Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A feltápászkodás leündületében Runa majdnem megint rám esik, de most legalább idejében tudok reagálni, és megtámasztom a derekánál, mielőtt az ölemben kötne ki.
- Hát jó - nyugtázom ajánlatom elutasítását. Ha nem nehéz a táska, és nem akar megválni tőle... vállat vonok.
A "nem nehéz" táska egy hegyomlás robajával csattan a földön. Felvonom a szemöldökömet, meggyőződésem, hogy tértágító van benne, és nem értem, miért nem akasztotta egyszerűen a székemre, de nem firtatom a dolgot.
- Remek! - csillan fel az én szemem is a nem nehéz táskából előkerülő alkoholos filcre. Azzal sokkal könnyebb dolgozni, a tintától merő kékek lettünk volna mi is.
- Szerintem mindegyik döglik - nyugtatom meg a lánykát a prefektusokat illetően.
Végül mivel csak egy filc van, tintából meg sok, mindkettővel felfegyverkezve közelítünk a falhoz. Felitatok egy kis tintát a pézsémmel... egyelőre nem érem fel Runa cukkolóit, csak egy az asztalról félig lelógó alvó fickót kenhetnék össze, de ő nem tett semmi rosszat, úgyhogy nem bántom. Az úgyis elég izgalmas, hogy a magából kikelt levitás lánykát nézhetem. Még nem láttam ilyen harciasnak, inkább visszahúzódó szokott lenni. Az áldozat hiába próbál menekülni, nem tud kimenni az asztal mögül, Runa pedig, mintha egész életében ezt csinálta volna, piszok gyorsan elintézi az ipsét, míg a környező mulatozók egy pillanatra kijózanodnak és felháborodottan nézik az egyoldalú csatát. A fickó porba hull, és bár társam nagyon jól elintézte, én még egy monoklit azért készítek kékkel a szeme alá, mielőtt feltápászkodhatna.
Felnézek Runára, sikerült-e közben elkapnia a másik udvariatlan arcot. Ekkor léptek hallatszanak a folyosó végéről, hátragurulok kikémlelni az oszlop mögül, ki az. Anyám!
- Ruu, rángatom meg a ruháját, az önismeret tanár!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Durr, egy pofon, Alex. Ezt jól elbaltáztam. Nem, mintha tárgyként akarnám kezelni, egyszerűen jó érzés azt mondani, hogy az enyém. Párdon. Jó érzés lett volna azt mondani, hogy az enyém. Nekem nincs ezzel a birtoklás dologgal problémám se oda, se vissza. De nem kezdek el magyarázkodni, ellenkezni sem.
- Igenis, főnök - nyugtázom egyszerűen, és lemondóan konstatálom, hogy büntim is van: Dalmi elvágja a romantikát egy pillanat alatt. Próbálom nem kimutatni az ebbéli rosszkedvemet. Tényleg nagyon vacak ám folyton arra várni, hogy a barátnőd rád érjen, aztán elbalfékkedni egyetlen hülye szóval az egészet.
Megfogom a felém nyújtott kezet - már nem kihívás így kerekezni -, és közelebbről is megszemléljük a serlegeket.
- Nem tudtam, hogy ilyen ambícióid vannak.
Közben megfigyelem a tárgyakat, amikre mutat.
- Anyukádé is itt van? - közelebb hajolok, keresem a nevet, de annyi van itt, hogy lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Aztán rájövök, hogy ez a suli még nem is olyan régi, hogy ide járhatott volna, ezt közlöm is gyorsan.
- Vagyis hülye vagyok. Hova jártak a szüleid suliba?
- És te miért nem vagy prefektus? - kérdem tőle, bár lehet, hogy a választ már tudom is. Akkor még kevesebb ideje lenne. Ő nyilván arra gondol: tanulni, én meg arra: rám. Milyen papucs vagyok, atyaúristen! Össze kell szednem magam.
A lány nagyon be van zsongva, így átszelvén a két sor közötti teret, a kviddicses részlegnél kötünk ki. Hidegen hagy a kviddics, utálok repülni, és a nézésében sem lelem nagyon örömöm. A sulis meccsekre ki-kinézek azért, mert a közösségszervező ereje viszont jó.
- Az szép! - nézek a csicserire nevetve. Nem semmi első találkozás. Abba nem akarok belegondolni, mit takarhatott egymás ápolása a gyengélkedőn. Elfordulok a kviddicsesektől, és egy eldugottabb részhez húzom a lányt, az itteni kupákra mintha nem lennének annyira büszkék, nincsenek úgy kihangsúlyozva, mint a többi. "Legtöbbet bukott diák" - olvasom az egyiken. Na, így már értem. De ki ad ezért díjat?
Közben újra felhangzik a kérdés, ami már az elején is, és amit én már elfelejtettem, csak most ugrik be, hogy még nem válaszoltam rá.
- Nem terveztem semmit - mondom vállat vonva -, nincs nagyon kedvem ilyenekért teperni.
Tovább gurulok az eldugott serlegek mentén. "Hányó Bajnok", "Csúnyakirálynő".
- Remélem, idén a Pro Levitát is valaki másnak adják. Így is folyton megkapom, hogy nagy a fejem, pedig tökre nem én kértem. Mármint örülök neki, meg minden, de most már átpasszolnám inkább.
Tényleg ez a legjobb díj, mert igazán a levitások egyetértésével került hozzám, és erre nagyon büszke vagyok. Másrészről viszont más is megérdemli, nálunk rengeteg ember van, aki tök sokat gürcöl, én meg nem szeretem a felhajtást. Azt tervezték, hogy nagy csinnadrattával adják át, de szerencsére sikerült lebeszélnem róla a kiötlőt, mielőtt tényleg sor került volna rá.
- Háttér? Én nem tudom, a szüleim nyertek-e valami díjat, sosem kérdeztem. Apám elég jó volt bűbájtanból, asszem, lehet, hogy nyert valami versenyt. Szilvi meg... szerintem ő a pasikon kívül nemigen szedett fel mást a Bagolykőben.
Hát ennyi. Nem valami nagy referencia.
Még mindig nem javult meg a kedvem, és ez lehet, hogy a szövegemből is kitűnik. Nem tudom, belülről nem lehet olyan jól megítélni. Valami van mostanában velem, már többen megkérdezték, mi ütött belém, hogy folyton savanyú vagyok. Én sem tudom, nem is szoktam észrevenni, csak utólag.
Bámulok be a vitrinekbe továbbra is, hátha találok valami érdekes feliratot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kicsit megijesztettem a lányt, de szerencsére emiatt nem orrolt meg rám. Előfordult már, hogy elküldtek a búsba. Ő megengedi, hogy helyet foglaljak, ezért arrébb tolok egy széket, hogy a helyére gurulhassak, és a táskámat leakasztom a kerekesszék támlájáról, mert szükségem lesz valamire a jegyzeteléshez.
- Az jó - lelkesedem neki, mikor elmondja, mire kell a könyve. Örülök, hogy tudom valamihez kapcsolni, amit mondott.
- Kékessy nagyon jó fej. Milyen a jóslástan? Ha okos vagy belőle, kikupálhatsz - hunyorgok rá, bár ő elsős, én meg harmadikos vagyok, szóval elvileg előbbre járok. Mondjuk az ingázás megy, de az elsős elméleti anyaggal tuti tudna újat mondani. Mindegy is, csak vicc volt.
Eztán egy kicsit el kell mennem, de csak egy percre leszek távol, ugyanis a bűbájtan könyvek között egyből kiszúrom a nekem kellő darabot a nonverbális varázslásról. Ilyen simán még nem lett meg kötet ebben a könyvtárban. Mire visszaérek, a lány ugyanúgy ül ott és olvas. Nem tudom eldönteni, zavarhatom-e, ezért inkább én is kinyitom a magam könyvét, és fellapozom a tartalomjegyzéket, hogy lássam, miből élünk.
Arra már felkapom a fejem, hogy asztaltársam a földre kerül. Előkapom a pálcám, hogy egy figyelmeztető átkot küldjek a randalírozókra, de eltűnnek a polcok között, mire ezt megtehetném. Az ember azt hinné, nem óvodások járnak ide. Visszafordulok a lányhoz. A nevetésén nekem is mosolyognom kell. Nyilvánvaló, hogy nem lett semmi baja, de olyan aranyos, hogy így tud nevetni ahelyett, hogy bosszankodna.
- Megvagy? - kérdezem azért udvariasan. Megvárom, míg visszaül a helyére, aztán a könyvem felé fordulok. És rájövök, hogy egyáltalán nem érdekel, mi áll benne, ha itt a lehetőség beszélgetni egy aranyos valakivel.
- Amúgy hogy hívnak? Én Alex vagyok - mosolygok rá. A bemutatkozás valahogy mindig kimarad az elején.
- Milyen a suli? - érdeklődöm kezdésképpen. - Nemigen látlak a közösségi akciókon. Szereztél már ismerősöket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Keiko - háhá! Nagyon büszke vagyok a fejemre, hogy ebből már ki tudom találni, hogy japán nemzetiségű. De akkor vajon hogy kerül ide, Magyarországra? A kínaiak ellepték már az országot - legalább is ami Budapestet illeti -, na nem, mintha zavarna. Ő viszont perfektül beszél magyarul, úgyhogy nyilván van valami jó kis sztorija is, mit keres itt.
Hosszan válaszol a kérdésre, amiből levágom, hogy azért tudna ő barátkozni, ha akarna, mert nem olyan, mint azok a lányok, akikből úgy kell kirángatni bármit is.
- Nem hiszem, hogy probléma lenne a barátkozási módszereiddel - kacsintok rá -, ha mással is tudsz így beszélgetni.
El is határozom, hogy nem hagyom elkallódni itt a suliban és a Levitában, nehogy már elsős kora végére ne szerezzen magának egy kupac havert!
- Hol a szülővárosod? - kérdezem hát tovább. - Magyarországon születtél? Vagy hogy költözött a családod ide?
Csak remélni tudom, hogy nem vagyok tapintatlan ezekkel a kérdésekkel. Más részről rengeteg a fura figura és a külföldi diák a Bagolykőn, úgyhogy biztos nem érzi magát ettől kényelmetlenül itt, engem meg ugye minden érdekel...
Figyelek rá is közben, de addig is, pótcselekvésként előveszem a pálcám, és egy valaki más által az asztalon hagyott ceruzát bűvölök vele. A sajátomat inkább nem, hátha véletlenül felgyújtom. Ezt meg úgy is valaki más hagyta itt, már biztos rég megfeledkezett róla.
