34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (174 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 » Le
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 24. 17:55 Ugrás a poszthoz

András


Úgy tűnik, a lelkesedésemre ő is azonnal felel, így nem látom akadályát annak, hogy átkaroljam a nyakát és a lehető legközelebb húzódjak hozzá. Nem fogom vissza magamat, legalább nem csak a szerény, óvatos kislányt ismeri meg, hanem ezt az oldalamat is. Tudok ilyen lenni, sőt, ha felengedek és nem fogom magamat visszatartani, vagy moderálni bizonyára máshogy fogok hatni rá, mint eddig. A pillanatnak azonban túl hamar vége lesz, szégyenlősen hajtom le a fejemet de a mosolyomat nem tudom leplezni és távolabb sem igazán szándékozom ülni épp csak annyira, hogy rátudjak nézni. Azonban ez csak akkor történik meg, amikor végigsimít az arcomon és felteszi a kérdést, amire nyilván nem vár választ. Sokszor játszottam el a gondolattal, többször, mint azt be merném vallani. Mert nem volt ez egy új keletű dolog. Az első találkozásunk alkalmával is szimpatikus volt, de az i-re az tette fel a pontot amikor az alagútban összefutottunk.
  - Azt hiszem, ezt inkább nekem kellene kérdeznem tőled.
Elvigyorodom és felvonom az egyik szemöldökömet. Nem tudom, tényleg végiggondolta-e azt, hogy ezzel a kis csókkal mit kapott a nyakába. Nem mintha ez az iskola története során nem fordult volna már elő, de azért ő mégiscsak egy tanár én meg diák, ráadásul fiatalabb is vagyok egy halovány tíz évvel. De számomra valamiért nem voltak fontosak ezek a dolgok, vagy legalábbis most már nem. Tartottam magamat annyira érettnek, hogy ezt kezelni tudjam, pedig gyakran viselkedtem gyerekesen. Nem akarom klisékkel elrondítani a beszélgetést, így inkább türelmesen figyelem az arcát, hogy lejátssza magával a meccset. Pedig rongyosra beszélhetném a számat, mert csöpögős szövegből elég sok van a raktáron.
  - Nem hiszem, hogy ilyeneken kellene gondolkodnom.
Nevetne nekidöntöm a homlokomat a mellkasának, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincs kedvem gondolkodni, vagy nyakatekert udvariassággal foglalkozik, azt a mai estével egy jó időre abszolváltam.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 24. 23:00
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 28. 11:41 Ugrás a poszthoz

András


Örültem, sokkal jobban, mint az látszódott rajtam de nem akartam felkelni és ugrálni, vagy sikítani örömömben, azt Luca szokott. A tekintetemből mindent ki lehetett olvasni, hagytam, hogy az érzéseim szabadon áramoljanak a testemben, nem rejtegettem semmit, mert nem volt rá szükség. Igaz, egy kicsit féltem, mert a boldogsággal együtt járt a kiszolgáltatottság érzése is és benne rejlett a csalódás lehetősége. Nem akartam, hogy az életem egy korábbi szakaszában történt csalódás pecsételje meg ennek a kapcsolatnak az alakulását. András megérdemelte, hogy bízzak benne, de nekem is meg kellett tanulnom újra bízni, az pedig nem ment olyan egyszerűen. Ennek semmi köze nem volt hozzá, ez inkább az én csökött létemből fakadt. De megemberelem a gondolataimat és inkább arra figyelek, amit mond. Ezzel az az egyetlen probléma, hogy a tekintetem az ajkára vándorol. Akaratlanul beharapom a sajátomat, és igyekszem minden erőmmel a mondandójára figyelni és nem arra, ahogy a szavakat formálja és a rekedtes kellemes hangjára.
  - Igen, nekem is ez jutott rögtön az eszembe, az andalgás meg amúgy sem a stílusom...bár, a szőlőt szeretem.
A megjegyzésre elvigyorodom ismét, de ez a mosoly azért egy kicsivel másabb, mint az előzőek. Tényleg felesleges erről beszélnünk, inkább arra koncentrálok, hogy mennyire pofátlanul jó érzés jár át, ahogy átölel. Úgy érzem, nem vagyok egyedül és legalább nem fázom. Az aprócska ruha nem volt egészen jó ötlet, de legalább a kabátom és az ő teste véd az őszi széltől. Amikor felajánlja mozi lehetőség, felkapom a fejemet és rögtön bólintok.
  - Persze, sokszor. A húgaim imádnak moziba járni, bár ők nem azért, mert ott sötét van...
Hagyom, hogy megcsókoljon, ismét sőt, még el is nyújtom amennyire csak lehet, közben felkelek a hideg kőmederről de még akkor sem engedem el, inkább lehajolok , megfogom a kezeit és csak utána húzódom el.
  - Menjünk...de én választok.
Felhúzom és elindulunk arra, amerről jöttünk, hogy később aztán behopponálhassunk. A filmnézés lehetősége annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, inkább az, hogy vele lehetek, az este további részében is, egy sötét teremben, ahol remélhetőleg nem lesz sok ember a kései időpontra való tekintettel.  
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. október 28. 12:40
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 28. 12:16 Ugrás a poszthoz

