Keef


Kellemes, muffin illattal áztatott bódulatában újra szépnek látja a világot, csak immár pár centivel magasabbról. Talán egy kis változatosság feldobhatja a mindennapokat, meg aztán most jó sok mindent elkövethet a fiúcska testében, amiért aztán később Noelt fogják elővenni. Kérdés persze, hogy a másik is hasonlóképpen vélekedik-e. Nos, a srác bizonyára nem húz kesztyűt… Gondolatmenetét Keith bejelentése szakítja meg.
-Te…hnymommomnomnomnom – jelenti be izgatottan, süteménnyel betömött fejjel. Hirtelen nem tudja eldönteni, minek örüljön jobban: Keith kinevezésének - ezzel együtt annak, hogy eztán minden éjszaka kiszökhet vele, és telecsillámpónizhatják az összes folyosót, hogy ne legyenek olyan siralmasan szürkék és sivárak -, vagy az istenien finom muffinnak, ami éppen a szájában olvadozik szanaszét. Nehéz kérdés, merthogy úgy érzi, sokkal kedvesebbé és cukibbá tehetik az egész iskolát azáltal, hogy majdnem minden éjszaka az övék lesz odakint. A vadonban.
-Nomnomnomnom – folytatja a diskurálást, miközben engedelmesen nyitogatja a száját, és boldog kisgyermek módjára hagyja, hogy Keef beleadagolja a maradék süteményt is. Igazán idilli képet mutathatnak kívülről – a két szelíd, cuki fiúcska.
-Eljövök, persze! Különben is megígértem neki, hogy megtanítjuk Wowbaggert bukfencezni. Bár ő elment Noellel, hiába mondtam neki, hogy az nem én vagyok, ráadásul… - még hajának fonogatásával is leáll, mikor meghallja, hogy Keef Lucával készült járőrözni. Új, komfortosabb, cuki világába nem illő érzelmek lepik el lényét. Ez a lány a legérzékenyebb pontja, hiszen olyan szép és kedves, és nagyok a szemei, mint egy lónak, és a szőkeség láthatóan roppantmód kedveli őt. És prefektus. Atyagatya! De hiszen így rengeteg időt fognak együtt tölteni ők ketten, ami felér egy emberkínzással Leonie számára. Ráadásul attól is mindig szomorú lesz, és sírni támad kedve, hogy Keith miatt képtelen megbarátkozni a banánhercegnővel. Most is egyből ezernyi ötlet pereg le az elméjében, hogyan tudná kiiktatni őt az életükből. Talán, ha elásná az iskola mögött. Persze mellé ásna egy rózsaszín nyuszis plüsst is, hogy ne legyen nagyon magányos ott, és adna még neki szép fodros ruhácskát is… vagy véletlen balesetként lelökhetné a lépcsőn fogócskázás közben. Előtte nyilván befonná a haját, plusz masnit tűzne bele, hogy legalább aranyosan és csinosan murdáljon meg… Vagy esetleg elég lenne csak szimplán elüldözni őt innen? Vajon fél a pókoktól? Egy éjszakai járőrözés közben ráijeszthetne bugyikék pókjelmezben, és akkor Luca hazáig futna rémületében. Netán küldeni kéne neki egy hatalmas plüssmacit, aki halálra ölelgetné. Szó szerint. Vagy igazi medvét. A macik aranyosak, amíg meg nem esznek…
-Hmm? – cukibbnál cukibb gyilkolászós terveiből Keef hangja ébreszti fel. Lenyeli az utolsó falatot is, és csillogó szemekkel rámered barátocskájára. Ez a csudálatos szösszenet csak az ő legjobb barátja lehet! Istenkém, de önző béka lett ebből a törpéből.
-Jaaa, igen, nagyon finom – visszavigyorog a srácra, s ezzel egy időben ismét leugrik a földre. Vagyis ugrik ő, de elfelejtette, hogy ezt most nem kéne, így a váratlan és gyors ütközéstől majdnem elesik. Kicsit hadonászik a karjaival, majd nevetgélve megfordul.
-Én is segítek - az más kérdés, hogy ilyen bénán mennyi haszna lesz. Először is Ririkének gyárt le egy cuki szívecskés muffint, ha már egyszer úgyis meglátogatják ma, majd egy újabbal kezd szöszmötölni. Alig tíz percébe telik, mire elkészül vele, s a végén ártatlan mosollyal mutatja fel pajtásának.
-Ez itt Lucáé. Szegényt meg kell vigasztalni, hogy nem tudtok ma együtt járőrözni - s még komolyan is mondja. Az más kérdés, hogy mit ábrázol a muffin tetejére csokival rajzolt ábra.
-Ez itt Luca - mutat a pálcikalányra. - Ez pedig egy nundu, ami egy nagyon aranyos cica. Éppen ölelgetik egymást. Hát nem édesek? - nem őrült, áhh, dehogy. Bár az arcán villogó szentéletű kifejezés nehezen engedné elhitetni, hogy komolyan gondolja a kis rajzot, pedig talán mégis.

Túszdráma

Mióta arcon böffentette az az érdekes növény, megszállta elméjét az őrület, s egyre inkább kisebb-nagyobb fekete lyukak keletkeznek a rövidtávú memóriájában. Kitágult pupillákkal, zavaros tudattal rohangál a folyosókon, miközben a lehető legfurcsább kellékeket gyűjtögeti össze innen-onnan, és halmozza fel mind ebben a szépséges penészszagú szertárban. Van itt kötél, elemózsia, ruhaanyag, az ütője, amit Fynncikétől kapott, de belebegtetett az ajtón nem egy padot is, amit a folyosón található egyéb termekből lopott. Azaz minden, amire csak a nap folyamán szüksége lehet, plusz még jóval több, hála a helyiség adottságainak. Mázli, hogy túl korán van még ahhoz, hogy a kisdiákok ellepjék a folyosókat, s a tanítás kezdetéig akad bőven ideje mindent feltűnésmentesen becipelni ide. Bár gonosz tervének egyetlen bökkenője is a korai óra lehet csupán. Megeshet, áldozata még alszik, így nem kapta meg a neki írt levelet, s nem fog eljönni a találkozójukra. Pedig muszáj! Különben kénytelen lesz levadászni a folyosókon, ami egy sokkal bonyolultabb feladat volna. Esetleg szemet szúrhatna a többieknek, hogy egy kábult tetemet ráncigál végig a kastély folyosóinak padlóján. Nem! Nem csúszhat számításaiba baki, mert akkor mindennek vége! Odavész mindene, ami fontos a kis életében! Majd most jól megmutatja nekik, hogy óvakodni kell a vörös törpétől, mert az nem adja magát egykönnyen. Igen, bizony!
Képtelen tökéletesen tisztán gondolkodni. Megmasszírozza halántékát, majd mérgesen rácsap az egyik padra. Luca el akarja venni a legjobb barátját, ez egészen egyértelmű, hiszen egyre többet járőrözgetnek együtt. Keef pedig nem látszik vonakodni ezektől a közös programoktól. Az áruló!
De most majd szépen megmutatja, milyen az, ha elvesznek valamit az ember lányától. Túszul ejti Luca kedves bátyját, Benjámint, és addig nem adja ki, míg… meddig is? Ezt nem gondolta át teljesen.
Tulajdonképpen a rablás ötlete kora hajnalban villant fel agyában nagy hirtelenjében, mikor az üvegházban próbált egy gyógynövényt megkeresni, amiről este olvasott.  Az egyik pillanatban még vidáman turkált a zöldek között, és azt tervezgette, hogy készít valami finomat Keithnek reggelire, a következő percben pedig véletlenül beleszippantott az egyik gaz által kibocsátott gázfelhőbe. Agyát azonnal ellepték az enyhén paranoiás gondolatok, legfőképpen legkedvesebb barátocskájával kapcsolatban. Tény, hogy hajlamossá vált az őrült féltékenykedésre, de a mostani eset egészen más. Képtelen kontrollálni érzéseit; a kétségbeesés, a düh, a szomorúság, s a vad öröm felváltva árasztják el agyát amúgy is túlkapásokra hajlamos hölgyünknek.
De térjünk csak vissza arra az aprócska problémára, hogy tulajdonképpen mit is akar elérni ezzel az egésszel? Rá akarja kényszeríteni Lucát, hogy soha többé ne menjen Keith közelébe. Igen! Luca meg fogja neki ígérni, hogy eztán nagy ívben elkerüli a szőkeséget, és akkor Keef csak az övé lesz! Különben Benji veszni fog!
Drakula legördögibb kacajával veszi fel ütőjét a földről - a biztonság kedvéért még a pálcáját is kéznél tartja -, miközben támadó állásba helyezkedik az ajtó egyik oldalán. Ha kell, órákat fog várni, míg végül belép valaki a szertárba, aztán HUSS! – lecsapja, mint egy legyet. Remélhetőleg ez a valaki Czettner Benjámin névre hallgat majd.

Túszdráma

Szép és pontos ütés a tarkóra – pont, ahogy a Nagy Könyvben meg van írva. Ezt látnia kellett volna Árminnak is, annyira gyönyörűre sikeredett. Egészen felderül az arcocskája Benji összeomló alakjának látványára. A terv legkockázatosabb részén túl van. Annál is inkább, mert nagyon úgy tűnik, a fiúcska felkészült a közelharcra. Mi a túrós csuszának hozott magával piszkavasat? Gyorsan arrébb is rugdossa a földre hullott pálcával együtt.
-Eszméletlen a buli, nem igaz, Benjámin? – vihog magában, miközben félredobja ütőjét, s már ugrik is a kötélért, hogy összecsomagolja vele a srácot. Jó szorosan a csuklói köré tekeri, majd még úgy, fektében hozzáköti egy masszívabb polcrendszer egyik lábához, megakadályozva ezzel még azt is, hogy szerencsétlen áldozata felüljön. Oké, annyi emberség maradt benne, hogy ne arccal a padlónak hagyja Benjit, hanem nagy nehezen a hátára gördítse. Még a lábait is összekötözi, nehogy nagyon rúgkapálni kezdjen.
-Így ni! Jajj, hát egészen összevérezted a padlót! A manók ennek nem fognak ám örülni! Remélem, azért nem öltelek meg, mert akkor Keef nagyon haragudni fog rám – motyogja maga elé, majd a srác fejéhez telepszik, és kissé felemeli azt, hogy meglesse, mekkora a baj. Nem látszik ki a koponyája, úgyhogy olyan durva nem lehet. Fogja a pálcáját, és a sebre irányítja.
-Valetudo! – s lám, Benji szépen megköszönheti, hogy rendbe tette a kobakját. Persze, csak akkor, ha felébred valamikor. Igen, valóban fel kéne őt kelteni, és megbizonyosodni felőle, hogy nem szenvedett-e komolyabb agyi sérülést. Lehet, hogy Luca kevesebbet ígérne egy debil bátyóért.
-Stimula! – hangzik az újabb ige, miközben rátelepszik a fiúcska mellkasára, és míg amaz éledezni próbál, elkezdi betömködni egy darab ronggyal a száját. Még csak az hiányozna, hogy elkezdjen sikoltozni, és odavonzzon mindenkit. Persze az már nem jut eszébe, hogy egy intéssel akár el is némíthatná.
-Jó reggelt! – köszön vidáman, amint meglátja, hogy Benjámin szemei elkezdenek nyiladozni. Odahajol a fiúcskához, és ködös tekintetét a másikéba fúrja. Pupillái olyan tágak, hogy félő, magukba szippantanak mindent, mint valami fekete lyuk.
-Hogy érzed magad? Nagyon kényelmetlen így? Várj, hoztam néhány ruhát, mindjárt sokkal jobban fogod magad érezni tőlük – lepattan a másik mellkasáról, és kisiet a képből, hogy egy fél perc múlva betuszkolja a fiú feje alá azt az említett néhány ruhadarabot, amit magával hozott.
-Ne félj, nem akarlak ám bántani! – nyugtatgatja túszát, miközben elkezd mindent az ajtó elé lebegtetni, amit csak talál, kezdve a már korábban ideszállított padokkal. Addig innen ki nem mennek, amíg Luca be nem adja a derekát. Hozott kaját, egy hétig is elélhetnek itt.
-Tudod, Luca megpróbálja elvenni tőlem az egyik legfontosabb embert az életemben, úgyhogy én is ezt teszem vele. Túl sok időt töltenek együtt! És a húgod olyan szép! Akkorák és olyanok a szemei, mint egy lónak!  Nekem miért nem lehet olyan szemem, mint egy lónak? Keef biztos jobban szeretne, ha olyan szemem lenne, mint egy lónak! De nem, mert Lucának van olyanja! – éppen egy nagy dobozt lebegtet az ajtó felé, de az indulatok hevében jó nagy csattanással vágja oda, miközben össze-vissza magyaráz.
-Keef az én legjobb barátom! – kiabálja, enyhe tébollyal a tekintetében. – Bizony! Engem kell szeretnie, nem Lucát! – félő, menten leátkozza Benji fejét, ahogy ott hadonászik felé szikrázó pálcával.
-Velem kéne mindig foglalkoznia, és nem Lucával! De majd most! Csak akkor adlak vissza a tesódnak, ha megígéri, hogy békén hagyja Keith-t – hirtelen felnevet, s roppant elégedetten fordul vissza, hogy befejezze az ajtó eltorlaszolását.
-Ugye, milyen fantasztikus ötlet? A húgodnak nem lesz más választása – elégedetten kacarászva sétál oda Benjihez dolga végeztével, majd leguggol mellé.
-Így kevésbé vagy érdekes beszélgető partner. Ha megígéred, hogy nem hangoskodsz, kiszedem a szádból – mutat a rongyra. Talán túl sok mugli akciófilmet látott a nagyszüleinél… Mindenesetre gondol egyet, s kioldja a szájzárat.
-Ha kiabálsz, kénytelen leszek megint leütni téged – bólogat hevesen, ahogy saját felvetésére helyesel. – Ugye, megérted, hogy ezt kell tennem? Különben Luca sosem fogja békén hagyni a legjobb barátomat! Az én legjobb barátom! Ő pedig magának akarja! – mérgesen a földre csap, majd idegesen beletúr vörös loboncába. Mégis mit képzel magáról az a lány?
-Az egyik manónak adtam egy levelet, hogy kézbesítse Lucának. Már valószínűleg tud róla, hogy nálam vagy. Hát nem mókás? Most végre minden megoldódik! – hisztérikus nevetésben tör ki, miközben felpattan, és elmegy megnézni, mennyire stabil az ajtótorlasz.

