34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ami a hírből kimaradt: Ha van olyan családotok, mely szorosan köthető valamelyik faluhoz, dobjatok egy baglyot Lizinek, és beteszi a leírásba.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lorelai K. Riviera összes hozzászólása (234 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 » Le
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2013. november 15. 22:34 Ugrás a poszthoz

Matilda
November 20.


 
Egészen jól elüldögéltem én az út szélén, de amikor rám köszönt valaki, hirtelen felkaptam a fejem, ettől megszédültem. Kezemmel próbáltam a mellettem lévő üveg után kapni, hogy megtartson, mielőtt elesek. Persze épp elég rossz volt a koordinációs készségem, hogy csak megüssem az említett tárgyat. A köveken kicsit távolabb gurult, kocogott, csörgött és a hangja újra visszhangzott az egész úton. Felpillantottam rá, bár a tekintetem nem volt túlságosan tiszta, sőt, mondhatni egész zavart volt. Elsőre nem is tudtam beazonosítani, ki is áll előttem, csak bambán néztem rá. Mintha ismerős lenne... ja, igen, megvan! A kis fészeklakó betoji, aki túl sokat beszél és nem hajlandó leakaszkodni az emberekről. Megvan, megvan minden. Kivéve a neve.
  - Őőő, ne haragudj, édesem, de hogy is h-hívnak téged? - Kérdeztem, miközben furán néztem rá, csak azért, mert képtelen voltam emlékezni a nevére. - Gertrúd? - Kérdeztem végül, egy hirtelen jött, random nevet benyögve. Nem mintha Gertrúdra emlékeztem volna, ez jutott eszembe és akkor és ott nagyon elhittem magamnak, hogy ezt az emlékezetemből túrtam elő. Pedig esküszöm, tudtam a nevét, de tényleg, nagyon, mint amit az iskolában is mondanak, ha álmomból felébresztenek, akkor is tudtam volna. Sőt, még a megyei versmondón, hat évesen, teljes lámpalázban égve, összezavarodva is teljes biztossággal kimondtam volna. Legalábbis a keresztnevét biztosan, a vezetéknévnél lehet, hogy hezitáltam volna, de anyukám így is biztos büszke lett volna rám és mindenkinek azt mondta volna, hogy neki van a legszebb, legügyesebb, legédesebb lánya.
  Kár, hogy az ilyesmi gyerekkori emlékek egyszerű, mézédes ábrándozásom az agyam egy olyan részéről, amelyet a drága alkohol szabadított fel. Sosem jutottam el a megyei versmondóra, nem voltam soha félénk, lámpalázas kislány és az anyukám... nos, biztosan nem lett volna ott. És ha valamiért mégis, valahogyan odakeveredett volna, biztosan nem terjesztett volna ilyen szépeket rólam. Úgy meg végképp nem, hogy én is tudjak róla. Teljességgel lehetetlen.
  Aztán a lány, akinek elfelejtettem a nevét, elkezdett mesélni arról, hogy ő is nevetni fog a kis göncölön. Egy ideig csak néztem rá, kissé értetlenül, amíg az információ feldolgozása folyt a fejecskémben, aztán végül jókedvűen elnevettem magam én is.
  - Te buta, én nem is azon nevettem! Hanem a Holdon, hát nem tudtad? Teljesen egyértelmű pedig. - Ezek a hosszabb, bonyolultabb mondatok már nem voltak esztétikailag tökéletesek. A nyelvem egy-két helyen összeakadt, de lelkesen próbálkoztam tovább. Hiszen ilyen kicsike, aprócska, parányi, icipici problémácska nem állhat az utamba, nem bizony, soha!
  A lány, akinek még mindig nem jutott eszembe a neve, odaguggolt mellém, én pedig majdnem elterültem az út szélén, olyan hirtelen termett ott mellettem. De aztán végül sikerült visszaszereznem az egyensúlyt, bár most még az ülés is elég nehéznek tűnt. És megkérdezte, hol lakom, én pedig elgondolkodtam... hol is lakom? Nem tudom. Szeretem a kastélyt, de szinte senki nincs ott már, akit igazán szeretnék. Hiszen ott van az otthon, ahol a szeretteink, nem? Hát akkor az utolsó szeretteim tartózkodási helye az otthonom, ami Angliában van. Nagyon messze innen. Annyira hazavágyom, annyira jó lenne, ha végre olyan helyen lennék, ahol vannak olyan emberek, akik kicsit többet tudnak rólam. Még ha nem is a legjobb emberek. Még ha borzalmas emberek is. Most még az a borzalom is jobb lenne, mint ami itt van.
  - Oda nem mehetek, így nem, most nem... - Állapítottam meg, miközben lesütöttem a szemeimet, tekintetemet a földre szegeztem, majd sóhajtottam egyet.  - Ami azt illeti, most nem mehetek sehova, maximum kereshetek egy kényelmes árkot, az alvással addigra biztos nem lesz baj, aztán majd lesz valami, vagy igazából nem tudom mi lesz... - Aztán újabb hirtelen hangulatváltáson mentem át, pillanatok alatt és iszonyat szélesen elvigyorodtam, egyesen a másik arcába vigyorogtam, egy igazi vidámat és élettel telit. - De egyáltalán nem érdekel!
Utoljára módosította:Lorelai K. Riviera, 2013. november 15. 22:36
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2013. november 20. 20:55 Ugrás a poszthoz

Gertrúd <3
November 20.


  Amikor a lány valami idióta szóviccet mond, először csak rámeredek, ebben az állapotban meglehetősen több időt vesz igénybe minden. Szóval csak úgy csikorognak az agytekervényeim, nagyon gondolkozok pár pillanatig, aztán alaposan elnevetem magam. Alapvetően csak hülyének nézném ilyesmiért, de ez most valahogy hihetetlenül viccesnek tűnt.
  - A magyar olyan fura egy nyelv... egy csomó hasonló szó van. Bénán és banán... és tényleg olyan, mint egy banán! Hát ez zseniális! - Nevetgéltem tovább még egy kicsit, aztán kicsit megtörölgettem az enyhén kipirult arcomat. Ismét a kislányos, aranyos, nevetgélős énem került előnybe, ami alapvetően nem tartozik hozzám, csupán az alkohol mámora alkotta bennem. Vagy talán valahol még megvan? Volt egyáltalán valaha? Nem vagyok biztos egyikben sem.
  Nem tudom, miért maradt ki belőlem a normális értelemben vett, tömény kedvesség és aranyosság. Akármikor jót akartam a szeretteimnek, rosszul tettem, mégis jót akartam. Jót, csak rosszul. Ilyen ellentétek is csak bennem alakulhatnak ki, nagyon jellemző. Sóhajtottam egyet és felpillantottam újra a holdra, őszinte, tiszta, csillogó szemekkel néztem kicsit. Közben kezeimet a combjaim közé zártam és kicsit dülöngéltem, most kivételesen direkt. Teljesen elmerültem pár gondolatomban, továbbra sem tudtam, ki vagyok. De már nem is érdekelt.
  - H-hogy mi? - Kaptam a fejem Gertrúd felé, amikor megszólalt újból. - Na, mi? - Kérdeztem végül vissza, aztán amikor meghallottam a kérdését elvigyorodtam. Csak egy pillanatra volt ez bájos vigyor, hamar átváltott ijesztőbe, valami nem túl bizalomgerjesztőbe. Lassan, bátortalanul állok fel, ahogy Gertrúd segíteni próbál nekem, de még gyorsan elkapom az üvegemet, mielőtt teljesen eltávolodnék a már barátaimmá vált macskakövektől. Amint álló helyzetben voltam, hátravetettem a fejem, megszorítottam a lány kezét, hogy ne dőljek hátra, aztán megpróbáltam inni az üvegből, még pár cseppet legalább. Nagyon finom whiskey volt és hihetetlenül csalódott lettem attól, hogy nem ihattam belőle többet. Pénzem lett volna rá, de sehol nem szolgálnak már ki, főleg így nem. Összeszorítottam a szemem, majd hátrébb léptem kicsit, lecsaptam a fejem és egyszerűen magam elé levágtam a kövekre az üres üveget, ami szilánkokra tört.
  - Elfogyott. - Köszöntem keserűen, sóhajtva. Aztán megindultam tántorogva pár lépést, az üvegszilánkok csak úgy pattogtak a cipőm alatt, de engem nagyon nem tudtak érdekelni. Sötét pillantást vetettem előre. - Van egy hely, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni. Bár nem túl meleg vagy kényelmes, de én oda megyek. - Közöltem makacsul, miközben elindultam, bár nem mentem túl egyenesen, teljesen határozottan trappoltam előre. Már pontosan tudtam, hogy víz közelébe megyek. Az majd megnyugtat, kijózanít, talán még meg is tudom, ki vagyok én.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. január 11. 21:47 Ugrás a poszthoz

