Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Idegesen sietek végig a folyosókon, gyakran tekintgetek jobbra-balra, nem-e követ egy festmény, vagy van még valaki a folyosón. A kastély azonban furcsán csendes, ez nem az a csend, mint mikor nyáron szinte egy lélek sincs a falak között, nem is az esti csend, nem, ezt a csendet nem is lenne szabad ismernem. A zárt tanterem ajtók mögött ugyanis folyik a tanítás, ezért nincs egy lélek sem a folyosókon. Nekem éppen a nyugati szárny első emeletén, a MitVall teremben kellene tartózkodnom, de ahogy azt a mellékelt ábra mutatja, éppen a déli szárny folyosóin  osonok. Mégiscsak rossz érzésem van a lógás miatt. Többször is végiggondoltam, és rájöttem, hogy felesleges volt felvennem a tárgyat, mert egyáltalán nem érdekel. Csak hogy azt sem tudnom, ha leadom, mit kellene felvennem helyette. Mostanában elég döntésképtelen vagyok a (tovább)tanulást illetően.
Azt tudom biztosan, hogy semmi kedvem nem volt az unalmas elméleti órához, így inkább csináltam magamnak egy lyukas órát. Nem jellemző rám az ilyesmi, de sokkal hasznosabban is eltölthetném azt az időt, amit egyébként a padban ülök. Ez egész konkrétan a második alkalom, hogy lógok, és egyelőre még nem döntöttem el, szeretnék-e rendszert vinni a dologba. Múltkor azért nem mentem be, mert meg kellett írnom még a bájitaltan házi dolgozatomat. Most nincsen ilyen nyomós érveim, egyszerűen csak tetszett a múltkori megoldás.
Megnyugodva húzom be magam mögött az erkély ajtaját. Biztonságban vagyok, ha már eddig nem futottam össze senkivel, ezek után már csak nem lesz gond. A múltkor a tanulószobába mentem, mondván oda úgyse vetődik órák alatt senki, most viszont nagyon szép, kellemesen meleg őszi idő van, így valami szabadtéri helyszínt szerettem volna választani. Kényelmesen elhelyezkedem az egyik fotelben, és néhány pillanatig lehunyt szemmel élvezem ahogy a lágy napsugarak melengetik az arcom, majd előveszek a táskámból egy vastag könyvet, bár egyáltalán nem tanulás céljából. Szeretnék magamnak valamilyen kisállatot, csak még nem döntöttem el, hogy madarat kérjek karácsonyra, vagy esetleg egy négylábút, akár még egy veszélytelen mágikus lényt is választhatok. Ha minden igaz, ebben a döntésben lesz segítségemre a könyv, amiben szépen össze van gyűjtve rengeteg háziállat.
Hihetetlen, hogy milyen sok lehetőség van. Nem is értem, addig miért nem volt valamilyen állatkám.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Pedig, első ránézésre pontosan olyan típusnak tűnt - csúszik ki a számon az őszinte meglepetéstől és nem kis megkönnyebbüléstől vezérelt megjegyzés. A nő szigorú vonásai alapján már arra készültem, hogy elküld órára, vagy kiselőadást tart róla, hogy ez miért is nem kifogás. Így viszont már minden cseppje elszáll belőlem a lelkiismeret furdalásnak és a bizonytalanságnak, amiért a gemmológia tanárnő ilyen lazán kezeli a dolgot. Nem is kellett volna aggódnom. Azért nem szeretném a meggondolatlan locsogásommal elveszteni a pozitív hozzáállását, így utólag bocsánat kérő mosollyal igyekszem elvenni a megjegyzés élét.
Közben a professzor asszony helyet foglal az egyik ajtóhoz közeli széken, így sokkal kényelmesebb beszélgetni. Bár nem tudom, hogy igazából jó-e az nekem, hogy kényelmes beszélgetésre rendezkedünk be. Már sokkal felszabadultabb vagyok, mint mikor megpillantottam, de azért gyengén még ott motoszkál bennem az érzés, hogy rossz fát tettem a tűzre, ő meg azért van itt, hogy lebuktasson. Butaság, tudom, hiszen megmondta, hogy nem fog ebből ügyet csinálni, és ha végig nézzük voltak ennél durvább dolgaim is, kezdve a tavalyi év végével, amikor nem problémáztam az ilyesmin. Csakhogy most nem vagyok felfokozott érzelmi állapotban, és ez csak egy átlagos délelőtt.
- Csak azért, mert, eddig is olyan töltelék tárgy volt ez nekem, és most már egészen biztos, hogy nem is fog kelleni a továbbtanulásomhoz. És az biztos, hogy nem bírnám, ha záróvizsgáznom kellene belőle! Bár még nem vagyok teljesen biztos benne, hogy mit is akarok igazán, mármint voltak meg vannak elképzeléseim, de nem tudom... - így hangosan kimondva már sokkal logikusabbnak tűnik a gondolatmenetem. Nem is értem eddig miért nem léptem ebben az ügyben. Ez kell hozzá, hogy képes legyek megvalósítani, amit amúgy is kitaláltam? Nem túl biztató felállás.
- Csak közben fel kellene vennem még egy tárgyat, vagy többet, ami tényleg hasznos is lesz majd... - fűzöm még hozzá az előbbiekhez, majd a mondandóm végeztével becsukom az eddig nyitva heverő könyvemet, ezzel is jelezve, hogy a figyelmem az övé. Ha már így sikerült belekormányoznom a beszélgetést a pályaválasztásba. Tudom, hogy nem valami büszkélkedésre méltó dolog, hogy újabban ennyire döntésképtelen vagyok a jövőmmel kapcsolatban, de ez van. Kicsi koromtól kezdve mindig voltak elképzeléseim, még tavaly is mindenkinek azt mondta, hogy gyógyító akarok lenni, de most már nem tűnik ilyen biztosnak a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A velem szemben ülő nő úgy tűnik, lezártnak tekinti a lógás témát. Valahol mélyen és nagyon halkan azért még azt súgja a lelkiismeretem, hogy kellett volna egy kis fejmosást kapnom. De gyorsan elhessegetem ezt a buta gondolatot, és inkább örülök az események ilyesfajta alakulásának.
Bár először kicsit tartózkodtam belemenni a továbbtanulás és pályaválasztás kérdéskörébe, mégis felvázolom a professzor asszonynak, hogy mi minden akartam már lenni. Így legalább végre én magam is szembesülök vele, hogy mennyire nem volt kitartásom az évek alatt. Ha csak én lennék, még egész könnyedén túl is lendülnék ezen a problémán. De úgy érzem, hogy Rubya nem nagyon tudja, mit kezdjen egy ilyen határozatlan valakivel, mint én. Valahogy nem tetszik, ahogy felteszi a kérdéseit, pedig tisztában vagyok vele, hogy segíteni akar. De legszívesebben visszavonnám az eddigieket és szépen magamba zárkóznék. Nincs szükségem arra, hogy ő még közölje is velem, mennyire döntésképtelen vagyok. Már egyáltalán nincs ínyemre, hogy erről beszéljünk, mert minél többet gondolkozok raja, hogy valójában mi érdekel, annál kevésbé tudom. És... miez?! Illusztrálva, hogy mennyire labilis személyiség is vagyok - és hogy mostanában milyen követhetetlenül tudok viselkedni - könnyek homályosítják el a látásom. Nem is értem, miért veszem ennyire a szívemre azt az egészet. Nincs semmi értelme. Mindenesetre pislogok párat, hogy visszatartsam a kitörni készülő könnyzáport. Az is elég kellemetlen, hogy Rubya láthatja a könnytől csillogó szemeimet, azért nem leszek gyenge, hogy tényleg sírjak is. Főleg ezért. Sikerül túllendülnöm a kritikus ponton, úgy ítélem, hogy már képes vagyok összehangolni a beszédet, meg a zokogás elfojtását, így kissé még remegő hangon, de megpróbálok valami épkézláb választ adni Rubya kérdésére. Illetve azzal kezdem, hogy visszakozok egy kicsit a gemmológia kapcsán.
