|
|
|
|
|
Czettner L. Zora INAKTÍV
RPG hsz: 149 Összes hsz: 1740
|
Zorácska? *felvonja a szemöldökét* Ha ezt a nevet a házasságunk alatt megengedtem, hogy használd, vízbe fojtom magam. Én már csak tudom, hogy mennyire...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Czettner L. Zora INAKTÍV
RPG hsz: 149 Összes hsz: 1740
|
Győri Barbara Régen járkáltam már a kastélyban. Visszajövetelem után szinte minden percemet az iskolát kutatva töltöttem, újra és újra körbejártam a kedvenc helyeimet, és sokat voltam a szabadban, hogy ne telepedjen rám a bent uralkodó, vizsgák okozta depresszió. De szerencsére most már végzett mindenki velük, a vizsgaidőszaknak vége van, és mindenki kezd visszatérni a normális önmagához, akit nem bolondít meg a tanulás. Mindenki lecsillapodik, lassacskán talán haza is utaznak a diákok, és csak kevesen maradunk - szerencsére. Nem szeretem a tömeget, még csak a nagyobb társaságokat sem. Ezt nézve jobban beillenék a zöldek közé, viszont jellemem teljesen navinés. Igazság szerint nem vágyok közéjük, de néha irigyelni tudom az alagsort, ami mintha valamilyen gátat emelne közéjük és mindenki más közé. Antiszociális (és életét nem féltő) énem gyakran el is látogat oda, a múltkor is jól jártam a szeszélyemmel. De most, tekintve, hogy valamennyire jó idő van, vagy legalábbis jobb, mint az elmúlt hetekben, megint kimerészkedek a szabadba. A kastélyban már nagyon nyomott a levegő, senki sem mer kimászni a meleget adó klubhelyiségből, mert félnek, hogy eláznak, vagy a hajuk kócos lesz, vagy nem tudom. Ezek a dolgok engem egyáltalán nem zavarnak. Létezik fésű a világon, nem visszafordíthatatlan a szélnek a hatása. Ennek ellenére a hajamat egy laza kontyba fogtam, nem volt kedvem nagyon fésülködni sem igazából. Az öltözködést sem vittem túlzásba, egy fekete farmer, vastag szürke pulcsi, fölé meg egy kabát. Nyakamba sál, lábamra csizma - azért nem szeretném, ha a zoknim elázna -, és már indultam is kifelé. A Fénylő lelkek udvara a kedvenc iskolai helyszíneim közé tartozott. Olyan harmonikus volt az egész, és szerencsémre ide sem jártak diákok, legalábbis nem túl sokan. Ilyen időben meg főleg nem, a fentebb említett okok miatt. Körülnézve az egész udvaron csak egy lányt láttam, olyan elsős-másodikos forma volt. Nem láttam rajta a kétségbeesést, mint a frissen érkezőkön, feltételeztem tehát, hogy már egy ideje itt van. Mivel egyedül volt, és a kastély fala mellett ült, feltételeztem, hogy nem a társas örömök keresése céljából jött fel ide, így csak rá mosolyogtam, amikor elhaladtam mellette, és a szökőkút szélére ültem. Előhúztam egy kis papírdarabot és ceruzát a zsebemből, és nonfiguratív alakokat kezdtem rajzolni, csak úgy, kedvtelés céljából. Mostanában nem alkottam semmi olyat, ami különlegesebb lett volna, csak a kis semmiségekkel foglaltam el magamat.
