Jaa, értem már   Jó bulizást kívánok, ezek a mikulásbulájok aranyos kis pörgések szoktak lenni nálunk  

Ünnepeljetek csak, megérdemlem  

Küldd csak, majd fogom a fejem, hogy vajon hogyan valósítom meg őket   A nagyteremben a dobozka még úgysincs tele...  

Ne is, ezeket kár volna kihagyni  

Barátnők nem jöhetnek szóba a város megjárásában?  

Szegény , ebből arra következtetek, hogy egy férfi emberről van szó.  

Ajajj, szerencsétlen, lesz ám nemulass   hehe  

Endrécske     Ezt nevezem  

Picikézz csak!  

Kellemesen érzi magát, és a percek csak úgy rohannak ezen a süteményezős, beszélgetős, Mikulás-várós délelőttön. Endre felszabadultan beszélget, már egyáltalán nem érzi magán az elmúlt napok bezárkózottságát, önmagába borulását.
- Nekem itt még nem igazán alakultak ki kapcsolataim, csak egy-két futó találkozás, illetve nem szívesen látott arcok borzolják a napjaimat - mondja szavai mellé kezeivel is hadonászva. Nagyon jól szeretné kifejezni magát, így leginkább a földet bámulja, vagy az asztal lapját kopogtatja jobbjának bütykeivel. Keresi a szavakat, és hamar rádöbben, hogy az imént mondottak elég sarkosan hangozhatnak. - Persze találkozom olykor értékes lelkekkel is.
Mosolyogva fejezi be a mondatot, hiszen Veronikában mindig csak értékeket fedezett fel eddig. Sugárzik belőle valami jó, amit az emberek - legyenek nők vagy férfiak - tudat alatt keresnek, és Endrét nem lepné meg a lány, ha azt mondaná, hogy neki van a legtöbb barátja, a legtöbb udvarlója, a legtöbb kedves ismerőse itt. Persze tudja, hogy a cukrászdai munka és a bagolyfalvi otthon némileg elzárja a társasági élettől, mégis így gondolja, és ő nem igazán szokott tévedni.
- Ha nem jönne a Mikulás, akkor nem hinnél nekem? - mereszti a szemeit, és huncut szájszél mozdulatot is megenged magának. Rögtön felfirkantja a lapra, hogy "Kedves Mikulás úr, az egyik kívánságom, hogy Széles Veronika Anna ne kételkedjen a szavamban soha!" A betűk szinte olvashatatlanok, Endre már fiatalkorában sem írt túl szépen, és ez az évek múlásával egyre csak rosszabb képet mutatott. Süteményért nyúl, most épp egy rummal töltött kókuszkockát nézett ki magának, és aprókat harapva belőle, lassan ízlelgeti azt. A hasa, mint egy feneketlen kút, a végtelenségig tölthető finomságokkal.
- Ühmmmm, úm, úúú - mormogja, és behunyja a szemeit, hogy minél tovább tartson az íz adta élvezet. - Ez Isteni!
- Tetszik a nevem? - nevetve nyitja ki a szemeit, és megrázza a fejét. - Ritka, hogy bárki is így vélekedjen az Endréről. Iván választotta még, amikor szüleinktől kistestvért könyörgött ki. Nem is tudom, honnan szedte ezt a nevet, de majd a következő bagolypostával megérdeklődöm.
Pillanatokig mereng neve eredetéről, mert még azzal sincs tisztában, hogy van-e valami jelentése, és az is felkelti érdeklődését, hogy vajon testvérének mi alapján jutott pont ez a keresztnév eszébe.
Veronika aztán a kocsmában töltött órákról kérdez, amiről igazság szerint nincs sok emléke a fiatal varázslótanoncnak. Aznap éjszaka nagyon berúgott, és csak arra emlékszik, hogy akkor találkozott utoljára Opheliával. Vajon megbántottam valamivel? Talán túl sok voltam neki részegen. Pedig úgy tűnt, hogy lehetünk akár barátok is. Gondolataira bánatosra húzza ajkait, majd csak néhány szóval válaszol.
- Igazából csak a vajsör és a szórakozás emléke teszi - feleli vállát megrántva, és tovább figyeli Veronikát, a Mikulásnak szánt papírt, és a kakaós bögrét. Hiányzik neki Ophelia, pedig olyan elviselhetetlennek tartotta az első találkozásnál, emlékszik, még a feje is borzasztóan megfájdult. Most pedig sehol semmi róla.
- Garantálod?! - kérdezi mohón, és nevetve reagál a kedves szavakra. - Hogyne élvezném már, amikor imádok korcsolyázni, és amúgy is, veled mit nem élvezne az ember fia?
Szívesen gondol a másnapra, már alig várja, hogy korcsolyát húzzon a lábára, és pörögjön egy jót a sík jeges talajon.
- Annyit kívánsz, amennyit csak szeretnél - mondja meggyőződve szavai igazságán, miközben észreveszi, hogy a lányka titkolózni kezd. - Hé! Ez nem ér, mutasd csak! Mit írtál rá, hm?
Nyúlkálni kezd a lány fele, de ha ő nem hagyja magát, nem válik tolakodóvá. Vigyorogva kezd keresgélni ő is egy kívánságot, ami valamivel több, mint amiket eddig sikerült összeszednie. De csak bugyuta, ostoba, gyerekes dolgok bújnak elő a vágykavalkádból így Endre arrébb tolja az előtte fekvő tányérokat, kakaós bögrét, és süteményes tálakat, majd Veronika pulcsiját leterítve az asztalra, a lány felé fordulva leteszi a fejét.
- Veled fogok kívánni valami szépet, csak még meggondolom, melyiket válasszam.

Ákos

A mai nap csodája az estére várt, hiszen eddig nem csinált mást a fiú, csak olvasott, és a korcsolyázók tömegében veszett el, mint szemlélődő. Nagyon várta már, hogy Veronikával korcsolyacipőt húzzanak, és megközelítsék a csúszós talajt. Anno, még előző iskolájában ismerkedett meg jobban ezzel a finom téli sporttal, és azóta minden évben gyakorolta, hogy formáját minél tovább megtartsa. A könyvtár hangulata - ahol délelőttjének nagy részét töltötte - meleg és ünnepi volt, még egy mikulásnak öltözött szőke lányt is látott, aki előtt toronymagasan álltak a kviddiccsel foglalkozó tankönyvek. Endre nem tudta eldönteni, hogy ez a lány csapattag, de semmit sem tud a történetről, vagy lelkes szurkoló, aki a későbbiek során szeretné erősíteni az iskola egyik csapatát. A nagyteremben eltöltött süteményezés is folyamatosan ott keringett gondolataiban, mint éhező keselyűk, akik újra és újra áldozataik fölé kerülnek, és halálukig kecsesen szálldosnak az égben.
- Na jó, ki kell mennem - sóhajtott fel könyvei felett, és egy mozdulattal csapta le bűbájtan tankönyvének poros kemény fedelét. - Ezt egyszerűen nem lehet ép ésszel bírni.
Önmagával folytatott halk csevegése nem mindig segített nehezebb vagy könnyebb problémái fennállásának elsimításában, de Endrének esze ágában sem volt leszokni a beszédről - még akkor sem, ha épp csak a festmények tudtak reagálni szavaira. Felállt, beletúrt párszor a hajába, majd kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Nem volt kérdés, hogy útja hova fog vezetni, és mivel órái sem voltak már aznap, azonnal célba vette Bogolyfalva csárdáját.
Útja nem tartott sokáig, még abban a hóban sem, ami már különböző játékokra is alkalmas lehetett. Hamar odaért a szép emlékekkel gazdag kocsmába, és benyitva az ajtón azonnal megérzi a bűzt, amit Opheliával való alkoholmámoros estéjén is érzett.
- Üdv itthon! - mondja széles vigyorral az arcán, majd pár másodpercig csak nézelődik az ajtóban. Természetesen a részeges szkanderbajnokot keresve tekintetével, egy új arcon állnak meg a szürkés lélekdarabok. A pulthoz sétál, és az ismert kiszolgáló felé fordul.
- Egy vajsört, ha adna - kezd bele kis mondókájába. - igazán hálás lennék érte!
A pultos profin tölti ki egy koszosnak látszó korsóba a finom nedűt, és nemsokára már Endre kezei között lötyög a barnás ital. A navinés a számára ismeretlen felé indul, és dzsekijének cipzárját lehúzva, az asztalra teszi a korsót. Az hangos puffanással jelzi Endre érkeztét, és a fiú már várja, hogy a szőke srác végre rápillantson.
- Ha nem bánod, csatlakoznék - szól határozottan, és reméli, hogy Ákos nem fog másképp dönteni, és hamarosan leülhet a csatakos asztalhoz.

