a fiúra és elveszem a könyvet, aztán válaszolok a kérdésére.
-Köszi, igen.
Összeszedem a papírokat, majd elfogadom a felém nyújtott kezet.

Taylor Stark

Azt hiszem ezentúl csak késő délután jövök ide, vagy korán reggel. Ilyenkor egy diák se jár ide, szerencsémre. Bár ha ezt tudom, akkor itt kezdtem volna a vizsgákra való felkészülést. Már az első fejezet közepénél tarok és minden fontosat megjegyeztem. Igaz, hogy emiatt legszívesebben elmennék repülni, de most tanulnom kell. Nem mintha olyan szorgalmas lennék, egyszerűen csak nem akarok évet ismételni.
A gondolataimból a lépcső nyikorgása ráz fel. Előveszem a pálcám és az ajtóra irányítom.
- Insidiae!
A varázslat sikeres, néhány pillanat múlva megpillantok egy fiatal fiút a lépcsőtetején. Egy rövid sóhajjal törődök bele, hogy már megint lesz társaságom. Megszüntetem a varázslatot és egy fintorral folytatom a tanulást. Kb. két teljes percig tudok még békében tanulni, aztán belép a srác. A kérdésre felpillantok. Az arcán lévő hülye vigyor láttán enyhén megemelkedik a szemöldököm, de nem kérdezek rá. Ezen kívül nem tűnik fel semmi extra a srácon, a kinézete alapján elsős, talán másodikos lehet.
A kérdésre majdnem rávágom, hogy igen, de végül inkább finomítok a válaszomon egy kicsit.
- Ha csöndben leszel, nem.
Ezzel én befejezettnek nyilvánítom a beszélgetést és folytatom az olvasást.

Taylor Stark

Egy újabb mondat feléig juttok, mire a srác bejön és megköszönni. Nem igazán értem, hogy mit is köszön, de nem érdekel. Valahol beljebb a szobában elhelyezkedik és békén hagy. Ez így szerintem mindkettőnknek jó.Egy oldal elolvasása után felpillantok, a fiú pedig a szemembe néz, aztán gyorsan lesüti a szemét. Értetlenül nézek a néhány babzsákkal arrébb ülő elsősre, mert biztos, hogy nem másodikos ahhoz túl szerencsétlen.
Na, mindegy... Vissza fordítom a tekintetem a lapokra és újra elkezdek olvasni. Persze most sem sokáig tudok tanulni. Hiába mondtam, hogy legyen csendben ő mégis beszél, rá adásul hozzám. Egy fontorral veszem tudomásul a kérdést. Ránézek arra a sorra amit éppen olvastam, aztán fagyos tekintettel pillantok fel a srácra.
-Ha annyira tudni szeretnéd, elég zavaró, hogy bámulsz.
Ezzel én lezártnak tekintem a témát. Remélhetőleg most már nem fog nézni, helyette inkább ő is tanul.
Keresztezem a lábaim, aztán félkézzel lesimítom a szoknyám. Egy utolsó fagyos pillantás erejéig a fiúra nézek, aztán folytatom az olvasást.

Rozsos Annamária

Mikor máskor érne ide a diákom, mint most? Pont lefelé lógok a seprűmről, mivel a lajhár lendülést gyakorlom. Vissza lendülök az eredeti helyzetem be és a pálya bal széléhez közel megállok. Egy helyben lebegve várom, hogy végre felszálljon a csaj. Ami hosszú másodpercek után sem történik meg valamiért.
Már épp kezdenék ideges lenni, amiért ilyen egyszerű dolgot sem tud és a legelejéről kellene kezdenem a tanítását. De szerencsére fel emelkedik, bár elég óvatosan. Komoly arccal figyelem Annamáriát, próbálom felmérni, hogy mennyit tudhat.
Amikor mellém ér és köszön egy enyhe fintorral reagálok.
-Szia.
Látva őt kezdem megérteni, mért nem játszott a legutóbbi szezonban a Navine. Ha mindenki ilyen vagy legalábbis hasonló, mint ő akkor már az első tízpercben porrá zúznánk őket...
Megrázom a fejem, hogy vissza térjek a valóságba, aztán a lányra nézek.
-Na, mit szeretnél tanulni? Egy-két cselt vagy gyorsulni, esetleg jól lassítani?

Elemi mágia óra

Kiérve először elvakít a fény, miután hozzászokik a szemem a világossághoz eltátom a szám. Kint több tucat sárkány pillantok meg. Játszó, alvó, repülő és egyéb dolgokat csináló hatalmas bestiák. Mind mese szép.
Miután kicsodálkoztam magam, észre veszem, hogy mégsem sérültem meg. Elmosolyodom, ez talán segíthet valamennyit a kijutásban. Leülök a barlang bejáratához közel és nézem a sárkányokat, közben pedig próbálok valami tervet kitalálni.
Nem félek, de nem is tartom jó ötletnek, hogy csak úgy átsétáljak köztük. De ezen kívül, csak a vissza sétálás marad amit nem vállalok. Na, most mi legyen?
Figyelem a bestiákat, majd néhány perc után úgy döntök lemegyek. Végül is megégni nem fogok a többit pedig biztos eltudom kerülni valahogy.
Felállok és lassan elindulok lefelé, közben félszemmel figyelem a sárkányokat.
Sérülés nélkül lejutok, de ott megtorpanok. Nem tudom rá venni magam, hogy elinduljak. Vágyakozva gondolok a seprűmre, most melyen jól jönne...
Megrázom a fejem, ez most lényegtelen. Veszek egy mély levegőt és elindulok. Végül is legrosszabb esetben, majd megment a tanár úr.

