Kahlil - mm gyakorlat

A dicséret hallatán kissé szégyellős, de azért büszke mosolyra húzódnak az ajkaim.  Ugyanakkor tudom, hogy Rochard szavai egyben azt is jelentik, hogy az alapok rendben vannak, de még sok gyakorlás vár rám, hogy a későbbiekben gyorsabban és precízebben el tudjam végezni a feladatot. Mégpedig az ultrahangnak tökéletesen kell mennie, mert triviálisnak tűnik, hogy ezek után a specifikus varázslatok majd mind erre épülnek. Igen, ha van tantárgy, amiben tényleg a maximumra törekszem, az a melodimágia. Úgy érzem, az a minimum, hogy kihozom a maximumot a képességemből, ha már egyszer megadatott. Aztán ki tudja, talán egyszer majd átültetem ezt a filozófiát az életem egyéb területeire is.
Egyelőre azonban csak ott tartok, hogy a hanghullámaim nem akarnak átmenni a csontokon, Kahlil intésére pedig fel is hagyok a próbálkozással. Egyáltalán nem szeretnék fejfájást kapni, bár nem érzem úgy, hogy közel állnék hozzá, és a férfi hanghordozása alapján sem kell attól tartanom, hogy ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Miközben Rochard elpakolja a borztetemet, magamban megállapítom, hogy egyáltalán nem is volt olyan vészes a dolog, mint ahogy az elején gondoltam. Egy "köszönöm" kíséretében elveszem felkínált hűsítőt. A limonádét kortyolgatva hallgatom a magyarázatot, ami megint csak azt erősíti meg bennem, hogy mennyi mindent nem tudok még.
Egy bólintással veszem tudomásul az utolsó két feladatot, ugyanakkor kicsit félek is, mert most már meg kell tudnom mondani, mi van a rókákkal. Mielőtt még azonban hozzáfognék Obszidiánon kipróbálni az ultrahangot, valami szöget üt e fejemben. Néhány pillanatig elgondolkozva nézek Rochardra, próbálom  értelmes mondatokká összetákolni a gondolatfoszlányokat.
- Lehet, hogy most butaságot kérdezek - szólalok meg végül, még mindig keresve a megfelelő szavakat - ,de Obszidián fogja érezni, amit csinálok? Meg összességében az élőlények érzik, ha melodimágiát használnak rajtuk? Vagy is... a rossz, ha érzik, nem? Mert akkor az azt jelenti, hogy nem jól csinálom, és kárt teszek a másikban? De mondjuk az igézőknél... Azt érzékeli az ember, ha egy igéző manipulálni akarja? Vagy... - valódi kérdés helyett inkább csak hangosan gondolkodok, de azért remélem, Kahlil így is megérti, mire vagyok kíváncsi. Új ez még nekem, és félek, hogy ha valamit elrontok, azzal kárt teszek a kutyában.
Végre aztán mégis nekilátok a feladatnak. Igyekszem eltalálni azt az erősséget, amit korábban is használtam. Meglepődve tapasztalom, hogy a kutya szerveiről visszaverődő hullámokat tényleg egyszerűbb elkülöníteni egymástól. Ugyanakkor ezek mellett a más ismerősnek tetsző hangok mellett újakat is felfedezek. Obszidián szívverésének ritmusa, az ereiben csörgedező vér, ahogy a levegő beáramlik a tüdejébe, majd ki, a szervezet minden egyes működő sejtje hozzájárul a képhez, amit Obszidiánról kapok. A benne lüktető élet egységet alkot, és én ezt a harmóniát érzékelem.
A leonberger vizsgálata után némileg magabiztosabban fordítom a figyelmemet ismét a rókakölykök felé. Mintha teljesen új szemszögből vizsgálnám őket, mint először. Most már, hogy tudom, hogyan, mire figyeljek, sokkal könnyebben észrevehető a két róka közötti különbség. Első ránézésére azért még semmi konkrétumot nem tudok mondani, egyik szerv sem kiabálja magáról, hogy "hé, itt a gubanc", a disszonáns hang megpróbál szépen beolvadni a többi közé. Így kénytelen vagyok sorra venni a lehetséges területeket, és az egyes számú rókának a beleiben bukkanok eredményre. De a bélhangok nem egyszerűen eltérnek a normálistól, hanem valamilyen ismeretlen közeg is visszaveri a hanghullámokat, aminek elméletileg nem is kellene ott lennie. Valami felrémlik még a mugli iskolából, amikor mindenféle undorító parazita férgekről tanultunk.
A másik róknál egyszerűbb a dolgom, mert nem kell a szervekkel bíbelődnöm, ugyanis a betegségről árulkodó hangok az állat jobb hátsó lába felől érkeznek. A végtagokat könnyebb elkülöníteni egymástól, mintha a törzset kellene még kisebb részletekre bontanom. A végtagra koncentrálok, ahol valamilyen apró, élettelen testet "tapogatok" ki a mélyen az állat bőrébe fúródva. Körülötte másnak tűnik a szövetek összetétele, de az már meghaladja a képességeimet, hogy megmondjam, miben más.
Ennél többet valószínűleg akkor sem tudnék megállapítani, ha még órákig bámulnám a rókákat, úgyhogy megpróbálok valami diagnózist felállítani.
- Háát, az első a betegebb. Mert ööö talán valami élősködő van belében...és a másiknak meg be van gyulladva a lába... - enyhe kérdő hangsúllyal mondom ki az elképzeléseimet.