Tanár úr

A gyarapodó hó és a közelgő ünnep – és annak hangulata - Endre elméjét is mozgásra bírja, hiába akar, igyekszik erőszakkal a könyvtárban tartani magát, egyszerűen nem tud nyugodni, főleg nem törődni a könyveivel, vagy a tanulással. Teste a könyvtárban melegszik, a múltra emlékező székek egyikén pihen, de lelki szemei előtt csak a korcsolyázók és a forralt bor ringatóznak. Mint az elmúlt napokban, ma is hamar nyújtózkodni kezd és a könyveket becsukva kabátjáért indul hálókörletébe, hogy aztán megnézhesse ma mivel lepi meg kicsiny vendégeit Bogolyfalva. Szeret lejárni a faluba, hiszen az jó kikapcsolódási lehetőségként szolgál az ittenieknek.
Endre itt tartózkodása óta már majdnem az egész falut bejárta, így házait, régebbi-újabb épületeit már  látvány nélkül is színtisztán feltudja idézni. Rajzolni ugyan nem tud, ő megmarad a képzelet végtelen, határtalan berkein belül. Kék sálját gyorsan a nyaka köré csavarja, fázós ujjait pedig fekete kesztyűjének védelmébe rejti. Nem időz sokat a kastély falain belül, gyorsan a növekvő hóban lépdel és viháncoló lányok csapatait hagyja el. Érdekes, hogy ebben az iskolában dupla annyi lány van, amennyivel a fiúk amúgy is elbírnának boldogulni. Endre sietősen vág át közöttük, és hálát ad az atyának, amiért Veronika olyan jó, olyan más, mint ezek a tömegemberek. Endre tiltakozva ráncolja homlokát, húzogatja szemöldökeit, és fújja fel arcát. Egészen másfajta társaságra vágyik. Jó volna találkozni valakivel, akivel nem kell olyan dolgokról beszélgetnie, amikről nem szeretne, aki nyugtatólag hat a navinésre, akit tisztelettel vehet körbe.
A fő utcza hóval borított kövét koptatja, és egy ideig arra gondol, hogy benéz a cukrászdába, titkon meglesi Széles "szívdobogtató" Veronikát, és csak nézi és nézi és nézi a lányt, amíg az be nem zárja a helyiséget. Csöndben fogja bámulni, ahogyan kiszolgálja a párokat, süti a rétest, vagy pálcájával int a mosatlanoknak. Elönti képzeletét az elmúlt napok szépsége, a sok apró emlékkép, amelyek mind hozzájárultak ünnepi érzetéhez, jó kedélyű napjaihoz. Így talán érthető is, hogy észre sem veszi, de csak áll ott a fagyos időben, megdermedt, óvatos mosollyal, és hagyja, hogy hóemberré építse a hulló hópehely-had.

Tanár úr

Gondolataiba mélyedve hagyja el ezt a világot. A varázslók és pletykáló boszorkányok eltűnnek látóköréből, a havas táj köddé válva foszlik szét, és Endre képtelen megmondani, hogy mégis hova érkezett, hol töltötte el azt a pár percnyi időt, míg egy férfi mély hangja visszarántotta a képzeletéhez képest sivár talajra. Egyetlen ócska pillanatig megzavarodva keresi önnönmagát, majd fejéhez kap, és kesztyűs ujjaival lesimítja hajáról az időközben odatelepedő hópihéket.
- Magának is – mondja a hűvös levegőt kifújva magából, és kezeit összedörzsölve figyeli az idegen szemeit. Mást nem is igazán lát belőle, de abban biztos, hogy találkozott már ezzel a szempárral.
Nem meri megkockáztatni, hogy ebben a világban, hiszen mostanában többet képzelődik, mint amennyi időt a valóságban tölt az élettel foglalatoskodva, de azt nehéz volna elhitetnie magával, hogy képzeletének egyik alakja húzott emberbőrt, és jött el hozzá élő-személyt játszani. Talán a csárdában látta, amikor beugrott pár nappal ezelőtt, és megismerte Ákost, illetve feltűnt Kata is. Vagy talán a másik alkalomkor?... Kizárt dolog, arról az estéről nem tudna feleleveníteni semmit sem Ophelián és az alkoholtartalmú poharakon kívül. Talán egy tanár lehet, ha meg nem, akkor Endrének nincs több tipp a tarsolyában. A temetőben egy lélek sem kóricált, amikor Katával a kísértetházban jártak, és a cukrászdában sem vették észre Veronikával.  Ja, hogy a cukrászda.  Ismét a valótlan világba csöppen, és ez lassan kezd az idegeire menni.  Ritkán volt ennyire kósza lélek, inkább a realitás talaján vetette meg lábait, és a mugli tárgyakat élvezte, de mióta itt van Bagolykőn érdemtelen lenne még csak megpróbálnia is a kutatómunkájához visszaülni. Egyértelmű, hogy nem menne. Elvette az eszét ez a hely – és ez eddig nem mutat túl jó statisztikákat.
- Igen, természetesen – mondja kihűlve, és arra gondol, hogy ha nem zavarná esetleg az idegen férfit, akkor csatlakozna hozzá. Tervei között úgyis Veronika meglesése szerepelt, most pedig az alibi, a legjobb indok is megvilágosodást nyert. – A Czukorvarázs Cukrászda a környék legjobb helye, szerintem.
Heveny bólogatást is mellékül küld szavainak, és önkéntelenül beszél tovább a tanár úrnak, úgyis közbevág majd, ha ez esetleg untatja őt, vagy nincs kedve tinédzserekkel cukrászdába vonulni.
- A hely hangulata a legszomorúbb lelket is felvidítja, és ha dühösen vagy bosszúsan nyitunk be az ajtón, azonnal elszáll a gyorsan támadt harag – részletezi meglátásait, majd jobbját felmutatva, el is indul a cukrászda irányába. – A forró csoki is nagyon finom, na és a muffin, nem is érdemes mesélni róla, azt kötelező megkóstolni.
A sütemény ízét szinte a szájában érzi, és Endre csak későn döbben rá, hogy talán nem kellett volna megnyalnia alsóajkát ebben a hidegben. Gyomra hangos korgásba kezd, így már választása sincs. Készítenie kell zsebében csörgő sarlóit, mert hamarosan falatozni fog.
- A kiszolgálás… nos, precíz, kedves, és szorgalmas – nyel egy nagyot, és mondókáját befejezve a férfi szemeibe néz, remélve, hogy nem unta halálra magát mellette.
Az üzlet elé érve a nagy tömeget is elhagyják, ott már csak a fényes ablakok, szerelmes fiatalok, és jó barátok párosai veszi őket körül.
- Esetleg, ha nem bánja, csatlakoznék – mondja reszketve, a lehelete minden szónál újabb füstjeleket rajzol a hideg levegőbe.