|
|
|
|
Czettner L. Zora INAKTÍV
RPG hsz: 149 Összes hsz: 1740
|
Mindenki Nem tudtam magammal mit kezdeni éjszaka, korgó gyomrom aludni sem hagyott. Na meg az egész napi semmittevés sem segített benne, hogy egy kicsit nagyobb igényem legyen az alvásra. Friss prefektusként túl sok dolgom ugyan nem akadt, de volt újdonság, megszokni való, főleg az olyan emberekkel való együttműködés, akikkel még életemben nem találkoztam, de szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy itt töltött sok évem alatt még a kastélyban sem láttam őket, tisztelet a kivételnek. Ez pedig legalábbis számomra, de sok energiát igényelt, valahogy nem vagyok az a könnyen barátkozó típus, és meglehetősen nehezen veszem rá magamat, hogy vadidegenekkel társalogjak. Ugyanakkor ez a prefiséggel jár, és kénytelen leszek leküzdeni az antiszociálisságomat. És magamat is megleptem, hogy milyen könnyen ment. Egy kis konyhából lopott kaja beszerzése után indultam el egy folyosói sétára Botival, aki a nagyon kevés ember közé tartozott, akivel már korábban is találkoztam, és meglepően jól kijöttünk. Kezünkben kávé és süti volt, ha már jobb dolgunk nem akadt ennél. Elvoltunk, beszélgettünk, ahogy róttuk a kastélyt, de hirtelen a szokatlannál nagyobb zajokat hallva a Bejárati csarnok felől, Botond javaslatára jó prefektus lévén arra indultunk. Betoppanva szembe kerültem valami nem is igazán tudom, hogy minek nevezzem történéssel, aminek nem csak diákok, de meglehetősen sok prefektus és még egy tanár is részese volt. Szünidő lévén legalább szemlélődőből nem volt sok, sőt ami azt illeti semennyi – szerencsére. Láthatóan így is balhé volt, hát még ha itt lábatlankodtak volna egy csomóan. Néhány ember kezében pálcát láttam megvillanni, ami arra enged következtetni, hogy nem éppen békés dolgok történtek az elmúlt percekben. Csodás… jól kezdődik a ez is. Ami az eseményt illeti, fogalmam sincs, hogy mi történt. Valószínűleg a rellonos prefektusoknak volt valami ellentéte az egyik kisgyerekkel, hogy a lánnyal vagy fiúval, nem tudom, igazából nem is számít. A tanár néni meg bizonyára rendet teremteni jött, abból ahogy az egész kinéz, nem sok sikerrel. Látom a pillantásából, hogy Boti is annyira furcsállta az egészet, mint én, majd vele együtt odaléptem a nagyjából elsősnek kinéző fiúhoz, akit mintha már láttam volna a navinés toronyban. Ha ő volt az áldozat, kötelességem megvédeni. - Minden rendben? Rellonosokkal nem jó, ha kikezd az ember, hogyha meg még prefektusok, és jogaik is vannak, főleg nem. Ezt a kisgyerek ezek után nagy valószínűséggel megtanulja. Az érkező lányra csak rápillantok, nem ismerem őt. Hihetetlen, hogy mennyire gyorsan ott terem mindenki, ha valamilyen balhé van, ha így haladunk, a fél iskola idecsődül.
|
|
|
|
Czettner L. Zora INAKTÍV
RPG hsz: 149 Összes hsz: 1740
|
Tiffany Elswood A mai napom ismételten a megszokott egyhangúságban telt el. Reggel kelés, aztán öltözés, reggeli és órák. Napközben ebéd, aztán még néhány óra, és végül ezek után péntek lévén egy kis pihenés. Egész héten rosszul aludtam, álmatlan éjszakákkal kellett szembenéznem, hogy mi okból, az számomra is ismeretlen. Néhány óra alvással kellett túl élnem az egész hetet, plusz még nem ártott volna egy kissé kinyitni a tankönyveket - nem csak porfogás céljából -, és belelapozgatni, hogy majd ne legyek én is a vizsgaidőszakban a vizsgák körüli őrület megszállottja. A vicces az egészben az, hogy ezt minden tanév elején elhatározom, és pontosan addig tart. Az év elejéig. Aztán az első néhány hétben vagy mindig közbejön valami, vagy szívesebben csinálok mást. Most, amikor éppen időm engedné, olyan fáradtan mászkálok az iskolában, hogy örülök, hogy az órák nagy részét túlélem. Ma délután is, amint a tanítás véget ért, már mentem is vissza a Navine toronyba, és eldőltem, mint egy darab fa, ugyanakkor körülbelül egy óra alvás után megint kipattantak a szemeim a drága diákok zajára. Ezért sem szeretem a tömeget, mindenki megzavar mindenkit, és nem hagynak elég életteret egymásnak az emberek. Néhány órán keresztül még szenvedtem, próbáltam visszaaludni, mondanom sem kell, sikertelenül. Mikor aztán a fő közösségi helyszín vacsora után áthelyeződött a klubhelyiségbe, az esélyeim lecsökkentek nullára. Felvettem egy fekete buggyos melegítőt, egy rózsaszín toppot, és a tetejére egy sötétszürke pulcsit egy ugyanilyen tornacipővel párosítva. A konyhába igyekeztem valami ehetőt és természetesen egy bögre kávét keresni, ha már kihagytam az esti étkezést. A manók természetesen mindkettőben szívélyesen a segítségemre siettek, és miután az első bögre kávémon túl voltam, visszanyertem a lélekjelenlétem egy bizonyos százalékát, és körülnéztem a helyiségben. Egy elsős-forma kislány ücsörgött az egyik asztalnál, nem mondom, hogy elveszettnek tűnt, de abban is biztos voltam, hogy nem teljesen találja a helyét. Közelebb sétáltam hozzá, és egy műmosolyt varázsolva az arcomra, megszólaltam. - Hát te meg mit keresel erre? Ami azt illeti, semmi kedvem sem volt a jópofizáshoz, de legalább a látszat legyen meg, hogy egy segítőkész prefektus vagyok. Majd rájön a kislány később, hogy mennyire nem jókor találkoztunk. Ebben az állapotban nem vagyok képes rá, hogy a kedves-Zora legyek.