- Nem úgy értettem, mármint a gemmológia biztos sokkal érdekesebb később, csak engem abban az első évben nem fogott meg. De persze, ha lett volna több kitartásom... - az utolsó mondatot már inkább csak magamnak motyogom. Kicsit félek, hogy ezek után a tanárnő esetleg elveszti az irányomba tanúsított türelmét. Nem hibáztatnám érte.
- Öhm.. igazából a legtöbb tárggyal semleges viszonyban vagyok, mert általában mennek a dolgok, és nincs olyan, amiből alul vagy fölülteljesíteném az elvárásokat. Csak a melodimágia az, amivel sokat foglalkozom, mert azt tényleg szeretem és legalább látom a "végét". És mindenképpen valami olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami kapcsán ki tudom használni a képességemet. - most már kezdek megnyugodni, a hangomon is érezni, hogy lassan visszaáll a lelki békém.
- Érveket? Hm...a gyógyítás mellett szól a melodimágia, hogy szeretek segíteni az emberen, ápolni őket, meg öhm problémákat megoldani és hát az egy olyan jól hangzó szakma. De igazából azt hiszem, nem lenne mindenhez gyomrom, és lelkileg meg hajlamos vagyok nagyon magamra venni a dolgokat..Mármint, ha olyan területen dolgoznék... - próbálom összeszedni a gondolataimat, és bár a gyógyításról beszélek, magamban egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem akarok főállásban ezzel foglalkozni. A melodimágia révén megszerzem az alapvető elméleti és gyakorlati tudást, amit bármikor használhatok. Miért akarnám ezzel tölteni az egész életemet?  Ellenben aurorként el tudom képzelni magam. Furcsa addig igazából fel sem merült bennem ez a lehetőség. Valahogy azt a kategóriát képezi, "amire úgysem vagyok alkalmas". Hogy is lehetnék auror, amikor többnyire döntésképtelen, határozatlan, érzelmileg labilis vagyok? Itt jön elő egy újabb csodálatos tulajdonságom, hogy elég szegényes az önismeretem és nem kimondottan pozitív az énképem. Még ha azt igyekszem palástolni is, valójában ez a helyzet. Ezért nem is árulom el, hogy min jár az agyam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Örülök, hogy a professzor nem kerít nagy feneket a pillanatnyi elérzékenyülésemnek, így hogy nem kerül szóba a dolog, sokkal könnyebben túllendülök a kritikus ponton.
Egyrészt igazán jól esik a biztatása, hiszen nem is ismerjük egymást, egyáltalán nem kellene törődnie velem, és mégis türelmesen meghallgat. A jó szándékon túl azonban valahogy üresnek érzem a szavait, persze, hogy rátalálok majd az utamra... De mégis mikor?
Kíváncsi vagyok, milyen következtetéseket von le abból, amit most tőlem hallott, de nem merem feltenni a kérdést. Kicsit félek a választól. Jobb, nem tudni, jobb nem fokozni, hogy mennyire önbizalom hiányos tudok lenni, ha komoly dolgokról van szó. Meglepetten villannak fel a szemeim, ahogy Rubya visszatér az aurori pályához, amit korábban említett. ~Legilimentor, vagy mi?~ Akaratlanul is megfordul a fejemben a lehetőség, de annyit azért tudok magamról, hogy nagyjából mindig minden az arcomra van írva. Így nem lehetett neki túl bonyolult feladat, hogy rájöjjön, mióta kimondta ezt a bűvös szót, a beszélgetésünkön túl másfelé is kalandoznak a gondolataim. Kicsit rosszul érzem magam, amiért így "rajtakaptak", de egyúttal örülök is, hogy nem kellett mondanom semmit, mégis eljutottunk idáig. ~ Tényleg úgy gondolja, hogy lehetnék auror?~ Fogalmazódik meg bennem az ártatlan kérdés, de valahogy a torkomra forr a szó. Ez már megint olyan kérdés, amivel beismerném a teljes határozatlanságomat. Azt pedig nem szeretném. Így is eléggé fáj, hogy a tanárnő viszonylag gyorsan kiismert, és pontosan átlátja, hogy miben szenvedek hiányt. Nem nagyon tudok erre mit mondani, mert igaza van, így csak lassan bólintok.
- Öhm.. köszönöm, hogy meghallgatott, és... mármint jó volt, azért valakivel beszélni erről. De azt hiszem, már megyek, mert a következő órám a kastély másik felében van... - zárom le nagyon diplomatikusan a beszélgetésünket, majd az elhangzottakhoz hűen fel is állok a székből. Rubya is elhagyja az erkélyt velem együtt, hiszen neki is órája lesz.
- Viszlát! - köszönök el tőle az első adandó alkalommal, amikor lehetőségem van vele ellentétes irányba menni. Az biztos, hogy ennek a bő fél órának sikerült egy kicsit felráznia, és komolyan elgondolkodtatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elmélázva üldögélek az egyik sarokban lévő asztalnál. Fiatal még az este, alig múlt el fél tíz. Lassan azonban egyre jobban megtelik a csárda és én egyre kevésbé vagyok feltűnő itt magamban. Kortyolok egyet a vajsörömből. Eredetileg csak azért rendeltem, hogy kicsit átmelegedjek tőle, azóta már itt ülök vagy húsz perce, de még mindig nem ittam meg az egészet.
Valahogy nincs hangulatom a szilveszterhez. Itt jön persze a teljesen logikus kérdés, hogy akkor mégis mi a frászt keresek a csárdában, ahol buli van. Igazából én sem tudom. Még kora délután érkeztem vissza a kastélyba és megint az a hülye érzés fogott el, mint még év elején, hogy már semmi nem olyan, mint volt. Leginkább én változtam sokat és nem lelem a helyem. Felcuccoltam a Navinébe és egész délután csak olvasgattam az üres szobában. A jelek szerint minden szobatársamnak volt jobb dolga, mint ott gubbasztani. Pedig tudom, hogy én vagyok az, aki az utóbbi időben kivonta magát a közösségi tevékenységekből. Nem tudnám megmondni, hogy mikortól is alakult ez így, de az utóbbi fél évben eléggé elhanyagoltam a barátaimat, csak úgy éltem bele a vakvilágba céltalanul. vagyis nem teljesen, igaz, hogy volt pár felelőtlen húzásom és házirend szegésem, de legalább sikerült kitalálnom magamnak, hogy auror akarok lenni. Úgyhogy céltalan azért nem vagyok, csak komolyabban kellene vennem a dolgokat. És teszem azt, nem benevezni a Hullócsillag Kupára, aminek már eleve az elnevezése sem éppen biztató.
Ahogy kezdett esteledni, szembe kellett néznem a ténnyel, hogy senkivel nem beszéltem meg semmilyen programot az estére, de még csak fogalmam sincs, hogy ki mit fog csinálni, és igazából kedvem sincsen ahhoz, hogy bulizzak. Ennek örömére aztán fogtam magam, felöltöztem és lejöttem ide a csárdába, mert az mégse lehet, hogy egész éjjel egyedül gubbasszak. Majd úgyis megjön a kedvem! - felkiáltással hagytam el a kastélyt.
De most egy picivel sincs több kedvem a szilveszterhez. Nagyon jól elvagyok azzal, hogy másokat figyelek, üldögélek és mindenfélén járatom az agyam. Például, hogy akár jelentkezhettem volna kisegítőnek, és legalább keresnék egy kis pénzt. Sőt, egyáltalán nem ártana valami melót találnom a faluban. Közben kizökkent a gondolatritmusomból, hogy pár asztallal arrébb valakinek sikerül felborítania pár poharat, valaki felsikkant, kezdődik a jelenet. Pórbálom kevésbé feltűnően figyelni az eseményeket. Egy másik asztaltól mélyenszántó gondolatfoszlányokat hallok arról, hogy az asztal miért is nem készülhetett lucfenyőből. Egyszóval nagyon jól szórakozok a körülöttem lévőkön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Lehet, de csak lehet, hogy szólnom kellett volna valakinek, hogy mekkora őrültségre készülök. Esetleg egy másik mm tanoncnak, vagy bárkinek, aki egy picit is ért a repüléshez. De igazából már attól a perctől kezdve tudtam, hogy mekkora baromság az egész, amikor kipattant a fejemből az ötlet. Éppen ezért nem is avattam be senkit, mert tisztában vagyok vele, hogy normális ember azért ilyet nem csinál, és a többség elég furán nézett volna rám. Hiszen még csak a tanuláshoz sincs sok köze a dolognak, élő szöveteket kellene vizsgálgatnom, és...hát nem azt csinálni, amire most készülök. Mert ez az egész csak az adrenalinról szól, meg arról, hogy feszegessem kicsit a határaimat, lehetséges-e egyáltalán, amit kitaláltam, vagy teljesen összetöröm magam és esélyem sem lesz a Hullócsillag Kupán kimúlni.