Asher


  - Ez kezd unalmas lenni, remélem tudod.
Ha meg akart volna enni, vagy valami vadállattá változni, már megtehette volna de ő még mindig ott állt, biztonságos távolban tőlem én pedig kezdtem úgy érezni, hogy feladom. Nem érdekel, hogy mi ő, nem akarom megérteni, inkább lelépek, mert nem éri meg a fáradtságot. Egy lehetetlen alak, aki nem képes kicsavarni magából egyetlen egy épkézláb mondatot is, ami nem sugalmazza azt, hogy bántani fog, vagy meg fog ölni, vagy óvakodjak. Tudom, hogy milyen lényeg rohangálnak a kastélyban, hiszen közül eggyel elég közeli viszont ápoltam ezért vagyok annyira biztos a dolgomban.
  - Szóval akkor Halloweenkor majd megijesztesz? Hagyjuk ezt, csak meg akartam kérdezni, hogy jó irányba indultam-e el veled kapcsolatban.
Sóhajtok és összecsapom a rajzfüzetemet, felkelek, de nem megyek hozzá közelebb, még csak az kellene, hogy világgá szaladjon a közelségemtől, akkor nem tudnék egyről a kettőre haladni bár elszórakoztat a gondolat, hogy menekül előlem.
  - Szóval tetszik, hogy húzhatod az agyamat, remek. Húzhatod még egy ideig, mert úgy döntöttem, hogy jelentkezem a tanársegédednek, ideje egy kicsivel aktívabb közösségi életet élnem.
Összefűzöm magam előtt a karomat és úgy bámulok rá. Biztosan az idegeire megyek, nagyon remélem, hogy így van. Mert ő nekem biztosan. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy valaki csak úgy semmibe vegye az erőmet, ilyen még soha nem történt meg. Azzal nyugatom magamat, hogy biztosan fájt neki, legalább egy kicsit, de megállta, hogy kimutassa a fájdalmat.
  - Nem vagy ember, vagy legalábbis nem egészen. Különben a földön vergődtél volna a legutóbbi találkozásunk alkalmával. Hány éves vagy?
Oldalra billentettem a fejemet és kíváncsian figyeltem. A legtöbb emberről megtudtam állapítani, hogy hány év van a háta mögött, de az ő tekintete sokkal idősebbnek tűnt, mint a teste, ami nem lehetett több harmincnál.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 28. 21:45 Ugrás a poszthoz

Lénácska


Az utóbbi időben egy kicsit megváltozott a közérzetem. Na jó, igazán az egész világ megfordult velem. Derűsebbek voltak a mindennapjaim, ismét rajzolni kezdtem, többet látogattam meg a hárfát a kalickában de a legtöbb időt mégiscsak egy bizonyos illetőnek a szobájában a töltöttem, akinek már a gondolatára is elmosolyodtam. Most is onnan jövök, szinte az egész napot ott töltöttem és nem is szándékozok máshol lenni az este további részében, de megbeszéltem Zorával egy találkozót. A húgom mindennél fontosabb volt számomra, és mivel az utóbbi időben nem sokat jártam a sárgák háza táján, így őt is elkerültem. Amikor pedig arra voltam, vagy őt keresem kitérő válaszokat kaptam. Elgondolkodtatott a tény, hogy a saját boldogságomon túl nem láttam, hogy mások is vannak a földön, főleg Zora. De az ilyen gondolatokat elűztem, helyette inkább nadrágot húztam, belebújtam egy kényelmes csizmába, felvettem egy pulcsit és már rohantam is, mert szokás szerint késésben voltam, de valamiért sehogy nem akaródzott kimozdulni a kellemes szobából a hideg folyosóra. Szerencsére nem kellett messzire mennem, így hamarabb ott voltam, mint terveztem. Oké a társalgó talán egy kicsit klisésre sikeredett, de nem csak társalogni akartam az ikertestvéremmel, hanem csak látni, puszta tekintettel beszélni meg az érzéseinket és nem kimondani. Hiányzott. Az utóbbi időben egyre kevesebb időnk maradt egymásra, és mardosta a lelkemet a egy sajgó felismerés. Hiszen anyánk pont erről beszélt, amikor kiskorunkban nem akartuk elengedni egymás kezét és mindenáron egy ágyban akartunk aludni. Egyszer, valamikor már nem fogjuk látni egymást minden nap, sőt, nem is lesz rá igényünk, mert lesznek más fontosabb dolgok is. A szavak visszhangzottak a fejemben, miközben letelepedtem a kandalló  előtti szőnyegre és gyorsan megigazítottam a kócos hajamat, majd a tűz felé nyújtottam a kezeimet melegedés céljából. Az ajtót tíz másodpercenként ellenőriztem, mert a tudatalattim megakarta cáfolni azt, amit anyukámtól hallottam.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 31. 12:43 Ugrás a poszthoz

Húgi


Milyen jó volna, ha Lucával is őszinte lehetnék. De nem akarom ő megijeszteni, tudom, hogy csak a szája nagy és simán megijedne, ha közölném vele, hogy Benji valójában miért ment el. Furcsa, hogy ilyen törpe létére ilyeneket kérdez és van egy olyan érzésem, hogy pontosan tudja, mire gondolok csak nem akarom kimondani. Sokszor érzelmezzük félre a gyerekeket, pontosan azért mert azt hisszük, hogy okos felnőttek vagyunk. Én igyekszem nem úgy tenni, mint aki mindent jobban tud, főleg nem a húgommal szemben.
  - Biztosan így van.
Rámosolygok és igyekszem kerülni ezt a témát, mert elég kellemetlen visszagondolni a miértekre. Inkább bekapom az utolsó falat sütimet és megiszom a maradék innivalómat, ennyi édesség bőven elég volt erre a hónapra.
  - Dehogy. Nincs rossz kedvem. Csak belegondoltam, hogy mennyi nőttél. Régen nem érdekeltek az ilyen dolgok.
Igyekszem annyira őszintének lenni látszani, amennyire csak tudok. Félek, hogyha rájön, mi igazából a problémám akkor legközelebb majd nem mer hozzám jönni a kérdéseivel, azt nem pedig nem bocsátanám meg magamnak, főleg nem egy ilyen butaság miatt. De sajnos ő sokkal érzékenyebb, az értelmekre, mint mások, szóval neki még nehezebb hazudnom, mint bárki másnak.
  - Örülök neki, hogy minden rendben van.
Oldalra billentem a fejemet elmosolyodom és hagyom, hogy odajöjjön megölelni és ettől másodpercek alatt jobban érzem magamat. A testi kontaktussal óvatosan kell bánni, de Lucával szemben valahogy nem érzek félelmet ezzel kapcsolatban, őt soha nem tudnám bántani, még tudat alatt sem.
  - Gyere, szerzünk neked egy kis édességet, utána meg visszamegyünk a kastélyba. Már ideje lesz.
Nem tétovázok sokat, felkelek, fizetek és már ott sem vagyunk. Tudom, hogy a cukorboltba is elég sok időt fogunk eltölteni, így jobb lesz sietni.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 2. 16:31 Ugrás a poszthoz

