Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Fáradtan sétált diáktársai mellett, fájt mindene, valószínűleg a fáradtságtól. Bálint hangját is olyan furcsán távolinak érezte. Mint ahogyan a víz eltompítja a hangokat, mikor a fürdőkádban alámerül. Valahol még szórakoztatónak találta is ezt az egészet. Legalább ennyi még maradt benne.
Ma volt az első reggel egyébként, hogy Abigél kávét ivott. Eléggé fintorgott is tőle. Eddig csak a macikávés változatig jutott, nem volt nagy szüksége a koffeinre, most azonban leerőltette azt a pár, keserű kortyot. Kellett volna bele cukor, igen. Reggel volt, korán reggel - ennyi a kifogás.
Tudta, hogy ma még jobban meg kell erőltetnie magát, hogy koncentráljon. Fontos volt számára ez az óra, hisz gyógyítóként szeretett volna elhelyezkedni később, a nagy betűs életben. Igaz, hogy az utóbbi időben jelentősen csökkent a lelkesedése és a motivációja, azért a felelősségtudat még így is erősen lüktetett benne. Nem akart csalódást okozni az otthoniaknak. Semmiben.
Picit aggódott, hogy mi vár rá, nem érezte túl felkészültnek magát, de útközben igyekezett nem ezzel foglalkozni. Igazából nem is emlékezett teljesen arra, hogyan kerültek a kórházhoz. Részletek maradtak csak meg, felvillanó képek, diáktársairól, néhány elkapott mondatfoszlány... talán figyelnie kellett volna Bálintra, és elraktároznia pár hasznos információt a kórházról.
Mire észbe kapott volna, már a tanár előtt álltak. Egészen váratlanul érte mindez Abigélt. Némi élénkséget erőltetett magára, próbált "normálisnak" tűnni, és nem olyannak, aki bármelyik percben elaludhatna az egyik sarokban. Nem akart aludni, nagyon nem.
Elmotyogott egy halk 'Jó napot'-ot ő is, diáktársait követve, és minden erejét összeszedve, a tanárukra figyelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Most, hogy már itt álltak az Ispotályban, Abigél is érezte, hogy egyre jobban magához tér. Bálint böködése is segített neki egyébként. Legalábbis abban, hogy rájött, mások is biztosan észrevették vagy észrevennék Abin a fáradtságot, és ő igazán nem akar udvariatlannak tűnni!
Harcol az álommanók ellen, hiába voltak amúgy jó barátságban annak idején. Mostanság kezd elharapózni a helyzet.
Vetett egy pillantást ismét a Tanár úrra, majd a másik alakra emelte tekintetét, aki valahogy eddig nem túlságosan keltette fel a kék lányka figyelmét. Ezt betudhatjuk a lassú reakciókészségének.
Vett egy nagy levegőt, minden idegszálával az imént bemutatott igazgató meséjére koncentrált. A lányt egyébként érdekelték az ilyen épületek, amiknek - koruknál fogva - történetük volt. Apukája már mesélt neki az Ispotályról ezt-azt, no meg Bálint is megosztott velük egy-két információt a vonaton, ezekből is fel tudott idézni mondatmorzsákat.
A személyzet létszáma gondolkodóba ejtette Abigélt. Vajon el tudná itt képzelni a felnőtt-életét? Igaz, hogy mindenképpen gyógyító akart lenni, de eddig a mágikus lények gyógyítása felé húzott a szíve. Valószínűleg, továbbra is ez fogja jelenteni számára az álommunkát, de anyukája mindig azt mondta, hogy azért adjunk lehetőséget másnak is. Abigél most ezt tette. Érdeklődéssel, de csak a többiek után indult el ő is az igazgató vezette felfedező útra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ó, jegyzetelni is kellene! - Kapott észbe Abigél, látva, hogy a többiek készültek füzettel és írószerrel. A lány a vállán lógó, táskájáért nyúlt. Igazából fogalma sem volt, miket pakolt a kis tarisznyába, nem tudta felidézni reggeli készülődését. Amíg lesétáltak a teremhez, ő előkutatott egy kissé megviselt füzetet és egy mugli üzletben vásárolt, békamintás tollat. A füzet majdnem minden lapját valamilyen rajz vagy beragasztott matrica díszítette, de Abigélt ez cseppet sem zavarta. Teljesen megfelelő volt valójában a jegyzeteléshez.
