Az esküvőnk
Róma, Loveguard birtok
2014. június 14.IkrekA ruha, és a
csodahajEljött a Nagy nap. Az esküvőjét minden lány tökéletesnek képzeli el, és igyekszik olyan szervezőbrigádot felfogadni, akik mindenben a kedvére tesznek, hogy ez az Ő tökéletes napja legyen. Na, hát ez több esetben is eltér attól, mint amilyen a Loveguard-Földesy esküvő. Az első eltérés az, hogy Mira a szervezésben nem sokat segíthetett, csak az elején. Aztán ahogy kiderült, hogy terhes, Kristóf már nem hagyta neki, hogy újabb idegeskedésnek tegye ki magát, és baja legyen a két kis ikernek. A vőlegény nagyon kitett magáért az utóbbi hónapokban. Egyszerre volt négy helyen, és csinált hatvanféle dolgot, és még mindig nem zavarodott bele. Főnyeremény.
Az esküvőt szépen meg is szervezte, csak azzal nem számoltak, hogy ez az a stresszes nap, amikor jó meginni pár nyugtatófőzetet, mert az lesz, ami Mirával...
Egész éjszaka nem aludt, részben a háromhetes kisfiúk miatt, részben meg hát amiatt, hogy már javában kattogott az agya, és hajnalban már az erre felbérelt emberek elkezdték felállítani a díszítéseket, meg mindent ami kell. Ébreszteni sem kellett, Krisi előtt felkelt, és lezuhanyozott, hogy ezzel is előrébb legyen. Muszáj volt valami ételt kétszer is magába tuszkolnia a kicsik, meg az ájulás elkerülése végett, de alig várta, hogy ott üljön a szobájában, és az utolsó simításokat végezzék rajta.
A sminkes és a fodrász egymást váltva dolgoztak, varázsolták gyönyörűvé a feketeség egész fejét, mindeközben Mira próbálta elkerülni, hogy lebőgje a szemfestékét. A gyomra görcsben volt, és az sem segített ezen, hogy mellette pár méterrel Ali próbálta nyugtatni keresztfiát, Domit, amire persze Valentin is rákezdett.
- Add nekik a cumit, attól elhallgatnak - szólt oda fáradtan barátnőjének.
A sírás nyöszörgéssé csendesült, az ajtón kopogtattak. A virágokat intéző nő lépett be, maga előtt lebegtetve a koszorúslányok, és a menyasszony csokrát. Ezt Amira a tükörből látta meg, de olyan gyorsan állt fel, mintha végig ott lett volna, a nő előtt.
- Kisasszony, megho...valami baj van? - ijedten pillantott a lányra, ugyanis egy cérnaszálra volt tőle, hogy Amira megölje pusztán a szemeivel.
- Valami baj?! Ez mi a varangy? Mintha a fiaim pelenkáját fűzték volna a csokorba - hangját csak egy kicsit emelte fel, esze ágában sem volt kiabálni, de érezni lehetett az élt benne. Mielőtt még bármi mást mondott volna, az anyja megragadta a nő vállát, Aliyaah pedig a menyasszony kezét, ezzel szétválasztva őket.
- Ali... - lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Nem akart sírni.
- Mi a bajod Mirus? Mindjárt hozzámész álmaid férfijához - Aliyaah volt jó ideje a lány Nagy Ő-je, csak lányban és barátként, így a szavaira kicsit megnyugodott, és elmosolyodott. Karba tett kezekkel nézett körbe a szobában, az órára pillantva. Kettő óra.
- Ó Merlin, negyed óránk van, és még a ruhám sincs itt, se a gyerekeké...köntösben kell az oltárhoz mennem? - soha nem látszott még ennyire kétségbeesettnek. Csodaszép volt, a szemén mégis csak a riadtság tükröződött.
A szobájában ki és be futkostak az emberek, a sminkes, a fodrász, a virágos, a családtagok...egy perc nyugta se volt a lánynak, és még azt sem hagyták, hogy a kezébe vegye a fiait, akik torkuk szakadtából üvöltöttek már. Érezték ők is a feszültséget az anyjukon, aki nem ment abba bele, hogy ők a saját szobájukban várják meg, és majd lent láthatja őket.
Se Ali, se Mich nem tudták teljesen lecsillapítani őket, és a menyasszony is egyre idegesebb volt, mert már eltelt negyed óra, lassan kezdeni kell, de ő még mindig ott ül egy köntösben, míg a koszorúslányok már régen a ruhájukban mászkálnak. Fél három előtt tíz perccel nyitott be a szobába Mira apja és Maxie, akik egy dobozt, és három eltérő nagyságú ruhás zsákot vittek be. Ebben rejlett a kis Nóri, Daniel, az ikrek, és Mira ruhája, amiket a szabó az utolsó pillanatra hagyott.
- Visszük a gyerekeket, te pedig segíts a lányomnak az öltözésben, rendben? - Eric kérdőn pillantott Alira, majd kivitték a kisfiúkat, Nóri és Daniel pedig a folyosón vártak. A feketeség egészen addig a kedvesétől kapott nyaklánccal szórakozott, míg barátnője ki nem csomagolta a gyönyörű ruhát.
- Remélem, hogy ezzel nem lesz baj, különben nem tudom mit csinálok - mondta egykedvűen, aztán odasétált, hogy megnézze a ruhát. Mosoly ült ki arcára, pontosan olyan, mint ahogy elképzelte.
A tükör előtt állt, talpig fehérben, lábán a magassarkú szandáljával, és a hasát behúzva hagyta, hogy kissé rángassák a fűző megkötése miatt. Végig bámulta magát, de csak az ismeretlen ürességet látta a szemében. Leblokkolt. Az a reccsenés zökkentette ki, amit a háta felől hallott. Szemei kikerekedtek, a tükörből látta, hogy tanúja szemei szintén.
- Ne, mondd, hogy nem...ne... - mereven nézett előre, és már nem tudta megállni, hogy el ne sírja magát. A kezét az arcához emelve potyogtatta könnyeit, és a mellette levő fotelra rogyott. Már nem tudta a két kezén sem megszámolni, hogy hány hiba, vagy feszültségkeltő pillanat volt ezen a napon. Újabb percek teltek el azzal, hogy a menyasszony telesírta a zsepiket, de eközben a ruha ügy simán megoldódott, csak Ali pálcájára volt szükség. Még néhány mély levegő és szipogás, és Mira újra tükörbe nézett. A sminkje egy cseppet sem kenődött el, de nem látta magát olyannak, mint ahogy elképzelte. Boldognak.
A szoba ajtaja elől hangos vitatkozás, és babasírás hangja szűrődött be. Amira ezzel már nagyon felhúzta magát, és az ajtót kivágva lépett ki az apja elé, aki az anyjával és Daviddel vitatkozott, kezükben a síró Domival.
- Add ide azt a gyereket - mordult rá az apjára, és elvette tőle a fiát, akin tökéletesen állt a babaöltöny. A karjába fektetve próbálta nyugtatni, de csak magát hergelte, és ez ment perceken keresztül, mígnem Mira elindult a folyosó végén levő szoba felé, ahol Kristóf készülődött.
- Nem mehetsz be Mirus! Kristóf nem láthat az esküvő előtt - David a lány után futott.
- Nem érdekel, David. Az én férjem lesz, az ő fia bőg a kezemben, és ha be akarok menni, akkor bemegyek - nehezen fogta vissza az újabb könnyeket. Néhány pillanatig farkasszemet nézett a sógorával, majd lenyomta a kilincset, és maga után egyből be is vágta.
- Kristóf?
Szégyelld össze meg vissza magad. Fujj.