Hogy mit is csinálok igazából? Jelenleg az időjárásnak megfelelően felöltözve álldogálok seprűvel a kezemben a pálya szélén. Már túl vagyok három bemelegítő körön és pár percnyi nyújtáson, és repültem is néhány kört, szintén csak bemelegítés céljából. Azért nem vágok egyenesen a dolgok közepébe. De nem is teketóriázok sokat, egy fekete kendőt kötök a szememre, majd lassan a levegőbe emelkedek. Először arra gondoltam, hogy majd csak behunyom a szemem, de hát úgy valószínűleg minden második pillanatban kukucskálnék. Így...így remélhetőleg majd sikerül elengednem magam és kevésbé félni. Nem mintha a kendő akkora gátat jelentene, ha megijedek, de mégiscsak valami, ami fizikailag akadályoz a látásban.
Egy rövid ideig csak egy helyben lebegek, így próbálom felmérni a környezetemet melodimágia segítségével. Egyszerűen csak echózok anélkül, hogy igazán bármire is összpontosítanék. Látom magam alatt a seprűt, és egyelőre a talajt is, hisz alig egy méter magasan vagyok csak. Egyelőre minden rendben, de nagyon kíváncsi leszek, milyen magasságban fog megszűnni körülöttem minden. Lassan elkezdek előre repülni. Nem mintha attól kéne tartanom, hogy elérem a hangsebességet, de azért először még óvatos vagyok. Csak így alacsonyan repülök néhány kört, csak a biztonságérzet miatt, azonban nem az az, amit kitaláltam, és amire vágyok. Egyre magasabbra emelkedem, és egyre jobban felbátorodom, veszek pár éles kanyart, meg csinálok egy dugóhúzót. Érzem, hogy egyre jobban megemelkedik az adrenalinszintem, olyan az egész, mint mikor gyerekként becsukja a szemét a hintában, csak sokkal félelmetesebb és szédítőbb. Ugyanakkor a melodimágiának hála időben észreveszem, ha túl közel megyek a lelátókhoz, vagy a karikákhoz.
És most jön az, ami tényleg nagy őrültség. Leszállok a földre és kiengedek egy gurkót. Mire a vasgolyó visszafordul felém, én már megint a levegőben vagyok, még mindig bekötött szemmel. Most fog kiderülni, hogy milyen reflexeim vannak, és hogy lehetséges-e egyáltalán csak hang alapján elkerülnöm egy több tíz kilométer per órával közeledő vasgolyót. Lehet, hogy akár még egy fizikakönyvet se ártott volna fellapoznom a biztonság kedvééért. De majd a tapasztalatokból minden kiderül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nagyon, nagyon régen nem éreztem már ilyet repülés közben. Remegés fut rajtam végig. Félnék? Nem, egy cseppet sem. Igazából valami furcsa élvezetet találok ebben a lehetetlen helyzetben. A szívem a torkomban dobog, minden izmom pattanásig feszül, készen arra, hogy a megfelelő pillanatban félrekormányozzam a seprűt. Próbálom valahogy kizárni a szívem zakatolását és csak az echozásra koncentrálni. Ha az életem nem is, de a testi épségem csak ettől függ. Igen, azt hiszem, innen ered ez a fura remegés. A tudat, hogy milyen sebezhető vagyok, hogy most tényleg megsérülhetek. Maga a tény, hogy be van kötve a szeme, már alapvetően bárkiben ezt az érzést keltené, és ehhez jön még a tizenegynéhény méteres magasság meg a gurkó. Anno - kviddicses "pályafutásom" során - csak egyetlen egyszer sérültem meg, igaz akkor egyből le is zuhantam és elájultam. De nem éreztem azt, amit most, egy egész csapat volt körülöttem, ami biztonságérzetet adott és a játék hevében eszembe sem jutott olyan apróságokon gondolkozni, mint a lehetséges sérülések.
A gurkó felülről közelít hozzám, noha nem sok jelentősége van, ösztönösen azért felfelé fordítom az arcom. A vasgolyó vadul közeledik, de ebben a néhány másodpercben még megállapítok egy újabb jelentős különbséget az edzések, a meccs és a jelenlegi helyzet között. Történetesen azt, hogy ez a pár másodperces várakozás idegölő. Arra koncentrálni, hogy a megfelelő pillanatot kivárjam, meccs közben az embernek azonnal kell reagálnia. Meg is születik az elhatározásom, hogy a továbbiakban nem fogom ölbe tett kézzel várni a gurkót - már ha ezen a találkozáson túl leszek.
~ Nagy levegő... még egy kicsit. Csak még egy pillanat..hé, ez mi..?...o-óóóó ~ Minden érzékemmel a gurkóra koncentráltam, de közben valami más, új hang is vegyül a többi közé. Nem tudom hirtelen mihez kötni, nem is törődöm vele, épp csak érzékelem. Arra viszont tökéletesen jó volt, hogy kizökkentsen egy kicsit, és így egy picit lecsúszok a megfelelő pillanatról. Gyorsan oldalra rántom a seprűmet, de a bal vállamat fájdalmasan végigsúrolja a vasgolyó, majd zúg tovább a föld felé. Szinte ég a bőröm a súrlódástól, de legalább nem tört csontom. Ez is valami. Annyira nem ítélem súlyosnak a horzsolást, hogy emiatt leszálljak.  
Elindulok keresztül a pályán, közben igyekszem megint egyszerre több dologra is koncentrálni a repülésen kívül. Különösen arra a hangra, ami az előbb megzavart.  Azzal a frekvenciával, amit a repkedéshez használok, csak annyit tudok megállapítani, hogy emberről van szó. Ahhoz, hogy árnyaltabb képet kapjak a másikról, már finomítanom kellene az echón. Ezzel gyakorlatozni sokkal közelebb állna a tanuláshoz, mint hogy denevért játszok.
Azonnal ezernyi kérdés suhan át az agyamon. Ki ez? Mióta van itt? Látta-e, ahogy az előbb bénáztam? Mit csinál? Persze a legegyszerűbb lenne, ha levenném a kendőt és megnézném. De pontosan ezek azok a kérdések, amiért inkább maradok a strucc-módszernél: ha én nem látom, hátha ő se lát engem. Kicsit zavarba jövök, hogy nem vagyok egyedül, és nem tudom, mit kéne neki mondanom, lehet, hogy nem is ismerem, lehet, hogy nem is akar beszélgetni. Aztán belém csap a felismerés, hogy miért is kellene nekem kapcsolatot teremtenem, amikor be van kötve a szemem és még csak nem is tudom észrevenni a másikat? Ezen a gondolaton elmosolyodok.
De a következőben már teljesen más köti le a figyelmemet. A gurkó mostanra ért megint veszélyes közelségbe. Ezúttal alulról, kicsit srégan közeledik. Tartom a tempót, majd a megfelelő pillanatban oldalra rántom a seprűt a lomha vas pedig elhúz mellettem. Kezdek belejönni!
Amint a gurkó veszély elhárult, ismét az idegenre és az akadálypályára figyelek. Egy pillanatig habozok, majd nyílegyenesen elindulok a pálya felé. Miért is ne? Ki akarom próbálni. Igaz, hogy felvágás "vakon" megcsinálni, de ettől még nem kell vele beszélnem. A magasból már nagyjából megnéztem, milyen is, de azért mégis más, amikor egy magasságba kerülök a bójákkal. Elsuhanok a másik mellett, majd kicsit lassítva, laza tempóban kerülgetem az akadályokat. Mikor a végére érek belém hasít a gondolat. A gurkó. Nagyon "ügyesen" sikerült idevezetnem a vasgolyót, úgy, hogy már az idegen van hozzá közelebb.
