|
|
|
|
Dobrai Vanda
INAKTÍV
Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
|
Köszi Mihael, most megnyugodtam... vagyis dehogy nyugodtam!!!!! Hát minden fontos dolgom ott van! Másik tornyon próbálkozzatok, van még bőven!!!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dobrai Vanda
INAKTÍV
Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
|
[Magányosan]Nem voltak túl jó napjaim az elmúlt pár héten. Természetesen most kellett feltűnnie egy régi "kedves" ismerősnek is, akitől nem félek, hanem rettegek. Olivérrel az elmúlt napokban párszor összefutottam, átbeszéltünk egy-két dolgot, de az esetek többségében próbáltam kerülni a fiút. Nem lett volna jó ötlet együtt mutatkoznunk. A legtöbb időt az iskola falai között töltöttem, azon belül is a szobámban, ahová csak a mestertanoncok juthatnak be. Beletemetkeztem a munkába, és ez meg is látszott rajtam. Eléggé csapzottan nézek ki, nem úgy, mint ahogy egy vélának illene. Szemeim alatt karikák éktelenkednek, mivel napok óta alig bírok aludni. Ha el is alszom, akkor sem sokáig, mivel megizzadtan riadok fel egy rémálom miatt. A múlt kísért. Az a fránya sötét múlt, ami az ember legszívesebben kizárna az életéből, az emlékezetéből. Nem gondoltam volna 20 évesen, hogy egyszer ennyire a pokolba fogom kívánni magam. Opelianak kiadtam parancsba, hogy maradjon a suliban, a jól megszokott kis szobájában. Ne menjen haza, és a legtöbb cuccát hozza el. Én is amit csak tudtam, és ami fontos, azt elhordtam onnan, és jó alaposan bezártam az ajtót. Dongó most az egyik kedves szomszédnál csövezik, mivel az iskolába nem akartam behozni. Utálja a gyerekeket, itt meg ugye szinte csak azok vannak. Napok óta próbálom elintézni az új házat, ahova el tudunk költözni. Szeretem azt a kis lakást, de ott nem vagyunk egyelőre biztonságban. Ismerem Dávidot, elég közelről, sőt, talán túl közelről is. Ha egyszer eldöntötte, hogy megtalál, akkor nincs az a mágustanoda ami őt megállítja. Milyen jó, ha az ember egy "báróval" köt egyességet, főleg, ha egy olyannal, akinek még varázsereje is van. Gratulálok Vanda! Az új ház messzebb van a falutól, pontosan a falu határában van, benn az erdőben. Természetesen nem annyira benn, de pont úgy, hogy ne lehessen rálátni. Ophelia egyelőre annyit tud, hogy költözünk. Azt adtam be neki, hogy lejárt a szerződésem, és valaki más vette ki a lakást. Nem fogom elmondani neki, hogy mekkora bajban vagyok. Jelen esetben én vagyok a felnőtt, ő a gyerek, és nem traktálhatom mindenféle problémával. De Karácsony van, amikor is el kell felejteni azokat a bizonyos problémákat. Az iskola díszbe öltözött és a bál napja is elérkezett. Utóbbin nekem is illene megjelennem, szóval kimozdultam az iskolából. Meglátogattam a faluban az egyik fodrászt, aki egy igen mutatós frizurát alkotott szőke tincseimből. Ezután egyik kedves ismerősöm egy szolid, de mégis elegáns sminket varázsolt arcomra. Meg tudtam volna én is csinálni, de azoknak a karikáknak profira volt szükségük, és sok-sok alapozóra. Sokáig nem vesztegettem lenn az időmet. Visszafelé még beugrottam a lakásba egy ruháért, majd megálltam egy kávéra, és már tekertem is vissza az iskolában. Az út alatt gyomromban végig hatalmas görcs volt, mint ahogy torkomban is. A nap további részét pihenéssel, majd további készülődéssel töltöttem. Számomra a karácsony színe a piros, így egy ilyen színű, elől felsliccelt ruhát választottam. Amikor elérkezett a idő, magassarkúmban lesétáltam a nagyterembe, és türelmesen vártam, hogy valaki hozzám csapódjon.
