30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gilbert Blythe összes hozzászólása (145 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Le
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 25. 18:47 Ugrás a poszthoz

- Egyébként is igyekeznék megszabadulni tőle. A magyar szép, gazdag nyelv és dallamos.-*Valahol furcsa volt ennyit beszélni - nem szokott hozzá, hogy szabadon, nyugodtan mondhatja mindazt, ami csak eszébe jut anélkül, hogy bárki lehurrogná vagy rendre utasítaná. Tele volt a feje szavakkal és képekkel, amiket vagy dugdosott, vagy papírra vetett, de annyira jólesett végre hangját is hallatni, kimondani. Az egész megjelenésében volt valami madárszerű- apró termetében, vékony alkatában és még mindig gyerekes, magas hangjában. Levetett sálját még mindig kezében lóbálta, nem hiányzott és ha nem is tudatosította, ez egy apró előrelépésnek számított. Teljesen megfeledkezett az arcáról vagy az álarcról és jól érezte magát, a tömeg ellenére is, pedig általában nehezen engedett fel ilyen környezetben. A Levita nevét hallva talán picit csalódott volt, de nem állt le sajnálkozni.*
- Az Eridonba.-*Igazából nem értette, mit is keres a bátrak házában, elvégre nem épp elszánt és hősies természetnek érezte magát, sokkal inkább a háttérből szeretett figyelni. Néha azonban elbizonytalanodott, nehéz volt leválasztani azt, amit megszokott arról, amit tényleg szeretett csinálni. Azonban nem igazán akart reklamálni- a pirosak igazából többnyire kíváncsiak, de barátságosak voltak, nem piszkálták és nem is közösítették ki, legalábbis nem érezte magán azokat a tipikus, jól ismert tekinteteket, amik erre utaltak volna.
- És milyen a Levita? Tetszik?-*Érdeklődött, mert ha valamit sajnált- a legutóbbi eltévedéses produkciója és azután, hogy megtudta, itt is teljesen el van választva a négy ház- az az volt, hogy soha nem láthatja belülről a többiek lakóhelyeit. Persze, próbálkozhatott volna a jelszó kihallgatásával vagy besurranással, de álarc nélkül nem ment, azzal meg túl feltűnő volt.
- Ó, összetöröm magam a segítséged nélkül is!-*Biztosította nevetve Ericet, miközben becélozták a padokat és a maradék csokoládéjával gyorsan végzett, mire odaértek. Egy darabig eltartott újfent rendesen behúzni a hosszú fűzőt, a padról felállva próbálgatta, hogy egyforma legyen- arra még a legelején rájött, hogy ha az egyik lába lötyög, akkor esélytelen, hogy talpon maradjon. A sálját némi tétovázás után beletömi a cipőbe, ezt a nagyi kötötte, kicsi az esélye, hogy valaki pont ezt akarja megfújni. Utána már a pályát pásztázza, most talán kicsit túl lelkes is, elsőként lép a jégre és az első métert simán végigcsússza, bár talpa újfent tiltakozik a szokatlan megerőltetés ellen. Majd elmúlik.*
- Leszünk vakmerőek és megpróbáljuk korlát nélkül?-*Néz hátra, Ericet keresve- nem akar teljesen eltávolodni a pálya szélétől, de ha rátapad a válaszfalra, akkor sose jön rá, hogy kell kanyarodni. Közben igyekszik megkeresni szemével egyet azok közül, akik zsebretett kézzel, kényelmes tempóban jóformán erőlködés nélkül siklanak, épp csak annyira imbolyogva, amennyire a lökések miatt muszáj. Őket érdemes most figyelni, elvégre most nem a gyorsaság a lényeg. Őket fogja utánozni, ha sikerül.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 1. 17:39 Ugrás a poszthoz

- Csak én nem akarom velük elhitetni, hogy ez természetes.-*Felelte, bántó él nélkül- értette ő, miért az álarc, vagy ha nem is, érezte, hol vannak azok a pontok, amik túlságosan sérülékenyek, érzékenyek és fájnak, amiket leginkább rejteni akarnak. Ennek ellenére nem akart ilyen lenni, mozdulatlan, végtelenségig regulázott vonásokat, melyek merevek, és épp ezért, törékenyek is. Valami mélyen elemi erővel tiltakozott benne ellene.  
Az utolsó mondatával nem is sejtette, hogy ekkora feltűnést fog kelteni, az első másodpercben nem is értette, miért megy át Lyra arca gyökeres változáson. Zavartan húzta magát össze, ahogy a lány úgy nézett rá, mintha épp azt jelentette volna be, hogy most érkezett a Holdról. Persze, megesett már ez párszor, de általában teljesen más okból meredtek rá úgy, mintha két lábon járó, beszélő hal lenne. Csak akkor engedett föl, amikor a másiknak sikerült legyűrnie a csodálkozását és ismét nézte, nem pedig bámulta. Igyekezett alkalmazkodni a hangulatváltozáshoz, bár úgy érezte, menthetetlenül kevés ehhez.*
- Nem mintha lenne mihez viszonyítanom.-*Megengedett magának egy mosolyt, elvégre Lyra nyugodtan állíthatta volna akár azt is, hogy világbajnok forrócsoki készítésében és nemzetközi elismerésnek örvend kivételes ízesítésű itala, azt sem kérdőjelezhette meg. Közben ő is kikászálódott a kitüntetésektől roskadó asztal alól, leporolva pulóvere hátulját- sose lehet tudni, mibe ült bele az ember, főleg, ha vitrinek alatt kúszik-mászik. A lány elindult, ő pedig szinte mellé penderült- még nála is alacsonyabb volt, ráadásul gyufaszálszerű anatómiájával a mozgása egyszerre hatott könnyednek és komikusnak. Nem esett nehezére lépést tartani és szikrányi félelem sem érződött rajta, pedig igen későre járhatott már az idő, ő meg épp megállt sokak által Rettegett Rennek becézett tanáruk ajtaja előtt és megcsodálta az apró névtáblát.
- Nem fog haragudni?-*Érdeklődött, bár a kérdést egyaránt lehetett érteni az ő vagy Lyra holmijának jelenlétére. A professzort az elsősök közül még senki se látta, vagy ha látta is, fogalma sem volt, hogy ő az. Valaki állította, hogy jobb is, mert a feje olyan, mint egy baziliszkuszé, de őszintén szólva, azért ebben kételkedett. *- Amúgy akkor mindent te csinálsz?-*Hallatszott még kíváncsiskodása, ahogy belépett, mielőtt bezárult volna mögöttük az ajtó.*
Utoljára módosította:Bánfai Odett Zoé, 2013. február 17. 13:24
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 5. 02:01 Ugrás a poszthoz

Gilbert általában nem volt ellenséges, inkább kicsit távolságtartó- bár szívesen beszélgetett másokkal, inkább csak felületes, hétköznapi témákról, még ha ki is buktak belőle komolyabb kérdések. Azokat egyébként sem szerették az emberek. El tudta képzelni, hogy nehéz lehet most elfogadni derült égből villámcsapásként jött hasonlóságukat és a tényt, hogy talán jobban érti a másikat, mint az azt szeretné. De az, hogy nem futamodott meg, valahol bíztató jel volt. Ahogy megismételte a nevét, picit elmosolyodott és biccentett. Aztán az eddig írtak fölé, a margóra firkantotta a válasz és kérdését.
Hívj nyugodtan Gilnek, vagy ahogy szeretnéd. Jelent valamit a neved?
Kíváncsi volt, mert szerette az érdekes, idegen hangzású szavakat és neveket. Alapból a Minnára emlékeztette, de az női, illetve japánul annyit tesz, mindenki. Aztán visszakapta az álarcát és erős késztetést érzett, hogy azonnal fel is vegye, újra elrejtve magát, de... itt ültek egymás mellett, a válluk időnként összeért és már úgyis látta őt. Nem érezte így helyesnek, úgyhogy csak magához szorította a fekete, tollas maszkot, míg csendben, szinte lélegzetvisszafojtva várta, hogy a másik fiú elolvassa a neki szánt sorokat. Figyelte az arcát, ám alig valamit tudott leolvasni róla, csak a tekintete változott a szavaktól. Végül Min elvette a pennát, nála pedig a ceruza maradt, de nem bánta- nézte, ahogy megtölti az oldalt, ám nemcsak a szavakat, a betűket és formájukat is leste.
Az első mondatra csak egy idézetet kanyarított, vele azonos magasságban a szemközti oldalra, egyikét azoknak a gondolatoknak, amik leginkább megfogták. Sokat olvasott, mert a szavakból, történetekből merített ihletet kicsiny, zárt világában.
"Csak azok érezhetik meg szívünk titkait, akiknek a szíve úgyszintén titkokat rejt magában."
//K. Gibran//

Aztán megállt, gondolkodva, és kisebb szakaszokban válaszolt, ahogy a gondolatok megszülettek, talán töredékesen.
Nem hiszem, hogy annyira okos lennék, csak igyekszem mindent megérteni. Nem tudtam visszaütni és nem is lett volna értelme. Gyenge vagyok hozzá. Az én szememben ez volt a könnyebb út- elbújni, nem vágni vissza, nem is reagálni, csak várni, hogy elunják. De a nyelvemre nem nagyon tudok lakatot tenni.
Igazából nem lehet visszafordulni. Nem tudod meg nem történtté tenni a dolgokat. Ám ettől még nem kell hagynod, hogy mások irányítsák az életedet.
A változáshoz mindenkinek idő kell és szerintem nehéz, sok dolog befolyásol és visszahúz. Én is próbálkozom, rá akarok jönni, milyen vagyok valójában, anélkül, hogy másoknak akarnék megfelelni.
Ha segítséget kérsz, tudnod kell, miben és kitől. Végig kell gondolnod, hol van a legnagyobb baj és onnan indulni el- lehet, hogy sok dolgot te is meg tudsz oldani. Tulajdonképpen az, hogy beismered, hogy segítségre van szükséged, az első ilyen lépés.

