Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még be sem jutottam, a tömeg bezzeg csak úgy hömpölygött mellettem, megállíthatatlanul. Hamar meguntam az emberek bámulását, már kezdtem sajnálni, hogy nem kérdeztem meg a húgomat, hogy mibe fog öltözni, mert akkor talán könnyebb lenne. Persze, mind minden évben a legtöbb jelmez teljesen egyforma, akkor sem tudnék különbséget tenni közöttük ha egymás mellett állnának. Persze, minden évben vannak felkapott trendi jelmezek...aztán vannak kiemelkedően jók és viccesek, amik megérdemelnék a nyereményt. Néha el is nevetem magamat, amint megpillantok egy-egy ilyen és megadóan csóválom a fejemet. Nem halt még ki a fantázia, és ezért nagyon hálás voltam.
Azért viszont nem, hogy Luca láthatólag késett. Idegesen ütögettem a baseball ütőt a cipőm szárának, aztán egyszer csak a benső hangom valami egészen mást kezdett sugallni. Nem is kell megvárnom Lucát, hiszen elkésett! Hirtelen fut el a méreg, úgy éreztem, hogy azonnal bele kell vetnem magamat a tömegbe és annyi embernek verni ki az üdítőt a kezéből, ahánynak csak tudom, csak azért, hogy nevethessek rajtuk és, hogy utána hajnalig táncolhassak. Nem tudom, mi volt a kettő között az összefüggés, de az tuti, hogy egyre biztosabb voltam benne, hogy a legkisebb Czettner hoppon hagyott és biztos szívesebben jött mással. Csalódottan csóváltam a fejemet, miközben az ütőmet a vállamra vettem és egy nagy rágólufit fújva elindultam a terembe, közben félrelöktem egy-két ajtóban ácsorgó diákot. Ott vettem észre, hogy többet sorban állnak valami italért. Ha a többiek kapnak, akkor az nekem is kell! Odasétáltam és átnyúlva egy rakás elsősön elvettem egy pohárral, de nem ittam meg rögtön, helyette inkább besétáltam a tömegbe, a baseballütőmet használva kipécéztem egy szimpatikus tököt, ha azt fogom most szétverni! De előtte még megiszom ezt az italt. Le is hörpintettem és egy másodperc alatt eltűnt minden negatív érzésem. Értetlenül pillantottam körbe és abban a pillanatban elindultam kifelé, hogy megkeressem a húgomat.
- Ajj annyira sajnálom.
Fogtam meg egy apróbb lány vállát, de már állítottam is félre az utamból, hogy kijussak a tömegen keresztül amikor is realizáltam, hogy kit tettem félre.
- Luca! Héjj, izé...én vagyok.
Nem akartam elkiabálni a nevemet, úgyhogy inkább a tűzoltó lány után furakodtam és megragadtam a kezét.
- Azt hittem már sosem talállak meg, az előbb nagyon furcsa érzésem volt. Szét akartam itt verni mindent. Dühös voltam, mert nem jöttél és csalódott. Fura.
Miközben meséltem oldalra billentettem a fejemet, majd csak úgy, szokás szerint végignéztem rajta.
- Nem túl rövid ez a szoknya?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Őszintén örültem, hogy végre belebotlottam Lucában, furcsa volt egyedül a tömegben. Vagyis, nem a tömeg volt furcsa, inkább a gondolatok amik magányomban körüllengtek. Pedig ha egy kicsivel tájékozottabb lettem volna, akkor biztos kiszúrom, hogy ez a Halloweeni buli egyik sajátossága, de annyira nem érdekeltek a részleteket, hogy ez a dolog elmaradt.
- Hát tudod, maradt még némi kézügyességem.
Kicsit oldalra billentem a fejemet, hagyom, hogy Luca megfogja a hajamat, ami nem paróka, hanem igenis a sajátom és sokat bíbelődtem vele, milyen sikerült ilyenre varázsolnom. Mert már tudtam hajat színezni, ilyen átmenetes valamit még soha nem csináltam. A sminkes bűncselekményt viszont a két kezem által követtem el, szóval arra tényleg nagyon büszke vagyok, úgyhogy ki is húztam kicsit magam, de próbáltam nem elájulni attól, hogy a húgom még mindig mennyire édes...és mennyire nem tud öltözni.
- Te meg ne mond ki a nevemet. Tudod, inkognitóban vagyok itt.
Gyorsan a szája elé nyomom az ujjamat, majd megragadom a kezét és behúzom a tömegen át a nagyterembe, mégsem álldogálhatunk végig az ajtóban, ahol folyton lökdösnek minket. Először az egyik féli üres asztalhoz húzom, csak egy párocska foglal egy széket, épp egymás szájában vannak elmerülve, úgyhogy nem hiszem, hogy zavarunk. Fintorogva figyelem őket egy pár másodpercig, aztán lenyomom Lucát a székre.
- Ülj le, hozok valami innivalót.
Elsietek a tömegen keresztül egy kis édességért, meg két pohár cukros löttyért, aztán visszasietek Lucához leülök a mellette lévő székre és odanyújtom neki az italt.
- Akkor sem tetszik ez a szoknya, nagyon rövid.
Fejezem be a megkezdett gondolatot, aztán koccintásra emelem a poharamat. A tervem az volt, hogy először beszélgetünk kicsit, aztán táncolunk, aztán eszünk és megint táncolunk. Tetszett, szinte felszabadított, hogy nem ismernek meg a smink mögött, így egy picit elengedhetem magamat és nem kell tanárként viselkednem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amint sikerült hozni megfelelő mennyiségű ételt és italt én is helyet foglalok Lucával szemben, miközben újra és újra végignézek rajta. Közben meg azon jár az agyam, hogy vajon a kedves barátja...bocsánat, vőlegénye látta-e, hogy miben jött el.
- Vince tudja, hogy ebben a ruhában vagy?
Kérdem kissé összevont szemöldökkel. Csak képzelődöm, vagy a ruha egyre kisebb? Lehet, hogy csak a sok tűz meg a tömeg és a színek azok, amik bekavartak. Lényegtelen. Ha Luca jól érzi magát ebben a jelmezben, ám legyen. Amúgy meg kell hagyni nagyon ötletes. Nekem eszemben sem jutott a témához öltözni, inkább az volt a fontos, hogy minél inkább el tudjam rejteni, hogy ki vagyok. Mivel én ma tényleg szeretnék táncolni. De úgy nem lehet ugrálni és énekelni és pattogni és nevetni, hogy tanár vagy.
Bekapok egy szeletet száraz süteményt, a habosaknak még kicsit korán van, majd később, ha már nagyon jól fogom érezni magamat. Bár, ami azt illeti elég csábító, így az ujjammal belenyúlok, hogy megkóstoljam a habot. A másik kezemmel a számhoz emelem a poharat, hogy igyak egy kortyot, amikor is jön a következő információ. Abban a pillanatban visszaköpöm a szám tartalmát a pohárba, levágom a poharat az asztalra és elkerekedett szemmel nézek rá.
- Ugye nem te?
Zoráról tudnék. Akkor is, ha egyébként mind az érzelmi, mind pedig a fizikai távolság elég sok közöttünk. Nem ismerkedett meg senkivel, nem csinál semmit, csak dolgozik és nagyon élvezni. Kizárásos alapon két személy marad, Luca és Benji. Mind a kettőjük nagyon régóta és nagyon jóban van a párjával, így a kérdésem jogos. Szúrós szemmel méregetem a húgomat, ami azt sugallja: Leszedem a fejed ha te vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Végre, újra itthon. Furcsa volt, sok minden történt, amíg elvoltunk és sok minden történt Svédországban is. A legjobb természetesen az volt, hogy Emmáék családja kibővült s bár még nem mentem el meglátogatni őket, már alig vártam, hogy lemehessek. Egyelőre még nem szerettem volna őket zavarni, de már bevásároltam Svédországba és a kibontatlan bőröndöm mélyén lapul néhány rugdalózó és gyerekjáték. Furcsa volt őket megvásárolni, kicsit fájt a szívem, de azért boldog voltam
Azonban a könyvek között sétálni már kevésbé volt kellemes. Szinte éreztem a feszültséget. Sok diák itt töltötte a napot, tanulva a vizsgáikra, hiszen egyik pillanatról a másikra már idecsöppentünk és bizony nem volt más választás, vizsgázni kellett. Nekünk tanároknak pedig vizsgáztatni, ami legalább annyira kellemetlen volt. Nem szerettem javítani, sokszor túl vajszívű voltam és mindig a szívemre vettem, ha valakinek esetleg nem úgy sikerült a dolog, ahogy kellett volna és nem tudtam átengedni a vizsgázom. Mindazonáltal dolgom nem sok volt, így úgy döntöttem lemegyek a könyvtárba és keresek magamnak valami regényt. Lassan sétáltam végig a sorok között, néha megállta és elolvastam egy-egy könyv gerincét, de eddig nem fogott meg egyik sem igazán. Néha odaintettem egy-egy diáknak de igyekeztem csöndben maradni, nem akartam zavarni senkit. Akkor láttam meg Rellát. Úgy tűnt nagyon nagy sietségben van, talán le van maradva a tanulással. Így otthagytam a könyveket és inkább elindultam felé. Nem akartam zavarni, így néhány lépéssel megálltam előtte, majd halkan megköszörültem a torkomat.
