Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Az újév beköszönte nem hozta a kellő elvárásokat, így a navinés nem sok kedvet mutatva indul el, hogy kiszellőztesse fejét. Mélabúsan, kedvtelenül készül, arcát finom borosta takarja. Öltözéke távol áll az elegánstól, a bálok sorozata után egy időre elege lett a dicső elegancia követelményeiből. Egyszerű ruhadarabokat aggatott magára még kora délelőtt, és ez mostanra sem változott. Fehér póló, egy farmer, és hosszú ujjú szürke pulóver. Hosszú léptei visszhangja zeng a kastély kiszámíthatatlan, olykor rejtélyes folyosóin, úgy tűnik senki nem jár erre; olyan kihalt minden. Magát is efféleképp érzi, kihaltnak, tévelygőnek, és valami megmondhatatlan, rossz érzés is elfoglalta nemrégiben elméjének trónszékét. Ott lakozik, birizgál, s motoszkál, jelen van, majd elsuhan. Azután ismét kopogtat, betér, helyet foglal, és ötleteket ad. Nemes, mérhetetlenül gonosz, a navinéstől elvárhatatlan terveket sző, majd dolgavégezetlenül tovalibeg; visszatér még végül, hamar, vagy sokára, nem tudni. Endre gondolatai nem tiszták, a rossz kedv árnya teljesen elfedi őt, beférkőzik lelke leghozzáférhetetlenebb zegzugába is. Pálcáját egyik kezéből a másikba dobálgatva, szürke szempárját a semmibe engedve halad, és arra gondol, hogy keres egy festményt, dühét és rossz kedvét rajta élve ki. Tönkreteszi, fájdalmat okoz lakójának, kitépi keretéből, elégeti vásznát, csak hogy önmagának jobb legyen. Hogy kedve javuljon, dühe alábbszálljon, és ismét jó lehessen. Mert nem rossz. Ő nem rossz, egyáltalán nem az, csak elevenen érez némi indulatot, amit ki kell engednie testéből. Talán jó ötlet lett volna a szobájában hagynia pálcáját, és puszta kezével szétmarcangolni a kigondolt - festett - áldozatot. Még a hangosan hallható füttyszó is tőle származik, benépesítve az egyébként csendes környéket. Pálcájának markolata kezd melegedni tenyerétől, s talán a lélek vívódása is hatással lehet rá. Egy festmény megrongálása nagy bajba keverheti a fiút, de ez érdekli a legkevésbé. Egy idő után lépteinek visszhangja elhalkul, jelezve a magas fiatal megálltját. A negyedéves kiszemeli és felméri a festményt, és pálcáját felemelve a riadt tekintetbe mered. Talán nem kellene megtennie, van más módja is a felgyülemlett feszültség levezetésének, jobb hely, jobb idő.
- Haza kellett volna menned, ember! - szólítja fel magát hangosan, dühében hozzáérinti pálcája hegyét a képhez, egyenesen a lány bájos, finom arcához, és remegő állkapoccsal tartja ott pillanatokig, hogy végül dühös kiáltással forduljon el tőle. Gyors léptekkel megy tovább, már nem tudja hol van, csak halad, és teljes erejével ront neki vállával egy ajtónak, ami recsegve enged utat a lökésnek. Pálcáját eldobja, egy székbe belerúg, és egy már régen használt táblához sietve ökle aljával üt abba bele, majd fejét is ráhajtja. Valahogy ki kell engednie magából, és ez a hely egyáltalán nem alkalmas rá. Megrázza barna fejét, és visszasétál az előzőleg felrúgott székhez, miközben felveszi elhajított varázseszközét. Levágódik a felállított ülőalkalmatosságra, és nyugodalmat keresve, lassan lehajtja lüktető fejét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Melankólia? Nem biztos, hogy éppen jó szó, hogy képes volna magába foglalni a negyedéves érzéseit, amelyek elöntve fiatal testét, egészen lelkéig hatolnak. Szívében fogant, testéből kitörő foszlányok, melyek első ízben a lélekkel végeznek. Mindazt, ami gondolatait leláncolva tartja fogságban. Körbe sem néz, - amikor vállalva, hogy ha bármiben is kárt tesz, neki kell elszámolnia vele - hova is tér be, az sem érdekelné, ha valaki már bent tartózkodna, és akaratán kívül végig kellene néznie az enyhébb ámokfutás kezdetét. Érzi, ahogyan lüktető fejében áramlanak a dühös gondolatok, mintha az érzések is oda vándoroltak volna, hogy egyenesen ott kapcsolják le az útmutatással szolgáló fényeket. Percek telnek el, csendben peregnek a homokszemek, a nyugvó fiatal mozdulatlanul ül, lelki szemei előtt a festmény rémülete játszik, a meleg barna szemek néznek rá, a felsebesített arc fájdalma vonaglik előtte. Azután fokozatosan erősödő léptek zaja töri meg az óráknak tűnő perceket, és hamarosan társasága akad a magát szégyenlő navinésnek. Egyelőre nem néz fel, csupán hallja diáktársának betértét, érzi annak nyugtató jelenlétét. Mint kiderül, jelenlétéhez méltón, hangja is hasonlóan szelíd a lánynak, akinek ugyanitt akadt dolga, ugyanebben az időben. Endre felemeli a fejét, és megköszörülve torkát maga elé kezd beszélni.
