36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (182 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 » Le
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 16:07 Ugrás a poszthoz

Adam


Zavaromat leplezendő, a hátam mögé teszem a kezemet, mint a rossz gyerekek, akik nem nyúlhatnak semmihez és körbepillantok. Sehol senki, kivéve persze a sötét idegent. Nem vagyok félős gyerek, érdeklődőbb annál inkább, oldalra billentett fejjel mérem végig a jövevényt, mintha kettőnk közül ő lenne a betolakodó, nem én. Ráérős léptekkel sétálok közelebb hozzá, megtartva a tisztes öt lépés távolságot, ahogy Asher kioktatott, majd mosolyogva a sarkamra helyezem a hangsúlyt, kicsit dülöngélve. Nem titkolt szándékom ezzel az időt húzni, mivel fogalmam sincs, hogy kezdhetnék neki.
- Igazából, fogalmam sincs.
Tényleg nem tudom, tudna-e segíteni, mert nem tudom kivel van dolgom. Talán be kellene mutatkozni. Vagy nem? Otrombaság így ideállítani. Felsóhajtok és mielőtt még gyengeelméjűséggel vádolnának folytatom.
- Abban reménykedtem, hogy valaki lesz itt, aki talán tud nekem segíteni. Van a faluban egy cukorboltunk Emmával, de mostanában kevesebb időnk van rá és...
A falu felé mutatok, majd inkább összepréselve a számat összeszorítom a szememet és felszisszenek.
- Feleslegesen fecsegek.
Szűröm ki a fogaim között. Az ajkamba harapva pillantok az idegenre, összeszedem a gondolataimat, majd inkább a lényegre térek. Attól tartok, hogy talán untatom, hiszen kit érdekel?
- A lényeg, hogy keresnénk egy diákot, aki kisegítene minket, amolyan diákmunka, vagy hasonló. Azért jöttem ide, hátha a szerkesztőség tud valakit, aki szívesen dolgozna...
De a nevemet még mindig nem árultam el. Helyette hebegek, mint egy zavarban lévő kislány feleltetés közben. Kivéve, hogy nem vagyok kislány és nem felelek, de azért a bájos mosoly odafér.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 17:19 Ugrás a poszthoz

Adam


- Azt hiszem, az lenne a legegyszerűbb.
Válaszolom kissé összeszedettebben, miközben a hajamat egy gyors mozdulattal hátradobom a vállam fölött, hogy jobban lássam a férfit és ezzel egyetemben gyorsan szemügyre is veszem. Na nem úgy, mint nő, inkább csak úgy, mint egy másik embert. Nem tolakodóan, eszem ágában sincs a másiknak kellemetlen perceket okozni, magyarán, egyszerű pillantások. Azzal pedig, hogy magáz, belekényszerít abba a helyzetbe, hogy ismét diáknak érezzem magamat, pedig nyilvánvalóan nem kolléga, ha az lenne, akkor ismerném.
- Nem gondoltunk semmi extrára. Csak néhány sor, ami belefér, nem szeretnénk ezzel nagy problémát okozni.
Legyintek, mintha egész dolog amolyan semmiség lenne, pedig ez nekem kellemetlen téma. Soha nem akartam senkit segítségül hívni, a cukorbolt a mi "gyerekünk" volt és én nem szívesen adtam oda senkinek, még kölcsönbe sem. Mi tudtuk csak igazán, mi kell a leginkább a vásárlóknak, mi csináltuk a legjobban, ez az igazság. Nehéz volt bevallani, hogy nincs időnk mindenre, egy nap csak 24 órából állt és az nem volt elég. Mikor kezet nyújt, tétován lepillantok rá, majd közelebb lépek én is és megfogom a kezét.
- Czettner L. Zoé, friss tanár.
Mindehhez jár egy mosoly is, bár a gondolataim messze járnak, főleg, amikor megérzem a hűvös kezeket, egyre bizonyosabb leszek abban, hogy a furcsa szerzet nem egészen ember, bár lehet, hogy csak a fantáziám járatja a bolondját velem, vagy csak keveset vagyok a friss levegőn.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2014. december 1. 17:26
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 19:26 Ugrás a poszthoz

Adam


A kezdeti gyanúm kezd színtiszta ténybe torkollni, főleg, miután szimplán elengedi a kezemet úgy, hogy a szeme se rebben. Na nem mintha annyira ártani akartam volna neki a képességemmel, szó sincs róla, inkább csak amolyan teszt szintű volt a dolog, a legtöbb egyszerű ember csípésként élte volna meg, a gyöngébbek talán a kezüket is elrántották volna a meglepetéstől. Felvonom az egyik szemöldökömet és igyekszem elbújtatni a feltörni készülő mosolyt. Mindig is odavoltam a rémtörténetek "sötét" alakjaiért, ezt mindenki tudta rólam, aki kicsivel behatóbban ismert. Mostanra azonban már finomítottam annyit a rajongásomon, hogy ne látszódjon rajtam. Bocsánatos bűn, hiszen csak mugli közegben nőttem fel.
- Köszönöm.
Bólintok, majd ismét hátrateszem a kezemet, biztos ami biztos alapon. Bár fogalmam sincs, mit fogok arra a papírra írni, de majd útközben kitalálom. Talán az "apró segítség" címet kellene használnom, ha teljesen erre tudnék koncentrálni, akkor talán még sikerülne is összehozni valamit, de a fél szemem Adamen - mint megtudtam - van.
- Azért remélem nem zavartam meg semmit.
Elindulok a felkínált hely felé, a végére pedig egy gyors sasszét követően le is vetem magamat a székre. A papír és az íróeszköz elém kerül én pedig elkezdek szélsebesen agyalni valami szövegen. Olyasmi kellene ami nem olyan hivatalos, de mégis komolyságot sugároz...soha nem voltam túl jó az ilyesmiben.
- Tessék?
Szórakozottan felé fordulok, a szám ismét előrébb jár, mint a gondolataim, mert amint kimondom, rögtön fel is fogtam a kérdést. Vettem egy mély levegőt, majd felpillantottam a férfira a szempilláim alól.
- Tolakodó leszek ha..
Tolakodó vagy sem, a kezem már el is indul a keze irányába, a mutatóujjamat ráhelyezem a kézfejére és lerombolom a képzeletbeli falakat, amiket a képességem miatt emeltem, mások védelmére. Így azért erősebben tudom közvetíteni Adam testébe az elektromosságot.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 20:15 Ugrás a poszthoz

Adam
a teljes értékű vámpír *-*


Érdeklődő tekintettel figyelem a mesék sötét lelkű hősét, aki megelevenedni látszik a két szemem előtt, ahogy útólér a felismerés...jobban mondva nem kell, hogy magamtól rájöjjek, ő mutatja meg nekem, még ha akaratlanul is, ezzel pedig felkelti az érdeklődésemet. Gondolhattam volna, hogy aki egy percnél tovább felkelti az érdeklődésemet, biztosan nem ember. Bár mentségemre szóljon, vérfarkassal többel is találkoztam már, a félvámpír is megvan, de igazi vámpírt még soha nem láttam. A gyermeki öröm előtörni látszik, a szívverésem is felgyorsul, de ennek köze sincs a félelemhez. Többé már nem foglalkozom a papírral, meg a hirdetéssel, csak arra tudok gondolni, hogy tényleg egy igazi vámpír elé citált engem a sors, akire hatással vagyok, máshogy mint Asherre, de hatással.
- Ne kérjen elnézést, elég gyakran látok hasonlót.
Sűrűn kell, hogy szembenézzek a tolakodó szemfogakkal, érzem őket a bőrömön és halok bele minden alkalommal egy kicsit, amikor a bőrömbe váj. Lassan húzom vissza a kezemet, majd hátradőlök és most már leplezetlen érdeklődéssel figyelem a másikat. Azt hiszem, ennyit igazán megengedhetek magamnak, tekintve, hogy bizonyára én is hasonló érzéseket keltettem benne.
- Nyugodtan kérdezzen, ne fogja vissza magát.
Kíváncsi vagyok, vajon milyen szempontból kívánja megközelíteni a témát. Elutasító, vagy inkább befogadó? Az évek során sok emberrel találkoztam, akinek mint holmi cirkuszi mutatványos felkeltettem az érdeklődését, de mindig mindenki ugyanazokkal a kérdésekkel jött. Kíváncsi voltam, Adambe több szorult-e, hogy vajon megtud-e lepni.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 20:56 Ugrás a poszthoz