Katkó és Ákos

A kocsma hangulata természetesen olyan, amilyennek lennie kell. A helyiségtől már megszokott a förtelmesnek vélt bűz és a koszos kinézet; ez egy ilyen ellátó helyiségtől alap követelmény. Egy fontos szempont. Ha nem lenne ilyen, már nem is látogatna vissza ide Endre. De az is lehet, hogy a múltkor csak annyira berúgott, hogy most önmagával sztorizgatva, és felelevenítve azt a semmit amire emlékszik, jó érzése támad, és hiába finnyáskodik rajta kívül a többi diák, ő akkor is vigyorog a rá - a kacsintgató pocakos varázslókból, és sherryvel koccintó, erősen festett boszorkányok arckifejezéséből ítélve -  bizonyára emlékező idegenekre, úgynevezett kocsmalakókra, és ivólegényekre. A nőkkel annyira nincsen jóban, azokat elég csak messziről szemügyre venni, és az embernek még a másik nem iránt érzett vágya is elillan.
Ákos érdekesen fura figura az itteni emberek között, valahogy nem túlzottan tűnik idevalónak, főleg ahogyan majd megfullad a vajsörtől, és hevesen mutogat az Endre melletti székre. A negyedéves tűnődve nézi a fiút, és hallgatja nyilvánvaló kitalációját a Turnman leányzóról.
- Szóval Katkónak te lennél a barátja? - kérdezi széles vigyort megeresztve, majd - éppen időben - befut a falra festett személy is. Katát sem látta mostanában, csak még mikor a kísértetházban beszélték ki magukat Iván esküvőjéről, illetőleg számba vették ügyes-bajos dolgaikat. Akkor valahogy elfelejtette mondani a leányzó, hogy kapcsolatban van valakivel, de még azt sem említette, hogy esetleges kiszemeltje akadt.
- Nocsak - mondja oldalra pillantva, és sokat sejtetően kérdőre vonja szemöldökét. - Hájhó, Katkó!
Időközben levetkőzi a meleget adó dzsekijét, és helyet foglalva az alkoholtól, és ki tudja még, hogy mitől ragadó asztalnál elkezdi letekerni nyaka köré vetett sálját.
- Nincs valami mesélni valótok nekem? - kérdezi csillapíthatatlan nevetéskényszerrel, és az fel sem tűnik neki, hogy Ákossal még meg sem ismerkedtek. Végül megrázza magát, és előredőlve az asztalra, kezébe veszi korsóját, hogy megízlelhesse a negédes italt. - Ó!
Kiáltása a koccintás elmaradását jelzi, így habos felső ajkát beszippantva a társaság közepére nyújtja kezét, hogy mindkét háztársa ugyanígy tehessen.
- Koccintsunk a beköszöntő ünnepekre, és a régen látott szeretteinkre! - mondja saját gondolatait, de szívesen veszi, sőt, talán valamennyire el is várja, hogy a többiek is kiegészítsék sajátjaikkal. Náluk ez így volt szokás, bármerre is kezükbe vettek egy kupica vagy egy korsó italt, a jókívánságok és kérések körbementek, mindenki elmondta a saját kis gondolatát, és a koccintás ereje meghozta a siker szerencséjét.

A lelkes bandának  

Veronika és Tanár úr

A kinti zord időből öröm belépni a finom illatot árasztó cukrászdába, ahol Endre még csak egyszer járt, viszont az az alkalom jelentős emlékeket hagyott maga után.  A szíve mellévert, ahogyan belökte a csilingelő ajtót, és a pulthoz nézve azonnal meglátta izgalmának tárgyát.
- Hát itt vagy - suttogja, szinte csak ajkai formálják a hangokat, szavakat, valószínűleg senki sem hallja meg, főleg nem itt, ahol mindenki párjára, barátjára vagy pletykatársaira figyel. Veronika láttán derűs mosoly kap helyet fiatal, borostás arcán, majd elfordítja fejét a lányról, aki úgy tűnt, nem vette egyelőre észre őket, és a sarokba sétál az idegennel. A sarkok és az eldugottabb helyek mindig is jobban vonzották, szeretett távol lenni a sasként figyelő, és trombitaszóként harsogó szemek- és ajkak kereszttüzétől.
- Parancsoljon, a cukrászda leginkább megfelelő pontja - mutat a sarokra, és levetett kabátját a szék támlájára hajtja, majd sáljával babrálva helyet is foglal. Az idegen ahogy megszabadul arcát és fejét takaró ruhadarabjaitól, azonnal ismerőssé válik a fiatalnak. Tisztelettől eltátott szájjal bámul Carnage úrra, akiről olyan sok pletykát hallott már, de csak egy esti találkozó után ismerte meg  annak nevét. Pislogva nézi a hófehér bőrű fiatalembert, annak sötét tekintetét. A tanár úr visszafogott természete nagy hatással van a tizenhét éves tinédzserre, aki egyelőre nem találja a megfelelő szavakat.
- Araczki Endre a nevem, uram - mondja végül mohón, és egy ideig arról is elfeledkezik, hogy valójában mennyire korgott percekkel ezelőtt a gyomra. Veronika jelenlétének ereje is alábbhagy, ahogy ráismer a vele szemben ülő Eugene Carnage személyére. - Kérem, ne vegye zokon, hogy nem ismertem fel idejében. Csak a... - mutogat saját fejére, közben a férfi szőrmesapkáját keresi szemeivel. Az úr fejfedőjére céloz, ami miatt képtelen volt őt megismerni, és a hozzá méltó tiszteletet megadni neki. - Alig várom, hogy felvehessem az óráját, egyszerűen odavagyok a témáért, na meg azokért, akik ezt az áldás-átkot magukénak tudhatják.
Endre valahol úgy érzi, hogy ő maga is szeretne vámpírrá válni, és ezelőtt sokat álmodozott már arról, hogy talán egyszer őt is eléri ez a kór. Micsoda ember! A professzor által kiváltott izgalmak lassan érvényesülni hagyják Endre hasát is, és ezáltal ismét előtérbe kerül Veronika gondolata.
- Kér valamit tanár úr? - kérdezi a férfin tartva szürke tekintetét, majd ha a válaszig nem ér oda a szorgalmas kiszolgáló egység, akkor Endre fog a pulthoz sétálni, hogy megérdeklődje, miért is nem pihen éppen ezen a napon a szorgalom mintaképe, mint ahogyan kellene, és miért van itt ahelyett, hogy otthon volna.

Veronika és Tanár úr

A fiúnak kezd zavaró lenni, hogy mostanában minden nap ő érte van, úgy érzi, mintha csak az ő kedvéért kelne fel, s mikor teste elfárad, a Nap is leborul az ég csúcsáról, hogy aludni térhessen a fiatal. Minden olyan jól alakul, amit az élet egyébként nem szokott megengedni apró teremtményeinek, akiket oly jól szeret szenvedni látni. Amióta magyarországi iskolába jár egészen másképp látja a világot. Külföld nehéz volt, és óvatosnak kellett lennie, ha nem akart átkokba futni. Beteg varázsló-és boszorkánytanoncok járnak Európa északi részére, akik örömüket mások kínzásában lelik. Persze voltak ott is barátai, és sokszor ők maguk is azért használták pálcájukat, hogy a nekik ártók bűnhődjenek. Eljövetelét csalódásként élte meg, ezekben a percekben viszont, míg szívének legkedvesebb professzora, és lelkének kicsiny szikrája a falu legmeghittebb stílusú vendéglőjében tartózkodik társaságában, a földkerekség legszerencsésebb tizenhét évesének érzi magát.
- A bátyámmal - amikor még nem szolgálta a Minisztérium nézeteit - több éjszaka is fent maradtunk, és titkon a szomszédból lopott mugli könyveket fejtegettük, hogy aztán különböző teóriákat találjunk ki közösen a csodalényekről - feleli majd kicsattanó örömmel Eugene úrnak. - Kint a kertben bámultuk a csillagokat, és csak azon járt az eszem, hogy nem lehet, hogy ne létezzenek.
Tekintete mohón csillog, és észre sem veszi, hogy szinte ráfeküdt az asztalra, úgy osztja meg emlékeit hallgatóságával. Ujjait izgatottan mozgatja ide-oda, mint amikor a muglik varázsolni készülnek. Abrakadabra, és huss, már kész is a szemfényvesztés.
- Persze, Iván politikai pályája után már nem alacsonyodott le hozzám, és különc témáim sokaságához - mondja savanyú szájízzel, majd lehajtja fejét, és ajkait félrehúzva hátradől székén. Amikor a férfi aztán a sárkányokat hozza fel, mint elrettentő példa, Endre ismét boldogan dől előre, és sűrűn bólogatva, alig várja, hogy ismét megoszthasson valami keveset önmagából. Csak remélni tudja, hogy a férfi nyitott rá, mert ha ő nem, akkor a fiúnak tippje sincs, ki érthetné meg őt.
- Ne is mondja! - kiált fel lelkesen. - A sárkányok a másik kedvenc témám, szerintem a későbbiek során velük, vagy a misztikus lények sokaságával fogok foglalkozni.
Persze csak akkor, ha nem talál rám valami más... Gondolatára elmosolyodik, de gyorsan odébb is hessegeti, most nem ér rá fantáziálgatni, amikor Carnage professzor ül vele szemben.
Eugene forró csokoládét kér, és Endre is így fog tenni, csak mellé még választ majd egy dupla csokis muffint is. Az a páros az igazi. A tanár úr tudja a lány nevét, de ezen nem is érti Endre, miért lepődik meg. Bizonyára rendkívüli  arc-és névmemóriával rendelkezik az oktató, Veronikát meg még a bolond is azonnal megjegyzi, nevestül, arcostul, paraméterestül.
A gondolat nemsokára valósággá válik, és a lány megjelenik asztaluk mellett kis jegyzeteivel, tollával és kedves mosolyával. A fiú nem köszön szavakkal, csak egy kisebb mosollyal, nem szeretné, ha a tanári társaság azt gondolná, hogy bármifélét is gondol Veronikáról, amit a nem baráti szándékúak szoktak. Hagyja, hogy Eugene úr csevejbe kezdjen a lánnyal, és csak az ő rendelése után néz fel a cukrászleányra, addig természetesen méltóságos tisztelettel mereven a csodás asztal lapját bámulja.
- Szia - mondja ki csak, és egy pillanatra elfeledve mit is szeretett volna kérni, lassan nyögi ki. - Abból a nagyon finom dupla csokis muffinból kérnék egy kövér példányt, és hozzá forró csokit innék.