Túszdráma

Lelkesen tesz-vesz a helyiségben, és tébolyult módjára magyarázza a Czettner srácnak, mekkora egy zseni, amiért ezt az egész tervet kifundálta. A legkevésbé sem zavarja, hogy túsza egyelőre gyanúsan csendes, pedig már megszabadította a szájpecektől is. Pár perc után azonban odasétál hozzá, ráül a gyerkőcre, és behajol a feje fölé. No, Benjinek majdnem ugyanolyan ködös a tekintete, mint az övé.
-Te jó ég! Csak nem agyalágyultat csináltam belőled? – kissé megrázza a vállait, hátha kap valami reakciót, de csupán a zavart szemek néznek vissza rá. Hát ez remek. Legalább a nyála nem folyik, mert így még el lehet hitetni róla, hogy nincsen semmi baja, csak meg lett félemlítve. Talán…
És akkor meghallja Luca hangját. Vagyis nem az övét, de túl kevésszer kommunikált eddig a lánnyal ahhoz, hogy felismerje a különbséget, meg aztán túl felspannolt állapotban van ahhoz, hogy ilyen apróságokra figyeljen. A vad öröm, hogy elérni látszik célját, hullámokban tör rá, és diadalittas kiáltás közepette felpattan túszáról.
-Látod! Eljött! – hisztérikus nevetése azonban csakhamar átcsap döbbenetbe, ahogy felfogja a fenyegetést. Hogy mi van? Álljunk már meg egy órás betonozásra! Hiszen itt most csak ő van olyan helyzetben, hogy bármit követelhessen, kérem szépen! Magából kikelve kezd visítani, miközben pálcájával az ajtó felé hadonászik.
-Itt csak az én szavam számít! Nálam van a bátyád! Itt az lesz, amit én mondok! Most én fenyegetek, és nem te, úgyhogy azonnal hagyd abba! – már majdhogynem a haját tépi a nagy hisztériában. Jajj, ez nem pont úgy alakul, ahogyan eltervezte.
-Mondd meg neki! Mondd meg neki, hogy tegye, amit mondok! – Visítozik Benjinek magából teljesen kikelve, miközben egy pálcahadonászással véletlenül felrobbant némi kacatot a polcon, aminek az aljához szerencsétlen áldozata van kikötözve. Vörös törpénknek azonban fel sem tűnnek ezek az aprócska afférok, tovább üvöltözik, mintha az agyát kispadra ültették volna.
-Ígérd meg, hogy békén hagyod Keith-t, különben a bátyádat beletöltöm ezekbe a fiolákba! – odarohan az egyik polchoz, és lekap róla egy doboznyi üres üvegcsét, majd jól megrázza őket, hogy odakint is lehessen hallani. Bár maga is rájön, hogy ez így valószínűleg nem működik, úgyhogy ismét rávetődik kábult Benji mellkasára, és meglóbálja a feje előtt az említett dobozt.
-Mondd el neki, hogy tényleg vannak nálam üvegcsék! – szól rá követelőzően, majd felpattan, kikap egy fiolát, és úgy nekivágja az ajtó előtti úttorlasznak, hogy az rögvest szét is törik.
-Én nem viccelek! – visítja. De amikor meghallja, hogy odakintről Lucabell épp a barátját dicsérgeti, földhöz vágja az egész dobozkát a tartalmával együtt.
-Te nem is ismered őt! – üvöltözik, miközben pálcáját újra használatba helyezi, és ismét azzal kezd hadonászni, veszélyeztetve ezzel túsza testi épségét. – Ő az én legjobb barátom, és nekem kell rá vigyáznom! Te pedig gonosz módon el akarod venni tőlem! Biztosan meg is igézted őt, hogy jobban szeressen nálam, te boszorka! – az ajtóhoz rohan, és elkezdi püfölni azt.
-Keef az én legjobb barátom, és soha többé nem állhatsz vele szóba! Ne is mondj szépeket róla! Vagyis mondhatsz, mert az biztos jól esik neki, de nem! Hogy merészelsz udvarolni a legjobb barátomnak? – Helló, gyógyszerek! Valahova nagyon messzire gurultatok. – Add a szavad, ééés… és, és, és… megszeghetetlen esküt kell tenned, különben többé nem kapod vissza a testvéredet! Éééés… mindjárt meg is kínzom, ha nem mész bele! Mi is az az átok? – ködös agyában hol feltűnnek, hol elmerülnek az információk. Az pedig egy cseppet sem zavarja, hogy ennél bolondabb szövegelést még talán sosem produkált életében.

boldogságban (T)úszkálva

Annabell azt hiszi, ez a szituáció mókás, és Leonie csupán viccből cselekszik - képtelen lenne bántani ártatlan áldozatát. A helyében talán mindenki ugyanilyen naivan vélekedne a kis törpintyóról, de az a nagy helyzet, hogy vöröskénk be van kattanva. Súlyosan. Sosem fékezte magát túlzottan, legfőképpen azért, mert a belőle áradó világszeretetnek nincs miért gátat vetnie, csakhogy most igen szélsőséges és viharos érzelmek dúlnak kicsi lelkében, amivel jobb óvatosan bánni. A józan észt messzebbre dobta magától, mint ameddig a fedett pályás távolba nézés világbajnoka ellát.
-Ő nem ártatlan! – pálcájára csavarja éppen a haját, miközben fel-alá rohangászik az ajtó és Ben között.
-A bátyád, úgyhogy neki kellett volna téged jó modorra tanítani! – mert az nyilván nem vall jó modorra, ha valaki kisajátítja mások legjobb barátját. Sőt, nagyon is önző dolog! Önzőbb, mint amit most Leonie művel. Hümm… oké, annál talán mégsem.
-Keef meg fogja érteni, hogy ez szükséges! Én csak segítek neki megszabadulni a rossz befolyásodtól! – még maga sem hiszi el, amit mond, így hangja fokozatosan elhalkul a mondat végére. Odasétál Benjihez, és lepillog a kába srácra. Szükséges ez? Akár dönthetne úgy is, hogy ezentúl másokkal barátkozik, és Lucáékat békében hagyja. Akár dönthetne úgy is, hogy…
-Igaza lehet a húgodnak – ismét rátelepszik Benji mellkasára, hogy rendesen az arcába tudjon bámulni vadul villogó tekintetével. Kócos haja a srác fejecskéjét söprögeti, mint afféle jó kis háziasszony. Arcán komoly töprengés ül, s ha Lucabell elég hangosan beszélne, valószínűleg akkor sem hallaná szavait. Új terv körvonalazódik a távolban, s már tapogatózik a távcsöve után, hogy jobban rálásson.
-Tudod mit, Benjámin? Talán Keith nem is szeret eléggé. Ha olyan legjobb barátja lennék, mint nekem ő, akkor engem vinne járőrözni Luca helyett, és akkor a múltkor nekem adta volna a sárgadinnyés süteményének a héját, és nem Lucának. Igaz, hogy nem szeretem… - megvonogatja a vállát, és testsúlyát kissé leveszi a srácról, miközben bárgyún belevigyorog az arcába.
-…de akkor is nekem kellett volna adnia. Szóóóval… arra jutottam… mert rájöttem ám az igazságra! Szóval ezentúl te leszel a legjobb barátom! – őrült kacaj közepette ráhasal a fiúcskára, és megpróbálja átölelni. A művelet egészen nehézkes, és az érzéssel sincs makulátlanul megelégedve. Nem az igazi. De működnie kell, mert ha Keef eztán a Czettner lány legjobb pajtása lesz, akkor törpénk sem maradhat le, és be kell szereznie egy Czettner fiút magának. Az egyetlent.
-Örülsz neki, hogy ezek után már mindig együtt fogunk kalandozni? – nevetgélve lekászálódik az úriemberről, s már éppen elindulna az ajtó felé, hogy közölje a jó hírt Lucával, mikor meghallja Keef hangját. Azt nem érti, mit mond, mert agyában lekapcsolnak a villanyok egy pillanatra. Gyomra olyan toe-loopot ugrik, hogy egy pillanatra szinte kinéz belőle a reggelije.
-Keiiiith! – üvölti el magát, s haragja egy szempillantás alatt újra fellobban.
-Teeeee! – visítja a haját tépve. – Azt mondtam, nem hívhatod ide Keefet! Ő nem lehet itt! – szavainak nyomatékot adva egy intéssel felrobbant egy újabb dobozt, s kissé sem figyel rá, hogy lángra kapott egy kisebb tócsányi furcsa bájitalmaradvány.
-Ezért most elbúcsúzhatsz a bátyádtól! Esküszöm, hogy... hogy soha többé nem kapod vissza! Itt fogunk élni ezután! Csak mi ketten! - rikácsol bolond módjára.
-És veled sem beszélek soha többet, Keef! Már nem vagy a barátom többé! - egy nagyobb hangzavar jelzi, hogy az ajtót eltorlaszoló padok közül az egyiket sikerült egy intéssel széttörnie.
-Ezután már Benji a pajtásom! Te gonosz vagy és szívtelen! És Lucát jobban szereted nálam! És neki adtad a sárgadinnyés süteményed héját! Ésésés...! - hatalmasat sikít, agya kezdi ledobni az ékszíjat. Azt viszont nem volna hátrány észrevennie, hogy az imént sikerült begyújtania egy polcot.
-Keeeef! Te nem lehetsz itt! Benji az én új barátom! Sokkal viccesebb nálad, és érdekesebb! Ésésés... biztos sokkal szebben is fest nálad! Most már csak vele fogok festeni, és veled soha többé! Te meg menj csak Lucához!

Merse, Merse, Mátka

Sosem árthat egy kis edzés. Az ellenfélnek, mert Leonie olyan rettenthetetlen hero, hogy neki nincs szüksége semmilyen előkészületre egy-egy meccs előtt. Ebből kifolyólag nem is ütővel a vállán érkezik ugrándozva a pályára. Annál jóval érdekesebb képet mutat, mivel több liszteszsákra emlékeztető dolgot lebegtet maga előtt a levegőben, bal hóna alatt pedig az iskola tulajdonában álló egyik rozoga seprűt cipeli. A varázslás sosem volt nagy erőssége a koncentrálóképesség teljes hiányában, így az idáig vezető úton is vagy húszszor leejtette már a zsákokat. De nem adja fel, mert fiatal és kemény! Jókedvűen manőverezik terhével a pálya széléig, ahol aztán igen hamar ledobja minden cuccát, és lelkesen nekiáll kikötözgetni a zsákok száját, szám szerint mind a hetet, hogy a szivárvány összes színét fel tudja majd vonultatni a későbbiekben.
Kedves képernyőnéző gyerekek, láttatok már valaha color partyt? Akkor el tudjátok képzelni, mit hozott magával kedves leánykánk a pályára. Csakhogy a festékporokkal neki az a szándéka, hogy valami szépet alkosson a pálya füvére, amit minden játékos megcsodálhat majd a levegőből. De csodálatos lesz! És milyen boldogok lesznek a kis seprűsök, mikor maguk alá tekintenek, hogy egyből maguk alá is… no, szóval Leonie csak úgy próbaképpen két kézzel belemarkol a piros színbe, hogy házához örökkön hű maradjon, s a levegőbe felugorva, nagyot perdülve kiengedi markából a port. A látvány szívet melengetően fantasztikus! Ráadásul a keze is csupa piros maradt. Nagyokat nevetve fordulna vissza a következő adagért, ha nem pillantana meg egy kisebb füstfelhőt a terep közepén, s mik nincsenek… egy test is tartozik hozzá, amely magából eregeti.
Egy pillanatra fennakadnak a szemei, majd belemarkol a narancssárga porba, s futva közelíti meg a hegyi levegőző srácot, hogy amint eléri, a feje felett engedje szabadjára a festékfelhőt.
-Aztaaaa, de szép a hajaaad! – azonnal lehuppan mellé, és engedély nélküli hajtapizásba kezd festékes kezeivel.
-Ilyet nekem is csinááálj! – csillogó tekintettel pakolgatja ide-oda a kis dreadeket, tökéletesen összeszínezve őket. A legkevésbé sem zavartatja magát pöfékelő oskolatársának véleménye miatt.
-Tudtad, hogy a dohányzás káros? Apu azt mondta, attól korábban meghalunk, úgyhogy ne cigizzek. Mert mi van akkor, ha pont az az egy nap lenne életem legszebb napja, amivel korábban meghalok? - kezd remekbe szabott érvelésbe a dohányzás ellen.
-Én még sohasem próbáltam ki. Szerinted megfulladnék tőle? - szuggerálja a kis káros rudacskát.