- Szia Rella. Segítsek esetleg?
Hátratettem a kezemet, miközben hintáztam a sarkamon és próbáltam óvatos mosollyal biztatni, hogy nyugodtan megoszthatja velem a problémáját és szívesen segítek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Igyekszem nem észrevenni a zavarát, mert úgy érzem azzal csak még nagyobb zavarba hoznám, szóval rendes házvezető-helyettes lévén tovább mosolygok és várok, hogy kitaláljon valami válaszfélét. Nyilván tudtam, hogy tanul. Hazaérve Svédországból a legtöbb diák az eszéhez kapott és rájött, hogy talán ideje lenne valamit fakítani, mert csúnya bukás lesz a vége, azt pedig nagyon kellemetlen megmagyarázni a szülőknek. Nem is tudom, hogy én buktam-e valaha, biztosan..voltak nehezebb időszakok az életemben és néha, egy-egy pofásabb indok esetén még el is nézhető, de a Svédországi henyélés egyáltalán nem az.
- Áhh, szóval tanulsz.
Mosolyogva bólintok, miközben a tekintetem a kezei között rejtőző könyvre siklik. Gondoltam, hogy ezért jött ide, de a könyvtár nem épp a megfelelő környezet a tanuláshoz, vagyis, nekem soha nem volt az, sokkal jobb volt fekve az ágyamon, vagy kint a szabadban, de itt? Néha a mai napig úgy érzem, hogy megfojt ez a rengeteg könyv. A másik, amit azonnal észreveszek, hogy egy nagyon is ismerős kötet lapul a kezei között. Mosolyogva feltartom a mutató ujjamat, majd hátat fordítva elsétálok egy könyvespolchoz és mikor néhány perc elteltével visszatérek lerakom a könyvet Rella elé az asztalra és odacsúsztatom hozzá, majd mint aki jól végezte dolgát leülök vele szembe.
- Azt hiszem, ezzel többre mennél.
Igaz, az a könyv sem rossz, de nem az igazi. Ez az igazi kopott vörös bársonyba bugyolált könyv sokkal tartalmasabb és izgalmasabb is, már ami az én tantárgyamat illeti.
- De ha valamilyen kérdésed, vagy problémád van az anyaggal, akkor itt vagyok, felesleges a könyvet bújnod, nyugodtan kérdezz.
Tártam szét nyugodtan a karomat, miközben továbbra is nyugodtan üldögéltem előtte. Nem láttam ebben semmi cikit, vagy kivetnivalót, inkább örültem neki, hogy valaki legalább foglalkozik ennyire a tárggyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Izgultam. Soha nem kellett még ilyen módon számot adnom a tudásomról és mivel amúgy sem voltam az a túl nyugodt ember az ilyen helyzetekben, tartottam egy kicsit a dologtól, főleg, hogy Bence is képben volt. Illetve, ha belegondolunk ő tehet a gyomorgörcsömről, megint. Tudtam, hogy húzza az agyamat, de most először nem tudtam csak úgy elmenni mellette. A főzéshez, sütéshez értettem és ha sok minden nem is, ennek a megkérdőjelezése igenis bántotta az önbecsülésemet. Így hát, könnyedén belementem a játékba és ezzel együtt a kihívásba. Először nem tartottam tőle annyira, de amikor értem jött a tanárihoz, kezdtem kissé aggódni. A szám belsejét rágva sétáltam mellette, a kezemben lévő könyvet ide-oda rakosgattam egyik kezemből a másikba. Az eredeti terv az volt, hogy dolgozatokat javítok kora estik, de helyette Az időutazó feleségét olvastam, sőt, még rajzoltam is. Régóta nem tudtam már alkotni semmit, de most a széndarab magától kúszott az ujjaim közé, így most a könyv rejtett néhány kósza rajzocskát is, amik bár igen darabosak voltak, de legalább nem erőlködtem velük.
Mikor megérkeztünk a konyhához, halkan koppintottam az ajtón, mire egy manó kinyitotta, így mindketten be tudtunk menni. Örömmel konstatáltam, hogy a manók minden megtettek amit kértem. A pulton voltak az alapanyagok, és sehol senki, elég volt bőven a tudat, hogy Bence figyelni fog, nem kellett ide kíváncsi szemek. Hatalmasat sóhajtottam, ledobtam a nyúzott könyvet az asztalra, nem foglalkozva azzal, hogy néhány papír kicsúszik belőle és a pulthoz sétáltam.
- Remélem, szereted a steaket.
Biztonsági játék volt részemről, mert már rengetegszer készítettem el ezt az ételt, otthon is. Nem volt túl bonyolult, de egyszerű sem. Tökéletes arra, hogy bebizonyítsam, nincs igaza. Mivel a hús hamarabb készen van és frissen az igazán finom, úgy döntöttem, először a zöldségeknek állok neki. Gyakorlott mozdulattal mostam meg a zöldségeket, majd nekiálltam pucolni a gombát, amikor megéreztem a karjait a derekamon, ahogy átkarol. Fogalmam sincs, mi volt közöttünk, azt meg pláne nem tudtam, hogy mit gondol erről, mert bár sokat beszélgettünk, ezt a témát szándékosan kerültük. Mégis, úgy éreztem, hogy ismét túl messzire mentem, legalábbis ami a gondolataimat és az érzelmeimet illeti. Nem akartam beleélni magamat valamibe, aztán megint hoppon maradni. Az utóbbi időben sok változás történt, így már nem utasítottam el csípőből a közeledését, miért is tettem volna? Szerettem, mikor a közelemben volt, főleg így.
- Nem ér elterelni a vizsgázó figyelmét.
Mondtam vigyorogva, de nem néztem rá, inkább folytattam a munkát, nem foglalkozva azzal, hogy a kés újra és újra megremeg kicsit a kezemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Gondoltam, hogy a hússal nem lőhetek igazán mellé, bár eddig még nem tájékozódtam olyan behatóan az étkezési szokásairól, de egyszer mindent el kell kezdeni. Persze, azért a mosolyom kiszélesedik a válaszra, ha nem lennék annyira elfoglalva a zöldségekkel, biztos kihúznám magamat és elégedetten vigyorognék, de nem szeretnék túlzottan is elégedettnek tűnni, úgyhogy a mosoly bőven elég lesz. Miután a zöldségekkel úgy ahogy készen vagyok, összeborítom őket egy serpenyőbe, megfűszerezem, majd öntök alá egy kis vizet és máris indulhat a párolás. Ez volt a dolog egyszerűbb része, a hús már keményebb dió, de nem kell vele annyit pepecselni. Közben azért igyekszem Bencére is figyelni, nem túlságosan belefeledkezni a főzésbe, végtére is, együtt jöttünk le, ez egy közös program, úgyhogy talán nem ártana beszélgetni, de a kettő együtt nehezebben megy, mint gondoltam, főleg, hogy benne van az aurámba és bár kicsivel később eltávolodik tőlem, ettől nem lesz a helyzetem könnyebb.
- Próbálok minden tőlem telhetőt megtenni. Nem szeretnék rossz jegyet kapni.
