31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Turnman Katalin összes RPG hozzászólása (93 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Le
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. február 7. 22:04 Ugrás a poszthoz

Hoppanálás vizsga

Kissé nyúzottan vánszorgok ki az ágyból olyan fél kilenc tájban. Nagyon nehezen sikerült elaludnom, egész este a vizsgán járt az agyam, és még hajnalban is felkeltem egyszer azzal a tudattal, hogy elaludtam és el fogok késni. De aztán még gyönyörűen sikerült visszaaludnom, most meg kicsit kialvatlan vagyok. Viszont a legalább a nagy vizsgadrukkot, sikerült kialudnom. Elvégre mi történhet? Tudom az elméletet, a gyakorlat is ment az órákon. Nincs miért aggódnom. Inkább csak jóleső izgalom marad bennem.
Nem vittem túlzásba az kiöltözést, egyszerűen csak egy karcsúsított derekú kabát-farmer-bokacsizma összeállítást húztam magamra. De bármennyire gyorsan össze is készültem, azért nem sikerült Yar előtt érkeznem. Azonnal mosolyra húzódik a szám, amint meglátom az exrellonost.
- Szia! Naná! Ch, mi az, hogy ha kellek? - sértődöttséggel vegyes felháborodást színlelek, majd vigyorogva ölelem át a fiút.
Nem nagyon kell várnom, hogy Yar felemlegesse a múltkori félresikerült gyógyítási kísérletemet. Pirulva elvigyorodom, de annál nagyobb lendülettel vetem a vállam a fiúnak és taszítok rajta egyet.
Néhány perc alatt meg is érkezünk a Boglyas térre, ahol már vár minket a bizottság és Holló professzor. Köszönök a komor ábrázatú férfiaknak, majd egy rövidke bevezető után megtudjuk a konkrét feladatot is. Örülök, hogy Yar kezd és nem én. Valami nyakatekert logika alapján ugyanis biztos vagyok benne, hogy ha neki sikerül, akkor utána nekem is menni fog.
Mikor aztán rám kerül a sor, igyekszem kizárni a fejemből a gondolatot, hogy a bizottság minden tagja engem figyel. Nézhetne az egész falu, akkor is meg kell tudnom csinálni a feladatot. Nagy levegőt veszek, kifújom, ezzel is jelezve, hogy most akkor nekikezdek. Jól megnézem magamnak a kút bal oldalát. Ez a meghatározás azért jóval lazább, mint mikor egy karikára kell koncentrálni. Legalábbis remélem, hogy amíg nem túl nagy a távolság, nem kötnek bele, hogy pontosan hány centire bukkanok fel a kút mellett. Miután rögzítem magamnak a pontot, ahová meg akarok érkezni, végigmantrázom magamban a három C-t. Elképzelem a folyamatot, ahogy beszippant a vákuum, egy rövidke pillanatra sehol sem vagyok, aztán a gondolatban ismét a szökőkút bal oldalának képére koncentrálok, látom magam előtt, hogy oda érkezem meg. Ekkor célirányosan sarkon fordulok és belevetem magam a semmibe.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. február 12. 21:24 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Amolyan lemondó, "menthetetlen eset vagy" kifejezést villantok Yarra, de aztán szinte azonnal rosszallóan fejcsóválva el is vigyorodok, mert jól esik a bók. Tudom, hogy Yartól nem kell "komolyan vennem" az ilyeneket, és ez felettébb üdítő érzés. Ez is a Yarral való furcsa kapcsolatom része, mert nem tagadhatjuk, hogy volt azért egy jelentős csavar a barátságunkban. Azóta nem próbáltam definiálni, hogyan is áll össze ez a kapcsolat. Yar mindig is szívesen dobott be ilyeneket a beszélgetésünkbe, és igazán soha nem is törődtem vele. Valahogy teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy viccesen tálalt bók, nem több, mint ami. Soha nem is tudtam magunkat elképzelni egy párként, nem is akartam, sem az előtt, sem az után. Mégis, ha szigorúan megvizsgáljuk, valamiféle vonzódást mégiscsak érzünk a másik iránt. Röviden tehát, kicsit zavaros. De amíg egyszerűen jól érzem magam Yar társaságában, nem teljesen mindegy?
Aztán a Hullócsillag Kupára terelődik a szó, és őszintén meglep, hogy Yar ennyire aggódik értem, amikor még én sem aggódok magamért. Bár igaz, alapvetően végig sem gondoltam a veszélyeket.
- Na, jó, megbocsátok érte - felelem nagy kegyesen - De akkor vissza fogok térni szellemként és örökre kísérteni foglak. - fenyegetem meg nevetve.
Yar diplomatikus válasza mögött azért érzem a szemrehányást, hogy alapvetően abba sem kellett volna hagynom a sportot. De örülök, hogy sosem vette a szememre a dolgot, és nem kellett magyarázkodnom. Nem mintha olyan nyomós érveim lettek volna, egyszerűen csak kicsit meguntam a dolgot, a vegyes csapatok hangulata egyébként sem volt ugyanaz, mint a házcsapatoké. Meg...nem is tudom, biztos voltak még okaim.
A beszélgetés témája az akadálypályára terelődik, és Yar meg is erősíti a feltételezésemet, miszerint a tanítványa egy lány, noha a név nem sokat mond nekem.
Aztán hozzákezdek melodimágiával megvizsgálni Yart, kicsit viccesen indul a dolog, egyáltalán nem vagyok olyan magabiztos, mint amilyennek tűnni szeretnék.
Yar szemöldökhúzogatását csak egy szemforgatással reagálom le. Hogy miért kell neki minden ilyesmit megjegyeznie? De azért, amikor mégis lekerül róla a felső, önkéntelenül is elkalandozik a pillantásom. Yar nem jelzi, hogy észrevett volna belőle bármit is, és a beszélgetésünk is tovább gördül. Szóba kerül, hogy mi lesz velünk ötödév után.
Yar hangja furcsán komolyan, szinte már ünnepélyesen hangzik. Mintha legalább most látnánk egymást utoljára. Bár érzékelem a megváltozott hangulatát, mégis úgy döntök, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Rám ugyan nem ragasztja át ezt a komoly hangulatot!
- Bizony elválnak útjaink! - sóhajtok fel teátrálisan. Nem akarom őt kifigurázni, eszembe sem jut, hogy esetleg bántásnak veheti. Közben még eltúlzott mozdulatokkal egy nemlétező könnycseppet is letörlök a szemem sarkából. Soha meg sem fordult a fejemben, hogy ötödév után ne tartanánk a kapcsolatot, nem is tudom komolyan venni ezt a témát.
- De ne aggódj, néha mindenképpen felbukkanok majd, hogy veszélyeztessem a testi épségedet - vigyorgok a fiúra.
Aztán nekilátok a fájdalomcsillapításnak,amiről azt hiszem, hogy nagyon jól megy, de alig hogy abbahagyom a műveletet, kiderül, hogy kicsit túllőttem a célon. Yar félrehajló feje, löttyedten lógó karja kissé groteszk látványt nyújt, főleg, hogy mindezek ellenére még kuncog is a dolgon. Valószínűleg ő csinálja jó. Én azonban nem tudom ilyen lazán venni a kudarcot. Ugyanis legfőképpen ezt látom a dologban. Megpróbáltam, igyekeztem és elrontottam. Képtelen vagyok normálisan végrehajtani a varázslatot. Én tehetek mindenről. És csak rontottam a helyzeten. Nem is kellett volna megkísérelnem ezt az egészet. Honnan is gondoltam, hogy menni fog?
- Most..öööhm... sajnálom, megvárjuk, hogy mikor múlik el. Nem lehet maradandó - próbálok higgadtan és tisztán gondolkodni. De azért a hangom megremeg a gondolataimat lassan megbénító görcsös, szorító érzéstől, amit egyelőre próbálok legyűrni. Nem bírok a fiú szemébe nézni, szörnyen szégyellem magam, nem lepődnék meg, ha többé nem hagyná, hogy rajta gyakorlatozzak.
- Nem is érzel semmit? - kérdezem félénken, közben közelebb húzódok hozzá, hogy megtapogassam a karját. Igazából még az lehetne további gyakorlás, hogy most megnézem, mégis mit csináltam a szöveteivel, mi változott a korábbi állapothoz képest. Közben mégiscsak felpillantok rá véletlenül, találkozik a pillantásunk és hirtelen a korábbi szorító érzés felerősödik. Hatalmas gombóc keletkezik a torkomban, a szemem pedig könnyekkel telik meg. Érzem, hogy elég egy nyikkanás, és átszakad a fal, ami még visszatartja a sírást. Nem szabad sírnom. Miért akarok sírni? Ez butaság. Azon kellene gondolkodnom, hogy hogyan hozom helyre a dolgot. Most Yarról van szó, nem rólam. Semmi okom erre. ~ Nem, nem, nem, nem~
- Ne haragudj! - suttogom, majd átölelem a fiút. Bár ezzel nem őt, sokkal inkább magamat akarom vigasztalni, belefúrom az arcom a vállába, és hagyom kibuggyanjanak a könnyeim. Aztán csöndesen rázkódva adom át magam a zokogásnak. Teszek egy próbát, hogy abbahagyjam, mert hiszen ennek semmi értelme, nem lenne szabad sírnom. De ahogy erre gondolok, csak még hevesebben rázkódok, néhány pillanat múlva pedig már meg sem tudnám mondani, hogy konkrétan, miért is törött el a mécses.

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. február 26. 19:03 Ugrás a poszthoz

Misi

Farkaséhesen és elég fáradtan, ami nálam egyenlő a kissé pihent agyú, szórakozott és ingerlékeny állapotommal, esek be a nagyterembe. Volt egy elég tanulságos beszélgetésem Warrenel az aurori szakmáról, ami még mindig foglalkoztat, és egyébként pedig szorgalmas tanulással töltöttem a napot.
Levágódok egy üres székre a Misiék asztala melletti asztalhoz, mégpedig olyan pozícióban, hogy a rellonos fenegyerek háttal van nekem, viszont a vele szemben ülő fiúcskára tökéletesen rálátok. Igazából elsőre fel sem ismerem Misit, nem is foglalkozom velük, mert inkább azzal törődök, hogy ipari mennyiségű rizst halmozzak a tányéromra és lelocsoljam egy liter majonézzel. Csak a fiú hangja alapján jövök rá, hogy Misi ül ott átellenben. Döbbentem igyekszem felfogni, hogy Misi egy gyereket etet. Ha épp nem fenyegetné a gyereket, még nevetnék is ezen a furcsa képen, vagy talán el sem hinném, hogy tényleg Mihael az. Na nem mintha olyan nagyon ismerném a rellonost, de volt egy kis afférunk, meg egyébként is folyton hallani róla ezt-azt.  De visszatérve a jelenbe, megáll a kezemben a villa, miközben hallgatom, milyen könyörtelen, hideg hangon félemlíti meg az óvodásforma gyereket. Azonnal megsajnálom szegény párát, amiért a rellonossal van, bár arról (a döbbenet miatt) lekések, hogy közveavatkozzam a jelenetnek, mely következtében a kis lurkó máris tömi magába az egyébként nem túl guszta szendvicset.
Kaját mosoly jelenik meg az arcomon, kicsit meg akarom leckéztetni Misit, meg egyúttal talán jobb kedvre deríteni a gyereket is. Rövid ideig gondolkodok, mivel érhetném ezt el, majd a rellonosra irányítva a pálcám nonverbálisan elvégzek egy fognövesztő ~Densaugeo! ~ és egy szemöldök növesztő ~Fronscresco!~ átkot. Csak azt sajnálom, hogy így hátulról nem fogom látni a fejét, és kénytelen leszek a kicsi fejéről leolvasni a hatást.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. március 2. 22:35 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

- Ugyan már, azért annál majd gyakrabban is láthatjuk egymást, hogy elkezdj hiányolni - nem akarom, hogy Yar ilyen komolyan beszéljen erről, nem tudom miért, de egyszerűen elutasítom a gondolatot, hogy a következő tanévtől ne lássam ugyanilyen gyakorisággal.
Minden olyan jól indul, oké, azt leszámítva, hogy letarolta a gurkó. De egyébként egészen idillinek mondhatnánk ezt a véletlen találkozást, felmerülnek a szokásos témák, kviddics, Yarics szerelmi élete, iskola, a jövő. Meg persze nem marad el a viccelődés sem. Vagyis a szokásos, Yarral jó találkozni, szeretem, hogy mindig tudta mit akar, és közben (látszólag legalábbis) könnyen veszi az elébe gördülő akadályokat, és úgy általában feltölt energiával.
Akár most is lehetne így, de segítségnyújtás helyett csak rontok a helyzeten. Hirtelen rengeteg minden tolul fel bennem ennek az egyetlen, ha úgy vesszük, apró mozzanatnak a kapcsán. Eltörik a mécses, egy már nem is akarom visszafogni a könnyeimet. Ha lehet, Yar nyugtató suttogására csak még hevesebben rázkódok, és még szorosabban bújok hozzá. Egy részem nem akarja, hogy így lásson, a másik felemet viszont ez egy cseppet sem érdekli. Lassan igyekszem erőt venni magamon, elhalkul a zokogásom, elapadnak a könnyeim és furcsán megkönnyebbülve érzem magam. Sikerül egészen lenyugodnom, azonban Yar első megszólalására azonnal megint könnyek gyűlnek a szemembe, képes lennék újabb lendülettel folytatni a sírást. ~ Hát nem érti, hogy nem csak a keze a gond, hanem... hanem minden...~   De ezúttal már nem ér felkészületlenül az inger és sikerül leküzdenem. Nem szólok semmit, csak nagyokat pislogok és mélyeket lélegzem. Szótlanul hagyom, hogy Yar letörölgesse az arcom (~Rettenetesen nézhetek ki, dagadt szemekkel és piros arccal~ ), és még valami mosoly féle is felbukkan a szám sarkában. Igyekszem rendezni a gondolataimat, adni valami magyarázatot magamnak és neki is. De nem tudom szavakba önteni, hogy mennyi minden gyülemlett fel és folyt ki a könnyek közepette most belőlem. Csak nézem Yart és végtelenül örülök, hogy itt van velem.
- Héj! - felháborodva, de ugyanakkor széles mosollyal az arcomon, a keze után nyúlok, azzal a szándékkal, hogy ráüssek a neveletlen testrészre, de Yar gyorsabb mint én, megállok a mozdulat közepén.
- Én ilyen fejjel, most biztos nem megyek emberek közé! - vetek ellent a javaslatának. Ezt ő sem gondolhatta komolyan.
De tiltakozás ide vagy oda, végül mégiscsak hagyom magam meggyőzni arról, hogy nem nézek ki olyan rettenetesen, na meg hogy jót tesz a séta, meg a vajsör, meg a nosztalgia, meg a tánc. De azért még egész úton sorolom az ellenérveket, hogy miért is nem akarok én most Yarral menni a faluba.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. március 30. 00:20 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