Szertelentár

~Keith. Itt van. Keith! Az nem lehet! Luca átvert. Ezt még meg fogja keserülni! Meg! Keith itt van! Hogy teheti ezt velem?! Keith! Hazudott. Nem is, mert mind a ketten hazudtak! Mind a kettőjüket gyűlölöm! Rajtam nevetnek. Igen! Nem. De! Luca egyből őt hívta: a legjobb barátomat! Áruló! Vajon Benjámin él még? Luca nem érdemli meg. Pedig él, és csöndes. Miért nem helyesel? Ő is ugyanúgy akarja, hogy a legjobb barátja legyek, de csak néz bután! Majd Keith milyen bután fog nézni, ha rájön, hogy soha többé ölelem meg! Soha! Soha? Gyűlölöm! Átvert. Azt hazudja, én vagyok a legjobb barátja. Nem is! Luca az! Mert ő olyan szép! És cuki is! Meg vicces. Oké, Keefnek igaza van, mert Luca tényleg nagyon jó legjobb barát alapanyag. Lehetne akár az enyém is. Gyűlölöm!~

Hátsójára huppan a robbanás következtében, mert váratlanul telibe találja egy szék lába. Nagyot nyög a bal kezét ért ütéstől, és zavartan pislog fel a porfelhőbe. Ha nem tudná, hogy Keith és Luca érkezett, azt hinné, katonák jöttek E. T.-ért. Run, E. T.! Run! De csakhamar meghallja barátja rágalmazó kijelentését, és kénytelen dühösen villogó szemekkel felpattanni a földről. Bárcsak lenne nála egy tehén! Most úgy a szőkeség fejére ejtené, hogy csak, na! Ha ezen túllesznek, feltalál egy varázslatot, amivel teheneket lehet pottyantani mások fejére, és meggazdagszik belőle.
Viszont egyelőre jóval nagyobb problémája, hogy mihez kezdjen legjobb pajtásával, aki szépen lassan előtünedezik a porfelhőből. A látvány maga a csoda, s Leonie úgy zihál mellé, mint egy kéttonnás ember, ha eljáratják vele a kacsatáncot.
-Noooormááális? – Margit! Miközben vélhetően Keith alakja felé masírozik, útközben felkapdos mindent, ami a keze ügyébe kerül, és megpróbálja hozzávágni a fiúcskához. Nem hiába nem lett hajtó, roppant bénán dob, így a legtöbb törött fadarabka valószínűleg elsuhan Keefli mellett.
-Luca nem normális, hogy idehívott téged! Megmondtam neki, hogy ne tegye, különben sosem látja viszont a testvérét! Hát most látja, az igaz, de már nem sokáig! – Belluca felé pislog, és nem kicsit esik le az álla, hogy hát… akárhogy is nézi a kavargó poron át, ez itt bizony nem az a lány, akire ő gondolt. Sőt! Grillhusit kifejezetten kedveli… /-te. Eddig.
-Te mit keresel itt? – visítja magából kikelve, miközben egy óvatlan mozdulattal a lány felé suhint pálcájával, s tőle alig egy félméternyire újabb polc kap lángra.
-Te hazudtááál! – kiállt fel elkeseredetten. Szép. Mindenki hazudik neki. Hát ezt érdemli? Hiszen vörös törpénk maga a megtestesült ártatlanság. Egy legyet sem volna képes bántani, s most mégis vele bánnak galádul.
-Nem is vagy Luca! Őő… Ő NINCS IS ITT? – üvölti őrült módjára. Mi a csípősszószos kebabnak fáradozott annyit, ha az egyetlen célszemély még csak ide sem dugta az orrát? Igazán kis puffancs módjára viselkedik egészen addig, míg Kíí bele nem rúg. Igazán Chuck Norrisos pörgő rúgást mutat be, amitől kis törpénk egészen hátratántorodik. A legkevésbé sem érdekli, hogy ő maga kezdte a sértegetést, a rágalmazást és a csúnya-csúnya viselkedést, most mégis úgy érzi, mintha a fiúcska felnyitotta volna a koponyáját, és még csak helyi érzéstelenítést sem kapott, mielőtt eltávolították az agyát.
-Te… Te… - nyögi, mert egyelőre nem tud mit reagálni a hallottakra. Még ködös tekintetéből is le lehet szűrni, hogy a tetoválásra vonatkozó infó nagyon betalált.
-Nem szeretlek már! Soha többé nem birizgálom a lábujjaidat – jelenti be csalódottságtól csöpögő hangon, majd hátat fordít a kettősnek, és odasétál Benjihez, hogy ismét a mellkasára telepedjen. Vagyis inkább ráfekszik, és – már amennyire ez lehetséges – átöleli.
-Te vagy az én egyetlen barátom – mondja neki, miközben megtámaszkodik a feje mellett, és egy puszit nyom a kábult srác orrára vörös hajfüggönye takarásában, majd ismét a fiúcskához simul. Messze nem olyan kielégítő érzés, mintha Keith-t ölelgetné, de ez is valami. Apropó, Keef! Még mindig itt van?
-Mit keresel még itt? – pattan fel ismét dühösen, s az egyre jobban lobogó tüzek fényében ráirányítja a pálcáját. – És Te? – Fordul Grillhús felé. S a felismerés újabb hidegzuhanyként éri. – Rá vársz, igaz? Te is jobb barátja lettél, mint én! – kiabálja az arcába az őrület határát rég túllépve. Talán kezdi elvetni a sulykot. Némiképp.
-Hát már Te is! El akarod venni a legjobb barátomat! Vagy már sikerült is! Szívtelen és gonosz lelkek vagytok mind!
-Percipius! – Hangzik hirtelen a varázslat Keef felé. Itt az ideje, hogy a fiúcska átérezze a káoszt, ami vörös törpénkben dúl éppenséggel... ha egyáltalán sikerül eltalálnia őt.

A pokol gyöknullás bugyra

Az elburjánzó, súlyos állapotokat tekintve nagy valószínűséggel most, ebben a kis helyiségben teremtődik meg maga Khaosz. Viszont ha valaki sokat járt mitológia órára, tisztában lehet vele, hogy Khaoszból bizony Erósz is megszületik. If you know, what i mean…
Csakhogy ott még nem tartunk. A jelek szerint előbb mind tisztítótűzbe kerülnek, s mindezt csupán azért, mert Leonie egy önző kis dög, aki csak magával tud foglalkozni. Enyhítő körülménynek számíthat, hogy némileg be van kábulva agyilag, de ez csak abban másít a helyzeten, hogy kontroll nélkül mindent megtesz, amit éppen szükségesnek érez felfokozott érzelmi állapotában: a legkevésbé sem érdeklik a következmények. Még a többiek testi-lelki épsége sem, épp elég baja van lelki fogyatékos önmagával. Aztán meg fellép pluszban egy egészen aprócska probléma, miszerint az érzelmi káoszt átülteti legjobb pajtásába. Nagy hiba! Nagyobb, mint Rumpelstiltskinként anyakönyvvezetőhöz menni.
Lábujjától a feje búbjáig átjárja valami feldolgozhatatlan hidegség. Rosszabb, mintha egy szellemen sétált volna át véletlenül. Zavaros tekintetét körbejártatja a tűz által – igen, ez még mindig nem zavarja különösebben - bevilágított helyiségben, s az a bizonyos polc pont a szeme láttára roskad össze. Ijedten ugrik hátra; mi a hét törpe…? Mire feldolgozná az eseményeket, Keef újabb és újabb katasztrófát generál. No, most legalább megtapasztalja a kis huncut, Leonienak milyen kínszenvedés elviselnie saját magát, mióta a szőkeséget öntudatlanul kivette a barát zónából.
Rémülten kapkodja ide-oda a tekintetét Keef és az életveszélyessé váló terep között. Ha nem ropogna olyan vidáman a tűz, illetve nem recsegnének a csövek a falban, talán még kétségbeesett zihálását is lehetne hallani, meg azt a furcsán vijjogó hangot, ami tüdejéből szakad fel, mikor hirtelenjében telibe kapja pár szétrobbanó üvegcse, s tartalma jobb kezére, illetve a nyakára fröccsen. Tehetetlenül visít, miközben hevesen próbálja lesöpörni magáról a fájdalmat. Azonban a helyéről nem mozdul. Tökéletesen meg van zavarodva, nem fogja fel, mi és miért történik körülötte: gondolkodni lehetetlen vállalkozás volna a részéről, így menekülni sem próbál az egyre növekvő hőségből. Hőség! Ugyan már! Kispályás tényező ahhoz képest, hogy törpénk immár a hajánál fogva cibálódik ide-oda, miközben alatta még a padló is kezdi felmondani a szolgálatot. Sosem érzett rettegés kezd elhatalmasodni rajta. Kitágult szemekkel és pupillákkal, mereven bámulja pajtását, aki valami csodálatos, sámánista révületbe száll lassan alá. Bárcsak vele tarthatna, s kijuthatna ebből a pokolból. Zokogva kántálja Keith nevét – tisztára, mint egy szektás szertartás -, Annabell már fel sem tűnik neki, sem a felé küldött varázslatok. Az egyik pont a feje felett suhan el, mikor a hátsójára huppan a haját cibáló láthatatlan kéz fogságából való szabadulás után, a következő pedig a volt padlóba csapódik, pont azután, hogy sikonyálva felpattant onnan. Alakja immár csupa festék, s még mulatna is rajta, ha nem épp megfulladni készülne a tömény füsttől. Mennyivel barátibb volna, ha két ganja arc ücsörögne ekkora füst közepette…
De nem! Grillhusi – ahham, most lesz ideje jól átsülni – hangjára eszmél, amint éppen valami olyasmiről ordibál, hogy takarodjanak innen ki. Nem rossz ötlet! Azonban vöröskénk elméje még mindig nem tiszta, s Keef mozdulatlan alakja szinten tartja pánikrohamát. Üvöltözne ő is, csakhogy a krákogáson kívül semmi nem hagyja el ajkait. Azonban mikor meglátja, hogy Annabell elkezdi Keeflit ráncigálni, ismét elpattan benne valami. Két lépésből ott terem mellettük, és termetéhez képest becsületeset taszít a lányon.
-Ne fogdosd a legjobb barátomat! – kiabálja neki, miközben egészen groteszk, félig guggoló pozícióban próbálja magához szorítani a szőkeség még furcsábban ledermedt testét, hogy megvédje a gonosz és kiéhezett vadmacskáktól. Bent fognak égni; szinte már érezni lehet a megpörkölődött fülszőr szagát.
-Őt én mentem meg! Csak én! Csakis éééén! Az én legjobb pajtásom – igen, tudjuk. „Az enyém, a drágaszágom..”, ha jobban belegondolunk, ez a hely valóban kezd a Végzet Hegyéhez hasonlítani. S Leonie úgy dédelgeti barátocskáját, mintha ő lenne az Egy Gyűrű. Aztán meg úgy húzza őt maga után, mintha egy moai lenne. Annabellt persze nem engedi segíteni, mentse csak meg szépen Benjámint, nehogy a Czettner-klánnál beüssön a Szomorú Vasárnap effektus.
-Megölted Őőőőt! – zokogja Grillhusinak immár a folyosón két köhögés között. – Nem mozduuul! – üvöltözik egyre hangosabban, és úgy kezdi rázni Keefet, hogy minden másodpercben kétszer koccan a fejecskéje szerencsétlennek a padlón. Az nem jut el az agyáig, hogy pálcát használjon az élesztéshez. A szakácssuliban valahogy teljesen más élethelyzetben próbálkoztak ezzel a művelettel. Áhh, talán van más megoldás! Dobpergést kérünk, ugyanis eljött végre Csipkerózsika nagy jelenetének ideje. Szakadtan, félig átsülve, tébolyult állapotban, egy égő szertárral a hátuk mögött, de! Leonie nem lát más kiutat, így a fiúcska fölé hajol, egy fél percig csak pislog rá, majd úúú, igen, igen! Közelít! S végül ajkait hozzáérinti Keeféhez. Hogy ő milyen régóta várt erre pillanatra, a kutya meg a macska mindenit! Bár eddig még csak nem is tudott róla, most mégis örömteli kuncogással egyenesedik fel a gyors, aprócska puszi után, és várja szerelmes csókja hatását. És várja. Még mindig. Azonban az események nem Disney forgatókönyv alapján alakulnak.
-Na! Keljél fel! - szól rá Keefre, s újra elkezdi rázogatni. - Keeeeef! Neked most fel kell ébredned! - nyávog neki értetlenül, s egész lelkét elborítja a csalódottság, aztán már inkább mérgesen ráfogja a pálcáját.
-Trullus! Orchidessis! Alterrum! – próbálkozik mindennel, ami éppen eszébe jut. Mázli, hogy zavarodott elmével, és enyhén fulladozó beszéddel a fele varázslat nem sikerül, mivel vagy tízfélét eldurrogtat, mire rátalál a megfelelőre. Jó reggelt, Herci!

