Hello szia mindenki!  

Úgy érzem, hogy nem nagyon értem miről is van szó. Kicsit lemaradtam.  

[Vincent]

Nos ma délután befutott a vonatom a hőn áhított faluba. Két hatalmas csomaggal felpakolva caflattam végig a falu főutcáján. Szállásomat még nem foglalhatom el, így most nincs hol aludnom. Valami hotelt vagy motelt kell keresnem estére, ha csak nem akarok megfagyni és elázni. Bár egyelőre semmi másra nem vágyom, mint valami jó erős italra, vagy esetleg egy sörre, vagy egyéb ilyen finomságra.
 Már nagyon izgultam az elmúlt két napban. Alig vártam, hogy költözhessek. A szüleim már hozzászoktak, hogy utazgatok, költözök, és hosszabb ideig vagyok külföldön. Tehát semmi veszekedés, sírás vagy ilyesmi nem volt. A nagyobb, nehezebb dolgokat majd ha meglesz a lakásom akkor küldik utánam. Gondolok itt most ilyenre, hogy bútorok, konyhai, fürdőszobai eszközök, valamint drága, egyetlen kiskutyám, aki már annyira nem kicsi, de kutya. Ő úgymond a kabalám, akit a volt barátomtól kaptam. Tudom érdekes összeállítás, hogy ex, és tőle kapott ajándék a kabalám. De egyszerűen úgy  imádom a kis dögöt, hogy nem tudtam volna eldobni magamtól a szakítás után. Igaz elég jó viszonyba maradtunk a szakítás után. Nem az az érzés van bennem, hogy utálom őt, amikor visszagondolok rá.
Magányosan sétálok a csepegő esőben, mögöttem gurul egy bőrönd és vállamról is egy nagyobb táska lóg le. Úgy érzem magam, mint egy málhás szamár. Az eső egyre jobban esik, szóval sürgősen kell találnom egy kocsmát. Útbaigazítást kérek egy idősebb férfitől, aki hamar rá is vágja, hogy hol van a falu legjobb kocsmája. Elmeséli, hogy merre jutok el oda, majd tovább folytatom utam, immár célirányosan.  Nemsokára meg is érkezem a kocsmához, ahonnan erőteljes füst tódul ki. Úgy látszik ennek a világnak nem kell betartani a törvényt, amit nem rég hoztak meg.
Besétálok és nagyjából egy perc alatt sikerül az összes bennlévő férfi figyelmét felkeltenem. Mosollyal az arcomon sétálok oda az egyik szabad asztalhoz, majd az egyik székre ledobom az utazótáskát, a bőröndöt magam mellé állítom, leveszem a kabátom, majd leülök.  Nemsokára egy pincér jelenik meg mellettem, aki mindennek tűnik csak kedvesnek nem. Rendelek 4 cent tequilát, majd várok. Eközben pedig alaposan szemügyre veszem a körülöttem ülőket.

[Adorján]

