Neee, inkább sötétszürke. Az a szürke az emlékkariké, nem?
Nem úgy volt, hogy ki kell tűnni? XD

Hegyi Nikoletta - 2013.06.01. 15:40


Igen, ilyeeeen *-*

Hát, nem tudom Domi. Szerintem nem látszik a különbség, ha nincs épp online egy emlékkari is.

Az a baj, hogy Mary nem dicsekvő típus, inkább megtartja magának, míg valaki rá nem kérdez xD

Amira Loveguard - 2013.06.01. 15:48


Akárcsak én *-* XD

Nem, de valahogy meg kell különböztetni a lényeget a többitől

Hát, én egy kicsit biztosan Ki kell élvezni, hogy van valami eltérő a megszokottnál

Héjj, én nem vagyok állandó rejtett Pár hetente előmászom egy-két órára/napra

Nyitóbál – Adria, majd egyedül
Ruha

A napja majdhogynem csak a semmittevéssel telt. Feküdt az ágyban, ült, az asztalnál firkálgatva, vagy épp egyik faltól a másikig mászkált. Törte a fejét, vajon hogy lesz, mint lesz, számba vette a szerinte összes lehetőséget. Belegondolt abba, milyen lesz, ha netalántán mégiscsak sikerül bejutnia, ha esetleg összejön. Azt is elképzelte, milyen lesz ha nem – ez utóbbit többször is.  Reménykedett nagyon, ugyanakkor igyekezett nem beleélni magát a dologba. Egyik pillanatban azt mondogatta, biztos nem sikerül, ugyan akkor mosolyogni kell, és élvezni, hisz úgyis tudja előre, fel van készülve, a többieknek pedig örülni kell. Másik pillanatban, hogy sikerülni fog, mert muszáj, egyszerűen muszáj! Lassan már kibírhatatlan számára a várakozás, mindjárt kétségbe esik. Ennyire még sosem izgult, és talán soha nem is fog. Mágustusa… Ez mégis nagydolog!
Lassacskán ugyan, de elszáll a nap Mary számára is. Azon kapja magát hirtelen, hogy az ágyára ki van készítve a nővére által küldött ruha, ő pedig készen áll, hogy felvegye. Haját sebtében csinálja meg, és azon filózik, a ruhát, vagy a dísztalárt válassza-e. Azért mégiscsak egy szoknya a másik… Igaz, hogy hosszú, és nem is néz ki rosszul. Végül elhatározza, hogy kivételt tesz ezen kivételes estén, és felölti magára a sötét, csíkos ruhadarabot. Sminket egyáltalán nem tesz fel, nem tartja fontosnak, és rühelli is. Egy egyszerű kis balettcipőre emlékeztető fekete lábbelibe bújik, majd mikor minden aprósággal elkészül, szobatársához, Adrihoz sétál.
- Adri, lenne kedved velem jönni a Nagyterembe? DÖK-ös vagy, úgy is mész, és gondolom, neked sincs kedved odáig elbaktatni egyedül. Nekem legalábbis nincs. – És tényleg nem. Oké, hogy eddig sem volt egyedül, de nem kereste a lányok társaságát, most már azonban egyáltalán nem volt kedve egyedül lenni, és még mindig kattogni a közeljövő eseményein, sőt! Nagy örömére Adri rábólintott kérésére, mi szerint mennek-e együtt. Amennyiben szükséges, megvárja míg készen lesz mindennel, hogy aztán ketten induljanak el a Nagyterem felé.
- Mond csak, milyen érzés DÖK-ösnek lenni? – érdeklődik mosolyogva a szőkeségtől. Persze tudja, hogy nem egy nagyszájú hölgyemény, sokkal inkább szűkszavú, mégis szívesen beszélgetne. Nem csak figyelemelterelés céljából, amúgy is szívesen társalog a lánnyal, meg eleve fel akarta tenni egy ideje a kérdést.
Lassacskán célt érnek, a Nagyteremben elválnak útjaik. Míg Adri tovább sétál, Mary helyet foglal a Navine asztalánál. Mihelyt elhelyezkedett, erős félelem fogta el, mi csak erősödött, mihelyt az igazgató belefogott beszédébe. ~ Csak ne éld bele magad! Nem szabad! Ezt az egyet nem. ~ vízhangzott fejében a parancsszó. Igyekezett is eleget tenni ennek, kisebb-nagyobb sikerrel. Tekintetét az igazgató úrra szegezve figyelt feszülten, a neveket várva. ~ Bianca! Igen, gondoltam, hogy ő bekerül. ~ gondolta, magában mosolyogva. Örült a lány sikerének, hisz nagyon megkedvelte. Tovább figyelt, míg az igazgató úr felsorolt további hármat, majd… Hirtelen úgy érezte, mintha ereje szétfoszlana. Egyszerre lett teste könnyű, és nehéz, hirtelen csak fapofával bámulta az ősz szakállú, pocakos pasast, aki minden vacsorán a tanári gárda kellős közepén ült, és ki tudja miért, az ő nevét engedte ki száján. Beletelt néhány másodpercbe, míg magához tért, oda csetlett-botlott Amirához, hogy rátehesse ruhájára a kitűzőt. Még a puszit is elfelejtette viszonozni, úgy tért vissza a helyére, s hirtelen nem tudta, mi történt. Már rég maga előtt látta a finomabbnál finomabb ételeket, mire eljutott az agyáig, mi is történt pontosan, és hogy tényleg megtörtént. Lassacskán boldog mosoly terült szét arcán. Szedett magának egy kis sült húst rizzsel, ivott mellé töklevet, s miután jóllakott, levakarhatatlan vigyorral várta a fejleményeket.