- Bocsii! - kiáltom oda a másiknak, aki már minden mágia nélkül is ugyanúgy hallhatja a felé száguldó gurkó hangját. Egy helyben lebegve várom a fejleményeket, - ezek után, csak nem hagyom itt a másikat - közben érzem, hogy elpirulok, amiért ilyen felelőtlen voltam azért is, mert belerondítottam a másik dolgába.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Túl későn jöttem rá, hogy milyen hülye vagyok és nem tudtam időben figyelmeztetni a másikat a háta mögött leselkedő veszélyre. Fájdalmasan felszisszenek, amikor látom, hogy a bal vállát telibe kapja a gurkó. Átérzem a fájdalmát, ahogy lebucskázik a földre. Szörnyű bűntudatom kerekedik, hiszen egyáltalán nem akartam, hogy elsérüljön. Azonnal indulnék is hozzá, hogy segítsek és rendesen bocsánatot kérjek, de ebben a nemes cselekedetben végül két dolog akadályoz meg. Az első, hogy tanultam az esetből. Előbb mindenképpen vissza kell zárni a harcias vasgolyót a helyére. A második, hogy az illető megszólal. Nem is a hangjában csendülő szemrehányás, késztet megállásra, hanem maga a hang, aminek a felismerése nem okoz  nagy bajlódást. ~ Yar!~ Lelki szemeim előtt a földön ülő emberalak helyén máris megjelenik a szőke levitás. Elég régen beszéltem vele, és pontosan tudom, hogy ez az én hibám. Így aztán a mostani baleset mellett még ez is nyomja a lelkemet. Mondogathatom magamnak, hogy a fiú amúgy mindig nagyon elfoglalt, meg én is az voltam, de valahol mélyen azért tudom, hogy ez csak kifogás, amiért kerültem őt a közös órákon túl. Az elmúlt fél évem elég keszekusza volt, néha nem tudom, hányadán állok magammal, és az igazság az, hogy kicsit félek, Yar jobban ismer, mint én saját magamat. Most, hogy így alakultak a dolgok kénytelen vagyok szembenézni ezzel, meg azzal is, hogy rám  tör a vágy, hogy azonnal megölelgessem. Aminek nincs is semmi akadálya, hiszen közben Yar szétrobbantja a gurkót.  
De a hirtelen támadt lelkesedésemet azonban sikerül lehűtenie a következő megszólalásával. Nem vagyok hozzászokva, hogy Yar ilyeneket mondjon nekem, bár az is igaz, hogy nem is szokásom kárt tenni a testi épségében közvetve vagy közvetlenül. De akkor is! És egyébként is, mi az, hogy nem ismert fel eddig?! Mert ugye ha felismert volna, akkor csak nem mondana ilyet... Az egy dolog, hogy én sem lennék elragadtatva, ha valaki engem kínált volna fel az ádáz vasgolyónak. Ahhoz képest nem is tűnik úgy, hogy Yar nagyon neheztelne. Így aztán - túljutva a pillanatnyi érzelmi hullámvölgyön és teljességgel figyelmen kívül hagyva, amit Yar mondott - leszállok mellé, abbahagyom az echózást és leveszem a kendőt is. Hirtelen bántja a szemem a fény, így aztán kismacskamód hunyorgok egy sort.
- Ne haragudj, nem akartam... - nézek rá bűnbánó képpel, majd szorosan - de azért a vállára vigyázva - átölelem és hosszú másodpercekig el sem engedem. Aztán mikor kicsit hátrébb húzódok, azonnal kézbe is veszem az irányítást.
- Tudod mozgatni a karod, nem tört el semmid, ugye? És nem is ugrott ki a vállad? - az aggodalom mellett egy másik szikra is gyullad a szememben, mert felfedezem a sérülésében a lehetőséget. Beharapom az ajkam, majd tétován a vállára vándorol a tekintetem és vissza az arcára.
- Mit szólnál hozzá, ha... megvizsgálnálak? Melodimágiából már egy csomót fejlődtem, vizsgáltunk szöveteket, meg kisebb sérüléseket...~ Már ha nem félsz attól, hogy közben kinyiffantalak...~ - ezt már csak gondolatban teszem hozzá, mert közben eszembe jut, hogy a halálomon voltam(szó szerint)  - ami érzelmileg igencsak instabil állapot - , amikor használtam rajta az erőmet, és egyáltalán nem jól sült el a dolog. Azóta is szégyellem magam, amiért úgy elvesztettem a fejem. Teljesen megérteném, ha Yar ódzkodik a gondolattól, hogy elkezdjek itt machinálni vele. Várakozva nézek rá, abban reménykedve, hogy mágiscsak rábólint a dologra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

~ Ezeket most komolyan én mondtam?~ Nem tudom, honnan vettem, hogy menni fog az önfeledt, összevissza hadoválás, hiszen egyáltalán az én stílusom az ilyesmi. Elsőre úgy tűnik, a srác is inkább a dilinyós kategóriába sorol. Vagy én reagálom túl már megint? Ha valamit elmondhatok, hát az az, hogy az utóbbi időben a túlreagálás terén pozitív irányba fejlődtem. Vagyis ennél mélyebbre nem merülök a céltalan agonizálásban afelett, hogy mit gondolhat a másik, és mégis mit csinálok. Megeresztek felé egy zavart mosolyt, mintegy azt üzenve: "bocs, ez van". Ennyivel pedig le is zárom magamban a témát, hiszen elég valószínű, hogy soha többé nem is fogunk találkozni, vagy ha mégis, miért is foglalkoznék vele. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Nagyjából fél éve követem ezt az életfilozófiát, de azért néha-néha még emlékeztetnem kell magamat rá.
Teljesen alaptalannak is látszik, hogy az imént még beindult az önbizalom hiányos felem, hiszen a fiú belemegy a játékomba, még ha nem is volt az évszázad ötlete és nem is tudom, hová vezet.
- Persze, hogy vannak, csak azért nem látod őket, mert még nem kaptad meg a kiképzést - magyarázom a másiknak, mintha egy teljesen magától értetődő dolgot nem értene, közben minden megfontolt szándék nélkül, csak úgy magától, kacér fény csillan a szememben a "még" szócskát kiejtve.
- Most, hogy így mondod, elég csábító a gondolat...de Kati vagyok, esetleg Katkó, ha érdekelnek az idióta becenevek is. - mutatkozom be nevetve, remélem viszonzásul én is gazdagabb leszek egy névvel. Majd felemelem én is a korsóm és az övéhez koccintom. Igen, én egy körrel máris előbb tartok, mint ő, ezzel a korttyal most már sikerült kiürítenem a korsót. Követem a másik tekintetét, én is vetek egy pillantást az érkezőkre, de ebből is megállapítom, hogy nincs köztük ismerős.
A srác csak visszatér az eredetit kérdéshez, amire viszont továbbra sem szeretnék részteles magyarázattal szolgálni.
- Valljuk - hagyom rá kelletlenül. Igen, a kocsma nem éppen a legjobb hely, ahol egy tizennyolc éves lány múlathatja az idejét. De a faluban vagy ez van, vagy a pub, ahol bizonyára sokkal több ismerőssel összefutottam volna. És itt... amíg nincs baj, nincs baj, ha meg mégis, meg tudom védeni magam.
