36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sharlotte Johanson összes RPG hozzászólása (212 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 » Le
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 13. 17:02 Ugrás a poszthoz

Eric

A padról felállni számára több okból is csodálatos volt. Egyrészt kissé elzsibbadt már, valamint közelebb kerülhetett a fiúhoz. Kicsit elõre ment, de hamar lassított is, mert nem szándèkozott távol kerülni. A lehetõ legközelebb akart lenni hozzá, de azért még feltûnés nélkül. Folyamatosan szemei között futkározott tekintete, ezért nem igazán vette észre, hogy kezeik majdnem összeértek. Nem volt benne bûntudat, hogy elszalasztotta az alkalmat, mert ugyan boldogan megfogta volna a kezét így öt perc után is, de várt egy sokkal tökéletesebb alkalomra. Pislogás nélkül elmerült a másik barnáiban, csak egy pillanatra tekintett fèlre. Azt sem azért, mert unatkozott, sokkal inkább azt akarta tudni hogy hol van. Nem volt fontos még akkor, de az elhangzó kérdéshez már szüksége volt rá.  Elõször nem jutott el elméjéhez a szavak összessége, csak annyit látott, hogy mozog a fiú szája. Azt is csak úgy véletlenül, de pàr másodpercen belül sikerült nehezen is emlékeznie a kimondott szavakra.
- Én itt lakom a faluban, de szívesen elmagyarázom, merre van az út. - õszintén örült a dolognak, hiszen igazából mivel nem tudja, mi merre van, bárhova vezethetné. Ilyen nem állt szándékában, de ahogy végig gondolta, talán útba esik az utca. Minden esetre abba az irányba indult el, de csak szépen lassan, hogy tudja követni Eric is, és hogy mellette sétálhasson. Akkor jött nagyon jól, hogy már szinte annyira ismerte a falut, mint a tenyerét. Így nyugodtan tudta nézegetni a mellette haladót, és elmerülni gondolataiban. Valahol belül megnyugodott, hiszen látta a fiún, hogy ugyanúgy szemeit fürkészi. De minden más részletében is megfigyelhette, ideje nagyon sok volt. Beszéd témát nem talált továbbra sem, nem is akart, sokkal jobb volt szótlanul, vagyis neki. De hogy mit akart a másik fél, egyáltalán nem volt ötlete. Csupán késõbb, de akkor is a köd hatása alatt állva, így az nem minõsíthetõ. A sötétben elbûvölõen csillogó íriszekben merült el, szavak helyett. Egy kedves mosoly újra megjelent arcán, természetesen ok nélkül.

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 13. 21:37 Ugrás a poszthoz

Eric

A külvilágot részlegesen zárta ki akkor, és ahogy elindultak, mosoly jelent meg arcán. Tekintete állandóan a fiún futkározott, gyakran megállt egyes részeken. Leginkább arcán, valamint szemeiben akadt el. Csak szótlanul sétáltak az egyik irányba, melyet egy mozdulattal fel is térképezett. Nem volt nehéz, ismerte már a falut. De akkor nem az volt a fontos, hanem egyes egyedül a mellette sétáló. Folyamatosan nézte, nem pislogott, csak gondolkodott. Végig, a szituációtól kezdve az apróságokig, a köd csekély ritkulását kihasználva futott át mindenen. Nem foglalkozva a végeredménnyel, vagy negatívumokkal, mosolyodott el ismét, mikor felajánlotta neki a hazakísérést. Nem lepõdött meg, mert csupán a száraz információ, és a további sétálási lehetõség miatt érzett boldogság jutott el hozzá. Kicsit sajnálta is, hogy a faluban lakik, és akár a kastélyig is ment volna vele. A házirend megszegése? Mi az neki? Ilyen esetben szívesen tette volna még azt is. Szinte szorosan Eric mellett sétált, semmivel sem foglalkozva. A kanyarokat szótlanul vette be, vagy kerülte ki az elé álló akadályokat. Szíve szerint abban a minutumban, gondolkodás nélkül, és néhány perces ismeretség után is megfogta volna kezét, amin komolyan el is gondolkodott, de végül nem tette meg. Fejében lezajló képek és kérdések milliói nem ütköztek ki arcàn, magabiztosan szedte lábait, de lassan, minden pillanatot kihasználva. Ez akkor szakadt meg, mikor végtagjai egy cseppet összeakadtak, és majdnem összeesett. Ez aztán nem sikerült neki, csupán megingott az egyensûlya, amin kicsit el is nevette magát. Furcsa volt neki, hogy lapos talpú cipõben nehezebbnek bizonyult a járás, mint a tíz centi magasakban. De hát ô ilyen, csak sok minden mással együtt ez nem volt meghatározó dolog. Remélte egy másodperc erejèig, hogy nem nézi majd idiótának a levitás, majd elõzõ viszonzott pillantásai, és a kezdetleges kölcsönös zavar segítette vissza a csodáról kialakult képbe. Abba, amit a rózsaszín köd teremtett neki. Csend volt, ez azonban egyáltalán nem zavarta. Továbbra is úgy látta, hogy az a kínos érzés régen eltûnt, és csak a jó maradt.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 15. 13:36 Ugrás a poszthoz

Loise

Igazán nem is tudta miért szeret ennyire sétálni. Talán mert egyedül, gondolataiban elmélyülve bolyonghat, vagy ennek ellenkezője, a valahogy mindig megtalált társaság miatt. Néha el szokott rajta gondolkodni, de választ nem kap, azért későbbre halasztja a további ötletelést. Ettől függetlenül sosem hagyja abba szenvedélyét, sokszor még a teljes kimerülés határán is csak ezt tenné. Amikor viszont szabad ideje akad, akkor már biztosan tudja, mit fog tenni. Akkor végre el tudott egy kicsit szakadni teendőitől és újra egy kisebb körútra indult, de nem a faluban, hanem inkább a - viszonylag ilyen célra kevesebbet látogatott - kastélyban. Nem tartott sokáig találni egy megfelelő helyet, ráadásul még társasága is akadt, amit az első pillanatokban nem igazán tudott örömmel fogadni, de ezen nézete hamar megdőlt. Szerencsére a lány megnyugtatta, hogy nem zavarja, amit egy tipikus Lottés mosollyal vett tudomásul.
- Otthon, Londonban. Fehérben biztosan, de szerintem türkizkék is volt. Sok színben megvásárolható, annyi biztos - fordult felé, és próbált visszaemlékezni, hogy milyen darabokat látott. Elég nehéz volt, mivel a vásárlásról eszébe jutott, aminek nem örült, de ezzel jár. Nagyon sok dolog kötötte anyjához, és még akkorra sem dolgozta fel maradéktalanul a tragédiát.
- Én Lotte vagyok - mutatkozott be ő is, ismét elmosolyodva a kis hibáján, mivel ős is elfelejtette. Mondhatta volna a teljes nevét is, de kevesen használják, és egyszerűbb is kimondani így. Ismerős volt neki a másik, de azt véletlenül sem tudta volna megmondani, hogy honnan, vagy miért. Csak valahonnan rémlett neki az arca.
- Melyik ház tagja vagy? - próbált valami beszélgetést kezdeményezni, ha már ott volt. Nem akarta elszalasztani az alkalmat, hogy egy új embert ismerhessen meg, bővíthesse barátainak listáját. Meg ugye kíváncsi is volt, természetéből adódóan, ezért érdeklődik mindenki iránt.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 16. 21:08 Ugrás a poszthoz

Lucy Dijjas

Mostanában minden megváltozott. Életében a változások és váratlan fordulatok sora volt jellemző az utóbbi időben. Ezek között jó, rossz egyaránt volt, de mindez hozzátartozik a mindennapokhoz. Nem gondolta volna még a nyár közepén, hogy éppen abban a helyzetben, de hogy ott lesz, azt igen. Sok minden összejött neki. Egy tragédia hatására változott meg, visszatért a lázadás. Mi ellen, azt nem tudja, de ez segített feldolgoznia édesanyja halálát. Összeszorul a gyomra ha erre gondol, de viszonylag megbékélt a helyzettel. Bejött a képbe néhány új dolog. Itt a kviddics, amely iránt régóta rajongott, és rajong is, most pedig játszhat. Először ezt is terápiának látta, de akkorra már megváltozott a véleménye. Sport, lassacskán életérzés lesz. Emellett van ez a másik dolog, hogy eltűnt a jó kislányos énje, inkább a felnőtt, érett, de ugyanakkor ugyanúgy lázadozó stílus jellemző rá. Ez így neki furcsa sem volt, ahogy hirtelen jött minden, nem gondolta át. Azokon a spontán ötletekből jött sétálások remek alkalmat szoktak biztosítani viszont az ilyen eszmefuttatásaihoz.
Akkor is így volt. Támadt egy ötlete, és már indult is. Fekete farmer, fehér kabát, és barna, lapos talpú csizma. Így látni általában, ha megy valahova. Ezen öltözékéhez szoros, de furcsa emlékek kötik, ezért aztán elképesztően ragaszkodik hozzájuk. Egy ideig céltalanul bolyongott, az utat nézte, fejét lehajtva. Azt csak később emelte fel. Egy távoli alakot látott a sötétben, ahogy a köd, melyre emlékeit kivetítette oszladozni kezdett. Jobban megfigyelve női alaknak tűnt. Hirtelen nem volt ötlete, ki lehet,sosem látta még. Közelebb érve már azt is látta, hogy nem olyan fiatal, mint ő. Vagyis nem annak látszik, bár ki tudja. Még tett néhány métert, és már egészen közel volt a másikhoz.
- Szia - lépett még párat előre, a lányt nézve - Mi járatban ilyenkor errefelé? - próbált nem túlságosan tapintatlan lenni, de azt a beszélgetést amire akkor vágyott nem tudta máshogy elkezdeni. A 'Zavarok?' túl sablonos, és nem is az a helyzet, amikor ezt szívesen használja. Egy kedves mosoly felcsúszott arcára, ahogy választ várva, kérdőn, de barátságosan nézett az ismeretlenre.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 20:56
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 17. 14:50 Ugrás a poszthoz

