38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zora összes hozzászólása (249 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 » Le
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 1. 14:29 Ugrás a poszthoz

Olyan negatív vagy Zoé Tongue Cheesy
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 1. 14:33 Ugrás a poszthoz

Most megijedtem Shocked
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 1. 14:38 Ugrás a poszthoz

Inkább kihagynám a találkozást, már van barátjelöltem, nem kell a tancibácsi Grin Cheesy
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 1. 14:43 Ugrás a poszthoz

Pff.

És erre nagyon büszke Tongue
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 3. 15:59 Ugrás a poszthoz

David


Nem hittem, hogy ilyet fogok valaha mondani, de egészen élveztem a meccset. Eddig mindig megmaradtam külső szemlélőnek, és úgy nézni számomra nagyon is unalmas volt, azt vártam, hogy játékosként sem lesz különb. Nem is tévedhettem volna nagyobbat, az egész szinte már csodálatos volt. Élveztem a légkört, és a néhány percnyi beszélgetés után Daviddel csökkent az idegességem is. Egészen jól tudtam koncentrálni a repülésre, és a kvaff dobálására is egyszerre, és mindent összevetve sikerült egyben túlélnem a meccset. Nem mondom, hogy a rellonosok túlságosan finoman bántak velünk - de tőlük nem is vártam, hogy azt teszik majd. Hozták a formájukat, de úgy gondolom, hogy mi is megtettünk minden tőlünk telhetőt, a kimeneteltől függetlenül én élveztem a játékot, sőt, még a repülést is, egészen, ameddig nem hűlt le nagyon az idő. Pillantásom, ha éppen nem a karikán, vagy a labdákon volt, Davidét kereste, és legtöbbször meg is találta. Kezdtem megnyugodni, hogy minden rendben lesz, bár biztos voltam benne, hogy nem állnak előttünk könnyű napok és hetek, ha valóban elhatározunk valamit - legyen az akármi. Ha a kettőnkhöz együtt van köze, azért, ha külön-külön, akkor pedig azért.
A mérkőzés végeztével mind fáradtan sétáltunk be az öltözőbe, de azért természetesen lelkesen. Mindenki élvezte az első alkalmat, amikor egy csapatként szerepelhettünk, és ahhoz képest, hogy még nem voltunk eléggé összeszokottak, jól teljesítettünk, főleg a Rellonnal szemben. Az öltözőben nagyjából a meccs előttihez hasonló hangzavar uralkodott, mindenki az élményeiről beszélt, én viszont inkább meghúztam magamat, és csendben maradtam. Kishúgom szervezett valamit a meccs utánra, de én nem akartam részt venni benne, fontosabb dolgom volt.
Hosszasan lezuhanyoztam, megmostam a hajamat, amit aztán egy bűbájjal meg is szárítottam, majd felvettem farmeromat, fekete motoros bakancsomat, felülre pedig halványszürke pólómat a fehér farmerdzsekimmel. A kabátomat egészen, ameddig ki nem érek az öltözőből nem veszem fel, a karomra terítve viszem, a többi holmimat pedig bent hagyom, ha jól gondolom, holnap úgyis megint edzeni fogunk rabszolgahajcsár kishúgom vezetésével.
A folyosóra kilépve egy mosollyal nyugtázom, hogy David már ott vár, mellé lépek, és nyomok egy puszit az arcára. Így, hogy túl vagyunk a mérkőzésen, sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magamat, bár gyomromban még mindig ott van az apró görcs, már kevésbé vagyok ideges, mint eddig. A 30 perces út viszonylag gyorsan eltelik, David közeledése már nem érint váratlanul, éppen ezért nem is zavar, sőt, kifejezetten élvezem, hogy ott van mellettem. Az eső nem kezd el szakadni egészen, ameddig be nem lépünk a teaház ajtaján. Akkor, mintha varázsütésre nyílnának meg a felhők, mindezzel bezárva minket. Ez is csak azt mutatja, hogy végre meg kell beszélnünk.
A függönnyel elkerített rész választom, jobb, ha van egy kicsi privát szféránk. Kabátomat levéve magam mellé terítem az egyik párnára, ahogy a szőke cicától rendelek egy kanna almás-fahéjas teát. Bár a karácsony még messze van, ez a kedvenc ízem, mindig olyan megnyugtató hatással van rám.
- Szerintem ennél rosszabb már nem lehet - nevetek fel kissé ironikusan, a meccsen meghánytam-vetettem magamban a dolgot, és arra jutottam, hogy nem teheti tönkre az életemet. Ennél jobban nem. Most nagyjából pont a nullán vagyok, a semlegesség tölti ki a mindennapjaimat, és kell a változás. David pedig az volt számomra. A következő kérdésre nem válaszolok azonnal, sóhajtok egy mélyet, és tartok egy kis gondolkodási szünetet. Megfontolom, hogy mit mondok, oda kell figyelnem rá, hogy hogyan fogalmazok.
- Jelenleg? Teát - válaszolom húzva az időt. Tudom, hogy nem erre kíváncsi, viszont sosem voltam jó az ilyen kérdések kezelésében. Számomra nem egyszerű kerek perec megmondani, hogy mit szeretnék, egyrészt, mert magam sem tudom teljesen, másrészt pedig, mert bennem van a kétség; Mi van, ha ő nem azt akarja?
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 6. 14:07 Ugrás a poszthoz

Lea


Bár tudtam, hogy késésben vagyok, nem zavartattam magamat, ráérősen sétáltam végig a kastély folyosóin egészen a nyugati szárnyig. Arcomon egy holvány mosoly ült, ahogy gondolataimba mélyedve hagytam, hogy a lábaim vigyenek előre, és annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, Zoé már jó 10-15 perce várhat rám a megbeszélt helyen, meg sem fordult fejemben, hogy esetleg kapkodjam magamat egy kicsit.
Az elmúlt hetekben megváltozott körülöttem a világ, egyes dolgokkal kapcsolatban vele változott a felfogásom is. Sokkal kevesebbet aggódtam, mint korábban - kivétel a kviddicsezés előtt, akkor még mindig görcsbe szorult a gyomrom -, nem gondoltam úgy, hogy feltétlenül minden szabadidőmet a folyosókon való cirkálással kell eltöltenem, és talán még kiegyensúlyozottabbá is váltam. Tudtam, hogy minek, azaz inkább kinek volt betudható a pozitív változás, de én magam sem akartam elfogadni, hogy ennyi csalódás után is ilyen szintű változást hozhat az életembe egy másik ember. Pedig megtette. A megbeszéltek szerint lassan haladtunk előre, hiszen mindkettőnknek volt múltja, amit nem lehet csak egyik pillanatról a másikra elfelejteni, de hát ráértünk. Abszolút nem siettünk sehová. Eddig minden kapcsolatomat elkapkodtam, és meg is lett az eredményük. Most nem akartam megint úgy végezni, ahogyan neki sem hiányzott még egy csalódás.
Jelen pillanatban az egyetlen egy problémának életemben a Zoéval való kapcsolatunk számított. Nem tudom, hogy mikor kezdtük el egymást ennyire hanyagolni, de az elmúlt hetekben, hónapokban a futó találkozásoknál többre nem futotta közöttünk. Neki is meg volt az élete, ahogyan nekem is. Hiába gondoltuk úgy gyerekkorunkban, hogy mi mindig elválaszthatatlanok leszünk, felnőttünk, és már nem vagyunk teljesen összekötve. Elég nagy baj. Hiányzott a társasága, és, hogy kikérjem a tanácsait - volt jó néhány dolog, amivel kapcsolatban kíváncsi lettem volna a véleményére -, és úgy alapból, hiányzott. Nem tudtam róla szinte semmit; hogy mit csinál, kivel, mikor hol van. Abban biztos voltam, hogy nincs semmi nagy, életet megváltoztató gondja, de a kis dolgok hiányoztak. Hanyagoltuk egymást, és ez így nem volt jó.
Lassan érkezek el az ajtóhoz, nyomom le a kilincset könyökömmel, és lépek be a társasági helyiségbe. Két kezem foglalt, mindkettőben egy-egy teásbögre van, amiket a konyháról hozok magunknak. Egy világos farmert viselek egy kötött, hosszított pulcsival, lábamon pedig egy fekete bakanccsal. Pálcámat a szobában hagytam, ahogy minden más szükségtelen dolgot is. Hajam egy laza kontyban van a fejem tetején, arcomon pedig egy cseppnyi smink sem található meg. Gyorsan feltérképezem a helyet, és a kandalló előtti szőnyeg felé sétálok, majd nővéremnek nyújtom a még mindig gőzölgő italt. Az iskolában nincs túl meleg, a tea pedig pont hasznunkra válhat.
- Bocs a késésért - mosolygok rá, ahogy lekuporodok mellé a szőnyegre, hátamat pedig az egyik kanapénak döntöm. Van megbeszélnivalónk, tudom, arról viszont fogalmam sincs, hogy hol kezdhetnénk. Remélem, hogy neki van ötlete.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 6. 20:29 Ugrás a poszthoz