A cél, hogy nonverbálisan megpróbáljam lebegtetni. Ez a bűbáj az elsők között volt, amit tanultunk, gondoltam nem érdemes nehezebbel kezdeni. Persze hiába erőlködöm nem kimondani a varázsigét, de mégis végrehajtani a bűbájt, hiába. Nem történik semmi. Talán nagyképű dolog volt azt gondolni, hogy felgyújtanám a pálcámat. Valószínűleg nem olyankor kéne ezt próbálgatni, mikor a fél fülem és szemem Keikon van. De most többre nincs lehetőségem, és így legalább elmondhatom, hogy gyakoroltam. Valamicskét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

- Nem tudtam, hogy van Magyarországon másik varázslósuli is. Vagy már nincs? - érdeklődve fordulok felé. Tényleg! Miért nem tudni, hol vannak még sulik? Miért pont a Bagolykő?
- Hát de biztos megfontolják azt is, hogy ki jelentkezik. És szerintem te minden tekintetben megfelelnél a szerepre. Báááár... - nevető szemekkel húzom el a számat - a rendfenntartás nemigen ment a nyári fura kviddicsmeccsen, ahogy láttam! - cukkolom a lányt.
Hogy én prefektus legyek?
- Hát - erre is csak a vállam vonogatom. - Nincs nagyon kedvem éjjel felügyelgetni meg utána járkálni a rendbontóknak. Tojnának a fejemre szerintem, a mai gyerekek nem értenek a szóból - mondom, mintha magam nem gyerek lennék.
A büntinek vége, Dalmi visszaül az ölembe, és én körbe is fonom a kezeim a dereka körül, amíg csak ott ülünk az antidíjakat nézegetve.
- Gondolom a gazdája sem volt büszke rá - spekulálok. - Vagy ki tudja, ha valakinek sok a pénze, lehet ebből űz versenyt, meddig tud bent maradni a suliban.
Továbbgurítom magunkat a soron belül, ezek a képtelen díjak mókásabbak, mint az igaziak, vadászom a további érdekességekre.
Meghökkenek Dalmi kommentjére a nővéremről. Nem azért, mert olyan durva lenne, csak mert nem szoktam hozzá a rosszmájúsághoz tőle. Mindig olyan aranyos, és ezt szeretem benne.
- Na neee, ne is mondj ilyet! Anyám totál kiborulna!
Belegondolok a helyzetbe, amikor Szilvi közli, hogy bekapta a legyet... hű, nem is gondoltam, hogy tudok érte sajnálatot érezni! Nagyon sajnálnám.
- Dehogy haragszom. Boszorkány! - mondom neki csipkelődve, és tényleg eszembe sem jutna haragudni, hiszen csak vicc volt.
- Hm? Ja - körülnézek, tényleg zsákutcába kerültünk, itt a vitrinek épp hátat fordítanak nekünk, látnivaló nincs.
- Ja! - kicsit lassan esik le a tantusz, de leesik a kaján vigyor láttán a kedvesem arcán.
- Én semmit - most már direkt folytatom nagy szemekkel, felemelt kezekkel. - Maga vagyok a megtestesült ártatlanság!
Egyik kezemmel végigsimítok az arcán. A legutóbbi leteremtéstől - jó, nem leteremtés volt, de azért közelített hozzá - megint úgy érzem, nem tudom, mit szabad és mit nem, ezért nem csókolom meg rögtön, csak megsimítom az orrom oldalával az övét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nagyon kalandos ez az éjszaka. Vajon a temető mindig ilyen? Mindig van egy kupac fiatal, aki idejön valamit csinálni, és folyton sikítozó lányok rohangálnak fel-alá a sírok között? Ezúttal Kat viharzik körünkbe, még mielőtt elkezdhetnénk a szeánszot. Döbbenten tekerem a nyakam, mert mögém bújt, mi lelte, de valszeg csak megijedt a semmitől, mert hamar összeszedi magát.
- Helló - köszönök neki eszembe vésve, hogy később megérdeklődjem, mi történt vele. Örülök, hogy ideért épségben, de bosszankodom, hogy egyedül kellett megtennie az utat. Bár Bogolyfalva nem olyan veszélyes környék.
Innentől Arnoldra fókuszálok, mi és hogy lesz most. Nagyon érdekel, mire kellenek a tárgyak, amiket hozott. Sosem voltam úgy vele, hogy annyira foglalkoztatnának a szellemek, hogy mindent tudni akarjak róluk, de asszem felveszem a szellemtant, ha mestertanonc leszek. Runa szerintem életemben most először szólal fel ilyen vehemensen, én pedig elgondolkodom azon, miért vannak ennyire betojva a lányok. Lassan olyan sokan bízzák rám az életüket, hogy elkezdem elhinni, hogy van ok az aggodalomra.
Félre teszem ezt, mert végre kezdünk, mindenki elfoglalja a helyét, és mikor felmerül a kérdés, kit idézzünk meg, a többiek válaszára várok. Nekem nincs halott rokonom vagy ilyesmi, akit látni akarnék. Úgy általánosságban érdekelne, milyen a túlvilág. Vagy ahol vannak. Kevésnek érzem magam ahhoz, hogy a köreinkbe rángassak egy híres embert.
Arnoldhoz hasonlóan én is meggyújtom a gyertyám, és nagyon erősen figyelve várom, mi történik.
"Ki meri megzavarni a nyugalmamat?" - na ne már, ez tök ciki. Na jó, végül is, ki tudja, mi a szórakozása most, hogy halott? Buhh, nem szeretnék a halálom után is élni. Piszok nyomasztó lehet az öröklét.
Ágo közben kérdez, én érdeklődve figyelem az arcokat, mit szólnak a dologhoz. Arnold nagyon elégedett, de vannak itt továbbra is ijedtek és kíváncsiak. Runának meg kinyílt a csipája, vigyorgok a beszólogatós lánykán.
Ha engem is hagynak szóhoz jutni, én arra kérdeznék rá:
- Mit csinál most, hogy meghalt? Milyen volt meghalni? - és közben remélem, hogy nem vagyok ezzel tapintatlan, vagy ilyesmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem érem be annyival, amit mond a származásáról.
- És hogy ismerkedtek meg a szüleid? És akkor most ideköltöztek, vagy mi? Hogyhogy itt jársz suliba?
Aztán rám terelődik a szó, úgyhogy válaszolhatok a szokásos kérdésekre, addig felfüggesztem a ceruzabűvölést. Úgyse megy.
- Nem nehéz, mert tud lebegni a székem, így a lépcsőkön nem egyesével kell lejönnöm, mint ahogy otthon Budapesten. Az az igazi szívás!
Míg veszek egy nagy levegőt ahhoz, hogy belekezdjek a sztoriba arról, hogy hogyan is lettem nyomorék, egy egykedvű pöccintéssel újra megpróbálom a néma vingardium leviosát a cerkán. Nem feltételeztem, hogy működni fog, úgyhogy nem is lepődöm meg rajta, hogy nem így történt. Ú! Úgy látszik, Keikoé volt a grafit.
- Bocsi! - mondom neki egy zavart mosollyal, hogy kérdés nélkül piszkáltam a cuccát, aztán visszakanyarodom a kérdéséhez.
- Ja, szóval az úgy van - kezdek bele a sztoriba -, hogy apám zsupszkulcsokkal foglalkozik a minisztériumban. Tudod, befognak hibásan működő vagy átkozott zsupszkulcsokat, és apa azt vizsgálja, mi lehet a bajuk, és hogyan lettek félrebűvölve. Gyakran hazahozza a munkáját, és általában a dolgozószobájába nem is szoktunk bemenni, de aznap - ez három éve volt nyáron - kerestem valamit nála. Már nem emlékszem, mit, de nem találtam meg. Volt egy zsupszkulcs az asztalán, amit levertem. Ilyen műanyag fólia, amibe becsomagolják hatosával az ásványvizeket. Na, szóval abban buktam fel, és az leszakította a lábaimat. Aztán mittom. Az egyik ispotályban keltem, megvoltak a lábaim, csak nem működtek. Azt mondták, visszanövesztették őket, de az elszúrt zsupszkulcs miatt valamiért nem tudtak megjavulni rendesen.
- Szóval valahol a világban ott figyel a két lábam, csak rám várva - vigyorgok rá, hogy elüssem valamivel a nyomasztó sztori élét, és Keiko ne érezze úgy, hogy sajnálnia kéne vagy valami.
- Na, én feladom a nonverbális varázslást, te hogy állsz a jóslástannal? - váltok, és elkezdem visszarámolni a használatlan papírjaimat a táskámba. - Ha ráérsz, visszamehetnénk a Levitába. Tudsz sakkozni például?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

- Ja! - Ez eszembe sem jutott. Hogy magántanuló lett volna az apja.
Még tudnék megjegyzéseket tenni arra, hogy ugyan miééért jelentkezik játékvezetőnek, ha nem is tudja a szabályokat, de inkább mégsem teszek, mert talán azt már nem fogná fel poénnak. Megpuszilom a kezét, ami a kezemben van, és csak mosolygok rá, de nem jártatom a szám.
Visszatér a vidámság belém, ahogy együtt nevetgélünk, például azon, hogy ő tényleg boszorkány, ezért még sértegetni sem lehet vele. Most, hogy már nincs a mellkasomon az a nyomás, amitől rosszkedvű voltam, már érzem, hogy tényleg ott volt. De most itt vagyunk, együtt, és ez így oké.
- Mert nem vagyok mindig visszafogott és jó fiú? - érdeklődöm hunyorogva. Hogy aranyos vagyok, az nem is kérdés! Höhö.
Több helye nincs a beszédnek. Nem húzódik el a közeledésemtől, és ahogy az arcunk simítja egymásét, és ahogy csöpp puszikat ad, újra elveszhetek a Dalmiillatban.
Olyan zavarodottnak tűnik - állapítom meg, és egy pillanatra el is húzódom tőle, hogy belenézhessek a szemébe, hátha akkor meglátom, mire gondol. Nagyon ritkán tudom, mire gondol, most is csak a csillogó kékséget látom, de hogy mi van mögötte? Vajon ki fogok valaha igazodni azon, hogy hogy lehet az, hogy általában kicsinek és sebezhetőnek látom őt, de sokszor olyan határozott véleménye van mégis, hogy csodálkozom, hogy hogy is hihettem nyuszinak? Melyik ő? Vagy nem is kell tudnom, mert így izgalmas? Vajon ezzel a nézéssel is zavarba hozom? Vajon valami baj van, azért ilyen?
Túl sokat gondolkodom. Fel is hagyok a további agyalással, és végigsimítom az ajkaimmal az övét. Erre vártam. Minden másodperc olyan kellemesen hosszúnak tűnik, ahogy bepótolom a csókot, amit a találkozásunkkor hiányoltam. Talán még jobb is így, hogy várnom kellett rá. Összefonom a karjaim a derekán, hogy minél közelebb legyen.
Ekkor betolakodik a fejembe, hogy hol vagyunk, és ez kicsit kényelmetlenné teszi. Nem nagyon, mert igazából mit bánom én, mert örülök, hogy végre együtt lehetünk. Csak kicsit.