- Bocs, nem tudtam, hogy az a cél, hogy félholtra veresd magad - kissé ingerülten fújom ki a levegőt. De ahogy kiejtem a szavakat, szinte azonnal meg is bánom őket. Nem akarom Yart még jobban hergelni, bár félek, sikerült. Igazából nem tudom megítélni, hogy ki nyerte volna a verekedést, mert még azelőtt elrángattam a szőkét, hogy nagyon komolyra fordult volna a helyzet. Tudom, hogy nyugodtnak kellene maradnom, és egyszerűen nem foglalkozni Yar szavaival, de nem megy. Hiába tudom, hogy nem gondolja, nem gondolhatja komolyan, amiket mond, azért mégis fáj minden egyes szava, és hiába próbálom tartani magam, lassan sikerülni fog felhúznia. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, sosem láttam még ilyennek, így egy kicsit meg is rémít a dolog.
A lakásban körbepillantva megállapítom, hogy nem nem túl sok változás történt, mióta a múltkor megmutatta nekem a helyet. A cuccai nagy része még mindig dobozokban van. Leveszem a dzsekim és csak lehajítom az egyik kartondobozra, a hajamat pedig lazán felkötöm - úgy érzem, neki kell gyürkőzni a következő perceknek. Közben egy pillanatra sem veszem le a szemem Yarról, ahogy kissé imbolygó léptekkel kezd el járkálni a lakásban. Nem tudom kivenni, hogy konkrétan mi is van azon a képen, amit olyan indulatosan ránt elő majd hajít el, de sejtéseim azért vannak. Ezeket azonban egyelőre megtartom magamnak, majd Yar magyarázatot ad a viselkedésére ha akar, ha meg nem, nos... igaza van, nem vagyok az anyja, hogy számon kérjem.
- Jól van, ne aggódj, el fogok menni és a pálcádat is visszakapod, de előbb indíts a fürdőszobába - igen, most kicsit talán tényleg anyáskodó hangot ütök meg. A hangomból egyértelműen árad, hogy nem, nem fogom itt hagyni, és nem nem fogja visszakapni a pálcáját, amit egyébként időközben a táskám mélyére süllyesztettem, az kéne még, hogy varázsoljon is itt nekem.
- Na, gyere - gyengéden karon fogom - már ha hagyja - és a fürdőszoba irányába terelgetem. Már az is egy külön kaland, míg eljutunk addig. A fürdő is olyan, mint a lakás többi része, hatalmas, modern. Úgy tűnik, ide legalább már rendesen bepakolta a dolgait.
- Ne gyere ki, amíg meg nem fürödtél - ezzel én már igyekszem is kifelé a helyiségből, és csak remélem, hogy hallgatni fog rám.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. március 30. 17:34 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó

Nem fűzök további megjegyzést a témához, higgyen csak amit akar, legyen övé az utolsó szó. Bár egy sokat mondó szemöldökfelhúzást és fejcsóválást azért megengedek magamnak. Az egyik pillanatban még viszonylag lazán kezelem a helyzetet, úgy vagyok vele, hogy ráhagyok mindent aztán majd lesz valami. A másik pillanatban azon rám tör az érzés, hogy milyen kis elveszett így és kótyagos, és hogy gondoskodnom kell róla, rendbe szedni. És erre jön a pillanatnyi kétségbeesés, amikor leesik a tantusz, hogy bizony nagyon rosszul csinálom, bármi is legyen a cél. Láthatóan Yar csak egyre mérgesebb, esze ágában sincs azt csinálni, amit mondok neki, és én meg szépen fokozatosan egyre jobban elvörösödök. Egyáltalán nem tartom viccesnek a poénját, amin magában olyan jól röhög. De pár szúrós pillantással nem érek el semmit. És a sértettség mellett megint csak azt súgja egy hang, hogy nem lenne szabad komolyan vennem, csak összevissza beszél. Épp elég lenne, ha csak vele küzdenék, de egyelőre még magammal is harcolok, bizonygatom hogy az a legjobb, ha nem hagyom, hogy felidegesítsen, de... Elsőre fel sem fogom, hogy mit beszél, nem akarom elhinni.
- Először is: nem tudtam, hogy egyedül vagy, oké? De örülök, hogy előbb közölted a fél kocsmával, mint velem. Legalább lemaradtam a nyöszörgésről. Másodszor  - itt fintorogva végignézek csapzott haján, véres arcán, viharvert ruházatán - előbb megyek Felához halloweenkor csokit kunyerálni, mint hogy ezt kihasználjam... - nem, mindezt persze egy percig sem gondolom komolyan, de legalább már túl vagyok azon a ponton, hogy azon vacilláljak, hogyan kezeljem a helyzetet. Úgy, ahogy megérdemli. Tudom, hogy nemsokára meg fogom bánni, hogy kikeltem magamból, de jelenleg nem érdekel. Azért az egy picit visszaránt a valóságba, hogy Yar hagos puffanással elvágódik a padlón. Tudatosítja bennem, hogy több dologról van szó, minthogy bunkó. Ettől függetlenül nem ugrok azonnal oda hozzá, karba font kézzel nézem, hogy megpróbál feltápászkodni. Már majdnem megérint, hogy ilyen magatehetetlennek látom, de aztán sikerül elűznie az efféle  gondolatokat, amint kinyitja a száját.
- Hogy mi van?! Persze, mert neked minden összejön, te mindent tudsz, Yarista Palarn a nagy kviddics sztár. Hát rohadtul semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok az életemmel! Törődtél volna a... - elharapom a mondat végét, mert közben rájövök, hogy nagyon elragadtattam magam, és nagyon nagyon övön aluli lenne az ütés. Kicsit el is szégyellem magam, hogy egyáltalán kigondoltam a dolgot. Dühtől lángoló tekintettel nézek le rá. Elvégre lényegében most közölte velem, hogy a jövőben nem szándékozik ápolni a barátságunkat. Fújok egy nagyot. Ennek a beszélgetésnek semmi értelme.
Egy remek módot találok rá, hogy kimeneküljek belőle. Legalábbis elsőre annak tűnik. Óvatosan kikerülöm, ha kell átlépek Yar felett a sarokkádat elérve megnyitom a hideg vizet, zuhanyra állítom a csapot és egyenesen Yar arcára célzok vele. Hátha észhez tér...ha nem, akkor egyszerűen meg megérdemli.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2014. március 30. 17:40
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. március 30. 21:58 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó:D

- Persze, ha szeretnéd ezentúl napjában három kérdezem majd meg, hogy szakítottatok-e - fájdalmasan a tenyerembe temetem az arcom Yar kérdését hallván. Azért elgondolkodtató, hogy mennyire nincs észnél, bár ha így folytatjuk lassan az én agyamat is elborítja a vörös köd.
- Őszintén, nem tudom - tárom szét a karom. Ha nem akarja velem megosztani a dolgait, hát ne tegye. Nem érdekel.
- Itt vagyok, mert törődöm veled, te nyomi, és mondjuk azt akarom, hogy esetleg odakerülne a sor, ne itt a fürdőszobapadlón fulladj meg a saját hányásodban - kicsit lehalkítom a hangom, most szinte komolyan beszélek, bár nem tudom, ezt ő mennyire képes érzékelni. A kissé morbid elképzelés mellett azért érződik a hangomon, hogy a paraszt viselkedése meg a saját dühöm ellenére, azért továbbra is az a célom, hogy vigyázzak rá. Lehet, hogy egyszer majd ez a fene nagy hűségességem és kitartásom visz majd a sírba.
Megütközve nézek rá, nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam. Ezt... ezt tényleg nem gondolhatja komolyan. És még a gyengélkedőt is képes felemlegetni. Ha tekintetemmel képes lennék varázsolni, Yar most egy csinos kis Cruciatus-átoktól görnyedezne. Igazából csak most tudatosul bennem, hogy még sosem veszekedtünk Yarral. Legalábbis nem emlékszem, hogy lett volna köztünk olyan nézeteltérés, amit ne tudtunk volna kulturált körülmények között megoldani. Ugyanakkor sok olyan eset is felrémlik, amikor meg csak nem akartam vele vitatkozni és inkább csöndben maradtam, most bánom ezeket a helyzeteket. Most jövök rá, hogy azzal, hogy Yar a legjobb barátom, egyúttal ő az, aki a legjobban képes megsebezni. Ebbe még sosem gondoltam bele, nem kellett.
- Amikor egyébként semmi keresnivalód nem volt a gyengélkedőn, csak jöttél tátani szádat azon, hogy mi lett velem. Szerinted én akkor kértelek, hogy odagyere? Nézzél magadba és szálljál le az én életemről! - megint emelkedettebb hangon beszélek, egészen belelovalom magam a dologba.
- A barátnőddel, hogy ne lépjen le - a szám elé kapom a kezem, és nagy ijedt szemekkel pislogok Yarra. Ezt nem akartam...kicsúszott. Csak úgy félvállról vetem oda neki ráadásul, miközben már éppen a zuhannyal foglalatoskodom. Az agyam teljesen leblokkol egy pillanatra, mert őszintén szégyellem magam, mert úgy érzem, átléptem egy határt. De ekkor már benne vagyok a cselekvésben, nem állok meg bocsánatot kérni, inkább egy adag vízzel akarom elmosni a szavaimat. Mikor a vér egy részét sikerül lecsapatnom az arcáról elfordítom róla a zuhanyzófejet.
- Igen, nagyon! - de nincs időm örülni, mert a szőke hirtelen és teljesen váratlanul felpattan a földről, a következő pillanatban pedig már a keze már az enyémet fogja. Túl későn kapok észbe, mire megpróbálok ellenállást kifejteni, már én is csurom víz vagyok. Ezzel még nem lenne baj, valahol meg is érteném, hogy visszajárt a locsolás, de Yar nem elégszik meg ennyivel. Hamarosan már nem csak a kezemet fogja, hanem azon van, hogy a kádba lökjön. Szerencsére annyira nem jó most még a mozgás koordinációja, így tudom magam tartani egy darabig. De sehogy sem tudok kicsúszni a fogásából. A küzdelmet végül a fizika dönti el. Már kénytelen vagyok egészen a kád falának hátrálni, aminek következtében elvesztem az egyensúlyom, megcsúszok a vizes csempén, és már dőlök is háttal a kádba. De nem egyedül, mert amint megéreztem, hogy nem fogok tudni megállni, azonnal belekapaszkodtam Yar fölsőjében és légyegében az esés pillanatában teljes súlyommal rajta csüngök. Így aztán ős is kénytelen borulni velem.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. március 31. 22:11 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Kicsit nehezen tudom követni Yart, kicsit meg is lep, hogy pont a megszólításon kapja fel a vizet, mert pont ez volt az, amibe nem vittem ellenséges töltetet. Sőt kifejezetten poénos hangzott lenyomizni Yart, éppen ezért ezt a témát válasz nélkül hagyom.
- Hogy mondhatsz ilyet?! - fakadok ki. Az az érzésem, Yar tényleg fel sem fogja mit beszél, és mennyire megbánt vele. Éppen ezért nem is tudom mit mondhatnék, hiszen ez az egész helyzet abszurd és értelmetlen. ha így folytatja, a fiúnak sikerül elérnie, hogy tényleg elveszítsem a kontrollt.
- Ákost ne keverd ide - sziszegem sötét pillantásokat lövellve a srác felé. Komolyan nem értem, hogy jön ez most ide, már persze azon kívül, hogy Yar egy újabb tőrt akar belém döfni. Sikerül is elérnie, hogy a következő megszólalására elég csúnyán vágjak vissza. Én is tudom, hogy aljas volt, de valahogy majdcsak együtt tudok élni a tudattal. Egyelőre pedig kisebb gondom is nagyobb ennél, Yar hirtelen felpattan, ellentámadásba lendül, aztán mindketten a kádban végezzük. Ezt nem terveztem be, amikor a fürdőszobába rángattam. A fejemet sikerül megóvnom, de egyébként érzem, hogy sikerült összeszednem néhány lila foltot. Kifacsarodott pózban beszorulok Yar alá, a lában teljesen ki van tekeredve, még mindig Yar fölsőjét markolászom, akinek a könyöke egyébként kifejezetten irritálja a vesém. Ráadásul a zuhanycső is itt tekereg közöttünk, könyörtelenül csorgatva a hideg vizet.
- Tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok, de azért nem kell így rám mászni - nyögöm teljesen függetlenül Yar beszólásától, azt igazából fel sem fogom rendesen, mert azzal vagyok elfoglalva, hogy valami kényelmesebb pozíciót vegyek fel, ám amíg Yar ebben nem hajlandó együttműködni, nem sok eredményre jutok.
- Tudod mit, igazad van, és az volt a legnagyobb hülyeségem, hogy valaha megismertelek - nem tűnik fel, hogy Yar hangja kicsit megváltozott, mintha még értelmes gondolatok is meghúzódnának a szavai mögött valahol jó mélyen. Sikerült annyira felhúznia, hogy biztos lehet benne, a haragom nem fog egyik pillanatról a másikra elillanni, belejöttem a gátlástalan és teljesen indokolatlan sértegetésbe.
- Mert állandóan hülyeségeket csinálsz - reflexből jön a válasz, nem gondolok bele, hogy lényegében semmi valóságalapja nincs annak, amit mondok. Közben végre  Yarnak is leesik, hogy ideje lenne lekászálódnia rólam, és némi fészkelődés után ki tudok kecmeregni alóla. Amint van egy kis mozgásterem, az első dolgom, hogy elzárjam a csapot, nagyon rossz ötlet volt ezzel játszani, ezt el kell ismernem.  Elhúzódok a kád távolabbi csücskébe és a falnak vetem a hátam, ha rendeltetés szerűen használjuk teljesen kényelmesen elférünk itt.
A megszólításra felfújom magam és még bele is pirulok a dologba. Tény, hogy eddig nem voltam túl sikeres, ha rajta alkalmaztam a melodimágiát. De azóta sokat fejlődtem, lám, mind ezidáig eszembe sem jutott, hogy esetleg most bevessem ellene.
- Most, kérlek szépen... - hatalmas sóhajt hallatok. A düh mellett egyre inkább tehetetlenséget érzek. Nincs értelme tovább marakodnunk, ez nem vezet sehová, bár már azt sem igazán tudom, mit akartam eredendően elérni.
- Most vagy megátkozlak, vagy sürgősen alkoholra van szükségem - döntöttem. Talán nem a legjobb döntés, de a lényeg az, így vagy úgy, de meneküljek ebből a helyzetből. Nem akarom végiggondolni, hogy miket vágtam a fejéhez és ő miket az enyémhez, igazságtalannak érzem, hogy kettőnk lelkivilágáért aggódjam, miközben ő láthatóan nagyon jól elvan, nem akarok felelősséget vállalni semmiért.