Douglas Börtön

Soha többé nem használom a hopphálózatot. Igazán hasznos dolog, csak arra nem számolt, aki feltalálta, hogy ha az embernek el kell mennie onnan, ahova érkezett - és történetesen nem mehet vissza -, akkor sajnos a visszaút problémás. Márpedig akkor nincs seprű, elvarázsolt autó, vonat, semmi, amivel jött és amit használhatna arra, hogy visszamenjen. Nem, akkor marad a jól bejáratott, ősi módszer: a lábbusz.
Nem tudom, annak a hapsinak miért kellett egy nyomorult kisvárost választania, hogy találkozzunk. Legalább nem volt olyan messze, mint Budapest, onnan is gyalogoltam már hazáig. De ez most más helyzet. Az a fazon igazán kivívta a haragomat. Nem véletlen, hogy öblös léptekkel üldöztem egész sokáig, hogy lerobbantsam a fejét arról a csábos kis nyakáról. Végül azonban sikerült elmenekülnie, én pedig már nem találtam volna vissza a városba. Elég volt elmennem egy ideig, hogy megkérdezhessem, merre van a kastély.
Meglepően hamar értem vissza a faluba, azonban ez nem volt olyan vicces, mint legutóbb. Ugyanis jelenleg tornacsuka helyett magassarkú volt rajtam, amiben még normális úton is necces ennyit gyalogolni, nemhogy a Mátrában, a kanyargós kis utakon. Ezért nem szoktam magassarkút húzni, most kivételesen mégis megtettem, mert muszáj volt figyelnem a megjelenésemre, ha már tárgyalni akartam azzal a pasassal. Na jó, mindenki tanúsíthatja, hogy ha valami, hát egy profi diplomata nem vagyok... nagyon nem.
Amikor odaértem a falu széléhez, a régről ismert, apró parkos részhez közelítettem. Az volt a legközelebb, ahol vizet találhattam... finom, éltető vizet. Jelenleg az volt az egyetlen, ami elhessegethette a borús gondolataimat. Akármilyen hideg volt, lerúgtam a lábamról a cipőimet, nem érdekelt semmi. Forrón égett mindkét talpam, nyúzottak voltak, sajogtak. Leültem a tó szélére, jóleső sóhajjal lógattam bele a lábam a jéghideg vízbe.
Hirtelen megnyugvás és jó érzés töltötte el az egész testem. Ez az elemi mágia... mint valami drog. Nyeltem egy nagyot, édes érzés támadt a számban a hirtelen változástól, lehunytam a szemeimet. Hátrahajtottam a fejem, kiropogtattam a nyakam. Akármilyen megterhelő volt a napom és akármennyire visítoztak a lábujjaim némi meleg vérért, eldöntöttem, hogy itt maradok egész éjjel.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. január 11. 23:09 Ugrás a poszthoz

Douglas Börtön

Amikor megláttam a férfit, furcsa gondolatok futottak át a fejemen. Egyrészt, mit keres itt ilyenkor egy felnőtt férfi? Mármint oké, én is itt vagyok, de normális esetben már rég a kastélyban lennék és a folyosókat járnám, hogy megkeressem a bajkeverőket és kiosszak pár szaftos büntit. És emellett, egyáltalán miért szólít meg? Figyelem az arcát a sötétben, de még sosem találkoztam vele.
Ennek ellenére türelmesen, mégis kissé érdektelenül hallgattam végig a mondanivalóját. A vízi nimfás dologra eleinte csak el akartam fordítani a fejemet, de aztán egy jó ötlet jutott az eszembe. Elvigyorodtam, de ahogy hozzám illik, nem túl barátságos vigyor volt. Sőt, mi több, elég veszélyes és fenyegető vigyor. Nem direkt, a gondolataim ezt csalták ki belőlem, nem akarok én feleslegesen bajt. Bár nem hiszem, hogy ő bármi bajt tudna nekem okozni.
Nem válaszoltam eleinte semmit a megállapítására, hanem a víztükörre helyeztem tekintetemet. Egy-két mozdulattal intettem kézfejemmel és ujjaimmal magam felé, mintha csalogattam volna a vizet, az pedig lassan hullámzani kezdett. Majd mint egy nyúlvány a gravitációra fittyet hányva indult meg felfelé, madár formát véve fel, de még mindig csatlakozva a tóhoz. Lassan mozgott, mint egy kígyó, a kézmozdulataimmal egy ritmusban, körberepült engem, de nem ért hozzám, majd feltartott karom körül is. Abban a pillanatban a madár megmerevedett, egy pillanat alatt változott jégszoborrá és a tenyeremben maradt.
A férfire néztem, rákacsintottam.
- Biztos vagy benne, hogy nem? - Vigyorogtam rá továbbra is, a madárkát dédelgetve a kezeim között. Nem olvadt el, gondoskodtam róla. - Mit gondolsz most?
Utoljára módosította:Lorelai K. Riviera, 2014. január 11. 23:09
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. január 12. 00:08 Ugrás a poszthoz

Douglas

- Tetszik, mi? - Vigyorogtam elégedetten, amikor láttam, hogy csodálja. Pedig ez nagyon nem elemi mágia volt. Egy látványos vásári trükk volt, ami egyszerűbb, mint amilyennek tűnik, külsős számára mégis túl bámulatos. Az elemi mágia tökéletes védekezési technika és fegyver is, de sokkal többről szól. Egy különleges kapcsolatról az elemeddel, ami fölötte áll minden emberi kapcsolatnak. Egy olyan kötelék, amit nem is lehet igazán leírni. Lehet, hogy csak az én személyiségem miatt kelt bennem az elemi mágia ilyen mély érzéseket, lehet, hogy ez az utolsó dolog, amibe jelenleg kapaszkodom... de megéri. Hiszen ez más. Olyan dolog, ami arra készteti a szívem, hogy dobogjon, mi kötelez folyamatos lélegzetvételre. Ami éltet.
Persze, ezt nem fogom ecsetelni egy idegen férfinek, aki most leül mellém, csak úgy, minden kérdés nélkül. Nem is ismer. Tudja, hogy hydromágus vagyok és egy tó mellett állunk. Hahó... ennek komolyan nem esik le, hogy két pillanatomba telne megfojtani?
- Nem, én túlságosan is józan vagyok, a körülményekhez képest. - Állapítottam meg, miközben előrehajoltam. Kiemeltem a lábaimat a vízből. A lábujjaim vörösek voltak, fénylettek a víztől. Erőlködve tudtam csak behajlítani őket, de végül megmozgattam mindegyiket, hogy kicsit visszatérjen beléjük a finom, meleg vér. Szinte éreztem, ahogy a sejtjeim jólesően felsóhajtanak a melegre, majd a bőrömön ki is ütött, tűző forróságért. - Te viszont nem tűnsz túl józan elméjűnek... vagy csak buta lennél? - Kérdeztem, miközben pár ujjamat a víz tetejére raktam és változtattam a hőmérsékletén. Egy kellemesebb hőfokot állítottam be, lefagyott ujjaimnak még mindig meleg volt, de legalább fokozatosan melegedett vissza, nem egyből. Szóval visszaeresztettem, játszadoztam kicsit velük.
- Hydromágus... szóval rájöttél. Akkor még kevésbé értem, miért vagy itt. Vagy netán a meztelen táncot várod? - Vontam fel az egyik szemöldökömet. Na nem mintha táncoltam volna neki meztelenül... vagy ruhában. Csak szerettem volna kicsit megérteni. Aztán eszembe jutott egy másik lehetőség.
- Várj csak, találkozunk már? Lehet, hogy csak nem emlékszem rád? - Kérdeztem, miközben gyanakvóan méregettem. Na igen, volt egy-két mélypontom, amikor az estét a faluban töltöttem és "kicsit" felöntöttem a garatra. Lehet, hogy azért ilyen bátor, mert ő emlékszik rám?
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. január 12. 01:12 Ugrás a poszthoz

