Lenna  - büntess : DD

Fruzsi valahogy mindig is jobban szerette a kastélyt este, amikor csöndes volt, vagy legalábbis a a diákok többsége aludt. Akik pedig ilyenkor voltak aktívak, vagy jó arcok voltak, vagy prefektusok, esetleg alvajárók. Bár Fruzsi nyilvánvalóan az első kategóriába tartozott, nem kifejezetten következetes szabályszegőként volt öltözve. Egész pontosan fekete pizsama alsó, meg egy méregzöld trikó volt rajta, amire felkapott egy kinyúlt melegítő felsőt, a lábain pedig puha papucs díszelgett. Bárki is futott volna vele össze, nem mondta volna meg, hogy ő itt most vandalizmusra készül. Pedig nagyon is arra készült. Csodával határos módon a harsogó portrék folyosója így este már nem is harsogott annyira, a legtöbb festmény aludt, vagy úgy tett, mint aki alszik. Azért ez sem minden este történt meg, mert a legtöbbször a szívesen bosszantották egymást a porté alakok még éjnek évadján is. Most azonban minden meg volt szervezve, hála Fruzsi "kapcsolatainak". Már ha nevezhetjük így azt, hogy a rellonos egész jól lebratyizott pár csibész festménnyel, akik elrendezték neki a mai estét. Azaz nem szítottak ellentétet a az öregasszonyok képei között, abban reményben, hogy Fruzsinak hála reggel majd röhöghetnek egy jót. És hogy Fruzsinak mi volt ebből a haszna, miért csinálta az egészet? A válasz egyszerű: poénból. Ebben a tanévben még csak ki sem szökött a kastélyból - igaz alig egy hónapja kezdődött a suli, de nála ez akkor is rekordnak számított.
Tehát a lehető legjobb álcában, pálcával, meg olcsón beszerzett iszapbombával, ami felrobbanás után szép sárpöttyöket hagy mindenfelé,és amelyek vízzel érintkezve szaporodnak, közelítette meg Fruzs a folyosót.
- Na mi is a pontos terv, Főnökasszony? - suttogta az egyik beavatott festmény kíváncsian, amikor Fruzsi feltűnt a színen. A lány visszasuttogta neki, hogy ne kíváncsiskodjon, mert ő is kap belőle, majd nekilátott elhelyezni a bombákat.

Lenna - : DD

Fruzsi módszeresen ragasztgatta fel a falra, illetve némelyik kép keretére a kis, üveggolyónál nem nagyobb, ragadós bombácskákat. Amiket manuálisan, pálcával is működésbe lehet hozni, illetve maguktól is felrobbannak a felragasztástól számított egy óra múlva. Miközben serénykedett azon filózott, hogy hogyan tudták vajon a fiúk lecsendesíteni itt a kedélyeket, de semmi épkézláb elképzelés nem jutott eszébe. De azért megjegyezte magában, hogy efelől még ki kell majd kérdeznie a festett kis barátait később. Most nem akarta megkockáztatni, hogy nagyon beleélik magukat a mesélésbe. Mert ők persze nem aludtak, hanem csöndesen figyelték a rellonost. Fruzsi azért nem avatta be őket a részletekbe, mert gyanította, hogy akkor nem tudnák megállni, hogy nevessenek már előre, és ne hangoskodjanak. A kíváncsi várakozás viszont lecsendesítette őket.
A kis bombák lassan fogytak, hiszen Fruzsi hozott belőlük szép számmal. Miközben ténykedett, néha-néha a folyosó végei felé pillantott, akárhányszor csak megremegni látta a folyosó fáklyáinak árnyait. Egy alkalommal aztán nem is volt alaptalan, hogy közeledőt gyanított, ugyanis egy lány közeledett felé világító pálcával. Mire észrevette, már túl késő volt ahhoz, hogy úgy tegyen, mint aki csak éppen átsétál a folyosón, így inkább úgy tett, mintha nem is tulajdonítana jelentőséget a lány közeledésének. Sosem volt szívbajos, akármin is kapták rajta eddig, mindig nyugodtan kezelte a helyzetet, attól függetlenül, hogy ezzel nem mindig ért célt. Ami természetesen a büntetőmunka elkerülése volt. Ahogy a lány közelebb ért, Fruzsi káromkodott egy sort magában, ugyanis az egyik eridonos prefire ismert a vöröskében. A nevét már meg nem mondta volna, de arcról minden prefit ismert.
- Tessék,... öhm, ezek? - kérdezett vissza kissé zavartan, magában megállapítva, hogy a lány nincs képben a varázsvicc ipari cuccokkal. Nem sokat gondolkodott, hogy mit hazudjon, csak lökte, ami jött.
- Ezek ilyen ragadós, gumi golyók, vagy nem is tudom...- egy golyót jól látható módon megnyomkodott - Állítólag a muglik néha ilyenekkel tapasztanak oda egy papírt valamihez, mondjuk az iskolában a táblához. Egy háztársamtól kaptam őket.. - harapta el a mondat végét, mint aki már így is túl sokat mondott. Egyelőre még nem tudta, hová fog kilyukadni a meséjével, de úgy volt vele, hogy majd menet közben alakul a dolog. De tudta, hogy még ha a kis golyókat ki is tudja magyarázni, a takarodó figyelmen kívül hagyásáért így is simán kaphat büntit. De azzal majd ráér akkor foglalkozni, ha a bogyókákat kimagyarázta.