Két napja tartózkodom a faluba és jelenleg azon tevékenykedek, hogy minden kicsi porcikáját megismerjem. Már eltalálok a főtérre, az élelmiszer boltba valamint a kocsmába. Tervezem, hogy majd ellátogatok fel a közeli iskolához is, bár nem tudom, hogy idegeneket be e engednek. Remélem igen. Elvileg nagyon mutatós az épület, én pedig imádom az ilyen misztikus, ódon kastélyokat. Szóval már csak annyi van hátra, hogy találjak valakit, aki bevisz és esetleg meg is mutatja az épület minden zegzugát.
A mai napom is felfedezéssel, sétálással telt. Szerencsére jobb idő volt, mint az érkezésem napján. Kabát és sál még kellett, de legalább nem esett az a fránya eső. Hamarosan halloween, szóval úgy döntöttem ellátogatok a temetőbe. Ha valahol akkor ott tuti találkozok szellemekkel, ami pedig nagyon vonz. „Munkahelyi ártalom.” Kis segítséggel ugyan, de megtaláltam a temetőt, ahol azonban semmi nem volt, csak pár idős néni tisztítgatta a sírokat. Gondolom készülnek a halottak napjára, ami a héten lesz. Egyik idő hölgyike megállított, hogy nem e tudnék neki segíteni, mert ő nem ér el valamit, meg a lába is fáj, és a háta is, meg ami csak van rajta minden. Mivel anyáék mindig arra tanítottak, hogy segítőkész és tisztelettudó legyek az idősebbekkel, így természetesen segítettem neki. Nagyjából az egész sírt én takarítottam le, ő pedig csak ott ücsörgött mellettem és beszélgetett a férjével, aki a sírban fekszik. Nem értettem először, hogy mi is van a nénivel. Első gondolatom az volt, hogy csak magában beszél, de mikor bemutatott a férfinek – akinek még csak a szelleme sem volt ott – nos akkor csak rámosolyogtam és nem szóltam semmit. Öreg néninél már nem volt minden kerék a helyén, de az öregség ezzel jár. Megköszönte a segítséget mikor végeztem, én pedig távoztam, el a sírtól, el a temetőből. Tovább bandukoltam mígnem elértem egy nagyon mutatós kis helyre. A lakósor végén egy apró tavacska várta a pihenni vágyókat. Nagyon tetszett. Annyira nyugodt volt, és meghitt. A távolban egy párocska sétált kéz a kézben, nem messze tőlem egy idős bácsi horgászott, egy alacsonyabb fán pedig  gyerek mászkált. Olyan filmbe illő jelent volt. Elmosolyodtam, majd kabátom zsebeibe süllyesztettem a kezeimet és a külvilágot kizárva sétálgattam.
Mígnem...
Egyszer csak egy nagy loccsanás, én pedig térdig süllyedek a vízben.
- A fene vinné el! -
Egy nagy sóhaj után megpróbálom kihúzni a lábam de nem akar sikerülni. Ezek szerint mégsem csak sima víz volt, hanem sokkal inkább valami mocsaras, sáros terület. Nem próbálkozok tovább, mert abból biztosan seggre ülés lenne, helyette inkább elkiabálom magam.
- Valaki tudna segíteni?! -

[Adorján]

Szerencsémre nem süllyedtem tovább, de bármennyire is erőlködtem csak nem bírtam szabadulni. Farmerem térdig sáros volt, és mivel néhány helyen "lyukak" is megtalálhatóak voltak rajta, így még nadrág és a lábam közé is beszivárgott. A cipőt is kicsit sajnáltam, ugyanis körülbelül 2 hete vettem. De majd csak meg tudom pucolni valahogy. Mennyivel könnyebb azoknak akik tudnak varázsolni. Nekem ilyen képességem nincs. Anya félvéla, apa mugli. Szóval ha úgy belegondolok akkor 3/4 részt ember vagyok, 1/4 részt pedig mágikus lény... Akárhányszor ebbe belegondolok még a mai napig is kiráz a hideg. Azért elég furcsa még mindig számomra, így 22 év után is, hogy varázslény vagyok. Ha teljes véla lennék, akkor lehet még egy rezervátumba is bekerülhettem volna, ahol nem találnak rám a férfiak. Bár így, hogy csak negyedrészt vagyok ilyen "szörny", így van 1-2 kivétel, aki nincs oda értem. De az általában nagyon ritka. Szinte minden férfi meg van veszve értem, de ezt manapság már nem használom ki. Évente akad kb. 1, aki nem érez semmi késztetés irányomba. Az egyik legjobb barátom is így áll hozzám. Talán pont ezért is szeretem őt annyira.
A kiabálásomat hamar meg is hallja valaki. Egy férfi közelít hozzám, gondolom pálcával a kezében. Hozzá kell még szoknom ehhez is, hogy azokkal a kis fa botocskákkal varázsolni tudnak. De ha egyszer majd ilyen nebulókat szeretnék oktatni, akkor ideje hozzászoknom.
Nem telik el sok idő, és én hamarosan a magasba emelkedem. Szemeim eléggé kikerekednek, és egy kicsit el is kezdek kapálózni. Azonban pár perc eltelte után a sárból kiszabadulva állok a szilárd talajon. Először a lábamat vizsgálom meg. Igaz tiszta sár vagyok, de ez legyen a legkevesebb bajom. Majd ki-, és lemosom amit kell. Ezután a fiatal férfire emelem a tekintetem, és belenézek jó mélyen a szemeibe, s így köszönöm meg a segítséget.
- Igen... Köszönöm szépen! Amúgy Dobrai Vanda vagyok. -
Jobb kezemet a férfi felé nyújtom, és így teszek meg pár lépést, míg elég közel nem érek hozzá. Gondoltam ha már segít akkor talán illene tudnia, hogy kinek, és én is örülnék, ha tudnám ki "mentett meg". Kíváncsi vagyok, hogy vajon rá milyen hatással leszek.