David


A mai nap még meg sem állat. Reggel óta itt voltam bent és alig bírtam lépét tartani a teendőkkel így kicsit nehezményeztem - bár csodálkozni nem csodálkoztam rajta -, hogy Emma a mai napot a drága Botondjával szeretné tölteni. Nekem is lett volna jobb dolgom, de mivel szerettem a boltot így bevállaltam a dolgot és még mosolyogtam is hozzá, bár ez nem volt épp a legkönnyebb. Nem akartam senki terhére lenni és így most Emma jön nekem eggyel, szóval a legközelebb adandó alkalommal azonnal kihasználom, hogy most reggeltől esik nekem kell robotolnom. Amikor reggel kinyitottam az ajtót, rögtön megcsapott a kellemes édes illat és a meleg. Kint kezd egyre hűvösebb lenni, így örültem, hogy gyorsan leértem. Becsuktam magam mögött az ajtót, megfordítottam a táblát és már menekültem is be hátra. Nem szoktam kávézni, de ma reggel úgy éreztem, bőven rám fér így az első az volt, hogy főztem magamnak egy nagy bögrével, felöntöttem tejjel, majd körbejártam a boltba, hátha valami hiányzik. Rendezgettem, csinosítgattam a dolgokat, csak unaloműzésképp, de nem sokáig tenghettem, mert a vásárlók csak úgy jöttek a boltba, egymás után és furcsábbnál furcsább dolgokkal traktáltak. Igyekeztem kedves és türelmes lenni, pedig rongyosra beszéltem a számat. Minden vágyam az volt, hogy végre leülhessek egy kicsit, a sor már lassan a végéhez ért, amikor a tekintetem találkozott egy idegen srácéval, aki mégis mintha ismerős lett volna valahonnan, talán csak a képzeletem játszott velem, megráztam a fejemet de az idegen még mindig méricskélt, mintha nem tudna hová tenni.
  - Persze, csak neked lett félretéve.
Villantottam felé egy mosolyt és oda-oda pillantottam, miközben kivettem a pult mögül az utolsó szelet süteményt, rátettem egy tányérra és elé csúsztattam. Közben a pult mentén a tömeg oszladozni kezdett, én pedig magam alá húztam az első széket ami a kezem ügyébe került és a kezeimre borultam. Fáradt voltam, talán kevesebbet alszom mostanában, vagy csak nagyobb a hajtás. Mindegy volt, csak azt reméltem, hogy elmúlik.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 3. 21:13 Ugrás a poszthoz

David


Csak kettő percre volt szükségem, hogy összeszedjem magamat. Nem voltam rosszul, nem voltam beteg, nem volt semmi bajom, egyszerűen csak fáradt voltam. Kezdtem azt érezni, hogy túlvállaltam magamat. Prefektus lettem, ráadásként még tanársegéd is. Ezelőtt sem győztem erővel mindent, most pedig minden téren helyt kellene állnom, a boltról nem is beszélve, ami nem fog magától menni, bár gyakran elgondolkodom azon, hogy önműködövé kellene varázsolni. Veszek egy mély levegőt, már éppen ismét felállnék amikor meghallom, hogy az ismeretlen srác akinek az imént odaadtam a süteményt, szabad foglalkozást tart és kedvesen kitessékeli, sőt még ki is szolgálja a vevőket. Nem bírom megállni, hogy ne nézzek fel és a tekintetemből csak úgy süt az értetlenség. Mégis ki ez? Az életemben nem láttam ezt a jó gyereket, annyi biztos ő meg most megmentőset játszik valami oknál fogva, érthetetlen. A kisebb tömeg lassan eloszlik és ketten maradunk a boltba. Még mindig kissé furán állhat a szemem meg a szám a meglepettségtől de megrázom a fejemet és rápillantok az idegenre. Kell néhány perc, mire összeszedem magamat.
  - Ne haragudj meg, ha egy kicsit nyers leszek de mégis ki a fene vagy te?
Oldalra billentem a fejemet és még mindig őt fixírozom, hátha jön a megvilágosodás és rájövök, hogy kivel van dolgom. Ennyire nem lehet szita az agyam, biztosan nem. Aztán ahogy a gondolataim a magasba emelkednek hirtelen megvilágosodom. Csettintgetni kezdek a kezemmel, mintha nem jönne az a név, amit az előttem lévő srác birtokol.
  - Tudom ki vagy...
Összepréselem a számat, de valójában kezdem magamat nagyon szégyellni. Csak pár napja történt, hogy Zora elmondtam nekem, hogy állnak a dolgok az életében és említette a srác nevét is...megvan.
  - Te vagy David...igaz?
Csak remélni tudom, hogy nem csinálok komplett idiótát magamból mert a végén még elvisz a kastélybéli sámánhoz, amihez nem igazán van kedvem. Van egy olyan érzésem, hogy be akar vágódni, hát...jól csinálja. De az is lehet, hogy szimplán csak emlékeztetem őt a húgomra akit nem szeretne ilyen nyúzott képpel látni.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 3. 21:31 Ugrás a poszthoz

