36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (175 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 » Le
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 12. 12:46 Ugrás a poszthoz

Wayde


Mostanában kicsit zaklatottabb voltam, mint általában. Mindezt persze egy valakinek köszönhettem, aki ha csak eszembe jutott rögtön elfutott a méreg és a félelem. Nem tőle féltem, csak a helyzettől, minduntalan a hátam mögé pislogtam, hátha követ valaki, paranoiás lettem. Mostanában mindenért őt okoltam, ha elaludtam, ha éjszakánként csak forgolódtam még a rossz időjárásért is csak ő lehetett a hibás. Jó volt valakit mindenért okolni és erre ő tökéletes alany volt, mert a ritka boldog perceimet tönkretette az, ha visszagondoltam arra mi történt. Hiába figyelt oda annyira rám, kísért végig a folyosókon akkor sem tudta jóvátenni amit akkor tett. Egyszerűen nem tudtam továbblendülni a dolgon, bármennyire is akartam. Hiszen tőle továbbra sem féltem, bár mintha az utóbbi időben kicsit előzékenyebbek lettünk volna egymással, biztosan az este miatt. Pedig szívesen kiosztottam volna, mert erőm már lett volna hozzá, mégsem tettem meg.
A mai délutánon viszont úgy döntöttem, ideje lesz egy kis időt a tanulásra is fordítani. Elhanyagoltam a tanulmányaimat és kezdtem egyre rosszabbul érezni magamat emiatt, a tavalyi évben elég aktív voltam, hiszen akkor több időm volt rá, mint mostanában. Ezért ma úgy időzítettem a dolgaimat, hogy a délutánt itt tölthessem. Összepakoltam a dolgaimat a táskámat, a vállamra akasztottam és ráérős léptekkel indultam el a könyvtár felé. Szokás szerint hátrapislogtam, de a folyosó teljesen üres volt, nyilván mindenki órán volt, vagy a nagyteremben fogyasztotta a  kései ebédet. Néha megálltam, kinéztem az ablakon de nem időztem túl sokáig, hiszen nem odázhattam azt, aminek amúgy is be kell következnie. A könyvtárhoz érve óvatosan benyitottam az ajtót, senki figyelmét nem akartam fölkelteni, Matildáét sem, hiszen a tanulásban most nem segíthetett. Elindultam hát hátra, ahol tudtam, hogy megtalálom azokat a köteteket amikre szükségem volt és még egy asztal is akad ahová lepakolhatok. Egészen kihalt volt itt hátul a terep, a közelben egy lélek sem volt, így nyugodt szívvel tettem le a táskámat és pakoltam elő a dolgaimat, hogy aztán a polcokhoz fordulva levegyem a magasból azt a könyvet, amire szükségem van.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 13. 23:16 Ugrás a poszthoz

Wayde


Ahogy a megfelelő kötet után kutattam, a gondolataim akaratlanul is elkalandoztak, ráadásul olyan irányba, ami a lényeg egy részének egyáltalán nem volt tetszésére. Frusztráltak a önnön gondolataim, mégsem tudtam nekik megálljt parancsolni. Megpróbáltam elképzelni a dobozt a fejembe, amibe minden gondolatot amit helytelennek ítéltem belepakoltam, de ettől nem lett jobb, hiába zártam le kulccsal a tetejét. Igyekeztem hát beletörődni abba, hogy egyhamar nem fogok szabadulni a házi dolgozattól, főleg ha ilyen tempóban halad, mint most én. Hiába nyúlok a fránya könyvért, minduntalan fentebb megy. Kezdem azt hinni, hogy a polc szórakozik velem. Mérgesen felhorkantok és ezúttal nagyon de nagyon nyújtózkodom, amikor egyszer csak ott terem egy kéz és megragadja ugyan azt a könyvet, amit én szerettem volna levenni. A szívem egy pillanat alatt már meg, egy halk sikkantás is elhagyja a számat, hiába, paranoiás lettem, hivatalosan is. A szívemhez kapok, mert jól ismerem a kéz tulajdonosát. Mérgesen fordulok felé, a tekintetem szikrákat szór, csak úgy, mint a bőröm.
  - Legközelebb csaphatnál valami zajt, mielőtt halálra rémítesz.
Csak magának köszönheti, hogy kiújult a paranoiám. Pedig az utóbbi időben egészen jól kezeltem, bátor voltam minden helyzetben, nem féltem a sötétben, mert nem volt rá különösebb okom. Ha jobban belegondolok most sincs, tőle továbbra sem félek. Inkább az rémít meg, hogy újra kell élnem a fájdalmat. A gyomrom is összeszorul ha visszagondolok rá, furcsa és egyben zavaró, hogy még az emléke is ennyire felkavar. Elfintorodom, kitépem a könyvet a kezéből, majd pukedlizek egyet előtte, amennyire gúnyosan csak lehet és leülök az asztalhoz.
  - Ha tudni akarod, igen. A tanárom, aki egy felfuvalkodott hólyag, sérelmezte, hogy nem lát bent vámpirológián, így úgy döntöttem, szakértője leszek a témának.
Grimaszba torzul az arcom, nem is neki beszélek, sokkal inkább a velem szemben lévő falnak, majd felcsapom a könyvet, végigböngészem a tartalomjegyzéket, majd csak úgy véletlenszerűen a középen felcsapom és olvasni kezdem, de egy szót sem fogok fel belőle, mert azt hallgatom, hogy még mindig itt van. Az átkozott annyira csöndesen tud mozogni, hogy az szinte már zavarba ejtő.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 15. 14:53 Ugrás a poszthoz

Wayde



Inkább nem is reagálok. Minden idegszálam megfeszül, mert irritál, hogy itt van a közelemben. Általában nem vagyok rá ennyire kiéleződve, de most, hogy nem dolgozunk és előszeretettel piszkál azért más a helyzet. A kérdésre csak egy fintorral felelek, továbbra sem szeretnék beszélgetésbe bonyolódni vele. Pedig milyen egyszerű lenne, hogyha megmondaná melyik könyve keressem a válaszokat, akkor megmentene attól, hogy itt üljek hosszú órákig. De gyanítom, hogy élvezi a dolgok, ha már ennyire nehezményezte, hogy nem szívesen töltöm az időmet vámpírológián. Lehetett volna velem egy kicsit elnézőbb és kedvesebb, tekintve, hogy majdnem megölt, de nem változott semmi. A tekintete persze néha elárulta, ahogy figyelt engem, mintha vigyázta volna minden lépésemet, talán tényleg így volt, talán csak én képzeltem oda, hiszen a szavai mindig megkérdőjelezték ezeket az apró jeleket, amiktől összezavarodtam. Valójában nem is foglalkoztatott volna a dolog igazán, ha nem kellett volna vele annyi időt eltöltenem. Mert valahol nagyon is zavart a bámulása, ahogy zavar most is.
  - Tudod, azon gondolkodtam, hogy arról írok, hogy mennyire fájdalmas a vámpírharapás és hogy milyen lelki következményei vannak.
Felvonom a szemöldökömet és most az egyszer nem kerülök el a tekintetét. Tudom, hogy mennyire bántja a dolog és talán gerinctelenség pont ezzel visszavágni, de nem akartam, hogy ennyire jól érezze magát a közelembe, főleg, nem ebben a formában. A gúny csak úgy csöpögött minden szavából és bár én is így vágtam vissza, azért valamilyen szinten rosszul esett. Ha azt gondolta, hogy egy estével jóvá lehet tenni amit okozott, akkor nagyon tévedett. Vágok egy grimaszt, majd visszafordulok a könyv fölé és igyekszem őt egészen kirázni, ami több mint nehéz feladat. Részemről ennyi volt a beszélgetés, egészen addig amíg ismét meg nem szólal. A méreg azonnal elönti a tudatomat, lassan felemelem a fejemet a tekintetemből csak úgy süt a düh. Lassan becsukom a könyvet, felvonom az egyik szemöldökömet, majd teljes erőmből egy gyors mozdulattal felemelem és teljes erőből hozzávágom a vaskos kötet.
  - Semmi közöd hozzá, húzz el a fejemből!
Tudom, hogy akaratlanul is beleolvas a fejembe és ez az ami zavar, mi köze van neki ehhez. A mellkasom csak úgy hullámzik az elfojtott haragtól, rám egyáltalán nem jellemző módon bukott ki belőlem a dolog, ami a meglepetés erejével árasztotta el a tudatomat.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. november 15. 14:54
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 17. 18:53 Ugrás a poszthoz