Lea


Alig foglalok helyet mellette a földön, máris érzem, ahogy a lelkem feltöltődik, és igyekszik kihasználni az elmúlt időszakban hanyagolt iker-időt. A mosolyom kiszélesedik, ahogy ránézek, nem is tudom, mikor volt utoljára alkalom, hogy csak így, kettesben egyáltalán leültünk. Mostanában mindketten rohantunk mindenhova, és nem volt elég az idő, amit egy légtérben töltöttünk ahhoz, hogy minőségi testvéri időtöltésnek nevezhessük. De most más, már abból érzem, ahogy rápillantok, és saját mosolyom pontos mását látom az arcán. Fel sem tűnt, hogy ennyire hiányzott - nem maga Zoé, hanem az egy helyiségben töltött idő. Nővéremmel nagyon is tisztában voltam, hogy hiányzik, bár igyekeztem nem mutatni, és hagyni, hogy élje az életét, ahogyan én is éltem a sajátomat.
Az egész kandalló előtti földön ülős történet gyerekkorunkra emlékeztet, amikor még Benji és Luca is kicsik voltak, mi pedig ültünk otthon a padlón, fésültük egymás haját, és közben hallgattuk anya intelmeit, hogy mennyire nem tesz jót, ha a földön ülünk, mi pedig igyekeztük megmagyarázni, hogy az a kandallóból kiáramló meleg miatt egyáltalán nem hideg - természetesen teljesen sikertelenül. Akkor még mind együtt voltunk, teljes volt az idill, és bár később, ahogyan mi elkezdtük az iskolát, egyre kevesebb lett az ilyen alkalom, még mindig tudunk egymásra számítani.
- Technikailag csak tea volt, de igaz - bólintok egy kissé talán szégyenlős mosollyal. Régen éreztem így valaki iránt, és ezt most tényleg akartam, hogy sikerüljön, és ne legyen olyan vége, mint az eddigi kapcsolataimnak. Nem tudom, hogy Zoé merre hallotta a dolgot, vagy, hogy tudja-e, hogy ki volt a vacsorapartnerem, de ebben az iskolában már semmin sem lepődök meg, mindenki tud mindenről.
- Ennyire rutintalannak nézel? Tanárral nem vacsoráznék nyilvános helyen - válaszolom egy vigyorral és egy fejcsóválással. Ha valamit megtanultam az évek során, az az, hogy tanerővel nem a legjobb olyan helyen mutatkozni, ahol mások is láthatnak - legalábbis, ha nem akarjuk, hogy kiderüljön a dolog, márpedig biztos, hogy nem akarnám. Elég sikertelen kapcsolatom volt már a tanárokkal, nem szeretném gyarapítani a számot, főleg nem úgy, hogy a fél világ tudjon róla.
- Viszont úgy hallottam, hogy te a nyomdokaimba léptél - pillantok rá félig kérdőn. Nem hiszek általában a pletykáknak, de erre felfigyeltem. Először hallani sem akartam a fülemnek, hiszen rengetegszer hallottam Zoét, ahogy felhívja a figyelmemet a dolog buktatóira, és így hihetetlen volt kissé számomra, hogy most ő csinálná ugyanezt. Belegondolva örülnék neki, ha végre túltenné magát az öcsénkkel azonos nevű gyereken, de hát ott sem tudom, hogy pontosan mi történt, és nem akarom, hogy még egyszer megbántsák. Ha őt bántják, engem is.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. november 10. 13:16 Ugrás a poszthoz

David



A meccs utáni lelkesedés mialatt leértünk a kastélyból a faluba, szinte teljes egészében fáradtságba ment át. Jó fáradtságba. Jól esett a séta lefelé, az eső előtti időszakot mindig is szerettem. Olyan furcsán békésnek tűnt, mint amikor várod, hogy robbanjon a bomba, de előtte még kiélvezed az egész szépségét. Az eső szerencsénkre nem szakadt ránk, a hidegben lehet, hogy nem töltött volna el annyira jó érzéssel, hogyha ruháim még inkább átáznak. A felszínes témák, amikkel elfoglaltuk magunkat, nem érintettek semmi konkrétat. Beszéltünk egy kicsit a meccsről, az időről, minden egyébről, aminek nincs köze hozzánk. Nem tudom megállapítani, hogy ez a kis bevezető jót tett-e a beszélgetésünknek, de az biztos, hogy a teaház ajtaján belépve - bár kis mértékben, de - visszatért közénk a feszült hangulat.
Az egész helynek volt egy meghitt hangulata, nem voltam biztos benne, hogy ez számunkra a megfelelő hely, de hát én választottam, ki is tartok a választásom mellett. Itt legalább biztosan nem zavarnak, mindkettőnk csapattagjai máshol ünnepelnek, valószínűleg olyan helyen, ahol bátran kiélhetik magukat, mint például a csárda. Szándékosan nem akartam odamenni, a hely csak felidézett volna bennem néhány emléket... pontosabban minden emléket. Már akkor is biztos voltam benne, hogy a bizonyos találkozást nem fogom tudni kiverni a fejemből, és ez így is lett. A szavainak súlya, tetteinknek a következményei, az érzelmek rengetege... mind oda kötődött. A teaház viszony ilyen szempontból jó volt, semleges helyszínnek számított, ahova nem kötődnek közös emlékeink, így meglehetősen alkalmas hely rá, hogy átbeszéljünk mindent. Rengeteg dolog volt, ami alapos átrágásra szorult, valamint előttünk állt egy döntés is, ami elől eddig én menekülni akartam.
Ezért kerültem őt ennyire, tele voltam kétségekkel, nem voltam biztos benne, hogy mit akar, vagy, hogy egyáltalán én mit akarok. Arcától nem tudtam szabadulni még éjszakánként sem, nem egyszer ébredtem fel, csakhogy újra elkezdjen járni rajta az agyam, hogy mi lenne, ha...? Ezeknek az álmatlan éjszakáknak köszönhettem a kialvatlanságomat is, ami még Zoénak is feltűnt, valamint az edzéseken nyújtott teljesítményemen is. Biztos vagyok benne, hogy a meccsen sem tudtam volna úgy játszani, ahogy, ha előtte nem ejtjük meg Daviddel azt a néhány szavas beszélgetést, amikor is megállapodtunk ebben a találkában. Én javasoltam, szükségem volt rá. Elég volt a bizonytalanságból, ami már hetek óta kísért, kellett valamilyen kimondott dolog. Szükségem volt rá, hogy tudjam, ő mit gondol, mit akar, mik a tervei.
Miután a szőke cica felveszi a rendelést, magunkra maradunk. Válaszommal nem az időt szeretném húzni, inkább csak fel akarok készülni rá, hogy mit mondjak, vagy, hogy hogyan. A lány visszatér az itallal egy, az előzőhöz hasonló mosollyal Davidre, amire igyekszek nem reagálni, de egy türelmetlen grimasz mégiscsak kikívánkozik belőlem. Nem akarok különösképp reagálni rá - egyébként sem vagyok féltékeny típus -, csak azt szeretném, hogy hagyjon minket kettesben. Miután ez megtörténik, a gőzölgő teáskannára függesztem a tekintetemet, ahogy David beszélni kezd. Csak meredek magam elé, ahogy a szavaira koncentrálok, nem várok semmi jót, már a mondat elejéből kiindulva sem. Nem nézek rá, még akkor sem, amikor feláll, és elkezdi összeszedni a cuccait. Akkor szólalok csak meg, mikor már körülbelül a függönynél járhat, de még mindig nem nézek rá. Az idegességem visszatért, az ujjperceimet babrálom, ahogy lepillantok az ölembe.
- Szerintem meg nem ez lenne a legjobb. - A hangom halk, és kissé talán bizonytalan, utóbbi nem David, hanem az egész helyzet miatt. Nem tudom megmondani, hogy mit akarok, de abban biztos vagyok, hogy nem ezt. Annyinál, hogy most feláll, és kisétál a teaházból, szerintem mindketten többet érdemlünk. Az pedig száz százalék, hogy nekem nem ez lenne a legjobb.
- Ülj vissza, David! - kérem halkan, ahogy felé fordulok. Nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, de biztos ott kezdődne, hogy nem hagy itt öt perc után.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 11. 22:26 Ugrás a poszthoz

Mintha emlegettetek volna. Rolleyes

Sziasztok Cheesy
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 11. 22:29 Ugrás a poszthoz

Ki sértődött meg már megint, és miért? Rolleyes Kezd elég lenni ezekből...