[Adorján]

A férfi fogadta a bemutatkozásomat és hamarosan megtudom, hogy ki is az én hős megmentőm. Úgy érzem ma van a különleges nevek találkozója. Adorján, Vanda. Talán nem minden második ismerősét hívják így az embernek. Vagy ha tévedek, akkor Isten bocsáss meg, hogy egyik volt tanárom szavaival éljek. Előszeretettel használta ezt, szinte minden órán el tudta sütni valahol. Az ő védjegyévé vált, de mi is átvettük tőle. Na de ez igazából lényegtelen.
Érdekes mosoly ül ki az arcomra, amikor a bemutatkozás után különös kérdést kapok. Hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Nem érzem magam kínosan, de nem szeretem ha azonnal rájönnek, hogy van benne varázslatos lényi mivolt is.
- Nagymamám véla, édesanyám félvéla, én pedig értelemszerűen negyed. -
Válaszolom továbbra is mosolyogva, de rengeteg kérdés fogalmazódik meg a fejembe eközben, melyek kikívánkoznak.  
- Esetleg szabad tudni, hogy honnan jöttél rá így pár pillanat alatt? Ahogy látom nincs "zavaró" hatással rád. Ez minek köszönhető?! Ne haragudj, de ez annyira ritka, hogy muszáj kifaggatnom téged. Jaj, amúgy remélem nem gond, hogy tegezőre fogtam a dolgot. Nem tűnsz egy öregembernek. -
Szemeimben kíváncsiság csillog, és még kíváncsibban személem, amikor Adorján lepucolja a lábamat. Egy kis hókuszpók, és már semmi kosz sincs rajtam. Ez valami eszméletlen, kár, hogy én nem tudok ilyeneket művelni. Szerintem nagyon jól ellenék vele.
- Köszönöm szépen! Amúgy nem zavar, hogy egy "lénnyel" beszélgetsz? Van aki nem díjazta, hogy van bennem varázslény vér is. -
Rengeteg kérdés, és egyik butább, mint a másik. De ettől függetlenül izgatottan várva a választ teszem fel neki.

Kitöltöttem és ENFJ lettem.

"Lágy szívű, empatikus és felelősségteljes. Könnyen ráhangolódik másokra. Mindenkiben meglátja a lehetőséget, és segíti mások önmegvalósítását. Jó hatással van az egyénekre és csapatokra. Hűséges. Megszívleli a dicséretet és a kritikát. Könnyen barátkozik és nagyon jó vezető."

Szép estét!   *beleskelődik*

Nocsak, ilyen nőfaló vagy Robi?  

Akkor használd ki rendesen!  

[Adorján]

 Nem tudtam eldönteni, hogy Adorján tényleg ennyire figyel, és érdekli a dolog, vagy csak megjátssza. Kár, hogy nekem nincs olyan képességem, mint amilyen neki van, és amibe beavat. Félre biccentett fejjel hallgatom amit mond, és erőteljesen bólogatok, bár nem nagyon értem, hogyan képes erre. Persze láttam én filmeket ahol az emberek tudtak olvasni a másik gondolataiba. De nem gondoltam volna, hogy ez ténylegesen is létezik. Látszik, hogy nem a varázslókat tanulmányoztam eddig, hanem a szellemeket.
- Ez elég érdekesnek hangzik. Én nem tudom ezt esetleg megtanulni? –
Sejtem, hogy nem sok esély van arra, hogy egy negyedrészt varázslény tudjon olvasni az emberek gondolataiba, de azért egy próbát megér a kérdés. Sok veszteni valóm nincs, maximum totál idiótának fog nézni Adorján.
A lényes kérdésemre egy kedves választ kaptam, miszerint nem vagyok fura, és látott már nálam durvább dolgokat is. Ezen kicsit felnevetek. Aranyosan fogalmazta meg, gondolom nem akart megsérteni semmivel. A nevetgélésem után egy kérdést intéz hozzám Adorján, amire én természetesen készséggel válaszolok. Ha már ennyi mindent megtudtunk a másikról pár perc alatt, akkor ez az apróság már simán belefér.
- Hát egyelőre a hotelben béreltem ki egy szobát. De már tervben vagy, hogy kiveszek egy lakást. Bár reményeim szerint a következő tanévben már a közeli iskolában fogok tanítani. Esetleg hallottál már valamit arról a suliról? Jártál már benne? Te is itt élsz a faluban?  –
Ismét izgatottan bombázom meg Adorjánt a monológommal és a kérdéseimmel. Remélem nem kérdeztem semmi rosszat, bár ezekben semmi rossz nincs, szóval nyugodt szívvel várom a választ.

