Melegszendó

Különös, amikor valaki egy ismeretlen által okozott nevetőgörcs-cigifüst félretüdőzésébe akar belehalni. Még nem volt kész rá a prefektus, hogy ilyen módon -vagy másképp- elhagyja a kis világát, bár tutira visszatért volna szellemként.
Nem igazán értette, hogy mi a problémája a fiúnak, főleg azt nem, hogy miért kér segítséget ahhoz, hogy kitűnjön. És egyáltalán miért pont tőle? Tudhatná már, hogy ha nem a legjobb barátja, vagy a szerelme, akkor elmehet a fenébe. Meg is mondta a véleményét az egészről, de azért a kíváncsisága nem hagyta nyugodni, és rákérdezett, hogy mit várna tőle.
Átfutott az agyán, hogy ha már Maryvel is kivételt tett, esetleg még Yannick is belefér... A lány igazából csak azért került Mira kezei közé, mert látta benne az ismerőset, és ezt nem akarta veszni hagyni. Főleg mivel tanoncka eggyel a csárdában ismerkedett meg ahol minden bizonnyal szétkapták volna a bicegő kislányt.
-Óh! A végén még elbőgöm magam -gúnyos hangneméhez ilyen arckifejezés is társult. Nem tudta eldönteni, hogy röhögje képen, vagy sajnálja amiért ilyen. Mivel mindenki magáért felelős, inkább az utóbbira jutott. Aztán tovább hallgatta a szövegelést.
-Oké. Befogtad? -szemöldökét felvonva pislogott pár másodpercig rá. Na mintha a kérlek annyira hatásos lenne. Mira nagyot sóhajtott mielőtt szólt volna. Egyébként nehezére esett kigondolni, hogy mit mondjon, ugyanis általában nem alacsonyodik le senkihez annyira, hogy hosszabban jártassa a száját.
-Most komolyan, nem elsős vagy, akinek nem volt még esélye rá, hogy megmutassa milyen is tud lenni. Nem én vagyok az egyetlen rellonos, és mellesleg...van jobb dolgom is, mint az ilyen elesetteket pesztrálni. Menj el a pszichológushoz, ő biztos tud veled kezdeni valamit -nemes egyszerűséggel megvonta a vállát, és az égre emelte a tekintetét.
Egyszer ő is ilyen volt. Vagyis nem egy nyuszi, de egy senki. Főleg amikor még nem jártak iskolába... Ahogy megszabadult a testvérétől akkoriban, úgy nőtt az önbizalma, és lett az, aki most. Percek teltek el így, hogy csendben hallgatott, és gondolkodott. Talán mindenkinek jár még egy esély.
-Tudod mit? Látom benned, hogy akarod. Érdekes, de beszéltél hozzám, szóval annyira mégsem lehetsz félénk. Benne vagyok, egy igazi főhőst faragok belőled -mondandója közepe felé járva nézett csak a vele szembe ülőre, pislogás nélkül állta a tekintetét.
-De baromi keményen megfoglak dolgoztatni -tovább nem akart ott maradni, fogta magát, és felkelt. Az ajtóhoz sétált, de mielőtt kilépett volna, még megtorpant.
-Ó és holnap keress meg a büntetésed ügyében -rákacsintott a fiúra, és tovább indult.

Kiképzés I., Tanoncom

Az erdős eset után Amira lába nehezen gyógyult. Igaz, hogy a csontjai a helyükre kerültek, és tud járni, de még mindig fáj neki, kissé bicegve is sétál. A magassarkút erre a felépülési időre elfelejtheti -kivéve ha nem akar elesni-.
Ennek ellenére megbeszélt időpontja volt a legidősebb tanoncával, Yannickkal. Na nem randi vagy elbújás, kemény edzés várt a fiúra. Mira rögtönözni akart, viszont az indulás előtti pillanatokban beledobta az oldaltáskájába az ágya rejtett zugából előszedett flaskát és a kis dobozt.
Fürdőszobai teendői ezen alkalommal lecsökkentek. Smink gyanánt csak egy kis szempillaspirált és szájfényt használt, a haját pedig copfba kötötte. A feketét neonrózsaszínnel kombinálta, cipője is kényelmes tornacipő volt. Magára vett egy pulcsit is, hogy amíg odaér, ne fázzon meg.
Kissé furcsán, de elsétált az Erőnlét terméhez. Mindössze annyiszor volt itt, hogy derengjen neki a hatalmas terem képe, különben ő nem az a nagy sportember. Csak néha szokott elmenni futni, talán havonta, és akkor is a faluba inkább.
Ahogy benyitott, be is vágta maga mögött az ajtót. Körbepillantva felfedezte, hogy Yan már ott volt, és ez jó pont. Kifejezéstelen arccal intett neki oda, majd közelebb sétált.
-Kényelmes a sátrad? -kérdezte egyből, kicsit gúnyosan elmosolyodva. Pont kapóra jött, hogy megbüntethette, hiszen így már az edzést is elkezdhették. Az egy hónapból még három hét volt hátra, és ahogy az idő viselkedik, nem valószínű, hogy tökéletes éjszakái lehetnek.
Ledobta a táskáját a földre, és ő maga is lehuppant. A táskájából a térdmerevítőt vette elő, ami egy pár pillanat alatt fel is került a kényes testrészre.
-Eltörött. Az erdőben -közölte a lába felé bökve, mielőtt még a srác rákérdezett volna, hogy mitől sántít és minek a szorító. Legalább egy örök élmény marad -a nyakán futkározó skorpió nem volt elég-.
-Na kezdjük el, oké? Ülj le -fejével a földre bökött, hogy üljön le vele szembe. Teljesen kinyújtotta a lábait, habár kissé fájt neki a balesetes. -Ez az első alkalom, egyre fokozatosabban fogunk haladni. Nem vagyok egy személyi edző, de te olyan girnyó vagy, hogy ezen muszáj segíteni. Ma nem pofázunk, csak edzeni fogunk. Igen, beszállok én is valamennyire -hangja egész normális volt, de szeméből sütött, hogy ha egyetlen hibát lát vagy nyavalygást hall, nem erőlködik semmivel tovább.
-Nyújts egy kicsit -kiadta az első utasítást, majd ő is nekiállt. Futás előtt mindig megtornáztatja a nyakát is, tehát ezzel kezdte.
Maga a futásra való bemelegítés nem tartott tovább egy percnél, nem is erőltette meg magát a lány.
-Most pedig futás -tapsolt egyet, és a kezével mutatva elhessegette a srácot a futópályára. Persze ő is követte, de jóval lassabban, óvatosabban állt neki.
Eltelt legalább öt perc, mire Mira odasétált a táskájához, hogy kifújja magát. Nem szólt egy szót sem a tanoncának, csak leült, és folytatta a nyújtást. Úgy negyed óra elteltével szólt oda a -valószínűleg már durván lihegő- srácnak.

Ruha

Fiúk, bünti *-*

A mágustusa megszervezése nem éppen olyan könnyű, rózsaszín felhőkkel teli dolog, ahogy azt el lehetne képzelni. A sok agyalás, és szervezés, rendezés nem csak az eszét veszi el a diákönkormányzat elnökkisasszonyának, hanem az idejét is. Persze nincs ellene kifogása, hogy sok időt fordítson rá (leginkább ez akkor történik, amikor Kristóf edz, vagy nem akarnak találkozni), de amikor már megelégeli az egész hercehurcát, akkor legszívesebben ott hagyná. Mennyivel több ideje lenne mással törődni. Mint például meglátogatni a testvérét, vagy a fiával tölteni sokkal több időt. A táborozás nagyon jól zajlott együtt nekik, meg Mira a hétvégéket is leginkább lent tölti Alinál és Danielnél. Ez azonban sokszor kevés egy igazi anya-fia kapcsolathoz.
Sok minden felgyűlt a lányban. A mágustusa mellett felhúzta az is, hogy Kristóf nagyon, de nagyon ideges volt. És ezt nem is tőle tudja, hanem hírből hallotta, az okáról pedig csak annyit tudott meg, hogy ő állítólag megcsalta szerelmét. Pedig nem, semmi olyasmit nem követett el, ami miatt erre lehetne következtetni.
Este volt, ő éppen a faluban császkált. Csak egy picit beugrott a második családjához, ugyanis a kisfiuk kicsit belázasodott, de mire Mira leért, már félig elaludt. Egy rövid beszélgetés lezajlott közte és a másik mami között, aztán továbbállt, a csárda felé. Szusszanva nyitott be, egy pillantást sem vetve az asztaloknál ülőkre. Egyből a pultos lányra nézett, pusztán kíváncsiságból. Csípi az új tulajt, mert egy kis színes folt az amúgy morcos hangulatú porfészek légkörében.
A lány éppen valami rendelést vitt ki, de mikor Amira meglátta, hogy kiknek, elakadt a lélegzete. Dühösen ökölbe szorította kezét, és nyúlt a pálcája felé. Lassan feltűnésmentesen, miközben a testvére egy kissráccal legurított egy rövidet.
Magassarkújának koppanása nem hallatszott a duruzsolásban, a fiúkat meg úgy közelítette meg, hogy ne figyeljenek fel rá. Bátyja mögé állt, odahajolt a füléhez miközben pálcáját a nyakára szegezte.
-Baromi nagy bajban vagy -sziszegte. Hangsúlyából érezni lehetett, hogy nincs jó kedvében, sőt. Max nagyon felhúzta, a szemei is vészjóslóan villantak meg miközben tekintete a kisfiúra terelődött.
-A fiam bátyja -jegyezte meg a gúnyos, és dühös vegyítésével. Nagyon kevés választotta el attól, hogy ne átkozza le mindkettőt, a pálcája továbbra is ikre nyakánál várakozott.