A kis kíváncsi


- Igen, azok... - válaszolt kissé bizonytalanul a lány gyanakvó kérdésére. Normál esetben inkább megjegyzett volna valamit a lány rövidtávú memóriája, vagy felfogása kapcsán, de azért ennél már profibb volt. Ha nem volt olyan hangulatában, hogy még büszkélkedjen is a különböző kihágásaival, akkor nagyon jól tudta adni a visszafogott, jól nevelt, illemtudó ártatlan bárányt. Márpedig most nem érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy pofátlanul elmagyarázza a valós szándékait, mintha mi sem lenne természetesebb.
- Óh... hát... öhm... Ki fogsz röhögni, ha elmondom - a szája kényszeredett, zavart mosolyra húzódott, s félrenézett. Épp csak a pirulás maradt ki az alakításból, ami nappal feltűnő lehetett volna, de így a félhomályos folyosón, pálcafénynél Fruzsina remélte, hogy az eridonos nem fogja észrevenni ezt az apróságot. Egyébként pedig ötcsillagosnak ítélte meg az előadását, hiszen az gyanús lett volna, ha már rögtön az első kérdésnél mindent kitálal, még ha hazugság is lett volna az egész, és mivel még nem állt össze a fejében, mi is legyen a sztorija, a zavarodottság igazi volt. Közben persze érezte, hogy a prefi most váltott át ártatlan érdeklődésből vallatásba, de egy arcrándulással sem jelezte, hogy ellenére van a dolog.
- És Eridon, ha jól tippelek. - mosolyog a lányra, egy percig sem tagadva, hogy rellonos. És bár a házkérdést illetően ő előnyben volt, valószínűleg egyébként is az eridonra tippelt volna a lány fellépése alapján. Miközben a prefi körbenéz a csöndes festményeken, Fruzsi rendszerezte valamelyest a gondolatait.
- Na jó, de ez olyan ciki... - nyelt egy nagyot, pislogott párat, majd belekezdett a mesélésbe.
- Röviden az,hogy nem szeretnék semmiféle transzformáción keresztülmenni - egy pillanatra elhallgatott, az eridonos kérhetett bővebb tájékoztatást, de ha nem tette meg, Fruzsina úgy is folytatta a mesét.
- Az van, hogy kötöttem egy hülye fogadást az egyik háztársammal, és vesztettem. Úgyhogy ő adta ezt a sok golyócskát, hogy ragasztgassam tele vele a kastélyt, és reggel ellenőrizni fogja, és megátkoz, ha nem tartom a szavam. Elég durva csávó... Én meg mondom, ez nem akkora nagy feladat, nem akarok vele összeveszni, mert egyébként jó arc - vonta meg végül a vállát. Tudta, hogy egyelőre még elég lyukat a történet, de ha a prefi kérdez, hát majd befoltozza. Az egyébként sem lett volna életszerű, ha mindent részletesen elmesél.

Őprefektussága : DD

Fruzsinak igen komoly erőfeszítésébe került, hogy ne vágjon pofákat, s még egy gúnyos mosoly szikráját se engedje megjelenni a szája szegletében a prefi válaszát hallva. Azért nem olyan jó buli ez a hazudozós játék, ha a másik nem partner benne. De Fruzsi azért igyekezett nem kiesni a szerepéből, és adni az ártatlant , de az eridonos számonkérő modora mellett nem volt könnyű számára. Kifejezetten idegesítette a vöröske stílusa. Mi lesz így a világgal ha a prefik ilyen karótnyeltek? Mindenesetre azért sikerült megjegyzés nélkül hagynia a dolgot. De ezzel együtt igazából fel is azzal, hogy nagyon erőlködjön az ártatlansága bebizonyításán, mert a prefi reakcióból azt vette le, hogy nem igazán szimpatizál vele, és nem is hajlik arra, hogy higgyen neki. feleslegesen aztán meg nem feccöl túl sok energiát semmibe.
Azért végül elkezdi legyártani a mesét. Már csak azért is, hogy ne essen ki a gyakorlatból, még ha érezte is, hogy most annyira nem remekel valami jól. Bár igazából ezért a prefit hibáztatta, amiért nem ment bele a játékba. Sokkal szívesebben mesél az ember olyan valakinek, aki némi érdeklődéssel leplezi az amúgy is nyilvánvaló gyanakvását.Így utólag Fruzsina nem bánta, hogy inkább nem a már régóta dédelgetett tervét " A ja, bocs, alvajárok" címűt vetette be. Az eridnos valószínűleg még azt is komolyan vette volna. Ahogy az várható is volt, az prefi persze minél többet akart tudni.
- Herchnehr Tamás. Nem tudom ismered-e, igazából elég antiszoc csávó, de azért néha jókat lehet vele hülyülni. - nevet hazudni nem könnyű. De hogy ilyenkor ne gondolkozzon túl sokáig, Fruzsinak az volt a módszere, hogy valami bonyolult, kimondhatatlan vezetéknevet morgott érthetetlenül, de ha megkérték rá, utólag ezer örömmel betűzte le.  
- Ooooké - egyezett bele Fruzsi az ücsörgésbe, bár őszintén szólva nem fűlött a foga a dologhoz. Azonban előadni egy hisztis jelenetet arról, hogy nem akar felfázni, vagy megígérni, hogy most azonnal visszamegy a kh-jába, és szánja-bánja, hogy itt van, már úgysem működött volna. Ő is lecsüccsent a hideg kőre, hátát a falnak vetette, és lehorgasztotta a fejét. Még mindig a markában voltak a kis golyók, s azzal szórakozott, hogy azokat nyomogatta.
- Figyelj, fáradt vagyok, ne húzzuk egymás idejét, csak büntess meg, ha meg akarsz, amiért megszegtem a takarodót - emelte elcsigázottan pillantását a vöröskére. Persze szó sem volt nagy fáradtságról valójában, de szeretett volna minél hamarabb elhúzni innen. Inkább vállalta be a büntit most, minthogy addig-addig csevegjenek, míg felrobbannak a már feltapasztott galacsinok.