Felpillantok rá, majd a figyelmemet a húsnak szentelem, megnézem nem-e túl vastag, vagy túl vékony, vagy maradt-e rajta nemkívánatos tartozék, de a manók most is, mint mindig tökéletes munkát végeztek, így nincs más dolgom, mint besózni és beborsozni a két szele húst és felrakni az olajat. Amit meg is teszek, majd visszalépek az asztalhoz a húsokért, mire Bence már szembe van velem. Felpillantok rá, igyekszek hozzászokni a jelenlétéhez, a közelségéhez, csak azért, hogy később anélkül is érezhessem hol van, hogy rápillantanék. Általában szokott működni, de idő kell hozzá és szorosabb kötelék. A megjegyzésére egy pillanatra lemerevedek, tányérral a kezemben amiben a húsok pihennek. Mire is gondol pontosan? Nyilván ő is, és én is tisztában vagyunk ezzel az egész dologgal, csak azzal nem, pontosan mi ez. Körbeírni körbetudjuk, ami azt illeti tökéletesen, de meghatározni, kategorizálni, azt már nem. Bence szerette maga körül a rendet, én viszont otthon voltam a káoszban is, már ami a kapcsolatokat illeti, így hát, részéről jogos volt a kérdés.
- Lépnék? Mire célzol ezzel?
Összevonom a szemöldökömet, majd, hogy ne kelljen tovább bámulnom inkább megkerülöm az asztalt és beteszem a két szelet húst a forró olajba és ellenőrzöm a zöldségeket is. Utána nem volt dolgom, úgyhogy kénytelen-kelletlen megfordultam, de így ő háttal állt nekem. Sebaj, legalább nehezebben zavar össze.
- Vagy legalábbis, mit vársz tőlem?
A magam részéről egy csődtömeg vagyok, már ami a kapcsolatokat illeti, úgyhogy igyekszem magam kihúzni az ilyen dolgok alól, az utóbbi időben pedig a kapcsolatok alól is, talán  ezt elégelte meg Bence. Én elégedett voltam azzal, ami kettőnk között volt, de láthatólag ő nem. Így szerettem volna, ha elmondja pontosan mit is szeretne, mert erről az egyről fogalmam sem volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hát, nem húzta sokáig a dolgot. Tehetetlenségemben csak összefűzöm magam előtt a kezeimet és duzzogós kislányként ráncolom az orromat. Néha-néha rápillantok, de nem tudom tartani vele a szemkontaktust. Olyan szerepbe kényszerít, amilyenbe csak akar és bár nincs ellenemre, azért furcsa ez a követelőző hangnem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire türelmetlen, azt hittem, még van egy kis időnk, mielőtt kibukik ez az egész. Pedig milyen kényelmes volt, csak úgy, kötöttség nélkül, igazán jól éreztem benne magamat, hát akkor miért vagyok most olyan bizonytalan és tehetetlen? Elfut a méreg, amikor rávilágít a döntésképtelenségemre. Összepréselem a számat, talán nem kellene így túlreagálnom, sőt biztos. De mire végiggondolom már ott van a kés kezemben. Határozott mozdulattal vágom bele az asztal lapjába, kettőnk közé. Nem tudnám megmondani, hogy mi késztetett erre, de egy pillanat műve volt az egész, és amint megtörténik, már el is száll a kényszer a tettlegességre.
- Ez kell neked? Ez? Valami hatalmas zűrzavar lehet a fejedben.
Végigmutatok magamon, miközben unottan felhorkantok. Már az elején sem igazán értettem a közeledését, de most meg aztán végképp zsákutcába kerültem a dolgokat illetően. Ő is tudja, hogy komoly probléma van velem, minden máz alatt, valahol mélyen valami eltört és hiába próbálkozott vele, nem lehet összeragasztani, ideig-óráig összeállni látszik, de aztán hirtelen apró darabjaira hull és én olyan leszek, mint régen. Letargikus, céltalan, szürke és unalmas. Miért kényszeríteném ezt rá? Senki nem érdemel ilyesmit.
- Egyszerűen nem kényszeríthetlek ebbe bele, nem lenne fair.
Hitetlenkedve csóváltam a fejemet. Nyilván az utóbbi időben egészen más megvilágításba kerültek a dolgok, de csak miatta. Miatta lett minden egy kicsivel színesebb, miatta nyúltam hozzá ismét a hárfához, és rajzoltam. De voltak kétségeim afelől, hogy ez meddig fog tartani. Egy rövid ideig eltökélten néztem a szemeibe. Aztán eszembe jutott a hús. Gyorsan odafutottam és megfordítottam őket. Még épp nem égtek meg, de már az egyik széle nem épp kedvező színt vett fel. A zöldséget késznek ítéltem meg, úgyhogy leemeltem és elővettem két tányért. Egy pillanatra egészen kitudtam zárni Bencét, mintha ott sem lenne és az egész probléma csupán a fejemben élne. De ahogy megfordultam, ismét ott volt, életnagyságban, és válaszokat várt. Olyanokat amiket én nem tudtam megadni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Mikor a hús másik oldala is alaposan megpirult és tökéletesnek ítéltem meg kivettem őket, majd ráraktam a zöldség ágyra. Mindeközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni a megjegyzését és a nevetését. Nem reagáltam rá, csak fintorogtam egy sort és leraktam a kész ételeket az asztalra, utána pedig egy gyors mozdulattal kihúztam a kést az asztalból és elfektettem kettőnk között. Meglepett, hogy mennyi mindent ki tud belőlem hozni ez a kifordított helyzet. Az esetek többségében én voltam az, aki komoly kapcsolatot szeretett volna és addig mentem, ameddig meg nem kaptam. Szerettem valakihez tartozni, érezni, hogy valakinek fontos vagyok annyira, hogy hajlandó elkötelezni magát. Most pedig, itt volt a helyzet, de én igyekeztem kihátrálni belőle. Hirtelen azt sem tudom, mikor jutottunk el idáig. Tényleg ennyire komoly lenne ez az egész? Igaz, Bence olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint anno az, akinek hajlandó voltam odaadni az életemet. Azóta nem szerettem igazán odaadóan, tudom, hogy az szerelem volt. De ez is szerelem lenne-e?
- Nem, tényleg nem. De eddig nem is akartad ezt.
Megfordultam és előhalásztam két villát, amikor elkapja a karomat. Annyira hangtalanul lépett hozzám, hogy észre sem vette. A tekintetem a karomra siklik. Határozott, de nem fájó szorítás, pont olyan, ami teljesen más irányba tereli a gondolataimat. Szerettem, hogy annyira határozott volt, hogy irányítani akart. Tudtam, hogy ilyen emberre van szükségem, mert egyedül nem boldogulnék. Hagytam, hogy maga felé fordítson, engedelmes rongybabává váltam az első határozott mozdulat után, a szokás hatalma.
- Bence...én, ne...
Nem tudtam befejezni, mert nem tudtam ellenkezni. Nem tudtam nemet mondani neki, túl határozott volt, ami arra kényszerített, hogy én legyek az alkalmazkodó fél, aki meghunyászkodik. De ez ettől függetlenül nem az én saját döntésem.
- Úgy érzem, mindegy, mit mondok.
Suttogom halkan, de nem tudtam viszonozni a mosolyát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem tartom magamat igazán tanárnak, legalábbis olyan igazi, keménykezű tanár nem vagyok. Soha nem tanítok, inkább mesélek, és nem veszem a szívemre ha valakinek elkalandozik a figyelme, vagy fecseg az óra alatt. Bár ez az elején nagyon zavart, a végére rájöttem, hogy ezzel a delikvens saját magáról alakít ki egy véleményt. Én igyekeztem nem unalmas lenni, nem követelőztem és nem támasztottam teljesíthetetlen követelményeket. Szerettem volna, ha felkeltem a diákok érdeklődését, hogy ne unottan és kedvetlenül jöjjenek be órára. Ahogy elnéztem a hozzám járó diákokat, ez nagyjából sikerült is. Persze, minden évfolyamban volt egy-két fekete bárány, de hát, nem lehet mindenkinek élvezet a tanóra.
Így, mikor Rella megemlíti, hogy nem nem tudja felidézni az órai anyagot, egyáltalán nem haragszom rá. Csak mosolygok és elhúzva a kopott könyvet, kinyitom egy képnél, ami egy lovon harcoló amazont ábrázol.
- Tudod, én mindig próbáltam úgy tanulni, hogy egy dolgot kötöttem egy másikhoz. Soha nem magoltam, inkább próbáltam megérteni, ha pedig nem sikerült, akkor beleképzelni magamat.
Leheletnyi szünetet tartottam, nem akartam kioktatónak tűnni így mosolyogtam közben és a lehető legkedvesebb hangon beszéltem hozzá.
- Képzelj el egy zárt közösséget, mondjuk egy vízesés mellett. Az amazonok zárt közösségben éltek. Nézd meg a képet, mit látsz rajta?