Egy ideig még elbeszélgetünk Adorjánnal mind az ő képességéről, mind az én vélaságomról, majd egy rövid távon együtt megyünk hazafelé. Én a társas lakásnál elköszönök, ő pedig folytatja tovább az útját hazafelé.

Ritka pillanatok egyike, én is bekukkantok ide.
Sziasztok!  

[Barbara]

Ez ma nem igazán az én napom volt. Reggel eltörtem a kedvenc bögrémet, ami ha boszorkány lennék, fél perc alatt helyre tudnék hozni. De nem vagyok, így mély búcsút kellett vennem tőle, miközben a kukába dobtam. A bögrét még az exemtől kaptam, mint ahogy a kutyámat is. Délelőtt folyamán nem csak a bögre, hanem sok más dolog is kipottyant a kezemből. Szerencsére ezek nem voltak törékenyek. Ebédre kutyultam magamnak egy adag wellington pulykamellet, de túlzottan sós lett. Ennek ellenére megettem, mivel nem olcsó étel, de vagy egy liter teát megittam mellé. Délután jobbnak láttam nem csinálni semmit, így egész nap csak hevertem a kanapén, olvasgattam, Dongóval játszottam, majd elszaladtam a postámért.
Teljesen kiborultam amikor megláttam az a flancos borítékot. Nem mertem kinyitni, nem akartam látni, hogy mi van benne. De kénytelen voltam. Legrosszabb rémálmom beteljesült. Egy esküvői meghívó díszelgett benne, mellette pedig egy levél. Dávid kézírása, és az ő neve állt a meghívón. Megnősül. A levél kiesett a kezemből miután elolvastam, majd szépen csendesen elsírtam magam. Most tudatosult bennem, hogy tényleg, végleg vége. Valahol legbelül még reménykedtem, hogy mi majd kibékülünk, és minden úgy lesz, mint régen. De nem! Tévedtem!
Letöröltem a könnyeim, majd még egyszer átfutottam a levelet, melyben Dávid megírta, hogy nagyon sajnálja, de ő most boldog, és nekem is ezt kívánja, és nagyon reméli, hogy nem haragszok rá, és elmegyek az esküvőre. Nos nem rosszból, de azt lesheti. Nem fogom végignézni, ahogy elveszi azt a nőt.
Úgy döntöttem, hogy erre inni kell egyet, szóval letusoltam, tettem vettem, majd kabátomat felhúzva indultam meg a csárda felé. A mai ruhaválasztásom egy bordó denevér ujjú pulcsira esett, alá egy fekete pántos topp került, ehhez egy fekete, bőrhatású cicanacit társítottam, végül egy fekete szögecses bokacsizmával zártam az öltözetemet. Szintén szögecses táskám lóg az oldalamon. Így lépkedek be a csárdába, majd azonnal a pulthoz lépek.
- 2x2 cent Bacardit kérek és egy korsó vajsört. -
A pultos biccent, majd hamarosan érkezik a két rövid, majd a sör is. Az egyik adag rumot ott helyben lehúzom, majd megfogom a másik két italt, és asztal után nézek. Az egyiknél egy fiatal lányt pillantok meg, akiben az új szomszédot vélem felfedezni. Odalépkedek hozzá, majd megállok az asztal mellett.
- Szia! Gond lenne ha csatlakoznék? Te költöztél be abba a hatalmas házba, ugye? -

[Barbara]