Veronika és Tanár úr

A fiú csendesen figyeli a kis társaságában zajló életet, hallgatja a különös férfi, és a szépséges Veronika beszélgetését. Mindig is tudta, hogy a lány maximalista, ezenfelül pedig okos is, mindazonáltal a tanártól hallván az elégedettséget, és a sok-sok jót róla, vigyorra készteti Endre ajkait. Kezei az asztal lapján pihennek, ujjaival néma ütemet játszik a fán. Feleslegesnek érzi magát ezekben a pillanatokban, és legszívesebben eltűnne, sétálna a kinti fagyos időben, belesüppedne a hóba, idegenekkel bolyongana, vagy csak egymagában lenne, nem is tudja pontosan mit szeretne, ezeregy gondolat furakodik fejébe, hogy elvonja figyelmét a pillanatnyi unalomról. Ez a szó viszont nem igen fejezi ki a tökéletes hangulatot, érzetet, ami eluralkodik Endrén, mint valami mézeskalács illatú köd leple, úgy öleli át fiatal, serdülő alakját. Carnage professzor monológja ébreszti fel zűrös, sokszor kivehetetlen gondolataiból, de csak vállat ránt, féltett emlékei megosztásával máskor óvatosabb lesz, talán nem kellene egyből megbíznia a másikban. Noha csak egy őszinte kérdés volt a tanár úr részéről, Endrét érzékenyen érinti, és keresi a szavakat a megfelelő válaszadáshoz.
- Nos - kezd bele nehezen, még a torkát is megköszörüli, ökölbe szorított jobbját szája elé emelve. - Tökéletes kérdés, és talán csak azzal felelhetek, ha nem felelek.
Sikerült egy teljesen tökéletlen válasszal szolgálnia, amit hallván még össze is húzza szemöldökeit. Nem érti mi van vele, máskor simán kivágja magát minden nyűgös-érzékeny kérdés alól, most meg egy fiatalkori szép emléken szótlanná válik? Ejnye. Ezen sürgősen változtatni kell. Talán Veronika jelenléte, az napjaimban való részvétele teszi ezt. Mintha már egy egészen más Araczki lennék. Borzalom.
Enyhén megrázza fejét, a kellemes cukrászda-illatból szippant párat, erre Veronika ujjai a vállát érintik. Gyorsan rámosolyog a lányra, majd hosszas 'ööö'-zéssel Eugene úrra pillant. Mit is dolgozik Iván? Ja, igen...
- Vác város Közigazgatási hivatalában dolgozik, mint főjogász, a politika a mindennapjainak része, de engem - remélem megérti - ez teljességgel hidegen hagy. Azt csinál amit akar, azzal akivel akar, már úgysem az, aki pár évvel ezelőtt a bátyám szerepét töltötte be.
Lefelé tekint, és igyekszik nem Andreára, a testvérének lelki elvesztésére, és az otthoni helyzet hirtelen megváltozására gondolni. Már egyáltalán nem éhes, nem kívánja a forró csokoládét sem, legszívesebben megköszönné, hogy láthatta személyesen Carnage urat, majd elegánsan távozna megfagyni.

Katkó és Ákica

A szék háttámlájának dőlve, karjait összefonva szemléli a jelenetet, és hallgatja a beszélgetést, amiből már nemcsak társasága által, de saját döntése alapján is kimarad. Kviddics, és gyakorlás, és ne szúrjál meg, és... ugyan már. Blablabla és tralala, megy az oda-vissza tetszel, nem tetszel csevej, Endre pedig hidegen tartott, fénytelen szürkéivel nézi őket. Micsoda egyszerű ismerkedés. A fiatal, meg a még fiatalabb. Sokkal érettebbnek érzi magát őtőlük, és lassan teljesen elhalványul tekintete előtt az asztal. Barna tincseket lát, és különös, oly ismerős illatot érez lelkében. Ez lehetetlen. Nem érezhet illatot, nem láthat tincseket, tekintetet, nem érezheti azt, aki nincs is itt. Hátrahajtja fejét, és tág pupillákkal bámulni kezdi a rozoga plafont. Nem szerethet egy lányt. Még egyszer sem gondolt arra, hogy talán többet érezne, nem is lehet, nem is történhet ilyesmi. A kissé borostás arcához ér kezeivel, és nyögő hangot hallat. Az a lány túl csodálatos, túlságosan közeli, és annyira vonzza Endrét, mintha önmagában mágnesként született volna. Mintha Endre saját mágnese lenne. Mintha feladatként azt kapta volna, hogy varázslatos emberségével elvegye Araczkiék kisebbik fiának eszét. Behunyja szemeit, majd egyetlen csodás pillanatig muzsika szó mögött vöröslő fátyolba zuhan, elveszti a valóságot, elveszti önképét, a rettentő mélységet közelíti, mégsem fél. Azután kinyitja szemeit, és ahogyan jött, úgy távozik a röpke gondolatfolyam. A barna haj eltűnik, az illat elhal, Endre pedig szürke lelkét Ákosra szegezi, hallja, ahogyan Katalin válaszol neki.
- Az esküvőn találkoztunk - bólint egyetértőn, majd arra gondol, hogy mennyire más lenne ma a világ, ha aznap nincs esküvő, nem ismeri meg Katkót, nem költözik el, nem ismeri meg az illatot, a barna hajzuhatagot, a fényt. - Egy asztalnál ültünk, Katkó igazán csinos volt, kár, hogy nem láttad.
Mohón mondja, az izgatottságot tökéletesen hozza arcára, had szenvedjen a fiatal, had kapjon vérszemet, ha kell neki ez a lány, kelljen nagyon. Érezze, amit ő érez, harcoljon, ahogyan ő is teszi. Szenvedjen csak, pusztuljon, ahogyan ő is hanyatlik. A lány ruhájára már nem is emlékszik, hiába ül itt, arcát is aligha tudná pontosan felidézni.
- Szívószállal? - kérdez vissza, és érzi, hogy egyre inkább inna valami erősebbet. Sárkányszeszt, vagy ír whiskeyt, felejtetőt, és bátorítót.  - Nem, hozzád nagyon is illik az a szívószál.
Forog vele a föld, és nem tudja hogy ez most az itt ülők miatt van-e, hogy Ákos látványosan igyekszik ismerkedni Katalinnal, és hogy valószínűleg ebből még több is lesz, ha a lány is így gondolja, de Endre csak morcosabbá, és fájdalom telibbé változik. Tagadhatatlan, de bevallani biztosan nem fogja. Ákos kérdése persze telitalálat. Hogy barátnő? Neki nem kell barátnő, ő nem barátnős fajta. Neki csoda kell, egy hamarosan nővé serkenő leányzó, egy céltudatos, kedves ábra, álomkép, megfoghatatlan gyönyör.
- Nem veled fogom megbeszélni a magánéletemet - mondja kitérően, és már majdnem feláll, hogy helyét nem találván alkohollal némítsa lelkét, amikor Katkó forralt borért kiált. Ránéz a lányra, és réveteg tekintettel sétál oda a pulthoz. Félig felül a bárszékre, és könyökével támasztja meg arcát. Olyan bánatot érez, amit nem volna szabad, temetkezni, mikor még az építésbe sem kezdtek bele, nem reális. A kocsmáros odalép hozzá, és Endre végül a szokásost kéri duplán, whiskey vörösen, minimális piros szesszel keverve. Vérzik az ital, mint a szíve is. Megkapva a kis pohárkát nézegeti egy ideig, a vörös oldódásban elmerengve, időt hagyva az ottmaradtaknak, majd ajkaihoz emeli a torokégető vizet, hogy az azonnal lecsúszhasson. A másik pohár még maga előtt áll, magabiztosan, tökéletes biztonság látszatát keltve a fiatalemberben. Endre kér még egy forralt bort, és azzal és saját italával visszasétál nemrégiben elhagyott asztaltársaságához.
- Katkó - teszi le a lány elé az italt, és leül a helyére, hogy italában megláthassa képzeletének fényességét.