Fiúk

Néha már tényleg elege van Mirának abból, hogy még nincs tizennyolc éves, de több felelőssége van, mint egy harmincévesnek. Tény és való, hogy sokat ő választott, az viszont kicsit feldühítette, amikor azt kellett látnia a bátyjától, hogy betegsége ellenére alkoholt fogyaszt. Ráadásul mindezt takarodó után, a faluban teszi. Egy kisfiú társaságában. És pluszban már vagy egy hónapja nem is látta.
A gyerek voltaképpen nem érdekelte, már elégszer volt szerencséje hozzá. Legutóbb "kellemes" emlékeket szerzett neki. De hát ő meg megbántotta a szobatársnőjét. Még szép, hogy nem fogja ölbe tett kézzel végignézni, ahogy Biát megbántják. (Jó alkalom a bántalmazásra.)
-Fáj még az oldalad kölyök? A büntetőfeladatod azóta sem érkezett meg hozzám -sötét pillantást vetett rá, nagyjából ennyi figyelmet fordított Gergőre. Talán jobb is lehetne a viszonyuk. Igazából régóta ismerik valahogy egymást, és ha ő nem a mostani mostohaanyjához kerül, akkor még az is esélyes lett volna, hogy Benjamin Daniellel együtt Amira nyakába varrja a fiút is.
Közben a felkínált helyet elfogadta, ha már céllal érkezett, akkor a tesója jelenléte nem fogja elzavarni. Leült a kettő közé, lábait keresztbe rakta.
-Csalódtam benned -jegyezte meg úgy, hogy azt csak az ikertestvére hallhassa. Arcán semmi érzelem nem mutatkozott, hangjában viszont Ő érezhette a csalódottság és szomorúság jelét. Igaz, ő is csak azért ismerte fel -ha felismerte-, mert nem hogy születésük óta, már az anyukájuk hasában megismerte a lányt.
-Egészségemre -emelte meg az üveget, majd meghúzta. Már nem is tudja, mikor járt itt pontosan és miért. Eszébe sem jutott, ugyanis mielőtt visszaemlékezhetett volna rá, felvont szemöldökkel oda kellett fordulnia Gergő felé. Lenéző pillantással mérte végig míg menősködött a piálásával, aztán ez átment egyfajta meglepett, 'Merlinre, kikkel vagyok körülvéve?'-nézésbe.
-Ezt nem hiszem el... -mondta csak úgy magának, mikor a gyerek felcsimpaszkodott testvére hátára. Itt határozta el, hogy inkább meglátogatja a párját. Leugrott a székről, indulás előtt viszont még visszalépett Maxhez.
-Letagadom, hogy a bátyám vagy -mondta neki egyenesen a fülébe. -A büntetéseteket holnap megkapjátok. Reggel hétkor a Nagyteremben -ez már mindkettőjüknek szólt. Ezzel fogta magát, és vissza sem nézve menekülőre fogta, mielőtt még valaki kiszúrja, hogy bármiféle köze van valamelyik idiótához.

Domusz - a bukta

A napokban túl sok dolog miatt kellett idegeskednie a feketeségnek. Daniel láza, Maximilian meg a betegsége ellenére iszik, Kristófot meg felhúzzák... Egy kis pihenésre vágyott a lány. Szeretett volna meglépni egy-két napra csak úgy magában, cél nélkül. Nem megoldás az elutazás, főleg mivel a tusával még nagyon sok a teendő, de robbanni fog, ez biztos. Ha nem most, akkor kicsit később. És az senkinek sem jó.
Tudta viszont, hogy most nem mehet el. Annál fontosabb szerepe van, hogy megtehesse az egyik pillanatról a másikra való felszívódást. Azonban egy éjszakai kis séta még nem eltűnés, mostanában meg amúgy is keveset császkált takarodó után jóval kint.
A lányok épp, hogy feltűntek a szobában, mikor ő kilépett a fürdőből. Zöld szemei szinte világítottak a sötétben, a fekete szemfestéke meg csak kiemelte még inkább. Haját laza kontyba fogta, a zöld törölközőt pedig lassan csinos ruhára cserélte. Harisnyával és blézerrel biztosította, hogy ne fázzon meg még akkor se, ha kimegy a kastélyból. Hűvös az idő, főleg az éjszakák, és ki tudja, mit hoz az este.
Magassarkújának koppanásai visszhangzottak az üres folyosókon. Pálcája a kezében volt, nem volt hova raknia. Egyedül volt, Ecset és Leo sem tartottak vele, inkább választották a meleg fekhelyüket.
Telt az idő, ami alatt a lány bejárt pár folyosót. Lassan sétálgatott, szépen ürítve ki elméjét. Maga sem tudta hogyan, de az erkélyen kötött ki. Csodás rálátás a falura, nyugalom. Mi kell még?
-Bombarda! -intette pálcájával az ajtótól nem messze összetolt bútorokra. A legnagyobb meglepetésére amint a bútorok darabokra estek, egy kisfiú alakját pillantotta meg.
-Mi a...? Hé, minden oké? -kellemetlen lett volna, ha a rongáláson kívül még bántalmaz is egy kiskölyköt, szóval odament hozzá, és leguggolt elé. Pálcájával az arcába világított, figyelte, hogy nincs-e valami vágás az arcán a robbanás maradványaként.

Ruha

Sebesült bukta

Különös ez a csend. Pedig azt hitte, kapásból az első öt percben kihágóval fog szembetalálkozni. A büntetésosztogatásban már van tapasztalata, és naná, hogy szereti is. Ezért egy picikét csalódott volt, de azért kedvét nem szegte. Levegőre vágyva tévedt ki az erkélyre, az ajtó becsukódását egyből egy Mirás mozdulat, az ártalmatlan bútorok robbantása követte.
A darabokra törött asztal-, és székdarabok mögül egy köhécselő gyerek bukkant elő, a rellonosból pedig előbújt a begyakorolt anyai ösztön, legalábbis ezt jobb állítani mint az igazságot, hogy gáz lenne bajba kerülnie olyan dologgal, ami semmissé fog válni a darabok helyreállítása után.
A kezét eltolta, persze meg is értette. De muszáj volt jobban odatartania, hogy láthassa a karcolásait. Szemöldökét ráncolva elhúzta száját, de lassan kisimult, mikor egy váratlan kérdést kapott.
-Öh, nem szeretek aludni -ingatta meg a fejét. Ezzel választ kapott arra a kérdésre, hogy vajon a fiú mit keresett ott. -Ha nem tudsz aludni, kijössz inkább ide, hogy megfagyj? -kérdezett vissza. Ajka szegletében mosoly bujkált, smaragdzöld szemei a bujkálót fürkészték.
-Próbáld meg -mosolyogva megvonta a vállát. Kíváncsi lett, mit tud, így szabad terepet adott neki. Felállt, átlépkedett a törött bútorokon, és egy, még ép székre leült, onnan nézte.
-Ó egyébként nevet, házat és évfolyamot. Takarodó után a szobádban kéne aludni -utóbbi mondatánál elfordította a fejét, a falut kezdte figyelni.

Ugye, hogy ugye? ^^

Mirának tényleg mosolyt csalt a fiúcska az arcára. Egyszerűen olyan kérdést tudott neki feltenni, amit még más sosem, és a válasz erre egyszerű.
-Néha a valóság jobb, mint az álom. Én szeretem ezt -vonta meg a vállát. Most este nem máson akarta levezetni a feszültséget, és úgy látszott, nem is kell, ugyanis nem lesz aki még rátesz a tűzre. Persze a kihágó az kihágó, viszont úgy tűnt, ő nem tudja, kivel van dolga.
-Legközelebb nézelődj inkább napközben -jegyezte meg válaszképpen, amolyan tanácsként. Végiggondolta, milyen lenne ha befogná a kis srácot Max mellé kitakarítani az egész csárdát... Mira biztos, hogy így vagy úgy de jól fog szórakozni ha eljön a pillanat.
Megrázta a fejét, a lányt nem igazán érdekelte, hogy mennyire ügyes vagy sem. Nem neki kell megcsinálni, meg megfigyeli, mit alkot a gyerek. Általában nem mutat nagy érdeklődést semelyik ember varázstudása irányába, csak a sajátja érdekli.
Végül a kis sebesült megoldotta, és ahhoz képest, hogy állítása szerint nem tehetséges, viszonylag hamar helyrerakta bunkerje darabjait. A feketeség látta rajta, hogy örül neki, szóval ugyan nem, de egy mosollyal biztosította róla, hogy bizony még ő is ügyesnek tartja. Csalódást kellett viszont okoznia a név-ház-évfolyam kérdéssel.
-Örülök Domi. Ugye hívhatlak így? Amira vagyok. Amira Loveguard -szokásosnál kedvesebb volt még a tekintete is, ahogy zöldjeit a kisfiúra szegezte. Halkan felnevetve megingatta fejét, és összehúzta magán a blézert. -Dehogy viszlek, így? -világító pálcájával az arca felé mutatott, és kérte, hogy üljön le.
-Valetudo -első sorban az arcán, majd a kezén keletkezett karcolásokat gyógyította be alig tíz másodperc alatt. -Na, mindjárt jobb, igaz? -még meg is simogatta a kezét. Most mondja valaki, hogy a rellonos olyan gonosz ember.