Lucy Dijjas

Sokáig nem is figyelt fel a sötétségre. Teljesen elkerülte figyelmét, hiába látta, csak akkor figyelt fel rá jobban. Elgondolkodásra nem szánt időt, hiszen sokkal érdekesebbnek bizonyult az az ismeretlen alak amit szintén felfedezett. Közelebb érve tűnt csak fel neki, hogy az bizony egy olyan nő akit eddig erre még nem látott. Vagyis lehetséges, de akkor elkerülte figyelmét, vagy csak túl sötét volt már a felismeréséhez. Lassan, de biztosan csökkentette a kettőjük közötti távolságot, majd megfelelő közelségbe érve köszönt is neki. Úgy ahogyan szokott, minden körülbelül vele egykorúnak bármelyik napszakban. A sablonosságot minden esetben próbálta kerülni, így a másik köszönésére csak elmosolyodott. Mikor már rá nézett, arcára is tudott vetni pár pillantást, amiből ugyancsak azt vonta le, hogy nem ismeri. A kérdésére adott válasz pedig bizonylatot adott a gondolatról. Csendesen, mellette haladva hallgatta végig a rövid indoklást, amit szintén kedves mosollyal zárt. A kéznyújtásra előhalászta jobbkezét a kabátzsebből, és viszonozta azt. Ahogy a lány bemutatkozott, már mondta is volna saját nevét, de előbb visszacsúsztatta kezét a zsebébe.
- Sharlotte Johanson. Nem sietek, én is csak sétálok - mosolyodott el ismét, szinte reflexszerűen, majdnem minden mondat után. Megszokta már, de szerencsére nem rossz szokás, csak arcizmai érzik meg a negatív oldalát, ha túl sokszor csinálja. Szedte tovább lábait, gondolatai szárnyra kaphattak abban a néhány másodpercben, amíg  sóhajtott egyet, és tekintetét felemelte az égre. Túl sokat nem látott, kezdett leszállni a köd, de igazából nem zavarta, sokkal inkább érdeklődve kutatta a fehérség mögött alig látható csillagokat. Mindezt csak pár pillanat erejéig, majd tekintete ismét a lányra vándorolt.
- Ma érkeztél? - kérdezte meg váratlanul. Eredetileg nem ezt akarta,de végül ezen szavak hagyták el száját. Nem bánta ugyan meg, de gondolta, hogy hülyeséget kérdezett, mivel a válaszban majdhogynem biztos volt. Lehet, hogy mégsem, viszont akkor is elég lényegtelen, maximum időhúzásra, vagy terelésre használható kérdés volt. Kirázta a hideg, és egy kis megrázkódás keretein belül nézett fel ismét a semmibe. Majd ismét le, a még látható dolgokra.
- Nem fázol? - kérdezett ismét, valami kis nevetésszerűséggel hangjában. Akkor jött csak rá, hogy ő igen, már fázik. Nem megszokott ez tőle, de kell ilyen is. A lány, aki +4C° körüli időben még szoknyában simán elüldögél egy órát kinti padon, de kivételesen most kabátban is kezdte átjárni a hideg.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 21:00
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 17. 16:14 Ugrás a poszthoz

Lucy Dijjas

Nem érzett feszültséget, vagy bármi bizalmatlanságot, csupán hirtelenjében beszédtémát nem talált. Pedig mindig szívesen csacsog mindenféléről, szinte minden időben, éppen csak hangulatától függ. Akkor volt hozzá, csak fantáziája hagyta kicsit cserben.
- Köszönöm, a Tiéd is nagyon szép. Nem, angol vagyok - mosolyodik el ismételten a bókon és a francia mivoltának feltételezésén. Igaz, kicsit tényleg franciás, de Angliában született, angol származású lánynak mondhatja magát. Csak csendben hallgat, ahogy eljutnak elméjéig a szavak, rájön, hogy az a történet valószínűleg nem 'Happy End'-del végződött, ha így beszél róla. Tudta már ő is, milyen az, ha valaki számunkra nagyon fontosat veszítünk el. Nem kívánja senkinek sem azt az érzést, de ettől függetlenül számtalanszor átélik az emberek azt a szenvedést. A jó oldalát még nem tudta felfedezni, de legalább sikerült viszonylag megbékélnie vele, és nála ez már haladás.
- Remek ötlet - csillannak fel a szemei. Nem akar a hidegen sem maradni, az éppen ott lévő cukrászda pedig már egy kisebb csodával is felért számára. Ahogy meglátta az ajtót, azonnal megkívánta a süteményt. Valamire szüksége volt akkor, csak még nem tudta milyenre.
- Tulajdonképpen mindkettő. A faluban lakom a testvéremmel, de a kastélyban tanulok 4. helyett 2. évfolyamon - nézett ismét a lányra, majd elkezdett közelíteni az ajtóhoz. Már csak alig fél méterre lehetett, mikor szájából ismét egy kérdés csúszott ki.
- Hány éves vagy? - fordult feléje. Kérdő, de kedves tekintettel nézett rá. Nem tudta, hogy ezt miért tette fel, de már érdekelte. Tudni akarta mennyi idős, ha hazaköltözött a suliból. Hogy befejezte-e vagy csak úgy abbahagyta és elment. kezdett nagyon kíváncsi lenni, de türtőztette magát. Csupán szemeiben lehetett látni a csillanást.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 17. 18:24 Ugrás a poszthoz

Lucy Dijjas

Megkönnyebbülten lép be az ajtón Lucy után. A kinti időjárás, és a benti között Ég és Föld a különbség, melyet lassacskán kezein is kezd érezni. Kissé elvörösödött a meleg hatására, de jó volt számára, ahogy átjárja a kellemes érzés. Hamar a kiszemelt asztalhoz lépdel ő is, és hamar megszabadul kabátjától. Mivel csak ennyi volt, amit le kellett vetnie, nem is csoda, hogy rendesen fázott. Bár nem szokott, így ez mellékes is.
- Én buktam, nem szépítem - nézett ismét újdonsült ismerősére. Szinte teljesen kötetlenül beszélt, mint gyerekkori barátaival. Semmi feszültség nem volt hangjában, pedig nem szerette beismerni, hogy bukott. A család nézetei szerint aranyos, kitűnő tanuló sem mindig jó. Inkább rossz, és ez nehezen, de el kell fogadniuk. Ahogy leültek, hamar megjelent egy pincér is, aki felvette a rendelést. Előbb a lány, majd ő is elmondta, mit kér.
- Nekem pedig egy szelet csokitorta lesz - vágott hozzá egy kedves mosolyt is, mint mindenhez, és szinte elmélyülten hallgatta a beszámolót. Ahogy a másik megnyílt előtte, elmesélt dolgokat magáról, valamiért úgy érezte, hogy ezt neki is meg kellene tenni. Ezt is ritkán teszi, nem sűrűn mesél múltjáról, főleg nem olyanoknak, akiket nem ismer régebb óta, de akkor mindent félre tett valami miatt.
- Mi a szakmád? Úgy értem, ami révén ilyen sok helyre eljutottál - teszi fel első kérdését, majd folytatja - Én Londonban születtem, 17, lassan 18 éve. Az ahhoz közeli birtokunkon éltem szüleimmel és testvéremmel egészen addig, amíg ide nem kerültem. Egészen pontosan a Navinéba, ahol első évem szinte csak a tanulással telt, de azt még a kastélyban töltöttem. Idén jöttek óriási változások. Leköltöztem a faluba a bátyámmal, és egy családi tragédia hatására elkezdtem mindent máshogy látni. Szinte 180°-os fordulatot vett minden elvem, vele együtt az Életem. Még most is minden Angliához köt, de félek hazamenni, mert talán nem lenne erőm visszajönni. Jó nekem itt, a barátaimmal és... - elhallgatott. Megérkezett a rendelés, de nem is emiatt, hanem azért, mert az 'és' után már nem akart semmit mondani. Nyitva hagyta a mondatot, mert bármi lehetséges még. A jövő zenéje, hogy mi lesz az azután következő szó. Lassan kezdett el falatozni. Imádja az ottani csokitortát, amikor csak betér, mindig ilyet eszik. Ezért biztos is volt benne, hogy nem szakítja meg a sort.
- Itt nincsen bolti süti. Minden itt készül, és nagyon finom is - mosolyodott el a megállapításra, majd ismét visszatért az édességéhez. Igazán furcsa volt neki, hogy kötetlenül tud beszélni a lánnyal, és felszabadultan. Pedig alig szűk negyed órája ismerték egymást. Mégis volt benne valami, ami miatt Sharlotte is megnyílt.
- Miért jöttél vissza tulajdonképpen? - érdeklődött fel-fel nézve a tányérról. Nem igazán értette, hogy ha ezek után miért is jött vissza. Pusztán az ide kötődés miatt nem tartotta valószínűnek, hogy valaki otthagyja a munkáját, és mindenét, aztán fogja magát, és megy. De ez is lehetséges, mindenesetre biztosabb úgy, hogy megkérdezte. Tapintatlan sem akart lenni, de nem tudta, milyen típusú lehet az ok. Valami szomorú, vagy valami spontán. Mivel bármelyik lehetséges volt, így magabiztosan tette fel a kérdést.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 17. 21:08 Ugrás a poszthoz

Lucy

A viszonylag zárkózott szóváltás nem tartott sokáig, majd a beszélgetés váratlanul alakult. Általában egy átlagos ismerkedés szokott ilyenkor végbemenni, de az más volt. Szinte a legelejétõl másképpen beszéltek, meg másról is. Nyitottan, és olyan dolgokról, amit nem osztana meg mindenki a másikkal. De akkor így lett. Nem bànta, hogy így alakult az este, valamiért még talán örült is a váratlan fordulatnak. Ahogy a 'gyerekkori álom' elhangzott, nem furcsálkodott. Sokszor alakulnak másképpen a dolgok, mint szeretnénk, vagy nem is lesz olyan jó dolog elérni vágyainkat. A modellkedésen sem lepõdött meg, hiszen tökéletes is hozzá. Akkor jött a 'Happy End'-es dolog, ami sajnos Neki sem jött össze. Azt már megtanulta, hogy sosem lesz úgy, ahogy eltervezzük. A másik beszámolóját hallgatva meg is bizonyosodott errõl. Nem szôlt, valami részvétet és megértést nyilvánítva lesütötte a szemét, és egy pillanatra a mosolya is eltûnt. Azzal a lendülettel vissza is tért azonban, ahogy õ is mesélt. Megnyílt úgy is, hogy nem tudott róla. Csupán késõbb vette ezt észre, de nem sajnálta, nem bánta meg. Kötetlenül beszélt, akkor is, mikor a tragédiára kérdezett rá.
- Szép kis történet, és ha nem lennék ilyen kíváncsi, nem is tudnék róla - nevette el magát kissé szemeit lesütve - Szóval, nem rég történt, még az õsszel, hogy Alex, a bátyám hazautazott valami hivatalos okból kifolyólag. Én maradtam, nem hagyhattam kis idõre sem abba a tanulást. Egy darabig el is voltam, felszabadultam, nem szabályozott, és nem kezelt végre senki óvodásként. Itt jött képbe a kíváncsiságom, már nem bírtam ki, hogy ne menjek utána. Ezt egy pénteki napon meg is tettem. Bár ne tettem volna. Hazaértem, senki sehol. Megtaláltam õket természetesen, de ott a szüleim szobájában olyan dologgal szembesültem, amivel sohasem akartam. Anyám rákos, vagyis csak volt. Nem tudtam elhinni, de kérésének eleget téve még szombat este elindultam vissza. Pár nappal késõbb kaptam levelet, hogy már nem él - mosolyodott el a végén. Nem telt el sok idõ, de mondhatni jól feldolgozta a történteket. Könnyû sem volt, de itt van, nincsenek problémái, vagyis ilyenek nem. Egy ideje érzéseivel is küszködik, ami új és furcsa számára. Ennek is el kellett jönnie, még ha érthetetlen is számára, hogy miért pont akkor, vagy hogy tud szimpla barátságon kívül bárki iránt bármit érezni. A körülmények ott pedig... enyhén szólva furcsák voltak.
- Szerettél modellkedni, ha jól gondolom. Csinálnád még? Vagy túl sok emlék köt a võlegényedhez? - kérdezi végül egy mosoly keretében, miután lenyelt egy falat tortát. Abból sem maradt már sok, ahogyan beszélgettek.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 18. 17:25
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 18. 18:53 Ugrás a poszthoz