Emmácska


Túlpihent voltam. Vagy legalábbis én úgy érzem magamat. Sokáig aludtam és nem csináltam semmit. Naphosszat csak feküdtem és olvastam a délután egy részét pedig rajzolással töltöttem. Rám fért a láblógatás, de nem felejtettem el, hogy délutánra programot ígértem be. Megint megnyitott a jégpálya és mivel tavaly csak egyszer voltam, így ideje lesz kihasználni az idén a lehetőségeket. Na meg amúgy is, Emmával sokkal ritkábban beszélgetek, mint az elvárható lenne a barátnőktől. Igaz, mindkettőnknek van elég dolga, nyűge és baja de a mai délután rááldozom és válaszolok minden fárasztó kérdésére. Lenne mit mondanom, ha hagynám a szavak csak úgy omlanának belőlem, de soha nem voltam az a nagy mesélő. Ha kérdeznek, válaszolok. Emma amúgy is kíváncsi, szóval kiegészítjük egymást, meg amúgy, neki nem kell semmit mesélni. Néha az-az érzésem van, hogy mindenhol szeme van, mindent lát és mindent hall is. Sóhajtva álltam meg a bolt előtt, Emma éppen zárt, így türelmesen a vállamra vetettem a korcsolyámat és dúdolgattam egy sort, ezzel is elütve a pár másodperces szünetet, valahogy most nem bírtam magam körül csöndet. Aztán, amikor elindultunk, fölvettem vele a lépést, bár legszívesebben megszaporáztam volna a tempót, már alig vártam, hogy a jégre érjek. Mikor aztán megérkezünk épp csak leteszem a hátsómat a padra és már érkezik is az első kérdés. Gondolhattam volna, hogy ezzel fogja kezdeni. Már a nevének a hallatára is fintorba szalad az arcom, lerúgom magamról a cipőmet, kicsit talán erősebben is, mint kellene, majd a korim után nyúlok.
  - Chöö, Wayde.
A hangom csöpög a gúnytól. A férfi egyszerűen az őrületbe kerget. Azt hittem csak felfogom idegesíteni azzal, hogy jelentkezek tanársegédnek, de arra nem gondoltam, hogy meg is választ. Olyan érzésem volt, mintha pont ugyanabból az indokból tette volna, amiért én jelentkeztem hozzá.
  - Olyan mint egy nagy gyerek.
Megrázom a fejemet, közben végezek a korik megkötésével, így felállok, guggolok néhányat majd rámegyek a jégre, direkt halogatva a választ Emma második kérdésére. Megállok a palánk mellett, és bevárom, hogy ő mellémérjen, majd lassan ellököm magamat.
  - Honnan tudsz te ilyen dolgokat?
Hitetlenkedve rázom meg a fejemet, de a tekintetem és a szám is mosolyog. Órákat tudnék ömlengni róla, és vihognék mint egy tinilány aki életében először szerelmes. De mivel mások is vannak itt, moderálom magamat.
  - Nem akarom nagy dobra verni ezt a témát. Ő nagyon...más.
Nem bírom megállni, hogy ne vigyorogjak rá azzal igazi bamba, de szerelmes tekintettel, azért mégiscsak Emmáról van szó.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 5. 11:25 Ugrás a poszthoz

David


Micsoda gáláns lovaggal akadtam össze. Most hálás lehet azért, hogy Zora elkínzott arcát látja az én arcomban. Ha nem hasonlítanánk ennyire, nyilván nem kapkodott volna annyira azután, hogy segítsen. Nem szeretnék azért ilyen klisékre hagyatkozni, de mégiscsak Rellonosról van szó és ahogy a drága húgom elmesélte, nem éppen olyan, mint a ma született bárány. Talán pont ez fogta meg őt, végre nem egy jól szituált, illedelmes úriemberrel hozta össze a sors, a változás pedig gyönyörködtet. Én pont ennek az ellentéte vagyok. Nekem szükségem volt egy biztos pontra életembe, valamire ami nem labilis és talán az intervallum sem lesz annyira rövid.
  - Minden bizonnyal én volnék.
Könnyebben ment neki a megkülönböztetés, mint bárki másnak. Bár nyilván nem azért jött be első körben a boltba, mert süteményre vágyott. De a gyors reakció kíváncsi tett, hogy vajon Zora hogy szokott viselkedni a mellette, ha ennyire egyszerűen különbséget tett közöttünk. Ez a kettőjük dolga, de igencsak rá kell harapnom a nyelvemre, hogy ne csússzon ki a kérdés a számon. Tudom, hogy viselkedik ha szerelmes, vagy ha férfi van a közelében, de a lány olyan mint az időjárás, ebben is hasonlítunk.
  - Annyira azért nem szörnyű az élet, mint ahogy most kinézek. De azért köszönöm, ez rendes dolog volt tőled.
A hangomból egy árnyalatnyi meglepettség cseng ki tényleg őszintén hálás vagyok neki, így legalább nem kell tovább robotolnom, mint az szükséges volna és mehetek fel a kastélyba. Kiegyenesedek, valamiféle tartást mutatva, hiszen azért mégiscsak most ismerkedtünk meg és nem szeretnék több szánakozó tekintetet látni.
  - Szóóval...már kíváncsi voltam rád. Reménykedtem benne, hogy valamikor összefutunk. Más vagy, mint az előzőek.
Nem is én lennék, ha ezt nem jegyezném meg. Nem akarom én összehasonlítani, de a tudatalattim máris megszemléli a küllemét. A belsőről egyelőre nem tudok nyilatkozni, de elég jó volt a kezdés.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 5. 11:56 Ugrás a poszthoz