Fodor Mihály
Ruha

Unatkozom, nagyon. Most, hogy nem kell annyit tanulnom rengeteg szabadidőm lett. Amivel nem tudok mit kezdeni. Egyenlőre egy kviddics magazint olvasok és lustálkodom.
A legtöbb csapat a bajnokságra készül, ami eszembe juttatja, hogy ebben a szezonban már a Rellon nem fog játszani a suli "bajnokságon". Erről pedig eszembe jut, hogy elmehetnék repülni. Ez az ötlet teljesen felvillanyoz, ledobom az éjjeliszekrényemre az újságot. Felkapom a seprűm, majd kis habozás után a napszemüvegem is.
A kapuig sétálok, ott viszont már seprűre ülök és a levegőbe emelkedem magasan a házak fölé. Először csak lassan repülök, aztán egyre gyorsabban. Így kb. 10-15 perc alatt a hátam mögé kerül a falu. Itt már lejjebb ereszkedem, hogy kiderítsem hol vagyok éppen. Nem meglepő módon a tóhoz közeledem.
A víz fölé érve ráhasalok a seprűmre és a sötétben csillogó víztükröt nézem. Feltolom a fejem tetejére a napszemüvegem, de úgy látszik lazán helyeztem csak el. Mert a következő pillanatban már a tó felé zuhan. Szitkozódva nyomom le a seprűm orrát, majd miután elég közel kerülök a szemüveghez kinyújtom a jobb kezem és megpróbálom elkapni. Meglepő módon sikerül, a markomba szorítom, de elégedettnek lenni nincs időm. Mivel a következő pillanatban eszembe jut, hogy nagy sebbésségél közeledem a víz felé. Az előbb vissza szerzet napszemüveggel mit sem törődve két kézzel rántom fel a seprűm orrát, ezzel egy időben pedig mély levegőt veszek és becsukom a szemem. A becsapódást nem tudom elkerülni, de csak néhány pillanatra merülök el a habokban. Félperc sem kell és már az ég felé szállok. Bosszúsan kifújom a levegőt és megállítom a seprűm. Egy darabig csak egy helyben lebegek, közben pedig szitkozódva áldom a szerencsém amiért sérülések nélkül meg úsztam ezt az egészet. Miután valamennyire elpárolog az adrenalin a szervezetemből és kevésbé remegek, a stég felé irányítom a seprűm. Az ott ülő sráccal mit sem törődve leszállok. Csak most veszem észre, hogy a napszemüvegem összetört amikor felrántottam a seprűm orrát. Vágok egy fintort és ledobom a deszkákra. Most már mindegy. Lerakom a seprűm, aztán elkezdem kicsavarni a pólómból a vizet. Ami csak részben sikerül, mivel nem veszem le.

Rozsos Annamária

A válasz minden, csak nem az amire számítottam. Elkerekedett szemekkel nézem a lányt, biztos én hallottam rosszul ilyet normális ember nem kérne tőlem.
Egy ideig csak némán nézem köpni nyelni nem tudok meglepődésemben nemhogy megszólalni. Annamáriát nézve rájövök, hogy nem a hallásommal van gond. Ez újfent letaglóz. Ő most ezt komolyan gondolja?!
Miután sikerül leküzdenem meglepődésem bosszúsan nézek a Navinés csajra. Ez biztos csak egy rossz vicc. Még, hogy én trükköket tanítsak neki. Hát mi gondol rólam?! Nem vagyok én cirkuszi bohóc! Én kviddics játékos vagyok.
A következő mondata megakadályoz egy pillanatra abban, hogy ezt mind a fejéhez vágjam. Ezt úgy látszik megérzi, mert távolabb szál tőlem. Ezzel mit sem törődve gyilkos pillantással válaszolok.
-Na elmehetsz a f*enébe! Tudod kivel szórakozz.
Lenyomom a seprűm orrát és elindulok a föld felé. Van nekem jobb dolgom is mint ilyen hülyékkel törődni. Hagyjon békén és örüljön, hogy előbb jó kedvem volt és ennyivel megúszta.  

Fodor Mihály

A pólóm csavargatása közben abba hagyom a szitkozódást és elmosolyodom. Végül is most hajtottam végre egy iszonyat jó mutatványt. Az már mellékes, hogy nem terveztem, de fényes nappal szívesen megismételném. Mondjuk akkor nem egy hülye napszemüveg miatt...
Elengedem a felsőm, aztán kiveszem a zsebemből a pálcám. Ezzel egy időben megszólal a srác aki mellet landoltam. A monológ közepén körülbelül megunom hallgatni, a törőt szemüvegemre irányítom a pálcám.
-Reparo!
Vissza csúsztatom a pálcám a zsebembe és felveszem a napszemüvegem. A varázslat sikeres volt, pont olyan mint a manőver előtt. Megszokásból felveszem, aztán feltolom a fejem tetejére. Ezután a fiúhoz fordulok. Elégedett mosoly jelenik meg az arcomon, jó tudni, hogy szuper volt előbbi mutatványom.
-Szia. Igen.
A hirtelen fáradság tör rám, ami azt jelzi elmúlt az adrenalin hatása. Leveszem az átázott szandálom és leülök. Észreveszem, hogy az én seprűmtől nem messze van egy másik seprű is amit eddig nem vettem észre. Eddig nem igazán érdekelt a srác, de ez most felkeltette a kíváncsiságom. Kicsit oldalra fordulok.
-Az a te seprűd?
A fejemmel kicsit az enyém mellet látott repülési eszköz felé biccentek. Ha tényleg az övé, akkor még érdekes is lehet ez a találkozás.  