Lucy-zárás

Anyja elvesztése nagyon felzaklatta. Amit érzett az kifejezhetetlen, de szerencsére azt a szenvedést hamar túllépte. Utána jöttek az őrlő gondolatok, az emlékek, és a sok változás, amik révén eljutott idáig.
- Nagyon jól. Mivel alig 2 évvel idősebb nálam, így mindenben tud segíteni, jobban megért, mint mások. Meg saját akaratomtól függetlenül is megvéd olyan dolgoktól, amitől félt, és sokszor nem is gondolom át, hogy mi mindent köszönhetek neki - pár pillanatra elhallgat, majd tovább folytatja - Apámmal utoljára az utazáskor találkoztam. Akkor meggyötört volt, bár ugyanúgy aggódott értem is, mint haldokló feleségéért. Azóta csak pár levelet váltottunk, nem találkoztunk. Ettől függetlenül azonban mindig nagyon jó volt a viszonyunk - mosolyodik el a végén, majd az evést is lassacskán befejezi. Legyűri még azt a pár falatot, és ismét a lányra néz, ahogy az beszél. Neki is voltak gyerekkori álmai. Először valami hercegnő akart mindig is lenni, aztán a popsztár, a modell, énekesnő és hasonló ideák is jöttek egymás után. Egy ideje azonban nem foglalkozik a jövővel, így minden ilyen gondolatot elhagyott, és csak a pillanatoknak él. Nem töpreng azon, hogy mi lesz majd holnap, vagy esetleg azután. Azon pláne nem, hogy sokkal azután mik fognak történni, vagyis mik történhetnek. Csupán az számít neki, ami akkor, és ott van. Természetesen vannak dolgok, amiket ő is szívesen csinálna később, és ugyan meg is élhetne belőlük, nem tervez semmit. Még vár, mit tartogat neki a sors, és nem vágyakozik semmi iránt, ami talán nem is következik be.
A másik beszámolója után ismételt mosoly jelenik meg arcán. Olyasfajta 'értem' mosoly, mely tekintetével együtt kifejezett mindent, amit akkor gondolt. Ő is a vízért nyúlt, majd a maradékot megitta. Mire tekintete visszatévedt a vele szemben ülőre, addigra az ismét beszélt.
- Dehogy haragszom, én is indulok szerintem - mosolyodott el kedvesen - Remélem, és én köszönöm - nézett rá ismét. Arra, hogy fizet, egy újabb majdnem nevetésbe átnyúló mosoly volt a válasz, és egy, az átlagosnál kicsit halkabb - Lucy számára biztosan hallható - 'Köszi' volt. Ahogy távozott a lány,  ő is visszaintett neki, majd fizetés után, kabátját gyorsan magára kapva távozott a cukrászdából.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 19. 12:16 Ugrás a poszthoz

Szendrődy tanár úr

Pusztító érzések voltak azok. Egyszerűen felőrölték, felőrölte e tudat, hogy nem tehet semmit, amit nem akar, úgy is be fog következni. Torka szakadtából ordított volna akkor is, de nem tette. Akkora elő próbált szedni valami önkontroll félét, de a szemében összegyűlő, majd sorban legördülő könnycseppeknek nem tudott megálljt parancsolni. Azok csak folytak, és folytak egy jó ideig. Nem szipogott, nem is ordítozott, vagy kiabált senkinek, semmiért. Vagyis nem hisztizett már, csupán sírt. Pár örökkévalóságnak tűnő pillanatra azt is elfelejtette, hogy ül mellette valaki, hogy nincs egyedül. Ám mikor visszatért tudatába a tény, akkor sem tudott túl nagy figyelmet fordítani rá, csupán néhányszor kereste meg tekintetével, hogy ott van-e még. Majd végül nehezen, de tett fel egy kérdést, amire talán azt várta, hogy majd mesél egy kicsit a tanár, és hacsak pár másodpercre is, de gondolatait másfelé tudja terelni. Ez azonban nem így lett, pár szóval lerendezte az egészet. Megállapításával nem értett teljesen egyet, bár Ő tudja, melyik milyen fontos, így inkább nem firtatta a dolgot. Könnyei kezdtek ritkábban gördülni egymás után, de fejében még akkor is ugyanolyan káosz volt. Nem tudta rendbe szedni gondolatait, érzéseit. Minden egyes próbálkozással ugyanoda jutott. Oda, hogy ez lehetetlen. Pedig nem volt az, hiszen a szituáció kellős közepén találta magát, minden pillanatban. Csupán képtelen volt felfogni az igazságot. Végül aztán egy távolról jövő hang zökkentette ki, ami nem is volt olyan távoli, csupán az ő elméjében. Amint eljutott hozzá a szavak értelme is, megpróbált valami értelmeset mondani.
- De, jó ötlet. Köszönöm szépen - állt fel ő is nehézkesen a férfi után. Kicsit összeszedte magát, leporolta ruháját, majd akkora már tényleg ritka könnyeit is letörölte kezével. A tanárra nézett, egy olyasfajta 'Indulhatunk' pillantással, és egy halvány mosoly is kiült arcára. Természetesen hazug mosoly volt, nem szívből jövő örömöt láttató, de akkor ez megfelelt. Elindultak hát, de nem sikerült egy kicsit távol maradnia gondolataitól. Ugyanúgy magába szippantotta az a tenger, ezért valami beszédtémát próbált találni. Nem sikerült, csak anyjára tudott gondolni, de tudta, hogy így még rosszabb. Arcán valószínűleg nagyon is látszott, hogy töri a fejét valamint, és hogy beszélgetni akar egy teljesen eltérő témáról, de nem tudott semmit se mondani.

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 19. 14:44 Ugrás a poszthoz

Elizabeth

Egyre jobban kételkedett benne, hogy jó helyen van ott. Kezdte sajnálni, hogy nem testvérével szilveszterezik, és akkor feleszmélt, hogy nincs egyedül. Hirtelen, de ok nélküli boldogság öntötte el, aminek hatására mosoly ült ki arcára. Hogy miért, azt nem tudta, csak egyszerűen boldog volt. Talán elkezdett hatni a whiskey, az volt a legvalószínűbb. A lányra nézve hallgatta a válaszát, majd ahogy a végén felnevetett, ős is ezt tette.
- Nem túl jó - mondta közben, majd kortyolt még egyet az italából. Fel sem fogta, hogy mit csinál akkor, mi lehet a következménye, vagy éppen hány szabályt szeg meg. Akkor semmi sem érdekelte, csak a jókedve, amit legalább az év utolsó napján, annak is utolsó pár órájában élvezni tudott. Imádta, ha nem kezelik kisgyermekként, de sokszor nem látta át, hogy miért teszik. Azért, mert leginkább arra hasonlít viselkedése. Felelőtlenül, mindenbe belevág, és nem érdeklik a következmények. Lelkiismerete természetesen van, de sokszor az is kikapcsol, és csak későn lép újra üzembe. Pont gondolatmenete végére érve hallotta Elizabeth hangját, és a feltett kérdést.
- Igen, egy pár hónapja - mosolyodott el. Visszakérdezett volna szívesen, de tudta, hogy a másik a kastélyban lakik, így erre nem volt lehetősége. Biztos volt benne, hogy akkor talál majd valami beszédtémát, hiszen nem volt nehéz, akkor már kezdtek rátörni jobbnál jobb ötletei. Ezt teszi vele az alkohol, de saját magának érte el ezt, nem szólhat egy szót sem. Ez pedig csak a kezdet, ki tudja, mi lesz, ha folytatja. Akkor, abban a pillanatban állt meg benne valami. Hirtelen kissé megrázta fejét, és vett egy mély levegőt. Mintha csak kijózanodott volna, de mégsem. Csupán gondolkodásmódja vett egy másik irányt. Ránézett a poharára, melyben már nem volt semmi. Elképedt egy kissé, hogy mi lett belőle. Azonnal letette az üvegpoharat az asztalra. A lányra pillantott idegesen, majd, hogy a változás ne tűnjön fel Neki, villantott egy félmosolyt, és a pulthoz sietve kért inkább egy korsó vajsört. Rájött, hogy nem igazán kellene leinnia magát, így inkább valami lightosabb mellett döntött. Egy vajsörtől még biztosan nem jut el arra a pontra, hogy igazán 'boldog' legyen. Visszasétált hát az asztalhoz, majd leült, és vetett egy pillantást a lányra. Szinte biztos volt benne, hogy vagy hülyének nézi, vagy várhat egy olyan kérdést, hogy: 'Ez mi volt?'. De nem baj, minden egyes egyedül az ő hibája. Már ott elkezdte a sorozatot, hogy eljött. Aztán a kért ital, majd hogy többször is ivott. Most pedig észrevette magát, aminek valahol belül örült is. Mivel már megvásárolta, így azt az üveg Jack Daniel's-t szépen elrakta, majd visszatért a korsóhoz. Kortyolt belőle egyet, majd egy aprócska grimasszal vette tudomásul, hogy teljesen más íze van, mint a másik fajta alkoholnak. Azután már mindent olyan természetességgel csinált, mintha nem történt volna semmi. Valami beszédtémát keresett közben, hogy még inkább terelje a szót.
- Hogy-hogy pont itt kötöttél ki? Nem lett volna jobb megenni egy sütit, vagy csak sétálgatni? - teszi fel a kérdést, amit magának is címezhetett volna. Persze ezt kedvesen mosolyogva tette, nem számon kérő hangsúllyal, ahogy azt a szülők szokták tenni. Ha visszakapja a kérdést, valószínűleg nem tud majd rá válaszolni, csak sok gondolkodás után, mert a akár saját magának is feltehető kérdést sem gondolta át.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 22. 18:18 Ugrás a poszthoz

