Felség

Tisztelet. Mindketten főleg ezt hiányolták a másik megszólalásaiból. A viselkedéselemző mondjuk úgy érezte, a lehető legtiszteletteljesebben szólt a furcsa öregemberhez, de hát csak nem beszélhetett úgy vele, mint egy királlyal. Sőt, Kinsey ki is jelentette, hogy ebben a boltban ő volt a király, mire csak egy gúnyos nevetést kapott válaszul. Igazából csoda (és szerencse), hogy az idegen nem fakadt ki újra. A göndör hajú az eddigi heves válaszai után kezdett egyre fáradtabbá és érdektelenebbé válni. A férfi gőgös megjegyzésére is csak legyinteni tudott. Látván, hogy az idegen mennyire figyelmesen szemügyre vette a portékát, Kinsey eldöntötte, hogy tényleg megpróbálja eladni neki. Jelenleg nagyon úgy tűnt, hogy így szabadulhat meg a leghamarabb a másiktól.
- Ez főleg egy ketyererúnázó és -bűvölő bolt, ha ez mond bármit is magának - felelte. - Tényleg nem ez a szakterületünk, de attól még alaposan utánanézünk az áruinknak.
Matthew unottan pislogott a fontoskodó vevőre. Mégis kinek hiszi magát, hogy... Mindegy, már teljesen mindegy. A srác most már csak szabadulni akart tőle, minél hamarabb. A férfi következő szavaira Kinsey csak hitetlenül meresztette a szemeit. Ezt nem gondolhatta komolyan.
- Én százharmincat mondtam - nyomatékosította. - Ennyit ér, mert akármennyit is volt használva, attól még arany. Őrültség lenne száz alatt odaadnom...
A viselkedéselemző egy pillanatra megállt. Tényleg őrültség lenne? Vagy az lenne nagyobb őrültség, ha most nekiállna alkudozni (amit egyébként is gyűlölt) egy őrülttel.
- Tudja mit? Vigye. Vigye csak el húszért. Eddig egy ember sem kért tőlem zsebórát, szerintem ezután se fog - emelte fel megadóan a kezeit. A bajsza alatt még mormogott valamit, ami egész könnyen lehetett káromkodás is, majd felemelte és átnyújtotta a zsebórát.