Adam

A kérdések, nem váratnak magukra. Nem vagyok az a fajta, aki vonakodik erről beszélni. Volt időm feldolgozni a dolgok és elrendezni magamban a dolgot. Néha áldás, néha átok, de az utóbbi időben annyira nem érintkeztem senkivel, hogy szinte meg is feledkeztem róla, egészen mostanáig. Mosolyogva várom a kérdést, az, hogy érdekli, engem is fellelkesít.
- Ahogy vesszük. Azt mondják mindig is bennem volt a hajlam, de külső behatás váltotta ki. Kiskoromban eltalált egy villám, majdnem belehaltam, a sebet azóta is hordozom, a képességgel együtt.
Akaratlanul is végigsimítok a vállamon, önkéntelen reflex, és nem a fájdalom. A részemmé vált, valahol még egészen szép és mutatós is, nem sok mindenki mondhatja el ezt magáról, vagy viselheti. Szerencsés vagyok.
- Mostanra elég jól. Tinédzserként borzalmas volt, mivel az érzelmeimmel áll kapcsolatban. Ha mérges vagyok, akkor kevésbé, ha boldog akkor is, de nyugalmi állapotban szinte már nem is érezni. Nagyon sokat gyakoroltam, legtöbbször a barátaimon, nagy volt a nyomás, de a motiváció is.
Egész felszabadultan beszélek a dologról egy viszonylag ismeretlen embernek, legtöbbször nem kezdenek ilyen kérdésekkel, kivárják a megfelelő alkalmat, de Adamnek engedélyt adtam és élt ezzel a lehetőséggel.
- Na ezt egy jó kérdés. Az elektromos gépek tönkremennek a közelemben, mugli módszerrel nem lehet mérni, ráadásul soha senkin nem mertem még kipróbálni. Komoly fájdalmat tudok okozni, ha akarok, a korai szakaszban majdnem megöltem az öcsémet. Gondolom, veszélyes.
Megvonom a vállamat, mintha semmiség lenne, de a helyzet komoly, megélni is az volt, a különbség csak az, hogy mostanra már nem bőgöm el magamat a gondolatra.


Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 21:35 Ugrás a poszthoz

Adam

Miközben magyarázok, figyelek a reakcióira. A legtöbb ember általában csodálkozik, meglepődik és sajnál, de főként nem rejti véka alá a véleményét. Adam azonban más, kicsit olyan érzésem van, ahogy néha rátalálok a pillantására, hogy tudta előre a válaszaimat, pusztán csak azért kérdezett rá, hogy hangosan mondjam ki a szavakat. Ugyanakkor ez még mindig nem idegesít fel, sőt, fesztelenül érzem magamat a társaságában, ami azért furcsa, mert alig ismerem félórája. Türelmesen várok, miután az utolsó kérdését is megválaszoltam. Hallgatok, hátha még eszébe jut valami, vagy megkér, hogy egészítsem ki még néhány dologgal, de meglepetésemre ez elmarad, helyette egy egészen más témába kanyarodunk el, ez pedig zavarba hoz. Méghozzá annyira, hogy el is pirulok, le is sütöm a szememet, amitől előrebukik a hajam, de még így is jobb, minthogy rögtön rájöjjön pusztán a tekintetemből, amiből mindig kiolvasni egy-két dolgot.
- A vámpírológia tanár, nos...ő félig vámpír, vagyis félvámpír.
Beletúrok a hajamba, lassan felnézek, mert kezd illetlenségnek tűnni, hogy úgy beszélek hozzá, hogy közben nem nézek rá. Igyekszem csillapítani a zavaromat, már amennyire az adott helyzetben lehet.
- Nem mellesleg vele élek, már elég régóta.
A többit inkább lógva hagyom a levegőben. Nem olyan nehéz kikövetkeztetni, főleg nem neki, aki szintén szereti a vért, ha lehet, akkor ütőérből, nem pedig zacskóból. Kissé abszurd erről egy másik vámpírral beszélgetni, aki szintén a másik oldalon van, talán azért, mert erre még soha nem volt alkalmam, bevallanom sem kellett senkinek, mivel ők nem értenék meg úgy, mint Adam, legalábbis nem jönnek rá néhány szó után.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 22:36 Ugrás a poszthoz

Adam

Hasonló reakcióra vártam, miután tudatosul benne a dolog, de azért egy kissé rosszul esett. Tudom, hogy nem nekem szól, hanem inkább a "státuszomnak", de attól még fura volt, hogy a tények hallatára egy másik vámpír így reagál. Ez csak még inkább azt igazolta, amit olvastam róluk, amit tudtam és amit Asher elmesélt. Nem ért váratlanul, csak furcsa volt élesben látni. Második gondolatra azonban inkább volt imponáló és kivívta vele Adam a tiszteletemet. Tudtam, hogy túl kell lépnem önnön hiúságomon és tiszteletben tartanom a fajtája viselkedését.
- Semmi baj, megbízik bennem...többnyire.
A túlzott féltékenységgel pedig már együtt tudok élni. Jól tudta, hogy soha nem lennék képes másra nézni, főleg nem úgy, mint egy férfire. Persze, Adam egy bizonyos szintig pont a típusom volt, hiszem nem ember volt, de ez önmagában még nem jelentett semmit.
- Olvastam róla..de nem gondoltam, ez ennyire...szóval nem csak azért tart engem, mert táplálkozás szempontjából ez a kényelmes.
Félig magamnak, félig Adamnek mondom. Soha senkinek, még Zorának sem mondtam ki ennyire nyilvánvalóan. Nem tudom, miért hoz zavarba, amikor Adam számára ez természetesebb mint bárki másnak.
- Úgy gondolom, képes vagyok kezelni őt. Nyugodtan visszajöhet.
Ráemelem a tekintetemet és biztatóan bólintok. Igyekszem nyugodt maradni, de reakció ennyi kérdést vetett fel bennem. Érdekelne, hogyan megy ez élesben, hogy vajon mit gondol rólam. Elítél? És egy ember elítélne? Furcsa volt, mert hirtelen úgy éreztem, vele lehet erről beszélni, amikor senki mással nem tudok, mert ők nem értenék meg.

 
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 1. 23:24 Ugrás a poszthoz

Adam

 
- Szerintem ez attól függ milyen szándékkal közeledik felé. Mindketten tudjuk mi okból, de ő féltékenyebb mint egy ember, de ha nehezen is, de képes nekem hinni. Elég birtokló személyiség, de ezt azt hiszem nem kell Önnek magyaráznom.
Igyekszünk a kapcsolatunkban minimalizálni a tényt, hogy félvámpír, de ettől még a helyzet nem változik meg, nem fogja tudni levetkőzni a szokásait, nem fog tudni kifordulni magából. Emberként is irányítani akarná minden lépésemet, azt akarná, hogy csak vele legyek, akkor és ott ahol ő akarja és ez a vámpírléttel csak felerősödik. Továbbra is nyugodt tekintettel figyelmem a történetünk sötét hősét, ahogy lassan visszasétál elmosolyodom. Ez azt a érzést kelti bennem, hogy mindentől eltekintve még normális vagyok, hétköznapi. Valaki, akivel lehet beszélgetni, számomra ez fontos volt, akkor is, ha a szobánkba érve szembe kell néznem Asherrel. Látni fogja, hogy nem esett bántódásom, nem harapott meg senki, illetve senki más, a karomat sem hagytam el, épen és egészségesen fogok visszamenni. Mérges lesz, az biztos, de jelenleg ez nem érdekel, sokkal jobban izgat beszélgetésünk.
- Az Embere a szerelme is, vagy csak inkább amolyan barát? Fűzik hozzá érzelmi szálak? Hogyan képes elszámolni a bűntudatával?
Mindig is érdeklődő voltam, ha ilyesmiről volt szó. A szavak csak úgy folytak belőlem, olyan voltam hirtelen mint holmi túlpörgött diáklány, vagy mint valami rajongó, akit rászabadítanak a kedvenc írójára, ő pedig hirtelen mindent tudni akar a kedvenc regénye folytatásáról. Imádtam a misztikus lényeket, a vámpírokért pedig betegesen odavoltam, bármennyire utáltam magát a tantárgyat. Aztán hirtelen visszakanyarodunk hozzám, ismét. Kissé éles váltás és nem tudom mire vélni az ajánlkozást, de eljátszom a gondolattal, még akkor is, ha tudom, hogy veszélyes. Soha nem próbáltam meg átlépni a saját határaimat, mert nem volt kin szabadon engedni, féltem, hogy fájdalmat okozok másnak, vagy akár magamnak.
- Nem vagyok egészen biztos abban, hogy tudja, mire vállalkozik. Akár mennyire is nem hat úgy magára.
Nem ismerem a képességeim határát, nem tudhatom hol húzódik a mások veszélyeztetése és a saját testi épségem kockáztatása. Lehet, hogy kimerítene a próbálkozás, az is lehet, hogy nem is sikerülne. Soha nem próbálkoztam még vele, lehet, hogy felsülnék.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2014. december 1. 23:49
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 2. 00:20 Ugrás a poszthoz