|
|
|
|
|
Dobrai Vanda
INAKTÍV
Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
|
[Zalán]Ahogy nagy magányomban ácsorgok gondolataim valahogy nagyon nem a karácsony körül forognak. Sokkal inkább a körülöttem kialakult zűrök körül. Viszont ideje lenne végre kikapcsolnom a kattogó agyamat, és az ünnepre koncentrálni. Szerencsére a megmentő "seregem" hamarosan el is indul felém, ami csak akkor tűnik fel nekem, amikor előttem áll. A Serege egyszemélyes, és az egy fő pedig Zalán. Egy mosolyt ejtek meg felé, és amikor a virágot meglátom, az a mosoly még szélesebb lett. - Óó, köszönöm! Nagyon szép! - Orromhoz emelem a virágot és megszagolom. Kellemes illata van annak ellenére is, hogy már erősen december közepét tapossuk. Bár a varázsló társadalomban semmi sem lehetetlen. A virág szaglászása nem tart sokáig, mivel Zalán a kezét nyújtja felém. Sejtve, hogy ebből mi lesz, kissé félve nyújtom felé a kezem. Sok férfi nincs tisztában a kézcsók adásával. A megszokott az, hogy a nő keze a végére tocsog a nyálban, pedig nagyon nem úgy kellene. Sajnálatos módon, én tisztában vagyok a dologgal, mivel mindig is érdekelt a viselkedéskultúra. A rendes kézcsók adásánál a férfi ajka nem ér a nő kezéhez, hanem csak a kézfej fölé tartja az ajkát, de nem érinti hozzá, valamint nem nyom egy nagy cuppanós puszit rá. Szinte még csak puszit sem ad, hangtalan az egész. Ennek ellenére nagyon nem ez a bevett szokás. Nem reménykedve, hogy Zalán ezzel tisztában van, nyújtom felé a kezem. Nagy megkönnyebbülés lenne, ha a férfi is tudná az etikett alapvető szabályait és nem nyálazná össze a kezem. De majd most kiderül. - Köszönöm kérdésed remekül vagyok. Végre itt a karácsony! Na és te, hogy vagy mostanság? Igen, egy ital jól esne. - Újabb mosolyt küldök felé, közben pedig halálra szidom magam, mert nem szép dolog hazudni. Ejj-ejj Vanda, nagyon csúnya dolog! Viszont egy ital valóban jól jönne, főleg ha alkohol is van benne. Az kellene most nekem. Néhány feles, és máris nem agyalnék ennyit. Ahogy Zalánnal beljebb sétálunk végigmérem a tömeget. Meg kell állapítanom, hogy a fiúk nagy része megfelelően van felöltözve, de nagyon sok lány nem. Mivel esti ünnepségről van szó, így nem félünnepélyes, hanem ünnepélyes öltözet van előírva, ami hosszú ruhát takar. De ezzel természetesen nem kell mindenkinek tisztában lennie. Útközben pár diákomnak odaköszönök, vagy esetleg teszek egy-egy kedves megjegyzést. - Amúgy van már partnered a ma estére, vagy te is csak azért vagy itt, mert muszáj? - kérdem Zalánt és legbelül reménykedem, hogy egész este itt marad velem. Semmi kedvem egyedül tengni és lengni a tömegben. Na meg amúgy is szívesen megismerkednék vele jobban.