|
|
|
|
Czettner L. Zora INAKTÍV
RPG hsz: 149 Összes hsz: 1740
|
Bea és Chaske
Április 1. este Az biztos, hogyha nem húzunk fel kapucnis pulcsikat, nem egy kisebbet elijesztettünk, és még több nagyot nevetésre késztettünk volna az ide tartó utunk alatt. Siettünk, ahogy tudtunk, egyrészt remélve, hogy így kisebb az esélye neki, hogy elkapnak, másrészt pedig azért csak nem szerettünk volna elporladni, amíg eljutunk a gyógyítóhoz. Hallottam róla néhány pletykát, állítólag valamilyen szinten félelmetes, és közel sem olyan személy, akit az aggódó szülők egy iskolába helyeznének el gyógyítóként. De hát mi most eléggé rá vagyunk kényszerülve bárkinek a segítségére, aki egy kicsit is ért a bájitalokhoz, és vissza tud minket varázsolni a régi, fiatal önmagunkba nyuszifogak meg minden nélkül, tehát nem igazán vagyunk abban a helyzetben, hogy válogathassunk. Legalább mivel a pletykák szerint nem is nagyon beszél a bácsi magyarul, nem fog mindenféle keresztkérdést feltenni, és ezzel csökken a lelepleződésünk kockázata. Még akár arra is gondolhat, hogy egyfajta diákcsíny volt, így bolondok napja alkalmából. Szorosan Bea mögött lépek be, az ajtót gyorsan be is csukom, szerintem egyikünknek sincs szüksége felesleges nézelődőkre. Elvégre egy kicsit feltűnő lenne, ha azt beszélnék, két igencsak idős nénit láttak belépni az iskolán belül található gyengélkedő ajtaján. Bár igaz, nem sokan járnak erre, hacsak nincsenek rákényszerülve, mint mi, és/vagy nem kergette őket ide büntetőmunkára az egyik kedves kis prefektus. A miután megszabadultam a kapucni után a pulcsitól is, körülnézek a helyiségben. Régen jártam erre, valahogy a közelmúltban részint nem voltam eleget a kastélyban ahhoz, hogy bármilyen kalamajkába keveredjek, ezen kívül meg igyekeztem elzárkózni a fizikai sérülésektől. Ebből is látszik, hogy mint mindenki, én is változok. Megérzem ezt a számomra orrfacsaró szagot, ami a kórházakat, rendelőket és alapból, az orvosok, gyógyítók jelenlétét jelzi, és elfintorodok. Követem Bea pillantását, és a kezdeti sokk után elvigyorodok. Hihetetlen, hogy a rellonosok ennyire nem értik a tréfát, és mindenféle bűbájjal felszerelték az irodát. - Nem, nem maradhatunk így, de azért én még mindig azt mondom, hogy megérte. Válaszolom neki. Nem vagyok már annyira kétségbeesve, legalább szereztünk magunknak (és a sárkánykáknak) egy mozgalmas napot. Na meg itt állunk, nem lehet már túl messze a segítség. Azért tény, hogy Zoénak megmutattam volna magamat, életünkben talán először különbözőek vagyunk. Ennek ellenére talán nem lenne célszerű idő előtt elporladni, ezért mikor úgy érzem, a vigyorgásból elég volt, odasétálok a Bea melletti ágyra, és lehuppanok rá. - Szerinted mikor végzünk? Tudom, hogy annak ellenére, hogy a gyógyító teljesen nem lehet tisztában vele, hogy mit is tettünk, amiért ez a büntetés, azért nem lesz túl könnyű a visszaváltoztatásunk. Főleg, hogy kiknek a bűbájaival állunk szemben. Őket ismerve egy nagyon is hosszú, és nem biztos, hogy fájdalommentes folyamat lesz. Csodás kilátások.