Dáglesz

Erre már kicsit felé fordítottam a tekintetem. A hirtelen keménység, a váltás... látszott, hogy hamar megkeményítette magát. Nocsak, valaki játszani akar! Milyen szerencse, hogy éppen játékos kedvemben vagyok és olybá tűnik, nagyon jó kis játszópajtit kaptam. És őszintén szólva, ez meglehetősen tetszik.
Kifejezéstelen arccal, nyugodtan figyelem, amíg elmondja amit akar, a gyenge sértéseit. Látszik, hogy nem ismer, biztos nem találkozott még velem. De azt hiszem, kap egy kis ízelítőt belőlem. Hűvös nyugalommal nyugtattam rajta békés, sötétbarna tekintetem. Aztán amint végighallgattam a beszédét, lehajtottam a fejem és pár pillanatig csak nyugodtan lélegeztem.
Aztán egyszer, egy váratlan pillanatban felkaptam a fejem, jóízűen felnevettem. Már régen találkoztam ilyen nevetséges emberrel, nagyon mulattató volt, mennyire nyeregben érezte magát, annak ellenére, hogy én nem is versengtem vele. Legalábbis nem állt szándékomban. Szegény szerencsétlen egy egyedüli versenyben futkorászott körbe-körbe, versenytárs nélkül és ez borzasztóan mulattató volt, főleg elképzelve.
- Én nem akartalak megijeszteni... - Vallottam be mély levegőt véve, újra visszahajtva a fejem, rápillantottam, a vigyorom már sokkal mulatságosabb volt. Csillogtak a szemeim, ahogy rápillantottam. Egy kis ideig néztem, majd cinkos mosolyra húzódtak az ajkaim. - Egészen idáig.
Ezen megállapítás után egy könnyed kézmozdulattal varázsoltam egy vízgömböt a férfi feje köré. Hiába, azt nem lehetett leszedni, maximum kifröcskölni belőle valamennyit, de levegőhöz jutni belőle... hát, talán bőrlégzéssel. De sajnos az evolúció már elvágta ezen menekülési esélyét. Nem akarom én megölni, csak kíváncsi vagyok, mennyire nagy fiú most, hogy ilyen helyzetben van.
Aztán csak hogy viccesebb legyen, elkezdtem lehűteni a vizet, a szélét meg is fagyasztom kicsit.
Annyira rég játszottam ilyen jót.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 15. 23:07 Ugrás a poszthoz

Tilda

Sétálgattam a faluban, amikor megláttam a régi játszóteret. El akartam menni mellette ugyanolyan nemtörődöm arccal, de valami megállította a lábaimat. Egy ideig álltam, furcsa érzések kerítettek hatalmába. Kicsit borongós volt az idő és hideg, nem volt egy gyerek sem a környéken. Vettem egy halk, de mély levegőt és lassan fújtam ki. El kellett gondolkodnom mi is ez a furcsaság, amit kiváltott belőlem. Kicsit közelebb léptem, végigmértem a játékokat, elmerülve a gondolataimban.
Aztán amikor a hintához értem, megdermedtem és rájöttem, mi ez. Egy nagyon, hihetetlenül régi emlék kapargatta az elmém felszínét. Szabadulásra várva dübörgött a fejemben, én pedig kissé összevontam a szemöldökeimet. Cassie. Én. A hintán ültünk, hintáztunk. Alig érkeztem ide az iskolába, nagyon el voltam keseredve, azt hittem értéktelen az egész életem, nem akartam itt lenni. Lázadni akartam, de nem tudtam, hogyan. Cassie pedig a maga racionalitásával és tapintatos türelmével nyugtatott meg. A szavai még mindig a fejemben ugráltak, amikor visszagondoltam rájuk.
Megtöröltem a kezemmel a hinta egyik ülését, majd lecsüccsentem. Már kevésbé volt széles a hinta, mint akkor, de nem igazán zavart. Ahogy a lábammal lassan előre-hátra ringattam magam, a hinta pedig halk muzsikálásba kezdett. Valami égette a nyakamat, szinte fojtogatott. Elsőre nem tudtam, mi az. Vettem egy nagy levegőt, de nem volt az igazi, mintha nem enyhítette volna a légszomjamat. Benyúltam a kabát alá, megtapogattam a mellkasomat.
A nyaklánc. Még mindig ott volt a nyakamban, soha nem vettem le, egy pillanatra sem. Nyeltem egyet, elővettem és végigpillantottam rajta. Vajon ő még hordja? Megígértük, hogy mindig, akármi legyen, rajtunk lesz. Rossz érzés, hogy már nincs itt az iskolában, nem tartjuk a kapcsolatot. Igazából csak ez az icipici darab maradt meg nekem Cassie-ből, vajmi kevés, valljuk be. De több, mint a semmi. És ha az élet egyszer újra összesodor minket... a nyakláncaink újra összeillenek majd és akármennyire mások leszünk, biztos vagyok benne, hogy örülni fogok neki.
Örülni? Felkaptam a fejem. Mikor lettem ilyen szentimentális? Ez az egész nem kell nekem. Legszívesebben felrobbantanám ezt az átkozott helyet. A gyerekek nem érdekelnének, de nem akarok szankciókat, most nem. Vettem egy mély levegőt és egy gondolat ütött szöget a fejemben, ahogy összecsuktam hideg ujjaimat a nyaklánc körül.
Bárcsak ihatnék most egy meleg, gőzölgő kávét.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 15. 23:58 Ugrás a poszthoz

Tilda

Az ücsörgés jót tett nekem, kicsit kiszellőztette a fejem. A hűvös jó barátom lett, lassan elfújta a régi érzelmeket és a hirtelen támadt rombolási kedvet is. De ennek bizony ára volt. Mély, kongó ürességet hagyott maga után, egy újabb lyukat. Lehetséges, hogy egyszer elfogyok? Hogy csak egy nagy lyuk leszek ami a semmibe vezet? Hm, érdekes feltevés. Talán egyszer eljutok erre a pontra és meglátom mi történik.
Akkor ébredtem fel a gondolataimból, amikor valaki leült mellém és hirtelen csacsogni kezdett. Rápillantottam, ismerős volt, mind a viselkedés, mind a hang. Matilda minden egyes alkalommal, ahányszor csak találkoztunk, önkényesen beszélni kezdett valamiről, amit egyáltalán nem is kérdeztem. Gyakran nem is érdekel. De ettől függetlenül nehéz ezt megszokni, nem vagyok bőbeszédű. Amint meghallottam, mit kérdez tőlem, csak bámultam rá egy pillanatig, majd kifújtam egy nagy levegőt.
- Nem, még nem hallottam. - Mondtam, miközben megállapítottam magamban, hogy ez a lány sosem fog felnőni. Nagyon nem nézett már ki kicsinek. Emellett furcsa érzés volt mellette lenni. Néha úgy éreztem magam, mintha sosem lettem volna igazán gyerek. Bár senki sem született komolynak és felnőttnek, lehet, hogy csak nem emlékszem az ilyen dolgokra.
Nyugodtan visszaraktam a nyakláncot a kabátom takarásába, a védett helyére a mellkasomon, ahol mindig is volt. Már elmúlt a szentimentális érzések hada, már nem jelentett semmit, csak egy szép ékszer volt, amit szeretek viselni. Matildára pillantottam és akkor megcsapott egy illat.
- Kávé? - Kérdeztem egyből, kivételesen gondolkodás nélkül, majd meg is láttam a papírpoharat a lány kezében. Picit beharaptam az alsó ajkam. - Kapok belőle?
Nem szerettem a kávét, általában nem, de éppen most gondoltam rá, mennyire jól esne. Miért és hogyan? Nem tudom, nem hiszek a véletlenekben. Tilda biztosan azért járt ma erre, hogy hozzon nekem kávét, szóval jobban jár, ha ad belőle. Közben figyelmes lettem, milyen forró és mennyi vízgőz száll ki belőle. Egyik kezemet megemeltem, laza kis mozdulatokkal alkalmaztam az elemi mágiában tanultakat. Nem hagytam, hogy elrepüljön a gőz, visszahoztam körénk. Egy ideig vágtató ménesként szaladgált körülöttünk, majd madarak hadaként felfelé vette az  ég felé az irányt. Ott pedig kettéágazott és visszaszállt körénk. Én pedig beleraktam a kezem, hogy átmelegítsem az ujjaimat. Na jó, be kell vallanom, imádtam az elemi mágiát és ilyesmikkel szórakozni.
- Szeretnéd, hogy varázsoljak neked valamit? - Kérdeztem, hátha Tilda valami nehéz dolgot talál ki. Imádtam a kihívást.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 16. 01:03 Ugrás a poszthoz

