Mi van most, hogy mindenki vért ad? Vagy csak véletlen?

Amúgy sziasztok, becsatlakozok egy fiúként

Majd egyszer én is ráveszem magam, de szerintem ez nem most következik be.
Hogy álltok a vizsgákkal?

Nekem öt vizsga kiírva, abból egy van kész, abból átmentem, de már egyet elkezdtem, szerintem azt ma este már leadom

Köszönöm!
Jövőhéten megyek sítáborba,annyira várom már Egy hét és ááá ^^

Gilbert

*Bólintok egyet a nevére, majd gondolkozóba esek. Emlékszek, hogy régen anyukám mondta még a nevem jelentését és jól ki is nevettem. Talán azért, mert akkor még túl nyálas volt. Most visszagondolva a jelentésükre, röhejesen nem illik a mostani énemre. Ez eléggé hátul áll a listában, amit magamra használnék. Megfogom a pennát és írni kezdek.*
Min = Fény
Woo= Segítség
Anyám úgy fordítja fényadó, de szerintem iszonyúan nem illik rám ez a név, valahogy a Rellon is igazolhatja. Neked?
*Inkább most az udvariasság szólt belőlem, mint, hogy muszáj lett volna nekem tudnom, bár egy kicsit érdekelt, hogy hátha Ő is egy olyan nevet kapott, ami a vezetőegyéniséget vagy a nyíltat jelenti. A többi családtag nevéről nem tudok semmit, mert nem nagyon volt vacsoratéma. A sajátomat is csak azért tudom, mert édesanyám szokása volt fényhozónak szólítani. Nem volt túl kellemes, mikor az óvodában így hívott el a többiektől. Elolvasom a lefirkantott idézetet. Bár mondhatnám, hogy nem értettem, de olyan egyszerű volt, még is sok bonyodalom volt benne. Ez az egy mondat rengeteg mindent feltételez. Megtudom, hogy hasonlóak vagyunk, hogy tudja a titkomat, és hogy neki is van egy. Ezzel az a probléma, hogy én nem tudom az övét. Sok mindent tudok róla, de azt nem, hogy melyik a sötét titka, talán még nem is mondta el. Minek is kellene elmondania? Igaz, én sok mindent elárultam neki, de Gilbert is nekem, ha meg lenne még több titka, kell egy bizalom, amitől megosztaná. Nem tudok mit írni az idézetre. Egy csöppnyi művészet sem szorult belém, az irodalom irányából. Akárhogyan töröm a fejem, semennyi idézet sem jut az eszembe, inkább megvárom, míg folytatja az írást.
Két felől lehet Gil személyiségét megközelíteni, ahogy Ő tette, és ahogy Én, nézőpont kérdése. Talán a visszahúzódottsága miatt páran piszkálják majd és kiközösítik, de még mindig jobb, mintha félnének az embertől. Őt nem veszik észre engem néha a hír is megelőz, közben pedig látom a pillantásokat. Ezért volt jó ebbe az iskolába jönni. Senki sem tudta, hogy ki vagyok, legalább is egy ideig azt gondoltam. Mira az egyetlen, rá se számítottam. Próbálok beleolvadni a tömegbe, de lehet, hogy néha nem sikerül. A véleményem még mindig nem változott a srácról. Érettebb egyes felnőtteknél is. Az írásnak az első felével nem értek egyet, de ezt nem teszem szóvá. Aztán megint jön az az okosság, ami magamban nincs meg. Ő így is tud tanácsokat adni, hogy nem bízik meg magában én, ha még tökéletes lennék, úgy sem tudnék.  Félnék ekkora terhet a vállamra venni, elég a sajátom.
Lehet, hogy nem tőle kellett volna segítséget kérnem? Gondolkodok, hogy miért mondja azt, hogy meg kell gondolni, hogy kitől kéred a segítséget. Vagy csak nem akarja megtenni. Én próbáltam egyedül megváltozni, de könnyebb volt a visszavágással védekezni, mint, hogy csak simán elsétálsz. Ezt hívják forrófejűségnek? Nem is értem, hogy most miért tárulkoztam ki ennek a fiúnak, akiről még azt sem tudom, hogy milyen házba jár. Levitásnak tippelném. Van valami olyan jelenléte, ami kihozza az emberből minden titkát. Most kéne elrohanni, de most már kíváncsi vagyok a teljes válaszára. *
~Futás!* Ez a szó hasítja végig a tudatomat, de még sem mozdulok. Túl késő. Akkor kellett volna még megtennem, mikor letéptem az álarcát. Örök harag, de annyival vége is lett volna a kapcsolatunknak, de most már nem tudok úgy elmenni mellette, mintha semmi sem történt volna. Sok dolog lejátszódik a fejemben a kérését illetően. Lehet, hogy azt akarja takarítsak ki a szobájában, vagy, hogy legyek kedves, akár azt is, hogy készítsek ki valakit akit nem szeret, de valahogy bízok benne, így elveszem a pennát.*
Ha sikerül.