Öcsike

Ha Mira nem alszik, akkor az látszik a szemén és a viselkedésén is. Mostanság az alvásideje normális, a szokásos. Télen jobban szeret aludni, de mivel az éjszaka a kedvenc napszaka, leginkább későn fekszik le és korán kel. Mármint ahhoz képest, hogy mikor kerül ágyba.
-Hm...hát amikor én annyi idős voltam mint te, nem innen néztem, hanem lementem -mosolyogva gondol vissza azokra az időkre, amikor még csak próbálgatta szárnyait. Az első kocsmázására is emlékszik. Nagyon kinézték onnan, és leült Annához. Akkor még borzalmasnak tartotta az alkoholt, és szerencsétlenkedett is egy sort. Akkoriban tényleg durván ügyetlenkedett, nem egyszer kötött ki a padlón vagy a földön.
Most meg már prefektus nem is kis ideje, és örömmel kihasználja a rangját. Ezzel jár, hogy bármikor úgy sétafikálhat a kastélyban, hogy nincs veszélyben, és még büntetést is osztogathat. Szegény fiú is kifogta, bár rajta még látszott amit mondott, hogy nem volt szerencséje büntihez.
-Köszi, tudom -bólintott rá. Még szép, hogy szép neve van. Mélyen beszívta a hűvöskés, de már tavaszi levegőt. Imád itt lenni, minden olyan tiszta, nem mint otthon. Hiába a közeli erdő, ott más minden.
Csak a simogatással jelezte, hogy természetes, nem kell megköszönni. Ő okozta, tehát neki kell helyrehozni. Ez pedig egy elég egyszerű, mégis nagyszerű varázslat volt, garancia arra, hogy ami történt, eltusolható.
-Most vissza kellene kísérnem téged a körletedhez -jelentette ki lassan a fiú felé fordítva a fejét. Belülről az ajkába harapott, gondolkozott, hogy mit csináljon. Nem volt kedve megmozdulni, Domi meg egészen kellemes társaságnak bizonyult. -De az még ráér, igaz?

Öcsike

-Jól teszed. Ha nem muszáj, ne kerülj bajba -igazából Mira csak örül, ha még egy párszor nyakon csípi a fiút, hisz a bünti az bünti, teljesen mindegy, ki kapja. A szerencsésebbek mondjuk tudnak úgy csatangolni akár a faluban is, hogy bárki is észrevenné őket. Ilyen volt a lány is. Talán egyszer, vagy maximum kétszer kapták el amíg nem volt jelvénye, és most már nem növeli a lógósok számát, inkább járőrözik mások pechjére. A bátrabbaknak már a faluban sincs nyugtuk mióta amolyan lakófélévé vált, hisz ha ott sétál, vagy csak kinéz a ház ablakán, egyszerűen kinézi magának a szabályszegőket.
-Igen és igen. Bár szerintem az aranyvér vagy nem aranyvér nem fontos. Csak a családom szerint -pillantása a mondat közepétől eléggé sötétre változott. Ugyanis a szülei...nem utálják a mugli származásúakat, viszont egyik gyerekük mellé sem engedik az olyan párt. És ez eléggé megnehezíti Mira kapcsolatát Kristóffal, mert már tényleg szeretné otthon bemutatni, de a legutóbbi nagy balhé után nem meri. Meg azóta hazajárni sem szeret annyira. -Te mi vagy? -pillantott rá immár újra mosolyogva.
-Hát azt biztos is, hogy nem úszod meg. És igazad van, szóval még egy kicsit maradhatunk -bólintott rá a maradásra. -Nem fázol? -na nem mintha tudott volna vele sok mindent kezdeni, de azért megkérdezte ahogy jobban szemügyre vette. Napközben lehet, hogy meleg van, az éjszaka viszont elég hűvös tud lenni.
-Ez egy nagyon jó kérdés... -muszáj volt kicsit elgondolkoznia a válaszon. Nem tudná megfogalmazni, hogy pontosan mi késztette arra, hogy prefektus legyen. A falut pásztázta, ezután sem nézett vissza. -Kellemest a hasznossal. Terveim közt szerepelt ezzel, hogy úgymond megváltoztasson. Elég más voltam régebben, nem jó értelemben. Engem nem zavart, de másokat igen. Meg hát éjszakai bagolyként mi lehetne jobb az engedélyezett sétáknál? -hófehér fogait kivillantva mosolyodott el. Talán van még oka, de most csak ennyi jutott eszébe.
-Szeretsz itt lenni? Nem hiányzik az otthon? -oldalra döntötte a fejét, így nézett a társaságára újra.

Öcsikém

Felnevetett azon a vigyoron, amivel a fiú felvázolta a jövőre való terveit. Persze, Amira is így gondolta. Ő majd jókislány marad mindig. Ahhoz képest a fél iskola szívből gyűlöli, a másik fele meg vagy szereti, vagy nem is ismeri rendesen.
-Maradj is -csak ennyit fűzött hozzá, majd mosolyogva a falura pillantott.
Kicsit felkavarta amit kérdezett tőle. Vagyis inkább a válasza, hiszen már az aranyvérűségből eszébe jutott az, amit az anyjáék lehisztiztek mikor karácsonykor megtudták Kristóf származását.
Sok diák van az iskolában, aki félvér és nem csak a varázsképességeket illetően. Nem mondott rá semmit, csak bólintott, hogy érti, és elraktározta az informciókat. Nagyon kevés emberrel tesz így, általában teljesen hidegen hagyja mások származása, sőt, még a nevük is, arra meg nem tartja őket méltónak, hogy el is raktározza a fejében a haszontalan infókat.
-Persze, mindenki reménykedik benne -megvonta a vállát, mindenféle mosoly vagy érzelemkinyilvánítás nélkül. Még nem tudta pontosan, hogy mi legyen Đominic büntetése, de nem akart neki olyan gonoszat adni, mint amit már egy-kettőnek adott.
Félmosollyal bólogatott. Szereti meglátni a dolgok egyszerre hasznos és jó oldalát, a prefiség pedig pont ilyen. És nagyon élvezi, nem cserélné el semmiért.
-Komolyan? Hát ez eléggé kellemetlen -megértően pislogott felé, a száját elhúzta. Ő nem tudja, milyen lehet nem ott lenni a testvére felnövésénél. Csak két kisebb testvére van, de ők sem vér szerintiek, Maximilian pedig még idősebb mint ő, belőle eléggé elege volt már születésükkor is.
-Erre mondjuk ha szeretnéd, segítek kitalálni valami jó megoldást -kacsintott a fiúra. -Na de most gyere, ideje mennünk -fejével az ajtó felé bökött, mosolyogva felkelt a székből, és Domi vállára téve a kezét indult meg a Levita felé.

Büntetés végrehajtás

Már nagyon kíváncsi volt a feketeség, hogy a kis Domi milyen módon hajtja végre a büntetést, amit kiszabott rá amikor rárobbantotta az erkélyen az asztalt meg a székeket. A sütiárusítás nem annyira vészes, de mondjuk jelmezben ilyen jó időben azért nem lehet szegénynek kellemes.
Lassan kelt fel ezen a napon, és lassan készült el. A faluban még máshova is akart menni, szóval mielőtt felöltözött volna, berakott a táskájába az extra adag süti mellé még pár dolgot. Hosszú haja hullámokban omlott a vállára, és szokásához híven szoknyába és magassarkúba bújt egy szép felsővel és blézerrel, amit azért húzott fel, hogy ha netán tovább marad, legyen ami megvédi a hűvös széltől.
Leo pórázát zsebre rakta, ugyanis Ecset is velük tartott, ami eléggé nagy problémákat tud okozni. Ha a kettő együtt kiszabadul, és a puffskein felpiszkálja az oroszlánt, akkor ott aztán nagy lesz a kergetőzés, ami hát a falu kellős közepén nem lenne túl kellemes. Így az esetleges balesetek elkerülése érdekében ezzel együtt indultak el hármasban, a hosszabb, mindenki által ismert faluba vezető úton.
Ahogy leértek, a lány rácsatolta a nagymacskára a méregzöld pórázt, Ecset pedig kényelmesen elhelyezkedett annak hátán. Nem siettek sehova, Mira mosolyogva figyelte a fákat na meg a hét ágra sütő Napot.
Már távolról látta, hogy hol van a fiúcska standja. Többen is voltak körülötte, és elégedetten mosolyogva sétált oda hozzá. Leot tisztes távolban tartotta a kicsi fiútól aki vélhetőleg az anyukájával vásárolt sütit.
-Sziasztok -köszönt egy halvány mosolyt eresztve mindannyiuk felé. -Látom ügyesen árulod a sütiket. Hoztam még utánpótlást, hogy nehogy hamar végezz -ezzel a táskája tartalmát kiöntötte a dobozokra, így a meglévő dobozok száma a kétszeresére nőtt. A saját kiömlött holmijait visszadobta a tértágítóval ellátott kis táskába, aztán körbepillantott a téren.
-Majd még visszajövök -biccentett Dominak, és ezzel ott is hagyta őket. Az ellenőrzés megvolt, de azért még ránéz később, hogy hogy áll. Ha kell, estig ott fog lebzselni.