Tüszőfűi Lilith
Ruha

Milyen jó újra itt lenni. Mosolyogva sétálok a könyvkupacok között, néha-néha kézbe veszek egy könyvet és beleolvasok, aztán vissza teszem. Egyenlőre még semmi sem fogott meg. Mondjuk nem is konkrét céllal jöttem. Inkább a hely varázsa miatt, nem tudom mért, de szeretem az ilyen helyeket. A legtöbb ember mindig meg lepődik ha könyvek között lát, pedig ez nem nagy dolog a Rellonosok is szoktak olvasni. Bár igaz, hogy a sok olvasás inkább Levitás jelem vonás...
Vállat vonok, ezen feleslegesen gondolkozom. Találomra leveszek egy könyvet a mellettem lévő könyves polcról. Auror történelem. Hm... ez igazán jól hangzik. Úgy tűnik megérte lesétálni a kastélyból.
Keresek egy szabad párnát a földön, amit néhány méterre tőlem két könyv kupac között meg is találok és letelepedek olvasni. Meg szokásból elolvasom a két kupac tetején lévő könyvek címét. A jobboldali a Szellemszerelem a másik pedig Egy kviddics játékos naplója. A romantikus könyv nem érdekel, de a másik felkelti az érdeklődésem. Kis habozás után még sem nyúlok hozzá, először az auror könyv. Kinyitom az első oldalon és szinte azonnal elmerülök az olvasásban.

Lilith

Híres aurorok, veszélyes bűnözök, eredeti ötletek. Minden van ebben a könyvben ami egy kezdő aurort érdekelhet. Ha jövőre a tankönyvek is ilyen érdekesek lesznek, akkor az összes vizsgámra K fogok kapni. Hisz ezt a könyvet sem tudom letenni. Teljesen belefeledkezek a könyvbe.
Emiatt észre veszem az ajtó nyitódását a közelemben sétáló alakot. Ezért amikor meg szólít értetlenül nézek a hang irányába. Lilith az, a furcsa elsős lány. Egy fintorral reagálok a találkozásra, eddig kétszer találkoztunk és egyik sem volt számomra kellemes. Habozva válaszolok, mivel nem tudom mit mondat, csak a mondat végét hallottam meg.
-Szia. Mondtál valamit?
Remélem csak köszönt mivel meg ismert és már megy is tovább nézelődni ebben a könyvekkel teli labirintusba. Bár a tekintetét látva valószínűleg biztos nem így történt...

Lazriell
Ruha

Most, hogy már csak néhány nap van a döntő. Sajna a kékek és pirosak között dől el a kupa sorsa. Mivel idén nem volt szerencsénk a cikesszel. Ettől függetlenül várom a meccset, emiatt indultam el ilyen későn a pályára. Izgatott vagyok, bár egyik csapat se nagy szám, mindkettőnek rengeteg gólt lőttünk. Valószínűleg a kupa sorsát a cikesz fogja eldönteni...
Kezemben a seprűmmel lassan haladók az úton, még nem tilosban járok, de azért figyelek.
A bejáratnál meghallom, hogy valaki labdákat ütöget a pályán, de mivel a földön csattannak valószínűleg nem a levegőben száll az akinél az ütő van. Ez elég furcsa tekintve, hogy itt repülő sportot szoktak játszani. Kíváncsian sétálok befelé a csattanásokat hallgatva. Vajon kilehet és mi csinál? Talán egy új sportot talált ki néhány diák?
Elérem a pályára vezető boltívet, de nem lépek ki az árnyékból. Szerencsére innen jól látom a csajt és így ő nem lát meg addig amíg én nem akarom. figyelem, ahogy egyik lasztit üti el a másik után. Miután elütötte az összeset és elindul összeszedni őket, elindulok ki a nyílt pályára. Ezt észre veszi a lány és rám figyel. Miután kicsit közelebb érek felismerem, ő a kékek egyik terelője ha jól emlékszem. Bár látva mi csinál, nem igazán értem, hogy került erre a posztra. Az ütő ott van a kezében, de sehol egy gurkó és ő se seprűn ül.
Az értetlenségem nem mutatom ki, gúnyos mosollyal közeledek felé. Ha már itt van egy kicsit beszélgethetünk a néhány nap múlva esedékes meccsről...
-Hello kékecske.
Néhány méterre tőle megállok és körül nézek a pályán. Aztán tettet kíváncsisággal fordulok vissza hozzá.
-Mi csinálsz?

Lilith

Csak egy könyv miatt jött ide. Sóhajtok, szerencsére nem megint beszélgetni akar. Nem mintha félnék a kis lánytól egyszerűen, csak túl furcsa...
Nyugodtan nézek vissza Lilithre. Esünk túl ezen.
-Melyik könyvet akarod?
Amíg a választ várom előveszem a pálcám, mivel nincs szándékomban fel állni és megkeresni a könyvet. Sokkal egyszerűbb gyorsan ide varázsolni, hogy mehessen én pedig olvashassak tovább. Ezután remélhetőleg zavaró tényező nélkül...
Miközben várok elkezdek nézelődni és észre veszem, hogy Lilith lábán szandál van. Ez mástól nem lenne meglepő, de a csajon eddig még sem ilyen lábbelit nem láttam. Már majd nem szóvá teszem, amikor rájövök, hogy ez beszélgetés kezdeményezés lenne, amit nem akarok. Gyorsan becsukom a szóra nyitott szám és lepillantok a kezemben lévő könyvre, mintha csak folytatni szeretném az olvasást. Ami igaz is, mert tényleg akarok tovább olvasni.