|
|
|
|
Czettner L. Zora INAKTÍV
RPG hsz: 149 Összes hsz: 1740
|
Tiffany Elswood Hagyom, hogy a manók kivegyék a kezemből az üres kávésbögrét, és amíg újratöltik, harapok egyet a fánkból. Túl édes... Egy fintorral visszarakom a tányérra, de mikor megkérdezik, nem kérek mást helyette. Lehet, hogy nem is vagyok igazán éhes, inkább csak fáradt. Ránézek az apró manó arcára, és egy széles mosollyal megköszönöm nekik a fáradozásaikat mindkettőnk nevében, majd elküldöm őket pihenni. Úgyis nemsokára kelhetnek, hogy kitakarítsák az egész kastélyt utánunk, diákok után, és annak ellenére, hogy nekik ez a dolguk, erre teremtették őket, úgy gondolom, hogy túl nagy dolog lenne elvárni, hogy még ilyenkor is a mi kívánságainkat lessék. Persze, tudom, nagy örömmel megtennék, de azért ők is élőlények és szükségük van a pihenésre. Odasétálok az egyik konyhaszekrény mellé, viszonylag közel a lányhoz, és nekidőlök a kávémat kortyolgatva. Érzem, ahogy a koffein megteszi a hatását sokkal éberebb vagyok, viszont a hangulatom még mindig nem változott. Nem is vártam, hogy majd a forró italtól fog, a célom az ébrenlét elérése volt. - Ugye tudod, hogy az iskolában van vacsora is? Van egy szép, tágas termünk rá, ahova az összes kisdiák egyszerre befér a tanárokkal együtt. A magam részéről nem sűrűn látogatom, tekintve, hogy ott általában a legnagyobb a tömeg az egész kastélyon belül. Legtöbbször korán megyek, hogy az elsők között bejussak, és végezzek még mielőtt megtelik, vagy pedig ellátogatok ide. Nem azt mondom, hogy a kislánynak nem szabad, nyilvánvalóan a konyha mindenkié, még ha a tanárok nem is nagyon szeretik látni, hogy külön kiszolgáltatjuk magunkat a manókkal. De az tény, hogy elmúlt a takarodó ideje. És egy ilyen kislánynak nem kellene és nem szabadna egyedül mászkálnia a nagy és sötét kastélyban. - Oh, ami engem illet, csak a kötelességemet végzem. Meglepően kedvesen mosolygok rá, majd kortyolok még egyet a kávémból. Mostanra az egész konyha elcsendesedett, a manók hallgattak rám, és elvonultak aludni, vagy legalábbis pihenni. Jól tették, nekem is ez lenne az első, amit csinálnék, ha tudnék. Kár, hogy az insomnia nagyon is nagy hatással van rám.
|
|
|
|
|
Czettner L. Zora INAKTÍV
RPG hsz: 149 Összes hsz: 1740
|
SophieA konyhába mászkálni a kedvenc dolgaim közé tartozik a kastélyban. Nem maga az éhségcsillapítás, vagy éppen kajalopás, hanem maga az egész rituálé, a séta a Navinéből idáig, meg az a néhány manó, akik ilyenkor még itt tartózkodnak. Az évek során ez már szinte rutinná vált nálam, sosem a házamon belüli konyhát látogattam, hanem inkább ezt, ahol nagyobb az esélye annak, hogy összefutok valakivel. Aztán mára már inkább szükséggé vált az egész amellett, hogy ugyanúgy élveztem idáig elsétálni. Az álmatlanság hosszú hetek óta, lassan már egy hónapja gyötör, a bioritmusom teljesen felborult, és nem igazán bírom jól a néhány óra alvást. Van amikor még annyit sem. Most, a melegben talán még rosszabb lett az egész, nem csak az insomnia miatt nem tudok normálisan aludni, hanem még a meleg is rátesz egy lapáttal. Szükségem van tehát arra a napi kávémennyiségre, ami életben tart. Egy egyszerű fekete rövid gatyát viselek egy halvány rózsaszín trikóval, hajam kontyban a fejem tetején, és mindehhez egy fekete papucsot húztam. Most nem töltök túl sok időt a folyosókon, inkább csak végigsietek rajtuk, oda sem figyelve. Az ajtón belépve elém tárul a konyha, meglepően manómentesen. Nem zavar, legalább egyedül lehetek, és persze, tudom, a kis lényeknek is kell a pihenés. Nagy lány vagyok, ki tudom szolgálni magamat. Lefőzök egy adag jó erős fekete kávét, nem ízesítem semmivel. A hetek alatt már hozzászoktam az ízéhez, a cukor és tej csak rontják a hatását. Mivel a forróságban nem érzem magamat képesnek rá, hogy megigyam melegen, előszedek néhány jégkockát, majd óvatosan beleengedem, így téve elviselhetőbbé. Ahelyett, hogy ki is fordulnék a konyhából, és járőrözni indulnék, fogom magam és leülök az egyik asztalhoz. Most tartok ott, hogy szinte teljesen eluralkodott rajtam a fáradtság, valószínű, hogy a meleg időjárás miatt. Lassan kortyolom a kávét, kiélvezve minden cseppjét, és a tenyerembe temetem arcomat. Hiába érzem most magamat fáradtnak, tudom, hogy amint lefeküdnék az ágyamba, csak forgolódással menne el az idő.
|
|
|
|
|