Ruha

Öcskös és Uff

A tusával nagyon sok a dolog és tennivaló, ezért Mira még akkor is jegyzetekkel a kezében mászkál az utóbbi egy-két napban, amikor órára igyekszik. Ezért nem is volt különös, hogy a Nagyteremben is az iratai fölött ült. Ebédidő volt, ami nála annyiból állt, hogy megivott egy pohár narancslevet -mint mindig-, és megevett egy fél almát. Sem kedve, sem ideje nem volt rendesen enni.
A vállának kocogtatására kapta fel a fejét. Sötét pillantással mérte végig háztársát, aki hosszú nyökögés után sikeresen elmondta neki, hogy miért is zavarta meg. Egy -állítása szerint- 'eeekkora', sötét hajú fiú kérte, hogy küldje el a Gyengélkedőbe, okot viszont már nem adott, vagy csak az a gyökér felejtette el.
Morogva ugyan, de összeszedelődzködött és gyorsan kapkodva lábait felfutott a gyenguszra.
Fejét dugta be először az ajtón, hogy megnézze magának, merre jár a gyógyító. Sajnos volt már szerencséje hozzá, amikor az a bestia darabokra roppantotta az amúgy sem túl erős lábait. Most nem látta, csak egy ismerős kisfiút. A múltkor találkozott vele járőrözés közben. Valami történt a lábával, és ahogy jobban szemügyre vette, megpillantott a kezében egy papírt. Odasétált mellé, a holmiját a szomszédos ágyra rakta.
-Te hívtál? -a szokásos hideg, érzelemmentes hangon kérdezett rá egyből a lényegre. A körítés valahogy jelen pillanatban hidegen hagyta, csak szerette volna minél előbb megtudni, hogy mi a jó francnak rángatták ide.
-Jó ronda a bokád -kissé közelebb lépett az említett testrésze felé. Elhúzta a száját, majd félig leült Domi ágyának szélére.

Öcsi 2.0 és a kis Danny
05.25., délelőtt

Péntek este Mira már a faluban aludt. Az utóbbi időben nem volt minden hétvégén betartva a szokás, ezért ideje volt visszazökkenni. Már korábban érkezett, a tanítás után egyből, hogy átváltson házitündérre, és besegítsen Alinak a házimunkában. Daniel mellett nincs a lányoknak nyugta, és a rend is csak ideiglenes állapot. Bár ez leginkább a kisfiú szobájára, na meg a nappalira vonatkozik. Ez a két hely, és a saját szobája volt az, amit egy kis varázslattal, és egyszerű módszerekkel rendbe rakott.
Nyugodt éjszakájuk volt, a fiuk nem kelt fel az éjjel, és már szépen meg is gyógyult. Mira egy jó kis sétát tervezett, nem foglalkozva az idővel, ami nem épp kedvező. Nincsenek mínusz fokok, de azért kell a vékony kabát.
A reggeli után a feketeség készült el először. Hullámos haját copfba fogta, sminkje a szokásos volt, a ruhája pedig világos farmer, rózsaszín felső, és egy farmerdzseki. A felsőjével megegyező színű balerinacipőt húzott, majd Danielt is hasonlóképp öltöztette fel. Kényelmes farmer és farmerdzseki, és Mirával ellentétben fehér felső és sportcipő került a kisfiúra. A cipő felvétele mondjuk kissé hosszadalmas procedúra volt, ugyanis utál öltözködni, és mindig próbálta a lehető leggyorsabban levenni magáról.
A játszótérre indultak, úgyhogy az úton Danny babakocsiba került. Ott van lehetősége kimozogni magát. Út közben pedig szeret nézelődni, tehát nem volt semmi gond.
A lány egyből egy padhoz tolta, a kiszedése után pedig kényelmesen elhelyezkedett rajta.
-Dan, ne edd meg a kavicsot -szólt rá már az első két percben, mire a fia vigyorogni kezdett. Csapkodott párat, majd édesen felkelt a földről, és odaszaladt anyukájához. Még jó, hogy ő meg pont eltudta kapni, ugyanis megbotlott, és elég közel kerülhetett volna a pad széléhez.
-Hoppá -egyikük sem ijedt meg nagyon, de azért a leányzó vágott egy buta fejet, ezzel megelőzve, hogy eltörjön a mécses.

Tesó, és Dan

Néha, de csak nagyon ritkán előbukkant a Nap. Ez a legrosszabb, mikor az ember egyik pillanatban fázik, vagy éppen jó, a másikban pedig már levenné a kabátot, mert olyan meleg van. Valószínű, hogy a múltkor Daniel is így fázott meg. Nehéz kiszámítani, mikor fog esni, vagy mikor lesz tikkasztó hőség.
A lány mosolyogva vette az ölébe kisfiát mikor megpróbálkozott a fejen landolással. Szép is lett volna, ha rohanniuk kell Johoz a rendelőbe egy betört kobakkal.
Egy puszit nyomott a kis arcára, majd megigazította szőke hajacskáját. Danny a puszit kacagva tűrte, a haj igazításnál viszont már kapálózott, hogy őt bizony egy nő csak ne fésülgesse, és hadd menjen felfedezni a Világot.
Amira le is tette a földre, hagyta, hogy ott körülbelül fél méterrel előtte vizsgálgassa a követ, amiben az előbb megbotlott. Aztán mint derült égből a villámcsapás, érkezett egy kis társaságuk. Először kicsit meglepetten nézett rá, mint ahogy a kisfiú is. Rázkódott egyet a hangra, és ijedten nézett a közeledő fiúcskára.
Úgy tűnt, ő csak a gyerkőcöt pillantotta meg, a mamit nem. A felismeréskor a feketeség felnevetett.
-Megleptél minket -válaszolta széles mosollyal. Daniel nagyon figyelte a fiút, majd bátran -miután felismerte, hogy nem akarják megenni- odatotyogott hozzá.
-Nyugodtan, szeret ismerkedni -bólintott, bár eléggé furcsállta a kérdést. Ezt a simogatós dolgot inkább Leora és Ecsetre szokták tőle megkérdezni.
-Hogy hívnak? -érdeklődött az ismeretlenre pillantva. Sejtette, hogy a fiú a Bagolykőbe járhat, nem nézte már előkészítősnek, más gyerekek pedig nem nagyon vannak a faluban.

Tif, gyereknap

Néha, de csak nagyon néha muszáj teljesen megbolondulni, és gyereknek lenni. A DÖK ismét alkotott, egy szuper vidámparkot hoztak össze a rétre. Ezt Amira sem hagyhatta ki, részese akart lenni, hogy egy napig kiforduljon önmagából, és megnézze, mennyire tudja még a kicsi énjét produkálni.
Kristóf nem volt vevő a témára, hogy együtt menjenek, ezért a lány duzzogva egyedül robogott ki a szabadba. Talál majd ő magának valakit, akivel elszórakozhat.
Annak ellenére, hogy haragudott párjára, vidáman lépett be a park kapuján. Látta már a végleges verziót, ám a futkározó gyereket még csak elképzelte. Most azonban ő is velük együtt kezdett futkározni. Találkozott a mostohaöccsével, akivel nevetve kergetőztek pár percig, de aztán a kissrác továbbállt az évfolyamtársaihoz. Na nem bánta ám ezt a feketeség. Hajfontából előreboruló tincseit a füle mögé tűrte, és beállt a vattacukros stand sorába. Egy egyszerű rózsaszínt kért, ezt csipegetve állt be görkorizni a betonpályára.
Elég gyorsan megunta, a tíz perc korizás után jöhetett a társaságkeresés. Nem nagyon látott olyat, akivel szívesen töltötte volna a napját, aztán végül kiszúrt egy ismerőst. A vattacukor pálcikáját kidobta, és vigyorogva odafutott Tifhez.
-Sziaaa -eléggé furcsa látványt nyújthatott a rellonos társának. Már majdnem hozzátette, hogy "ezt el ne tanuld, mert megütlek", de csillogó szemekkel a magasba emelkedő hullámvasútra pillantott.
-Gyere -elkapta a lány kezét, mert bizony ő nem fogja kivárni a sorát. Nem érdekelte, hogy beszóltak nekik amiért előre tolakodtak, beállt elsőnek, és szépen el is foglalta a helyét.  