Lazriell

Amikor megszólítom összerezzen, ebből arra következtetek, hogy megismert. Enyhe elégedettséget érzek, amiért már a köszönésem megijeszti. Amíg én ezen gondolkozom visszaköszön, de közben megfeszülnek az izmai. Ez újabb elégedettséggel tölt el, de ezt nem mutatom. Nyugodtan figyelem a lányt és csevegő hangon szólok hozzá...egyenlőre.
Amikor megérdeklődöm tőle, hogy mi csinál elkezdi a labdákat szedegetni. Úgy teszek, mintha nem venném észre a távolodását. Ő pedig egyre távolodva szaggatottan válaszol. Nagy nehezen összehoz egy érhető mondatott. Már amennyire érhető az, hogy a földön gyakorol tenisz labdákkal egy kviddics meccsre...
Hitetlenkedő mosoly jelenik meg az arcomon, de mielőtt megszólalhatnék folytatja a magyarázkodást. Hagyom had beszéljen, a gurkó szó után viszont már nem tudom megállni és elnevetem magam. Ekkora hülyeséget. Még, hogy néhány tenisz labda elütésétől jobb lesz, mint terelő...cöh.  
Miután kinevetem magam, gúnyos mosoly jelenik meg az arcomon.
-Jó vicc, a csapatomnak tetszene.
Teszek egy lépést a csaj felé.
-Mert ezt nem gondolhattad komolyan, ha csak nem vagy nagyon buta.
Ezt a következő edzésen muszály lesz elmesélnem a többieknek, biztos mindenki viccesnek fogja találni, hogy a Levitások terelője mugli labdácskákkal gyakorol. Amíg én ezen gondolkozom újra megszólal a kék lány. Laza mosollyal bólintok.
-Igen, kékecske.
Engem az ő neve nem érdekel, szóval ha azt várta, hogy most én is kitalálom a nevét nagyot csalódhat.

Lilith


A rontás könyve, na az vajon miről szólhat? A címe alapján bájitalkönyv lehet, de nem hiszem, hogy Lilithet érdekelnék a bájitalok.
Magamban vállat vonok, mindegy csak hagyjon békén. Ha pedig ehhez egy ilyen könyv kell hát legyen. Felemelem a pálcát tartó kezem.
-Invito A Rontás könyve!
Néhány polca tőlem megmozdul az egyik magasan lévő könyv és szép lassan kicsúszik a többi közül, majd a kezembe lebeg. Elolvasom a címét, egyezik. Remek akkor meg van a kívánt könyv. Még mielőtt oda adnám megfordítom és bele olvasok az összegzésbe. Tipikus mugli fantazy, engem nem érdekel. Kinyújtom a könyvet fogó kezem Lilith felé. Az előbb feltett kérdésével nem török.
-Tessék.
Vissza teszem a pálcám a zsebembe. Mivel megoldtam a problémát tovább nem törődök a lánnyal. Újra teljes figyelmemet az Auror történelemnek szentelhetem. Kikeresem hol tartottam és folytatom az olvasást.

Lazriell

A levitás lány egyre elveszettebb, amit én elég viccesnek találok. Egyenlőre nem csináltam semmit csak elkezdtem vele beszélgetni. De látva, hogy milyen értetlenül néz már és ahogy a labda dobálgatja. Olyan mint egy elveszett ovis. De azért próbál válaszolni. Bár nem értem mi köze van az én edzésem az ő furcsa gyakorlásához. Ehhez még jön az, hogy vidáman mosolyog. Hát...érdekes csaj az már biztos.
A következő mondata újból nevetésre késztet. A Rellonos terelők rendesen edzenek és nem tenisz labdákat ütögetnek, de ezt feleslegesen magyaráznám neki. Hisz aki aki egy ilyen könnyű labdácskával helyettesíti az 50 kg-os gurkót, azt fejre ejtették kis korában.
A következő mondatomra már értelmesebben válaszol. Jól emlékeztem, tényleg kezdő, de akkor, hogy hogy játszót már? Talán ember hiány van a Levitában...
Nincs sok időm ezen gondolkodni, mert a csaj folytatja a beszédet és még bemutatott is tart.
Lenézően pillantok rá, ez most komoly? A kislabda elütéstől tud elütni egy gurkót? Hát... Unott arccal reagálok a bemutatóra.
-Biztos nagyon jó teniszező lennél, de egy 50 kg-os gurkót nem csak elütni kell.
Újra elkezdek nézelődni és észre veszek egy seprűt a füvön. Elmosolyodom, aztán vissza fordítom a lányra a tekintetem.
-Repülni is úgy tudsz, mint mugli labdákat ütögetni?
A választ meg sem várva, a lábam közé veszem a seprűm és fel emelkedem néhány méterre. Elindulok a másik seprűhöz, amikor mellé érek lejjebb ereszkedem és oldalra dőlve fél kézzel fel veszem. A mozdulat nem volt a legszebb, de sikerült. Feljebb emelkedem, aztán elindulok a kék kezdő felé. Amikor elég közel vagyok oda dobom neki a seprűt.
-Gyerünk tarts egy kis bemutatott.
Távolabb szállok tőle, hogy legyen helye és egy helyben lebegve várom mit lép.

Mat Filips
Ruha

Mi is volt ennek a címe? Két napja hallottam egy dallamot a folyóson és azóta gondolkozom rajta. Talán a szabadban könnyebben eszembe jut, gondolattal indultam útnak fél órája, de eddig csak egy hideg limonádét ittam a faluban és céltalanul sétálgattam.
Végül elindultam a faluhatárán túlra. Megszokásból belenyúltam a talárom zsebébe és megérintetem a zongorám. A zsugorított hangszert azért vettem magamhoz, hogy gyakoroljak. Talán most meg is teszem....
A gondolataimból egy gitár hangja ráz fel. Körül nézek, hogy hol vagyok. Parkra hasonlító helyre vezetett a lábam. Nem éppen gyakorlásra megfelelő hely, de legalább festői a környezet. Elindulok a zene irányába, ezzel majd nem egy időben elkezd énekelni az ismeretlen zenész. A hangja alapján fiú lehet, esetleg mélyebb hangú lány.
Kiérve a fák közül oldalról pillantom meg a gitározó srácot. Hátra lépek egyet, hogy takarjanak a fák, nem akarom zavarni. A hangja után legszembetűnőbb dolog a fiú iszonyatos sapkája. Bár a hosszú farmert is elég furcsa ebben a melegben, de ahogy mondani szokták ízlések és pofonok.
Megvárom a dal végét, aztán kilépek a fák közül. Közben köszönök.
-Hello.