Lepillantok a képre. Élethűen ábrázolja harcoló amazont. Ott az íj, a hosszú haj, ami nőiességet kölcsönöz neki és tökéletesen látszik a megcsonkított test is. A kép nagyon beszédes, remélem, és tudom is, hogy ez segítségül tud szolgálni ahhoz, hogy a történetet köré tudjuk építeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

 - Jó, akkor nem mondtad eddig, hogy akarod.
Ismétlés a tudás anyja. Nem igazán tudtam rá mit reagál, mert bár kiforgatta a szavaimat, igaza volt. Nem mondott se igent, se nemet. Kezdem azt érezni, hogy valójában az én hibám volt és ha hamarabb tisztáztuk volna a dolgot, akkor elkerülhettük volna ezt az egészet. De én úgy féltem ettől a beszélgetéstől, mint a tűztől. Nem akartam tudni, hogy mit gondol rólunk és én sem akartam végiggondolni pontosan mi ez. Olyan jó volt, nem akartam tönkretenni. Erre ő teszi tönkre. Korábban biztosan örültem volna, ha valaki, aki ennyire közel áll hozzám, ilyen módon fejezi ki az érdeklődését, de most már más volt a helyzet. Öregnek, fáradtnak és életuntnak tűntem mellette.
Fáradtan sóhajtottam fel, amikor elvette a tányérokat. Magamban szitkozódtam. Talán nem kellett volna ennyire hevesen reagálnom, de nem igazán gondolkodtam, ösztönös volt. Még mindig úgy hiszem, hogy nem érdemlem ezt, valószínű az én dolgom az, hogy minden testvérem gyerekének a hóbortos nagynénje legyek, aki megtanítja, hogy fogják az ecsetet és, hogy a festék nem ehető. Talán lesz egy-két macskám is, biztos ami biztos. Kisvártatva elindultam a kihúzott szék felé, leültem és megvártam, amíg betolja alattam a széket. Nem meglepő, tudtam, hogy ez is benne lakozik, sok minden mással együtt ami nagyon imponáló volt, mondhatni odavoltam a rejtett tulajdonságaiért. Bámultam az elém rakott ételt, de nem már voltam éhes. Nem gondolhatja komolyan, hogy ezek után majd jóízűen nekiállok a húsnak. Úgy ültem ott, vele szemben, mint valami leszidott kisgyerek, félig lehajtott fejjel, bűnbánó tekintettel.
 - Sajnálom.
Azt, hogy mit, azt én sem tudom pontosan. Semmiképpen sem azt, hogy itt vagyunk, talán azt, hogy olyan idiótán reagáltam. Végig kellett volna gondolnom, de éles helyzetben ez nagyon nehéz. De sosem késő újrakezdeni. Veszek egy nagy levegőt, hosszan kifújom majd kinyitom a szememet és a tekintetemmel Bencéét keresem.
 - Szóval, mit is szeretnél pontosan?
Kezdjük elölről, az a biztos. Óvatosan a villámért nyúlok, de csak felállítom az asztalra az ujjaimmal, nem nyúlok az ételhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Türelmesen várok. Tudom, hogy tudja. Mindössze csak egy kis támogatásra, biztatásra van szüksége. Az én tárgyam koránt sem olyan nehéz, mint mondjuk a Sötét Varázslatok Kivédése, vagy a Bájitaltan. Inkább mesének, könnyebbségnek mondanám. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyik-másik diák nem izzad meg vizsga közben, vagy épp nem unja magát halálra, de hát nem vagyunk egyformák.
- Igen...
Bólintok, várom a további információkat, tudom, hogy van. Lepillantok a képre, majd vissza Rella arcára. A halvány mosoly ott játszik az ajkaimon, időm, mint a tenger, ha kell szívesen elüldögélek itt akár estig is, de a helyzet az, hogy Rellára nem kell sokat várni, hamarosan megérkezik a várva várt válasz és ami azt illeti, tökéletes.
- Pontosan. Két királynőjük volt, míg az egyik hódított, addig a másik uralkodott. A férfiakat hódításaik korán foglyul ejtették, majd mikor nem volt már rájuk szükségük, egyszerűen kivégezték őket.
Nem is értem, hogy tudtak meglenni férfiak nélkül, én elképzelhetetlennek tartom azt, hogy a magam ura legyek, de hát, nem vagyunk egyformák, tiszteltem az amazonokat a bátorságukért és a függetlenségükért.
- Ott voltam a Trójai háborúban, sőt, Héraklész egyik próbája a tizenkettőből is hozzájuk kapcsolódott. Ennyit már bőven elég, ha tudsz róluk. De ha eszedbe jut még valami, mondhatod.
Ha már ennyit tud, az éppen elég tudásnak számít, többet nem is várok el. Nem szeretném ha a diákok magolnának, azt szeretném ha értenék és élvezetből kutatnának a mítoszok után, ahogy én is tettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Most, hogy elkezdődött a tanév, ideje volt visszarázódni a rendes kerékvágásba. De ez nehezebb volt, mint azt először gondoltam, a korán kelés, a tanórák igencsak kivettek belőlem, főleg, hogy a felügyelők miatt sokkal inkább oda kellett figyelni. Igyekeztem mindent a helyén tartani, nem szerettem volna semmiféle ellenőrzést a nyakamba kapni, bár a sárgáknál soha nem lehetett tudni.
Ahogy vége lett az órának, elindultam a tanári szoba felé, hogy lerakjam a táskámat, amiben a könyveim voltak. Lassan sétáltam, nem siettem sehová, a napom további része már szabad volt, úgyhogy közben azon gondolkodtam, hogy mit kellene elintézni, amikor meghallottam a hangos szóváltást. Összevont szemöldökkel gyorsítottam a lépteimet, miközben próbáltam a hangokra koncentrálni. Nem felnőttek voltak, azt már leszűrtem a második mondatból és ahogy egyre közelebb értem, úgy lett egyre hangosabb a szóváltás. A Vigadófreskó körül nem szokatlan a zaj, de ez valamiért mégis szokatlan volt.
Mikor közelebb értem, akkor láttam meg a két jómadarat, akiknek bizonyára nem kellene itt lenniük, de ha itt van, akkor sem kellene egymás torkának ugrani. Szerencsére, ahogy látom ez még nem történt meg, azonban nem sok híja volt a dolognak. Natit rögtön felismertem, úgyhogy lövelltem is felé egy szigorú pillantást, azonban a fiút nem ismertem.
- Elmagyarázná valamelyikőtök mi folyik itt?
Szisszentem fel mérgesen és beálltam kettőjük közé, a lehető legtanáriasabb hangomat és kiállásomat elővéve. Nem szerettem szigorú lenni, az nem én voltam, de nem szerettem volna, hogyha ennél is nagyobb bajba keverednek. A tekintetem kettőjük között cikázott, arra várva, hogy valamelyikük adjon magyarázatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Annyira nehéz szigorúnak lenni! Legalábbis számomra az, hiszen alig vagyok tőlük néhány évvel idősebb, tekintetem sem sok van, az egyetlen amire számíthatok, az a titulusom, igyekszem tehát eszerint viselkedni, bár nem megy annyira könnyen. Főleg, hogy igazából időben értem ide, szerencsére semmi komolyabb átokszórás nem történt, pedig ott villan a pálca, mind a két kézben. A fiú hamarabb válaszol, így Nati felé fordulok és összefűzöm a kezeimet magam előtt, miközben összepréselem a számat.
- Nati, igazán nem ezt vártam tőled.
A valóság igazából úgy szólna, hogy: Meg sem lepődök. Nálunk mindig is voltak jómadarak, mert bár elég bohókásak a sárgák, azért valljuk be, a többségét igen hamar ki lehet hozni a béketűrésből és ha nem is fajul el annyira a dolog, néhány keresetlen mondatot azért hozzávágnak a másik fejéhez. Pálcát rántani, másodikos létére azonban elég meglepő. A fiú felé fordulok, lassan végigmérem, idősebbnek tűnik így a pálcarántás nem csak bátor, de egyúttal botor dolog is volt.
- Miért érzem úgy, hogy valami más dologról van itt szó, mintsem veszekedésről?
Felvonom az egyik szemöldökömet, miközben kettőjüket figyelem. Most már csak az a kérdés, miért viselkednek egymással így, gyűlölet nincs a levegőben, szóval valaminek történnie kellett. Rákényszeríthetném őket arra, hogy elmondják mi történt igazából, de nem érzem túlzottan helyesnek. Ez a része rájuk tartozik, a pálcarántás és a rendbontás már kevésbé.