|
|
|
|
|
Dobrai Vanda
INAKTÍV
Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
|
[Ophelia, Blaise, Zalán]Zalán társaságában elfogyasztok egy pohár italt, miközben beszélgetünk. Azonban sokáig nem tudunk kettesben lenni, mivel Ophelia tűnik fel a színen. Eléggé célirányosan felénk tart, és az arcát elnézve nem akarom tudni, hogy mi jár a csöpp fejében. Már ismerem annyira, hogy sejtsem mikor mit árul el az arca. Valóban odacsapódik hozzánk, amit nem igazán értek. Neki elvileg a pasijával kellene lennie, de őt sehol se látom. Furcsa, hogy külön jöttek. Én teljesen abban voltam, hogy majd együtt érkeznek. Ezért is léptem le egyedül, és nem szóltam neki, hogy jöjjön velem. Na de már mindegy. Legközelebb előbb megérdeklődöm, hogy hogyan és kivel jön a bálba. Természetesen a tőle megszokott kedvességgel nyitja a beszélgetést. Egy szemforgatással reagálom le az "elveszett szépérzékemet", majd sóhajtok egyet, és viszonozom a puszit. - Te is jól nézel ki. Hirtelen rád sem ismertem ebben a szerelésben. - Opheliat nem sűrűn láttam még így kiöltözve, ilyen elegánsan és összeszedetten. Lehet csak én találkozom vele mindig rosszkor, de nekem ez az arca még új. - Amúgy meg nem értem, mi bajod van a stílusommal... - ezt így még hozzáteszem, majd Zalánra nézek, akit Oph is kiszúrt időközben, és jól nevelt gyerekként be is mutatkozik neki. Első gondolatom az volt, amikor tudtam, mi jön, hogy csak el ne rontsa itt nekem azt a csöpp esélyem ami talán van Zalánnál. De kellemes csalódás volt, hogy nála nem valami kedveskedéssel indított, hanem normálisan bemutatkozott. - Blaise merre van? - érdeklődöm drága rokonomtól, de a választ hamarosan meg is kapom. Pár perc múlva már a fiú is ott ácsorog mellettünk, ő is kicsípve. Nagyon aranyosak együtt, bár féltenem kéne Opheliát a sráctól. Sok jót még nem hallottam róla, de annyira rosszakat sem. Viszont azon az állásponton vagyok, hogy Oph nagylány és talán tudja mit csinál, bár ebben nem mindig vagyok biztos. Sőt, hogy teljesen pontos legyek: az esetek többségében úgy érzem, nem tudja mit csinál, és, jól dönt-e. - Szia Blaise! - küldök egy mosolyt a fiú felé, majd Opheliára pillantok, majd vissza Blaisere. Hirtelen ötletem sincs, hogy mit kellene mondanom. Itt egy tanár kollégám, aki már egy ideje felkeltette az érdeklődésemet, és nem akarok gyerekesnek tűnni előtte. Itt van Ophelia pasija, akit alig ismerem, csak párszor futottunk össze, akkor is csak pár szót váltottunk. Na és zárásként itt van Ophelia, aki sok-sok mindent tud rólam, és aki a legtöbb oldalamat ismeri. Azt nem mondom, hogy az összeset, de a legtöbbet igen. Előtte sehogy se tudom már szerintem leégeti magam, de a másik két jelenlevő előtt lazán menne. Így csak mosolygok mindenkire, és egy újabb ital után nyúlok.
|
|
|
|
|
Dobrai Vanda
INAKTÍV
Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
|
[Ophelia, Blaise, Zalán, Viktor]Az események nem kicsit pörögtek fel körülöttem. Zalánra pillantok, akiről lesül, hogy nem akar belekeveredni ebbe a családi drámába, és inkább távozóra fogná a dolgot. Biccentek neki, hogy nyugodtan lépjen le ha szeretne, teljesen megértem. Úgy fest beletrafáltam a közepébe a dolognak, mivel bocsánatkérő mosolyt küld felém, majd int, hogy később még visszatér, végül pedig lelép. Egy hatalmas sóhaj tör fel belőlem. Úgy fest ezt az estét is egyedül töltöm. Összefonom karjaimat a mellkasom