Avery

Én is tudom, hogy teljesen értelmetlen és logikátlan dolog idejönnöm. Úgysem fogok rendszeresen sportolni. Eleinte hiányzott a kviddics, sokszor gondoltam rá, hogy újra játszanom kéne, vagy legalább mozognom heti rendszerességgel, de mindig lusta voltam - ahogy lenni szokott. Pedig anno a mindennapjaim része volt a sok edzés, furcsa hogy ezen a téren is ennyit változtam.
Meg is lett a változás eredménye, amely nem annyira szembetűnő ugyan, de egy átlagos mérleggel mégis nagyon jól kimutatható, hogy felkúszott rám néhány nem kívánt kiló.
Nem vagyok olyan típus, aki nagyon foglalkozna az ilyesmivel, továbbra is jól érzem magam a bőrömben, de mégis megszállt a vágy, hogy lejöjjek ide mozogni. Mostanában pedig általában véghez is viszem az efféle random ötleteimet.
Így aztán tréning ruhát húztam meg egy sport cipőt és lebattyogtam ide. Az sem zavar, hogy takarodó tájékán jár már az idő, és az éjszakai mozgásnak így vacsi után nem valószínű, hogy bármi haszna lesz. De ehhez van kedvem és kész. Miért is kellene mindig okkal csinálnia az embernek dolgokat?
Lófarokba kötöm a hajam, és lassan elindulok a futópályán. Az első néhány méter után rámtör a vágy, hogy hagyjam a fenébe az egészet, menjek szépen fel aludni. Amúgy is hülyeség volt idejönni. Valamiért azonban mégis tovább kocogok, a lábam szinte öntudatlanul mozog, a gondolataim pedig szokás szerint ezerfelé járnak.
Azt hiszem sokat elmond rólam ez az egész helyzet. Hogy mennyire nem tudok magammal mit kezdeni az utóbbi időben, tanulok - amennyit tanulok - és nagyjából ennyi. El kellene döntenem, hogy merre szeretnék tovább tanulni, nem ártana kicsit többet társaságba járnom, felvenni a fonalat, ami az elmúlt tanév végén tűnt el észrevétlenül. Hirtelen ott álltam Ákos nélkül, közeli jó barátnők nélkül, jött a szünet, és azóta sem találom a helyem. A problémát már sikerült felmérnem, csak még változtatni nem tudok a dolgokon, talán nem is akarok... ha úgy döntök, egy évem van már csak itt. Igazán mindegy, hogy hogyan töltöm.
Ezekkel a gondolatokkal nem jutok sokkal előbbre, így gyorsan kimerítve a témát kocogok tovább. Immár olyan apróságokon agyalva, hogy vajon hogyan lobog a hajam. Mert az nagyon fontos. Már rengeteget nőtt és a hátam közepét verdesi.