- De ugyanezt el lehet mondani rólad is, nem? - érzem, hogy ebben azért kicsit sántít a logika, de ilyesmivel már nem törődök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A kölcsönös bemutatkozást követően a beszélgetésünk iránya kicsit komolyabbra, vagy legalább is normálisabbra fordul. Érzem, hogy nem is kell erőltetni a korábbi  zagyválást, egyszerűen csak az kellene, hogy tényleg elengedjem magam. Sokat változtam az utóbbi időben, tényleg lazább vagyok, egy görbe este, vagy egy ellógott óra nem okoz már lelkifurdalást, de azért alapjában véve ez inkább egy felvett viselkedés, afféle megszokás, és nem a jellememből fakad. Ezért is van az, hogy néha nem igazán találom a megfelelő, laza hangot. De mindenre van megoldás, Noel pedig szinte azonnal fel is ajánlja a legkézenfekvőbbet. Igazából nem szerepelt a terveim között, hogy pár vajsörnyi értéknél magasabbra emeljem a véralkoholszintem, de kifejezetten örülök neki, hogy így alakulnak a dolgok. Hogy is hagyhatnám ki Noel ajánlatát? Elvégre szilveszter van, ha már itt vagyunk, igyunk és bulizzunk.
- Tetszik a gondolatmeneted - vigyorgok a fiúra. Tudom magamról, hogy egész jól bírom a piát és ismerem a határaimat, így aztán különösebb aggodalom nélkül egyezek bele a javaslatába. Azt természetesen nagyon szilárdan elhatározom, hogy azokat a bizonyos határokat - amikor már kevésbé tudom átgondolni, hogy mit mondok és teszek - nem fogom feszegetni.
Türelmesen megvárom, amíg a fiú is befejezi a vajsörét, aztán együttesen elindulunk a pult felé. Most nem túl előnyös, hogy ennyire a helyiség sarkába voltam húzódva, mert így jó pár tömött asztal között át kell magunkat verekedni. Kapunk is néhány szúrós pillantást. Mikor két szorosabban lévő szék között sasszézok át, valaki letaperol. Az érintésre ösztönösen a pálcám irányába rándul a kezem, de csak egy hideg, lenéző pillantást küldök a málészájú varázsló felé.  De eljutunk a pultig anélkül, hogy bármivel leöntenének, amit sikerként könyvelek el. Várnunk kell egy kicsit, mire sorra jutunk és kikérhetjük az italainkat.
- Egészségünkre! - emelem koccintásra a poharam. Kortyolok párat és megállapítom, hogy nem hiába lángnyelv whiskey-nek nevezték el. Közben körbenézek a helyiségen, ami mostanra már tényleg tele lett emberrel, és megakad a szemem valamin.
- Úúúú, nincs kedved dartsozni? - fordulok lelkesen a fiúhoz, majd a falra függesztett tábla felé bökök. Csoda, hogy még nem csapott le rá senki. Közben beugrik az emlék, hogy Ákos volt egyszer nagyon odáig a játékért, de akkor már nem lett volna neki túl biztonságos hegyes dolgokat a kezébe adni. De mi még teljesen jól vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Abban reménykedek, hogy az öleléssel sikerül kifejeznem, ami szavakkal nem igazán ment, történetesen, hogy: " Hülye vagyok, ezt nem gondoltam át, de tudod, hogy a legjobb barátom vagy és soha nem akarnék ártani neked és tényleg nagyon sajnálom".
Mire kibontakozunk az ölelésből Yar már mosolyog, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg fátylat boríthatunk a dologra vagy csak udvariasságból nem akar tovább kínozni. Mert az első, őszinte reakciója és a pillantása, miután felismert, felért egy kínzással.
A kérdésére csak grimasszal reagálok. Még ha vigyorogva is beszél, túlságosan érzékeny pontot piszkál ahhoz, hogy bármiféle épkézláb feletet ki tudjak találni erre. Egyébként sem az a lényeg, hogy az én lelkemben mi van, hanem hogy ő mennyire sérült le. Hiába mondja, hogy nem kell aggódni, nem kerül el a tekintetem, ahogy a fájdalomtól megvonaglik az arca, amikor megmozdítja a vállát.
Tudtam, hogy elég megemlítenem a melodimágiát és nem fogom megúszni ilyen pimasz megjegyzések nélkül, de azért csak rosszul esik, hogy felhánytorgatja a múltkori alkalmat. Már veszem a nagy levegőt, hogy védekezzek, magyarázkodni kezdjek, kicsit megsértődjek, de végül csak fújok egyet. Valamiért azt érzem, hogy nincs jogom most emiatt háborogni, sőt örülnöm kellene, hogy Yar nem akadt ki jobban.
- Jól van na, ezt megérdemeltem - válaszolom végül kissé esetlenül, az égre emelve a tekintetem. Nem veszem igazán a szívemre a szurkálódást, tudom, hogy Yar nem akar megbántani. De elég volt ez a néhány szó, és megint feltámad bennem a bűntudat és az önvád, amivel anno sokáig kínoztam magam.
- Hogy mi? Fehér nyúllá? - húzom össze a szemöldököm. Nem értem honnan jön neki ez a nyúl dolog. De hiába töröm a fejem, nem sikerül összekötni a dolgot az animágiával. A fehér házinyusziról a húsvét jut eszembe, nem pedig a ragadozó elől menekülő préda. Annyira meglep a nem mindennapi válasza, hogy közben fel sem fogom, rábólintott a melodimágiára.
-Köszi.. Hááát, csak úgy kijöttem repkedni, meg kíváncsi voltam, képes vagyok-e csak melodimágiára támaszkodva megmaradni a seprűn. Meg egyébként sem árt újra formába jönnöm, mert jelentkeztem arra aaa bogolyfalvi hullócsillag dologra - magyarázom kicsit pirulva. Kíváncsi vagyok Yar mit fog szólni a hírhez, vagy összességében mit gondol a témáról.
- Ahhoz képest, hogy te csináltad egyáltalán nem vészes, azt hittem ennél magasabbra teszed a lécet - mondom őszintén a gyakorlópálya kapcsán. Olyan rég beszélgettünk már a fiúval, hogy még a 'tanítványáról' sem hallottam.
- Oké, akkor elkezdem, először csak megvizsgállak, de szólj, ha valami nem oké, vagy meggondoltad magad... - aggodalmaskodom még egy sort mielőtt nekikezdenék a munkának. Igyekszem leplezni, mert nem akarom megijeszteni Yart, de azért izgulok, mert eddig csak steril környezetben, Rochard bácsi felügyelete mellett végeztem a komolyabb varázslatokat. Ezért most egy picit nagyobb feladatnak tűnik a szokásosnál, hogy összpontosítsak. Végiggondolom, hogy mit akarok csinálni és hogyan, aztán nekilátok a vizsgálatnak. Az ultrahangokkal megcélzom Yar vállát, az, hogy viszonylag kis terültet vizsgáljak, már könnyen megy, csak a frekvenciával kell még egy kicsit babrálnom. Elsőre ugyanis összekeverednek a különböző szövetek hangjai egy diszharmonikus folyammá egyesülve. Kell pár másodperc mire tisztul a kép. Megállapítom, hogy tényleg nincs szó törésről vagy rándulásról. A disszonáns hangok sokkal közelebbről, közvetlenül a bőrfelület alól érkezik. Most ennek a területnek a hangjára koncentrálok. Rövid hallgatózás után felismerem, hogy a károsodott szövetek között vér is van. Ezekkel a hajszálerekkel azonban nem tudok mit kezdeni, egyelőre még csak ott tartok, hogy a nagyobb erekkel boldoguljak az órákon.
- Khm... azt hiszem, hogy öö zúzódás - állítom fel a diagnózist. Ha nem lenne a kötés, azt akár a közben bizonyára kialakult kékes-lilás foltról is megállapíthattuk volna, de azért büszke vagyok magamra, mert azt hiszem elég pontosan és gyorsan dolgoztam.
- Még nem tudom felgyorsítani a gyógyulást...de ha gondolod a fájdalmat megpróbálhatom elmulasztani - megadom a lehetőséget Yarnak, hogy visszakozzon, ha akar, és egyébként sem csinálnék vele semmi olyat, amit előzőleg nem jelentek be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Az elmúlt fél évben folyamatosan arra törekedtem, hogy megkeményítsem magam, többet foglalkozzak azzal, hogy nekem mi jó és én mit akarok, és ne csináljak magamnak mindenből ügyet. Erre tessék, Yarral szemben teljesen gyenge vagyok, mardos a kétség, hogy vajon mit is gondol valójában, mi van az élcelődés mögött. Csak akkor nyugszom meg, hogy tényleg szent a béke, amikor Yar a tőle megszokott stílusban felkaron bokszol. Nagy kő esik le a szívemről, szinte felragyog az arcom, mert ebből a gesztusból már biztosan tudom, hogy a fiú nem haragszik és lezárhatjuk a témát.