Ruha

Domi és Javasbácsi

Előre látta, hogy ki fogja tekerni annak a nyakát, aki hobbiból rángatja fel a gyengélkedőre. Nem akar ápolónősködni, ha meg valaki akar valamit, arra ott a bagoly, vagy a szája, és megkeresi.
Igazság szerint csak az volt az enyhítő dolog az egészben, hogy olyan ember hívta, akinek még úgy ahogy elnézte. Fontolóra vette, hogy esetleg még marad is egy kicsit Domival, a gyógyító úgyis pikkpakk helyrerakja a baját.
-Hm, a szerelmeslevél -állapította meg, majd halovány félmosollyal elvette tőle. Becsúsztatta a papírjai közé, végül nem hagyta ott, hanem megnézte, milyen sérülést szenvedett el a fiú, és leült mellé.
-Csúnya, gonosz fa -csóválta meg a fejét gúnyolódva. Mintha nem is ő lett volna a szakadék kitalálója...meg úgy az egész próbatétel egyik kivitelezője. Nem tudta nagyon sajnálni Domit, nem érezte át sem a fájdalmát, sem azt, hogy megtörtént. Tudhatta volna, hogy ok nélkül nem szabad bemenni egy ajtón mert ki tudja mi vár rá, ezzel meg, hogy átadta neki a jelentkezést, garantálta a további ilyen sérüléseit.
A második, hogy vagy utáni kérdésre elvigyorodott. Zöld szemei a fiúéra szegeződtek. Egy-két másodpercig csak nézte, majd válaszra nyitotta a száját. Azonban vissza is csukta, és csak vállat vont. Ő még nem ismeri. Higgyen csak amit akar. Nem zaklatott ő, csak önmaga, és nem olyan, mint amikor először találkoztak.
-Chaske bácsi! -vidáman, mosolyogva nézett a befelé igyekvő férfira. Felnevetett a neki szánt kérdésen, és reflexből válaszolt.
-Nem, dehogy. Bírom én magát, de annyira nem, hogy újra ápolásért látogassam meg... Bár lehet, hogy őt neki kéne adnom a bestiának -még mindig mosolyogva fejezte be a válaszát, természetesen angolul, hogy a férfi is értse, és egyszerű legyen a kommunikálás köztük. Fejével Domira bökött, ezzel utalt rá pontosan, hogy rá gondolt. Az pedig már nem nagyon érdekelte, hogy a fiú érti-e amit mond.
Jött is hamar ezután a diagnózis, amit már a srác is megmondott. Ficam, semmi más. Amira lemászott az ágyról, végigsimított a ruháján, tekintetével pedig követte a javasbácsit a szekrényig.

Đomi és javasbácsi


Amira egy pillanatig kérdőn nézett Domira, majd megvonta a vállát.
-Nem gond, majd...megoldjuk -egy aprócska, villanásnyi pillanatra felrántotta szemöldökét. A jól ismert Miramosoly elmaradt, annál inkább villant fel a szemében a csillanás, aztán ahogy eltette a borítékot, visszaváltott.
Fúriafűz...a lány hümmögve gondolt rá, hogy imádja az ilyen ötleteket. Hall valamit, és egyből kipattan a fejéből valami irtó sunyi, szemét ötlet, amivel garantálja mások halálközeli állapotát. Nem kéne kétszer mondani neki, hogy a tusa egyik akadályában szerepeljen egy fúriafűz, vagy hasonló.
A várakozás eltelt, megérkezett Chaske is bővítésképp. Rellonos kisasszony vidáman, és közvetlenül fogadta, nem úgy, mint a fiúcska. Itt volt az ideje, hogy a társaságon kívül ellátásban is részesüljön, bár ezt még megelőzte egy röpke viccelődős csevej.
-Mindennel -vonta meg a vállát, majd Dominic lábára nézett. Önkéntelenül elhúzódott a szája. Nem csak azt utálja, ha neki van valami baja, hanem azt is ha látnia kell egy baleset következményét. A vért is jobban bírja annál, mint ha ilyen eldeformált, összevarrt, akármilyen testrészt lát.
Igazándiból nem volt rá oka, hogy odadobja Ryva lábai elé, sőt, talán még ha ilyen helyzet jönne, még meg is gondolná, hogy megvédje-e.
Amíg a férfi a szükséges kellékeket előszedte, Mira válaszolt a pimasz, hülyéskedős "fenyegetésre".
-Most félnem kéne? -nézett rá kérdőn, ajka mosolyra húzódott. Érdekes módon nem vette föl a számára már kissé szemtelen kijelentést. Mondjuk az utána feltett kérdés már egy kicsit máshogy érintette. Visszaemlékezve jó kis kaland, csak azóta is bánja, hogy Leot is belekeverte. Csak Mira lehet ilyen okos, hogy hajnali kettőkor kimegy az erdőbe.
Hallgatott egy kis ideig, mert már Chaske is visszatért a pároshoz. Lopva rápillantott, majd röpke sóhaj után visszaült a beteg ágyára, de már távolabb a sérült végtagtól, ugyanis az a krém amit éppen elkezdett rákenni neki a férfi, iszonyúan piszkálta Amira orrát.
-Annyira nem volt komoly, csak az a bestia akinek elvinnélek, kettétörte a lábam térdkörnyéken -vonta meg a vállát különösebben nem foglalkozva azzal, ami történt. Igaz, hogy az incidens után még hetekig sántított, és még most is, ha időváltozás van.
Lassan ment az idő, a férfi hosszú időn keresztül masszírozta a kencét a fiú lábába. Mira már kezdte unni, de valamiért nem akarta ott hagyni egyedül Domit.

Szerenádozók

Rettentően gyorsan telik az idő. Már nagyon kevés idő volt a tusáig, úgyhogy Amira eléggé sietősen távozott mindenhonnan, és sietve érkezett is. A diákönkormányzatos feladatai mellett azonban prefektusi feladatait sem hanyagolta el, ráadásul éjjel jobban ment neki a gondolkodás is, és még a hiányzó elemeket beletudta biggyeszteni a vázlataiba egy-egy járőrözés közben.
Gergőt már sokadszorra kapta el valamiért, most pedig egy olyan feladatot adott neki, amihez szüksége volt pár asszisztensre akik a nagyteremben figyelik, hogy megvan-e a két órányi beszéd, amiben a Rellont, na meg őt a tesójával dicséri.
A reggeli készülődés két órányi alvás után kissé rossz hangulatban telt el, csoda, hogy pillantásaival nem robbantotta ki a tükröt a helyéről. Karikáit a smink szépen elfedte, a hajával a fésülésen kívül semmit nem kellett csinálnia, és a ruhákat is roppant egyszerűen -időszűke miatt- választotta ki.
A büntetés ellenőrzésére igyekezett, és ezt ugyebár mint mindig, a bejárati csarnokon keresztül tette. Bár ne tette volna.
Amikor odaért, gitár hangja hallatszott, és nem is akárhogy. Borzasztóan rosszul, mintha valami analfabéta kezébe adtak volna egy hangszert. Ahogy jobban szemügyre vette, Nikit látta meg magával szemben. Már ment volna tovább, amikor fülsüketítő hangon vinnyogni kezdte a hozzá tartozó szöveget. Nem sok idő telt el, míg Mira azon gondolkodott, hogy pálcát rántson-e, megérkezett Yarista is, és becsatlakozott hozzá. Nem tudta mire vélni a lány ezt az egészet, de a szöveggel nagyon felhúzták. Nagyot nyelve dugta vissza a helyére a félig előhúzott pálcát, majd a dal vége előtt elsuhant mellettük, fékezve az indulatait. A Nagyterembe ment, hogy megnézze, teljesíti-e a büntetését a navinés.
Még aznap fog nekik büntetést postázni, az egyszer biztos.