Emmácska



Nem akarok Wayderől beszélni, mert felidegesít. Minden percben bánom, hogy a kíváncsiságom és büszkeségem rávett arra, hogy jelentkezzem hozzá tanársegédnek. Azóta még annyi időm sincs, mint ami eddig volt, ráadásul állandóan idegesít. Neki az lenne az ideális ha én ugrálnék körülötte ő meg nézhetné. Arról nem is beszélve, hogy mióta elárulta nekem, hogy miért nem tudom kiütni, folyton azzal piszkál, hogy előbb vagy utóbb beadom neki a derekamat és végre megkóstolhatja a véremet. Ez volt az, ami a leginkább felhúzott, mert a magabiztossága és a gúnyos megjegyzései mögé bújt és bármit mondtam neki, egyszerűen lepergett róla. Soha nem éreztem még senki iránt azt, hogy ki akarom ütni a képességemmel, hogy látni akarom ahogy szenved. Pechemre, mint sem értem vele, mert teljesen hatástalan volt vele szembe.
  - Ha még csak babaház lenne, azt elviselném. De a stílusa, a gúnyos csipkelődései olyan szinten unszimpatikussá teszik, hogy legszívesebben betörném a képét, de ő azon is csak nevetve.
Morgok az orrom alatt, miközben lassan beállok egy viszonylag kényelmes tempóra. Engedek egy kicsit az ökölbe szorított kezemen, hiszen nem azért vagyunk most itt, hogy mérgeskedjek. Ráadásul bánt, hogy a valódi okát nem merem elmondani neki, mert kinézem belőle, hogy valami őrültséget csinál.
  - A forrásaid. Hát persze, te hallgatsz a pletykákra én nem foglalkozom ilyesmivel.
Egykedvűen megvonom a vállamat és megpróbálok visszazökkenni a boldog kábultságba amiben akkor leledzem ha róla beszélek. Ez már sokkal kellemesebb téma és örülök, hogy végre megbeszélhetem valakivel, akit tényleg érdekel a dolog. Boldog voltam és a boldogságát az ember szereti megosztani mással, legalábbis én így voltam vele.
  - Nos, ez nem épp egy új keletű dolog. Körülbelül fél éve azért kerestem fel, hogy megoldást találjak a...problémámra. Kicsit elegem volt belőle, hogy mindenkit bántok és reménykedtem benne, hogy van valami megoldás. Nos, neki volt és van is. Csakhogy a kő, ami meggátolja a dolgot elég ritka neki pedig van egy. De a kíváncsisága őt is rávitte arra, amire Védát, hogy teszteljen. Néhányszor még összefutottunk, de nem volt semmi említésre méltó.
Ódákat tudnék zengeni arról, ami ezután következik. Nagy levegőt veszek és körbenézek, attól tartva, hogy esetleg valaki meghall minket. Nem akarom, hogy mindenki tudjon a dologról.
  - Aztán az alagútban összefutottunk éppen Zorát kerestem, ő pedig valami fura szer hatása alatt állt és elég érdekes dolgokat mondott. Végül visszavittem a szobájába bevetettem vele valami józanítószert és amikor magához tért elhívott vacsorázni. Onnan pedig minden jött magától.
Lehalkítom a hangomat, zsebre dugom a kezeimet és Emmára pillantok.
  - Szükségem volt valakire aki kirángat a lelki sivárságból, aki más, mint a többi. Az utóbbi pár hónapban azon gondolkodtam, hogy itt hagyom az iskolát. Most viszont tele vagyok tervekkel. És veled is van még megbeszélni valónk.
Nem tudom, hogy az utóbbi időben tartottam-e ennél hosszabb beszámolót. Valószínűleg nem és egy jó ideig ezután nem is tervezek.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. november 5. 15:54
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 6. 18:31 Ugrás a poszthoz

Lénácska


Amint megnyílt az ajtó, rögtön odafordítottam a fejemet és azonnal hatalmas mosoly  jelent meg az arcomon, hogy láttam Zorát bejönni rajta. A világ ismét kerek lett, ahogy számomra, ahogy saját magamat is felfedeztem benne. Persze, máshogyan öltözött mint én, ahogy végignéztem magamon, megjegyeztem, hogy nekem biztosan nem állna ilyen jól. Vigyorogva figyeltem ahogy leül mellém. Szavak nélküli kommunikáció volt, éreztem, hogy a lelkem feltöltődik, azt is elbírtam volna viselni, ha szó nélkül ülünk egymás mellett egy ideig, majd mint aki jól végezte dolgát, továbbáll. De szerettem volna beszélni vele, több dolog miatt is. Ott volt rögtön a pletyka, ami még az én fülemet is megütötte, meg a nagy tervem, amit neki is prezentálni szeretnék, hiszen ő is benne van, sőt, ő az egyik főszereplője, mint ahogy általában a mindennapjaimnak is, akkor is, ha csak keveset látom.
Mikor azonban a hallgatás kezd kényelmetlenné válni, mert a kíváncsiság csak úgy mardos belülről, rögtön a közepébe vágok.
  - Azt hallottam, hogy egy fiúval vacsoráztál, az étteremben. Igaz vagy Hamis?
A tűzbe bámulok de néha lopva, vigyorogva rápillantok, hogy figyelhessem a reakcióját. Bár nem hallgatok a pletykákra, az utóbbi időben meg aztán pláne nem, de ez azért megütötte a fülemet. Két lány beszélgette az üzletben, miközben csokoládékat válogattak. Nem szoktam hallgatózni, de Zora nevét akkor is meghallanám, ha csak hang nélkül tátogná valaki.
  - Mond azt, hogy nem tanár...és hogy nem akarsz hozzámenni.
Bár a kérdést csak viccnek szánom, azért egy kis komolyság mégis van mögötte. Azt igazság az, hogy féltem őt, jobban féltem, mint saját magamat. Ha pedig valaki bántani meri, az biztos, hogy velem gyűlik meg a baja és én elég rázós helyzet vagyok. Mindezt persze nem ecsetelem a ikertestvéremnek, hiszen tudja jól, na meg nem akarok szentbeszéded tartani, az a fontos, hogy boldog legyen és ez minden egyéb dolog felett áll.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 12. 12:46 Ugrás a poszthoz