Bátyóka

Fruzsi teljes lelki nyugalommal, halkan hagyta el a hálókörletét. Nem mintha attól tartott volna, hogy bajba kerülhet, ha a szobatársai észreveszik, hogy lelép, de azért nem akarta felébreszteni őket, ha nem muszáj. Szakadt farmer, bokacsizma, egy lenge póló és afölött mindössze egy bőrdzseki volt rajta. Igaz, hogy ilyenkor már elég hidegek voltak az esték, de úgy volt vele, hogy csak nem fog halálra fagyni, mire a célállomására ér. Ott pedig majd úgyis kimelegszik a piától meg a tánctól, így inkább bevállalta, hogy egy darabig vacognia kell, csak hogy később minél kevesebb "felesleges" holmija legyen.
A kastélyban egy árva lélekkel sem találkozott, szerencsére. Miközben a néptelen folyosókon haladt, azért megállapította magában, hogy régebben sokkal izgisebb volt a takarodó megszegése. Az utóbbi időben, már nem igazán töltötte el bizsergető érzéssel a tudat, akárhányszor csak éjjeli sétára indult, hogy ő bizony most szabályt szeg.
Mikor elhagyta az épületet, már magában elkönyvelte a sikert. Sötét szerelésében könnyedén beleolvadt az éjszakába, s egyenesen az iskola kapuja felé vette az irányt. De még több száz méterrel a vaskapu előtt irányt váltott, és bevetette magát a közeli erdősávba. Rutinosan kerülgette ki az erdei ösvényre belógó ágakat, és egyéb természet adta akadályokat. Nem először készült már kiszökni a kastélyból, és előre láthatólag nem is utoljára. Sok mindenért kapták már el, és büntették meg, de eddig a kisurranásaira nem derült fény. Általában havonta egyszer-kétszer találkoztak a falubeli haverjaival, és együtt mentek bulizni, ha szabad hétvége volt, ha nem. A különbség csak az volt, hogy ha tilos volt a lejárás Fruzsinak a faluhoz közelebb eső, rejtett kijáratot kellett igénybe vennie, és másnap hajnalra visszaérnie a körletébe.

Az aggódó bátyus

Miközben a fák között lépdelt, Fruzsi gondolatai már előreugrottak pár órával, azon filózott, vajon egy bizonyos személy ott lesz-e a bulin. Talán nem kellett volna így elmerülnie a gondolataiban, és óvatosság nélkül, az ösvény közepén menni a kapu felé. Ahogy ugyanis már a célegyenesben sétált, távolabbról is látta, hogy valaki éppen beugrik a kapun. Nem szeretett senkivel sem összefutni ilyen alkalmakkor, főleg, hogy a srác - mert az volt az illető, a sötétben egyelőre csak ennyit tudott kivenni - valamelyest visszafogottabb mint ő, hisz épp akkor jött vissza, mikor Fruzsina még csak indulni készült. Ettől függetlenül Fruzsi nem parázott be, hanem úgy döntött, nem is fog foglalkozni a sráccal, rá sem fog nézni. Egészen addig tartotta is magát ehhez, amíg a fiú közelebb nem ért, és megszólította a rellonos leányzót. A megszólításra nem is volt szükség, Fruzsi már a srác hangjából azonnal felismerte, hogy kit sodort ide a sors.
- Téged kerestelek, már úgy aggódtam érted! - ripacskodott egy sort, majd hirtelen ötlettől vezérelve Erik nyakába is ugrott, és röviden átölelte a bátyját. S a fiúból áradó szagokból nagyjából megállapította, hogy merre járhatott. Aztán hátrébb lépett tőle egy lépést, ajkai szegletében megjelent egy rosszkislányos mosoly, és hitetlenkedve hallgatta, ahogy Erik kérdőre vonta. Egy kezén meg tudta volna számolni, hányszor történt eddig ilyesmi vele. Azt ugyanis még túlzással sem lehetett mondani, hogy ők ketten mintatestvérek lettek volna. Főleg, hogy Eriktől az sem volt szokatlan, ha néha eltűnt.
- A remény hal meg utoljára - vonta meg Fruzsi a vállát vigyorogva, és nem is szándékozott több időt szakítani Erikre. Egyáltalán nem vette komolyan a srác szavait. Nem akart lemaradni a buliról, ahova a haverjaival együtt egy zsupszkulcs repítette őket ezúttal. Tisztes távolban megkerülte a bátyját, pár lépéssel már ott is volt a kapunál. A kis táskáját átdobta a kapun, és ő maga is elkezdett átmászni, hacsak Erik meg nem állította.

mesemesemátka :3

Ha bármelyik ismerőse most megpillantotta volna Fruzsit, valószínűleg alaposabban szemügyre vették volna őt, hogy valóban a rellonos vadócot látják-e, vagy csak a szemük káprázik. Mert hát Fruzsi a könyvtárban?! Ez azért nem mindennapi látvány. Az utolsó előtti polcsor mögött ült törökülésben, az ölében lévő nyitott könyv fölé hajolva. Messziről még úgy is tűnhet, hogy valóban olvasott, de ha valaki jobban megfigyeli, a barna hajzuhataga az arcába lógott, és a feje is nagyobb szögben konyult előre, semmint, hogy lássa a betűket. Aludt. Na ez a kép már sokkal inkább jellemző rá.
Még kora délután jött a könyvtárba, mert felismerte, hogy sajnos a gyakorlati tudás nem mindig elég a vizsgákon, és a házi dolgozatokat sem lehet azzal megírni. Ezt egyébként egyáltalán nem értette, hiszen az életben úgyis mindent gyakorlatban kell majd tudni alkalmaznia, bővel elég lesz például, ha felismeri a mérgeket, hogy lehetőleg ne kóstoljon majd bele egybe se. Ha ő akar kotyvasztani valami főzetet, meg majd úgyis előveszi hozzá a 'receptet'. Miért kellene hát megtanulnia kívülről a különböző bájitalok történetét, elkészítési módját és a többi. De sajnos nem ő szabja a tantervet, és különben is elég erősen én még benne az emlék, amikor elsősként ezt az okfejtését megosztotta Felával... Azt volt talán az utolsó eset, hogy bárkivel is őszintén megosztotta a véleményét valami komoly témában. Tehát a mai délutánon kényszerítette magát, hogy tanuljon egy kicsit. Mint általában, a többségtől távol, a kényelem faktort számítsába sem véve a polc tövében olvasgatott, amíg érdekesebbnek nem találta a szeme belsejét, mint a betűket. Eléggé fáradt volt amúgy is, mivel nem sokat aludt az éjszaka. S mivel egyébként sem szerette magára fel hívni a figyelmet, a könyvtáros valószínűleg észre sem vette, hogy valaki még kuporog a földön két polc között, amikor elment.
Fruzsi végül arra kelt fel, hogy fáj a nyaka, a háta, a lábai elzsibbadtak és szétülte a fenekét, na meg hogy totál egyedül van a sötét könyvtárban. De mindezek ellenére nem zavartatta magát. Teljes lelki nyugalommal söpörte ki a arcából a haját, és nyújtózkodott egy sort.

