*Ahogyan egyre többet beszélgetünk, vagy legalább is próbálunk egymásnak elfogadható válaszokat adni, kirajzolódik bennem egy kép a lányról. Bár még a nevét sem tudom, sem azt, hogy melyik házba jár, de a személyisége kezd megmutatkozni. Biztosan szülei vagy bejárónőjük megcsinál helyette mindent, így még soha az életében nem volt a kezében egy parányit is koszos edény. Muszáj volt számára, hogy felfigyeljek rá, ha az esés véletlen is volt, hiszen körülöttem mászkál, otthonában mindenki szerethette és a többi ember kereste az Ő társaságát. Itt a kastélyban nem így van, mindenki egyenlően indul. Persze itt is van egy ranglétra, de az meg kell mászni, hogy feljebb juss. Mondjuk vannak olyanok, akik fel sem kapaszkodnak erre, például én. Inkább erősen arra koncentrálok, hogy hagyjon békén a többi ember. A lány még új lehet, úgyhogy nem hiszem, hogy nagyon népszerű lenne.  Kérdésére bemutatkozom, majd várom, hogy válasszon egy becenevet. Legrosszabb esetben kitalál egy újat, amire úgysem fogok hallgatni, de Ő nem tudja az okát. A Páncsi névre közönyösen megvonom a vállamat, és a Pán Péter sem kelt bennem nagy érdeklődést. Az, aki ezt a nevet adta nekem, Ő is a Pán Péterből szedte, hogy miért az még mai napig is teljes rejtély számomra, de szerintem a névadóm számára is.  Ahogyan meghallom a nevét akaratlanul is elmosolyodom. Hiszen ez a név jelentése bölcsesség, ami erre a lányra, Szofira egy kicsit sem igaz. A szülei biztosan valamilyen okos gyereket akartak, aki könnyedén megkétszerezi a már most is magas vagyont.  Aztán beugrik egy másik név, amit még régebben ismertem meg, de nem emlékszem hogyan, a lényeg az, hogy ismertem annak is a jelentését é a lányra nézve tökéletesen illik. *
- Emőke!* Nagy szemekkel nézek rá és lassan a fejemben átformálódik Emőkévé. Ha még e találkozás után is összeröffent minket a sors, akkor csak is Emőke marad. Végre észreveszi sorvágásomat a ropi után, de nem csinál semmit ezzel kapcsolatban, csak egy újabb kérdést szegez felém. Gondolkozok egy ideig, hogy elmondom az igazat és döbbent arcát szemléljem, de aztán végül nem teszem meg, hanem egy bődületesen rossz beszólást sütök el. *
- Immúnis vagyok a gyereksírásra…* Egy apró mosolyt biggyesztek a számra, majd tovább bűvölöm a rágcsás tálat, hátha valamilyen különleges képesség rejlik bennem. Ahogyan Ő is elintéz felém egy beszólást az igenis fájó könyököm miatt, nem szólok semmit, hiszen az előbb én is eleresztettem egyet. Jól is teszem, hogy nem teszek rá megjegyzést, mivel lassan visszavándorol a hasára a ropis tányér. Veszek egy maréknyit és rágcsálni kezdem. Mikor egy monológjában több parancsot is kioszt, egy kicsit elszakad a cérna.  Könnyű alap varázslattal elérem, hogy ledöbbenjen és talán egy kicsit mérges is legyen. Képzeletben lepacsizok magammal és örülök a fejemnek látva a vizes fejét.  Aztán hirtelen mozdul és elkapja a pálcás kezemet, majd a fejemhez irányítja, tökéletesen a szemembe spricceli a vizet. Próbálok odanyúlni, hogy kitörölhessem a szememből a folyadékot, de akkor lefogja mind a két kezemet és a hátamra fektet, most Emőke ül rá a csípőmre. Teljesen elönt a méreg, nagyon felhúzott és ezt nem akarom elrejteni.  Nem amiatt, hogy most Ő ül rajtam, nem is azért mert a szememet víz érte, hanem pár pillanat leforgása alatt sikerült kiiktatnia a már így is hiányos érzékszerveimet. A szemeim égnek, kezem lebilincselve, fülem eleve selejt , a lány pedig még az erőmet is lenézte, hiszen úgy gondolja pehely súlyával könnyedén lent tud tartani.  Kinyitom a szememet, de még mindig homályosan látok, így nem tudom leolvasni szájáról a mondatot. Ez nem segít abban, hogy lenyugodjak. Ellököm a kezét magamtól és erősen megszorítom a csípőjét, hogy fel tudjam emelni, majd a fotelba dobni. Lendítem felé az öklömet, de félútnál megállítom. Nem tehetem ezt vele. Bármennyire is felhúzott nem tehetek ilyet egy lánnyal.  Hátralépek egy lépést és fogaim között susogva mondom a felszólítást.*
- Ne nézz le engem!