A lány belement, hogy helyet foglaljak az asztalánál.
- Köszönöm. -
Letettem a két italt az asztalra, majd levettem a kabátomat. A szék támlájára akasztom, majd a sálamat belegyűröm a kabát ujjába. Ezután foglalok csak helyet újdonsült beszélgetőpartneremmel szemben. Miután leülök egy kérdést intéz felém, ami egyben az én kérdésemre egy válasz is. Ezek szerint jól sejtettem, hogy ő költözött be abba a házba.
- Igen itt. De kissé szerényebb körülmények között. -
Hát valóban van némi különbség az ő hatalmas háza, és az én padlástéri lakásom között. Bár nem panaszkodom. Teljesen jól elvagyok ott. Na meg nem is tudom mit kezdenék egyedül egy akkora épületbe, amibe most ő lakik. Ha nagy családom lenne, akkor természetesen nagyobb házban élnék. De egyelőre se pasi, se férj, se gyerek, se semmi. Élem az egyedülállók olykor boldog, olykor pedig boldogtalan életét.
Hamarosan megtudom, hogy a lány a Barbara névre hallgat.
- Nagyon örülök Barbara. Én Dobrai Vanda vagyok. -
Elfogadom a kézfogást, kissé "megrázom" Barbi kezét, majd egy kedves mosolyt küldök felé.
- Barbarának vagy inkább Barbinak szoktak szólítani? -
Valami oknál fogva szeretem becézni az embereket. Az olyan, mintha sokkal közvetlenebb lenne a viszony közöttünk. De ha ő jobban szereti, ha a teljes nevén hívják, akkor, hogy jövök én ahhoz, hogy becézgessem. A válasza után felemelem az apró poharat és elhúzom a második adag rumot. Érzem, ahogy az alkohol okozta forróság szétterjed bennem. Lehet nem ez a legjobb módja a felejtésnek, de legalább a ma estére jobb kedvre derít. A rum után a korsóért nyúlok és iszok egy kortyot belőle. Ezután szemügyre veszem a korsót, és végre megértem miért törölgette az előbb Barbi a sajátját.
- Hát mit ne mondjak, eléggé... igénytelen?! -
Nem találtam jobb szót rá. A pohár széle koszos volt. Simán lehetett volna róla ujjlenyomatot venni. A korsó másik oldalán egy rúzsnyom díszelgett erőteljesen rászáradva. Kezem a magasba emelkedik, amit a pultos észre is vesz. Intek neki, hogy jöjjön ide. Értetlenül bámul rám, de azért kimászik a pultja mögül, és hamarosan ott áll mellettem.
- Elnézést, de nagyon koszos a korsó. Hozna nekem egy másikat, tiszta, rúzsfoltmentesbe? -
A pultos horkant egyet, de elveszi a korsót és távozik, ezután ismét Barbira pillantok.
- Amúgy mi szél hozott a faluba? -

[Barbara]

Barbi újabb kérdéseire először elmosolyodom, majd egy választ is kinyögök.
- A társasház, padlástéri lakásában. Annyira régóta nem. Nagyjából egy tanítási éve. Szóval még én is félig meddig új vagyok a környéken. -
A mosolyom oka nem volt más, mint a két épület közötti különbség. Nem tudom mennyire foglalkozik Barbi az ilyen külsőségekkel. Az ő házát elnézve igen pénzes. A gazdagokra pedig jellemző, hogy lenézik a kevésbé módosabbakat. Majd most kiderül, hogy ő is tucat e, avagy sem. Félreértések elkerülése végett: én nem szégyellem a lakást. Nekem tökéletesen megfelel, és ahogy be van rendezve, azt egyszerűen imádom. Valamin ami még praktikus benne az az, hogy minden a kezem alatt van. A takarításról már nem is beszélve. Kíváncsi lennék, hogy Barbi házát hányan takarítják.
Kérdésemre miszerint, melyik nevét szokta használni, hamar megkapta a választ. A Barbi valóban sokkal barátságosabb. A Barbara olyan kemény hangzású. Ő pedig így elnézve egy törékeny fiatal lánynak tűnik.
A pultos odahívása, majd új rendelés leadása után, én intézek egy kérdést Barbi felé. Érdeklődve hallgatom a választ, majd egy kedves mosoly jelenik meg az arcomon. Ez nem fagy le róla válaszadás közben sem.
- Ereklyekutató. Az nagyon érdekes lehet. Ha jól tudom akkor ezt mestertanoncok tanulhatják. Ha nem így van akkor kérlek javíts ki. Még nem vagyok tisztába vele. De reményeim szerint majd 1 év múlva tudni fogom, hogy mi hogyan működik. –
Egy kisebb hatásszünet következik ezután, mivel a pultos meghozza a sört. Lecsapja elém az asztalra, ismét horkant egyet, majd távozik.
- Köszönöm! – kiabálok utána szúrós szemekkel, majd ezután újra a világutazó lányra koncentrálok.
- Ahogy mondod! Csodálatos helyek vannak a Földön.  Kedvenc város vagy ország.. hmm.. nem igazán tudok róla. Annyira sok helyre nem jutottam még el, így nem tudok erről nyilatkozni. -
Az én és a családom anyagi helyzete nem engedte meg, hogy világutazó legyek. Eljutottam már pár helyre, de leginkább Magyarországgal sikerült rendesen megismerkednem. Ezen kívül pedig csak a környező országok jutottak számomra.
- Te minek köszönheted azt, hogy bejártad a fél világot? -