- Rendben van. Büntetőmunka. Mindkettőtöknek. És örüljetek, hogy én kaptalak titeket rajta ezen a gyerekes viselkedésen.
Mutatok az egyikükre, majd a másikukra. Hamar jön az ihlet, nem szoktam büntetőmunkát osztogatni, így hát remek lehetőségek vázolódnak fel előttem.
- Holnap délután, a könyvtárban. Ha valamelyikőtök nem jön el, akkor kénytelen leszek máshogy szankcionálni a dolgot, azt pedig egyikőtök sem szeretné.
Talán mégiscsak vannak előnyös oldalai a tanárságnak. Imádom a szerelmi drámákat, bár ezt igyekszem leplezni a szigorúsággal, de egészen remeknek tűnik a kis helyzet, igazán kedvemre való.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Reméltem, hogy nem lesz ellentmondás, veszekedés vagy mentegetőzés, mert azzal sokat nem tudok tenni. Bíztam benne, hogy Natira azért valamennyire hatással tudok lenni, az ismeretlen srácról pedig csak remélni tudtam, hogy tiszteli a tanárokat és nem kell durvább eszközökhöz folyamodni. S lám, pár perc múlva be is igazolódik minden korábbi gondolatom. Tényleg van valami a levegőben és nem veszítettem el teljesen az eszemet.
- Nagyon rendes tőled, hogy védeni próbálod. Ugyanakkor mindkettőtök pálcával hadonászott kedves hős lovag, úgyhogy mindkettőtöket látni szeretném a büntetőmunkán.
Igazán nagyon hősies tett, csakhogy nem ér el vele semmit. Natira ugyanúgy ráfér a móresre tanítás, főleg, mivel a saját házunk diákja és elvileg itt sem kellene lennie.
- Elég legyen Natália, nem akarom hallani, hogy így beszélsz másokkal.
Csattantam fel és még dobbantottam is egyet mérgemben. Micsoda stílus, lányként ilyet nem engedhetne meg magának, nem beszélve a fenyegetőzésről. Mérgesen pillantok végig rajta, majd a fiú felé fordulok.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy vége legyen ennek a randevúnak. Szeretném, ha szépen visszamennél a klubhelyiségedbe, nem is, inkább egyenesen be az ágyadba. Csermey kisasszonyt pedig visszakísérem a Navinébe és útközben elbeszélgetünk a jó modorról és az egymás iránti tiszteletről. Gyerünk gyerünk, szeretném látni, ahogy elindulsz.
Legszívesebben őt is elkísérném, de sajnos nem tudok ketté szakadni, így kénytelen vagyok a saját diákom mellett dönteni és reménykedni benne, hogy eltalál a saját ágyáig és vége lesz ennek a hisztinek végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Fáradtan, kávésbögrével a kezemben érkeztem a könyvtárba, néhány perccel a kiszabott időpont előtt. Nem nagyon volt kedvem ehhez a mai délutánhoz, mert az igazat megvallva nem szerettem nézni, ahogy mások szenvedtek. Így visszagondolva nem is tudom, hogy kaptam-e valaha büntetőmunkát, talán soha. Pedig nem voltam mindig kifejezetten jó kislány, de valahogy soha nem sikerült lebuknom. Ezt persze inkább nem hangoztattam, nem szerettem volna ha bárki is ötletet merít a jól bevált praktikákból. Ez a két jómadárra, akik hamarosan megérkeztek nem igaz. Azóta nem sokat agyaltam azon, hogy vajon miért szólalkozhattak össze, azon viszont igen, hogy mi legyen a büntetés. Nem akartam túl kegyetlen lenni, ugyanakkor valami hatásos kellett, amivel el lehet simítani kettőjük között az ellentétet, de kellően kimerítő is. Mikor becsukódott mögöttem a könyvtár ajtaja felültem az egyik asztalra közel a bejárathoz, hogy kellően észrevehető legyek. Aztán meg is érkezett Nati én pedig igyekeztem letörölni a mosolyt az arcomról.
- Szia Natália.
Az ajtó felé pillantottam, itt lett volna az ideje, hogy az Eridonosunk is megérkezzen és láss csodát, ez meg is történt.
- Szervusz Christopher.
Belekortyoltam a kávémba, majd felvont szemöldökkel hallgattam a magyarázkodást. Hát soha nem áll be a szája? Leraktam a bögrét magam mellé és figyelmeztetően felemeltem az ujjamat.
- Rómeó, köszönjük szépen ennyi elég is volt, egyébként nem engedtem meg, hogy beszélj, nem azért vagy most itt.
Sóhajtottam fáradtan, majd végigpillantottam a végtelennek tűnő polcokon. Hát, nem leszek a fiú kedvence, az már biztos.
- A feladat roppant egyszerű lesz gyerekek. Olyan könyveket kell keresnetek a kis kezetekkel itt a könyvtárban, amik 1954 oldalasak, ellenőrizni fogom, szóval semmi értelme csalni. Közben nincs beszélgetés, mert akkor pontot fogok levonni a házatoktól. Mikor az egyikőtök visszaér, bevárja a másikat és akkor, szép és őszinte dicsérő dolgokat kell egymásnak mondanotok.
Elégedetten húztam ki magamat, mert kellően unalmas és monoton munka elé néznek, aminek igazából semmi értelme. A feladat másik része pedig inkább Nati miatt van, hiszen ő volt annyira undok a legutóbb.
- Ezt addig csináljátok, ameddig meg nem unom.
Vontam meg a vállamat, majd tapsoltam egyet és felemelve a kávés bögrémet fejemmel intve jeleztem, hogy indulhatnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Mindegy, hogy milyen, csak az oldalszám stimmeljen.
Nati úgy tűnik felfogta a feladatot, el is indult szépen könyvet keresni, azonban a rosszalkodó másik felének mintha lassabb lett volna a felfogása. Kortyoltam egy lassút a kávémból, miközben kérdőn felvontam a szemöldökömet. Kezdtem unni az akadékoskodást, nem elég, hogy az én szabadidőmet rabolták, úgy tűnik a sajátját is igyekezett értelmetlen büntetőfeladatra elpazarolni.
- Azért mert én ezt mondtam. De most, hogy hallhattam mennyire széles a tudásod, már tudom, hogy te elbírsz majd a nehezebb olvasmányokkal is. Úgyhogy, ne 1954 legyen, legyen 2359. Bőven van ilyen könyv a könyvtárban, úgyhogy melegen ajánlom, hogy nekikezdj a keresésnek.
A hangom kissé fenyegetőre sikeredett és a türelmetlen mosoly az arcomon sem sejtetett túl sok jót. Természetesen volt oka annak, hogy ezt a két számot kapták, ugyanis tényleg nem egy olyan könyv volt, ami ilyen oldalszámmal rendelkezett, mégis nehéz volt kiszúrni a polcokon, sok pakolást, lapozgatást igényelt. Unalmas, időigényes és értelmetlen. Számomra ez lett volna a legnagyobb kiszúrás, ha diákként büntetőmunkára ítélnek. Olyan dolgot csinálni, aminek a világon semmi értelme, túl sok időbe telik és ráadásként unalmas is. Mindig is ebben láttam a büntetések lényegét és ez felnőtt koromra sem változott. Remélhetőleg ezután már mindketten keresgélnek és nekem más dolgom sincs, mint hallgatni, hogy beszélgetnek-e és meginni végre a kávémat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hallottam, hogy beszélgetnek. Hát hogyne hallottam volna? Ez egy könyvtár, én pedig nem voltam süket. De nem szóltam érte, mert két oka volt annak, hogy itt voltunk, az egyik maga a büntetés, a másik pedig az, hogy bármilyen nézeteltérés is volt kettőjük között, azt viszonylag nyugodtan, felügyelt környezetben beszéljék meg. Csak remélni mertem, hogy Nati nem ugrik neki az Eridonos torkának, mert túl finom ahhoz ez a kávé, az a kisfiú pedig túlontúl tiszteletlen ahhoz, hogy azonnal szét tudjam őket választani.
- Igen, add csak.
Nyújtottam ki a kezemet a piros könyvért, miközben keresztbe fűztem a lábaimat. Ez az asztal hosszú távon annyira nem volt kényelmes, mint amennyire első látásra annak tűnt. Már épp kinyitottam volna az őrzött könyvet, amikor láttam, hogy Nati nem mozdul, felpillantottam rá és mikor elhangzott a kérdés várakozóan emeltem fel a mutatóujjamat, csendre intve őt. Ugyanis a neveletlen Eridonosunk felénk tartott, láthatóan nem a feladatát végezve, mert azok a könyvek még csak ezer oldalasak sem lehettek. Amint letette mellém, kinyitottam az első kötetet, majd mérges tekintettel be is zártam.