Karácsonyi bál - Pethő Abigél leginkább  

Az egész napja rohanással, na meg szenvedéssel telt. A másnaposság egész délelőttre programot osztott a fiúnak, aki fejfájással, émelygéssel és egyéb nehézségekkel küzdött. Tudta, hogy ma nagy nap- illetőleg este - elé néz, hiszen bálozni fog, és ha fejen állva is kell eljutnia a Nagyterem varázsáig, neki akkor is ott kell lennie. Pont. Az ágyból kikelvén saját maga kímélése végett kerülte a tükrök intézményét, és azonnal tus alá állt, hogy lemoshassa magáról előző esti kicsapongását. Mostanában több estét tölt a csárdában, mint a kastélyban, és ez beesett arcán is látszik. Az arcán tobzódó többnapos szőr leborotválása után arcszesze után nyúlt, majd besétált szekrényéhez. Szmokingja ép volt, és pontosan erre az estére tervezték. Fekete selyemingét utolsó gombig begombolta, nadrágját övvel erősítette dereka köré, majd a fénylő selyemzakót felhúzva, hosszasan igazgatta magán. Sötét csokornyakkendője tökéletesen illett megjelenéséhez. Hajába itt-ott beletúrt, majd egy falitükör elé állva, elborzadt arca lefogyása láttán. Tág szemekkel nézte magát, de csak önmaga árnyékát vélte felfedezni a tükörben. Mosolygott arcképének, megvizsgálta frissen mosott fogainak állapotát, majd az előre kikészített orgonáért nyúlt. Nem akart rózsát vinni ma esti párjának, mert nem szerette volna, ha esetleg megijed a rózsa szokásos 'jelentésétől', és többet gondol az estébe, mint ami valójában lesz. Endre hosszas készülődése végét parfümjének előkeresésével pecsételte meg. Nyakától a hasa aljáig több helyre is fújt, remélve hogy az illat kiválasztása tetszeni fog Abigélnek. Csillogó fekete cipőjének kopogása jelezte elindultát; útját a folyosókon pletykáló festmények kísérték. Némelyik jó szórakozást kívánt neki, de volt egy kedves úr, aki szerint Endre ebben a szerelésben leginkább cirkuszba való, nem ilyen nemes alkalomra, mint az iskolai bál. A fiú gyors beintése után a virágcsokrot szorongatva sietett a lány elé. Remélte, hogy ő ér oda előbb, mint amikor Veronikával a korcsolyapálya előtt találkoztak. Emlékszik, ahogyan vágtatott a folyosókon, emlékszik mindenre. Gondolatai ismét a barna hajzuhatagba révednek, egy pillanatra el is veszti időérzékét, talán azt sem tudná megmondani, hogy hova tart, de ezt ezen az estén nem szabad hagynia. Komolyan kihúzza magát, sóhajtozik is, mintha kilehelhetné kósza érzelmeit széndioxid formájában. Igyekszik felidézni azokat a könyvtári alkalmakat, amikor az egy-egy másik asztalnál üldögélők körében felfigyelt Abigélre. A lány olyan visszahúzódónak tűnt, hideg szépségként mutatkozott, hogy Endrének nem volt választása - meg kellett ismernie a Levitást. Éppen befordult a Nagyteremhez vezető folyosóra, és gyorsan megtorpant, hogy még egyszer ellenőrizze fizimiskáját. A tökéleteshez közelítő állapotot mért fel magán, így elégedett, - és ami ennél is fontosabb - magabiztos mosollyal közelítette meg a várakozó lányt. A ruhája nagyon tetszett a fiúnak, és Abigél is csodásan nézett ki.
- Gyönyörű vagy! - ámult el Endre, ahogy a várakozó leányzóhoz odaért. A virágot a háta mögött tartotta, s csak akkor vette elő, amikor a lányka odafordult hozzá. - Ezt neked hoztam, remélem tetszik. A színei nagyon illenek hozzád!
Az orgonát átnyújtotta Abigélnek, és jobbját behajlítva odatartotta a lányhoz, hogyha ő is így gondolja, nyugodtan karoljon belé.
- Indulhatunk? - kérdezi üde mosollyal, és közelebb hajolva a leányzóhoz belesuttog a fülébe. - Ne haragudj, hogy így megvárakoztattalak.