Jajj, de babuci kislány ^^ *Összekócolja a haját*

Bocsi! *még egy utolsó simítás,  majd békén hagyja*
Hát igen a kisgyerekeknél nem MinWoo képviseli a Rellont

Szia

Meglehetősen fáradtan, éppen bőröndbe pakolok, ami nagyon kicsinek tűnik.

Csak az Osztrákokig, síelni  
Na de most megyek már úgy is van társaság.
Sziasztok.

Nem nagyon írhatok ide, mert itt ragadok ^^ *elszalad*

Mira: nagyon cuki XD

Védanéni: Míg nem olvastam vissza nem láttam a problémát...^^

És ez az amit nem kéne beismerni...:D

Jajj, de baba **____**


És ilyet hol lehet szerezni?

Jajj, sziasztok

És megeszi a halakat, vagy ehhez kell egy külön akvárium féleség, ugye?

Bár úgy sem lehet, mert a halak is úgy maradnak meg, hogy géppel vannak etetve és csak a gépet kell megtöltenem hetente Nem jó rám állatot bízni XD

Szia Boti, készül a HSZ, már a háromnegyede megvan

Mary: Túl sok gond, elegendő a halcsalád
De attól nem félsz, hogy egyszer meggyúladnak az öngyújtók és felég a ház? Különben aranyos hobbi

Én nem nagyon undorodok az állatoktól, maximum a fülbemászótól és a nagylábú pókoktól.

Zoé: Gratula a VB címhez   Legalábbis, ha jól vettem ki megkaptad

A plüssnyúl miket láthat? Úgy értem milyen helyeket:D


Én is egy kis változáson mentem keresztül

Elszaporodtak a nyuszik...nem, nem gondolok rosszra

Nehéz lesz visszaállítani a normálisat, vagy csak pár gombnyomás?
Mert ha nem elég pár gombnyomás, akkor sokat fogtok szívni a fantáziadús emberkék miatt

