Én innen messziről szorítok neked.

Sok sikert hozzá Zoé!

Akkor most mit szeretnél?

Hát, leérettségizni, egyetemre menni, azt elvégezni, kapni egy jó munkát és boldogan élni míg meg nem halok.

Jessie hugi
a megérkezés napja

Nagyjából 4 órája szállt fel a repülőm Ausztriából, de már meg is érkeztem az iskolába. Szerencse, hogy Innsbruckban helyben vannak az ilyen fajta mugli közlekedési eszközök, legalább nem kellett vacakolni az ide-oda utazással. Budapestről már hoppanálva jöttem, az Innsbruck-Bagolykő távolság anyám szerint még túl nagy lenne nekem, inkább nem kötözködtem vele, hanem engedelmesen az általa előírt módon utaztam.
Az iskola elég nagy, bár szerintem nem akkora, mint a Roxfort, bár lehet még nem láttam teljesen az egészet. A bejárati csarnokban meg is állok, itt van elvileg találkozóm a mostohahúgommal.
Őszintén megmondva nagyon utálom, ha drasztikus változás áll elő az életemben. Ez a mostani, ez az volt. Pedig már lassan kezdtem megszokni a Roxfortot meg az ott tanyázó embernek nem minden esetben nevezhető lényeket. De ha anyám, a csökönyös és hajthatatlan nő a fejébe vesz valamit, akkor annak úgy is kell történnie, különben óriási hisztit csap belőle. Húgom ezt a remek tulajdonságot sikeresen örökölte az öreglánytól, mondhatom, legnagyobb örömömre.
~Tanja...
Akármennyire hihetetlen, hiányzik a mindig pattogó, vigyorgó, lelőhetetlen kishúgom. Furcsa érzés, hogy nem együtt fogunk élni. Helyette a nyakamba kapom a mostohahúgomat.
Apropó, Jessie-nek lassan itt kellene lennie. Úgy beszéltük meg, hogy a bejárati csarnokban fog várni, de nincs még itt. Biztosan észre fogom venni, nincsen túl nagy tömeg errefelé, úgy nézem.

Jessie

Igazából fel sem tűnt, hogy már este van, olyan gyorsan elszállt ez az egész nap. A lámpák felgyulladtak a csarnokban, így most már láttam is valamennyit, bár nem szolgáltattak akkora fényt, hogy mindent jól ki lehessen venni, így továbbra sem voltam biztos abban, hogy Jessie itt van e, vagy sem. Próbáltam hunyorogni, de így se láttam semmivel többet.
Jessie holléte akkor vált számomra száz százalékig biztossá, mikor kinézett egy rejtett zugból, ami szinte teljesen be volt épülve a falba. Közelebb sétáltam hozzá, azon azért kicsit meglepődtem, hogy oda se jön hozzám köszönni, bár nem várom el tőle. Azért ennek az oka is rövid időn belül kiderült. Hangos sóhajtással nyugtázom a mostohahúgom húzását.
-Azért remélem nem nekem kell elvinnem a szobádig.
Elveszem tőle az üveget, már amennyiben hagyja, hogy eltulajdonítsam. Vicces dolog így látni, könnyű lenne kihasználni a helyzetet, tudom hogy egyszer már elküldött a búsba, de azért melléguggolok és közelebb hajolok hozzá.
-Lehelj rám.
Ennyi az egyszerű kérésem tőle és most már annyira közel hajolok hozzá, hogy alig néhány centi választja el az arcunkat. Kedvem támad mosolyogni, a helyzet mulatságos a számomra, Jessie annyira védtelen és annyira nem tud magáról, hogy szinte bármit lehetne vele csinálni. Még eldöntöm magamban, hogy mit szeretnék kezdeni a mostohahúgommal.

Szervusztok! Mi megy errefelé?

Akkor elég sok minden történik itt.