Lyall

Nagyon jól elvagyok a kis világomban, egészen addig, amíg váratlan hang ki nem zökkent a nyugalmamból. De még ha csak kizökkentene, nem is lenne semmi baj, de valójában is ijedek, mert először nem látom, hogy kitől és honnan jön a hang. Ez a pillanatnyi üresjárat elég volt ahhoz, hogy rosszul lépjek, aminek következtében majdnem sikerül hasra esnem. De nagy hadonászások közepette sikerül megtartanom az egyensúlyomat és nem túl kecsesen leugrani a futópadról. Mert ki is gondolna arra, hogy esetleg inkább leállítsam a gépet? Miután sikeresen előadtam eme mutatványomat, már teljesen elvörösödök.
- Ne nevess! - szólok rá a srácra, még mielőtt megnyikkanhatna, ez persze nem azt jelenti, hogy nem is fog körberöhögni a bénázás miatt.
A kis közjáték után végre értelmezem, hogy mit is mondott nekem és lázasan kutatok elmémben valami frappáns válasz után. De lássuk be, az ilyesmi sosem volt az erősségem, ismerősökkel szemben, egy-két baráti szurkálódástól még csak-csak megvédem magam, de az efféle helyzetekben valahogy nem tudok mit mondani. Ilyenkor leszáll a köd az agyamba, csak a sértettség keserű érzése munkálkodik bennem. A gyakorlás viszont sosem árt, előbb utóbb muszáj lesz valami fejlődést mutatnom, és nyugodtan kezelni a helyzetet.
- Tudtommal nem, de szerintem elmehetnél ellenőrizni. - a reakcióidőmről inkább ne beszéljünk, a határozottnak szánt fellépésemet és komolyan csengő hangomat pedig aláássa a rákvörös fejem, és hogy ösztönösen, védekezően karba fonom a kezem magam előtt. A második kérdését elengedem a fülem mellett, ha megfeszülnék se tudnék mit mondani, így inkább bölcsen hallgatok. valójában ugyanis igazat kell adnom a fiúnak, mert én is jobban szeretek a szabadban lenni, de éjszaka nem megyek az erdőbe, a kastély körül futkorászva meg elég feltűnő lennék, és egyébként is hideg van már odakint.
Néhány pillanatig csak szótlanul méregetem a fiút. Próbálom szuggerálni, hogy hagyjon engem a francba és törődjön a maga dolgával. Mindenki jobban jár. De legfőképpen én.

Lyall

Természetesen hiába is próbálom elejét venni, hogy a srác körberöhögjön. Igaza van, fordított helyzetben én is hasonlóképpen reagálnék valószínűleg. Azzal a nagy különbséggel, hogy nem szokásom gúnyolódással kezdeni az ismerkedést, és nálam valakinek a kinevetése feltételez bizonyos fokú bizalmat, hogy tudjam, nem bántom meg az illetőt. A srácnak azonban a jelek szerint egész más elképzelései vannak ezen a téren, és valószínűleg csak feleslegesen tépném a szám, ha bele akarnék merülni a témába, így végül csak egy lemondó sóhajjal zárom le a dolgot.
Ezen az apróságon ugyan túllendülök, de a helyet továbbra is kínos számomra. Azonnal érzem, hogy a próbálkozásommal is csak adom a fiú alá a lovat a további élcelődéshez. Ezt felismerve inkább úgy döntök, hogy a továbbiakban nem is erőlködöm. Megpróbálok felülemelkedni az egészen. Csak az a baj, hogy közben egy kis hang végig azt suttogja a fülembe, hogy ez egyenlő azzal, hogy megfutamodok. De azt már megtanultam, hogy általában akkor csinálok komplett idiótát magamból, ha erre a buta hangra hallgatok és nem gondolkodok.
A vonásimon azonban nem tudok úrrá lenni, hiába próbálok semleges maradni, a srác szavai hallatán elvörösödök és egyértelműen kiül az arcomra a srác sértő szavai nyomán érzett tehetetlenség és lassan érlelődő düh.
Ismét csak egy nagy, világfájdalmas sóhajtás. Komolyan, mi értelme ennek? És miért vagyok ilyen életképtelen? A srác láthatóan élvezi a helyzetet, legalább is erre következtetek az alapján, hogy közelebb jön és immár leplezetlenül provokál. Annyira azért még nem lepte el az agyamat a vörös köd, hogy ezt le ismerjem fel.
- Te mindig ilyen idegesítő voltál? Úgy beszélsz, mintha annyira értelnél a sporthoz - igyekszem nyugalmat és ártatlan kíváncsiságot erőltetni a hangomra, de egy fokkal ingerültebben cseng, mint szerettem volna.
- És nem vagyok "feladom" típus, csak nincs értelme folytatni, ahogy a beszélgetésünket sem - ezúttal közömbös akartam lenni, komolyan is gondolom, amit mondok, de most a sértettség érződik a hangomon.
Elindulok vele szembe - az ajtó felé- , mert tényleg nem látom értelmét, hogy olyan társaságban legyek, ahol nem is érzem jól magam. Nem utolsósorban pedig most talán még megelőzhetem, hogy tényleg sikerüljön felhúznia és még kínosabb helyzetbe hozzam magam.