- Nem megyünk fel? - kérdem tőle, eltávolítva az arcom az övétől. Csak mikor már kimondtam, akkor jövök rá, hogy ez talán félreérthetően hangzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Előre megbeszéltük, hogy a tusa megnyitója előtt találkozunk a klubhelyiségben, hogy együtt mehessünk le. Horribilis, indokolatlan időre Dalmi bezárkózott készülődni, én ezt az időt olvasással, ágyon fekvéssel és azon való gondolkodással töltöttem, mit várjak a következő hetekben. Ha bekerülök persze. Úgy éreztem, semmivel sem írtam rosszabb indoklást, mint bárki más írhatott, már maga az is belépő volt, hogy egyáltalán megszereztem a jelentkezési lapot. Változtat-e valamin az, hogy kerekesszékben ülök bármilyen irányban is?
Talán bele is aludtam a gondolkodásba, mindenesetre kicsit későn tápászkodtam fel. Szerencsére részemről az öltözködés nem igényelt hosszabb időt, mint más napokon. Talán eggyel többször néztem tükörbe.
Most már a Levita asztalánál ülünk a teljesen puccba vágott Nagyteremben. Néha meg kell igazítanom a nyakkendőmet; nem hordom annyit, hogy hozzá tudjak szokni. Amúgy most kék ott, ahol eredetileg bordó volt. Dalmi szerint a nyakkendőmnek illenie kell a ruhájához, nekem meg aztán holt mindegy, így hagytam, hogy nyomjon rá egy trullust.
- Egész végig - mosolygok a lányra és összekulcsolom az ujjainkat. Aggódtam érte, amikor megtudtam, hogy elment a jelentkezési lapért, de már inkább örülök, hogy ott leszünk egymásnak.
- Helló-helló - köszönök az érkező Vaninak, Ericnek és Nikinek, majd próbálok a valósághoz hűen válaszolni a srácnak. - Izgatott vagyok.
Azzal, hogy a tusázókat elválasztják a diákoktól, és hogy mekkora felhajtást rendeznek, nagyon komolyra veszik a figurát, és mivel már az első megmérettetésen is szenvedhetett volna bármelyikünk sérülést, ki tudja, mi várhat még ránk. Én sem akarom otthagyni a fogam, de még jobban izgat, hogy bár Dalmi negyedikes és zseni, azért mégiscsak nyugodtabb lennék, ha végig szemmel tarthatnám a feladatok alatt is. Nem beszélve Linről. Meg itt van Vani - a másodikos kékre nézek -, tavaly még gólya volt. Nem is vették a testlebegtetést sem. Meg most volt a reparo. Mondjuk az nem kunszt. Nem ismerem annyira Vanit, hogy tudjam, mennyivel tudna többet megtanulni, mint az évfolyamtársai. És Domi? - keresem szobatársamat a tekintetemmel, de nem látom. A szobában sem volt, amikor én elindultam. Ő tényleg most elsős. Elég lesz a tudása? Azt mondják, lesz felkészítés.
- Hé, Keiko! - intek a - számomra legalábbis - legfeltűnőbb lánynak, kimonóban jött! Ráadásul a sok kék-zöld-szürke között királyul virít ez a rózsaszín. Nem tudom, engem vett-e észre, mindenesetre megtalálta az utat hozzánk. - Csüccs! Baromi jó ez a ruha!
- Hol hagytad Palarnt? - fordulok Nikihez egy alkalommal, és elsötétül a tekintetem, mikor ezt összekombinálom azzal, hogy Aileen sincs itt. Remélem nincs semmi baj. Tessék: Runa, holtra vált arccal.
- Lin? - kérdezem tőle fürkészőn.

Mindketten bent vagyunk. Most már jelvénnyel ülünk az asztalnál, és már biztos, hogy ki kell költöznünk a toronyból. A beszédek alatt elhangzott egy-két infó, de nem sokkal több, mint ami az Edictumban is szerepelt. Az Öreg legalább biztosított róla, hogy nem lesz semmi extra veszélyes. Sajnos nem látok el olyan messzire szemüvegben sem, hogy megnézhessem a külföldi bajnokokat. Ott máshogy zajlik a tusa. Vajon komolytalanabbnak találnak minket, amiért nincs korhatár, és többen is futhatnak egy házból a címért?
Közben már elkezdték az étkezést körülöttem.
- Nem eszel? - nézek Dalmira, miközben megpakolom jól a tányéromat sült krumplival, és valami ismeretlen húsfélét rakok mellé. Nincs sűrűn idegen kaja a Bagolykőn, gondoltam, miért ne próbálhatnék ki valami újat?
Az asztalnál zajló beszélgetésekből kiszűröm, hogy Niki lesz Vani mentora. Remek választás! Megsokszorozódott a lányka esélye. Tudom azt is még Lintől, hogy ő Runát választotta.
- Ki látogat majd téged? - kérdezem barátnőmet, mert mikor legutóbb beszéltünk ilyesmiről, még tanácstalan volt, de estig ki kell választania a személyt. Így, hogy mindketten mehetünk, már nem opció az, hogy egymást választjuk. Én piszok szerencsésnek érzem magam, mert nemcsak Dalmit, de Aileent is magam mellett tudhatom a tusán, így még elhívhatom Ágot is, hogy ő és a Sátán macskája benézhessenek a böribe, míg ott vagyok. Ágo higgadtságára biztosan szükségem lesz.
- Mit csináltok majd nélkülünk? - fordulok a csapat többi tagjához két falat között. - Semmi nagy bulit nem ér rendezni, míg elvagyunk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Emberek jönnek-mennek, Lin érkezik, mégpedig Palarn nélkül, erre megkönnyebbülök. Kat-et is leette a fene, már rég láttam, pedig egy házba járunk! Csak kicsit figyelem őket, a fél fülemmel azt is hallom, ahogy Niki osztozkodik valakivel, de ezen már meg sem lepődöm. Csak tömöm magamba a meglepően finom húst a krumplival, később pedig Dalmival vagyok elfoglalva. Bár ő kicsit elbambultnak tűnik, nem tudom, mitől.
- Kékessy! - teszem le a villát, ami már egy félig elpusztított szelet csokitortában landol, és jót nevetek az ötleten. Ez epic!
- Nagyon dörzsölt vagy! - továbbra is szívből nevetve mondom ezt - A jóslástantanár mint mentor!
- Nekem Ágo - bököm ki kérdésére magától értetődően. Linen kívül ő a legjobb barátom itt a Bagolykőn, ki mást választanék?
Dalmi szerint Kékessy le van sújtva. Odanézek, amerre a lány is néz, de én semmi extrát nem vélek felfedezni a professzoron. Már mindenki táncol vagy itt-ott beszélgetnek, mindenesetre a vacsora alatti házak szerinti ülésrend rég felbomlott. Én amúgy sem szeretek táncolni, így pláne, úgyhogy még bekapom két harapással a maradék sütimet, és miután a szalvétámat visszadobom az asztalra, már tolatok is ki az asztaltól.
- Menjünk - mondom a lánynak. Mindig kedveltem a volt házvezető-helyettesünket, még ha néha kicsit kimértebb is volt, mint mondjuk Rédey prof. Szívesen megtudakolnám, mi van vele.
Ahogy odafelé tartok Dalmival az oldalamon, ránézek az órára. Mikor lesz vajon a zárás, mikor a költözés? Vajon odabent már több infót kapunk a tusáról? Dalmi is kicsit szótlan, a többiek szétszéledtek, a zene sem tetszik annyira, így kicsit unom magam már ezen a bálon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Közelebbről is teljesen rendben van Fédra, udvariasan megdicsérem a ruháját, de egyebet nem tudok mondani neki. Gondoltam, majd Dalmi elmondja, amit akar, de ő meg előveszi a zavarba jövős érthetetlen beszédet, amikor egyszerűen tényleg képtelen vagyok követni őt.
A "beszélgetés" így kurtára és idiótára sikeredik, de gondolom Kékessy hozzá van szokva a furcsa helyzetekhez bagolyköves tanár lévén. Például az erionos Leonie Rohr biztos okoz neki meglepő pillanatokat. Egy zavart 'további szép estét'-tel követem barátnőmet, és amint épp azt tudakolnám tőle, mi lelte, Amira, az egyik dökös szervező lép a pódiumra. Csöndben maradok.
Olyan nyomasztó ez, hogy el kell költöznünk. Csomót fogjuk látni a többieket, de a szeparálást nehéz megértenem. Elülteti bennem az érzést, hogy feltétlenül el kell búcsúznom a barátaimtól, mintha tényleg azért mennék tusázni, hogy feldobjam a talpam, ahogy a rellonos is viccelt vele. A körülöttünk álló maradókat megölelgetem búcsúzóul, és a kupacnyi tusázó levitás körében odamegyünk, ahová rendeltek minket.
A beszéd folytatódik, én pedig csöndben felhördülök a hallottakon. Megütközve nézek a többiekre. Komolyan csak a nyertes és csak egy vizsga alól fog mentesülni év végén? Míg mi két hónapnyi órát kihagyunk? Ki fog jegyzetelni helyettem? Aileen is tusázik. Nem lepne meg, ha Abigél nem írná, hanem rajzolná a jegyzeteit, úgyhogy azzal nem mennék sokra. Fakk. Kíváncsian nézem Dalmit, mi a reakciója a kis stréberemnek arra, hogy ki kell hagynia két hónapnyi tanulást, majd mindenből K vizsgát tennie év végén. Szerintem nem hallotta a lány szavait, és a továbbiakban én sem, mert Dalmi suttogását hallgatom.
Dehogynem, jó lesz - nyugtatnám meg, bár valószínűleg ez annyit érne, mint halottnak a csók. Mindegy is, mert közben már meg kellett markolnunk a zsupszkulcsot. A hírre görcsbe rándult a gyomrom a zsupszkulcsokkal való eddigi legutolsó találkozásom emlékére, de próbálom visszaszorítani a pánikot. Nagy fiú vagyok már, ez nem egy hibás zsupszkulcs, és hogy közel tíz embernek leszakítsa a kezét, az kevéssé valószínű. Azért csak félig fogom az esernyőt, félig Dalmi kezén van a kezem. A másikkal meg markolom a székemet, és remélem, hogy a Maurice nevű fickó utánanézett annak, hogy az ember kerekesszéke elrepül-e a büdös fenébe, ha zsupszkulccsal akar utazni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ó, anyám, ezzel a macskával csak a gond van. Direkt cicózik velünk, az holt zicher! Reggelig azzal fogok szórakozni, hogy felkajtatom az egész kastélyt körülvevő vidéket ezért a kis szörnyetegért. Nem kerekesszékek alá tervezték ezt a terepet, de elzötyögök a dudvásabb részeken is. Inkább, mint hogy a lebegést használjam. Minden bokor után azt remélem, hogy meg lesz a dög, és visszamehetek lefeküdni. Úgy az első húsz bokornál ez még elképzelhető volt, de most már kevéssé vagyok benne biztos. Én nem is értem, hogy jutott volna el idáig az a macska. Egyáltalán mennyire valószínű, hogy a Levita toronyból sikerült megérkeznie a földre, még ha sok kisebb tető is van alattunk?