Gergely koma

A bál óta nem mozdult ki, még csak a bagolyházba sem ment el, hogy levelet írjon haza. Pedig közeleg az ünnep, és Endre életében először nem tölti együtt szeretteivel a birtokon. Nem is vágyódik haza, jobb neki itt, távol mindenkitől akihez bármi is köti. Bár ez nem volt teljesen igaz, a korát meghazudtolóan férfias fiatalt már a kastélyhoz is kötik érzelmek, legalábbis az itt tanulók egyikéhez. Abigél csodás volt a bálon, és Endrét enyhítette a vele töltött idő, az este, és a lány finom társasága. Igazán vidámnak érezte magát, s bár látta Veronikát abban a kék ruhában, nyelnie kellett egy hatalmasat, és élnie, szórakoznia. Nélküle.
Ma este szívfájdalommal, és kicsapongó énjével kellett szembenéznie, amit nem tudott szobájában enyhítésre bírni, lázongott, és forrt a vére. Amióta itt van, a kocsma volt mindennapjainak színtere, és lassan törzsvendégnek számított a navinés. Valószínűleg ez a viselkedés nem jellemző házára, és most csak negatív példát mutat, lehúzza házának nevét, és csak 'hírnevet' alkot az unikornisoknak. Szégyen és gyalázat. Por és hamu. Endre fekete bőrdzsekit húzott, alatta kedvenc v-nyakú fekete hosszú ujjú pulóvere tapadt mellkasához, nadrágnak pedig egy frissen mosott farmert választott. Nehéz bakancsába lépett, parfümöt ragadott, és fogmosás után kilépett a navine védelme alól. Nem érezte magát jól, nem érezte magát házába valónak, és már tinédzsernek sem. Már nem volt fiatal viselkedésében, csak egy semmit el nem érő alkoholista, aki olyan dolgok rabja, amit ennyi idősen még csak óvatosan szabadna ismerni, nem pedig az élvezet kárhozottjaként létezni. Szőrös arccal sétált a hidegben, arcát felfrissítette a kinti levegő. A mentolos fogkrém csípte ínyét, és nyelvét, még a szemei is bekönnyeztek tőle.
- Erre még egy kis szesz, és kifolyik a szemem is - morog halkan magában, majd megpillantja a fényeket, és még a gyomra is görcsbe rándul. Ha édesanyja tudná, hogy mennyi idejét tölti a csárdában, és mennyi jeges italt gördít le torkán, hogy mennyire elhanyagolja azokat a finom és eleganciával teljes dolgokat, amire tanították, biztosan sírva fakadna, és baglyot küldene fiának. A nagyobbik - Iván - tökéletes tanulmányi átlaggal, tökéletes illemmel, viselkedéssel, tökéletes feleséggel méltó az Araczki névre. A kisebbik viszont...
- Rázd meg magad ember - fújja ki a hűvös levegőt, és megáll a csárda előtt. - Iszol két felest, és enyhülni fog. Elmúlik. Minden rendben lesz.
Ezzel az ajtóhoz nyúl, de még mielőtt belépne, a lépcsőbe veri párszor bakancsainak orrát, hogy a ráragadt hó-és egyéb kosz származék leessen róla, és tisztán térjen be az amúgy mocskos helyiségbe.
- Na hát jó estét! - köszön nem túl hangosan, és körbe sem nézve a pulthoz sétál. A pultos, mint ismerősre tekint Endrére, és megkérdezi a fiút, hogy a szokásosat kéri-e vagy valami másra váltana ezen az estén. A navinés a whiskey-vörös szesz - úgyszólván szokásos - kombinációra bólint rá, majd megvakargatva hasát, körbetekint a helyiségben. Először nem hisz a szemének, úgy tűnik, szürkéi ma becsapják őt, de jobban megnézve, tényleg egy nagyon fiatal fiút szemlélget. Lecsúsztatja félig feltett hátsóját a bárszékről, és italával odasétál hozzá.
- Hékás - szól hozzá, egyenesen a szemeibe nézve, majd pedig körbetekint, és nem lát mást, csak hatalmas, dagadt iszákosokat, majd a kisfiúra pillant újból, és vállára téve kezét, elirányítja egy szélső asztalhoz. - Ülj le - mondja neki, majd ő is helyet foglal vele szemközt. - Eltévedtél, vagy miért vagy itt?
Italát az asztalra helyezi, még nem iszik belőle, úgy érzi nem volna illendő, ha a fiú előtt húzná le az alkoholtól tüzelő finomságot.
- Kérsz valami finomat? - mosolyog kis ismerősére, és a kocsmáros felé int fejével. - Vajsört nyugodtan ihatsz, meghívlak egyre. Szereted?

Beus

A család végül nem hagyta nyugodni a fiú lelkét, valami felsőbb hatalom vezérelte lelkiismeretét, hogy jelezze a fiatalnak: ha már nem mész haza, legalább írj pár sort! A gondolat épp egy bizonyos másnap érte Endrét, miután megismerte a kis Gergelyt, illetve gondoskodó nevelőanyját, Janeyt. Így a ma reggel nem indult könnyedén a navinés számára, amihez lassan ő is - és szobatársa is kezd hozzászokni. Némi szedelőzködés után, álmosan és fejfájósan indul el, hogy felkeresse azt a bizonyos házat, ahol a baglyok csivitelnek, és lehetőleg a megfelelő címre kézbesítik a feladott leveleket.
Endre otthoni szobaruhában indul el, egyszerű narancsszínű pulóverben, zöld nadrágban, és egy a lábára nagy, mégis túlhasznált, óriás kopott barna bakancsban. A folyosókon járva többször eltéved, nem is igazán tudja, hogy merre menjen, azt sem bírná felidézni, hogy éppen hányadik emeleten lépdel éppen. A kastély sarkánál járhat éppen, amikor halk, de annál élesebb rikácsolásra eszmél. Ásítozva kezd hallgatózni, és a hang irányába igyekszik tovább. Megtalálta volna a bagolyházat? És ha igen, azt mégis hogy csinálta? Nem hiszi, hogy ezt az eredményt magának köszönheti, sokkal inkább annak a bizonyos hatalomnak engedi át az elismerést, amelyik tudatába véste, írjon a családjának!
A baglyok egyre jobban hallhatóvá váltak, Endre pedig egyre gyorsabban szedte hosszú lábait.
- Hééló! - köszön vigyorral a sok apró és nagyobbacska madárnak, akik a fiú beléptére hangos csőrcsattogtatásba, huhogásba, és lábemelgetésbe kezdtek. - De sokan vagytok. És most komolyan, ne haragudjatok meg, de nagyon-nagyon büdösek vagytok!
A fiú befogja orrát egy pillanatra, majd körbenéz a szeles helyen. Lehet, hogy húznia kellett volna egy dzsekit, mert így lehetséges, hogy betegség lesz a levélfeladás vége.
- Ó, a manóba! - kiált fel, majd dühösen nevetni kezd. - Nagyszerű, Endre!
A levelet még meg sem írtam. Most kezdhetek bele itt, ezen a bagolyürülékes helyen, a sok csőrös között?
Kiáltása után egy apró, és igen bugyutának tűnő bagolybaba körözni kezd a magas fiú feje fölött, majd pár perc múlva le is száll Endre bal vállára.
- Szervusz kis koma - mosolyog rá balra fordított fejjel a fiú, és hamarosan érezni kezdi az állat orrfacsaró bűzét is. - De kis büdös vagy. De ne vedd sértésnek, csinos kis bögyöd van, meg a huhogid is szép. Csak, ble...
Endre nagyokat pislantva elfordítja fejét, és toll után kezd kotorászni hátsózsebében.

Gergely koma

A kisfiún látszik, hogy zavart állapotban van, és még bizonyára nem járt ezen a helyen - ami nem is csoda, hiszen nem szoktak ennyire fiatalok a csárdában leledzeni. Aki ilyen fiatalon kezdi, azzal valami baj lehet lelkileg, tudatban, vagy ki tudja; akkor is, nem szokás padlócirkálókat kocsmákban látni. Endre figyelmesebben kezeli ezt a kis srácot, mint máskor a lányokat szokta. A fiút meglepi Endre, és zavartan válaszol neki.
- Áhá - mondja finoman elmosolyodva a válaszon. - Szóval kíváncsi voltál. És mi a véleményed? Erre gondoltál, ilyen ez a hely?
Őszintén kíváncsi a fiú válaszára, így szürkéit le sem veszi kedves kis asztaltársaságáról. Mókásan mutathatnak így együtt, de ezzel úgy tűnik, egyikük sem törődik.
- Nevelőapukád alkoholista? - kérdezi, miközben kezeivel tologatja poharát az asztalon. Neki nincs egyetlen ilyen emléke sem, a szülei tökéletes emberek, megérdemlik gyerekeik tiszteletét. Igazán kiérdemelték. - Nekem szerencsére szülőkből a legjobb járt. És a testvérem is jó ember volt. Ma már a politikát szolgálja, de jó nevelést kaptunk.
Endre a kastélyban töltött idő óta egyetlen emberrel sem tudott normálisan beszélgetni, és elszomorítja, hogy ez a jó érzés, az igazi beszélgetés öröme pont egy ilyen fiatalúrral éri nyomon.
A gyermek újabb válasza, miszerint anyukája megölné, ha megtudná, hogy elfogadja, és iszik is a vajsörből, nevetésre ösztönzi Endrét, aki nem folytja el, és hátradőlve a szék támlájához, egészen jókedvre derül.
- Egy pillanat, és jövök - mondja a fiúnak, majd az asztal lapjára támaszkodik, és úgy segítve magát, felegyenesedik. - Mondd, hogy is hívnak?
Miután megtudja a fiatal nevét, odasétál a pulthoz, és kér egy körülbelül fél adagnak betudható vajsört. Kis korsó, kis sör, kis hab. A gyereknek tökéletesen elég lesz, alkoholtartalom megközelíti a nullát, még a feje sem fog megfájdulni.
- Köszönöm! - bólint a kocsmárosnak Endre, majd odagurít neki pár sarlót, meg némi borravalót.
Endre nem sokkal ezután már le is teszi a sörös korsót az úrfinak.
- Egészségedre! - mondja, miközben hirtelen elönti az érzés, hogy majd ha neki egyszer fia lesz, milyen lesz majd az első közös sörözés öröme. Még csak 18 éves, de gondolkodásába teljességgel belefér a gyerekvállalás eszményképe is.
- Nemrégiben töltöttem a tizennyolcat - ül vissza helyére, és mosolyogva felel a fiúnak, miközben megvakarja az állán serkenő borostát. - Idősebbnek tűnök?

