36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Keiko Sama összes RPG hozzászólása (255 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 » Le
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. október 31. 19:11 Ugrás a poszthoz

Eddie

A srác, aki az Eddie névre hallgat követ az asztalhoz, ahol előzőleg hagytam a könyvet, ahová le is telepszünk. Időközben az a néhány diák, aki itt volt már fel is szívódott, így csak mi ketten vagyunk, még persze a könyvtáros, de ő el van foglalva a saját dolgaival, még azzal sem foglalkozott különösebben, hogy Eddie ekkora hangzavart csapott, csak egy rosszalló pillantást vet felé, ezzel el is intézi a dolgokat.
- Levitás vagyok. És te? - kérdem egy halvány mosollyal az arcomon, majd ismét kezembe veszem a könyvet, majd folytatom az olvasást, hisz ezért jöttem ide, és szerintem Eddienek is az a feltett szándéka, hogy a tudásának skáláját színesítse, vagy csak egy jót olvasson. Csak pár sorral jutottam tovább, mert figyelmemet folyton elterelte a mellettem ülő srác, noha semmit nem mond, vagy tesz, csak olvas ő is. De társaságban valamiért nem tudok az épp olvasott könyvre figyelni, hanem inkább beszélgetnék azzal, aki a társaságomban van. És most is ez a helyzet, így leveszem a könyvet, és egy bájos mosoly kíséretében Eddiere nézek.
- Hányadikos vagy? Bár ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy gólya vagy. - vigyorgok a srácra. Remélem eltalálom, hisz a megérzéseim általában jók szoktak lenni, és ez is az volt.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. október 31. 19:12
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 1. 15:28 Ugrás a poszthoz

Eddie

Szóval eltaláltam. Ezaz, nem vagyok olyan szerencsétlen, sőt ehész ügyes vagyok. És az, hogy ő is levitás, csak jobban feldob mert akkor valamilyen szinten hasonlítunk. Legalábbis szerintem igen, hisz ha levitás, akkor nem különbözhetünk annyira. Vagy igen? Hát nem tudom, ez majd kiderül idővel. De az már egy jó pont, hogy szeret olvasni, legalábbis csak ezt tudom leszűrni abból, hogy eljött ide szabadidejében, és négy könyvet is kiválasztott magának.
- Én már egy éve itt vagyok. Mivel másodikos vagyok. Szoval nekem ez a második évem. - felelem kérdésére, mondjuk szerintem ugyanazzt elmondtam háromszor is, csak más formában, de mindegy, az a lényeg, hogy megértse. És tuti hogy megérti , hisz levitás a srac, bár nem mintha mások nem értenék meg, de... na mindegy. Érzem rajta, hogy még midig egy kicsit furán érzi magát az előbb történtek miatt, így egy bátorító mosolyt intézek felé, s remélem leveszi ebből a célzást, hogy azt akartam ezzel mondani, nyugodjon már már meg végre, nincs semmi probléma. Ilyenek mindenkivel előfordulhatnak, szerintem még én is képes lennék ilyenekre, sőt tuti, hogy képes lennék elbénázni valamit. De én nem izgatnám magam ilyeneket percekig, csak jót röhögnék az egészen, és élném tovább az életemet, mint eddig is.
- Igen nagyon szeretek. Legalábbis azóta, hogy jobban összebarátkoztam a többiekkel. Mert amúgy csak kényszerből jöttem ide, apám "parancsára" - fejtem ki, s végére még egy grimaszt is teszek, s az ujjaimmal macskakörmöket is mutatok a "parancsára" szónál, de a végén elnevetem magam, de csak halkan, hogy a könyvtár csendjét, és békéjét ne zavarjam fel. - Igen sokan vannak, de ez igazából nem is baj, legalább soha nem érzed magad egyedül. Még akkor is akad egy jó beszélgetőpartnered, mikor egyedül akarsz lenni. Ezt tapasztalatból mondom, velem is megesett már az ilyen. - mondom, közben kezemben a már csukott könyvet forgatom jobbra-balra.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 2. 09:29 Ugrás a poszthoz

Eddie - zárás

- Óh, sokmindenkivel. De most inkább nem kezdeném el sorolni, mert ha valóban még csak pár hete vagy itt, akkor a nevek nem igazán mondanának sokat. - felelem vigyorogva. Felsorolhatnám amúgy a fél levitás gárdát, ha nem többet, mert itt, a kékeknél nincs olyan akit ne kedvelnék, és szeretnék. - A többi házba is viszonylag rendes emberek járnak, a maguk módján persze. Bár vannak kivételek. - itt most a rellonra gondolok, de ki nem mondom, mert azért ott is van néhány rendes gyerek. Gondolok itt Domira, aki tőlünk ment át. És persze olyanok is akadnak ott mint Eris, aki teljesen, a legutolsó, legkisebb porcikájáig rellonos. - De persze a Levita a legjobb. Szóval jó helyre kerültél. - fejezem be végül vigyorogva. Talán kicsit elfogult vagyok a házammal kapcsolatban, de hát ki nem lenne az? mindenkinek a saját háza a legjobb, és ezzel én sem vagyok másképp. Aztán hirtelen egy csomó diák áramlik be a könyvtár ajtaján, amit én kicsit megdöbbenve nézek végig. Talán vége van az óráknak? De az akkor ez azt jelenti, hogy nekem sietnem kell, mert nekem most órám van, szóval sietnek kéne,ha nem akarok elkésni. Márpedig én nem akarok, mivel Jóslástan órám lesz a következő, arra pedig mindenképp időben akarok odaérni, de ahoz már most el kéne indulnom.
- Jaj, máris vége az órának? Huh, akkor nekem mennem kell, hogy el ne késsek az órámról. -mondom, egy vigyor kíséretében, majd a könyvet gyorsan visszaviszem a helyére. Mikor visszaérek az asztalhoz, Felveszem a táskám, s mosolyogva fordulok Eddiehez. - Akkor szia. Majd máskor találkozunk. - köszönök el tőle, és már el is viharzom, egyenesen a jóslástanterem felé.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 2. 17:29 Ugrás a poszthoz

Yarista-senpai Cheesy

 Nincs semmi bajom, leszámítva azt a szúró fájdalmat, amit most a térdemben érzek. mondjuk ez természetes dolog egy ilyen sportnál, hogy előbb vagy utóbb lesérülsz, nem úszhatod meg semmiféle sérülés nélkül. Ez a fájdalom is hamar el fog múlni, csak nem kell erőltetnem a lábam, és ennyi. A többi, kék-zöld-lila folt meg még kevésbé érdekel, ez hozzá tartozik ehhez a gyönyörű sporthoz, amit én is művelek. Bár megúszhattam volna sokkal kevesebb sérüléssel is, ha nem lett volna az a néhány év kimaradás, amikoris semmit nem foglalkoztam ezzel az egésszel.
Odamegyek a sráchoz, és Mogyoróhoz, aki szokás szerint jobban érzi magára a fiú ölében. Leülök melléjük, és elkérem a kis szőrmókot, s ő oda is adja, a mókus akarata ellenére. Úgy látszik nem akar visszajönni a gazdájához, de végül ez mégis sikerül,és pár perc elteltével még is nyugszik, majd szuszogva elalszik.
- Hehe, lehet. - nevetem el magam halkan. - De ezt még nem sikerült kiderítenem. - de most hogy mondja, talán majd valamikor kiderítem. Viszont nem most, majd máskor, mivel olyan békésen szunyókál itt az ölemben, nincs szívem felébreszteni.
- Nincs semmi baj, nem kell bocsánatot kérned. Most már ismerjük egymást, és ez a lényeg. Bár én régebb óta tudok rólad, mert elég népszerű vagy az iskolában. - vigyorgok Yarra.
- Ezt választottam, mert régebben tanultam, és igazából ez az egyetlen mugli sport amit ismerek is, és tudom is. - fejezem be a félbehagyott mondatát, mert valahogy sejtem, hogy mert nem folytatta, hogy fejezzem be helyette, én biztos jobban tudom, mint ő. - Ha gondolod taníthatok neked néhány mozdulatot. Egy élő, húsvér személlyel úgyis sokkal élvezetesebb harcolni, mint egy bábbal.- vetem fel az ötletet a levitás srácnak,  a végén pedig a helyén pihenő fabábra bököm a fejemmel.
- Kviddics? - kérdezek vissza kicsit meglepetten. Elég hirtelen jött most számomra ez a kérdés, ám legyen, ha kíváncsi rá, akkor válaszolok. - Igen, kviddicsezem. Vagyis, most már benne vagyok a csapatban, de seprűn még n olyan sűrűn ültem. - Felelem, majd elmosolyodom, és egy hatalmasat sóhajtok a végén.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 4. 20:40 Ugrás a poszthoz