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 1. 22:44 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

- Te viszont már akkor is idegesítő voltál. És bezzeg aztán nem zavart, hogy... - nem tudok parancsolni a gondolataimnak sok elfojtott dolog tör most felszínre, és egyre nehezebben tudom ellenőrizni mi minden csúszik ki a számon a sértegetésen kívül. De azért még időben észbe kapok és inkább nem fejezem be a mondatot, reménykedve, hogy el fog siklani felette. Még magamban is fáj arra gondolni, hogy igazából mindig is érdekelt, sőt talán egy kicsit zavart, hogy Yar hozzám eredendően soha nem közeledett úgy. Az év 364 napján eszembe sem ijut a dolog, mert egyszerűen ez így van jól, ha lett volna köztünk valami, most egész biztos nem nyomorognék itt vele a kádban. Most viszont viszont mégis felszínre kerül bennem ez a nagyon nagyon mélyre eltemetett tüske, és félek, csak rosszabb lenne, ha megpiszkálnám, félek felhozni a témát Yar előtt.
- Rossz látni - vonom meg a vállam én is. Komolyan ez legyen minden bűnöm, hogy nem bírtam nézni, hogy Yar megvereti magát.
- Jaj, szegény, nem tud védekezni... - kifigurázom egy kicsit a fiút, közben fészkelődök egy sort, hogy én is elférjek a lábától. Ja igen, meg fel kéne állni, megkeresni azt a szekrényt, de egyébként meg olyan jól elüldögélek itt.
- Hááát, rendbe hozhatnám az arcodat, de kibírhatatlan vagy... - csak úgy félvállról válaszolok, érdeklődő tekintettel követve Yar mozdulatait, ahogy a fájós porcikáit tapogatja. Egyébként nem is nagyzolok, a legutóbbi találkozásunk óta már mellékhatások nélkül is megy a fájdalomcsillapítás. Bár valószínű soha nem lesz már alkalmam ezt bebizonyítani a fiúnak.
A megjegyzésére csak felhorkantok. Pedig már-már úgy tűnt, kezdenek lenyugodni a kedélyek, de nem, még mindig pofátlan. Visszavágásra azonban nem jut időm, mert Yar közben feláll, és nagyjából már abban a pillanatban látom is, hogy ennek nem lesz jó vége. De mire felfedezem, hogy el fogja veszteni az egyensúlyát, már meg is történik a dolog és egyenesen rámdől. Védekezően kapom magam elé a karom, legalább is védekezés a cél, de csak annyit érek el vele, hogy Yar kap egy gyomrost. Eddig még lehetne is poén a dolog, már formálódik is a fejemben egy újabb megjegyzés, de Yar öklendezni kezd, ami gyökeresen megváltoztatja a helyzetet.
- Pfuuuuj, nee - nyöszörgök, ugyanis nem tudok eléggé elhúzódni a srác elől, aki szabályszerűen beterít a gyomortartalmával. De nézzük a jó oldalát, legalább a hajam fel van kötve és az nem lesz tiszta dzsuva. Azért be kell vallanom, hogy elég kellemetlen helyzet, ha részeg srác rád dől és lerókáz, gyorsan szedem a levegőt, egyrészt mert teljesen a kádfalhoz szorít, másrészt mert ez az helyzet, ismét a dühömet, a tehetetlenségemet táplálja és még el is keserít kissé. Hogy lehet ilyen szerencsétlen? Hogy lehetek én ilyen szerencsétlen? Kellett neki inni! Kellett nekem hazarángatnom!
- Tessék, erről beszéltem - nyögöm, miközben nem túl finoman lelököm magamról Yar fejét, remélem beveri a kád szélébe. Majd ugyancsak nem törődve vele, hogy okozok-e neki közben fájdalmat, addig erőlködök, amíg felkelnem. Vele ellentétben nekem nem okoz nehézséget kiszállni a kádból, csak arra kell vizsgáznom, hogy ne csússzak el a vízen.
- Jól vagy azért? - fordulok felé aggódva, miközben lekapom magamról hordhatatlanná vált fölsőmet, majd a tükörbe pillantva még leöblítem a bőröm és letörölgetem a fölsőmmel magam, mielőtt egy laza mozdulattal a mosdókagylóba dobnám a ruhadarabot. Újra Yar felé fordulok, az arcom kissé feldúlt, de nem nézek a szemébe, mert hát... mégiscsak piros pöttyös melltartó van rajtam.
- Mosd ki a szád - elfintorodom, azért remélem ez magától értetődő Yar számára is, azért nem akarom tényleg én megmosdatni. Ezzel a felszólítással, mindenféle magyarázat nélkül elhagyom egy kicsit a fürdőszobát. Itt az ideje megkeresni azt a szekrényt. A konyhába érve nem okoz túl nagy nehézséget a dolog, néhány percig válogatok az üvegek között. Végül - ha már egyszer itt vagyunk - magamhoz veszek egy üveg svéd vodkát. Szemezek vele kicsit, mert igazából nem célom kiütni magam, csak az kell, hogy kicsit lazábban tudjam venni a dolgokat. Így végül egy üveg vörösbort nyitok ki, ám mielőtt még visszatáncikálnék vele Yarhoz, megakad a szemem a megérkezéskor ledobott dzsekimen. Gyorsan felkapom, elvégre annyira nincs meleg, hogy melltartóban üldögéljek, bár lehet még mindig csak a hideg zuhany miatt fázok.
Visszamegyek Yarhoz, reménykedve, hogy sikerült összeszednie magát valamelyest és nem éppen a kádban húzza a lóbőrt. Vagy nem mászott el.
- Hoztam bort - jelentem be, ha esetleg nem verné ki a szemét a nálam lévő üveg.
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2014. április 1. 23:00
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 2. 22:24 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

- Semmi! Vagyis...mindegy, nem fontos... hagyjuk... - először nagyon határozottan zárkózom el a kérdés elől. Eszem ágában sincs kimondani, hogy mire gondoltam. Aztán egy másodpercre mégis megfordul a fejemben, hogy elárulom neki, arra apellálva, hogy ez amúgy sem egy túl komoly helyzet, nem is tud rendesen magáról... Végül azonban mégsem tudom elszánni magam, azért van még bennem annyi tartás és gátlás, hogy ne szolgáltassam ki magam ennyire. Végül már egészen elhalkulok, kissé zavartan motyogok, de szerencsére a téma további feszegetésére nincs is időnk, mert Yar nagyon ügyesen rám esik és egy véletlen gyomron vágás folytán visszaöklendezi a mai menüt. Gyorsan igyekszem szabadulni a rám nehezedő fiútól meg az összekoszolódott fölsőmtől. Szerencsére még nem száradt bele a dzsuva és könnyedén ki lehet öblíteni. Közben -életemben most először - megfordul a fejemben, hogy majd alkalomadtán felhozhatnám magam háztartási bűbájok terén
- Igazán megtisztelve érzem magam. Remélem olyan jól esett, mint vártad - attól függetlenül, hogy nem kezdek el őrjöngeni és hisztériázni, még nem esett jól a dolog. A fehérneműmre tett megjegyzésére csak egy grimasszal válaszolok, fel voltam készülve rá, hogy nem hagyja szó nélkül, így ezzel most nem tud zavarba hozni. Ezzel magára is hagyom Yart egy kis időre, amíg hozok egy kis alkoholt. Nem is tudom miért lep meg, hogy egy szál alsónadrágban találom, de valamiért nem voltam rá felkészülve, hogy Yar csinál bármi érdemlegeset ezalatt a néhány perc alatt. A megjegyzésére picit elpirulok, nyelvet öltök rá, és közben fél kézzel, kissé ügyetlenül azon erőlködök, hogy rendesen fölhúzzam a cipzárt. Azt mondjuk magam sem értem, honnan jött ez a szégyenlősségi roham, de most igenis zavar Yar mohó tekintete.
- Ha lezuhanyoztál és képes vagy kijönni a kádból, kaphatsz belőle - nagyon nagylelkű vagyok ám az ő borát fogdosva. Miközben ő zuhanyzik, én az ajtófélfának dőlve kezdem kortyolgatni a piát. Közben én is jókat mosolygok magamban, részben Yar sóhajtozásán, részben mert gondolatban visszapörgetem ezt a mai estét, és valahogy nem tudom igazán komolyan venni magunkat. Rosszul estek a fiú szavai, némelyik megjegyzése még mindig a fülemben visszhangzik, de be kell ismernem, hogy nem vagyok azért annyira vérig sértve, mint lehetnék, és összességében inkább volt komikus a veszekedésünk, mint komoly. Sőt, igazából felszabadultnak érzem magam. Mire a vízcsobogás elhal, már a bor egy harmadát elkortyolgattam és még csak fel sem tűnt szinte.
- Nem hallottam a varázsszót - eszem ágában sincs odaadni neki a törcsit, amíg nem képes normális hangon szólni hozzám.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 3. 21:59 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

- Pedig nem az - zárom le a témát egy lazának szánt vállvonással, de érződik a hangomon, hogy részben magamat is meg akarom győzni erről. De gondolatban sem ragadok le itt, felfedezem a bárszekrényt, aztán borozgatok, amíg Yar a zuhany alatt áll. Egészen idilli jelenet. Yar arcosodását hallva mindenféle rossz érzés nélkül nevetem ki a fiú.
- Hát jó, ha neked ettől jobb, hidd csak ezt nyugodtan - jegyzem meg miután már kikacagtam magam. Azért remélem nem veszi a szívére.
De az idill csak addig tart, még Yar be nem fejezi a tisztálkodást, mert akkor kipukkan a szappanbuborék, amiben már majdnem elhittem, hogy már mindkettőnk részéről lecsillapodtak a kedélyek. Vagyis ha valóban le is csillapodtak, Yarnak most sikerül megint felkorbácsolnia őket. Egyébként sem bírom hosszú távon tolerálni Yar szemtelenkedését, ma este pedig szerintem már sikerült rekordot is döntenünk, ebben a pillanatban viszont tényleg elszakad nálam a cérna.
Olyannyira elönt a düh, hogy köpni-nyelni nem tudok. Ami jelen esetben szó szerint értendő, ugyanis amilyen gyorsan meg akarok szólalni, elfelejtem, hogy épp iszok és így majdnem sikerül félrenyelnem a kortyot, de végül nem, ugyanakkor igyekszem legyőzni az ingert, hogy az egészet a fürdőszoba csempére köpjem. Néhány másodperces fuldoklás után azonban mégiscsak kiköpöm a bort. Azért elég ciki, hogy még ezt sem tudom rendesen csinálni, és itt kínlódtam előtte.
- Tessék?! - dörrenek rá a függöny mögül kikandikáló szőke fejére, mikor végre sikerül összeszednem magam és kipréselni magamból valami értelmes reakciót. Azt a tipikus hangot ütöm meg, amikor az ember nem akarja érteni, ami hallott, még ad egy legeslegutolsó esélyt a másiknak, hogy átgondolja, mit mondott és kicsit szépítsen a dolgon. Úgy tűnik Yar azonban nem akar élni ezzel a lehetőséggel. Nekem így is jó. Most tényleg nagyon-nagyon feldühít a pofátlanságával. Nem fogja zsebre tenni, amit most kapni fog.
- Gyere! - kicsit meggondolatlanul, de annál inkább kihívóan bukik ki belőlem a szó. Fogalmam sincs tényleg képes lenne-e ádámkosztümben flangálni, mindenesetre nem én leszek az, aki meghátrál. Ezt most nagyon szilárdan eltökélem. Unom már, hogy bármi van - és nem csak Yarral kapcsolatban - általában én engedek, és inkább másokra hagyom a dolgot. Talán mondjuk nem ez az a helyzet, ahol igazán van értelme megmakacsolnom magam, mégis így döntök. Ha rajtam múlik, ott fog megfagyni, amíg nem kér bocsánatot. Közben előhúzom a pálcám és egy Evapores-szel eltüntetem a kis vörös tócsákat a földről. Egyúttal azért a mozdulat egyfajta jelzéssel is felér, egyrészt, hogy a feltakarítás nem hat meg, másrészt, hogy Yar el ne felejtse, hogy állnak jelenleg az erőviszonyok. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez nem szép húzás. Az azonban még kevésbé szép, ahogy Yar hozzám szól.
- Soha többet ne merj így beszélni velem! - nem emelem fel a hangom, hidegen, metszőn csengnek a szavaim, az egész arcom megfeszül a dühtől. Azért annyira nem lepi el az agyam a vörös köd, hogy ne tudjak koncentrálni, mi több, teljesen tiszta az agyam, tudom, mit akarok. Harmadik óta már rájöttem, hogy sokkal jobban szeretek dallamokkal, hosszabb ideig tartó hullámkeltéssel dolgozni, mert ez valahogy könnyebb. Könnyebb, mint mikor elsőre el kell találnom a megfelelő frekvenciát, nem tudok korrigálni és azonnali a hatás. Most azonban a véremben lüktető adrenalin és Yar szemtelen feje kellő motivációt ad, hogy tökéletesen akarjam csinálni a varázslatot. Minden egyes kiejtett hangot mágiával itatok át,  a célpont a srác hangképző szervrendszere. Ha megpróbál megszólalni, kiderül, mennyire voltam sikeres. A tervek szerint ugyanis egész egyszerűen elnémítottam a fiút.
Majd ha úgy ítélem, hogy képes normális hangnemben beszélni, visszakapja a hangját. Kaján vigyor kúszik az arcomra, már alig várom, hogy leessen neki, mi történt.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 4. 22:11 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