- Amennyiben nem akarod, hogy most rögtön pontot vonjak le a házadtól visszaviszed ezeket és elvégzed a büntetőmunkát. Világos voltam?
Kissé felemeltem a hangomat, miközben kihúztam magamat. Ha azt hiszi, olyan tanár vagyok, akivel lehet szórakozni, akkor nagyon rosszul gondolja. Első látásra biztosan nagyon aranyosnak tűnök, de nem hiszem, hogy akarja tudni, hogy milyen az, amikor igazán kihoznak a sodromból. Remélhetőleg ezután a kis diák a dolgát teszi, én pedig tudok beszélni a diáklánnyal, de előtte előveszem a pálcámat.
- Disaudio.
Motyogtam el, így most már ha a közelbe settenkedik sem fogja tudni kihallgatni a beszélgetésünket.
 - Van két perced, hogy elmondd mi a baj, utána szeretném ha visszamennél és te is tennéd a dolgod, nem csevegni vagyunk itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Így belegondolva, nagyon irigyeltem az Amazonokat. Bárcsak én is ilyen független tudtam volna lenni, valaha az életemben. De sosem voltam. Igyekeztem mindig bátornak mutatni magamat kifelé, öntudatosnak, aki tudja, mit csinál, de az igazat megvallva mindig volt mögöttem valaki, aki megmondta, hogy mit-hogy tegyek és én aszerint cselekedtem. Nem voltak ezek mindig pontos utasítok, csak az utóbbi időben váltak azzá és ezek nélkül kissé elveszett voltam, szükségem volt nekem is iránymutatásra, nem tudtam amazon lenni. Ez azért sajnálatos volt, tekintve, hogy nem tűrtem meg magam mellett azt, aki az utasításokat adta.
A gondolatmenetből Rella zökkent ki, lezártnak tekinti az oktatást azzal, miszerint eleget hallott. Úgy gondoltam, mindent meg is beszéltünk, úgyhogy a gondolataimtól kissé zaklatottam, összevont szemöldökkel dőltem hátra a székben. Nem volt túl nyugodt a lelki világom, az már szent.
- Írásbeli lesz. Semmi félelmetes. Lesz pár kérdés, arra kell válaszolni. Van, ami esszé jellegű és van, amire elég csak három vagy négy mondat. Nem kell megijedni, soha nem veszem túl komolyan a vizsgákat, legalábbis igyekszem.
Jó, azért nem vagyok túl lágyszívű, már ami a vizsgákat illeti, de nem várok el túl sokat, legalábbis azt hiszem, hogy nem.
- Ha ennyit leírsz az amazonokról, azzal én már bőven megelégszem. Sőt, néha kevesebbel is.
Igyekeztem a javításnál mindig olyan engedékeny lenni, amennyire csak tudtam. Nagyon ritkán buktattam, igaz, előfordult, de csak nagyon kirívó esetekben, például ha valaki puskázott, vagy másolta a szomszédról, az ilyet nagyon nem szerettem.
- A többi vizsga miatt se aggódj. Tanulj, és hozd a legjobb formád. Felesleges miattuk kétségbe esni. Én is buktam meg anno.
Vigyorodtam el, próbálva ezzel oldani ezt a tanár-diák viszonyt ami nem nagyon volt ínyemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az utolsó kortyot is kiittam a kávémból, amíg hallgattam Natit, láttam, hogy küzd a szavakkal, ahogy küzd az egésszel, de nem könnyítettem meg a dolgát. Sokkal egyszerűbb, ha ő maga rendezi le ezeket az érzéseket, gondolatok. Én tudtam, hogy segít ha az ember kimondja hangosan, így hagytam, hagy adja ki magából. Azonban mikor a segítségemet is kérte, felvontam kissé a szemöldökömet, leraktam a bögrét és messzebbre toltam magamtól, hogy ezzel is nyerjek egy kis időt a válaszadásra.
- Hát, ami azt illeti, szerelem terén nem vagyok túl jó.
Megvolt. Szép volt jó volt, de szinte mindet elrontottam. Mindig zavarba hozott, ha valaki ilyen téren szeretett volna tőlem tanácsot kérni, mert nem tudtam rá igazán mit felelni. Ráadásul ez talán lehet valami első szerelemszerű dolog, hát tényleg nekem kell tönkretennem a haszontalan tanácsaimmal? Hiszen, magam körül sem tudtam rendes rakni. Mindenesetre vettem egy mély levegőt és megpróbáltam valami arany középutat mutatni.
- Nézd. Ha tényleg úgy érzed, hogy ebből lehet valami, akkor vágj bele. Inkább tedd meg és azt bánd meg, minthogy utána szívd a fogad, hogy kihagytad.
Hát igen, anno én is ezt a tanácsot kaptam és az igazat megvallva nem jártam túl jól vele, vagy legalábbis első elgondolásra nem. De nem csak rossz dolgokat kaptam, hanem legalább annyi jót is. Ezek szerint, akkor csak ér valamit a tanács?
- Csak vigyázz magadra. Még nagyon fiatal vagy. És most menj, keresd a könyvet.
Halványan rámosolyogtam, majd egy pálcalendítéssel feloldottam a bűbájt. Egyrészt, mert most már ideje lenne Natinak is keresnie, továbbá az Eridonos is megérkezett a könyvekkel, úgyhogy ideje volt őt is bevonni a kommunikációba.
- Remek. A Don Juan marad, megvárja amíg Nati megkeresi a könyvet.
Ellenőriztem a könyveket, majd félretoltam őket és megpaskoltam a helyet magam mellett, igen, ezt Christophernek tartogattam, vele is szerettem volna beszélni. Megvártam, amíg Nati hallótávolságon kívül kerül, csak akkor fordultam a piros fiúhoz.
- Szóval mi ez az egész köztetek?
Kérdőn pillantottam rá, szemöldökömet felvonva kissé csücsörítve. Kíváncsi voltam, a kíváncsiság pedig most talán segíthet rajtuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A kapkodás. Hiába az aprócska lakás, mégsem talál semmit, mert a tárgyak, amiket csupán a szentimentalitása tart itt, elveszik a helyet az igazán fontos dolgoktól. Ha nem találja meg táskáját, akkor elkésik, ha elkésik akkor kirúgják, ilyen egyszerű. Hangosan, magyarul mérgelődik, káromkodik, miközben kiegyenesedve felborít egy dobozt, amiből megannyi befejezetlen rajz és néhány szénceruza gurul szét a földön, de nem ér rá vele foglalkozni. Épp csak egy pillanatást vet egy már-már idegen férfi portréjára, felhorkant és kirántja a táskát a papírhalom alól, aminek a következtében az egyik kép, ahol ugyanaz a férfi egész alakjában áll az ablak mögött, elszakad. De legalább megvan a táska.

Sötét. Lépteit gyorsabbra veszi a szűk macskaköves utcán, ahogy a halovány lámpa fényében meglátja mennyi az idő. Késésben van. Nem akarta, hogy kirúgják, mert bár utálta kiszolgálni a turistákat, az alkoholistákat meg még inkább, de más munka híján ez volt mindene.
Nem dúskált a lehetőségekben. Nappal valamelyik turista látványosság mellett ült és aprópénzért készített kinaiakról karikatúrát, éjszaka pedig kiszolgált és poharat szedett, de még így is alig jött ki a pénzből. A francia még mindig nagyon nehezen ment neki, na meg itt nem kérdeztek rá az előéletére, ami még a nyelvtudásnál is fontosabb volt. Még a nevét sem kellett megmondania, a Zoé név már kikopott a mindennapjaiból, a kocsmában Leaként mutatkozott be, erre hallgatott.

- Merci...merci...