előtt, majd a vitatkozó párost vizsgálom. Hol Ophra, hol Blaisere pillantok, attól függ, hogy ki beszél. Oph elviharzik, de előbb egy kis dobozták vág az asztalra. Nyilván nem tart igényt rá, de az első gondolatom az, hogy majd elviszem haza, és ha megenyhült odaadom neki. Tudom, hogy holnap már bánná, hogy itt hagyta, és mondjuk legközelebb valaki máson látná viszont. Viszont erre nincs lehetőségem. Blaise közli, hogy ő ezt nem csinálja tovább. Ez annyira édesen jött ki, hogy egy mosoly szaladt át az arcomon. Egyszerűen nem bírtam elfojtani. Olyan kis aranyosak még így is, hogy Oph hisztizik, Blaise pedig kezdi feladni, mind az elveit, mind a küszködést. Megcsóválom a fejem, hogy Ophelia milyen fesztivált rendezett. Teljesen nem vagyok tisztában azzal, hogy ez miért is volt. Én csak annyit láttam, hogy a fiú egy másik lánnyal érkezett. Oké, persze, én is biztos kiakadtam volna. Na de ennyire?! Biztos más is van a háttérben. Tekintetemmel követem unokahúgom távolodó alakját, de közben Blaisere is figyelek. A kisebb panaszkodásra - amit amúgy teljesen megértek - csak egy mondatot tudtam kinyögni. - Kitartás! - közöltem, de ezt már leginkább csak a fiú hátának, mivel ő is távozóra fogta. Ott maradok egyedül, és tekintetemmel Zalánt keresem, de a férfi már sehol sincs. Egy mély sóhaj tör fel belőlem. Egyedül maradtam. Újra végignézek a tömegen. Mindenki jól érzi magát, a legtöbbek valakivel vannak, csak én ácsorgok itt egyedül. Úgy döntök, hogy nem égetem magam tovább. A tanári asztalnál ott ül pár kollégám, de most nincs hangulatom csatlakozni. Már éppen indulnék amikor valaki megjelenik mögöttem. Kellemes bizsergés járja át az egész testemet, és a hideg is végigfut a hátamon. Érzem a fiú leheletét a fülemnél, amint belesúgja a cseppet sem tanár-diák viszonyra utaló mondatát. Fél pillanatra még a szemem is lehunyom, és a fiú arcát látom magam előtt. Egy mosoly is megjelenik az arcomon, de amint elém áll, arcom újra komoly. A szívem a torkomban dobog, de tartom magam, és semmi érzelmet nem mutatok ki. - Köszönöm, és neked is Boldog Karácsonyt! - egy kissé erőltetett mosolyt küldök felé, bár ő ezt nem biztos, hogy észreveszi. Mindig is jó színésznő voltam. - Nos nem én tűntem el egyik napról a másikra, és hagytam a tanáromat segéd nélkül. - hangomban némi megrovás hallatszik, de őszintén szólva nem tudok haragudni Viktorra. Ami kettőnk között van, az nem elfogadható. Addig nem amíg én vagyok a tanára, addig nem szabadna úgy tekintenem rá, ahogy teszem. Pár napig ki voltam akadva, hogy lelépett, de idővel elfogadtam, és rájöttem, hogy így volt a legjobb, mivel nem tudom meddig bírtuk volna tartani magunkat. Nem reménykedtem benne, hogy visszajön, és igyekeztem tovább lépni. Félreértések elkerülése végett semmi nem volt köztünk, csak szimplán túlzottan működik az a bizonyos kémia, és ezt mindketten érezzük. - Mit keresel itt? -
|
|
|
|
|
Dobrai Vanda
INAKTÍV
Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
|