Tilda

- Kiverte a fogad egy hinta? - Kérdeztem vissza reflexszerűen, miközben megemeltem az egyik szemöldököm. - Vérbeli béna vagy. - Vontam le a következtetést egyből. Máris tudtam, milyen típus ő, az a kislány, akivel mindig történt valami, születésétől kezdve. Nos, én is így vagyok vele, csak éppen nem a fizikai sérüléseket szenvedtem el. Na jó, azokat is. Emlékszem még milyen kemény a gurkó, nagyon is. Néha hiányzik a kviddics is, a repülés. De Matildát kiismerni - velem ellentétben - könnyű feladatnak tűnt.
Könnyebben meggyőzhetőnek tűnt a kávét illetően, mint vártam. Az ember azt hinné, legalább kér valamit cserébe, de nem martam el tőle egyből, helyette inkább elemi mágiával szórakoztattam. Amikor a lelkes felismerést tette, sóhajtottam. Ki nem találta volna senki, hogy ez vízmágia, ha ő nem jegyzi meg. Na mindegy, már hozzászoktam, hogy azoknak, akik nem elemi mágusok, ez hatalmas csoda.
- Igen. Hydromágus vagyok... leszek. - Végül helyesbítenem kellett. Mindig emlékeztettem magam, hogy még tanulok és persze nem is vagyok bejegyzett elemi mágus sem... még. Viszont nagyon szeretem a mágiának ezen irányát és minél hamarabb szeretném tökélyre fejleszteni. Remélem Merkovszky a segítségemre lesz ebben, az ő érdekében. Jelenleg ő a legjobb, akit ismerek és az egyetlen lehetőségem a tanulásra.
Aztán Tilda belelkesül a kívánságműsortól, én pedig Dévény Tibi bácsinak érzem magam. Már csak egy pöttyös labda meg egy DJ pult kéne és tökéletes lenne az összhatás. Oké, be kell vallanom, hogy ez tényleg erős hasonlat volt. Odaadta nekem a kávét, én pedig egy köszi kíséretében biccentettem és belekortyoltam. Nagyon jól esett most, pedig nem vagyok kávéimádó, sem koffeinfüggő. Amikor meghallottam Tilda kérését, féloldalas, elégedett mosoly terült el az arcomon. Kicsit fokoztam a gőz mennyiségét, az én szintemen ez nem jelentett gondot. Majd lassan kavargott körülöttünk, végül egy hosszú sárkányt formált meg. Lassan kialakultak a bajszai is, az érzékszervei, majd a pikkelyek közül is kirajzolódott pár jellegzetes.
- Kávét nem fog köpni. - Mondtam újat kortyolva a forró italból. - Csak mert az pazarlás lenne. - Nagyon jól esett, eszem ágában sem volt ilyesmire fecsérelni a kávét. Azonban a sárkány körberepülte a játszóteret és zuhanórepülésben megindult Tilda felé. Száguldott, egyre gyorsabban, de amikor hozzáért, ártalmatlan kis gőzfelhőként melegítette fel és lebegett körülöttünk tovább.
- Ez könnyű volt. - Állapítottam meg, egyik vállam kicsit megrándítva. - Mondj valami mást.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 16. 02:22 Ugrás a poszthoz

Tilda

- Hát, ismerem a fajtád. - Mondtam neki féloldalasan mosolyogva, amikor beismerte, hogy még a vérbeli bénaságban is profi. Különleges szintekre emelheti a szerencsétlenséget, és őszintén szólva tudom, hogy nem túl hálás feladat asszisztálni ebben. Az ilyen emberek, mint Matilda mindig hatalmas bajba keverednek. Ők a hercegnők, akiket bezárnak a toronyba, akik megszúrják rokkával az ujjukat, akik beleharapnak a mérgezett almába. Röviden és tömören: akiknek tündérmese az életük. Én nem ilyen vagyok, volt idő, amikor azt kívántam, bárcsak én is ilyen lennék. Hogy ha valami gond van, leülhessek és várjam a felmentő sereget. De nem, ez sajnos nem az én világom és soha nem is lesz az, viszont már egyáltalán nem sajnálom, hogy így van. Talán még örülök is neki.
- Igen? Abban én is jó vagyok. - El kellett vigyorodnom, amikor a robbantásról volt szó. Hiába, az egyik kedvenc varázslatom volt, meglehetősen gyakran használtam is, ha indulatokat kellett levezetnem. - Ez egy plusz pont a bénasági skálán. - Állapítottam meg végül. Ha már ebben jó, nem lehet annyira nagyon védtelen. Persze ha az ember nem bírja a stresszes helyzeteket, minden megváltozik és bonyolulttá válik. Necces egy helyzet.
- Csak kis érzék kell hozzá. Az elemi mágia nagyon különleges dolog. - Mondtam neki, mert úgy tűnt, őt érdekli. Nem mindenki volt vevő az elemi mágiás dumára. De ahányszor víz volt a közelemben és lehunytam a szemem, megjelent a szemeim előtt a víztestű nő alak. Amint nyújtja a kezét felém, arckifejezése nincs, de talán boldognak tűnik. Mosolyog. És ez a látvány... ez maga a harmónia megtestesítője. Egészen különös, új érzéseket nyitott meg bennem a mágia ezen ága, talán ezért szeretem annyira és ezért ragaszkodok hozzá ennyire.
- Miért üldögélek? Eszembe jutott egy régi, kedves emlék ettől a helytől. - Vallottam be, majd felemeltem a kávét, kicsit megmelegítettem és ittam belőle még pár kortyot. Nagyon jól esett, ahogy átmelegített. Amikor újabb kérdést szegezett nekem, egyik szemöldököm felvontam, úgy néztem rá.
- Elmenni veled? Hova? Megártott neked a gőz, vagy mi? - Kérdeztem, miközben normál hőmérsékletű kezemmel odanyúltam, hogy megnézzem, nem lázas-e véletlenül. Lehet, hogy túlságosan felmelegítettem? Vagy már alapból kicsit beteg volt? Nekem úgy tűnik, mintha félrebeszélne.
Várjunk... miért aggódom emiatt?
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. február 16. 13:44 Ugrás a poszthoz