Lazriell

Egyre jobban szórakozok a a lányon és úgy tűnik a mosolyom ragadós, mert a kék terelő vissza vigyorog. Mondjuk lehet, hogy csak azért, mert nagyobb vagyok nála. Magamban vállat vonok, nem érdekel mit gondol rólam.
Amikor néhány észre vételt teszek az "edzésére" elkezd magyarázni, de közben még mindig mosolyog. A kérdésre vállat vonok.
-Talán energia levezetésnek vagy valami hasonlóhoz.
Máshoz én el sem tudom képzelni, persze fontos a pontosság, de ez így akkor is hülyeségnek tűnik. Mindegy, inkább csináljunk valami érdekesebbet. Seprűre ülök és oda dobom neki a sajátját. Közben felfülel hallom, hogy motyog valami választ a kérdésemre. Aztán felszáll és kipróbálja a seprűt. ebből rájövök, hogy az egyik iskolai darabot hozta ki. Ami csalódás tekintve az én saját seprűm.
A kérdésre elmosolyodom.
-Mivel kezdő vagy egy kis szint felmérésre gondoltam.
Elrepülök a labdákkal teli kanáért, szerencsére a vödör kicsi és könnyen fel tudom venni. Felakasztom a seprűmre, aztán felrepülök a karikák magasságába. Egy helyben lebegve kiveszek egy labdát és eldobom a terelő csaj felé. Dobás közben közlöm vele az egyetlen kikötésem.
-Ha eltalálsz meghalsz!
A tenisz labda meglepően könnyű, ezért kicsit erősebbre sikerül a dobás, mint ahogy terveztem, a cél viszont pontos. A zöld labdácska gyorsan száll a kék lány arca felé.

Fodor Mihály

Mekkora zseni rájött, hogy én a suliból vagyok. Ezt majd nem közlöm is vele, mivel szerintem ez egyértelmű. Ehelyett leülés közben válaszolok.
-Ötödikes.
A kíváncsi tekintetén meg sem lepődök. Végül is az előbb mutattam be egy őrületes műbukást. Ettől persze megint megjelenik az önelégült mosoly az arcom. Ezt muszáj lesz elmesélnem a következő edzésen, nem mintha eddig nem lettem volna megbecsült tagja a csapatnak. Egyszerűen csak jó dicsekedni.
A szememmel megkeresem a seprűm és a sajátom mellet észre veszek egy másikat is. Ez már felkelti az érdeklődésem, rá kérdezek a srácnál.
A választ kicsit furcsának találom. Ugyan mért lenne baj, ha valaki szereti magánál tartani a seprűjét? Én is sokat viszem magammal a seprűm, mivel szeretek repülni. Ez teljesen természetes.
Amíg én ezen merengek a fiú újra beszélni kezd. Egyenlőre felfüggesztem a téma átgondolását és figyelek.
A kérdésre elmosolyodom, na erről szívesen beszélgetek. Talán még tippeket is hajlandó leszek adni. Az Eridon szóra vágok egy kisebb fintort. Még élénken él bennem az ellenük való játék. Főleg az a furcsa hajtó....
Az emlékeimből a piros srác várakozó tekintete ráz fel. Újra elmosolyodom és belekezdek a válaszba.
-Csapatban is játszom. Még fontolóra veszem. Állia Szipenni vagyok Rellonos.
Felállok, felveszem a szandálom. Kézbe veszem a saját és az Eridonos seprűjét. Amit szinte azonnal oda is dobok neki.
-Először mutasd meg mit tudsz.
Ezzel én seprűre ülök, a válasz megvárása nélkül felszállok és a tó fölé repülök.

Fodor Mihály

Ahogy beszélgetünk kezdek hozzá szokni, hogy egy-egy mondatom után furán néz rám a srác. Mivel a suliban sok furcsa diákkal találkoztam megtanultam, hogy ezzel felesleges törődni. Úgy hogy a fintoromon való hümmögést sem teszem szóvá. Higgyen ami akar.
Miután bemutatkozom, látom az arcán a felismerést. De nem válik ellenségessé ami meglep. A legtöbb diák tele van előítéletél a zöldekkel szemben. Aminek a nagy része téves...
Ezt a témát egyenlőre félre teszem, később is ráérjük utálni egy mást. Most kíváncsi vagyok arra, hogy mit tud, ha tud egyel talán valamit.
Oda adom neki a seprűjét, én pedig felszállok. A srác csillogó tekintetét látva elmosolyodom. Általában az ilyen emberek tehetségesek. A kérdése is ezt támasztja alá. Normálisan kérdez, nincs elszállva magától. Egy icipicit kedvesebben válaszolok.
-Először azt mond meg, hogy milyen poszton akarsz játszani Mihályka.
Ezt nem hagyhattam ki. Tapasztalatom szerint minél jobban cukkolják az illetőt annál jobban akar bizonyítani. Én pedig arra vagyok kíváncsi, hogy milyen lenne élesben. Ez persze nem teljesen igazságos, de én ilyen vagyok és kész.
A gondolataimból a fiú beszéde zökkent ki. Meglepetten nézek rá. Furcsa ilyet hallani olyantól aki mindig magával hordja a seprűjét. Zavartan elmosolyodom.
-Szívesen, Misi.
Nem tudom mért, de szimpátiát kelletett bennem a srác. Megrázom a fejem, ő valószínűleg az ellen felem lesz. Tudnom kell mire képes.