- Mégis mit számít ilyenkor a világ? - kérdez vissza halkan, hangja recés, mély, talán heves dühe ragadt hangszálaira. Jobb volna nem beszélni, csak hagyni az elmúlásnak, hogy folytassa megsemmisítő munkáját. Még nem néz társaságára, szürke szemei hol a homályba merednek, hol lehunyva égnek szemhéjaik alatt. Gondolatai szabadon cikázva őrjítik meg, követésük elszédítik a borostás arcú ifjút. Jó volna átugrani ezt a napot, hetet, vagy talán évet, és kezdeni egy újabbat, amiben nincsen semmi; nihil állapotban ébredni, kiégetve az összes zavaró tényezőt. Egyedül vagy közösséget vállalva másokkal, ott már mindegy lesz. Az elért állapot jelentősége lesz a fő. Feleszmélve éber homályából emeli fel lebukott fejét, és összerogyott vállait is kihúzza, erőre kapva emelkedik fel ülő helyzetéből. Nem mozog gyorsan, de lomha agressziója sem mutatkozik a levitás előtt.
- Endre - vallja be nevét, és a lányéról tudattalanul is valaki más mosolya veti meg lábait emlékeiből idézve.
- Hogy őszinte legyek - állához érinti hosszú ujjait, és kínjában még el is neveti magát . - Én sem igazán tudom, mit is keresek itt valójában.
Körbenézve nem lát mást, csak régen használt, ám ma már csak poros magányukba mélyedt tanszereket, bájitalos üvegcséket, térképeket, régi könyveket és a diákok figyelmét felkelteni vágyó eszközöket. Valószínűleg még egyszer sem járt erre mióta itt tanul, vagy ha mégis, úgy suhant el az egyszerű ajtó előtt, hogy észre sem vette azt.
- Ne azzal kezdjük ismeretségünket, hogy az én ittlétemről beszélgetünk - feleli dühét szóba sem hozva, immáron a lány tekintetét keresve. - Kérlek.
A félhomály akár erotikus bódultsággal is eltölthetné a navinést, és talán a levitást is, de úgy tűnik, ez nem az a helyzet, amiben megengedett volna az effajta kábultság. Helyette feszültséget kelt, hunyorgó szemeket eredményez, és bár Endre nyugalma kezd visszatérni, elvágyik innét.
- Van kedved esetleg velem meginni egy forró csokit? - kérdezi hirtelen támadt ötlettől vezérelve, és azonnal a cukrászda jut eszébe. Milyen régen is volt már, hogy látta Veronikát! Sok dolog történt azóta, és a barnaság gondolata ezekben a pillanatokban nem vált ki semmit a negyedévesből. Furcsa, a hideg futkos a fiatal gerincén, és ha hagyná, letörné őt a világ percről percre való változása. Mosolyra húzódik végül ajka, és így emeli pillantását Ágotára. - Átöltözhetnénk, bár... te nagyon csinos vagy így is, de egy kabát nem ártana, azután pedig elmehetnénk a faluba. Szívesen meghívnálak valami finomságra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Kitörni dühünk, kétségbeesésünk és saját korlátaink láncai alól nem a legegyszerűbb feladat, és bár délelőttjét, s kora délutánját is azzal tölti a navinés, hogy megtalálja a módot feszültségének helyes, másokra ártalmatlan levezetésére, mégis érzi tagjaiban áramolni a kitörni nem tudó indulatainak árnyát. Az idegen belépte, ha nem is azonnal, de annál erőteljesebben változtat a fiú érzésein, gondolatain; mintha csak a lány képében megjelenő fény oszlatta volna fel a fiatalra szálló végzetes köd súlyát. A kései feleszmélés sem kelt zavart a hasonló lelkületű levitásban, és Endre ezt csupán bizalomkeltő mosolyával tudja viszonozni. Örül, hogy a lány szívesen tölt el vele egy kis időt, hogy kizökkenti letargikusnak bizonyuló kedvéből, és még egy finom forró csokoládét, vagy egy – akár több – szelet süteményt is hajlandó társaságában elfogyasztani. Úgy tűnik, mintha Ágota hamar jókedvre derülne a cukrászda hallatán, és azonnal beavatja a navinést gyorsan szőtt terveibe, majd