[Viktor]A kérdéseimre Viktor készségesen válaszol, amit én rá figyelve, türelmesen hallgatok, és amikor kell, akkor hümmögök egyet, hogy értem. Hegyi levegő kellett az eridonosnak, amit teljesen megértettem. Egyrészt azért mert tudom, hogy a fiú egyik hobbija a hegymászás, másrészt ha tehettem volna, akkor én is leléptem volna innen akkor. A kapcsolatunk eleinte tényleg csak tanár-diák szintű volt: Viktor néha pár órát Vandával töltött, átbeszélték a tanársegédi dolgokat, majd a fiú távozott is. De ezek a találkozók egyre sűrűbben fordultak elő, volt, hogy naponta többször is összefutottak. Hamar megtalálták a közös hangot, jókat nevettek, beszélgettek. Nem egyszer megesett, hogy együtt ültek be kávézni a cukrászdába, vagy esetleg Vanda lakását kereste fel Viktor. Szavak nélkül is hamar rájöttek, hogy ez amit már művelnek nem maradt meg azon a szinten amin kellett volna. Vanda még fiatal, és Viktor pedig csak kicsivel fiatalabb nála. Már nem sorolható a fiú kategóriába, hanem sokkal inkább férfi, abból is a nagyon mutatós példányok egyike. Vanda azon kapta magát, hogy keresi a fiú társaságát, mint valami buta kislány. Rá kellett jönnie, hogy ez amit művel nem jó, mivel az állásával és Viktor jövőjével is játszik. Viszont úgy érezte, hogy a fiú is hasonlóan van vele szemben. Az a fránya kémia! A levegő szinte mindig forrt amikor együtt voltak, mivel muszáj volt találkozniuk, hiszen együtt dolgoztak. De még mielőtt nagyon elfajultak volna a dolgok, Viktor lelépett. Én pedig itt maradtam. Egy pár napig rémes volt, de idővel rájöttem, hogy így a legjobb. Viktor csak jót tett velünk azzal, hogy elment a hegyekbe. Gondoltam, hogyha vissza is jön, akkor én már tudok másképp tekinteni rá, és azok a dolgok is elmúlnak, amik voltak. De nem így lett. Ahogy meghallottam a hangját, és éreztem az illatát, azonnal feltörtek az emlékek, és az, ami anno volt. Az sem sokat segít a helyzetünkön, hogy Viktor egy kisebb ajándékot hozott nekem. Én semmivel sem készültem, mivel nem tudtam, hogy itt lesz. Kellemetlenül pillantottam a csomagra, majd Viktorra, majd ismét a csomagra. Elmerengtem rajta, hogy vegyem-e el, vagy nem kellene újra kezdenünk azt, amit akkor abbahagytunk. Az eszem azt súgta, hogy nem szabad, mert megint kezdődik minden elölről. Bár sosem lehet tudni, hogy Viktorral mi történt az idő alatt. Lehet fülig szerelmes lett, és boldogan tengeti napjait élete szerelmével. Elszorult a torkom ettől a gondolattól. Úgy érzem magam, mint valami buta kamasz, pedig nem kellene. Ha nem lennék tanár, ha nem lenne a diákom. Utálom a mi lenne ha gondolataimat! Végül csak elvettem tőle a csomagot. - Köszönöm szépen! - néztem fel rá, majd odahajoltam hozzá, és egy apró puszit adtam neki. Viszont az a puszi egy kicsit rossz helyen, a szája sarkán landolt. Hirtelen elkaptam a fejem, mintha nem így terveztem volna, hogy aki esetleg látja, azt higgye. De ha Viktor a szemeimbe nézett észrevehette benne azt a némi kacérságot, ami arra enged következtetni, hogy ezt nagyon is így terveztem. Bontogatni kezdem a csomagot, és egy notesz bukkan fel, benne pedig egy karlánc. Utóbbit kiveszem, és a noteszbe csak belelapozok. Majd otthon elolvasom. - Ez...nagyon...szép! Köszönöm! - hirtelen nem találom a szavakat. A karkötőt Viktor felé nyújtom. - Feltennéd nekem kérlek? - kérdem és a csuklómat ott hagyva várom, hogy feltegye. - Én semmivel nem készültem, nem tudtam, hogy visszajössz! - mentegetőztem, és bocsánatkérően pislogtam Viktorra. Néma hatásszünet után válaszolok csak a rám vonatkozó kérdésére. - Nos nem sok minden. Egy új tárgyon dolgozom, elköltözte egy kertes házba és Ophelia is velem lakik. Élem az életemet. - mosolygok rá. Arról nem kell tudnia, hogy hatalmas bajban vagyok Olivérrel együtt. Ez senki másra nem tartozik. - Meddig maradsz?