Merse

-Tudom! – vágja rá a dicséretre kacagva. Merthogy neki aztán sosem voltak önértékelési problémái. Nem tartja magát csodálatos szépségkirálynőnek, de nem szokott esténként a tükör előtt sírdogálni, és magát tulokfejűnek titulálni. A hajára viszont – a látszat ellenére - nagy gondot fordít, így persze, hogy gyönyörű, senkinek nem adná oda, még ha az álmodónak sört ígérnének, akkor sem!
-Kiérdemelni? – néz értetlenül a srácra. Agyában rögtön feláll a hétpróba lehetősége: megszerezni a tengerbe dobott gyűrűt, kimenteni egy halat a sushibárból, megtanítani egy nepálinak, hogy nem szedünk össze minden értéket szemétszedés közben…
-Hogy mi? – egészen elkalandozott, míg a lehetőségeket latolgatta, így nem kicsit lepődik meg, mikor megkapja a választ. Ennyi? Csak ennyi kell ahhoz, hogy dreadhead lehessen? Hiszen ez alap; ezért nem is kell semmit tennie. Jajj, pedig már úgy rákészült a kalandokra!
-De én szeretem mind! Mást nem is kell tennem érte? – némi csalódottság hallatszik ki a hangjából, de nem felejti el tovább fogdosni a szépséges tincseket, össze-vissza festékezve ezzel legújabb pajtását.
-És mióta ilyen a hajad? Hogy lett ilyen? Néha az enyém is összeáll ám, mikor hetekig nem fésülködöm, az már majdnem olyan, mintha én is raszta lennék, nem? – kérdi vidáman. Színes kezeivel hátratúrja loboncát, majd odafészkelődik közvetlen Merse elé, hogy szemtől szemben tudjon az arcába vigyorogni.
-Igazad van, mindegyik lehet az. De elkótyavetyélnél egy legszebb napot az életedből, mert közben kinyiffansz ettől? – bök rá a cigarettára, majd engedélykérés nélkül rögvest ki is veszi azt ganjabanánunk kezéből. Ha már itt a lehetőség, ő pedig nagykorú létére ki sem próbálta még, nem fogja kihagyni. Csak azért, mert vörös törpénk kíváncsi természet.
-De én kemény vagyok! – tájékoztatja Mersét némileg feddő hangon. Na, nehogy már puhánynak legyen titulálva, és azt higgyék róla, beledöglik egy kis slukkba. Egy fél másodpercig még szemez a szállal, majd ajkára illeszti, és beleszív. A hatás természetesen fenomenális látvány a szemlélődőknek. Egy pillanatig úgy érzi, beszakad a tüdeje, a torkát végigkaparja a füst, és a látása is elhomályosul a feltörő könnyektől.
-Aa..atty..ááhháám! – hörögve fuldokol, lassan arra számíthatna az ember, hogy kiköp egy szőrcsomót. Oké, esetünkben inkább hajcsomó lenne. Visszanyomja a fiúcska kezébe a cét, majd miután tüdőmasszázst adott saját magának, végre újra tud beszélni.
-Ez… ez… szörnyűűű! – jelenti be elborzadva. – De hát… ez nem is finom! Nincsen… mondjuk csoki ízű? – felpattan a földről, és Merse kezét elkapva elkezdi felrángatni a földről. ha nem akar mozdulni, majd a földön húzza végig.
-Ezt most abba kell hagynod! Inkább fessünk! Az sokkal egészségesebb, és jót tesz a léleknek! – ismét elkezd pörögni.

Véget ért a móka mára,
Zárul Miki mókatára

Sosem örült még ennyire Keith ébredésének. Ámbár reggelente is – ritka esetekben, mikor korábban pattannak ki szemei, mint pajtásának - ott szokott ücsörögni mellette, őt bámulva, alig várva, hogy felkeljen végre. S mikor ez megtörténik, azon nyomban visítva rávetődik, hogy egy üdítő nyomorgatással kezdjék a napjukat. Most is szeretné így kezdeni az akciót, de képtelen megmozdítani akár egyetlen porcikáját is; a mérhetetlen megkönnyebbülés teljesen letaglózza. Már nem számít, hogy kapar a torka, ég a bőre, a haja és ruhája itt-ott megpörkölődött. Eleinte, mint egy fogyi, csupán kuncog Keef mellett térdepelve a túlélés örömén, de jókedve gyorsabban elpárolog, mint két cent tiszta alkohol, s – meglepő módon – visszafogott pityergésbe kezd. Amekkora szerencsétlen, Keith most már biztosan egy életre megutálta, hiszen a kis törpe majdnem kinyírta. (Plusz két főt, de Grillhusit és Benjit, meg a többi bámészkodót jelenleg még nem érzékeli maga körül.)
Képes volt azt is mondani neki, hogy soha többé nem lesznek barátok! Szent avokádó! A pánik egyre inkább fojtogatja a torkát, s csak bámul felfelé kitágult pupilláival az immár vele szemben ácsorgó szösszenetre. Nem is érti, mit mond neki a másik, mert azzal van elfoglalva, hogy ismét felhergelje magát: Keef gyűlölni fogja most már örökké, és ki fogja nevetni a puszi miatt, amit ugyan csóknak szánt, megmentőnek, hercegesnek, csak nehéz egy hullamerevségben szenvedő alanyt csókolgatni, higgyétek el, kedves olvasók!
A döbbenet következő hulláma akkor csapja tarkón egy kétkilós ponttyal, mikor pajtása életében először kicsi pluszt adagol barátságukhoz, és nagyon cukin körbepuszilgatja. Leonie szíve pedig egyszerűen kiugrik a helyéről, körbetáncolja a testét, majd tűzijáték módjára szétrobban a boldogságtól. Akkor… most… Keith… mégis… az övé! Csakis az övé! Átkarolja az úriembert, s üdvözült mosoly kíséretében fordítja felfelé arcát, hogy szemrevételezhesse pajtása boldognak tűnő fejszerkezetét. Nem érti pontosan, s nem is érdekli egyelőre igazán, mi zajlik kettejük között; megelégszik annyival, hogy a szösszenet minden butasága ellenére ragaszkodik hozzá.
-Igen, menjünk turmixot inni! – boldog kiskutya módjára bólogat, bár ő maga még arra sem veszi a fáradtságot, hogy körbenézzen. Valószínűleg fel sem fogja, hogy honnan menekültek meg az imént. Picinyke mániákus világa ma csak és kizárólag Keef köré összpontosul, egészen addig, amíg Benre nem terelődik a szó. Ó, valóban! Ki fogja tovább örökíteni a méltán híres Czettner nevet, ha az egyetlen bak kihal a családból?
-Jajj, ugye nem öltem meg őt? – kérdi félve, s már majdnem ráveszi magát, hogy elengedje Keith-t, de inkább magával húzza őt Banános Joe-hoz. Úgy viselkedik, mintha a világvége jönne el azzal, ha most eleresztené a fiúcskát, s ezek után ki tudja…
-Ugye nem haragszol rám, Benjámin? Mégsem lehetünk legjobb barátok – jelenti be aggodalmas ábrázattal, ám amint pillantása újfent Keef derűs arcára siklik, egy másodperc alatt eldobja magától a kisebb-nagyobb problémákat. Nevetgélve dobja hátra loboncát, majd Annabellre tekint.
-Mehetünk? – ideje elhagyniuk a tett helyszínét, s másokra bízni a kármentesítést.

Gászton

A víz olyan vonzó közeg ebben a szépséges időben. Szép? Kinek hogy. A jeti biztosan sírva borotválná le az összes szőrét, ha erre kéne sétálnia. Márpedig megszámlálhatatlanul sok errefelé a szerelmes pár. Éppen csak egy aprócska Lencsilány pancsikol magányosan a tóban. Pont, mint Ariel, mielőtt a herceg eladta volna egy sushi bárnak.
Kék fürdőruháján halacskák úszkálnak körbe-körbe, mert hisz abban, hogy így majd beleolvadhat környezetébe, és nem zavarja meg a tó természetes élővilágát. Tán még be is fogadják maguk közé víz alatti világukba, s lehetne akár sellő is. Bár tény és való, ezek a sellőcskék leginkább úgy néznek ki, mintha romlott pacalt ettek volna, s azóta is menne a hasuk. Leonie sokkal inkább kedveli varázstalan nagyszüleinek tévéjében látott egyéb elképzeléseket. A muglik néha olyan viccesen  tudnak ábrázolni egy-egy lényt…
Na, de kedves barátaim, térjünk csak vissza oda, ahol a sztori kezdődik.
Kis törpénk boldogan fürdőzik a langymeleg vízben, s éppen azt játssza, hogy két nyúl beszélget a víz alatt. Ujjaival V-t formáz, ami egyenlő a nyuszik füleivel, majd félig elmerülve, bugyborékolva szinkronizálja új házi állatkáit. Hogy ennek van-e bármi köze ahhoz, hogy gombapörköltet evett reggelire…
Éppen nagyot ugrik a nyúl, mikor a háttérben megpillant egy alakot. Tekintete vagy fél percig időzik a stégen sütkérező diákon, mire egy nagy vigyor közepette elmerül a vízben, s elkezd felé úszni. Esélytelen lenne, hogy Gászton ne vegye észre, de a srác pont kiterült, mint egy megfáradt béka az úttesten, úgyhogy csak oson és oson… pontosabban úszik, s haja külön lényként követi őt, míg el nem éri a stéget. Ott aztán vigyorogva kiemeli fejét a vízből, s nevetését alig visszafojtva megrántja Gászton lábát. Természetesen ahhoz nincs elég ereje, hogy így simán berántsa őt a vízbe, meg aztán ledarálná a fél gyerkőcöt a stég fája, ha végighúzná rajta. De talán sikerült frászt hoznia egyik szeretett pajtására. Nem mellesleg még nem jött rá, hogy kit molesztál éppen valami egészen felismerhetetlen artikulálatlan üvöltés közepette. Merthogy úgy hatásosabb, nemde? Már csak az volna kellemetlen, ha a srác egy egyszerű mozdulattal lerúgná a fejét…

Benjamin

Megint valami csodálatosan érthetetlen okból mászkál idekint. Egészen biztos benne, hogy akart valamit csinálni a szabadban, s hogy nem véletlenül hozta magával kicsi pudliját meg egy Keef ruháiba öltöztetett ember nagyságú szalmabábut – senki ne kérdezze, honnan szerezte -, de egyelőre képtelen felidézni az okát. Hogy merre jár agyban ismét? Gondolatai a körül a kellemes nóta körül járnak, ami indulása előtt a lemezjátszóból szólt. Elfelejtette megkérni Keith-t, hogy rakja félre lefekvéshez a lemezt, mert ettől biztosan csodaszép álmai lesznek majd. Nem mintha álmai amúgy nem volnának gyönyörűségesek, főként az utóbbi pár hétben. Kiegyensúlyozottnak érzi magát, mint egy jakvajas teát szürcsölgető apát, miután kifüstölték az összes bdudot a kolostorából.
Nevetgélve húzza maga után a szalmabábut, egészen az iskola kapujáig, ahol egyből bele is rohan egy újonnan érkező fiúcskába. Egyszerűen csak nekimegy, majd átesik az útban hagyott ládákon, rántva magával a játékát is. Drága kutyuskája pedig azt hiszi, eljött a játék ideje, így egyből elkezdi rángatni a szalmabábu egyik kezét.
-Ne! Wowbagger! Nyugszik! Naaa! Szállj le róla! – próbálja megfegyelmezni kedvencét, de nem használ. Ugyan miért pont most hallgatna rá a szőrcsomó, ha soha életében egy parancsszónak nem engedelmeskedett.
-Figyu? Segíts már kicsit, légyszi! – szól rá Benjáminra a földön hempergőzve, s Wowbaggert rángatva. Valójában roppant mulatságosnak találja a szituációt, s nagyokat kuncog hadakozás közben. Két kutyafül harapdálás között természetesen van ideje orbitális ostobaságokat összehordani.
-Meg fogja ölni Ödönt! Neee! Mentsd meg Ödönt! – hirtelen nem jutott eszébe jobb név a hippicuccos szalmaember számára, de most, hogy már el is lett keresztelve, igazán hozzánőtt a szívéhez a kicsike. Nem hagyhatja, hogy Wowbagger mókából lerágja a kezét. Remélhetőleg Benjamin segíteni fog neki a mentésben, hiszen olyan borzasztó egy fenevad ez a kis pudli.