Ombozi Noel
November 5. valamikor a hajnali órákban
ruha

Hogy milyen gyönyörű ez a rét. Csodálatos, talán, sőt biztosabb szebb is, mint a tündérkert a levitában. Olyan szép zöld a fű, és szép színesek a virágok. És az ég, hát az elképesztően szép kék, egyetlen felhő sem rondít bele a képbe. Elterülök a füvön, ami nagyon puha, és hihetetlen, de bársonyos is. Minden olyan tökéletes, örökre itt maradnék. De várjunk, valami neszt hallok, mi egyre csak hangosodik, mintha ezernyi apró állat rohanna felém. Gyorsan felülök, és még is pillantom azt a nagy csapat mókust, akik mind felém tartanak, szélsebesen, s én becsukott szemmel várom a végeztem...
Mogyoró, tudhattam volna. Vajon mi baja lehet? Ilyen nem szokott csinálni soha, most viszont elég türelmetlennek tűnik. Mintha akarna valamit, ami nagyon fontos, legalábbis a számára. És ezért kaparássza az arcom, hogy felkeljek. Mikor aztán eléri célját, és nekem sikerül kinyitnom a szemem, lemászik rólam, az ajtóhoz szalad, és azt kezdi el kaparászni. Kénytelen-kelletlen feltápászkodom hát, hogy kinyissam neki az ajtót, menjen csak amerre akar, úgyis vissza fog találni. Már épp indulnék vissza az ágyamba, azonban a kis szőrmók nem így gondolja, csak néz rám nagy, kérek szemeivel, egy tapodtat sem mozdulva az ajtóból. Egy hosszúra nyújtott, halk sóhajtással jelzem, hogy megadom magam, és vele megyek, bármerre is szándékozik menni. Ekkor aztán ismét szaladni kezd, pontosabban ugrándozni, én viszont alig tudom őt, mivel kicsit gyorsabb, mint én. Nem tudom hova akar menni, de elég messze a levitától, arra rájöttem. Aztán mikor már a bejárati csarnoknál tartok rájövök mindenre. A kis mókus a konyhába akar eljutni, de egyedül nem mert jönni. De mégis mit akar ő a konyhában? És ilyen korán? Még elég sötét van, és mindenki alszik, csak én nem, még persze Mogyoró, és mint utólag kiderül a manók nagy része sem, mert mikor óvatosan benyitok, néhányan már szorgoskodnak a tűzhelynél. Mogyoró önállósítva magát felugrik az asztalra, és vesz a tál mogyoróból, ami ott van az asztalon. Áá, szóval éhes a lelkem, és ezért akart idejönni. És ezt a manók szótlanul, mosolyogva tűrik. Bár már megszokták a kis állat jelenlétét, és mindig raknak ki mogyorót neki, szóval érthető, hogy ez most sem zavarja őket. Hát, ha már itt vagyok, akkor nem megyek el üres hassal, ugyanis megkordul a gyomrom az itt terjengő illatoktól. Gyorsan leülök a székre, és kérek egy sonkás-salátás szendvicset, meg egy kis teát, amit hamar még is kapok, és én hozzá is látok a kicsit nagyon korai reggelimhez.
Utoljára módosította:Lorelai K. Riviera, 2013. november 8. 22:15
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 5. 04:46 Ugrás a poszthoz

Noel

Édes, szép álmomból keltett fel ez a kis rosszcsont, aki nem is zavartatja magát emiatt, mintha teljesen természetes dolog lenne az ember az éjszaka közepén felébreszteni. Na jó, nem az éjszaka közepén, mert a keleti szárnynál az ablakban, mintha valahol messze a horizonton, valami apró fényességet láttam volna, ami csak a nap lehet, magyarán szólva, már hajnal van. De akkor is, egy normális ember ilyenkor még az igazak almát alussza. Kivéve én, mivel ez a kis szőrgombolyag felkeltett. Jó, tudom, hogy nem kéne őt okolnom, emiatt, hisz csak egy állat, de mindegy is, a lényeg, hogy most már fenn vagyok, és tuti nem fogok tudni ma már visszaaludni. De hát ez van, ezt kell szeretni. És most itt vagyok a konyhában, kora hajnalban, egy szendvicset eszek, miközben Mogyoró a kedvenc eledelét eszi, vagyis mogyorót. Nem hittem volna, hogy én ilyen korán itt fogok kikötni, a konyhában, egy sonkás szendvicset fogyasztva. A képbe ekkor egy srác lép be, ki nem tűnik idősebbnek nálam, szóval tuti nem prefi, vagy egy felsőbb éves, így nyugodtan eszem tovább, s a "jó étvágyat" kívánságot egy fejbiccentéssel lerendezem, lévén a szám tele van, és az illem ugye azt diktálja, hogy teli szájjal nem illik beszélni. Kérdésére aztán lenyelem a falatot, mielőtt válaszolnék.
- Egyik sem. Ez a kis dög ébresztett, mert kicsit megéhezett. Nekem eszem ágában nem állt felébredni. - felelem, közben fejemmel Mogyoró felé bökök, ki mohón eszi a mogyorót, s még csak a figyelmével sem méltat minket. - Na és te? Talán nem tudsz aludni? - kérdem a srác zöld íriszeibe nézve. Miután sikeresen lenyelem az utolsó falatot felállok, és odamegyek a hűtőhöz, mert tudom, hogy kell ott lennie valamilyen sütinek is. Ott mindig akad valami édes, krémes édesség, e most sem kell benne csalódnom, találok is egy szelet csokis tortát. Kiveszem, majd mikor megfordulok, és indulnék vissza a helyemre, nem nézek a lábam elé, s ez lesz a vesztem, mert valahonnan a semmiből ég manó terem előttem. Én pedig nem veszem őt észre időben, így sikeresen megbotlom benne, és a földre kerülök, alám pedig a tortaszelet. Óh, hogy lehetek ilyen béna. Na tessék, most az a srác tuti ki fog röhögni. Ezt szépen megcsináltad Keiko, csak gratulálni tudok.
Utoljára módosította:Lorelai K. Riviera, 2013. november 8. 22:17
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 5. 18:04 Ugrás a poszthoz

Ombozi

Nem gondoltam volna, hogy én valaha is ilyen korán ébren leszek, és a konyhában reggelizek, de ez ma mégis megtörtént. Természetesen nem önszántából teszem mindezt, csak egy kis szőrmók kedvéért másztam ki az ágyból, ha rajtam múlt volna, még egy pár órán át nyomtam volna az ágyat. De most csodával határos módon itt vagyok, és az igencsak korai reggelimet eszem. Eszembe jutott az a verzió is, hogy csak simán itt hagyom őt, majd hazatalál, hisz okos kis jószág ez, viszont itt olyan sokféle illat keveredik egymással, hogy önkéntelenül is beindult a nyálelválasztó rednszerem, és még a gyomrom is megkordult, így inkább maradtam, s elkezdtem enni. A kutya sem gondolná, hogy valaki ilyenkor lesz egy kis társaságom, hisz egy épeszű ember ilyenkor még bőven az igazak álmát alussza, én is ezt tenném. De úgy látszik ebben az iskolában vannak korán kelők is, bár nem csoda, mert itt bármi megtalálható. Mondjuk nem igazán zavar a másik egyed jelenléte, sőt talán még örülök is neki valamilyen szinten, legalább lesz társaságom.
- Az nem túl jó. - felelem, majd ahogy ő is tette, én is meghúzom a vállam, ezzel a téma lezártnak is van tekintve. Eztán a srác tovább eszi a fánkot, amit a manók raktak ki az asztalra, én viszont valami édesebbre vágyom, így felkelek, és a hűtőhöz somfordálok, ahol találok is egy jól kinéző tortaszeletet is, amit magamhoz veszek, és sarkon fordulok. Ekkor ér utol a vesztem, mert egy utamba kerülő manón esem át, és közelebbi ismeretséget kötök a padlóval, s a tortával is egyaránt, ami pedig a pizsamámat keni össze. Ekkor nyomdafestéket nem tűrő szavakat hallhatnak tőlem az itt jelenlévők, vagyis ez a srác, és a manók, de csak pár rövid szavacskát, utána mély levegőt veszek, és kifújom az idegességet.
- Kösz. Legközelebb majd megfogadom a tanácsod. - felelem egy grimasz kíséretében, majd tekintetem ismét a fiú arcára téved, így pillantásunk összeakad, s én tekintetem mélyen a srác zöldjeibe fúrom.
- Én Keiko vagyok. - mutatkozom be én is, egy bájos mosoly kíséretében, s jobb kacsómat a srác felé nyújtom. - Örvendek a találkozásnak.
Ebbe a - szerintem - idilli pillanatba Mogyoró rondít csak bele, ki közelebb ugrándozik Ombozi-hoz és két kis mancsát felé nyújtja, mintha akarna tőle valamit.
- Úgy látom a fánkra fáj a foga. - nevetek fel akaratlanul is, majd kezembe veszek egy mogyorót, s azt adom a kis szőrmóknak.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 6. 16:40 Ugrás a poszthoz

Noel

Mióta ismerem Mogyorót, vagyis pár hete, ő mindig ilyen közvetlen volt mindenkivel, akivel csak találkozott. Nem fél senkitől, és semmitől. Teljesen ellentéte egy bizonyos leányzónak, aki zárkózott volt, és nem igazán barátkozott senkivel. Igen, én voltam az a lány, de az már a múlté, már megváltoztam, és sokkal inkább hasonlítok erre a kis szőrmókra. Talán ezért zártam ennyire a szívembe. Vagy csak azért, mert annyira ellenállhatatlanul édes, hogy az csak na. És ez most sincs másképp, és láthatóan nagyon megkedvelte a srácot Mogyoró. Bár ő mindenkit szeret, egy ember, pontosabban lány kivételével, kinek a neve Eris. Tőle fél, ha csak megemlítem a nevét szabályosan elkezd reszketni. Mondjuk ez nem csoda azok után, hogy kis híján megfullasztotta szegényt egy Wasser-rel. Viszont most úgy tűnik, hogy Ombozi-t kedveli, és nagy valószínűséggel ez fordítva is igaz. Legalábbis a srác mosolyából ezt tudom leszűrni. Mogyoró még a fejvakargatást is tűri, és a fánkot is örömmel fogadja. Bár úgy látszik, hogy csak a szeme kívánta, mert csak egy apró falatot harap belőle, és inkább visszatér a mogyoróhoz. Ez elég viccesen alakult, és el is nevetem magam, a kis mókus botorsága felvidít mindig, bármilyen kedvem is van.
- Igen, japán eredetű. Félig japán vagyok.- Felelem vigyorogva, közben végig tartom vele a szemkontaktust, hisz így könnyebben meg tudom állapítani, hogy mit érez, vagy esetleg gondol. Szerintem a kapcsolatok is ezen az egy apró dolgon alapulnak. Ha két ember még csak arra sem méltatja egymást, hogy egymás szemébe néz, akkor köztük semmiféle kapcsolat nem alakulhat ki, és talán hamar el is felejtik egymást. Ezt viszont cseppet sem szeretném, így próbálok a lehető legtöbbször a fiú szemeibe nézni, olvasni belőlük. Bár be kell valljam nem igazán tudok mit kiolvasni a srác zöldjeiből, és ez elég gáz, ami mellesleg meg is mosolyogtat.
- Hehe, nem, ez nem egy lánykollégium. De ha az lenne, akkor neked csak jó lenne. Jól gondolom? - kérdem felvont szemöldökkel, és akaratlanul is elnevetem magam. Elég vicces, hogy még eddig csak lányokkal találkozott, viszont ez csak azt jelenti, hogy egy, max két napja lehet itt. Így az előbbi kérdése sem meglepő. - Óh, hát nagyon sok, itt nagyon ritkán lehet unatkozni, mindig kitalálnak valamit, hogy ne unatkozzunk. Persze a jó dolgok mellett nem úszhatjuk meg az itt töltendő néhány évet rossz élmények nélkül. - miközben magyarázok megkerülöm az asztalt, most azonban jobban vigyázok, hogy mi van előttem, így sikeresen megúszom orra bukás nélkül, és így hamar megcsinálom a zöldteámat, sok citrommal. Pont ahogy szeretem, majd miután ezzel is végeztem, visszaülök a helyemre, és egy mosollyal az arcomon nézek a srácra, miután kortyoltam egyet a teából.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 8. 19:12 Ugrás a poszthoz