[Seren]

Izgulnom kellene? Az mennyire baj, ha nem izgulok? Pedig mégis csak egy elő állásinterjúra megyek. Igaz még nem a rendes tanári poszt miatt, hanem csak gyakorló tanárság miatt, de akkor is. Állásinterjú! Ilyenen sem sűrűn jártam még életem során, szóval nem vagyok túl rutinos benne. Azt azonban megjegyeztem ,hogy elegánsan ki kell öltözni, kedvesnek, bájosnak kell lenni, de mégis lássák rajtad, hogy érted a dolgod és ha kell kemény is tudsz lenni. Gimnáziumi osztályfőnököm mindig ezzel tömte a fejünket, szóval ha bizonyos matek tételek nem is, de ez rögzült.
Igyekeztem betartani a "légy csinos" dolgot, így az interjú előtt már 2 órával elkezdtem készülődni. Azonban túlzásba se akartam esni, így elég sokat szenvedtem. A hajamat lógva hagytam, egy natúr sminket kentem magamra, majd a ruhásszekrény előtt ácsorogtam minimum 30 percet, de volt az 45 is.
Első ötletem az volt, hogy fekete szoknya, fehér ing. De erről azonnal az iskolai ünnepségek jutottak az eszembe, így gyorsan elvetettem. Nem gimnazistának szeretnék kinézni, hanem egy felnőtt, érett, céltudatos, megbízható nőnek. Ezen cseppet sem segít a bájos, kislányos arcom, és a törékeny testalkat sem.
Egy nagy sóhaj hagyja el ajkaimat amikor kilépek a házból és bezárom az ajtót. Lassan indulok el a teaház felé, de nem izgulok. Tudom mit szeretnék és majd meggyőzöm a másik felet arról, hogy tökéletes leszek gyakorló tanárnak. Magas sarkúban tipegek a cél felé, amiben sajna nem lehet gyorsan közlekedni. Idegesen pillantok az órára... elkéstem. Sietősebbre fogom a lépteimet, és eléggé kifulladok mire a teaházhoz érek.
Benyitok és tekintetemmel nem keresek senkit, mivel nem tudom, hogy néz ki egy bizonyos Eric S. Weaver. A pulthoz sétálok és egy kis segítséget kérek. Megrökönyödve állok a pultnál, amikor egy nálam nem sokkal idősebb férfire mutat a felszolgáló. Igyekszem legyűrni meglepődöttségemet, és egy bájos mosolyt varázsolok arcomra. Így lépkedek oda, az idegesnek látszó férfihez.
- Eric Weaver?! - kérdem, majd ha igennek válaszol akkor folytatom - Elnézést a késésért! Dobrai Vanda vagyok! -
Jobbomat nyújtom a férfi felé, majd miután megtörtént a bemutatkozás levetem a kabátomat, sálamat, és elülök Serennel szemben.  