- Nem a törölközőről van szó! - csattanok fel, mert már igazán feldühít a fiú viselkedése. Nem lehet igaz, hogy nem érzi, milyen pofátlan volt. Az való igaz, hogy nem pontosan emiatt az egyetlen dolog miatt akadok ki ennyire, hanem összességében az egész este miatt. Eddig igyekeztem türtőztetni magam, elnézőnek lenni, de az én türelmem is véges, a szemtelenkedése az utolsó csepp a pohárban. Igazán tudhatná, mikor kell befognia a száját. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy túlreagálnám a dolgot, nagyon is itt az ideje, hogy végre kicsit magába szálljon. Még ha egyébként is szokott szemtelenkedni, azért nem volt még rá példa, hogy azt megelőzően balhézott és lehányt volna. Ezek után az lenne a minimum, hogy meghúzza magát. Afölött a tény felett már egészen lazán elsiklok, hogy ezt az újabb szócsatát valójában én provokáltam ki. Minden az ő hibája, és kész.
Az újabb gúnyolódásra már nem is válaszolok, az köti le a figyelmemet, hogy a melodimágiára koncentráljak, ez édesebb bosszú mindenféle visszavágásnál. Hihetetlenül büszke vagyok magamra, hiszen mellékhatások nélkül sikerül a varázslat, és a jó kedvemet csak fokozza Yar arckifejezésének látványa, ahogy éppen másodjára is eltátogja, amit mondani szeretne. A sikerre inni kell.
- Na, és most szépen gondolkozz el rajta, hogy hogyan viselkedtél - ha már lúd, legyen kövér, egyébként is ő hozta fel a témát, én meg már csak azért is rájátszok az anyuka szerepre. Mert valljuk be, kifejezetten élvezem a helyzetet, és feltételezem, hogy ezzel még jobban sikerül felhúznom Yar. Bár hogy ez mióta is lett a célom, azt igazán nem tudom megmondani.
Ahogy azt sem, hogy mennyire szerepe van a bornak abban, hogy teli torokból felkacagok, amikor látom, hogy Yar a zuhanyfüggönnyel machinál. De tényleg, olyan vicces.
- Pedig már épp oda akartam adni - biggyesztem le az ajkaim, de aztán ismét csak vigyor kúszik az arcomra. Tudom, hogy ez már tényleg csúnya dolog volt, és igazából nem volt semmi értelme, és emiatt a megjegyzés miatt Yar jogosan lehet dühös. Mert pofátlanság volt. De egyébként igaz, ha vár még egy percet, mire kicsit alábbhagy az örömöm, kegyből végül megkapta volna a törcsit. De hát ha neki jó a függöny...
Miután ő kimászik a kádból, én lecsüccsenek a szélére onnan figyelem az ügyködését. Állva annyira nem volt kellemetlen, így azonban már nem tudom ignorálni a tényt, hogy a korábbi kádban ücsörgéstől még csurom víz a gatyám. Fel is pattanok és jelenleg nagyon irigylem Yart, hogy itthon van, és át tud öltözni. Igazából nekem sem ártana egy zuhany, bár a történtek után nem tudom, mire számíthatnék Yartól, legalábbis magamból kiindulva, az ő helyében, ha alkalmam lenne rá, egész biztos visszaadnám a kedvességet. Ennek az eshetőségnek pedig nem szeretném kitenni magam. Egy ruhaváltás viszont mindenképpen jól jönne, a hosszú volt ez a nap, rám van ragadva a farmer, meg a dzseki sem olyan kényelmes, ha nincs alatta póló.
- Tudsz adni valami csereruhát? Hallgatás beleegyezés - hozom szóba a dolgot, miközben a fiú még éppen fogat mos. Gyenge poén, és csak arra jó, hogy húzzam Yar agyát, de azért vigyorgok egy sort rajta. Majd mintha csak otthon lennék, el is indulok, hogy felhajtsak valami viselhető ruhadarabot. Nem tudom mennyire pakolta ki a ruháit a dobozokból, de nem is kell őket átkutatnom, mert az egyik fotelben szépen összehajtva megtalálom a kviddics talárját. Gondolkodás nélkül emelem fel a mezt, közben átfut az agyamon, hogy szégyengyalázat, hogy még nem is voltam kint egyetlen meccsén sem. Nem tudom, a talár mennyire képezi nála szentéges-kviddics szféra részét, de remélem, hogy azért nem fogja főbenjáró bűnnek tekinteni, hogy hozzá mertem érni. Elvégre ez csak egy ruha. Ugyanolyan jól megteszi, mint bármi más. Mire Yar végez a fürdőben, felöltözik és bejön a nappalipa, már rajtam virít a vikinges, (legalább két számmal nagyobb) talár, a dzsekim meg a gatyám pedig egy kupacba van dobva a fotelba.
- Na, hogy áll?  - kérdezem két korty bor között, mintha tudna válaszolni. Váratlanul ér, hogy felpattan és felem indul, elsőre fogalmam sincs, mit akar és kissé megijedek. De mikor leesik, hogy csak az üveget akarja elvenni, nem ellenkezek, odaadom neki. Hihetetlen, hogy már félig üres az üveg.
- Na, ne morcizz már...
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 5. 16:02 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Ahogy telnek a percek, már egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a jogosnak érzett dühömet, kezdi elhomályosítani az alkohol, és az egész átmegy egyszerű szívózásba. De nem teszek semmiféle kísérletet arra, hogy megálljt parancsoljak magamnak, vagy csak egy pillanatig is átgondoljam a helyzetet. Holott tudom, hogy nem leszek magamra büszke, sőt már most sem vagyok, de sokkal egyszerűbb folytatni, amit már elkezdtem, mint esetlegesen beismerni a túlkapást.
Az első néhány szónál még azt is vigyorogva fogadom, ahogy Yar némán mozgó ajkakkal leteremt a kviddicstalár viselése miatt.  Nem veszem elég komolyan, egyébként is vicces, hogy így hang nélkül ordibál, mutogat és szinte teljesen eltorzítja az arcát a méreg. Nem tudok ilyen gyorsan szájról olvasni, így csak nagyjából értem miket mond, de azért a lényegi üzenet maradéktalanul átjön. Még mindig nem képes emberi hangon beszélni velem.   A vigyor közben lefagy az arcomról, de hogy aztán milyen kifejezés is költözik a helyére, azt már nehéz megmondani. Egyrészt fokozza az ingerültségemet, hogy így felkapta a vizet. Másrészt kicsit szégyellem is magam, és rendesen zavarba jövök. Az egyik felem – a józanabb – ugyanis tudja, hogy tiszteletben kellene tartanom Yar érzéseit, elvégre tudom, hogy nála minden szent, ami a kviddics. Miért akarnám ezzel provokálni? Ha van még olyan szféra, ahová nem ért el a veszekedésünk, akkor az ez, és a józanabb énem azt súgja, hogy nem is kellene újabb ütközőfelületet nyitni. De már megtörtént  a baj, és a kicsikét becsípett, dühös és nemtörődöm felem egész máshogy látja a dolgokat. Nem értem, miért van úgy oda. Ez csak egy ruhadarab. Ez már nem normális, hogy ennyire kviddicsb…olond.  Azt senki nem vitatja el tőle, hogy kiérdemelte a helyét a csapatban.
- Most miért kell így kiakadni? – kérdezem kissé sértődötten, nem mintha kíváncsi lennék a válaszára, ingerülten beletúrok a hajamba, vagyis túrnék, de a fejemhez érve rájövök, hogy felkötöttem, így most egy mozdulattal kirántom belőle a gumit.
 – Levegyem, vagy mi? – vetem még oda ingerülten, miközben a fiú már a bort nyakalja,  de egyáltalán nem hangzok olyan kihívón és lazán, mint szerettem volna, és az sem segít, hogy kicsit kipirultam időközben.
Nem tudom, mire számítsak, amikor hátrébb lép párat, és valahogy olyan furcsa lesz a tekintete, ahogy engem figyel. De az ájulás semmiképpen nem szerepelt a tippjeim között. Elkerekedik a szemem, teljesen lemerevedek, még levegőt venni is elfelejtek, ahogy a földön elnyúló srácot nézem. Fojtogat, megbénít a tanácstalanság.  Mégis mit csináljak vele? Nekem erre nincs képesítésem.  Általában nincs problémám a váratlan helyzetekkel, sőt szeretem a kihívásokat, feltalálom magam. Egy ájult ember ellátása viszont nem az a kategória, amit az ember ösztönből csinál. Vagy ha igen, hát belőlem hiányzik ez az ösztön, vagy nagyon-nagyon jól blokkolja a bor. De nem is számít a miért, csak az, hogy fogalmam sincs, mi lenne a felelősségteljes és megfelelő döntés. Tudom, hogy tudnom kellene, mit kell tenni ilyen helyzetben, de teljesen leblokkol az agyam. Elvégre nem is voltak különösebb tünetei, hogy el fog ájulni. Lehet, hogy csak egy pillanat lesz az egész, és magához tér. De az is lehet, hogy nem kap elég oxigént az agya és mindjárt leáll a keringése. Csinálnom kéne valamit, csak nem nézhetem tétlenül, hogy itt hever.
- Nenene,ne…Yar… ne már…– szólongatom, hátha magához tér, azonban nincs semmi válasz. Azonnal odasietek hozzá, letérdelek mellé. Közben felrémlik valaha tanultam én elsősegélynyújtást,  az, hogy valahol van egy pálcám, amit öltözés közben tettem le, vagy hogy a melodimágia hasznosabb dolgokra is jó, mint a kiszúrni a másikkal, valahogy teljesen kimegy a fejemből. Csak térdelek Yar mellett és… és egyszerűen nem tudom jól felmérni a helyzetet. Hiszen valószínűleg elég lenne egy kis vizet locsolni a fiú arcába, de nem, én túldramatizálom a dolgot. Ami nem biztos, hogy jobb, mintha félvállról venném. Lehajolok, hogy ellenőrizzem a légzését, de azonnal be is pánikolok, mert úgy tűnik, hogy nem lélegzik. Persze valójában de, csak lassan, szépen egyenletesen, én viszont türelmetlen vagyok, ijedt és kicsit be is csíptem.  Nem nagy csoda, hogy benézem a dolgot, és teljesen meggondolatlanul elkezdem az újraélesztést, az meg már más kérdés, hogy mennyire nem csinálom jól. ~Hoppá, elfelejtem számolni, hogy hány mellkas kompressziót csináltam… mennyi is kell egyáltalán? Na, mindegy, biztos elég. Jöhet a befúvás.~ Ezzel a lendülettel már rá is tapadok Yar szájára.