Főmesélő :3

Fruzsina egyelőre azzal volt elfoglalva, hogy elgémberedett tagjait masszírozgassa, de azért nem kerülte el a figyelmét a halk koppanás. Nem tudta mire vélni, de különösebben nem is zavartatta magát, hiszen sosem volt az a típus, aki éjszaka minden apró zajától megijed. De a koppanás megismétlődött, aztán pedig Fruzsina vállára rázuhant egy vaskos könyv, majd kinyitva földet ért a padlón. Nem volt éppen kellemes érzés, de tompa fájdalom nem tartott sokáig. Fruzsi azonnal hátrafordult, hogy megnézze, hogy eshetett le a kötet a polcról, vagy ki az az idióta, aki képes könyvekkel dobálózni. Azonban egyik tippje sem jött be, ugyanis a könyvek maguktól potyogtak le szépen sorjában a polcokról.
- What the **** - E mellett azért már Fruzsi sem tudott csak úgy elmenni, felpattant a földről, előkapta a pálcáját és körbenézett. Még mindig úgy volt vele, hogy valaki nyilván szórakozik vele. A következő pillanatban a függönyök függönyök hangos suhogással összehúzódtak, kizárva az eddig beáramló holdfényt. A könyvek továbbra is elszántan vetették le magukat polcokról, s Fruzsi egy újabb zajforrást is érzékelt, aminek a forrását egyelőre nem tudta azonosítani. A szeme még nem szokta meg a sötétet, de csak akkor akart a pálcájával világítani, ha ez rövid időn belül nem történik meg. Bármikor ha éjszaka a folyosókat, illetve a birokot rótta, azt általában pálcafény nélkül tette. Hiszen azzal járkált volna, akkor akár már igazán akaszthatott volna egy táblát is a nyakába, hogy " Hahó, itt vagyok!".
Annak örült, hogy a könyvtár rendezett polcai közt könnyen el tudott igazodni. Úgy döntött, megkeresi a zajforrást, hátha talál ott valakit, akit megajándékozhat egy rémdenevér-rontással. Óvatosan indult el a folyamatosan potyogó könyvek között, de nem tudta elkerülni, hogy az egyik súlyos kötet a lábán landoljon. Éles fájdalom nyilallt a lábfejébe, amit elintézett egy obszcén kifejezéssel - mintha a szitkozódás enyhítené a fájdalmat - és ment tovább. Nagyon idegesítette, hogy nem látott, de helyette jobban odafigyelt a többi érzékszervére, és megérezte a füstszagot. Ez is azt az elméletét igazolta, hogy egy diák szórakozott vele, aki talán most éppen eléget pár könyvet. Legalábbis ő nagyon szerette volna, hogy így legyen. Pedig valahol mélyen azért voltak kételyei afelől, hogy egy diák képes így felforgatni a könyvtárat. Fruzsi mostmár nagyon kíváncsi volt arra, hogy mi is folyik itt, úgyhogy pálcáját előre tartva ment az orra és a füle után, vállalva a kockázatot, hogy szerez már pár kék-zöld foltot a könyveknek hála.

Akkor saras leszel : D

Fruzsinak lassan már minden kedve kezdett elmenni az egésztől. Egyáltalán nem szórakozik jól az eridonos prefi társaságában, és az előadása sem úgy sikerült, ahogy szerette volna. De azért nem adta fel ilyen gyorsan, nem próbált lelépni. Egyelőre. Persze azt már előre eldöntötte, hogy ha lehet, majd igyekszik névtelenül lelépni.
Ha Fruzsina nem Fruzsina lenne, valószínűleg visszafojtott lélegzettel várta volna, hogy mi jön majd a gondterhelt sóhaj után, de Fruzsi nem izgult. Végülis két lehetséges variáció jutott eszébe a helyzetre, az egyik, prefi rábólint a szavaira, és kap valami fincsi büntit. A másik, hogy nem bünteti meg, de nem is engedi elmenni, ami kicsit rizikós, mert akkor Fruzsinak kell majd úgy viselkednie, hogy a piroska ne gondolja meg magát a büntetést illetően. Dobpergés, éééés a második variáció került érvénybe. Fruzsi viszonozta az eridonos vigyorát. Ez a stílus már jobban tetszett neki. Azonban a vigyora azonnal lelohadt, amint a vöröske a minibombáira terelte a szót. Nem teszett neki, hogy a lány teljesen figyelmen kívül hagyta a hazugságait, amelyekkel pedig annyit dolgozott! Nem lett volna már értelme tagadni, hogy ő nem dísznek szánta a golyókat. A "dísz" szó említésére Fruzsinak egy újabb jó ötlete támadt, mégpedig, hogy összehordhatna valamit a Halloween-i dekorációval kapcsolatban, de erről az ötletéről is letett szinte azonnal, ahogy kitalálta.  Ugyanakkor ha nem reagál semmit a dologra, azzal elismer mindent. Amit szintén nem akart. Hát ezért szeretett ő mindenféle mese mögé bújni, és egy harmadik személyről magyarázni, amikor valójában róla volt szó. Akkor is nyilvánvaló volt az adott prefinek vagy tanárnak vagy bárkinek, hogy Fruzsi a ludas, de a rellonos számára egyszerűbb volt a helyzet.
- Holnap reggel mindenképpen megtudod - jegyezte meg végül sejtelmesen vigyorogva, hiszen az élesített golyóbisok a falakon nagyjából egy fél óra múlva mindenképpen összeszutykolták a falakat.
- De ha akarod vizsgálgasd csak meg őket közelebbről. Tessék - nyújtotta a prefi felé a golyókat. Erre a szemközti falon Fruzsi "szövetségesei" nevetésben törtek ki, és különböző utalásokat tettek a golyóbisokra. Fruzsina villámokat szóró tekintettel pillantott rájuk, de így is eltartott nekik egy darabig mire megint elcsöndesedtek. Fruzsi nagyon dühös volt rájuk, ha nem tudta volna, hogy nem érdekli őket, azonnal hozzájuk vágott volna egy sárbombát. Csak abban reménykedett, hogy legalább a folyosó leglármásabb portéi nem kelnek fel. Bár valószínűleg évek óta nem alhattak teljesen nyugodtan, így talán nem volt olyan nagy a veszély. A prefi viszont nagyon is ébren volt, és ezek után Fruzsi már nem tudta mire számítson.