Gil

*Rosszul aludtam az éjjel. Kezdődött azzal, hogy az elalvás része is nehezen indult be. Éjfélkor sikerült valami álmosságot erőltetnem a szememre, halk birkaszámlálással, de ezzel még nem ért véget a megpróbáltatásom. Két óránként felébredtem, mert úgy éreztem valaki figyel, ami eléggé lehetetlen volt. Betudtam annak, hogy a megszámolt állatok jelentek meg a szobában és kísértettek. Mikor sikerült, úgy ahogy mély álomba kerülnöm, a nap sugarai köszöntek be az ablakon újabb vidámságot okozva nekem. Nyűgösen ébredtem fel végül.
A reggeli készülődésem öt percig sem tartott. Nem mentem el fürdeni, fogat mosni sem, csak gyorsan átvettem a pizsamát egy szürke pólóra és egy melegítő nadrágba. A kócos hajamat a frufru részénél felcsatolom, hogy ne lógjon a szemembe. Ideje lenne valamit kezdeni vele, de az én ügyességemmel rosszabb lenne, mint most.  Az ablakban nézem meg a csattolás eredményét, mivel nincsen kedvem a mosdóig elvánszorogni. Mikor megfeleltnek nyilvánítom, elindulok a nagyterem felé. Vasárnaphoz képest már elég sok diák szállingózik a folyosón. Látszik rajtuk, hogy élvezik a tanításmentes napokat, mert sajnos igen, elkezdődött a következő év. Másodikos évemnek teljesen másnak kéne lennie, de eddig semmilyen változást nem érzek. Ugyan olyan távolságtartó maradtam és az emberek sem változtak meg körülöttem. Néhányan nőttek a szünet alatt, vagy a frizurájuk lett más, de nagyjából ugyan azok maradtak.
A Nagyteremben meg vannak terítve a különböző ház asztalai. Gyorsan helyet foglalok a Rellonnál és magam elé veszek egy adag zabkását. Közben körbetekintek a teremben és megakad a szemem egy fiún. Éppen jóízűen fogyasztja az igen bőséges lakkomáját. Szemén a kihagyhatatlan álarc, amit annyira utálok. Gil az. Most nem boldogság fog el ahogy meglátom, hanem egy csepp gyűlölet.*
~Direkt nem néz rám. Végig hazudott nekem és ezért nem akar velem összefutni. Becsapott és különben utál engem. Én meg hittem neki.~*Az előzmény csak annyi, hogy az előző találkozásunknál elég sok mindent elmondtunk egymásnak, Ő meg megígérte hogy segít megszeretni az embereket és nem csak ellenséget látni bennük. Megbeszéltük, hogy találkozunk majd, de azóta nem is láttam.
Feláll és egy nagy adag étellel indul ki a Nagyteremből. Megvárom a megfelelő alkalmat, majd utána indulok. Ki megy a kastélyból és a rét felé indul. Lassan megyek utána, hogy ne vegyen észre. Leül az egyik padra és a füzetébe rajzolgat. Ebben a füzetben beszélgettünk. Egy kis idő után a fű jobban tetszik neki így oda telepedig és egy könyvből olvas. Ezt az alkalmat használom ki és elé sietek, pont elállva a nap fényét.*
- Gilbert, miért hazudtál nekem, én elhittem amit mondtál.* Nem várom meg a válaszát, hanem rávetem magam. Szitokszavakkal illetem, közben pedig nem túl erősen ütögetem. Hát igen, ilyen, ha az ember nem tud este aludni.*

Gil