Wayde


Amint magamhoz tértem, megigazítottam a hajamat, köhintettem párat és visszaültem a székre. Röstelltem, hogy ennek ellenére kimutattam az érzéseimet, de most már mindegy volt. Azzal győzködtem magamat, hogy rajta kívül nem látta ezt senki, hogy erről valóban bizonyítékot szerezhessek gyorsan körbepillantottam, de a könyvtár eldugott része tényleg kihalt volt, üres és csöndes. Még szerencse, mert olyan könnyedén és gyorsan kapta el a könyvet, ahogy egy ember nem volna rá képes. A tekintetem végül megállapodik rajta, látszólag semmi változás nem állt be, nem tűnt úgy, hogy fájt volna neki az, ahogyan a vaskos kötet találkozott mellkasával, pedig annyira szerettem volna, ha legalább egy kicsit, vagy legalább úgy tesz, mintha fájt volna, hiszen tudja, hogy az micsoda elégtétel lett volna számomra.
  - Nem szoktam vámpírokat provokálni.
Fintorgok egy sort, miközben hátradőlök a széken és összefűzöm magam előtt a kezeimet. Néha képes úgy beszélni magáról, mintha valami állat lenne. Elkönyvelem, néha tényleg úgy viselkedik, mint egy állat, de alapjában véve mégiscsak egy sokat megélt ember, fiatal bőrben. Akármikor ez eszembe jut, mindig elképzelem őt öregen, ősz hajjal és bottal, ráncosan. Valahogy mindig sikerül a dolog, kivéve ami a szemét illeti, a kék tekintete még öregen is úgy pásztáz, ahogyan most és ettől képes vagyok egészen zavarba jönni, holott csak a fantáziám szórakozik velem.
  - Kérdésnek szántad, de nem csak egy kérdés volt. Te nem szoktál csak úgy kérdezni. Ha féltékeny vagy, mond meg nyugodtan, de gondolhatod, hogy a szabadidőmben nem vámpírokról fogok csevegni és nem csak vele nem, hanem úgy alapjáraton senkivel sem.
Elfintorodok, de már nem tudok a könyvekre vagy a pergamenre koncentrálni, teljesen elveszítettem a fonalat. Talán pont emiatt nem járok be az óráira és emiatt nem tanulom rendesen a vámpírológiát sem. Akárhányszor belefogok, mindig valami ilyesmi történik, vagy már a puszta gondolata a tantárgynak is annyira felidegesít, hogy nem tudok nekikezdeni a tárgyilagos részeknek, azoknak ahol a tények vannak, nem pedig egy nagyképű félvér.
  - Most, hogy elegedet gyötörtél, már mehetsz is tovább a dolgodra.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 19. 07:20 Ugrás a poszthoz

Léna


Nem voltunk túl sokáig csöndben, sejtettem, hogy előbb vagy utóbb kezdetét veszi a faggatózás. Mindketten hallottunk szóbeszédeke, lévén, hogy nyitva tartjuk a fülünket de pletyka egészen addig az is marad, ameddig bizonyítást nem nyer. Sejtem, hogy vajon mi állhat a dolgok mögött, ennyi év után letudom szűrni, mi az ami jellemző a húgomra és mi az, amit még csak megfontolnom sem szabad. Bár Zora gyakran okoz meglepetéseket, de azért még így sem tud számomra annyira kiszámíthatatlan lenni, mint mondjuk a barátainak.
  - Ohh, a bamba vigyor. Ez annyira jellemző rád.
Többször láttam már ilyet az arcán és ez csak egyet jelenthet, mégpedig azt, hogy beigazolódtak a megérzéseim, a húgocskám szerelmes, vagy legalábbis kezd az lenni. Örülök neki, hogy boldog, de azért mégiscsak féltem egy kicsit, lévén, hogy hányszor törték már össze szívét vagy hagyták cserben. Legszívesebben az összes ilyen delikvenst kicsináltam volna, de sajnos vagy épp szerencsére nem volt rá lehetőségem. A visszavágás ugyanakkor, amit a fejemre olvas roppantmód találó és mindent elárul, tehát ő is tudja. Szerettem volna, ha tőlem tudja meg és nem a festményektől, vagy bárki mástól, mert azért van mit hozzáfűznöm a dologhoz, révén, hogy elvileg tanulnom kellett volna az ő hibáiból, mégsem tettem. Szeretnék neki hirtelen mindent elmondani, mindent amit érzek és amit tapasztalok, de egyszerre nem tudok megszólalni, inkább csak elmosolyodom, megrázom a fejemet és a tüzet kezdem bámulni.
  - Ez más. Tudom róla, hogy biztos pont. Nem kockáztatnék, ha úgy érezném, hogy nem jön össze, tanultam a hibáidból.
Mondhatnám, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, de nagyon nagy klisé lenne. Inkább összeszedem a gondolataimat, hogy észérvekkel győzhessem őt meg arról, amiről nyilvánvaló, hogy nem fogom tudni.
  - Neki van esze és belátása is, nem olyan mint Kőszegi és pláne nem olyan, mint a kedves exférjed. Egyelőre nem akarok hozzámenni, csak megakarom ismerni. Ráadásul ő azon kevesek egyike, akit nem tudok bántani és ezt nagy kincsnek gondolom.
Őszintén beszélek, bár a szavak elég nehezen akarnak kibukni a számon. Megfontolom a mondandómat, bár lehet, hogy nem kellene felsorakoztatnom a hibáit. Nem szép dolog más rossz tapasztalataival dobálózni, így gyorsan témát is váltok.
  - És mond csak, hogy sikerült az a tea? Gondolom finom volt.
Kaján vigyor kúszik az arcomra, rám nem jellemző módon. Kíváncsi vagyok, mindenre és bármire, amit csak mond az új lovaggal kapcsolatban.

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 26. 00:44 Ugrás a poszthoz

Wayde
shhh'


  - Technikailag te nem vagy vámpír, ergo nem kellene csak úgy dobálóznod ezzel a szóval.
Csak bele akartam kötni, teljesen mindegy, hogy hogyan, vagy milyen eszközzel. Nyilván ez nem tűnt a legsportszerűbb dolognak, de végül is igazam van. Bármennyire is gondolja magát annak, valahol mégiscsak ember, igaz ezt sem száz százalékosan kijelentei róla. Figyeltem az arcát, próbáltam kiolvasni a tekintetéből azt amit elhallgat előlem, de most is, mint mindig tökéletesen elrejtett mindenfajta érzelmet, ami kiolvashattam volna belőle. Már megszoktam de azért mégis elégedetlenül húztam fel az orromat, mert most sem kaptam meg azt amit akartam. A provokálás természetesen tovább folytatódik, még szép, hogy rákontráz, ráadásul azzal, hogy igaza van, még inkább kibillent a magabiztosságomból.
  - Valóban, nincs okod rá.
Itt pedig elérkezik az a pillanat, hogy nem tudok neki visszavágni, csak bámulok rá, ő pedig vissza rám. Mit nem adnék, hogyha eszembe jutna egy csípős megjegyzés, de csak olyan dolgok suhannak át az agyamon, amiket nem mondhatok ki. Hallgatólagos megegyezés volt köztünk, hiába nem volt itt senki, akkor is féltem, talán attól, hogyha beszélek róla, akkor igaz lesz nem pedig a képzeletem torz szüleménye.
  - Mégsem fogsz elmenni. Most már csak azt kell kiderítenem, hogy tulajdonképpen miért nem.
Felkelek, odasétálok hozzá, beférkőzök közé és asztal közé majd lábujjhegyre állva ráülök az asztalra, szembe vele. A hajamat az egyik vállamra húzom, szabadon hagyva azt az oldalt amibe a legutóbb belekóstolt. Kihívóan felvonom a szemöldökömet de semmi kommentárt nem fűzök hozzá. Fogalmam sincs, mi késztet arra, hogy ezt megtegyem, talán azt remélem, hogy az áthidalt távolság majd megrémíti és menekülésre készteti. Körülpillantok, fohászkodok érte, hogy egy árva lélek se lássa az akciómat, mert nem szeretném ha szárnya kellene bármilyen alaptalan pletyka. Csak tudnám mi vonz ennyire a bestiákban...
 
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. november 26. 10:41
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 26. 21:59 Ugrás a poszthoz

Wayde


Ismét elakadtam. Neki hosszú évek álltak a rendelkezésére ahhoz, hogy megtanulja kezelni a csipkelődést. Nekem azonban ez teljesen új dolog volt. Mindig is békeszerető ember voltam, ha nem volt muszáj, akkor nem konfrontálódtam mert nem láttam értelmét. Az utóbbi időben viszont elég sokat veszekedtem vele, küzdöttem ellene, amennyire csak az erőm engedte, de nekem nem volt fele annyi gyakorlatom se, mint neki, így hát jelentős hátrányra tettem szert. Így volt ez most is, megadta a kegyelemdöfést és ezzel elhallgattatott, sikeresen.
  - Miért is lenne? Nem vagytok egy szinten...
Elfintorodtam, de igyekeztem fenntartani a álszentség látszatát. Ezzel az egy kis mondattal egész alaposan betalált, ahogy én megtettem ugyanezt a mozdulataimmal. Rájöttem, hogy akkor tudom a leginkább bántani, ha emlékeztetem arra, hogy mit tett velem. Valamiért ez nagyon bántotta, holott én már túl voltam rajta, de láttam rajta, hogy ő nem így van ezzel. Ahogy leolvadt a nagyképű vigyor az arcáról, már láttam, hogy legalább ezzel sikerült győznöm. Pontosan tudom, hogyha az emberi szem számára láthatatlan is, ő pontosan látja a harapás nyomát a nyakamon. Nem éreztem egészen igazságosnak, hogy ezzel dobálózom, hiszen én is beleegyeztem és bár iszonyatos fájdalommal és sokkal járt, azért mégsem bántam meg annyira, hogy segítettem rajta. Ezt persze eszemben sem volt elárulni neki, bár sejtettem, hogy tudja de mégis bántotta a dolog és ez azért ha csak egy kicsit is, de jól esett. A reakciójára persze nem számítottam, meglepett, mint mindig. Megrémültem az emberfeletti gyorsaságtól, még akkor is, ha kezdtem hozzászokni az ilyesfajta megmozdulásaihoz. Mozdulatlanná dermedtem, főleg akkor, amikor leesett, hogy mire készül. Akkor sem tudtam volna elhúzódni, ha akartam volna, határozottan megijedtem. Hiszen azóta igyekszik elkerülni velem a közelebbi kapcsolatot, most viszont a saját eszközeimmel vág vissza.
  - Ez nem fair.
Alig bírom kipréseli a fogaim között ezt a három szót. Legszívesebb felpofoznám, de tudom, hogy nem érnék el vele semmit, viszont a tekintete, a tekintete szívszaggató volt. Óvatosan a keze után nyúltam és végighúztam az ujjaimat az övéin.
  - Miért érzem úgy, hogy te rosszabbul élted meg, mint én?
Egy lemondó sóhajra még futja, de semmi másra, pedig annyi mindent mondanék még neki.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 1. 15:11 Ugrás a poszthoz



A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.