Zoé Kiss
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 11. 22:31 Ugrás a poszthoz

Ne bántsd Zoét Tilda, mert jön a Czettner-klán. Rolleyes Cheesy
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 11. 22:33 Ugrás a poszthoz

Ohh, úgy más... Akkor megeheted Rolleyes Cheesy
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 11. 22:38 Ugrás a poszthoz

Na, ki mer bántani az engedélyemengedélyed nélkül? Shocked
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 11. 22:42 Ugrás a poszthoz

És Asher bácsi nem megenni akar? Rolleyes
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 11. 22:45 Ugrás a poszthoz

Kérdezd na, ez komoly téma xD Ki tudja, lehet, hogy Tildának is finom lennél Rolleyes
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 23. 20:50 Ugrás a poszthoz

Kornél


Az egészből kezdett nagyon elegem lenni... Az iskolában mindenki elvolt ebben a szeretjük-egymást-csak-mert-karácsony-van hangulatban, együtt díszítették a fát, az iskolát, mindenki ajándékokról beszélt, meg arról, hogy a szeretteikkel töltik az ünnepeket, nekem pedig mostanra, karácsony előestéjére kezdett már sok lenni ez a hirtelen jött szeretethullám. Magamat is meglepve, undorral néztem az agyoncsicsázott díszekre, amiket a folyosókon, vagy éppen a klubhelyiségben láttam, hogy az állandóan hallható dalokról ne is beszéljünk. Még arra sem tudtam rávenni magamat, hogy elmenjek a karácsonyi bálra, holott az elmúlt években - már amikor éppen itt voltam -, szinte kötelező programnak számított.
Na de azt hiszem, hogy ennyit tesz a partner hiánya. Persze, elmehettünk volna a lányokkal is, de úgy hallottam, Zoé más társasággal mutatkozott, Emmát meg napok óta lehetetlenség volt elkapni, annyira pörgött és lelkesedett az ünnep miatt. Nem akartam letörni a hangulatát, éppen ezért inkább nagyon a közelébe sem mentem. Látni a párocskákat a kastélyban szintén egyfajta szívfájdalmat okozott, azaz inkább csak a bizonytalanságot erősítette bennem. Fogalmam sem volt, hogy én hogyan állok a kapcsolat-kezdeményemmel, igazából azt sem tudtam, hogy a másik fél éppen hol tartózkodott. Hetek - ha nem hónapot - teltek el, mióta utoljára láttam, utána szőrén-szálán eltűnt, és még csak ötletem sem volt, hogy hová. Túl sok lehetőség adódott a múltjában, hogy egyáltalán esélyem legyen megtippelni - abba bele sem mertem gondolni, hogy mennyi olyan lehet, ami nekem eszembe sem jutna.
Az egész napomat bujkálással töltöttem az ünnepi szellem, és a még lelkes emberek elől. Szétnéztem az iskolának azokon a területein, amelyeken tudtam, hogy senki sem jár ilyen időben, aztán pedig lelátogattam a faluba. Nagy hiba volt, az összes bolt zsúfolásig megtelt a karácsonyi vásárlást utolsó pillanatra halasztó diákokkal. Kizárólag a külterületeken volt valamilyen nyugalom, ott is csak mostanra. Észre sem veszem, hogy lábaim a stég felé visznek, mikor pedig feltűnik, már nincs energiám visszafordulni. A magányra vágytam egész nap, és remélem, hogy itt valamilyen szinten megkaphatom.
Közelebb sétálok a stég széléhez vastag, szürke szövetkabátomban, egy fekete sapkával, és sállal a nyakam köré tekerve, mikor ismeretlen-ismerős hang üti meg a fülemet. Régen hallottam már, ahogyan régen láttam a tulajdonosát is. Hiába voltam vele tisztában, hogy itt van a kastélyban, nem számítottam egy találkozásra. Ő rellonos volt, én meg navinés, általában inkább kerültük egymást, mintsem leüljünk beszélgetni... Nem is az üres szavak alapozták meg a kapcsolatunkat.
- Most éppen mit tettél, hogy saját magadat szidod? - kérdezem csendesen, miközben leülök mellé a stég szélére. Hirtelen csap meg a cigiszag, de nem szólok semmit, már hozzászoktam, és inkább átment tolerálható kategóriában a korábbi elviselhetetlenből.
Utoljára módosította:Czettner L. Zora, 2013. december 27. 19:19
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 23. 22:06 Ugrás a poszthoz

Kornél


Még a kabátomban és teljesen beöltözve sincs igazán melegem, a köd meg kimondottan nem tetszik. Az ember azt hinné, nem nagy kérés, hogy tűnjön el ez a szürkeség, de úgy tűnik, mégis az. A mai nap során megszámlálhatatlanul sok hisztit hallgattam végig a fehér karácsonyról, egyik lánnyal sem tudtam együtt érezni. Nekem egyáltalán nem hiányzott a jeges út, a mindent beterítő nedves és hűvös hó, vagy éppen az a mínusz tíz fok, ami az egészet kísérné. Karácsony, nem karácsony, csak azt akartam, hogy minél előbb véget érjen az egész ünnepi őrület, és az emberek visszatérjenek a normális önmagukhoz.
- Nem, csak gondoltam, jó ötlet beöltözni, úgysem láttam még magamat kövéren - válaszolom szokatlanul sok szarkazmussal a hangomban. Az emberek az ilyen értelmetlen kérdéseikkel egyszerűen ki tudtak akasztani, most pedig még érzékenyebb, és hirtelen haragúbb lettem, mint általában, igyekeztem nem keresni az okokat rá, de felesleges volt tagadnom, hogy pontosan tudtam. Végigpillantok a srácom, és ennyi is elég hozzá, hogy kirázzon a hideg. A hűvös fa, amire leülök szintén nem szolgálja a melegedésemet, de nem foglalkozok vele, fontosabb a viszonylagos magány, mint egy kis esetleges megfázás.
- A Czettner-lány? - felvonom a szemöldökömet egy kételkedő arckifejezéssel, ennél azért kicsit jobban megerőltethette volna magát. Hárman vagyunk Czettnerek, abból ketten egyformák... - Köszönöm, nem szeretnék ismerős lenni sehonnan. - Ismerem a hírét, ahogyan valamennyire őt is, és, ha valami tudok róla, az az, hogy nem tenne jót a jelenlegi állapotomnak, ha túlságosan mélyen belefolynánk a múltunkba. Az övéről, amit - főként pletykák útján - tudok, az arra utal, hogy túlontúl sötét, nekem pedig nem hiányzott még egy sötét múltú rellonos, az elmúlt időben kaptam belőlük eleget.
- Ha valóban így van, nem kellene nyilvánosan csinálnod... még valaki meghallja, és rosszat sejt. - Figyelem, ahogyan rágyújt a következő szálra, de valahogy még a büntetéssel való fenyegetéshez sincs kedvem - úgysem érnék el vele nagyjából semmit. Na meg ott volt a többi prefektus rá, hogy gyűjtse az áldozatokat, nem kellettem én... Főleg nem egy olyan alanyhoz, akinél száz százalékig biztos voltam benne, hogy a büntetés teljesítetlen marad.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 23. 23:08 Ugrás a poszthoz