A fiúnak meg kell magyarázni a nyulas utalását, mert magamtól nem sikerül összerakni a képet. Az animágia Yar életének egy olyan területe, amiről kicsit lemaradtam az utóbbi időben, amikor legutóbb az óráiról mesélt, még csak külön-külön, egy-egy testrészét tudta átváltoztatni.
- Váó! Gratulálok! Majd mindenképpen szeretnélek látni sasként! De a gyakorlást inkább passzolom - lelkendezek egy sort, majd én is elnevetem magam a ragadozókról szóló természetfilmek jellemző képkockáira gondolva.
Yar nagyjából úgy reagál a seprűverseny említésére, ahogy arra számítottam, legalább is, ami a szemében villanó értetlenséget illeti.
- Na, kösz! - horkantok fel, tettetett sértődöttséggel, mikor Yar közli, hogy nem nézte volna ki belőlem a bátorságot és hogy jelentkezek egy ilyen veszélyes dologra. De a felvetésen, hogy bárkinek is imponálni akarnék, csak nevetek egy jót.
- Jól esik a törődés, de azért ne legyél már ennyire optimista! Igaz, hogy ez más műfaj, de ha a tusán túléltem a sárkányokat, talán ebbe se halok bele. Egyébként meg szavadon foglak  - jegyzem meg vigyorogva. Sokszor végiggondoltam már a veszélyeket és végül mindig oda jutottam, hogy ha baj lesz, az indián majd összefércel, egyébként meg kár lenne kihagyni az lehetőséget.
- Egyébként meg, ha másért nem, azért megéri, mert legalább megint van motivációm kijönni és csak úgy repkedni - teszem még hozzá egy vállrándítás kíséretében.
- Áh, értem. Nem is tudtam, hogy már tanítványokat vállalsz. Gondolom, csinos lány - vigyorgok a fiúra, valahogy teljesen magától értetődőnek tűnik, hogy Yar tanítványának a szebbik nemet kell képviselnie.
- Nem, egyelőre maradhat rajtad - nem szeretném, hogy Yar megfázzon és az ultrahangot így is meg tudom csinálni, bár trükközni kell egy kicsit a frekvenciával meg az iránnyal, mire a hanghullám úgy hatol át a ruharétegen, hogy megfelelő képet kapjak a kívánt szövetekről.
- Jól van naaa, nevessél nyugodtan - szégyenlősen vigyorgok. nem neheztelek Yarra, én is tudom, hogy nem ez volt az évszázad megállapítása, de számomra az a fontos, hogy melodimágiát használtam.
Rábólint a fájdalomcsillapításra és ehhez már a felsőjét is leveszi. Így azért jelentősen könnyebb dolgom van, nem szeretnék semmit sem elbaltázni. Közben a pillantásom akaratlanul is végigsiklik a csupasz felsőtestén. Egyrészt megállapítom, hogy szegényke fázik egy kissé, másrészt meg nem is értem, hogy felejthetem el néha, amikor vele beszélek, hogy milyen jó pasi. Hazudnék, ha azt mondanám nem pasiként tekintek Yarra, de közben sokkal többet jelent nekem ennél, az évek során egy biztos kapaszkodó lett nekem, valaki, akiben mindig megbízhatok.
Gyorsan ismét az arcára emelem a pillantásom, mielőtt még túl hosszúra és kínosra nyúlna a pillantás, amit az izmainak szenteltem.
- Valószínűleg igen, bár még nincsen semmi konkrét tervem. Na és te? A vizsgák után egyből Svédországba költözöl? - terelem a témát a szünetnél kissé távolabbi jövő felé.
Közben nekilátok a fájdalomcsillapításnak. Megköszörülöm a torkom, majd halkan egy viszonylag hoszzú, de egyszerű dallamot kezdek énekelni. Lassan, folyamatosan a sérült testrészre összpontosítva képzem a lágy hangokat. A megfelelő frekvenciát és hangerőt sikerül eltalálnom, de a varázslat nehézsége abban áll, hogy csak az adott területre korlátozzam a hatását. Közben fokozatosan egyre hangosabban, végül már a normális beszédhangon dalolok. Ezzel együtt sajnos egy kicsit ki is csúszik a kezemből az ellenőrzős, egyre nehezebben megy, hogy az adott idegcsoportra korlátozzam a bűbájt. Így a végén sikerül egy kicsit túllőnöm a célon - noha ennek nem vagyok tudatában - , és nem csak egyszerűen elmulasztom a fájdalmat, de Yar egész bal oldalát, az ujja hegyétől a nyakáig rendesen elzsibbasztom, bár a fiú menet közben csak kellemes bizsergést érezhet.  
- Na, mondd, hogy nem csak rontottam a helyzeten... - beharapom az ajkam és szinte lélegzetvisszafojtva várom az ítéletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Kicsit belepirulok a fiú félig vicces, félig őszinte felháborodásra utaló megjegyzésébe, még az nem tűnik fel - legalábbis egy percig sem zavar -, hogy közben már drága lettem. Grimaszolok egyet,és további szócséplés nélkül  lehúzom, ami még a poharamban maradt.
- Nem volt szó versenyről! - hevesen rázom is fejem, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. Fontosnak tartom ugyanis leszögezni, hogy Ombi most említi ezt először, egyébként meg már csak azért is ellentmondok a fiúnak.
-Hah! Hát legyen  - egyezek bele mégis, nagy szemforgatások közepette -, hogy előbb még erősítsük a hangulatunkat. A srác kissé tenyérbemászó vigyorát figyelmen kívül hagyom, bennem sokkal kevésbé lobog a versenyszellem. Mégis mi van akkor, ha nem sikerül az asztal alá innom, vagy éppen jobban dartsozik, mint én?
A második körnél már igazán nem kéretem magam, lehúzom whiskey-t, mire pillanatra végigfut rajtam a remegés, mire leteszem a poharat, Noel már megint a versenyzésnél tart. Nos, igen, ha van tét, úgy már azért más a helyzet. Erre azért már bennem is feléled a vágy, hogy nyerjek. Nem azért is azért, mert annyira rosszul hangzik az az eshetőség, hogy veszítek, de mégis jobb nem alulmaradni. A válasszal azonban egy pillanatig sem várakoztatom meg a rellonost, ösztönösen szakadnak fel belőlem a szavak.
- Persze, hogy benne vagyok, esélyed sincs, életem! - vigyorgok hirtelen jött, nagy magabiztossággal. Fogalmam sincs mennyire jó a játékban, vagy én mennyire vagyok jó, de csak nem hagyhatom, hogy azt higgye, könnyű dolga lesz.
Követem Noelt a tömegen át, közben megfogalmazódnak bennem olyasfajta kérdések, hogy mit is akarok én tulajdonképpen ma este. De mielőtt belemerülhetnék a megválaszolásukba, már át is araszoltunk a dartshoz, és csak az tölti ki minden gondolatom, hogy ne hagyjam magam nagyon lealázni.
- Csak nyugodtan - engedem át neki a terepet, egy kicsit félreállok, hogy ne zavarjam és karba font kézzel várom, mit produkál. Egy pillanatra elismerő kifejezés suhan át az arcomon, de aztán észbe kapok, hogy nem kell őt biztatni.
- Na, figyeld a profit - vigyorgok a srácra és felkapok egy nyilacskát az asztalról, beállok Noel korábbi helyére, emelem a karom, kisöprök egy kósza tincset az arcomból, célzok, már dobásra kész vagyok, véletlenül a szemem sarkából még vetek egy pillantást Noelre, és mielőtt útjára indíthatnám a nyilat, összeránt a nevetés.
- Inkább ne nézzél közben, mert nem bírok így koncentrálni - közlöm Noellel, mikor már szóhoz jutok a nevetéstől. Megint visszafordulok a tábla felé, ezúttal már kevesebb rákészüléssel, egyszerűen csak eldobom a nyilacskát, ami egyszerűen csak a húszas és az ötös szektor határán(de azért az ötösben) a triplázó és a külső bull közötti területen fúródik be.