|
|
|
|
|
Dobrai Vanda
INAKTÍV
Vélavérű
RPG hsz: 75
Összes hsz: 732
|
[Viktor]A karkötő felcsatolása nem megy zökkenőmentesen, mivel Viktor keze meg-megremeg közben. Elég sokáig elbíbelődik a karkötővel, majd végigsimít a kézfejemen. Egy mély sóhaj tör fel belőlem, tudván, hogy már most túl messzire mentünk ezekkel. De úgy fest se ő, se én nem tudunk nemet parancsolni magunknak. Lehet az ünnep váltja ki ezt belőlünk, lehet az a nem kevés idő, amíg nem találkoztunk. Nem lehet tudni, de most mindkettőnk szemében ugyan az csillog. Meg kéne fordulnom és ott kellene hagynom őt, mert ha ez így megy tovább, akkor nem fog érdekelni, hogy az állásommal szórakozok. Viktor nem engedi el a kezemet, így nem tudom rendesen megszemlélni a kis noteszt, amiben valamilyen irományok vannak. Az eszem nem kapcsol időben, hogy el kellene húznom a kezemet, mielőtt valaki észreveszi. Hol Viktor szemeibe nézek, hol pedig a kezeinkre és a karkötőre. Tanácstalan vagyok. Szerencsére Viktor hamarabb kapcsol, és a zsebeibe mélyeszti a kezeit, majd közömbös hangnemet megütve, egy közömbös témát dob fel. Ekkor egy hatalmas sóhaj tör fel belőlem. Mintha megkönnyebbültem volna. Nyugodtan és kimérten válaszolok neki, majd én is intézek hozzá egy kérdést, mely először megnyugtat, majd idegessé tesz. A válasz első fele, miszerint itt marad, valami kellemes bizsergést váltott ki belőlem. De amikor hozzátette, hogy megfordulta a fejébe, hogy máshol fog gyakornokoskodni, akkor szívem hirtelen hevesebben vert. Nem akartam, hogy elmenjen. Az agyam leblokkol és nem tudom mit kellene reagálnom. De Viktor időt sem ad arra, hogy válaszoljak, mivel menni akar. Megragadom a karját, és megrázom a fejem. - Ne menj még! – kérlelem, majd Viktor újabb reakcióját látva ismét lefagyok. Közelebb jön és felém hajol. El kellene húzódnom, vagy el kellene löknöm, de én hülye, ehelyett hol az ajkát, hol a szemeit nézem. Ma nagyon nem vagyok a szavak embere, de Viktor annál inkább az. - Nem szabadba ezt mondanod! Kirúghatnak az iskolából téged is és engem is! Nem akarom, hogy miattam bármi problémád legyen! De… - nem fejezem be a mondatot, viszont Viktor talán kitalálja, mi a folytatás: Te is hiányoztál! Hezitálni kezdek, de végül megfogom a kezét, majd a táncparkett felé húzom, mintha csak simán táncolni akarnék. - Gyere! - közlöm vele, majd a tömegbe érve bal kezem a vállára teszem, a jobb kezemet pedig az ő bal tenyerébe fektetem. Táncolni kezdek, és talán ős is követni kezdi a zene ritmusát. Megtartom a kötelező távolságot, mintha csak tanár és diák táncolna egymással - ami amúgy teljesen elfogadott. Viszont nem sokáig maradunk a tomboló tömegben, mert lassan kisasszézunk a nagyteremből, és a faluig meg sem állok. Hogy egész pontos legyek: a régi vadászházig meg sem állunk. Igaz még ténylegesen nem az enyém, de a kulcsokat már megkaptam. Szerencsére a vélaség meggyőzte a tulajdonost, hogy nem fogom kirabolni, hanem csak meg akarom nézni a házat. Holnap vissza kell adnom őket, ha nem veszem ki, de ma estére még nálam maradnak. Ezt ki kell használni, mivel ott senki nem fog keresni engem...minket. Sajnos akarva-akaratlanul felszínre tört a régi énem. Az-az énem amire nem vagyok túl büszke, és amit nagyon igyekszem elnyomni magamban. Nem tudtam nemet parancsolni a vágyaimnak, még akkor sem ha ezen kettőnk sorsa múlik. Természetesen Viktor bármikor megálljt parancsolhat és leléphet, de nem érzem úgy, hogy ez akár csak egy percre is megfordult volna a fejében. Remélem nem most fog visszatáncolni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