Eric S. Weaver

Fejében össze- vissza keringtek a kusza gondolatok, amikkel nem sok mindent tudott kezdeni. Nem akart a sok érdekesebbnél érdekesebb foszlánnyal egyedül lenni, de bátyja mellett még annyira sem. Nem romlott meg ugyan köztük a jó viszony, de karácsony óta teljesen máshogy viselkedett. Ennek persze elég nagy mértékben Sharlotte volt az oka, de az nem foglalkoztatta akkor. Tudta, hogy nem lenne szabad még elmennie otthonról, de valamiért nem tudta megállni, így halkan leosont a földszintre, és kabátját magára dobva már el is tűnt. Felsietett a kastélyba, bár nem igazán tudta, mit fog ott kezdeni. Valamit tenni akart a gyötrő gondolathullámok ellen, de magányában azok csak erősödnek, így valami olyan kellett, ami kellő mértékben lefoglalja. Elsőképp a könyvtár jutott eszébe, majd afelé véve az irányt, meg is győződött a hely eme célra való tökéletességéről. Hamar odaért, lábait gyorsan szedte, mert kevesebbet akart eltölteni azokkal a visszatérő mondatokkal múltjából, miket inkább elfelejtene örökre. Ahogy rájött, mit tett, mikor minden egyéb figyelmeztetés nélkül elment otthonról, akaratlanul is rátörtek azok a gyötrő érzések, amiket az emlékek hoznak magukkal. A könyvtárba belépve lelassított, nagyon halkra vette a figurát, a vele háttal ülő alakot látván. Nem akarta megzavarni, még az is felmerült benne, hogy csak így elnézegeti szépen csendben, ellesz úgy, hogy hozzá sem szól. Kabátját nesztelenül vetette le, és helyezte egy székre, majd hálát adva az Égnek, hogy nem magassarkúban ment, kopogás nélkül odasétált egy könyvespolchoz. Rá se nézett, hogy mit, csak levett egy könyvet, majd akkor sem figyelve a kezében tartott tárgyra sétált át az olvasórészbe, ahol az ismeretlen is volt. Leült a székre, melyen kabátja is lógott, majd vetett egy pillantást a műre. Nem volt rajta semmi, borítója teljesen üres, szürke látványt nyújtott. Ennél sokkalta érdekesebbnek tartotta a másik figyelését, aki szemmel láthatóan valamit javított. Jobban megfigyelve észrevette a papírkupacot, amiből szinte teljesen egyértelműen tudott következtetni, hogy dolgozatokat javít, akkor pedig valószínűleg tanár. Agyát kattogtatta egy darabig, bár válaszra nem jutott. Legalább már elterelte gondolatait ezzel az újdonsággal, de immáron azon törte a fejét, hogy ki ülhet előtte. Nem szólt hozzá, de elmosolyodott saját tanácstalanságán.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 22. 20:36 Ugrás a poszthoz

Eric S. Weaver

Csendben elfoglalta magát, ahogy gondolatait sikerült terelnie. A múlton nem rágódott, inkább azt próbálta kideríteni, hogy ki lehetett az ismeretlen. Nagyon sok lehetőség nem volt, de ötletei ettől függetlenül sem akadtak. Csak nézte értetlenül, abban keresett valami választ, hogy kinézete alapján csökkentse a lehetőségeket a másik kilétére. Szemmel láthatóan nem volt idős, valószínűleg a harmincat sem érte el. Ez tényleg segített, mivel maradt egy pár tanár ugyan, de szinte mindegyik fiatalabbikkal találkozott már. Egy mosoly is kiült arcára, mely után nem sokkal már el is múlt öröme, melyet a csendes megfigyelés miatt érzett. A férfi megszólalt, az már nem is érdekelte, hogy az az egy szó sem tartozott kifejezetten a kedves csoportba. Válaszolni nem igazán tudott, így kissé felnevetett és megvonta vállát. Tekintetét visszaemelte a könyvre egy pillanatra, amely tulajdonképpen feleslegesen volt ott, valami időhúzóként, majd vissza is tért az előtte ülőre. A helyzet nem zavarta, nem igazán bizonyult ott bő szavúnak. Csak nézett ki magából, ráadásul a tanárra. Akkor sem tudta még kilétét, fogalma sem volt róla. Akkorra nem is igazán érdekelte, csak a tudatalattija dolgozott még.
~ Ez.. nem a SVK tanár? ~ tette fel magának a kérdést, pillanatnyi meglepődése talán ki is ütközött arcán. Nevéről akkor sem volt fogalma, de legalább be tudta azonosítani úgy nagyjából. Nem vette fel ugyan a tárgyat abban az évben, de ismerősnek tűnt neki. Egészen addig csak úgy nézte a tanárt, onnantól már pár végigmérő, de látatlan pillantást is vetett a másik felé, aki addigra abbahagyta a javítást. Valamiért a papírkupacról ösztönösen a könyvre nézett, mely már zavarta kissé, ezért visszarakta helyére. Lassan, szinte csoszogva tért vissza a székhez, majd kicsit sem nőiesen dobta le magát. Megint megtalálta az előtte ülő tekintetét, akkor pedig egy kérdő pillantást vetett felé. Hogyan, s miként tovább. Nem akarta zavarni semmivel sem, de a helyzeten muszáj volt nevetnie, közben körbenézett. Mikor visszaért eredeti helyzetébe tekintete megint megtalálta a férfiét, de az övét akkor már hirtelenből elemelte onnan.
- Na? - nevetett fel egy kicsit, ahogy szándékosan a másik szemébe nézett. Ha nem akar beszélni csendben lesz, ha más, akkor is jó. Neki mindegy, beszélgetni is szeret, de így is elvan. Gondolatai akkor sem fognak visszatérni az előzményekhez, ha csendben lesz, mert agya attól ugyanúgy kattogni fog a témán.
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2013. január 28. 21:14
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 23. 08:11 Ugrás a poszthoz

Seren

Igazán jól elszórakozott magán és saját hülyeségén is. Jó a memóriája, de akkor cserben hagyta, és szerencsétlenségét csak nevetéssel tudta elfogadni. Ez nem a tanár felé irányult, de mivel folyamatodan őt nézte, így nagyonis ugy tűnhetett, hogy rajta nevet. Pedig azt magának szánta, de abba is hagyta kis idő után. A férfi első kérdésére nem válaszolt, csupán arca rorzult el egy pillanatra, kicsit sem kedves alakot felvéve, majd vissza az eredetibe. Gondolt rá, hogy még egy kedves mosolyt is megereszt, de ha addig nem tűnt teljesen szellemi fogyatékosnak, azután változott volna ez a nézet. A könyvtől megszabadult, bár addig sem volt rá semmi szüksége. Úgy tervezte, hogy majd olvasni fog és nem foglalkozik az idegennel, de tudatalattiját sokkal jobban érdekelte a másik kiléte. Ezért produkált olyan viselkedést, amit még ő maga sem értett.
A tanár következő megszólalásától maradék jókedve is elillant. Lehet, hogy fogalma sem volt, milyen jelentőségű mondatot ejtett ki száján, de Sharlotte ezt övönalulinak vélte.
- Örülnék, ha bármit is tudnék mondani anyámnak - váltott át hirtelen valami gúnyosabb hangnembe, de tekintetét tovább fúrta a másikéba. Abban sem látszott már semmi boldogság, csak a hidegség, amit sikerült visszahozni egy mondattal. A kérdésre nem válaszolt, de még a tanár zavartságát is teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. Csak nézte, de már nem érdekelte, ki ő, sokkal inkább idegesítés céljából futtatta rajta szemeit. Érdekelte a reakció, mert a sajnálatos emlékidézést valamilyen módon vissza akarta fizetni. Tekintetét nem vette le az alanyról egy pillanatra sem, egy titokzatos félmosoly csúszott fel arcára, ahogy lábait elhelyezvén ő is törökülésre váltott. Fejében bosszúvágy kezdett kialakulni ezen ballépése miatt, és ezt percről-percre többször is megállapította magában. Semmi rosszat nem akart, csupán még egy kis feszültséget a másik részéről. Így is eleget tett azzal, hogy ott van, nem akarta tetőzni. Csupán kölcsönösen kifejezte, hogy nem túl szimpatikus neki a tanár. Szinte mozdulatlanul figyelte, néha nézett csak rá a dolgozatokra kezében.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 23. 12:02
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 23. 15:01 Ugrás a poszthoz

Seren

Az, hogy büntetése alatt látogatott el egy olyan helyre, ahova az nem terjedt ki, mér nem is érdekelte a tanár megjegyzése után. Teljesen félretett mindent, csak idegesíteni akarta, másra nem is figyelt. Tekintete futkározott rajta, azutáni megnyilvánulását pedig elengedte a füle mellett. Természetesen mindent értett belőle. A feltételezésen, hogy a szimpátiát akarja kicsikarni a másikból majdnem újra elnevette magát, de talán csak szemében látszott, hogy véleménye és akarata ettől teljes mértékben eltér. Éppen, hogy az ellenkezőjét akarta. Sokat nem tulajdonított általában az első benyomásnak, de akkor nem volt meg a szimpátia a kezdetektől fogva, éppen ezért nem is akart ezen változtatni. Sokkal érdekesebbnek találta idegesíteni a férfit.
- Őszintén? Semmit - mondta majdnem nevetve, de ugyanazon gúnyos hangsúllyal. Nem akarta elárulni, min nevetgélt, vagy éppen miért nézte, de célját láthatólag elérte, mert a vak is észre vette volna, hogy irritálja a férfit a bámulás. Határozottan észrevehető volt rajta a feszültség, majd a kissé gyerekes bosszút kiélvezve pattant fel székéről. Távozni még véletlenül sem akart, csak ténylegesen olvasni valamit. Levett hát a legközelebbi polcról egy újabb könyvet, aminek témája a bájitalkészítés volt. Nem épp az, ami akkor a legeslegjobban érdekelte, de azért megteszi. Az előbbinél szebben, láthatólag a sorokban elmerülve ült vissza, majd tekintetét még egy pillanatra felemelte az előtte ülőre, de azonnal vissza is a szövegre. Semmi kedve nem volt ezek után magyarázkodni, kellett egy kis idő, amíg kitalál valami normális magyarázatot, miért is tette, amit tett. Végül is nem túl jó érv az, hogy idegesíteni akarta, még akkor is, ha hihető. Úgy tervezte, már teljesen figyelmen kívül fogja hagyni, hogy mit csinál a férfi, de hogy sikerül-e neki, az már más téma. Lehet, hogy elérte célját, de önkontrollja akkor kezdett gyengülni.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 23. 15:40 Ugrás a poszthoz

Eric
Előzmény: Bogoly lakósor 29...