Noel

- Nem, én Japánban születtem, de sokszor jöttünk Magyarországra, az itteni rokonokat meglátogatni. Bár mióta anyuék elváltak, ritkábban, talán évente pár napot töltöttem itt. - mosolygok végig, bár már így a végére kicsit lekonyul ez a mosoly, amiből a szemfülesebbek rájöhetnek, hogy nem szívesen beszélek ezekről a régi, nem épp kellemes emlékekről. Igazából még emlékezni sem szeretnék rájuk, de valahogy ez mindig eszembe jut, soha nem tudom elfelejteni.
Pillantását továbbra is állom, egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetem, mit mélyen a zöld íriszekbe fúrok. Következő néhány mondatára aztán arcvonásaim megmerevednek, már nem mosolygok, csak komoran bámulok a srác arcába. Már megint ezek az előítéletek, csak most épp nem a származásommal kapcsolatban, hanem azzal kapcsolatban, hogy lány vagyok. Igen, ez mind azok miatt a plázacicák miatt van, akik folytonosan nyávognak, még mi egyéb. És ezért sokan, ahogyan Noel is, már rögtön, amint meglátnak egy csinosabb, valamennyit i magára adó lányt, egyből erre következtetnek. És ez engem annyira irritál.
- Ne aggódj, tőlem soha nem fogsz olyanokat hallani, hogy "Jaj, letörött a körmöm!" vagy "Nem csinálom, mert piszkos lesz a ruhám!". Az nem én lennék. És pletykálkodni sem fogok, azt a képek bőven megteszik. Talán túlságosan is. - mondom végig komolyan, a srác arcába nézve, teljes komolysággal, még pislogni sem pislogok. Kicsit ez a néhány első mondata feldühített, de amit a végén még hozzátesz, megnyugtat, és még ég halvány mosolyt is csal az arcomra. - Nyugi, nem foglak szétátkozni. - vigyorodom el. Még ha akarnám, se tudnám leátkozni, mivel a pálcám az fent van a szobámban. Nem gondoltam volna, hogy szükségem kéne rá, eleve arra sem számítottam, hogy, egyáltalán társaságom lesz, Mogyorón kívül persze.
- Valóban az, de én inkább tea párti vagyok. - felelem egy mosoly kíséretében, közben a bögrét is megemelem egy kicsit, majd kortyolok is belőle.
Utoljára módosította:Lorelai K. Riviera, 2013. november 8. 22:22
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 27. 16:29 Ugrás a poszthoz

Yarista-san Cheesy

 Úgy látszik, hogy egy kicsit cikinek tartja, hogy nem ismer, de szerintem nem gáz, nem kell mindenkit ismerni, ha a sors úgy hozza, hogy két ember találkozzon, akkor az úgy is lesz, nem kell azt erőltetni. Én sem ismerek olyan sok embert, de nem is baj szerintem.
Népszerű-hírhedt, hírhedt-népszerű, nem mindegy? A lényeg mindkettőnél az, hogy nagyon sokan ismerik, vagy nem? Jó, azért van a kettő között egy aprócska különbség, mégpedig az, hogy a hírhedt emberről nem biztos hogy jó pletykák keringenek. Mondjuk egy népszerű emberről is szólhatnak nem épp kedves pletykák. De mindegy is, én nem igazán szoktam ilyen dolgokkal foglalkozni, javarészt egyik fülemen be, a másikon ki. De azért mégis marad meg bennem néhány dolog, nem arról van szó, hogy semmit nem tudnék, ami körülöttem történik, csak éppenséggel nem igazán tud izgatni.
Aztán rákérdez arra, hogy mi volt az, amit csináltam, én pedig örömmel felelek is neki, bár nem mond neki semmit a név, amin igazából nem is csodálkozom, varázslók között az ilyen mugli sportok nem igazán népszerűek. De úgy látszik nem hagyja őt hidegen ez az egész, amitől mosolyra húzódik a szám. Próbababa. Hihi, ez azért kicsit vicces, de azért próbababának nem fogom használni. De az tény, hogy talán most nem én fogom kapni az ütéseket, de ki tudja. Én azért szeretem ezt sportot, mert itt nem igazán számít, hogy ki milyen hatalmas, és mekkora izmai vannak, ha azok csak hátráltatják az efféle mozgásban.
Gyorsan váltja Yar a témát, át a kviddicsre, és úgy látszik tetszik neki a válaszom, a reakciója alapján.
- Én nem félek. Legalábbis attól nem. Inkább attól, hogy van egy lány a rellonban, aki tudtommal szintén tagja a rellonos csapatnak. Én inkább tőle tartok, mint a gurkóktól. - felelem végig Yar kékjeibe nézve, így ha a hangomból nem is, a szememből észreveheti azt a kis aggodalmat, ami most elfogott. Eris. Fú az a lány ki tudja mit tenne, ha egy pályára kerülünk, bele sem merek gondolni.
- Őrző vagyok. - válaszolok neki kurtán, miközben felállok én is Yarral szemben,és első sorban alaposan végigmérem őt.
- Nos, akkor az első, és legfontosabb: Hogyan kell állni? - kezdi bele,végig megtartva azt a komolyságot, ami a saját mesteremet is jellemezte, de azért a végére beiktatok egy halványv mosolyt. - Állj csípőszélességű terpeszbe, és aztán az egyik lábadat, amelyik szimpatikusabb, csúsztasd hátra, úgy, mintha.... mintha... - hogy is? Hogy mondta egykor a tanárom? Ja, megvan. - Úgy, mintha a két lábad egy sínen lenne, tehát a lábad maradjon ugyanabban a vonalban, csak persze kicsit hátrébb. - adom ki az utasítást, és magam is bemutatom, hogy értse, egyáltalán miről van szó. - Az elől lévő lábadnál pedig a térded 90 fokos szöget zárjon be. Eddig világos minden? - kérdezem felvont szemöldökkel, és ha kérdez valamit, arra válaszolok, ha nem, akkor együnk tovább. - A kezedre most nincs szükség azt nyugodtan leengedheted. Ja és ne mozdulj el onnan. - mondom, majd megindulok felé, és egyszer megkerülöm és megállok azon az oldalán, ahol a behajlított lába van, és egy hirtelen mozdulattal gyengén belerúgok a térdébe, amitől nagy valószínűséggel akár el is esik. Márpedig szerintem valamelyik a kettő közül tuti meg fog történni, mivel senkinek nem sikerül elsőre rendesen beállni, még neki sem. Most már tudom mit élvezett ebben annyira az én tanárom is, olyan jó, és ettől muszáj elnevetem magam, de csak halkan.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 30. 14:47 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Olvasok. Már hetek óta nem olvastam semmit, persze a tananyagon, vagy ahhoz kapcsolódó könyveken kívül, de most végre újra olvasok, és ebben most semmi, senki nem akadályozhat meg, még Mogyorót is betessékeltem az állatsimogatóba, hogy nyugodtan tudjak olvasni. Az értik kedvenc könyvemet, a Futótüzet veszem elő, amit már legalább kétszer biztos elolvastam, de annyira jó, hogy az hihetetlen. Nagyon szeretem, és awhh, nagyon jó könyv. Szinte egész délelőtt olvastam, már amennyire tudtam a háztársaimtól, bár én ha elkezdek olvasni, akkor nagyon nehezen tudnak eltávolítani a könyvtől. De most mégis úgy érzem, hogy nem tudok teljesen a könyvre koncentrálni, így keresnem kell egy másik, ideálisabb helyet az olvasáshoz, és ennek a tanulószoba tűnik a legalkalmasabbnak. Oda úgyis ritkán tévednek be diákok, legalábbis azon a néhány napon, mikor oda tévedtem nem, vagy csak 1-2 diák volt bent. Viszonylag hamar és zökkenőmentesen odaérek, már ha nem vesszük figyelembe azt, hogy utam során nekimegyek két páncélnak és 3 oszlopnak is, ja és egyszer majdnem le is estem a lépcsőről. És hogy miért? a válasz egyszerű: a könyvet egy percre sem teszem le, olvasok, miközben megyek a célirány felé. De végül csak odaérek, és be is nyitok, ekkor már azért becsukom a könyvet, az ujjammal megjelölve, hogy hol tartok. Sajnos - vagy nem - nem vagyok egyedül, először csak a penna halk sercenését hallom, aztán meglátok egy lányt az egyik asztalnál, aki valamit ír. Valószínűleg szorgalmit. Erről jut eszembe, már nekem is írnom kéne néhányat, mert az utolsó hetekben kicsit ellustultam, na mindegy, majd este nekilátok szerintem, vagy majd holnap.
- Szia! Leülhetek melléd? - kérdezem barátságosan, még egy mosolyt is eleresztek felé, s ott állva várom, hogy feleljen.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 30. 16:18 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Olyan jó újra egy jó vaskos - azért annyira nem, de egész vastag - könyvet tartani ismét a kezemben. Csak úgy iszom minden leírt betűjét, percenként akár 2-3 oldalt is elolvasok. Végül is mindig is gyorsan tudtam olvasni, legyen szó bármilyen könyvről, amit még még is értek, mert azért timbuktuul, vagy németül nem fogok semmilyen könyvet elolvasni, mert azokból tuti nem értenék semmit. Ja és angolul sem hiszem, hogy valaha is fogok majd olvasni, mert az angoltudásom elég gyatra, vagyis megérteni még valamennyire tudom, de már beszélni, vagy írni nem tudok angolul, és ez elveszi az egész kedvem minden angolos dologtól. Belépek a tanulószobába, abban a reményben, hogy egyedül leszek, de ez nem így alakul, mert egy lány is itt van, aki valamit éppen nagyon ír. Közelebb megyek, és megkérdezem, hogy leülhetek-e, mert azért valljuk be, nem túl kedves dolog, ha csak úgy, szó nélkül helyet foglalnék, mégha ez az asztal nem is az övé, hanem mindenkié. Én kicsit rosszulérezném magam emiatt.
- Futótűz. Ez egy mugli regény, és az egyik kedvencem. Szerintem nagyon jó. - felelek, miközben helyet foglalok, és ismét kinyitom a könyvet, amit ugyan még csak ma kezdtem el, de már nagyjából a felénél tartok. Ahh, olyan jó! - És te mit írsz? - kérdezem felpillantva a könyvből, majd egyből vissza is térek a félbehagyott mondathoz, és olvasok tovább. Talán még egy jó darabig, míg én ki nem olvasom a könyvet, vagy ő el nem hagyja a termet csendben ülnénk, ha nem szólalna meg a lány, egy kérdéssel. Tudja a nevemet? De mégis honnan? Nem tudom elképzelni, hogy honnan ismerhet, de ezzel most kíváncsivá tett, mert nekem halványlila sejtésem sincs, hogy ő ki. Vagyis annyit tudok, hogy diák, meg az arca is ismerős egy kicsit de ennyi, a nevét nem tudom.
- Igen, ez a nevem. De honnan tudod? - kérdezem kíváncsian. - Mármint, bocsi ha nem emlékszem rád, de tényleg nem tudom, hogy ki vagy. Legalábbis is arcról nem tűnsz ismerősnek, talán ha megtudnám a neved... - mondom, de be sem fejezem a mondatot, mert valószínű, hogy tudja mire akarok kilyukadni, szóval minek mondjam. Most viszont csak várok, hogy mit fog mondani, s közben régi jó szokásomhoz híven beleharapok idegességemben a számba.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 30. 17:35 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Ahogy sejtettem ez a lány szorgalmit ír. Mondjuk mi mást csinálna, végrendeletet? Ugyan, hisz ahogy a terem neve is mutatja, ez a tanulószóba, magyarul ide a diákok tanulni jönnek. Elviekben. Már ha egyáltalán ide jönnek, mert én még soha nem láttam, hogy itt annyira tolongtak volna az emberek, hogy ne fértek volna el itt. De mindegy is, a lényeg az, hogy ő velem ellentétben tanulás, pontosabban szorgalmi gyártás céljából jött ide, ami teljesen helyénvaló.
- Legendás lények? És érdekes az óra? Mármint neked tetszik? Én nem vettem fel azt a tantárgyat, nem is tudom miért, de nem vettem fel. - mondom neki vigyorogva, amiből a lány semmit nem lát, mivelhogy ő írja a szorgalmit és nem néz fel rám, de én sem nézek rá. Ez így jó lesz, és még a nyelvem, és csak én beszélek szinte, ő még csak néha-néha egy mondatot benyög. Ejj, ez így nem lesz jó, ha csak én beszélek, és így még a könyvre se tudok figyelni, noha egy percre sem veszem le tekintetem a sorokról.
- Hát igen, egy kicsit. - Felelem kérdésére, s halványan elmosolyodom. kicsit frusztrál, hogy nem tudom ki ő, és honnan ismer, és én miért nem ismerem. De szerencsére ezekre a fel nem tett kérdésekre hamar megkapom a választ, és a nevét is megtudom. Állia... mintha rémlene valami ilyesmi név, valahonnan. De honnan. Na, gyerünk, gondolkozz! Tudom, hogy tudom, honnan ismerős a neve. Magamban egy párszor elismétlem a nevét, abban reménykedve, hogy beugrik, miért ilyen ismerős a neve.
- Jaj már tudom! - mondom talán kicsit hangosan, közben csettintek egyet Állia felé. - Jóslástan pontgyűjtő versenyén lettél első nem? De! Most már emlékszem. Tudtam hogy be fog ugrani, honnan is ismerlek. - arcomon most már egy nagy mosoly ül, és véletlenül még a könyvet is becsukom, ezt persze nem veszem észre, mivel túlságosan lefoglal, hogy örüljek, hogy rájöttem ki ő. És egyedül. Vagyis majdnem, ő mondta ék a nevét de akkor is én jöttem rá, hogy honnan ismerem.
- Nagyon ügyes voltál, vagyis gondolom még mindig az vagy. És pontosan melyik házba is tartozol? - kérdezem vigyorogva, most már Álliát figyelve.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 30. 18:32 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