- Ez is miattad van - természetesen Noelt okolom a nem túl erős kezdésért, miközben átadom neki a helyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nagy levegőt veszek, hogy kifejtsem a véleményemet Noel nagy életbölcsessége kapcsán, de végül nem szólalok meg, csak elgondolkodva nézegetem a fiút, azt latolgatom, mégis megosszam-e a nézőpontomat. Egyáltalán nem értek egyet ezzel a felfogással, helyesebben nem akarom, hogy így legyen. Egyrészt mennyire kiábrándító már így tekinteni az életre? Másrészt pedig komolyan nem hiszem, hogy ez lenne az élet lényege. De úgy ítélem, hogy ez a pillanat nem a legalkalmasabb arra, hogy mély filozófia vitákba bonyolódjunk, még néhány kör után talán majd lehet róla szó.
Belepirulok a srác kissé hitetlenkedő tekintetébe, meg összességében a leplezetlen önelégültsége miatt is égni kezd az arcom. Bár így utólag nem sok haszna a szemérmeskedésnek. Nem gondoltam át ezt a dolgot, igazából nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Egy csók még igazán belefér egy ismeretlennel szilveszter éjjel. Noelnek azért is van nagy szerencséje, mert nem ismerem, nem csinálok belőle problémát, hogy vajon ennek milyen hatása lehet a későbbi kapcsolatunkra, mit fog ezek után rólam gondolni. Semmilyen joga nincs, hogy ítélkezzen felettem, és ez adja az alapját, hogy ilyen bevállalós lettem. Valamiért amúgy is az az érzésem, hogy akkor is elcsattanna, ha nem beszéljük meg ilyen nyíltan.
A dartshoz megyünk, ahol kiderül, hogy Noel tényleg nem csak a levegőbe beszélt, mert jól megy neki a játék. Egészen addig még sikerül is komolyan vennem magamat, amíg a kis fogadásunkra tett utalásával ki nem billent a lelki békémből. Most komolyan, hogy lehet ilyen pofátlan is még a tetejébe? Ahelyett, örülne, még hangsúlyozza is, hogy nyerő pozícióban van. Normális esetben ezen felhúznám magam, de most csak irulok-pirulok, vigyorgok, mint a vadalma és először megpróbálok tudomást sem venni a fiúról, csak a játékra koncentrálni. Mint a mellékelt ábra is mutatja, ez nem megy. Válasz helyett csak grimaszolok felé, és végül dobok egy bénát, amit gyorsan Noelre is kenek.
- Igen így van, az aurád negatív hatással van célzásomra - kitartok az álláspontom mellett, miközben átengedem neki a terepet. A második körben már sokkal jobbat sikerül dobnom, most már mondhatom, hogy először csak izgultam. De hiába mutatok fejlődő tendenciát(kétszer még a külső bullt is eltalálom!), bele kell törődnöm, hogy akármeddig is dobálgatnánk, nem tudnám behozni a lemaradásom. Noel győzelemittas képét látva nagyon kifinomultan, elegánsan és mindenekfelett éretten sértődötten felhúzom az orrom és a fiúra öltöm a nyelvem. Én is felpillantok az órára, és kicsit meglepődök, hogy már így elszaladt az idő. Kissé kelletlen képet vágok, duzzogok egy kicsit, amiért kikaptam, de azért hagyom, hogy Noel kézen fogjon és a pult felé vezessen.
Miközben a fiú töri az utat, kicsit jobban rátapadok a hátára, csak hogy biztosan hallja, ahogy gyerekesen követelőzve tudtára adom a kívánságomat:
- De aztán, csináljunk valami olyat, amiben én nyerek!  
A pulthoz érve várnunk kell egy kicsit, hisz az új évet szinte mindenki teli pohárral a kezében akarja köszönteni, és ezt a kis időt kihasználom, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, nehogy itt a feles után el is felejtődjön minden.
- De tényleg, valamiben nekem is nyernem kell! Mert ez így nem ér. Remélem van ötleted, mert... hát én nem tudom, mi legyen az... - nevetem el magam, mert mégiscsak vicces, hogy nem is tudom pontosan mit akarok.
Aztán sorra kerülünk és megkapjuk a feleseket. Az órára pillantok, még három perc éjfélig. Vidáman, a melegtől, az alkoholtól, és a közeljövő eseményeinek gondolatától kipirulva tekintek Noelre.
Két perc..., egy perc...
- Boldog új évet! - koccintunk, lehúzom az italt, de szinte nem is figyelek rá, hogy ég a nyelőcsövem, a pohara gyorsan letéve Noel tekintetébe fúrom a sajátom, és ahogy éjfélt üt az óra ajkaink azonnal egymásra találnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kissé nyúzottan vánszorgok ki az ágyból olyan fél kilenc tájban. Nagyon nehezen sikerült elaludnom, egész este a vizsgán járt az agyam, és még hajnalban is felkeltem egyszer azzal a tudattal, hogy elaludtam és el fogok késni. De aztán még gyönyörűen sikerült visszaaludnom, most meg kicsit kialvatlan vagyok. Viszont a legalább a nagy vizsgadrukkot, sikerült kialudnom. Elvégre mi történhet? Tudom az elméletet, a gyakorlat is ment az órákon. Nincs miért aggódnom. Inkább csak jóleső izgalom marad bennem.
Nem vittem túlzásba az kiöltözést, egyszerűen csak egy karcsúsított derekú kabát-farmer-bokacsizma összeállítást húztam magamra. De bármennyire gyorsan össze is készültem, azért nem sikerült Yar előtt érkeznem. Azonnal mosolyra húzódik a szám, amint meglátom az exrellonost.
- Szia! Naná! Ch, mi az, hogy ha kellek? - sértődöttséggel vegyes felháborodást színlelek, majd vigyorogva ölelem át a fiút.
Nem nagyon kell várnom, hogy Yar felemlegesse a múltkori félresikerült gyógyítási kísérletemet. Pirulva elvigyorodom, de annál nagyobb lendülettel vetem a vállam a fiúnak és taszítok rajta egyet.
Néhány perc alatt meg is érkezünk a Boglyas térre, ahol már vár minket a bizottság és Holló professzor. Köszönök a komor ábrázatú férfiaknak, majd egy rövidke bevezető után megtudjuk a konkrét feladatot is. Örülök, hogy Yar kezd és nem én. Valami nyakatekert logika alapján ugyanis biztos vagyok benne, hogy ha neki sikerül, akkor utána nekem is menni fog.
Mikor aztán rám kerül a sor, igyekszem kizárni a fejemből a gondolatot, hogy a bizottság minden tagja engem figyel. Nézhetne az egész falu, akkor is meg kell tudnom csinálni a feladatot. Nagy levegőt veszek, kifújom, ezzel is jelezve, hogy most akkor nekikezdek. Jól megnézem magamnak a kút bal oldalát. Ez a meghatározás azért jóval lazább, mint mikor egy karikára kell koncentrálni. Legalábbis remélem, hogy amíg nem túl nagy a távolság, nem kötnek bele, hogy pontosan hány centire bukkanok fel a kút mellett. Miután rögzítem magamnak a pontot, ahová meg akarok érkezni, végigmantrázom magamban a három C-t. Elképzelem a folyamatot, ahogy beszippant a vákuum, egy rövidke pillanatra sehol sem vagyok, aztán a gondolatban ismét a szökőkút bal oldalának képére koncentrálok, látom magam előtt, hogy oda érkezem meg. Ekkor célirányosan sarkon fordulok és belevetem magam a semmibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Amolyan lemondó, "menthetetlen eset vagy" kifejezést villantok Yarra, de aztán szinte azonnal rosszallóan fejcsóválva el is vigyorodok, mert jól esik a bók. Tudom, hogy Yartól nem kell "komolyan vennem" az ilyeneket, és ez felettébb üdítő érzés. Ez is a Yarral való furcsa kapcsolatom része, mert nem tagadhatjuk, hogy volt azért egy jelentős csavar a barátságunkban. Azóta nem próbáltam definiálni, hogyan is áll össze ez a kapcsolat. Yar mindig is szívesen dobott be ilyeneket a beszélgetésünkbe, és igazán soha nem is törődtem vele. Valahogy teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy viccesen tálalt bók, nem több, mint ami. Soha nem is tudtam magunkat elképzelni egy párként, nem is akartam, sem az előtt, sem az után. Mégis, ha szigorúan megvizsgáljuk, valamiféle vonzódást mégiscsak érzünk a másik iránt. Röviden tehát, kicsit zavaros. De amíg egyszerűen jól érzem magam Yar társaságában, nem teljesen mindegy?