Több okból kifolyólag is sietősen akart távozni otthonról. Leginkább azonban bátyja miatt érezte úgy, hogy elég lesz a bemutatkozás és mehetnek is. Nem akart semmi olyat, mint előző esete. Az merőben más volt, mint az akkori, így nem is lett volna a testvérének oka arra, hogy megverje a fiút, de azonnal megnyilatkozó ellenszenve távozásra késztette. Várta, amíg Eric felveszi a gitárját, majd kezét továbbra is fogva léptek ki az ajtón. Előbb ő, majd a fiú is. Ugyanígy sétáltak tovább, bár még nem tudták, hogy hova is mennek, csak mentek. Pár lépés után a levitás kijelentésével egyetértve sóhajtott egyet.
- Nem igazán... tudod, ez hosszú történet. A lényeg, hogy nem igazán szeret fiúkkal látni, főleg nem otthon - fordult felé. Tekintete ismét cikázni kezdett a másik íriszei között. Olyan érzése volt, hogy megint nem tudja majd levenni róla szemét, és ez bizonyos ideig így is lett. Sétáltak így pár percig, semmivel sem foglalkozva, csak agya kattogott. Mindig is jeleskedett a lehetetlen helyzetekben, hetente összehozott egyet-egyet, ez pedig azokhoz képest is sok volt. Egyáltalán nem érdekelték a körülmények, az sem, hogy alig ismerte. Tulajdonképpen a nevét tudta, bár azt is hiányosan, hogy honnan származik és hogy mit szeret tenni szabadidejében, de neki ez is bőven elég volt, sőt. Ennél kevesebb is elég lett volna, csupán igéző tekintete és maximum egy név. Tervezett ugyan ennél többet megtudni róla a nap folyamán, de nem sétálgatás közben. Egyre inkább lejjebb vett a tempón, így lassan, de biztosan értek el a fő utcára. Ott mát nehezen, de levette szemét a fiúról, és körbenézett, hogyan tovább. Valamit csinálni kellene, nem járkálhatnak egész nap fel-alá. Tekintete megakadt egy megfelelőnek bizonyuló helyen, majd ismét a másikéval találkozott, azután a Pillangó-varázs ajtaja felé mutatott vele.
- Na? Bemegyünk? - tette fel a kérdést szóban is, hátha így egyértelműbb. Nem gondolta, hogy nemleges választ kap, meg éhes is volt a reggeli kihagyása miatt, így kissé bizonytalanul ugyan, de elindult abba az irányba. Lassan szedte egymás után lábait, kérdőn, de kedvesen pillantott a mellette haladóra. Kicsit fel is kellett rá néznie, amin elgondolkodva kicsit furcsállta is a dolgot. Ritka, ha bárkire is fel kell néznie magasságából adódóan, de ő még ezt is megelőzte.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 24. 14:27
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 24. 08:02 Ugrás a poszthoz

Seren és mesélő

Az ő saját kis tömör válasza után továbbra sem érthette a máik, hogy mi volt az ok, ráadásképpen pedig még büntetést is kapott. Semmi problémája nem volt vele, nagyon jó ötletek kezdték elözönleni.  Miután rájött, hogy nem is okoz akkora nagy problémát, próbált valami kedves mosolyt elerőltetni magára elfogadásképpen, de nem lett az igazi. Egy leheletnyi gúny még benne volt, szeme pedig csillogott. A keresett könyvben próbált ezután ismét elmerülni, még fél pillantást sem vetett a tanárra. Szinte teljesen levegőnek nézte, mintha ott sem lenne, de tekintetét még csak a közelébe se engedte. Csak egy nagyon nagynak mondható zörej zökkentette ki. Ott csend volt, a hangkülönbségtől meg is fájdult cseppet a füle. Ez nem volt elég, természetesen az asztalra kellett esnie egy elég szerencsétlen gyereknek, és az ott lévő tintatartó tartalma a dolgozatokon és ruhájukon landolt. Arcára egy pillanatra kiült a düh, és hogy ezt a szép pillantást a levitás is lássa lassan felé fordította. A tanárhoz hasonlóan kezébe temette volna fejét, de nem akarta utánozni, ne legyen már más, amibe bele tud kötni.
- Köszönöm - mondta az előbbieknél valamivel kedvesebb hangon, mikor a férfi eltüntette talárjáról a tintát. Ez volt az, amire egyáltalán nem számított, és tényleg lehetett érezni a dolgon, hogy megtiszteltetés. De miért tisztelné meg, ezek után bármivel is? Agya nem kattogott a dolgon, a másik mondat egy darabig el sem jutott elméjéig. Amint ez megtörtént még egy nagyon kedves mosolyt vágott, majd hirtelen felállt.
- Viszlát! - mondta egy kicsit erősebb hangsúllyal, mint az eddigiek, ahogy még egy utolsó, ugyancsak gúnnyal teli pillantást vetett a tanárra. Hasonlót kapott a fiú is, majd tettetett idegességgel megfogta kabátját és elég feltűnően elviharzott. A ruhaneműt csak a helyiségből kiérve vette fel, maga sem tudta miért. Talán a hitelesség kedvéért. Az 'Örvendek a szerencsének' elmaradt, semmi ilyesmi nem volt, nem szeret hazudni. Az egyetlen jó az volt, hogy idegesíteni tudta a férfit.
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2013. január 28. 21:24
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 25. 14:42 Ugrás a poszthoz

Zoé

Napja teljesen átlagosan telt, semmi szokatlan nem volt benne. Nem törte össze magát, bajba sem keveredett, tehát nyugisnak könyvelhető el. Hazaérkezése után azonban nem töltött többet házában mint pár percet. Az előző egy, szobafogsággal töltött hónap után teljesen felszabadultan indult útjára. Nem mintha betartotta volna azelőtt is a dolgot, de mégis jobb volt egy cseppet úgy mászkálni, hogy nem kell tartani bátyjától, aki bármikor megjelenhet és leszidhatja. Szinte ugrálva indult hát meg kastély felé, ahova elég gyorsan fel is ért. Ok nélküli boldogság ült ki arcára, kivételesen nem gondolkodott el rajta, hogy vajon miért lehet. Csak ment egy határozatlan irányba, hogy majd lesz valami. A Nyugati szárnynál távolabbra nem igazán akart menni, inkább rótta a lépcsőfokokat felfelé. Csak a második emelten állt meg, ahol útját tovább folytatta, és hamar elért egy számára még ismeretlen helyre. Az ajtót kinyitva egy nagy terekkel rendelkező szobába jutott, ahol először a sok kéket vette észre. Beljebb lépve tekintete ide-oda cikázott a berendezésen, kisebb meglepődés is megjelenhetett arcán. Az ajtót behajtott maga mögött, és bár nem akart túlságosan is gyerekes viselkedést produkálni odasietett az ablakhoz és úgy nézett ki a tájra, mintha életében nem látott volna olyat. Belül próbált megnyugodni, de a boldogság, amit csak úgy érzett, nem engedte annyira, amennyire akarta, vagy éppen szükséges lett volna. Nehezen sikerült elszakadnia a látványtól és útját az egyik fotel felé vette. Nem volt fáradt, de nőiesség sem volt felfedezhető abban, ahogyan ledobta magát. Vigyorgott csak magában, de a nevetés még nem tört rá, ahogyan továbbra is örömteli arckifejezéssel tekintett körbe majd dőlt hátra kényelmesen. Nem tartott sokáig, már fel is kelt, de csak egy rövid útja volt az asztalhoz, ahol megpillantotta a sok finomságot. Szinte kötelezőnek érezte, hogy odasétáljon, és birtokba vegyen valamit elfogyasztásra. Nem gondolkodott sokat, a sütemény mellett döntött, de már elhatározta, hogy teát is fog csinálni magának később. Visszatért előbbi ülőhelyéhez, és sokkal szebben, mosolyogva ült le. Akkor, időben bővelkedvén kezdett el egy kicsit gondolkodni, hogy vajon mi lelhette, de semmi választ nem talált, pedig nagyon elmélyült a dologban.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 25. 16:27 Ugrás a poszthoz

Zoé

Ok nélküli boldogsága bár huzamos ideig tartott, voltak benne ingadozások. Amíg a társalgóba fel nem ért teljes mértékben magába kerítette az érzés, és még ott is, az elején. Aztán magányával nem tudott mit kezdeni, és az unalom kezdte elnyomni az örömét, amit érzett. Gyorsan próbált ellene tenni, lefoglalni magát. Először a teakészítéssel próbálkozott, ami ugyan eltartott egy kis ideig, de csak az járt fejében, hogy mennyivel jobb lenne, ha lenne ott valaki. Aztán a kandalló elé ült le, de ott még rosszabbnak érezte a dolgot. Végül az ablakhoz próbált sétálni, és a tájra letekintve kicsit nosztalgiázni. Ez viszonylag visszahozta a boldogságát, főleg a közelmúlton elmerengve. Ez persze nem azt jelentette, hogy nincsenek problémái, csupán azt, hogy figyelmen kívül hagyja egy kicsit őket, hogy úgy igazából tudjon élni, nem pedig a társadalmi korlátok között szorongani. Nem foglalta el magát sokáig, szinte pár pillanat után eszébe jutott minden, és megújult örömmel vethette neki magát a délutánnak, amit tervei szerint ott tölt abban a helyiségben, kiélvezve, hogy bárhova mehet végre. Visszasétált hát az asztalokhoz, ahol a süteményeket felfedezte, és addig magával hordozott teája mellé vett még abból is. Felváltva fogyasztotta őket, néha megállva és mosolyt eresztve a semmibe. Kis idő után útját a fotel felé vette, ahol legelőször ült, majd ezt a tevékenységét a kihagyás után folytatta. Az édesség hamar elfogyott, így csak a nagy bögre tea maradt, ami ki tudja milyen keverékből készült, de az íze csodálatos volt, ráadásul forró. Néha vetett egy pillantást a kandallóra, ahogy kortyolgatta a nedűt, és olyannyira elmerült a lángokban, hogy észre sem vette az idő közben megjelenő lányt. Csak mikor köszönt, akkor pedig Sharlotte a fejét is hirtelen a hang irányába fordította.
- Szia - mosolyodott el, majd pár pillanatig nézte, ahogy a másik is elmerül a cikázó lángnyelvekben. Ezalatt volt ideje kicsit végigmérni, és ismerős is volt számára a megjelenés, de ötlete sem volt, honnan. Csak rémlett neki, hogy látta már, ami elég valószínű, mivel minden sarkon összefuthat itt mindenkivel. A lány azonban nem csak egy ilyen félpillanatból volt ismerős számára, hanem máshonnan. Azt azonban nem tudta volna megmondani, hogy mégis hol látta.
- Sharlotte vagyok, Téged hogy hívnak? - fordult végül felé, teáját letéve és beszélgetést kezdeményezve - valljuk be, elég sablonosan. Mindig van valami téma, amiből kiindulhat, de ott igazából semmi sem volt. Érdeklődhetett volna a lángokról, de akkor biztos hülyének nézte volna a másik, és inkább elkerülte volna messziről. Ez a fajta indítás pedig általában bejön. Hacsak nincs olyan állapotban az ismeretlen, akkor bizonyára egy igen kellemes beszélgetést kezdett meg, ha pedig nem, az sem baj. Akkor csendben marad, és valahogy megpróbálja majd figyelmen kívül hagyni az ott lévőt. Teáját fél perc után újra kézbe vette, de tekintete a lányon maradt, mert nagyon érdekelte már, honnan ismerheti, meg a puszta léte is, hogy ki ő.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 25. 20:40 Ugrás a poszthoz

