33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia Carolina Brown összes hozzászólása (423 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 5 ... 13 14 [15] Le
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2020. június 24. 08:30 Ugrás a poszthoz

Machay Ilián - vidám nap Pécsett - outfit

Halk, és talán kissé hitetlen kacajt engedek meg magamnak. Nem szeretnék ebben hinni, sőt, legszívesebben addig tagadnám magamban, míg végül odalyukadok ki, hogy el is hiszem a tagadást, de ha ez a sors tényleg, akkor világgá szaladok. Mármint rendben, egy nő, egy igazi nő, minden egoizmus nélkül tisztában van az adottságival, így én is, azonban az ilyesfajta férfiakkal, majd a helyzettel, amit teremt az a bizonyos, nem mindig lehet mit kezdeni, hiszen mi mást is szeretne? Hihetném az ellenkezőjét, ezt is tagadhatnám magamban végtelen időkig, míg elhiszem egyszer csak, de valószínűnek tartom, nem áll rendelkezésemre annyi idő, hogy valóban megtörténjen. Szemeimet forgatom meg csupán, mert nyilvánvaló, hogy nem tettem meg, a szíve összetörése meg aligha ezen megmozdulásomon múlt, így hiába a kiskutya tekintet és kedvesen lebiggyesztett ajkak. A naivitás áll tőlem a legmesszebb.
És mégis karjaiba simulok. Agyam folyamatosan küldi a vészjelzéseket, nem kellene egyetlen szavát, cselekedetét sem elhinnem, de fogjuk a vélaságára, hogy mégis - enyhe túlzással - iszom a szavait, és úgy mozdulok, ahogy azt ő szeretné. A helyzet még viccesebbé válik, ahogy a Valentin-napi őrület kúszik be emlékeim közé, már éppen incselkedve közölném vele, hogy akkor is éppen magával, és a rálicitáló nőkkel volt elfoglalva - milyen meglepő -, de ehelyett befogom a szám és várok.
Mellkasára simuló kezem feszül meg, igyekszem eltolni magamtól, nem akarom elhinni, ami éppen történik, ám végül, bármennyire is kellemetlen legyen ez; ő nyer. Megfeszült ujjaim markolnak rá felsőjére, viszonzom a csókot, eddig karján pihenő kezem csúszik feljebb vállára, majd tarkójára, kissé megemelkedve kerülök hozzá közelebb. Akkor tényleg itt a vége.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2021. március 6. 00:02 Ugrás a poszthoz

Jason
 - építsünk csapatot; véletlen vagy a képen - utolsó utáni -


Feltűnt, hogy kerül. Ó, de még mennyire, hogy fel, még a vak is láthatta, hogy érdekes módon, soha nem ott van ahol én. Hogy bánom-e? Esetleg. Egyszer már a lénye maga kényszerített meggondolatlan döntésre, akkor mindent feladtam érte, mégsem volt elég. Eldobtam magamtól a biztosat a bizonytalanért, és hatalmasat koppantam, a biztos mégis visszatért az életembe a legváratlanabb helyszínen és pillanatban, ugyanolyan érzelmeket kiváltva belőlem, mint a legelején. Őszintén szólva, a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy kerüljük egymást, bár tény, hogy nekem nem kell megerőltetnem magam, mert Jason tökéletesen sajátította el a technikát, hogy akkor rabolja ki a hűtőmet, amikor véletlenül sem vagyok ott. A nap azonban vészesen közeleg, hogy találkoznunk kell. Bizonytalan vagyok, bennem van a félsz, mióta csúnya módon elváltunk. Mármint ez így nem egészen igaz, mert nem vágtunk egymáshoz tányérokat, szóval meglepően szépen váltunk el, csak… váratlanul?
Nincs idő gondolkodni, meg kell szednem a lábaimat, mert már tíz perce a helyszínen kéne lennem. Ez mindössze annyit jelent, hogy a komótos séta közben, amit lejtek a hely felé, még egy kávét is veszek, így azt kortyolgatva lépek be a területbe, hogy azonnal szembe találjam magam a medve hátával. Egy halk morranás hagyja el ajkaimat, amivel valami olyasmit szeretnék jelezni, hogy ez nem igaz, de ahelyett, hogy kiengedném magamból elégedetlenségemet, aprót kortyolok a papírpohárból. Akkor innen már nincs visszaút, igaz? Találkozni fogunk, és ha fejre állok sem fog megváltozni. A hatalmas testhez közelebb tipegve kerül akaratlan széles mosoly arcomra, ami mellé társul szemforgatásom, ahogy meghallom hangját. Az apró pihék meredeznek az ég felé hatására. Jó? Rossz? Igen.
- Mit értesz az alatt, hogy amúgy ártalmatlan? - a hangom mellé társulok, ahogy belibbenek mellé, kékjeimet a karperecre függesztem, miközben fejemet kissé oldalasan fordítva pillogok a karkötőre. - Elégedetlenkedsz megint, pedig még el sem kezdtük - szemtelen mosolyt villantok felé, majd veszek át mindent a sráctól, írok alá mindent olvasás nélkül, amit az orrom alá tol, és kissé sietősebb léptekkel érem utol Jasont, miután igen hamar kiderült: nincs más választásom, mivel egy csapatban vagyunk. Ha nem ezt hívják az élet ironiájának, akkor nem tudom mit.
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV


Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
Írta: 2021. március 14. 18:11 Ugrás a poszthoz

Jason
 - építsünk csapatot; véletlen vagy a képen - utolsó utáni -

Nem tudom mit kellene gondolnom. Nem tudom mit kellene éreznem. Mintha valami tinidrámába csöppentem volna, ahol a fiú kerüli a lányt, mert szeretné elkerülni a kellemetlen helyzeteket, amit a… na igen, fogalmam sincs mi számíthatna kellemetlen helyzetnek, mikor olyan jól kiküszöböli azt is, hogy egyáltalán helyzet legyen. Nagyon ritkák az olyan alkalmak, amikor nem tudom, hogy kellene hozzáállnom egy helyzethez, de azt bizton állíthatom: ez közéjük tartozik. Mégis mosolyogva lépkedek oda, szólítom meg, és ugyanolyan mosollyal billegtetem fejemet szavaira, majd érintem mutatóujjamat ajkaimnak, mintha nagyon, de nagyon elgondolkodnék.
- Akkoooooor - nyújtom el a szót játékosan, mielőtt Jasonre vezetném kékjeimet. - Gondolom büszke lehetek - mosolyom kerekedik ki egy szemtelen vigyorrá, majd firkantom alá az elém tolt papírokat. Szemöldököm rebben meg Jason szavaira, fel sem pillantva hümmögök egyet, ahogy kékjeim fürkészik a sorokat, mert pár szón megakadt a tekintetem, így csak-csak elolvasom. Legalább ezt a három sort, aminek a végére nincs is értelme, mert minden figyelmem a férfinek szentelem. Követem a kapott utasításokat, kékjeim azonnal ki is kerekednek egy pillanatra, ahogy meglátom. Igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, megköszörülöm torkomat.
- Nos… - dobom hátra vállam felett hajamat. - Innen már nincs visszaút - hangom határozott, de gyomrom ugrik apróra, ahogy elképzelem magamat egy falon ugrálni, mint egy pókmajom. Merlinre, az életem nagy részét sárkányok mellett töltöttem és töltöm, erre komolyan egy falmászás hoz ekkora pánikot bensőmbe? Magabiztos léptekkel követem Jasont végül, rá sem pillantva várom meg, amíg összeszedi magát, míg én le sem veszem kékjeimet a teremben álló falról. Látványosan húzom el ajkaimat a kérdésre.
- Hogyne - bólintok egyet, oldalvást sandítok a medvére. - Minden másnapomat itt töltöm, mert a falmászás csak még formásabbá varázsolja a fenekemet - vezetem vissza kékjeimet a falra, aprót kortyolok a kávéból szemtelen mosollyal ajkaimon. - Miért érzem úgy, hogy te már csináltad és csúnya vereséget fogok szenvedni? - fordulok felé teljes testemmel. - Ami persze nem azt jelenti, Payne, hogy könnyű győzelmed lesz - kacsintok rá, majd indulok a fal felé lassú léptekkel, hogy közelebbről is megszemlélhessem azt, ami ma a végemet jelenti.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ophelia Carolina Brown összes hozzászólása (423 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 5 ... 13 14 [15] Fel