Ágo rázott fel fél órája azzal az ágyamban, hogy Diamond - így hívják a macskát. a nevet nem én választottam. - a nyitott ablakon át távozott a szobájából. Nem konkrétan kérte, hogy segítsek megkeresni, de nyilván ez volt a célja azzal, hogy felvert hajnalok hajnalán. Egyrészt piszkosul jó barát vagyok, másrészt a macska félig az enyém, így kutya - höhö - kötelességem alsógatyában és köntösben terepjárni, hogy megtaláljam. Ágo szerint annyira béna szegény, hogy tuti elvinné egy sólyom, vagy valami. Ezt én sem tudom megcáfolni. De legalább ennél messzebb nem juthatott a görbe kis lábain, így az erdőben nem kell kutatni utána.
Már tényleg tele a... hócipőm ezzel. Felnézek, hátha már küldött Ágo jelzőbűbájt, hogy megvan a Sátán Macskája, de még semmi. Kár. Ekkor veszek észre egy moccanást a közeli aprócska bokorban. Igyekszem minél kevesebb zajt csapni, úgy lopakodni közel a helyhez. Nem mintha a Sátán Macskája olyan jó futó lenne, de én sem vagyok versenyben ezzel a székkel ezen a talajon. Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy bekészítek egy sóbálvány átkot, de lehet ezzel nem csalnék mosolyt kedves Ágota arcára, így marad az, hogy elkapom, ha ugrik. Óvatosan közeledek a bokorhoz, amikor beszédet hallok belőle. "Honvágyam volna?" - Nesze, mondom magamban. Akkor mi a szöszért ugrottál ki az ablakon? Várj! Lehajolok, és észreveszem a bozót tövében rám villanó szempárt. Ezt most komolyan a macska mondta? Nem, nem lehetek ilyen hülye... de azért...
- Öh, megismételnéd? - kérdeztem meredten belebámulva a macska szemeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Holnap lesz a nagy nap: Dalmi a második próbán. Semmit sem tudunk róla, csak hogy sárkányok lesznek. Nem fogják hagyni, hogy a versenyzők megsérüljenek, de azért én nagyon aggódom. Simán történhetnek emberi mulasztások, mi lesz, ha valaki elszúr valamit? Nem mutathatom ki Dalminak, hogy nem szeretném elengedni erre a versenyre. Fasírt lenne, amiért nem hiszek őbenne és abban, hogy meg tudja csinálni ezt a feladatot. Pedig nem erről van szó, tudom, hogy ő egy kis zseni, viszont amellett olyan törékeny, és szerintem senki sem lehet biztos, hogy kiállhat egy sárkány ellen, és sértetlenül megússza. Vannak, akikért nem akkora kár, de Dalmiért igenis. Most, hogy tudom, mi lesz a második próbán, örülök, hogy már az elsőben kiestem, és hogy Aileen is elesett a folytatástól. Mármint persze, nem örülök, hogy beteg, de talán mégis jobb így, mintha bent maradt volna. Vagyis...na, jobb, hogy ezt nem neki adom elő, mert mindenhogy bénán jönnék ki belőle.
Mire leérek a Nagyterembe, már látom Dalmit, ahogy ott ül, nekem háttal a Levita asztalánál. Előbb akartam érkezni, de talán még így is jó lesz. Odakerekezek hozzá, és elfoglalván a helyemet egy puszit nyomok az arcára. Amíg felém fordul, van időm még üres tányérjára tenni a sütit, amit a faluból szereztem be neki. Egy kör alakú rózsaszín minyon az színes cukrokkal a tetején. Igazából nem a holnapi próba miatt hoztam neki, valami egész más miatt.
- Szia - köszönök neki először is. - Hogy érzed magad?
Hát gondolom, pocsékul. Átfogom a vállát biztatásul, hiába ettől nem lehetek ott vele a megmérettetésen.
- Ügyes leszel - mosolygok rá, pedig valójában csak szimplán féltem. Nem hiszem el, hogy a bajnokoknak nincs halálfélelmük ettől.
- Figyu - vetem fel aztán, amit igazából szerettem volna. Eddig nem akartam előhozakodni vele, mert először nem volt biztos a dolog, aztán meg nem volt idő, hiszen Dalmi készült a tusára, én bepótoltam a tusa miatti lemaradásom a tananyaggal, és a negyedikesektől szedtem össze Dalmi anyagait is, hogy fel tudjon készülni a holt időkben a vizsgáira. Legalább ennyit meg tudok tenni, hogy lefaragjak az időből, amit a magolásra kell töltenie, így sincs szinte semmi időnk együtt lenni, alig találkozunk.
- Jól elszúrtuk, mi? Nem gondolkodtunk azon, hogy ha csak egyikünk esik ki, nem járhat be a másikhoz, mert annak már más lesz a mentora - jelentem ki csüggedten, pedig nem is ezt akartam, csak hirtelen elfogott a kétely, mit fog szólni a felvetésemre.
- Az van, hogy Tolland most egy hónapra elment külföldre... - csapok azért bele. - Szóval mivel Domi még a tusán van - és remélem, hogy nem is fog kiesni -, enyém az egész Azeroth. Nem akarsz elkéredzkedni éjszakára Maurice-tól?
Az asztallapot birizgálom az ujjammal. Nahát, ezt a D betűt éppen én véstem ide bele. Egy kicsit azért felnézek rá, már szinte várom a visszautasítást és a leszúrást, de közben azért remélem, hogy a cuki Dalmi ül most mellettem mégis. Olyan ökör vagyok, tuti a legrosszabb pillanatot választottam előhozakodni ezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Én már annak is lelkes kiskutyaként örülök, ha mosolyog, amikor meglát. A nyakába fúrva az orrom kiszimatolok egy adagnyit a Dalmiillatból, és próbálok megértő lenni, hogy ilyen furán viselkedik. Meg van az oka rá: holnap olyan félelmetes élményben lesz része, amibe egy diákot sem kéne belelökni szerintem.
- Csak gyere vissza épségben - mondom neki, és ezt még valószínűleg többször el fogom ismételni a próbáig. Elvileg az első felvonást látni lehetett valami kivetítőszerűségen itt a nagyteremben, remélem a mostanin is ez lesz, és legalább innen láthatom, hogy biztonságban van-e.
Ő ugyan nemigen eszik, én azért jó szokásomhoz híven készítek egy mindentbele szendvicset így estére. Pár harapással eltüntetem a felét, de amikor végre elérkezettnek látom kibökni a tervem, azért félreteszem. Néha a lány meglepetésszerűen nem úgy reagál, ahogy azt az ember hinné az addigi tapasztalatok alapján. Az ilyeneken aggódom: amikor rosszat mondok de úgy, hogy fel sem tűnik. A veszély azonban elhárul, Dalmi egy tünemény. Ahogy a fülembe suttog, megborzongok, és csak bámulok utána, ahogy a tusavezetőhöz siet. A szendvicsem maradéka eltűnik, mire visszaér. Barátnőm arca nem árul el semmit, úgyhogy felteszem, nem jött be az elkéretőzés. Pedig úgy volt, hogy szabad eljönni, és Dalmi tényleg nem sokat van távol. Mások néha egész éjjelre kimaradnak!
Morcos gondolataimnak gyorsan véget vet a hírrel: végül is eljöhet, aminek örülök, még ha csak tízig is. Talán odafent arra is rábeszélhetem, hogy lógjon egy kicsit, holnap reggelig. Az még csak nem jár kicsapással a versenyből... Bár úgy legalább megúszná a holnapi sárkányos mizériát. Senki sem tagadhatja, hogy jobb velem lenni, mint harmadfokú égési sérüléseket szerezni! Még ha a poénjaim néha kicsit fárasztóak is.
Lehetek őszinte? Ilyenkor azért mindig nagyobbat dobban a szívem, ha látom, hogy szomorú, amiért nem tölthetünk együtt több időt. De májhízlalás ide vagy oda, egy görény lennék, ha hagynám sokáig búslakodni.
- Akkor gyere! - mondom neki az orrommal simítva az arcán, újabb puszival fejezve be a mozdulatot. Elhessegetem a gondolatot, hogy a körülöttünk ülők valószínűleg nem kíváncsiak az enyelgésünkre, bár mi még visszafogottak is vagyunk. Ugyan még belém férne egy szendó, ellököm magam az asztaltól. Nyújtom felé a kezem, és le is lépünk a vacsorázók közül, fel egyenesen a Levita toronyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mielőtt Diamond válaszolna, hátranéz. Áh, ez nem ő volt, persze - nyugszom meg egy pillanat alatt. Ez csak egy sima macska. A szerencsétlenebbik, génhibás fajtából. Szeretjük, de tökkelütött.
- Miért tenném? - hangzik most meg, és pontosan úgy hangzik, ahogy általában elképzelem, hogy beszélne a Sátán Macskája, ha tudna. Mint valami istenség, akinek szilárd meggyőződése, hogy mi csak a szánalmas alattvalói vagyunk, csak arra jók, hogy kiszolgáljuk őt. Amúgy tényleg ez történik. Néha kicsit úgy érzem magam Ágo és a macska mellett, mint egy papucsférj, akivel mindig elvégeztetik a szennyes melót.
- Te teljesen begolyóztál, Alex - morgom magam elé, és megunva a fura szituációt, megindulok a macska felé. Majd ha végre otthon vagyunk, kivallatom Ágot és a szőrmókot is, mi volt ez pontosan.
- Cic-cic - hívogatom a szörnyet, és óvatosan közelebb gurulok. Diamond arra is lusta általában, hogy megmozduljon, de most úgy kuporog ott, mint azok a macskák, akik a következő pillanatban elugranak. És tessék. Amint odaérnék, eltűnik a bokor túloldalán. Látom magam előtt, ahogy apró görbe lábait rakosgatja egymás elé, úgy iramodik. Olyan lehetetlen felépítése van, hogy hamar ki fog ebben fáradni, úgyhogy mielőtt végleg szem elől veszteném, indulok megkerülni a bokrot, hogy elkaphassam az állatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Spurizok előre, de megtorpanásra késztet az alak, aki a bokrok mögött vár rám. Vajon végig ő szívatott? - teszem fel magamnak a kérdést, hiszen nem hallottam lépteket korábban, tehát a bokor mögött kellett lennie a gyereknek eddig is. Vagy csak nem figyeltem.