Emma McNeilly leírása
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 9. 21:49 Ugrás a poszthoz

Wayde


Egy másodperc alatt kitudom billenteni a hűvös nyugalomból, ez azért a győzelem édes ízével töltött el, volt bármennyire is kellemetlen a végkifejlet. Láttam rajta, hogy évődik, láttam rajta mennyire bántom, és egy pillanat leforgása alatt meg is bántam amit tettem.
  - Nyilvánvalóan nem tudod, hol a helyed.
Vágok vissza, de nem sokáig tart a dühöm, mert egy egészen új oldala tárul fel előttem. Zavaromban visszahúzom a nyakamra a hajamat, nem akarom, hogy lássa azt ami számomra láthatatlan, nem akarom, hogy fájjon neki. Csak néhány perc az egész, de én rájövök mindenre, ami eddig kételyeket keltett bennem, már nem tudtam csak egy idegesítő tanerőként nézni rá, sokkal inkább volt vadállat, akit túlságosan elragadtak az érzelmei, most pedig próbálja összekaparni azt, ami a féltett becsületéből megmaradt. Megrázom a fejemet és amint hátrébb lép, keresztbe rakom a lábamat és a kezeimmel megtámaszkodom magam mellett és látványosan félrenézek, úgy, ahogyan ő.
  - Szerintem lehet, csak te sem akarod belátni.
Összepréselem a számat és megfogalmazódik bennem egy kósza gondolat, ami ötletté erősödik, bár bizonyára neki nem fog tetszeni. Nem fogom hagyni, hogy emiatt eméssze magát én már rég túl vagyok rajta és bár félek tőle, mert végtére is az ami, koránt sem olyan kellemetlen a dolog, mint amilyennek ő elképzeli. Rápillantok, a tekintettemmel az övét keresem.
  - Megpróbálhatnád megint.
A hangom...mintha nem is az enyém lenne, mintha egy másik lány mondta volna ki helyettem a szavakat. Elkerekednek a szemeim, de be kell látnom, hogy máshogy nem fogunk túljutni a dolgon, legalábbis ő nem.
  - Úgy értem, máshogy. Nem fogok ellenkezni, tudom mire számítsak és talán ha kíméletesebb lennél...
Rossz ötlet. A bennem élő kislány sikít, hisztizik és sír, nem akarja, hogy megint bántódása essék, mert azóta rémálmok gyötrik. De én is szembe akarok nézni a félelmeimmel, ahogyan neki is szembe kell a sajátjaival. Nem tűröm tovább, hogy a kimondatlan szavak lógjanak kettőnk között a levegőbe, miközben azt tettetjük, hogy ez az egész nem történt meg. Felesleges időpazarlás, tovább akarok lépni. Mindezt persze ő is tudja, hiszen tisztán hallja a felé üvöltő gondolataimat.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 9. 21:50
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 11. 21:40 Ugrás a poszthoz

Wayde


 
- Ezt te sem gondolhatod komolyan.
Elfintorodok, de ennyiben is hagyom a dolgot. Nyilván teljesen elmentek neki otthonról én pedig kezdtem ezt megunni. Nekem nincs szükséges ilyesmire, nem hagyom tovább, hogy hülyének nézzen.
  - Nem őrültem meg. Nagyon is eszemnél vagyok, de te ezt pontosan tudod, mert azóta olvashatsz a gondolataimban, amióta idepofátlankodtál. Nem ártottam neked Asher, mégis olyan vagy velem, mintha egy teáskanállal bajlódnál. Soha semmit nem titkoltam előled, elég volt említened valamit, rögtön megkaptad. Kettőnk közül nem én őrültem, de tudod mit? Elegem van.
Elragadnak az indulataim és ha az érzéseimet nem is tudom neki szavakkal leírni, legalább kap egy kisebb adagot a haragomból, amivel nyilvánvalóan nem fog foglalkozni, de ez csöppet sem érdekel. Én a magam részéről feladtam, elegem volt, meguntam.
  - Teljesen igazad van, ki van zárva.
Fintorogva égnek emelem a tekintetemet, leugrom az asztalról és lesimítom a szoknyámat. Nem kívánom egy másodpercet sem egy légtérbe tartózkodni vele, szedjen magára valakit, aki ugrál neki és nem kérdez vissza, biztos van egy pár ilyen a kastélyban.
  - Már itt sem vagyok...maga volt a mennyország, kösz a nagy semmit.
A gondolataim még mindig szitkozódnak, csak úgy küldik neki az ívet, de én magam hallgatok, szó nélkül pakolom a táskámat. Talán ebből is tanultam valamit, ha elsőre nem leckéztetett meg a sors, akkor most megkaptam a magamét, a bestiákkal nem szabad vesződni, egy ilyen már darabokra törte a szívemet. Amint kész vagyok a pakolással felemelem a táskámat megrázom, hogy minden a helyére kerüljön, majd szó nélkül hátat fordulok neki és elindulok a polcok sűrűjében a kijárat felé.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 12. 01:22
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 12. 01:38 Ugrás a poszthoz

Wayde


Annyira elegem van belőle, hogy válaszolni sincs kedvem. El akarok tűnni a közeléből és minél távolabb lenni. Nem fogom olyasvalakire ráerőltetni a társaságomat, aki nem akar velem lenni, vagy velem akar, de a minimális tiszteletet sem adja meg. Végtére is, én a tanársegédje vagyok, ő lépte át a határokat és bizonyos fokig még hagytam is magamat, köszönhetően az áldott jó lelkemnek. Azt viszont nem fogom hagyni, hogy megalázzon, többet biztosan nem. Eleget tűrtem, többet is mint amennyit bárki más eltűrt volna, ha tudnám miért.
Három lépést nem tudtam tenni, egy és egy felet léptem, számoltam, amikor utánam kapott. Hihetetlen gyors volt és hangtalan. A következő pillanatban már fájdalom hasított a hátamba, ahogyan nekilökött a könyvespolcnak. Ijedtség csillant meg a szememben, mert egy másodperc leforgása alatt a szemem elé tárult a kép, hogyan vadászhat. Egy biztos, kíméletlen, gyors és iszonyatosan csöndes, hogy tud egy ekkora ember ennyire hangtalan lenni? Még levegőt is elfelejtettem venni, így amikor ismét oxigén ért a tüdőmbe, úgy éreztem nem kaptam eleget és kapkodni kezdem utána, legalább addig is összeszedhetem a gondolataimat, mert tudom, hogy addig nem fog elengedni, amíg nem válaszolok neki, sőt, ha kell kicsikarja belőlem. Oldalra pillantók, félve attól, hogy Tilda esetleg még itt van és meghallotta a puffanást amivel összetalálkoztunk a polccal, de sehol semmi. Ekkor aztán egyenesen a szemébe nézek, és a fogaim között szűröm ki a választ.
  - Tudod miért.
Megpróbálok szabadulni, minden erőmet összeszedve, de nem sikerül. Az ujjai bilincsként szorulnak a karomra, a hátam pedig határozottan sajogni kezd, de ez biztosan nem fogja meghatni.
  - És nem akarok félni. Nem akarok félni tőled. Mert amikor rám pillantasz, mindig az jut eszembe, hogy milyen éhség volt a szemedben akkor, hogy eltorzult az arcod, és hogy majdnem megöltél. Nem vagyok az a lány, aki könnyen hagyja magát, sosem voltam.
Ahogy végigmondom, remekül megspékelve egy kis agresszióval, a testem rögtön reagál a hangulatváltozásra, a bizsergés Asher tenyere alatt egyre erősebb lesz, de amikor lehunyom a szememet és összevonom a szemöldökömet, jelezvén a koncentrálást, lassan de biztosan stagnálni kezd.
  - Nem akarok félni tőled Asher...
Ismétlem megint a lényeget, de most egészen máshogy. A sóhajnál is halkabb, de tudom, hogy a remek hallásának köszönhetően nem okoz gondot számára kibogarászni a szavakat jelentését.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 16. 15:49 Ugrás a poszthoz