Bál - Ms. Bianca *-*

Nem telt el sok idő Mary belakmározása óta, legalábbis a lány nem érzékelte. Most pontosan olyan tempóban telik az idő, ahogy ő szeretné. Még mindig öt másodpercenként jön elő az örömteli mosolya, egyszerűen képtelen parancsolni mimikájának. Most az egyszer azonban nem zavarja. Mosolyogjon csak, kit érdekel? Ha boldog, hát boldog, lássa mindenki! Önelégültnek se tűnhet egy percig sem, látszik rajta, hogy nem büszkeség okozta görbület ez - még akkor sem, ha kivételesen jogosan lehetne az. Hirtelen egy fehér, női kezet pillant meg, ami egy poharat tesz elébe. Akaratlanul is a kar tulajdonosát veszi célba íriszeivel, majd vidám vigyorral üdvözli a kedves, szőke Rellonost.
- Szia, Bia! Persze, miért ne? – mondja, és elsétál vele a táncparketthez. Örül neki, hogy felbukkant a szőkeség, és nem kell egyedül ücsörögnie a Navine asztalánál. Már csak azért is, mert szimpatikus neki a lány, hamar megkedvelte, barátjának tekinti.
- Viszont, örülök, hogy bekerültél! Megérdemled. – mosolyog ő is. Tényleg így gondolja, elvégre, ha valakit ismer, aki végig tudja magát verekedni a Tusán, akkor az Bia. Csak most esik le neki, hogy a Tusa ideje alatt – legalábbis míg egyikük ki nem esik – együtt fognak lakni. Ahogy az is, a résztvevők nagy részét egyáltalán nem, vagy csupán látásból ismeri. Így még jobban megkönnyebbül, hogy a lány ott lesz vele. No persze meg akarja ismerni a többi versenyzőt is, szeretne barátságokat kialakítani.
- A mentorom? – kérdez vissza. Ezen még nem gondolkodott. De így, ahogy hallja ezt a szót, bevillan egy jelenet… - Egy kék szempár, hosszú vörös hajjal, tulajdonosa egy mosolygós kedves lány, amint hozzá beszél… -
- Maia Norwood, amennyiben igent mond. – feleli. – És neked? – nem tudja, ismeri-e Bia Maiát, de ha nem, az sem baj. Majd, ha Maia igent mond, bemutatja őket egymásnak. ~ Igen, tuti kedvelnék egymást! ~ A Rellonos következő kérdésére követi a pillantását. Gondolkodik pár másodpercig, és még mindig a férfit nézve, válaszol.
- Szerintem érti a dolgát. Elvégre valami oka van, hogy őt választották. Biztos tehetséges pasas, hisz mégsem bíznának akárkire egy ilyen fontos feladatot. – von vállat. – Amúgy meg tuti nagyon katonás is. Jó lesz felkészülni a legrosszabbra. Szóval ökörködjük ki magunkat még most, nehogy lenyakazzon! – villant egy vigyort a partnerére, majd mikor a zene pörgősebbre vált, jobbjával megragadja a lány jobb kezét, megpörgeti, majd ugrálva táncolni kezd, már amennyire lehet ezt annak nevezni. De nem érdekli, mit gondolnak mások, lenézik-e, vagy épp viccesnek találják. A fő, hogy kipulizza magát, még a kemény időszak előtt.