Mat Filips

Úgy látszik nem a sapkája legfurcsább. Amikor köszönök neki, majd nem bele esik a vízbe. Ehhez még jön a paradicsom színűre változó arca. Néhány pillanatig bírom csak nevetés nélkül, utána kacagva figyelem a srácot. Egyenlőre nem mond semmit, a gitárját hátra hagyva közeledik felém. Ebből arra következtetek elakar küldeni melegebb éghajlatra vagy valami hasonlót akar közölni.
Megpróbálom abba hagyni a nevetést, de elég egy pillantás a srác vörös arcára és újra elkezdek kuncogni.
Amikor már csak néhány lépés választ el tőle meg áll és a tarkóját fogdosva elkezd beszélni.
Hát nem tudom minek néz, hogy egy "Hello" miatt el kellene mennie. Abba hagyom a nevetést és mosolyogva várom a folytatást. Nem úgy néz ki, mintha tényleg elfog menni.
Ebben igazam is lesz, hosszú csend után újra beszélni kezd. Az ajánlat meglep, bár a srác eddigi reakció itt sem értem. Először azt hiszi, hogy idegesít. Most meg már nekem akar játszani. A kettő között nincs összefüggés.
Mielőtt válaszolok végig mérem a srácot. Egyel talán nem ismerős és a borzalmas sapkán kívül nincs is rajta semmi figyelem megragadó, már ha nem számítjuk a paradicsom színű arcát...
Vállat vonok, végül is mért ne?
-Mért ne, én itt úgy sem tudnék nagyon gyakorolni.
A fiú már fel is kapja a gitárját, amin nagyon szép minták vannak.

Mihályka

Ahogy beszélgetünk változik a stílusa. Lassan, de igazodik hozzám. Ennek örülök, egyel talán nincs kedvem csevegni, főleg akkor ha repülhetek.
szerencsére egy kviddics bolondba botlottam és nem kell a formalitásokkal szenvednem. Ez már egy jó pont a srácnak. Persze ha a pályán találkozunk, akkor nem leszek kedves, de most hajlandó vagyok egy kicsit segíteni.
Mindketten seprűre ülünk. Itt már lényeges kérdések merülnek fel. A fiú hülye vigyora, mondjuk ezt cáfolja. Ami enyhe kétkedést kelt bennem. Igaz, hogy egy picit átalakítottam a nevét, de ez még nem ok.
A válaszra vágok egy fintort, az idióta arc kifejezés egy dolog. Azt viszont elképzelni se tudom, hogy nem tudja milyen poszton akar játszani. De talán jobb is így nem egy álom alapján kell tanácsot adnom.
A rám vonatkozó kérdésre röviden felelek.
-Hajtó vagyok.
Kicsit közelebb repülök Misihez és elgondolkozva nézek rá. Fogónak és őrzőnek nem alkalmas. Azt viszont egyenlőre nem tudom eldönteni, hogy terelőnek vagy hajtónak lenne jobb, addig amíg nem látom repülni. Ezt közlöm is vele.
-Hajtónak vagy terelőnek lennél jó a test felépítésed alapján, de ha látlak repülni többet mondhatok.
Igaz, hogy nem vagyok szak értő, viszont sokat olvastam erről és sok játékos láttam már. Szóval szerintem elég jól megtudom becsülni.
A srác persze nem igazán hagy gondolkozni. A mester kifejezésével például egészen kibillent a gondolataimból.
Ránézek a mosolygó Eridonosra, kis töprengés után vissza mosolygok.
-Oké, kezdjük valami egyszerűvel.
Megfordítom a seprűm, aztán elindulok felfelé. A fák lombkoronája fölött 10-15 méterrel lenyomom a seprűm orrát és a meccseken sokszor látott műbukásba kezdek. Majd kb egy, másfél méterrel a víz tükör előtt újra felrántom a seprűm orrát, ezzel elkerülve a becsapódást. A csak lábam pár centire van a víztől.
Elmosolyodom és vissza szállok a fiúhoz.
-Most te jössz.

Mihályka

Elég szerencsétlen akár, amit nem tudok hova tenni. A kviddicsről kicsit könnyebben beszél, de látszik rajta, hogy valami zavarja.
Ahogy beszélgetünk lassan megértem. Én zavarom, vagyis pontosabban az a tény, hogy én lány vagyok.
Hát erre nem tudok mit mondani. Eddig még ilyen gondom senkivel sem volt. Pedig rengeteg fiú kviddics játékkos találkoztam már. Bár igaz, hogy sok egyedi ember volt köztük.
Eszembe jut a legutóbbi meccs az Eridon ellen és a furcsa hajtó srác. azt hiszem Szentmihályinak hívták...
Egy kicsit elveszek az emlékeim között, jó volt az a meccs. Kár, hogy a szerencse nem mellettünk állt.
Magamban legyintek, majd legközelebb elkapjuk a cikeszt is.
Felszállok és nem sokkal ezután követ Misi is. Majd közli, hogy nem tudja melyik poszton játszana. Közelebbről megnézem. Széles a válla, viszonylag magas már most. Erősnek tűnik, de lassúnak.
Miután ezeket megfigyeltem, közlöm az "ítéletet". Amit meglepő örömmel fogad. Arra kérdésre, hogy hogyan döntöm el melyik posztra alkalmasabb szerintem sejtelmes mosollyal válaszolok.
-Ez az én dolgom, nem törődj vele.
Ezután bemutatom neki a feladatott. Egyenlőre nem várok el tőle semmi extrát. Ezzel a reflexeit és a bátorságát akarom felmérni egyenlőre.
Miután meg volt a bemutató intek a fiúnak, ő jön.
Az Eridonos el is indul felfelé, majd kis habozós után megkezdi a műbukást. Gyorsan halad a víz felé és nem sokkal a becsapódás előtt rántotta fel a seprűje orrát. Hümmögve figyelem az akciót. Nem rossz, nem rossz...
Amikor vissza ér hozzám abba hagyom a hümmögést. A kérdésre elgondolkozva válaszolok.
-Hát... egész jó volt...
Ha dicséretet várt csalódni a kell, egyenlőre túlságosan elvagyok foglalva a gondolataimmal.
Vettek egy utolsó eltöprengő pillantást Misire, aztán elindulok a tó másik fele felé. Gyorsan haladók, ezért pillanatok alatt elérem a víz másik szélét, ott egy picit lassítok és éles kanyarban megfordulok. Egyenesbe érve újra felgyorsítok, pontosan úgy repülök, mintha frontálisan akarnék ütközni a sráccal. Aki remélhetőleg nem kap frászt és repül arrébb. Ha nyugton marad, akkor megközelítem annyira, hogy csak más fél méter legyen köztünk. Ott pedig élesen felfelé indulok. Majd kicsit balra indulok és lassan leereszkedem mellé. Aztán nyugodtan közlöm vele, hogy most ezt kell csinálnia.
-Te jössz.