Adam

Furcsa és egyre furcsább. Megértem őt, egy bizonyos szintig, talán jobban is, mint egy hétköznapi ember, de van egy vonal, ami fölé nem tudok emelkedni, valószínűleg az éretlenségemből kifolyólag. Romantikus szálak, de nem szerelem..nekem a kettő valahogy mindig kéz a kézben járt, vagy az egyikből következett a másik. Talán, nem olyan régi a viszony, hogy be merje vállalni a szerelem szót, vagy csak ilyen típus és én feleslegesen bonyolítom túl a dolgokat. De nem hibáztathat senki, minden probléma ellenére én szeretem rózsaszínben látni a világot, habár tudom, hogy az élet nem mindig vattacukor, sőt, a legtöbbször nem az.
- Szívesen bontanám ezt a témát tovább, de nem szeretném megsérteni.
Tapasztalat, hogy abból soha nem sül ki semmi jó, ha embereket kényszerítek arra, hogy az érzéseikről valljanak, akár hisztivel, akár a képességemmel. Az egyiknek rosszabb lett a végeredménye, mint a másiknak. Ha nem akar róla beszélnie, akkor nem szükséges, megtanultam a leckét, amúgy is, ez a legtöbb személynél intim téma, én sem szívesen beszélek róla, pláne nem idegeneknek.
- Hát tudja, látni, hogy annak a valakinek fáj és vérzik és azt maga okozta. Ha önnek fontos az a valaki, akkor bizonyára nem szeretné bántani, de maga soha nem csak úgy fogja őt kívánni mint potenciális szeretőt, hanem a vérét is. Asher gyakran emlegeti, hogy sokkal finomabb úgy, hogy érzelem társul hozzá, vagy legalábbis az érzelem, bizonyos fizikai formában.
Égnek emelem a tekintetemet, miközben összevonom a szemöldökömet, ami annyit tesz: kezdek belezavarodni a saját gondolataimba. Csak remélni tudom, hogy Adam megérti mire gondolok és nem kell túlmagyaráznom a dolgot, vagy belekeverednem olyan magyarázatba amit nem tudok legalább elégségesen átadni. Gyorsan túl is esek a zavaron és olyan témába vágok, amihez jobban értek.
- Ha valakin szeretném megpróbálni, biztosan maga lenne a megfelelő alany, de az előbb is igen hevesen reagált rá. Megtudhatnám miért? És ha képes vagyok ennél jóval erősebben is? Visszatudja fogni magát?
Érdeklődve billentem oldalra a fejemet, miközben felvonom a szemöldököm.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 2. 18:55 Ugrás a poszthoz

Adam

Egészen furcsa, milyen messze szárnyaltunk az eredeti témánktól. Mennyivel gyorsabban végeztem volna, ha Adam nem lenne vámpír, vagy ha nem találok itt senki. De nem mondhatom, hogy nem örülök ennek a váratlan találkozásnak. Rég nem beszélgettem senkivel, aki különösebben felkeltette volna az érdeklődésemet annyira, hogy néhány mondatnál több hajlandóságot mutassak a társalgásra. A diákokkal természetesen más volt a helyzet, de az meg inkább alá-fölé rendelt viszony volt, ami szintén nem tartozott a kedvenceim közé.
 - Nem, inkább nem.
Én sem szívesen beszélek ilyen mélységekben a kettőnk viselt dolgainkról, amúgy sem vagyok igazán az a fajta, aki megtudja fogalmazni az érzéseit, így meghagyom a homálynak ezt a témát, talán, ha még összefutunk valamikor és közlékeny hangulatában lesz, kifaggatom. Nem érzem helyénvalónak az első beszélgetés alkalmával letámadni, legyen bármennyire is odaadó a témával kapcsolatban.
- Talán az lehet a fő probléma, hogy legtöbbször felmérgesítem, kissé követelőző vagyok, ha erről a témáról van szó. De az esetek túlnyomó részében túlmegy a kellemetlen érzésen.
Próbálom megfogalmazni, mit is érzek olyankor, de nem meglepő módon nem megy. Legtöbbször a félelem elhomályosítja a józan eszem és felnagyítva reagálok túl mindent, felfokozott idegállapotban pedig az embernek tompul az ítélőképessége. Persze voltak esetek, amikor kifejezetten kellemes volt, de ez megint egy másik téma, amit nem szeretnék felfedni.
- Ez érdekes. Soha nem vontam párhuzamot a vámpírok és a félvámpírok között, sok dologban hasonlítanak, de a legtöbben különböznek, itt van erre egy újabb bizonyíték.
Utalok vissza az előző megjegyzésre, majd megköszörülöm a torkomat és felkelek.
- Nem azért kérdeztem, mert tartok Öntől, puszta kíváncsiság volt.
Alig két lépés távolságba megállok előtte, majd tenyérrel felfelé fordított kezeimet kinyújtom felé.
- Nem vagyok biztos benne, hogy egyszerre sikerül. Soha nem próbáltam.
De ha szeretné, hát legyen, hajlandó vagyok megpróbálni kárt tenni benne, bár tudom, hogy nem fogok tudni, de a gondolat huncut mosolyt csal az arcomra.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 2. 21:27 Ugrás a poszthoz

Adam

Úgy tűnik, nem pazaroljuk tovább az időt a beszélgetésre. Nyilván Adam kíváncsi és a kíváncsisága ragadós. Bár nagy volt a szám, kicsit azért tartottam tőle, hogy mi lesz ennek a következménye és egy hajszálnyival jobban féltettem magamat, hiszen, sosem lehet tudni. Soha nem jutott még eszembe bárkin is feszegetni a képességeim határait, inkább azon voltam, hogy elfojtsam azt. Hiszen ezzel mindenkiben csak kár tettem. Soha semmi jóra nem tudtam használni, csak volt...és azzal, hogy jelen volt, mindenben akadályozott. Hosszú ideig képtelen voltam bárkihez is hozzáérni, potenciális veszélyforrás voltam, a saját családom tartott tőlem.
- Na jó...
Szűröm ki a fogaim között csöndesen, majd veszek én is egy mély levegőt és amikor a hűvös keze a kezemhez ér lecsukom a szememet és próbálok egy kicsit lazítani. Elképzelem a falakat, amik lebontásra várnak. Vastagnak látom őket és magasnak, de nem sietek sehová, szépen lassan igyekszem előkotorni az érzést amit bezártam oda. Az érzés, amitől átjár az élet, amitől hirtelen jó kedvem lesz, a felszabaduló energia mintha engem is feltöltene, egészen felvillanyoz, már ha élhetek a gondolataim között ezzel a szójátékkal. A szívverésem felgyorsul, az ujjaim akaratlanul megmozdulnak a hűvös tenyere alatt. Elképzelem az erőt, próbálok őt színekkel és tulajdonságokkal felruházni, pont azt teszem, amire akkor tanítottak, mikor elzártam az elektromosságot, csak épp fordítva.
Érzem.
Ennél többre lennék képes, de mégsem bírom..látom magam előtt a célt, de nem érem el,aztán, mikor távozik az erő, egyre távolabbi lesz maga a cél is. Végigszántja a gerincemet, a karomat és kiáramlik az ujjaimból, egyenesen a hűvös ujjakba. Ott aztán hamar elvesztem őket, de abban a pillanatban kinyitom a szememet, hogy láthassam az eredményt, hosszabb ideig tartom, mint az első alkalommal, majd mikor érzem, hogy kissé elhagy az erőm, gyorsan elkapom a kezemet és hátrébb lépek.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 2. 23:26 Ugrás a poszthoz

Adam

Csodálatraméltó volt a reakciója, legalábbis nekem. Kicsit ugyan megijedtem de az első reakcióm nem ez volt, hanem az, hogy csodálatos ösztönökkel rendelkezik, olyanokkal amivel ember nem rendelkezhet, természetéből adódóan legalábbis. Egy pillanatra átsuhan az arcomon a meglepetés, majd igyekszem komoly képes vágni, de legszívesebben nevetnék, hihetetlenül jó érzés járt át, mintha megszabadultam volna egy nehéz súlytól amit már régóta kell cipelnem, könnyebben éreztem magamat. De vajon ez lehetséges volna?
- Ezt eddig is tudtam, mármint, szóval érzem, amikor eltávozik és tudom, hogy nem jön vissza, bár az erősséggel nem igazán voltam tisztában. De ha magam elé képzelem, akkor egy egyenletes vonalat látok, csak az elején pulzál, amíg összerakok mindent.
Megpróbálom megmagyarázni, közvetíteni a gondolataimat, de ez még nehezebb, mint eddig, mert ez tényleg egy olyan dolog, amit Adam eddig nem tapasztalhatott, esetleg csak eltudja képzelni, mert fogékonyabb az ilyen dolgokra. Amint észbe kapok, lazítok a tartásomon, összefogva a hajamat a vállamra húzom és felpillantok a fekete alakra.
- Milyen érzés?
Csak azt tudom, hogy a villámcsapás mennyire fájdalmas, egyébként soha nem csípett meg az áram, így csak elképzelésem lehet arról, milyen érzés. A bizsergető érzéstől kezdve egészen az égetőig minden hallottam, de amint belőle kiváltottam, nos, ezt még nem tapasztalta, mert nyilván nem hoz össze a sors vámpírral és ha össze is hoz, nem ajánlkozik ilyesmire.
- Utoljára amikor hozzáértem egy emberhez, bántottam. A földön fetrengett pedig csak egy pillanatra értem hozzá, fura...ezt, látni, ritka.
Keresem a szavakat, ha megtudnám fogalmazni, talán azt mondanám, hogy hálás vagyok azért, hogy nem esik össze és rángatózik a földön, kimondhatnám, de nem teszem.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 3. 15:06 Ugrás a poszthoz