- Hát rendben, lehet majd következő tanévben felveszem. - vigyorgok mint valami hülye, de nem tehetek róla, egyszerűen ilyen a kedvem, de kifejezett oka nincs. Végül is nem kell mindennek oka legyen, csak legyen, és ne szomorkodjanak az emberek. Azt nem szeretem. Bár sokszor vagyok én is szomorú, azaz csak voltam, mert mostanában ez már nem jellemző rám, bár ha összefutnék Eris-szel tuti elrontaná a kedvem, mert ő ilyen. Annyira már ismerem azt a csajt, hogy tudjam, hogy elrontja a kedvem, ha találkozunk. Ezért is próbálom kerülni őt, és ez eddig bevált, szóval jól haladok, egyelőre.
Én is szeretetem az állatokat. Csak apu nem engedi, hogy legyen, de mégis van nekem egy kis mókusom, ilyen picike még, és erről apa nem is tud, mert tuti mérges lenne, ha rájönne. - mesélem Álliának, teljes komolysággal, ami most kicsit viccesen hathat a másik fel számára. Mikor pedig a méretét mondom el a kis szőrmóknak, két kezemmel mutatom meg, hogy mekkora. - És Mogyoró a neve, mert nagyon szereti a mogyorót. Kicsivel több mint egy hete van velem, és szerintem már nem s fog elmenni. Csak ha kell. - Mesélem tovább, nem is törődve azzal, hogy talán Állia nem is kíváncsi ezekre a dolgokra, és én csak beszélek, egy kis időt sem adva arra a lánynak, hogy leállítson. Aztán végre sikerül kitalálnom, hogy honnan ismerem őt, és ettől annyira boldog leszek, hogy még a könyvet is becsukom, ami nálam nagyon ritka dolog, de azt jelenti, hogy találtam egy jó beszélgetőpartnert, és akár még egy jó barátot is.
- Igen, én levitás vagyok. De rólad nem gondoltam volna, hogy rellonos lennél, már megbocsáss. - villantok meg egy bájos mosolyt, és remélem nem akad ki, de tényleg nem gondoltam volna, hogy rellonos. Ők nem lennének ennyire szorgalmasak. Vagy de? Hát nem tudom, igazából még olyan nagyon nem ismerek onnan senkit. De kivétel erősíti a szabályt.
- Igen várom. Egyrészt azért, mert szeretem magát a jóslástant, és a tanárt is bírom. Nagyon kedves. - kuncogok, és felszínre jönnek az első találkozásom emlékei a jóslástan tanárral, amitől kénytelenül elnevetem magam, halkan. - És te várod már? - kérdezek vissza, de szerintem már tudom is rá a választ, hisz nem véletlenül lett ő az első, ha nem várná.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 30. 19:32 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Olyan jó látni, hogy mosolyog, vagyis már vigyorog, és ez nem olyan művigyorgás, hanem igazi szívből jövő, ezt látom rajta.
- Igen, majd megnézheted. Tényleg nagyon aranyos, és kíváncsi. Mindig odamegy mindenhez, és mindenkihez. Ebből már egyszer majdnem nagyon baja is lett. - gondolok itt most az Erisszel való találkozására a nagyteremben, amikor csuron víz lett. Szerencsére nagyobb baja nem lett szegénynek, csak egy kisebb traumát okozott neki, de nem álltam volna jót magamért, ha bármi baja esett volna Mogyorónak.
Álliának is van kisállata, de jó. Bár az nem is olyan kicsi, de biztos aranyos lehet. Egy hóbagoly. De jó lehet neki, kár hogy nekem nem lehet, pedig apának is van és ez így olyan nem igazság. Jó, ő az apám, és idősebb, szóval persze hogy neki van, de akkor mondjuk vegyük az unokatesóimat. Nekik is van baglyuk, pedig ők nem is szeretik az állatokat. Kíváncsi vagyok milyen körülmények között tartják szegény baglyot, bár szerintem addig jó, míg nem tudom.
- Az nem is baj, hogy szorgos vagy, sőt... annál jobb. - szorgos, de a tibi illik rá. Hmm... szerintem én nem akarom megtudni, milyen amikor igazán rellonos, elég nekem egy olyan lánytól szenvednem, örülök, hogy Állia ilyen kedves, és jófej. Legalábbis most így első körben ilyennek látom, de nem akarom, hogy ez a nézőpontom változzon, max jobb irányba.
- Tényleg nem volt nehéz. Elég könnyűek a szorgalmi feladatok szerintem, bár kinek mi a könnyű. - mosolyodom el ismét. Aztán a következő kérdésén kicsit elgondolkozom. Hogy érdekeslesz-e? hát ezt elsőre így nem tudom megmondani, de ahogyan ismerem már a tanárt valószínű hogy az lesz. Remélem.
- Szerintem érdekes lesz, bár nem tudom, hogy ott most három emberrel mit fog majd csinálni, de szerintem az egész jóslástan egy igen érdekes tantárgy, szóval az óra is az lesz. Felelem neki halványan elnosolyodva, majd ismét néhány perces csend száll felénk, míg egy hirtelen ötlettől vezérelve fel nem állok, hogy keressek egy pergament, egy pennát, és egy kis tintát. Mikor ez megvan visszaülök a helyemre és elkezdek rajzolni.
- Jaj, ugye nem baj, ha lerajzollak? - kérdezem néhány vonás után, és ha nem zavarja, akkor folytatom, de közben felelek mindenre, ha kérdez.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 1. 12:45 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