Kavicsos néni

egy hétköznap délelőtt

  

Kavicsos néni

egy hétköznap délelőtt

Azonnal felkapom a fejem, amint megérzem, hogy nyílik az erkélyajtó. Annyira azért nem tud leköti a sok aranyos kutyus, hogy megszűnjön a zavaró érzés: mégiscsak tilosban járok. Ezért aztán most kivételesen odafigyelek minden rezzenésre, mert nagyon nem szeretnék lebukni, magyarázkodni, büntetést kapni.
De nem legeltetem a szemem a jövevényen, még azt sem látom, ki az, csak annyira pillantottam oda, hogy megbizonyosodjak róla, nem csak a képzeletem játszik velem.  Látszólag elmélyülten bámulom az aktuális oldalt, ahol egy kölyök-crup rohangál vidáman, gondolatban azonban az idegent szuggerálom, hogy ne szóljon hozzám. Talán át kellene legközelebb gondolnom, hogy próbálkozok-e ilyesmivel, mert már nem először kell azt tapasztalnom, hogy nagyon nem megy nekem ez a tudat alatti ráhatás. De legalább nem ér teljesen váratlanul, amikor a professzor asszony  rám köszön.
- Jónapotkívánok, tanárnő! - így, egy szuszra, de azért érthetően és illedelmesen viszonzom az üdvözlést, sőt még egy apró mosoly is megjelenik a szám sarkában. Na, nem mintha sok okom lenne a mosolygásra, csak egyszerűen ez nálam alapbeállítás. Nem nagyon tudom, mire számíthatok a fekete hajú nőtől. Azon kívül, hogy gemmológiát tanít - aminek a felvételén elég sokat vacilláltam, és még mindig nem tudom, jól tettem-e, hogy eddig nem vettem fel a tárgyat - , a levitások házvezetőhelyettese lett és elég furi keresztneve van, semmit nem tudok róla. Bár ha jobban ismerném valószínűleg az sem könnyítené meg a helyzetemet; egy ilyen kérdésre még csak kitérő választ sem nagyon lehet adni.
- Ó, ööö, ami azt illeti... - nem akartam nagyon sokáig nyújtani a választ, remélem, hogy amíg húzom egy kicsit a dolgot, megszáll az ihlet és sikerül valami remek magyarázatot kinyögnöm. Ez azonban nem így történt, sőt a professzor tekintetének kereszttüzében csak még bűnösebbnek érzem magam, mint amilyen vagyok.
- Éppen folyamatban van, hogy leadok egy tárgyat, és öö már nem is mentem be. Nem gondoltam át rendesen, hogy mit is akarok tanulni... - először kicsit bizonytalan cseng a hangom, de közben azt tudatosítom magamban, hogy nem is hazudok. Tényleg gondoltam rá, hogy leadom a MitVallt, és tényleg nem tudom, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel. Azt pedig nem is tagadtam le, hogy lógok... Így gyorsan félrelökve a lelkiismeretemet, a hangom már sokkal nyugodtabban és természetesebben cseng. Legalább döntöttem, és most már muszáj leszek megtenni a hivatalos lépéseket, aztán megkeresni Csatáryt és közölni vele a hírt.
Ezúttal én vagyok az, aki várakozóan a másikra függeszti az íriszeit, mert most jön az a rész, hogy eldől a "sorsom".