Gásztonka, a helyre legény

Egészen mulatságosnak tartja, hogy Gászton úgy üvöltözik, mint egy kakadu, ha kitépik a tollát. Pedig csak a lábát kapta el a fiúcskának: igaz, arra elég masszívan rámarkolt, s csak akkor engedi el, mikor elkezd rugdalózni. Csúnya vég volna egy fiatal, ereje teljében lévő hölgynek, ha lerúgnák a fejét a helyéről. Inkább visszacsobban a vízbe, s jóízű kacagásba kezd.
-Gááhháhászton – nevetgélve, ugrándozva örvend barátocskájának, aztán már csak a nagy bugyborékolás marad utána. Szinte észre sem veszi a nagy mulatságban, hogy elmerült, ezért nem kis meglepetésként éri, mikor a tüdejébe felszippant egy tálca kupicányira való szutykos vizet. Krákogva, köhögve, de ettől függetlenül még mindig nevetve tör ismét a levegőre. Még hallja, micsoda dicsérő szavakat kap a banános sráctól.
-Én vagyooook! – kiáltja boldogan, mihelyst megszűnik fuldokolni, majd elfogadja a felé nyújtott kezet, s cseppet sem nőiesen – leginkább úgy, mint egy hasfájós rozmár – kivergődik a stégre, hogy következő mozzanatával máris rávetődjön Gásztonra. Nem ad neki esélyt a menekülésre, jól megszorongatja, mondhatni beletörölközik.
-Szia Gászton! Ariel vagyok! Látooood? – megrázza a fejét, mint egy valamirevaló kiskutya, s csöpögő tincseivel beteríti az előtte ücsörgőt. Tán még arcon is vágja, de a legkevésbé sem zavartatja magát emiatt.
-De ne haljál meg, mert akkor szomorú és bűntudatos leszek. Te sem akarhatod, hogy a pokolra jussak miattad, amiért véletlenül megöltelek. Viszont ha majd nagy és híres ereklyevadász leszek, tényleg elvihetlek valamilyen sírba, és akkor együtt kalandozunk majd! Ugye te is várod már? – izgatottan mászik bele a másik arcába; lelkesebb nem is lehetne.
-Hableányosat játszom – hirtelen témaváltással válaszol a feltett kérdésre. –Játszol velem hableányosat? A mamám tévéjében láttam egy mesét, ahol volt egy sellőlány, akinek olyan vörös haja volt, mint nekem. És tudod mi történt vele? Találkozott a herceggel! Szóval most te leszel a herceg, mert te szőke is vagy meg… hát nem tudom. Lovad az nincs. Akkor te leszel a szegény herceg, akinek nem telik lóra. Ne félj, majd szerzünk pénzt lóra… kiülhetünk a térre, és énekelhetünk, akkor majd gazdagok leszünk! – összevissza hadovál. Végül is, Gászton azt kérte, meséljen…

Zétényke

Kiscsibés mamusz, citromsárga ruha, hajában gyöngyök és virágok, ujjain túlméretezett pecsétgyűrűk, kezében pedig egy darab pergamen. Imígyen vágtat végig a folyosókon, miközben a lehető legnagyobb zajt csapja maga körül. Hogy a prefektusok? Ugyan, ugyan! Hiszen Keef védelme alatt áll - az más kérdés, hogy csak akkor, mikor együtt járják a folyosókat…
Különben most rendkívül fontos ügyben jár, hiszen muszáj eljuttatnia Tóni bácsihoz a rajzát. Már ellátogatott a szobájába, de érthetetlen okokból kifolyólag nagypapapótléka nem nyitott ajtót, akárhogyan dörömbölt is. Pár perc kellett csupán, hogy előálljon a B tervvel: Becsempészi a tanári szobába kiskutyás rajzát.
Nem kis meglepetésként éri, hogy könnyedén eléri célját, s még ennél is könnyedebben be tud jutni a helyiségbe. Megszokásból nyomta le a kilincset, nem gondolta volna, hogy az ajtó azzal a lendülettel kinyílik. Négykézláb érkezik a tanári szobába, csak úgy, mint általában, de ha már lent van a földön, nem áll fel, beljebb mászik inkább, s ninja üzemmódba kapcsol. Annyira koncentrál a hadműveletre, hogy ne vegyék észre, hogy ő maga sem veszi észre diáktársa jelenlétét.
Kúszik-kúszik, a könyökével és térdével hajtja magát előre, míg az orra előtt meg nem jelenik egy cipő orra. Khm. Egy boka, egy térd, egy… egy has, egy mellkas, egy áll… szépen lassan felkapaszkodik az úriemberen, akire rálelt. Talán mázli, hogy nem egy tanárba kapaszkodva próbálta magát talpra küzdeni. Vagyis… talán mégsem, csak ő még nem jött rá.
-Huhh… most a frászt hoztad rám! – hatalmas megkönnyebbüléssel sóhajt egyet, s felvigyorog a srácra.
-Vagyis... ugye Te nem tanár vagy? Jaj, nekem! Itt olyan fiatalok egyesek, nehéz megkülönböztetni őket a diákoktól! Bár Tóni bácsit nem, mert ő öreg már, szegény! Te jó ég, a rajzom! – ijedten néz körbe a földön, s szörnyülködve állapítja meg, hogy a rellonos rajta ácsorog csodálatos művén.
-Jajj, izéé. ne haragudj, de ez itt… ez… - lehajol, és a fiúcska lábát megfogva megpróbálja felemelni azt, mielőtt még feleszmélne a gazdája.
-Elnézést, de ezt… itt… a lábad… kicsit… igen, úgy, segítenél felemelni? Rajta állsz… - kétségbeesetten próbálja a pergament menteni.
-Tudod… sokat dolgoztam vele, és… szerintem nagyon szép lett. Megnézed? – meg mindig görnyedő pozícióból mosolyog fel Zétényre.

Pokolfajzat

Leonie az a lény, aki hírből sem ismeri a gonoszságot; soha életében nem találkozott még szívtelen alakkal. Ez neki olyan, mintha a gyermekek baglyos rémét emlegetnék neki: egyszerűen nem hisz a létezésében. Ezért történhet meg az, hogy Zétény szavaira ugyanolyan mosolyt villant, mintha a bolyhos kislamantinok ágyban altatási módszereiről folyna a szó.
-Az jó lesz, ha halkan beszélünk! – bólogat hevesen. A világért sem szeretné, ha valamelyik tanár rajtakapná őket ezen az aprócska szabályszegésen.
-Umm… Nadine néha azt mondja, hogy nem vagyok az – komolyan elgondolkodik a kérdésen. – De apu szerint nincs igaza, csak mindannyian máshogyan látjuk a világot. Apu szerint különleges vagyok! – végül is a retardáltaknak is azt szokták mondani, hogy különlegesek... de Leonie lelkesedését ez nem töri le, s ha szemüveget adnának rá, se látná meg Zétény tekintetében, hogy ő itt a lélekdaráló.  Tökéletes naivitással fogadja minden egyes szavát, még azt is beveszi egy pillanatra, hogy tanár. Valószínűleg a testnevelésre specializálódhatott, ha már késő este is az a legjobb elfoglaltsága, hogy diákokat ugráltasson.
-De a húsz fekvő… a gyűrűk meg fogják nyomni az ujjamat! Nem lehetne, hogy inkább... oké, de akkor nem kapok büntetést, jó? - egyezkedik, miközben lemegy vízszintbe, és szófogadó kislány módjára kezd fekvőzni. pont szintben van ahhoz, hogy premier plánban nézze végig, ahogy kettészakad a gyönyörű műve. Még a száját is eltátja, arcára pedig olyasmi borzalom ül ki, mintha most rohant volna el előtte Csubakka kopaszon. Bárhogy szeretné, nem foghatja rá a szakadás hangjára, hogy csak Zétény alsógatyája repedt ketté a hajlongás közepette. A fekvőzést természetesen azonnal abbahagyja, és sarkaira ülve döbbenten nézi végig, ahogy a srác összegyűri rajzának darabkáját, és elpöccinti.
-Te… Te… Te… - egyszerűen nem akar hinni a szemének, de még a fülének sem. – Elrontottad! – kiabál rá elkeseredett kisgyermek módjára. Életében nem látott még ilyen csúnya tettet, ezért minimum bele kéne hajítani Zétényt a Végzet hegyébe!
-Miért csináltad? – igazán úgy érzi, megsebezték a kis lelkét. A nagy heveskedésben még fel is pattan a földről. – Tönkretetted a szép rajzomat! Olyan sokat dolgoztam vele! – menten elpityeredik, de azért előbb inkább elkezdi püfölni az immár háttal ácsorgó rellonost.
-Csináld vissza! – követeli sírós hangon. – Vagy rajzolj velem újat! Oké.. még megbocsátok, ha most rajzolsz velem újat! Biztos véletlen volt, ugye? Néha én is eltépem véletlenül Keith rajzait.. Hallod? – miközben maga előtt mentegeti a gyerkőcöt, fel sem tűnik neki, hogy még mindig veri a szerencsétlent.
-Tönkretetteeeeed! - csak eltörik a mécses, ahogy felveszi művének megcsócsált maradékát. Nyomorúságos látványt nyújt. A rajz. Meg persze Lencsi is.
-Meg foglak mondani Tóni bácsinak! Ő pedig majd jól begöndöríti a szemöldöködet! Figyelsz Te rám? - befurakodik a fiúcska és az asztal közé.

Dr. G

Csak hápog, és a szívét szorongatja, ami majd megszakad a gonosz szavak hallatán. Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? Bizonyára ennek a fiúcskának itt sosem volt gyerekszobája, és még képzeletbeli barátai sem voltak kiskorában. Ez pedig már súlyos probléma!
-Annyira nem is volt csúnya – motyogja zavartan, s lám, még el is pirul. Komolyan elgondolkodik rajta, hogy talán tényleg jobb, hogy Zétény kettétépte, ha ennyire ocsmányra sikerült. Végül is… miért akarna neki rosszat a srác? Lehet, annyira rossz volt, hogy Tóni bácsi oda sem adta volna Obszidiánt sétáltatni, és így a rellonos csak megmentette őt. Igen, bizonyára így lehet. Dr. G csak megkímélte egy még nagyobb csalódástól. Megpróbál hát mosolyt erőltetni az arcára, s úgy felpislogni újdonsült ismerősére.
-A következő majd szebb lesz – mondja bizakodva, de Zétény csak-csak tovább rugdossa a rövidke beszélgetésüktől máris összefonnyadt mazsolalelkét. Valamit komolyan tönkretehetett benne ez a gonosz sátánfattya, mert Lencsike feje elkezdett ereszteni, s a csőtörésnek köszönhetően megállíthatatlanul folynak a könnyei.
-Az én barátaim nem nyomik! Ne beszélj ilyen csúnyán! – emeli fel kissé a hangját. Az csak szimplán bántja, ha őt sértegetik, de azt már nehezebben viseli, ha másokat is a szájára vesz a fiúcska. Csak nem fogja hagyni, hogy a barátait ossza egy ilyen romlófélben lévő kelbimbó.
-Miért vagy ilyen? Rossz napod van? Szeretnéd, ha megölelnélek? Nekem attól mindig jobb lesz!  – próbálja megérteni, miért viselkedik így Zétény, de nem sok sikerrel. Ez abból is könnyedén kiderül, hogy egy fél pillanat múlva már a földre huppanva találja magát. Nem egy nehézsúlyú birkózó, úgyhogy Zéténynek elég lett volna szellentenie, hogy arrébb repüljön a kis törpe, szóval… ha azt vesszük, mégiscsak szorult valami kedvesség az úrba, hogy nem ezt a módszert alkalmazta ellene.
-Te láttál már rühes sellőt, akinek áramot vezettek a tavába? – egy pillanatra kizökkenti a vizualizált jelenet, de csakhamar túlteszi magát rajta, és felpattan a földről, hogy a következő mozdulattal lefogja dr. Genya kezeit.
-Mit csinálsz? Ezt nem szabad! Nézd, milyen rendetlenséget csináltál már! Mit keresel? – Nem fogja elengedni Zétényt, csak azért sem. Igazán csúnya dolog, amit itt leművel.
-Van ám nálunk illemtan óra! El kéne járnod rá - állapítja meg egy-két szipogást követően. Nagyon próbálja elhitetni magával, hogy ez a rellonos itt valójában nem egy marék zabkása szintjén áll érzelmileg.

Dr. G

Köpni-nyelni nem tud, szóval a nyúlnyál majdhogynem szabadon folydogálna kifelé tátott szájából, ha nem kapna észbe időben. Letörölgeti könnyeit, ajkait összecsücsöríti, és úgy pillog Zétényre. Ez az este csupa döbbenet a számára. Most komolyan azt mondta rá, hogy koszos? Ő? Keith még sosem említette neki, hogy büdi lenne, mint egy szottyadt sárgadinnye.
-Pedig fürödtem! - odanyomja Zétény orra alá a mancsait. - Nézd meg, nem is koszos! - megnézi maga is, aztán gyorsan beletörölgeti a ruhájába, mert a sok földön csúszástól mégiscsak egy retekágyra hasonlít inkább a praclija. A tisztogatás után azonban mérhetetlen értetlenséggel a tekintetében pislog fel a fiúcskára. Na, ne már! Ezek után pláne nem fogja elengedni a kezeit. Igaz ugyan, hogy olyan, mint egy óvodás, de nem egy félős alkat. Mármint nála az lehet a probléma forrása, hogy az óvatosság és a félelemérzet sem alakult ki egészséges mértékben.
-Ha eltöröd a kezeimet, Keith majd jól móresre tanít! És Fynnci is! - ha nagyon szeretné, talán a fél eridont mozgósíthatná, van elég pajtása hozzá, de neki bizony Keef a csodálatos aduásza. Ő biztosan mérges lenne, ha Leonie keze eltörne, mert akkor hogyan tudná összemaszatolni a félkész festményeit?
-És én lány vagyok, te buta! Nem lehetek az öcséd - teszi hozzá oktató jelleggel, amint Zétény kiszabadul a fogásából. Már nem is pityereg, inkább próbálja megemészteni saját érzéseit a helyzettel kapcsolatban. Kezd bosszús lenni, amiért ilyen lelkiszegény emberrel hozta össze a sors, s ostoba módon még el is utasítja a jószándékú közeledést. Egy faklumpában több az együttérzés, mint ebben a zöld hínárban!
-Én nem törtem be, nyitva volt az ajtó, mikor jöttem - vonja meg a vállát, és még egy mosolyt is megvillant az éppen hátat fordító srácnak. Hátradobja gyöngyökben gazdag haját, majd természetesen dr. G nyomába ered. Nagyot téved a szerencsétlen, ha azt hiszi, Lencsit ilyen egyszerű lerázni.
-Leonie vagyok! - mutatkozik be, miközben ismét megpróbál befurakodni a fiúcska és az asztal közé. - Most akkor már jöhet az ölelés is? Bemutatkoztam - tárja ki karjait egy apróbb fejrázás közepette.
-Itt nincsenek ceruzák, és nagyon sokáig tartana újra elkészíteni a rajzomat. Inkább meg kéne beszélnünk ezt a barát dolgot, mert nem tesz jót az egészségednek, ha mindenkivel ilyen elutasító vagy. Biztosan nehéz gyermekkorod lehetett, és nem kaptál elég mamuszt, szegény... - egy gyors mozdulattal megpróbálja megölelni Zétényt, bár esélyes, hogy fel lesz kenve Markó asztalára.