Zoé

Ahogy a lányt felfedezte és visszatért a lángok bámulásából már nem foglalták le előző gondolatai. Mindegyik az ismeretlenre terelődött, aki szokatlanul ismerős volt számára, éppen ezért kattogott rajta az agya. Teájába bele-bele kortyolt, ami lassan fogyni is kezdett, de ezzel előrébb nem jutott, ugyanúgy gyötörte az érzés, hogy nem tudja. Bemutatkozott és viszont köszönt is, de ahhoz, hogy a másik is elárulja a nevét kellett egy kis idő. Furcsállta is, de arcán nem jelent meg a gondolat, csak nézte tovább. A neve utáni két szó azonban olyannyira meglepte, hogy az arckifejezésében tükröződött.
- Sharlotte, mint már mondtam - tette le teáját és ujjait összekulcsolva maga elé helyezte kezét.  Fel sem tudta fogni az első pillanatokban a visszakérdezéset, majd egyszerű elbambulásnak tudta be.  Nem nézte hülyének, hiszen bárkivel megesik, hogy nem figyel oda. Vele is történt már hasonló így teljesen megérthető volt a szituáció.  Az italhoz is visszatért volna tisztázva a dolgokat, de a bögrére pillantva szomorúan vette tudomásul, hogy elfogyott. Azonnal indult volna csinálni újat, de a kérdésre válaszolt inkább, melyre elmosolyodott.
- Igen, és szerintem Te is - mondta sejtelmesen, de belül remélte, hogy nem mond hülyeséget, mert azzal nagyon beégne. Viszont ezt a pár szót kimondva fel is pattant, és el is indult ismételten az asztalok irányába. Előttük megállt, majd Zoéra nézett és a süteményekre felváltva. Nem tudta eldönteni, mit is tegyen; csináljon a lánynak is valamit, vagy feltűnés nélkül foglalkozzon csak magával. Végül nem az utóbbi mellett döntött, hanem inkább még egy csésze forró ital készítése mellett szavazott. Hamar elkészítette, sietett is egy kicsit, ám határtalan kedvességében és boldogságában ezt nem látta elégnek. Odasétált az egyik szekrényhez, majd feltérképezve, hogyan is kell, hangos nyikorgás keretein belül kivett egy kistányért és ugyanígy vissza is csukta azt. Az asztalhoz visszatérve teasüteményeket pakolt az tányérra, majd a másik bögrét is kezébe véve indult meg a lány felé. Mellette állt meg, de rá nézett, közben mosolygott.
- Tessék, csináltam teát és hoztam sütit is - vetett még egy mosolyt a Navines irányába, majd letette a kezében lévő dolgokat. Ha gondolja majd úgy is elfogyasztja, ha nem, akkor meg mindegy. Lassan ő is visszatért az itókájához és azzal indult vissza a kandallóhoz. Útja közben összesedett egy fekete párnát és a szőnyegre letéve azt rá, ráült. Néha a lángokra, majd a lányra pillantva kezdett neki az újabb keveréknek.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 26. 12:39 Ugrás a poszthoz

Zoé

Az apró botlásra egy kedves, megértő mosollyal felelt. Nem is kattogtatta rajta az agyát túlságosan, elkönyvelte, hogy megtörtént, és kész. Amint végül rákérdezett Zoé a házbeli hovatartozására, szinte azonnal rájött, honnan ismerős. A viszonylagos helyeslést ismét egy mosollyal fogadta, és el is indult teáját pótolni. Azonban úgy döntött, nem csak magával foglalkozik, készít a másik lánynak is. Így is tett, ezután pedig el is juttatta az italt és a süteményeket is hozzá. Ahogy átadta, a köszönetre is csak mosollyal tudott válaszolni. Nem sokkal később a saját bögre ismeretlen teakeverékével sétált vissza a kandalló elé, ahol le is telepedett. Ismét a cikázó lángnyelvek bámulását választotta, hol tekintete leragadhat és elmélyülhet, bár nem is gondolkodott, csak mosolygott a semmibe, ahogyan az a pár deci forró csoda is fogyni kezdett. Nem merült el annyira a tevékenységben, hiszen sokkal jobban lefoglalta az a bizonyos ok nélküli öröm, aminek okát már nem is kereste, tudta, hogy nem fogja megtalálni. Éppen ezért vette azt is észre, hogy a lány közelebb jön hozzá, ráadásul le is ül. Akkor már tudta, sőt, szinte várta a pillanatot, hogy megszakad a csönd, ez pedig be is következett. A hang irányába fordította fejét, majd tekintetét lesütötte, mintha gondolkodna.
- Igazából nem tudom. Csak elindultam, hogy majd lesz valami, és ide jutottam - vonta meg vállát. Nem akarta az unalmas részletekkel untatni, hogy mit miért tett, ennyi tökéletesen elég lesz, meg lehet érteni. A becenevet újabb mosollyal díjazta, bár furcsa volt. Mindenki Lotténak hívja, így ezt még meg kell szoknia.
- Te hogy-hogy itt kötöttél ki? - kérdezett vissza egy korty tea után érdeklődést mutatva. Nem csak színlelve, mert tényleg tudni akarta, mi a válasz. Hasonló-e az övéhez, vagy valami teljesen más? Kíváncsi természete kezdett kibontakozni, ahogy figyelte a mellette ülőt. Egyre több dolgot akart tudni, de ezt természetesen a boldog arckifejezéssel elfedte. Megtanulta már, hogyan kell. Jó lenne színésznek is, de azt teljesen más szituációnak véli.

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 26. 18:46 Ugrás a poszthoz

Zoé

Mennyire egyszerű is lenne, ha mindig, minden problémát figyelmen kívül hagyva tudnának az emberek boldogok lenni. De ez nem ilyen egyszerű, és sokan nem is érthetik, nem foghatják fel, de vannak, akik elfogadni sem tudják, hogy bárki a sok gond mellett egy kicsit kiszabadul a burokból, és él. Szükség van rá, bármennyi rossz gyűlik is össze, teljesen más szemszögből láthatjuk, ha egy kicsit megpróbáljuk elfelejteni őket.
- Igen, szinte sohasem tervezek. Mindent a sorsra bízok, had történjen úgy, ahogy kell, hiszen véletlenek nincsenek - mosolyog ismét. Még véletlenül sem akar belekezdeni a végeláthatatlan filozofálásba, de ennyit azért muszáj volt közölnie. Ezt muszáj volt, hogy jobban átláthassa a lány is, milyen ő, bár nem ismerhette. Ebből azonban sok minden kiderül, felesleges magyarázkodások nélkül is.
- Nos, hát itt a tökéletes alkalom. A gondolataimmal én sem szeretek egyedül maradni - nézett újra rá. Teljes mértékben megértette ezt az egyszerű mondatot, de nem csak a szavakat, hanem azt, ami mögötte van. Az a sok frusztráló gondolat, ami magányunkban egyszerre tör ránk, a múlt borzasztó, vagy éppen szomorú képei, érzései, amik visszajönnek olykor, pedig nem szeretnénk. Ez ellen viszont semmit nem tudunk tenni, el kell fogadni. Lehetséges ugyan, hogy a társasággal próbáljuk elűzni őket, de az sem tart örökké, nem lehet mindig valaki mellettünk.
- Nem kell rá esélyt adni. Az mindig meg van, és aminek meg kell történni, az akkor is meg fog, ha nem akarod - nevetett kicsit fel. Akkor már hülyének is nézhette Zoé, mert nem mindenki érti meg furcsa gondolkodásmódját. Aki viszont igen, annak elég gondolkodni valót ad tömör, de annál összetettebb mondataival. Elég furcsa tud lenni, főleg ha valami külső hatás miatt előtörnek belőle a mélyebb gondolatai. Nem az átlagos, "élet nagy problémái" gondolatok, hogy mi legyen a vacsora, vagy hasonlók, hanem az életről megfogalmazódott ideái. Az pedig, ahogyan tálalja őket néha meg is ijesztheti az embereket, akik azután örömmel tűnnek el, nem keresve egy idióta társaságát.
- Kérsz esetleg még valamit? Ott az asztaloknál - nem tudom láttad-e - van egy csomó minden. Sütemények, a teák meg üdítők - kérdezte teljesen új irányba sodorva ezzel a beszélgetést. Természetesen folytatódhat a másik témával is, de egy kicsit biztosan megszakad, minimum pár szóval. Ezeket kimondva fel is állt, és elindult az előbb említett bútordarab felé, mert szüksége volt már valami süteményre is az itala mellé. Pár lépés megtétele után már ott is volt, és ugyancsak teasüteményt szedett volna magának, de ahhoz előbb tányérra volt szüksége. Hamar szerzet magának a szekrényből, és visszatért az asztalokhoz. Ha a lány kér valamit, neki is visz, de addig vár.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 29. 18:07 Ugrás a poszthoz

Zojééé Grin

Nem éppen megszokott, teljesen természetes beszélgetést folytattak, de tökéletesen megértették egymást. Hiszen nem állunk le minden sarkon valakivel az elmélkedésről és a sorsról trécselni, de ez akkor bevált. Valami különös oknál fogva, ha nem is ismerték egymást, a gondolkodásmódjuk hasonlónak bizonyult, éppen ezért értették meg annyira egymást. Legalábbis ő ezt érezte, de, hogy viszonozva van-e a dolog, azt nem tudta.
- Én sem tudom őket nagyon befolyásolni. Csak úgy vannak, és szinte saját életet élnek, lehetetlen gátat szabni nekik, bármely tekintetben - mosolyodott el, az ismételt egyetértésen. Nem tartotta már furcsának a dolgot, megesik az, hogy összetalálkozik két személy, akik nagyjából egy hullámhosszon vannak. Amikor Zoé elmosolyodott, neki is önkéntelenül egy görbület csúszott arcára, valami köszönetképpen. Nem sokkal később  ő is úgy dönt, hogy süteményre van szüksége. Addig is elpusztított már párat, de nem vette észre magát, csak szüksége volt rá. Felpattant hát, miután teáját lerakta a földre. Abban még volt, nem foglalkozott vele. Meghagyta későbbre, legalább lesz oka felállni, és mondani valamit, ha nem találna beszédtémát. Megint érdeklődött, hogy kell-e a lánynak valami, de az nemleges választ adott. Az ő kérdésére elmosolyodott, majd kicsit fel is nevetett.
- Igen, ha megfeledkezem magamról, akkor sokat eszem - nézet fel a tányérról a lányra, miközben el is indult vissza a kandallóhoz. Pár lépés megtétele után eredeti helyére ült vissza, a fekete párnára, ügyelve, hogy ne döntse fel a bögrét, amiben az ital volt. Tekintete ismét a lángokra tévedt, de nem ragadt ott le, inkább továbbment, és a falakon végigfutva a mellette ülőn állt le.
- Nem tudom, mi az oka, hogy nem mutatsz túlzott érdeklődést az édesség iránt, szerintem finom - fordítja fejét mosolyogva Zoé felé - Azért, ha kell valami, csak szólj - tette hozzá kedves hangon, majd visszafordult, és a teát nézte, ami még mindig a földön pihent. Nem hitte, hogy a másik nem képes rá, csak éppen olyan kedvében volt, hogy mindent szívesen csinált. Hirtelen ötletei támadtak saját kérdésére, melyek közül felmerült, hogy magával a süteménnyel van baja, vagy annak minőségével, esetleg megunta, szeretne vigyázni az alakjára, vagy valami teljesen más. Agya önkéntelenül is végigvette a lehetőségeket, miközben bambán nyúlt a bögre felé, hogy kézbe vegye, és igyon belőle. Amint ez megtörtént, további kábulatában a semmibe meredve kezdett iszogatni, csupán a lány nemsokára érkező hangja zavarta meg.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 30. 20:39 Ugrás a poszthoz

