Sziasztok!

Mi a helyzet?

Megvagyok én is! Élvezem a hétvégét

Kiva, miért nem játszol te is vele? Akkor lehet, hogy nem lenne olyan durva.

XD Ja értem Amúgy mivel szoktál játszni?

Na igen xD Jók is ezek! és senki nem Need for speedezik?

Hehe A húgom is pont így vezet

Tényleg finom. Bár nekem a dobostorta a kedvemcem

Igen, élőben az igazi

Vanília Perwinkle

A kis esti sétám egész jól alakult és még szívesen folytattam is volna, ha nem hallom meg azokat a zörejeket, amiktől be kell vallanom, hogy eléggé megijedtem. Nem lett volna jó már az első évben elásni magam a tanárok előtt, mert utána nagyon nehéz lenne megváltoztatni az általuk kialakított negatív képet rólam. Ezért azt véltem a legjobb megoldásnak, ha 'elbújok'. Persze a folyosó egyik sarka nem épp a legbiztosabb búvóhely, de jobb mint ha az út közepén állnék.
A nagy ücsörgésbe egészen el is álmosodtam, majd elaludtam. A rossz álmok sorra követték egymást, amikor hirtelen fölpattant a szemem és azt éreztem, hogy valaki a vállamat rángatja. Az első pillanatban semmit nem láttam a sötétben, de azonnal elfogott a félelem, hogy talán egy prefi vagy egy tanár talált rám, de szerencsére tévedtem.
Egy velem egykorú lány állt előttem, legalábbis első ránézésre annyinak tűnt. Ő is biztos tilosban jár, különben nem vágott volna ilyen rémült arcot.
- Öhm... Jó, oké! -Zavarodottan tápászkodtam föl a sarokból, majd kómásan indultam az idegen után. Fogalmam sincs, hogy merre akar vezetni, de egyenlőre még nem ébredtem fel teljesen ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkozni. Bambán lépkedtem előre, de egyszer csak valami keménynek ütköztem. Csak utána kapcsoltam, hogy konkrétan telibe nekimentem a lánynak.
- Jaj, ne haragudj! De... miért álltál meg? - Nézek rá nagy szemekkel. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy tiszta hülyének néz, de sajnos nem tehetek róla, ébredés után mindig ilyen vagyok még egy ideig.

Vanília

- Mi? Kik azok a dámák? - Értetlenül néztem a lányra, mert fogalmam se volt, hogy miről beszél, de úgy látszik nem hallucináltam, hiszen ő is hallott valami hangokat. Remélem tudja, hogy mit csinál és nem keveredünk nagyon nagy bajba, bár azt is csak magamnak köszönhetném. Kellett nekem éjszakai túrára indulnom...
- Én Dávid vagyok. - Megráztam a kezét, majd elvigyorodtam. - Hmm... Érdekes neved van, de tetszik! Szoktak becézni? -
Az egyik pillanatban még a folyosón álltunk, de amire föleszméltem, már épp egy páncél mögött kuporogtunk és Vanília szorosan lefogta a számat. Nem igazán értettem, hogy mi ütött a lányba, de biztos észrevehetett valami mozgást.
- Tanár volt? - Kérdezem suttogva, amikor végre elengedett. Kicsit akciófilmes jellege volt az egész helyzetnek, de ezt egyáltalán nem bántam. Úgyis meguntam már a szürke hétköznapokat és nagyon is rám fér egy kis izgalom.
Ezért eldöntöttem, hogy rábízom magam az ismeretlenre, végül is egyszer élünk!
- Ó köszi! - Hálásan elvettem a takarót, majd leültem a lány mellé a földre. Így már rögtön kényelmesebb volt és nem utolsó sorban biztonságosabb is. Mondjuk egy csöppet azért még mindig álmos voltam, de ismerem már magam annyira, hogy tudjam, hogy csak egy kis idő kell és újra olyan leszek, mint aki végigaludta az éjszakát.
- Amúgy te mit keresel itt ilyenkor? - Kérdezem vigyorogva, bár szinte biztos vagyok, hogy hasonló okból jött ki, mint én. Valahogy nekem ilyen a formám. Mindig az izgalmas helyzetekben ismerkedem, de sajnos általában ezek az ismeretségek csak arra a néhány órára szólnak. Azért remélem, hogy ha most jól ki fogunk jönni, akkor még később is találkozhatunk. Így is annyira utálok egyedül lenni. Nem is a csönd vagy a magány miatt, hanem mert unatkozom és nincs rosszabb annál, mint amikor nem tudsz mit kezdeni magaddal. Milyen jó is volt régen, hogy bármikor ki tudtam találni valami jó játékot, ami órákra lekötötte a figyelmemet. Kár, hogy ennek az időszaknak már egy jó pár éve vége lett... Igazából már egyáltalán nem szoktam játszani, kivéve ha a gitározást annak vesszük.
- Melyik házba osztottak be? Csak mert nem hinném, hogy Rellonos vagy, legalábbis én még nem láttalak nálunk. -