el is indul a kastély levitás zegzugát felkeresni, hogy kabátba bújhasson. Endre a hirtelen kapott, lelkes válaszra csak bólint, és széles mosolyra húzza ajkait, ám ezt a tengelyén megpördülő lány biztosan nem láthatja. A fiú nem sieti el lépteit, reméli, hogy van egy-két szabad perce egyedül lenni, és rendezni sorait ebben az aprócska, poros szertárban, a magány borongós társaságában. Visszaül a székre, és csendesen hátravetve hátát a támlára, fejét is elengedve behunyja szemeit. Hangosan veszi a levegőt, majd ’o’ betűt formálva ajkaiból, engedi szabadon távozni az előzőleg bekapkodott oxigén maradványait. Kinyújtóztatja tagjait miután feláll, és körbepillantva a félhomályban, ő is kilép az ajtón. A sárga házba betérve senki nincs a klubhelyiségben, amit ugyan furcsáll a fiatal, ugyanakkor meg is könnyebbül szíve, és lépteit mozgósítva hamar a fekete bőrdzsekijének nyakát igazgatja a tükör előtt. Ellenőrzi, hogy a galleonokat rejtő erszénye a helyén legyen, még egy pillantást vet a tükörbe, és pár hajszálat megigazítva, komoly tekintettel indul el a kastély bejárati ajtajának irányába. Valószínűleg abba már nem fog vállal belerohanni, és sanszos az is, hogy hiába is tenné, az a hatalmas, erős faszerkezet meg sem érezné próbálkozásait. Endre bakancsa hangosan jelzi gazdája közeledtét, így várható, hogy a lazának mutatkozó levitás hamarabb sejti meg a navinés érkeztét, és gyorsabban észre is veszi az egyre nagyobbodó alakot, mint fordítva.
- Megérkeztem – jelenti a mosolygó száj, és meglepődve látja, hogy a lányt egy egészen vadóc, zöldszínű bőrdzseki melegíti. – Milyen jól összeöltöztünk!
Felnevet magára pillantva, majd kinyitja a nyikorgó ajtót, és maga elé engedve Ágotát, ő is kilép a hűvös, ködös télbe. A faluba vezető sétányon elég hamar közös nevezőre és hullámhosszra kerülnek, és gyorsan túljutva a házak, és évfolyamok kérdéskörén, a komolyabb témák felé kalandoznak. Endre a lány családja felől kérdezősködik, majd pedig a saját – új – életéről mesél. Az út felénél sem járnak, mikor az angliai képzésébe kezd bele.
- A bátyám esküvőjére tértem haza Londonból, de vissza már nem vezetett út – mondja előre nézve, jobbjával hadonászva, azt gondolván, hogy ezzel előrébb lendíti mondandójának megértését. – Nemrég jöttem ide, és nagy szerencsém van, hogy a gróf úr ennyire rugalmasan kezelte a helyzetem. Egy kisebb beszélgetés után már költözhettem is egyenesen a Navinébe.
Nem fél ilyenről beszélni a lány előtt, és bár másokkal odáig sem jut a beszélgetés fonala, hogy mégis hogy hívják, most egészen másról van szó. A faluba leérvén jó érzés keríti hatalmába a fiút, és hamar a kocsma ajtajára pillant, de esze ágában sincs oda bevinni Ágotát. A cukrászdáig sétálnak, ahonnan a meleg színek és fények boldogságot sugároznak, kedves csalétekkel hívogatják a faluba betévedőket. Endre természetesen engedi, hogy a lány lépjen be először Veronika birodalmába, de Ágota feje fölött nem kell sok idő, hogy kiszúrja kedvenc muffin-készítő kisiparosát.
- Hejhó! - köszön vigyorogva, és vidám mosollyal int a barnaság felé, majd az egyik ablak melletti asztalhoz vezeti a levitás társaságot. Dzsekijét levéve egy közeli fogasra akasztja azt, és beletúr vágásra szoruló hajába, miközben helyet foglal a rá váró széken. - Voltál már itt?
Talán butaságot kérdez, hiszen ez a hely levonzza a kastély legvisszahúzódóbb tanoncát is, a legveszélyesebb tanítóegységét, és biztos, hogy a legboldogtalanabb falulakó is szívesen tér be ide, ha másért nem is, akkor egy kellemes beszélgetésre a kiszolgáló leányzóval.