Kornél


Túl sok emlék köt ehhez a helyhez, ami pedig még nagyobb gond, hogy nem tudom megítélni rosszak, vagy jók. A helyzet annyira képlékeny, a talaj annyira bizonytalan a lábaim alatt... Fogalmam sincs, hogy hogyan állok most az életemmel, hogy érdemes-e egyáltalán az iskolában maradnom. Belegondolva, lassacskán semmi sem köt ide, még egy év, és végzek a tanulással, Zoé úgyszintén, na meg megvan ő nélkülem is. Így pedig, hogy ő eltűnt, vagy elment, tényleg nincs semmi, ami esetleg maradásra bírna. Túl sok itt az ember, akik nem hagynak nyugalmat, kellene valamilyen változást. És ki tudja, lehet, hogyha magam mögött hagynám a kastélyt és a falut, a környezetváltozás jót tenne.
- Baj? Semmi új... És egyébként sem hiszem, hogy érdekelne - rázom meg lassan, elgondolkodva a fejemet, miközben próbálok néhány alakot kivenni a ködtől homályos távolban. Túlságosan bizonytalan az egész környezet, szinte semmit sem látok. Az egész furcsán hasonló jelenleg az életemhez. A srác talán az egyetlen, akinek a vonásait majdnem teljes mértékben fel tudom fedezni, ő is feltételezem, hogy a közelség miatt. A kérdésével, bár nem mutatom, de meglepett, nem olyannak ismertem, aki nagyon foglalkozna mások kicsinyes problémáival... Vagy egyáltalán másokkal.
- Nem elég rég - vágom rá egy vigyorral, jót derülve a pasi-logikáján... Komolyan, másnak eszébe sem jutna így gondolkozni, hiába is tűnik egyszerűnek. Az éppen elég távoli ismeretségünknek nem ártott ez a néhány hónapnyi, vagy akár évnyi távolság, közelében sem voltunk a barátoknak, vagy akár az ismerősöknek, ahhoz túlontúl különbözőnek hittük magunkat. Talán azok is voltunk.
- Ó, mindig az álmaim közé tartozott, hogy megetessem magamat egy szép, téli estén. - Hangomban hasonló mértékű gúny van, elég elképzelnem őt egy kutyaként, hogy röhejesnek találjam az egész helyzetet. Rellonos, szóval meg sem kellene lepődnöm, hogy el akar innen ijeszteni, mondjuk azt, hogy találkoztam már néhánnyal a fajtájából... egyet belsőségesen is ismertem. Vagy legalábbis ezt hittem, amíg itt nem hagyott, mintha semmi közünk nem lett volna egymáshoz.
- Hallom, újabban liliomtipró vagy. Nem mondták még neked, hogy nem szép dolog a kislányokat zaklatni? - vonom fel szemöldökömet. Bármennyire is távol álltak tőlem az iskolai pletykák, egy ilyet nehéz lett volna nem meghallani, és nem tudomásul venni. Nem tudom, hogy pontosan melyik gyerek volt az áldozat, azt sem, hogy az egészből mennyit szabad elhinni, de valami valóságalapja biztosan volt a szóbeszédnek.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 23. 23:38 Ugrás a poszthoz

Kornél



Keserűen felnevetek a válaszára, ami azt illeti, semmi kedvem megosztani vele a gondjaimat. Egyrészt még Zoénak sem mondtam el, nem volt lehetőségünk a megtárgyalásra, annyira lefoglalja nővéremet a tanársegédi pozíciója, na meg abból, amit hallok, a pasik is. Hetek teltek el, mióta utoljára leültünk, hogy átrágjuk magunkat az életeinken, és már nagyon szükségem lett volna rá. Másrészt pedig... Ha elkezdeném Kornélnak ecsetelni a problémáimat, azzal valahogy furcsán valóssá tenném őket, valós dolgokká, amikkel szembe kell nézni, és túl kell lépni rajtuk. Most pedig még nem éreztem magamat késznek a továbblépésre, ahhoz túlságosan hirtelen kezdődött, és ért véget az egész. Sokkal egyszerűbb volt magamat ringatni a hitben, hogy nincs semmi baj, hiába tudtam, hogy ez hazugság.
- Igen, gondolom... Biztosan neked is gyakran vannak pasigondjaid. - A gúny meglehetősen jó álca a téma terelésére, és a problémák elfedésére. Amúgy sem mondanám kifejezetten pasigondnak, David életével most is biztos voltam benne, hogy nem csak valami kangörcsről van szó, ami miatt hátrahagyta ismételten az iskolát, benne pedig engem. A bizalmam iránta megingott, azt pedig a legnehezebb visszaállítani az eredeti formájába, még, ha vissza is jön. Ami nem úgy nézett ki.
- Lebuktam. - Színpadiasan a szám elé kapom a kezemet, majd egy mosoly kúszik az arcomra. Igazság szerint annyit gondoltam Kornélra, mint az ükanyám unokabátyjára, ami közel egyenlő a nullával. Érintőlegesen ismertük csak egymást, és a nyom, amit bennem hagyott, mondjuk úgy, hogy nem volt éppen maradandó, főleg nem azzal a két szóval, amit talán váltottunk. Volt éppen elég más dolog, ami az agyamban járt, nem kellett még egy rellonos ismertsége.
- Tényleg? Akkor ezt minek neveznéd, ha nem estének? - mutatok magunk köré a teljes sötétségben. Nekem télen már délután négy órakor este volt, nem tudtam már mit kezdeni magammal, és csak arra vártam, hogy teljen az idő, és végre éjszaka legyen.
- Nyugalom, azért nem kell rögtön lenyelni keresztben. Én csak azt mondtam, amit hallottam. Az már más kérdés, hogy a pletykáknak ebben az iskolában mennyi valóságalapjuk van. - Vállat vonok, de nem fordulok el, az arcát tanulmányozom. Van benne valami furcsa, egészen állatias, amit nem tudok hová tenni. Annyira nem vagyok profi Kornélból, hogy az élete minden kis apró részletével tisztában legyek, de valamiért sötét dolgokat sejtek a háttérben... Vagy David társasága egyszerűen rám ragasztotta a paranoiát - lehet.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 24. 20:15 Ugrás a poszthoz

Kornél



A hely annyi eldönthetetlen hatású emléket idéz fel bennem, hogy az egész csak ráerősít semmilyen hangulatomra, arra sem veszem a fáradtságot, hogy hozzam az alapjáraton normális modoromat. A gúnyolódással valahogy sokkal, de sokkal könnyebnek tűnik az egész, így elkerülhetem, hogy a személyes dolgokról kelljen beszélnem neki. A legutolsó alkalommal sem jártam jól, amikor megbíztam valakiben, az ő hátterének egyes részleteit ismerve pedig nem terveztem, hogy ismételten beleesek ebbe a hibába. Az lenne a negyedik ilyen alkalom két éven belül, és kezd már elég lenni. Nem tudom, hogy még egy árulást elviselnék-e, főleg nem olyat, mint Daviddel. A srác emlékére néma grimaszba torzul az arcom, addig igyekeztem elkerülni a gondolatát is, ameddig csak tehettem... Lehet, hogy nem volt jó ötlet pont erre a helyre menekülni az ünnepi készülődés elől.
- Ragyogásod... Csak el ne olvadjak tőle, mint vámpírok a napon. - Az egoizmusa már meg sem lep, éppen eleget kaptam az elmúlt hónapokban a túlzott önbizalomból. Rellonosok társaságában tölteni az időmet ezzel jár - kezdem megtanulni. Hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól a változatosság a Navine cukisághulláma után, szinte felüdülésként hat az egész. Legalább most nekem sem kell megjátszanom, hogy kedves vagyok, aranyos, és az életemben minden rendben van, hiszen egyáltalán nincs így.
- Hallásra? Szaglásra? - vonom fel a szemöldökömet kétkedve, ez a két szó kapta meg a figyelmemet az időjárásról szóló monológjából. Én sem voltam oda az egész hideg és undorítóan ködös időért, valahogy jobban tudtam volna értékelni a nyarat, vagy legalább a tavaszt. A hideggel számomra mindig a rossz dolgok jöttek együtt, azokat meg nagyon szívesen kerültem volna. Pillantásomat nem fordítom el róla, aprólékosan végignézek az arcán, állának az ívén és a sötét szemein, nyilvánvalóan felnőtt. Mindketten felnőttünk, bárcsak gyerekek maradtunk volna! Minden sokkal egyszerűbb lenne...
- Értem. Akkor ne beszéljünk róla. - Megértem őt, teljesen, számomra is vannak dolgok, amiket inkább megtartok saját magamnak, és nem szívesen beszélek róluk még Zoénak sem. Persze, ő szavak nélkül is tisztában van velük, de jó, hogy nem kell kibeszélni minden aprócska részletet.
- És hogyhogy nem élvezed a karácsonyi szellemet? - Igyekszek a felszínes témáknál maradni, bármit megtennék a magánélet és a problémák téma elkerüléséért, valamint ő sem úgy néz ki, mint aki annyira közlékeny lenne saját magával kapcsolatban. Nem is terveztem faggatózni, az nem én vagyok. Olyanokból van éppen elég a kastély falai között, talán egy kicsit túl sok is.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 26. 21:47 Ugrás a poszthoz