A Jenny kérdésére adott válaszról azonban lemaradt. És, ha engedte volna magát elidőzni az egyik pillangó-matrica melletti kusza szöveg kibogozásán, akkor valószínűleg minden elhangzott, fontos információt elszalasztott volna.
Visszafogta magát, és figyelt.
Leírta, hány kórterme van az épületnek, azt is, hogy a fertőző és nem fertőző betegek külön vannak. Ezek mellé még feljegyezte magának, hogy a társalgó egy jó helynek tűnik a könyvespolcaival! Ha egyszer majd idekerül - betegként vagy gyógyítóként - nem árt, ha tisztában van ilyenekkel.
A másik levitás lány nagyon szorgalmasnak tűnt, a kérdéseivel, amik Abi eszébe is juthattak volna. Úgysem tette volna fel őket, nem érezte úgy, hogy képes lenne megszólalni, hacsak nem kérdezik. Addig legalább elkerüli a felé irányuló tekinteteket.
A felmerült lehetőségen ő picit elgondolkodott, a többiek azonban mind lelkesnek tűntek, így őt is elkezdte érdekelni a dolog.
- Én is. - Jelentette ki hamar, Bálint után, hogy ő is benne lenne a sárkányhimlőből lábadozók meglátogatásában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bíbipp-bíbipp - mondta a telefon.
Még szerencse, hogy Abigél kezében volt a kis készülék, mert máskülönben nem tudott volna rájönni egy darabig még, mi pityeg. Igaz, hogy már másfél hónapja is megvolt annak (de szerintem több is), hogy megkapta apukájától a szerkezetet, de eddig nem is volt rá szüksége. Most viszont gondos volt, valahogy sejtette, hogy Alex majd ezen keresztül fogja elmondani, hol is van pontosan. És tényleg!
Alig pár félrekattintás, meg egy felesleges alkalmazás letöltése után el is olvashatta a lányka az üzenetet.
Keverő előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

"Ez csak valami tréfa lehet..." - hallotta az egyik közeli asztalnál ülő lány hangját, s Abi szentül meg volt győződve arról, hogy ezt a kijelentést neki címezték.
Amikor Ádám elment sütiért, a lányban akkor tudatosult a tény, hogy ez egy randi. Annak ellenére, hogy nem volt ilyenben még része, nagyon is tudta, hogy ez a találkozás most más, mint a madagaszkári szörfoktatások. Akkor kerültek közelebb egymáshoz Ádival, mikor a lányt tanította meg, hogyan kell hullámokon lovagolni. Vagyis csak próbálta megtanítani. Abi ugyanis többször volt a víz alatt, mint felette - igaz, ez őt kicsit sem zavarta.
Egy ideje azonban, valami furcsa érzés keveredett kettejük kapcsolatába. A lány számára teljesen új volt mindez. Ahhoz tudta hasonlítani, mint amikor nagyon lelkesedik valamiért, csak… csak sokkal, de sokkal intenzívebb volt az érzés. És sokkal zavarba ejtőbb.
Fogalma sincs, miért gondolta, hogy mindenki őt nézi. Attól, hogy neki idegen volt a helyzet, hogy egy fiúval jött sütit enni, attól még nem kellett, hogy mások is ennyire nagy ügynek tekintsék mindezt.
Gondoljunk a… a… jesszus, Abi, ilyenkor miért nem jut semmi az eszedbe?  
Ajj, de aranyosak azok a cicák! – állapodott meg végül a harisnyáján a tekintete, és jól el is határozta, hogy az Ádám nélkül töltött perceket az állatos ruhanemű tanulmányozásával fogja eltölteni.
Szerencséjére, Ádi nem sokat időzött. A tányérok aprót koppantak az asztalon, a lányka pedig felnézett az előtte mosolygó békára.  Brekk.