Karjában a macskával ő is furcsán méreget engem (biztos elkápráztatta az alsógatyára húzott szürke köntös látványa), úgyhogy gyorsan megemberelem az arcizmaim: gyanakodva bámulni mégis udvariatlanság. Aztán, mielőtt köszönhetnék, a srác megszólal, és túláradó kedvességétől megint az az érzésem támad, hogy van olyan rosszindulatú, hogy ő ugratott az előbb. Vagy Diamond tényleg beszél. Nem, ez nonszensz. Akkor viszont totál idiótának tarthat, hogy bevettem. Nem kell hosszas gondolkodás, hogy úgy döntsek, inkább nem forszírozom a dolgot. "Hallottad a macskát beszélni?" - vicces lenne.
- Helló - pótlom helyette az elmaradt köszönést. - Mondjuk félig az enyém, és bocs.
Átveszem tőle - ha adja - a Sátán Macskáját. Az ölembe teszem, és ahogy combot érnek a mancsai, megint ugyanolyan lustának és életuntnak tűnik, mint szokott. Mint akinek eszében sincs újfent eltűnni az éjszakában. Nahálisten. Nem okozna erkölcsi problémát valami helyhez kötő bűbájt alkalmaznom rá, ha ugrálni támadna kedve, de jobb így, hogy nem kell.
Normálisan ez lenne a kötetlen csevegés elkezdésének pillanata, de az eddigi tapasztalatok alapján a gyerek nem kíváncsi rám. No, meg Ágonak is szólni kéne, hogy befejezheti a keresgélést.
- Öhm, kösz, hogy elkaptad - mondom hát a srácnak. - Reggelig hajkurászhattam volna.
Ha működnének itt a mobilok, egyszerűen felhívhatnám Ágot, hogy küldetés teljesítve, mehetünk haza, de így még őt is meg kell keresnem.
- Figyu, ha látsz egy lányt erre bóklászni, mondd meg neki, hogy megvan a macska, légyszi - kérem, és belegondolok egy pillanatra, vajon hány csaj bóklászik a parkban, és mennyi az esélye, hogy egy vadidegenhez jut el az üzenet?
Elköszönök, és a kapu felé veszem az irányt. Leadok egy-két jelzőfényt, onnan a legnagyobb az esélye, hogy Ágo észreveszi. Ha pedig nem, akkor folytathatom az éjszakai mókát barátosném megkeresésével.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Eleinte nem akartam részt venni ebben a kincskeresős dologban. Pedig tavaly tök jó volt a sírok közötti bóklászás, még ha kaptam is az arcomba egy adag denevért. Aztán Katniss kimondta a varázslót: "légyszi, szeretném, ha ott lennél". Nem volt mit tenni, én is beszálltam. Végül nem is kerültünk Kat-Kattal egy csoportba, mert már túl sokan lettünk volna. Inkább Tami mellé társultam, aki egy elsős levitás, és ha már én szóltam neki, hogy van ez a lehetőség, milyen lenne már, ha magára hagynám idegenekkel? Ráadásul ebbe a csapatba jött Tolland is, vele pedig mindig jól szoktak elsülni a programok.
Sajnálatomra nem éjjel zajlott ezúttal a kincskeresés, hanem rögtön reggeli után. Persze érthető, este bál lesz, viszont így elveszik a horrorhangulat.
A kastély előtt meg kellett beszélnünk a csapatkapitányokat. Rám, mint rangidősre esett a választás. Lent a faluban meg is kaptam az első borítékot. A képdarabkán egy piros ötös volt látható, így mi is, ahogy a többi csapat is, szétszéledtünk a Fő utczán, és a tó felé igyekeztünk.
Az úton még oké kerekesszékkel, de letérve róla, a göröngyös úton a fűben Tolland segítségét vettem igénybe, így elég volt csak néha hajtanom egyet a kerekeken, hogy rásegítsek neki.
Bár az odafelé úton is végig nézelődtünk, nem dugták nagyon el a feladatlapot, Tami rá is mart rögtön.
A feladat aranyos, régen játszottam is hasonlót otthon a többiekkel, csak az úgy zajlott, hogy valaki írt egy mondatot, továbbadta a papírt, majd a következő elolvasva a mondatot lerajzolta azt, és behajtotta az előző írását. A következőnek a rajz alapján kellet kitalálnia, mi lehetett a mondat. Hatalmas röhögések közepette szoktuk tudni csak felolvasni a végtermékeket.
Utoljára hozzám jut a papír, viszont valamit elronthattunk, mert össze vissza kerültek az elejére és hátuljára a hárommondatos blokkok. Hát felolvasom úgy, ahogy éppen sikerül.
- Vasárnap van, és anyám már csütörtökön bejelentette, hogy ma kártevőirtás lesz. Felveszem a kesztyűmet, és a doxyknál kezdek. Beették magukat a lépcső alatti rongyok közé.
Különböző illatos növényeket gyűjtöttem előző nap, legalább 3-4 félét, már csak össze kell őket keverni, amit ma meg is teszek. Jól összecsomózom és teszek belőle a kert minden pontjára egy-egy csokrot. Az intenzív illatot a szél majd elterjeszti a kertben és nesze nektek kártevő kis bestiák, csak megvárom amíg elszédülnek, összegyűjtöm őket és pápá(adok nekik a lapáttal).
Aztán, ha a rovar túl nagynak bizonyul, még mindig ott a lehetőség, hogy bevetjük rajta harcművészeti tudásunkat, és öklünk segítségével felsértjük páncélját. Az elmúlt évek időjárását tekintve, fennáll annak is a lehetősége, hogy áprilisban még hó esik, ilyenkor csak fogunk egy kellő méretű lapátot, amellyel kitessékeljük a bogarat lakásunkból, hogy az megfagyjon. Ha a bogár huszonnégy óránál többet töltött a lakásban a tudtunkkal, akkor többnyire eléggé hozzánk nő ahhoz, hogy lehetőséget biztosítsunk neki a maradásra, legalább is a párzási időszakig.
A tavaszi kártevőmentesítést először is egy alapos nagytakarítással kezdjük, amikor a lakás minden zugából előkerül mindenféle, alkalmanként kártevők is. Először ezeket csípjük nyakon és takarítjuk ki a házból, aztán sor kerül azokra is, amelyek jobban elbújnak. Hozzájuk már mindenféle fertőtlenítő meg kártevőirtó szereket használunk.
Kárt tevő kártevő írtása ártással, nem járhat más állatot bántással. Rávetjük az igét fűre fára kőre, s csak a kártevő purcan ki tőle. Munkánknak gyümölcse környezetünk szép tiszta kártevő mentessége.
Mind az öt bekezdés megvan. Felnézek a többiekre.
- Ez nem is lett rossz!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Újra kicsavartam a kezembe nyomott térképet, és végigfuttatva rajta tekintetemet könnyen kiszúrtam: a megjelent kép alapján most egy boltba kellett mennünk. "Mindenki bestiája." Nyilván állatkereskedés. Hiába van egy baglyom itt a kastélyban, bevallom, még sosem jártam ebben az üzletben. Alia önellátó, szerez magának annyi kaját, amennyit akar, az Azerothban a manók meg néha hagynak nekem valami furcsa dolgot, amiről könnyen kitaláltam, hogy bagolycsemege, mikor Alia először rávetette magát. Eddig nem jutott eszembe, hogy azért hagynák ott a manók a kaját, mert szerintük elhanyagolom a baglyom... ciki.
A gemmológia órán megismert Axel vezeti kis kompániánkat, én sereghajtok, de innen is látom, ahogy a rellonos srác lepattan az ajtóról. Már nyúlnék a pálcámért, de ő is megoldja. Ahogy nyílik, éktelen ricsaj árad ki, és ahogy én is odajutok, hogy átguruljak a küszöbön, megcsap a szag is. Ahogy beérek, ez eltűnik - áldom a tulajdonos eszét. Apropó tulajdonos. Mi értelme van egy varázsfaluban kulccsal zárni az ajtódat? Ha betörésre számítasz, persze... nyugtalanul nézek körül a sok állat között, az előttem járó lány háta mögül, aki Ivyként mutatkozott be. Tolvajriasztó? Csapda? Semmi furcsa nem történik, ha csak a zsibongó, ugráló, csicsergő, ketrecrázó ittlakókról nincs szó. Lehet, hogy beszélt a DÖK a tulajdonossal?
Amint megtudjuk, mi a konkrét feladat, mindenki igyekszik eltakarítani mindent, ami útban van, és közben fecniket keresni betűkkel. Axel találja meg az elsőt. Ezen felbuzdulva - mármint hogy tényleg vannak eldugva betűk - lelkesebben keresgélek, mikor el is kapok egy fehér villanást az egyik ketrec alján. Ó anyám, milyen lény ez? Benyúlok a rácsokon a pálcámat is készenlétben tartva egy kábító átokkal, amivel nem is sértem meg az állatot, ha esetleg szeretné tőből leharapni a kezem, de gyorsan hatástalaníthatom. Hát, ilyet nem csinál a kis, kétlábú szőrös dolog, de ahogy bedugom az ujjaimat, egyből dörgölőzik hozzájuk.
- No - böködöm arrébb a kis jószágot - engedj egy kicsit.
A ketrectulajdonos "segédletével" nagy nehezen csak kibányászom a szűk rács közti réseken át a fecnit, rajta egy R-rel. Addigra már egy N és egy K is előkerül. Egy nem túl nyugis varázslény ketrecére helyezzük a betűket. NKRL, LRNK... Azt hittem, hogy a magánhangzók is meg lesznek adva.
- Vajon nekünk kell pótolnunk az összes magánhangzót? - kérdezem fennhangon, hogy ne csak a körülöttem állók, de a még az üzletben bóklászó rellonos lány is hallja a kérdést. - Ebből nem jön ki semmi értelmes eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Á, nem olyan nehéz megjegyezni őket. Mindig egymás után jönnek. Az öt után a hat és a nyolc után a kilenc, érted? - magyarázom két kézzel. Bár nem olyan nagy baj, ha nem megy neki, mert nekem megy.
- Én csak akkor tudom leírni a nevemet, ha valaki előbb leírja és én lemásolom - ismerem be. - Van benne apa-betű és az nagyon nehéz.
- Neked miért van két neved? A szüleid nem tudták eldönteni? - kérdezem tőle és nem értem, akkor most hogyan hívjam mégis.
- Alexnek hívnak és öt éves vagyok - mondom meg neki én is.
- Jó, megfoghatod. Gurulhatsz is vele, most tankoltam, nem fogy ki a gázolaj - mondom neki büszkén arra, hogy hétvégén megtudtam, mi az a gázolaj, és most már az én autóm is azzal megy. Sokkal jobb is azóta szerintem.