Dr. G

Alamizsnát az exleprásnak! Vagyis kicsit több kedvességet az exszeretetgolymóknak.Hogy miért ex? Mert egy barbár éppen puszta kézzel próbálja meg kitépni Lencsi puha lelkének a gigáját, hogy aztán karóra tűzze, és kirakja az egyik toronyba elrettentő példának. Több-kevesebb sikerrel.
-Nincs is órám - közli Zéténnyel megrovóan, mintha legalábbis kötelessége volna a srácnak minden apró-cseprő dolgáról tudnia. Ő bezzeg mindent elenged a füle mellett; fantasztikusan szelektív hallással rendelkezik, így bizony nem is válaszol a naivitásával kapcsolatos kérdésre. Bár tekintve, hogy dr. Genya éppen most próbálja meg derékba törni, csoda, hogy egyáltalán ki tud még préselni magából néhány szót.
-Elengednél? Nem szép dolog másokat bántani - fújtat, mint egy cuki szörnyecske, s azonnal egyenesbe hozza magát, amint Zétény tesz két lépést hátra. Aggodalmasan rápillant a tanár asztalra, majd elkezdi rajta rendezgetni a cuccokat.
-De… de… ez a Te hibád volt! - vakkant rá a srácra, miközben megpördül a sarkán, hogy döbbent tekintetét a másikra függessze. Kezd lemondani az ölelgetős ötletéről. Hiszen ebben a fiúcskában egy szemernyi jóindulat sincs! Hitler szelleme előbb invitálna meg egy zsidót egy pohár kumiszra, minthogy Zétény száját bármi kedves mondat elhagyja.
-Ha még egyszer megfenyegetsz, akkor… akkor hozok egy dinnyét, és meglékelem a szemed láttára! - úgy bizony! Márpedig köztudott, hogy a rellonosok mind dinnyék, ezért ez a művelet maga a ház meggyalázása volna. Lencsi tud nagyon kegyetlen is lenni, ha akar! Ráadásul halálosan komolyan gondolja; ezt mutatja az is, hogy kezeit csípőre téve, mosoly nélkül figyeli Zétény további ügyködéseit az illemtan tanár asztala körül.
-Oké, lemásolom! - mondja hirtelen, és odalép, hogy kivegye a fiúcska kezéből a lapot. Először arra gondolt, tényleg megteszi, hátha azzal jobb kedvre deríti újdonsült pajtását, végül döntését az másítja meg, hogy szemét végigfuttatja a kérdéseken. Összevonja szemöldökét, és gyanakodva pislog fel Zére.
-Ez… ezek a vizsgakérdéseink? - ma már sokadjára döbben le mélységesen. Úgy tartja el magától a pergament, mintha menten előugrana belőle egy magvadult vakond.
-Te csalni akaaarsz! - kiabálja kissé hangosabban a kelleténél. Ezt nem engedheti meg! Milyen csúnya dolog ez mindenki mással szemben! S bár neki magának is jól jönnének a plusz információk, gyorsan visszarakja a lapot Markó egyik stócába.
-Várj egy pillanatot! - odatipeg a gyerkőchöz, lehajol, leveszi a mamuszát, majd lehúzza színes zokniját - igen, ilyen divatosan öltözik a kislány - és egy egyszerű mozdulattal jól oldalba vágja vele a gonosztevőt. Dr. G. pont akkorát kap, amekkorát érdemel; még püfölné tovább is a zoknijával, de esélyes, hogy erre nem lesz lehetősége.
-Te nagyon rossz vagy! - fakad ki szinte már kétségbeesve. - Anyukád ennek biztos nem örül! Javulj meg!

Armani és Gwen

Csodának kell történnie ahhoz, hogy Lencsit egyedül lehessen látni ebben az iskolában. Olyan mértékben összenőtt pajtásával, hogy néha még a wc-re is utánamegy, ha éppen nagyon lendületben van egy témában. Ebből már számtalan kínos pillanata támadt, de mindig azzal védekezik, hogy volt már fiú, nincs miért aggódniuk a többieknek, átérzi milyen szörnyű állva pisilni. Merthogy tényleg az. Célzó-érzéke nulla; a kviddicsben használatos botokkal jobban tud bánni.
No, az a lényeg, hogy végre elérkezett a pillanat, mikor egyedül surran végig a folyosókon, mivel Keith úgy határozott, ma nem enged a kísértésnek, és inkább nekiáll tanulni. Lencsike igazán megpróbált mellette csendben és békében ücsörögni, de nagyjából fél percig bírta. Utána tíz percig nyaggatta Keefet, hogy fesse ki az arcát és látható testrészeit, majd újabb fél óra volt, mire felöltözködött. Tulajdonképpen már régóta készül erre a különleges alkalomra. Sokat gyakorolt, a törzsi szerelést is több hét leforgása alatt tudta csak beszerezni, úgyhogy némi enyelgés után izgatottan, nevetgélve hagyja el a padlást. Ma bizony műsorozni fog!
Úgy tervezi, hogy az első emberre rátámad, akit meglát a folyosókon mozogni. Igen ám, de hiába szalad végig a folyosókon, egy árva legyecskével sem találkozik. Tán mindenki ilyen szorgalmasan tanul? De minek?
Már éppen kezdi feladni, mikor megüti a fülét valami hang. Hopp! Hoppácska! Mi folyik itt Bagolykőn? Elkezd settenkedni, s a sarkon egy pillanatra kidugva a fejét meglesi, ki motoszkál a túloldalon. Ezaz! Fogalma sincs róla… még egyszer gyorsan átgondolja a betanult koreográfiát, majd egy artikulálatlan üvöltés kíséretében előugrik rejtekéből, és belekezd. Láttuk már valaha a maorik haka táncát? Ha nem, akkor most figyeljük meg jól, mert a kis törpe éppen azt próbálja visszaadni. Festett arcával folyamatosan vágja a grimaszokat, miközben üvöltözik és halandzsázik, mert nyilván fogalma sincs róla, valójában mit kéne mondani. Mindenesetre roppant mókás látványt nyújthat törzsi aligruhájában.
-Vááá! - zárja végül az előadást, már ameddig Julien hagyja, hogy kibontakozzon őrült énje. Amint végzett, még bevág egy utolsó grimaszt, majd nevetve kihúzza magát, és odapattog Armani mellé.
-Naaa? Milyen volt? Megijedtél? - kérdezi reménykedve, majd a srác válla felett... hahh, jó poén... inkább hóna alatt rápillant a falra, és eltátja a száját.
-Te mit csinálsz? - kiált rá, mintha úgy felizgatta volna ártatlan lelkét, hogy a fiúcska összepingálta az iskola falát.
-Ezt mégis hogyan? - hitetlenkedik tovább, miközben arrébb tolja az útból háztársát, hogy jobban megszemlélje a kezdetleges rajzot.
-De a szárnyának sokkal nagyobbnak kéne lennie! Így senki nem fogja látni! - rávigyorog a fiúcskára, és közelebb pattog hozzá - Amúgy Leonie vagyok! Már láttalak ám! - ami nagy szó, mert Keith-en kívül nem sok mindent szokott észlelni a környezetében. Megfogja a srác kezét, és nevetgélve jól megrázza.

A tánc

Évbontó
Kifli

-Készíthetnénk neki csokis palacsintát. A múltkori már egészen jól sikerült, csak te nem láthattad, mert véletlenül leejtettem, és Wowbagger hatalmasat harapott belőlük, úgyhogy végül kénytelen voltam neki adni az egészet - ahogy leül az asztalhoz, virító dísztalárja alól kikandikál a felemás topánka. Egy fehér virágos és egy kék bárányfelhős. Egyformából mamuszt talált volna csak, de ragaszkodott az ünnepélyes megjelenéshez. Hiszen Keef is olyan urasra vette a figurát, muszáj volt hozzá illőn öltözködnie. A talár alatt sötétzöld, térdig érő harangszoknya, beletűrve pedig egy bővülő ujjú, lila csipkefelső lapul, köldökig lógó köves, tollas, fagyöngyös nyakláncokkal megspékelve.
-Mi lenne, ha karnevált rendeznénk Bogolyfalván? Hatalmas mézeskalácsbábuk vonulhatnának fel az utcákon, és táncolnánk meg énekelnénk, mindannyian beöltözhetnénk! - még nem vette észre, hogy megy az igazgatói beszéd. Hogyan is vette volna, mikor Keith-szel van elfoglalva! Elbűvölten figyeli hajának igazgatását, szemeit pedig szemérmesen lesüti a bizalmas gesztustól. Tuti bele fog dögleni abba a vad örömbe, amit afelett érez, hogy ez a fiúcska bizony az ő pajtása. És micsoda önuralomról tesz tanúbizonyságot, amiért nem rohangál üvöltözve fel-alá az asztalok között. Nem csoda hát, hogy a következő pillantásában, amivel az úrra tekint, a szemérem szemernyi szikrája sem található már meg. Beletöm a fejébe egy jó nagy adagnyi kekszet - hiszen egészen esélytelen, hogy a lepasszolt zacskó visszajusson hozzájuk-, majd teli szájjal vigyorog rá Kiflire, miközben automatikusan nekiáll tapsolni, merthogy az imént mindenki azt csinálta. Ő pedig csupán egy percnyi késésben van az eseményekhez képest.
-Serindem köffünk fogadáfogat! - nyammog lelkesen. Kezét az asztal alatt belecsúsztatja Kísz kacsójába, ráadásul mivel felé fordulva beszél hozzá, virgácsait is egy tökéletes gáncs kezdőpozíciójában tekeri a srác lábai köré. Csak hirtelen felállni ne kelljen.
-Arra, hogy kik kapják a díjakat! - Minden évben felsorolnak egy csomó dolgot: iskolaelső meg házak büszkeségei, hogy kik kapálnak a legszebben, kinek áll a házához legméltóbban a foga… ilyesmiket.
-Minden nyertes kör egy umm… - körbenéz a teremben. - Valami jutalommal jár. Szóval, ha nyerek, akkor ma óriástáncot fogunk előadni úgy, hogy a nyakadba veszel - izgatottságában rögtön elszáll a fantáziája.
-Aztán pedig elmegyünk egy sellőbálba! - sorolja az esti programokat elég halkan ahhoz, hogy kevésbé legyen zavaró a beszédet tartó igazgató bácsinak.

Zserbó

Elment a Lencsi néni a vásárba, csuhajja. Mamuszt kötött a lábára, csuhajja…
Az tény, hogy ma elment vásárolni. Az is oké, hogy mamuszban - méhecskésben - indult, s most abban lépdelt végig a kastélytól egészen a tó partjáig. Az estére való tekintettel földig érő, vastag hálóing van rajta, a szivárvány minden színében pompázó. Miután Keith elaludt a meditációs gyakorlataik után, úgy gondolta, csodálatos volna, ha kisétálna a tóhoz, és keresne néhány éjjeli tündérkét, akik csillámport szórnak minden egyes szárnycsapásukkal, és halványan derengenek a holdfényben, ahogy az a mesékben szokás. Meggyőződése, hogy léteznek ilyen apró lények, és most majd jól összebarátkozik velük. Együtt fognak énekelni és táncolni, befogadják, s tiszteletbeli nagytüdérré avatják. Tán még tündérport is kaphat tőlük, amivel beszórhatja holnap a padlást.
Mamuszában surran végig a fűben, hálóruhájának alját felemelve, fülig érő szájjal. Szinte észre sem veszi, már ki is ér a tóhoz, ahol első lépésével lerúgja mamuszát, és mezítelen lábujjait a hideg fűbe fúrja. Csodálatos érzés! Nevetése máris végighasít a csendes éjszakán.
-It wont matter who loves who
You'll love me or I'll love you
When the night comes falling
When the night comes falling
When the night comes falling from the sky. - lelkes éneklése közben kezeit kitárva pörög körbe-körbe. A muzsika, amit ma oly’ sokszor végighallgatott a régi bakelitről teljesen átjárja a lelkét. S olyan beleéléssel adja elő, mintha legalábbis Dylan-nel állna egy színpadon. Jó, a nézőtéren, mondjuk. Mire a szám végére ér, eldől a parton, s magán kuncogva kezd hempergőzni. Felfázás? Ugyan! Van itt helyben indiánfőnök, aki hamar kikúrálja majd. S ha már úgyis a fűben van, dzsungelharcos módjára kezd kúszni a víz felé. No, most majd jól elkapja azokat a tündérkéket. Egy sem menekülhet az ő mérhetetlen szeretete és kíváncsisága elől. Amint eléri a tavat, ujjait belelógatja a vízbe, de egy nyikkanás kíséretében gyorsan vissza is húzza. Ma nem fog szinkronúszni, úgy tűnik. Poklot lehet fagyasztani ezzel a hideggel.