Jonathan Ramsay
Ruha

Hogy én mennyire utálom a vizsga időszakot. Az év ezen része olyan, mint ha fél évet zsúfolnának néhány hétbe. Mivel ilyen kor folyamatosan készülni és nincs idő pihenni, de még igazán aludni sem.
Most is a remek idő ellenére a könyvtárban gubbasztok. Ez a hely a kedvenceim egyik általában, viszont ilyenkor nagyon nem szeretek itt lenni. Túl sok ember próbálja itt behozni azt amit az év többi részében nem tanult meg, ez pedig szörnyen zavaró annak aki békében szeret tanulni.
Ezért is jöttem a könyvtár hátsó részébe, mivel ide kevesen jönnek. Pechemre ma egy srác felfedező útra indult a sorok között és ezzel ellehetetlenítette a nyugodt tanulást. Az első alkalommal nem is törődtem vele amikor elment mellettem, csak a másodszorra figyeltem fel rá. Előbb viszont már negyedjére sétált el mellettem. Ami már elég bosszantó, de egyenlőre még nem tettem szóvá neki. Biztos csak eltéved a szerencsétlen, nyugtattam magam.
Ám amikor ötödjére halad el mellettem nem bírtam tovább.
-Eltévedtél vagy csak bosszantani akarod azokat akik tanulni akarnak?
A hangomból kihallatszik a bosszúság és a jeges tekintem is hasonlóról árulkodik. Már nagyon elegem van abból, hogy itt sétálgat.

Elemi mágia

Lassan haladók figyelve a közelembe kerülő bestiákra. Próbálok higgadt maradni, de ez elég nehéz, ha több tucat hatalmas sárkány szegezi rám a tekintetett. Ebben csak annyi megnyugtató van, hogy ezen kívül nem csinálnak semmit.
Már épp kezdenék egy kicsit megnyugodni, amikor megindul felém egy kölyök sárkány. A felém közeledő borjú méretű apróságot megpillantva megtorpanok. Most hogyan tovább? Érzem a többi bestia tekintetét magamon, a kicsi pedig egyre közelebb jön. Ahogy az előbb a másik ez a sárkányka is nagyon kíváncsi, pechemre....
Amint a lábam mellé ér a kicsi a nagyok is megmozdulnak, én pedig legszívesebben elfutnék, de tudom, hogy ez hülye ötlet.
Veszek egy mély levegőt és megpróbálkozom az előbbi labdás csellel. A bal kezemre összpontosítok, most jóval könnyeben megjelenik a laszti.
Megfordulok és eldobom arra amerről jöttem. Aztán sarkon fordulok és mintha mi sem történt volna folytatom a sétát. Remélve, hogy a sárkányokat tovább nem érdeklem.

Mihályka

Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, a srác egyre mérgesebb és emiatt keményebben próbálkozik. Persze közben biztos szid magában, de ez természetes. Senki sem szereti, ha piszkálják, mégis ez a leghatásosabb módszer.
A gyakorlás mellet ez edz is a meccsekre, mivel az ellenfél nem kedves. Bár lelki sebek helyet inkább sérüléseket szokás szerezni...
A gondolataimból egy rövid, ám jelentős beszélgetés zökkent ki. Aztán egy mást követik az események.
Az első feladatott viszonylag sikeresen hajtotta végre, ez némi reményt add. Talán egy jó játékos lesz...
A második feladat kicsit rizikósabb, ezért amikor elindul felkészülök arra, hogy ha kell időben odébb tudjak repülni. Majd figyelmesen nézem mi csinál. A kanyart jól beveszi és elindul felém gyorsan. Enyhe feszültség hullám megy át rajtam, de rezzenéstelen arccal figyelem Misi minden mozdulatát.
Már csak öt méter, négy, három...
Egyszer csak elindul felfelé, én pedig értetlenül pillantok utána. Hát ez mi volt?
Ellazulok és megvárom míg vissza ér a fiú. A magyarázatra reakcióként lenézően nézek rá.
-Ha ilyen gyáva vagy, ne jelentkezz a csapatba.
hirtelen elindulok a srác felé, közben persze néhány kicsit balra repülök. Így éppen csak súrolom őt.
Amikor mellé érek befejezem a gondolat menetem.
-Ha valaki nem tud repülni, akkor jobb, ha nem ül seprűre, szép fiú.
Felrántom a seprűm orrát és felemelkedem a fák lombkoronájáig. Ott elindulok egyenesen a tó másik vége felé. Nekem itt már nincs dolgom úgy tűnik, ha utánam jön és mond valami értelmeset vissza megyek, de egyenlőre nincs semmi okom maradni.