- Én nem szeretem a könyveket, de néha anyu megveszi a Pókember képregényt, és akkor abból olvas nekem. És az állatos matricás könyv is megvan. Ti gyűjtitek? Még hiányzik a százharminchármas meg a száznyolcvanötös meg a tízes, de van cserénk.
Azt mondja játszunk, és mivel otthon nem autózhat, ami szerintem elég sanyarú sors egy gyereknek, megfogom a kezét, úgy húzom oda a kosárhoz, amiben a kocsik vannak, de a sajátomat zsebre rakom, hogy ne keveredjen közéjük. Majd elővehetjük, ha kipakoltunk talán.
- Gyere, itt van sok autó, kitehetjük mindet, építhetünk egy parkolóházat nekik sorompóval.
Fogom a kosarat és az autópályás szőnyeg mellé térdelek, ott kiborítom az egészet. Nagyon szeretem a hangját, ahogy csattognak és koppannak, amikor kiborul az egész. Majdnem olyan jó, mint a legó hangja, amikor szétszóródnak otthon a padlón.
- Ez olyan, hogy ha hátrahúzod a földön, magától megy - emelek fel egy másik zöld autót, nem olyat, mint az enyém. Szilvi szerint ennek libafoszöld színe van, az enyém meg csak simán rikítós zöld. Meg is mutatom, mit tud. Jól hátrahúzom, de amennyire csak tudom, és elengedem hogy épp a lány felé guruljon. Nagyon gyors! Apa mondta, mi ennek a neve, valamilyen olyan kereke van, amitől így tud menni, ha hátrahúzzuk, de elfelejtettem, ezért ezt nem tudom elmondani a lánynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Miért haragudtál rá? A humán beállítottságú csúnya szó?
Az ő anyukája egy másik országból jött és ez szerintem nagyon izgalmas. Nekem csak a nagypapám volt másik országban, de aztán ő is visszajött. Úgy tűnik, ez a Magyarország jó hely, mert mindenki ide jön végül.
- Ai - mondom ki a nevet és így már világos, mert megmondta, hogy kell hívni.
- Az én mamám messze lakik, egy Győr nevű városban és az apukám meg sokat dolgozik, ezért ő nem olvas. A nővérem meg hülye.
Az autózás nem tart nagyon sokáig, mert aztán ebédidő lesz és el kell pakolnunk. Amikor visszaszórjuk őket a kosárba, akkor is jól csörögnek.
Ebéden ülhetünk Ai-jel egymás mellett, és krumplileves van és mákos tészta, amit mindkettőt szeretem. A krumplilevesben például az a jó, hogy olyan, mint a gulyásleves csak nincs benne husi. Az asztalunknál én töltöm a kancsóból a vizet, és már ügyes töltő vagyok, mert sosem megy mellé a pohárnak. Ezt szerencsére Ai-nek is bemutathatom, mivel ő is ott ül. És egy csepp sem ment mellé. Egy csepp sem!
Ebéd után még el lehet menni pisilni, de aztán csendes pihenő van, ami rém unalmas és ezért nem szeretem. Bár mióta anyuék vettek rá saját kispárnát, kicsit jobb, annak a csücskét lehet kapargatni, amíg le nem telik az idő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az átváltoztatástan-tankönyvvel és további, a témába vágó könyvtári szakirodalommal elborított asztalom falatnyi kis helyén szorgalmi feladatot körmölök. Végre kint van a tanulmányi verseny, én pedig idén is tervezem vizsga nélkül megúszni a tanévet. Ráadásul amíg ezt írom, sem gondolok... a francba! Újult vehemenciával rovom tovább a sorokat, hogy kiutasítsam a fejemből a lányt. - Vagyis a hiányát.
h(1) => v(1) avagy h => v
- Mi a rák a 'h' meg a 'v'? A 'v' nem növény? - fellapozom a tankönyvet. Annyira utálatosak ezek a képletek. A legtöbb annyira egyszerű, hogy szükségtelen, a többi csak összezavar. Fontos felírnom hogy e1 => e2? Nem full nyilvánvaló, hogy az első élőlényt csinálom a második élőlénnyé az állati-növényi transzformáció során? Felesleges tollkoptatás. - morgok magamban, de azért csak folytatom, mert kell az a K, és az asztrológiához még hozzá sem nyúltam.
Az első oldalam végéhez érek, amikor kopogást hallok Tolland ágya felől. Odanézek: egy bagoly. Kiásom a pálcámat a jobb kezem ügyében lévő könyvhalom alól, és az ablak felé küldök egy nyitóbűbájt. Az feltárul, a bagoly pedig Az animágia alapjai tetejére röppen, lábával toporogva áll, hogy a rákötözött levelet kihessegesse maga alól.
- Üdv - motyogok neki, mert mégiscsak kell valamit mondani a madaraknak, amikor hozzák a postát. Két ujjal kibontom a masnit, és lefejtem a madzagot a bagolyról. Az nem marad válaszra várva, eleséget sem lejmol, rögtön szárnyra kap.
- Kösz - szólok fennhangon utána, és egy pálcasuhintással bevágom az ablaktáblát, mert már elegendő zima bejutott rajta ilyen rövid idő alatt is. Kihengergetem a pici papírt, hasonlóan rövid üzenetet találok rajta.
T. Először tanakodnom kell, kit takarhat, de csak egy ember ugrik be, akinek T-vel kezdődik a neve. Illetve Tami nyilván nem citálna el az előcsarnokig, hanem egyszerűen bekopogna a szobámba vagy lehívna a klubhelyiségbe, ha közlendője van. A felismeréstől, hogy Tiffany írt, kicsit görcsbe rándul a gyomrom. Mit akarhat? Az üzenet nem ejt el semmilyen hintet ezzel kapcsolatban, én pedig már a karácsonyi sütiknél is gyanakodtam. Mi az ördögért küldte? Hiszen alig ismer. Ha akar tőlem valamit... utálom a cikis helyzeteket.
Az órámra nézek, és megállapítom, hogy még csak öt óra, rengeteg időm van. Félreteszem a pergament, és visszatérek az átváltoztatástanhoz, de a gondolataimat csak megzavarta a levél. Meg kell mondanom neki, hogy amíg nem hevertem ki Dalmit, nem szeretnék másba bonyolódni...

Háromnegyed nyolckor indulok. A találkozó legalább arra ösztönzött, hogy levegyem két napja hordott ruhám és megfürödjek, így friss cuccban állhatok Tiff elé. Az estig eltelt idő alatt rendeződött annyira a gubanc a fejemben is, hogy úgy ítéljem, valszeg nem arról van szó, hogy belém zúgott vagy ilyesmi. Ma legalább meg tudom azt is, mi ez a hirtelen érdeklődés az irányomban, mivel legutóbb a kocsmában nem volt valami szívélyes. Bűntudat?
A csarnok lépcsősorának tövében már ott áll "T". Én oldalról közelítek, a szokásos, kevesebb lépcsővel megvert vonalon.
Hű - nézek végig a lányon.
- Helló! Szép ruha. Bálba készülünk? - kérdezem vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Most mi van? Pontosan hét ötven van - bámulok az órámra zsémbes társaságom megjegyzésére válaszolva. - Ennyit írtál az üzibe.
Az én órám tuti nem jár rosszul, az atomórához szoktam időzíteni otthon. Ezt viszont már nem oszthatom meg vele, ugyanis legnagyobb meglepetésemre helyesel a bálos viccemre. Ó, vázz. Ma van a bál! - dereng fel. Készülődtek is a lányok a napokban, emlékszem. De mivel tegnap ebéd óta ki sem dugtam a képem a szobámból, Tolland meg nem a lelkes, sipítós bálba készülős fajta, megfeledkeztem róla.
- Látom, nem lettél kedvesebb - jegyzem meg, és tényleg nem értem, minek is találkoztunk ezért. Jobb programot is el tudok képzelni, mint hogy egész este Ágo egyik évfolyamtársa szívasson, mert nem volt kivel bálba mennie. Na tessék.
- Szeretem ezt a mellényt - morgok, miközben a lány, mint valami kézikocsit, elkezd tolni a Nagyterem felé. Most, hogy kifelé is figyelek, tényleg zene szűrődik ki odabentről mint árulkodó jel, mert a fények és a zsivaj amúgy nem lenne fura. Szerencséje, hogy sokkolva vagyok, nem ellenkezem sem amiatt, hogy bevásárlószekérként tologasson egy idegen, sem amiatt, hogy a bálba tologat. Szép lassan emésztem a hallottakat, és úgy ítélem, mint lány - ilyen kiváló hacukában - tán csak jobban ért a divathoz, mint én. Kibújok a mellényemből, miközben átgurulunk a bálterem küszöbén. Magam mellé gyömöszölöm a megszólt ruhadarabot, és simítok egyet az eddig alatta lévő fehér ingen. Körbenézek, mennyire rívok ki a tömegből, de annyiféle ruha van itt, hogy úgy döntök, tulajdonképpen semennyire.
- Finomak voltak - mondom óvatosan, gyanakodva próbálok olvasni a lány tekintetéből. - Minek köszönhetem őket? Gondolom nem azért kaptam, mert piszkosul megkedveltél múltkor a pubban.
Most van érkezésem körbenézni. Körbeleng minket a varázslat a ki tudja honnani zene, a sűrűn hulló, le nem érő hópelyhek, a díszítés formájában. A Bagolykő sosem kispályázik, ha ünneplésről van szó. Az emberek nagy része a parketten dülöngél. Nos, itt vagyok. Nem érzem magam jobban.
- Nem táncolok - jelentem ki, mikor összepillantunk, attól tartva, hogy ezt tervezgeti éppen. "Úgyhogy más módon kell szórakoztatnod" - folytatnám egy vigyorral, de még viccesnek sincs kedvem lenni. A roskadásig terített asztalok láttán viszont megkordul a gyomrom.
- Vacsoráztál? - kérdem a lányt, és remélem, hogy nem, mert azt várni, hogy bámulja, amíg burkolok, udvariatlanság és elég kényelmetlen is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Táncolós megjegyzésére szinte már majdnem elnevetem magam. Végre valaki, aki nem próbálja kínosan kerülgetni a témát. Nem gond, ha viccet csinálnak belőle - ha a megfelelő céllal teszik. A korábbi rendes - normális! - mosolya pedig nem kerülte el a figyelmem. Azt hiszem, tudom, mire megy ki a játék. Ha az óvatos és túl rendes levitásoknak nem megy a társasági élethez való visszaszoktatásom, a rellonosok alternatív megoldásai kellenek hozzá. Szóval próbálom nem fel venni a szenyó megjegyzéseket, a szándék a fontos. Asszem.
- Touché - a szavai megérnek egy ajak felfelé görbítést, és a grimaszára én is lebámulok az asztal alá.
- Minek jársz ekkora ketrecben? - kérdezem értetlenül. - Értem én, hogy magas vagy benne és jól néz ki a vádlid, de marha kényelmetlennek tűnik.