Zserbó

Egyedül fekszik a fűben. Ketten fekszik a fűben. Körülötte kellemes alkoholpárával megspékelt szellő fújdogál. Csak egy dolog hibádzik: valaki keresztben fetreng rajta. Ugyan Zserbó nem telibe rá esett, de még így is halk nyekkenéssel jelzi, hogy megérezte a jelenlétét. Nem csak a részeg  aurát, hanem azt a pár kilónyi súlyt a derekánál. Nem pont olyan érzés, mint amikor ráül az emberre egy elefánt, inkább csak olyan, mintha rápukkantott volna egy fél vacsorát.
Lencse lányunk tőle kevésbé megszokott módon alig tud reagálni a hirtelen történésre - tán már egészen megközelítette a Nirvánát ebben a csodálatos békességben, amit az úr most úgy megtört, mint Tompika a ropit.
-Tessék? - pislog előbb értetlenül, majd még inkább bután, miután Zserbó felhasználja, mint a legújabb teleshopos párnát, amit a nagyi rendelt akciós áron az ultravibra 2000 hátvakaró mellé. Felkönyököl, hogy jobban lássa, egyáltalán ki a rostonsült kacsacomb vetődött rá díjnyertes pankrátor módjára, s csak ekkor - jó egy perc elteltével - ismer rá szétcsúszott Mihaelre.
-Umm… - ráharap alsó ajkára, hogy ne nevessen fel rögvest a zöldecske láttán, miközben jobb kezének mutatóujjával megböködi Zserbó halántékát. Oké, kicsit azért kuncog a művelet alatt, de természetesen nem a fiún örömködik (mert annak Keith biztos nem örülne), hanem vele.
-Igeeen. Természetesen meg kell gyónnod, hogy a lelked feloldozást nyerjen! - jelenti ki nagy komolyan, és megpróbálja kicsit lejjebb tuszkolni a fiút, hogy legalább fel tudjon ülni úgy, hogy közben a hálóinge sem szakad ketté rajta.
-Mondd csak, milyen bűnt követtél el az életedben? - egy pillanatra elgondolkodik. - Az utóbbi időben… igen, maradjunk az utóbbi időknél - No, nem mintha azt feltételezné, hogy Zserbó olyan büdös… akarom írni, bűnös lélek… de… de. Kicsit közelebb hajol hozzá, és nagyot szippant az aurájából, amitől azonnal ki is tágulnak a bociszemei. Ezt az esszenciát új partydrogként lehetne a neve alatt árulni, annyira ütős.
-Te… umm… Te… Ittál? - tapogatózik a sötétben, és még a homlokát is megkocogtatja, hogy van-e odabent felhasználható agysejt.
-Ünnepelsz valamit? - derül fel egyből az arcocskája, s majdhogynem lerúgja magáról a rellonost, ahogy felpattan. Azaz feltérdel, hogy szembe kerüljön vele. Már látszik rajta, hogy felkészült a táncra, amibe valószínűleg rögvest bele is vágnak, amint kiderül, minek kell éppen örvendeni.

Mat


Egész nap olyan hangulatban van, mintha közölték volna vele: a Mikulás nem létezik. Pontosabban mégsem, hiszen ezt már elmagyarázták neki párszor, csak nem hitt a sok butának. A felnőttek nem tudnak semmit, és hazudnak önmaguknak meg egymásnak! Inkább olyan érése van, mintha be is bizonyították volna, hogy márpedig akkor sincs Mikulás.
Folyamatosan sírásra görbül a szája, mert egy teljes hétvégét külön kell töltenie az ő csodálatos pajtásától. Ez a második alkalom, hogy ilyen megtörténik, pedig az első magányosan töltött nap borzalmai után Lencse még az illemhelyiségbe is megpróbálta követni Kíszt, hogy megpróbálja meggyógyítani kicsi lelkét a jelenlétével. Most persze nem sok választása volt, Nadine miatt kellett vonatra szállnia, ugyanis nővére Franciaországban tartózkodik éppen, és határozottan ragaszkodott hozzá, hogy Leonie látogassa meg. Csak annyit írt, hogy életbevágóan fontos, de az okát nem volt hajlandó megosztani a kis vörössel. Márpedig, ha hívják, ő megy, engedelmes kistestvér módjára. Jajj, Nadine, mit akarhatsz, te lány? - Ez a kérdés foglalkoztatná, ha nem érdekelné sokkal jobban, hogyan fogja túlélni ezt a végeláthatatlan hétvégét. Végigcsoszog a vonaton, és miközben jobbjával dudorodó, mocorgó pulóverét tartja, másik kezével belök egy random kabinajtót, hogy betelepüljön, mint a besenyők. Az első pillanatban még nem foglalkozik azzal, hogy ki van odabent vagy éppen ki nincs, felhúzza a pulóvert, és szabadjára ereszti az ott rejtegetett apró baglyocskákat. Bizony, lenyúlt párat a kastélytoronyból, hogy útközben is tudjon levelet küldeni: majd tízpercenként kihajít egyet az ablakon, mint egy modern Juliska. S miután táskáját ledobta, már kotorja is elő a pergament, hogy lefirkantsa első üzenetét. Pontosabban csak szeretné, mert feltűnik neki, hogy valaki éppen hozzá beszél.
-Hmm? - felpillant, és azonnal felderül elhagyatott, szomorú pandához hasonlatos képe, amint felismeri a kis banánkát. Jéé, hát ő a háztársa! Ja, nem. Akkor évfolyamtársa... vagy csak iskolatársa? Mindegy, valahol már látta, s nem egyszer.
-Sziaaa! - kiált fel, mire az összes bagoly ijedten rebben szét, ő maga pedig átvágódik a srác mellé, hogy egészen a közelében kuporodjon le. Egy kis társaság talán jót fog tenni piciny lelkének.
-Megyek a nővéremhez. Meg kell látogatnom, mert… nem is tudom igazán, miért. Biztos hiányzom már neki, olyan régen találkoztunk! - arrébb tessékel egy kis szárnyast, és ölébe húzza az imént földre csúszott üres pergament.
-Te hova tartasz? Karácsonyi ajándékvásárlást rendezel? Lehet, hogy Párizsban tényleg sokkal érdekesebb dolgokat találni. Fynnci azt mondta, szerezzek neki fütyülő szöcskét. Még sosem hallottam ilyesmiről. Te igen? De a szobatársai megint ki fogják zárni, ha folyamatosan fütyörésznek a bogarai - levegővétel nélkül kezd neki a fecsegésnek, s nem csupán azért, mert ez az alap nála, hanem mert így kevésbé van sírhatnékja.

Mat


Értetlenül túr bele a loboncába, nem tudja mire vélni a visszakérdezést. Talán Mat nyitott szemmel aludt, azért nem értette, miket mondott neki eddig. Mikor a gólyalakban héderezett az iskolába érkezésekor, akadt ott egy lány, akinél tapasztalt már ilyet. No, az roppant ijesztő volt, kénytelen volt hát bebújni egy ismeretlen mellé az ágyba, hogy ne féljen egyedül.
-Igen, Leonie vagyok - helyesel nagyokat bólogatva, majd a magyarázat hallatán rögvest el is tátja a száját.
-Umm… te elmész csak azért Franciaországba, hogy gitározni tanulj? - ezen muszáj nevetnie egyet. Ezek után senki nem szólhat egy szót sem, ha Új-Zélandra utazik csak azért, hogy táncleckét vegyen valakitől.
-Akkor Te nagyon lelkes tanuló lehetsz. De közelebb nem találtál tanárt? Vagy addig vehettél volna valaki mástól órát, nem? - minimum Keith Richardsnak kell lennie annak az oktatónak, ha Mat ennyire ragaszkodik hozzá. Gyorsan körbe is néz a kis vörös, hátha megpillantja az említett hangszert. Mennyivel mókásabb volna az út, ha a banánsrác közben zenélne neki.
-Itt van a hangszered? Játszol valamit? Énekelhetnék mellé! Sok számot megtanultam ám, mert nálunk, a padláson,  folyamatosan szól a lemezjátszó. Párizsig összerakhatnánk egy performanszt, és annak biztos a te tanárod és az én nővérem is örülne. Mit szólsz? - természetesen nem vesz vissza a tempójából. Egyszerűen képtelen rá, szívfájdalom ide vagy oda; mindig pörög, mint a chemotoxos légy.
-Umm, szerintem jobban érzik magukat kint, mint a pulóverem alatt - pillant a baglyokra, bár tény és való, hogy műsor lenne, ha most elkezdenék összefogdosni mindet.
-Csak nem tudtam, hogy el szabad-e őket hozni az iskolából, úgyhogy kénytelen voltam kicsempészni az összeset, hogy tudjak írni útközben is, mert Kísz biztosan nagyon szomorú lenne, ha azt hinné, hogy eszembe sem jut. Pedig… - egészen elszorul a szíve, úgyhogy inkább előkotorja táskájából a tintát, és gyorsan lefirkant egy üzenetet a pergamenre. "Utánam kéne jönnöd!" Letépi ezt az egy sort, összetekeri, és már éppen állna fel, hogy elkapja egy tollas barátját, de mily' meglepő, kiborítja a tintát; beteríti vele magát, az ülést, de még Matet is.
-Óó, jaj, bocsánat - szabadkozik, bár nem úgy tűnik, mintha igazán megbánta volna az apró balesetet. Ahelyett, hogy feltörölgetné, rákötözi levélkéjét egy kis barna bagolyra, és egyszerűen kihajítja az ablakon. Szegény madárka egy másodperc alatt tűnik el a nagy menetszélnek köszönhetően.
-És hol fogsz aludni? Vagy a tanárod megengedi, hogy nála légy? - meg szúnyog.

Mat


-Óóó, akkor nincs is nálad gitár? - szontyolodik el kissé, és nagyot sóhajtva kibámul az ablakon, ahol az imént eltűnt egyik aprócska baglya. Így már sokkal rosszabbnak ígérkezik az utazás. Sőt, miket gondol! Az egész hétvége egy katasztrófa, úgy, ahogy van, le kéne ugrania a vonatról, és hazaszaladni. Vagy egészen Budanekeresdig. Ki tudja, Kísz kikkel tölti az idejét, amíg a törpe nincs ott! Lehet, hogy elhívja Ellát unaloműzés gyanánt... Te szent zsíroskenyér hagymával és pirospaprikával! Akaratlanul is felkiált, miközben a maradék pergament összegyűri a kezében, és elhajítja. Egyenesen Matnek. Hoppá! Kicsit belefeledkezett saját bajaiba, és elfelejtette, hogy nincs egyedül. Előveszi legártatlanabb őzikeszemeit, és rápislog a fiúcskára.
-Jajj, hol is tartottunk? Ének! Ugye, ének? Szerintem, sokkal jobban jár mindenki, ha nem teszem. Bár Fynnci szerint nagyon szép a hangom, de hát ő a bátyám. Neki az a dolga, hogy füllentsen nekem - vigyorodik el, miközben mégiscsak összeszedi a földön heverő gyűrött, tépett pergament, és azzal kezd Mat orra előtt hadonászni. Elég ingadozó hangulattal rendelkezik. Az egyik pillanatban tökéletes világfájdalom csücsül az arcán, a következőben pedig már őszintén kacarászik sárga pajtásán… pajtásával.
-Óóó, persze! A divatszakmában fogok elhelyezkedni, fel sem tűnt? - felpattan, és megpördül a srác előtt, hogy szemügyre vehesse mai összeállítását. Piros ruhácska, rajta egy rikító színes pulóver, amit valószínűleg Kísz ruhatárából nyúlt le, ugyanis vagy a térdéig leér, citromsárga harisnya, megspékelve egy rénszarvasos térdzoknival. Tökéletes összhang! Mintha beleesett volna a ruhás konténerbe.
-Most is éppen az egyik divatbemutatómra tartok. Azok a párizsi kifutók... - és azok a párizsis szendvicsek! Visszahuppan Mat mellé, és maga alá rendezgeti pipaszár lábait.
-Te… - ismét eltátja a száját döbbenetében. Ez a fiúcska valami egészen hihetetlen!
-Te úgy jöttél el egy teljesen idegen országba, hogy még szállásod sincs? - vagy egy fél percig bámul rá hitetlenkedve, majd kitör belőle a nevetés, és felemeli jobbját, baljával pedig megfogja Mat kezét, hogy belecsapjon vele saját tenyerébe.
-Ez így olyan izgalmas! Tudsz franciául? Én csak pár szót, amit a nyaralásunk alatt tanítottak a fesztiválozók, de azt hiszem, azzal nem boldogulnék, meg elég csúnyák is… - vidáman megvonogatja vállát.
-Végül is… azt nem tudom, Nadine szállása merre van, de biztos elférnénk mind a ketten nála. Mit szólsz? Az utcán mégsem aludhatsz, és már nagyon hideg van odekint. Bár én csak két napot maradok, talán még annyit sem… ha Keef eljön értem. De a nővérem biztos nem rakna ki Téged a szabad ég alá, ha megkérem rá. Mert amúgy lehet ám... nála sosem lehet tudni, milyen kedvvel ébred.