Adam


Tényleg hálás voltam és ezt talán el kellett volna mondanom, de nem vitt rá a lélek, hogy egy idegennek hálálkodjak. Lehet, hogy a büszkeségem tette ezt, de helyette inkább csak felszegtem a fejemet és mosolyogva figyeltem az előttem állót, igyekeztem elmondani a tekintettemmel azt, amit szavakkal képtelen voltam.
- Azt hiszem ha gyakorolnám, talán sikerülne a mértéket csökkenteni és növelni közben. Tudja, olyan érzés, mintha a szemem előtt látnám. Átérzem, de nem a fájdalmat.
Kicsit közelebb lépek hozzá, félve a keze után nyúlok, hogy megnézzem, látok-e rajta valami felületi sérülést, lehet, hogy tudat alatt olyan nyomokat keresek, mint magamon, holott tudom, hogy nem vagyok ennyire erős, mint a természet.
- A húgom képes az empatikus manipulációra, az öcsém rengeteg hangszeren tud játszani, nagyon fogékony a zenére. Gyakran eltöprengek rajta, hogy nekem ez jutott...de inkább büntetés, mintsem kiváltság.
Mondom, miközben végigsimítok a kezén, majd el is engedem. Nem értem pontosan miért eredt meg így a nyelvem, talán az élmény miatt úgy érzem, megbízhatok benne és szívesen meghallgat és érdekli is a dolog. Aztán persze, ki tudja.
- Miért érzem úgy, hogy maga ezt élvezi?
Ő lenne az első, ha beigazolódna a feltevésem és valószínűleg az egyetlen is.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2014. december 3. 15:11
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 3. 15:49 Ugrás a poszthoz

Adam


- A probléma csak az, hogy ritkán találkozok vállalkozószellemű emberekkel, a legtöbben nem szeretik ha kergetőzik bennük az elektromos áram.
Hitetlenkedve csóválom a fejemet, de közben mosolygok. A lelki szemeim előtt már megjelenik, ahogy szerencsétlen delikvensek reszketve figyelik, hogy mikor foguk hozzájuk érni, mikor pedig megteszem felakad a szemük és habzik a szájuk, nem túl pozitív jövőkép.
- Semmi produktívra nem tudom használni, hacsak az iskolának nincs igénye egy élő defibrillátorra.
Megvonom a vállamat, majd ellépve én is asztal irányába lépek és felülök rá. Kicsit esetlennek éreztem magamat, ahogy ott állok előtte, mintha a kivégzésemre várnék, a szavaira viszont felkapom a fejemet, mert ismerősen csengenek, nagyon is.
- Asher is mindig ezt mondja...a fájdalomban sok...a fantázia, az izgalom. Érdekessé tesz szinte bármit.
Kissé furcsa ezt egy másik embertől hallani, főleg, hogy annyira leplezetlenül mondta nekem, mint amikor először hallottam, Ashertől. Az elején rettegtem a fájdalomtól, de mára ez már valamilyen szinten csillapodott. Gyakorlat tesz a mestert. Alig láthatóan megrázom a fejemet, mintha magam sem hinnék annak, hogy ezt hangosan kimondtam. Ez annyira privát, mégis olyan könnyen gurult le az ajkaimról. Kezdett az egész beszélgetés kicsit abszurddá válni. Ismételt zavaromat leplezvén megtámaszkodom az asztalon a hátam mögött, így lazítva egy kicsit a testtartásomon.
- Bárcsak én is így állnék hozzá...
Nem nézek rá Adamra, inkább magam elé bámulok, mintha nem is neki mondtam volna, hanem szimpla kis megjegyzésként ejtettem volna el.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2015. október 24. 16:20 Ugrás a poszthoz



Mióta függetlenedtem egy kicsit igyekeztem más, pozitív dolgokkal foglalkozni, olyanokkal, amiket úgy éreztem elhanyagoltam a túlságosan szorosra font kapcsolat miatt. Ezek közé tartozott a legkisebb húgom. Tudtam, hogy Luca jó kezekbe volt és törődtek vele, nem volt egyedül, de mégis azt éreztem, hogy elhanyagoltam őt. Így mióta több lett a szabadidőm igyekeztem több időt együtt tölteni vele, nem úgy, mint a tanára, vagy épp a házvezető helyettese, hanem mint a nővére. Nehéz volt elvonatkoztatni a kastély falai között ezektől a dolgoktól, de rajta voltam a dolgon.
Így rávettem arra, hogy menjünk el együtt a Halloweeni bulira. Persze, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a húgomat azzal, hogy egy tanárral jelenik meg, ezért támadt egy remek ötletem. Bár a jelmez ötlet egy kicsit húzós volt, biztos voltam benne, hogy ha megfelelően készítem el, akkor senki nem fog rám ismerni és így elvegyülhetek a testvéremmel a diákok között és felszabadultan tölthetünk egy kis időt. Ehhez azonban már jó korán el kellett kezdenem a készülődést. Megváltoztattam a hajszínemet, a szemszínemet, a bőröm kilátszódó részeire rengeteg fehér púdert raktam. Minden részletre figyeltem, még az öltözékre és a kiegészítőkre is. A sminkkel pepecseltem a legtöbbet, mert az arcon lévő minták nem igazán akartak sikerülni, de szerencsére végszóra azt is sikerült megcsinálni. Mikor úgy éreztem, hogy ennél jobb már nem lehet, megszemléltem magamat a tükörbe és az eredmény meglepő volt, tényleg nem lehetett felismerni. Büszkén vigyorogva még egyszer, alaposan megnéztem magamat, aztán megragadtam a baseball ütőt és elindultam, hogy elvegyüljek a diákok között. De amíg ők bementek a bálra, addig én megálltam a nagyterem előtt és a nyakamat nyújtogatva figyeltem, mikor érkezik meg a húgom. Mivel ő biztos nem fog felismerni, így nekem kell szemfülesebbnek lennem.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2015. október 24. 16:44
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2015. október 25. 21:14 Ugrás a poszthoz



Még be sem jutottam, a tömeg bezzeg csak úgy hömpölygött mellettem, megállíthatatlanul. Hamar meguntam az emberek bámulását, már kezdtem sajnálni, hogy nem kérdeztem meg a húgomat, hogy mibe fog öltözni, mert akkor talán könnyebb lenne. Persze, mind minden évben a legtöbb jelmez teljesen egyforma, akkor sem tudnék különbséget tenni közöttük ha egymás mellett állnának. Persze, minden évben vannak felkapott trendi jelmezek...aztán vannak kiemelkedően jók és viccesek, amik megérdemelnék a nyereményt. Néha el is nevetem magamat, amint megpillantok egy-egy ilyen és megadóan csóválom a fejemet. Nem halt még ki a fantázia, és ezért nagyon hálás voltam.
Azért viszont nem, hogy Luca láthatólag késett. Idegesen ütögettem a baseball ütőt a cipőm szárának, aztán egyszer csak a benső hangom valami egészen mást kezdett sugallni. Nem is kell megvárnom Lucát, hiszen elkésett! Hirtelen fut el a méreg, úgy éreztem, hogy azonnal bele kell vetnem magamat a tömegbe és annyi embernek verni ki az üdítőt a kezéből, ahánynak csak tudom, csak azért, hogy nevethessek rajtuk és, hogy utána hajnalig táncolhassak. Nem tudom, mi volt a kettő között az összefüggés, de az tuti, hogy egyre biztosabb voltam benne, hogy a legkisebb Czettner hoppon hagyott és biztos szívesebben jött mással. Csalódottan csóváltam a fejemet, miközben az ütőmet a vállamra vettem és egy nagy rágólufit fújva elindultam a terembe, közben félrelöktem egy-két ajtóban ácsorgó diákot. Ott vettem észre, hogy többet sorban állnak valami italért. Ha a többiek kapnak, akkor az nekem is kell! Odasétáltam és átnyúlva egy rakás elsősön elvettem egy pohárral, de nem ittam meg rögtön, helyette inkább besétáltam a tömegbe, a baseballütőmet használva kipécéztem egy szimpatikus tököt, ha azt fogom most szétverni! De előtte még megiszom ezt az italt. Le is hörpintettem és egy másodperc alatt eltűnt minden negatív érzésem. Értetlenül pillantottam körbe és abban a pillanatban elindultam kifelé, hogy megkeressem a húgomat.
- Ajj annyira sajnálom.
Fogtam meg egy apróbb lány vállát, de már állítottam is félre az utamból, hogy kijussak a tömegen keresztül amikor is realizáltam, hogy kit tettem félre.
- Luca! Héjj, izé...én vagyok.
Nem akartam elkiabálni a nevemet, úgyhogy inkább a tűzoltó lány után furakodtam és megragadtam a kezét.
- Azt hittem már sosem talállak meg, az előbb nagyon furcsa érzésem volt. Szét akartam itt verni mindent. Dühös voltam, mert nem jöttél és csalódott. Fura.
Miközben meséltem oldalra billentettem a fejemet, majd csak úgy, szokás szerint végignéztem rajta.
- Nem túl rövid ez a szoknya?
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2015. október 29. 23:02 Ugrás a poszthoz