Piros a lámpa, mikor átrohan egy párocska között, akik a sietős léptei hallatán szabad utat engednek neki, néhány dudaszó, újabb szűk utca, egy kis emelkedővel és meg is érkezik. Ha csapzottan, kissé zaklatottan is, de megérkezik. Az ajtóban megáll, int a pult mögött álló tulajnak, majd kienged néhány fiatalt, (a testi kontaktust azóta is kínosan kerüli) és bent is van. Három és fél percet késett, Harold pedig nem felejtette el ez neki megjegyezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem volt ideje sokat töprengeni azon, vajon Harold mit is moroghatott az orra alatt, a "késés" és a "büntetés" szót értette, de a következő pillanatban már három közepesen és egy nagyon elázott lány keveredett a pulthoz, megkezdődött a műszak. Igyekezett odafigyelni de a lányok beszéde már igencsak akadozott, úgyhogy az egyik felespohárba már víz került a vodka helyett. Ennyi jóság és empátia maradt benne, minden mást elfelejtett, semmi nem volt neki fontos, nem volt értelme annak, hogy bármi is fontos legyen. Amíg fontos volt, minden fájt, mióta semmi sem az, azóta nincs fájdalom. A buktatója a dolognak csak az, hogy ezzel a jó érzéseket, a boldog perceket is feláldozta, ám nem érezte hiányát. Egyik napról a másikra élt és a művészet vált számára a legfontosabbá. Talán pont azért jött Párizsba...hiszen ennél közelebb úgysem kerülhet az álmaihoz. Amíg otthon babusgatták, addig elhitte magáról, hogy ő tehetségesebb mint a többi, hogy van benne valami különleges, ám szép lassan rájött, hogy a kezei épp csak ügyesebb mint egy átlag emberé és hiányzik belőle az a plusz, ami a művészt azzá teszi, ami. Egy ideig hitt benne, hogy majd rátalál...de aztán ezt is feladta. És évek óta nem nem alkotott semmi maradnandót, vagy számára fontosat, ahogy kapcsolatokat sem tartott fenn...semmilyet.  Nem tartotta a kapcsolatot senkivel, így sokkal könnyebb volt. Nem kereste őket és, egy idő után ők is feladták, akik pedig itt akartak közelebb kerülni hozzá azokat rövid úton elmarta magától az érdektelenséggel.
Az ajtó ismét nyílik, épp csak fél szemmel pillant oda, a kezében megáll a söröskorsó, de mire bármi fontosat észrevehetne, addigra már nincs ott semmi és senki. Így próbálja elhessegetni a gondolatot, hogy egy ismerős pillantást vélt felfedezni és a munkára koncentrálni, de nem megy. Miközben csapol feláll az egyik pult alatti rekeszre, hogy körbe tudja pásztázni az apró de zsúfolt helyet és akkor meglátja. A férfi a szakadt rajzlapról, a portrékról, amik nem voltak elég fontosak ahhoz, hogy összeszedje őket mintha azokról lépett volna ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem volt nehéz megtalálnia a csupa nagybetűs FÉRFIT. Hiába volt tömve a hely, hiába a füst, a pult felé nyomuló emberek, a puszta körvonalai is annyira vonzották a tekintetét, hogy mikor rátalát, már egyenesen gyerekesnek tűnt a gondolat, hogy majd nem látja ki a tömegből. Bárhol, bármikor felismerné, ennyi év után is. A felismerés azonban további kérdéseket vet fel. Először is, végig kell gondolnia pontosan mi is az, amit most észrevett. Néha ő maga is kételkedett abban, hogy a férfi valóban létezett. Gyakran játszott el a gondolattal, hogy a misztikus lény csupán a fantáziája szüleménye volt, mert könnyebb volt azt hinni, hogy soha nem létezett, mint belegondolni abba, hogy egyik napról a másikra eltűnt.
Nagyokat pislogott, nem mmet másfelé nézni, attól tartott, hogyha lepillant a kezére, amin már folyt a csapolt sör, a férfi egy pillanat alatt eltűnik és ő soha nem látja többé. Ha pedig valóban így lenne, akkkr szeretné minden másodpercét kiélvezni.
Fogait összepréseli, koncentrál, pislogni sem mer, valahol tompán érzékeli a felé áradó francia szitkokat, de nincs súlyok, egészen addig amíg a kiabáló bele nem rúg ehy hatalmasat a rekeszbe, amire felállt.
Megtántorodik, a kezében lévő korsóból kiömlik a sör. Abban a pillanatban behúzza a nyakát, attól tartva,  hogy a férfinak eljár a keze, de a szemét továbbra sem veszi le róla, egyszerűen nem engedheti meg, túl nagy luxus lenne.
- Sajnálom...
El is felejtette, hogy hol van, nem franciául, magyarul szól a főnökéhez, miközben lerakja a korsót a pultra, elveszi a sörös kezével a felé nyújtott pénzt, majd megkerülve a pultot elindul abba az irányba ahol Asher ül. Igyekszik gyors lenni, mert attól fél, hogy mire odaér a férfinek már csak hűlt helyét találja, neki pedig látnia kell, meg kell bizonyosodnia arról, hogy valóságos.
A hirtelen jött változást azonban a főnök is észreveszi és kisvártatva a nő után megy, félrelökve az útjába kerülő részeg fiatalokat. Harold sosem volt a nyugalom mintapéldánya, szeretett basáskodni az alkalmazottai fölött, nem riadt el a fizikai erőszaktól sem, ha épp arról volt szó és most is az volt a célja, hogy visszarángassa Zoét a valóságba. Néhány lépés csak, a dühös férfi mögötte, Asher pedig előtte. Az utolsó két ember között épp csak sikerül úgy elslisszanni, hogy ne érjen hozzájuk, és ott van. Életnagyságban. Minden kétséget kizáróan valóságosnak tűnik, ez azonban nem jelenti azt, hogy az is. Csak bámul rá, a szavak a torkára forrtak. Mit is mondhatna? Semmi értelmes nem jut az eszébe. Helyette inkább tesz felé egy újabb lépést, a karját sután felé nyútjta, mintha meg akarná érinteni, de a mozdulatsort a kocsma tulaja megszakítja, jó erősen megmarkolja a nő felkarját, újabb francia szitkokat szórva rá, ám amikor realizálja Asher jelenlétét, elhallgat. Végig vezeti rajta a tekintetét, majd értetlenül Zoéra pillant végül kisvártatva kisvártatva felismerés csillan a szürke szemében. Habár továbbra is erősen markolja a nő felkarját, de Asher felé elereszt egy nagy fröcsögő nevetést, majd a pult felé mutatogat és hadarva azt magyarázza, hogy ő bizony felismeri, hiszen egy rajz róla ott van a pult mögött a whiskys üvegnek támasztva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lassított felvételként peregnek le a szeme előtt az egyébként másodpercek alatt lezajló események. Tekintét a pult felé fordítja, de nincs ideje most holmi rajzokkal foglalkozni, mert Asher egyetlen pillantásából leszűri, mi fog következni. Míg egy párt alkottak, előfordult, hogy valaki a jelenlétében lépett át egy bizonyos határt, olyankor a férfiból mindig előtört a birtoklási ösztön, volt aki ezt tiszteletben tartotta, volt, akivel tiszteletben tartatta. Tudat alatt (a másik indokot figyelmen kívül hagyva) ezért is kerülte a mai napig az érintkezést másokkal, megszokta, hogy neki nem ajánlatos így kapcsolatba lépnie, senkivel. Azt azonban nem merte feltételezni, hogy a férfiben ennyi idő után is megvan ez az ösztön az irányába. A szíve kihagy egy ütemet, a beszívott levegő megreked a tüdejében, ahogy a férfi elé lép, a szorítás azonnal enged.
- Ne...
A megjegyzés csöndesebb a suttogásánál, de tudja, hogy az előtte álló lény (a tekintetéből egyértelművé vált számára, hogy már nem emberként cselekszik) tökéletesen hallja. Nyilván nem a főnöke életét akarja megmenteni, ahogy Ashert sem félti, az viszont kellemetlenül érinti, hogy több szempárt is érez magán. Figyelnek. A közelükben állók leplezetlenül, akik pedig kicsivel távolabb vannak, próbálnak úgy tenni, mintha nem várnák a balhét, de közben ki vannak éhezve az akcióra. Aztán egyszerre csak vége lesz. A levegő továbbra is fagyos, de a bámészkodók megelevenednek és már csak lopott pillantásokkal igyekeznek még egy-két részletet elcsípni.
Aztán felé fordul, és tönkreteszi a pillantot. Ennyi év után, tényleg ezzel kellene kezdeni? Az egész annyira kizökkenti, hogy egy pillanatra azt is elfelejti, hogy mi történt az imént, szemöldökét felvonva, fejét oldalra billentve reagál a feltett kérdésre, de egy értelmes szót sem tud kirpéselni a fogai között. Pedig mindennél jobban vágyik most egy frappáns válaszra, de cserben hagyja a józen esze.