Hájhó,

na mi a helyzet?  

Vagány képed van Amira  

Gergő menjél sütni mézeskalácsot ^^

Amira   

Örülök, hogy elnyerte tetszésed.  

Öööö   Szerintem ezt inkább privátban beszéljük át, mégis hogyan tennéd  
Mert még rádszólnak, hogy ne rosszalkodj  

Beus

A navinés hiába kotor hol a jobb, hol a baloldali zsebében, nemhogy tollat,
még egy használt zsebkendőt sem talál. Pedig mintha zsebrevágtam volna azt a szerencsétlent. Oldalra húzza ajkait, majd ha már itt van, úgy gondolja közelebbről is megismerkedik a nem a tisztáságáról híres hely kicsiny lakóival.
- Hát te nagyon édes vagy - szól vidáman mosolyogva a bagolybébihez, aki a balján ráérősen ücsörög, és egészen belenéz a fiú szemébe. Hosszú ujjaival óvatosan közelít a pici madárhoz, hogy puha hasát megvakargathassa, ám mielőtt hozzáérhetne a barna huhogó jószághoz, ismeretlen női hang szólítja meg, méghozzá a fiú keresztnevén. Érdekes, hogy a számára tökéletesen idegen lány tudja  a nevét, ráadásul úgy tűnik, hogy nemcsak véletlenül jött erre a helyre az ismeretlen, hiszen úgy szól a fiúhoz,  hogy az egy pillanatra elgondolkodik, csinált-e valami helytelennek számítót mostanában. Vajon mi lehet a bűne? Talán rájött volna, hogy mit terveznek Gergővel? Kizárt dolog. Arról csak és kizárólag a két fiú tud,  és nem terveznek senkit sem beavatni az évszázad betörésének tervébe. Endre úgy dönt, hogy ideje megfordulni, hogy legalább azt megtudja, kihez tartozik a finom hang, melynek élében mintha szigor csengne. Fordultában a kis bagoly majd' leesik, kissé meglóbálja szárnyacskáit, amivel csak annyit ér el, hogy Endre orrához csapkodja az amúgy is érezhető bűzt. A bejáratnál álló leányzó hosszú barna hajjal, és barna szemekkel  bámulja a navinés fiút, ami igazán kedvére való a magas tanoncnak. Egy pillanatig elmereng, hogy valahol láthatta-e  már a lánykát, de felidézvén emlékeit - amelyek leginkább csak a bogolyfalvi csárdához fűződnek - gondolatban megrázza fejét.
- Az enyém - pillant le a felé nyújtott viseltes tollra, ami úgy tűnik útküzben kiesett a zsebéből, hacsak a lány nem lopta esetleg ki, bár ha így történt, akkor kérdés, hogy Endre hogyan nem vette észre, hogy a farzsebében nyúlkál egy pattogó lány. - Köszönöm! Hol találtad?
Átveszi a tollat, s közben ujjai véletlenül a lányéhoz érnek, majd mosolyog is hozzá, mert tényleg hálás a segítségnek. Toll nélkül nehezen tudna volna hazaüzenni, bár a füstjelek még mindig a tarsolyában lapulnak égrerajzolásra készen. Aztán, mint az elmebaj, úgy jön rá valami furcsa érzet, és attól tart, hogy a füstjelek utat tévesztve, az otthoni birtok helyett saját elméjét vették célul, és elhomályosítják amúgy sem bíztató agytekervényeit. Óvatosan a bagolyra pillant, megszemléli a pici tollakat, a csillogó fekete szemeket, hallja a finom huhogó hangot, és arra gondol, hogy ha bagoly lehetne... majd, mint a villám, ami beléhasít, a szembenálló leányzóra pillant, és hamisíthatatlan "Enyém vagy" tekintettel közelebb lép hozzá. Testét elönti a forróság, ereiben lüktet a vér, a csontjait körülölelő izmok egyéni életükbe kezdenek. Minden olyan gyönyörűnek tűnik, a világ egészen megszépül, és a bagolyház sem kivétel. Többé nem az a büdös, koszos, patkánymaradványokkal teli hűvös hely, ami percekkel ezelőtt volt, hanem a Föld középpontja, legszebb burka, ahol megláthatta eszményi háztársát. Milyen csodálatos! Nem is létezik gyönyörűbb nála, és ahogyan a nevemet susogta ajkai kereszttüzében... kell nekem!
Endre az érzelmektől kivörösödött arccal nézi a barna tincseket, Beus pofiját, elernyedve keresi az igéző tekintetet. Egyelőre nem mond semmit, mert nem tud, egyszerűen nem képes a beszéd intézményének gyakorlására. Ha most megszólalna, bizonyára szerelmet vallana az előtte állónak, és azt valahol nagyon mélyen ő istudja, hogy egyikük sem szeretné, vagy talán egy kicsit mégis... Endre biztosan.

NEM! És nagyon remélem hogy nem is fog!!!  