Wayde



  - Hát ezen én lepődök meg a legjobban. Micsoda tisztesség, nem hallgatsz bele a gondolataimba és mekkora kamu. Valamiért mégis mindent a szádra veszel...
Mérges voltam, de csak azért mert tehetetlen voltam, a testemben lévő feszültség egyre erősebb lett, attól féltem, hogyha eluralkodik rajta a képességem automatikusan nekivág a könyvespolcnak, csak úgy reflexből, én meg nyekkenek egyet az eltört gerincemmel. Tudtam, hogy soha nem bántana, de a természetes reakciók ellene senki nem tehet semmit, legutóbb is valami hasonló történt, csak akkor épp a székre lökött, de az sem volt éppen kellemes.
Próbáltam vele tartani a szemkontaktust, de minduntalan le kellett kapnom róla a tekintetemet, mert még ebben a helyzetben is valahol szórakoztatott az, hogy ennyire föl tudom idegesíteni, s bár a karjaim fájtak a kezei alatt, volt már ennél nagyobb problémám is.
  - Ez egészen más. Akkor elég váratlanul ért..tudtam mi vagy, csak nem akartam vele szembesülni. A félelemtől való félelem volt a legnagyobb problémám és emlékszem, hogy fájt, de a sokk, az sokkal rosszabb volt. De tudod mit? Felejtsd el, te biztos jobban tisztában vagy az érzéseimmel, mint én magam..
Próbálnék szabadulni, mert nem akarok már itt állni a polcnak nyomva, így is szereztem már ma elég kellemetlen lila foltot, nem szeretnék többet, ezekkel sem fogok tudni elszámolni. Viszont hiába akarok menni, mégsem tudok. A vele szemben lévő csak úgy olvassa a fejemre a kérdéseket, amik visszhangzanak a fejemben és nem akarnak csitulni, legszívesebben sikítanék, de akkor lelepleződnék, azt pedig nem akarom, hogy Matildának baja legyen.
  - Nem tudom. De te tudod, csak nem akarod belátni. Addig pedig, amíg ezt el nem ismered, talán hanyagolnunk kellene a közös munkát.
Sziszegem bele az arcába, bár ahogy kimondom, rögtön meg is bánom. De a lényeg, hogy legalább sikerült kilökni az ajkaim közül ezt a pár szót, olyan régen terveztem, mert abban reménykedtem, hogy ezzel majd bántani fogom, de azt hiszem, tévedtem.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 17. 16:25 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde




Miközben készülődtem többször is meggondoltam magamat. Félig voltam kész, mikor leültem az ágyra és úgy döntöttem, hogy nem megyek. Egyrészt nem etikus, másrészről pedig tartottam bizonyos következményektől. Túllőttem a célon az ajándékkal. Szemtől szemben persze nem akartam neki odaadni, mert látni sem akartam, de amikor megláttam rögtön ő jutott róla az eszembe, más kérdés volt, hogy mennyire lőttem vele túl a célon. Nagy levegőt vettem és ismét nekiálltam a készülődésnek. Nem siettem el a dolgot, hiszen hetven éves múlt, az évek során gyakorolt elég türelmet, hát várjon.
Tudtam, hogy meg kell jelennie ezen a bálon, még akkor is, ha nem akar. Kötelessége, új tanárként, ráadásul sokan kíváncsiak rá, ideje lesz eloszlatni a kételyeket. Egyedül nem tudta volna rávenni magát, így kötelességemnek éreztem elkísérni őt, még akkor is, ha utáltam. Valószínűleg én voltam az egyetlen, akivel hajlandó volt ezt megtenni, szándékosan úgy állítottam be a dolgot, mintha nem lenne más választásom, így sokkal könnyebb volt. Mikor elkészültem, belenéztem a tükörbe és lesimítottam a szoknyámat. Nem vittem túlzásba a dolgot, fekete, egyenes vágású ruhát választottam, amit korábban nem volt merszem magamra venni, de mellette megengedhettem magamnak a dolgot, hozzá egy vörös szandált választottam, ezzel törve meg a sötétséget, a hajam egyenesen omlott a hátamra, csak fülbevalót viseltem, nyakláncot nem, ennek is megvolt az oka. Miután végeztem a vizittel, hátat fordítottam tükörnek, felkaptam a táskámat és elindultam fölfelé a Nagyteremhez. Fölfogtam a szoknyámat, nehogy véletlen rátapossak, majd mikor fölértem, megálltam egy pillanatra a lépcsőn, mert rögtön kiszúrtam, ott lapult a gyáva az ajtó mögött, nyilván különösebben nem vonzotta a tekinteteket, csak az enyémet. Már távolról láttam, hogy a tőlem kapott nyakkendőt vette fel. Ijedten nyeltem egyet, majd meglibbentettem a hajamat és elindultam felé. Néhány lépéssel megálltam előtte és a tekintetemmel az embereket figyeltem, szándékosan nem néztem rá.
- Hello.
Lassan fordítottam felé a tekintetemet, levegőt venni is elfelejtettem, figyelmeztetnem kellett magamat arra, hogy szükségem van az oxigénre. Bólintottam, de nem bírtam megszólalni helyette közelebb léptem hozzá és belenyomtam a gyomorszájába a táskámat, jó erősen, hogy odakapjon, ezzel téve szabaddá a kezemet. Majd odanyúltam a nyakkendőhöz és megigazítottam, végül ugyan olyan kedvesen rántottam ki a kezei közül a táskámat, amit valószínűleg csak azért hoztam, hogy szadizhassam vele.

Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 17. 16:28
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 20. 09:45 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde


Gondolnom kellett volna rá, hogy nem fogja szó nélkül hagyni, hogy nem ugrottam időre akár egy kiskutya, de ez egy csöppet sem idegesít. Férfiből van, kénytelen várni, amúgy is tud ő türelmes lenni, legalábbis egy ideig. Kissé kényelmetlenül érzem magamat, nem tudom, hogyan is kellene, hogy viszonyuljak hozzá, azt viszont egész biztosan tudom, hogy ez borzalmasan rossz ötlet volt, ugyanakkor mindenképpen beleegyeztem volna és mivel ezzel a kettősséggel nem tudok mit kezdeni, inkább félretolom, ma egészen más dolgokkal kellene foglalkoznom, nem a kefét rágni miatta.
  - Közel a nyolcvanhoz, szerintem tudsz várni.
Igyekszem komolynak tűnni, hiszen a pontos korát nem tudom, inkább csak megsaccolni tudtam azokból a könyvekből, amik a polcán fekszenek. Ha volt időm, sokszor lapozgattam őket, megnéztem mikor adtál ki őket, átnyálaztam a lapszéli jegyzeteket. Hálás volta neki, mert úgy éreztem tudta, hogy mit keresek, mégsem szólt semmit. Igazság szerint remek munkakapcsolat alakult volna ki közöttünk, ha nem jártatom a számat, de az nem én lettem volna. Főleg, hogy már az elejétől kezdve olyanok voltunk, mint a tűz meg a víz. Felpillantva rá, éppen sikerül elkapnom azt a bizonyos pillantást. Legalább a ruha tetszik neki, már ez is félsiker. Elmosolyodom, és felnézek rá.
  - Túl öreg vagy hozzám.
Nem akarok nevetni, de nagyon kevésen múlik. Inkább elhúzódom tőle, tisztes távolba, de amint a karját nyújtja rögtön belekarolok és hagyom, hogy bevezessen. A látvány ami a szemem elé tárul, bár többnyire szeretem az ilyen eseményeket, kicsit giccsesnek hat. Táncoló diákok, hatalmas zsivaj, a zene, és mindenhol színek. Mindig is jobban szeretem a halvány harmóniát, az éles kontrasztok bántják a szememet, ráadásul van, aki olyan ruhakölteményeb pompázik, hogy mellette slamposnak érzem magamat. Önkéntelenül is megszorítom Asher karját, mintha tőle várnám a biztonságot, nekem sok ez egyszerre. AZ arcomon megjelenik egy halvány fintor, miközben azon agyalok, hogy mikor élveztem utoljára a karácsonyi bált, hiszen majdnem minden évben itt voltam, kivéve talán a tavalyit, ugyanis akkor nem volt kivel jönnöm, így inkább meg sem próbáltam. Most legalább van társaságom, bár ő nem fog a lelkesedésért aranycsillagot kapni, de tudom, hogy sokkal érdekesebb mint bárki más.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 20. 09:47
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 18:18 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde



  - Na jó, ez most fájt. Határozottan fájt.
Nem bírom megállni, hogy ne vigyorogjak. Úgy érzem, kezd egy kicsit feloldódni a gombóc a gyomromba, nem lesz annyira rémes mint amilyennek elképzeltem. Végtére is, Vele vagyok, a legjobb kezek között és ezt ő is tudja. Nem eshet semmi bajom, hiszen az egyetlen, aki veszélyt jelent rám az ő maga. Most viszont kivételesen úriemberként viselkedik, nem pedig türelmes vadállatként és igazán kitett magáért. Amint beérünk a tömegben rögtön keresni kezdek a tekintettemmel valakit. Újra és újra végigjáratom az arcok sokaságán a pillantásomat, majd lemondóan felsóhajtok. Ez nem jött be, nem most és nem itt. Tudom, ez nem az ő világa, inkább visszavonul a szobájába, de azért mégiscsak rosszul érintett, hogy még csak el sem hívott. Aztán eszembe jut a megállapodásunk, én diák vagyok ő pedig tanár és innentől nincs miről beszélni. Most mégis egy tanár oldalán léptem be a terembe a bálozók közé, akinek láthatólag semmi problémája nincs azzal, hogy én az iskola diákja vagyok. Hagyom, hogy átvezessen a táncolók tömegén. Láthatólag senkivel nem akar társalogni, azért vezet rögtön a parkettre. Ez egyrészt imponáló, másrészt viszont nem meglepő. Ezek szerint csak az én társaságomban hajlandó lenni, viszont arra nem hajlandó, hogy jó benyomást tegyen másokra.
   - Egyelőre nem jut eszembe semmi elmés beszólás, úgyhogy nincs kifogásom ellene.
Persze ha jobban belegondolunk ez egyáltalán nem az ő stílusa. Sóhajtva fordulok felé, a kezem felszalad a vállára, hagyom, hogy közel húzzon magához és engedem, hogy vezessen. Próbálom győzködni magamat arról, hogy ezt saját elhatározásból teszem és nem azért, mert nincs más választásom.
  - Meg sem kellene lepődnöm azon, hogy jól táncolsz, igaz?
Nem bírom csak úgy csöndben állni a tekintetét, egyszerűen nem megy. Olyan, mintha fojtogatnának. Felsóhajtok és inkább az államat a vállára téve folytatom a látszólag üres fecsegést.
  - Nem bírom, ha így nézel.
Pontosan tudja, mire gondolok. Valami ilyesmire gondoltam akkor is, amikor a bejárat előtt rám pillantott és ezt ő is pontosan tudja.