*Nem volt valami hosszú a szünet, mégis éveknek hittem a sok szobában töltött nap miatt. Megpróbáltam a szabadidőmet a kastélyon kívül tölteni, hogy egy kicsit azt higgyem, tényleg szüneten vagyok, és azt csinálhatom, amit akarok, pedig nem így volt. Legszívesebben hazamentem volna és a családommal töltöttem volna ezt a röpke időt. Csak hogy kaptam egy levelet, miszerint elvileg kaptak egy remek ajánlatot egy útra így elutaztak. Az a baj, hogy ismerem őket és apám nem hagyná ott az állását egy ilyen, idézem „csak a pénz fogy miatta”
dolog miatt. Az sem lebecsülendő, hogy testvéreim közül háromnak iskola van, a nagyobbak pedig nem hiszem, hogy hazajönnek. Még is hinni szeretnék nekik, és bízni abban, hogy tényleg valami jó utat találtak nélkülem.
A napsütés nem hagyott alább. Egy lágy szellő lengedezik, pont emiatt tökéletes az időjárás. Felnézek az égre, de egy felhőt sem látok. Olyan jó lenne, ha megérkezne a nyár. Azt jelentené, hogy ritkán fordulnának elő a rossz esőzések és a kedélyállapotom is javulna. Ami ebben a pillanatban nem volt éppen fényes.
Ahogy rávetődök, azonnal az álarcot támadom. Az az aprócska tárgy még mindig eléggé irritál, pedig azért azt tudom, hogy levenné. Most mégis a düh kerekedik fölém. Engem becsapott, Ő csapott be és nekem csak rosszat akar. Minden a fiú hibája. A tanulás, a rossz alvás és az otthoni dolgok. Csak ő tehet az egészről. Igazából csak kell egy személy, akin kitöltöm a bennem lévő feszültséget.  Olyan könnyen el tudom magammal hitetni a dolgokat, hogy már tényleg elhiszem, amit gondolok. A sok hazugságot, amit magamba tuszkolok.
Lassan érzem, hogy mozgolódni kezd, de nem nagyon foglalkozok vele. Elvileg arra tanítottak, hogy beszéddel oldjam meg a dolgokat, mivel azt nem szeretek így csinálom. Nem vagyok erős és magas sem, talán nőttem egy keveset a szünetben, de az nem hoz sok előnyt. Érzem, hogy két kéz tapad a kezeimre. Kinyitom a szemem és Gil-re nézek. Elernyednek az izmaim, mikor megkér, hogy álljak le. Végre a józan eszemre hallgatok egy kicsit. Elkezdem olvasni a szájáról, amit mond, és lassan lekecmergek róla. Igaza van, hogy nem beszéltünk az nem teljesen az Ő hibája. Nem tudom hogyan gondolhattam azt, hogy majd Gilbert keres engemet, miközben Ő tesz nekem szívességet. Pedig teljesen ebben a hittben voltam. Vártam, hogy segítsen, miközben én nem tettem neki semmit. Különben is mi az, hogy muszáj? Akkor tanul az ember, csak ha akar, lehet, hogy megbukik, de akkor rájön, hogy az Ő hibája és majd jövőre tanul. Nincs olyan, hogy muszáj.*
-    Muszáj, milyen szó már ez?* Ekkor jut eszembe, hogy ez a leglényegtelenebb része az egésznek, amit mondott. Most vertem jól meg és én ezen akadok fent. Még a szeme felett is vérzik. Ilyen erősen ütöttem volna? Most már nem vagyok rá mérges, inkább magamra. Hogy lehettem ilyen? Néha gondolkodnom is kéne. Egy kicsit még is jól esett, amit ezzel a püföléssel kiadtam magamból. A zsebemből előveszek egy zsebkendőt és felé nyújtom.*
-    Kösz…* Elég furcsa egy ilyen szó ezek után. Egy bocsánat, vagy egy véletlen volt jobban megfelelt volna, de én még is ezt választottam. Lehet nem fogja érteni, nem is ez a lényeg. A következő kérdésekor leveszem róla a szemem és az arcomra erőltetek egy mosolyt, majd szépen hazudok.*
-    Semmi!* Nem ebben állapodtunk meg, de makacs vagyok és rossz barát.*