Pethő Abigél

Élvezem, ahogy fújja a szél a fákat körülöttem. Olyan mintha életre kelnének és táncolnának. Nincs sok dolog, amit jobban szeretnék a táncnál. Olyankor teljesen önmagam lehetek és kizárhatom a problémákat. Aki táncol, az egy külön világot teremt maga körül, amiben pár percig csak ő létezik. Nem is igazán emlékszem, hogy mikor szerettem meg ennyire ezt a mozgásformát, de szerintem már egészen kicsi koromban is rögtön megmozdultam ha egy kis zenét hallottam. Persze nem tanulhattam soha táncot, mert pénzünk se lett volna rá és a mostohaapám se engedett volna. A gitárt is magamtól kezdtem el tanulgatni, amikor ő épp nem volt otthon. Anya mindig azon aggódott, hogy egyszer le fogok bukni, de szerencsére ez soha nem történt meg. Legalább itt szabad vagyok. Nem kell attól félnem, hogyha előveszek egy hangszert vagy megmozdulok a zenére, akkor a következő pillanatban egy óriási pofon csattan az arcomon. Ugyanis otthon ez így ment.
Már megint elkalandoztak a gondolataim, pedig most pont azért jöttem ki a faluba, hogy kiürítsem egy kicsit a fejem és ne kelljen folyton aggodalmaskodnom.
~Bár ne kellene mindig a múlton rágódnom...~
A mászókás próbálkozásom sajnos nem jött össze, ezért új terepen próbálkozom. A hintát úgyis jobban szeretem és legalább azért nem fognak elzavarni, ha egy kicsit szórakoztatom magam. El is indulok a játékok felé, amikor észreveszem, hogy a sok kisfiú és kislány között, ott egy velem egykorú csajszi. Hirtelen elhatározásból el is indulok felé, majd megállok előtte.
- Helló sorstárs! - Köszönök rá vigyorogva, de csak akkor esik le, hogy a lány elengedte a hintákat és a szeme is csukva van, tehát most biztosan halálra rémítette. Ezért gyorsan közelebb is ugrok, nehogy véletlenül orra essen a nagy ijedtségben...