- Köszi! – mosolygott a fiúra. Kicsit megkönnyebbült, most, hogy Ádám itt volt vele. Valahogy könnyebb volt így minden. Leszámítva a folytonos elpirulások megszüntetését.
A marcipán állatkát gondosan levette a szelet tetejéről, majd ő is nekilátott a tortának. Közben – akárhányszor csak büntetlenül megtehette – a fiúra pillantott, szigorúan csak addig, amíg ő nem figyelt rá.
- Szép lett nagyon… - válaszolt a kérdésre, rövidke körbeszemlélődés után. Az igazat megvallva – de ezt nem fogja bevallani senkinek! – nem is emlékezett a régi kinézetre. Ő nem gyakran járt a cukrászdában, ha sütizni szeretett volna, akkor az esetek többségében a Pillangóvarázst választotta. Csongi is ott dolgozott ugyebár.
A következő kérdésre megállt kezében a villa, ő pedig elgondolkodva összevonta szemöldökét.
- Öhm… az előbb azt mondtad, hogy kapunk valami kísérleti italt… vagy, vagy…? – Igazából ő is teljesen belekeveredett már a dologba. Simán előfordulhatott az is, hogy ő kuszálta össze a mondatokat, vagy csak simán félreértette a mondatot.
- … ééés… mi van, ha az az ital, amit még tesztelnek, békává változtat...mondjuk? – emelte fel a fejét, próbált komoly aggodalmat mutatni, ám szája szélén ott bujkált az a kis mosoly…
És ez bizony az iménti hülye megszólalására tett mentés akart lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Én is örülök.
De ezt csak úgy magában merte kimondani. Gondolatban sokkal bátrabb volt a lány, néha azt kívánta, bárcsak a fejébe látnának az emberek a megfelelő pillanatokban, úgy legalább nem kellett volna megküzdenie a kommunikációs defektjeivel. Bár, néha annyira kuszák voltak a gondolatok, hogy Abi is alig bírta követni őket.
Most is össze-vissza volt kicsit minden. És mégsem. Nehéz volt rá magyarázatot találni.
Zavartan nevetett Ádi frappáns válaszára a titkos italokat illetően. Rendesen el is pirult a lányka. Nem mert a fiúra nézni, már amiatt is zavarban volt, hogy zavarba jött az előbb. Helyette ismét a süteményre koncentrált, mintha azon múlna az élete, hogy milyen pontosan választja le a villával azt a kis falatot az egészről.
Épphogy a szájába került a narancsos csokicsoda, Ádi kijelentette, hogy gyereke lesz. Abi a hírt heves köhögőrohammal reagálta le, majd szalvétáért nyúlva lerepítette az asztalra szerencsétlenül letett villáját, pár "szabadok vagyuuunk" ujjongást hallató sütimorzsa társaságában, a földre. Szerencsére a cukrászda eléggé tele volt ahhoz, hogy az evőeszköz landolását csak kevesen vegyék észre. Abinak az is épp elég volt, sőt.
Közben magyarázatot is kapott az iménti kijelentésre. Ő is szívesen magyarázkodott volna, hogy nem azért kezdett ám el köhögni, és nem azért repítette el azt a szegény villát, mert... mert Ádám azt mondta, amit. Nem, nem ám.
Megsemmisülten ült ott, nem is mert felállni.
Most biztos idiótának nézi őt Ádám.
Nem mintha nem látta volna még bénázni őt a fiú. Csak az eddig Abinak nem tűnt fel. Ám most minden olyan iszonyatosan fontosnak tűnt, mindent felnagyított... nagyon nem szerette volna azt, hogy Ádám meggondolja magát és visszavonja, miszerint örül, hogy itt van, vele.
Nem szólalt meg inkább, csendesen nézte végig, ahogy az italt elé teszik, az imént elejtett villa társaságában.
Egy halk köszönöm. Pohárbámulás.
Senki nem készítette fel. Senki nem mondta el neki, hogy ilyen rettentően szerencsétlennek fogja érezni magát.
Jó, igaz, ki is figyelmeztethette volna őt? Hisz senkinek nem mesélt még arról, hogy őt bizony életében először randira hívták. Talán jobb is.