Gilbert

*Lelkiismeret furdalásom van. Bár az is igaz, hogy előző találkozásunknál Ő ugrott rám, de neki meg volt az oka. Lehet, hogy ez lesz a köszönésmódunk? Mégis Gil az, akivel mindent megosztok. Ő benne bízok meg a legjobban, de csakis Őt vertem meg eddig. Mindketten egy kicsit forrófejűek vagyunk, de Gilbert állít le és utána még logikusan is gondolkozik. Okos és valahogy biztonságban érzem magamat, ha a közelében vagyok. Ez furcsán hangzik, de ha belegondolunk igaz, először gondolkozik, utána támad. Legtöbbször.
Annyira még sem lehetek ostoba, hogy ne lássam az arcán a szomorúságot. Én mikor a családomról beszélek, boldogság tölt el és nem boldogtalanság. Nekem az jelenti a békét és a tökéletességet. Legalább is sokáig így volt. Most, hogy Gilbert arcán ezt látom érdekelni kezd a családja.  Azt hittem, hogy mindenki tökéletes családdal rendelkezik és hozzájuk térhet haza, de ez a gondolat megdőlni készül.*
-    Baj van otthon?* Kérdezem halkan és félénken. Nem vagyok benne biztos, hogy megkérdezhetem e. Én sem mondom el neki a bajaimat, csak tagadok, akkor Ő miért tenné. A sebes megjegyzésen egy kicsit elcsodálkozok. Akkor jól gondoltam, hogy mégsem vagyok nagyon erős, nem tudom megsebezni szabad kézzel. Ehhez már nem teszek fel kérdést, túl komoly téma és ezt nem nekem kell elmondania. Én csak egy emberke leszek, aki ott lesz mellette, ha kellek, legalább is megpróbálok. Azt hittem Gil tökéletes, akinek semmi baja nem lehet, nagyon úgy néz ki, hogy elég nagyot tévedek. Segít nekem, miközben nekem csak magammal van gondom, neki meg a családjával. Az is lehet, hogy csak egy aprócska összezörrenés volt, de rosszabbra gondolok. Erre én csak egy „semmit” mondok. Nem vagyok jó barátnak. Kedves hozzám és mintha az előbb nem is én ugrottam volna rá. Hirtelen szorítást érzek magamon, a szokáshoz híven egy kicsit megremegek, de nem húzódok el. Nem akarok, jó ez így nekem. Elenged és látszik rajta, hogy ideges, én is az vagyok így nem csinálok semmit, csak nézem Őt.
A zsebkendőt a sebéhez szorítja, úgy nyúl a másik kezével a fűbe. Egy aprócska könyvet emel fel és lapozgatni kezdi. Csöndesen figyelem, ahogy megáll az egyik oldalon és felém nyújtja. Egy fiú van a képen, akinek ugyan olyan az álarca, mint amilyen ma Gilen volt, amíg le nem téptem. Nem jó akkor maszkot viselni, amikor én ott vagyok. A mondata végét sikerül csak elkapnom. Ő készítette. Hát én még egy átlagosat sem tudnék, nem hogy egy teljesen olyat, mint az igazi. A képre nézek, majd rá, aztán megint és elmosolyodok, csak úgy halványan.*
- Mint te!* Remélem nem egy gonosz karakterre mondom azt, hogy olyan mint Ő. A kérdése meglep. Nem az előbb mondtam rá nem túl szép szavakat? Nem értem. A helyében biztos jó messzire szaladnék, nem pedig felkínálnám, hogy üljek mellette, de szerencsére nem vagyok a helyében. Visszaadom a könyvet, majd egy aprót bólintok.*
- Ühümm!* Újabb dolgon kezdek el gondolkozni. Nem akarom, hogy ez a mai még egyszer megismétlődjön. Így kell valami, ami megakadályozza. Kellene egy tárgy, ami jelez, de van egyáltalán ilyen? Varázsvilágban vagyunk, muszáj lennie.*
- Bocsánat, hogy múltkor csak úgy eltűntem. Nem fogom megismételni. Ez meg elég rosszul jött ki. Talán…valami, amitől tudjuk, hogy kellünk egymásnak. Ne, felejtsd el. Ez hülyeség. *Össze-vissza habogok. Lehajtom a fejemet, mert egy kicsit elpirosodok. Hogy tudtam ilyen hülyeséget mondani?*