Vancis

- Hát most nem igazán magyaráztad meg- feleltem vigyorogva. Tényleg fogalmam sincs, hogy kik azok a dámák, úgyhogy ha hússzor elmondja akkor se fogom jobban megérteni.
- Őszintén? Nem. Halvány lila gőzöm sincs, hogy hol vagyok, főleg így éjszaka. De legalább most már felvilágosítottál!- nézek rá hálásan. Szerintem ha nem jelenik meg akkor az egész éjszakát itt töltöttem volna.
- Oké, akkor Vancis leszel! -jelentem ki, majd rákacsintok a lányra.
A következő pillanatban már épp a kezével a számon találom magam, ami kicsit meglepett, ezért rögtön kérdőre is vontam amint kiszabadultam.
- Jó, hülye kérdés volt, csak meglepődtem. -
Hát igen, ő is hasonló okokból jár tilosban, mint én. Pedig már reméltem, hogy valami izgi sztorija van, de sajnos nem.
- Csak nem tudtam aludni. De ne is kérdezd, hogy hogy kerültem ide, mert egyáltalán nem emlékszem rá. Szerintem a klubhelyiségbe se fogok visszatalálni egy könnyen.-
Vancis egyre szimpatikusabb, mert látom rajta, hogy nem egy olyan lány, akit két mosollyal le lehet venni a lábáról, sőt még kötözködik is. Mindig kedveltem az ilyen csajokat, mert őket nem fogja senki olyan hamar átverni, mint azokat a cicababákat, akik még a legátlátszóbb trükköknek is bedőlnek.
- Szóval Levita... Pedig simán elmennél rellonosnak. - mondom nevetve. Kíváncsi leszek a reakciójára...
-Egész jók lettek szerintem - felelek rögtön. Igazából ha rosszak lettek volna, akkor is simán beszélnék róla, mert nem érdekel különösebben.
- Igen, lett egy K-m Mugliismeretből - mondom, majd vállon veregetem magam.
- Na és neked milyenek lettek? - kérdezek vissza. Szerintem őt jobban érdekli ez a téma, mint engem, legalábbis elég lelkesen kérdezgetett róla.
- Na mi van, kezdesz megijedni itt a sötétben?- gonoszkodok vele és még a nyelvem is kinyújtom rá. Aztán elvigyorodom, hogy lássa, hogy csak viccelek.
- Oké, találkozhatunk. -
A könyvtár szó hallatára elfintorodom. Nem igazán rellonosnak való az a hely, de néha azért én is hozhatok áldozatokat. De csak ha nagyon muszáj!
- Hát... nem vagyok egy nagy könyvtárba járós, szóval inkább a falura szavazok. De ha az most a legnagyobb álmod, hogy eljuss a könyvtárba, akkor legyen. -
Megkedveltem Vancist, úgyhogy szívesen találkoznék még vele. Kíváncsi vagyok, hogy nappal is ilyen-e vagy csak a fáradtság hozta ezt ki belőle. Remélem, hogy az előbbi, mert akkor szerintem nagyon jóba leszünk.
- Szia! További szép estét... vagyis éjszakát- köszönök mosolyogva, majd elindulok a folyosón, remélhetőleg abba az irányba, ahol a Rellon van...

Lily

Gitár. Ez volt az első gondolatom, ahogy kinyitottam a szemem és felültem az ágyban. Szinte már magam sem emlékszem, hogy mikor vettem utoljára a kezembe a hangszert, hogy egy kicsit gyakoroljak. Pedig régebben annyira szerettem, hogy szinte naponta 2-3 órát csak azzal töltöttem, hogy zenéljek. Most meg valahogy mindentől elment a kedvem. Az elmúlt néhány hónapot igazi mélypontnak vehetjük az életemben. Se zene, se közösség, se kapcsolatok, se vidámság. Többnyire a szobám négy fala között töltöttem az időt a könyveim társaságában. Mondjuk meg is volt az eredménye, mert a vizsgáim is egész jól sikerültek és a másodikos tananyaggal is jól állok, csak közben elvesztettem önmagam. Hiszen én nem ilyen vagyok! A barátaim szerintem egyenesen kiröhögnének, ha elmesélném nekik, hogy a kedvenc hobbim mostanában a tanulás volt... Jesszusom... Itt az ideje, hogy visszatérjek az igazi Dávidhoz, akinek sokkal fontosabb, hogy jól érezze magát és szórakozzon, mint hogy tele legyen jó jegyekkel és ő legyen a tanárok kedvence.
Így hát ebéd után még gyorsan fölszaladtam a szobámba a gitáromért, majd elindultam ki a levegőre. Ilyen szép időben sokkal jobb kint lenni, mint bent ülni a fülledt szobákban. Úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit a Rétre, úgyis olyan ritkán járok arra, pedig nagyon szép hely.
Mindenhol diákok ülnek, játszanak, beszélgetnek, de ez engem egy csöppet se zavar. Keresek egy nagy fát, ami alá beülhetek az árnyékba. Ez itt tökéletes! Nincs se túl meleg, se túl hideg, hanem olyan kellemesen langyos a levegő. Kényelmesen elhelyezkedek, majd előveszem a hangszert a tokból. Megpengetem a húrokat, de rögtön el is fintorodom, ahogy meghallom a gitár hangját. Szörnyen elhangolódott azidő alatt, amíg nem használtam. Gyorsan behangolom, majd lefogom az első akkordot ami eszembe jut és így kezdek bele az egyik dalba.

Sziasztok!
Mi újság errefelé?

Linaaa Írsz nekem? Uncsizok

Bocsi, hogy eltűntem Velem minden okééés

hát miért nem? min kell agyalnod?