Jessie

Jessie válaszai egyáltalán nem lepnek meg, természetesen nem voltam számára egy kellemes emlék, ezt elismerem.
-Ha szeretsz fókásat játszani, akkor felőlem mehetsz. - mondom gúnyosan, de azért a vigyoromat megtartom és egy tapodtat sem vagyok hajlandó mozdulni. A lány erőtlen lökése nagyjából semmilyen hatást nem váltott ki belőlem, kicsit meginogtam, de sikerült talpon maradnom.
-Nézd már, de kis pimasz valaki. Mi van kicsikém, bököm a szemedet talán?
A mondat közben kinyújtom a kezemet Jessie arca felé, a tenyerembe fogom az állát és kicsit oldalra fordítom a fejét. Közben újra elkezdek vigyorogni, komolyan nem tudok betelni a helyzettel. Remélem azért nem fogja megharapni a kezemet vagy valami hasonló, azt azért szeretném elkerülni.
-Tanja anyámmal van. A jelek szerint nem örökölt mágiát, szóval megnyugodhatsz, nem hiszem, hogy látni fogod sűrűn. - mondom erős éllel a hangomban és elengedem az állát. Tisztában vagyok vele, hogy Jessie a háta közepére kívánja Tanját és ezt nem is szereti véka alá rejteni. Én pedig megvédem a húgomat, már amennyire kitelik tőlem, persze.
A mostohahúgom nagyokat pislog, nem tudom eldönteni, hogy rajtam csodálkozik vagy esetleg látott valamit, így hátrapillantok a vállam felett, de nem látok semmit sem. Biztos bedilizett, vagy csak az alkohol jótékony hatásait élvezi éppen.
-Egyébként, ha állítólag nem bírod a fejemet, akkor minek jöttél ide egyáltalán? Ha ez lenne igaz, akkor távol maradnál tőlem. Furcsa vagy.
Magam sem tudom, hogy ezt most miért mondtam, csak kikívánkozott belőlem. Egyébként nem tudom megérteni a nőket, hátha most kapok valami épkézláb magyarázatot Jessie-től. Bár amilyen állapotban van... nem remélek tőle semmit sem.

Szokatlan ez a nagy csend errefelé... Merre vagytok, hölgykoszorú?

Na, egy elő is került... Szia Zoé.

Nem, te egy láncszem vagy. Egy fontos láncszem.

Szia Lotte, miért, mi fog holnap történni?

Hmm, most jobb sajnos nem megy, bocsánat. Máskor igyekszem nem szégyenben maradni.

Talán szúnyogok tanyáznak arra, feléd?

Igenis igyekezni fogok. *sértődés kezdődik*

Múltkor majdnem elájultam vérvételen, szegény doktornő kicsit kétségbeesett, szerintem jobban megijedt, mint én.

Pedig éppen arra készültem. *fekszik*

Nem is akarok. *visszaölelget, letolja magáról Zoét, feláll és őt is felsegíti* Na, így akkor rendben is vagyunk.

Nem lesz semmi, nyugodj meg Lotte, mi jó barátok vagyunk, meg Zoénak ott van a szörnysrác.

Remélem szájkosarat használsz rá, fájdalom lenne, ha tömegben elszabadulna.

Nem gonosz, csak reálisan látom a dolgokat.

Lotte, azért remélem nem halsz meg. Nem szeretek elveszíteni embereket.

'Napot tanerő.

Beácska

Eljött idén is a karácsony napja végre. Bár nem kifejezetten szerettem volna emberek közé jönni a mai napon, mégis rávettem magam, hogy lejöjjek a nagyterembe, hátha van itt valami normális ember, na meg ahogy elnéztem az iskola kb 70%-át lányok alkotják. A gondolatra egy kis mosoly jelenik meg a szám szegletében, régen "vadásztam" már, azt se tudom, hogy megy e még.
Mondhatni elég rendesen kiöltöztem, becsületesen teljes öltöny-felszerelésben vagyok és még nyakkendőm is van. A zakó és az öltönynadrág feketék és kicsit kopottak, mert elég régi ez a hacukám, az ingem azonban makulátlanul fehér, a nyakkendőm pedig méregzöld. Szerintem bárki ember fia-lánya megmondja, hogy Rellonos vagyok, ezekután.
Mikor belépek a nagyterembe, körülbelül agyonnyom a fenyő és az ételek illata. Kicsit kellemetlenek számomra ezek a túlontúl intenzív szagok, de majdcsak megszokom őket. A saját házam asztalához sétálok és leülök egy üres helyre, ahol kicsit távolabb vagyok az emberektől. Veszek magamhoz némi ételt, és szépen csendben elnyammogom magamban, közben persze bőven van időm nézelődni, legnagyobb örömömre. Van itt sok szép szemet gyönyörködtető látványt nyújtó hölgyemény és ennek kifejezetten örülök. Már csak választani kellene közülük egyet vagy többet. De inkább többet, ha már itt tartunk.
Az étkezés végeztével szépen felállok és a fal mellé sétálok és neki vetem a hátámat, a továbbiakban innen szemlélődök. Úgy érzem az igazgatói beszédről már lemaradtam, de ezt valahogy egyáltalán nem nehezményezem.