Elsőre nem értette meg, hogy az utolsó mondat kimondatlan kérés volt- elvégre ő, aki odáig sem jutott el, hogy megváljon álarcától, aligha lehetett sikertörténet és igazi követendő példa. Megszokta, hogy önálló legyen, hogy inkább ne kérjen segítséget, hanem saját erejére támaszkodva próbáljon boldogulni. Ott volt, vagy lett volna a nagyi, de őt nem lehetett mindennel terhelni és úgy érezte, épp elég, ha az öreg, sokat megélt hölgy a szeretetét adja. De ahogy másodszorra olvasta, rájött, mi fölött siklott el, és felnézett, pár pillanatig bizonytalanul fürkészve Mint, mielőtt lassan, tétován elkezdte volna írni az utolsó sort.
Ha szeretnéd, megpróbálhatok segíteni. S cserébe, ha sikerül, lenne egy kérésem.
Nem árult el többet, mert tudta, mennyire összezavarja az embereket, ha ilyesmivel áll elő; s pont a kívánság milyensége miatt kötötte a sikerhez.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. február 10. 15:11
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 13. 20:45 Ugrás a poszthoz

~ Hát, ez nem épp az én napom~, állapította meg magában, miután az első ijedelmek elcsitulta után az egyik ablakpárkányon üldögélve facsarta a talárjából a vizet- a legtöbb kanapé és zug foglalt volt, így egy olyan ablakot választott, ahol a helyszűke miatt pár aligha fért volna el.
Az első reakciója arra, hogy a feje lángba borul, egy rémült kiáltás volt és reflexből víz után nézett, és valamelyik segítőkész gólya a közelben szinte azonnal nyomott egy wassert. Azonban- mindük legnagyobb meglepetésére- a varázslat csak annyit ért el, hogy egy pillanat alatt csurom víz lett, a haja pedig lángolt tovább kedélyesen, mint ama isteni csipkebokor, bár hál' az égnek, nem kezdett monológba és parancsolatok diktálásába. Ezek után jött az a rész, ahol egyszerűen kitört a röhögés és elkezdték próbálgatni, vajon megégeti-e a kezüket a láng, ami elég gyorsan ahhoz vezetett, hogy Gil, még jócskán a kezdeti sokk és a hideg zuhany hatása alatt, menekülőre fogta. Nem mintha nehéz lett volna követni- elvégre a nyomában kisebb-nagyobb tócsák sora kígyózott- de ma senki se akarta rá pazarolni az idejét, még ha ezután jóval gyanakvóbban is méregették a diákok a fiolákat. Így futott egy darabig, aztán kifulladva megállt, egy ideig várva, hogy minden pillanatban utolérik. Ám senki sem jött, csak a portrék méregették furcsa tekintettel, ahogy lassan gyűlt alatt a víz. Nem tudta eldönteni, sírjon-e vagy nevessen, hogy minden cuccát az Eridonban hagyta- így a naplója ugyan megúszta, hogy előhúsvétot tartsanak neki, de pálcája sem volt, hogy megszárítkozhasson. Nagy nehezen lehúzta magáról az egyenruhát, de alatta sem volt sokkal szárazabb. Kételkedett benne, hogy sokáig halogathatja az elkerülhetetlent- nemsokára, ha nem akar tüdőgyulladást, keresnie kell egy melegebb helyet, és ez persze azt jelentette, hogy minden útjába akadó megpróbál majd ismerkedni újdonsült frizurájával, esetleg újfent eloltani.*
- Úgy nézek ki, mint egy elfuserált Disney Hádész.-*Sóhajtott, orra elé húzva az tincset, amit vidám, vörös-arany lángok nyaldostak. Ha legalább melegített volna valamit ez a tűz, akkor most van minél szárítania a ruháit, de ez a vacak még erre se jó. Ráadásul még a maszkja tollai is eláztak, mert fürdőzésre igazán nem gondolt a készítésénél, augrey-tollat pedig nem nagyon talált még életében. Ha lehetséges, ezek után még lehangolóbbnak ígérkezett a nap, mint azt eredetileg képzelte. Nem hitte, hogy jó ötlet megpróbálni vacsorázni menni, ez viszont azt jelentette, hogy még éhesen is kell lefeküdnie. Újra sóhajtott, most a talár egy másik részét tekergetve és fohászkodva, hogy ne jelenjen meg még egy házimanó is, hogy letolja, amiért a padlót áztatja.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 17. 14:28 Ugrás a poszthoz

Az ismeretlen úgy dermed le, mintha loctiteba lépett volna, csak hogy a szemei kicsit csigaszerű mozgást végezzenek, enyhén dülledve. Gilbert nem tudta rögtön eldönteni, most el akar-e süllyedni, vagy mélyebbre már úgysem lehet, de örült, hogy álarc van rajta, mert így nem látszott, hogy legszívesebben kiugrana az ablakon. Igazából nem kellett volna már meghatnia a dolognak, elvégre a külseje miatt mindig is nevetség tárgya volt, plusz a sorozatos piszkálódások kedvenc céltáblája, azonban most egyáltalán nem azért festett így, mert ez volt vágyai netovábbja. Nem mintha a másik sokkal jobban nézett volna ki, elvégre kevés olyan szegény, szerencsétlen pubertás van, akit ennyire keményen sújt a hormoningadozás, de valószínűleg megszokhatta már, mert nem tehetett róla, ellentétben Gilberttel, aki csak saját hülyeségének köszönhette, hogy beleivott a bájitalba.
Közben a lány befejezte a pukkadozást, bár a kuncogást teljesen nem bírta azért elnyomni, de intézett hozzá egy felette érdekes kérdést. Hát, legalább nem csipkebokorhoz hasonlították.*
- Áh, csak...én egy lángelme vagyok.-*Sütötte el a létező legbénább poént, ami abban a pillanatban eszébe jutott. Sosem volt nagy viccmesélő, a humort pedig csak hírből ismerte, illetve leginkább azt az oldalát, amin ő képviselte a csattanót- mint most is, kellemes nevetéssel telő perceket szerezve egy újabb embernek. Egy negyed pillanatig eltöprengett, vajon milyen vicc lenne- a téren korlátozott műveltséggel rendelkezett, de leginkább faviccnek érezte magát. ~ Még mindig lehetne rosszabb~ gondolta, egy fanyar mosoly kíséretében, ~például, ha szőke nős lennék...~ A lány még mindig nem mozdult, és mivel nem tűnt rosszindulatúnak, vagy gúnyosnak az előbbi kérdése, Gil úgy döntött, kockáztat és megpróbálja előnyére fordítani a helyzetet.*
- Esetleg megszánnál egy Evapores-szel?-*Nem szokása segítséget kérni -nem annyira a büszkeség, mint inkább az önállósága miatt igyekszik mindent maga megoldani, de most sokat javítana a helyzetén, ha nem érezné úgy, hogy cipő helyett akvárium van a lábán és vékony jégréteggé hűlő ruhák rajta. És ha már a lány szóba elegyedett vele és kiröhögte, igazán meghálálhatja az ingyenmozit egy varázslattal.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 20. 23:39 Ugrás a poszthoz

A viccre- nem túl udvariasan- fölnyögött, mert azt hitte, már nem lehet fokozni a dolgot, de már megint oda lyukadt ki, hogy ő és a tévedés sziámi ikrekként jöttek a világra, és még mindig képtelen megszabadulni tőle. Valamivéle válasz után kaparászott fejében, hogy ne fulladjanak kínos csöndbe.*
- Inkább csak szemléltetem, mi történne, ha a hülyeség gyúlékony lenne...-*Pontosított, saját helyzetéhez igazítva az egyik kreativitással sokat alakított mondást. Elvégre ebbe az egész kellemetlen kalamajkába azért került, mert félvér létére megfeledkezett róla, hogy a mágia -és hordozói- igen különös humorral vannak megáldva, pedig annyi év alatt igazán megtanulhatta volna már. A lány egyébként tovább nézegette, most már talán kevésbé üstökösszerű üstökét, mint az álarcát. Na igen, ha egy furcsaság nem lenne elég, nála mindig van talonban legalább még egy... Közben a másik előhúzta a pálcáját és elszánt arccal nekiveselkedett, hogy megszárítsa.*
- Te vagy minden reményem.-*Jelentette ki színpadiasan, úgyis ment a teátrális frizurájához, csak épp a hangja ne olyan lett volna, mint egy tinikanárié. Trillák és szárnyaló magaslatok. Az első próbálkozás kudarcba fulladt, amit ő a motyogásnak tudott be- a pálcák nem szerették a határozatlan parancsokat, főleg nem egy bizonytalan kezdőtől, legalábbis ő így tudta.*
- Próbáld kicsit bátrabban. Sokkal égőbb úgyse lehet a helyzet, ha meg oltanod kell, már úgyis vizes vagyok.-*Javasolta, bár megeshet, hogy itt követi el a nap újabb kolosszális baklövését, hogy életét a legnagyobb nyugalommal adja egy vadidegen kezébe, holott abban sem lehet biztos, hogy ha esetleg nyelvbotlik, akkor marad még feje. De vicces lett volna azon agyalni, vajon a testtől elválasztva is tovább lángol-e? Egy pillanatra megütközött a saját morbiditásán, aztán csodálkozva vette észre, hogy gőzölg, majd a víz nagyobbik része eltűnt.*
- Tökéletes.-*Állapította meg, a nedves foltok dacára, ugyanis a ruházata szinte azonnal melegedett pár fokot és már nem tapadt rá második bőrként. Összedörzsölte a kezeit, hogy kissé gémberedett ujjait is felmelegítse, rájuk lehelve, majd a kérdésre felnézett.*
- Tartok az emberektől és attól, hogy visszaélnek azzal, amit látnak.-*Felelte egyszerűen és őszintén, nem fejtegetve tovább a dolgot, elvégre ha nem is a teljes magyarázatot adta, nagyobbrészt fedte az igazságot. Nem akarta, hogy az arca váljon ilyenné, vagy esetleg megtanuljon mások igényeinek megfelelően színlelni.*
- Amúgy Gilbert vagyok-*nyújtotta mancsát a lány felé.*- Kit tisztelhetek benned, megmentőm?
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 25. 01:30 Ugrás a poszthoz