Úristen!  Villámlik, majdnem beszakad az ablak az esőtől és nagyon hangosan dörög. Anyám és még recsegő hangokat ad ki az ablak. :OOOOO Most meg jéééég. Mi a...

Ja ez reakció. XD

Gil

*Meglepődök mikor Gil a válaszában nem elutasítóan csak egy „semmit” mond, hanem igazából elmondja a problémáját. Az arcán lévő halvány mosoly csak úgy fénylik a szomorúságtól, amitől én sem érzem valami jól magam. Ahogy leolvasom a szájáról mondatait, egy kicsit görcsbe rándul a szívem. Ilyen lehet, ha elvállnak a szülők? Minden tönkre megy és többet nem lehet boldogan gondolni a családra? Ekkor jut először eszembe a gondolat és eljátszok vele fejben, hogy lehet otthon is nagyobb gondok vannak, mint eddig hittem. Talán nem is hazudtam akkorát, mikor azt mondtam semmi, mert a fejemben még tényleg semmi volt, nem hittem el, hogy bármi baj lehet otthon. Ahogy most Gilbert elmesélte a saját családját kétségbeesek. Kívülről maximum az arcomon látszik egy kicsit, de belülről annál jobban. Félek az egészet magamnak beismerni, mert addig tettethetem azt, hogy minden rendben van. Mi van, ha az egészet én idéztem elő? Azzal, amit csináltam a pincében akaratlanul is a családot szabdaltam szét, nem csak magamat? Emiatt lesz rossz a többi testvéremnek? Rossz és szomorú gondolatok, amiket megpróbálok elhessegetni, de nem sok sikerrel. Ránézek a mellettem lévő fiúra, akinél már csak beletörődést látok és beszélni kezdek.*
- Van egy apukám és egy anyukám. Mióta megsüketültem minden más lett, de próbáltam nem észrevenni, talán nem is vettem. Csak nem rég tűnt fel, hogy valami nem jó.* Nem gondolkozok sokat azon mit is mondjak, csak jön az a pár mondat, de jobban érzem ettől is magamat. Nem tudhat meg sokat ebből az egészből, hiszen nem voltam bőbeszédű, de érezheti azt, hogy megbízok benne. Hiszen ezt nem mondanám el akárkinek, nagyjából senkinek, aki itt van a kastélyban. Gillel mégis megosztom. Talán azért, hogy érezze nincs egyedül, vagy, ami a nagyobb lehetőség, mert  Ő megért, nem fog hülyeségeket összebeszélni és nem mondja azt, hogy sajnálom, mert azzal semmit nem érne el.
Az ölelés jól jön, lenyugtat és talán Őt is. Nem is ellenkezek, miért tenném: Nem vagyok én azért egy ennyire hideg gyerek. Talán még a mosolygással gondjaim vannak, de majd belejövök. Ahogy a képregény rajzot felém tartja, tényleg azonnal Ő jut az eszembe. Ahogyan pedig a mondatot kimondja meglepődök. Az én szememben igen is erős, nagyon erős, Ő mosolyog és olyanokat mond, amikre én nem lennék képes.*
-    Nem!* Halkan mondom, lehet, hogy nem is hallja, de legalább kimondom. Aztán következik a dadogásom. Próbálom eltakarni a piros arcomat és nem megtörténtnek nyilvánítani. Amikor feláll a helyéről, szomorúan nézek utána, mert félek, hogy elüldöztem, de csak az asztalig megy. Ahogy megáll megnyugodok és az aggodalmat átveszi a kíváncsiság. Talált valami megoldást? Egy könyvecskével tér vissza és lapozgatni kezdi, majd egyszer csak megáll és kitép egy lapot. Aztán becsukja, megfordítja és elkezd hozzá beszélni. Érdeklődve és reménykedve hajolok arra, hátha nem meghülyült a beszélgetőtársam, majd megnyugodva konstatálom, hogy a könyvön lévő Hölgyhöz beszél. Annak is mozog a szája, de nem nagyon tudom leolvasni mit mond. Nem lesz valami nagy barátság köztünk. Aztán hirtelen átvándorol a kitépett lapra, amitől Gil arca felvillanyozódik. Aztán beszélni kezd. Ahogy mondja az én arcom is vidámabb kezd lenni, és már nem látszik rajta az ezelőtti komoly téma. Elveszi a lapot és óvatosan összehajtja. Egy mondat kicsúszik a számon, amivel nem pecsételem meg a Szőke hölgy barátságát.*
-    Mi történik, ha eltépem?

Sziasztok!

Dávid nekem is tetszett a délutáni suli, mert későn kelhettem és csak három óra volt így nem vagy egyedül. Többieket meg sajnálom, hogy ilyen ott a suli ::: D


Boti hát igazán nagy részvétem XD De legalább nemsokára vége.

Mira jó lett a jelentkezési lap

Csókolom! ^^

*visszaölel*

Anyu, kaptál már megoldottakat?


Boti, nektek köszönhetjük, ti szenvedtek, minekünk szünetünk van


Szia Domi

Mira, legalább te nyersz

Nagynéni ^^  Na te túl vagy rajta


Hát  még megtehetem, majd pár év múlva én fogok szenvedni, ti meg majd röhögtök

Wendi csatlakozok a többiekhez, de innen távolról azért nekünk könnyebb :S

Fontos kérdés tetszik a fiú, vagy a semmiért van az egész?

Anyám mindig azt mondja: Örülj, hogy pletykálnak, jobb mintha elfelejtenének.


És itt a válasz, szóval akkor hagyd a fiút békén és az a lánnyal hozd össze akinek tetszett, de békén hagyott téged, így meg lesz a barátságod és utána a szemükbe mondhatod, hogy miért Ő vele hoztad össze és ha normálisak lettek volna akkor ők lehetnének most vele. Ha belátják barátkozz velük ha nem menjek a...

De még mindig az a tényállásom, hogy fogalmunk sincsen az egészről

Szeresd meg a fiút, házasodjatok össze, szülj neki gyerkőcöket és legyetek boldogok ***______***

Nem jó ilyeneket rellonosok közelében mondani D


Jajj olyan "horror" filmet néztem, ami igazából nem volt olyan félelmetes, de olyan dolgok derültek ki a végén, hogy sokkolt :O Az árva

És a színész is az, ami a végén kiderül, vagy csak eljátssza?