Őszintén örültem, hogy végre belebotlottam Lucában, furcsa volt egyedül a tömegben. Vagyis, nem a tömeg volt furcsa, inkább a gondolatok amik magányomban körüllengtek. Pedig ha egy kicsivel tájékozottabb lettem volna, akkor biztos kiszúrom, hogy ez a Halloweeni buli egyik sajátossága, de annyira nem érdekeltek a részleteket, hogy ez a dolog elmaradt.
- Hát tudod, maradt még némi kézügyességem.
Kicsit oldalra billentem a fejemet, hagyom, hogy Luca megfogja a hajamat, ami nem paróka, hanem igenis a sajátom és sokat bíbelődtem vele, milyen sikerült ilyenre varázsolnom. Mert már tudtam hajat színezni, ilyen átmenetes valamit még soha nem csináltam. A sminkes bűncselekményt viszont a két kezem által követtem el, szóval arra tényleg nagyon büszke vagyok, úgyhogy ki is húztam kicsit magam, de próbáltam nem elájulni attól, hogy a húgom még mindig mennyire édes...és mennyire nem tud öltözni.
- Te meg ne mond ki a nevemet. Tudod, inkognitóban vagyok itt.
Gyorsan a szája elé nyomom az ujjamat, majd megragadom a kezét és behúzom a tömegen át a nagyterembe, mégsem álldogálhatunk végig az ajtóban, ahol folyton lökdösnek minket. Először az egyik féli üres asztalhoz húzom, csak egy párocska foglal egy széket, épp egymás szájában vannak elmerülve, úgyhogy nem hiszem, hogy zavarunk. Fintorogva figyelem őket egy pár másodpercig, aztán lenyomom Lucát a székre.
- Ülj le, hozok valami innivalót.
Elsietek a tömegen keresztül egy kis édességért, meg két pohár cukros löttyért, aztán visszasietek Lucához leülök a mellette lévő székre és odanyújtom neki az italt.
- Akkor sem tetszik ez a szoknya, nagyon rövid.
Fejezem be a megkezdett gondolatot, aztán koccintásra emelem a poharamat. A tervem az volt, hogy először beszélgetünk kicsit, aztán táncolunk, aztán eszünk és megint táncolunk. Tetszett, szinte felszabadított, hogy nem ismernek meg a smink mögött, így egy picit elengedhetem magamat és nem kell tanárként viselkednem.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2015. november 6. 19:00 Ugrás a poszthoz



Amint sikerült hozni megfelelő mennyiségű ételt és italt én is helyet foglalok Lucával szemben, miközben újra és újra végignézek rajta. Közben meg azon jár az agyam, hogy vajon a kedves barátja...bocsánat, vőlegénye látta-e, hogy miben jött el.
- Vince tudja, hogy ebben a ruhában vagy?
Kérdem kissé összevont szemöldökkel. Csak képzelődöm, vagy a ruha egyre kisebb? Lehet, hogy csak a sok tűz meg a tömeg és a színek azok, amik bekavartak. Lényegtelen. Ha Luca jól érzi magát ebben a jelmezben, ám legyen. Amúgy meg kell hagyni nagyon ötletes. Nekem eszemben sem jutott a témához öltözni, inkább az volt a fontos, hogy minél inkább el tudjam rejteni, hogy ki vagyok. Mivel én ma tényleg szeretnék táncolni. De úgy nem lehet ugrálni és énekelni és pattogni és nevetni, hogy tanár vagy.
Bekapok egy szeletet száraz süteményt, a habosaknak még kicsit korán van, majd később, ha már nagyon jól fogom érezni magamat. Bár, ami azt illeti elég csábító, így az ujjammal belenyúlok, hogy megkóstoljam a habot. A másik kezemmel a számhoz emelem a poharat, hogy igyak egy kortyot, amikor is jön a következő információ. Abban a pillanatban visszaköpöm a szám tartalmát a pohárba, levágom a poharat az asztalra és elkerekedett szemmel nézek rá.
- Ugye nem te?
Zoráról tudnék. Akkor is, ha egyébként mind az érzelmi, mind pedig a fizikai távolság elég sok közöttünk. Nem ismerkedett meg senkivel, nem csinál semmit, csak dolgozik és nagyon élvezni. Kizárásos alapon két személy marad, Luca és Benji. Mind a kettőjük nagyon régóta és nagyon jóban van a párjával, így a kérdésem jogos. Szúrós szemmel méregetem a húgomat, ami azt sugallja: Leszedem a fejed ha te vagy.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. február 27. 21:25 Ugrás a poszthoz

Rella


Végre, újra itthon. Furcsa volt, sok minden történt, amíg elvoltunk és sok minden történt Svédországban is. A legjobb természetesen az volt, hogy Emmáék családja kibővült s bár még nem mentem el meglátogatni őket, már alig vártam, hogy lemehessek. Egyelőre még nem szerettem volna őket zavarni, de már bevásároltam Svédországba és a kibontatlan bőröndöm mélyén lapul néhány rugdalózó és gyerekjáték. Furcsa volt őket megvásárolni, kicsit fájt a szívem, de azért boldog voltam
Azonban a könyvek között sétálni már kevésbé volt kellemes. Szinte éreztem a feszültséget. Sok diák itt töltötte a napot, tanulva a vizsgáikra, hiszen egyik pillanatról a másikra már idecsöppentünk és bizony nem volt más választás, vizsgázni kellett. Nekünk tanároknak pedig vizsgáztatni, ami legalább annyira kellemetlen volt. Nem szerettem javítani, sokszor túl vajszívű voltam és mindig a szívemre vettem, ha valakinek esetleg nem úgy sikerült a dolog, ahogy kellett volna és nem tudtam átengedni a vizsgázom. Mindazonáltal dolgom nem sok volt, így úgy döntöttem lemegyek a könyvtárba és keresek magamnak valami regényt. Lassan sétáltam végig a sorok között, néha megállta és elolvastam egy-egy könyv gerincét, de eddig nem fogott meg egyik sem igazán. Néha odaintettem egy-egy diáknak de igyekeztem csöndben maradni, nem akartam zavarni senkit. Akkor láttam meg Rellát. Úgy tűnt nagyon nagy sietségben van, talán le van maradva a tanulással. Így otthagytam a könyveket és inkább elindultam felé. Nem akartam zavarni, így néhány lépéssel megálltam előtte, majd halkan megköszörültem a torkomat.
- Szia Rella. Segítsek esetleg?
Hátratettem a kezemet, miközben hintáztam a sarkamon és próbáltam óvatos mosollyal biztatni, hogy nyugodtan megoszthatja velem a problémáját és szívesen segítek.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. március 4. 22:31 Ugrás a poszthoz

Rella


Igyekszem nem észrevenni a zavarát, mert úgy érzem azzal csak még nagyobb zavarba hoznám, szóval rendes házvezető-helyettes lévén tovább mosolygok és várok, hogy kitaláljon valami válaszfélét. Nyilván tudtam, hogy tanul. Hazaérve Svédországból a legtöbb diák az eszéhez kapott és rájött, hogy talán ideje lenne valamit fakítani, mert csúnya bukás lesz a vége, azt pedig nagyon kellemetlen megmagyarázni a szülőknek. Nem is tudom, hogy én buktam-e valaha, biztosan..voltak nehezebb időszakok az életemben és néha, egy-egy pofásabb indok esetén még el is nézhető, de a Svédországi henyélés egyáltalán nem az.
- Áhh, szóval tanulsz.
Mosolyogva bólintok, miközben a tekintetem a kezei között rejtőző könyvre siklik. Gondoltam, hogy ezért jött ide, de a könyvtár nem épp a megfelelő környezet a tanuláshoz, vagyis, nekem soha nem volt az, sokkal jobb volt fekve az ágyamon, vagy kint a szabadban, de itt? Néha a mai napig úgy érzem, hogy megfojt ez a rengeteg könyv. A másik, amit azonnal észreveszek, hogy egy nagyon is ismerős kötet lapul a kezei között. Mosolyogva feltartom a mutató ujjamat, majd hátat fordítva elsétálok egy könyvespolchoz és mikor néhány perc elteltével visszatérek lerakom a könyvet Rella elé az asztalra és odacsúsztatom hozzá, majd mint aki jól végezte dolgát leülök vele szembe.
- Azt hiszem, ezzel többre mennél.
Igaz, az a könyv sem rossz, de nem az igazi. Ez az igazi kopott vörös bársonyba bugyolált könyv sokkal tartalmasabb és izgalmasabb is, már ami az én tantárgyamat illeti.
- De ha valamilyen kérdésed, vagy problémád van az anyaggal, akkor itt vagyok, felesleges a könyvet bújnod, nyugodtan kérdezz.
Tártam szét nyugodtan a karomat, miközben továbbra is nyugodtan üldögéltem előtte. Nem láttam ebben semmi cikit, vagy kivetnivalót, inkább örültem neki, hogy valaki legalább foglalkozik ennyire a tárggyal.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. március 10. 19:09 Ugrás a poszthoz

Bence


Izgultam. Soha nem kellett még ilyen módon számot adnom a tudásomról és mivel amúgy sem voltam az a túl nyugodt ember az ilyen helyzetekben, tartottam egy kicsit a dologtól, főleg, hogy Bence is képben volt. Illetve, ha belegondolunk ő tehet a gyomorgörcsömről, megint. Tudtam, hogy húzza az agyamat, de most először nem tudtam csak úgy elmenni mellette. A főzéshez, sütéshez értettem és ha sok minden nem is, ennek a megkérdőjelezése igenis bántotta az önbecsülésemet. Így hát, könnyedén belementem a játékba és ezzel együtt a kihívásba. Először nem tartottam tőle annyira, de amikor értem jött a tanárihoz, kezdtem kissé aggódni. A szám belsejét rágva sétáltam mellette, a kezemben lévő könyvet ide-oda rakosgattam egyik kezemből a másikba. Az eredeti terv az volt, hogy dolgozatokat javítok kora estik, de helyette Az időutazó feleségét olvastam, sőt, még rajzoltam is. Régóta nem tudtam már alkotni semmit, de most a széndarab magától kúszott az ujjaim közé, így most a könyv rejtett néhány kósza rajzocskát is, amik bár igen darabosak voltak, de legalább nem erőlködtem velük.
Mikor megérkeztünk a konyhához, halkan koppintottam az ajtón, mire egy manó kinyitotta, így mindketten be tudtunk menni. Örömmel konstatáltam, hogy a manók minden megtettek amit kértem. A pulton voltak az alapanyagok, és sehol senki, elég volt bőven a tudat, hogy Bence figyelni fog, nem kellett ide kíváncsi szemek. Hatalmasat sóhajtottam, ledobtam a nyúzott könyvet az asztalra, nem foglalkozva azzal, hogy néhány papír kicsúszik belőle és a pulthoz sétáltam.
- Remélem, szereted a steaket.
Biztonsági játék volt részemről, mert már rengetegszer készítettem el ezt az ételt, otthon is. Nem volt túl bonyolult, de egyszerű sem. Tökéletes arra, hogy bebizonyítsam, nincs igaza. Mivel a hús hamarabb készen van és frissen az igazán finom, úgy döntöttem, először a zöldségeknek állok neki. Gyakorlott mozdulattal mostam meg a zöldségeket, majd nekiálltam pucolni a gombát, amikor megéreztem a karjait a derekamon, ahogy átkarol. Fogalmam sincs, mi volt közöttünk, azt meg pláne nem tudtam, hogy mit gondol erről, mert bár sokat beszélgettünk, ezt a témát szándékosan kerültük. Mégis, úgy éreztem, hogy ismét túl messzire mentem, legalábbis ami a gondolataimat és az érzelmeimet illeti. Nem akartam beleélni magamat valamibe, aztán megint hoppon maradni. Az utóbbi időben sok változás történt, így már nem utasítottam el csípőből a közeledését, miért is tettem volna? Szerettem, mikor a közelemben volt, főleg így.
- Nem ér elterelni a vizsgázó figyelmét.
Mondtam vigyorogva, de nem néztem rá, inkább folytattam a munkát, nem foglalkozva azzal, hogy a kés újra és újra megremeg kicsit a kezemben.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. március 11. 01:27 Ugrás a poszthoz

Bence


Gondoltam, hogy a hússal nem lőhetek igazán mellé, bár eddig még nem tájékozódtam olyan behatóan az étkezési szokásairól, de egyszer mindent el kell kezdeni. Persze, azért a mosolyom kiszélesedik a válaszra, ha nem lennék annyira elfoglalva a zöldségekkel, biztos kihúznám magamat és elégedetten vigyorognék, de nem szeretnék túlzottan is elégedettnek tűnni, úgyhogy a mosoly bőven elég lesz. Miután a zöldségekkel úgy ahogy készen vagyok, összeborítom őket egy serpenyőbe, megfűszerezem, majd öntök alá egy kis vizet és máris indulhat a párolás. Ez volt a dolog egyszerűbb része, a hús már keményebb dió, de nem kell vele annyit pepecselni. Közben azért igyekszem Bencére is figyelni, nem túlságosan belefeledkezni a főzésbe, végtére is, együtt jöttünk le, ez egy közös program, úgyhogy talán nem ártana beszélgetni, de a kettő együtt nehezebben megy, mint gondoltam, főleg, hogy benne van az aurámba és bár kicsivel később eltávolodik tőlem, ettől nem lesz a helyzetem könnyebb.
- Próbálok minden tőlem telhetőt megtenni. Nem szeretnék rossz jegyet kapni.
Felpillantok rá, majd a figyelmemet a húsnak szentelem, megnézem nem-e túl vastag, vagy túl vékony, vagy maradt-e rajta nemkívánatos tartozék, de a manók most is, mint mindig tökéletes munkát végeztek, így nincs más dolgom, mint besózni és beborsozni a két szele húst és felrakni az olajat. Amit meg is teszek, majd visszalépek az asztalhoz a húsokért, mire Bence már szembe van velem. Felpillantok rá, igyekszek hozzászokni a jelenlétéhez, a közelségéhez, csak azért, hogy később anélkül is érezhessem hol van, hogy rápillantanék. Általában szokott működni, de idő kell hozzá és szorosabb kötelék. A megjegyzésére egy pillanatra lemerevedek, tányérral a kezemben amiben a húsok pihennek. Mire is gondol pontosan? Nyilván ő is, és én is tisztában vagyunk ezzel az egész dologgal, csak azzal nem, pontosan mi ez. Körbeírni körbetudjuk, ami azt illeti tökéletesen, de meghatározni, kategorizálni, azt már nem. Bence szerette maga körül a rendet, én viszont otthon voltam a káoszban is, már ami a kapcsolatokat illeti, így hát, részéről jogos volt a kérdés.
- Lépnék? Mire célzol ezzel?
Összevonom a szemöldökömet, majd, hogy ne kelljen tovább bámulnom inkább megkerülöm az asztalt és beteszem a két szelet húst a forró olajba és ellenőrzöm a zöldségeket is. Utána nem volt dolgom, úgyhogy kénytelen-kelletlen megfordultam, de így ő háttal állt nekem. Sebaj, legalább nehezebben zavar össze.
- Vagy legalábbis, mit vársz tőlem?
A magam részéről egy csődtömeg vagyok, már ami a kapcsolatokat illeti, úgyhogy igyekszem magam kihúzni az ilyen dolgok alól, az utóbbi időben pedig a kapcsolatok alól is, talán  ezt elégelte meg Bence. Én elégedett voltam azzal, ami kettőnk között volt, de láthatólag ő nem. Így szerettem volna, ha elmondja pontosan mit is szeretne, mert erről az egyről fogalmam sem volt.

Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2016. március 11. 01:27
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. március 15. 18:43 Ugrás a poszthoz

Bence


Hát, nem húzta sokáig a dolgot. Tehetetlenségemben csak összefűzöm magam előtt a kezeimet és duzzogós kislányként ráncolom az orromat. Néha-néha rápillantok, de nem tudom tartani vele a szemkontaktust. Olyan szerepbe kényszerít, amilyenbe csak akar és bár nincs ellenemre, azért furcsa ez a követelőző hangnem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire türelmetlen, azt hittem, még van egy kis időnk, mielőtt kibukik ez az egész. Pedig milyen kényelmes volt, csak úgy, kötöttség nélkül, igazán jól éreztem benne magamat, hát akkor miért vagyok most olyan bizonytalan és tehetetlen? Elfut a méreg, amikor rávilágít a döntésképtelenségemre. Összepréselem a számat, talán nem kellene így túlreagálnom, sőt biztos. De mire végiggondolom már ott van a kés kezemben. Határozott mozdulattal vágom bele az asztal lapjába, kettőnk közé. Nem tudnám megmondani, hogy mi késztetett erre, de egy pillanat műve volt az egész, és amint megtörténik, már el is száll a kényszer a tettlegességre.
- Ez kell neked? Ez? Valami hatalmas zűrzavar lehet a fejedben.
Végigmutatok magamon, miközben unottan felhorkantok. Már az elején sem igazán értettem a közeledését, de most meg aztán végképp zsákutcába kerültem a dolgokat illetően. Ő is tudja, hogy komoly probléma van velem, minden máz alatt, valahol mélyen valami eltört és hiába próbálkozott vele, nem lehet összeragasztani, ideig-óráig összeállni látszik, de aztán hirtelen apró darabjaira hull és én olyan leszek, mint régen. Letargikus, céltalan, szürke és unalmas. Miért kényszeríteném ezt rá? Senki nem érdemel ilyesmit.
- Egyszerűen nem kényszeríthetlek ebbe bele, nem lenne fair.
Hitetlenkedve csóváltam a fejemet. Nyilván az utóbbi időben egészen más megvilágításba kerültek a dolgok, de csak miatta. Miatta lett minden egy kicsivel színesebb, miatta nyúltam hozzá ismét a hárfához, és rajzoltam. De voltak kétségeim afelől, hogy ez meddig fog tartani. Egy rövid ideig eltökélten néztem a szemeibe. Aztán eszembe jutott a hús. Gyorsan odafutottam és megfordítottam őket. Még épp nem égtek meg, de már az egyik széle nem épp kedvező színt vett fel. A zöldséget késznek ítéltem meg, úgyhogy leemeltem és elővettem két tányért. Egy pillanatra egészen kitudtam zárni Bencét, mintha ott sem lenne és az egész probléma csupán a fejemben élne. De ahogy megfordultam, ismét ott volt, életnagyságban, és válaszokat várt. Olyanokat amiket én nem tudtam megadni.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. március 17. 19:52 Ugrás a poszthoz

Bence


Mikor a hús másik oldala is alaposan megpirult és tökéletesnek ítéltem meg kivettem őket, majd ráraktam a zöldség ágyra. Mindeközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni a megjegyzését és a nevetését. Nem reagáltam rá, csak fintorogtam egy sort és leraktam a kész ételeket az asztalra, utána pedig egy gyors mozdulattal kihúztam a kést az asztalból és elfektettem kettőnk között. Meglepett, hogy mennyi mindent ki tud belőlem hozni ez a kifordított helyzet. Az esetek többségében én voltam az, aki komoly kapcsolatot szeretett volna és addig mentem, ameddig meg nem kaptam. Szerettem valakihez tartozni, érezni, hogy valakinek fontos vagyok annyira, hogy hajlandó elkötelezni magát. Most pedig, itt volt a helyzet, de én igyekeztem kihátrálni belőle. Hirtelen azt sem tudom, mikor jutottunk el idáig. Tényleg ennyire komoly lenne ez az egész? Igaz, Bence olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint anno az, akinek hajlandó voltam odaadni az életemet. Azóta nem szerettem igazán odaadóan, tudom, hogy az szerelem volt. De ez is szerelem lenne-e?
- Nem, tényleg nem. De eddig nem is akartad ezt.
Megfordultam és előhalásztam két villát, amikor elkapja a karomat. Annyira hangtalanul lépett hozzám, hogy észre sem vette. A tekintetem a karomra siklik. Határozott, de nem fájó szorítás, pont olyan, ami teljesen más irányba tereli a gondolataimat. Szerettem, hogy annyira határozott volt, hogy irányítani akart. Tudtam, hogy ilyen emberre van szükségem, mert egyedül nem boldogulnék. Hagytam, hogy maga felé fordítson, engedelmes rongybabává váltam az első határozott mozdulat után, a szokás hatalma.
- Bence...én, ne...
Nem tudtam befejezni, mert nem tudtam ellenkezni. Nem tudtam nemet mondani neki, túl határozott volt, ami arra kényszerített, hogy én legyek az alkalmazkodó fél, aki meghunyászkodik. De ez ettől függetlenül nem az én saját döntésem.
- Úgy érzem, mindegy, mit mondok.
Suttogom halkan, de nem tudtam viszonozni a mosolyát.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. március 17. 20:06 Ugrás a poszthoz

Rella


Nem tartom magamat igazán tanárnak, legalábbis olyan igazi, keménykezű tanár nem vagyok. Soha nem tanítok, inkább mesélek, és nem veszem a szívemre ha valakinek elkalandozik a figyelme, vagy fecseg az óra alatt. Bár ez az elején nagyon zavart, a végére rájöttem, hogy ezzel a delikvens saját magáról alakít ki egy véleményt. Én igyekeztem nem unalmas lenni, nem követelőztem és nem támasztottam teljesíthetetlen követelményeket. Szerettem volna, ha felkeltem a diákok érdeklődését, hogy ne unottan és kedvetlenül jöjjenek be órára. Ahogy elnéztem a hozzám járó diákokat, ez nagyjából sikerült is. Persze, minden évfolyamban volt egy-két fekete bárány, de hát, nem lehet mindenkinek élvezet a tanóra.
Így, mikor Rella megemlíti, hogy nem nem tudja felidézni az órai anyagot, egyáltalán nem haragszom rá. Csak mosolygok és elhúzva a kopott könyvet, kinyitom egy képnél, ami egy lovon harcoló amazont ábrázol.
- Tudod, én mindig próbáltam úgy tanulni, hogy egy dolgot kötöttem egy másikhoz. Soha nem magoltam, inkább próbáltam megérteni, ha pedig nem sikerült, akkor beleképzelni magamat.
Leheletnyi szünetet tartottam, nem akartam kioktatónak tűnni így mosolyogtam közben és a lehető legkedvesebb hangon beszéltem hozzá.
- Képzelj el egy zárt közösséget, mondjuk egy vízesés mellett. Az amazonok zárt közösségben éltek. Nézd meg a képet, mit látsz rajta?
Lepillantok a képre. Élethűen ábrázolja harcoló amazont. Ott az íj, a hosszú haj, ami nőiességet kölcsönöz neki és tökéletesen látszik a megcsonkított test is. A kép nagyon beszédes, remélem, és tudom is, hogy ez segítségül tud szolgálni ahhoz, hogy a történetet köré tudjuk építeni.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. március 29. 11:58 Ugrás a poszthoz

Bence


 - Jó, akkor nem mondtad eddig, hogy akarod.
Ismétlés a tudás anyja. Nem igazán tudtam rá mit reagál, mert bár kiforgatta a szavaimat, igaza volt. Nem mondott se igent, se nemet. Kezdem azt érezni, hogy valójában az én hibám volt és ha hamarabb tisztáztuk volna a dolgot, akkor elkerülhettük volna ezt az egészet. De én úgy féltem ettől a beszélgetéstől, mint a tűztől. Nem akartam tudni, hogy mit gondol rólunk és én sem akartam végiggondolni pontosan mi ez. Olyan jó volt, nem akartam tönkretenni. Erre ő teszi tönkre. Korábban biztosan örültem volna, ha valaki, aki ennyire közel áll hozzám, ilyen módon fejezi ki az érdeklődését, de most már más volt a helyzet. Öregnek, fáradtnak és életuntnak tűntem mellette.
Fáradtan sóhajtottam fel, amikor elvette a tányérokat. Magamban szitkozódtam. Talán nem kellett volna ennyire hevesen reagálnom, de nem igazán gondolkodtam, ösztönös volt. Még mindig úgy hiszem, hogy nem érdemlem ezt, valószínű az én dolgom az, hogy minden testvérem gyerekének a hóbortos nagynénje legyek, aki megtanítja, hogy fogják az ecsetet és, hogy a festék nem ehető. Talán lesz egy-két macskám is, biztos ami biztos. Kisvártatva elindultam a kihúzott szék felé, leültem és megvártam, amíg betolja alattam a széket. Nem meglepő, tudtam, hogy ez is benne lakozik, sok minden mással együtt ami nagyon imponáló volt, mondhatni odavoltam a rejtett tulajdonságaiért. Bámultam az elém rakott ételt, de nem már voltam éhes. Nem gondolhatja komolyan, hogy ezek után majd jóízűen nekiállok a húsnak. Úgy ültem ott, vele szemben, mint valami leszidott kisgyerek, félig lehajtott fejjel, bűnbánó tekintettel.
 - Sajnálom.
Azt, hogy mit, azt én sem tudom pontosan. Semmiképpen sem azt, hogy itt vagyunk, talán azt, hogy olyan idiótán reagáltam. Végig kellett volna gondolnom, de éles helyzetben ez nagyon nehéz. De sosem késő újrakezdeni. Veszek egy nagy levegőt, hosszan kifújom majd kinyitom a szememet és a tekintetemmel Bencéét keresem.
 - Szóval, mit is szeretnél pontosan?
Kezdjük elölről, az a biztos. Óvatosan a villámért nyúlok, de csak felállítom az asztalra az ujjaimmal, nem nyúlok az ételhez.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. március 29. 12:14 Ugrás a poszthoz