- Azt választasz, amit szeretnél, annyit amennyit szeretnél - mondja Ágotára irányítva szürke szempárját, és már nézi is a kínálatot hirdető lapokat. - Én biztos, hogy muffint fogok kérni. A muffin az egyik elmaradhatatlan kelléke a hely varázsának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A két mókuslány

A jó hangulatú, érzelmes, és nem utolsó sorban bensőséges kapcsolatra mostanában nagy szüksége lenne, és bár a gyengéd érzelmek terén nem panaszkodhat, adódik élethelyzet, amikor az kevés, és sokkal többre, egészen másfajta síkra vágyik. A mai nap nem is lehet más, mint isteni véletlen - amelyekről tudni illik, hogy olyan ugye márpedig nincs. A cukrászdához menet már örvendő szívvel mosolyog Ágota szavaira, a lány irányába, vagy nemes egyszerűséggel, maga elé, az utat figyelve. Több témát is érintenek, és nem egy kelti fel a navinés érdeklődését. Az úton viszont nem szeretne ezekbe belemerülni, túl hidegnek találja hozzá az időt, és veszély esetén egyetlen muffin sincs a közelben, hogy vigasztaló hatással legyen a felekre. Tökéletes helyszín lesz majd ehhez a Czukorvarázs, ahol a kellemes hangulaton kívül, a csupa finomság is adott.
- Egészen kíváncsivá tettél - mondja kis társaságának, még mielőtt belépnek a cukrászdába. A hideg-meleg idő váltása éppen időben érkezik, Endre bőrén hamar megjelennek az apró libabőrök, hogy felállíthassák karjain a vékony szőrszálakat. Ahogy leülnek és beszélgetni kezdenek a kínálatról, Endre azt is megtudja, hogy a levitás bizony még nem járt itt. Képtelen megállni, döbbent vigyorral nézi asztaltársaságát.
- Ezen sürgősen változtatnunk kell - mondja ellentmondást nem tűrő hangsúllyal, és gondolkodás nélkül invitálja meg ide Ágotát a közeljövőbe is a maga oldalán, természetesen. - Eljövünk jövő héten is, rendben? Viszont felmerült bennem, hogy akkor a falut sem ismered túl jól; talán abban is tudnék segíteni, persze csak ha nincs ellenedre.
Karjait felteszi a tiszta asztalra, és arra gondol, hogy hova is mehetnének legközelebb, ami nem a csárda, és még a közelében sincs annak a helynek. Régen járt már ott, és nem Ágotával az oldalán kellene visszaszoknia a csörömpölő italos poharak és méreggel telített üvegek közé. Mosolygó szemekkel pillant fel a fogszabályzós lányra, majd szinte rögtön megjelenik Veronika is, akiről lerí, hogy nincs túl jó hangulata, viszont a fiú nem biztos abban, hogy ezt pont vele szeretné megbeszélni, pont itt, ebben a helyzetben.
- Mint minden alkalommal, most is csinosan festesz - dicséri a leányzó öltözékét, és vele együtt őt magát is. Már nincsenek benne olyasfajta érzelmek a dolgos ötödéves irányába, amelyet ő ne tudna viszonozni, így a lehető legőszintébb arcmimikával tekint fel rá. - Minden...
Megkérdezné, hogy vajon minden rendben van-e, vagy mi történt, amiért nem érzi felőle áramlani azt a fajta kisugárzást, ami eddig minden találkozásuk alkalmával erősen hatása alá vonta, de végül elharapja kigondolt kérdését és inkább a muffin-kosárra tereli gondolatait.
- Mit gondolsz, Ágocs? - mosolyog rá a lánykára, hogy ezzel is bevonja őt az alakuló beszélgetésbe, döntéshozatalba. - Vegyünk egyet?
Veronikára pillant újfent, és bólint a kérdésére, vásárol egyet az ajánlott süteményakcióból, olyan kosárszínben, amilyet a levitás szeretne.
- Én forró csokit kérnék hozzá - mondja utólag. Eugene professzor jut eszébe róla, és az akkori érzelmi élete. Valószínűleg az elmélkedés időszaka köszönt be a fiatalnál, hiszen reggel óta csak tűnődik, mereng az alakuló, változó helyzetekről, érzelmekről, az idő múlásáról, és mindenről eszébe jut valaki, akiről aztán felidézi a létező összes emlékét, hogy ismét átrághassa, vajon jól csinált-e mindent, helyesen lépett-e ahol lépnie kellett, és a helyes úton jár-e, ahogyan azt - többek között - ő is elvárja magától.