Semmi különös. Filmezek

Húha, ez elég komolyan hangzik Amúgy szerintem értem Kitartás

*meg is kapja*

Jobbulást Kiva! :/

Domi, azért nem vagyok én olyan titokzatos

Szerintem nem ismersz Domi

mondjad drága Mira

juuuj az jó lenne Még mindig uncsizok

*örömmel olvassa*

Oksi Domi

Bianca Charlotte Shanes

Éééés igeeen!!! Nemrég kaptam egy levelet anyától, amiben megírta, hogy amikor hazamegyek teljesen új életet kezdünk és minden sokkal jobb lesz. El se hiszem, hogy tényleg ilyen erős volt és elment a bíróságra. Azt hittem, hogy csak akkor szabadulhatunk meg a szadista nevelőapámtól, ha én elvégzem az iskolát és elég befolyásom lesz ahhoz, hogy lecsukathassam egy életre. Persze lehet, hogy ez soha nem sikerült volna, de azt még álmaimban se mertem volna remélni, hogy anya összeszedi minden bátorságát és feljelenti Jacket. Azt írta, hogy a következő szünetben mindenképp haza kell utaznom, mert a rendőrök az én vallomásomat és meg akarják hallgatni és így már több esélyünk van megnyerni a pert. Bár szerintük már alapból nyert ügyünk van, mert anya összeszedte az összes bizonyítékot, amit az évek alatt gyűjtöttünk.
Igaz, a nagy öröm mellett egy kis aggodalmat is félek, mert mi van ha mégse jön össze a dolog. Akkor biztos, hogy nem ússzuk meg szárazon és a nevelőapám is bosszút akar majd állni. Még gondolni se merek rá, hogy mit művelne anyával. Az a legjobb ha bízok az igazságosságban és mindent elmondok, amire emlékszem.
Kicsit sokkoltak az események, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejemet és iszok egy finom teát. El is mentem a konyhába, ahol a manók nagyon kedvesen kiszolgáltak és a tea mellé még néhány szem kekszet is csempésztek a zsebembe, biztosan látták rajtam, hogy valahol nagyon messze járnak a gondolataim. Így a teámat iszogatva indultam el a kastély déli szárnya felé. Gyakran szoktam erre sétálgatni, mert szerintem ez az egyik legszebb része az épületnek. Most az Erkélyre szerettem volna kimenni, mert az esti levegő mindig jót tesz és még a kilátás is gyönyörű onnan. Ahogy kiléptem az ajtón, megláttam, hogy már valaki van itt rajtam kívül. Nem akartam őt megzavarni, úgyhogy elindultam a korlát széléhez, majd felültem rá és hátamat a falnak vetve néztem ki a fejemből.

Lily

Nagyon jól érzem magam itt kint a réten és szívem szerint az egész hetemet így tölteném. Sajnos ezek csak mélyről feltörő ábrándok maradhatnak, hiszen az idő nem áll meg, attól, hogy Varga Dávidnak épp milyen kellemes elfoglaltságai akadtak. Persze lehetett volna annyi sütnivalóm, hogy az elmúlt pár hónapban is rendszeresen kijárok a levegőre és akkor talán most nem érezném úgy, hogy a napsütés nélkül nincs élet. Najó, azért egy csöppet túlzásba estem, de való igaz, hogy el tudnám viselni még egy jó ideig ezt a helyzetet. 
Épp egy terbélyes fa alatt ücsörgök, amikor eszembe jut egy régi dallam, amit már sok éve tanultam, de még mindig tisztán emlékszem minden egyes hangjára. Elkezdtem játszani a darabot és már az első perctől magával ragad a zene és teljesen beleélem magam a játékba, egészen addig, amíg egy hirtelen ismeretlen hang ki nem zökkent a koncentrációból. Annyira megijedek, hogy véletlenül félre is fogok egy hangot és akkor már lőttek a dalnak. 
- Öhm.. hello! Köszi, bár pont azt hallottad, amikor elszúrtam! - mondom neki durcásan, majd kicsit megenyhül a hangom és még egy mosolyt is varázsolok az arcomra.
- Igen, persze, leülhetsz. Tudod, szabad országban élünk. - Az utolsó mondatom után rákacsintok a lányra, majd arrébb csúszok, hogy ő is nekidőlhessen a fa törzsének.
- Amúgy Dávid vagyok. - mutatkozok be vigyorogva és a kezemet is kinyújtom a lány felé, hogy legalább az első benyomása pozitív legyen rólam. Más külömben nem mindig vagyok az a nagyon udvarias srác. Ennek egyszerű oka van, mégpedig az, hogy javíthatatlanul lusta tudok lenni és olyankor nincs se kedvem, se energiám az idióta formaságokhoz. Remélem ez a szőkeség nem abból a fajtából való, aki megköveteli, hogy egy fiú minden illemszabályt betartson, mert ha mégis, akkor úgy érzem, hogy nem lesz túl hosszú életű a kapcsolatunk. 
- Na és te játszol valamilyen hangszeren vagy csak szimplán szereted a zenét?-