nekem is halmozódnak a hsz-ek, de ma törlesztettem! úgyhogy most elmegyek aludni, mert vége a Parfümnek is és holnap kelni kell

szép álmokat nektek!
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 1. 22:25 Ugrás a poszthoz

- Érdekes becenév.-*Húzta vissza a lelkes mancsrázást követően a saját jobbját, leginkább bóknak szánva a megjegyzést. A részéről sosem játszott igazán jelentős szerepet, ki hogyan szólítja, úgyhogy általában a teljes keresztnevét mondta, hogy mindenki kiélhesse a kreativitását, már amennyire ez lehetséges volt. A kérdésre biccentett.*
- Talált, süllyed. Valahogy jó ötletnek tűnt megpróbálni így dobni fel a napot, de visszatekintve, azt hiszem, tudhattam volna, hogy nincs akkora szerencsém.-*Gilbert hangja leginkább egy kesernyés mosolynak felelt meg, volt benne valami fanyaron derűs, mert senki mást sem hibáztathatott a balgaságáért. Előre sejtette, hogy emlékezetes napra sikerül a mai, csak épp nem ilyen módon. Aztán megnézte az említett pöttyöket, de nem nagyon tudott mit hozzáfűzni- elvégre, a részvétem bántó lett volna, azt pedig mégsem állíthatta, hogy ugyan, igazán apróság.*
- Hasonló csónakban evezünk. De ugye, holnapra elmúlik?-*Érdeklődött reménykedve, ám erősen szorongva. Nem kifejezetten volt oda meg vissza azért, hogy a standarnál is jobban virítson ki a tömegből, arra pedig végképp, hogy esetleg így kelljen hazamennie a szünetben. Akkor inkább elbujdosik, de az fix, hogy otthon megnyúzzák, ha meglátják. Inkább nem akarta elképzelni, pontosan milyen büntetést is szabnának ki rá, csak megborzongott és másfelé terelte a gondolatait.*
- Kíváncsi vagyok, ha levágnám, akkor újranőne-e, hogy tovább loboghasson?-*Tűnődött hangosan, frusztráltan megrázva a fejét, de a tincsei csak vidáman röpködve lángoltak tovább, ügyet sem vetve rá. Végül egy huzatra elegendő méretű sóhajjal feladta, valamelyik zsebéből egy hajgumit pecázva ki, hátrafogva loboncát, hogy legalább az állandó vörös-arany villódzás ne emlékeztesse folyton.*
- Ha nem akarsz sürgősen elbújni a világ elől, akkor beszélgethetnénk egy kicsit. Nem akarózik visszamenni a szobámba, az Eridonosok barátságosak, de némileg...tartok a humoruktól és a lelkesedésüktől.-*Vallotta be, bár lassan hozzászokott, hogy bármikor random emberek tépték fel a szobája ajtaját, csak hogy röplátogatást tegyenek és ismerkedni akarjanak. Alapjáraton nem is volt ellenére, de azért szerette az olyan dallamos, fülsimogató hangokat, mint a kopogás és a "Szabad?" kérdés. Megkímélték egy-két instant szívinfarktustól. Persze, ezzel szinte azonnal elismerte, hogy talán pöttyet kilóg a főnixek halált megvető bátorságáról híres házából, azonban úgy volt vele, a világmegmentést átengedi, ő előbb szeretne magából embert faragni.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 8. 21:18 Ugrás a poszthoz

Zárás

Kíváncsian olvasta a kurta választ- ő jóformán telekörmölte a papírt, míg Min szűkszavúan inkább csak a lényegre hagyatkozott, azonban sosem volt jó abban, hogy gátat szabjon gondolatainak, ha egyszer elkezdtek áramlani, sodorták magukkal. A leírtakkal nem tudott egyetérteni, bár igen rövid ideje volt csak a kastélyban és azt sem mondhatta, hogy nagyon szokványos módon szemlélné a dolgokat- az itteniek túlnyomó többsége nemhogy egyet nem értett volna vele, de egyenest megkérdezte volna, orvos látta-e?
Szerintem nem lehet ennyire fekete-fehéren osztályozni a házakat. Tény, a Rellonosok többnyire furcsa, néha ellentmondásos személyiségek, de színesek, érdekesek. A színedet pedig megválaszthatod.
Az, hogy ki melyik házba kerül, nem azt jelentett, hogy ezután egy életen át egy szépen felcímkézett skatulya tartalmaként kell létezniük, mint gombostűre szúrt rovaroknak, hogy képviseljék a mintaszerű vonásokat. Miután világéletében megpróbáltak bilétákat aggatni a nyakába, valami egyre inkább tiltakozott ezellen benne. Aztán folytatta a válaszolást, ugorva egyet gondolatban.
Nekem tetszik a fényhozó. A madarak énekét juttatja eszembe hajnalban, amikor világosodni kezd az ég. Nem kell, hogy ő maga fényes legyen.
Egy pillanatra megállt, a ceruza végét rágcsálva, amíg töprengett, hogyan magyarázza el a következő fejébe tolakodó gondolatot érthetőbben. Aztán Woora pillantott és elmosolyodott.
Különböző emberek különféleképp látnak. Néha nem is tudunk arról, egy-egy számunkra lényegtelen, észre sem vett tettünk mennyit jelent valakinek.
Minden olyan relatív és akár a pillangó szárnya, ami hurrikánt idéz a Föld másik felén, úgy lehet egy szó, egy pillantás, egy mosoly értékes, féltett kincs valaki másnak. A neves témára csak összevonta a szemöldökét.
Semmi érdekes. Valami fényes fogadalom, vagy lándzsa, azt hiszem. Fogalmam sincs, miért kaptam, szerintem csak tetszett a hangzása.
Egy kis vállrándítás is tartozott a mondathoz, mert annyira sosem érdekelte, hogy megkérdezze, nem mintha nem lett volna alapból elég paprikás a viszony szülei között. Inkább csak csendben örült, hogy egy rövid, viszonylag barátságos névvel megúszta és sem feltűnést, sem megrökönyödést nem kelt.

Gilbertnek nem voltak igazi, "sötét" titkai. Neki csak féltett, rejtegetett érzései és álmai lapultak valahol, képzelete ágya alatt összebújva, nehogy észrevegyék őket és összetörjék. Sem verbálisan, sem fizikailag nem volt képes megvédeni magát, így többnyire csupán bekucorodott melléjük és lesett, a papírnak mesélve el mindent.
Semmi nagy dolog. Csak...furcsán fogsz nézni miatta.
Megvoltak a maga bogarai és volt ideje megtanulni, mik azok, amikkel óvatosnak kell lennie, bár nagyrészt nem értette, miért. Nem mintha sokat ért volna azzal, hogy tudta, mit nem okos dolog kimondani, mert általában csak úgy kiszaladt a száján, de most valahogy sikerült összeszednie magát annyira, hogy bukjon ki belőle minden. Az emberek hajlamosak voltak mindenfélét odaképzelni a szavai mögé, Min pedig nyílt gyanakvással és távolságtartóan méregette. Legalább meg akarta próbálni nem rögtön halálra és végképp elijeszteni.
Egyelőre két dolgot tudok megígérni. Az egyik, hogy ha írsz nekem, bármikor válaszolok, vagy ha lehet, találkozom veled. A másik, hogy ha csak ketten vagyunk, akkor leveszem az álarcot.
Itt megállt és abbahagyta- nem akarta sürgetni, vagy hogy Min sarokba szorítva érezze magát. El tudta képzelni, hasonló helyzetben hogyan érezné magát, úgyhogy teret és időt akart adni a másiknak, hogy emésszen és elgondolkozzon. Nem kellett most azonnal belecsapni semmibe, elvégre egyelőre alig tudnak többet egymásról egy-egy névnél és néhány lelki sebnél. De biztosítani akarta arról, hogy komolyan gondolja, hogy ha tud és bír, segít neki és valahogy jelezni, hogy igyekszik leküzdeni saját korlátait is.
Min Woo egy darabig farkasszemet nézett vele, hosszasan fürkészve, mielőtt egy szó nélkül kezet nyújtott, röviden megrázva a jobbját. Aztán némán felállt és elsétált- valószínűleg ennyit bírt el egyszerre, de Gil nem hibáztatta. Egyébként is, ha helyesen értelmezte az alig jeleket, akkor még találkoznak. Végül felszedte a holmiját és elindult az Eridon felé.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. március 8. 21:48
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 26. 17:14 Ugrás a poszthoz