Mat


Az tény, hogy irracionálisan megviseli még egy kis külön töltött idő is Kísztől, nem tehet róla. Persze, ez a szituáció egészen más, mintha a kastélyban külön flangálnának - bár azt is ritkán teszik -, hiszen ott mégiscsak elérhető távolságban vannak egymástól, de most… most olyan nagy a távolság! Vörös törpénk fel sem foghatja, hogy nem pattanhat pajtása hátára, amikor csak kedve tartja. Ez a valóság annyira abszurdnak tűnik számára, mintha a Földet pálcikára szúrta volna egy óriás, és nyalókaként most kilógna a szájából.
-Umm… én sosem hiszek Fynncinek, de persze nagyon szeretem, amiért mindig megdicsér - vigyorodik el. Tulajdonképpen pont úgy bánik vele a testvére, mint egy nagy óvodással, merthogy Lencse bizony le is ragadt azon a szinten, ezt kár volna szépíteni.
-Óóó, a nővéred énekel? Akkor biztos mindig szép a karácsonyotok: tudtok kánonban énekelni a fa körül! - tapsikol párat, de ha már belekezdett, nem hagyja abba, és megtapsolja Mat öltözetét is. Ami egyébként igencsak lehangoló.
-Ettől az öltözettől olyan szomorúnak tűnsz. Színesben kéne járnod, mert.. mert az.. az sokkal színesebb! - vágja ki magát roppant fifikásan a mondatból.
-Van is nálam Kísz ruháiból pár, át akarsz öltözni? - félő, ha pajtása szerelésében meglátná újdonsült barátocskáját, egész úton őt ölelgetné hiánypótlásnak. Ahh, hogy mennyire magányosnak érzi most magát! Újabb adag tintát vesz elő, és megint ráfirkant néhány szót egy gyűrött pergamen cetlire, hogy egy újabb baglyot tessékeljen ki vele az ablakon, majd egyből odalép táskájához, és elkezdi kipakolni belőle az említett ruhadarabokat. Pontosabban inkább egy hatalmas rendezetlen kupacot dobál Mat mellé az ülésre, ő maga pedig letérdel a halom elé a földre, és arcát belefúrja a rikító káoszba. Alig vannak problémák a lelkében… vagy fejében.
-No, kérsz valamit? - néz fel egy fél perc elteltével, és meglóbál a srác orra előtt egy lila boát. Hogy ilyeneket minek hozott magával…?
-Umm… és abban a sátorban meleg van ilyenkor? - ráncolja össze homlokát, amint előkerül a mentőötlet. Komolyan elgondolkozik ezen az eshetőségen. Végül is a sátorozás jó móka. - És hova akarsz sátrat verni? Az Eiffel-torony lábához? - kuncogja el magát, és már pattan is fel a játék hallatán. Első gondolata, hogy fogócskázzanak a vonaton, úgy tűnik, nem fog megvalósulni, ám jókedve töretlen, ahogy beleveti magát a szétszórt ruhákba, miközben ismét helyet foglal Mat aurájában.
-Uno? Nem ismerem! Az valami kártyavár építős játék? Egyszer húsz emeletes várat csináltunk otthon, de szerintem apa csalt, mert mintha láttam volna, hogy kicserélte a paklit a sajátjára - ezen elmélkedik egy fél pillanatig, majd megrázza a fejét. - Nem csalhatott! Azt mondta, nem bűvölte meg a kártyákat - kis naiv Lencse.

Mat


-Többet kéne színes ruhákban járnod, mert… mert én is mindig felvidulok reggelente, ha belenézek a tükörbe. És Wowbagger is mindig sokkal boldogabb, ha befestem a fekete szőrét sárgára; akkor kicsit olyan, mint egy csibepudli. Vagy egy szőrös banán. Már nem úgy, mint te… vagyis te nem vagy olyan szőrös, mint Wow, csak banán. Mármint sárga. Szóval érted… - nagy gesztikulálások közepette magyaráz, s ha Mat nem vigyáz, a hadonászó törpe még fejbe is kólintja roppant lelkesedésében.
-Kíííísz! - belesüpped az ülésbe, de a következő másodpercben már újra feltérdel, és kihúzva magát folytatja.
-Ő az én pajtásom! Együtt lakunk a padláson… és tulajdonképpen Budanekeresden is, ha éppen oda kell mennie - elmereng az utóbbi napok mesés idilljén, amit abban a lakásban átélt, és ettől újra összeszorul a gyomra. Hogy fogja túlélni ezt a pár napot egyedül? Vagyis… mégsem olyan egyedül, hiszen itt van Mat, később pedig majd a nővére boldogítja, de az mégsem ugyanaz.
-Nem szoktunk elválni, úgyhogy kicsit hiányzik - igen, ez azt jelenti, hogy tényleg nem töltenek el pár óránál több időt külön. Valamiért egyikük sem érzi magát olyan komfortosan a másik nélkül; legalábbis Lencse biztosan nem.
-A leghosszabb idő fél év volt, mert Keef ösztöndíjjal elutazott, viszont az már olyan nagyon régen történt! Alig emlékszem rá - kamuzza, és mielőtt elbőgné magát, mint egy kisgyerek, inkább témát vált.
-Amíg te élő szobor leszel, én gyűjtöm a pénzt vacsorára! - kuncogja el magát, s miután megkapja a menő szemüveget, már hangosan nevet.
-Akkor ma buliba megyünk? Vuhhúúú! - felpattan a helyéről, és fantasztikus higanymozgásával egyből betolja az évszázad figuráit. Búvárkodás, szeletelés, szüretelés, mosogatás, húsdarálás, birkanyírás; minden kisujjból megy neki. Cseppet sem zavarja, hogy nincs zene, amire táncolhatna. Mindenki olyant képzel hozzá, ami jólesik neki - Lencse többek között kacsatáncot hall a fejében.
-Havaziiik! - a kijelentésre újból levágódik a fiúcska mellé, és majdhogynem átmászva rajta kibámul az ablakon.
-Csinálhatunk angyalkááát! - rángatja meg a ruhaujját.

Dwayne bácsi és a merülő forraló meséje

Egészen régóta el szeretne már menni a tóhoz megnézni a jeget; sok kérdés felmerült benne ezzel kapcsolatban. Vajon a sellők nagyokat koppannak, mikor ki akarnak jönni a felszínre? Van jégvágójuk? Téli álmot alszanak? Meg kéne kérdeznie Gréta nénit. Vagy csak többet tanulni. Vajon korcsolyázható állapotban van ilyenkor a tó? Végül is elég hideg van, ahhoz mindenképpen, hogy az erdő állatkái egymásra vadásszanak, és a másik bundájából gyártsanak maguknak kabátkákat. Annyival mesésebb lenne a tavon játszani, mint a faluban, vagy hol is alakítottak még ki pályát. Még azt sem nézte meg. Jesszus, minden kapacitása kimerül abban, hogy Keef nyakában lóg a nap huszonnégy órájában. A felállás mindig ugyanaz, csupán a helyszín változik folyamatosan. Most is csupán azért jött egyedül, mert pajtása Brant tanítja festeni. Vagy ki tudja, mire, de nem volt valami izgalmas. Bár szereti elnézegetni a fiúcskát alkotás közben, de a levitás jelenléte miatt folyamatos zavart érzett az erőben. Felvette hát kis vízálló mamuszát, mellé rikító sárga vastag harisnyát, illetve vagy három hatalmas pulóvert.
-Let's dance put on your red shoes and dance the blues - énekelget ide-oda ugrándozva, haját rázva. És csupán egyszer bukik akkorát, valahol félúton, hogyha egyetemista lenne, még UV-ra sem mehetne el ezután. Ám mindenféle testi és lelki törés nélkül, szerencsésen megérkezik a helyszínre.
A tó. Szemet gyönyörködtető látvány, és roppant hívogató, mint egy kedves dementorka, aki csücsörítve várja élete párját egy lelket mélyen megérintő csókra. Ennek a csalogatásnak pedig Lencselányunk képtelen ellenállni, merthogy az életösztön legapróbb szikrája is hiányzik belőle. Mint egy sellő, aki mindenáron be akar menni a japán étterem konyhájába, hogy gratuláljon a séfnek.
Nem is habozik hát, amint eléri a tó partját, egyik lábát ráhelyezi a jégre, és kipróbálja, mennyire recseg. Semmi. Marad a nagy csönd, így lelkesen rámászik két lábbal. Még mindig semmi. Ugrál párat. Továbbra sem történik semmi érdekes. Felkacag, és egyből beljebb csúszkál pár métert.
-Éééés akkor kedves nézőink! Jevgenyij Pljuscsenko a pályára lép! - meghajolgat, ahogy illik, és integetve tesz pár kisebb kört. - Az olimpiai aranyat már most a kezében érezheti, de nézzük csak, minő csodálatos kűrt mutat be nekünk! - belekezd kedvenc kűrzenéjébe, miközben oda és vissza csúszkál, ugrándozik, pörög, táncol, ahogy azt a mamájánál a TV-ben látta. Épp egy tökéletesnek mondható rittbergert mutat be, mikor egy nagy reccsenés: volt Lencse, nincs Lencse. Elmerült, mint Gareth a Titanicban. Pont annyira nem mókás, mint ahogy a klasszikus filmben kinéz. Feje búbjáig eltűnik a jeges vízben, és ijedtében még jó nagyot is kortyol belőle. Természetesen, a higgadtság - mint mindig - most is jellemző rá: pánikba esve kezd kapálózni a felszín felé egy pillanat alatt elgémberedett végtagjaival. Viszlát, Kísz, ne merj a vörös törpe után beleszeretni másba!

Dwayne bácsi

Bluggy. Bluggy-bluggy. Bluggy-bluggy-bluggy. Ha már itt jár, tart egy kis terápiás foglalkozást a tóban lakó élőlényeknek. Ráér, végül is. A három vízzel telt vastag pulóver nyilván kicsit sem akadályozza a mozgásban, tiszta Phelpsnek érzi magát, vagy inkább egy hajógerincet lefejelt agylágyulásos Arielnek.
Az első sokk után valahogy csak kibukkan a feje a vízből, és levegőért kapkodva kalimpál, hátha sikerül közben megkapaszkodnia valami szilárdban. Néhány letört jégdarabka felesleges megtapizása után csak sikerül stabilba tennie magát. Mármint nem oldalba, hanem eléri, hogy ne süllyedjen minduntalan a felszín alá. Egyetlen aprócska probléma maradt csupán: képtelen kihúzni magát a vízből, bárhogy próbálkozik vele. Talán le kéne venni a pulóvereit, mert mázsás súlyként nehezednek rá. Jó ötlet lenne? Ki tudja, talán a sellőfiúk jól megkukkolnák, annak pedig Kísz nem örülne. Viszont annak sem fog, ha kap egy hibernált vöröst vacsorára. Biztos szép jégszobor lenne belőle, és sokak számára jóval elviselhetőbb társasággá válna, ám sokkal kellemetlenebbé válna az ölelgetése. Nem. Vetkőzés egyelőre elnapolva. Milyen más lehetősége volna egyre fogyatkozó erejével?
Kétségbeesetten tekint körbe, hátha jár valaki a környéken, mert ugyebár a főhősnőt sosem szokták kinyírni már a sorozat első részében. Lám! Mily’ meglepő, de arcába tapadt haján keresztül megpillant egy közeledő alakot.
-Ha.. hahóóó! - próbálkozik némi hangot kipréselni magából a fogvacogáson kívül, hátha Dvéjn bácsi - akit persze nem ismer fel - kicsit sietősebbre fogja a lépteit. Nem, persze, nem kell úgy szaladni! Ugorjon már be a mekibe is egy sajtburgerért, mielőtt kiszedné a vízből. Plusz hozhatna hozzá akár egy fagyit forró csokiöntettel a tetején, ha már ott jár. Ja, igen, és hölgyünknek hiányzik már Trill és Wow is, igazán útba ejthetné a tornyot. Lencse addig remekül ellubickol ott, ahol van.
-Css... csak egy kis... segítség kéne - vinnyogja, miközben egy aprócska üdvözlő mosolyt próbál ráerőltetni lefagyott arcára. Véletlenül se higgye azt az úr, törpénk nem érzi magát tökéletesen a helyzet magaslatán.

A nagy ho-ho-horgász

Nem akarja elhagyni ezt a gyönyörű világot! Hiszen még csak négy évet tölthetett el Kísz felemelő társaságában, és az olyan nagyon kevés! A mennyország sokkal borzasztóbb hely lehet ennél, ha nincs ott a fiúcska. Bár esetleg kísérthetné őt egész életében, de az, hogy ne érinthessen meg embereket… a legnagyobb büntetés volna a világon.
Ehhez hasonlatos gondolatok járnak már a fejében, mikor valami elkapja a bokáját, és kirántja a vízből. A kellemetlen része az a procedúrának, hogy egy pillanatra fejjel lefelé találja magát a vízben, aminek köszönhetően újabb adag vizet nyel le. Krákogva, fuldokolva lengedezi végig az utat a partig, pulóverei a nyakába csúsznak, ám a kínos helyzet ellen képtelen tenni, mert nem érzi a karjait, amivel esetleg helyre tudná igazítani a ruháit. A földre érkezés sem tűnik fel neki túlzottan, mert minden egyes porcikája zsibbad, már-már inkább fáj.
-I… i… i - próbálná kinyögni a helyes választ. S ha ez most egy feleletválasztós kérdés lett volna, talán még el is találta volna a megfelelő betűt. Mivel a szemeit nem nyitotta ki, egyelőre nincs tisztában vele, hogy volt papuskájukat tisztelheti a megmentő szerepében. Nem. Egyelőre csak tátog, mint egy kondérba szeletelésre váró halacska. Egy perc néma csenddel adózik az életének - kivételes alkalom.
-Kkhhh... Köszönöm! - lefagyott ujjaival megpróbálja elkotorni szemei elől a hajat, hogy aztán ülő helyzetbe tornássza magát. Nagyjából úgy mozog, mint egy reumás lajhár, hogy aztán meglepő sebességgel boruljon rá a férfire. Nos... ha áll, akkor csak a térdeit karolja át, ha bármiféle térdelő vagy ülő pozícióban van, akkor pedig a nyakába borul. Kivéve, ha Dwayne arrébb megy egy fél lépést, mert akkor kiterül a fűben.
-Már... már azt hittem... soha többé nem... ehetek áfonyás tekercset - úgy tűnik, a könnyei legalább nem fagytak belé, mert irdatlanul elkezd bőgni, mint egy óvodás. Azonkívül, hogy megpróbálja jól összevizezni a bácsit, még össze is taknyozná, ha engedi.
-Nagy-gy-gy-gggy-gyon fázom - kocognak a fogai, s megpróbálja felemelni karjait, hogy megmutassa lefagyott ujjacskáit az úrnak. Most gyönyörűen le lehetne törni egyesével az összeset.