Wayde


Mostanában kicsit zaklatottabb voltam, mint általában. Mindezt persze egy valakinek köszönhettem, aki ha csak eszembe jutott rögtön elfutott a méreg és a félelem. Nem tőle féltem, csak a helyzettől, minduntalan a hátam mögé pislogtam, hátha követ valaki, paranoiás lettem. Mostanában mindenért őt okoltam, ha elaludtam, ha éjszakánként csak forgolódtam még a rossz időjárásért is csak ő lehetett a hibás. Jó volt valakit mindenért okolni és erre ő tökéletes alany volt, mert a ritka boldog perceimet tönkretette az, ha visszagondoltam arra mi történt. Hiába figyelt oda annyira rám, kísért végig a folyosókon akkor sem tudta jóvátenni amit akkor tett. Egyszerűen nem tudtam továbblendülni a dolgon, bármennyire is akartam. Hiszen tőle továbbra sem féltem, bár mintha az utóbbi időben kicsit előzékenyebbek lettünk volna egymással, biztosan az este miatt. Pedig szívesen kiosztottam volna, mert erőm már lett volna hozzá, mégsem tettem meg.
A mai délutánon viszont úgy döntöttem, ideje lesz egy kis időt a tanulásra is fordítani. Elhanyagoltam a tanulmányaimat és kezdtem egyre rosszabbul érezni magamat emiatt, a tavalyi évben elég aktív voltam, hiszen akkor több időm volt rá, mint mostanában. Ezért ma úgy időzítettem a dolgaimat, hogy a délutánt itt tölthessem. Összepakoltam a dolgaimat a táskámat, a vállamra akasztottam és ráérős léptekkel indultam el a könyvtár felé. Szokás szerint hátrapislogtam, de a folyosó teljesen üres volt, nyilván mindenki órán volt, vagy a nagyteremben fogyasztotta a  kései ebédet. Néha megálltam, kinéztem az ablakon de nem időztem túl sokáig, hiszen nem odázhattam azt, aminek amúgy is be kell következnie. A könyvtárhoz érve óvatosan benyitottam az ajtót, senki figyelmét nem akartam fölkelteni, Matildáét sem, hiszen a tanulásban most nem segíthetett. Elindultam hát hátra, ahol tudtam, hogy megtalálom azokat a köteteket amikre szükségem volt és még egy asztal is akad ahová lepakolhatok. Egészen kihalt volt itt hátul a terep, a közelben egy lélek sem volt, így nyugodt szívvel tettem le a táskámat és pakoltam elő a dolgaimat, hogy aztán a polcokhoz fordulva levegyem a magasból azt a könyvet, amire szükségem van.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 13. 23:16 Ugrás a poszthoz

Wayde


Ahogy a megfelelő kötet után kutattam, a gondolataim akaratlanul is elkalandoztak, ráadásul olyan irányba, ami a lényeg egy részének egyáltalán nem volt tetszésére. Frusztráltak a önnön gondolataim, mégsem tudtam nekik megálljt parancsolni. Megpróbáltam elképzelni a dobozt a fejembe, amibe minden gondolatot amit helytelennek ítéltem belepakoltam, de ettől nem lett jobb, hiába zártam le kulccsal a tetejét. Igyekeztem hát beletörődni abba, hogy egyhamar nem fogok szabadulni a házi dolgozattól, főleg ha ilyen tempóban halad, mint most én. Hiába nyúlok a fránya könyvért, minduntalan fentebb megy. Kezdem azt hinni, hogy a polc szórakozik velem. Mérgesen felhorkantok és ezúttal nagyon de nagyon nyújtózkodom, amikor egyszer csak ott terem egy kéz és megragadja ugyan azt a könyvet, amit én szerettem volna levenni. A szívem egy pillanat alatt már meg, egy halk sikkantás is elhagyja a számat, hiába, paranoiás lettem, hivatalosan is. A szívemhez kapok, mert jól ismerem a kéz tulajdonosát. Mérgesen fordulok felé, a tekintetem szikrákat szór, csak úgy, mint a bőröm.
  - Legközelebb csaphatnál valami zajt, mielőtt halálra rémítesz.
Csak magának köszönheti, hogy kiújult a paranoiám. Pedig az utóbbi időben egészen jól kezeltem, bátor voltam minden helyzetben, nem féltem a sötétben, mert nem volt rá különösebb okom. Ha jobban belegondolok most sincs, tőle továbbra sem félek. Inkább az rémít meg, hogy újra kell élnem a fájdalmat. A gyomrom is összeszorul ha visszagondolok rá, furcsa és egyben zavaró, hogy még az emléke is ennyire felkavar. Elfintorodom, kitépem a könyvet a kezéből, majd pukedlizek egyet előtte, amennyire gúnyosan csak lehet és leülök az asztalhoz.
  - Ha tudni akarod, igen. A tanárom, aki egy felfuvalkodott hólyag, sérelmezte, hogy nem lát bent vámpirológián, így úgy döntöttem, szakértője leszek a témának.
Grimaszba torzul az arcom, nem is neki beszélek, sokkal inkább a velem szemben lévő falnak, majd felcsapom a könyvet, végigböngészem a tartalomjegyzéket, majd csak úgy véletlenszerűen a középen felcsapom és olvasni kezdem, de egy szót sem fogok fel belőle, mert azt hallgatom, hogy még mindig itt van. Az átkozott annyira csöndesen tud mozogni, hogy az szinte már zavarba ejtő.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 15. 14:53 Ugrás a poszthoz