Kornél


Kornél társasága meglepően üdítően hatott rám. Jól esett, hogy végre nem kell belebonyolódni a komoly társalgásba, nem kell attól tartanom, hogy esetleg valami nem odaillőt mondok, egyszerűen csak megmaradunk a felszínességnél. Az ilyen beszélgetéseket volt idő, mikor semennyire sem értékeltem, most azonban kifejezetten jól esik az egész könnyedsége - már ha könnyednek lehet nevezni egy beszélgetést a tél közepén a vaksötétben és ködben. Bárki látna minket kívülről feltételezem, hogy elkönyvelne idiótának, hiszen karácsony előestéjén jobb dolgunk is lehetne, mint a lábunkat lógatni a tóparton, miközben majdnem megfagyunk - legalábbis én. Mindig is fázós voltam, és még a télikabát sem segít rajta, hogy ne érezzem meg a jeges szelet, az pedig, hogy az egy szál pulóverben virító Kornélra pillantok, csak rá tesz egy lapáttal a dologra. Mégsem zavar, nem gondolok rá, hogy visszaindulok az iskolába, vagy akár a faluba. Igazából már egy kissé jól esik érezni is valamit, legyen az akár annyira fizikai, mint a hideg.
- Nem, tény... Nem olvadnak el. De legalább nem is csillognak, mint a lányregények hősei. - Hangom gúnyos, el is árulja, hogy semmire sem értékelem az állítólagos romantikus regényeket, amelyek nagy számban találhatók meg mugli szüleim könyvespolcain. Volt idő, amikor oda meg vissza voltam értük, de aztán felnőttem, és szembenéztem a való világgal, ahol a vámpírok nem kezesbárányok, ahogy a vérfarkasok sem dédelgetni való kutyuskák - szerencsére. A cicomás verzió maximum a Navine klubhelyiségében érne el sikereket, biztos vagyok benne, hogy némelyik drága háztársam odáig lenne érte.
A válaszára csak megvonom a vállamat. Valahogy kitérés szaga van az egésznek, mintha terelni akarná a témát, de nem teszem szóvá. Örülök neki, hogy nem kell belemerülni a magánéletünkbe, ha nem akarja megmagyarázni a szavait, nyilván jó oka van rá. Vagy tényleg szimplán egy elszólás volt, és én mutatom a paranoia tüneteit. Utóbbi is könnyen lehet, olyan idegesítő szokásokat vettem fel az elmúlt hónapokban, hogy már saját magamat is kikészítettem velük.
- Az... meg sem tudnám számolni, hányszor állítottak rólam valótlant. - Elgondolkozok, számtalan alkalom eszembe jut, amikor úgy találkoztam a nevemmel - vagy akár Zoééval - a szennylapban, hogy mellette az igazság szöges ellentéte állt. Már hetek óta kezembe sem került a lap, valahogy már csak maga a megérintése is piszkosnak hatott. Mások magánéletén csámcsogni nem az én stílusom volt.
- Nem akartam az antihangulatommal lerombolni bárki lelkesedését. - És ha a kastélyban maradok ma este, biztos vagyok benne, hogy így történt volna. Szándékosan nem a kérdésre válaszolok - ha ő nem felelt az enyémre, nekem sem muszáj.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 26. 23:18 Ugrás a poszthoz

Kornél



- Tapasztalat? - kérdezem felvont szemöldökkel. Annyira úgy beszél, mint aki tudja pontosan, miről van szó, hogy lehetetlen, hogy ne legyen semmi emléke a vámpírokkal kapcsolatban. Az ő szájából az egész szinte természetese dolognak hat, pedig egy ilyen történettel kisgyerekeket lehetne rémiszteni lefekvés előtt. A gondolatra, hogy a mellettem ülő srácnak esetleg köze lehetett az éjszaka teremtményeihez a hidegnek is ki kéne ráznia, azonban nem érzek többet halvány kíváncsiságnál - azt is a még kordában tartható mértékben. Régebben valószínűleg hanyatt-homlok menekültem volna a közeléből, ha csak megsejtettem volna, hogy van a múltjában valami sötét, most pedig feltételezve, hogy van, itt ülök, halálosan nyugodtan. Erre mondják azt hiszem, hogy az idő mindent megváltoztat - bár én nem csak ennek köszönhetem a hozzáállásbeli változásokat.
A hirtelen mozdulatára felkapom a fejemet, túlságosan elmerültem a gondolataimban hozzá, hogy ne lepjen meg. A hanglejtése valamilyen szinten idegesít, de a társaságában még mindig több pozitívumot fedezek fel, mint negatívumot, valamint az előbbiek után azt hiszem, hogy ő is megérdemli a szórakozást. Esélyem sincs válaszolni, és már mögém is ül, mire régi, rossz, levetkőzhetetlen szokásom szerint először megmerevedek, és hosszú másodperceknek kell eltelnie, hogy testem megszokja a közelében az idegent. A Kornél felől áradó meleg aztán meggyőz, és egy egyszerű mozdulattal dőlök neki, karomat a combján nyugtatva. Nem vagyok hozzászokva, hogy szinte vadidegenekkel ennyire bizalmas helyzetbe kerüljek, a múltam emlékei pedig nem könnyítik meg a dolgomat. Az új ismerősök mindig új csalódásokkal jártak, én pedig már kezdtem nagyon unni az egészet.
- Köszönöm. - Természetesen nem várom el, hogy egy szál trikóban ücsörögjön itt, főleg, mivel kutatások bizonyítják, hogy mások test melege segíthet leginkább rajtunk, hogyha fázunk. - Miért bírod ilyen jól a hideget? - Nem úgy teszem fel a kérdést, mint aki belehal, ha nem kap választ, egyszerűen csak érdekel. Nem mindennapos, hogy mínuszokban egy szál pulcsiban ne fagyjon meg valaki - ez pedig főleg igaz a tó szélén ülve.
- De, az a pletyka éppen igaz volt - nevetek fel szárazon, minden öröm nélkül, pillantásomat pedig mereven a tó egészen feketének tűnő felszínére szegezem. Szinte természetes már, hogy visszaköszön életem egyik legnagyobb hibája, ami akkor talán még jó dolognak tűnt, de így visszagondolva... Ott indult el lefelé a lejtőn minden. Ha nem lettem volna annyira felelőtlen, vagy, ha hallgatok Zoéra, biztosan nem lennék ma itt.
- Valahogy az, hogy karácsony előestéjén a tóparton ücsörögsz egyedül, nem azt mutatja, hogy annyira ünnepi hangulatod lenne - jegyzem meg egy halvány mosollyal. Az emberek akkor jönnek ide, ha elegük volt a kastélyból, vagy egyedül szeretnének lenni, nem pedig akkor, amikor éppen izgatottak a karácsony miatt.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 27. 12:15 Ugrás a poszthoz

Kornél



Nem firtatom tovább, hogy honnan jön ez a vámpírokkal való ellenszenv, nem az én dolgom. Furcsán nyugodtan éreztem magamat, ami azért valljuk be eléggé nagy szó, hiszen mindent egybevetve egy majdnem vadidegennel ültem egy elhagyatott, és emellett sötét helyen. Könnyedén eltüntethetett volna, ha akar, hiszen senkinek sem szóltam, hogy egyáltalán idejövök. Mindez nem érdekelt, ennyi kockázatot hajlandó voltam vállalni cserébe egy kis nyugalomért - márpedig legalább az ő társaságában nyugalmat éreztem. Ez pedig máris több volt, mint amire a kastélybeli felfordulás után számítottam.
Hallom a hangján, hogy vigyorog, ahogyan sok mindent, ezt sem tudom hová tenni, de már meg sem lepődök rajta. Az elmúlt hónapokban túlságosan sok olyan dolog történt körülöttem, ami meglepő, esetleg kiakasztó volt, megszoktam már, hogy itt semmi sem az, aminek látszik. Mondjuk eddig azt sem tudtam volna elképzelni magamról, hogy itt ülök egy srác karjai között, kezemet a combján nyugtatva, és eszemben sincs felkelni, visszamenni az iskolába, holott mást sem tudok róla, mint a nevét és a házát. Utóbbi természetesen szintén nem annyira bizalomgerjesztő, mivel a rellonos ismertségeim eléggé kétesen haladtak...
- Katona... vagy? - Kételkedve vonom fel a szemöldökömet, nem azért, mert úgy gondolom, hogy hazudik, egyszerűen csak nem értem, hogy mit keres itt ez esetben. Lehet, hogy csupán az én gyerekkorom volt ennyire elvont, de még emlékszek apukám meséire a katonaságról. Ő határozottan nem egy helyben ült az iskolája melletti faluban halálosan nyugodtan, mintha semmi dolga nem lenne. Őszintén Kornél ezzel meglepett, a katonaság bizonyára a múltjának - és jelenének - egy fontos részlete. Hozzátett ahhoz az emberhez, akivé mostanra vált, és bár nem teszek fel több kérdést ezzel kapcsolatban, az érdeklődésemet felkeltette.
- Nem. Az nem úgy sült el, ahogy terveztem. - A legnagyobb probléma talán a korkülönbség volt, na meg az sem segített, hogy komoly, felelősségteljes nőnek gondoltam magamat tizennyolc évesen, aki könnyedén kezelni tud egy háztartást, és csak úgy, egyszerűen hozzászokik a feleségek életéhez. Valószínűleg ez is hozzátett a fél év házasság utáni válásunkhoz. Az egész gondolatra csak megrohamoznak a rossz emlékek, zöme a válás utáni időről, és az elmúlt két év tapasztalatairól. Mindig belesétáltam valamibe, amibe nem kellett volna...
- Azért remélem, el tudsz vonatkoztatni ettől. Igyekszek magamra nem elvált nőként gondolni - jegyzem meg mosolyogva, és még mindig nekidőlve úgy fordulok, hogy az arcát nézhessem. Jobban szeretem, ha látom, nem csak hallom az emberek hangulatát, valahogyan ezerszer meggyőzőbb tud lenni.
- Igaz... velem vagy. - Inkább csak magamnak motyogok, mint neki, teljes mértékben együtt tudok érezni vele. Régen annyira lelkesedtem az egész ünnepi felhajtásért, mára pedig mindez semmivé vált.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 27. 18:00 Ugrás a poszthoz

Kornél



Bár általában nem mászok bele más magánéletébe, hiszen tudom, hogy mennyire idegesítő tud lenni, amikor idegenek élősködnek egy-egy cselekedetemen vagy döntésemen, azért az alap kíváncsiság meg van bennem. Hiába próbáltam az elmúlt hetekben távol tartani magamat mindenkitől, ismerőstől és idegentől egyaránt, valamiért Kornél múltja érdekel, és nem bírom megállni, hogy ne fordítsak figyelmet minden egyes szavának. A kötődés, vagyis inkább a hűség bármennyire is furcsán hat ebben a mai korban - különösen egy varázslóiskolában -, tökéletesen illik Kornélhoz és az egész szelleméhez - legalábbis ahhoz, amit eddig láttam belőle. Az meg a másik, hogy magyarázattal szolgál néhány dologra, amit akaratlanul is észrevettem.
- Értem. - Abból, amit elmond, világossá válik számomra, hogy közel sem végzett még a katonasággal, nagyon is tervezi a visszatérést. Hirtelen tisztelet ébred bennem az elkötelezettsége miatt, több emberre lenne szükségünk, akik önként vállalják a harcot másokkal, mialatt mi nyugalomban éljük az életünket itthon. Bár nem tudom, hogy mi motiválja, nem is ez számít most. A monológ meglep, nyilvánvalóvá válik számomra, hogy az olyan témákról, amik érdeklik, nagyon is sokat hajlandó beszélni - többet, mint néhány rellonos egy egész társalgás alatt.
- Ne is mondd! - Ajkaim körül egy halvány mosoly táncol, ahogy válaszolok neki, sorra peregnek le szemeim előtt a múlt emlékei, a csalódások, az egyedüllét érzése, és nincs energiám rá, hogy bármit is tegyek a képek sorozata ellen. A rossz tapasztalatokat utólag nem lehet megváltoztatni, és bár ezek tettek azzá, aki ma vagyok, néhányat nagyon szívesen kitörölnék az emlékezetemből, ha tehetném. Ezek miatt jutottam el odáig, ahol ma vagyok, az összes lelkesedését elvesztett, huszonegy évesen elvált, többszörösen pofára ejtett, és végzetesen megkomolyodott navinéshez, aki már a saját házában sem érzi teljesen jól magát. Vagy ez az egész folyamat csupán az élet mellékhatása lenne? Nem tudom. Inkább igyekszek a jelenre, azon belül is Kornélra koncentrálni, valahogy sokkal jobb társaságnak tűnik az emlékeimnél.
- Igen, jobb - vigyorgok vissza rá, miközben az arcát nézem. Anyám gyerekkoromban arra tanított, hogy illetlenség hátat fordítani valakinek beszélgetés közben, én pedig tartom magamat a neveltetésemhez. Na meg sokkal nagyobb biztonságban érzem magamat, hogy látom, milyen arckifejezéseket vág a társalgásunk alatt.
- Igazán örülök neki. - Még mindig érdekelt, hogy mások mit gondolnak rólam, ezt a rossz szokást az évek sem tudták eltüntetni belőlem. Az pedig, hogy ő ennyire biztosan állította, hogy nincs baja a fiatal, elvált nőkkel, furcsán komikusnak hatott jelenlegi helyzetünkben, mégis elég volt hozzá, hogy egy vigyort varázsoljon az ajkaim köré.
- Kislány... - Hitetlenkedve rázom meg a fejemet, nem tudom felidézni, mikor volt az utolsó alkalom, hogy bárki is kislánynak nevezett volna. Valamelyik testvérem mondta, hogy az ő szemükben a válás és a házasság szöges ellentétben áll a kislány megnevezéssel - utána inkább nem is firtattam tovább a témát.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 27. 19:17 Ugrás a poszthoz

Kornél



Tény, nem a téma köt le, sokkal inkább a lelkesedése iránta - már, ha ezt lehet lelkesedésnek nevezni. Valahogy ezt a jelzőt inkább használom ötéves kisfiúkra, ahogy karácsonykor kinyitják a fa alatt a játékautójukat, és rögtön játszani kezdenek vele. Kornél inkább volt elhivatott, mint lelkes, és éppen ezzel érte el, hogy hirtelen tisztelni kezdjem - úgy, hogy alig tudok róla valamit. A katonaság mellett lehetett volna gonosztevő, bűnöző vagy akár gyilkos is, az, ahogy a témáról beszélt, megmutatta, hogy tud ilyen is lenni. Beszélt nekem az életéről, amit megtanultam, hogy rellonosok esetében nagyon is nagy szó - inkább megtartják maguknak, esetleg egymásnak ezeket a dolgokat, nem pedig vadidegeneknek tartanak mesedélutánt. Furcsálltam ezt benne, de valamiért jól esett, hogy megbízik a múltjával - még ha csak ilyen részletekkel is.
- Mostanában már én is sokkal jobban hajlok erre a verzióra. - Régen szerettem, hogyha minden aprólékosan meg van tervezve, el van rendezve. Mikor Ryannel találkoztam, mindent előre kitaláltunk, megálmodtuk, hogy hogyan legyen, aztán természetesen pontosan az ellenkezője történt, és szépen lassan eljutottunk a válásig. Utána még mindig úgy gondoltam, hogy tudnom kell, mi fog történni velem a közeljövőben, de természetesen semmi sem történt úgy, ahogyan terveztem. Mostanra lett végképp elegem az egészből, ezért ültem itt Kornéllal a tóparton a vaksötétben, és éppen ezért nem érdekelt volna, ha a következő pillanatban belelök a vízbe, vagy akár átkok záporoznak felénk. Meguntam az előre tervezést, elegem volt a sikertelenségből.
- Előttem az élet, de egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy távol innen. Valahogy nem kötnek jó emlékek ehhez a porfészekhez, vagy úgy általánosságban az országhoz. - Hiába születtem, és éltem itt egész életemben, szinte csak a rossz dolgok kötöttek ide. Alig vártam már, hogy végezhessek az iskolával, és elmehessek innen - kezdetnek még a fővárosi légkör is elég lett volna, de ha lehetőségem adódott rá, gondolkodás nélkül hagytam volna hátra az országot.
Hagyom, hogy a kezemet az övéhez emelje, furcsán jó érzéssel tölt el, ahogyan a bőre az enyémnek simul. Igaza van, az amúgy is kicsi kezem az övében egészen elveszik. Egy ideig tanulmányozom, majd pillantásomat Kornélra emelem. Szinte lehetőségem sincs ellentmondani, vagy egyáltalán megakadályozni abban, amire készül, a következő pillanatban már az ajkai az enyémen vannak. Szinte már várom az ellenérzéseket, várom, hogy reflexből elhúzódjak, de semmi, az egész dolog furcsán helyénvalónak tűnik - hogy a hangulat vagy a beszélgetésünk miatt, nem tudom, de nem is érdekel. Egyik kezemmel a hajába túrok, ezzel is közelebb húzva magamhoz, míg a másikat mellkasán nyugtatom, és tudomást sem veszek a lassan eleredő esőről, vagy a feltámadó szélről.
Utoljára módosította:Czettner L. Zora, 2013. december 27. 19:18
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 27. 20:55 Ugrás a poszthoz

Kornél



Az egész napom szélsebesen telt - talán mert volt vagy tizenegy, mire egyáltalán felkeltem. Így a hatalmas nagy ünnep után nem volt kedvem túlságosan korán kipattanni az ágyból, hiába ébresztett általában a biológiai órám már hajnalok hajnalán. A hajnalig tartó beszélgetés Zoéval sokban segített, annyira álmos voltam, hogy még a nagy zajra sem tudtam felébredni. Dél volt, mire megfürödtem és felöltöztem, utána a Navine konyhájába mentem valamilyen ebédért, a délután nagy részében pedig olvastam - volt mit, hála a szüleim karácsonyi ajándékának. Elkalandoztam, és nem is figyeltem az időt, így alig volt néhány percem összeszedni a kabátomat és a pálcámat, mielőtt találkoztunk a klubhelyiség bejárata előtt. Már meg sem lepődtem, hogy tudta, hol rejtőzünk, az elmúlt néhány találkozásunk során ráébredtem, hogy teljesen felesleges. Kornél olyan dolgokhoz értett, és olyan információkat tudott, amelyeknek forrását inkább nem akartam tudni, így igyekeztem csak egyszerűen elfogadni.
- Az erdő nem tartozik a kedvenc helyeim közé. - Nem a benne bujkáló veszélyes lények riasztottak, inkább csak a múltam emlékei... Mikor utoljára a rengetegben jártam éppen Kőszegivel hozott össze a sors, és lássuk be, az sem egészen úgy sikerült, mint azt gondoltam. Másodszor estem bele ugyanabba a hibába, és azzal be is fejeztem, csak hogy a drága nővérem pedig folytatta, amit elkezdtem. Sokat beszéltünk erről, próbáltam biztatni, bár a keserű tapasztalataimmal nem voltam éppen tökéletes lelkesítő erő.
Kornéllal valahogy más volt az egész. A társaságában igyekeztem nem gondolkodni semmin, inkább csak élvezni magát a pillanatot, és ezzel megvédve magamat a következő nagy csalódástól. Inkább csak sodródtam az árral, és nem problémáztam semmin. A kezem furcsán természetesnek hatott a kezében, ahogyan átsétáltunk az erdő szélén egyenesen a faház felé. Így, hogy nem egyedül voltam, még csak nem is próbáltam megjegyezni az utat, a tájékozódási képességem továbbra is szörnyű volt, főként egy olyan helyen, ahol majdnem minden fa teljesen ugyanúgy nézett ki. Ő viszont nyilvánvalóan tudta, hogy merre megyünk, nem tudtam tehát mást tenni, rábíztam magamat.
- Milyen figyelmes vagy. - Bár a hangomban érezni lehet egy kis gúnyt, komolyan gondolom, nem tudom, hogy miért, de az elmúlt napokban tényleg úriemberként viselkedett velem, ami a szöges ellentéte volt az elvárásaimnak. Ahogy előre enged, inkább nem gondolok bele, hogy ezzel milyen szándékai lehetnek, inkább csak mászok felfelé a faházba, remélve, hogy ott valamivel melegebb van - vagy ha nincs is, legalább a széltől óvva leszünk. Felérve kigombolom a kabátomat, bár annyira nincs meleg, hogy le is vegyem, így legalább mutathatok valamit a halvány rózsaszín, mély kivágású pulcsiból, amit viselek.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 27. 22:27 Ugrás a poszthoz

Kornél


- Lehet. - Tudom, hogy ez az igazság, de neki nem kell tisztában lennie a múltam minden kis foltocskájával - hiszen az előző házvezetőhelyettese a Levitának nem volt több egy foltnál, legalábbis az én szememben nem. A közvetlen környezetemhez képest én még jó véleménnyel voltam róla. Nem éppen a vele való találkozás volt életem csúcspontja, ez tény, és bár ő is hozzátett a férfiakhoz való keserű hozzáállásomhoz, szívesen elfelejtettem volna még azt is, hogy egyáltalán találkoztunk. Vele legalább nem mentünk olyan messzire, hogy ne lehessen visszafordítani az elszenvedett károkat. Aztán eltűnt, én meg élhettem tovább az életemet, ahogyan csak akartam.
Persze, nem csak ő volt az oka az ellenszenvemnek az erdővel kapcsolatban. Ilyenkor még egészen hajlandó voltam a fák között tölteni az időmet, azonban nyáron, amikor elszabadultak a rovarok és bogarak, kínzásképp hatott rám, ha a természetben kellett kirándulnom. Ez volt az egyik nagy fóbiám - az apró kis lábacskáikkal a sírba tudtak kergetni. Szerencse, hogy télre zömében megfagytak, és a peték még nem keltek ki. Ilyenkor legalább akadt egy kis nyugtom.
- Ami azt illeti, észrevettem. - Akármennyire is nem számítottam rá, feltűnt, hogy odafigyel rá, hogy tökéletes úriemberként viselkedjen. Nem tudom, hogy miért törte magát, vagy, hogy mennyire rossz lehetett a valódi énje, nem is gondolkoztam el rajta mélyebben. Tudtam, hogyha belemerülök, annak nem lesz jó vége, és egy kis ideig még igyekeztem magamat a valóságban tartani, nem pedig feltételezésekbe bocsátkozni. Persze, ellen ellenére feltűnt, hogy egyetlen rossz szava sem volt még hozzám, hogy odafigyelt az illemre, és akadtak pillanatok, amikor az egész már furcsán kényszeresen hatott, de nem akartam ezzel foglalkozni. Még nem.
- Semmit - rázom meg a fejemet egy vállrándítás kíséretében. Hallom a hangsúlyán a gúnyt, ahogy a "pasid" szót kimondja, ami a kelleténél többet árul el a véleményéről. Az igazat megvallva, kissé megbántam, hogy elmeséltem neki a Daviddel való kapcsolatomat - még, ha nagy vonalakban is. Azóta ahányszor ráterelődött a szó, nem úsztam meg gúnyos kommentárok nélkül. Pedig az ember azt hinné, hogy a háztársak összetartanak. Főleg, ha rellonosak. Ilyenkor valahol mélyen mindig feléledt bennem a lelkiismeret-furdalás, és elszégyelltem magamat. Tudtam, hogy, amit Kornéllal csinálunk, az nem volt szép, vagy egyenes, és hiába igyekeztem elhessegetni a hangulatomat megmérgező gondolatokat, a háttérben ott villogott David neve, valamint a kétségek, mint például, hogy mi lesz, ha visszatér? Nem mintha sejtettem volna, hogy ez mikor következik be, a távozása után egyetlen baglyot sem kaptam tőle, de még a barátai sem hallottak semmit. Pedig még lenyeltem a büszkeségemet, és Loreleit is megkérdeztem róla, de semmi.
- Ha jól viselkedsz, talán nem. - Még mindig úgy gondoltam, hogy attól, hogy prefektus vagyok, nem kell megbüntetnem minden szabálytalankodót - arra ott voltak a rellonosok. Kornélhoz lépve kiveszem a kezéből a pokrócot, majd szétterítve le is ülök rá. A cigifüst a srác közelében azonnal megcsap, de csak fintorgok rá, nem szólok egy szót sem. Bár én sosem éltem vele, ha neki örömet okoz, ám legyen - amíg nem kényszeríti rám, semmi bajom vele.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 27. 23:29 Ugrás a poszthoz

Kornél



A magam részén lelkes voltam, sőt, kifejezetten jól is éreztem magamat a társaságában, azonban neki erről nem kellett tudnia. Kinőttem már, hogy minden érzelmem látszódjon az arcomon, valamint Zoétól eltanultam néhány technikát az elrejtésükre, amikor nemkívánatosak. Éppen eléggé sok rossz kapcsolatom volt már hozzá, hogy tudjam, nem feltétlenül kell megadni a férfiaknak azonnal, amire vágynak - még akkor sem, ha mi is arra vágyunk -, mert úgy esetleg elmúlik a varázs, és rögtön nem fogják majd annyira törni magukat. Én pedig jelenleg nagyon is élveztem Kornél hozzáállását, a figyelmességét, és még egy ideig szándékoztam is élvezni. Persze, nem akartam kis libaként az ujjaim köré csavarni, aztán meg szépen pofára ejteni - nem mintha annyira könnyen átverhetőnek tűnt volna -, annyi tartás azért volt bennem, hogy ne legyek ilyen aljas.
- Igazad van, tényleg, fogalmam sincs - mosolygok rá, tényleg jól esik, hogy veszi a fáradtságot és megerőlteti magát - még akkor is, ha sejtem, hogy nem minden körülmény között ilyen. Az elmúlt találkozásaink alkalmával sok mindent megtudtam róla, de közel sem eleget hozzá, hogy egyáltalán elkezdjen összeállni a kép, hogy ki is ő. Bár viszonylag sok dolgot elárult, nem voltak nagy jelentősségűek, és belegondolva még mindig csak annyi lényeges információval vagyok tisztában, mint az első találkozásunk alkalmával. Ami nem sok.
- Ne utáld ennyire. Nem is ismered - válaszolom fintorogva. Mikor először meséltem neki Davidről, elmondta, hogy még nem találkoztak, így nem tudtam másra következtetni, minthogy a létezésének a puszta tényét utálja. Bár én meglehetősen vegyesen éreztem David iránt, azért közel sem utáltam - inkább éreztem elárulva, cserben hagyva magamat, ami éppen eléggé negatív érzés volt hozzá, hogy belemenjek ebbe Kornéllal. Legyen is "ez" bármi. Nem tudtam volna konkrétan megfogalmazni, és ez így volt jó. Kellett egy kis definiálatlanság az életembe, és vele még jól is éreztem magamat.
- És mi lesz azokkal a dolgokkal, amiket én szeretnék tudni? - vigyorogva vonom fel a szemöldökömet, nem tűnik fairnek, hogy ő mindent megtudjon rólam egyetlen éjszaka alatt, én pedig még mindig ne legyek semmivel sem tisztában. Mégis, belegondolva közel sincs kész kérdéslista a fejemben. Szándékosan nem akartam gondolkodni azon, hogy ki is Kornél, így nem voltam olyan jól felkészült, mint ő.
- Legyen - bólintok beletörődve egy mosollyal, elvégre mi rossz sülhet ki az egészből? Maximum nem fogunk fázni, és lesz egy vidám esténk. A másnaptól nem féltem, valahogy általában elkerült a rosszullét, legyen akármilyen erős is az ital, amiből kellő mennyiséggel iszok.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 28. 00:25 Ugrás a poszthoz