- Hozom a táskám.
Egy percet sem gondolkodik rajta. Ahogy kimondja már fordul is a pult felé, sietős léptekkel túrja ki az üres üvegek közül a szebb napokat látott hátizsákot és tétovázás nélkül lép ki a kocsma ajtaján, miközben a válla fölött hátra pillat, hogy megbizonyosodjon róla, hogy Asher követi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem volt konkrét célja az iránnyal, egyszerű csak szabadulni akart a helyzetből. Miután megbizonyosodott arról, hogy a férfi követi, tekintetét konokul előre szegezte, de még így is látta a szeme sarkából, hogy Asher beéri és hozzá igazítja a lépteit.
Annyira szeretne ránézni, csak egy pillanatra! Meg akar róla bizonyosodni, hogy tényleg ő az, hogy itt van és nem csak a képzelete űz undok tréfát vele! Így hát megteszi, épp csak egy pillanatig, de ránéz a férfira, aki még mindig lépdel mellette, de amint találkozik a pillantásuk, gyorsan elkapja a sajátját.
- Én meg téged.
A szíve heves ritmussal döngeti a bordáját, annyira, hogy az már szinte fáj,  rácáfolva ezzel a kijelentésére. Tisztában van vele, hogy a férfi hallja a szívritmusát, de nem tud tenni ellene.
- Hová megyünk?
Mert hát számára nyilvánvaló volt, hogy együtt mennek valahová, bárhová. Nem is tudná máshogy elképzelni a dolgot, tudja, hogy ennyi idő után is bárhová követné. Ez a gondolat pedig feltámasztja benne azt a félelmet, amivel együtt élt már akkor is, mikor egy párt alkottak. Zavarta a tény, hogy mennyire nem zavarta az, hogy ennyire függött a férfitól. Köré építette az életét, saját maga elé helyezte, bármit megtett neki amire csak kérte. Teljesen alárendelte magát neki, cserébe pedig megkapta amire a legjobban vágyott, Őt. Egyáltalán nem érezte tehernek a feladást, ahogyan a mai napig nem érzi annak, mert tudja, mit kapott cserébe...azt, amiért a nők nagy része ölni tudna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Meglepődött volna, ha a férfi válaszol a feltett kérdésre. Zoén kezd úrrá lenni a pánik, ismeri annyira, hogy tudja, nincs minden rendben. De nem kérdez, feleselegesen nem jártatja a száját, helyette engedelmesen balra fordul, eszébe sem jut másik irányba menni. Most, hogy ismét egy helyen vannak, szeretné kihasználni a helyzetet, legyen az bármennyire rövid. Fel akarja idézni az összes emléket, hogy biztos legyen, Asher nem csak a gondolatai között létezett. Hanem tényleg volt közöttük valami, valami igazi. A hűvös éjszakai szél, ami a sarkon várja őket, felborzolja a haját, beférkőzik a ruhája alá, ő pedig ösztönösen összehúzza magán a kabátot, aminek a zipzárja már régen tönkrement, így kénytelen összefonni a mellét a kezén, hogy a hiányosságot leplezze.
- Nem utállak.
Volt egy olyan érzése, hogy a férfi azóta is ezen gondolkodik, eszébe sincs tönkretenni a viszontlátás keserédes örömét azzal, hogy hülyeségeket beszél, de a csípős megjegyzés engedély nélkül bukott ki belőle. Na meg, a hallgatás már kellemetlen mértéket öltött a megjegyzése után és attól tartott, hogy ezel elszúrja az esélyt arra, hogy beszélhessen vele. Így hát bármikor kész bocsánatot kérni, épp csak a szót nem képes megformáli az ajka. Hiszen ha valaki bocsánat kéréssel tartozik, az a férfi. Hiszen azzal, hogy elment teljesen tönkretette, soha nem lesz már olyan mint akkor volt. De akkor mit is mondhatna? Hogy nem múlt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszébe? Hogy valami elromlott benne amikor ő kitépte magát az életéből? Hogy az ebből származó diszfunkcionalitás majdhogynem az öngyilkosságba kergette? Nem. Soha nem okozna neki fájdalmat. Így mindent megtart magának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Sajnálom.
Nem tudja elrejteni a szája sarkában bújkáló mosolyt. Valahol mélyen az az alig húsz éves lány felvisít, mert észreveszi a férfi szája szélén játszó gúnyos mosolyt amibe régen beleszeretett. Egyúttal a felnőtt énje nem tudja figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a férfi kitért a válaszadás elől. Gyakran élt ezzel a trükkel korábban is, témát váltott, majd valamivel igyekezett elterelni a lány figyelmét. Addig csűrte-csavarta a dolgot amíg Zoé végül elfelejtette mit is akart megtudni.
- Ez is csak egy város.
Bólint, teljesen egyetért a kijelentéssel. Neki sem sok keresnivalója van itt, egyszerűen csak itt ragadt. Bedarálták a hétköznapok. Az elején még egészen kellemes volt. Kényelmes kis motelben lakott, azzal töltötte a napjait, hogy a galériákat látogatta, azzal mérgezte a gondolatait, hogy lehet így élni. Aztán jött a cudar valóság, mert elfogyott a spórolt pénze, ő pedig egy-kettőre az utcán találta magát.
- Én...
Nem gondolta volna, hogy valaha is el fogja szégyellni magát ezért. Pedig másnak annyira egyszerű volt bevallani. Zavarában nekiál húzogatni a pulóvere ujját, de rá kell jönnie, hogy ez gyerekes ostobaság. Így abbahagyja és a tekintetét a férfira emeli.
- Volt egy időszak, mikor nem akartam élni. De elmúlt...
Élni persze most sem szeret különösebben, de az élet ösztön és a hangulatjavító sokat dobott az állapotán. Így ha vannak is suicid gondolatai, csak gondolatok maradnak. Nem igazán szeretett volna erről hosszabban diskurálni, mert félt, hogy a férfi esetleg téves következtetéseket von le. Sosem hibáztatta őt, semmiért. Magát gyűlölte csak, a férfit soha. Sok minden nem történt, mióta Asher elhagyta, mert onnantól kezdve csak ritka alkalmakkor tudott átlagos emberként viselkedni. Pedig megpróbálta! Szerette volna! Be akart illeszkedni, de már képtelen volt rá.
- Ki elől menekülsz?
Nem tudott csak egyszerűen kiszállni a kérdezz-felelek játékból. Mindent tudni akart, de a megfelelő kérdések nem voltak a birtokában, így csupán a tekintetével szuggerálta a férfit, most már leplezetlenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

"Veled megyek!"
Persze, nem meri hangosan kimondani, nem lenne bátorsága, na meg ráakaszkodni sem akar, de látványosan nyeli el a megjegyzést, beszívva az alsó ajkát. Semmi nem köti ide, bár korábban szerette ezt a várost, vágyott idd, de csak azért mert előtte nem élt itt. A turisták tönkretették Párizst és Zoé néha komolyan elgondolkodott azon, hogy mikor üti fel a fejét ismét a pestis, vagy bármilyen más járvány.
- Nem akarom, hogy azt gondolod, hogy miattad.
Elkínzott tekintettel figyeli a férfi minden mozdulatát. Tiltakozni akar, vissza akarja vonni az egészet, bocsánatot kérni amiért csalódást és szenvedést okozott neki ezzel, de bölcsebbnek látja ha nem szól. Már vége van, kikecmergett belőle és nagyon próbálkozik nem visszaesni, eddig meglepően sikeresen.
Belekortyol az italába, majd lerakva a poharat a földre, lassan elindul a férfi felé. Nem tétovázik sokat, lassú, kínosan gondos mozdulatokkal ül fel a fotel karfájára, amin Asher foglalt helyet. Az egész lénye vonzza őt, nem akar tőle távol lenni, a bűvkörében akar kerülni. Nem érinti meg, egyelőre még nem, helyette inkább az arcát kezdi vizslatni. Sokáig magánál idősebbnek látta küllemre Őt, de ez mostanra ez eltűnt. Asher teljesen olyan volt, mint akármelyik kortársa.
- Összeöregedtünk.
Csak úgy kibukik belőle. Nem tud szó nélkül elmenni amellett, hogy mennyire nem változott semmi az eltel évek óta. Persze mindez csak addig tart, amíg valaki bele nem néz a szemébe. A tekintete neki soha nem tudott hazudni, Zoé tisztán látta a hosszúra nyúlt élete minden egyes évtizedét.