Szemedre vigyázz!

Fruzsi kíváncsian várta, mi lesz a prefi reakciója a freskók gyanúsabbnál gyanúsabb röhögcsélésére. Újabb kérdésekre számított a golyócskákkal kapcsolatban. Azonban a lány kellemes meglepetést okozott neki, azzal, hogy hanyagolta a témát, és felhívta a rellonos figyelmét, hogy még csak be sem mutatkoztak egymásnak.
- Jól mondod, nem akarok - vágta rá gondolkodás nélkül a kérdésre. Ha egyszer már kérdezték, nem fog hazudni... éppen erről. Persze tudta ő, hogy az eridnos nem fogja ennyiben hagyni a témát, de Fruzsi szívesebben maradt a névtelenség homályában, ameddig csak lehetett.
Az alku említésére kíváncsian húzta fel a szemöldökét, és érdeklődve hallgatta a vöröskét. Hosszú másodpercekig fontolgatta az ajánlatot, ami egyrészt igencsak csábító volt. Megússza valami 'lightos' büntivel, és másnapra a folyosó is iszapban fog úszni. A prefi is büntet, csíny is megtörténik. Bárkinek megfelelő ajánlat lett volna. Bárkinek, de nem Fruzsinának. A rellonos lány gyomra sosem bírta a megalkuvást, persze képes volt erre is, ha már minden kötél szakadt, ha egy nála minden tekintetben feljebbvalóval üzletelt, ha tényleg úgy látta, hogy előnyös számára az alku. Most azonban nem ez volt a helyzet. Volt ugyanis egy sajátos szabályrendszere a kihágásokat illetően, ami elég egyszerűen működött alapjában véve. Ha sikerült bünti nélkül megúsznia, boldogság volt, de ha a bünti már elkerülhetetlen közelségbe került, akkor ahelyett, hogy visszább fogta volna magát, inkább durrbele még rátett a dologra egy lapáttal. Persze ezt a képletet néha bonyolította, hogy ki akarta éppen megbüntetni és hasonlók. Csábító volt ugyan, hogy titokban maradjon csínytevő kiléte, de ennek a biztosítását Fruzsina nem akarta a prefire bízni. Nem szerette az efféle elvarratlan szálakat.
- Hm.. Korrekt ajánlat. És ne vedd magadra, de... - villámgyorsan előkapta a pálcáját, és a prefi kezében lévő golyóra bökött vele - amit a lány hiába nyújtott vissza korábban Fruzsinak, a rellonos nem vett tudomást a gesztusról. A golyó halk pukkanással kidurrant sok kis apró sárpöttyöt hagyva a lányon. A poén az volt benne, hogy ha az ember "Suvickust" használt, vagy  mugli módon vízzel próbálta letakarítani a sárfoltokat, akkor azok gyors léptékkel szaporodni kezdtek, mindent belepve, amihez hozzáértek. Csak akkor tűntek el, ha az ember teljesen kiszárította őket, merthogy ez a sár magától sosem szilárdult meg. De ha már  Fruzsi a prefit elintézte, nem hagyhatta félben a munkát, gyors egymásutánban aktiválta a folyosó falára tapasztott galacsinokat is. Így a sötétben nem volt látványos a dolog, de ha majd másnap a manók nekiállnak takarítani az lesz.
Fruzsi fejében megfordult, hogy na most kéne lelécelnie gyorsan, de inkább nem mert hátat fordítani a prefinek, csak módszeresen hátrálni kezdett, pálcáját védekezésre készen tartva. Egy ilyen akció után általában ugyanis nem vállon veregetést szokott kapni.

Főmesélő ^^

Fruzsi egyre beljebb és beljebb haladt a polcok között az események okozóját keresve. Mostmár a halvány derengést is látta a helyiség hátulja felől. Arra egyelőre még nem volt terve, hogy mit csinál, ha egyszer elér a tűzhöz és megtalálja a gyújtogatót. De annyira nem is zavartatta magát emiatt az apróság miatt. A következő pillanatban a könyvek földet érésénél jóval hangosabb puffanást hallott. Megpördült a tengelye körül a zajforrást keresve, és hunyorogva sikerült is kivennie a tőle nem is olyan messze lévő, felborult polcot. Átfutott az agyán a gondolat, hogy mi lett volna, ha ott áll a polc előtt... Pár hosszúnak tűnő másodpercig figyelte a polc sziluettjét, ekkora már eléggé megrendült benne az eddig elképzelése a randalírozót illetően. Felfigyelt rá, hogy a papírtépkedés elhalt, s helyette közeledő léptek koppantak a padlón. Fruzsina érezte, hogy a szíve gyorsabb sebességre váltott, de rezzenéstelen kézzel tartotta a pálcáját, készen rá, hogy amint meglátja a közeledő alakot azonnal megátkozza. A léptek egyre közeledtek, de Fruzsina semmi mozgást nem látott a sötétben. A léptek elhaladtak mellette, de ő semmit sem látott. Pislogott, hunyorgott, mikor a léptek visszafordultak a kidőlt polctól és újra elhaladtak mellette, de ezúttal sem látott semmit. Az eddigi történések közül ez ijesztette meg a legjobban. Vakmerően kiállt volna bármilyen ismeretlen ellen, legalábbis megpróbálta volna, de mégis mihez kezdjen, ha nem lát valamit, aminek ott kellett lennie az orra előtt. Na ez a fordulat már nem volt az ínyére. De a nem kizárt, hogy kicsit rendellenesen működő ösztöneinek hála, még most nem kezdett a kijárat felé rohanni. A pillanatnyi őszinte félelmet gyorsan felváltotta a tehetetlen düh. Dühös volt a sötétre, a könyvekre, a polcokra, a láthatatlanra, az egész világra.
- Illigo! Incarcerandus! Petrificus Totalus! Exagito! - hogy dühét levezesse vakon kezdte szórni a távolodó léptek zaja irányába azokat az eszébe jutó varázslatokat, amelyekről úgy vélte, hogy talán megállítják, bármi is legyen az a láthatatlan lény. Csak azt remélte, hogy a lénynek teste is van, amit eltalálhatnak a fénycsóvák. Amíg nem hallott valami biztosat, nem mozdult, annyira azért ő sem őrült, hogy miután jó eséllyel csak felbosszantotta a lényt az átkaival, még tárt karokkal elébe is rohanjon.