Aztán a Hullócsillag Kupára terelődik a szó, és őszintén meglep, hogy Yar ennyire aggódik értem, amikor még én sem aggódok magamért. Bár igaz, alapvetően végig sem gondoltam a veszélyeket.
- Na, jó, megbocsátok érte - felelem nagy kegyesen - De akkor vissza fogok térni szellemként és örökre kísérteni foglak. - fenyegetem meg nevetve.
Yar diplomatikus válasza mögött azért érzem a szemrehányást, hogy alapvetően abba sem kellett volna hagynom a sportot. De örülök, hogy sosem vette a szememre a dolgot, és nem kellett magyarázkodnom. Nem mintha olyan nyomós érveim lettek volna, egyszerűen csak kicsit meguntam a dolgot, a vegyes csapatok hangulata egyébként sem volt ugyanaz, mint a házcsapatoké. Meg...nem is tudom, biztos voltak még okaim.
A beszélgetés témája az akadálypályára terelődik, és Yar meg is erősíti a feltételezésemet, miszerint a tanítványa egy lány, noha a név nem sokat mond nekem.
Aztán hozzákezdek melodimágiával megvizsgálni Yart, kicsit viccesen indul a dolog, egyáltalán nem vagyok olyan magabiztos, mint amilyennek tűnni szeretnék.
Yar szemöldökhúzogatását csak egy szemforgatással reagálom le. Hogy miért kell neki minden ilyesmit megjegyeznie? De azért, amikor mégis lekerül róla a felső, önkéntelenül is elkalandozik a pillantásom. Yar nem jelzi, hogy észrevett volna belőle bármit is, és a beszélgetésünk is tovább gördül. Szóba kerül, hogy mi lesz velünk ötödév után.
Yar hangja furcsán komolyan, szinte már ünnepélyesen hangzik. Mintha legalább most látnánk egymást utoljára. Bár érzékelem a megváltozott hangulatát, mégis úgy döntök, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Rám ugyan nem ragasztja át ezt a komoly hangulatot!
- Bizony elválnak útjaink! - sóhajtok fel teátrálisan. Nem akarom őt kifigurázni, eszembe sem jut, hogy esetleg bántásnak veheti. Közben még eltúlzott mozdulatokkal egy nemlétező könnycseppet is letörlök a szemem sarkából. Soha meg sem fordult a fejemben, hogy ötödév után ne tartanánk a kapcsolatot, nem is tudom komolyan venni ezt a témát.
- De ne aggódj, néha mindenképpen felbukkanok majd, hogy veszélyeztessem a testi épségedet - vigyorgok a fiúra.
Aztán nekilátok a fájdalomcsillapításnak,amiről azt hiszem, hogy nagyon jól megy, de alig hogy abbahagyom a műveletet, kiderül, hogy kicsit túllőttem a célon. Yar félrehajló feje, löttyedten lógó karja kissé groteszk látványt nyújt, főleg, hogy mindezek ellenére még kuncog is a dolgon. Valószínűleg ő csinálja jó. Én azonban nem tudom ilyen lazán venni a kudarcot. Ugyanis legfőképpen ezt látom a dologban. Megpróbáltam, igyekeztem és elrontottam. Képtelen vagyok normálisan végrehajtani a varázslatot. Én tehetek mindenről. És csak rontottam a helyzeten. Nem is kellett volna megkísérelnem ezt az egészet. Honnan is gondoltam, hogy menni fog?
- Most..öööhm... sajnálom, megvárjuk, hogy mikor múlik el. Nem lehet maradandó - próbálok higgadtan és tisztán gondolkodni. De azért a hangom megremeg a gondolataimat lassan megbénító görcsös, szorító érzéstől, amit egyelőre próbálok legyűrni. Nem bírok a fiú szemébe nézni, szörnyen szégyellem magam, nem lepődnék meg, ha többé nem hagyná, hogy rajta gyakorlatozzak.
- Nem is érzel semmit? - kérdezem félénken, közben közelebb húzódok hozzá, hogy megtapogassam a karját. Igazából még az lehetne további gyakorlás, hogy most megnézem, mégis mit csináltam a szöveteivel, mi változott a korábbi állapothoz képest. Közben mégiscsak felpillantok rá véletlenül, találkozik a pillantásunk és hirtelen a korábbi szorító érzés felerősödik. Hatalmas gombóc keletkezik a torkomban, a szemem pedig könnyekkel telik meg. Érzem, hogy elég egy nyikkanás, és átszakad a fal, ami még visszatartja a sírást. Nem szabad sírnom. Miért akarok sírni? Ez butaság. Azon kellene gondolkodnom, hogy hogyan hozom helyre a dolgot. Most Yarról van szó, nem rólam. Semmi okom erre. ~ Nem, nem, nem, nem~
- Ne haragudj! - suttogom, majd átölelem a fiút. Bár ezzel nem őt, sokkal inkább magamat akarom vigasztalni, belefúrom az arcom a vállába, és hagyom kibuggyanjanak a könnyeim. Aztán csöndesen rázkódva adom át magam a zokogásnak. Teszek egy próbát, hogy abbahagyjam, mert hiszen ennek semmi értelme, nem lenne szabad sírnom. De ahogy erre gondolok, csak még hevesebben rázkódok, néhány pillanat múlva pedig már meg sem tudnám mondani, hogy konkrétan, miért is törött el a mécses.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Gyors, határozott lépések koppannak a folyosón. Sietek, mielőtt még meggondolom magam, ugyanis teljesen spontán, egyfajta bizonyítási vágyból saját magamnak, döntöttem úgy, hogy fel fogom keresni Warrent. Ha már addig eljutok, az mégiscsak azt feltételezi, hogy eltökélt vagyok, nem? Vagy pont az ellentétét? Hisz akkor nem lenne szükségem megerősítésre, ha eltökélt lennék.
Leginkább a záróvizsgákra kellene koncentrálnom, na meg hamarosan következő VAV-ra, de a mérhetetlen tananyagtengeren túl egy sokkal fontosabb és (számomra) égetőbb probléma várja, hogy végre foglalkozzam vele. Ez pedig a továbbtanulás. A napokban már muszáj leszek leadni a szükséges nyomtatványokat és eldönteni végre, mi is lesz velem a következő tanévtől. Pedig egyszer már döntöttem. Igen, már eldöntöttem, hogy auror szeretnék lenni, az utóbbi fél évben ehhez mérten is tanultam, de egyelőre mégsem mertem odafirkantani a papírra. Pedig igazán nem nagy dolog, csak hát végleges. Mi van, ha egyáltalán nem is nekem való ez a munka? Ezt a kérdést akarom már végre lezárni magamban, kell valaki, akivel megbeszéljem, és ki más is jöhetne szóba, mint az, akivel nem is tudom, heti hány órát kell majd eltöltenem, ha tényleg ezt a szakot választom. Nem nagyon tudom, mire számíthatok a férfitől, hiszen még soha nem volt vele dolgom.
A nyugati szárny második emeleti folyosóján aztán lassítom a lépteimet, nehogy véletlenül még túlmenjek az ajtaján. Még mindig vannak kételyeim, hogy jó ötlet volt-e idejönni, de igyekszem nem foglalkozni velük. Egy gyors pillantás a nem túl felnőttes, kockás ing-farmar-tornacipő szettemre, ez van. Aztán határozottan kopogok kettőt a keresett ajtón és várom, hogy beengedjenek, és várakozás közben még kényszeredetten beletúrok a hajamba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem