31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lyra Castle összes RPG hozzászólása (73 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Le
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 2. 11:26 Ugrás a poszthoz

Oliv

Teljesen kiterülve feküdtem a fűben, tagjaimat szétvetve, és a csillagokat bámulva. Ebben a melegben muszáj voltam egy kicsit lefeküdni, mert bár vágytam a mozgást, de nem tudtam sokáig hajtani magam. Hiába sötétedett már be, még mindig szinte perzselt a forróság, de itt a tó mellett egy picit jobb volt, mert a vízgőz hűtötte a levegőt.
Szerettem így egyedül kószálni olykor, ettől a szokástól nem tudtam, és nem is akartam szabadulni, főleg, hogy amúgy is szinte minden este járőröznöm kellett. Ma viszont szabad voltam, mint a madár, és ezt kihasználva pihengettem idekint. Kahlil valószínűleg dolgozatot javított odafent, és bár kísértett, hogy segítsek neki, de valljuk meg, hiába voltam bejegyzett melodimágus, az elmélethez nem sokat konyítottam, így talán jobb, ha nem piszkálok bele ilyesmibe. Erről a gondolatról aztán eszembe jutott, hogy gyakorolni kéne, és oldalra fordítva a fejem a tóra szegeztem a tekintetem. Halk dallamot kezdtem dúdolni, valami kicsit búsan nyugodtat, a mágiát a vízre irányítva, hogy az finoman gyűrűzzön a hang nyomán. Néha belegondoltam, hogy mennyire nagy energia is az mm, és hogy mekkora pusztításra lenne képes. Régen nem gondolkoztam ezen, csak használtam, és ennyi - azt hiszem kezd rám hatással lenni, hogy sokat vagyok Kahlillal.
Füttyszóra váltottam, és nem érdekelt, hogy ha esetleg valaki hallja a dallamot, csak szórakoztam magamnak. Jó volt ez az édes semmittevés, már csak azért is, mert közben szépen lassan elkezdtem lehűlni. Igazán vége lehetne már ennek a forróságnak.
Utoljára módosította:Lyra Castle, 2013. augusztus 2. 11:47
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 2. 19:56 Ugrás a poszthoz

Oliv

Szinte már épp elkezdtem csodálkozni, hogy még senki sem járt erre, és nem óhajtott velem feltétlen beszédbe elegyedni, mikor meghallottam a lépteket. Könnyedén haladt a közeledő, volt az egészben valami nem-emberi, amiből arra mertem következtetni, hogy valamelyik vámpír tanoncot vetette erre a sors, és tényleg, hamarosan fel is tűnt egy szőke lobonc, aminek az eridonos példány volt a tulajdonosa.
- Csak tessék - intettem a gyep szabad része felé, elvégre nem volt semmi kifogásom a lányka ellen, ha pedig neki feltett szándéka velem társalogni, akkor csak tessék. Olykor azért eltűnődtem, hogy honnan ez a birkatürelem, amit mostanában produkálok, mindenesetre most csak feküdtem tovább a fűben, a lányt fürkészve.
- Semmi vész - mosolyogtam egy haloványat a bocsánatkérésre. - Engem nem zavarsz, csak Kath egy kicsit nagyobb vehemenciával kezeli az ilyen helyzeteket. Ami szerintem érthető - tettem még hozzá, mert ha én vámpír lennék (ami hála az égnek nem vagyok), akkor biztos, hogy bármi áron védeném a területem, még akkor is, ha ettől az egésztől volt némi "pisiljuk körbe a territóriumunkat" feelingje az egésznek. Magam is rellonos voltam, tökéletesen megértettem Kath-et.
- Mindenesetre szerintem jobb, ha elkerülöd őt - javasoltam, mert nem tudtam, hogy ők azóta beszéltek-e már egymással, vagy történt-e bármi fejlemény. Egy biztos, legközelebb nem biztos, hogy ott leszek, hogy lenyugtassam Kath-et.
Az oldalamra fordultam fél kézen támasztva a fejem, miközben a lányt néztem. Kedves arc, nyílt tekintet - ha nem tudom, akkor egészen biztos, hogy nem nézem ki belőle, hogy vámpír. Nekem pedig nem volt okom kötözködni vele, bár azt azért nem felejtettem el, hogy Kath a szövetségesem. Ezt a szót használom leginkább a kapcsolatunkra, mert a barát kicsit talán erős fogalmazás lenne, bár ki tudja.
- Hogy kerültél ide? - kérdeztem végül, remélhetőleg elég nyilvánvalóan ahhoz, hogy a lány ne a tóra értse.
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 18. 14:03 Ugrás a poszthoz

Oliv

- Mások vagyunk, és nincs ezzel semmi baj. Bár valamiért én úgy gondolom, hogy az éjszaka teremtményei, akik vadásznak, valamilyen területre szorulnak. De lehet, hogy tévedek. - Kimondatlan megállapodás volt az köztünk Kath-tel, hogy ha egyszer valami módon legyűrne a méreg, akkor is tovább segítjük egymást, hiszen nem tudhattuk, hogy működik, így az ő területe akár mintha az enyém is lett volna, de persze én ezt nem vettem komolyan. Nekem nem kellett vér, hála az égnek és a szerencsémnek, ezzel a helyzettel pedig tökéletesen elégedett voltam, mert már túltettem magam azon, hogy valamilyen szinten már én is az éjszakához tartozom.
- Nem mondtam, hogy félj - legyintettem. - Csak nem tartom jó ötletnek, hogy direkt provokáld. De erre talán már magad is rájöttél.
Furcsa volt a lány, valahogy éreztem rajta, hogy nem olyan rég lehet még az élőhalottak sorában, mert nem tette egészen magáévá a szokásos gondolkodásukat. Mindenesetre erre nem vesztegettem több időt, mert szóba került valami, ami sokkal inkább érdekesnek bizonyult, mint az, hogy vajon egymásnak esnek-e Kath-tel. Különben is, mi közöm nekem ahhoz?
- Valóban? - kérdeztem vissza kíváncsian, a lány arcát fürkészve, mielőtt nemes egyszerűséggel kinevettem volna. - Kérlek, harapj meg, úgyis rég láttam már haldokló vámpírt! - mondtam neki, de a hangomon érezhető volt, hogy nem gondolom komolyan. Aztán meg is magyaráztam a dolgot. - A vérem mérgező nektek, te előbb halnál bele, ha innál belőle, mint én a mérgedbe.
Aztán a vallomást hallva elmosolyodtam.
- Nem te vagy az első, aki ezért jött hozzám beszélgetni, és azt hiszem nem is az utolsó, bár megjegyzem, örülnék, ha nem mászkálna az iskolában több vámpír - mondtam meg őszintén. - De nehogy azt hidd, hogy így is könnyű volt elfogadnom a helyzetet. A barátnődnek... neki vannak képességei? - kérdeztem aztán tapogatózva.
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 29. 20:44 Ugrás a poszthoz

Évnyitó - Kahlil

Hát ez is eljött. Újra megtelt a kastély a diákok zsivajával, nevettek, fecsegtek, én meg csak próbáltam minél inkább elzárkózni az egésztől, ki se lépni az ajtón, ha nem muszáj, mert akkor... Akkor megint éreztem a távolról terjengő égett szagot, ami beleette magát a falakba, vagy legalábbis én úgy képzeltem.
Nem akartam elmenni az évnyitóra, de mikor láttam, hogy Kahlil készülődni kezd, én is leraktam a kezemből a könyvet, amivel megpróbáltam elfoglalni magam, és odaálltam a szekrény elé, hogy keressek valami illőbb öltözetet. Végül feladtam - nem akartam a harsány dísztalárt felvenni, így alkalom ide vagy oda, egy farmert és fekete hosszú ujjú felsőt húztam, aztán leültem még a kandalló elé egy csupor kakaóval a kezemben, mielőtt elindultunk volna.
Zsebre dugott kézzel, némán lépdeltem Kahlil mellett, miközben gondolataimba merülve a szám szélét rágtam. Néha már jobb volt, mert ha nem is fakult a fájdalom, amit a legjobb barátom elvesztése okozott, kezdtem hozzá szokni, és olykor meg is tudtam róla feledkezni, de most újult erővel csapott rajtam végig a felismerés - nincs többé. Ha most bemegyek a Nagyterembe, akkor nem fog a tanári asztaltól biccenteni felém, vagy nem fogunk összenézni, ha olyasvalakit hívnak ki, akiről mi is tudunk egyet s mást, és... És mi van, ha valaki más fog a helyén ülni?! Féltem, hogy nem tudom megállni, hogy akkor fog belőlem kitörni ez az egész, pedig sírtam, sokat, Kahlil mellkasára bújva vagy egyedül, fent, az SVK teremben. De most ott fog ülni mindenki, akit ismerek, csak ő, Ő nem.
Valahol a lelkiismeretem is piszkált, mert úgy éreztem, nem törődtem vele eleget, miután Eiri meghalt. Féltem tőle, bevallom én becsületesen, életemben először féltem Serentől, mert volt valami hideg, nem emberi a tekintetében, és... És én gyáva mód megfutamodtam, ahelyett, hogy mellé álltam volna. Nem is érdemlem meg, hogy a barátjának nevezzem magam.
Kihúztam a kezem a zsebemből, és anélkül, hogy ránéztem volna, Kahlil ujjai közé csúsztattam a sajátjaim. Kapaszkodtam, és jól esett a hatalmas tenyér érintése, mert megnyugtatott, és bizonyítékul szolgált, hogy nem vagyok egyedül. Összetartozunk, és most már tényleg nincs senki más, akiben bízhatnék, hát azzal a tudattal fogok felvetett fejjel belépni a terembe, hogy ha majd megtudják, és összesúgnak, és megkérdezi valaki, hogy hol voltam mindeközben én, akkor majd talán válaszol nekik helyettem, mert én nem tudok. Újabban szokásommá vált a menekülés.

Nagyon hiányzik Seren.
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 29. 22:27 Ugrás a poszthoz

Kahlil

Egyre nehezebb lett, ahogy közeledtünk. Mintha semmi sem változott volna, úgy zengett az élet a folyosókon, mert voltak azért késők jócskán, és már hallottam is a Nagyteremben zúgó tömeget. Lehet, hogy mégsem kellett volna eljönnöm, de... Talán így próbáltam a maradék gerincem összeszedni, ha már akkor nem voltam ott, amikor kellett volna, akkor legalább adjam meg neki a tiszteletet, ahányszor csak lehet.
Magamban halkan dúdoltam egy szomorú dalt, próbálva elnyomni a kinti zajokat. Hogy feledjem azt, akit gyerekkorom óta ismertem? Már több mint tíz éve... Már több mint tíz év telt el azóta, hogy először egymásba botlottunk, és szövetségesek lettünk. Mellettem állt, mikor hazajöttem Oroszországból, mindig mellettem volt, láttam az emlékeinek egy részét, ismertem a legjobb barátját, aki fogta a kezem, miközben meghalt. Először rémlett fel bennem, hogy talán szólni kellene valakinek... Azt hiszem, Lloydnak hívták azt a másik srácot, de vajon van jogom olyannak vinni meg a halálhírét, akitől ő maga is el akart szakadni? A válasz nem. Megint menekülök, holott tudom, hogy ha én egyszer meghalok, szeretném, ha valaki közölné az otthoniakkal, még ha oly kevés esély is van rá, hogy érdekelje őket, és Seren effélével nem is igen törődne. Most csak kiröhögne, hogy milyen hülyeségeken jár az eszem, meg ne próbáljak bárkit is megkeresni azok közül az alakok közül, mert nem érdemlik, hogy ennyi időt is vesztegessünk rájuk. De nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel.
Folyton az az érzésem volt, hogy szeretném visszapörgetni az időt, mert ha megtalálnám azt a döntő pontot, ahol minden elromlott, akkor talán ez nem történne meg, de a varázslat sem volt mindenre képes. Így maradt nekem pár üvegcsében őrzött kép, amiket újraélhetek, ha akarok.
Volt idő, mikor azt hittük, hogy együtt fog érni a halál, valahol odakint, mások keze által.
És az én áldott kedvesem, a drága, ebben a pillanatban ölelt magához, és én hálásan kapaszkodtam a ruhájába, hogy elrejthessen. Neki is nehéz volt, tudom, és annyira szerettem volna segíteni, hogy legalább neki jobb legyen, de hiába, a saját fájdalmam is legyűrt, Kahlil pedig, azt hiszem, erősebb volt nálam. Ijesztően gyengének éreztem magam, nem maradt a kezemben semmi, mert nem tudtam ránézni még a könyvekre sem, amiket addig olyan szívesen lapozgattam, mert Seren jutott róluk eszembe, és rövid időn belül másodszor éreztem azt, hogy nem akarom a pálcám. Most sem volt velem, abban sem voltam biztos, hogy hol hagytam. Nem kellett.
Nem tudtam elégszer megköszönni valami felsőbb hatalomnak, hogy Kahlil van nekem. Elengedett, én pedig a padlót kezdtem fixírozni, de a tanár említése ostorcsapásként hatott. Tudtam, hogy lesz másik, mert kell, hogy legyen, de ez most valóság lett. Nem, nem akarok bemenni, és látni. Nekem is jobb, és neki is, ha nem ismerem fel a folyosón.
- Kint maradok - válaszoltam halkan, majd Kahlilra néztem. - Nem lesz semmi baj - mosolyogtam rá halványan, felnyúlva és arcát simítva, legalább egy egészen kicsit próbálva neki is erőt adni, ahhoz, ami jön. - Nézd, leülök oda - mutattam az ajtófélfa mellé, és el is indultam, hogy letelepedjek. Innen mindent fogok hallani, és semmit sem látni, ez pedig a legjobb leosztás, ami ebben a helyzetben elképzelhető.
- Majd otthon találkozunk - engedtem meg egy újabb mosolyt, biztosítva, hogy ha hazaér az irodájában fogok várni rá, és nem kell aggódnia.
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 30. 23:17 Ugrás a poszthoz

Kath

Kahlil bement a terembe, ahol lassan csendesedni kezdtek az emberek. Elkezdődött. Elkezdődött a jövő egy új szelete, ami bár ne lett volna, amit bár ne kellene megélnem, ami... Szaggat és mar, és ha nem lenne nekem az a drága, aki szeret és figyel rám, és akit én is nagyon szeretek, akkor már nem biztos, hogy küzdenék. Nem, nem dobnám el magamtól az életem, annál többet tettem már érte, hogy megtartsam magamnak, de talán újra elindultam volna, ki tudja milyen utakra, csak a jó ég a megmondhatója, milyen véggel. Északi tenger, igaz?
Késő már miérteket keresni. Talán az az egy maradt, hogy miért nincs bennem annyi, hogy bemenjek, és szembenézzek például Alexával, aki megkérdezhetné, hogy hol voltam én eddig? Nem beszéltem vele év vége óta, és nem véletlenül. Nem akartam ezt az új évet, semmi változást. Bárcsak... bárcsak felébrednék! Bár lenne álom, megmagyarázhatatlan, fájdalmas, lelkembe markoló vízió, bár lennék őrült, hogy csak képzelném az egészet, de nem. Önző vagyok, mert csak azzal foglalkozom, hogy engem szaggat, de mással nem akarok törődni. Fáradt vagyok, azt hiszem.
A lépteket hallva pillantottam csak fel, és fanyar mosoly költözött az arcomra, mikor megláttam, hogy Kath közelít felém. Nem szóltam hozzá, és nem is kellett hozzáérnem, hogy tudjam, mindent hallott már. Az arcára volt írva az utolsó szóig az egész történet, és ahogy letelepedett mellém, újra a padlót kezdtem bámulni.
Nem voltam benne biztos, hogy akarom, hogy a lány itt legyen velem. Egyedül kellett volna megbirkóznom a tényekkel, és valami kifacsart gondolat született meg a fejemben, ahogy a lány felületes lélegzetét hallgattam. Nem kellene neki ez a mozgás, mert már halott, de mégis itt van, és beszél. Megmagyarázhatatlanul gyűlöltem ebben a pillanatban azért, mert túlélte a saját halálát, mert kivételezett vele a sors, és pusztulás helyett öröklétet kapott. Pedig nem tehetett róla, tudtam én jól, és mégis... Ő engem irigyelt, mióta ismertük egymást, én pedig most szíven tudtam volna szúrni a puszta létezéséért, nem konkrétan őt, hanem a fajtáját.
A fejemet a falnak döntöttem, és nem néztem rá, mert felejteni akartam ezt az esztelen késztetést, aminek semmi alapja nem volt, és amiről azt hittem, már rég kinőttem, így inkább a benti elhangzó szavakra kezdtem újra figyelni.
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 10. 19:55 Ugrás a poszthoz

Kath

- Mit sajnálsz? Hogy még élsz, hogy nem a te kihűlt tested van valahol elhantolva? Vagy azt, hogy bár annyiszor mentettek meg téged, mégsem voltál te sem képes ott lenni akkor, amikor tényleg kellett volna? - kérdeztem sötét hangon, és a szavaimból szinte csöpögött a szívet szorongató méreg. Tudtam, hogy én is legalább annyira hibás vagyok, mint a lány, de mégis kellett valaki, akin levezethettem a dühömet, és vesztére most őt sodorta elém a sors.
Odabent sorra hangzottak el az eredmények, amiket a diákok az előző évben értek el, és egyre közeledett a pillanat, mikor be fogják jelenteni, hogy mi történt Serennel. Aztán eljött ez az idő is, és keserűen felkacagtam a szavakat hallva. Baleset, mi? Nem baleset, öngyilkosság, és erre a nyakamat mertem volna tenni. Nem vagyok benne maximálisan biztos, hogy Seren egyedül követte el, de még ha volt is segítsége, ez saját maga elpusztítása volt.
Nem vártam meg, hogy elmondják az új tanár nevét, hirtelen mozdultam, szembe fordulva Kath-tel, és hangelvonással burkot alkotva magunk köré, hogy ne is halljam, ki veszi át Seren helyét. Ráadásul az sem tartozott senki másra, amit Kathnek akartam mondani.
- Nem kell hogy hozzád érjek ahhoz, hogy tudjam, hogy valamire készülsz - sziszegtem villámló szemekkel. - De bármi is az, felejtsd el, mert ebbe NINCS JOGOD beleszólni. Lehet, hogy szeretted Serent, és bosszút akarsz állni, de árnyakat kergetsz, és nem érheted utol őket, bármilyen szuper képességeid is vannak. A saját érdekedben, gyászolj csak szépen csendben, ahogy más is teszi, mert bár nem tudom, mi történt valójában, de nincs szükségünk még egy hullára, vagy valakire, aki belebolondul a saját képzelgéseibe.
Ezzel megszüntettem a varázslatot, és feltápászkodtam a földről, egy pillanatra megszédülve, de aztán összeszedtem magam, és már mentem is, magára hagyva a lányt a padlón. Nekem itt nem volt már több dolgom, otthon pedig vár rám a kandalló melege, és egy bögre tea.
Utoljára módosította:Lyra Castle, 2013. október 10. 19:57
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 10. 21:23 Ugrás a poszthoz

Kath és Oph

- Keresheted a kifogásokat, de te is épp olyan jól tudod, mint én, hogy felesleges - néztem a lányra. - És ha egy kicsit is törődnél Seren emlékével, akkor nem tennéd semmissé az összes áldozatát azzal, hogy valami őrült bosszúhadjáratba kezdesz, talán nem is létező ellenség ellen.
Nem emeltem fel a hangom, de ennél gúnyosabban már nem is tudtam volna kiejteni a szavakat, és a szemem is hideg-kéken villant. Szúrt és elevenbe talált minden szava, de ha helyben megölnek, akkor sem mutattam volna ki, de azt akartam, hogy őt tépje a lelkiismerete, már ha van neki egyáltalán olyan, mert... mert valami gonosz bennem azt akarta, hogy másoknak is annyira rossz legyen, mint nekem, és mert Kath volt kéznél. És mert részben komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Hiszen ki tudja, ki ölte meg Eirit, nem volt-e köze azokhoz, akik Kathet üldözték, és akiktől Seren megvédte őt? Márpedig ha ők voltak, akkor a vámpír tehet mindenről.
Meglepetésként ért az új hang mellettünk, ami még épp azelőtt ér utol, hogy elindultam volna felfelé, és hirtelen Ophelia jelent meg mellettem, és ebben a pillanatban hihetetlenül hálás voltam a támogatásáért, és el kellett ismernem, hogy a lehető legjobbkor érkezett, mert ha a vámpír még egy szót szól, akkor nem álltam volna jót magamért.
Elkaptam az érkező kezét, és belekapaszkodtam, míg lehunyt szemmel próbáltam nyugtatni magam, és csak utána néztem újra Kath-re.
- Bele fogsz bolondulni a gyászba, ha miérteket kezdesz keresni. Én sem hiszem, hogy baleset volt, de te nem láttad a nyomokat. Seren intézte így, ahogy az igazgató is mondta, ő fékezte meg a tüzet, ez pedig azt jelenti, hogy ezt akarta. És még ha valaki segített is neki, hát akkor sem a te dolgod kiszabni a büntetést, elég volt megtenni azt annak a feltételezett valakinek, aki szerinted talán, mondom talán, létezik. És csak a miheztartás végett, ha véletlenül segített neki valaki, amit egyébként nem hiszek, akkor csak azt sajnálom, hogy nem én voltam mellette - sziszegtem oda még, mielőtt elengedtem volna Oph kezét. - Menj vissza, mielőtt megpróbál dühében és elvakultságában bántani. Én is megyek. - Mondtam a lánynak, remélve, hogy nem akar itt maradni és összeakaszkodni a vámpírral, aztán most már tényleg elindultam fölfelé, magam mögött hagyva ezt az őrületet.
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 30. 17:47 Ugrás a poszthoz

Luca

Ma délután volt végre egy kis időm, mert nem kellett sem a tanulással foglalkoznom, sem orvoshoz mennem a rutin ellenőrzésekre, így végre le tudtam menni a faluba vásárolgatni. Még nem látszott nagyon, hogy kisbabát várok, hiszen még csak három hónapos terhes voltam, de azért mióta abbamaradtak a reggeli rosszullétek, már sikerült visszanyernem valamicskét a súlyomból, és azért lassan, de biztosan elkezdett gömbölyödni a hasam.
Éppen ez volt az oka annak, hogy most a boltokat jártam, és tájékozódás céljából szétnéztem, hogy miféle holmik kellhetnek egy kisbabának. Volt bennem valami kis fájdalom, ahogy sétálgattam, mert mikor legutóbb azért voltam itt, hogy egy gyereknek vásároljak, akkor még velem volt Seren is, és Eirit vártuk, hogy megérkezzen a kastélyba. Olyan volt, mintha ezer éve történt volna, holott nem is telt el olyan sok idő azóta, csak... Csak fájt az egész, hiszen már egyikük sem élt.
Néha még mindig sírni akartam, de már képes voltam visszafogni magam, hogy ne mások előtt törjek ki könnyekben, így most is pár mély lélegzetet vettem, és mentem tovább. Azt olvastam, hogy nem szabad hagynom, hogy eluralkodjanak rajtam a negatív érzések, mert az nem tenne jót a gyereknek, de ez azért nem volt olyan egyszerű, főleg számomra, mert hát annyira megszokott volt, hogy valami nincs rendben. És kicsit tartottam attól is, hogy kiüt majd a kicsin a családi agybaj, mert nem tudtam azóta sem eldönteni, hogy Konnal mi csak az életünk miatt vagyunk ilyenek, vagy ez is a génekben van.
Végül belefáradtam a nézelődésbe, és amúgy sem vásároltam semmit, úgyhogy egy fagyival a kezemben leültem a téren. Igen, fagyival, mert valami agyament késztetés miatt még ebben az időben is folyton csak a hideget kívántam.
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 30. 19:47 Ugrás a poszthoz

Luca

Elmerültem eszegettem a vanília fagyit, annak ellenére, hogy a nyakamba sál volt tekerve a hűvös levegő miatt, és ráadásul sosem voltam oda ezért az ízért, de most valamiért mégis ez kellett. Rémes, miket meg nem kívánok, pár napja mentolos étcsokit rágcsáltam, előtte meg a Konféle savanyított halat ettem dobozszámra, hogy már rendesen bűzlött tőle szegény Kahlil irodája. Na de most mondd egy tiszteletbeli macskának (nekem), hogy ne egyen halat.
Jó darabig bámulhattam magam előtt a földet, mert annyira elkalandoztam, hogy észre se vettem, hogy valaki leült mellém. Összerezzentem, mikor szólt hozzám, és magamban elkezdtem átkozni a saját figyelmetlenségemet, te jó ég, hiszen mostanában annyira szétszórt vagyok, hogy rémes, nem lesz ez így jó. Márpedig ha valamikor, hát most tényleg vigyáznom kellene magamra.
Szerencsére azonban a lány nem tűnt egy ádáz ellenségnek, aki most azonnal nekem akar esni, sőt, mintha már láttam volna az iskolában is, úgyhogy végül rámosolyogtam, és belekukkantottam a papírzacskóba.
- Aha, köszi - válaszoltam, miközben kihalásztam egy ánizsos darabkát (atyaég, már megint a mentol, igazán nem győzök magamon csodálkozni), aztán miután bekaptam, úgy éreztem, hogy ebből most még nagyon kéne, szóval felnéztem a lányra, kérincsélő tekintettel. - Vehetek még egyet? - pislogtam szépen, és becsületemre legyen mondva, most valóban nem jutott eszembe, hogy esetleg meg akarnak mérgezni, annyira becsületes arca volt az idegennek. Na az is biztos, hogy ő nem a rellonból jött.
A kérdését hallva aztán jól megbámultam a szökőkutat, elgondolkozva a hallottakon.
- Nem is tudom... - válaszoltam eltöprengve. - Még sohasem próbáltam kívánni, szóval ki tudja. Lehet, hogy van benne valami igazság.
Hirtelen ötlet volt csak, ahogy a lány arcát elnéztem, hogy egészen véletlenül kilökjek egy érmét a zsebemből, zsebkendő keresést színlelve. Mázlim volt, éppen a lány elő gurult, úgyhogy ha észreveszi, akkor akár kívánhat is egyet.
- Te mit kívánnál, ha teljesülne? - néztem rá kérdőn, mert most már érdekelt, hogy neki vajon mi a szíve vágya.
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 30. 21:40 Ugrás a poszthoz

Luca

Igen, mondom én, hogy mostanában szétszórt és feledékeny vagyok, hiszen képes voltam anélkül megdézsmálni a lány édességét, hogy egyáltalán bemutatkoztam volna, pedig láthatóan én vagyok az idősebb, szóval igazán eszembe juthatott volna. Na de az is igaz, hogy sohasem az udvariasságról voltam híres.
- Jajj, ne haragudj! Én Lyra vagyok - viszonoztam a kézfogást egy mosollyal.
Teljesen biztos voltam benne, hogy a másik vagy elsős vagy másodikos, mert nem tartozott azok közé, akiknek SVK-t tanítottam ötödévesen Serent helyettesítve, tehát csakis fiatalabb lehet náluk, vagy esetleg még újonnan érkezett, de arra kevesebbet tettem volna fel. Mindenesetre nem zavart, hogy egy jóval fiatalabbal kezdtem beszélgetni, mert érdekes volt és szórakoztató, és már amúgy is meguntam, hogy egyedül legyek idelent, főleg, hogy így semmit sem mertem megvenni, mert a leghaloványabb gőzöm sem volt róla, hogy mégis mi lenne a legjobb egy kisbabának. Szégyen vagy nem szégyen, ide bizony kell majd Kahlil is, hátha az apuka szaktudás legalább valamivel megelőzi az enyém.
Aztán kaptam még a cukorból, amit újfent megköszöntem, és miután a tenyerembe gyűjtöttem még pár ánizsos darabkát, visszaadtam a lánynak a zacskót, hagy falatozzon ő is nyugodtan.
- Mostanában nagyon - bólogattam a következő kérdésre. - Eddig is szerettem, de főleg a csokit, most meg... látod, ilyen hidegben is fagyit eszem - mosolyogtam meg a tényt újfent, hogy egy félig elfogyasztott tölcsér van a másik kezemben, és mivel ettől észbe is kaptam, gyorsan eltüntettem a maradékot, mielőtt elolvadna. - Megkínáltalak volna, de nem hiszem, hogy túl gusztusos egy összenyalt fagyi, szóval inkább meghívlak majd valamire, cserébe a cukorért - javasoltam.
Örültem neki, hogy a lány nem vette észre, hogy direkt ejtettem ki az érmét, úgyhogy már csak annak szurkoltam, hogy később feltűnjön neki, hátha örül majd neki. Egek, szörnyen szentimentális lettem.
A válaszát hallva aztán bőszen bólogattam.
- Okos döntés - helyeseltem neki. - A szerényebb kívánság teljesülésére több esély van szerintem - tettem hozzá, mert hát még ha nem is varázs által, de az ilyesmi könnyebben teljesülhet. - Miért nem találkozhatsz a bátyáddal? - kíváncsiskodtam aztán, magamban megállapítva, hogy ez már bizony Kahlil hatása lesz, mert engem alapból nem szoktak érdekelni az ilyesmik, de most őszintén kérdeztem.
Aztán a lány észrevette az érmét, én meg csak csendesen mosolyogtam, és bólintottam egyet a kérdésre, mielőtt felkeltem volna, hogy odamenjek vele a kúthoz.
- Kívánj valamit, hátha teljesül - biccentettem a fejemmel a szökőkút felé.
Utoljára módosította:Lyra Castle, 2013. október 30. 21:41
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 31. 13:05 Ugrás a poszthoz

Luca

- Köszönöm, neked is - mosolyogtam a lányra, mikor megdicsérte a nevem. - Igen, ide járok. Másodikos mestertanonc vagyok a Rellonban - bólintottam aztán. - Te elsős vagy másodikos vagy? - kérdeztem vissza még az előbbi eszmefuttatás következményeképp. Nagyon meglepődtem volna, ha rosszul lövöm be a korát.
A cukorkabolt említésére pedig még szélesebb mosoly költözött az arcomra.
- Na hallod, még szép! De az utóbbi időben be sem merek menni oda, mert felvásárolnám a komplett készletet, aztán meg majd csak gurulok a lépcsőkön lefelé - nevettem, bár volt a feltevésben némi igazság. Mert most csak gondoljuk el, ha valaki akkorka mint én, és széltében is nő, onnan már maximum labdának jó, főleg ha még a pocakja is megnő. Aztán Kahlillal így is elég furcsán festettünk együtt, hát még akkor.
- Hm... Nem is tudom... Régebben a karamellásakat szerettem nagyon, de most rákaptam mindenre, ami mentolos. Ezért nyúltam le az ánizsos gumicukraid - vigyorogtam. - Te mit szeretsz a legjobban? - érdeklődtem aztán én is. - A forrócsokival hogy állsz? Nem messze tudok egy jó helyet, ahol nagyon finomat adnak - vetettem fel, mert komolyan gondoltam, hogy szeretném viszonozni Luca kedvességét.
- Ó, értem - bólogattam, amikor mesélt a bátyjáról. - Ha ügyes lesz, akkor lehet, hogy egyszer átjöhet ide, nem? - kérdeztem aztán, mert nem voltam igazából tisztában ezekkel a dolgokkal. Annyit tudtam, hogy bizonyos szempontból a Bagolykő is speciális, csak épp a másik véglet, hiszen ide nagyon sok különleges képességű, tehetséges diák járt, persze azokon kívül, akiknek amúgy is ez lett volna a körzete. Sőt, voltak olyan családok, akik akár messziről is idehozták a gyerekeiket, csak mert ez volt a hagyomány náluk.
Örültem neki, hogy a lány tudott kívánni, és mosolyogva néztem végig a háttérből a kis rituálét. Mostanában valahogy változtam, mert régen efféle elképzelhetetlen lett volna, valószínűleg már akkor rádörrentem volna a lányra, mikor leült mellém, most viszont... Na de ezt tudjuk be a hormonoknak.
Luca aztán visszajött hozzám, és újra leültünk a padra.
- Hogy én? Hmmm... - gondolkodtam el egy pillanatra, azon töprengve, hogy mi is lenne az, amit ebben a pillanatban a legjobban szeretnék. Valójában nem volt akkora kérdés, valahogy teljesen egyértelmű, hogy mire vágytam. - Azt szeretném, ha a gyermekem egészségesen születne meg - válaszoltam lehajtott fejjel. Most, hogy Kahlillal már mindent megbeszéltünk, örültem a babának, de még mindig bennem volt az a rengeteg félelem, aminek egy részét az a tény adta, hogy hatással lehet a kicsire a vámpírméreg az ereimben, a másikat pedig az, hogy féltem, hogy minden rendben lesz-e vele pszichikailag.
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 2. 16:05 Ugrás a poszthoz

Luca

- Tanár leszek, ha sikerül letennem a vizsgákat - válaszoltam a lány kérdésére. - És te mi szeretnél lenni majd? - kérdeztem vissza kíváncsian. Úgy véltem, hogy valami békés munka illene legjobban ehhez a kedves természethez, de végül is alig pár perce ismertem csak Lucát, úgyhogy simán lehet, hogy meglep még.
- Szerintem élvezd ki a diákéveket, mestertanoncként már nem olyan egyszerű az élet - somolyogtam csendesen a lányka vallomását hallva. Nekem ugyan kevéssé adatott meg a békés tanulás, de Seren oltalmában azért akadtak időszakok, amikor csak a tanulásra kellett összpontosítanom. Hihetetlenül hiányzott a férfi, a legjobb barátom.
- Chilis csoki? - néztem nagyot, mert ez nekem új volt, bár nem igazán hívogató. - Ó, a kókuszos jó, ráadásul azt hallottam, hogy most kókuszos forrócsokit is árulnak itt a Főutczán! - örültem meg hirtelen, mikor Luca beszámolt az aktuális kedvencéről. Így már tudtam is, hogy mit vegyek neki, ha elindulunk innen.
Én magam is nagyon szerettem a csokoládét, de nem ismertem mindenfélét, mert noha évekig nem telt el úgy nap, hogy ne lett volna egy táblával a táskámban, sosem volt pénzem különlegességeket venni. Most meg, mióta már megtehetem, sosem jutott eszembe elmélyedni a fajták sokszínűségében.
Aztán Luca elment kívánni egyet, amit én mosolyogva néztem, mikor pedig visszajött, még beszéltünk pár szót a testvéréről.
- Szerintem ha nagyon igyekszik, akkor biztos sikerülni fog neki - biztattam Lucát, és a szavaim nem csak üres csevegés voltak, hanem valóban így is gondoltam. Ha valaki fejlődni akar, és ezért mindent meg is tesz, akkor sikerülni fog neki.
Aztán az én képzeletbeli kívánságom került sorra, és a pillanatnyi csönd elég volt rá, hogy elmosolyodjak. Ezek szerint még tényleg nem látszik rajtam, hogy babát várok.
- Bizony. Hat hónap múlva - bólintottam. - Köszönöm! - vigyorogtam aztán boldogan a lányra, mikor gratulált. - Nem tudom még, hogy mi lesz, és azt hiszem nem is fogom megkérdezni az orvost - válaszoltam aztán. - Mert hogy úgy áll a helyzet, hogy én fiút szeretnék, a párom meg kislányt, úgyhogy inkább legyen meglepetés, hogy melyikünknek is lesz igaza - mondtam.
Közben elfogyott a kezemből a gumicukor, és egy darabig még üldögéltünk, utána viszont már fázni kezdtem, hát újból Lucához fordultam.
- Szeretnél akkor most inni egy csokit? Lassan nekem indulnom kell haza, de még egy pohárkával beleférne, köszönetképpen a jó beszélgetésért - mosolyogtam a lányra, a válaszát várva.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lyra Castle összes RPG hozzászólása (73 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Fel