- Sajnos nincs. Egyenlőre, de remélem hamarosan lesz majd egy. - mondom halványan elmosolyodva. Ezt egy kicsit cikinek érzem, hogy szinte csak nekem nincs baglyom, és ez olyan gáz szerintem. Egy bagoly alap dolog lenne, hogy legyen, de nekem nincs pedig néha nagyon kéne. Na nem mintha olyan nagyon sűrűn írnék levelet, de akkor is, gáz és kész. Nem ijedtem meg attól, hol rellonos, mert eddig úgy vélem, nincs mitől tartanom, és nem is fogom őt felhúzni semmivel, ha eddig nem sikerült, akkor szerintem nem is fog. Na nem mintha szándékomban állna felbosszantani, csak úgy megjegyeztem. Nekem ez a helyzet tökéletes, nem akarok ezen rontani.
- Nem félek. Mert tudom, hogy én nem dühítenélek fel semmivel. Legalábbis a tudtomon kívül. Ha meg mégis, akkor az nem szánt szándékból lenne. - vigyorodom el. igazából még ilyen nem is fordult elő, csak egyszer néhány éve az uncsitesóimmal, valami nem tetszett nekik, amit csináltam, és ezért elkezdtek piszkálni. Őket mennyire nem szeretem, olyan gonoszak, és egoisták, hogy az csak na. De most inkább ne is foglalkozzunk velük, inkább a jelen helyzettel, ahol a téma máris átvált a jóslástanra.
- Én is nagyon megszerettem. Idén vettem fel először, csak úgy próbaképp, hogy milyen, kíváncsiságból, de nagyon megtetszett, és nem is fogom már leadni. - Felelem, majd ismét néhány perc csend következik, amikoris Állia befejezi a szorgalmit, én pedig a könyvem borítóját figyelem, de kinyitni már nen nyitom. Aztán egyszer csak megemelkedem, és elveszek egy pennát, pergament, és tintát, s visszaülök a helyemre. És rajzolni kezdek. Aztán még is kérdezem, hogy egyáltalán lerajzolhatom-e, és a kérdésére csak ból intok megerősítés képpen, hogy igen, őt akarom lerajzolni. Szerencsére nem ad nemleges választ, így folytatom, gyors, határozott vonásokkal. Még ilyennel soha nem festettem, így elég fura, de némiképp hasonlít az ecsethet, vagy nem is tudom.
- Hát igazából nem is tudom, hogy miért téged. Vannak ilyen dilijeim, hogy mindenféle dolgot, és mindenkit, akit érdemesnek látok arra, hogy papírra fessek, lerajzolok. Szóval különösebb oka nincs. - mondom, miközben rajzolok, és csak néha-néha nézek fel Álliára.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 1. 16:24 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

- Hát ezt már próbáltam én is. Vagyis nem épp ezekkel a szavakkal de a lényege ezt volt. De apámnál nem értem el vele semmit. Anyu, és a nevelőapám meg nem értik minek kell nekem bagoly, és nem magyarázhatom el nekik, mert anyu nem akarja, hogy Hayate tudomást szerezzen a varázsvilágról. Tudod, ok muglik. - fejezem be ezzel, és halványan mosolyodom. Nem értem,hogy anyu miért nem akarja, hogy Hayate tudja, mi vagyok, hisz ő az apám, ha nem is vérszerinti, de én annak tekintem, mert ő ott volt mellettem akkor is, amikor az igazi apám nem. Szóval szerintem úgy lenne a jogos, ha tudna erről a kis apróságról, bár nem tudom miként reagálna rá, de anyu miatt nem árulom el neki.
Túl aranyos vagyok. Ez milyen kedves. Ilyet még nem is mondott nekem senki ha jól emlékszem, a családomon kívül, és ettől még jobb kedvem lesz, s a szám, ha lehet így mondani, akkor a fülemig ér.
- Nem mindig vagyok ilyen aranyos. Ha nagyon felbosszantanak, akkor tudok én is kicsit rellonosként viselkedni, de ez nagyon ritkán történik meg. - vigyorgok mint a tejbetök, és még el is nevetem magam. Tényleg talán ha kétszer, háromszor fordult elő, hogy nagyon kiborultam, de igazából nm számolom, nem is kell, mert elég nagy a türelmem, és ha mégis megközelíti valaki azt a bizonyos határt, akkor is inkább elszámolok magamban tizig, és ha azután sem sikerül lenyugodnom, csak akkor megyek neki annak aki felidegesített. A téma pedig átvált a jóslástanra, és kiderül, hogy ő is szereti, és tavaly is tanulta de akkor nem volt olyan jó. Ez meg hogy lehet? Talán a tanár nem vót jó, vagy mi? Ezt nem igazán értem.
- Hogy-hogy? Mármint miért nem volt jó tavaly? - kérdezem összeráncolva homlokom.
-Én még nagyon szeretem a rajz- és melodimagát, meg a rúnatant. Ezek a kedvenceim. És neked? kérdezek rá én is, és csak azután állok fel, hogy tintát, pennát; és pergament halásszak elő valahonnan. Amint ez megvan elkezdek rajzolni, de azért előtte meg megkérdezem, hogy szabad-e. Mármint őt lerajzolni. Igennel felel, így hozzá is látok, és viszonylag hamar elkészülök vele.
- Kész is van. Nézd! - mutatom meg neki. - De szerintem én megyek, mert még tanulnom kéne egy keveset, és szerintem nekiállok néhány szorgalmit megírni. Szóval, szia, majd még találkozunk. Ja és ez a tied lehet. - vigyorgok a lányra, és odaadom neki a rajzot, majd megfogom a könyvet, és ismét elköszönök tőle, s már itt sem vagyok.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 1. 17:32 Ugrás a poszthoz

Avery

Az egész délutánt kinn töltöttem a szabadban. Pontosabban az erdőben, ahol sok időt töltök az utóbbi nem is tudom hány hétben, de kifejezetten jól érzem magam ott. És eddig még nem is buktam le, hogy tilosban járkálok. Addig jó. Ja meg addig, míg. semmilyen vaddal nem találkozom. Eddig még megúsztam ezek nélkül, e végül is nem is merészkedem olyan nagyon be, Általában mindig azzal telik el az idő, hogy felmászok az egyik szimpatikusabb fára, és a legtöbb időt ott töltöm. Néha még a kastélyt is látom ha nagyon koncentrálok. Olyan jó érzés. És most is pont ez a helyzet, s már eléggé besötétedett,  mikor lemásztam a fáról, és hát kicsit eltévedtem, de szerencsére sikeresen kijutok, nem vagyok olyan reménytelen eset. És most ismét a Fő utca köveit taposom, igyekszem vissza a kastélyba, mikor néhány, nagy valószínűséggel rellonos srác közeledik felém. És fellöknek. Pontosabban csak.kicsit odébbtessékel az egyik a kezével, ahelyett, hogy kikerülne. Ilyen nincs, hogy lehet valaki ilyen... áá mindegy is, ők elmennek, én pedig felállok, minden baj nélkül. Csak a kezemet horzsoltam fel egy kicsit, az meg nem vészes. Megyek is tovább, de valamiért mégis úgy döntök, hogy még nem megyek vissza a kastélyba, és betérek a következő helyiségbe, ami előtt elmegyek. Ez történetesen a csárda, ahol eddig még soha nem voltam, de most mégis itt vagyok. És ha már itt vagyok, akkor illendő lenne vennem valamit. Még jó, hogy a pénztárcám nálam van mindig, így egyenesen a pulthoz megyek, nem figyelve, hogy ki van itt. A pulthoz érve kérek egy vajsört - kell egy kis változatosság - majd leülök, és végre körülnézek, s biccentek a mellettem lévő lánynak, vagy fiúnak, nem igazán tudom eldönteni. Piszok. Fú asszem ide se jövök olyan sűrűn majd.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 1. 18:46 Ugrás a poszthoz

Avery

Egész jól éreztem magam a délután folyamán, bár jobbára az összes hétvégém, és néha a hétköznapok délutánjait kint töltöm mostanság az erdőben, leginkább az egyik fa tetején. Olyan jó ott fent lenni, a magasság eszméletlenül jó számomra, és mikor fúj a szél, olyan mintha repülnék, és ez egy kis szabadságérzetet ad a legtöbbször komor, könyv felett görnyedő mindennapok után. De egyszer minden elmúlik, és így nekem is le kell szállnom a fáról, és vissza kell térnem a valóságba, ami jelen pillanatban néhány goromba rellonos képében jelenik meg. Amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen mennek is el, éspedig utamat folytatva betérek a csárdába, ahol kérek egy vajsört. Most először iszom ilyet, és itt is most vagyok először, de nem hiszem, hogy olyan sűrűn fogom meglátogatni ezt a helyet. Az első néhány dolog, ami eszembe jut erről a helyről, az a mocsok, és a sok, már az alkoholtól bűzlő ember, akik itt vannak. Ahhoz képest, hogy milyen ez a hely, egész sokan vannak. A sok részeg ember csak úgy önti magába azt a rengeteg alkoholos folyadékot, egyszerűen undorító szerintem. Hamar meg is kapom a vajsöröm,és már nyúlnékis a pénzemért, mikor néhány érme hangját hallom meg, ahogy találkozik a pulttal, aztán pedig a mellettem ülő szőkeség hangjára leszek figyelmes, mire rászegezem a tekintetem.
- Kösz. - feleltem neki kurtán. A hangjából ítélve fiú, bár a kinézete alapján ezt nem biztos hogy eltaláltam volna, azon kívül még, hogy ázsia származású. Mondjuk az ottani fiúk nem feltétlenül néznek ki úgy, mint egy európai szemmel nézve normális fiú, de szerintem ők így aranyosak. Pont mint ez a srác, van benne valami keleti fiús cukiság, és ettől a gondolattól halványan mosolyra húzódik a szám. És végre eljutok oda is, hogy belekortyoljak életem első alkoholos italába. És az eredmény? Hát nem éppen valami kellemes, legalábbis számomra, de azért lenyelem az első kortyot, de sikeresen félrenyelek, és és elkezdek köhögni. Na, ezt szépen megcsináltam, csak gratulálni tudok magamnak.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 1. 19:31 Ugrás a poszthoz