Most, hogy az asztaloknál vagyunk, és elém kerül ez a sok kaja, félreteszem az aggályokat azzal kapcsolatban, hogy egyedül faljak.
- Egyszer felpróbáltam egy magassarkút - mondom mosolyogva a göngyölt húsokkal teli tálcának, amiről épp lapátolok magamnak három-négy húscsomagot -, na nem volt ekkora.
- Majdnem kitörtem a bokám - a mosoly vigyorrá változik, ahogy visszaemlékszem a jelenetre, és Noémi élveteg fejére, hogy rá bírt venni a szoknyára és tűsarkúra. Régi történet.
- Miért nem eszel normálisan? - kérdezem, amikor a tányéromra már az arany és ropogós sült krumplik csobognak vízesésként, de a lány tényleg még egy szelet csirkemellet sem szedett magának. - Nem félsz, hogy megbetegedsz?
A lányt nézem, az ő várakozó pillantása eszméltet arra, hogy végre kezdjek is neki a nagy halomnak, amit kiszedtem. Szíves örömest!
Az első pár falat közben - egyrész tele a szám, másrészt épp nem jut eszembe semmi, miről beszélhetnénk - nem hangznak el szavak közöttünk. Ízlik? - kérdi.
- Mmmhhh - bólogatok nem kis adag sültkrumplit szúrva a villámra, és eltüntetve az arcomban.
- Szóval tudjuk, mi a program ma? - kérdem, hogy mégiscsak kérdezzek valamit. Mi lesz, ha nem tudunk miről beszélni? Utálom ezeket a helyzeteket. - Gondolom nem csak táncolni és enni lehet.
Látok az asztal végében fenyőfákat például, úgy sejtem, díszíteni kell, néhányan állnak is körülöttük. Ahogy hallottam, a halloweeni buli fergetegesebb volt párbajjal, szellemjátékokkal meg thesztrálokkal, úgyhogy biztosan karácsonyra is kitaláltak valami epic dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az órám véget ért, de mielőtt a keleti szárny felé venném az irányt, gondolok egyet, és inkább a könyvtár folyosójára hajtok. Későn érő típus vagyok, úgy látszik. Mire kitaláltam, hogy 'mi leszek, ha nagy leszek', már itt a végzős évem, és rá kell jönnöm, hogy hiányzik még négy év az életemből, hogy azt tanulhassam, amit akarok. Az unokabátyámnak sikerült párhuzamosan csinálni a mugli középiskolát a Bagolykővel. Ha én is előbb gondolkodtam volna... az otthoniakkal még nem is beszéltem erről, pedig jó lenne néhány atyai tanács és némi megnyugtatás, hogy nem csettintettem el az életemet, mert most nagyon úgy érzem. Egész eddig nem tudtam, mit akarok, most, hogy tudom, rá kell jönnöm, hogy évekkel ezelőtt el kellett volna kezdenem a készülést rá.
Ezekbe a nyomasztó gondolatokba burkolózva gurulok be a könyvtárba. Végigvonulok a szőnyegen, és megállok a könyvtároslány pultja előtt.
- Jó napot kívánok - szólítom meg emlékeztetve magam, hogy akármennyire fiatalnak is néz ki, magázás jár neki. - Segítséget szeretnék kérni egy pár - egy rakat, gondolom magamban - könyv megtalálásában.
Ha rám ér, folytatom is, bár magam sem tudom, pontosan mit keresek. A jó öreg Google könnyen segítene a bajomon, de nem a Bagolykőn. Itt a lassabb és macerásabb módszerekkel élünk.
- Végzős vagyok, és idén el kellene döntenem, megyek-e mesterszakra, és ha igen, milyen irányba. Olyan szakot választottam, amihez szükségem lenne egy mugli érettségire és ottani további tanulmányokra is. Ezért szeretnék könyveket, amik felkészítenek az érettségire. Nem tudom, itt találhatok-e olyat, vagy mugli tankönyveket egyáltalán nem gyűjtenek? Azt sem tudom igazából, miféle könyvekre van szükségem. Az első osztályt kijártam egy mugli szakközépben. Csak kémiából álltam bukásra, de abból nem is szeretnék érettségizni.
Remélem, elegendő infót adtam. Ha itt nem találok semmit, haza kell írnom a családnak, és az egy hosszú menet lesz, míg megmagyarázom nekik, mi a helyzet. Pláne, hogy nincs telefonom itt, szóval baglyozgatnunk kell, mert a szünet még nagyon messze van, én meg el akarom kezdeni a készülést, hogy amilyen gyorsan csak lehet, behozzam a lemaradást. Egész életemben tanulni fogok - gondolom savanyúan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A déli szárny első emeletéről a nyugati szárny másodikjára tértünk át, nem mondtuk ki, de menekülvén az őszinteség terméből, ami - mint kiderült - mégsem olyan ártalmatlan, mint akkor hittem, amikor még csak egy könnyed általános csevejbe bocsátkoztam az eridonos Annával, vagy magam ücsörögtem ott egyedül. Még akkor sem volt gáz, amikor Tiffanyt vallattam a helyen, bár akaratlanul, hiszen akkor jöttem rá, mire is jó a terem azon kívül, hogy minitársalgó.
Szóval átpucoltunk a sima, nagy, megszokott társalgóba az ebédlő fölött, nehogy a további piszok nagy őszinteséget és nyers megfogalmazásokat a kapcsolatunk bánja. Mondjuk ki tudja? Dalmi utolsóként elejtett megjegyzése megragadt a fejemben. Ha tényleg úgy értette, ahogy remélem, hogy értette, akkor azért az egy dologért megérte. Még ha idiótának is tart, és még ha én egy kicsit kevésbé édesnek és ártatlannak, mint eddig hittem. Ezzel még együtt tudok élni.
Azon már túl vagyok, hogy mindenáron bizonyítani akarjam, mennyire nincs szükségem mások segítségére. Hagyom, hogy végigtoljon a folyosókon, és beirányítson az ajtón. Amíg ő behúzza, én átveszem az irányítást a kerekesszékem fölött. Ahogy általában, a társalgó most sem üres, de elég nagy ahhoz, hogy az emberkupacok ne zavarják egymást a beszélgetésben. Ráadásul mivel órák vannak, csak azok az ötödévesek és egy-két idősebb lóg itt, akiknek lyukasuk van.
- Neked nincs órád? - jut eszembe a kérdés, mert arra nem jutott idő a "hogy lehetsz ilyen szemét, hogy itt hagysz a Bagolykőben" témájú beszélgetésünk közben. Akkor elmondtam neki, hogy valószínűleg fogok még itt tölteni egy évet, mert nem tudok rögtön leérettségizni idén - ahhoz túl keveset tudok. De nem mondhatom biztosra, mert addig még sok víz lefolyik a Dunán, nem tudom, mi lesz. Nem tettem hozzá - és most már nem is kell, nem kényszerít rá az őszinte szoba -, hogy ő volt az, aki itt hagyott engem, szóval nem tartom jogosnak a felháborodást. És hogy nem lehet annyira bolond, hogy azt gondolja, a szobanövényként eltöltött egy évem után hajlandó lennék messzebbre menni tőle, mint amikor kikéredzkedem a vécére pisilni.
Az egyik ablakhoz igyekszem a földön heverő párnákat kerülgetve, ahol egy ezüstszín fotel helyezkedik el az ő számára, bár részemről nincs ellenvetés, hogy inkább az ölembe üljön. A párkányon kancsó és csészék. Belenézek az edénybe. Rágógumihoz hasonló illatú teaszerűség lehet benne. Töltök két csészébe próba - cseresznye alapon.
Felmerül újra a fertődi hétvége. Ingyen, Dalmi szüleinél (sosem találkoztam Dalmi szüleivel erijsdfoianfr), együtt.
- Alapszakos - bökök magamra két hüvelykujjal. - Engem nem fognak csak úgy elengedni egy hétvégén sem.
Kicsit ciki érzés, hogy a barátnőm mesterszakos nagyobb szabadsággal, és én hiúsítom meg a romantikázás tervét. Eridon... - morgom magamban. Nem a főnixek házával van bajom, van ott jó pár jó arc. Hanem azzal, hogy így már nincs esély együtt aludni vagy legalább random pillanatokban meglepni egymást a másik szobájában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A nem múló vad vigyor a bliccelésének említésekor nem esik valami jól. Egyrészt nem jellemző rá a lógás, amivel én nagyon egyet is értettem, másrészt az sem tetszik, hogy egy nálunk alig idősebb gyerek "tanítja" őket, ő meg mindenféle... csajos eszközöket akar bevetni a büntetés megúszására.
- Aha - mondom talán kicsit mogorvábban, de nem teszek rá megjegyzést. Nem alakul valami jól ez az egész. És amikor tőle szokatlan módon a kedvesség álcáját levetve szabadul meg a teájától, csak egyre rosszabbul kezdem magam érezni. Valami nincs rendben, és a régi Dalmi is gyakran elzárkózott a problémák megbeszélésétől, de ez az új... agyrázkódást okoz, nem viccelek.
Hogy lefoglaljam magam, a kelleténél eltökéltebben vetem bele magam más innivaló keresésének feladatába. Visszagurulok egy kis asztalhoz, amit egy kanapé és további fotelek vesznek körül. Felemelve a fedelét, belenézek a kannába.
- Töklé? Jó hideg - jelentem ki, és ha megfelel a kisasszonynak, magamhoz szorítva visszagurulok az ablakhoz, ahol vár.
Talán jót tett a kis szünet, most végre ismét eleveztünk a kényes témáktól. Bár lassan felmerül bennem, mi számít nem kényes témának, aminek említésére nem szól be, nem olt le vagy nem sértődik meg majd.
- Hát, én eddig abban a hitben éltem, hogy nem lehet. Tudtommal hazautazni csak a szünetekben szabad - mondom neki. - Elég ciki, ha három év alatt még nem sikerült rájönnöm, hogy leléphettem volna hétvégére. Mondjuk amúgy is elég macerás számomra az utazás, meg nagyon ingerem sem volt elmenni másfelé.
Most már van, ha egyszer van program. Illetve nem tudom, jó ötlet-e elmennem hozzájuk így, hogy abban sem vagyok biztos, hogy egy év után megint rendben van-e köztünk minden. Ha Fertődön jövünk rá, hogy nem klappolunk, az egy jó kis kínos hétvégét jelent vele és a családjával.
Elhessegetem a képet, és miután felhörpintettem a tényleg rágógumi ízű teát, töltök magamnak a még mindig hideg tökléből. Hirtelen nem jut eszembe, mit mondhatnék, ami merőben új érzés. Dalmi mellett eddig nem volt gondom arra, miről beszéljünk, illetve nem volt ismert a kínos csend fogalma sem, ami mondjuk akkor ér, amikor egy tanárral találkozol a villamoson vagy ilyesmi. Gondolkodj! Suli kilőve, filmezés megbeszélve, múlt téma szintén tiltott terület, akármennyire is érdekel. Levita? Eridon...