Rozsos Annamária

Kellet nekem bele mennem a tanításba.....
Enyhén szitkozódva haladók a pálya füve felé. Vagyis csak haladnék, de a csaj elkezd magyarázni. Jobban tenné, ha nem beszélne.
A zagyvaságokat hallva megállok, majd megfordulok. Az egyik kezem azonnal a pálcámért nyúl. Aztán már mondom is a varázslatot.
-Amphicrania!
Ez persze nem a legjobb, most viszont hirtelen ez jutott eszembe. Jegesen a lányra nézek, a varázslat sikeres, de azért én belekezdek a mondókámba.
-Szerencséd, hogy nem vagyok nagyon mérges, de ezután ajánlom, hogy ne fárassz a hülyeségeiddel és legközelebb mást viccelj meg. Különben nem úszod meg ilyen aprósággal.
Ezzel én végeztem. Megfordítom a járgányom, egy utolsó mérges pillantást vettek a lányra aztán lerepülök a pálya földjére. Mára bőven elég volt ebből. Kézbe veszem a seprűm és vissza sétálok a kastélyba.

Lazriell

Ez végül is egész kellemes energia levezetés számomra.
Nem kedvelem igazán a kékeket, de ez a csaj egész tűrhető eddig. A bemutatónak igényemnek nem igazán örült, de azért belement. Mondjuk más esélye nem volt...
A karikák alatt nem sokkal lebegek, nálam van a labdácskákkal teli vödör. Az elsőt már el is dobtam,  egy kis "biztatás" kíséretében és a lány némi habozás után elüti. A labda fölöttem szál el, én pedig nem sokkal utána fordulok meg, hogy lássam hova repül. A laszti a középső karikán meggy át, de egy kicsit súrolja a szélét. Ez nem is rossz, ha a tenisz labda ütögetés nézzük. Ám én még mindig kétlem, hogy ennek bármi haszna lenne egy gurkó ellen...
A lány kérdésére laza mosollyal válaszolok.
-A kezdő fölött van, de még nem léptél szintet.
Ezzel fordulok is meg és dobom el a következő zöld labdácskát. A másik oldalon lévő karikák közül a bal szélső felé küldöm az apróságot. Aztán figyelem, hogy erre mit lép. Ő a gyorsabb, ha időben kapcsol, ha nem akkor egy hiba.

Mat Filips

Vidáman figyelem a srácot, a köszönésem óta sok vicces dolgot csinált. Ami valamiért szimpatikussá tette.
Néhány perc alatt megbeszéljük, hogy nem kell elmenni és inkább játszón nekem. Az előbb halott dal alapján jól játszik, bár a hangja nem éppen énekeshez illő...
Mondjuk a fiú eddig elég logikátlan, szóval ez még valahogy illik is a képbe. Úgy mint a dilis sapka és hosszú farmer.
Ezekre majd nem rá is kérdezek, mivel nem értem, hogy hogyan nem kapott még hőgutát ebben a melegben. De végül elvetem a kérdést, nem kell mindent tudnom. Elég ha élvezem a környezetet és a zenét.  
A srác leül, de még nem kezd játszani, helyette vissza kérdez. Tisztes távolságban leülök mellé. Közben válaszolok.
-Zongorázom.
Szinte be se fejezem a mondatott, amikor a homlokára csap. Enyhén megemelkedik a szemöldököm, hát ez most mi volt?
A magyarázat szinte azonnal jön is. Elmosolyodom, még mindig nem értem a logikáját. Kényelmesen elhelyezkedem, aztán válaszolok.
-Állia Szipenni vagyok.
Feltolom a napszemüvegem a fejem tetejére.
-Na és téged, hogy hívnak?

Vér Lanetta
Ruha

Pezsdítsük fel az állóvizet!
A vizsgaidőszak a magolásról és a könyvek fölötti görnyedésről, ami iszonyat unalmas. Szerencsére mindig vannak olyan emberek akik felrázzák a hétköznapokat.
Seprűvel a kezemben mosolyogva lépek ki a Rellon klubterméből.
Nemrég találkoztam egy Eridonos elsőssel, akivel remek ötletünk támad arra, hogy egy kis színt vigyünk ebbe a szürke napba.
Elérem az étkező ajtaját, de nem megyek. A falnak dőlök és laza mosollyal az arcomon várok. Nemsokára Lanettának is meg kell jönni a labdákkal, és akkor kezdődhet a játék.
Meglepő módon örülök, hogy ilyen hülyeséget fogok csinálni egy elsőssel. Talán a stressz miatt van...
A gondolataimból egy lökés zökkent ki, bosszúsan nézek az előttem elmenő srácra, de nem hívom fel magamra a figyelmet egyenlőre.

Sébastien BatailleNem igazán értem mi baja volt a kezdésemmel.....
Ruha

Fél órányi olvasás után úgy döntök, hogy ideje mást tanulnom. Felállok vissza rakom a helyére a könyvet, aztán elindulok egy találomra választott soron. Mivel így egyszerűbb eldönteni, hogy min unatkozzak a következő fél esetleg egész órában.
A sor elején vettek egy gyors pillantást a kiírásra. Gyógynövények, na az még egész tűrhető. Ezek közül elég lesz egy-két könyvet átolvasnom, aztán mehetek és azt csinálhatok amit akarok.
Már épp kezdenék örülni, hogy ilyen könnyen meg úszom, de nem. A nekem kellő könyvek közül egy sincs most itt. Valaki vagy valakik elvitték az összeset.
Sóhajtok, hát ez mesés. Találomra leveszek egy könyvet és elindulok az olvasó rész felé. Ott talán kellemesebb lesz a tanulás....
Meglepő módon az egyik asztalnál felfedezem a gyógynövényes könyveket, mellettük pedig egy srácot aki kétségbeesetten jegyzetel. Egy pillanatra megtorpanok, hogy mérlegeljem a helyzetet, aztán az egyik közeli asztalra lerakom a kezemben lévő könyvet és oda sétálok hozzá. Mivel hátulról jöttem ő nem láthat, ezért amikor mögé érek finoman megérintem a vállát. Aztán mosolyogva megérdeklődöm, hogy oda-e adna egy-két nekem kellő könyvet.
-Szia. Nem akarlak zavarni, de szeretnék elkérni néhány könyvet.