Tilda

- Azért ne bízd el magad. - Figyelmeztettem, amikor megörült egy-két plusz pontnak. Az ő negatív rekordjának ez annyit ér, mint halottnak a csók. Nem akartam lelombozni a jókedvét ezzel az aprócska ténnyel, hagytam hogy örüljön. Miért ne? Az még nem fájt senkinek sem, persze rajtam kívül.
Aztán felhozta a nyári találkozásunkat, amikor az eső elől bújtunk be abba a nagy fészekszerű dologba. Emlékszem, már akkor sem hittem, hogy normális. Azóta bebizonyosodott, hogy tényleg nem az.
- Ja igen, egy telefonfülke volt. - Állapítottam meg, visszagondolva. - Már attól is betojtál. - Állapítottam meg elvigyorodva. Emlékszem, először nem is volt egyértelmű, mit is akar tőlem. Azt hitte üldöznek vagy nem tudom, gonosz emberek vagy valami más bajba keveredtem. Mondjuk ha ismer engem, akkor jogos lett volna a feltételezés, abszolút. Mégis akkor még abszolút idegenek voltunk egymásnak. Hm, talán a bénasággal együtt jár a fokozott paranoia is.
- Némi kötődés? - Kérdeztem felvonva az egyik szemöldökömet. Nos, ha jobban, objektív szemmel megfigyeljük az én kapcsolatomat az elememmel... hát, én inkább az ijesztő vagy a mániákus kötődés kifejezést használnám. Persze, ez csak bennem zajlik le és nem igazán szoktam beszélni róla. Sőt, mutatni sem nagyon szoktam a külvilágnak, mert ezt túl bonyolult lenne elmagyarázni. Igazából ez csak az enyém, a mély rétegeimben lappang. Olyan ez, mint egy közös kis titok az elememmel, a vízzel, ami csak a miénk és senki mást nem engednék a közelébe. Bár amikor belelovalom magam az ilyen dolgokba, ennyire hevesen, abból sosem sül ki semmi jó. Hosszú, sokrétű tapasztalat igazol engem. - Mondhatjuk így is.
Aztán Tilda megkérdi, milyen emlék jutott eszembe. Lepillantottam a talajra, kicsit meglöktem magam a hintán. Egy pillanatra kicsit elgondolkoztam, jó ötlet-e elmondani neki. De aztán úgy döntöttem, miért is ne? Bár nem kéne már ilyen erősen kötődnöm Cassie-hez, remélhetőleg ez nem tűnik fel neki. A navinés lány beírta magát a szívembe, örökre.
- Amikor idejöttem, nagyon nehéz időszak volt. Igazából kényszerből kerültem ide és egy nagyon kedves barátomra emlékeztet ez a hely. Akiről jelenleg... nem tudok semmit. - Vontam meg a vállam, majd tovább hintázgattam. Nem löktem el magam rendesen, mert egyik kezemben még mindig a finom kávé volt. Nagyot szippantottam az illatából, majd ittam belőle pár finom, forró kortyot. Aztán odanyújtottam Tilda felé, hogy ő is ihasson kicsit, ha kér belőle, bár mintha azt mondta volna, hogy megkaphatom az egészet.
Miközben mesélte a régi emlékét, rá figyeltem, aprókat bólogattam, de nem volt hozzáfűznivalóm a dolgokhoz. Nekem nem volt testvérem, hála istennek. Nem akartam ilyen felelősséget, véletlen sem. Amúgy is csak idegesített volna, nem voltam igazándiból a gyerekek rajongója. Nem mondom, hogy utálom őket, de ha látok egy "cuki kisbabát", nem rohanok hozzá visítva, hogy megsimogathassam. Nem tudom, milyen lehet egy testvérrel felnőni. Bizarrnak tűnik. Magányos percektől mentesnek.
Kicsit megnyugtat, amikor azt mondja, nem beteg, legalábbis nem tud róla. Én sem érzem melegnek a homlokát. Sőt, hamar még az is egyértelmű lesz, mit akar. Valami közös programot. Nem tudom, rég csináltam már ilyesmit, talán túl régen. Egy ideig gondolkoztam az ajánlaton.
- Miért is ne? Attól nem félek, hogy rám ragad a bénaságod, ilyennek születni kell. - Állapítottam meg, miközben rá pillantottam, de kivételesen nem sértésnek szántam. Nem tudtam, mihez lenne kedve, de miért is ne. Talán éppen ideje lenne kevésbé elhatárolnom magam az emberiségtől.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 6. 22:09 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

Na jó, azt hiszem itt az ideje, hogy kitörjek a hülye mozdulatlanságból és változzak. Bár innen, ebből a helyzetből nem sokfelé változhatok. Talán nem fog jót tenni nekem, de kicsit keményebb akarok lenni. Nem akarom, hogy bárki szórakozhasson velem, végre dűlőre akarok jutni magammal. Ebbe a harcba saját magammal már belefáradtam... vagy csak most értem a tetőfokára? Nem tudom eldönteni.
Viszont biztos voltam benne, hogy egyedül az én elhatározásom nem elég - sosem volt az. Minden alkalommal elbuktam. Kell valaki, aki nem hagyja, hogy feladjam. Talán ez a baj velem... sosem volt az életemben olyan személy, aki rám kiáltott volna és nem hagyta volna, hogy egyszerűen elkallódjak.
Sokat kutakodtam, ki lenne a megfelelő személy. Nemrég hallottam pár pletykát arról, hogy egy auror jött az iskolába és nem csak mutatóba, állandó jelleggel "vigyáz ránk". Egy sokat megélt auror... a tökéletes személy. Kérdezősködtem róla kicsit, hátha sikerül pár dolgot megtudnom róla, mielőtt odaállítok, de szinte semmi új információt nem tudtam meg róla. Őszintén szólva, ez bizalomgerjesztő volt, azt feltételezi, hogy nem kispályás a férfi.
Ellátogattam a szobájához. Nem tudtam jobb ötletet, nem futottam össze vele. Egyszerűen csak bekopogtam hozzá, a semmiből. Meglepetés Lori.
Bár nem tudom, mit fogok mondani neki. Segítsen nekem abban, hogy ne legyek a csődtömeg, aki vagyok? Iszonyat hülyén hangzik. Magamban elég jól megmagyaráztam, miért is van ennyire szükségem rá, hogy segítsen nekem. Még azon is elgondolkodtam, mennyi mindenre lennék hajlandó ezért. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű dolgom, nem fog csak úgy a nyakamba ugrani és igent mondani.
Bár nem tudok róla... igazából semmit. Kicsit félek, hogy nem elég erős személyiség hozzám. Mit mondhatnék? Nem akarok mindent túlbonyolítani, egyszerű és letisztult akarok lenni. Egyensúlyt akarok magamban. Békét a saját lelki világommal.
Akkor is találni fogok valakit, aki segíteni fog ebben. Akárkit.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 6. 23:10 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

Eléggé elgondolkoztam, viszont amikor végül megszólaltak az ajtó mögül, visszatértem a testembe. Na jó, még egy gyors összegző gondolat és benyitottam a szobába, ahogy kérte. Nem jött kinyitni az ajtót, talán be is nyithattam volna elsőre. Mondjuk nem hiszem, hogy félnivalója van holmi... betörőktől.
Szóval, kiadós és egészen jó kis meglepetésként becsuktam magam mögött az ajtót. Körbepillantottam a szobában, valami hasonlót vártam. Pillogtam párat, a széles férfihátra emeltem a tekintetem. Nem láttam igazán az arcát, de talán jobb is volt így.
- Helló. - Kezdtem egy viszonylag elfogadott társadalmi normával, a köszönéssel. Dwayne - ahogy az ajtójáról megtudtam - nem úgy tűnt, mint aki nagyon örül nekem. - Lorelai Riviera vagyok.
Persze, ideállítottam úgy, mint egy ismeretlen, de most mát ő is tudja a nevem. Itt jön a nehéz része, kicsit közelebb léptem, hogy ne az ajtóban ácsorogjak. Karjaimat összefontam a mellkasomon és úgy pillantottam rá újra. Közelebbről megpillantottam a nyílpuskát. Na jó... ez iszonyat királyul néz ki.
A következő pillanatban elkaptam a tekintetem és nyeltem egyet. Most jött a neheze, amin gondolkodtam: elmagyarázni neki, mi is a helyzetem. Be kell vallanom, hogy egy jelenség és én sem érzem magam olyan magabiztosnak, mint általában. Ez tetszik, hogy alapból nem merek szemtelen lenni vele.
- Zavarok? Mindegy, ez most fontos. - Maradtam meg határozott, miközben nekikezdtem a magyarázásnak. - Szeretném a segítségedet kérni. Tényleg auror vagy?
Először is, meg kell győződnöm róla, hogy tényleg az-e, akiről hallottam. Sőt, egész jó lenne, ha egyszer láthatnám, mire is képes. Jó, tudom, hogy az aurorok kiképzése kemény, de ez nem jelenti azt, hogy ő a megfelelő ember. Pedig akarom, hogy ő legyen az, mégsem döntök felelőtlenül.
- Szabad? - Kérdem, de nem várom meg a válaszát, hanem kényelembe helyezem magam a kanapén, amit láttam. Nem akarok órákat maradni, de muszáj beszélnem vele. És valószínűleg addig nem megyek el innen, amíg nem derítem ki, alkalmas-e.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 7. 18:57 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