Szoszi van emberek : D

Milyen az a mézbirkózás? o.O  Anyci, ugye nekem is szabad?^^

NekedXD Na, szép már a saját gyerekeidet se tartod számon.

Anyci, most azért ha tudnám ki az apám, akkor inkább hozzá költöznék XD

és mi az hogy 15 és fél? XD

Fruzsi átkainak semmi hatása nem volt. Láthatatlan ismeretlen lényre vaktában ellőtt varázslatoktól nem is nagyon várhatott mást. Mégis csalódott lett, és ingerült, hogy csak feleslegesen pocsékolta az erejét. De egyszerűen muszáj volt valami csinálnia, mert egyre jobban idegesítette a helyzet, amibe keveredett. És meg sem próbálta visszafogni a dühét, lehiggadni és átgondolni a dolgokat. Ha ezt tette volna, be kellett volna vallania önmagának, hogy fél. Ennél azonban sokkal egyszerűbb volt számára a düh mögé bújni. Ő általában így oldotta meg, ha tehetetlennek érezte magát, igyekezte elrejteni a gyengeségét. Ami olyan jól ment neki, hogy a viselkedése már átcsapott vakmerőbe, és meggondolatlanba. A többségnek, ha hirtelen koromsötétben találja magát az elhagyott könyvtárban, ahol könyvek potyognak és szekrények dőlöngésznek, az első dolga lenne kijáratot keresni, Fruzsinak azonban ez az opció még mindig nem fordult meg a fejében.
A papírtépkedés újra kezdődött. Fruzsina még egy pár pillanatig állt mozdulatlanul a sötétben, majd újra elindult a hang után. Ingerültsége és tettvágy ellenére nagy nehezen visszafogta magát, mert nem szeretett volna csak úgy belerohanni az ismeretlenbe. Halkan végigment a polcsorok között egyenesen a tűzhöz. A pocok végénél azonban megtorpant, és igyekezett a bútorok takarásában maradni, legalább addig, amíg kitalálja hogyan tovább. Óvatosan hajolt ki a szekrény mögül, még a hosszú loboncát is hátrafogta, hogy minél kevesebb látszódjon belőle.
A lobogó tűz közelében egy irdatlanul rusnya lényt pillantott meg. A kislány egész testét harmadfokú égési sérülések borították, egykor valószínűleg szép fekete haja most csak kisebb csomókban volt meg. Elvetemült arckifejezéssel - már ha lett volna még rendes arca - tépkedte a könyveket, és hajigálta őket a tűzre. Fruzsi gyomra rögtön felkavarodott a látványtól, és gyorsan vissza is húzódott a polc árnyékába, remélve, hogy a szellem nem vette őt észre. Igyekezett lelassítani a normálisnál kissé szaporább légzését, miközben az agyában egymást kergették a gondolatok. ~ Hogy a francba került ez ide?! Még jó, hogy szaga legalább nincs! Meg kéne próbálni eloltani a tüzet... Miket is beszélek, felőlem leéghet az egész kóceráj! ~

Csacsi öreg medvééém *_* ez most kellett.

Ami hali : DD

Erre nem lehet mit mondani, Bogár. Malacka az Malacka

Fogalmam sincs, de jobbulást  

Mr. Leroy

Az utóbbi időben Fruzsina többet tartózkodott a kastély falain kívül, mint belül. Még a hónap elején volt Janey-vel árubeszerző körúton, már nem is az első alkalommal, mióta a boltban dolgozott. Ahhoz képest, hogy először csak szigorúan pénzkeresési forrásként tekintett a boltra, és nem nagyon volt ínyére, hogy Janey próbálta megzabolázni elég vad stílusát, mostanra igazán megszerette a munkát. Néha úgy érezte több energiáját is fordítja egy giccses csecsebecse eladására, mint az iskolára, de nem zavarta különösebben. Az ajándékboltban így karácsony előtt megugrott a forgalom, ami persze plusz munkával járt, de Fruzsina ezer örömmel vállalta a túlórát. Mostanában kifejezetten utált a kastélyban lenni, ahol előkerültek a karácsonyi dekorációk, a diákok többsége is főleg az ünnepről beszélt, meg, hogy mi mindent fog csinálni a szünetben, egyszer még volt szerencséje Samut is hallani, amint valami karácsonyi dalt nyekereg. Fruzsinak meg már herótja ettől, így nagyon örült, hogy van az a bizonyos engedélye, amivel a faluban tartózkodhat. Nem mintha egyébként a lelkére vette volna, ha anélkül kellett volna járkálnia.
Most is éppen végzett a boltban, de persze semmi kedve sem volt visszamenni a kastélyba. A nagy karácsonyi hangulat emlékeztette, hogy neki senkije sincs, akivel ünnepeljen. Az év 364 napján tökéletesen megvolt a felszínes kapcsolataival, és saját magával, de ez lesz az első karácsony, amikor teljesen egyedül fog eltölteni, akár lemegy a karácsonyi bálra, akár nem. Az nem változtat azon, hogy az igazi szüleit nem is ismerte, a nevelőszüleitől megszökött, akikhez - tanulva Erik esetéből - semmi pénzért nem ment volna vissza, és idén még a bátyja is felszívódott. Röviden szép kis ünnepnek nézett elébe. De nem szeretett magával foglalkozni, nem szeretett arra gondolni, hogy milyen rossz is neki. Néha már-már sikerült is elhitetnie magával, hogy őt aztán nem érdekli az egész, de aztán mégis mindig visszatért oda, hogy ez nem igaz. Másoknak viszont sosem vallotta volna be, nem akarta magát sajnáltatni.
Hogy elüsse az időt, legalább takarodóig, de az sem baj, ha tovább a cukrászda felé vette az irányt. Jobban szimpatizált a pubbal meg a csárdával, de most nem volt hozzájuk kedve. Jobb szerette volna élvezni a nyomorúságát valami finom sütemény társaságában. Vett magának pár, már mesziről émelyítően édesnek tűnő csokis sütit, és leült velük egy félreeső asztalhoz.