Wayde



Inkább nem is reagálok. Minden idegszálam megfeszül, mert irritál, hogy itt van a közelemben. Általában nem vagyok rá ennyire kiéleződve, de most, hogy nem dolgozunk és előszeretettel piszkál azért más a helyzet. A kérdésre csak egy fintorral felelek, továbbra sem szeretnék beszélgetésbe bonyolódni vele. Pedig milyen egyszerű lenne, hogyha megmondaná melyik könyve keressem a válaszokat, akkor megmentene attól, hogy itt üljek hosszú órákig. De gyanítom, hogy élvezi a dolgok, ha már ennyire nehezményezte, hogy nem szívesen töltöm az időmet vámpírológián. Lehetett volna velem egy kicsit elnézőbb és kedvesebb, tekintve, hogy majdnem megölt, de nem változott semmi. A tekintete persze néha elárulta, ahogy figyelt engem, mintha vigyázta volna minden lépésemet, talán tényleg így volt, talán csak én képzeltem oda, hiszen a szavai mindig megkérdőjelezték ezeket az apró jeleket, amiktől összezavarodtam. Valójában nem is foglalkoztatott volna a dolog igazán, ha nem kellett volna vele annyi időt eltöltenem. Mert valahol nagyon is zavart a bámulása, ahogy zavar most is.
  - Tudod, azon gondolkodtam, hogy arról írok, hogy mennyire fájdalmas a vámpírharapás és hogy milyen lelki következményei vannak.
Felvonom a szemöldökömet és most az egyszer nem kerülök el a tekintetét. Tudom, hogy mennyire bántja a dolog és talán gerinctelenség pont ezzel visszavágni, de nem akartam, hogy ennyire jól érezze magát a közelembe, főleg, nem ebben a formában. A gúny csak úgy csöpögött minden szavából és bár én is így vágtam vissza, azért valamilyen szinten rosszul esett. Ha azt gondolta, hogy egy estével jóvá lehet tenni amit okozott, akkor nagyon tévedett. Vágok egy grimaszt, majd visszafordulok a könyv fölé és igyekszem őt egészen kirázni, ami több mint nehéz feladat. Részemről ennyi volt a beszélgetés, egészen addig amíg ismét meg nem szólal. A méreg azonnal elönti a tudatomat, lassan felemelem a fejemet a tekintetemből csak úgy süt a düh. Lassan becsukom a könyvet, felvonom az egyik szemöldökömet, majd teljes erőmből egy gyors mozdulattal felemelem és teljes erőből hozzávágom a vaskos kötet.
  - Semmi közöd hozzá, húzz el a fejemből!
Tudom, hogy akaratlanul is beleolvas a fejembe és ez az ami zavar, mi köze van neki ehhez. A mellkasom csak úgy hullámzik az elfojtott haragtól, rám egyáltalán nem jellemző módon bukott ki belőlem a dolog, ami a meglepetés erejével árasztotta el a tudatomat.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. november 15. 14:54
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 17. 18:53 Ugrás a poszthoz

Wayde


Amint magamhoz tértem, megigazítottam a hajamat, köhintettem párat és visszaültem a székre. Röstelltem, hogy ennek ellenére kimutattam az érzéseimet, de most már mindegy volt. Azzal győzködtem magamat, hogy rajta kívül nem látta ezt senki, hogy erről valóban bizonyítékot szerezhessek gyorsan körbepillantottam, de a könyvtár eldugott része tényleg kihalt volt, üres és csöndes. Még szerencse, mert olyan könnyedén és gyorsan kapta el a könyvet, ahogy egy ember nem volna rá képes. A tekintetem végül megállapodik rajta, látszólag semmi változás nem állt be, nem tűnt úgy, hogy fájt volna neki az, ahogyan a vaskos kötet találkozott mellkasával, pedig annyira szerettem volna, ha legalább egy kicsit, vagy legalább úgy tesz, mintha fájt volna, hiszen tudja, hogy az micsoda elégtétel lett volna számomra.
  - Nem szoktam vámpírokat provokálni.
Fintorgok egy sort, miközben hátradőlök a széken és összefűzöm magam előtt a kezeimet. Néha képes úgy beszélni magáról, mintha valami állat lenne. Elkönyvelem, néha tényleg úgy viselkedik, mint egy állat, de alapjában véve mégiscsak egy sokat megélt ember, fiatal bőrben. Akármikor ez eszembe jut, mindig elképzelem őt öregen, ősz hajjal és bottal, ráncosan. Valahogy mindig sikerül a dolog, kivéve ami a szemét illeti, a kék tekintete még öregen is úgy pásztáz, ahogyan most és ettől képes vagyok egészen zavarba jönni, holott csak a fantáziám szórakozik velem.
  - Kérdésnek szántad, de nem csak egy kérdés volt. Te nem szoktál csak úgy kérdezni. Ha féltékeny vagy, mond meg nyugodtan, de gondolhatod, hogy a szabadidőmben nem vámpírokról fogok csevegni és nem csak vele nem, hanem úgy alapjáraton senkivel sem.
Elfintorodok, de már nem tudok a könyvekre vagy a pergamenre koncentrálni, teljesen elveszítettem a fonalat. Talán pont emiatt nem járok be az óráira és emiatt nem tanulom rendesen a vámpírológiát sem. Akárhányszor belefogok, mindig valami ilyesmi történik, vagy már a puszta gondolata a tantárgynak is annyira felidegesít, hogy nem tudok nekikezdeni a tárgyilagos részeknek, azoknak ahol a tények vannak, nem pedig egy nagyképű félvér.
  - Most, hogy elegedet gyötörtél, már mehetsz is tovább a dolgodra.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 19. 07:20 Ugrás a poszthoz