Kicsit összeszűkítettem a szemeimet, amikor végre felém fordult. Nem mintha nem néztem volna aurornak. De ki kellett derítenem, hogy mégis mit tud nekem segíteni. Mennyire alkalmas is valójában arra, hogy... még mindig nem fogalmaztam meg pontosan a feladatot, pedig annyit agyaltam már rajta.
Megszelídítsen?
Ez viccesen hangzik - és félreérthetően. Amikor a fogtündéres poént elnyomta, csak összefontam karjaimat és felemeltem az egyik szemöldökömet. Nem volt vicces, mégsem tűnt úgy, mintha lekezelő lett volna. Egyszerűen túl egyértelműnek tarthatta, hogy válaszoljon. Amikor visszakérdezett, két lehetőséget tartottam valószínűleg. Vagy valójában tényleg zavarok, csak ez nem érdekel és siet valahova. Vagy tényleg érdekli, mi bajom van nekem és miért leptem meg ilyen kedvesen.
- Nem vagyok biztos benne, hogy tudsz segíteni. Sajnos nincs több tejfogam. - Mondtam egy lemondó sóhajjal. Igazából én mindig kimaradtam ezekből a hülyeségekből, a szüleim sosem álltattak a fogtündér, húsvéti nyuszi, mikulás meséjével. Talán ezért nem éreztem soha különlegesnek az ünnepeket vagy az elvesztett fogakat.
Ennek ellenére éppen ideje volt összeszedni, mit is akarok tőle. Van egy olyan halvány sejtésem, hogy nem játszadozhatok itt vele egész délután mert hamar megun. Meg persze nekem sem ez a passzióm, mások idegeit húzni folyamatosan, van annál jobb dolgom is.
- Meg akarok változni. - Na jó, ez elég határozott kezdés volt, hagynom kellett neki némi időt, hogy feldolgozza a hallottakat. - Szerettem volna kiképzést kérni, tőled.
Végül azért hozzátettem, milyen szerepe is lenne ebben. Igazán kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 7. 19:55 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

A férfi további fegyverek között válogat, bogarászik, én pedig kicsit feszülten érzem magam tőle. Nem félek, egyszerűen csak pontosan tudom, milyen érzés, amikor az ember előnyben érzi magát. Na igen, egyik legnagyobb gondom, amiből ki szeretnék gyógyulni. Egyszerűen elveszítem a fejem, ha nyeregben érzem magam és néha túlmegyek a határokon. Miért? Mert egy gyerek vagyok, aki játékok között érzi magát gyakran. Nem akarom, hogy így legyen.
Amikor arról beszél, nem érti, miért akarok megváltozni, elvigyorodok. Ó, ő nagyon nem ismer engem. Nem tudja, mennyi mindenen mentem már keresztül, hányszor kerültem padlóra. Talán ez is egy igazi nagy hiba bennem. Nem tudom feladni, akkor sem, ha már nincs semmi esély. Ugyanúgy képtelen vagyok felhagyni a szenvedéssel, az önkínzással sem. Egyáltalán nem jó tulajdonságok. Vigyorogva fújok ki egy nagyobb adag levegőt.
- Tudod, megismertem már az életem során a pokol pár rétegét. De mélyebbre szeretnék túrni benne.
Na igen, talán ez eléggé meggyőző érv volt. Mégsem tetszett neki annyira az ötlet, mint gondoltam. Nem érdeklődött iránta. Egyszerűen le akar rázni annyival, hogy járjak az óráira? Nem tudja, kivel van dolga.
Felállok, közelebb sétálok az asztalához, rárakom a kezeimet, hogy a szemeibe nézhessek. Alapvetően ez nem az én stílusom, de itt az ideje, hogy őszinték és nyíltak legyünk, letaglózóak.
- Figyelj, eszemben sincs az órádon ücsörögni a többi szürke diák között, egyszerűen nem vagyok olyan, mint ők. Mellesleg auror sem akarok lenni. Nekem rád van szükségem, arra, hogy megtaníts pár dologra. Hogy elég erős legyek az életre, mert jelenleg _alkalmatlan vagyok rá.
A hangom halk, nyugodt, mégis határozott és ismét, iszonyatos kíváncsiság önt el, mit fog ehhez szólni.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 7. 20:54 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

- Bizonyosan mondhatom, hogy többet, mint amit ilyen idősen kellene.
Mondtam egy apró bólintással, mert megértettem a kételkedését. Hiszen nem tudott rólam semmit, de nem tartottam neki gyors lélekrajzot, nem álltam le neki elmesélni az életem minden aspektusát, ami olyanná tett, amilyen most vagyok. Egyszerűen nem ezért vagyok itt és nem hiszem, hogy Dwayne-t ez egyáltalán érdekelné.
Amikor felállt és ő is a szemembe nézett, nem hátráltam meg, csak összevontam a szemöldökeimet. Félreértett, de majd én felvilágosítom a tények állásáról.
- Először is, egy szóval sem mondtam, hogy jobb vagyok. Csak azt, hogy más. A kettő nem ugyanaz.
Na igen, gyakran tévesztik össze az emberek. Nem vagyok összeférhető a többi emberrel, nem vagyok csapatjátékos. Kívülálló vagyok, mintha az életet nem nekem találták volna ki... főleg nem ezt a társadalmat. Úgy tűnik Dwayne pipa rám... ez nem jó jel. Ha már elsőre sikerül kiakasztanom, nem hiszem, hogy bármit is kezdeni tud majd velem.
- Másrészt nem akarom, hogy hivatalosan is a tanárom légy. Nem akarom, hogy bármi előírásnak megfeleljünk, vagy hogy kesztyűs kézzel bánj velem.
Ha valamit, hát az erőltetett elnézést nem szerettem. Vállalni a tetteim következményét? Nem akartam elszalasztani ezt soha. Inkább szembenéztem a szörnyűséggel, mintsem menekültem előle. A legborzasztóbb érzés, amikor tudod, hogy rossz vár rád, ott nyomja a vállad a gondolat, de fogalmad sincs, mikor fog eljönni érted. Őrjítő.
- És ha ingyen nem vállalod, megegyezhetünk valamiben.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 7. 21:27 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren

Amikor ő visszaül a székébe, egy ideig még a helyzetemben maradok, majd újra felegyenesedek. Hm, úgy látszik, egész jól bír engem. Úgy látszik, nem veszíti el a fejét egykönnyen, ami nálam egészen jó tulajdonság. Illetve akkor, ha valaki el akar, vagy ha valakinek el kell viselnie engem. Végül kinyújtom kicsit a gerincem, leeresztem a kezeimet, úgy pillantok rá.
- Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam. - Vallottam be végül. Mondjuk úgysem mentem volna el innen kompromisszum nélkül, de akkor is... ez egyszerűnek tűnt. Most jön viszont a neheze, Warrennek eszében sincs ingyen szárnyai alá venni engem. Amikor ezt be is jelenti, elvigyorodok.
- Csalódtam volna, ha ingyen és bérmentve vállalod.
Valóban, talán kicsit ki is ábrándultam volna a férfiból, ha hagyja egyszerűen kihasználni magát. Viszont pénzem nincs végtelen mennyiségű, amúgy sem hiszem, hogy ilyesmit kérne. Az valahogy túl kicsinyes megoldásnak tűnik. Lehunytam a szemem, egy kört írtam le a fejemmel, hogy kicsit megropogtassam a nyakam. Ez mindig, egy pillanat alatt sikeresen kisöpörte a zavart a fejemből. Legalábbis a javát.
- Őszinte leszek. - Vetítettem előre, ha már az ellenszolgáltatásról volt szó. - Nincs túl sok mindenem, amit adhatnék cserébe. Talán az elszántság, elhivatottság. Hiányzik belőlem az igazi félelemérzet, túlélő ösztön, egész jól forgatom a pálcát. Elemi mágus vagyok, a víz az elemem. Van bennem valami használható számodra?
Kérdeztem így, első körre. Jelenleg semmi jobb nem jutott eszembe bennem, amit fel tudtam volna ajánlani. Nem tudtam, Dwayne mit kér majd tőlem. De biztos voltam benne, hogy meg se kottyan, ha egy halomnyi unalmas papírmunkát kapok. Vagy nem is tudom, még unalmasabb, szánalmasabb feladatot. Sajnos túl nagy az elhatározásom ahhoz, hogy az önbecsülésem fontosabb legyen ennél a dolognál. Talán neki is jelent majd valamit... bár van egy olyan érzésem, hogy jobban teszem, ha nem reménykedek ezzel az emberrel kapcsolatban, semmiben. Kevesebb csalódás ér majd.