Áh, meg akartam csinálni az Ismerj meg! es cuccot, de nincs nekem arra időm XD

Szóval heyho emberek : DD

Hátúgy, hogy lusta vagyok idézeteket meg képeket nézegetni, inkább csevegek

Cshő Chuck

Ez van, tesó XD

Hátjó, akkor hogyan tudlak kiengesztelni, testvír?

Miért ne?

Heyho emberek : DD

nyuff. megöltem a beszélgetést ><

/ezt tőlem örökölted lányom ^^ -Miru voltam/

Lagger Arm

A folyosókon, a közös helyiségek nagy részében, és összegészében a kastélyban a szokásosnál jóval nagyobb csend honolt a napokban, hiszen sok diák utazott haza az ünnepekre. Persze Fruzsina nem volt köztük, nem is lett volna hová mennie.Karácsony tájékán kicsit mindig sajgott a szíve, amiért nem is ismeri a vér szerinti szüleit, a nevelőszülei valószínűleg meg feljelenték karácsonyi ajándék képpen, ha odamenne. Ezen már trilliószor jártatta az agyát, minden egyes évben, így idén is. Mert vágyott egy meleg családi fészekre, és mégis mostanra eljutott oda, hogy sikerült meggyőznie magát, mindez nem számít. Az ünnep már elmúlt, neki pedig nem kéne még mindig ezen agyalni.
Próbálta hát elfoglalni magát, ilyen céllal indult meg most is a társalgó felé. Néha szívesen üldögélt az egyik ablakban egy könyvvel a kezében, vagy éppen meleg teát iszogatva, és hallgatta mások beszélgetéseit, gyűjtötte magába a pletykákat, és bármilyen hihetetlen tőle, még olyan pillanatai is voltak, amikor társaságra vágyott, és ő maga is beszállt a beszélgetésbe.
Most egyelőre nem tudta eldönteni, hogy hogyan fog hozzáállni bárkihez is, akivel találkozik. Ez nagyban függött a másiktól is. Ha emberére akadt nagyon jól ment neki a felszínes duma, mást pedig két szó után megátkozott, ha úgy hozta kedve. Bár az utóbbira egyre kevesebb volt a precedens, Fruzsi kezdett valamelyest visszafogottabb lenni ilyen téren.
A társalgó most üres volt. Fruzsina kicsit csalódott volt, de odasétált az egyik asztalhoz és öntött magának egy bögre epres teát magának. Sok finomság volt mlg az asztalon, különböző  sütik, forrócsoki, de ő nem törődött velük, ha nagy is volt a választék, ő egy pillanat alatt kiválasztotta, mit is akar. Kortyolt párat a teából, aztán fáradtan elterült az asztal mellett lévő kanapén. Milyen fárasztó is a semmittevés.

Lagger

Fruzsi nem volt épp kényelmes pozícióban a kanapán, ugyanis elég bénán vetette le rá magát. A lábai a padlón maradtak, csak a testével dőlt ki a puha bútordarabra, amiről egyébként a jobb karja is lelógott. Ennek ellenére nem tett semmiféle lépést annak irányába, hogy felhúzza a lábait is, vagy más módon fészkelődjön. Tekintetét a mennyezetre függesztette, és máris azon kattogott az agya, hogy ha itt nincs élet, akkor merrefelé kellene vennie az irányt, vagy mivel szórakoztathatná el magát. Egyszerűen sosem volt képes megülni a fenekén két percnél tovább, ő mindig akart csinálni valamit.
A következő pillanatban nyílt a helyiség ajtaja, s ez megállította Fruzsit a nap hátralévő részét illető tervek szövögetésében. Halk nesz volt, vagy inkább csak megérzés, Fruzsina egy röpke másodpercig nem is volt benne biztos, hogy tényleg bejött-e valaki, vagy csak a képzelete játszik vele. Bár ő aztán köztudottan nem sok figyelmet szentelt a legtöbb diáktársának, most mégis kíváncsian pillantott az ajtó irányába. Egy ismeretlen lányka volt ott, és éppen a termen jártatta végig a pillantását. Konstatálva, hogy már nincs egyedül, visszafordult a plafonhoz, nem mintha azon lett volna bármi érdekes. Alig hogy ezt megtette, már a szeme sarkából észrevette, hogy a lány felé tart, és megáll a kanapénál.
- Szólni fogok, ne aggódj - egy ravaszkás félmosollyal válaszolt a lánynak. Ő aztán akkor is nagyon ügyesen elküldte a neki nem szimpatikus egyéneket melegebb éghajlatra, ha azok ebbe nem adták beleegyezésüket.
Mikor a lány leült mellé, kicsit összébb húzta magát, ennyi jólneveltség még belé is szorult, de nem kelt fel a fekvő pozícióból.
~ Lagger~ Visszhangzott a fejében a lány neve, érdekesnek találta, de hát sok érdekes névvel találkozott már a Bagolykőben.
- Fruzsina - árulta el ő is a nevét, ezzel egy időben el is felejtve a lányét. A névmemóriája sosem volt túl jó. Leplezetlenül, gyors pillantással mérte végig a másikat. Fiatalabbnak találta magánál, de egyelőre messzemenő következtetéseket nem mert levonni.