Bál - Domi - beszéd

Amira maga sem tudta, hogyan gondolta, hogy megtudja oldani Domi visszahozását és aznap a mágustusa szervezését, lebonyolításának egy részét. Aztán végül tökéletesen megoldotta, bár egy kis izgalom volt benne, ez olt az első, hogy nem csak az iskolatársai előtt kellett megmutatnia, hogy mennyire jó vezető tud lenni.
Csak úgy jött az ötlet, hogy elviszi a kificamodott lábú barátocskáját haza, hogy megnézhesse az újszülött kishúgát. Vonattal utaztak, az iskolában persze erről senki nem tudott, és ha Mirán múlik, így is marad. Igazából nem akart ő bemenni, csak rájött, hogy ha másnap normálisan akar kinézni, és nem akar rosszullétet, akkor bizony nem mászkál el sehova, hanem szépen csendben elnézegette, hogy milyen aranyos a két testvér.
Ezen a napon reggel ültek vonatra, és jöttek vissza az iskolába. A lánynak éppen annyi ideje volt, hogy felérjen, és elkészüljön mire megérkezik a hét vendég. Izgatottan várta a nagy találkozást. Régen volt, hogy olyan igazi külföldiekkel beszélhetett volna.
Már erre a kis eseményre is csinosan öltözött fel, bordó ruhában kísérgette a vendégeket az Igazgató úrral. Egészen jól elszórakozott, és el is repült rendesen az idő. A Nagyterem szépült, a manók dolgoztak ezerrel, csak egy gond volt, méghozzá a vihar. Kissé félelmetesek voltak a dörrenések és az eső is csúnyán szakadt, csakhogy nem volt ideje a feketeségnek azzal foglalkozni, hogy mi zajlik odakint. A hálójába a körbevezetés után visszatart, a rejtett ágy alatti édességéből evett egy kicsit, majd ismét a fürdő felé vette az irányt. Kivételes módon haját tökéletes kontyba tűzte, sminkje egyszerű de szép, és a ruhája alkalomhoz illő, mégis Mirás volt. Kifelé menet belebújt a fekete magassarkújába, de még visszafutott az ékszerekért, amit direkt erre az alkalomra kért otthonról.
Teljes pompában, egy kis táskával indult meg a Nagyteremhez, ahol már talán várta a párja, aki jelen esetben nem Kristóf, hanem Đominic volt.
Odaértekor széles mosollyal, és egy puszival üdvözölte a fiút, akivel a fele napját töltötte. Nem értette miért, de megkedvelte. Belekarolt, és bementek a csodálatos pompában úszó terembe. Nem sokáig voltak együtt, ugyanis Mirának mennie kellett a saját, szervezői asztalukhoz. Innen nézte a köszöntőt, amit Wickler úr elmondott, és hamar rákerült a sor. Közelebb ment hozzá, és miközben hallgatta a versenyzők neveit, fel-fel pillantott az Igazgató feje fölé, ahol sorra jelentek meg az arcképeik. Mosolyogva tűzte egyesével a versenyzők ruhájára a kitűzőt, egy-egy puszi kíséretében.
Bólogatott párat míg folytatódott a szöveg, teljesen egyetértett a szavakkal. Ezután pedig minden időhúzás nélkül egy 'köszönöm' kíséretében átvette a helyet, hogy ő is köszöntse az összegyűlteket.
-Jó estét mindenkinek! Nem szeretném húzni az időt, ezért most csak köszönetet mondok első sorban a főszervezőknek, amiért bíztak bennünk, és a három szervezőtársamnak, Sharlotte-nak, Amandának és Adriának, amiért minden helyzetet sikerült közösen megoldanunk, és nem is tudnék jobb csapatot elképzelni náluk -mosolyogva a lányokra pillantott, és a többiekkel együtt megtapsolta őket.
-Az én feladatom pedig az estén, hogy elmondjak pár információt a tusáról, ami nektek versenyzőknek nagyon fontosak lesznek -pár másodpercnyi szünet erejéig körbenézett a diákokon, majd folytatta. -Ti, akiknek a jelvény fel lett tűzve, el lesztek különítve társaitoktól, hogy nyugodt körülmények között készüljetek az akadályokra. A lakóhelyetek az északi szárnyban lesz. A bál folyamán választanotok kell magatoknak egy mentort, aki bejárhat hozzátok, ő lesz a lelki támaszotok a tusa ideje alatt. Az est végén a mentorotokkal együtt kell odajönnötök hozzánk, az adminisztráció végett -elmosolyodott, és átgondolta, van-e még valami, amit ehhez hozzá kéne fűznie.
-És akkor most pedig jó étvágyat mindenkinek, utána pedig jó mulatást! Gratulálok a versenyzőknek!
Ezzel vissza is sétált az asztalukhoz, hogy nyugodtan elfogyaszthassa a vacsoráját.

Nem tudott sokat enni, épphogy csipegetett az ételekből. Egy pohár narancslevet próbált meginni, de már nem nagyon tudott megülni a fenekén. Örült is, amikor végre megszólalt a lágy zene, és felállhatott az asztaltól. Elnézést kért, és ott hagyta a lányokat, a levita asztala felé sétált, hogy megkeresse Domit.

Ruha, Ékszerek, jelvények

A bál - Domival

Igazság szerint Amira örömmel nézte a feléje közeledők arcát, ahogy izgatottak, de mégis boldogak voltak. Most tényleg foglalkozott velük, persze leginkább azokkal, akiket jól ismer.
A beszéde után nem volt más hátra, mint hogy végre jól érezzék magukat egytől egyig. Mivel Domival érkezett, az alkalmat kihasználva keresni kezdte. Ez mondjuk nem tartott túl sokáig, hamar összetalálkoztak. Mosolyogva fogadta, azzal meg nem foglalkozott, hogy közben hányan nézték meg, és hányan kezdtek el suttogni róluk.
-Köszönöm szépen -kedvesen elmosolyodott, habár biztos volt benne, hogy sikerült kihoznia magából a lehető legtöbbet. -Te is jól nézel ki -odanyúlt a zakójához, egy kicsit megigazította, aztán várakozva összefűzte maga előtt az ujjait.
-Persze -bólintott, és elfogadva a felkérést a fiú oldalán a táncparkettre sétált. Kicsit furcsán érezte magát a magasság miatt, ugyanis alapból is magasabb, magassarkúban pedig főleg. Na de mindegy is, csak ne kezdjenek el szuper pletykák szárnyalni róluk.
-Szerintem megérdemelted. Ügyes leszel -mondta biztatóan. Habár Mira nincs tisztában vele, hogy mennyire fog helyt állni, inkább pozitívan állt hozzá. Bunkóság lett volna már a nyitóesten lelombozni szegényt, pedig aztán lehet, hogy ő lesz a bajnok.
Közben lassan, a zene dallamára lépkedtek, Mira kicsit belefeledkezett a körülöttük zajló világba. A terem csodálatosan nézett ki, és megpillantotta a vendégeket, akik szintén elhagyták az asztalukat, hogy ünnepeljenek.
-Aranyos a kishúgod -jegyezte meg mikor visszatért a jelenbe, de persze csak halkan, nem kell, hogy valaki bármit is sejtsen.

A bál - zárás

A bál nem állt meg azalatt az idő alatt, amit Amira Domival kint töltött a Lépcsőházban. Arról a dologról ami ott történt, leginkább szeretne megfeledkezni, hiszen egyiküknek sem lenne jó, ha kiderülne valami. Mintha csak friss levegőt szívtak volna, úgy mentek vissza a Nagyterembe, és folytatták a jópofizást, vagyis leginkább a lány ebben jeleskedett az este folyamán. Tiffany is megtalálta, hogy felkérje mentorának, és persze erre egyből igent mondott, hiszen a saját tanoncáról van szó.
A lány után magához hívta a szervezői csapatot, és megkérte őket, hogy legyenek szívesek a búcsúzást követően odafigyelni rá, hogy mindenki elhagyja a termet, és a lehető legnagyobb rendben záródjon az este.

Az idő gyorsan elszállt, és lassan a zenekar is egyre lassabb zenéket játszott, hogy levezessék az éjfélig tartó bált. Pontban éjfélkor lépett vissza a helyére a DÖK elnöke, hogy a tusásokhoz intézzen pár mondatot. Torok köszörülés és ismételt üdvözlés után vágott bele a fontosabb dolgokba.
-Első sorban remélem, hogy jól érezte magát minden diák, tanár, vendég. Eljött az a pillanat, amikor a versenyzőknek búcsúzniuk kell, persze nem örökre. Kivéve ha eltesszük láb alól a verseny közben -tette hozzá angyali mosollyal. Csak egy vicces megjegyzésnek tűnhetett, pedig hajjaj, Mira ezzel rengeteg igazságot árult el. -A bajnokok a verseny végéig, vagy a kiesésükig egy számukra kialakított Lakrészben fogják tölteni az idejüket, ahová csak ők, a mentoraik, és a szervezők léphetnek be. Megkérnék minden versenyzőt, hogy fáradjon ide, Maurice-hez -kezével a férfi felé intett, aki a tanári asztal és a jobb szélső asztal között félúton várt.
Mikor minden versenyző elbúcsúzott a fontos emberektől, és oda ment a kért helyre, folytatta.
-Természetesen néha kijöhetnek a lakhelyükről, és minden kviddicsedzésen, és meccsen részt vehetnek, emellett büntethetőek is a prefektusok és tanárok által. És ami mindenkit érdekel, a díj. A nyertes bajnok mentesül egy általa választott vizsga megírása alól, oklevelet és díjat kap, és persze a Trófeateremben is helyet kap. A jövő évben megrendezett külföldi tusán a Roxfort, a Durmstrang, és a Beauxbatons bajnokaival együtt utazik, és képviseli iskolánkat. És akkor most jó éjszakát kívánok mindenkinek, és szurkoljatok a kedvenceteknek -ezzel pedig le is zárta a mindenkinek szánt beszédét, és egy mosoly kíséretében odasétált a bajnokokhoz.
-Készüljetek fel, zsupszkulccsal fogtok közlekedni a lakrészbe -szólalt meg mikor mindenki rá figyelt a versenyzők közül, és már kezdtek eltűnni a diákok a teremből. -Oké, a fele csapat velem jön, a másik fele Maurice-el -tisztázta még mielőtt középre nyújtotta volna az esernyőt amit ki tudja honnan vett elő.
-Gyerünk! -szólt rájuk, hisz az idő sürgette őket. A másik zsupszkulcs, a szintén piros esernyő a férfinál volt, így egymást követően mindkét csapat távozni tudott, hogy aztán ott együtt megbeszélhessék a tudnivalókat.  