- A remény hal meg utoljára.-*Adta meg magát, pedig az a reménye, hogy a lány tudja, mennyi ideig hat a bájital, épp az imént költözött az örök vadászmezőkre. Azért kínos lesz másnap délutánig így feszíteni az órákon, még ha a legjobb esetben számítható 24 órás hatással kalkulált is.
- Az lehet, hogy semmin nem változtat, de én nem szeretném megkockáztatni, hogy minden második szembejövő meglocsoljon.-*Ebből a szempontból egy picivel eltérő helyzetben voltak, mert valószínűleg a lányhoz nem rohant oda arca láttán rögtön senki, hogy segítségképp elkezdje...hát, mondjuk kinyomkodni a pattanásait. A válaszra aztán félig-meddig biccentett.*
- Hát, egy pár szarvasagancsnak jobban örültem volna. Az olyan natúr vicces, és a legrosszabb esetben is legfeljebb vörös posztót lengetnének előttem.-*Kissé rendhagyónak tűnhet az ötlete, de nem egy besavanyodott könyvmoly, ugyanúgy tud mókázni, mint bárki más, csak kicsit több bátorságra van hozzá szüksége. Ebből a hajzatból azonban legfeljebb egy hamvadó főnixet tudott volna kihozni, ami nem igazán mozgatta meg a rekeszizmokat.
A lány pillantásából valahogy sejtette, hogy erre a kérdésre számíthat, de optimizmusa már  visszanyert annyit erejéből, hogy megállapítsa, ő legalább engedélyt kért a tapogatózáshoz.*
- Csak tessék-*megadóan lehajtotta a fejét, hogy Lagger jobban elérje, bár amilyen alacsony volt, alapból nem jelenthetett nagy kihívást a dolog.*
- A bódénál állók is ezzel próbálkoztak, de csak valamiféle illúzió lehet. Se nem éget, se nem melegít.-*Tette még hozzá, majd mikor a lány kiszórakozta magát a kezét nyaldosó  lángok látványán, felegyenesedett.*
- Végül is, lehetne rosszabb, ma legalább senki kegyeiért nem szándékoztam ringbe szállni.-*Jegyezte meg, miközben a folyosó másik végén egy párocska andalgott át, kézenfogva és rózsaszín ködben kuncogva.*
- Szerinted mik lehettek még az üvegekben?-*Kérdezte aztán, mert eddig csupa olyan hatással találkozott, ami összeegyeztehetetlen volt a Valentin-nappal.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 24. 23:06 Ugrás a poszthoz

zárás

- Hát, sokkal jobban nem égethetem be magam, mint alapból szokásom.-*Hagyta rá, még ha nem is bízott benne, hogy lányos zavarukban a haját megpillantóak első dolga az lenne, hogy nekiálljanak táblákat olvasni. Sőt, el tudta képzelni, hogy esetleg mutatványosnak néznék, és megpróbálnának a nagyteremben a poharába aprót dobni. A rajzos ötletre már nem bírta megállni, elnevette magát.*
- Szerintem kiváló kísérlet lenne, hányféleképpen lehet egy szerencsétlen piktogrammát félreértelmezni. El nem tudod képzelni, mennyire kétségbeesett, vad találgatásokba tudnak bocsátkozni a varázslók, ha mugli forgalmi táblákkal szembesülnek.-*Nehezen bírta abbahagyni, mert tapasztalatból beszélt- az apjának a mugli világ egyetlen óriási spanyol falu volt, főleg, amikor megpróbálta Magyarországon meglátogatni (azóta sem kísérletezett többet ilyen életveszélyes őrültséggel).
Lagger válaszára halk, derűs "pfff" hangot hallatott, de igazából megértette, hogy a saját bőrén akarta megtapasztalni a dolgot. Nehezen lehetett mindennapinak nevezni a jelenséget, már ha Rellonosoktól mentesen gondolkodott az ember.*
- Nem igazán értem, mire jó nekik, hogy szivatják a népet, de majd legközelebb kipróbálom néző, és nem szenvedő szerepében, hátha úgy szórakoztatóbb.-*Mondjuk, ha tehette, inkább segíteni akart a póruljártakon, jelenleg azonban még magán se tudott, ahhoz is Laggerre volt szüksége, hogy ne úgy fessen, mint egy lángoló felmosórongy.  
A nem messzi fordulóból hirtelen óriási robaj, idétlen vihogás és sikítozás hallatszott, amire felkapta a fejét, a hang irányába fülelve.*
- Neee, ez Samu.-*Húzta el a száját, bár az álarc miatt csak a hangján érződött, mennyire kívánja a kopogószellemmel való találkát. Leugrott az ablakpárkányról, gyorsan körbenézve, aztán az egyik oldalfolyosó felé intett.*
- Arra fussunk! Ha meglátja őket, akkor majd velük szórakozik. Pálca nélkül, lángoló fejjel nem szeretnék összefutni vele.-*Hadarta, méretét meghazudtoló fürgeséggel eredve futásnak, talárja szélét felkapva, hogy ne abban vágódjon el valahol a legközelebbi lépcsőn. Remélte, hogy a lány követi és a kastély egy nyugodtabb részén folytathatják majd a beszélgetést.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 15:04 Ugrás a poszthoz

Az időjárás az utóbbi hetekben komoly kedélyingadozással küszködött, azonban ezen a hétvégén végre teljesen kiderült az ég és Gilbert olyan igazi, tavaszi napsütésre ébredt. Szerette, hogy az ágya szinte közvetlenül a hatalmas ablak mellett van, mert a fény jóformán kihúzta az ágyból és sokkal könnyebben kelt fel, jókedvűen kezdve a napot. A többiek nem keltek ilyen korán, úgyhogy csak halkan, mint egy kisegér, kikúszott az ágyából és összeszedte a holmiját, hogy minden felnyalábolva átlopózzon a fürdőbe. Mosakodással együtt is tíz perc alatt elkészült, hogy aztán álarcát, naplóját és szütyőjét egyik, tornacipőit pedig másik kezében lóbálva, leosonjon a lépcsőkön a klubhelyiségbe. Itt felrángatta a kissé elnyűtt csukát, mielőtt leugrált volna a nagyterembe reggelizni- mégpedig szó szerint, mert ha senki sem látta, akkor sokkal inkább elengedte magát. Amikor leért, jóformán senki sem volt még ott, úgyhogy kényelmesen összeválogatta az asztalról a kedvenc étkeit- vajas pirítóst, sonkát, sajtot, gyümölcsöket. Komótosan falatozott, aztán mivel úgy saccolta, nem biztos, hogy vissza akar jönni ebédre, egy szalvétába csomagolt még némi elemózsiát, mielőtt kitrappolt volna, egyenesen a kaput célozva meg.
Egyébként nem sokat változott, amióta nem láttuk - egy picivel magasabb lett, mint volt, de nem vitte túlzásba a növést, a külseje sem érdekli túlzottan és még mindig maszkot hord. Az egyik padra telepedett először, mert a fű még vizesnek tűnt, addig is firkálgatva, aztán ahogy száradt minden, elővette a szütyőbe dugott, miniatürizált könyvet és kifeküdt a napra olvasgatni. A fűben hasalva egyik kezével a fejét támasztja, a másikkal lapozgat, az egészhez a lábával kalimpálva - olyan meleg van, hogy a cipőt és a zoknit is lerúgta, de jól érzi magát.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 17:09 Ugrás a poszthoz

Min

Általában nem szokása evés közben nézelődni, ez olyasvalami, ami neki fel sem tűnik - hosszú évek rögzítették benne, hogy jobb, ha az asztalnál fel sem néz a tányérjából, csak csendesen és gyorsan eltüntet mindent, aztán megköszöni, elmossa a tányérját és eltűnik. A szünidő pedig csak megerősítette benne mindezt, így nem vette, nem vehette észre Mint, nem is feltételezte igazából, hogy bármelyik barátja a nagyteremben lehet.
A könyvet a születésnapjára kapta- igazából egy képregénysorozat része volt, amit a többivel együtt mágia segítségével rejtegetett otthon, egészen picire zsugorítva. Borzasztóan örült neki, mert bár apával nem volt könnyű szót érteni, ha végre kimászott a laborjából, akkor tudott jófej lenni, így külön elmentek és ő választhatta magának. Teljesen lefoglalták a történések, a lépteket ugyan hallotta, de nem tulajdonított nekik különösebb jelentőséget- csak akkor nézett fel, amikor valami eltakarta előle a napot.
A támadás váratlanul éri, még érkezik megfordulni, de az egész annyira meglepő és első pillanatban érthetetlen számára, hogy mire védekezésre emeli a kezét, az álarca már lerepült. Sosem tudott verekedni, Minnel nem is akar, az egész olyan félelmetes és zavaros, ahogy szitok és ütés egyaránt záporoz a fejére.*
- Várj!-*Próbál valahogy kiszólni a karjai mögül, de az első kísérlete, hogy valahogy a másiknak is láthatóvá tegye az üzenetet, csak egy újabb ütés bezsebelését eredményezi. Másodjára megpróbálja elkapni a kezeit, nem megy könnyen, de végül sikerül úgy fognia a csuklójára, hogy ha nem is teljesen, de egy kicsit megállítsa.*
- Várj már!-*Zihálja, jobbára az ijedtségtől- érzi, hogy valami lecsordul, közvetlenül a bal szeme mellett. Francba.Felszakadt a vakációról emlékbe hozott seb, ami kicsivel a szemöldöke felett indul és rézsút folytatódik, az alja az arcára lóg. Igyekszik nem foglalkozni vele, előbb valahogy Woot kell lenyugtatnia.*
- Nem hazudtam! De egyszer sem hívtál, az órákon pedig nem szóltál hozzám, azt hittem, meggondoltad magad és egyedül akarod megoldani. Muszáj volt tanulnom, hogy minden vizsgám kitűnő legyen! Egyszerűen muszáj...-*A végére elhalkul, mert ahogy eddig, úgy most sem volt elég. Tulajdonképpen mindegy lett volna, milyen jegyeket visz haza, mert úgyis akadt más helyette, amibe bele lehetett kötni, de nem akart még több lehetőséget adni arra, hogy bántsák. De az egész megy a felejtőbe, ahogy van némi ideje alaposabban megnézni Min arcát.*
- Szörnyen festesz. Történt valami?-*Leginkább aggódó a hang és az arca is gondterheltebb lesz, mert a fiú viselkedése is rosszat sejtet. Az első találkozásuk sem volt zökkenőmentes, de ez a kirohanás most jóval hevesebbre sikerült.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. április 28. 17:10
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 28. 23:25 Ugrás a poszthoz