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 9. 21:21 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Azonnal elhúzom a fejem, amint érzékelem, hogy Yarba magához tér. Látszik rajta, hogy eszméletvesztés közben átértékelte a dolgokat. Legalábbis már nem az tükröződik az arcán, hogy képes lenne megfojtani egy kanál vízben. Némi fáziskéséssel szüntetem meg a némítást, most valahogy már sokkal nehezebben összpontosítok a feladatra, ami részben a bornak, részben a kavargó gondolataimnak köszönhető. De azért csak sikerül visszaadnom Yar hangját. Kicsit zavartan pillantok rá, nem nagyon tudom hová tenni, hogy "megmentettem". Ez olyan nagy szó. Úgy hangzik, mintha minimum egy kiéhezett baziliszkusztól mentettem volna meg. Pedig én nem csináltam semmit. Amennyire megijedtem, amikor összeesett, most épp olyan természetesnek tűnik, hogy nem történt komoly baj, magához tért és minden rendben. Ennek így kellett lennie, nem is lehetett volna másképp, teljesen elképzelhetetlen, hogy tényleg veszélyben lett volna az élete.
- Kik mentek el? - húzom össze a szemöldököm értetlenül. Közben nem kerüli el a figyelmem, hogy a mellkasára húzza a kezét. Lehet, hogy túl nagy erővel csináltam...
- Ugyan már...a lényeg, hogy... - suttogom vissza egy legyintés kíséretében, de hogy mi a lényeg, azt már nem sikerül kifejtenem, mert Yar közben ismét magához húz. Ezzel pedig újabb hajtűkanyart vesz az érzelmi hullámvasút, amin már azóta zötykölődünk, hogy kirángattam a pubból. Örvényként kavarognak a gondolataim, az emlékeim, valahol az agyam egy távoli szegletében erőtlenül még tiltakozik is egy hangocska. Azonban amint összeérnek az ajkaink, mintha áramütés ért volna, ismerős, kellemes bizsergés fut végig a testemen. Megszűnik a fejemben lévő káosz, hirtelen minden annyira egyszerű. Csak ő van és én és a pillanat. A pillanat, ami bár soha ne érne véget. Teljesen felszabadultnak érzem magam, vadul csókolom a fiút, minta erre vártam volna egész este, jelenleg úgy érzem ezt akarom, Yart akarom. De nem olyan kényelmes ám mellette térdelni, úgyhogy anélkül, hogy elszakadnék az ajakitól, ráfordulok a fiúra. Hosszúra nyúlik a csókunk, de végül azért elhúzom a fejem. Néhány másodpercig kényelmesen elücsörgök rajta lovaglóülésben, szótlanul, mosolyogva figyelem őt. Hirtelen megint megrohannak az emlékek, gondolatok és máris oda az előbbi pillanat varázsa. Zavartan pislogok párat, lesütöm a szemem, lemászok a fiúról és széttárt karokkal elterülök mellette a padlón.
- Hogy nem volt még időd kipakolni?  - kérdezem szórakozottan, a történtekkel való mindennemű összefüggés nélkül, csupán azért, mert a kinyúló ujjaim egy dobozba ütköznek, és felmerül bennem a dolog. Na, meg azért is, hogy egyáltalán megszólaljak, kicsit legyen időm rendbe tenni a vadul cikázó gondolataimat és eldönteni, hogy hogyan értékelem a fejleményeket. Hiszen azért ne felejtsük el, hogy hogyan indult ez az este, már nem haragszom Yarra, de azért nem is tudok úgy tenni, mintha nem viselkedett volna teljesen lehetetlenül. Azt se fejtsük el, hogy barátok vagyunk. Egyébként pedig az sem tisztázott dolog teljesen, hogy szakítottak-e Viko-val vagy nem, az, hogy a lány eltűnt hirtelen és Yar teljesen kiborult, még nem jelenti feltétlen, hogy a másik elhagyta. Egyáltalán minek foglalkozok ezzel? Egy árva csók nem jelent semmit. Pont. Még Yarral sem. Pont. Nevetséges vagyok. Hát szeretném, ha többet jelentene? Egyszer bőven elég volt átrágni magam ezeken a kérdéseken és további, nem létező problémákat gyártani. De hiába minden józannak számító gondolat, hiába kattog az agyam, hiába próbálom figyelmen kívül hagyni, legyűrni, száműzni az érzést, azért mégis arra vágyom, hogy megint hozzásimulhassak.
- Egyébként, nehogy azt hidd, hogy minden el van felejtve. Még mindig tartozol egy bocsánatkéréssel - fordulok felé kacéran vigyorogva, majd ismét a plafonra emelem a pillantásom.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 10. 00:12 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Félrebeszél. Könyvelem el magamban a dolgot, mert nem sok értelmet vélek felfedezni Yar válaszában. De hát az legyen a legnagyobb gondom, hogy nem tudom követni a gondolatmenetét. Meg aztán ki akarja azt követni, amikor követhetem az ajkai őrjítő mozgását is? A csókunk teljesen kizökkent, olyasmit mozgat meg bennem, ami...jó, amiről azért mindig is tudtam, hogy ott van, de amiről az esetek többségében könnyűszerrel megfeledkezek. Most már azt hiszem kezelhetném tényként, hogy igenis vonzódok Yaristához. De nem is én lennék, ha ezt ennyiben tudnám hagyni, örülni tudnék neki, és aggasztana máris ezernyi körülmény, részlet és apróság. Azért mégis meglátszik, hogy egyrészt nem tudok teljesen tisztán gondolkodni, amikor még szinte érzem az ajkai ízét, másrészt meg van bennem egy fél üveg bor. Nem tudok rendesen a problémára koncentrálni, felmérni, hogy milyen következményekkel kell számolnunk, és hogy akarok-e velük számolni. Elkalandozik kissé a figyelmem, a dobozokat érintve kipakolást hozom szóba. Már korábban is feltűnhetett volna, hogy a rendszerető Yarista Palarnnak miért vannak szanaszét a cuccai.
- Oké, ez jogos. Amúgy ideje volt már, hogy ne legyél pedáns, mert elég frusztráló, mikor nagyobb rendet tartasz, mint én - felelem nevetve, a fejemmel felé fordulva. Találkozik a pillantásunk, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ugyanaz jár az agyunkban. Felemlegetem a korábbiakat, de várt felháborodás, csipkelődés, esetleges védekezés helyett döbbent, szinte már értetlen arccal fogadja a szavaimat, és kissé tétován eleget is tesz a kérésemnek. Erre aztán már a magasba szökik a szemöldököm, valami itt nincs rendben.
- Bocsánatkérés elfogadva...de minden oké? - kérdezek is rá a dologra kissé gyanakodva. Ez sokkal kedvezőbb helyzet, mintha megint kiakadt volna esetleg, ugyanakkor aggaszt a hirtelen váltás. Az aggodalmaim azonban gyorsan semmivé foszlanak, amikor közelebb húzódik és a hajamba túr. Még egy erőtlen, elkeseredett, reménytelen próbálkozás a makacs lelkiismeretem részéről, még egy tovaszálló pillanat, amíg megállíthatnám a fiút és legfőképpen magamat. Minden pillanatban elhúzódhatnék, azt kellene tennem, igen, akár most is, de telnek a másodpercek és nem mozdulok. Yar fogva tart a tekintetével. Érzem, hogy emelkedik a pulzusom, Yar ismét megcsókol. A stockholm vikings rögtönzött divatbemutatóm pedig hamarosan véget ér...

***

Yar szívverését hallgatom, a légzéséhez igazítom a légzésem, élvezem, ahogy Yar a takarón keresztül a hátamat cirógatja. Csak a jelenre, erre az édes nyugodt jelenre gondolok, félek másra gondolni, szeretném minél későbbre halasztani, hogy el kelljen számolni a lelkiismeretemmel. Aprót sóhajtok, amikor a fiú megtöri a csendet, úgy tűnik eddig sikerült elodázni a beszélgetést.
- Kik közül? Yar, nem tudom, miről beszélsz. Elájultál... - nézek fel a fiúra kíváncsian. Most fordul meg először a fejemben a gondolat, hogy azt sem tudja, mi történt vele. A második kérdése alapján pedig még az előzményekre sem emlékszik. Visszaengedem a fejem a mellkasára, próbálom összeszedni, hogy mik is voltak este legfontosabb mozzanati, amit azért illene tudnia.
- Komolyan nem emlékszel semmire? - kérdezem tétován, csak hogy tudjam, mennyit is kell mesélnem. Beharapom az ajkam, nem is tudom, hogy kezdjem, nem akarok kíméletlen lenni, nem akarok belemenni a részletekbe. De azért hazudni és elhallgatni sem akarok semmit. Noha elég nehéz rávennem magam, hogy ott kezdjem, ahol ténylegesen indult ez az egész este.
- Verekedtél Bogolyfalván a pubban, mert...hát...úgy tűnik, hogy Viko egy szó nélkül eltűnt - nem nézek fel a fiúra, de tartok egy kis szünetet, hagy eméssze a dolgot, még nekem is emésztenem kell, hogy ez mit is jelent rám nézve.
-  Én meg elrángattalak. Összevesztünk és ööö mindketten mondtuk csúnya dolgokat a másiknak, annyira nem fontos  - foglalom össze röviden.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 13. 17:04 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Beigazolódik a gyanúm, Yar valami álomról, meg kék szemű nőről beszél, és valóságról nem igazán vannak meg az emlékei. Nekem meg nem sok kedvem van ehhez a beszélgetéshez, nem is nézek fel rá, csak úgy foglalom össze néhány mondatban a történteket. Szeretném kitörölni az előzményeket, szeretném elfelejteni az egészet, szeretném, ha csak nyugodtan fekhetnénk itt tovább. Ha nem kellene gondolkodnom, ami amúgy is elég nagy feladat így, még kissé kótyagosan a bortól és Yartól.
- De igen, az voltál - a nyers őszinteségtől függetlenül azért könnyeden ejtem ki a szavakat. Igazából én sem tudom mit akarok ezzel. Nem haragszom már rá, ezért aztán nem is kellene arra hajtanom, hogy rosszul érezze magát. Elvégre nem is tudott magáról, inkább örülnöm kellene, hogy legalább arra sem emlékszik, amit én csináltam vele. De másrészről igazságtalannak érzem, hogy csak én tudjam, mi történt és csak nekem kelljen megbirkóznom vele teljes egészében úgy, ahogy van.
- Nem. - nem tudom tovább kerülni a tekintetét, kénytelen vagyok felnézni rá, picit még a fejemet is megrázom, hogy nyomatékosítsam, nem miatta vagyunk így.
- Az én hibám - alig hallhatóan suttogom a szavakat, majd azonnal elfordítom a pillantásom és visszahelyezkedek Yar mellkasára úgy, hogy ismét ne lássa az arcom. ~ Hiba?~Nem tudom honnan jött ez a szó a nyelvemre, nem tudom, miért ezt mondtam. Tényleg hiba volt? Egész mostanáig nem éreztem annak, most viszont iszonyatos súllyal nehezedik rám a tudat: igenis az volt. De az egész biztos, hogy nem Yar miatt történt. Nekem kellett volna gondolkodnom, nekem kellett volna felmérnem a helyzetet, nekem kellett volna józannak lennem. Nem szabadott volna hagynom, hogy Yar teljesen elvágja magát Vikotól. ~Szörnyű vagyok. Yar meg fogja bánni, és meg fog utálni. ~ Erre az elképzelésre azonnal gombóc gyűlik a torkomba, de igyekszem nem foglalkozni vele. Szerencsére Yar kérdései elterelik a gondolataimat, egyelőre még mindig nem megy, hogy rendesen a problémára koncentráljak.
- Na jó, akkor elmesélem az egészet, mert elég súlyos voltál. - a hangomban nyoma sincs a korábbi elgondolkodásnak, már teljes egészében arra koncentrálok, hogy a veszekedésünket elmeséljem helyes kronológiai sorrendben. Közben úgy helyezkedek, hogy megint lássuk egymás arcát.
- Szóval, előadtad, hogy ki akarlak használni, el akartál küldeni, beszóltál arra, hogy auror akarok lenni, felemlegetted a gyengélkedőt, lehülyéztél és szemtelen voltál. Ja, meg beletuszkoltál a kádba és aztán lehánytál. - sorolom vigyorogva, bár az én válaszaimat valahogy kihagyom a felsorolásból.
- De nem kell aggódni, mert a végén elnémítottalak - fejezem be végül, mert erre összességében büszke vagyok.
- Gyakrabban kéne innod - jegyzem meg nevetve, a nevetésem azonban nem teljesen őszinte, mert közben már megint azon kattog az agyam, hogy mégis mi lesz most.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 15. 23:00 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Aprót sóhajtok Yar szavai hallatán. Ízlelgetem a mondottakat, igazán jól esnek a szavai, jó is lenne azt hinni, hogy igaza van. Elhinni, hogy ez az egész nem is volt hiba, vagy legalább azt, hogy egyformán hibásak vagyunk. De a lelkiismeretem azért nem lankad és egyre csak azt susogja, bődületes butaságot csináltam. Csináltunk. Most minden szép és jó, de barátok vagyunk. Még ha Vikot ki is vonjuk a képletből, elbizonytalanodom, hogy ezek után mennyire fogunk megmaradni barátnak. Egyáltalán azt akarom, hogy barátok maradjunk, vagy...?
Már megint, vagy még mindig kuszák egy kissé a gondolataim, legalábbis veszélyes vizekre evezek rajtuk. Félek belebonyolódni a Yarhoz fűződő kapcsolatom ezen szegmensébe. Még szerencse, hogy felhozza az iménti veszekedésünket, ami azonnal visszaránt a valóságba és felvillanyoz. Lelkesen mesélem, hogy milyen nagyon szemét is volt velem. Furcsán keveredik bennem a sértettség, düh emléke meg a helyzet komikuma. Így itt fekve a takaró alatt egyébként is olyan távolinak tűnik az egész. Jobb lenne, ha Yar is emlékezne, mert látom rajta hogy túl komolyan veszi a dolgot. Vagy én veszem túl lazán? Azt hiszem kicsit mindkettőnk értékrendje megborult ma este.
- Hát én sajnálom, hogy nem emlékszel, mert vicces volt. És összességében azt mondom, hogy nevetségesek voltunk - persze, ha ez a veszekedés más körülmények között zajlik, nem valószínű, hogy ilyen megbocsájtó lennék. De most egyrészt könnyíti helyzetet, hogy Yarnak kiestek az emlékei, és más sikerült teljesen elhitetnem magammal, hogy egyikünk sem gondolt semmit komolyan. Ákos nevének említésére egy pillanatra megdermedek, pislogok párat, kifújom a levegőt, és végül nem visz rá a lélek, hogy megcáfoljam a szavait. Tényleg nem akarom őt olyasmivel kínozni, amire nem is emlékszik.
- Nem. De egy...egyébként most nem lennénk itt - motyogom kissé szégyenlősködve. Igazából nem erre gondoltam, amikor a korábbi megjegyzésemet tettem, de ki tudja már mit akartam ezzel eredetileg. Most más másfelé kalandoznak a gondolataim.
- Nyugi már, nem kell azért engem sem félteni - próbálok lazának tűnni, de nem megy olyan főleg, hogy már egyébként is ismer annyira, hogy tudja, konfliktuskerülő típus vagyok, és ha ki is csúszik néha egy-két piszkálódás a számon, azért ez általában nem jellemző rám. Szóval ilyenformán még büszke is lehetne magára, hogy sikerült elérnie, hogy ne tudjak felülemelkedni beszólásain és ne hagyjam egyszerűen faképnél. Kicsit meglep az ölelése, mert úgy tűnt, hogy nem annak indul. Így egymás karjába simulva, azt hiszem tisztáztuk is, hogy túlléphetünk a veszekedésen.
- Holnapra - suttogom vissza gondolkodás nélkül. És ez a döntés nem csak Yarra vonatkozik, hanem rám is. Lesz min gondolkodunk az biztos, de egyelőre nem akarok ezzel foglalkozni. Amikor vannak sokkal jobb dolgok, amikkel most foglalkozhatok.
- Úgy nézek ki, mint aki menni készül? - teszem fel a költői kérdést, s hogy esélye se legyen válaszolni, egy csókkal tapasztom be a száját.