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 22:27 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde


- Tudod, hogy igen.
Megrázom a fejemet, inkább nem is foglalkozom vele. Nem szeretném elrontani azt a picike hangulatomat a dologhoz azzal, hogy felesleges felhozom a témát. Kaptam már Ashertől épp elég gúnyos és önelégült pillantást ahhoz, hogy nem forszírozzam a témát. Ha megakar valamit tudni, majd kiolvassa a gondolataim közül, de nem fogok neki örömet szerezni azzal, hogy hangosan ki is mondom őket. Pedig szívesen tenném meg, mert valahol azért mégiscsak bánt. De amikor közel húz magához, egy pillanat alatt feledteti velem. Ugyanakkor nekem nem volt elég az egyszerű mozdulat, nem akartam ránézni, nem bírtam elviselni a pillantását. Hiába beszél hozzám, hiába kérdez, hiába akar a szemembe nézni. Szándékosan nem húzódom el, nem akarom, hogy lássa az arcomat, sokkal rosszabb lenne. Jobb ez így, közelebb érzem magamhoz és nem kell ránéznem csak nyertem vele, mert a pillantásom sokszor elárul. Nem kell odafigyelnem a lépteimre, tökéletes irányítás alatt vagyok, de emiatt a gondolataim szabadon szárnyalnak és nem feltétlenül a jó irányba.
  - Meg sem lepődöm.
Elképzelem őt, néhány évtizeddel korábban, biztosan taposták érte egymást a csajok, most mégis velem van, egy másik évtizedben, na ezt kapjátok ki. Elégedetten elvigyorodom, talán még halkan fel is nevetek a gondolatra, egy pillanatra megállok és reflexszerűen húzódom el, hogy a szemeibe nézhessek. Felvonom az egyik szemöldökömet, de ezúttal nem hagyom annyiban a válaszadás lehetőségét, pedig tudom, hogy ő is tudja.
  - Úgy nézel rám, mint aki fel akar falni, zavarba hoz.
Égnek emelt tekintettel csóválom a fejemet, majd lassan, óvatosan visszahúzódom hozzá. A szemébe kellett mondanom, legalább most először, ha már karácsony van,  elégtételt kap karácsonyra a nyakkendője mellé, ez igazán több, mint amire vágyott.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 23. 22:27
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 23:06 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde


- Csodálatos igaz? Persze, csak akadnak vele problémák, de semmi olyasmi, amivel ne tudnék megbirkózni, ettől függetlenül azért még szétnézhetek.
Tényleg rosszul esik, de nem hozom szóba, mert érzem, hogy ez mennyire feldühíti és ettől csak még inkább megijedek. Nem értem, mit van annyira oda ettől az egésztől, vagyis, valahol sejtem, de nem akarom tudomásul venni. Inkább hagyom, hogy tovább vezessen és kiürítem a gondolataimat arra az esetre ha véletlenül belehallgatna. Képes egy mondattal bűntudatot ébreszteni benne úgy, hogy a tulajdon gondolataimat szégyellem, ez nem túl szép.
  - Sokszor meglepsz, akár elhiszed akár nem.
Könnyedén megvonom a vállamat de éppen csak annyira, hogy érezze. A beszélgetünk keltette hatás nem ül ki az arcomra, azt nem engedem. Remélni tudom csak, hogy ezt rajtunk kívül senki más nem hallja. Így hát az arcom közömbös marad továbbra is, felesleges lenne kimutatni mi játszódik le bennem, mert tudom, hogy ő érzi. Talán képzelődök vagy tényleg erősebb lett a szorítása? Még a lélegzetemet is visszafojtom, amikor a fülemhez hajol, néhány másodpercig még lépni is elfelejtek, majd mikor tudatosul bennem mit mondott, elhúzódom, hogy a szemébe nézhessek. A szemöldököm a magasba emelkedik, az ajkamon fura mosoly játszik.
  - Szóval potenciális vacsorajelölt lettem, ismét. Szerintem megtanítottak arra, hogy nem szabad ilyen mondani egy hölgynek, kissé túl vulgáris.
A mosolyom kiszélesedik, de rájövök, hogy ez semmi olyasmi, amivel ne tudnék megbirkózni. Elegem volt abból, hogy bántottuk egymást, ott szúrtunk a másikba, ahol csak lehetett. Ennyi elvesztegetett idő után igazán megérdemlünk egy ilyen estét.
  - Szóval szeretsz....zavarba hozni? Örülök, hogy örömet szerezhetek...
Szándákosan hagytam lógni a levegőben a szavakat. Tudja, hogy mit jelentenek, ennyi idő után bizonyára van tapasztalata abban, hogy olvasson a sorok között. A vállán lévő kezem lecsúszik a mellkasára, végigsimítok a nyakkendőjén és felvigyorgok rá.
  - Remek választás volt részemről, nagyon jól áll.
Hát kell ennél több?
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 23:53 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde


  - Felejtsd el.
Fáradtan felsóhajtok. Bármennyire is szeretné, ebbe a vitába én biztos nem fogok részt venni, legalábbis most biztosan nem. Van épp elég bajom e nélkül is, nem szeretném ha az este hátralévő részében arról vitatkoznánk, hogy kinek van több negatív tulajdonsága. Előkerülne a kotnyelesség, a gőg és társai, ehhez pedig most nincs hangulatom. Azért viszont hálás vagyok neki, hogy megpróbál kirángatni a pillanatnyi a kedvtelenségből, nem is akárhogy.
  - Például a csöndes törődés, az meglepett. És az is, hogyha tudat alatt is, de megpróbálod kompenzálni azt, hogy aki fontos nekem arra se vette a fáradtságot, hogy elhívjon a bálba azzal, hogy nyíltan flörtölsz velem.
Tényleg igazat mondtam, láthatta a tekintetemből is. Gyakran meglepett, hogyha fáztam nála és megemlítettem, másnap előkerült egy pokróc, ami a könyvespolc előtt árválkodó fotelre volt terítve, amiben ülni szoktam. Tudtam, hogyha szóvá tenném neki letagadná pont ezért nem is tettem. Apró dolgok voltak, ettől még kegyetlen volt, veszélyes és vérszomjas, de valahol mégiscsak ember sőt mi több, férfi. Persze mindig emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ő egy másik kor szülötte, nyilván erre van tanítva.
  - Hát persze, hogy nem Mr. Wayde, inkább azzal, hogy kiválogatom magának a könyveit és kikészítem a javítandó dolgozatokat.
Határozottan kezdtünk elmenni a barátság mellet s bár ez meglepő módon igazán imponált, azért mégiscsak zavarba hozott de biztos vagyok benne, hogy ez volt a célja. A következő megjegyzésre amit a fülembe kapok, félrenyelek. Köhécselni kezdek és pislogok, mint egy nyúl a kígyó szorításában.
  - Nem hiszem, hogy ezt a vámpírológia tanárommal szeretném megvitatni.
Megint szorosabb, megint közelebb. Kénytelen vagyok átkarolni a vállát, mert kettőnk közé nemhogy a kezem, de még a kisujjam se férne be. Ha zavarba akart hozni, akkor nagyon jól csinálta.
  - Jól sejtem, hogy csapdában vagyok?
Ideje lesz belenyugodnom, nem tudom miért, de még mindig megvagyok rémülve egy kicsit, hiába vagyunk megannyi ember társaságában senki még csak ránk sem hederít.


Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 24. 00:57 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde


  - Tudom és ezzel a tolakodó, mégis titokzatos stílussal egészen zavarba tudsz hozni.
Fogalmam sincs, miért vallom be neki. Talán azért, mert látom, hogy elkomorul. Ezek szerint mégsem sikerült egészen visszafogni a gondolataimat, pedig annyira próbálkoztam. Megadóan felsóhajtok, de úgy döntök nem szólok semmit, nem kezdek magyarázkodni mert azzal csak feldühíteném, annak pedig borzalmas következményei lennének. Inkább türelmesen várok, amíg lerendezi a csatát a gondolataimmal és a benne lévő démonokkal és visszatér hozzám. Van időm, bár kezdem azt érezni, hogy a bál lassan számunkra véget ér.
  - Arra gondolsz, hogy visszajöttem hozzád? Hogy itt vagyok, ahelyett, hogy máshol lennék? Hogy a napom nagy részét nálad töltöm? Hogy ha kell éjszakába nyúlóan próbállak lebeszélni arról, hogy megvacsorázz valakit? Tudom miről beszélsz, de kimondva ezek sokkal borzalmasabban hangzanak, mint a szemedben.
Épp csak kiszűröm a fogaim között a megjegyzést. Nem akartam, inkább sértegetett volna. Ezzel lényegében elárulta mennyit is jelentek neki és arra vett rá, hogy beismerjem magamnak azt, hogy nekem is sokat jelent ő. Micsoda álszent, mocskos trükk. Tényleg csapdában vagyok, a szó minden értelmében.
  - Hivatalosan? Igen. A többi nem tartozik senkire.
Felvonom a szemöldökömet. Hiába a zene és a suttogás, a falnak is füle van, azt ebben a kastélyban megtanultam. Nincs szükség arra, hogy az emberek felesleges kezdjenek pletykálni, olyan dolgokról amit valósnak vélnek csupán egy félreértett megjegyzés miatt. Nem szeretném ha a szájukra vennének, akár tetszik a kijelentés Ashernek, akár nem.
  - Szóval, ha mondjuk elkezdek szaladni, akkor sincs semmi esélyem?
Elviccelem, pedig a kérdés halálosan komoly. Eljátszom a gondolattal, hogy kitépem magamat a kezei közül és elkezdek rohanni az ajtó felé, de utolérne, olyan gyorsan, mint a pillanat és még csak észre sem venné senki. Rápillantok, elmosolyodom és a kezeimmel eltakarom a szemét.
  - Nem akarom látni. A legjobb lesz, ha a bál ezen a ponton számunkra véget ér. Túl sok a szemtanú.
Tudom hová fajulna a dolog, ha hagynám és nem akarom, kizárt dolog, túl sok a kíváncsi szempár. Ezen a ponton nem tudok többet tenni, mint megvárom, amíg elenged és csak remélni tudom, hogy a saját lábaimon hagyhatom el a báltermet.

Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 24. 00:57
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. január 14. 21:40 Ugrás a poszthoz

Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.
Utoljára módosította:Daróczy Elizabet, 2021. augusztus 13. 15:12
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Véged van öcskös!
Írta: 2014. augusztus 19. 21:18
Ugrás a poszthoz

Villámhárító

Talán még soha az életemben nem voltam ennyire pipa, soha! Nem voltam kifejezetten agresszív fajta, sőt, aki ismert tudta, hogy egyáltalán nem voltam a fizikai bántalmazás híve, de most...a mai napon valakit tuti kifogok nyírni, és ez a valaki a Saint-Venant gyerek lesz. Nem tudja még, hogy kivel húzott ujjat, annyi szent. Amint megtudtam, hogy mit csinált Lucával, elővettem egy szakadt pergamentekercset, ráfirkantottam, a találkozás helyét és időpontját, a miheztartás végett odakurtítottam a nevemet és elküldtem. Épp csak annyi időm volt, hogy átöltözzek és már indultam is az erőnlét terme felé. Tökéletes találkozóhely volt, ilyenkor nem fog minket ott zavarni senki, nyugodtan elcseveghetünk és még milyen kellemes csevegés lesz! Válogatott kínzások hosszú sora jelenik meg lelki szemeim előtt, nem kell túl sokat gondolkodnom rajtuk az utálat csak úgy söpri elő a sötét gondolatokat.
Éppen csak, hogy nem szántottam a kastély folyosóinak padlóját, minden vacsorázni induló diák kitért az utamból, ugyanis az eszelős fény ami a szememben csillogott nem kecsegtetett semmi jóval. Nem voltam egy magas lány, sőt, ami azt illeti inkább az alacsonyak közé soroltam magam, erős sem voltam, inkább amolyan vékony, kellemes idomokkal voltam megáldva, de a felszín alatt...veszélyesebb voltam, mint a kastély legtöbb lakója, főleg akkor, ha az érzelmeim elsodortak. Mihaelnek pedig nagyon nincs szerencséje, ugyanis a halál-listámon most ő az első. Érzem, ahogy a feszültség felgyülemlik a testemben, zúg tőle a fülem és zsibbadnak az ujjaim. Nagyon rég volt az, amikor olyasvalakin használtam a képességemet, aki érezte is annak az eredményét, de élénken él bennem a kép, amikor Benji az orrom előtt esett össze, pusztán azért, mert hozzáértem. Pontosan ugyanezt kívántam most Luca megrontójának is, csak ezerszer, egymásután. Mikor megérkezek az Erőnlét termének az ajtaja elé, nem tétovázok, abban a pillanatban kivágom, majd be is csapom magam mögött, néhány gyors lépéssel a Rellonos mögött termek még épp elkapva, ahogyan sértegetni próbál, majd egy gyors mozdulattal a két ujjamat a nyakára helyezem, jókora elektromos löketet adva a testének.
- Csak nem engem keresel?
Az eszelős tekintethez eszelős mosoly jár kedves Mihael. Itt vagyok, és úgy érzem, hogy kissé elbíztad magadat.

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
A következő szívhez szóló lesz
Írta: 2014. augusztus 23. 21:55
Ugrás a poszthoz

Villámhárító
hangulat


Nem volt kedvem csevegni, nem azért jöttem ide. Sokkal inkább azért, hogy legyen bárki is ez a gyerek, akkor is megkapja a magáét, amiért egy ujjal is hozzáért Lucához. Velünk nem lehet csak úgy szórakozni, csak ő erről még nem tud. Hogyan is tudna? Ahhoz képest, hogy nagy a család, legalább annyira el van rejtve a kíváncsi szemek elől, és nem véletlenül. Nem szoktam idegen pasikhoz csak úgy hozzáérni, sőt, ami azt illeti senkihez nem szoktam hozzáérni, ennek az okát hamarosan Michael barátunk is megtapasztalja, de a méreg ami átjárt egészen elbódította az agyamat, így amikor megpillantottam a teremben álló srácot, egy percig sem gondoltam.
Rövidebb, mint egy pillanat mégis fájdalmasabb lehet, mint bármilyen átok, amit az iskola falai között tanítanak, hosszan tartó szenvedést okoz, nem beszélve a következményeiről, nekem pedig meg sem kottyan, még csak nem is érzem. Eleget szenvedtem ezért a képességért és nap mint nap küzdök vele. Részben ezért a távolságtartásom az emberek irányába, senkit nem akarok ok nélkül bántani, kivéve most, amikor egy olyan ember szenvedését kívánom, akit még csak nem is ismerem. Most először nézem végig élvezettel, ahogy valakit földre taszít a képességem. Általában undorodom magamtól, hiszen majdnem így végeztem a tulajdon öcsémmel, de Michael iránt nem érzek semmi mást, csak gyűlöletet, ez a gyűlölet pedig jelen pillanatban igen szemléletes. Néhány lépést hátrálok, hogy legyen helye látványosan szenvedni. Látom, ahogy az elektromosság átjárja minden porcikáját, érzem, ahogy eltompítja az egész lényét. Pontosan tudom, milyen érzés, amikor az ember minden porcikáját átjárja a nyers erő. Tompul a hallás, a látás és még levegőt venni is elfelejt az ember. Türelmes mosollyal az arcomon teszem csípőre a kezemet és várom a folytatást, annyira azért nem vagyok gerinctelen, hogy belerúgjak még egyet a földön fekvőbe, ráadásul semmi értelme nem lenne, sokkal élvezetesebb lesz, ha megpróbálja összeszedni magát. Igazi Rellonos jellem, ez már az első szavából kiderült, így várható volt, hogy nem adja fel egykönnyen, ahogy elnézem az arcát, az is rögtön feltűnik, hogy nem csúnya gyerek, igazi ami igaz, a Czettnereknek mindig is volt ízlése. A sötét haj és az elszánt tekintet ismerős, hiszen ha jobban belegondolok, az összes lány hasonló ízléssel operál, még kedvelni is tudnám, ha éppen nem utálnám. Ez a nap ne a te napod, kedves Michael és ezzel a stílussal csak rontasz az amúgy is kilátástalan helyzeteden. Unott képpel figyelem, ahogy előránt egy kést, az égnek emelem a tekintetemet, amolyan "te sose tanulsz" kifejezéssel, majd közelebb lépek hozzá és megmarkolom a kést. Érzem, ahogy a penge csinos kis heget vág a tenyerembe, de mivel hozzá vagyok szoktatva a fájdalomhoz, nem különösebben zavar és gyanítom ezzel csak még jobban megijesztem. Teátrális lennék? Bizonyára, de velem akkor sem szórakozhat.
- Ugye tudod, hogy az ezüst vezeti az áramot, te kis görény?
Előveszem a legédesebb mosolyomat, miközben oldalra billentem a fejemet. Ezzel egyetemben pedig megérkezik Misi testébe a következő löket, ezúttal a kezén keresztül.
- Csak hogy tudd, nem vagyok az a típus, aki megijed a magadfajta helyi vagány csávóktól. Játszhatjuk ezt egész este.
Felvonom az egyik szemöldökömet, miközben lazán összefűzöm a kezeimet a mellemen, kíváncsian várva, mi lesz a következő reménytelen próbálkozás.