Ágoston és Dan

A lány halkan kuncogni kezdett azon, ahogy a "támadójuk" újságolta, milyen jól ért a gyerekekhez. Mivel Mira nem az a fajta anyuka, aki mindentől félti a gyerekét, nem volt kérdés, hogy engedje-e a közeledését Daniel felé. Úgy van vele, hogy valamikor meg kell tanulnia vigyázni magára a gyereknek, és mikor jobb ha nem piciként.
-A nevelt fiam -válaszolta mintha ez természetes dolog lenne, hogy még tizennyolc sincs, de már gyereket nevel. -Másfél éves és egyébként Daniel a neve.
Nem volt hozzászokva, hogy egy idegen csak úgy a semmiből odamegy hozzájuk. Illetve ez még inkább, hiszen vannak nénik, akik szeretik letámadni a kicsit, a lányra meg csúnya szemmel néznek, mert "lehetett volna több esze is". Az viszont még nem fordult elő, hogy egy kisebb gyerek ment volna oda, hogy pár perc elteltével elkezdjen magáról, meg a tesóiról beszélni egy kisregény felolvasására hajazóan. Kicsit csodálkozva is nézett rá, a felét nem értette meg annak amit összehablatyolt, de most próbált jó fejnek mutatkozni.
-Egyszer muszáj felnőni -vonta meg a vállát. Hát Mira bizony nagyon keveset foglalkozik azzal, hogy közeledik a nagybetűs élet, tisztában van vele, hogy amilyen talpraesettnek sikerült összehozni, megállja a helyét a nagyvilágban, vagy így, vagy úgy.
-Értem. Örülök Ágoston, én Amira vagyok. És negyedikes rellonos -mondta el magáról az infókat. Eközben a fiú az ölébe vette Mirus fiát, amit ő figyelemmel kísért, nehogy valami történjen.
-Nem vagy szomjas kis manó? -kérdezte Danieltől a feketeség, és megsimogatta a buksiját miután felállt, hogy a babakocsira pakolt táskához menjen. Elővett belőle két kis dobozos gyümölcslevet. -Ágoston, te kérsz? -felvont szemöldökkel pillantott a nagyobbacskára, és ha kérte, akkor neki oda is adta, ha nem, akkor visszatette a táskába. Danielébe beleszúrta a kis szívószálat, és átvette a fiútól, hogy megitassa.

Tusa 1. próbája, megfigyelés, várakozás

Csend, sutyorgás, na meg hang nélküli izgalmak. Ezekkel lehet jellemezni azt az időszakot, amikor Amira a Nagyteremben üldögélt. Ölében Ecsettel, a kismama puffskeinjével figyelte az eseményeket. Nem csak azért, mert ez volt a feladata, azért is, mert nem volt jobb dolga, és hát ez volt a legjobb figyelemelterelő dolog, ami most igazán rá fért.
Néhány versenyzőért kimondottan aggódott, Tiffel és Domival az élen. Benji is idegesítette, annak sem örült volna, ha neki baja esik, de ő tud vigyázni magára...bár amikor megpillantotta a vélát, nem sok jót jósolt gyereke apjának. Tif meg...hát nagyon büszke volt rá, amiért alkalmazta amit együtt tanultak, ráadásul nem is rosszul. Biztos kap majd valami jutalmat, ha kiesik, ha nem. Domival pedig hadilábon áll, furcsán gondol rá, egyik szempontból utálja, a másikból meg szorít neki nagyon, és görcsbe rándult a gyomra amikor meglátta, hogy valami rossz a hátára akaszkodott.
Aileen összeesését követően egyedül maradt, Maurice elment a lányért, és épségben kivitte, de a Gyengélkedőn maradt vele. Így nagyobb feladat hárult a lányra, figyelnie kellett a pergament is, nem csak azt, ahogyan páran megkapták a kulcsukat. Nagy kő esett le a szívéről, ahogy ők elhagyták az erdőt, és már várta, hogy megérkezzenek hozzá, és eldicsekedjenek mindenkinek vele, hogy bizony, az első próbán tökéletesen teljesítettek.

Ruha

1. próba, a versenyzők

Teltek a percek, mire befutott az első versenyző. Várffy jutott ki elsőnek, és szokásához híven elvárta, hogy úgy ünnepeljék, mintha valami isten lenne. Pedig senki nem pisilte össze magát tőle, maximum az elsős kislány, ott jobb szélen, aki sikítórohamot kapott amint befutott. Valami beütése biztos volt. Mira az egész "ó de király vagyok" jelenetre egy lenéző fintorral reagált, eszébe sem jutott gratulálni ennek az embernek.
El is terelődött róla a figyelme amikor egy percen belül újra nyílt az ajtó, és Benjamin érkezett. Széles mosoly ült ki az arcára, végig nézte, ahogy odasétált hozzá, és mindeközben felállt, hogy a lehető leggyorsabban megölelhesse, persze nagyon vigyázva a sérülésére.
-Nagyon fáj? -elhúzta a száját ahogy az ölelésből engedve ránézett az égés nyomára. -Csodálom, hogy bírtál magaddal -tette hozzá már vigyorogva. Egy jelentőségteljes pillantást küldött a tanári asztal felé, ahol a vendégigazgatók éppenséggel az ebédjüket fogyasztották. Portington, a roxfortos volt az, aki igaz, hogy nem hivatalosan, de gyógyító volt, és egy korty jeges tea után odabicegett hozzájuk, hogy ellássa összvissz két perc alatt a fiú sebét, amiből már nem is látszódott semmi, és a fájdalom is elmúlt.
Közben Mira már újra a közvetítést figyelte, és a bajnokok fogadtatása is újra duruzsolásba váltott. A feketeség oldalra döntött fejjel nézte, ahogy az idő közben összegyűlt bajnokkupac beszélgetést kezdeményezett a kentaurokkal. Egyébként a terveben semmi nem volt, azon kívül, hogy a kulcsok a bátraknak és ügyeseknek járnak, tehát minden az erdőre volt bízva.
Visszaült a helyére, és lassacskán még két versenyző befutott. Domi és Bia közül csak a szőke volt az, aki odament a lányhoz, és odaadta neki a kulcsot. Egy "gratulálok szobatárs" mosolyt küldött felé, és nézte, ahogy Alexa megölelte. Aranyosak.
Ginnie még nem érkezett meg, de Amira két pálcaintéssel magához hívta Robi és Domi megszerzett kulcsát. Benjitől egyszerűen megszerezte, így mind a négy a ruhájának rejtett zsebében landolt.

1. próba utáni várakozás - Tif

Miután a csapat egyre nagyobb lett a Nagyteremben, a hangzavar is kezdett emelkedni. Persze nem csoda, rengeteg külsősnek esett le hatalmas kő a szívéről, amikor befutott a sérült barátja, barátnője, gyereke, vagy bármilyen más hozzátartozója, és ezzel Amira sem volt másképp. Örült, hogy Domi meg Ben már elsőkként kijutottak, és már csak Tif volt az, akire különösen várt.
A maradék csapatot a kentaurok tartották fogságban, és Mira a fejét fogta azon, hogy Yar már megint hősködni akart. Nem tudta, mi lesz ebből, de ahogy Vaníliát elhurcolták, nem sok jót jelenthetett.
Mialatt a várakozás következő rész is elkezdődött, a feketeség ismét a kivetítőre szegezte tekintetét. Egy pohár narancslét kortyolgatott, egész nap nem evett semmit, és nem is kívánta. Pedig az asztalon sokfajta étel kínálta magát a jelenlevőknek, hogy bárki bármikor megtömhesse a hasát.
Közbe-közbe a pergamenre pillantott, meg a bejárat felé, hogy hátha Mau is visszatér. Egyelőre sehol semmi.
Egy újabb fél óra elteltével újabb történés volt. Pár lányt elengedtek a kentaurok, a többieket meg elvitték, de ott már nem volt semmi, amivel megfigyelhették volna, egyáltalán mit csinálnak a versenyzőkkel. Mondjuk a maradék már különösebben nem izgatta a lányt, inkább azt figyelte, hogy a lányok előtt megjelent a várva várt fény, és a kulcsot fogva mentoráltja is kifelé kezdett rohanni.
Ahogy nyílt az ajtó, és megjelent a kifáradt, tele sebekkel leányzó, Mira mosolyogva felállt, és átölelte a nyakába boruló Tiffanyt. Ritkán nyilvánítja ki így az érzelmeit, főleg lányok irányába, de ezt nem hagyhatta ki.
-Büszke vagyok rád -mondta neki mosolyogva, és ahogy ő leült, visszaült Mira is.
A pálcáját előhúzva néhányszor elmondta a Valetudo varázsigét, így nem sokkal később a bajnok már karcolások nélkül, mindössze piszkosan és kifáradva ült mellette.
A közben és utána érkezők kulcsait szintén a zsebébe mélyesztette, és folytatta a várakozást, már teljesen nyugodtan.