Andrew

Tanult eleget, és igencsak unta már magát szobájában. Szobatársai is el voltak foglalva, ihlete meg kedve nem volt a rajzoláshoz, és épp aznap reggel írt szüleinek, így baglya még nem érkezett meg a válasszal, egy szó mint száz, semmi értelmeset nem tudott csinálni. Gondolkodott rajta, hogy el kéne ugrani valamelyik konyhába, és sütni valami finomat, például mézes kockát, vagy főzni túrós laskát. A faluban viszont rég volt, így úgy döntött, inkább kikecmereg zugából, s meglátogatja a szívéhez és kastélyhoz egyaránt oly közel álló települést. ~ Körül kéne nézni, biztos sok minden történt, mióta arra jártam! ~ Kapta hát magát, kék toppjára rákanyarította barna ingét, felhúzta a legelső, kényelmes farmerját, belebújt kedvenc tornacipőjébe, felvett még egy fehér pulóvert, s az utat nyaka közé véve vette célba Bogolyfalvát. Beleszimatolt az ugyan nem valami meleg, de annál frissebb levegőbe, és az otthonra gondolt. A házukra, a szüleire, nővérére, kutyájára, axolotljaira, majd beúszott a képbe szeretett unokahúga is. Végül a személyek egymást sorozatosan váltva érkeztek el a Bagolykövesekig. Az emlékeken merengve nézelődött, s lassacskán elérte a Boglyasteret is. Itt nem töltött sok időt a múltban, inkább csak átsétált rajta mindig, meg sem szemlélve a helyet. Ez hiba volt, hisz nem egy csúf része a falunak, sőt! Körbesétálta a szökőkutat, alaposan szemügyre véve minden apró részletét. Sajnos rossz szokásához híven nem nézett maga elé, így akaratlanul is – mondjuk, máshogy nem is tehette volna – nekiment valakinek.
- Bocsi! – fordult arra, reflexből a kérdéses illető után kapja, hogy amennyiben elesne, meg tudja tartani. Kicsit megijedt, nem csinált e valami kárt az illetőben, esetleges cuccában. ~ Mary, miért nem tudsz odafigyelni! ~ mondta magának mérgesen. Hiába, ez már csak ilyen. Persze nem sokszor fordul elő, hogy fellökjön valakit, de azért nem is szokatlan.
- Jól vagy?

Andrew

Kétségtelenül és érthető módon hiányzott neki az otthon, a család. Ez nem is lenne baj, ha nem csak gondolataira, meg bizonyos dolgokra figyelne, és környezetére is vetne pár pillantást. Csak hogy ne menjen neki senkinek, mint például most.
- Jaj, nem, én jól vagyok. Bocsi, néha elő szokott fordulni, hogy neki megyek ennek-annak, de dolgozom rajta, hogy ne csináljam! - ereszt meg egy mosolyt az idegen fiú felé. Még soha nem látta - ami persze nem csoda egy ekkora suliban -, de örült neki, hogy se kárt nem tett benne, se meg nem haragudott rá. Nem épp a leggyakoribb az ilyen manapság. Legalábbis a többség nem örült, ha Mary nekiütközött.
- A Navine? Én is! - vidult fel egyből. - Biztosíthatlak, remek helyen kötöttél ki! Amúgy Mary Glotter vagyok, másodéves. - Nyújtja jobbját kézfogásra. Komolyan örül neki, hogy még egy fővel gyarapodott a házuk, s reménykedik, kedves ismerősre, illetve barátra talál az illetőben.
- Mikor érkeztél? Körbevezesselek a faluban, vagy kastélyban, illetve környékén? Van kérdésed? Segíthetek valamit? - rohamozza rögtön. ~ Mondjuk, ha varázslók a felmenői, nem sokat kell magyarázni. ~ fordul meg fejében. Ő, Mary, mugliszületésű, így időbe telt, míg beletanult. Bár utólag fény derült egy-két érdekes dologra, ami összeköti Mary családját a Johanson famíliával, és így az is kiderült, hogy ki Mary vérszerinti nagymamája, ráadásul a nő boszorkány. Így pedig nem csoda, hogy Maryből is az lett. És még több haszon a dologban, hogy még több rokonra tett szert, akit igencsak megszeretett.