 
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2014. augusztus 23. 22:00
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 20. 19:18 Ugrás a poszthoz

Asher
ruha



A napját sem tudom, mikor viselkedtünk utoljára normális párként és mentünk el valamerre. Asher nem igazán volt az a típus, akivel csak úgy ki lehet mozdulni, én pont ezért nem is erőltettem. Nekem tökéletes volt, elbújva, ott ahol nem láthat senki. Az utóbbi időben azonban egyre érett bennem az elhatározás, hogy elmondjam neki, mire készülök, egyúttal nem titkolt szándékom volt próbára is tenni. Az idő halad és én vele ellentétben öregszem, változom, hiába próbáltuk ezt figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor, ma egyáltalán nem volt kedvem veszekedni, csupán megakartam vele beszélni valamit, ami valószínűleg mindkettőnk életére hatással lesz.
- Köszönöm.
A legszebb mosolyommal ajándékoztam meg, mikor előre engedett, pláne mikor még a széket is kihúzta nekem. Imádtam, hogy olyan múlt századi, nem őskövület, nem több száz éves, pusztán abból a korból maradt meg nekem, ahová mindig is vágytam. Láss csodát, a természet mindig talál valamiféle egyensúlyt. Nem odaszülettem, de kaptam valakit, aki első kézből tud róla beszélni. Kicsit izgultam, amikor leültem, megigazgattam a szoknyámat és az ujjaimmal idegesen doboltam az asztalon. Nem szerettem átvágni, de tudni akartam, hogy jól döntök-e.
- Egy teát kérek.
Mindegy volt milyet, ha már egyszer teázóba jöttünk, akkor lepjenek meg. A figyelmemet nem kerülte el, hogy Ő viszont rögtön rárepült a whiskyre.
- Utálom az ízét, és a szagát is.
Egyetlen egyszer ittam meg a kesernyés, aranyló folyadékot, mindketten élénken emlékszünk arra az estére. Akkor dőlt el mindent. Talán most is azt kellene innom, hogy tudjuk, megint egy mérföldkő előtt állunk.
- Beszélni akartam veled. Tudod, hogy idén végezni fogok a mestertanonc képzésen...
Lógva hagytam a mondat végét, türelmesen figyeltem a reakcióját, vártam, hogy neki essen le először, közben igyekeztem nagyon szomorú arcot vágni.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 20. 19:49 Ugrás a poszthoz

Asher
ruha


- A hatása..
Elfintorodtam. Én nem érzek tőle mást, csak hányingert és szédülést. Már ha egyszer letudom nyelni. Utáltam az alkoholt, soha nem ittam egy pohárnál többet. Talán ennek a képességem volt az oka, hiszen ha ittam, nem tudtam kontrollálni, de már eleve az íze miatt sem érzek késztetést arra, hogy fogyasszam. Ashernek persze egészen más volt, ő annyit ivott abból a förtelemből, hogy egy hétköznapi ember biztos, hogy fejre állt volna tőle. Ezzel csillapította a szomjúságát, ezt eddig is tudtam, de nem akartam, hogy ez a téma kerüljön most terítékre. Egy normális páros voltunk, vagy legalábbis szerettem volna, ha most az egyszer azok leszünk.
- Eddig nem érdekelt, hogy ki köt belénk is ki nem. Most nem erről van szó.
Megráztam a fejemet és hátradőlve mélyet sóhajtottam. Soha nem érdekel különösebben a minket ért kritika, tudtam, hogy sokan gondolták úgy a faluban, hogy ez rossz dolog, tanár és diák nem lehet egy pár, mert helytelen. De ha megtiltották volna, se változott volna semmi, akkor is vele maradtam volna. Az egyetlen ami megtudta volna változtatni az ebbéli meggyőződésemet, az a családom volt. De ők sem szóltak semmi rosszat, a szüleim és a testvéreim is viszonylag hamar feldolgozták a dolgot. Az volt nekik a legfontosabb, hogy boldog legyek. Ha pedig én a boldogságot olyan ember mellett találom meg, aki legalább 60 évvel idősebb nálam, a tanárom és még félvámpír is, ám legyen. Mindig furcsák voltunk, mindannyian, az összes Czettner, ez is csak egy újabb jele volt.
- Nyilvánvalóan nem lehetek többé...a tanársegéded. El tudod ezt fogadni?
A hangomból úgy tűnt, mintha valami sokkal komolyabb lappangna a "tanársegéd" szó mögött, mint valójában. Tudtam, hogy ezzel mélységesen megfogom bántani és haragudni fog. De tudnom kellett, hogy jól döntök, mindig tudtam, hogy szeret és éreztem is, de szorult helyzetben mutatkozott meg az ember, vagy jelen esetben valami olyasmi, igazi valója.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 20. 20:28 Ugrás a poszthoz

Asher
ruha


- Rád nem úgy, mint rám.
Sosem értettem azokat az embereket, akik csak úgy elkezdenek vedelni, mert élvezik, hogy hangosak és bátrak lesznek tőle, hogy utána meggondolatlan dolgokat tegyenek, pusztán azért, mert másnap a "bocsánat részeg voltam" kifogás tökéletesen működik. Nem éltem vele és ezután sem fogok. Igaz, akadtak alkalmak, de csak ritkán és okkal.
- Ez egy kissé...
Legszívesebben most rögtön megmondta volna neki igazat. Elmondtam volna, hogy mennyire szeretem és, hogy soha nem fogom elhagyni, még akkor sem, ha ő kéri. De tudtam, hogy ebből a szempontból nem vagyunk egyformák. Számomra sokkal inkább imponált, mikor nem tartotta tiszteletben az érzéseimet. Igen, tudom, fordítva működöm, mint a legtöbb ember, de ez az igazság. Neki nem féltem bevallani, illetve nem kellett ragoznom, mert ő pontosan tudta. Mindketten hamar megtaláltuk a szerepünket ebben a kapcsolatban, a szerepet, amibe beleillettünk. Nem kellett erőlködni, nem ment nyögvenyelősen, olyan volt, mint amilyennek lennie kellett, tökéletes. Lehet, hogy sok nő ettől elnyomva érezné magát, de nem én egyáltalán nem voltam ilyen. Csak az volt a fontos, hogy ő boldog legyen. De vajon tényleg az volt?
- Ha azt mondanám, hogy szeretném egyedül megpróbálni, elengednél?
Most már kénytelen voltam a szemébe nézni. Minden idegszálam tiltakozott az ellen, hogy hazudjak neki, de muszáj volt. Tudni akartam, hogy reagál, hiszen mostantól tényleg minden más lesz, csak épp nem úgy, ahogy most ő gondolja. Utáltam átverni, sosem tettem, mert féltem a reakciótól, most is tartok tőle, de eddig még nem hazudtam neki és nem is fogok.


Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 20. 22:16 Ugrás a poszthoz

Asher
ruha


Türelmetlenül várom a választ, bár kicsit félek is a reakciótól. Hiába ismertem Ashert viszonylag jól, attól még gyakran tudott meglepetéseket okozni. A fejemben pedig egymást követték a rémesebbnél-rémesebb gondolatok. Mi lesz, ha elenged? Mi lesz ha felidegesíti magát és egyszerűen itt hagy? Az a néhány perc, amíg csöndben figyelte a tekintetemet annyira idegtépő volt, hogy legszívesebben felsikítottam volna. Figyeltem, ahogy kiissza a maradék whiskyt a poharából, közben megérkezik a pincér a teámmal, a beállt csendben rendelek még egy pohár whiskyt Ashernek. Végül, mikor már lemondtam arról, hogy valaha is választ kapok a feltett kérdésre, megszólalt. Az pedig, amit mondott, mindennél boldogabbá tett, majdnem felsikoltottam a boldogságtól. Elfojtottam egy apró mosolyt, előredőltem és felvontam a szemöldökömet.
- Akkor sem engednél el, hogy könyörögnék?
Akaratlanul is kinyújtottam az asztalon a kezemet felé, de mikor megérkezett a pincér a második pohár itallal, inkább visszahúztam és beízesítve a teámat itta belőle egy kortyot, csak addig tereltem el a figyelmemet a beállt feszültségről, amíg vendégünk volt, mikor a pincér hátat fordított és elment azonnal visszatért a kettőnk közt feszültség. Szinte lehetetlen volt, hogy csak én érzem, neki is éreznie kellett. Lehet, hogy ez talán másokat megrémítene, vagy furcsállná, de nekem sokkal inkább imponált. Jó volt, hogy nem csak ő van rám ilyen hatással, hanem én is rá. Mindig is féltem attól, hogy egyszer csak úgy dönt, hogy nekem normálisan kell élnem, és váratlanul itt hagy, biztos, hogy addig mennék utána, amíg meg nem találom, akkor is, ha életem hátralévő részét ezzel kellene töltenem, egy csöppet sem érdekelt.
- Hogy akadályoznád meg?
Igyekszem még mindig komoly arcot vágni. Beletúrok a hajamba, ezzel próbálom leplezni a hirtelen támadt zavaromat, de biztos vagyok benne, hogy hallja a felgyorsult szívdobogásomat és látja a kezem remegését.