Én 3-ra, eddig én vezetek úgy nézem.

Amúgy sziasztok.

Jézus ereje... Nem vállaltam be eddig soha 4-nél több játékot, úgyis elfelejtek egyszer válaszolni és akkor ott vége..

Cicahaaaarc. Iszapbirkó csajok?

Nem tudom, de biztos nem én voltam.

Pedig nagyon jól néznétek ki Bonnie...

Hmm... azt hiszem igen.

Rendben, akkor nem mondok ilyet többet...

Muhaha, soha, senki nem fogja megtudni...

Beácska

Hatalmas a nyüzsgés a teremben, életemben nem gondoltam volna, hogy ennyien itt maradnak a karácsonyi szünetre. Elvégül is, szerintem az a normális, ha az ember a szeretteivel tölti legalább ezt az egy ünnepet, bár mondom ezt én, aki szintén nem volt hajlandó visszamenti Ausztriába. Szerintem jogos volt, csak nem olyan régen jöttem el otthonról, most minek menjek vissza? Persze, anya örülne neki, Tanja meg egyenesen le is támadna, de most nem megyek vissza, nincs kedvem megint 6 órát utazgatni. Szegény hölgyek most így jártak, talán majd a következő karácsonykor nagyobb szerencséjük lesz.
A fal nagyon jó helynek bizonyult, szinte mindenhova ellátok a teremben, ami nagyon kedvemre való. Sok lány van olyan ruhában, ami látni engedi a lábukat. Ezek a végtagok nagyrészt szép formásak, egy-kettő még kicsit izmosabb is, mint a nagy átlagnak, gondolom, ők lehetne a sportoló hölgyek. Egyáltalán nem bánom már, hogy eljöttem. A szemlélődést természetesen rezzenéstelen arccal hajtom végre, kellemetlen lenne, ha valaki, főleg egy lány, észrevenné, hogy az ő vagy valamelyik barátnője lábát stírölöm éppen.
A nagy lábnézegetést egy kellemes kis hang szakítja félbe, egy eléggé szokatlan kérdéssel.
- Hogy mi? – felhúzom az egyik szemöldökömet, majd két másodperc múlva elröhögöm magamat. Na erre a kérdésre életemben nem számítottam volna. Beletelik kb másfél percbe, mire normális állapotba hozom magamat és válaszolni tudok szegény lánynak.
- Jézusom, neked honnan jutnak eszedbe ilyen abszurd kérdések? – közben kitörlöm a könnyeket a szememből, mert már alig látom szegény kislányt, bár az is igaz, hogy rendesen le kell néznem rá, mert nagyon kicsi.

'stét a tanerőnek is. Mi szél fújta erre a tanár urat?

Aha, így már mindent értek. Én fáradt vagyok, csak nincs kedvem még elaludni...
A húsleves ilyen csodaszer tud lenni?

Csak úgy random, vagyis nem nem tudok aludni, még választ is várok amire írni akarok,meg skype-on beszélgetük, szal vannak tényezők.