***

- Kérdezhetek valamit...? - töröm meg a csendet, elvégre nem élvezhetjük örökre egymás légzésének fokozatosan a normális felé tendáló ütemét. Picit elhúzódok Yartól, épp csak annyira, hogy kényelmesen felé fordulva felkönyököljek a szőnyegen. Beharapom az ajkam, nem vagyok benne biztos, hogy tényleg fel akarom tenni a  kérdésem. Melyik kérdést is akarom feltenni? Már megint ezer meg egy dolgon jár az agyam.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 16. 22:02 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Hiába próbálok koncentrálni, egyszerűen képtelen vagyok megtartani a gondolataimat. Csak fodrozódnak, néha egyik másik kiélesedik, aztán újra eltompul, elkalandozik a figyelmem. Elterelik Yar rakoncátlan rövid tincsei, a kék szeme, a vigyora. Az előbb még valami fontosat akartam mondani neki. Most már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt megszólalnom. A engedéllyel együtt azonban egy kérdés is érkezik Yartól, úgyhogy előbb arra próbálok összeszedni valami válaszfélét. Körbenézek a tágas nappaliban, nagyjából tudom mi merre van, noha még csak most vagyok itt másodszor. Miután nagy szakértelemmel felmértem az ingatlant, újra Yar felé fordulok.
- Igen, nagyon, de jobb lesz, ha majd rendesen berendezed. Bár már most is nagyon otthonos - vigyorodom el felborzolva a szőnyeg szálait, majd az ellentétes irányba húzva az ujjam kisimítva azt.
- Szóval amúgy azon gondolkodtam... - próbálom felvenni a korábbi gondolataim fonalát, de elég lassan szedem össze magam, most már elkezdem mintákat rajzolgatni a köztünk lévő szőnyegdarabra. Közben kissé révetegen mosolygok, nem is igazán tudom, miért. Pusztán csak azért, hogy itt vagyok, egyszerűen csak örülök, hogy itt vagyok. Mert annyira jó.
- ... azt szerettem volna kérdezni... - fűzöm tovább a szót, még mindig csak kerülgetve a lényeget, és még mindig a szőnyegre koncentrálva. Az egy dolog, most teljesen jól érzem magam a bőrömben, de azért még tisztáznunk kellene néhány dolgot. Például, hogy milyen barátság ez így.
- ...miért van az, hogy mi... ,hogy te...anno...nem - csak nem sikerül kinyögnöm, hogy mit akarok. Pedig a kérdés egyszerű. Miért van az, hogy anno sosem közeledett úgy felém? Miért van az, hogy mi soha nem voltunk együtt? Azt hiszem ezek teljesen jogos és logikus kérdések tekintettel a ma éjszakára. Tekintettel arra, hogy - még ha meg is ijeszt egy kissé a saját gondolatom - jelenleg úgy érzem, bármikor megkaphatott volna, és ezután is megkaphat. Nem tudok mit kezdeni ezzel a furcsa érzéssel. ~Ez egyébként sem igaz.~ Szólal meg belül egy hangocska, talán az eszem az. Most nem tudom józanul megítélni a helyzetet. Ha most nem is tudom, nyilván oka van, hogy így alakultak a dolgaink. Elvégre nem ment rá a barátságunk arra, hogy ő volt itt a bagolykő Casanovája, soha nem voltam féltékeny egyik barátnőjére sem. Csak néha sajdul meg az a bizonyos tüske a szívemben, hogy amikor annyi lánnyal igen, akkor velem miért nem?
- ... én...velem miért nem...? - kínlódok, nem tudom rávenni magam, hogy értelmes mondatokban beszéljek, de legalább már felnézek a fiúra. Belül ez mind olyan komoly probléma, és félek, hogy kimondva butaságnak hangzana az egész. Azonban elkezd éledezni a racionálisabb felem, és villámként cikázik át az agyamban a gondolat. ~Kihasznál~ Nem tudom, hogy jutott ez eszembe, de már nem tudok tőle szabadulni. Hatalmas súllyal nehezedik rám a gondolat. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyon nagyon rossz döntés volt ez részemről. Akkor jó voltam, mikor Mirával szakított, most jó vagyok neki, mikor ráadásul csak azt hiszi, hogy elhagyták. Arra jó vagyok eltereljem a figyelmét a problémáról. Egyáltalán, hogy tud ennyire nem gondolni Vikora? Ezt holnap nagyon meg fogja bánni, velem megint nem fog törődni, és nem hibáztathatom. Végtelen keserűség  fog el, a hirtelen hangulatváltozás pedig azonnal meg is látszik rajtam.
- Azt hiszem mégis jobb, ha inkább megyek - jelentem be zavartan pillogva párat.   Kicsusszanok a takaró alól, gyorsan összeszedem a ruháimat és rekordidő alatt felöltözök. Nem akarok semmilyen magyarázatot adni. Úgy érzem nem vagyok rá képes. Kerülöm Yar pillantását, a továbbiakban igyekszem nem foglalkozni vele. Úgy érzem elég lenne egy pillantás, egy szó és képes lenne itt marasztalni. A táskámból még gyorsan előveszem a pálcáját, ledobom a fotelbe, majd egy halk pukkanással hoppanálok.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 18. 17:28 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Igazi bolondos, áprilisi idő van, süt a nap, fújdogál a szél, csipognak a madarak. Ilyenkor megjön az ember kedve ahhoz, hogy kicsit kimozduljon. Velem mondjuk nem ez történt. Oké, azt nem tagadom, hogy jól esik a friss levegő, legalább kiszellőzik kicsit a fejem, de elsődlegesen azért tartok a vadőrlak felé, mert muszáj. Nem vagyok nagy kertészkedős típus, de a tanársegédi posztban úgy tűnik az is benne van, hogy esetenként én intézzem az ilyesmit, meg gyűjtsem be a gyógynövényeket, amikor kell. Annyira azért nem megerőltető dolog, de még ha annak érezném se mernék szólni a professzornak. Arra meg kifejezetten jó, hogy elfoglaljam magam, és lehetőleg egy szabad percem se maradjon.
A vadőrlakhoz érve azonnal hátramegyek a veteményeshez. Azért elég sokat tanultam tavaly év eleje óta, az itt lévő gyógy- és egyéb növényeket már mind ismerem. Tejes nyugalommal pakolászom a kosárba a kért virágokat, amikor felpillantva valami furcsa dolgot fedezek fel a ház aljánál és az oldalán. Oké, hogy már senki nem lakik itt, le is van zárva az egész tudtommal, de azért még nem kellene így rothadásnak indulnia. Otthagyom a munkámat és érdeklődve megyek közelebb a házfalhoz. Úgy tűnik, mintha valami moha vagy zuzmószerűség kúszott volna fel, és telepedett meg egy jó méteres sugarú körben. De közelebbről szemügyre véve mégse tűnik egyszerű zuzmónak. Fénylik egy kissé, mintha nedves, nyálkás volna, és ráadásul még valami émelyítő szagot is áraszt. Összehúzott szeöldökkel, elgondolkodva figyelem egy darabig, hátha megmozdul, felrobban, vagy netán sikerül rájönnöm, hogy egyáltalán mi ez. De nem történik semmi, továbbra sem tudom azonosítani a dolgot, viszont valami halk kaparászást vélek hallani. Hogy a házból jön-e, vagy csak simán ház tövében mászkáló bogarak neszezését hallottam meg, azt már nem tudom megmondani.
Előhúzom a pálcám, mert puszta kézzel azért mégsem merek hozzányúlni, még ha nagy is a valószínűsége, hogy valami teljesen átlagos természeti jelenséget magasztalok fel. Óvatosan bököm meg a zöldesbarna moszatszínű foltot a pálcám hegyével. Aztán igencsak meglepődök, amikor valami láthatatlan erő konkrétan megpróbálja kitépni a kezemből a fadarabot. Azonnal erősebben markolom a fát, de érzem, ahogy egyre csúszik ki a kezeim közül.
- Ne már! - motyogom, miközben továbbra is elkeseredetten kapaszkodom a pálcámba. Még le is ülök a földre, hogy minél stabilabb legyek, de hamarosan döntést kell hoznom, vagy elengedem és hagyom eltűnni az éterben, vagy azzal kell számolnom, hogy az én kezem is a falhoz ér a következő pillanatban...
Utoljára módosította:Turnman Katalin, 2014. április 18. 17:29
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 19. 22:37 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Monoton nyikorog a hinta ahogy előre-hátra lököm magam lassan, épp csak kimozdítva a szerkezetet a nyugalmi helyzetéből. Néptelen a játszótér, hétköznap délelőtt van, a lurkók iskolában, az emberek többsége megy a dolga után. Én is azt teszem, egy bizonyos értelemben. Egész véletlenül most még lógnom sem kell, mert van egy lyukasórám, ami elég nagy dolog a zsúfolt órarendem mellett. Azt hinné az ember, hogy mestertanoncként nagyobb mozgástere és több szabadsága van, de nekem ez nem jött össze. Azt hiszem kezd tényleg benőni a fejem lágya, odafigyelek a dolgaimra, tényleg szorgalmas vagyok, mert végre tudom, hogy mit akarok, hogy hová fog vezetni az iskola és a tanulás. Nem mondom, hogy örülnék neki, ha csak ennyiből állna az életem, de egész biztos, hogy egyszerűbb lenne. Például, most nem kellett volna eldöntenem, hogy mit vegyek fel és nem kellett volna lebattyognom ide. De mégis itt vagyok. Ülök a hintában, hallgatom a vas csikorgását és várok.
Yart várom. Sóhajtok egyet, ahogy lelki szemeim előtt megjelenik a szőke srác. Nem vagyok benne biztos, hogy kész vagyok találkozni vele. Sőt, egyáltalán nem vagyok rá kész. Levélben azt írta fontos, már csak azért is meglep, hogy nem láttam máris itt, amikor megérkeztem. Ha találkozóról van szó, általában neki kell rám várnia. Igaz, most magamhoz képest gyors voltam, korábban is indultam egy kicsit. És ugyanilyen gyorsan túl is akarok lenni az egészen. Ahogy aznap éjjel sem akartam megmagyarázni, hogy miért megyek el, most sem szeretném ezt megtenni. Nem tudom, mit szeretnék. Önkéntelenül a nyakamban lógó medálhoz nyúlok, kell valami, amivel babrálhatok. Kitapintom a kis unikornis vonalait, majd egy hirtelen mozdulattal a blúzom alá rejtem a medált. Mintha csak ezzel a mozdulattal félresöpörhetném a kavargó gondolataimat is.

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 21. 00:36 Ugrás a poszthoz

Dwayne

Veszettül pörögnek az agyamban a gondolatok, kezdve azzal, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen, meggondolatlan, hülye. És összességében legszívesebben csak kiáltanék egyet, vagy szeretnék inkább valami fizikai fájdalmat elszenvedni, még az is jobb, mint hogy lelkiekben gyötörjem itt magam, de a kiáltást visszatartom, arra meg nincs lehetőségem, hogy kikaparjam az arcom.  Minek kell nekem mindent megpiszkálnom, és miért ilyen buta módon. Már épp fel is adnám a dolgot, beletörődve, hogy egyszerűen nyomi vagyok, úgy kell nekem, amikor ismerős hang üti meg a fülem, felpillantok a ház sarkánál álldogáló Dwayne-re egészen belefeledkezve abba, hogy közben mi lesz velem. Totál elvörösödök, mert el tudom képzelni, milyen furcsán festhetek, legalábbis a férfi arckifejezése nem hagy kétséget afelől, hogy ez így van.
- Öhm.. helló. Hát... ezt megnézhetnéd... - bökök a fal felé a... a pálcámmal. Valahogy mégiscsak a kezemben maradt a fadarab, és a furcsa mohaszerű izé már nem akarja bekebelezni, ami egyrészt jó. Másrészt még röhejesebbé teszi ezt az egészet, és még jobban zavarba jövök. Egyébként is gyakran van olyan érzésem, hogy Dwayne nem vesz komolyan, és talán ezek után nincs is min csodálkoznom. Harmadrészt meg felidegesít a helyzet. Igenis van valami természetellenes ebben az egészben, és tudni akarom, mi. Feltápászkodom a földről, kiegyenesedek, de még mindig megátalkodottan nézem a vadőrlak falán lévő sötét foltot.
- Szóval szerinted mégis mi ez? - kérdezem kíváncsian, reménykedve, hogy a férfi tud nekem mondani valami okosat, már ha egyáltalán veszi a fáradtságot, hogy foglalkozzon a problémával.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 21. 01:37 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