Rella


Türelmesen várok. Tudom, hogy tudja. Mindössze csak egy kis támogatásra, biztatásra van szüksége. Az én tárgyam koránt sem olyan nehéz, mint mondjuk a Sötét Varázslatok Kivédése, vagy a Bájitaltan. Inkább mesének, könnyebbségnek mondanám. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyik-másik diák nem izzad meg vizsga közben, vagy épp nem unja magát halálra, de hát nem vagyunk egyformák.
- Igen...
Bólintok, várom a további információkat, tudom, hogy van. Lepillantok a képre, majd vissza Rella arcára. A halvány mosoly ott játszik az ajkaimon, időm, mint a tenger, ha kell szívesen elüldögélek itt akár estig is, de a helyzet az, hogy Rellára nem kell sokat várni, hamarosan megérkezik a várva várt válasz és ami azt illeti, tökéletes.
- Pontosan. Két királynőjük volt, míg az egyik hódított, addig a másik uralkodott. A férfiakat hódításaik korán foglyul ejtették, majd mikor nem volt már rájuk szükségük, egyszerűen kivégezték őket.
Nem is értem, hogy tudtak meglenni férfiak nélkül, én elképzelhetetlennek tartom azt, hogy a magam ura legyek, de hát, nem vagyunk egyformák, tiszteltem az amazonokat a bátorságukért és a függetlenségükért.
- Ott voltam a Trójai háborúban, sőt, Héraklész egyik próbája a tizenkettőből is hozzájuk kapcsolódott. Ennyit már bőven elég, ha tudsz róluk. De ha eszedbe jut még valami, mondhatod.
Ha már ennyit tud, az éppen elég tudásnak számít, többet nem is várok el. Nem szeretném ha a diákok magolnának, azt szeretném ha értenék és élvezetből kutatnának a mítoszok után, ahogy én is tettem.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. április 14. 16:10 Ugrás a poszthoz

Rendbontók


Most, hogy elkezdődött a tanév, ideje volt visszarázódni a rendes kerékvágásba. De ez nehezebb volt, mint azt először gondoltam, a korán kelés, a tanórák igencsak kivettek belőlem, főleg, hogy a felügyelők miatt sokkal inkább oda kellett figyelni. Igyekeztem mindent a helyén tartani, nem szerettem volna semmiféle ellenőrzést a nyakamba kapni, bár a sárgáknál soha nem lehetett tudni.
Ahogy vége lett az órának, elindultam a tanári szoba felé, hogy lerakjam a táskámat, amiben a könyveim voltak. Lassan sétáltam, nem siettem sehová, a napom további része már szabad volt, úgyhogy közben azon gondolkodtam, hogy mit kellene elintézni, amikor meghallottam a hangos szóváltást. Összevont szemöldökkel gyorsítottam a lépteimet, miközben próbáltam a hangokra koncentrálni. Nem felnőttek voltak, azt már leszűrtem a második mondatból és ahogy egyre közelebb értem, úgy lett egyre hangosabb a szóváltás. A Vigadófreskó körül nem szokatlan a zaj, de ez valamiért mégis szokatlan volt.
Mikor közelebb értem, akkor láttam meg a két jómadarat, akiknek bizonyára nem kellene itt lenniük, de ha itt van, akkor sem kellene egymás torkának ugrani. Szerencsére, ahogy látom ez még nem történt meg, azonban nem sok híja volt a dolognak. Natit rögtön felismertem, úgyhogy lövelltem is felé egy szigorú pillantást, azonban a fiút nem ismertem.
- Elmagyarázná valamelyikőtök mi folyik itt?
Szisszentem fel mérgesen és beálltam kettőjük közé, a lehető legtanáriasabb hangomat és kiállásomat elővéve. Nem szerettem szigorú lenni, az nem én voltam, de nem szerettem volna, hogyha ennél is nagyobb bajba keverednek. A tekintetem kettőjük között cikázott, arra várva, hogy valamelyikük adjon magyarázatot.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2016. április 14. 16:10
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. április 14. 17:47 Ugrás a poszthoz

Rendbontók


Annyira nehéz szigorúnak lenni! Legalábbis számomra az, hiszen alig vagyok tőlük néhány évvel idősebb, tekintetem sem sok van, az egyetlen amire számíthatok, az a titulusom, igyekszem tehát eszerint viselkedni, bár nem megy annyira könnyen. Főleg, hogy igazából időben értem ide, szerencsére semmi komolyabb átokszórás nem történt, pedig ott villan a pálca, mind a két kézben. A fiú hamarabb válaszol, így Nati felé fordulok és összefűzöm a kezeimet magam előtt, miközben összepréselem a számat.
- Nati, igazán nem ezt vártam tőled.
A valóság igazából úgy szólna, hogy: Meg sem lepődök. Nálunk mindig is voltak jómadarak, mert bár elég bohókásak a sárgák, azért valljuk be, a többségét igen hamar ki lehet hozni a béketűrésből és ha nem is fajul el annyira a dolog, néhány keresetlen mondatot azért hozzávágnak a másik fejéhez. Pálcát rántani, másodikos létére azonban elég meglepő. A fiú felé fordulok, lassan végigmérem, idősebbnek tűnik így a pálcarántás nem csak bátor, de egyúttal botor dolog is volt.
- Miért érzem úgy, hogy valami más dologról van itt szó, mintsem veszekedésről?
Felvonom az egyik szemöldökömet, miközben kettőjüket figyelem. Most már csak az a kérdés, miért viselkednek egymással így, gyűlölet nincs a levegőben, szóval valaminek történnie kellett. Rákényszeríthetném őket arra, hogy elmondják mi történt igazából, de nem érzem túlzottan helyesnek. Ez a része rájuk tartozik, a pálcarántás és a rendbontás már kevésbé.
- Rendben van. Büntetőmunka. Mindkettőtöknek. És örüljetek, hogy én kaptalak titeket rajta ezen a gyerekes viselkedésen.
Mutatok az egyikükre, majd a másikukra. Hamar jön az ihlet, nem szoktam büntetőmunkát osztogatni, így hát remek lehetőségek vázolódnak fel előttem.
- Holnap délután, a könyvtárban. Ha valamelyikőtök nem jön el, akkor kénytelen leszek máshogy szankcionálni a dolgot, azt pedig egyikőtök sem szeretné.
Talán mégiscsak vannak előnyös oldalai a tanárságnak. Imádom a szerelmi drámákat, bár ezt igyekszem leplezni a szigorúsággal, de egészen remeknek tűnik a kis helyzet, igazán kedvemre való.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2016. április 14. 19:50 Ugrás a poszthoz

Rendbontók


Reméltem, hogy nem lesz ellentmondás, veszekedés vagy mentegetőzés, mert azzal sokat nem tudok tenni. Bíztam benne, hogy Natira azért valamennyire hatással tudok lenni, az ismeretlen srácról pedig csak remélni tudtam, hogy tiszteli a tanárokat és nem kell durvább eszközökhöz folyamodni. S lám, pár perc múlva be is igazolódik minden korábbi gondolatom. Tényleg van valami a levegőben és nem veszítettem el teljesen az eszemet.
- Nagyon rendes tőled, hogy védeni próbálod. Ugyanakkor mindkettőtök pálcával hadonászott kedves hős lovag, úgyhogy mindkettőtöket látni szeretném a büntetőmunkán.
Igazán nagyon hősies tett, csakhogy nem ér el vele semmit. Natira ugyanúgy ráfér a móresre tanítás, főleg, mivel a saját házunk diákja és elvileg itt sem kellene lennie.
- Elég legyen Natália, nem akarom hallani, hogy így beszélsz másokkal.
Csattantam fel és még dobbantottam is egyet mérgemben. Micsoda stílus, lányként ilyet nem engedhetne meg magának, nem beszélve a fenyegetőzésről. Mérgesen pillantok végig rajta, majd a fiú felé fordulok.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy vége legyen ennek a randevúnak. Szeretném, ha szépen visszamennél a klubhelyiségedbe, nem is, inkább egyenesen be az ágyadba. Csermey kisasszonyt pedig visszakísérem a Navinébe és útközben elbeszélgetünk a jó modorról és az egymás iránti tiszteletről. Gyerünk gyerünk, szeretném látni, ahogy elindulsz.
Legszívesebben őt is elkísérném, de sajnos nem tudok ketté szakadni, így kénytelen vagyok a saját diákom mellett dönteni és reménykedni benne, hogy eltalál a saját ágyáig és vége lesz ennek a hisztinek végre.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (182 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 » Fel