Yarista-san Cheesy

Kviddics. Úgy érzem ez a téma a következő időszakban sokszor elő fog jönni, de nem baj, jöjjön csak. végül is nem jelentkeztem volna a csapatba sem ha nem szeretnék ilyenekről beszélni, vagy bármi mást tenni. És látom, hogy felkeltettem Yar érdeklődését azzal, hogy elmondtam, benne vagyok a csapatban, és ennek örülök. Remélem majd az első meccsemen ott lesz majd a szurkolói páholyban. Annak nagyon örülnék, és talán még egy kis erőt is adna, hogy ott van.
- Jó persze azoktól is tartok valamilyen szinten, de az a lány képes lenne rám uszítani az összes gurkót ha tehetné. Mert ő maga a gonosz. - fintorodom el, miközben Erisről beszélek teljes átéléssel. Talán kicsit túlzok, de Eris szerintem a velejéig romlott és gonosz,és... aah nincsenek is rá szavak.Nagyon nem bírom őt.
- Nem igazán érdekel, hogy hálátlan-e vagy sem, ha játszhatok, és fent lehetek a magasban. De mit értesz pontosan a "leghálátlanabb feladat" alatt"? - kérdezem, miközben végigmérem Yart, aztán az utasításokat is elmondom neki, amit pontosan követ is. Hát mit ne mondjak, elég gyarta alapállás lett, és kicsit viccesen is néz ki, amitől felkuncogok. Én is így nézhettem ki kezdetben? Hogy teszteljem mennyire ügyes, gyengén belerúgok a térdébe. Ahogy gondoltam, elesik, én pedig akaratlanul is hangosan felnevetek. Olyan jó érzés volt ezt újra átélni, hogy egy elő, igazi, húsvér embert ismertettem meg közelebbről a földdel. Mondjuk ilyen eset régen sem volt sok, ért én elég béna voltam, és mindenki legyőzött. Ezért nem is szerettem, de most ismét az életembe került, aminek kifejezetten örülök.
- Ez csak azért volt lehetséges, mert... állj mégegyszer úgy, ahogy az előbb! - kértem tőle, majd ha ez megvolt, közelebb lépek hozzá, és megfogom a térdét, hogy a helyes tartásába állítsam. - Szóval azért, mert a térdednek egy vonalban kell lennie a bokáddal, valahogy így. Tudom elég kényelmetlen, de ki kell bírnod. Remélem menni fog. - kacsintok Yarra, és ismét elnevetem magam. - Látod, így már nem is fogsz eldőlni. - mondom neki, majd ismét egy gyenge rúgást kezdeményezek a térde felé, és így, hogy helyesen áll, már nem fog elesni, max meginog egy kicsit.
- Akkor térjünk is rá a lényegre jó? - mondom, de igazából nem is várok rá választ, hisz ha már elkezdtük, akkor fejezzük is be, vagy nem? Nem kell leragadni ennél az egy dolognál. - Na szóval minden ütés, és rúgás alapja a csípő. Magyarul mindig azzal kell kezdened. Mutatom először lassan aztán gyorsan. -mondom neki, és be is mutatom. Először a csípőm mozdul el,amit aztán szépen követ a vállam és a akarom is. Remélem megérti, hogy mit kell csinálni, végülis nem tűnik olyan elveszettnek, hogy ne értse meg.
- Most te jössz. - mosolygok a fiúra, aztán akarom összefonom magam előtt, úgy várom, hogy mit alkot Yar.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 1. 20:55 Ugrás a poszthoz

Avery

Nem tudom miért ilyen hibásak az agytekervényeim, de én hülye még hallgatok is rájuk. Olyan helyekre visznek, és olyan helyzetekbe sodornak, amik más esetben nem történnének meg. Erre sürgősen ki kell találni valamit. Mondjuk meg kéne javítanom azt a néhány hibás agytekervényt, már csak az a kérdés, hogy hogyan. És a válasz egyszerű: sehogy, mert azokat nem lehet, mivel gyárilag ilyen rosszak,és így már a javítás lehetetlen, magyarul ezzel együtt kell élnem életem végéig. Vagy legalábbis addig, míg ki nem növök az effajta dolgokból. És az kétes, hogy belátható időn belül bekövetkezik.
Ezeknek az agytekervényeknek köszönhetően vagyok most is a csárdában, ahova nem is fogom többet betenni a lábam úgy érzem, de ha már itt vagyok, kipróbálok valami újat, és ez alatt most épp a vajsört értem. Kis meglepettségemre nem nekem kell kifizetnem az árát, mert a mellettem lévő - mint kiderült - fiú meghív erre az egyre. Olyan kedves dolog tőle, főképp azért, mert tök idegen vagyok számára, és ő is számomra, de ez nagyon kedves gesztus tőle. Bele is kortylok, de nem igazán nyeri el a tetszésem, de talán ha nem figyelek rá, még bele sem szagolok,csak iszom talán elviselhetőbb lesz. És voala, igazam is lett, vagy csak egyszerűen hozzászoktam. Bár ez utóbbinak nagyon kicsi az esélye, de mindegy.
- Én Keiko vagyok, és levitás. - mosolygok a srácra, aki olyan aranyosnak tűnik így első ránézésre, hogy legszívesebben megzabálnám. Igen,  ezt hozza ki belőlem az alkohol, már ilyen nagyon kis mennyiségben is, és kezdem érezni, hogy a kedvem egyre jobb és jobb lesz. - Igazából fogalmam sincs. Csak úgy gondoltam, hogy még nem szeretnék visszamenni a kastélyba. Ráér az még, van időnk, nem? - vigyorgok most már mint a tejbetök, és még egyet kortyolok a vajsörből. - És te mit keresek itt eme nem épp barátságos helyen? - kérdezem, közben a mellettem ülő srác arcberendezését kezdem tanulmányozni.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. december 1. 20:56
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 2. 20:19 Ugrás a poszthoz

Viko - Advent; Kviddicsboltos bódé
Ruha

Most éppenséggel két dolog van, aminek lehet örülni. Az egyik az, hogy advent van, a másik pedig az, hogy dolgozom. Az előbbi azért jó, ért ez azt jelenti, hog hamarosan karácsony,ami az egyik legkedvencebb ünnepem, és már nagyon várom. Az utóbbi pedig inkább csak ilyen kisegítő dolog, nem feltétlenül munka, vagy igen? Nem is tudom pontosan. De a lényeg, hogy pár napja elmentem abba a bizonyos új kviddics boltba, mivel láttam, hogy a tulaj - aki mint utólag kiderült szintén japán (repes a szívem) - alkalmazottat keres a boltjába, és én kapva kaptam az alkalmon, úgyis jól jön egy kis plusz pénz. Bár nem voltam biztos a sikeremben, mivel a hirdetésben az állt, hogy nagykorúak jelentkezését várja, csakhogy én még nem vagyok az. De valami csoda folytán - karácsonyi csoda, jaj de jó - megkaptam a munkát. És most itt van advent, és a vásár, én pedig itt állok kint, az egyik bódé előtt, és várom, hogy megérkezzen a forrócsokoládé. Pontosabban két forrócsokira várok, az egyik közülük epres, a másik pedig csak sima duplán csokis forrócsoki. Megtudakoltam, hogy Viko szereti az epret, és remélem tetszeni, izleni fog neki ez a kis "ajándék". Mikor kézbe veszem a két bögrét, szememmel egyből a kviddicses bódét keresem, és nagy nehezen még is találom.
- Szia! Ezt neked hoztam. Epres. - Nyújtom át mosolyogva a lánynak a bögrét, remélve, hogy nem cseréltem ki véletlenül a kettőt. Az egy kicsit ciki lenne, és rosszul is érezném magam amiatt,hogy azt mondom neki, hogy epres, közben mégsem az. De annyira csak nem lehetek béna? Na mindegy is, inkább belekortyolok a sajátomba, és kicsit megkönnyebbülök, mikor a számban a csoki ízét érzem, mindenféle eper íz nélkül.
- Na és kéne most valamit csinálni? - kérdezem vigyorogva, és kortyolok még egyet a forrócsokiból.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 3. 17:47 Ugrás a poszthoz

Avery

Úgy látszik nem volt teljesen felesleges betérnem ide, mivel a sors összehozott egy aranyos, kis eridonossal. Legalábbis ő ezt állítja magáról, és miért hazudna? Nem látszik rajta egy csepp jele sem a hazugságnak, bár való igaz, hogy már ez a kis mennyiségű alkohol is beködösíti, a már alapjáraton nem túl ép, normális agyamat. Nem gondolná az ember, hogy valaki ennyire nem bírja az alkoholt, de hát ez van. Én viszont ebből semmit nem veszek észre, csak a kívülálló láthatja rajtam, hogy valami nem stimmel. Magyarul egyre jobban, szélesebben vigyorgok, amire még nincs is okom, és kicsit ki is pirulok.
- Hát igen, az eridon már csak ilyen. - nevetem el magam halkan, és eszembe jut az a délután, amikor kint az erdőben találkoztam a vörös szélvésszel, vagyis Leonieval. Igaz, még csak pár napja volt, de elég nehéz elfelejteni, de nem is akarom. A következő mondatától azonban fülig elvörösödöm, még jobban, mint eddig, és felkuncogok, de mondani nem tudok semmit. Megértettem mire céloz, de még mennyire, hacsak nem értettem félre. Annak is megvan a lehetősége, főleg a mostani állapotomban. Istenem, mi van velem? És hogy lehet ilyen cuki valaki, mondjátok már meg. És most nem magamra célzok, pedig lehetne az is, de nem, nem vagyok egoista. Nagyon. Most épp Averyről beszélek. Nem is nézek rá, mert akkor tuti csak még jobban vörös lennék, már ha az egyáltalán lehetséges, inkább kiiszom a vajsör maradékát, kérdése után pedig még egy kis ideig a korsó alját bámulom, hogy vajon igyak-e még vagy sem. A józan eszem tuti azt diktálná, hogy nem, egy kortyot sem ihatok többet, úgy nagyjából soha, de hol van már itt a józan ész? Hát valahol jó messze nyaral, mondjuk Hawaii-on, vagy tudomisén hol. Így csak bólintok egyet, jelezve, hogy igen, kérek még. És meg is kapom az italt, amit én minden további nélkül megiszok, vagyis iszogatom, s már csak egy, max két kortynyi vajsör marad az aljában, mikor érkezik a következő kérdés.
- De lenne. - hagyja el számát rögtön a válasz, még mielőtt bármennyire is átgondolhattam volna az egészet. Mondjuk bármi jobb, mint ebben a koszfészekben punnyadni, és legalább nem leszek egyedül, társaságban mindig jobb. - És merre menjünk? Vissza a kastélyba, vagy...? - kérdezem, mikor kiérünk, szembe fordulva vele.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 4. 16:35 Ugrás a poszthoz