- Szia! - zavart mosollyal köszönök vissza az érkező fiúnak, felállok a hintából, röviden átölelem. Keserűen állapítom meg, hogy soha nem gondoltam volna, hogy eljön az a pillanat, amikor Yar mellett csak egy pillanatra is feszélyezve érzem magam, vagy hogy egyáltalán máshogy nézzek rá. Mert most ez történik, nem tudom megítélni, hogy jó vagy rossz értelemben-e, de kicsit olyan érzés, mintha egy olyan Yarral készülnék beszélgetni, akit mégsem ismerek annyira, mint hittem.
- Miért ne lennék jól? - szúrom közbe csak úgy mellékesen miközben ő már leül a másik hintába, hogy húzzam kicsit az időt, tereljem a témát, meg mert valahogy most érzékenyebb vagyok, minden egyes szavára. És egyébként is, ha lenne valami bajom, azt árulnám el, és amúgy sem venné észre.
A fiú azonnal a tárgyra tér, amin rendesen meglepődök. Meglepődök és kissé csalódok is. Nagyon, nagyon sok minden megfordult a fejemben, hogy mit akarhat mondani, de ez még a legvadabb álmaimban sem jutott eszembe. Pedig voltak elvetemült elképzeléseim arról, hogy azért hív ide, hogy közölje, mindent megbánt,  és nagyon sajnálja, hogy kihasznált. Meg az ötleteim között volt a másik véglet is, hogy azért jön, hogy szerelmet valljon. Szóval ezekhez a nagyszabású elképzelésekhez képest csalódtam. De egy kicsit meg is könnyebbülök, mert az elképzelés egy dolog, a valóságban viszont most úgy érzem, totál kiröppent minden a fejemből, ami már eldöntöttem a helyzettel kapcsolatban. Például eldöntöttem, hogy teljesen természetesen fogok viselkedni, mint azelőtt, de ez azonban mégsem ilyen egyszerű.
- Hű, hát kösz a bizalmat, de biztos vagy benne, hogy mindezek után tőlem várod a megoldást? Kahlilnál garantáltan nincsenek mellékhatások - jelentőségteljesen Yar tekintetébe fúrom a tekintetemet, a hangom picit provokatívan cseng. Pedig tényleg örülök neki, hogy azok után, hogy erős túlzással majdnem kinyírtam, aztán az egész karját lezsibbasztottam, most legutóbb meg elnémítottam  a melodimágia segítségével, mégis rám meri bízni magát. De azt érzem, nem is érdemlem meg ezt a fajta bizalmat, az órai gyakorlásokon kívül, igazából ő az egyetlen akik úgymond élesben vetettem be a tudásomat, és... hát már ismerjük az eredményt, ami eléggé odavágott az önbizalmamnak. Ezt meg valahogy leplezni kell, meg egyébként sem felejtettem el, hogy legutóbb még neheztelt a melodimágia miatt. Vagy most is csak szépíteni akarja a dolgokat? Nem is értem, hogy fordulhat meg ilyesmi az agyamban. Talán tényleg túlérzékeny lettem.
- Bocs...elméletileg meg, vagyis hát igyekszem - szépítem az előző megszólalásomat. Feltételezem az lehetett a baj, hogy a nagy újraélesztés meg ijedtség közepette egyszerűen nem tökéletesen végeztem el a varázslat feloldását. Megköszörülöm a torkom, és nem is tudom, hogy legyen. Először meg kellene találnom azokat a frekvenciákat, amiket sasként képes kiadni és csak azokkal kellene operálnom, hiszen a többi rendben van.
- Ööö...átváltozol? Úgy azt hiszem egyszerűbb lesz.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 21. 22:01 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Yar lekonyuló fejét látva én is inkább a földre szegezem a pillantásom. Nem akartam ám még kínosabbá tenni ezt a beszélgetést, csak nem is tudom mi van velem, és ez bosszantó.
- De, igazad van...de azért jobb félni, mint megijedni - húzom el a számat, jól esik, hogy ilyeneket mond. Van is benne logika, hogy amit én rontok el, azt én hozzam helyre, de az mégiscsak könnyelmű kijelentés, hogy ennél rosszabb már nem lehet a dolog. Dehogynem lehet. Azért nem vagyok teljesen pesszimista, meg van is bennem annyi kitartás meg elszántság, hogy ha már az eddigi tapasztalati után is megkeresett, akkor bebizonyítsam, hogy tudom szakszerűen használni a mágiám. Kifejezetten örülök, hogy a gondolataimat a melodimágia és a probléma megoldása felé terelhetem. Ez legalább egy olyan probléma, amit tényleg meg tudok oldani.
Meglepetten pislogok a szőkére, mikor közli, hogy nem fog átváltozni és összességében nem is ezért jött. ~ Ne, ne, ne~ Nem is igazán tudom, mi ellen tiltakozok ilyen hevesen. Szinte visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanul figyelem, ahogy feláll a hintából, arrébb lép, elfordul. Tudom, hogy meg kell beszélnünk a dolgokat, de sokkal könnyebb lenne, ha minden csak úgy magától elrendeződne. Ha nem kellene döntenem. Ahogy Yar Vikoról beszél, minden egyes szót kis tüskének érzek, mert mégiscsak tettem tönkre a kapcsolatukat, és ez a tudat nem túl kellemes. Mikor újra felém fordul már veszem a levegőt, hogy hozzászóljak a témához, de Yar folytatja én meg nem akarok belevágni a szavába. Egy szó nélkül hallgatom végig a monológját, csak az arcom és a gesztusaim árulják el, hogy mit is gondolok éppen. Például meglep, hogy Yar elmenekült és egyszerűen otthagyta Vikot, a miután közölte vele, hogy mi a helyzet. Eddig valahogy nem feltételeztem volna róla ilyesmit. Biztos kellemetlen egy helyzet volt, de legalább megadhatta volna Vikonak a lehetőséget, hogy elküldje melegebb éghajlatra. Nyomorultul érzem magam, és nem vigasztal, hogy a történteken már nem lehet változtatni. És hiába hangoztatja Yar, hogy az ő hibája, mert eleve nem bízott eléggé Vikoban, azért még tény, hogy ha én nem vagyok, még mindig együtt lennének. Ezen nincs mit szépíteni. Megemelkedik a szemöldököm a verekedős barátnő hallatán. Azért ez durva. Az arcán legördülő könnycseppet látva elfog a vágy, hogy átöleljem, megvigasztaljam, mondjak valamit. De nincs semmit, amit ebben a helyzetben mondhatnék. Aztán Yar erőt vesz magán, rátér a kettőnk dolgára. Halványan elmosolyodom, mert teljesen igaza van, ehhez a részhez nincs sok kedvem, mert túl komoly a téma, túl meghatározó. Picit zavarba jövök, ahogy a legutóbb feltett kérdésemmel kezdi. Én is sokat gondolkodtam a válaszon, és nagyjából hasonló dolgokra jutottam, mint ő. Meg arra, hogy ez már nem normális. Nem vagyunk normálisak. ~Hogy lehetne normális egy ilyen kezdetű kapcsolat? De egyáltalán miről beszélek?~ Már előre érzem, hová fog vezetni Yar mondandója, és...és nem akarom, hogy aztán reagálnom kelljen. Túl sokat agyaltam ezen az utóbbi időben, és már nem is tudom, mit érzek és mi az, amit csak bebeszéltem magamnak. De amint kimondja a bűvös szót, valami furcsa melegség, megnyugvás, béke árad szét a testemben, az agyamban azonban még nem akarja feldolgozni a kapott információt, továbbra is vadul pörög.
- De én soha nem akartam ezt. Nem akartam, hogy miattam szakíts Vikoval, vagy bárkivel. Nem akartam senkit megbántani...és Viko meg is sérült...és miért?...mert...hülye voltam. Mert szeretlek. Talán mindig is szerettelek, de nem bírtam volna elviselni, ha visszautasítasz, ha vége a barátságunknak is...és egyébként sem akartam soha egy lenni a barátnőid közül, de szeretlek és nem bírtam tartani magam...de nem értem, miért kellett ez nekünk...már akkor a kívánságok termében...azután miért nem? ...Miért most? Tudod, azért hagytalak ott, mert azt éreztem, hogy akkor vagyok jó neked, ha magad alatt vagy. És a legrosszabb, hogy egy részem még ennyivel is beérné. És ezért utálom magam, ez nem normális, utálom ezt a helyzetet! - csak úgy ömlik belőlem a szó, hadarok, néha még én sem tudom követni, hogy mit zagyválok össze, őszintén, kíméletlenül most mindent rázúdítok a fiúra. Beszéd közben kiszállok a hintából is, nem bírok egy helyben ülni, muszáj mozognom, egyik lábamról a másikra helyezem a súlyom, hevesen gesztikulálok, a tekintetemet sűrűn váltogatva Yar és a föld között. Csupa olyan kérdés, amire nincs igazi válasz. Nem tudom megmagyarázni, miért tartott ennyi ideig, mire egyáltalán önmagunknak be mertük vallani, hogy szeretjük a másikat. Csak most tudatosul bennem, hogy ez tulajdonképpen egy vallomás volt a részemről. Hirtelen teljesen megdermedek, megállok Yarral szemben, a tekintetét keresem.
- És nem tudom, mit kezdjek vele, mert van, hogy azt érzem, a legjobb lenne, ha elfelejtenénk az egészet és azt mondanánk, hogy hiba volt, de valójában nem így  érzem, és azt hiszem tényleg szeretlek - most már sokkal lassabban, megfontoltabban, csendesebben beszélek, végezetül pedig érdeklődve kezdek fixírozni egy aranyos kis fűcsomót a lábam előtt.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 22. 21:21 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Nem is igazán értem, miért sütöm le a szemem. Most teljesen felszabadultnak kellene lennem, és nem bűntudatot érezni. Igen, azt hiszem valami ilyesféle érzés kavarog bennem, bűntudatom van, amiért az érzéseimmel valaki más boldogságát tettem tönkre, bűntudatom van, amiért ilyen "tisztátalan" ez a helyzet. Valahogy még képtelen vagyok elengedni a közelmúlt fájó eseményeit, körülményeit, a sok kétséget. Úgy érzem nem tehetem meg, hogy egyszerűn túllépek rajtuk, és örülök. Milyen ember lennék akkor, ha ennyire nem törődnék semmivel, csak a saját boldogságunkkal? Még azt hinné valaki, hogy én direkt ezt akartam. De az öröm kis csírája már akkor gyökeret vert a szívemben, amikor Yar kimondta, hogy szeret. Azóta meg csak egyre erősödik, és hiába kavarog még ezer dolog az agyamban, mégsem tudom már letagadni a létezését.
Yar közbenjárására felemelem a fejem, most sem szakítom félbe, csak amolyan telepatikus úton, a tekintetemmel közvetítem a gondolataimat. ~ Az biztos, de én nem akarok még többet hibázni. Veled nem. És igenis egyszerűbb lenne, ha ez ember csak úgy elfelejtene dolgokat. Egy esélyt. Miért hangzik olyan rosszul ez a szó? Hát már nem egy rossz ómen eleve az, hogy esély kell nekünk? Milyen esélyekkel indulunk, miután a kapcsolatunk az alkohol mámorában kezdődött? És nem vetít negatív dolgokat előre, hogy egyáltalán ilyesmi megfordul a fejemben? Én sem akarom, hogy vége legyen. Igazad van, végül is, lélekben mindig ott voltunk egymásnak, és igen, nekem is szükségem van rád, arra hogy...erre. ~ Ő is elhallgat, az én gondolatfolyamom is elapad, s ajkaink puhán egymásra találnak, a karomat pedig a nyakába fonom. Ez most nem az a fajta vad, mohó csók, amit korábban váltottunk, ez most mást jelent.
Rövidesen azonban megszakítom a csókunkat.
- Nekem is szükségem van rád - suttogom a fiú fülébe mielőtt még levakarhatatlan mosollyal az arcomon el nem húzódnék tőle egy lépésnyit. Nem is értem, az előbb még min aggódtam, vagy is egyetlen egy dolog maradt, amit azért még igyekszek magamba sulykolni. Igenis, szörnyű ember vagyok azért, amit Vikoval tettem. De képtelen vagyok hangosan is kimondani, ezzel is felvállalni, megpecsételni, mert a szívem mélyén már egyre kevésbé érzem ezt igaznak. Csak most kezdem igazán felfogni, mi történt velünk, csak most adom át magam igazán a végtelen örömnek.
- Na és minek akartál te egyáltalán...hogy mondják a sasok? - térek vissza a korábbi témához, mert még nem felejtettem el, hogy helyre kell hoznom a dolgokat.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. április 30. 21:22 Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó<3

Széles mosoly kíséretében viszonzom Yar pillantását, noha nem teljesen értem, hogy miért néz rám így, ilyen hosszasan. Talán tényleg kicsit gyors és váratlan volt a témaváltás, de nekem valahogy természetesen jött. Eszemben sincs tovább csűrni-csavarni a múltat, részemről megpróbálom lezárni és tovább lépni. Nem azt mondom, hogy teljesen elsimult minden probléma, és nem is lenne már mit megbeszélnünk. Hiszen magyarázhatnánk a végtelenségig, hogy alapjában véve mindenki hibázott, és mondhatnám Yarnak, hogy azért mégis illene megkeresnie Vikot és tisztázni a dolgokat vele, még ha netán csak átkot kap is az arcába, a próbálkozás már legalább az ő lelkén könnyítene. Viszont ez az a téma, amibe úgy érzem, nem sok jogom van beleszólni, főleg, hogy Yart ismerve magától is el fog jutni odáig, hogy felkeresse a lányt.
Tehát visszakanyarodok a félresikerült melodimágia kérdéséhez, nehogy még a végén elfeledkezzünk itt erről, és Yar néma kis madárka maradjon.~ Rikoltani~ Ismétlem magamban a keresett szót.
- Igen, ragaszkodom hozzá - közlöm határozottan. Elvégre az a minimum, hogy minél előbb igyekszem rendbe hozni a dolgokat. Már csak a lelki békém miatt is. Talán nem látszik rajtam, és igazán hozzá is szokhattam volna már, hogy nem minden megy elsőre hibátlanul, de azért a melodimágiával kapcsolatban minden egyes kis kudarc elég fájdalmasan érint, lévén tényleg sok időt töltök a gyakorlással. Yar megjegyzésére csak grimaszolok egyet és kiöltöm rá a nyelvem. Most nem tud ezzel felhúzni, tudom, hogy igazából nem is akar. Csak jön neki a duma, nekem meg az, hogy ne vegyem fel.
- Wow, amúgy még nem is láttalak sasnak. Olyan kis aranyos vagy - jegyzem meg vigyorogva, mikor Yar felveszi az animágus alakját. Pedig ha nem tudnám, hogy ő az, még kicsit félelmetes is lenne egy ekkora madár a kampós csőrével. De nem is azért kellett neki átalakulni, hogy én gyönyörködhessek a tollaiban. Miközben beszélek, már arra irányítom a mágiám, hogy a sas torkából felszakadó hangok, visszatérjenek az eredeti hullámhosszukhoz és újra a hallható tartományba essenek.
- Na? Rikoltozzál - biztatom, odafigyeltem, úgyhogy már nem lehet semmilyen galiba. Most is, mint mindig icipici büszkeséglöketet ad, hogy rendesen végrehajtottam a varázslatot, még ha ennek az is volt az előzménye, hogy egyszer már elrontottam, vagy legalábbis nem tökéletesen csináltam.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. május 30. 00:59 Ugrás a poszthoz