- És milyen a pirosaknál? Vannak már jó haverjaid? Milyen a szobád, milyen a hangulat? - kérdezem örömmel, hogy csak sikerült valami értelmes témába kezdenem, és még a válasz is érdekel. Sajnálom, hogy nem lehetek ott. Vajon átkérheti magát az ember? És hajlandó lennék ott hagyni a barátaimat a Levitában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Tényleg fogalmunk sincs, mik a szabályok a szabad hétvégékre. Ez lol.
- Nem biztos, hogy nekem van igazam, majd megkérdezem a hávét - ígérem, de lehet, tényleg jobb a nyár.
- Meg nyáron jöhetsz te is hozzám - mondom neki. Mielőtt szakítottunk volna, úgy is terveztem, hogy meghívom magunkhoz egy hétre, de érthető módon az a buli megdöglött.
- De hát ott a... - mutatok a fotelra magam előtt, kicsit távolabb, de ugyanúgy az ablak mellett a falnál. Most úgy jön le, mintha bunkó lennék, mert nem figyeltem arra, ül-e vagy áll. Késő, mert ő már kiválasztotta magának a kanapét a tökleves asztalnál. Hát fogom a csészém, és megadóan odagurulok. A karfa túloldalán parkolok le, így elég közel vagyunk egymás mellett, de nem kell elhagynom a verdát. Így hallgatom a mesét a főnixek bázisáról.
- Pedig az ágyad csak rád vár - jegyzem meg. - Lin kiköltözött a Rainbow-ból, most csak Katnissék foglalják a helyet.
- Runa, nem t'om. Most már kevésbé visszahúzódó, mint volt. Tavaly egyszer Keikoval becsiccsentve jöttek órára. Valamit elbénázott a süteménnyel. Inkább kínos volt, mint vicces - mondom, de utólag már röhögök rajta. - És engem szólt le Hornyák, hogy másnapos vagyok, pedig tényleg nem voltam.
- Nem nagyon vagyok ott a partijaikon, de csináltak csajbulit halloweenkor, meg most a temetőbe is lementek valamelyik nap bátorságpróbázni, vagy mi. Mi elvagyunk Tollanddal, tanul, ahogy szokott. Ó, kaptam tőle karácsonyra egy növényt, ami úgy működik, mint a telefon.
Még nem adtam oda senkinek örökbe. Noé mugli, kiesik, pedig király lenne vele csacsogni olyan messzeségbe, Lin meg pár ajtóval arrébb lakik, bár vicces lenne beszélgetni esténként. Felajánljam Dalminak...?
- Ja, van egy új szobatársunk is, Rentai Bálint. Félig koreai. Ő is idén végez, és le fog érettségizni ő is.
Lin sztoriját kihagytam a szórásból. A halálos betegsége nem csevegőtéma, amúgy meg elvagyunk, a szokásos. Valami rellonossal akadt össze, de nem tudok semmi konkrétat, pletykálni meg nem akarok, pláne nem róla.
- Képzeld, már a hatodik vaterás telefont teszem tönkre. Mármint a gameboyom, tetrisem és a saját telefonom óta - mesélem állandó hobbim legújabb fejleményeit. - Épp időben jöttem rá, hogy inkább használt vackokon kéne kísérletezni. De a lényeg, hogy még mindig nem értem el semmilyen haladást velük. Meg sem mozdulnak. Hiába olvasok a témában - mondjuk az itteni könyvtár felhozatala elég szegényes elektromosságból, inkább csak érintik itt-ott. De rúnák nélkül úgy látszik, képtelenség működésre bírni az elektromos dolgokat a kastélyban.
Mikor mindezt elmesélem, jövök rá, hogy lehet, nem is érdekli a téma. Amikor együtt voltunk sem nagyon érdeklődött felőle, és azt sem kérdezte, hova akarok menni továbbtanulni, minek az érettségi, mert leragadt annál, hogy elmegyek a Bagolykőről. Elterelem hát a szót a saját hülyeségeimről az ő hobbijára.
- Kedvenc könyv? - kérdezem. - Olvastál valami lehengerlőt az utóbbi időben?
Ha megvernek sem emlékszem rá, mi volt a kedvenc könyve régen, csak hogy falta a könyveket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Érdeklődve hallgatja a tavalyi első rúnatanunk sztoriját. Újra felvidul. Ennek igazán örülök, és csak remélni tudom, hogy nem romlik el megint a kedve egy pillanat alatt. Sajna a várakozásokkal ellentétben a történetnek nincs hatalmas csattanója.
- Nem kaptak semmit, csak rájuk pirított a tanár. Első és eddig utolsó alkalom volt végül is.
Linen és Tollandon kívül nemigen beszélgettem hosszan, mióta csak elment Dalmi, és most újra megjött a kedvem, hogy meséljek. Lehet, hogy gáz ennyit dumálni magamról, de nem látom az arcán, hogy bánná, hát folytatom.
- Az egész úgy kezdődött - biztos nem emlékszik -, hogy unalmas pillanataimban, asszem az első vizsgaidőszakban jó lett volna lekötni magam valamivel. Nem vagyok olyan pénzes, hogy felrúnáztassam a cuccaimat, ezért gondoltam, biztos meg lehet oldani valahogy, hogy az elektromos dolgok működjenek a mágiával túlságosan átitatott helyeken, mint itt a Bagolykőn. De még a faluban is meghal minden elektromos ketyere. Szóval utánaolvasgattam könyvekben meg próbálkoztam, de nem valami sok a szakirodalom itt erről, és úgy tűnik, ha bűbájokkal bombázom az elektromos szerkezeteket, azt nem bírják sokáig. A legelső netes telefon gyakorlatilag szétspriccelt a kezeim közül, amikor próbálkoztam vele - idézem fel a meghökkentő eseményt. A többi leginkább csak füstölt, szétesett vagy az otthoni kipróbáláskor derült ki, hogy végleg megadta magát.
- Most már nem is igazán hiányzik, hogy mondjuk tetriszezzek, csak egyszerűen érdekel, hogy lehetne megoldani a dolgot. Ezért kell az érettségi. Mert mugli műszaki tanulmányok is kellenek majd, ha ezzel akarok foglalkozni a jövőben.
A kérdésemet, ahogy van, elengedi a füle mellett, helyette egész más dolgot vet fel. Ezt nem intézhetem el egy egyszerű igennel. De azzal sem szeretném traktálni, mennyire rossz volt nélküle. Amúgy sem vagyok nyomulós, de mindenféle flörtölési kedvemet kiölte belőlem a harcokkal teli kezdet, így most nem vagyok lelkes udvarló. Végül kikerülöm a dolgot, persze amint kimondom, már azon kattog az agyam, hogy ha eddig nem szúrtam volna el, most majd igen. Bele lehet fáradni a folyamatos készenlétbe, hogy mikor ejtesz ki egy rossz szót vagy teszel egy rossz lépést?
Odakönyökölök a karfára én is, így még közelebb van az arcunk egymáshoz.
- És én neked? - megerőltetek egy mosolyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem tudom, Keiko miért akarna csínyekre tanítani bárkit is, hát csak hümmögök egyet erre a megjegyzésre. A következő kérdésére született vacak poénomat a Levita elhagyásával és az egyenesen arányosan csökkenő észbeli képességekkel kapcsolatban pedig megtartom inkább magamnak.
- Azon, hogy a Bagolykőn vagy más mágikus helyeken is lehessen például mobiltelefont használni. És ha ez működik, akkor a két energiatípus ötvözésével foglalkozni. Úgy hallottam, Pécsett van egyetem, aminek van ilyen szakja, elektromágia a neve. Talán, ha az elektromosság szolgálatába lehetne állítani a mágiát, a mugliknak lenne megújuló erőforrásuk, vagy ki tudja? Lehet, hogy nem is lesz ilyen hasznos, még nem tudom, mert alig lehet róla anyagot találni itt.
Úgy tűnik, mégsem veszett el belőle a gondolkodó, amikor eridonossá avanzsált.
- Na, erről beszélek. Ez lenne a második lépés, ha nem működik, hogy ellenállóvá vagy valamennyire működőképessé tegyük az elemeket. Az ötlet jó, de én még kicsi vagyok hozzá.
Megrázza a fejét, nyilván sok neki a témából, így hát váltunk. Az egyik pillanatban zsémbel és undok, a másikban ilyen...? Igazodjon ki ezen, aki tud. Talán azért volt Morgó, mert felidegelte az őszinte szoba. Más felől, akinek nincsenek titkai, az nem akad ki ennyire azon a helyen. Hosszasan szuggerálom, hogy megérthessem, mi zajlik a kis fejében, amikor egyik pillanatban olyan rideg, a másikban pedig ilyen elesettként viselkedik, mint akinek annyi múlik azon, mit válaszolok erre az egyszerű - és egyértelmű - kérdésre.
- Igaz - adok helyt a kifogásnak. Ő kérdezte előbb. A reakciója láttán kicsit megenyhülök, de azért nem múlik el a feszültség teljesen belőlem. Tényleg nem akarom elszúrni, de ezt az ingatag talajt is utálom, amin haladni vagyunk kénytelenek.
- Jó - válaszolom neki, de nem fogok vele kezet, mint valami haverral, inkább elkapom a kacsót és nyomok rá egy puszit.
- Nagyon hiányoztál - jelentem ki egyszerűen. Szeretném megsimítani az arcát, ami most olyan közel van, de nem akarom elrontani az egészet. Az érkeztekor megkönnyebbültem, hogy ugyanúgy vagyunk, mint voltunk, de azóta megint felfordult az egész.
Most ő jön, aztán én a következő kérdéssel. Először szükségesnek érzem lefektetni a szabályokat.
- De bármit kérdezhetek, és nem fogsz kibújni alóla vagy megharagudni, igaz? És rendesen felelj, felületes és általános válaszok nem érnek.
Azért ez még nem olyan nagy kockázat, tekintve, hogy csak olyat kérdezhetek, ami rám is értelmes, márpedig a legtöbb kérdésem csak rá vonatkozik. Miért ment el? - még ha adott is erre valami úgy-ahogy választ, szerintem humbug volt, nem értelmes, nem logikus. Milyen átok? - soha nem felelne rá, legutóbb sem felelt.
A feltehető kérdés a semmiből bukkan fel a fejemben, és amint eljut a tudatomig, meg is ijedek az erejétől. Valószínűleg felháborodás lesz belőle, de ennél jobb alkalmam nem hiszem, hogy lesz megkérdezni azt, amiről nem is tudtam, hogy bennem motoszkál.
- Volt valakid az elmúlt egy évben?