Kornél



A szavain elgondolkodok, és elnyomok egy fintort, ahogy rájövök, hogy teljesen igaza van. Nem ismerem David indokait a távozásra, arra pedig végképp nem, hogy mindezt egy szó nélkül tette, de kezdek oda jutni, hogy nem is akarom megtudni. Az azt jelentené, hogy visszajön, én pedig megint kénytelen leszek szembenézni a valósággal. Kornél társaságában furcsán egyáltalán nem éreztem, hogy a való életben járnánk - lehet, hogy éppen azért, mert sosem nyilvános helyeken találkoztunk, és, még hogyha esély is volt rá, hogy néhány ember esetleg lesz a társaságunkban, ügyesen ki tudtuk zárni őket. Nem meséltem róla Zoénak sem, talán éppen azért, mert meg akartam tartani magamnak a puszta tényt, hogy... Vagyunk. Még mindig nem tudtam megfogalmazni a kettőnk kapcsolatát, és valahol mélyen nem is akartam. Inkább kapaszkodtam az egész kimondatlanságába, és élveztem, ameddig tartott. Úgyis tudtam, hogy a bűntudat teljes erejével ott lebeg valahol felettem és alig várja, hogy lecsapjon.
- Szerintem az utóbbiban bízott. - Hirtelen megrohamoznak az emlékek David múltjáról, és a bizalomról, amivel rám nézett, de próbálom eltüntetni őket és nem foglalkozni velük. Tény, hogy rengeteg dolgot várhatott el tőlem, ugyanakkor semmit sem adnak ma már ingyen, neki is tennie kellett volna valamit érte, hogy bízhassak benne. Nem hinném, hogy egy néhány soros üzenetet nehezére esett volna hagyni, még az ő előéletével sem. Az egészben talán az egész hirtelensége érintett a legérzékenyebben, ismét akkor fordult minden rosszra, amikor azt hittem, hogy a dolgok a legnagyobb rendben haladnak. Megráztam a fejemet, és pillantásomat Kornélra szegeztem. Most ő számított, vele voltam itt, és ő volt az, aki foglalkozott velem. David pedig nem érdemelte meg, hogy még egy gondolatfoszlányt is vesztegessek rá.
- A legcikibbet? És mi lenne az? - vonom fel a szemöldökömet egy vigyorral az arcomon, kételkedek benne, hogy tisztában van a velem kapcsolatos legcikibb dologgal. Bár, belegondolva nem tudnám megállapítani, hogy melyik is volt a legrosszabb a rengetegből.
- Köszönöm. - Akaratom ellenér pirulok el, sajnos teljesen tisztában vagyok vele, hogy mi volt a célja a felsőm megcsodálásával. Nem burokban születtem, hogy annyira naiv legyek és ne tűnjön fel, mi is a srác igazi célja, de ez is csak egy olyan dolog, amit tőle már szinte elvárok, nem pedig meglepődök rajta.
Már nyitnám a számat a válaszadásra, mikor rájövök, hogy teljesen felesleges, így egy megadó mosollyal az üveg felé nyúlok, és meghúzva már érzem is, ahogyan az erős ital végigégeti a torkomat. Okkal nem szoktam Whiskeyt inni. Fintorgok egy sort, és szinte gondolkodás nélkül mondom ki az én első állításomat. Lehet,  hogy az a célja, hogy leitasson, de egyedül nem vagyok hajlandó alkoholizálni.
- Ellentétben velem te egyedüli gyerek vagy. - Biztos voltam az igazamban, és valahol irigyeltem. Mindig vágytam a magányra, de a másik oldalon viszont képtelen lettem volna elképzelni az életemet a testvéreim zsivaja nélkül. Ehhez pedig már nem kellett hazamennem, hiszen itt voltunk mind a négyen.
Czettner L. Zora
INAKTÍV



RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. december 28. 19:25 Ugrás a poszthoz

Kornél



- Nagyon biztos vagy magadban - jegyzem meg egy halvány mosollyal. Bár igen, itt vagyok most vele, még nem igazán döntöttem el, hogy mit csinálok, vagy miért csinálom, vagy meddig csinálom. Szinte rettegtem a pillanattól, mikor David majd visszatér az iskolába, és komolyan döntenem kell... Már ha lesz kik között. Kornéllal nem voltam benne biztos, hogy merre haladunk, mert az egy dolog, hogy jól éreztük magunkat, és viszonylag sok időt töltöttünk egymás társaságában a másik megismerésével, semmi olyanról nem beszéltünk, ami leírta volna, hogy mik vagyunk egymásnak. Valószínűleg éppen ezt élveztem ennyire vele, de ugyanakkor ott voltak a kételyek, hogyha bonyolultabbá válik a helyzet, majd egyszerűen felszívódik. Nem akartam belegondolni, hogy ő is elvesszen a régi kapcsolataim végeihez hasonló örvényben, ahhoz túlságosan is élveztem a társaságát. A másik oldalról viszont egyáltalán nem biztos, hogy David visszatér - az ő múltjával és életével minden nap kétséges.
- Egyáltalán nem vicces - csapok felháborodva, ugyanakkor vigyorogva a vállára. Valamilyen szinten igaza van, de jelenleg sem egy tanárral múlatom az időmet, megteszi azt helyettem Zoé. - Amolyan családi vonás - vonok végül vállat, arcomon nyoma sincs a keserűségnek, amit éreznem kéne. Tény, hogy két tanár is volt a múltamban, és a kapcsolatom mindkettőjükkel kellően rosszul végződött, de valahogy az önsajnálat most elkerül. Eleget szenvedtem már miattuk, nekem is kijár, hogy végre ne rajtuk gondolkozzak. Főleg, hogy úgy néz ki, Kornél mára mást tervezett.
- Nem irigyellek. - Elégedett bólintással nyugtázom, hogy ő is meghúzza az üveget utánam, és már most érzem, hogy szervezetemben működésbe lép az alkohol. Bár apámmal sosem voltunk különösebben közel egymáshoz, nem tudnék elképzelni egy olyan életet, amelyben nem ismerem őt. Valamilyen együttérzés lehet a tekintetemben, ahogy Kornélra pillantok, még belegondolni is rossz, hogy milyen lehet apa nélkül felnőni.
- Feltételezem, a rosszul sikerült emberi kapcsolataim az okai. - Vállat vonok, és elfordítom tekintetemet az övéről, ahogy az üvegért nyúlok. Ismételten igaza van, bárcsak ne lenne! Az évek során annyiszor próbáltam már levetkőzni ezt a szokást, természetesen nem jártam sikerrel. Már gyerekkorunkban is én aggódtam jobban mindenért, aztán Ryan és a többi után már szinte meghatározómmá vált a görcs a gyomromban egy-egy döntés előtt. Persze, voltak alkalmak, amikor egyáltalán nem aggódtam semmiért, ilyen volt ez a mostani is.
- Van benned valami sötét. - Mindig is tudtam, talán csak nem mondtam ki hangosan. Viselkedhetett bármilyen úriemberként, a végletekig nem rejtegethette, hogy milyen is valójában.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zora összes hozzászólása (249 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 » Fel