Bia, a másik Rocc

- Ezzel mélységesen egyet értek. Én, majd ha megérem, valami művészi ágon szeretnék továbbtanulni. Például freskórestaurátornak! Vagy ilyesmi... - tűnődik. Ezen nem gondolkodott sokat, de valahányszor szóba jött, mindig ez volt az első reakciója. Mármint, nem a freskórestaurátor, csak a művészi ág. De persze, ha kitanulta ezt, szeretné megtanulni az aranyművesség, ötvösség minden csinnyát-binnyát. Ki tudja, mikor kell majd?
- Tölgyfa, főnixtoll maggal. És a tiéd? - kérdez vissza, közben nézelődik egy sort. Kicsit meglepi, hogy pont olyan a hely, mint egy mugli suliban szokott. ~ Mondjuk, tanár tanár, diák diák, suli suli, tanári szoba meg tanári szoba. Nem értem, mit vártam. ~ húzta el a száját.
- Hmmm... Nem is tudom... - merül el gondolataiban. Akárhogy erőlködik, semmit sem tud kitalálni. Ami azért kellemetlen, hisz nincs sok idejük. Ki tudja, mikor jelenik meg egy tanár, vagy prefi.
- Ez jóóóó! - csillan fel a szeme. - Csak ne mindenkinek pont ilyet, az elég feltűnő. Legyen... Például... Kahilnál egy szerelmes vers... Mondjuk... Flaviu professzorhoz! Juuuj, én is kitaláltam valamit! - kezd vigyorogni. - Kell pergamen, meg tinta! Összeállítjuk egy-két tanár titkos naplóját, és tele lesz kínos cuccokkal! Például, Véda néni azért lett a vezérünk, mert ki akar iktatni a Navinéből, hogy csak Riri kerüljön majd be, illetve övé legyen a terep! Vagy hogy sorra akar minden diákot megváltoztatni, hogy egy házba terelje őket, és ő irányíthassa a sulit! Vagy hogy egy teljesen új házat keljen létrehozni! - szemét dolog ugyan, de egészen belelkesült. Na de ha már úgyis rosszalkodnak, csinálják rendesen, nemde?