Lagger

 Teltek  a rizikós másodpercek, amelyek döntően meghatározták Fruzsina hozzáállását a lányhoz, a rellonosnak meg kellett állapítania, hogy Lagger jól szerepelt az első rostán. Konkrétan, nem kezdett bele, hogy melyik házból való és hány macskája van. Fruzsi nagyon nem bírta a túlbuzgó locsifecsiket. De a jelek szerint Lagger nem volt ilyen, és ennek örült. Fél szemmel figyelte, ahogy a másik teát önt magának, és belemarkol a kekszes tálba.  A lány megjegyzésére nem reagált. Egy ilyen kijelentésre most nem jutott eszébe semmiféle gúnyos, vagy csak hűvös megjegyzés. Valahogy egyébként sem érezte most égető szükségét, hogy undok legyen a lánnyal. Igazából egyáltalán nem bánta a másik jelenlétét, és nem is akarta Laggert szándékosan elüldözni magától.  Arról már nem tehetett, hogy előbb gúnyolódott viháncoló fruskákkal vagy (szó)csatázott bárkivel, minthogy egy teljesen átlagos módon, csipkelődés és beszólogatás nélkül megismerkedjen valakivel.  Az eddigiekből ugyanis úgy tűnt neki, hogy az előbb említettekre nem lett volna vevő Lagger. Olyan meg nincs is értelme csipkelődni, aki nem szól vissza.
- Aha, bár állítólag vannak olyan elvetemültek, akik végignyalják a sütiket, és visszateszik … amúgy meg a  konyhában szinte bármit megcsinálnak a manók… kivéve ha…mindegy – próbálkozott valamiféle kedves választ kipréselni magából, és annyira konyha említésére eszébe jutott az egyik ott tett látogatása valamikor az éjszaka közepén. Valamiért akkor a manók nem teljesítették a kérését. Ezt azonban mégse meséli el Laggernek.  Nem szívesen beszélt magáról, még ha csak egy ilyen apróságról is volt szó.

Lagger

Fruzsina hosszan elgondolkodva pillantott Laggerre. Azon tűnődött vajon a lány egyszerűen nem is figyelt rá annyira, mint ahogy hitte, és nem is érdekelte annyira minden szava, vagy pont hogy érezte Fruzsina hangján, hogy jobb ha nem erőlteti a befejezetlenül maradt mondatot. Mindenesetre ezt a dolog a lány javára írta. Ugyanakkor egy picike csalódottságot érzett, mert milyen szívesen vágta volna másik képébe, hogy ahhoz neki semmi köze! De a lány még mindig nem adott neki okot az ilyesfajta reakciókra.
- Az nem olyan vészes, hatalmas a birtok meg a kastély is - jegyezte meg közömbösen. Elég kényelmetlenül érezte magát, mert tényleg nem gyakran cseverészett, főleg nem alsóbb évesekkel, hacsak nem volt vele valami célja. A legtöbb ismeretsége mind valami közös érdekből, vagy utálatból fakadt, vagy óra esetleg büntetőmunka alatt köttetett. Nem látta értelmét, hogy ok nélkül beszélgessen valakivel, akiről rövid idő alatt úgysem tud meg sokat, nem kerülnek egymáshoz közel, és attól még hogy egy suliba járnak, egyáltalán nem biztos, hogy még valaha az életben újra szólnak egymáshoz. Most mégis egy ilyen kategóriába tartozó beszélgetést folytatott. Arra, hogy elüsse az időt, ne unatkozzon tökéletes volt.
- Negyedikes vagyok. Te pedig gondolom elsős. - válaszolt Lagger kérdésére, majd mindenféle kérdő hangsúlyt mellőzve, közölte a lány hányadikos lehet.
- Szeretsz ide járni? - kérdezte szórakozottan. Ha már beszélgetnek, úgy gondolta nem ártana valami semleges és könnyű téma felé terelni a beszélgetést, mint például az időjárás vagy az iskola.

Csáó emberek. Hsz írás közben békukkantok. Maxi drága, hová tetted az alpacát? XD

Lagger

- Ha szórakozásról van szó, keress bármikor - a lány válaszára Fruzsi ajkai sokat sejtető félmosolyra húzódtak. Ő aztán sokfajta formáját ismerte a kastélyban és a környékén történő szórakozásnak. Habár ezek közül sokat mások talán inkább házirendsértésnek neveztek volna. Mostanában azonban már nem nagyon csinált ilyeneket, csak szerette volna, ha így van, de mióta az Ajándékboltban dolgozott, rengeteget változott. Komolyabb, felelősségteljesebb lett. Hiába, hogy eleinte ez csak kötelesség volt, nem tagadhatta hogy a munka nagyban megváltoztatta őt, és már nem ugyanaz az ember volt, mint egy éve.
Aztán Lagger - Fruzsina szerint, csak hogy ne üljenek csöndben - mondott pár személyes dolgot. Önmagához és az eddigiekhez képest egész érdeklődve hallgatta Lagger szavait. Való igaz, idegesítették, akik elkezdték egész életük történetét elmesélni egy véletlenszerű találkozás alkalmával, de Lagger nem ilyennek bizonyult, és más részről viszont szívesen gyűjtött információt másokról, persze anélkül, hogy neki sokat kelljen elárulnia magáról. Ilyenkor valami beteges felsőbbrendűségi érzés futott át rajta, ahogy jobban megismerte a másikat. Most például - bár Lagger egy szóval sem mondat - rájött, hogy a lánynak aranyvérűnek kell lennie, hisz máskülönben a nővére nem lenne kvibli.
- Hát... a mágiával szerintem többre mész mint a zenével. De akkor gondolom felvetted a melodimágiát. - fűzte hozzá megjegyzéseit a Laggertől hallottakhoz. Ő imádott varázsolni, és már el sem tudta képzelni az életét, hogy mágia nélkül éljen, vagy olyan foglalkozást válasszon, ahol nem használhatja a pálcáját. Ha már így eszébe jutott elő is húzta a talárja - mert most is abban feszített, mint szinte mindig - zsebéből a pálcáját, végre felült rendesen a kanapén és szórakozottan lebegtetni kezdte az egyik sütit. Csak úgy, mert miért ne? Ő ok nélkül is szívesen varázsolgatott.