Annabell

Nevetés. Ez volt az első reakcióm, amikor elolvastam az eridnos lány levelét. Hogy én segítsek neki melodimégiát gyakorolni? Én? Teljesen elképzelhetetlennek éreztem a szituációt, önmagamat meg egyszerűen alkalmatlannak a feladatra. Meg egyébként is valahogy rémlett, hogy ő fizikais, tehát velem nem megy sokra. Mit tudnánk gyakorolni? Az csak egy dolog, hogy bejegyzett melodimágus lettem, de ettől még nem tudok mindent. Igazából büszke vagyok magamra, mert mikor én kezdtem, nem is igazán volt más tanonc, akivel segíthettünk volna egymásnak, úgyhogy tényleg csak a szorgalmamon múlt, hogy ott tartok, ahol. Azon kaptam magam, hogy hirtelen már azon agyalok, mi mindent lett volna jó anno valakivel együtt gyakorolni. Összességében fellelkesültem a dolog iránt.
Szóval most lelkesen és jókedvűen sétálok a kis tavacska felé, ahová a találkozót megbeszéltük. Hoppanálhattam volna ugyan, de aztán úgy voltam vele, hogy ezt a pár száz métert igazán meg tudom tenni a kastélytól a tóig, mert ennyi mozgás amúgy is kell. Kicsit szaporázom a lépteimet, mert nem szeretném, hogy sokat kelljen rám várnia. Közben gondolatban összeszedem azt a kevéske infót, amim Annabellről van. Eridonos, a könyvtáros nőci húga és melodimágus. Nagyjából ennyi. Hamarosan ki is szúrom, ahogy a padon üldögél és újságot olvas.
- Ez egy szenny - jegyzem meg, mikor közelebb érve felismerem, hogy az Edictum májusi száma van a kezében. A szavaim ellenére, a hangom könnyed, komolytalan, szinte vidám. Globálisan azért nem így vélekedek az újságról, néha tényleg vannak benne érdekes dolgok, csak a pletykarovatért nem vagyok kifejezetten oda. Nem is olvastam, hogy legutóbb mit írtak rólunk. Ha megtenném, valószínűleg csak felidegesíteném magam.
- Szia - pótlom az elsőre lemaradt köszönést, miközben leülök mellé a padra és magam mellé dobom a táskám - Remélem, nem vártál sokat. És amúgy, most akkor te kábé milyen szinten vagy? A fizikais varázslatokkal sajna annyira nem vagyok képben - ezt mondjuk megkérdezhettem volna - meg kellett volna kérdeznem - levélben, de már mindegy. Van egy pár ötletem, még ha nem is tűnik úgy, hogy nagyon készültem volna. Egyébként pedig hátha van valami konkrét dolog, amit gyakorolni szeretne.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Mira & kristóf esküvő
Írta: 2014. június 24. 01:20
Ugrás a poszthoz

Yaricsbogyó

Fekszek az ágyon és bámulom a plafont. Hallgatom, hogy Yar készülődik odabent a fürdőszobában. Ha akarnám, biztos lenni valami készülődni való, amit csinálhatok, amíg bent van. De nem akarom, csak sajnálkozom, hogy nem nagyobb a fürdőszoba. De valószínűleg semmivel sem haladnánk gyorsabban, ha együtt mentünk volna zuhanyozni. Sőt. Úgyhogy várok. Pedig szerintem nekem kellett volna előbb bemennem. Pont azért, mert ő gyorsabban elkészül, tehát ha kicsit meg is csúszunk az idővel, neki mindegy lenne. De nem akartam vele vitatkozni, inkább ráhagytam. Végeredményben úgyis mindegy.
- Ideje is volt - lehelem Yar ajkai közé, melyekkel a következő pillanatban rövid csókká forrnak össze az enyémek. Ezzel be is veszem magam a fürdőszobába, ahová egyébként már egészen berendezkedtem az utóbbi időben. A kezdeti fogkefe és tusfürdő kombó már sok mindennel bővült. Lezuhanyzom, hajat mosok, pakolást is teszek rá meg leápolom a végeit, aztán egy darabig csak folyatom a vizet, mert jó. Kijövök a kádból, fogat mosok, körmöt vágok, nézegetem magam a tükörben. Szerencsére sosem voltam kifejezetten pattanásos tini, fura belegondolni, hogy lassan már ki is növök abból az időszakból.
- Nem vagy vicces! - kiabálom ki a fürdőszobából Yarnak. Most sem olyan vészes a fejem, de azért egy arctisztító bűbájt mégiscsak megejtek. Az sosem árt. Nézegetem a vizes hajamat, sok mindent ki lehetne belőle hozni, de inkább nem volt kísérletezek a szépítkezési bűbájok területén, úgyhogy csak egyszerűen megszárítom, hogy szép lágyan, hullámosan omoljon a vállamra. Egy szál törölközőben megyek vissza Yar szobájába, ahol vár rám a gyönyörűséges ruhám. Fura mód mostanában kifejezetten szívesen hordok ruhácskákat, bár ez valószínűleg azért is van, mert itt a nyár. Gyorsan belebújok a finom anyagba, sminkelek - kicsit erősebben, mint általában szoktam - , igazgatom egy picit a hajam meg a nyakláncom, cipő, táska, mehetünk.
- Nem is tollászkodok sokáig - tagadom a fiú ki nem mondott vádjait, ahogy belépek a konyhába.
- Köszönöm - mosolyodok el szégyenlősen, és szinte lubickolok Yar tekintetének fényében.
- Okés, mehetünk - bólintok, miközben gondolatban sorra veszek mindent, ami kell, Yar, Én, Roli, ajándék, meghívó. ~ Valamit itt fogunk hagyni~
Nekem fogalmam sincs, milyen a Loveguard birtok, még sosem jártam ott, úgyhogy Yarra bízom, hogy ne hagyjam itt valamelyik szervem. Épségben meg is érkezünk a helyszínre, ahol már nyüzsög a násznép, de egyelőre egyetlen ismerős arcon sem akad meg a tekintetem.
- Képzelem. Nem, kösz - megfejthetetlen grimasz suhan át az arcomon. Nem vagyok rá kíváncsi, miért és mikor, hogyan és hogy nem, játszották ezt el Mirával. Vagy is, valójában veszettül kíváncsi vagyok. De inkább nem akarom tudni. Az a múlt. És egyébként is, csak eljátszották. Nevetséges vagyok. Csak valahogy szeretném néha elfelejteni, hogy Yarnak kis túlzással a volt évfolyamunk felével van közös múltja.
- De ezt most nem értem. Miért kellett ezt eljátszani? - bukik ki belőlem a kérdés miközben a násznép beszélgető kis csoportjai közt lavírozva a székeinkhez tartunk. Remélem ott azért találunk majd ismerős arcot, legalábbis feltételezem, hogy a barátokat nagyjából egy kupacba ültették.
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Projektmunka.
Írta: 2014. július 28. 23:21
Ugrás a poszthoz

Azt hiszem sokat változtam az elmúlt időszakban. Vagy a dolgok változtak körülöttem, nem is tudom. Vagy csak most ébredtem rá, hogy már régebben változtak. A lényeg, hogy ebben a tanévben végre igazán céltudatos vagyok, rájöttem, hogyan szervezzem jól az időmet. Legalábbis többnyire. Azért elég nehéz párhuzamosan végezni két nem is olyan könnyű szakot, és közben a lehető legtöbb időt Yarral tölteni, aki meg edzésekkel van betáblázva. Mégsem érzem magam mókuskerékben, legalábbis egyelőre tényleg nem, aztán nem tudom, meddig fogom ezt így bírni, de egyelőre még érdekel, amit tanulok, élvezem, hogy elfoglalt vagyok. Élvezem, hogy azt érzem, halad valamerre az életem. Fogjuk rá.
Azért néha vannak pillanatok, amikor egyszerűen csak szeretnék visszabújni az ágyba és egész nap fel sem kelni. A hétvégéket általában Yarnál töltöm, ma reggel, vagyis még hajnal van, nagyjából háromnegyed négy, a kastély beli szobámban ücsörgök egy bögre gőzölgő kávéval a kezemben. Egyelőre nem vagyok túl élénk, de feltételezem, hogy a projektmunka gyorsan felráz majd, gyorsabban, mint a kávé. Dwayne azt írta, öltözzek megfelelően, ezt úgy interpretáltam, hogy kényelmesen tudjak mozogni és adott esetben ne sajnáljam, ha a ruhámat már varázslattal sem lesz érdemes mentegetni a kukától. Ettől függetlenül, azért okozott némi fejtörést, hogy mit is kellene felvennem. Hiszen nyár van, az első gondolatom egy sima rövid gatya volt, aztán megfordult a fejemben, hogy sok esetben elég hasznos tud lenni, ha védi valami a csupasz lában, még ha csak egy vékony ruhaanyag is. Rögtön ezután meg is cáfoltam a dolgot azzal, hogy égési sérülés esetén kifejezetten kellemetlen tud lenni, ha beleég az ember bőrébe a ruha. Ami azért nem valószínű, hogy most megtörténik velem, de sose lehet tudni, és egyébként is melegem lenne hosszúban. Mindezt pár másodperc alatt pörgettem végig, és végül az eredeti tervhez tartózkodva, felvettem egy régi, kényelmes farmer shortot, egy egyszerű passzos, homokszín ujjatlannal, aminek a tetejére azért csak felkaptam egy vékony pulcsit, mert hajnalban azért még hűvös van, és edzőcipővel, majd lófarokba kötöttem a hajam. Én magam és a pálcám, ennyi kell. Ez megvan.
Még hamarabb is elkészültem, mint vártam. Ezért üldögélek most, ujjaim között forgatva a kavicsot. Túl fáradt vagyok még, hogy az előttem álló feladaton morfondírozzak. Egyébként sincs rajta mit gondolkodni. A tantervben van. Pont. Na, ezért mondtam, hogy változtam. Az utóbbi időm jönnek a dolgok, történik ez-az, én meg tudomásul veszem, ha probléma megoldom, ha valami jó, örülök neki, de semmit nem reagálok feleslegesen túl.
Az óramutató lassan a négyesre vándorol, a kezemben tartott zsupszkulcs működésbe lép, ismerős rántás a köldökömnél, szédítő forgás, és végül egy tisztásra érkezem. Mélyet szippantok a hűvös levegőből, szerencsére azért nincs nagyon hideg, egész kellemes az idő. Már kezd világosodni, legalábbis meg tudom állapítani, hogy egy erdei tisztáson vagyok, de még nagyjából egy óra lehet hátra napkeltééig.  
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Projektmunka.
Írta: 2014. augusztus 3. 13:33
Ugrás a poszthoz

Miután körbetekintettem, nagyjából felmértem a terepet és ezalatt egyben kigyönyörködtem magam a tájban, Dwayne-en állapodik meg a pillantásom. Megállapítom, hogy az egyenruha csak dob az egyébként is komoly fellépésén. Gyors, határozott léptekkel megyek oda hozzá, valahogy sosem szerettem ezt, amikor vár rám valaki, és már látjuk egymást, de igazából még ahhoz messze vagyunk a másiktól, hogy beszélgetni kezdjünk, és van az a pár méter, amikor más mosolyogsz a másikra, de még nem szólsz, amikor azt érzed, hogy vár rád és lassú vagy. Vagy csak én vagyok ilyen? Mindenesetre a mosolygás részt Dwayne esetében most kihagyom.
- Még feléledni se nagyon volt időm, nemhogy izgulni - reagálok a férfi szavaira, mikor végre már ott álok tőle  alig két lépésnyire. Igyekszem visszafogni a szavaimmal ellentétben álló izgulós  mosolyomat és próbálok komoly képet vágni. Valamiféle pozitív izgalom mégiscsak kezd kialakulni bennem most, hogy itt vagyok. Eddig valóban nem izgultam azon, hogy mi lesz itt velem. Az elmúlt időszakban kezdek leszokni erről az előre agyalásról és kombinálásról, kezdem elfogadni, hogy nem lehet mindenre tökéletesen felkészülni, csak annyit tehetek, hogy bízok magamban, a tudásomban, a képességeimben meg abban, hogy Yarnál lesz valami fini kaja, mikor itt végzek.  
Catherina Palarn
INAKTÍV


exHobbikviddicses
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Yaricsbogyó<3
Írta: 2014. augusztus 21. 23:39
Ugrás a poszthoz

A szokásos módon, hoppanálva bukkanok fel Yar lakása előtt. Kész csoda, hogy nem amputoportáltam, amennyi minden kavarog most a fejemben. Pedig olyan, de olyan jól ment már, hogy mindent sztoikus nyugalommal kezeljek, ne reagáljam túl a dolgokat, élvezzem az életet, mert összességében nagyon is jól alakulnak a dolgaim. Legalábbis úgy éreztem. Most viszont úgy érzem, kicsit összecsaptak a fejem felett a hullámok. Annyi minden történt, történik, hogy időm sem volt még leülni és kicsit átgondolni a dolgokat. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi a bajom. Nincs is okom panaszra. Csak úgy érzem magam, mint akit kifacsartak. Bár ez valószínűleg csak annak tudható be, hogy elég hosszú napom volt, még addig sem jutottam, hogy az iskolai talárt levegyem, amiben a vizsgáztam.
Sóhajtok egyet, önkéntelenül is mosoly siklik az arcomra, ahogy ez előttem lévő ajtóra pillantok. Valamelyest megnyugtat a tudat, hogy az ajtó túl oldalán ott van Yar, akivel meg tudom beszélni a dolgaim, aki, hihetetlenül furcsa belegondolni, hogy a férjem. Ez annyira komolyan hangzik. Pedig mi nem vagyunk komolyak, legalábbis én nem úgy érzem. De azért ez mégiscsak egy új felállás, még ha egyelőre nem is tűnt fel semmiféle változás. Eléggé összesűrűsödtek a dolgok, nekem a vizsgák, Yarnak az edzések meg a meccsek, és mindezek mellett az esküvő.
- Hahó, megjöttem! - kiabálok az ajtóból. Igyekszem jó kedvűnek mutatkozni, hisz semmi értelme nem lenne esetlegesen Yarra is átragasztanom ezt a lehetetlen hangulatom, de nem végzek valami jó munkát, még én is érzem a hangomon, hogy milyen furcsán cseng.
- Maradt még a tegnapi tésztasalátából? - kilépek a cipőmből, majd elindulok a nappali és a konyha felé, a rossz hangulatomhoz még éhség is társul. Nem is tudom, mikor ettem ma utoljára. Az étkezőhöz érve megtorpanok, ugyanis Roli már megint az asztal közepéről figyeli az eseményeket. Összeszorítom az ajkaim, és fújok egyet.
- Hess onnan! - szólok rá a minisárkányra, bár tudom, ez eleve meddő próbálkozás a részemről. Roli akkor is csak ímmel-ámmal, kénye-kedve szerint hallgat rám, ha Yar nincs jelen, így viszont teljesen esélytelen, hogy bármiféle jelentőséget is tulajdonítson a szavaimnak. Alapvetően sem szeretem, hogy Yar felengedi őt oda, nem csak azért, mert a karmaival egyszer majd agyonig szét fogja karistolni az asztallapot, hanem mert alapvetően egy állat ne legyen ott, ahol mi eszünk. És pont.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Turnman Katalin összes RPG hozzászólása (93 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Fel