Avery

Van, aki bírja az alkoholt, és több korsónyi ital után sem látszik semmi jele annak, hogy hatással lenne rá az alkohol. Ilyen például Hayate, a nevelőapám. Ő néha csak úgy önti magába a sok szakét, és mégis meg sem látszik rajta, talán csak a jókedvén, ami egyre nagyobb szokott lenni. Ellenben vannak olyanok, akik egyáltalán nem bírják az alkoholt, és ezek közé tartozom én. Mégpedig a nagyon súlyos kategóriába tartozom. De tényleg nagyon nem bírom a szeszes italokat, bár erről még semmit nem tudok, mivel tudomásom szerint ez az első ilyen alkalom. Nem számít most, hogy a vajsör az olyan ital, amit a diákok is hatnak, legalábbis az én esetemben nem. Eset egy kicsit gáz szerintem, mindegy is. Végül is hamar kiiszom a korsó tartalmát, és kapom is a következőt. A fejem pedig egyre vörösebb lesz, ami nem csak a vajsörnek tudható be, hanem nagyobbrészt a fiú bókjainak, amire igazán szavam sincs. Aztán elindulunk valamerre, igazából nen is tudom, hogy merre, de nem is törődok vele, csak örülök annak, hogy van társaságom. Felajánlott karját elfogadom, belékarolok, így akarva akaratlanul is hagyom, hogy ő vezessen. Nem is sejtek semmit, olyan kis naivan hagyom, hogy vigyen amerre akar, és természetesen ez lesz a vesztem. Nem is sejtek semmit, csak amikor már késő, és a pálcáját rám szegezi. Időm sincs reagálni, mivel azonnal kimondja az első varázslatot, én pedig esetlen táncba kezdek.
- Te kis... - szűröm ki a számon, már amennyire tudom. És aztán jön a második csapás egy aprócska láng látszatának képében. Tudom, hogy semmi.kárt nem okoz bennem, a még nagyobb rémületen kívül, de egy sikoltást hallatok, s néhány káromkodás is elhagyja a számat, amiből azonban a felét akkor értheti, ha tud japánul, egyébként nem.
- Fejezd be! Miért kell ezt csinálnod? - kérdezem, s már-már a sírás kerülget. Választ azonban nem kapok, csak egy gúnyos mosolyt. Olyan, olyan mint Erisé, amitől emlékek sora rohanja meg elmém, és ha nem táncolnék a Tarantallegra hatása miatt, akkor tisztán látszana remegésem. És megkapom a kegyelemdöfést, és a földre kerülök, s végül a sóbálványátokkal megdermeszt, és itthagy. Szerencsémre, vagy nem, nemsokára néhány talán az eridonba tartozó diák jön, és feloldja az átkot, én pedig ahelyett, hogy megköszönném, vagy bármi mást tennék, először csak nézem őket, majd felállok, és minden előzetes nélkül elszaladok. Egyszerűen nem tudok így senki szemébe nézni, olyan, olyan gáz. Ezekután kiben lehet megbízni? Ki tudja. Most csak szaladok, hogy minél hamarabb visszaérjek a kastélyba, és a lehető legkevesebb emberrel fussak össze.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 5. 20:05 Ugrás a poszthoz

Viko - Advent, Hullócsillag bódé

Jól tettem, hogy kijöttem a vásárra, még ha egyenlőre semmi dolgom nincs, de legalább itt vagyok, és ha szüksége lenne rám Vikonak, nem kell felkajtatnia az egész falut, és a kastélyt. Vagyis gondolom csak felkajtattatná, mivel nem hiszem, hogy elmozdulna a bódé mellől. De így eggyel kevesebb probléma lenne, mivel itt vagyok, és nem áll szándékomban elmenni. Bent a kastélyban úgyis csak unatkoznék, itt meg legalább lenne egy kis dolgom, amivel elüthetem az időt. Vagyis remélem.
Azonban még mielőtt megkeresném Vikot veszek két bögre forrócsokit, az egyiket epresen, hogy örömet szerezzek a "főnöknek". És hogy honnan tudom, hogy epermániás a csaj? A válasz egyszerű. A rellon-navine edzőmeccsen együtt láttam Yarral - igen én is ott voltam, csak épp beleolvadtam a tömegbe, egyedül - és gondoltam hátha tud valamit, hogy mit szeret, vagy mit nem. És ki is bújt a szög a zsákból, így örömmel láttam, hogy van ilyen forrócsoki is. Mosolyognom kell Viko reakcióján, olyan édes, és ahogy felcsillant a szeme annak a bizonyos gyümölcs nevének a hallatán.... Aztán megkérdezem, hogy kell-e a segítség, de egyenlőre nemleges választ kapok, és most hogy körülnézek valóban nincsenek itt valami sokan, de azért remélem ez a későbbiekben változni fog. És aztán Viko előáll egy ötlettel, de még mielőtt bármit is reagálhatnék rá, kijön a bódé mögül, és betessékel a helyére. Iszom még egy kortyot a meleg, édes italból, majd az államat dörzsölgetve nézek körül, hogy vajon mit is lehetne adni. Mit is, mit is? Gyerünk Kei, gondolkozz, megy ez neked. Valami olyat kéne, ami egyik csapathoz sem kötődik, és ezzel együtt pedig valamilyen szinten mindegyik poszthoz. De az mi lehet? Miközben gondolkozom, és nézem, hogy mit lehetne egy ilyen vásárlónak adni, egyszer csak megakad a szemem néhány nagyobbféle, közepes méretű kulcstartón, amik seprűket ábrázolnak. Ha jól tudom, akkor a különlegességük abban van, hogy a tulajdonosának a neve/beceneve megjelenik a nyelén. Na talán ez jó lesz, remélem. Ki is rakok néhányat, hogy a "vásárló" döntsön, ha egyáltalán jól választottam. Az is meglehet, hogy talán nem ez lenne a legmegfelelőbb választás, de azért egy próbát megér.
- Mit szólnál egy ilyen aranyos kis kulcstartóhoz? - Kérdezem a legbájosabb, legellenállhatatlanabb mosolyomat bevetve, s reménykedem, hogy nem szúrtam el a választást.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. december 17. 13:35
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 13. 17:45 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás - Bécs

Na, eljött ez a nap is, a kirándulás napja. Igazából az egészhez semmi kedvem, csak Vancsi miatt vagyok itt, mert ő szeretné ha elmennék én is. Szerinte talán ettől jobb lesz a mostanában nem túl fényes kedvem, és nem akartam őt megbántani azzal, hogy nemet mondok neki, annyira azért már nincs rossz kedvem. Szerencsére. Bármennyire sincs kedvem ehhez az egészhez, mégis itt vagyok, és lehet, hogy talán ez meghozza a változást, és talán kihúz a depiből, mert biztos sokan jönni fognak akik nem hagyják hogy egyedül kuksoljak a szobában, remélhetőleg. Hát asszem Vancsi biztos tesz azért, hogy a szám széle felfelé görbüljön, ebben nem kételkedem.
Ma már nagyon korán fent voltam, és igazából nem is tudom, hogy aludtam-e egyáltalán, mert tudom, hogy úgy éjfél környékén még a plafont bámultam. A ruhák és egyéb dolgok bepakolása már tegnap este megtörtént, így már csak apróbb dolgok maradtak mára, és így egész hamar kiérünk, és várunk, hogy végre elinduljunk. Én mindvégig csendben állok, komoran nézem az érkezőket, ha nem szól hozzám senki, vagy kérdez bármit is, s az ismerős emberek felé még biccentek is egy halvány mosoly kíséretében. Örülök, hogy sokakat ismerek közülük, és külön öröm számomra, hogy Carl bácsi is velünk tart, mert én bírom őt, talán a jóslástantanár a kedvencem mindközül, de ez most nem lényeg. A minisztériumnál még két kisgyerek is csatlakozik, és indulunk is. Höhö, kisgyerek, miket beszélek én, akkorák mint én, és ez olyan zavaró, pedig tudom, hogy fiatalabbak nálam. Na mindegy, már megszoktam, hogy a társaságban én vagyok a legapróbb, de általában nem is zavar, így talán jobb is.
Az ideiglenes szállásunkra érve figyelmesen hallgatom végig Mira mondókáját, s mikor az alkohol, és egyéb tudatmódosító szerekhez ért, már a vajsör hallatán is megborzongok. Fuu, ha az lenne az egyetlen ital a földön, akkor inkább szomjan pusztulnék, de az tuti, hogy olyat én nem iszom. És végül a szobabeosztást is megtudjuk, és én örülök, hogy Vancsival egy szobába kerültem, legalább egy valaki lesz, akivel az egész éjszakát végig tudom beszélni, ha ő nem bánja. Felérve aztán a szobába, elfoglalom az egyik ágyat, és intek Vaninak hogy jöjjön kicsit ide.
- Vani, egy dolgot ígérj meg: az egész kiránduláson mindent együtt csinálunk. Rendben? - kérdezem, és elmosolyodom. Talán tényleg jó ötlet, és még élvezni is fogom, de akkor ezt a legjobb barátnőmmel szeretném tenni.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 16. 19:08 Ugrás a poszthoz