Zsolti

A vasárnap magányosan telt Mira számára, ugyanis senkihez nem volt a feketeségnek kedve. Napközben az Erdei menedékben gubbasztott, és az időjárásnak köszönhetően nem is járt arrafelé rajta kívül más, tehát nyugodtan tudta olvasni a gyilkos novellákkal teli könyvét. Az eső zuhogott, vihar tombolt odakint, ő meg ezt nagyon élvezte. Igaz, egy hosszabb nadrág nem ártott volna, a lábai ugyanis lefagytak idő közben. A papucsát már lent levette, és volt egy olyan érzése, hogy ott is fog maradni, mert ebben az esőben csak elcsúszna benne amikor visszaindul a kastélyba.
Egész nap, az időt nem figyelve olvasott, és egyáltalán nem unta meg. Hol a babzsákokon fetrengett, hol a szőnyegen, a végén már a pálcája fényénél olvasta el az utolsó pár sort. Kiolvasott egy egész könyvet, innentől meg hát nem volt mit csinálnia. Nagy sóhaj közepette kelt fel, és mászott le a menedékből, hogy szemügyre vegye, milyen az idő, merre menjen még az este folyamán.
Még nem volt takarodó, háromnegyed körül járhatott. Morrant egyet a hasa, ezzel jelezte, hogy a lánynak ideje lenne valamit bevinni a szervezetébe. A papucsát a kezébe fogta, és mezítláb mászott át a menedéket védő bokrok hadán. Semmi kedve nem volt visszamenni, ezért elindult a falu felé, hogy majd ott bedob valami finomat, vagy megiszik egy korsó vajsört a csárdában, ha már mást úgysem ihat.
A kapuhoz érve már teljesen el volt ázva, nem volt eszében a vízlepergető bűbájt alkalmazni. Zsebéből előhúzta a cigis dobozt, és ezzel együtt beült a kapu melletti bokor alá, hogy amíg tud, elszívjon egy szálat. Persze ezt már mind a kapu külső felénél, a sötétbe burkolózva.

Ruha

Zsolti

Már félúton kifelé jutott eszébe, hogy a könyvet ott hagyta a fában, a babzsákra dobva. Na de mindegy, majd meglesz, vagy ha nem, az sem baj, legalább szerez másnak is egy jó napot, elég jó olvasmányt kapott otthonról.
Mivel a zuhogó esőben elég körülményes meggyújtani egy nedves cigarettaszálat, nem kísérelte meg, hogy útközben megpróbál valahogy rágyújtani, inkább a bokor védelmét kereste. Elég nagy volt ahhoz, hogy egy picit görnyedt háttal, de beülhessen alá, és a pár csepp ami becsepegett a lány feje tetejére, már semminek számított. Fél percig próbálkozott a meggyújtással mire sikeresen meggyulladt, és elégedett mosollyal kifelé bámulva szívni kezdte.
Meredten bámulta a mellé lehulló hamut, így nem vette észre, hogy valaki közeledik. Az eső zaja miatt hangokat sem hallott, csak azt vette észre, hogy egyik pillanatról a másikra valaki odamegy hozzá, és ajkára tapasztja az övét. Nem volt ideje reagálni, meglepetten pislogott a srácra, aki elhúzódva tőle egyből a kezéhez nyúlt, hogy elvegye a cigijét. Mindezt a lány felvont szemöldökkel figyelte, azért ahhoz nincsen hozzászokva, hogy idegenek csak úgy lesmárolják egy bokor alatt.
-Hát te meg ki a jó franc vagy? -a kérdésre kérdéssel felelt, valahogy nem tudta felidézni a gyerek nevét, bár az arca ismerős volt neki. Gondolta, hogy valami van vele, és nem csak jókedvében kezdte el ott ölelgetni, ezért közelebb hajolt, hogy szagmintát vegyen.
-Mennyit ittál te jómadár? -megingatta a fejét, és bele is ment a játékba. Az ajkát nézte miközben félig felé fordulva végigsimított az arcán.

Zsolti


Eszébe sem jutott Mirának, hogy fázik bármije is. Azt sem nagyon vette észre, hogy a talpát amíg elért a bokorig, végigkaristolták az ágak és minden ami csak útközben hozzáért, csak a vérre figyelt fel, de nem zavarta.
Azért jól esett neki a felső, amit ráterített, de továbbra sem tért észhez, és jobban érdekelte, hogy mégis ki az a bátor, aki csak így ezt megteszi.
A neve hallatán sem lett okosabb, de elkönyvelte magában, hogy oké, megvan a neve, biztos ismerik is egymást, és ennyi. Majd mostantól emlékezni fog rá, azért egy ilyet csak nem felejt el.
-Veszem észre, Zsolti -Mirás félmosolya kiült az arcára, ahogy megsimította a srác arcát. Még egy csókot is kapott, most kivételesen a kezére, és mielőtt a mosolyon kívül bárhogy is reagált volna, odahúzta magához. Gyorsan, hogy ne égesse el a fiút, elnyomta a csikket a földön.
A lány ránézett a kezére, és csak akkor fedezte fel, hogy milyen libabőrös. Most már tényleg fázott, a vizes ruhája nem sok melegséget adott.
-Azt már messziről kiszagoltam volna -válaszolt természetesen, egy apró vállrándítás kíséretében. Önkéntelenül oldalra döntötte a fejét, hogy jobban hozzáférjen a nyakához. Kellemes érzés futott végig rajta, egy pillanatra behunyta a szemét is.
Egy cseppet sem félt, a vihartól sem, tőle meg főként nem, hisz bárhogy nézzük, több esélye lenne az ártalmatlanná tevésben, főleg mivel folyton készen van rá, hogy a pálcájáért nyúljon. Ez még álmában is így van.
-Nem gondolod, hogy tilosban jársz? -több dologra is gondolt ezzel burkoltan. Míg feltette a kérdést, hátával hozzásimult Zsolt mellkasának, és a kezeire helyezte a sajátjait.

Zsolti

-Remek -vigyorodott el. Legalább tisztában van vele, hogy egy, késő van már ahhoz, hogy kint ücsörögjön egy bokor alatt a viharban, kettő, pont ezt egy prefivel teszi, három, mindezt természetesen részegen. Na jó, azért a részegségtől messze van, de kissé illuminált állapotban került elő, és Mira is tudta ezt jól, egyből tudja, ha valaki ittas.
Kuncogni kezdett azon, ahogy az egyébként nyilvánvalóan fiatalabb fiú kinyilvánította érzéseit. Hát őszintén szólva előző este jobban érezte magát Olivér társaságában, de azért szereti, ha egy férfi rámenős, és ezt nem bunkó módon csinálja.
A simogatásokra halkan felsóhajtott, de nem tudott elszakadni a jelentől. Valahogy az a felszabadult érzés nem érte még el, és így nem is tudott teljesen oda koncentrálni Zsoltira.
-Igen, eléggé...de engem nem zavar -megvonta a vállát. Igazándiból nagyon szereti az esőt, meg azt is, ha megázik. Csak a didergés ellen vannak kifogásai, azt meg most el is felejtette, hogy egyáltalán van. -Te is csurom víz vagy.
Egyre jobban nem akarta ezt az egészet. Viszonozta a csókokat, de kelletlenül, és cseppet sem élvezte. Nem a sráccasl volt a baj, hanem azzal, hogy folyton az Ő arca lebegett a szemei előtt, és nem tudta kikapcsolni az agyát.
-Zsolti...én...ne... -eltolta magától, és ezzel a lendülettel fel is ült, az arcára és nyakára tapadt haját hátrasöpörve. -Ne haragudj de nem fog menni -megrázta a fejét, és felállt, a papucsát a bokor alatt hagyva futni kezdett át a kapun, be a kastélyba.

A Rellon elszabadul éjjelén
Fejtörő Angyalommal

Nem éppen most volt, már eltelt pár nap azóta, hogy megismerte a partnerét. Mármint azt a partnerét, akivel éppenséggel csak egy ártalmatlan dolgot terveztek be, a rellonos nagy banzáj alkalmára.
Az lényegtelen, hogy pontosan hol, a lényeg, hogy lebuktatta a kis franciát, amint takarodó után áldozatot keresett magának, akinek bizony felvághatja a bőrét. Éppenséggel ez nem jött össze neki, viszont az éppen járőröző prefektuslánnyal sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnie. Nem félt megmondani, hogy pontosan mi a jó francot csinál, és bizony, ez tetszett a feketeségnek. Folytatása az volt, csak nem nyilvános.
Már csak az a része nyilvános, hogy amikor megtudta, hogy mit is tervez a banda, felkereste őt, hogy ugyan már, nem akar-e a társa lenni egy kis lopásban. Nem nagy dolog, csak ha már a házverseny végén kullognak, legalább a kupa legyen egy estére az övüké...
A KH-ba beszélte meg vele a randit, ahova kicsit késve, de legalább jól kinézve érkezett. Fekete rövidnadrágot és ugyanilyen ujjatlant húzott, egy vastagabb, fonott övvel feldobva, a lábán pedig -mint mindig- magassarkú villogott. A szeme extra kiemelést kapott, és így, a hajával együtt eléggé sötét kinézetet alkotott. A haja minden lépésnél súrolta a vállát, és mielőtt kézen fogva távoztak, hátradobta az egész loboncot.
-Azért valamerre még mehetnénk miután elvittük a kupát... -jegyezte meg miközben belépett a Trófeaterembe. Mit sem törődött vele, hogy ki van a helyen. Gyors pillantást vetett körbe, a pálcáját előreszegezve sétált lassan beljebb.