A fiú mintha magához tért volna, feladva a küzdelmet, és ahogy az izmai nem feszültek, hogy kitépje magát, Gil elengedte. Kisvártatva Min leszállt róla és kicsivel odébb leült a fűbe, nehezen értelmezhető kifejezéssel az arcán- leginkább keserűségnek tűnt, de nem ismerték egymást eléggé, hogy biztos lehessen benne. Felkecmergett, maga alá húzott lábakkal ülve, egy picit tanácstalanul - ő, akit annyian különcnek tartottak, nem igazán ment oda senkihez magától, mert úgy érezte, terhes vagy nem kívánt a társasága. Nem akarta Mint bántani, de olyan sietve távozott akkor a folyosóról, hogy egyáltalán nem volt biztos benne, hogy nem gondolta meg magát, így inkább hagyott némi távolságot. Nem tudta, tényleg nem, hogy ennek ez lesz a vége.
A szinte számonkérő kérdésre elkomorodott, lehajtva a fejét, aztán szomorúan nézett Min szemébe- másnak talán lényegtelenek a jegyei, de ő nem engedhette meg magának, hogy leromoljon. Nem csak azért, mert egész nyáron hallgatta volna, de hatalmas veszekedésbe torkollt volna a dolog, aminek mindig, mindig ő itta meg a levét.*
- Ha nem tanulok, akkor azt kockáztatom, hogy átíratnak máshova. Anyámék cseppet sem örülnek, hogy varázsló vagyok.-*Ez persze csak töredékrésze volt mindannak, aminek még "nem örültek", de ezzel az eggyel semmit sem tudott kezdeni. Szeretett itt lenni, szerette a kastélyt és az órákat, a háztársait, a tanárait, mindent és nem akarta, egyáltalán nem akarta elveszteni, akkor sem, ha ezt az örömöt nem tudta a Nagyin és az apján kívül mással megosztani. Az utóbbi többnyire csak hümmögött, de a nagymama kíváncsian nézte végig azt a temérdek rajzot és mindenféle firkát, amit itt készített. Az volt a szünet legjobb része, amikor nála hagyták, az ikrek már elmentek aludni és végre kicsit kettesben beszélgethettek. Mélázásából Min Woo furcsa köszönömje rántja ki, kissé értetlenül pislog rá, megpróbálva valahogy kitalálni, mire is gondolt.
- Ez nem a te hibád.-*Mutat a sebre, mert mintha egy pillanatra lelkifurdalást látna átsuhanni Min arcán; aztán elveszi a papírzsepit, megpróbálva valahogy letörölni a vért, aztán a felszakadt helyre nyomja, hogy elállítsa a vérzést. Még így is örülhet, mert relative könnyen megúszta a dolgot, idővel el fog tűnni, vagy legfeljebb egy alig látható heg marad az egészből.
Ez a "semmi" pontosan úgy hangzott, mint amikor őt kérdezték arról, hogyan szerezte egyik-másik sérülését. Valami, amit nem akar, vagy nem tud az ember elmondani és még ha a másik érti is, hogy az a semmi nagyon is valami, nehéz bármit is tenni, vagy segíteni. Egy kis ideig gondolkodott, aztán mivel egyébként is hiába beszélt volna, mert Min lehajtotta a fejét, egyszerűen odahajolt és megölelte- nem túl szorosan, inkább csak olyan óvatosan fonta pár pillanatra köré a karjait, remélve, hogy nem egy újabb orrbavágás lesz a manővere jutalma. Valahol tudta, hogy ami számára egyáltalán nem fura, másnak nagyon is az lehet, főleg, mert néha teljesen gyerekesek voltak a reakciói, mint ez is. Aztán visszahúzódott, zavartan elmosolyodva ült a sarkaira. A zsepit újra a fejére szorítva, másik kezével felvéve a fűből a mangát és a maszkot, mindkettő állapotát leellenőrizve- megúszták sértetlenül, sóhajtott fel, mert fájt volna a szíve, ha a két legújabb kincsében esik kár. Egy darabig lapozgatott, mire megtalálta a keresett képet, felemelve, hogy Woo is láthassa.*
- A szülinapomra kaptam és annyira tetszett a Crown Clown álarca, hogy megcsináltam.-*Fűzte hozzá, magyarázatképp a fura figura kapucniján lógó részre bökve, mert átmenetileg semmi jobb sem jutott eszébe- szeretett volna beszélgetni, de az előző válasz miatt elbátortalanodott. Valahogy szerette volna jóvátenni a mindkettejük idegenkedése miatti hibát, ám beletelt némi időbe, mire fel merte tenni a következő kérdését.*
- Akarsz mellettem ülni idén?-*Minre nézve tekintetével próbálta üzenni, "ne haragudj", szorongva várva valamiféle választ. Nem tudta, mi mást ajánlhatna fel, hogy megmutassa, ő komolyan gondolta és esze ágában sem állt átvágni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. április 28. 23:36
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 18:24 Ugrás a poszthoz

Min

A másik fiú arca leginkább meglepettnek tűnik a kijelentésére, kicsit talán értetlennek is, elvégre logikus, hogy az embert leginkább a családja fogadja el- legalább is így lenne a rendjén. Néha azonban a dolgok egyáltalán nem ilyen egyszerűek, és az előbbi szomorúságból némi az arcára kiülő mosolyra is átragad.*
- A szüleim régen elváltak és mindkettejüknek új családja van, inkább arra koncentrálnak. Anyám és az új férje muglik, és egyébként sem vagyok az elképzeléseiknek megfelelő.-*Leginkább beletörődés érződött rajta, mert a legtöbb dolgon, ami a bajok forrása volt, nem tudott változtatni. Sem azon, hogy a szülei valaha megismerkedtek, sem azon, hogy négy év után elváltak, sem azon, hogy az apja kék szemeit örökölte, vagy hogy néhány megnyilvánulásában rá hasonlított. Ezért szeretett inkább az iskolában lenni, mert a csavargást sosem nézték el neki, de legalább amíg tanult, addig nyugta volt.
Talán ostobának tűnhet, ahogy viselkedik, de ez csak részben naivitás, sokkal inkább érzi, ha nem is érti, hogy van valami, amiről Min nem akar beszélni. Lehet, hogy azért, mert azon, ami  miatt halvány karikák vannak a szeme alatt, más nem tudna segíteni. Akárhogy is, amikor a szavak üresen és haszontalanul hangzanának, így még mindig el tudja mondani, amit szeretne. Nem szokott sűrűn másokhoz érni ilyen közvetlenül, ezért nem tudja igazán jól megítélni, de mintha Woonak se lenne ellenére- nemhogy nem üti meg, de még feszültnek se tűnik, csak hagyja magát. Aztán egy darabig feszült csönd telepszik közéjük, amit nehéz oldani, sőt, inkább csak higítani lehet a szavakkal.
A hasonlat meglepi, kissé zavart pillantást vet a képregényre, mert őszintén, nem sok közöset tud felfedezni Allen Walker és maga közt, sem külsőre, sem belsőre, persze, ehhez ismerni kell a karaktert. Ennyire bohócszerű lenne más szemével nézve? Furcsa, de valahol mégis jó, hogy az egyik kedvenc alakjához hasonlítják.*
- Azt hiszem, ő sokkal erősebb...-*Böki ki aztán motyogva, nem akarva elrontani a másik kedvét- olyan picike volt az a mosoly, amit kapott, és olyan illékony is. Aztán a nehezen kinyögött kérdésre pozitív választ kap és azonnal felderül az arca, mert a pár perccel ezelőttihez, de még a legutóbbi találkozáshoz képest is jókora siker ez, bár talán nem gondol bele, hogy lehet ennek még hátulütője is. Mindenesetre, érdekesen fog festeni egy padban piros és zöld.
Min következő mondatai kisebb kavarodást okoznak a fejében, a megfogalmazás és a habogás miatt is, de némi csodálkozó fürkészés után kapcsol, körülnézve, mintha minden sarkon megoldások lennének elbújva. Aztán eszébe jut a megoldás, izgatottan pattan fel, visszamászva a padhoz, hogy az ott lerakott kupacból felkapja a naplóját.*
- Van egy ötletem!-*Érinti meg a másik vállát, miközben lapozni kezd, el is felejtkezve a sebről, két kézzel keresve tiszta részt a könyvecske közepén. Az első ilyet tépi ki, hogy aztán becsukja és megfordítsa a kötetet, a Szőke hölgy kissé durcás arcával szembesülve.*
- Igazán megkérdezhetted volna, mielőtt nekiállsz tépdesni, úrfi.
- Bocsánat. Át tudsz ide jönni?-*Lengette meg a papírt, mire a portré sóhajtott, majd lecsusszant a borítóról és még el sem tűnt hosszú, utána úszó haja, amikor már felbukkant a másik kezében tartott lapon. Működik!- ujjongott magában, Min felé nyújtva a papírt.*
- Ő tud szólni! Mindig érzi, ha írsz a papírra, meg tudja nézni és átadni nekem.-*Magyarázta lelkesen. A Szőke hölgy bizalmatlanul méregette a másik fiút, de nem szólt semmit, bár evidensen meg fogja még Gil kapni a magáét, amiért a beleegyezése nélkül dönt ilyen dolgokról, de most ez sem tudta zavarni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 1. 18:24
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 22:22 Ugrás a poszthoz