Kavicsos néni

Kavicsos néni

Megrovó pillantások helyett némi magyarázatot kapok a professzor viselkedését, elveit illetően és egy figyelmeztetést a jövőre nézve. Lassan tudatosítom magamban, hogy az első benyomáshoz képest egészen szimpatikus nekem a nő, ugyanakkor egy pillanatra sem felejtem fel, hogy azért még nem ismerem.
 - Észben fogom tartani - picit kétértelműen hangzanak a szavaim, mert igazán én sem tudom, mire is utalok igazán. Értelmezhetjük úgy, hogy a legközelebbi órakerülés alkalmával majd igyekszem nem összefutni a tanárnővel. De egyúttal az is benne van a hangomban, hogy vettem a lapot és nem tervezek rendszeresen ellógni némely órákról. Mert tényleg nem tervezem, de most, hogy már belekóstoltam az ízébe, és láthatóan nem ütöttem meg miatta a bokám...
A beszélgetés aztán új irányt vesz, bár ez sem sokkal kedvesebb téma számomra. Ó igen, ha a pályaválasztásról kell beszélni csődtömegnek érzem magam. Az ajkamba harapok, rövid ideig mérlegelem a választ, mielőtt elsorolnám, milyen tereim voltak már az évek során. A helyzet az, hogy még soha senkivel nem beszélgettem erről a témáról igazán, persze mostanában már egyre többször előjön a téma az ismerőseim között is, de azért az nem ugyanaz. Annyira pedig még semmiben sem voltam biztos, hogy levélben megtárgyaljam a szüleimmel, ők meg nem akarnak rám nyomást gyakorolni. Így a semmiből jőve váratlanul ér Rubya érdeklődése és segítőkészsége. Kicsit visszatér a régi, minden kiejtett szó miatt aggódó Kati, aki fél, hogy milyen következtetéseket vonnak majd le róla az elképzelései alapján és mert egyik mellett sem tartott ki igazán. De aztán gyorsan rendezem magamban, hogy egyáltalán nem érdekel, mit fog gondolni a velem szemben ülő nő. Nem ismer, és ennyiből valószínűleg nem tud reálisan megítélni - így nem is kell aggódnom.
 - Háát, sokáig bájitalkészítő szerettem volna lenni de,...aztán Felagund professzor nem volt rám túl nagy ösztönző hatással és végül erről szépen letettem - a lehető legburkoltabban írom körül, hogy Fela bá' az évek alatt sikeresen kiölte belőlem a bájitaltan szeretetét a stílusával és a múlt tanév vége óta pedig konkrétan azt érzem, hogy kevesebb vagyok a szemében mint egy kiskanál futóféregnyál. Mert az utóbbi ugye használható valamire.
- Aztán harmadikos koromban kiderült, hogy melodimágus vagyok gyógyítói ággal, úgyhogy gyógyító akartam lenni egy ideig. De igazán ez sem nagy elhatározás volt, csak ha már lenne hozzá adottságom... Mostanában viszont arra jutottam, hogy csak ezért nem érdemes gyógyítónak mennem, ha egyszer nem érzem igazán magamban az elhivatottságot - egy vállrándítással fejezem be az elképzeléseim ismertetését.
 - Ó, ööö, tanultam egy évig gemmológiát még Kőszeginél. Ez volt az a korszakom, amikor tényleg gyógyító akartam lenni, de aztán ahogy ebben elbizonytalanodtam, leadtam a tárgyat. Meg igazából annyira nem is fogott meg, inkább a gyakorlatiasabb tárgyakat szeretem - reagálok a nő felvetésére. Bár nem mondom ki, a gondolataim közben az általa említett aurori munkakör felé kalandoznak.

Sorozaat *-* Helló mindenki

Ó, ezt nem ismerem, a Hannibáltól meg félek xD >< de én most hétvégére összegyűjtöttem mindent és nem is tudnom mit nézzek először

Zoé

Háát, azt akartam már elkezdeni, de inkább óvakodom a hentelős dolgoktól xD A reign viszont tényleg jónak tűnik..