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 7. 22:29 Ugrás a poszthoz

Dwayne

- Az volna a legjobb, ha valahogy előcsalogathatnám magamból. - Mondtam bólintva. Tisztában voltam vele, hogy ez nem túl jó dolog. Talán nem kéne vakmerőnek lennem és hirtelen felindulásokból a legnagyobb hülyeségeket is elkövetni. De sajnos soha nem volt senki, aki rám kiáltson és azt mondja, hogy ez hülyeség. Mindig megtanultam a saját bőrömön, hogy mi az amivel tényleg nem szabad játszani.
- Azt hiszem, egyszer féltem. Amikor egy vámpír akart megkóstolni.
Na igen, talán az az egyetlen alkalom, amikor tényleg éreztem a félelmet és tényleg menekültem. Az életemet féltettem. Akkor egyszer felfogtam, milyen törékeny az életem és hogy olyasvalakivel állok szemben, aki pillanatok alatt elveheti, ha akarja. Sosem fogom elfelejteni azt az estét.
- De azóta sem félek egyedül sétálni a városban.
Meg kellett vonnom a vállam. Nem mondanám, hogy tanultam belőle. Eleinte vonakodtam újra ott sétálni, de már semmi gondom nem volt vele. Egyszerűen csak elmúlt az a löket, ami akkor és ott menekülésre késztetett. Valahogy nem vésődött be az agyamba az az érzés és nem tört elő minden alkalommal, amikor újra arra akartam járni.
- Talán az a legjobb megfogalmazás, hogy életrevaló szeretnék lenni. Egy túlélő. Nem is tudom... - Amióta bejöttem hozzá, itt bizonytalanodtam el kicsit először. Egy lépést hátrébb léptem. - Szeretnék nem csak botladozni az életemben. Ehhez pedig fizikai és lelki erőre lesz szükségem, úgy hiszem. Sokra.
Apró bólintásokkal helyeseltem magamnak, hogy valóban ezt akartam. Talán mégsem volt olyan nehéz megmagyarázni Dwayne-nek, hogy mit akarok. Még csak az sem zavart, hogy egyszerűen lelegyintett. Ha ez kell hozzá, megteheti, amúgy sem tűnik úgy, mint aki komolyan vesz engem.
Van egy olyan érzésem, hogy meg fogja gondolni magát a jövőben... nem is tudom miért. Erre a gondolatra apró, ravaszkás mosolyra húzódott az ajkam.
Utoljára módosította:Lorelai K. Riviera, 2014. március 7. 22:36
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 18. 19:30 Ugrás a poszthoz

Sophie Alsen

Az évnyitó unalmas, mint mindig, de a megjelenés kötelező. Legalábbis nekem biztosan, ugyanis prefektus vagyok. Kicsit el kellett gondolkodnom azon nem vagyok-e túl régóta ebben a pozícióban... ráadásul már másodszorra veselkedek neki ennek az egésznek.
Szokásos rutinfeladataimat végzem az évnyitón, a bukdácsoló, tanácstalan elsősöket útbaigazítom, igyekszem elhallgattatni azokat a személyeket, akiknek túl nagy a szájuk és zavarják a helyet. Próbálom a tömeget is irányítani, ha éppen valami történik. Mert ezeken az évnyitókon sosincs nyugalom, na persze nem mintha máskor olyan ártalmatlan és unalmas lenne a kastély.
Ráadásul undorító kék az egész ünnepség, amikor gyönyörű sárga színekben pompázott a nagyterem, sokkal jobban tetszett. Fintorogva néztem körbe... a Levita nagyra lehet magával, ezt az évet átengedtük nekik. A következőben biztosan lesz ellenfelük, nem akarom feladni, bár nem volt túl sok időm a pontversennyel törődni ebben a tanévben. Így utólag morogni én is tudok, hogy elvesztettük a kupát, de nem érzem magam bűnösnek, hogy nem tettem érte. Az ilyesmi egyszerűen lepereg rólam.
Amikor vége volt a beosztásnak, végignéztem az újdonsült diákokon. Nem festettek valami talpraesettnek, mégis nosztalgikus érzéseket keltettek bennem. Ó, igen, nagyon is emlékszem arra, amikor én álltam ott, amikor idejöttem a kastélyba. Még egészen elveszett voltam, nem tudtam éjszakánként jól aludni, akaratom ellenére küldtek ide. El sem tudtam volna képzelni rosszabb helyet ennél. Most viszont elég nehéz lenne elképzelni az életem a Bagolykő nélkül. A sors iróniája.
Annyira fáj az önérzetemnek bevallani, hogy a nagynénémnek igaza volt: itt megtalálhattam a számításomat. Deborah sosem lesz a szívem csücske, de már nem akarok minden áron lázadni ellene, rájöttem, hogy felesleges.
Felpillantottam, visszatértem az emlékekből a valóságba. Halovány mosollyal megrázta a fejem, majd odaléptem a Navine asztalához. Mielőtt még leültem volna, egy kislányt láttam erre téblábolni, a házamhoz osztották be őt. Éppen egy szellem repült felé és tapasztalatból tudtam, hogy nem túl kellemes élmény.
- Tűnés. - Szóltam a szellemnek, miközben felemeltem a pálcám, bár nem sok kárt tehettem volna benne. A kísértet kikerülte a lányt, talán csak a fagyos tekintetem ijesztette el. A kis újoncra pillantottam.
- Látom nem igazán találod a helyed. - Mondtam neki, miközben leültem az asztalunkhoz. - Ülj ide, ha akarsz.
Biztosan ijesztő lehetek egy kislánynak. Nem vagyok a legbarátságosabb jelenség, emellett mestertanonc vagyok... további erényem, hogy még meg is büntethetem, ha akarom. Halványan elmosolyodtam a gondolatra, ahogy magamra nézek kicsi szemmel és megremeg a térdem. Lori, a rettegett. Őszintén szólva, tetszik ez az imázs. De most megengedtem a kislánynak, hogy leüljön velem vacsorázni. Miért ne? Ma rendesnek kell lennem velük és nem elijeszteni őket.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 19. 20:52 Ugrás a poszthoz

Sophie

Úgy látom, a lányka nem érzi magát túl kellemesen itt. Elég idegesnek tűnik, egyből feltűnik. Nem bámulok felé, csak szemöldököm alól, oldalra pillantok néha. Ha már úgy döntött, leül mellém, figyelek rá kicsit. Tudom, nem lehet minden diákot egyesével terelgetni, ahhoz túl sokan vannak, de olyan kis elveszettnek tűnik. Még az én kőszívem is meg lehet enyhíteni néha - a kislány erre most pont alkalmas. Persze, nem mutatom, hogy észrevettem, mennyire rosszul érzi magát.
Úgy tűnik, mintha kicsit melege is lenne a lámpalázon kívül. Elveszek az asztalról egy pohár vizet, egy ideig a kezemben tartom és az elemi mágiával alaposan lehűtöm neki. Jóleső, frissítő így is, de így talán jobban fog csúszni neki.
- Tessék, idd meg ezt. - Adom oda neki a poharat, miközben egy nagyon nevetgélő diákcsoportot méregetek. Nem vagyok túl éhes, talán majd pár falatot eszek, de azt is csak később. Nekem most fontosabb dolgom van, úgy érzem, mintha minden pillanatban elszabadulhatna a pokol.
Aztán a következő pillanatban a lány bemutatkozik, erre kicsit hátrébb dőlök, felé fordítom a fejem, rápillantok. Szimpatikus, hogy nem fél hozzám szólni és nem tűnik megszeppent báránykának, amikor rápillantok.
- Lorelai Riviera vagyok, örülök.
Biccentettem egy kicsit a lánynak, majd egy picit végignéztem rajta. Úgy tűnt, lassan kicsit megnyugszik. Nem tudom, hogy ez a jelenlétemnek köszönhető, vagy magában rendezte csak a dolgokat, de őszintén szólva nem is érdekel annyira. Viszont ha már megmert szólítani, igyekszek felhagyni a szavakban szűkölködő énemmel.
- Egyél bátran, nagyon finom szokott lenni. Jól főznek a manók, különösen a sültekhez értenek.
Halvány félmosollyal adtam tanácsokat neki, hiszen még nem igazán tudja, milyen is itt a koszt. Nem vagyok nagy evő, de vannak fogások, amiket tényleg muszáj kipróbálni itt, ilyenek a sültek. A manók nem tudom, hogyan csinálják, de legyen az sertés, bárány, marha, csirke... mindig tökéletes. Nem túl rágós, de nem is száraz. Pont tökéletes.
- Nem magyar neved van. Honnan jöttél ide? - Kérdeztem végül, miközben elvettem én is egy pohár vizet és ittam belőle pár kortyot, majd testemmel félig a lány felé fordultam, hogy a szemébe nézhessek.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 20. 22:01 Ugrás a poszthoz