[Seren]

Kabátomat a szék háttámlájára akasztom, táskám pedig a hátam mögött landol. Úgy fest rosszul éreztem, hogy Seren ideges, ugyanis teljesen nyugodtan közölte, hogy semmi gond. Végül is tényleg nem késtem annyira eget rengetően sokat, csak néhány percet. Kényelembe helyezkedem, megigazítom a szoknyámat és a fekete garbót is, eközben Seren egy kérdést intéz felém.
- Igen köszönöm, egy bögre caffe latte-t szeretnék. -
Egy mosolyt küldök Eric felé, de ahogy elnézem esélytelen, hogy viszonozza. Az arca komoly és rezzenéstelen, gondolom semmi érzelem nem tükröződik rajta. Kicsit feszültnek érzem magam az ilyen emberek társaságában, de mindig próbálom feloldani őket. Általában ez a próbálkozás nem szokott összejönni.
Figyelmesen hallgatom, amit Seren mond, szinte iszom a szavait. Nem akarok semmit sem elrontani, ugyanis nagyon szeretném ezt a gyakornoki állást. Alapból a fizetés sem jönne rosszul, mivel lassan kezdem felélni a tartalékaimat. Valamint kezdek begyöpösödni otthon, vágyom az emberek társaságára. Egy kisebb sóhaj hagyja el ajkaim, amikor közli, hogy nem rajta fog múlni, megkapom e a munkát. Talán ez volt az a pillanat amikor megnyugodtam. Legbelül még mindig motoszkált egy kis izgalom, de ez már nem ült ki arcomra.
- Rendben! - vágom rá és bólintok egyet, hogy még jobban nyomatékosítsam. Pár perc múlva a pincér jelenik meg mellettünk és leteszi a bögre kávét az asztalra. Egy bájos mosoly kíséretében megköszönöm, majd magam elé húzom. Teszek bele nem kevés cukrot, majd kavargatni kezdem. Eközben Seren kipakolja a holmijait az asztalra, amit én csendben figyelek. Kicsit türtőztetnem kellett magam a beállt csendben, ugyan is nagyon kikívánkozott belőlem egy kérdés. Azonban úgy vagyok vele, hogy nem lenne jó ezzel indítani az ismeretségünket.
Minden a helyén van és érkezik is az első kérés.
- Hmm... Gondolom nem mondok újat azzal, hogy negyed részben véla vagyok. Értelemszerűen édesanyám félvéla. 12 év körüli lehettem amikor anya beavatott a dolgokba. Ekkor mesélt nekem egy különleges világról ahol varázslatos lények, boszorkányok, varázslók élnek. Persze először kiröhögtem, de végül csak sikerül meggyőznie. Szóval 12 éves korom óta tudok a varázsvilágról, és arról, hogy egy részem varázslatos lény. -
Válasz után a két kezembe fogom a bögrét, számhoz emelem és iszok egy apró kortyot, majd még egyet, és még egyet, végül a bögrét leteszem az asztala. Egyik kezemmel elengedem a kerámiát és szőke hajamat az egyik vállamra húzom, így csak egy oldalon lóg le. Miután "gatyába ráztam" magam, és megérkezett az újabb kérdés válaszolni kezdek rá.

[Seren]

Úgy tűnik túlzottan is meglátszott rajtam, hogy valami igen csak szúrja az oldalamat, ugyan is egy kérdést intézett felém Seren, amire nem számítottam. Meglepetten pislogok rá, majd meg is mukkanok.
- Semmi! Csak elgondolkodtam. Nem ide tartozik! -
Válaszomból nem jöhet rá, hogy füllentettem mivel igen hatásosan adtam elő magam. Még intettem is egyet az egyik kezemmel, ezzel is nyomatékosítva a dolgot.
Ezután rátérünk a kérdés-felelet dologra. Én készségesen fejtem ki a kérdésekre a választ. Azonban eléggé zavaró, hogy egy idegen férfi ennyi mindent fog tudni rólam, én pedig róla semmit. Ez így nem fer! Én is követem a férfi példáját és hátradőlök a székemben, úgy szürcsölgetem a kávét, és felelek az újabb kérdésre.
- Sosem volt rá szükségem, és sosem éreztem késztetést az iránt, hogy én varázsolni tudjak. Se édesanyám, se nagymamám nem varázsolt élete során, így én sem láttam értelmét belefogni. Na meg ha tényleg menne is, akkor sem aratnék nagy sikereket, mivel alig van bennem véla vér. -
Valóban sosem gondoltam még arra, hogy varázsoljak. Bár mióta idekerültem azóta egyre jobban vonz ez a része is a dolgoknak. Látom magam körül, hogy mennyivel könnyebben boldogulnak az emberek. Amikor beleléptem a sárba, és bokáig elsüllyedtem, akkor Adorján egy pálcasuhintással eltüntette rólam a koszt. Kissé elgondolom ezen, de Seren hangja visszaránt a valóságba. Komoly arckifejezés ül ki rám, ugyan is érdekes kérdést kapok.
- Ezen még sosem gondolkodtam el. De nem szándékozom beköltözni az iskolába. Csupán csak órát tartani járnék be. De ha ennyire bonyolultak a dolgok, akkor lehet meg kellene tanulnom legalább egy zárat kinyitni. -
Azt már nem akartam hozzátenni, hogy egy zseblámpát is be kell szereznem akkor. Úgy vettem észre Eric nem díjazza annyira a humort. Túl komoly személyiségnek tűnik, és amiket hallottam róla. Nem szeretném kihúzni nála a gyufát.
- Te mióta tanítasz az iskolában, na és milyen tárgyat? -
Voltak erről is információim, de jobb biztos embertől hallani a dolgokat. Na és ez volt az a rész, amikor én is eldöntöttem, hogy többet szeretnék megtudni a velem szemben ülőről.