Téli kirándulás


Épségben megérkeztünk a Tündérszállásra, ahol aztán egy kis eligazítást követően mindenki ment a saját szobájába, hogy lepakoljon. Én csak ledobom az ágy mellé a bőröndöt, magamat pedig az ágyra, s egy kis beszélgetés után Vancsival, elterülök rajta. Felkönyökölök, s végignézek a társaságon, hogy mégis kikkel fogok én egy szobában lenni. Hát mit ne mondjak, elég színes társaság jött össze, és az a gáz, hogy közülük csak Vanit ismerem olyan jól. Ja meg ott van Axel is.
Leveszem a kabátom, ami eddig végig rajtam volt, és csak az ágy végébe dobom, és nagy meglepetésemre valami mozog ott. Vajon mi lehet az? Mintha csak meghallotta volna a fel nem tett kérdésemet, előbújik Mogyoró, s körbeszaglászik. Nahát, azt hittem, hogy én benthagytam az állatsimogatóban, legalábbis úgy rémlik. Bár lehet hogy kiszökött, mert velem akart tartani. De most, mintha nem is venne észre, elindul a másik irányba, ahol éppenséggel Axel leledzik. Ahh a kis dög, már megint valami rosszaságon jár az esze, vagy mi? Egy nagy sóhajtás után feltápászkodom,és odamegyek Axel, és a számomra még ismeretlen srác mellé. Csak ekkor veszem észre, hogy Mogyoró valószínűleg Izé szagát érezhette meg, és kíváncsisága hajtotta ide. Szegény egéren látszik hogy halálra van rémülve, de azért remélem nem a szőrmók ijesztette meg ennyire.
- Sziasztok. Axel, bocsánat, ha nagyon megijesztette Izét ez a kis dög. Tudom, hogy nem akarta. - Mondom, s halványan elmosolyodom, majd megfogom a grabancát, bár láthatóan nem örül neki, mivel ő úgy gondolja, hogy egy új kis barátot szerzett. - Te meg ezt többet ne csináld! - mondom most már Mogyorónak, aki kezd megnyugodni, majd a tenyerembe helyezem, s ő felugrándozik a vállamra.
Mikor lemegyünk reggelizni én Ombihoz, és lyra-hoz csapódom, legfőképpen azért, mert beszélni szeretnék Ombival. Az, ami tegnap a barlangban történt... Nem is tudom, olyan fura volt, és szerintem ezt mindenképp meg kell beszélnünk szerintem. Persze csak ha ő is akarja.
- Sziasztok. - Köszönök nekik, s egy mosolyt erőltetek az arcomra, mint ha mi sem történt volna az elmúlt napokban, mintha minden a megszokott lenne. - Ugye nem zavarok? - Kérdezem, s Noel felé egy sokatmondó pillantást vetek, amiből remélem leszűri, hogy a kirándulás során sort akarok keríteni egy beszélgetésre.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 17. 17:26 Ugrás a poszthoz

Viko - Advent, Hullócsillag bódé

Ahogy telik az idő, egyre többen szállingóznak ki a vásárra. Én is ezt teszem, bár sokkal inkább azért, mert feltett szándékom besegítenek Vikonak a Hullócsillag bódénál, noha még nincs szükség rám. De majd lesz. A forrócsoki ízlik neki, és talán ennek jutalmául, vagy nem is tudom miért, felveti annak az ötletét, hogy cseréljünk helyet. Nem is tudtam még az ajánlatra válaszolni, ugyanis egyből kijön a bódé mögül, s betessékel a helyére. Elgondolkozom azon, hogy vajon mi lenne a legjobb választás, és végül meg is akad a szemem néhány kis seprűs kulcstartón, és néhány szebb darabot ki is rakok, hátha beválik, és még egy bájos mosolyt is csempészek hozzá. Úgy látszik, hogy a próbatétel még koránt sem ért véget, azt kéri, hogy válasszák ki egyik közülük a legjobb. Ebben tuti van valami csalafintaság, valamit akar, hogy kimondjak, ajánljak. De mit kéne ajánlanom? Jaj persze már tudom. A Hullócsillag seprűt kéne ajánlanom, hisz az Viko saját terméke, és úgy járja, hogy azt, olyan dolgokat adjunk el, vagy nem? Na, egy próbát megér.
- Hm... Mondjuk a Hullócsillag seprű, az egyik legjobb választás lenne. Deee, ha ez nem tetszik Önnek, akkor itt van mondjuk a Nimbus 2000-es pontos, kicsinyített mása. - nézek Vikora reménykedve, aztán jön is a következő kérdés, amire elmosolyodom. Már úgy nagyjából a vége felé járhatunk a próbatételnek, mivel már az áráról kérdez, és valamiféle engedményről. Ugye ez most csak vicc? Ilyet senki kedvéért nem csinálnék, szóval erre könnyen tudok válaszolni, s azonnal mondom is a választ.
- Mindegyiknek 5 sarló az ára, szóval szerintem nem drága... - mosolygok a főnökre, majd folytatom. - És nem, árengedményt sajnos nem adhatok. Még ha akarnám se adhatnék senkinek. - kacsintok Vikora, és egy bájos vigyort eresztek meg. Na, vajon még mivel fog nyúzni? De úgy látom már egyre többen érkeznek meg, és már néhányan megálltak a bódé előtt, de amilyen gyorsan jöttek ide, olyan gyorsan mentek is el.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2014. január 5. 14:21
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 17. 21:12 Ugrás a poszthoz

Karácsonyi bál
Ruha

Végre itt a karácsonyi bál napja, ami nagyon jól tudom, hogy mit jelent. Azt jelenti, hogy nemsokára karácsony, az egyik legkedvencebb ünnepem az évben. Csak kár, hogy én nem megyek haza, pedig milyen jó lenne otthon lenni anyával és apával, na meg a kicsivel ott anyu pocijában. De nem, és úgy döntöttem, hogy most nem megyek haza, talán így mindenkinek jobb. Vagy nem... Hát ki tudja. Nah, megint beszélek én itt össze-vissza hülyeségeket. A lényeg a lényeg, hogy ma van a bál, és feltett szándékom elmenni rá. Az se baj, hogy nincs senki akivel elmenjek, így egyedül fogok oda menni, talán lesz majd ott valaki, vagy valakik, akikkel beszélgethetek. Vagy ha nem, akkor én jól el leszek az egyik sarokban egyedül. Na majd meglátjuk.
Tudom, sok lány úgy van ilyenkor, hogy órákig keresgél, hogy mit vegyen fel, de én nem vagyok ilyen. Már jóval a bizonyos esemény előtt van elképzelésem, tudom, hogy mit akarok felvenni, így elég csak egy fél, egy órát rászánnom arra, hogy minden rendben legyen. Most is ez a helyzet, bár a legtöbb idő azzal telik el, hogy előbányásszam a szekrény mélyéről azt a bizonyos kék ruhát, de végül csak megvan, így indulok is a nagyterem felé. Ott aztán egy kicsit elidözöm az ajtóban, gyönyörködöm a díszletben, és nézem hogy ki van itt, kivel tudok szóba elegyedni. És sikeresen megpillantom Attit, aki jelenleg nekem háttal áll, de az előbb még láttam az arcát, így felismertem őt. Odamegyek hozzá, és ha még nem vett észre, akkor megkocogtatom a vállát.
- Szia. Ugye nem zavarok? - kérdezem egy bájos mosoly kíséretében, végig Atti szemeibe nézve. Igen, elhatároztam, hogy most, csak a mai napig elfelejtek minden rosszat ami az utóbbi időszakban történt, és bármennyire is nehezen fog menni, mosolygok, és nevetek, úgy mint azelőtt.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 18. 16:12 Ugrás a poszthoz

Yarista-dono

 Olyan optimista Yar, hogy olyan már nincs. Én már ennyire nem vagyok optimista, bármennyire is szeretném, én nem tudok így állni a dolgokhoz. De Eris... Én már előre félek a rellon-levita meccstől, és ha a többi rellonos játékos is ilyen, mint amilyenre Erist gondolom, akkor ott mészárlás lesz. De azért legyünk mégiscsak optimisták, szóval nem lesz semmi gond... Remélem.
- Hát a türelem az megvan, és szerintem elég jók a reflexeim... A játék szeretete meg... Hát az majd kialakul remélhetőleg. - mosolygok a végzős levitásra.
Aztán jön a karate, és én kinevetem őt. Nem volt szándékos, csak úgy jött a nevetés, de úgy látszik nem igazán teszik neki hogy kinevetem. Másodjára már sikerül neki, és nem dől el,de valami mégis zavar, ami nem úgy van, ahogy kéne. De mégis mi lehet? Erre még nm sikerült rájönnöm, de addig nem megyünk tovább, míg rá nem jövök. Ismét végigmérem, e próbálom kitalálni, hogy mi az ami zavar. Minden jó... Vagy várjunk csak, azt hiszem már tudom. Nem mosolyog, és ez nagyon nem tetszik. Olyan, mintha véresen komolyan venné ezt az egészet, pedig szerintem nem az.
- Hm... Nem. Ez így nem jó...- aztán minden előzetes bejelentés nélkül indul meg mindkét kezem az arca felé, s mutatóujjaim az arcára nyomom, közel a szájához, és aztán elkezdem kifelé húzni, a két füle felé, míg végül egy mosoly nem látszódik az arcán. - Na, így már tökéletes. - mosolygok Yarra.
A következő pedig az ütés, amit először lassan mutatok meg, aztán pedig teljes sebességgel, majd megállok, arra várva, hogy megcsinálja, közben pár lépést hátrálok, hogy még véletlenül se érjen el. Próbálok figyelni minden apró részletre, hogy vajon hol fogja elrontani, de meglepetést okoz azzal, hogy szinte tökéletes. És a hangsúly a "szinte"-n van.
- Ügyes vagy! - dicsérem meg, és meg is tapsolom. - Már majdnem teljesen jó volt, viszont arra vigyázz, hogy ne nyújtsd ki teljesen a könyököd. - mosolyodom el, és a nyújtott karját beállítom, a helyes helyzetébe. - Na, most így próbáld meg - nézek rá biztatóan, és csak nézem, ahogy megcsinálja még legalább ötször.
- Remek... Akkor jöhet a rúgás? - kérdezem, aztán ha a válasza igen, akkor folytatom. - Hm... Szóval, képzeld azt, hogy lány vagy. És valaki, egy férfi zaklatni akar. Hogy rúgnád meg a nemesebbik felén? - kérdezem, s várom, hogy megmondja, mutassa a választ.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Keiko Sama összes RPG hozzászólása (255 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 » Fel