Sophie

Látom, ahogy a lány elveszi a poharat tőlem, nem igazán érti, miért pont azt kéne innia. Viszont nagyon tetszik, hogy nem kérdez semmit, csak csendesen kortyolgatja a hűs vizet. Talán némi feloldást jelent neki a talár melege alól. Elkaptam a tekintetét, ahogy egy hálás pillantást vetett felém, én pedig egy aprót bólintottam neki. Most, hogy így belegondolok, gyakran kommunikáltam mindig is apró, nonverbális jelekkel.
Amikor azt mondja, hogy nem látott még manókat, csak megemelem az egyik szemöldökömet. Kicsit érdekes, de egyáltalán nem lepődök meg rajta.
- Varázstalan szülőknél éltél, ugye? Amikor idejöttem, én sem láttam még manót, ne aggódj. Viszont ne lepődj meg, ha sok új dologgal találkozol majd a kastélyban.
Jobbnak láttam előrevetíteni, hogy készüljön fel a meglepetésekre. Jól emlékszem, amikor idejöttem, mennyire hihetetlen volt az egész. Mint egy rémálom - hiszen én utáltam itt lenni. Ennek ellenére csodálatosnak találtam a varázsvilágot. Viszonylag hamar meg is szoktam mindent, a manókat és minden mást. A kastélyt is kiismertem már teljesen, hiszen rengeteg ideje élek már itt. Hét éve? Még belegondolni is iszonyat sok. Halvány mosoly kúszik az arcomra, amikor ezekben a gondolatokban elmerülök. Nosztalgikus érzés, csak idősebbnek érzem magam tőle. Mintha már ide sem tartoznék...? Egyszer el kell hagynom a kastélyt, ha minden igaz. Nem élhetem itt le az élete. Vagy mégis?
Közben Sophie-t figyelem, azt, ahogy eszeget és látom rajta, tényleg ízlik neki. A mosolyom erősödik kicsit, amikor őt nézem. Hiába, nem tehetek róla. Egyszerűen aranyosnak találom a lányt. Jól is esik most beszélgetni kicsit vele és nem az esemény felkavarodására figyelni. Amikor meghallom a nevelőszülő szót, akaratlanul is kicsit megrándulnak a szemöldökeim - össze akarnak húzódni.
- Mesélj róla, ha akarsz. - Ajánlom fel neki. Nem akarok rámenős lenni, miért lennék? Ha nem akar róla beszélni, úgysem fog. Ha pedig akar, majd meghallgatom. Pontosan tudom, az ember mennyire meg tud szenvedni a családjáért, a családjával. Elég sok dolgon mentem keresztül, talán most hasznot húzhatnék belőle és tanácsolhatnék neki valami hasznosat.
Aztán Sophie elfordul, egyértelmű, hogy sír és az is, hogy titkolni akarja. Nem mondok semmit, nem teszek rá megjegyzést. Úgy teszek, mintha semmi sem történt volna. Nem akarom nyaggatni vele, hagyom, hadd szedje össze magát. Csak utána pillantok le rá újra.
- Angliából származom, de a nagynéném előírta, hogy itt tanuljak. Megszerettem Magyarországot, csodálatos hely. - Bólintottam mellé egy aprót, majd belegondoltam, mennyire jóra fordult minden... már ami az országot illeti. Nekem kellett ez, szükségem volt erre. Itt kellett maradnom, még ha itt nem is menekülhetek örökre az emlékek elől. Nem is szabad tovább menekülnöm, szembe kell néznem velük.
- Így elsőre hogy tetszik a kastély? Örülsz neki, hogy itt lehetsz?
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. március 22. 15:58 Ugrás a poszthoz

Én csak azt az érzést ismerem, amikor éjjel 11-ig tanulhatnál, de 12-ig kell Grin
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. április 21. 21:59 Ugrás a poszthoz

Sziasztok ^^ Mi a helyzet erre? ^^
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. április 21. 22:07 Ugrás a poszthoz

Szia Elena ^^

Jaj, Kiva, láttam a képed Cheesy Nálam tavaly volt olyan surprise, hogy unokatesóm csengetett, amúgy mást nem engedtem volna be, de mondom ha már eljött... kinyitottam a kaput és egy _vödör vízzel találtam szembe magam XD Kicsit sem visítottam Angel
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. április 21. 22:12 Ugrás a poszthoz

Néha még erre járok *Tildát ölelget*

Hát, én is kaptam a vödörből, képzelheted Grin De utána még kaptam kölnit is, hogy nehogy ne érezzenek meg kilométerekről Rolleyes
De ebből az esetből tanulva, tegnap buliztam és ma átaludtam a délelőttöt ^^
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. április 21. 22:23 Ugrás a poszthoz

Régebben én modoltam az OFF-ot, akkor éjjel-nappal itt lógtam Cheesy Amióta az új fórum van, ritkán nézek ide Cheesy

Hála istennek apukámat jobban csábította a horgászat Angel

Szia Lilla ^^
Utoljára módosította:Lorelai K. Riviera, 2014. április 21. 22:23
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. augusztus 5. 22:50 Ugrás a poszthoz

Sziasztok, unatkozok és jöttem kaparni a küszöböt némi társaságért Cheesy
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. augusztus 5. 22:53 Ugrás a poszthoz

Wolgast: csak egy kérdés, mi vett rá a roppant egyedi névválasztásra? Grin
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. augusztus 6. 16:34 Ugrás a poszthoz

Evelin Ordassy

Azt hiszem, nem kéne csak úgy, engedély nélkül a kastélyban lófrálnom, majd felkeresem az igazgatót, de előtte még megpróbálkozok egy sétával. Fogalmam sincs, milyen érzéseket vált majd ki belőlem, visszatérni ebbe a kastélyba. Azt hiszem, az lenne a legnagyobb csalódás, ha nem éreznék semmit. Elméletileg rengeteg időt töltöttem itt, itt tanultam, éltem hosszú évekig. Én viszont nem emlékszem semmire.
Amikor a folyosókat járom, valami furcsa érzés mocorog bennem, nem is tudnám megfogalmazni. Nosztalgikus érzésnek kéne lennie, nagyon akarom, hogy az legyen, de nem az. Csak furcsa, mintha már jártam volna itt, de nem emlékszem semmire, minden forduló új, ismeretlen festményeket rejt, nem tudom, melyik helyiség merre van, azt sem tudom, milyen helyek találhatók itt. Nem tudok semmit biztosra, de ide jártam, legalábbis ezt mondták. Most pedig újra itt vagyok. Hiú remények vannak bennem, hogy talán visszakapok valamit, ami az enyém volt, ami engem illet. Viszont a racionális, tudatos énem egyszerűen tudja, hogy ebből csalódás lesz, de még mekkora. Viszont nem tehetek ellene semmit.
Egy csomó manót látok szorgoskodni az egyik ajtó körül, ez pedig felkelti az érdeklődésem. Amúgy sem járkálhatok csak a folyosókon, talán egy-két helyiség felkeresése segít. Vagy a régi házamé... azt sem tudom, melyik házban voltam, de sárga-fekete cuccokat találtam a féltett tárgyaim között. Na mindegy, ahogy belépek, egyből feltűnik, hogy egy konyhába érkeztem. Egy másik lány is van itt, fiatalnak tűnik, végigpillantok rajta, majd köszönésképpen bólintok. Bentről hangos manók zajonganak, biztosan a reggelit készítik, vagy már takarítják? Azt sem tudom, mennyi az idő.
- Szerbusz. - Köszöntem rá végül a lányra. - Meg tudnád nekem mondani, melyik ház színe a sárga és fekete? Sokat segítene. - Kedvesen kérem, mert próba-szerencse, hátha segít. Közelebb lépek, látom, hogy salátát készít, némi vért pillantok meg és egy ragtapaszt az ujján. Türelmes mosoly ül ki az arcomra.
- Megvágtad magad? Szeretnéd, hogy meggyógyítsam? - Kérdeztem tőle kedvesen, hiszen nekem aztán semmit nem számít. Egy-kettő és megcsinálom, és talán szívesebben igazít útba, ha megmondja, melyik volt a házam. Sőt, talán még el is kísér, ha elég szépen dorombolok neki.
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. augusztus 6. 16:56 Ugrás a poszthoz

Fish fingers & Custard...? WOW, micsoda élmény lehet o.o
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lorelai K. Riviera összes hozzászólása (234 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 » Fel