[Seren]

Megnyugtató volt, hogy vannak olyan ketyerék, melyekkel szintén ki lehet például nyitni egy ajtót. Tehát így nem kell megtanulnom varázsolni, ami szerintem nem is menne. Szemem kicsit kikerekedik, amikor Seren közli, hogy "ennyi idősen". Szíven ütött a dolog. Alapból a 22 életév cseppet sem sok, pláne nem úgy, hogy ki sem nézek annyinak. Sokak szerint simán letagadhatnék minimum 2 évet. Ha még rá is teszek egy lapáttal, és mondjuk két copfot csinálok, akkor... áh, mindegy. Ezen nem idegesítem fel magam, mert teljesen felesleges, de azért "nem esett jól". A nagy "megdöbbenéstől" értelmes szó nem csúszott ki a számon, csak bólintottam egyet, ezzel jelezve, hogy értem.
A kérdésemre szerencsére érkezett válasz, annyira mégsem magának való. Kiderül, hogy egy igen komoly tantárgyat tanít, így már érthető, hogy miért őt küldte az igazgató. Csak a válasz után esik le, hogy ő eddig magázott, én pedig lazán letegeztem. Lehet nem kellett volna, de már mindegy. Bocsánatkérés helyett inkább próbáltam menteni a menthetőt.
- Remélem nem gond, hogy letegeztelek. Nagy korkülönbség nem lehet köztünk, így örülnék ha hagynánk a magázó formulát. -
Reményeim szerint belemegy, de ha mégsem, akkor igyekszem tartani magam a magázáshoz.
Miután ezt letudtuk egy újabb kérdést intéz felém Seren, amin kicsit megrökönyödök. Majdnem kibukott belőlem, hogy "Mivan?!", de helyette inkább csak ittam egy jó nagy korty kávét. Össze kellett szednem a gondolataimat.
- Irtószerek... Hmmm... -
Több ötlet is az eszembe jutott, de mind-mind a mugli világhoz kapcsolódik. Nem vagyok tisztába a varázsvilághoz kapcsolódó irtószerekkel. Éreztem, hogy egyre jobban kezdek pirulni, de végül nem küszködtem tovább.
- Esetleg egy kis segítséget kaphatnék? Nem igazán tudom, mire is gondol. Nem vagyok tisztába a... bájitaltannal(?)! -
Idegesen túrok bele hajamba, és söpröm hátra a szemem elé lógó szőke tincset.

Sziasztok! Én is csatlakozom egy kicsit.  

Beadtam életem első önéletrajzát. Szorítsatok, hogy megkapjam a munkát!  

Köszönöm Seren! Úgy érzem szükségem lesz rá!  

Utálom a Valentin napot... -.-

Amikor még gimnazista voltam, akkor Valentin napkor szív alakú pizzát árultak a büfében. Nem kicsit irritált!  

Eric S. Weaver - 2013.01.23. 21:32

Mert nekem sose vett senki.    

Népzene, csoki, röhögés... hah, nem véletlen választottalak téged Rédey főnökúr!  

Sors keze, aki a Vanda névre hallgat.  

Negyedbéla... Hát ezen most nagyon jót nevettem.  

Szerintem ez ügyben Yar-t kérdezd meg.  

Ott a pont Robi!  

Na én megszűntem létezni, mert megy a da vinic kód!