Andrew

Végül nem lett baj belőle, hogy Mary nekiment a Navinésnek, a lány reményei beigazolódtak, mi szerint nem haragszik a másik. És még beszélgetni is leállt vele, így Mary még inkább felbátorodott, és örült a társaságnak. Persze imád egyedül lenni, gondolataival, és az ismerősökön, barátokon, családon, meg még sok mindenen merengeni, de a beszélgetéshez több hangulata volt.
- Csikólak. Igen, mindenki ott lakik először, amíg nem igényelhet szobát, illetve talál társakat. Igen, elég otthonos minden szeglete, én imádom. Ami pedig a többi házat illeti, nem tudni. Mindenkinek csak a saját házába van bejárása. Az itt tanulás során úgy tudom, csak egyszer lehet átkérni magunkat másikba. Azt is akkor szokás, ha megváltoztál. Máskülönben meg csak akkor juthatnál be a többi házba, ha sikerül minden bejáratot, minden embert kijátszanod. Gondolom én. - von vállat a végén. Azt mondja, ami szerinte igaz. Persze arra alapozik, amit biztosra tud, de ha esetleg téved, akkor sem nagyot. Szerinte legalábbis. Minden esetre nem szeretné félrevezetni újdonsült ismerősét.
- Egyáltalán nem, sőt! Örülök, hogy valaki végre hasznomat is veszi erre, nem csak... Vagyok. Igen, én is mugli családból jöttem. Eddig azt hittem, mindenkim mugli. De aztán, még a tavalyi évben kiderült, hogy nem igaz. Találkoztam egy lánnyal, akiről kiderült, hogy az unokanővérem, és rájöttünk, hogy közös a nagymamánk, mert... Nos, a nagyapám megcsalta az eddig vérszerintinek vélt nagymamám, és két nőtől egyszerre lett gyereke. De a nem vérszerinti nagyanyámnak meghalt a gyereke, a vérszerinti meg nem tartotta meg az övét, így a nagyapám kicserélte őket. Ezért a nem vérszerinti nagyanyám nem tudta meg, hogy a baba nem az övé, mert az övé meghalt. És az a baba, amelyikre a nagyapám kicserélte a halottat, az apukám. Ő viszont nem varázsló. Nem mondom, kusza történet... - húzta el a száját. - Bocs, nem akarlak untatni, csak jött. Igen, elég jól kiismerem magam. Nem azt mondom, vannak helyek, ahol nem voltam, vagy épp csak megfordultam, de nagyobb részt ismerek mint nem. A varázsvilágról sem tudok mindent, szerintem egy év alatt nincs honnan összeszedni ennyi információt, még akkor sem, ha itt élsz, de az alapokkal tisztában vagyok. Legalábbis, ha a suliban elmondták az alapnak nevezett részt teljes egészében, akkor igen... - bólint mellé. - Szerintem a suli nagyon király. Eszméletlenül szép a környéke, kívül-belül hangulatos, és ha sétálgatsz bent, akkor nem fogsz unatkozni sosem. Ami pedig a falut illeti, nagy kedvencem! Komolyan, ha nem lenne a falu, valószínűleg rég kipurcantam volna, még így is, hogy egy kastélyban lakhatom. - mondja, miközben lassan sétál a fiú mellett.
- Nos, merre menjünk először?

Heló OFF! Itt is rég jártam. Van valami érdekes erre?

Tény és való, UFF bácsi

Pirosraaa? Védu nem piros, Védu nem, Védu nem megy el innen ><

Merlin *_____________* <3

Ágo, segítsek? Én már úgy is itt vagyok, Mira meg ki tudja, mikor érkezik meg...

Oké, akkor mond meg, kit szedjek szét? Illetve, miben segítsek?
*Visszaölelget*

Nyugi Tris, csak viccel Ugye? Amúgy, Merlin hány éves lett a végére? O.o Nem tudja valaki, hányadik században játszódik a történet eleje?

Arról a Merlinről (én), amelyik a te profilképed. És nem félek, előbb harapja le ő a tied. XD

Szia Védu

Én olyan 20-nak saccoltam, mikor Camelotba érkezett. De én a végéről beszélek, amikor az utolsó rész utolsó percében sétált az út szélén, és elhajtott mellette a busz.

Már mért tenné, Ágo? én csemmit se vettem észre.

Nem-e Pedig olyan jóóóó *-* Nézd meg, nézd meg! Meg te is Domi, mert jóóó

Szia Amanda!

Tömegverekedést? Nem csak Tris nem tetszik neked? XD

Én még mindig nem értem, hol bánt(ott) ki kicsodát

Fandler Ágoston - 2013.06.26. 19:39


Nem tudja mit beszél, ne hallgassatok rá! *próbálja megelőzni a bajt*

Még egy Mary *__________* Ufv!

Sok is

Nem baj, Mary Mary

Szuper

Mira pihent agyú?

Rédey András Kálmán - 2013.07.18. 20:08


Denevír *-*

Cső emberek!

Pedig bejöhetne, mert az jó!
Mi az helyzet?

Eredeti Rédey? Ilyet se pipáltam még

Még mindig jobb, mintha valami problémák lennének megint
Nyista

Teljesen jogos

Amik nálad szoktak fent állni

Persze

Na, betudjuk haladásnak.