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 21. 11:51 Ugrás a poszthoz

Asher
ruha


Tényleg működött. Magam sem hittem el az elején, hogy másunk is lehet, azon kívül, hogy betegesen vonzódunk egymáshoz. Az elején nem hittem benne, illetve magunkba, nem gondoltam volna, hogy évek távlatából gondolhatunk vissza az első lépéseinkre. Feladtam érte körülbelül mindent, beáldoztam neki minden szabad akaratomat, aztán rájöttem, hogy mellette sokkal inkább önmagam tudok lenni, mint bárki más mellett. Kívülről sokkal furcsábban hatott az egész, mint én belülről annak éreztem. Tudtam, hogy szereti, ha megmondhatja mit csináljak, ugyanakkor élvezte, ha ellenkezem egy kicsit. Megtalálni a kettő tökéletes elegyét, talán ez volt a kulcs. Idővel megtanultam, mit szabad és mit nem, ő ugyanezt tette, mindketten tanultunk. Nem volt könnyű, de határozottan megérte.
- Szóval nem..
Bólogatok párat, mintha bármit is fel kellene dolgoznom a válaszon. Igazából egyszerűen csak majd kiugrok a saját bőrömből a boldogságtól. Legszívesebben táncra perdülnék mindenki előtt, de az kicsit kellemetlen lenne, szóval ezt inkább megtartom későbbre. A mosoly az arcomon most mér félreérhetetlen, gondolhattam volna, hogy nem fogom tudni sokáig húzni ez a dolgot.
- Igazából komolyan, mert érdekel.
Félig az ajkamba harapva pillantok körbe, de szerencsére senki nem ül a közelünkben, mégis akaratlanul is csöndesebbre veszem a hangomat. Majd míg várok a válaszra, előveszek egy pergament a táskámból, széthajtogatom és felé nyújtom.
- Kíváncsi voltam, hogy ezek után mennyire gondolod komolyan.
Nagy áldozat volt részemről, és ezt ő is tudta. Igazából soha nem vágytam erre, különösebben nem vonzott a pálya sem, csak maradni akartam, mellette.
- Tudja tanár úr, furcsa lesz nem a tanítványának lenni.
Soha nem szólítottam így, már az elején sem. Hiszen amikor megismertem elfelejtette velem közölni, hogy ezért van a kastélyban, utána pedig nem volt fontos.Ráadásul nem szerettem a Vámpírológiát, vagy legalábbis a hivatalos órákat nem.

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. szeptember 21. 22:00 Ugrás a poszthoz

Asher
ruha


- Ismerem az érzéseidet irántam.
Vágok vissza szinte azonnal. Talán nem kellene ennyire szemtelennek lennem, de valamiért kicsúszott a számon. Miért is? Talán mert így van. Soha nem beszéltünk arról, mi fog történni öt vagy tíz év múlva, hol fogunk tartani, még arról se, hogy a jövőhéten mit fogunk csinálni. Velünk a dolgok csak úgy megtörténtek, így, egyszerűen. Ráadásul sokszor pont épp azon veszekedtünk, mert nem értünk egyet a jövőnket illetően, mármint, a közös jövőnket illetően, természetesen. Mert bevallom őszintén én nélküle semmiféle jövőt nem terveztem, bár ezt ő is pontosan tudta. Csöndben, mosollyal az arcomon vártam, hogy végigolvassa azt a néhány kósza sort és végre leessen neki a dolog. Szerettem volna neki azonnal elmondani, de egészen eddig nem voltam biztos abban, hogy én ezt akarom csinálni. De aztán rájöttem, hogy kezdetnek nem rossz. Végtére is, nem örökre szól, nem muszáj itt megöregednem, lehet ez éppen csak egy állomás. Ki tudja? Mindenesetre azt most is tudom, hogy nem akarok tőle messze lenni és nem akarok tőle eltávolodni, semmilyen értelemben. Egyszóval szeretném fenntartani a mostani állapotot, de ezt csak egyféleképp tehettem meg, hát megtettem. Az pedig, hogy vajon mi lesz velünk egy vagy két év múlva. Ki tudja? Lehet, hogy már régen nem leszünk itt, de az is lehet, hogy megtaláljuk itt a helyünket. Arra pedig, hogy mi lesz tíz év múlva, még mindig csak rettegve merek gondolni, hiszen akkor már idősebbnek fogok látszódni, mint ő. De nem akarom most ilyen dolgokkal tönkretenni a hangulatot, helyette inkább belemegyek a játékba.
- Be kell vallanom tanár úr, hogy nem szeretem a vámpírológiát, sosem szerettem.
Bizony. Helyette inkább aludtam, olvastam, vagy bármi mást csináltam, csak ne kelljen bennem. Szerencsémre a tanárom elnéző volt velem. Valószínűleg soha nem fogom megtudni, hogy milyen lehet Asher valódi tanárként, de valamiért nem is vágyom rá.

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. október 3. 20:03 Ugrás a poszthoz

Asher
ruha


Rákönyökölök az asztalra, közelebb hajolok hozzá, mintha csak egy titkot akarnék neki súgni. A tekintete fogva tartja az enyémet, mindig nehezemre esett hosszú távon a szemébe nézni, mert vagy zavarba jöttem, vagy ösztönösen lesunytam a szememet. Most viszont erőt veszek magamon, félretolom a forró teás kancsót, mintha tényleges akadály lenne kettőnk között.
- Az kétségeid és a gondolataid zavarnak.
Még koppantok is az ujjammal az asztalon a hatás kedvéért, majd szépen visszahúzódom és kortyolok egyet a teámból. Bár én nem voltam gondolatolvasó sem pedig legilimentor és nem is vágytam erre a képességre soha, azért tudtam, hogy korábban sokszor gondolkodott a kettőnk között lévő szakadékon. Pont ezért féltem annyira. Mára már ez az érzés csitulni látszott, de ettől függetlenül még mindig jelen volt valahol a gondolataim közöt, mint egy idegesítő kis szálka az ujjbegyben. Tudtam, hogy zavarta, hogy én gyorsabban öregszem, mint ő és a köztünk lévő korkülönbség sem volt épp a segítségemre. De azzal, hogy most rákérdeztem, minden egyéb befolyásoltság nélkül, egy kicsit megnyugodtam. Nem hazudna nekem, akkor sem, ha számomra kedvezőtlen választ kapnék, ezt pontosan tudtam.
- Ne mondj ilyet.
Most viszont azon volt a sor, hogy elpiruljak. Lehajtottam a fejemet, és úgy tettem, mintha a hajamat tűrném a fülem mögé. Ebben a pillanatban biztos, hogy képtelen lettem volna ránézni. Helyette inkább pironkodva körbenéztem, mintha azt akarnám ellenőrizni, hogy hallotta-e valaki az elszólást.
- Akkor lehet tanársegéded, ha nekem is.
Már a puszta gondolattól is megborzongok. Még az kellene, hogy valami szőke cicalány rázza magát előtte, kellemesen hosszú lábakkal. Hiszen mi lett abból is, hogy én lettem a tanársegéde? Nem mintha nem bíznék benne, szó sincs róla, inkább a másik delikvensben nem bízok meg ehhez.
- Továbbá, szükségem lenne egy helyre, ahol meghúzhatom magam...
Nem folytatom, mert abban reménykedem, hogy felajánlja, hogy továbbra is elfoglalhatom a mostani helyemet, sőt, ami azt illeti, tartósabban is. Itt már nem cicózásról van szó, hanem komoly összeköltözésről, na nem mintha eddig nem úgy lettünk volna.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. november 30. 16:07 Ugrás a poszthoz



Nem gondolta volna, hogy valaha is idehoz a dolgom. Soha nem vettem részt az Editcumban, és lelkes olvasója sem voltam, bár való igaz, hogy néha-néha belelapoztam, hiszen valahogy értékelni kellett az diákok fáradozását, akik minden hónapban vették a fáradtságot és írtak a lapba. Későn keltem, nem volt sok kedvem  elkezdeni a mai napot, így még az ágyban fekve egy kávé társaságában kijavítottam néhány szorgalmit, majd nagy nehezen elkezdtem a napot, ideje volt, mivel bőven belelógtunk már a napba és dolgom is volt, amit nem akartam a szükségesnél tovább halasztani. Bár az idő igencsak hideg volt a kastély zord falai között, de akkor sem voltam hajlandó lemondani a szoknyáról, felvettem hozzá egy háromnegyedes felsőt, cipőbe bújtam és megszemléltem az eredményt. Tanár létemre mégsem lehetek igénytelen és túl kihívó sem. Ez az öltözék azonban megfelelt minden elvárásomnak, hozzá kiengedtem a hajamat és nem pazarolva több időt a hiúságomra elindultam a szerkesztőségi szoba felé, abban a reményben, hogy találok ott valakit.
A helyzet egyszerű volt. Mivel mostanában elég sok időnket elveszi a tanítás Emmával és mégiscsak ez volt az első így a cukorboltra kevesebb idő maradt. Nehéz szívvel, de eldöntöttük, hogy ideje lesz keresni valakit, vagy valakiket, akik viszik a boltok, amíg mi tanítunk. Ez persze nem jelentette azt, hogy többet be sem tesszük a lábunkat, vagy magunk helyett dolgoztatjuk a diákokat, inkább csak segítségre volt szükségünk. Úgy sejtettük, vagy legalábbis reménykedtünk benne, hogy van a diákságnak egy olyan rétege, aki szívesen dolgozna egy kis kiegészítésért cserébe. Nem akartuk rögtön nagydobra verni, először körbe szerettünk volna kérdezni, hátha akad valaki, aki munkát keres, erre pedig mi más lenne a legjobb hely, mint az Edictum? Ők biztosan képben vannak, és talán szívesen segítenek nekünk.
Megálltam az ajtó előtt, lesimítottam a szoknyámat megigazítottam a hajamat, majd három halk koppantás után beléptem a szobába.
- Hello...
Bizonytalanok voltak a lépteim, azonnal körbepillantottam és tekintetem meg is állt az idegenen. Nem láttam még eddig, de még csak hozzá hasonlóval sem találkoztam. Kissé fura volt itt találni, mert idősebb volt mint akire számítottam, rögtön el is pirultam a gyors tegezés miatt, ami azonnal belém fojtotta a továbbiakat.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (175 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 » Fel