Eric

Az utcán sétálva elég sokat gondolkodott alapvető dolgokon, és azokat természetesen túlbonyolította, ezért ki is tartott egy gondolatmenet az út végéig. Közben még a fiút figyelte, tekintete az útra is tévedt párszor. Nem tudta leszűrni arckifejezéséből, hogy vajon min gondolkodhat, de nem is nagyon érdekelte akkor a dolog. Végig azon járt az agya, hogy a nap folyamán szeretné jobban megismerni majd Ericet, hiszen az addig összegyűjtött információk nem bizonyultak túl soknak. Ez természetesen semmit sem befolyásolt, de azt a pici szépséghibát mégis ki akarta küszöbölni. Hamar elérték a fő utczát, a lakósortól való távolságot figyelembe véve, még akkor is, ha lassan haladtak. Felvetette, hogy nézzenek be az étterembe,  amire helyeslő válasz érkezett. Ekkor újra a fiúra nézett és elmosolyodott.
Elindultak a bejárat felé, ahol ő előre ment, elsőként lépett be a helyiségbe. Utána a fiú is, akit abban a pár másodpercben kedves pillantásával jutalmazott meg. Szeme azonban nem állt meg ott, tovább vándorolt a teaház összképét keresve. Nem látott sok embert, hiszen korán volt még. Általában nem kel ilyenkor fel, addig alszik, ameddig csak teheti. De vannak a kivételes esetek, amikor is talpon van, olyankor aztán nem lehet megállítani, és az őt körülvevő lustaság sem zavarja. Akkor a tömeg hiányát is figyelmen kívül hagyta, és mivel nem éppen egy kellemes reggeli teázás céljából választotta ezt a helyet, így útjuk az emeletre vezetett tovább.
Felértek a lépcsőn, majd a pincér segítségnyújtása után egy kicsit távolabbi, fal melletti asztalhoz sétáltak. Levetette kabátját, majd a szék támlájára helyezte és le is ült. A levitás tekinteté kereste, mert hosszú kihagyott percek után ismét el akart bennük mélyülni, akár csak egy kis időre is. Ehhez társult a jellegzetes mosolya. A kérdésre vette csak magát észre, vetett egy pillantást az étlapra, majd kicsit komolyabban elmélyedve benne próbált találni valami fogára valót.
- Szerintem baconos-sajtos rántottát – nézett fel, és válaszolta végül. - Te? - kérdezett vissza egy ismételt mosoly kíséretében. Imád mosolyogni, sokszor is csinálja, meg valószínűleg nem is olyan rossz látvány. Azokról a sajátos okokról, amik miatt csak kifejezetten neki is jó, nem is beszélve. Elgondolkodott magában, a sötét íriszekbe meredve, és a külvilágot teljesen hátrahagyva, de nem úgy festett, mint egy idióta, vagyis ezt csak remélte.
Idő közben megérkezett a pincér is, aki készen állt, hogy felvegye a rendelésüket. Még egyszer a fiúra nézett, majd úgy döntött, hogy mondja ő előbb, mit kér, aztán pedig majd Eric.
- Akkor kérnék egy sajtos-baconos rántottát és egy pohár narancslét – nézett a férfire, majd ismét a vele szemben ülőre. Amint ő is rendelt, a pincér eltűnt. Tekintete nem vándorolt tovább, megállt ott. Beszélgetéskezdeményezésben nem volt jó, várt még, hogy eszébe jusson valami. Vagy éppen, hogy a fiú közbeszól. A lényeg, hogy várt, akkor éppen mindenre.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 2. 18:38 Ugrás a poszthoz

Zojééé

Hihetetlen volt számára, hogy valakivel ennyire képes ugyanazon a véleményen lenni. Ugyanazok a gondolatok, valószínűleg hasonló érzésekből eredően. Ugyanaz a felfogás és értékelésmód. Ilyet el sem tudott képzelni. Igaz, hogy van olyan személy a Bagolykőben, akivel hasonló lehetetlen dolgokat tudnak összehozni, de ekkora egyetértésre soha nem számított senkitől.
Sosem volt a nyugalmasságáról híres, ehhez méltón nem bírt egy helyben maradni sokáig. Ezért volt szüksége mászkálásra, hogy ide-oda vándoroljon asztal és párna között. De a sütemény és tea nagyon jó érvnek bizonyult ehhez a "függőségéhez". A lányra csak mosolyogni tudott, ezzel dolgozta fel kellőképpen a hasonlóságot, és azt, hogy majdnem ugyanolyan az életszemléletük. Persze, vannak dolgok ,amikben biztosan máshogyan vélekednek, de ez a téma, a sors, összekötötte őket, ilyen szempontból.
- Én sem azt mondom, hogy az életem az édesség, elvagyok nélküle is, de olyankor, mikor sok tárul elém egyszerre, akkor képes lennék az egészet eltüntetni - mondta, ahogy visszaült. Fejét is a lány felé fordította, úgy hagyták el száját a szavak. Szereti, ha megvan az a bizonyos kontaktus, ami egyszerűbbé teszi a kommunikációt, bár sok esetben nem szükséges. Akkor sem volt, mert hangján is érezni lehetett a folyamatosan áramló kedvességet és megértést, de mégis jobbnak látta így. A szűnni nem akaró mosolya akkor is kint ült arcán, tudva, hogy nem kell onnan levándorolnia egy jó ideig. Felajánlotta a segítségét, amire már sokkal oldottabb hangulatban válaszolt a másik. Ennek örült és ő is felnevetett.
- Vannak kapcsolataim, de majd meglátjuk - nevetett még mindig vele, az addig kezében lévő bögrét letéve. Nem volt már benne semmi, és ez normális esetben arra ösztökélte volna, hogy menjen oda az asztalhoz, és készítsen újabbat, de akkor nem érdekelte, próbálta figyelmen kívül hagyni.
- Milyen gyümölcsöket szeretsz - már ha szeretsz valamilyent? - kérdezte meg pár másodperccel később. Nem tudta, honnan jött a kérdés, valószínűleg, ahogy lepillantott az epres süteményére, az ihlet megragadta. Ő maga a legtöbbel ki van békülve, de a kedvenceit, mint mindig, ott is előnyben részesíti. Remélte, hogy nem nézi majd hülyének Zoé, mert nem biztos, hogy azonnal tud majd asszociálni erre az indokra, vagy éppen eszébe sem jut.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 4. 20:05 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Napja megszokottan, teljesen átlagosan telt. Felkelt, elsétált a kastélyig, majd délelőttjét és délutánjának elejét óráin töltötte, mint minden hétköznapon. Ezután hazament, ahogy az történni szokott, és ott unatkozott, vagy éppen lefoglalta magát. Egész egyszerűen csak élte az életét, amíg csak nem felfedezni vélte, hogy baglya kopogtat az ablakon. Meglepődve ugyan, de kinyitotta. Ötlete sem volt, mit hozhatott, és miért éppen az ő állatkája. Izgatottan vette el a fehér borítékot és nyitotta is ki azt.

Menj a rétre, este fél 8-ra!