nekemiiiiiis *szépen néz Kivára*
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 22:26 Ugrás a poszthoz

*szomorú kiskutyaszemekkel elkullog*
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 22:33 Ugrás a poszthoz

ha rellonos lennék, már rég kikaptam volna a kezedből, lenyalva róla az összes savanyút és visszaadom Tongue
*leül a sarokba és a zsebéből előhalászott zacskóval zörög halkan*
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 1. 22:36 Ugrás a poszthoz

krowki Cheesy kérsz? *felé nyújtja*
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 4. 00:01 Ugrás a poszthoz

én láttam őket Cheesy jók a képek szerintem, főleg, ahogy a dobozról szaggatod a papírt - totál az ötévesek csillogó szemű lelkesedését láttam az arcodon
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 10. 13:03 Ugrás a poszthoz

A maid café hírére Gilbert azonnal felkapta a fejét, és bár először habozva, de felvette a kapcsolatot a szervezőkkel, minden bagolyváltással egyre biztosabb volt benne, hogy meg akarja próbálni, csak épp arra tartott sokáig rájönni, hogyan is valósítsa meg. Nem viselhetett álarcot, anélkül viszont... Az ötlet akkor született, amikor gondterhelten a fejét törve leült mangát olvasni és az egyik oldalról Tyki Mikk nézett vissza. Annyira egyszerű, de nagyszerű megoldás volt, hogy kedve lett volna homlokon csapni magát. Innen már csak egy bagolyba került, hogy minden hiányzó kelléket kölcsönkérjen édesapjától, aki annyira szórakozott, hogy fel sem tűnt neki a hirtelen és meglehetősen furcsa kérés. A zsugorított csomaggal a zsebében szökött be az utolsó órája után az Eridon lomtárába, hogy végrehajtsa az átalakulást- néhány korty kor-korrigálót használt csupán, hogy nagyjából 18-nak tűnjön, úgy gondolva, hogy ezzel még nem szeg meg semmilyen szabályt. Az átalakulás furcsa, hátborzongató érzéssel töltötte el, főleg, mert a teste hirtelen növéssel reagált a bájitalra, és csak remélni tudta, nagyon-nagyon remélni, hogy nem lesz katasztrofális a kimenetele. Egy előzőleg előtúrt apró tükörben vette szemügyre az eredményt- egy darabig tanácstalanul vizslatta az ismerős, mégis vadidegen arcot, ami a sajátja helyett nézett vissza, de aztán összeszedte magát. Egy egyszerű varázslattal sárgára változtatta a szemét, mielőtt nekilátott, hogy a kölcsönkért ruhát magára öltse. Nem volt könnyű feladat, a sok gomb és figyelmet igénylő apróság miatt sokáig is tartott, mire a nyakkendő megkötése után egy utolsót igazított a gallérján. A haját már útközben fogta össze, egy közönséges mugli hajpántot használva.
Magát is meglepve elsőként érkezett a helyszínre- még csak a házimanók voltak ott, a dekoráció utolsó darabjait bűvölve a helyére és ámulva vette szemügyre a sátrat. Az utolsó bagoly szerint ő először bent szolgál majd ki, úgyhogy végigsétált az asztalok közt, hogy jobban tudjon a későbbiekben tájékozódni, ráadásul nem ártott szoknia a hirtelen magasságkülönbséget. It's a really, really weird feeling. Mélázott magában, miközben szokta, hogy tulajdonképpen mindene nagyobb, bár mintha arányosabbnak tűnt volna, mint az a a zsiráfkölyökszerű, nyúlánk külső, amivel eddig botladozott. Szinte reflexszerűen kihúzta magát, lélekben elkezdve felkészülni a szerepére.Amikor odaért a manókhoz, illedelmesen biccentett és rájuk mosolygott.*
- Szép napot! Örülök, hogy együtt dolgozhatunk.-*Basszus. Mi volt ez a hang? Kicsit ledermedt, magát hallva, mert erre egyáltalán nem gondolt, de tagadhatatlanul ez volt a legfurcsább az egészben, miután eddig gyerekes, magas hangja helyett most valami kellemesen mély és férfias érkezett. Weird as hell, pontosította előbbi megállapítását.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 10. 13:14
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 10. 20:42 Ugrás a poszthoz

Maid Café

Közben elkezdenek szállingózni a többiek és kicsit megszeppenten tudatosítja, hogy egytől-egyig lányok. Ha eddig nem lett volna elég furcsa a helyzete, most sikerült rátenni még egy lapáttal, mert ő, aki mindig felnézett másokra, ezúttal lefelé pislogva figyelte, hogyan gyülekeznek a szobalányok egymás után. A dolog annál zavarbaejtőbb lett, minél több pillantást érzett magán, és igenis megnézték. Talán mégsem volt olyan rettenetesen jó ötlet a cosplay...*
- Hello.-*Köszönt vissza nekik- Lagger és Mary évfolyamtársai voltak, akadt közös órájuk is, most mégis vadidegenként méregették és ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy álcája, ha nem is tökéletes, arra mindenképp alkalmas, hogy ha összeszedi magát, más szemszögből tanulmányozhassa a környezetét és magát is. Egyelőre csendben merengett a lehetőségein, a számára ismeretlen többi arcot próbálva memorizálni, mielőtt a két szervező, Aileen és Runa befutottak, hogy instrukciókat adjanak. A kézhez kapott étlapot átfutja, egyszerű, de sokszínű összeállítás, hogy mindenki találjon valami neki tetszőt, de ne kelljen vele sokat vesződni. Nemsokára már az utasításaikat kapják és így Runára függeszti a tekintetét, bólintva, hogy jelezze, érti. Az első pár dolog igazán egyszerű, sőt, a csengők kifejezetten jó ötletnek tűnnek, valahogy valószerűbbé teszik az egészet, és végül is, ez a cél, nem? Az utolsó kérdésre támadó értetlenkedés közepette szólal meg először, egy szépen betanult meghajlás közepette.*
- Okaerinasaimase, Goshujin-sama!-*A produkció messze nem tökéletes, de a legtöbb diáknak nem fog feltűnni, összességében pedig akár meggyőző is lehet, ha kicsit jobban összebarátkozik a mostani karosszériájával. Eleinte félt, hogy bele fog sülni, mert ritkán kommunikált emberekkel, de valahogy most, ha izgult is, úgy érezte, menni fog.*
- Ennyien vagyunk összesen?-*Érdeklődött aztán, mert úgy tűnt, ez itt a kérdések helye.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 11. 17:21 Ugrás a poszthoz

A rövid eligazítás alatt befutnak még ketten és Gilbert meglepett pislogással veszi tudomásul, hogy van rajta kívül még egy pincér, ráadásul Sebastian Michaelis képében, aki épp kezet fog vele. Gondolatban megjegyzi, mennyire ijesztő lenne ez a gesztus az eredeti karakterek közt - egy démon és egy enyhén pszichopata noah kombója biztosan nem a maid café kellemes, napsütötte teraszát és hangulatát vetítené előre. Ezek után az emberek eloszlanak, ki-ki a maga dolga után néz és megérkeznek az első vendégek is, bár az egyikük bátortalanul távolabb, a réten ül le és csak messziről nézegeti a sátrat. Egy darabig csendben figyeli a jelenetet, de mintha a többieknek nem tűnne fel - lehet, hogy ő is csak beképzeli izgatottságában, mert félelemmel vegyes lelkesedéssel várja, hogy kipróbálhassa magát. Végül a benti részt két "kollégájára" hagyva elindul, egyenest a fűben tanyázó leányzó felé. Igyekszik megőrizni a hidegvérét, ügyelve a mozdulataira, hogy minél élethűbb és mulatságosabb legyen, hogy mindenki élvezze a délutánt. Megáll mellette, tiszteletteljes távolságot hagyva és mivel így inkább ijesztő lenne fölé magasodva hajolni meg, féltérdre ereszkedve hajtja meg magát, rámosolyogva.*
- Köszöntelek, úrnőm! Kérlek, engedd meg, hogy asztalodhoz kísérjelek.-*Sosem látta ezelőtt a lányt, talán elsős lehet, de szimpatikus és igazán szép virágot tűzött a hajába. Amennyiben nem tévedett, udvariasan az egyik szabad asztalhoz vezeti, az előírtak szerint kihúzva a széket és kezébe adva a menüt.*
- Ha bármivel szolgálhatok neked, csak parancsolj velem.-*Talán kicsit archaikusabb a kelleténél, de ez valahogy az öltözékével jár, nem teljesen szándékosan válogatja a szavait, de így érzi jónak.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 11. 19:38 Ugrás a poszthoz