Lotte

Jól esik a tea, főleg így, hogy alapból jó hangulatban vagyok. Mondjuk még jobban élvezném, ha most azonnal elindulhatnék hazafelé és két órán belül átölelhetném anyát, de ezzel még várnom kell egy kicsit.
Most az is tökéletesen megfelel, hogy iszogathatom a finom italt és nemsokára az egyik kedvenc helyemre, az erkélyre is kiérek.
Kisebb-nagyobb meglepetésemre valaki már álldogál a korlát mellett, de most nem igazán foglalkozok vele. Lehet, hogy egy másik napon, más hangulatban már odamentem volna hozzá, de nem ma. Most csak a magányra és a csendre vágyom. Azonban váratlanul megszólal a lány és bemutatkozik. Először csak elfintorodom, mert most pont ehhez nem volt kedvem, de aztán jobban megnézem az ismeretlent és valami megfog benne. Egyrészt nagyon csinos, másrészt van benne egy feltűnő határozottság, ami manapság elég ritka a korombeli lányoknál. Na meg az a mosoly... egyenesen felhívás keringőre. Ennek szerintem nincsen srác, aki ellen tudna állni. 
A megfigyeléseim után én is felöltök egy csábos mosolyt, majd egyelőre a korlátról felelek a szőkeségnek.
- Szia Lotte! Hívhatlak így? A Charlotte túl komolyan hangzik. - Az ilyen típusú lányoknál szerintem nem baj, ha egy kicsit közvetlenebbül kezdem az ismerkedést, mint általában. Szerintem ő nem fog ettől megriadni, sőt talán még veszi is a lapot és ő is rákontráz valamivel.
- Én meg Dávid. - Direkt nem teszem hozzá a vezetéknevem, mert mindig jó ha valamit nem tud rólunk a másik. Mivel még nem ismerjük egymást, ezért csak olyan dolgot hallgathatok el, amit ő már elárult magáról.
- Ejjha! Vagy nagyon jó emberismerő vagy, vagy láttál már a klubhelyiségben. És ha a második, akkor ebből kifolyólag szintén rellonos. Meg szerintem amúgy is. - 
Elsőre tényleg rellonosnak tűnik a lány, mert van benne valami... nem is tudom, hogy mondjam. Az ami bennem is van és az összes többi zöldben, viszont a többiekből észrevehetően hiányzik.
- Finomat. - felelek vigyorogva, majd kinyújtom rá a nyelvemet.
- Ha érdekel, akkor gyere ide és kóstold meg! -mondom neki még mindig széles vigyorral az arcomon.
Igazából mégse bánom, hogy megszólított, hátha lesz egy jó estém... vagy talán több is... meglátjuk.

Sziasztook!
Mizujs veletek?

Hsz-ben?
Én ma már írtam egyet-kettőt, úgyhogy jól állok amúgy délután volt ma suli, ami elég érdekes volt, de azért tetszett

Sziaa

Jó tudom, hogy furcsa de nálam ez még az újdonság erejével hatott Itt nem szokás ilyesmit csinálni és amúgy is rövidített órák voltak ^^

Nem hinném, hogy túl gyakran lesz

Igen sajna szoktak lenni elég nagy kimaradások, amikor nem igazán jövök föl... :/ De most épp lelkeske vagyok

Megyünk Mira  

Sziasztoksziasztok!
Errefelé nincs semmi különös

Mizujs Wendy?

Mi lesz kedden Boti?