A kiskrapek és a kegyetlen nőszemély

Endre megközelítve Gergely gondolat-hullámait, teljesen rákapcsolódik a fiúra, s hamar azonosulni tud vele, nézeteivel, gyermekded rálátásával az életre.
- Igazad van! - nevet fel hangosan a navinés, tényleg "csak egy" kocsmáról beszélnek, ráadásul nem a világ legjobban karbantartott, tiszta helyiségéről van szó ez esetben. A már félig-meddig felnőtt fiatalember mégis szeret idejárni, odavan az itteni hangulatért, az itt megtalálható magányért, vagy társaságért. - Nem a mámorért járok ide, hanem azért, hogy elfeledhessem az érzelmeimet. Mostanában túl sokat gondolok érzésekre, többször kapom azon magam, hogy mereven bámulok magam elé, szinte látom, hogy a tekintetem üvegessé válva állapodik meg valamin.
Gergelynek mesél először érzéseiről, eddig még magának sem vallotta be ezek létezését, és most különös könnyedséget, igazi megkönnyebbülést érez. Régebben a bátyjával tudott elmélyülten beszélgetni, hosszasan nevetni, hatalmasakat hemperegni a fűben. Viszont amikor megjelent a leendő menyasszony, végül feleség, Endre nem óhajtott újra, és újra közeledni Ivánhoz. A nagy testvérnek már nem volt fontos az öcskös, egyre többször maradoztak el a beszélgetések, kutatások, a tündöklő csillagok rejtélyeinek fejtegetése. Iván szerelmes lett Andreába, és a boszorkány feltűnéseiből hamarosan odaköltözés lett, majd Endre teljes kiutasítása bontakozott ki Iván mindennapi életében. A politika sem tett jót a fiúk kapcsolatának, hiszen Iván nézetei elutasították a kisebbik Araczkiét. Sokat vitatkoztak, legtöbbször a közös étkezéseknél, amiknél sűrűn előfordult, hogy a két utód pálcát ragadva átkozta a másikat. Ennek Nimród, az édesapa vetett általában véget, de előfordult, hogy Endre édesanyjának könnyei tették az i-re a pontot. Endre az esküvő óta nem látta családját, azóta nem beszélgetett ilyen mód senkivel sem, és most úgy érzi, mintha egy régen látott, már nagyon hiányzó testvérére lelt volna Gergelyben.
- Ó, ne, ne fogadkozz! - mondja a fiúnak, és tovább hallgatja mesélni valóját. Hamar megtudja, hogy Gergőnek alkoholista nevelőapa és öngyilkos nevelőanya is kijutott a múltban, amire Endre azonnal ráncba szedi homlokát, arcát torz mimika jellemzi. - Ez szép! Remélem, azért most már jobb sorod van?!
Épp, hogy felteszi kérdését, a kisfiú azonnal válasszal ajándékozza meg, nagyon lelkes, és bőbeszédű, pont mint általában az ilyen korú gyermekek szoktak. A navinés bólint egyet a jó hírre. Arcán nem látszódhat, de gondolatban igazán sajnálja Janeyt, amiért olyan férje van, aki nem biztos, hogy tiszta lelkiismerettel rendelkezik.
- Örülök, hogy Janey jó hozzád - feleli üdén a fiatalember, és észre sem veszi, hogy saját italához még hozzá sem ért. Csak nehogy elpárologjon belőle a nemes alkohol. Akkor bizony szentségelni fog a navine ház gyöngyszeme.
- Araczki Endre, tisztelettel - mutatkozik be, jobbkezét átemelve az asztalon előrenyújtja, hogy kezet rázhasson Gergővel. - Illik hozzád a neved, jól választottak a szüleid!
A bogolyfalvi kissrác a vajsörről kérdezget, amire Endre csak vigyorog, ő kevésbé szereti a sört, inkább az erősebb röviditalokat kedveli. A sajátjáért nyúl, egy pillanatra a magasba emeli Gergő felé mutatva, majd garatára engedi, égessek csak nyelőcsövét a szesz.
- Egészségedre! - üdvözli a fiút a felnőttek körében, miközben átengedi testét az italt követő forróságnak. - Ami jó, az jó. De majd mutatok ennél sokkal jobbat is.
Rákacsint a sörrel ismerkedő fiúra, akinek úgy látszik nincs ellenére a finom mézes íz.
- Húsznak? - elismerően bólint egyet Endre, sokan mondják, hogy koraérett, idősebbnek tűnik, mint amennyi valójában, de ez egyáltalán nincs ellenére. Neki nem a számok adják a jelentőséget, sokkal inkább a személyiségnek enged utat. - Általában senki sem találja el elsőre az éveim számát, képzeld el, egyszer már 23-nak is néztek, egy nő, egy igazán dekoratív egyéniség, teszem hozzá.
Az emlékre jó érzés keríti hatalmába, de ez nem több, mint néhány egymást követő álomkép, ami amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen távozik is. Gergő ijedt felkiáltása Endrét érdeklődésre sarkallja, és ő maga is az ajtó felé fordítja fejét. Tényleg belépett rajta egy szikárnak mondható, merev arcizmaival első nekiindulásra nem túl szimpatikus nő. Ez lenne Janey? Az a kedves teremtés, aki örökbe fogadta a kisfiút? Most komolyan? A fiatal nő ott is terem az asztaluknál szinte azonnal, és egy harmatnyit mintha idegesnek tűnne. Felszólító kérdésére Endre csak megcsóválja fejét, igazából nem zavart meg semmit, vagyis egy jóízű beszélgetést, na azt biztosan, de azt telibe-totál.
- Jó estét magának is - köszön udvarias hanggal Endre, gőze sincs arról, hogy az előtte álló kicsoda, itt tartózkodása óta egyetlen egyszer sem látta. Gergő láthatólag beijedt, így a navinés bátorítólag rámosolyog a kis srácra, olyan "nem lesz itt semmi baj" nézéssel. Janey viszont nem így áll hozzá a dolgokhoz, láthatólag végezni akar a bűnbe csábító, csúnya, gonosz ördögi fiatallal, aki tágra nyílt szemekkel hallgatja anyai aggodalommal fűszerezett kérdéseit.
- Szerintem még senki nem halt bele egy féladagnyi vajsörbe, ezenfelül nemsokára tizennégy éves lesz, elsős diák - néz az idegtől tépett nő szemébe, higgadtságát talán csak egy piszok erős kínzó átokkal tudná megzavarni a másik fél. - Ezen nem tudom mit kellene magyaráznom. Ha netán erősebb szesszel kínáltam volna, vagy kábultságot előidéző szerekkel, akkor megérteném ezt a jelenetet, de így, nem igazán. Jobb volna, ha egy rosszakaró vén pacák társaságába került volna? Ha az utcán próbálja ki valami utolsó söpredékkel?
Remélhetőleg kérdéseivel megnyugtatja Janeyt, és az leereszti pálcáját, mert még a végén kiszúrja vele Endre szemét.
- Araczki Endre vagyok, ide járok az iskolába - mutatkozik be nyugodtan, ezzel is csillapítani óhajtja az ideges társaságot. - Egyébként meg, ha ez ennyire kikészíti magát, akkor ideje felkészülnie arra is, hogy nemsokára ki fog röppenni a fészekből ez a fiatal úr. Ha most mégis úgy dönt, hogy megöl, előtte engedje meg, hogy igyak még egy pohárkával.
Kutyaszemekkel néz fel a nőre, utolsó szavai mellé postáz egy hosszú, fogvillantó mosolyt is, majd a pult felé fordítja szürkéit, és gondolkodó szájtartással a whiskeyk felé tekint.

Beus

A kezdeti légkör csakhamar alábbhagy, már nem számít, hogy melyikük miért van itt, az a fontos, hogy egy helyen tartózkodnak, közösen lélegeznek, csöndben ismerkednek a kialakult szituációval. Bea még elmondja hol találta meg a tollat, de a fiú percekkel később már nem is emlékszik az egészre. Néma egyszerűséggel teszi vissza tollát a bal farzsebébe, majd továbbra is csak lesi háztársnőjét. A lány egészen megbabonázza, mintha varázslat alatt állnának, olyan ez, mint a mesében - vagy azokban a regényekben, amelyeket Endre édesanyja oly szívesen lapozgatott, mikor fiai kicsik voltak. A távolság pillanatok alatt minimálisra fogyatkozik közöttük; Endrének jártányi ereje sincs, lebilincselve áll, a barna szempár rabjaként keresi a kiutat, ami úgy tűnik, ez esetben nincs. Bal vállát némiképp megrántja, hogy a kis bagoly észrevegye magát, és csöndesen szárnyra kapva kettesben hagyja az egymásra talált párost.
- Végem van - suttogja Beának, és valamiféle dalt kezd hallani, ami talán csak az ő fejében létezik, és a külvilág ebből egy hangjegyet sem észlel. Szívverésének gyorsulása nem enged lassítást, az adrenalin egyenlőtlen sebességgel növekszik fiatal testében. Szíve ütemtelenül ver, a feje ekkor már gondolkodásra alkalmatlan, csak azt tudja, hogy mit szeretne tenni, hogy mit kell tennie. Még egy fél lépést tesz kicsiny prefektusa felé, és hosszú ujjaival megsimítja szép arcát. Bőre pont olyan, mint amilyet a navinés elképzelt neki, puha és selymes, egyszerűen érinteni, csókolni való. Nem tart sokáig, hogy további cselekedetek eszményképei öntsék el lelki szemeit, és alig-alig pislogva közelít Beus vonzó ajkaihoz. Eszébe sem jut a visszautasítás lehetősége, most ez nem opcionálisan kiválasztható. Érzi, hogy a lányban is hasonló folyamatok játszódnak le, és csak egyetlen dolgot lát maga előtt.
- Úgy szeretnélek megcsókolni - motyogja halkan, a barna szempár melegét élvezve, és nem várva válaszra lehajol a picike lányhoz, hogy ajkait ráengedhesse a lányéra. Finoman érinti, szürkéit ezzel egy időben küldi sötétségbe, hiszen úgy a legcsodálatosabb a csók. Újra és újra elválik a szájtól, majd visszatér hol az alsó, hol a felsőajakhoz. Fogaival néha aprókat harap Beus ízes ajkaiba, hogy aztán nyelvével fedezhesse fel és szerethesse azokat.

Totál kihalt a Navine.   Muszáj ide jönnöm  

Amira Loveguard - Ma, 19:41

Hehe   mindig is mondtam, hogy a barnák a legjobbak ^^

Sharlotte Johanson - Ma, 21:39

Azt én is szoktam egy-egy jó estét követően