Keiko-sama

A színre lépésével kisebb kavarodást sikerült előidézni- Runa is észrevette a jövevényt, csak épp másik oldalról készült lecsapni rá, így a végén csaknem egyszerre invitálták asztalhoz. Szegény lány teljesen megszeppent, leginkább habogott, bár Gilbertnél sem sokon múlt, hogy elkezdjen dadogni, végül azonban sikerült valahogy elkerülni a katasztrófát. Amikor megkapják a rendelést, újabb meghajlás a távozás előtt.*
- Ahogy óhajtod, úrnőm.-*A konyha felé indulva, már hallótávolságon kívül szólítja meg Runát, rémes zavarban, mert csak most merte annyira elengedni magát, hogy az előbbiek kijöjjenek rajta. Nem olyan szörnyű baki, de elég kellemetlen, mert egyáltalán nincsenek összeszokva, így nehéz közösen játszani a szerepüket.*
- Nagyon sajnálom ezt a zűrzavart. De akkor osszuk fel a feladatokat, amíg további vendégek érkeznek. Vihetem én a browniet?-*Kérdezi reménykedve, mert a díszítésre már van ötlete, nem is kell sok hozzá, csak valamilyen csorgatható akármi és fantázia. Ha megkapja a lány beleegyezését, akkor a manókhoz fordul, rövid magyarázás után egy szögletes helyett kerekre vágott, tenyérnyi brownie szelettel induljon vissza, az okvetlen szükségesnél jóval nagyobb tányéron. Aki ismeri a maid cafék szokásait, tudja, hogy ez a hely a dekorációnak van fenntartva. Mindenesetre, a desszertes villával együtt óvatosan teszi le a vendég elé, pici magyarázatot fűzve hozzá.*
- Parancsolj, úrnőm. Bocsásd meg, hogy megvárakoztattalak. Ha megörvendeztetlek ezzel, engedd meg, hogy még élvezetesebbé tegyem, némi díszítéssel.-*Félig meghajolva marad, amíg engedélyt vagy elutasítást nem kap - a karjára vetett törlő takarásában két kisebb, megbűvölt tubus rejtőzik, egy csokoládéval és egy karamellel. Ezekkel rajzolna a tányérra, amit csak a lány szeretne.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 11. 19:43
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 14:38 Ugrás a poszthoz

Keiko-sama, Runa, majd egyedül

A bólintást egy mosollyal köszöni meg, közelebb hajolva a tányérhoz, de úgy állva, hogy Keiko is láthassa, hogyan alakul a kép. Először három smartiest helyez a sütemény mellé, utána lát a csokoládés részhez- gyorsan dolgozik, mert elég csorgós, de pontosan is, így  csakhamar kusza görbék egész sora van a fehér porcelánon. Ezekből kezdenek kibontakozni lábak, tappancsok, két függőleges pupillájú szem, fülek, bajszok és valami furcsa, gömbölyű akármi, tollas szárnyakkal. A végeredmény egy kicsit nagy fejű cica a tányér alsó felén, aki gyanakvással vegyes türelmetlenséggel pásztázza a környéket, miközben a brownie mellől rejtekéből előkandikáló lényben pedig Timcanpyra ismerhet az, aki látta már. Az apró, aranyszínű gólem rendszeresen válik macskák martalékává, ezért ötlött fel benne, hogy egy viccesen aranyos képbe belekomponálja. A smartiesok egyébként a cica szemei és Tim teste, kihangsúlyozva ezeket.*
- Parancsolj, úrnőm!-*Egyenesedik fel, Keiko felé fordítva a kész művet. Ekkorra fut be Runa is a teával, ami tökéletes időzítés, hiszen a vendég eddig nem unatkozott, most pedig már a teljes rendelése az asztalán van. Innentől a lány veszi át a szót és a stafétát, Tyki pedig mindössze alkalmazkodik a forgatókönyvhöz- a szinkronmeghajlás úgyis látványosabb, majd mielőtt távoznának, még egyszer kedvesen rámosolyog Keikora. Mielőtt elválnának, még megdicsérik, amitől szabályszerűen felragyognak a szemei és mosolya hatalmasra szélesedik.*
- Ganbarimasu.-*Azaz megtesz minden tőle telhetőt, hogy ez így is maradjon. Nagyon ritkán dicsérik meg bármiért is, úgyhogy most kimondhatatlanul lelkes és boldog, még egy ilyen apróság miatt is. Runa ezek után elhagyja a sátrat, míg ő annak bejáratához húzódik, hogy szemmel tartsa a belépőket és fogadja a következő vendégeket.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 12. 17:12
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 20:08 Ugrás a poszthoz

Katherine-sama, estefelé

Az emberek jöttek-mentek, lassan sötétedni kezdett- azt nem tudta, pontosan meddig is kaptak engedélyt a kávézó üzemeltetésére, úgy saccolta, legfeljebb kilencig húzhatják, ha utána még el is kell pakolni, szóval ez lehetett az utolsó nekifutás. Mindenesetre, mostanra már a sátron kívüli részen ténykedett, a "műszakváltásnak" köszönhetően. Jól érezte magát, talán ezért sem volt igazán fáradt, dacára a több órás szaladgálásnak és ácsorgásnak. Összeszedte az előző vendég után megürült asztalról az edényeket, hogy a konyhában leadja a manóknak és kérjen egy pohár vizet. Csak annyi szünetet engedélyezett magának, amíg ezt megitta és elcsent egy muffint, mert lassan hangosan korgott a gyomra és nem akarta megkockáztatni, hogy majd hajlongás közben bődüljön fel, mint egy éhes oroszlán. Az egész alig tartott két percig és már ment is vissza, odakintről pedig csengőszó hallatszott, így arra vette az irányt. A sátorból kilépve könnyű volt felfedezni az új vendéget, aki az egyik félreeső asztalhoz telepedett le, de csak amikor közelebb ért, akkor ismerte fel. Mindenesetre, udvariasan megállt előtte, meghajolva, igyekezve nem kiesni a szerepéből.*
- Okaerinasaimase, Goshojin-sama! Szólítottál, úrnőm. Mivel szolgálhatok?- *Felnézve mosollyal állja a lány pillantását, talán egy egész picit kihívóan is. Megtehette volna, hogy félútról visszatáncol és másra hagyja a kiszolgálását, mégis fejest ugrott ebbe, logika vagy különösebb megfontolás nélkül. Nem tudja, mit várhat Katherinetől, de nincs sok választása, egyelőre tartania kell magát a szerepéhez, akár ráismer, akár nem. Meglepte, hogy itt látja, bár már megszokhatta volna, hogy általában a legvalószínűtlenebb dolgok is megtörténtek, ha minimális esély volt rájuk.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 21:12 Ugrás a poszthoz

Katherine-sama

Sejtette, hogy a lányt nem tudja megtéveszteni, azonban nem úgy tűnt, hogy nagyon zavarná a változás - ehelyett tetőtől talpig végigmérte, amivel elérte, hogy Gilbert enyhén elvörösödjön. Nem szokta meg, hogy így nézzenek rá és nagyon, nagyon furcsa érzés volt, ami zavarba hozta. Próbálta gondolatban nyugtatni magát  tudta, hogy Kath szeret másokkal szórakozni, főleg gyengéiket kihasználva játszadozni, talán pont ezért is támadt fel benne a dac. Nem ellenséges, inkább kicsit harcias hang szólalt meg benne, ami arra buzdította, hogy vegye fel a képzeletbeli kesztyűt.*
- Köszönöm, úrnőm.-*Hajolt meg újra, az eddigi legkifogástalanabb megmozdulását produkálva, lassan pedig arca is visszanyerte eredeti színét. Elfogadta a kihívást, elvégre ahhoz elég furcsa volt, hogy egy pillanatra se féljen a lánytól, bár minden oka meglett volna rá. Félelem helyett azonban inkább beszállt ebbe a játékba, ezúttal passzív ellenállás helyett megpróbálva kihasználni a feladott labdákat, hűen a megszemélyesített figurához. A könnyed hang nem tévesztette meg- ez még csak a kezdet volt, a véget pedig a felé dobott görbe érzékeltette.*
- Mivel kezd hűlni a levegő, egy forró teát, talán Irish creamet, ha nincs ellenedre a krémes, karamellás íz. Mellé pedig valamit, ami édességében mosolyodhoz hasonlatos.-*Valószínűleg ennek hallatán jópáran óriási szemeket meresztenének, de vegyük figyelembe, hogy ifjú kamikazénk nem kicsit fantasyrajongó és rengeteg képregényt is összeolvasott, így van miből merítenie. Igaz, általában nem tudná összegyűjteni a bátorságát, hogy bármi hasonlót mondjon ki, most azonban elég erőteljesen dolgozik benne a csakazértis, és titokban, valahol mélyen, még élvezi is. Ha más nem, a hangja elárulhatta, mert már megszokta annyira, hogy gond nélkül használja ki.
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 12. 22:12 Ugrás a poszthoz