És nem vagyok nagy HG fan, de azért majd meg fogom nézni, ha nem is moziban  (:

Hááát, tanárnő, egyelőre elkezdtem Doctor Who-t nézni, de igyekszem összehozni valamit a hétvégén (meg az összes többi tartozásomhoz is xd ><)

inkább még ne köszönjön semmit, csak a szándék van meg XD

*visszainteget Ádókának*

Kavicsos néni

Kavicsos Néni - zárás

  

jajj, imádom amikor tanulás miatta nyafi van szóval jövök én is, mert nekem is van sok dolgom XD

Mik azok a csúnyaságok? * kíváncsi*

őőő, fizika:rezgések, hullámok, kémia: nem is tudom, de sok elmélet xd + a hétvégén el kéne olvasni Az arany embert, de nem haladok vele ><

szóval igazából csak lusta vagyok. nagyon

akkor valami pozitív dologról beszéljünk

Ombi
szilveszter este

Ombi

A csárda vendégeit elfigyelve eszembe jut az emlék, amikor először jöttem ide. Akkor valahogy sokkal mocskosabbnak, veszélyesebbnek, taszítóbbnak tűnt ez a hely, de azért jól éreztük magunkat Endrével meg Ákossal. Akkor kicsit feszélyezve éreztem magam, és nem nagyon tudtam mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy Ákos kicsit kiütötte magát, de így utólag csak egy szép emlék az egész. Azóta már mindkét fiút elnyelte az univerzum. Fura, hogy már majdnem egy éve történt az is.
Olyannyira sikerül elmerülnöm a nosztalgiázásban, hogy nem is veszem észre időben a felém tartó srácot, zavartan pislogok fel rá, mikor felfogom, hogy hozzám beszél. De gyorsan összekapom magam és egy kíváncsi szemöldök rándítás mellett én is megeresztek felé egy félmosolyt, miközben ő leül velem szemben. Fürkésző pillantásokat vetek rá hosszú szempilláim mögül. Megállapítom, hogy nagyon elegánsan van felöltözve. Én - mivel kedvem sem volt igazán a bulizáshoz - az öltözködést most kivételesen gyorsan elintéztem és csak az egyik kedvenc téli összeállításomat kaptam magamra. Egy zöld-fekete kockás szoknyát fekete harisnyával és egy ízlésesen dekoltált egyszerű bordó  fölsővel.
A magabiztos fellépés ugyan jelentősen dob a srácon, de azért még mindig fiatalabbnak tűnik nálam pár évvel. Tovább fixírozom, miközben ő ráérősen kortyolja az italát. Az én kezem is a korsóra téved, de végül nem iszok bele, csak az ujjaimmal dobolok az oldalán. Tartogatom még az utolsó cseppeket. Bár nem tudom, minek.
Néhány pillanatig csak az köztünk lévő asztallapot figyelem, amíg keresem a megfelelő választ. Nem akarok belemenni abba, hogy miért jöttem ide egyedül, erre valószínűleg nem is kíváncsi. És végképp nem szeretném magam úgy feltüntetni, mint akinek nem lenne kivel tölteni az éjszakát, mert ha akartam volna igazából akárkit megkereshettem volna. Csak...nem tudom, miért nem tettem.
- Nem tudom, megbízhatok-e benned... - nézek fel rá a tervek szerint nagy kétségek között gyötrődve. De minthogy nem vagyok egy nagy színész, vidáman csillogó szemeim elárulnak.
- Én most egy szupertitkos bevetésen vagyok - fejezem be némi hatásszünet után, komoly arckifejezést erőltetve magamra. Fogalmam sincs hová fogok ezzel kilyukadni, nem szoktam ilyesmit csinálni, de ha már elkezdtem, nincs megállás.
- Tudod, csak figyelem a gyanús alakokat - még bólogatok is hozzá mély meggyőződéssel, körbehordozom a tekintetem a termen, mintha csak minden sarokban  veszély leselkedne, majd végül a velem szemben ülőn áll meg a pillantásom.

Yaricsbogyó<3

Yaricsbogyó<3

Yaricsbogyó<3

Szilveszter - Ombi

Szilveszter - Ombi

Yaricsbogyó<3

Yaricsbogyó<3

Szilveszter- Ombi

Ombi