Csak ennyi állt a papíron, se címzés, se utalás, ki is írhatta. Szeme gyorsan végigfutott a mondaton, agyáig viszont először nem jutott el az információ. Arcára kiült a meglepődés, el sem tudott ilyet képzeni, de megtörtént. Természetesen őt is a kíváncsisága vezérelte, mint sokakat, éppen ezért eldöntötte, hogy elmegy. Semmi veszélyt nem látott a dologban, tud magára vigyázni, véletlenül sem kell félteni. Aki félti, annak van rá oka, de feleslegesen nem kell.
Az időpont előtt negyed órával készülődésbe is kezdett, láthatatlanul akart elmenni otthonról, anélkül, hogy bátyja észre vegye. Nem is lenne nagy baj, hiszen csak annyit kell mondania, hogy 'Elmentem sétálni', azt is teljesen megértené a fiú, hiszen ez nála természetes.
Fekete farmere látszott csak barna csizmája felett, hiszen fekete kabátja térdig ért. Végül sikerült hang nélkül távoznia, lépteit szaporábbra vette. Sietett, bár nem volt késésben. Időre ki is ért, és rögtön az üzenet feladóját kezdte keresni szemével. Nem látott senkit, kezdett fel-alá járkálni. Egyre jobban be, a rét közepére, tekintete futkározott mindenfelé. Veszélyt egyáltalán nem érzett, sokkal inkább azt, hogy eredeti helyzetéhez képest lejjebb került, és még bokáját is fájlalta. Amint kicsit feleszmélt, rájött, hogy egy sokkalta sötétebb, na meg szűkebb helyen is van, a fentiekhez képest. A kijáratot természetesen megtalálta, de nem tudott kijutni a gödörből.
- Ó, hogy a... - hangzott egy kicsit hangosabban, mint akarta. Próbált megnyugodni, és a dühét elüldözve tisztán látni a helyzetet. Akkor azonban nem sikerült neki, valahogy aggasztotta, mi is lesz azután.
Utoljára módosította:Szakács Ágota-Beáta, 2013. február 10. 18:06
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 4. 21:05 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Egész kellemes helyzetbe csöppent. Normális napja után egy titokzatos levél miatt naivan elindult a semmibe. Az idilli helyzetet már csak a sötétség tudta fokozni. Szrencsére egy kis mozgástere akadt, de a fájdalom, amit lábában érzett, nem engedte neki, hogy örüljön. Mégis, az volt a legkisebb problémája.
~ Jaj, hogy miért kellett nekem ez? Miért jöttem ide? Maradhattam volna otthon is, nem kellett volna a levéllel foglalkoznom. Már mindegy, kész, megtörtént, de akkor most hogyan jutok ki? Nem tudom, mi történik egyáltalán, kitől jött a levél? Valaki szórakozik velem. Ezt nem hiszem el, lehetetlen ~ hangzottak fejében kétségbeesett gondolatai. Kellemesen elunatkozhatott volna, de lefoglalta az, hogy vészesen ki akart jutni. Próbált is felkapaszkodni, de még ha sikerült is volna, lába akkor is gátolta mozgását.
Lassan kezdett is beletörődni, hogy nincs megoldás, ott kell éjszakáznia, aztán reggel lesz valami, amikor halk neszt hallott. Fentről jött, így kicsit megkönnyebbülten majdnem kérte is volna a segítséget, de az elmaradt. Helyette, közelebbről is megismerhette az idegent, szó szerint. Bárki is, annyi biztos, hogy ráesett, nem is akárhogy, meg, hogy fiú. Utóbbiról csak azután vett tudomást, hogy feleszmélt.
- Dehogy... nem zavarsz... Ugyan, éppen azon gondolkodtam, hogy milyen egyedül vagyok - nevetett fel kissé. Ezt persze a kérdés miatt, a helyzetért nem rajongott annyira. Mind a ketten próbáltak valahogyan mozogni, normális helyzetbe kerülni, de csak rosszabb lett. Meg kényelmetlenebb is, a szó minden értelmében. De továbbra sem volt a toplistás problémái között, bár már közel állt hozzá. Tévedett, ez az a csodálatos, idili kép, amit már fokozni sem lehetne. Vagy de, mondjuk esővel, viharral. Ha van olyan szerencséjük, akkor ilyet nem kell átélniük.
- Tehát akkor, hogyan tovább? - kérdezte ugyanolyan poénkodó hangnemmel, mint kezdte, bár belül nem azt érezte, amit mutatott. - Egyébként Sharlotte vagyok, Téged hogy hívnak? - mutatkozott be, hiszen kicsit sem vallott volna udvariasságra, ha ezt kihagyja. Közben tovább gondolkodott, saját kérdésén is, valamint a helyzeten, és annak sajátos iróniáján.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 5. 18:24 Ugrás a poszthoz

Lagger

Unalmában sok mindenre képes az ember, de ő mégis csak a sétát szokta választani, ha ilyen problémái vannak. Akkor is éppen emiatt indult el, semmivel se törődve, csak céljának élve. Ha nem figyel, talán még kabátját is elfelejtette volna, de szerencsére azt magára véve indult el, reményei szerinte fel a kastélyba. Lassan lépdelt, leginkább barna csizmáját figyelte fejét lehajtva. Csak nézett rá bambán, bár igazából bármi másra meredhetett volna tekintete, az mindegy volt neki. A lényeg mindig, mindenhol ugyanaz - a séta, ami gyógyír szinte mindenre. Kivétel persze a bárminemű lábfájdalom, arra sosem jó.
Amint felért, útját a Déli szárny felé vette, bár ő erről akkor nem tudott, hiszen csak ment valamerre, amerre útja engedte. Továbbra is a földön, vagy éppen lábain vándorolt tekintete, fejében pedig szokás szerint múltjának képei játszódtak le újra és újra. Akkor éppen a jók, semmi rossz sem volt benne. Az ünnepek, amiket testvérével töltött, azok a csodálatos hétköznapok, amik kísértetiesen egyformák, a találkozások, melyek sokféleképpen végződtek, na meg az az este, amikor a térre vezetett útja... Az volt talál a legszebb dolog a közelmúltban, ami történt vele, tekintve azt, hogy pár hónap alatt feldolgozott - vagyis csak próbált feldolgozni - egy hatalmas családi tragédiát. Ez nem jutott eszébe, csak a pozitívumok.
Tette lassan egymás után lábait, míg elért a Fejetlenség Folyosójára. Fejét akkor sem emelte fel még, de hangot hallott, amire fejét automatikusan felkapta. Először nem látott semmit, csak jó néhány vaskos könyvet a placc közepén. Azt hitte, csak képzelődik, de tekintete feljebb vándorolt, és olyat látott, amit már tényleg nem hitt el. Pislogott párat, de azután is ott volt a lány, a csilláron ült. Közelebb sétált, szemét nem vette le róla.
- Öhm... Szia - szólt az idegenhez, kicsit furcsa, meglepődött arckifejezéssel. Nem is volt annyira idegen, valahonnan ismerős volt neki, csak éppen nem tudta a forrást, ezért nem foglalkozott vele. Csak a helyzetet próbálta átlátni, de hirtelen annyi kérdés fogalmazódott meg fejében, hogy csak egyre rosszabb lett.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 5. 19:39 Ugrás a poszthoz

Zsolt

Nem volt elég neki, hogy kiment a rétre, bár ezzel a ténnyel semmi problémája sem akadt. A következő feszültségnövelő tényező az volt, hogy beleesett egy gödörbe, amiről azt sem tudta, hogyan került oda. Jobban átgondolva arra jutott, hogy biztosan csak szívatja az, aki a levelet is küldte neki. Aztán végül még társaságot is kapott, amivel ugyancsak nem lett volna baja, de a helyzet már nem volt annyira kedvére való. A feszültségoldás valamely módja neki is eszébe jutott, de valahogy nem tudott koncentrálni a dologra. Viszonylag megkönnyebbült, mikor ráeszmélt, hogy a másiknak is megfordult a fejében, meg még kamatoztatja is. Azzal, ahogyan ez megnyilvánult, viszont semmit sem tudott kezdeni. Akaratlanul is egy mosoly kúszott fel arcára, bár inkább olyan semmitmondó, mint a köszönetet nyilvánító.
- Köszi, jól vagyok. Igazából a bokám fáj, de azt még akkor csináltam magamnak, mikor beestem ide – nevet kicsit fel, és nyugtatja meg a fiút, hogy nem ő okozta. - Te jól vagy? Mondjuk, rám estél, nagyon nem üthetted meg magad – nevetett kicsit ismét. Agya tovább kattogott, végigvette a lehetőségeket. Az is megfordult fejében, hogy ő járatta vele a bolondját, a levél is tőle van, de felmerült az, hogy akkor miért is esett bele a gödörbe? Hamarosan erre is talált megoldást, de inkább elvetette, mert egyiküknek sem lett volna túl jó, ha tovább agyal a dolgon. Megtanulta már, hogyan kell leplezni az érzéseket, gondolatokat, vagy a szemmozgást, de ez utóbbit abban a helyzetben nem sikerült kiviteleznie. Egyrészt, mert ahhoz közel volt a másik, másrészt, nem is igazán látott mást, csak a fiú fejét, látástere ott elakadt.
- Én is szeretek ismerkedni, de nem így... Bár így is örülök az új ismeretségnek, csak hát... - nevetett fel – De jó, hogy mondod. Hogyan is fogunk kijutni innen? Én már ezen agyalok, mióta itt vagyok, de semmire sem jutottam... Így pedig még nehezebb is lesz – nem tudta abbahagyni előző tevékenységét. Komolyra kellett volna váltania, de valahogy azt a helyzetet már nem tudta sehogyan sem értékelni. Annak már vége, még az esőt is kibírta volna. Mindig is tudta, hogy lehetetlen helyzetek összehozásában megfelelő társsal kitűnő, de ilyet életében nem képzelt volna. A következő kérdésen egy kicsit elképedt magában. Nem a "hölgy" szóra, hanem fiatalságának feltételezésére. Természetesen ezt sem tudta dühösen felfogni, nevetett volna, de nem tette.
- Hát igazából... várj. Nem te küldted a levelet? - tette fel kérdését már egy kicsit meglepődött arccal, amint eljutott hozzá a lényeg. Ellenkező esetben biztosan tudná, hogy mi az ottlétének oka, de akkor minek kérdezne rá? Akkorra már ezernyi kérdés úszkált fejében, amikre szépen sorjában próbált válaszokat adni magának, de sajna nem sikerült. Mindig volt valami, amit nem tudott, vagy nem értett, és ezen önkéntelenül is nevetett. Nem zavarta volna az sem, ha hülyének nézi Zsolt, de a szituációt ismerve, ez aligha fog bekövetkezni.
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 8. 20:04 Ugrás a poszthoz

Lagger

Teljesen normális napnak indult az is, és maradt természetesen, hiszen nem történt semmi említésre méltó. Csak a szürke hétköznapok, amelyeket megszépítenek a különböző pillanatokban előtörő csodás emlékek, vagy a rosszak, de azokból aznap nem jutott ki neki.
Akkor is csak elindult, és ment a feje után, ami a Fejetlenség folyosójára vezette éppen. Hangot hallott, de nem tudta, honnan jön, csupán miután tekintete a könyvkupacra vándorolt, onnan pedig ki tudja hogyan a csillárra. Természetesen nem a művészi kialakítás, vagy a csillogás fogta meg benne, mert nem igazán szereti a műtárgyakat, régiségeket, hasonlókat, kivéve a családi ereklyének minősülő tárgyakat. Inkább a lányt nézte, aki azon a plafonról függő dolgon ült.
Kínos másodpercek következtek, melyen belül mindketten köszöntek, és várhatóan az ismeretlen már el is kezdett mentegetőzni. Neki azonban erre nem volt szüksége, de mindent végighallgatva csak egy sejtelmes mosoly csúszott fel arcára.
- Nem... Nem nézlek dilisnek, és arra sem érdekel, mit keresel ott fent. Egyetlen egy dologra lenék kíváncsi: van még hely? - vigyorgott tovább sejtelmesen, és kicsit nevetett is hozzá. Más helyzetben biztosan levonná a következtetést, és elkerülné messziről azt, aki ilyenre vetemedik, de akkor túlságosan nem foglalkoztatták ilyesfajta gondolatai. Nem érezte a korlátokat, bár tudta, hogy vannak. Végül is, hol van leírva az a szabály, hogy nem lehet csillárokon hintázni? Teljes nyugodtsággal térképezte fel a könyvek helyzetét, hogy ha igenleges választ kapna kérdésére, könnyűszerrel fel tudjon pattanni a másikhoz. Vagyis, nagyjából, hiszen nem akar leesni, vagy bárminemű sérülést szerezni.
- Amúgy Sharlotte vagyok, Téged hogy hívnak? - kérdezte néhány másodperc múlva, hiszen jó is lenne ismerni, ki az, aki ilyen hasonló gondolkodással, vagyis inkább természettel, kifejezetten hülyeséggel rendelkezik, mint ő?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sharlotte Johanson összes RPG hozzászólása (212 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 » Fel