Katherine-sama

Leküzdötte a késztetést, hogy a sötétséges megjegyzésre azzal feleljen, "És mondd, Legolas, tünde szemed mit lát?".
- Természetesen, úrnőm. Hogyan is felejthettem volna el, milyen pillantásod varázsa?-*Ha ezt egy 162 centis törpe cincogja, akkor valószínűleg Katherine helyben és nyomban lefordul a székéről, csakhogy megtörje az eddig uralkodó tévhiteket, miszerint vámpírt csak napfény és fakaró pusztíthat el, demonstrálva, hogy a nevetés is képes végezni velük. Azonban Tyki küllemével és a mély hanggal kombinálva már egyáltalán nem tűnt olyan viccesnek, sőt; a borostyán szempár pedig egészen játékosan csillant. Úgy tűnt, Kath vette a lapot, mert felkacagott, valószínűleg nem várta, hogy így próbál szembeszállni vele. Akárhogy is, szórakoztatta, és ez lett volna az inas fő célja, nemde?*
- Sajnálattal hallom, úrnőm. Röstellem, de semmi ízlésedhez méltóval nem szolgálhatok.-*Helyesebben, a kínálatban nem szereplő kéréseknek nem tehetett eleget, főleg nem ennyi ember szeme láttára. Eddig nem tudta, hogy a lány minden mástól undorodik, és valahol elég szomorúnak találta ezt. Mégsem úgy festett, mint akit letört a dolog, vagy már megszokta, mert témát váltott, egy különös kéréssel rukkolva elő, amire Gilbert újra elmosolyodott.*
- Ahogy parancsolod, úrnőm. Ha megbocsátasz.-*Hajtotta meg magát, hogy elsiessen a konyha felé, mert tényleg volt egy adag marcipán, dekorációs célokra előkészítve. A kézmosást követően ebből vett ki két adagot, egy kisebbet és egy nagyobbat, hogy egy tányér, egy kis kés és egy azonosítatlan tartalmú tubus kíséretében térjen vissza az imént elhagyott asztalhoz. Mindent lepakolt, majd ingének ujját felhajtva nekilátott, hogy elkészítse a rendelést- előbb a nagyobb, fehér gombócot osztotta el öt részre, hogy aztán kis rudakat hengergessen belőlük, a késsel vékony karikákra vágva. Ezeket formálta szirmokká, hogy elkezdje egyenként összeilleszteni és tovább alakítani. Két golyót előzőleg összegyúrt, ezekből nagyobb virág készült, s ahogy egyre több szirmot csinált meg, úgy vált egyre rózsaformábbá a kezdetben felismerhetetlen valami. Amint végzett ezzel a résszel, a kisebb, zöld marcipánt vette kezelésbe, a virágok alját és leveleket készítve belőle, a késsel mitnzáva fűrészesre a szélüket, hogy a végén az egészet elrendezze a tányéron. Utoljára pedig a tubus tetejét pattintotta le, amiben eperszörp rejtőzött. Ezzel csorgatta meg a rózsákat, némelyik sziromra csak egy-egy cseppet ejtve, mielőtt a szabadon maradt porcelánra nagy, cirkadalmas betűkkel felrajzolta volna Katherine nevét.*
- Parancsolj, úrnőm. Remélem, elnyeri tetszésedet.-*Helyezte a kész művet a lány elé, eltakarítva a maradékokat, hogy ne rontsák az összhatást.*
- Óhajtasz még valamit?-*Érdeklődött aztán, erőlködés nélkül játszva az odaadó szolgálót.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 12. 22:12
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 13. 23:10 Ugrás a poszthoz

Katherine-sama

Az egész helyzet szépsége abban rejlett, hogy ifjú barátunknak aztán halványlila segédfogalma sem volt arról, tulajdonképpen mibe is keverte magát, és buzgó lelkesedéssel fűrészelte tovább maga alatt az ágat. Ha fel is sejlett valahol benne, hogy talán ezt nem kéne, nem tulajdonított ennek különösebb figyelmet, gyerekes örömmel vetette bele magát a játékba. Mert számára leginkább annak tűnt, nem érezte sem tettei súlyát, sem az egész tétjét.
Az újabb végigmérésre már kevésbé futotta el a pír, dacosan tartotta magát és feladatának köszönhetően volt ideje leszámolni zavarával, amíg megjárta a konyha-asztal távot kétszer. Kath arcán mérsékelt elborzadás suhant át, ahogy előhúzta a kést, de csak egy finom mosollyal látott munkához, a virágokra koncentrálva. Ilyenkor se lát, se hall állapotba került többnyire, annyira összpontosított, hogy minden részlet olyan legyen, amilyennek megálmodta. Azt sem tudatosította, hogy figyelik, nem tudta zavarni a rajta időző pillantás, csak amikor kész lett, akkor nézett újra a lányra. Az, hogy a dícsérő szavakban egy csipet gúnyt se érzett, ismét hihetetlenül jólesett neki, boldog mosolyt villantott, egy egészen kicsi büszkeséggel hajtva fejet.*
- Köszönöm, úrnőm. Ha óhajtod, készíthetek még mást is.-*Felelte készségesen, elvégre, alapanyag maradt még bőven, csak a sötétség kezdett egyre sűrűbb lenni. Ahogy fogyott a fény, a zsebéből pár szál gyufát halászott elő, hogy meggyújtsa a pohárban odakészített mécsest- az apró lángra neki nagyobb szüksége volt, mint vendégének, de talán őt sem fogja zavarni. Nem félt Katherinetől, annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában volt vele, milyen veszélyt jelenthetne rá és a környezetére nézve. Képtelen lett volna szörnyetegként kezelni, mert úgy érezte, túl vérszomjon és egy nem kívánt erőn, minden érzése, minden gondolata emberi. Amikor farkasszemet nézett vele, nem érezte, hogy egy szörnyeteget figyelne, ő csak az íriszek különös, titokzatos zöldjét látta és mögöttük valamit, amit nem tudott megfogni vagy megfogalmazni. Kicsit elkalandozhatott, mert a kérdésre előbb csak némán pislogott, amíg agya megpróbálta felvenni az elvesztett fonalat.*
- Szerintem legkésőbb kilenckor, plusz gyors takarítás.-*Válaszolta, bár nem teljesen értette, miért lényeges ez- az utolsó vendégek iszogatták az italaikat, az üres asztalok eltüntetéséhez pedig már szép csendben hozzáfogtak a manók. Fogalma sincs, mennyi lehet az idő, de nem sok lehet már hátra. Szó helyett csak a tekintetével kérdezte, miért is fontos ez, hátha csak ő siklott el valami felett- nem lett volna szokatlan, ha valamibe beleélte magát, minden másra nagyon nehezen tudott csak helyet szorítani a fejében.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. május 13. 23:14
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 9. 01:38 Ugrás a poszthoz

Nem is tudja, hogy keveredett ide- mostanában sokszor fáradt, az időtől, a gyakorlástól, néha pedig csak viszi a lába, amíg a gondolataiba merül, aztán olyan helyeken riad fel, amiket nem is ismer. A déli szárny erkélye azért nem ismeretlen számára, de nem sűrűn jár erre, valahogy nincsenek erre órái sem, mostanában pedig már nem kószál a kastélyban céltalanul. Mégis, jó most itt- kicsit kiszellőztetni a fejét, a korlátnak dőlve csak nézelődni, hagyva, hogy a gondolatai tekeredjenek, ahogy jólesik, meg sem próbál utánuk kapni. Sok dolog jár az eszében- kudarcok, apró sikerek, ötletek, kérdések, de most egyikkel sem akar foglalkozni. Most az egyik tollas álarc van rajta, gyűjteménye legújabb darabja. Ahogy könyököl, kezét maga elé nyújtva nézi egy kicsit a vékony, szinte vézna ujjakat, aztán körbepillant- egyelőre egyedül van, így megengedheti magának, hogy egy apró illúzióval játsszon. Megváltoztatja a kezét, a bőrrel kezdve- a baglyokon ugyan nem látni, de már látott közelről sólymot, annak a lábát utánozva növeszti pikkelyeit, kicsit az arányokon is változtatva. Utána jönnek a karmok- eltart, amíg végigpróbálgatja, milyen hosszúak legyenek, hogy jól mutassanak. Ezután megmozgatja az ujjait, de az illúzió nem foszlik szét, amitől felderül- egyre jobban mennek az ilyenek, bár egyelőre ennél nagyobb dolgokat még nem tud mozgásba hozni. Jobban mondva, nem próbálta, mert egy ideje azon munkálkodott, hogy ezek a kisebb képek megbízhatóan, gyorsan, realisztikusan változzanak. Most, hogy már látható eredményeket is produkált, örömét lelte az ilyenekben, és lehet, hogy nemsokára eljut odáig, hogy letegye a maszkjait és mindössze illúziókat hordjon helyettük. Nem nagy lépés, de legalább fizikailag megszabadulna tőlük és lehetőség lenne, hogy tovább dolgozzon az állóképességén, mert volt még mit fejlődnie.
Belefeledkezett a játékba, de mintha lépteket hallott volna- felkapta a fejét, s a karmos madárláb képe szertefoszlott.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gilbert Blythe összes hozzászólása (145 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Fel