Miután Veronika elmegy, Endre visszafordul muffin-vendége felé, hogy visszatérhessenek a félbeszakadt beszélgetés szálaihoz. A fiú felidézi az úton hallott bejárt életutat, hamarosan pedig kérdezni is kezd.
- Említetted, hogy a szüleid elengedtek, és hogy varázstalan emberekkel jártál iskolába - mondja bujkáló érdeklődéssel hangjában. - A szüleid esetleg muglik?
Ő még nem ismer túl sok mugliszármazású embert, így fokozottan érdekli ez a téma. A mugliismeret ráadásul az egyik kedvenc tantárgya, bár nem tartja könnyű területnek.
- Emellett pedig vallásról is szóltál. Azt mondtad, hogy te is vallásos vagy, csak egészen másképp, mint a többség. Megkérdezhetem, hogy miben hiszel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Szinte biztos benne, hogy a széles mosoly, ami derűs könnyedséggel ül ki a rellonos leányzó sápadt arcára, magában hordozza a tudást, maga mögött rejti a komolytalan füllentés felett való elnézést. Endre köhint még párat, majd feladva álcáját legyint és mosolyából nevetés fakad. Az időközben mellé csapódó lányka is jókedvűnek tűnik, szavai lelkesen támogatják a fiú előző füllentéseit. A navinés bólogat, és zavartan felel, ebből nem tudja kivágni magát, hacsak nem szór valamiféle felejtés-átkot a szőkére.
- Hát igen - feleli, és erősen töri a fejét a már elsajátított, és félig-meddig - elméletben - letisztult varázsigék listáján, melyeket még egyszer sem próbált ki, pedig az ilyen esetek miatt tökéletesen szükségesek lettek volna.  - A tanév bolonddá tesz, nincs mit tenni.
Vigyorogva néz le Rose-ra, akinek vidámsága gyorsan hatása alá keríti. A mosolygó szájat és az apró nevetőráncokat elnézve ő is felfelé görbíti ajkait. Még lépteik is jókedvről tanúskodnak, szívesen sétál új társaságával, aki hiába ismeretlen, Endre máris igazán kedveli őt.
- Arra már nem is mondok semmit, hogy itt nincs ilyesmi... - ingatja jobbra-balra fejét, majd a festményekre gondol, akiket esetleg a Navine felé igyekezve, ha máshogy nem is, de gondolatban jól megátkoz. - Ez az egész csupán azt bizonyítja, hogy túlságosan kíváncsi természetem van, és olyasmikre hallgatok tudat alatt, amikről magam is jól tudom, hogy beugrathatnak.
Nem kényszeresen beszél, a hangok könnyűszerrel hagyják el torkát, szívesen oszt meg magáról dolgokat, és eszébe sem jut, hogy ezek esetleg nem érdekli a Prescott leányt, aki nem várakoztatja sokáig a fiút, nemsokára újfent megszólal, és egy ideig úgy tűnik, mintha a negyedéves igencsak rossz parti volna kútkereső, ritka béna énjével.
- Említettem már, hogy amúgy nem szoktam ilyen sikeres lenni?! - nevetve kérdez enyhe éllel hangjában, de nincs túl sok ideje bizonygatni a szőkének valós igazát, hiszen a lány vezetőszerepet vállal, és a fiú kezébe fúrva ujjait a helyes irányba tereli lépteiket. A kéz érzete nem hat furcsán, vagy idegenen. Éppen olyan, mintha ez mindennapi volna, természetes baráti kifejezés lenne. Nem sétálnak sokat, így bebizonyosodik, hogy Endre nem járt messze céljától, kóválygása eredményt szült volna segítség nélkül is.
- Ó! Váó - csúszik ki az iránymutató kéz sajátjából, miközben ajkai elválnak egymástól. Ezért a helyért érdemes lenne még többet sétálni, keresgélni, ezredjére is téves ösvényre lépni. - Hát ez elég jól néz ki.
Rose-n látszik, hogy gondolatban egészen máshol jár, és most jobb, ha a negyedéves hagyja elmerengni a felvetődött kérdésein, emlékképein, az élet kusza szálain. A szürke tekintet a szőkéről a rúnákkal díszített oszlopokra siklik át, és szívét észrevétlenül szállja meg a nyugalom.
- Eszméletlenül - feleli szűkszavúan az időközben visszatérő lélek kérdésére, majd tengelye körül lassan megfordulva, képtelen betelni az elé táruló szépséggel. - Megihleti az embert ez a légkör, nem?