Beácska

A kicsilány jó kedvet hozott az estémbe, amit már régóta éreztem. Nevetni is rég nevettem tisztán, szívből jövően, talán utoljára akkor volt velem ilyen, mikor Tanja lehuppant a fenekére síelés közben, de valami iszonyatosan furcsa kézmozdulatokat tett közben, ez tette a helyzetet igazán komikussá a számomra. Aztán persze jöttek a nagy megsértődések és egyéb aranyos női dolgok, de szerencsére a fejem is a helyén maradt és a húgom is megbékélt.
A lábnézegetéses megjegyzésre nem szólok egy mukkot se. Inkább nem mondom meg, hogy miket láttam, mert aztán meg hű-hű! Nagyot kapok szerencsétlen fejemre, az meg nem hiányzik, hogy egy agresszív kis mókus megtámadjon az egész iskola előtt. Lányokat meg köztudottan nem bántok fizikailag, szóval tényleg jobb a békesség mindenkinek.
Szótlanul átsétálok a kislány bal oldalára és odanyújtom neki a jobb karomat, hogy karoljon belé.
- De csak mert megnevettettél. - mondom hozzá röviden, mindennemű arcmimika nélkül. Kicsit elrendeztem magamban a dolgokat, hogy valami értelmes fejet tudjak vágni és ennek a szerencsétlen pici lánynak ne kelljen miattam szégyenben maradnia. Igen, rendes is tudok lenni, de azt nagyon ki kell érdemelni, és úgy tűnik meg valaki rászolgált a jófejségemre.
Nem indulok el semerre, egyelőre várom a reakciót. Azért remélem hogy nem fogja leütni a fejemet a helyéről, még nekem is kellene pár dologra.
- Egyébként ha már így letámadtál, akár el is mondhatnád, hogy hogy hívnak. - jobb oldalra, lefelé fordítom el a fejemet és kérdőn tekintek a hirtelen kerített partneremre. Legalább ennyit közölhetne velem, ha ennyire bejött a nyakkendőm.

Beácska

Azt azért nekem is el kell ismernem, hogy ez az emberi kapcsolatnak titulálható dolog, ami elindult közöttünk, nem kezdődött éppen a legszokványosabb módon, de talán az élet akarta ezt így. Mindegy, nem akarok ezen agyalni, ha már így adódott, akkor élünk a lehetőségeinkkel és elvisszük táncolni a hölgyeményt vagy amit éppen javasol.
- Akkor már inkább elkísérlek valamerre. - jegyzem meg röviden. Igaza van, tényleg itt is maradhatnék, de ugyan minek, már kigyönyörködtem magamat kellőképpen. Értelmesebb, ha vele tartok valamerre, ha már úgyis belém karolt. Ezekszerint neki  is ínyére van az ötlet, hogy kezdjönk magunkkal valamit, ami nem a fal mellett ácsorgást jelenti.
~ Szóval Bea. Akkor megjegyzem, elég különleges kis krumplicukor. ~ emellé a gondolat mellé kiszalad egy vigyor is, ugyanis tényleg az az érzésem, hogy egy nem mindennapi nő ismerősre tettem szert ma este.
- Greg. Remélem sikerül hasznosan eltölteni az estét. - mondom egy kis vigyorral a szám sarkában. Még nincs konkrét tervem, sőt, még azt sem tudom, hogy szeretnék-e bármit is, jól fel van vágva a nyelve a kisasszonynak, jobb lesz talán, ha nem húzok vele ujjat.
Beácska elindul a táncparkett irányába, maga után húzva engem is. Őszintén szólva kívülről viccesen nézhetünk ki, ahogy ez a pici lány húzza maga után ezt a nagy mamlaszt. Mikor Bea hirtelen megáll, majdnem továbblépek, de időben meg tudok még állni, igaz, hogy így kishíján orra bukok és a lányon landolok, de akadály elhárítva, nagy szerencsémre. Ki tudja, mit tenne velem, ha véletlen a sarkába lépnék vagy a nyakába zuhannék...
Ahogy elkezdődik a zene, Bea a vállamra teszi az egyik kezét, a másikkal pedig megragadja a szabadon lévő kezemet. Ennek megfelelően én pedig a lapockájára helyezem a jobb kezemet. A zene lassú, de szerencsére nem keringő zene, mert attól feláll a szőr a hátamon, Tanjának sikerült megutáltatnia velem, mikor mindenáron szeretett volna megtanítani keringőzni. Had ne mondjam, hogy a próbálkozás csúfos kudarccal ért véget, én kaptam Isten ostorából néhány csapást, de aztán szerencsére a húgom meghagyta a fejemet. Kis tündér...
Szépen lassan pakolom egyik lábamat a másik után, igyekszem együtt mozogni a zenével, ami eleinte kissé nehézkesen megy, de néhány perc után sikerül feloldódni és normálisan táncolni.
- Na, eddig megfelelek az igényeidnek? - kérdő tekintettel nézek Beára, remélem hogy ezért a kérdésért nem fog elküldeni a búsba vagy valami hasonló, bár a vérmérsékletét elnézve semmiben sem lehetek biztos.