Léna


Nem voltunk túl sokáig csöndben, sejtettem, hogy előbb vagy utóbb kezdetét veszi a faggatózás. Mindketten hallottunk szóbeszédeke, lévén, hogy nyitva tartjuk a fülünket de pletyka egészen addig az is marad, ameddig bizonyítást nem nyer. Sejtem, hogy vajon mi állhat a dolgok mögött, ennyi év után letudom szűrni, mi az ami jellemző a húgomra és mi az, amit még csak megfontolnom sem szabad. Bár Zora gyakran okoz meglepetéseket, de azért még így sem tud számomra annyira kiszámíthatatlan lenni, mint mondjuk a barátainak.
  - Ohh, a bamba vigyor. Ez annyira jellemző rád.
Többször láttam már ilyet az arcán és ez csak egyet jelenthet, mégpedig azt, hogy beigazolódtak a megérzéseim, a húgocskám szerelmes, vagy legalábbis kezd az lenni. Örülök neki, hogy boldog, de azért mégiscsak féltem egy kicsit, lévén, hogy hányszor törték már össze szívét vagy hagyták cserben. Legszívesebben az összes ilyen delikvenst kicsináltam volna, de sajnos vagy épp szerencsére nem volt rá lehetőségem. A visszavágás ugyanakkor, amit a fejemre olvas roppantmód találó és mindent elárul, tehát ő is tudja. Szerettem volna, ha tőlem tudja meg és nem a festményektől, vagy bárki mástól, mert azért van mit hozzáfűznöm a dologhoz, révén, hogy elvileg tanulnom kellett volna az ő hibáiból, mégsem tettem. Szeretnék neki hirtelen mindent elmondani, mindent amit érzek és amit tapasztalok, de egyszerre nem tudok megszólalni, inkább csak elmosolyodom, megrázom a fejemet és a tüzet kezdem bámulni.
  - Ez más. Tudom róla, hogy biztos pont. Nem kockáztatnék, ha úgy érezném, hogy nem jön össze, tanultam a hibáidból.
Mondhatnám, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, de nagyon nagy klisé lenne. Inkább összeszedem a gondolataimat, hogy észérvekkel győzhessem őt meg arról, amiről nyilvánvaló, hogy nem fogom tudni.
  - Neki van esze és belátása is, nem olyan mint Kőszegi és pláne nem olyan, mint a kedves exférjed. Egyelőre nem akarok hozzámenni, csak megakarom ismerni. Ráadásul ő azon kevesek egyike, akit nem tudok bántani és ezt nagy kincsnek gondolom.
Őszintén beszélek, bár a szavak elég nehezen akarnak kibukni a számon. Megfontolom a mondandómat, bár lehet, hogy nem kellene felsorakoztatnom a hibáit. Nem szép dolog más rossz tapasztalataival dobálózni, így gyorsan témát is váltok.
  - És mond csak, hogy sikerült az a tea? Gondolom finom volt.
Kaján vigyor kúszik az arcomra, rám nem jellemző módon. Kíváncsi vagyok, mindenre és bármire, amit csak mond az új lovaggal kapcsolatban.

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 19. 07:34 Ugrás a poszthoz

David



Tovább méregetem, kissé talán túl szigorúan is. Elég baja esett már a húgomnak ahhoz, hogy előtörjön belőlem a szörnyeteg, ha valami nem tetszik. Én tudom a legjobban, hogy mi az ami jó neki és mi az, amitől távol kell tartanom. A rossz tapasztalatai után pedig igenis megfogom tenni, ha nem úgy ítélem meg, hogy ezúttal nem lesz csúnya vége. Ez persze nem az jelenti, hogy nekiállok őt megvizsgálni minden szemszögből, vagy legalábbis nem nyilvánvalóan. A tekintetem összeszűkül, ahogy fixírozom és csak remélni merem, hogy nem fogja félreérteni a témát.
  - Hagyd csak őket, elmosogatják magukat.
Ha valamit utálok, akkor az a mosogatás, a boltban számos okos bűbáj segíti a munkákat, míg alapvető dolgokat szeretünk a két kezünkkel elvégezni. Ez ízlés dolga, mellesleg a történet szempontjából teljesen lényegtelen. Mindazonáltal értékelem a gesztust mert látom rajta, hogyha bár kelletlenül is, de be tudnám fogni egy kis közös mosogatásra, igazán remek ismerkedős program lenne. El is vigyorodom, ahogy ez az eszembe jut, de inkább moderálom magamat, mielőtt tényleg dilisnek nézne.
  - Először is, nem vagy tanár. Ez Zoránál már haladás. Képes voltál bennünket megkülönböztetni, egész gyorsan...erre pedig egyik sem volt képes. Az pedig, hogy hajlandó lettél volna egy mosogatóvízbe turkálni velem, elég nagy bátorságra vall.
Amíg a exekről beszélek, fintorgok egy sort, tény, hogy nincsenek a szívemben és nem is őrzök róluk túl sok kellemes élményt, bántották a húgomat és ezzel együtt bántottak engem is. A mondandóm második fele valószínűleg magyarázatra fog szorulni. Bár nem titkolom a képességemet, azért nem szoktam minden jött-ment orrára kötni, így legalább nem lehet felkészülni ellene, bár, nem tudok olyan varázslatról, ami képes lenne elhárítani az elektromosságot, vannak rá eszközök ez igaz, de ő biztosan nincs egyiknek sem a birtokában.
  - Nyilván tudod, hogy Zora nem könnyű eset. Reménykedem benne, hogy képes vagy vigyázni rá.
Felvonom a szemöldökömet, mintha csak egy kérdést tettem volna fel. Nem biztos, hogy választ várok rá, lehet, hogy egy egyszerű arcmimika is megteszi és képes leszek belőle leszűrni a választ. Azt pedig, hogy pontosan mire is gondoltam ez alatt, inkább rá bízom, reménykedve benne, hogy ezzel is többet tudok meg róla.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. november 19. 07:34
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 26. 00:44 Ugrás a poszthoz

Wayde
shhh'


  - Technikailag te nem vagy vámpír, ergo nem kellene csak úgy dobálóznod ezzel a szóval.
Csak bele akartam kötni, teljesen mindegy, hogy hogyan, vagy milyen eszközzel. Nyilván ez nem tűnt a legsportszerűbb dolognak, de végül is igazam van. Bármennyire is gondolja magát annak, valahol mégiscsak ember, igaz ezt sem száz százalékosan kijelentei róla. Figyeltem az arcát, próbáltam kiolvasni a tekintetéből azt amit elhallgat előlem, de most is, mint mindig tökéletesen elrejtett mindenfajta érzelmet, ami kiolvashattam volna belőle. Már megszoktam de azért mégis elégedetlenül húztam fel az orromat, mert most sem kaptam meg azt amit akartam. A provokálás természetesen tovább folytatódik, még szép, hogy rákontráz, ráadásul azzal, hogy igaza van, még inkább kibillent a magabiztosságomból.
  - Valóban, nincs okod rá.
Itt pedig elérkezik az a pillanat, hogy nem tudok neki visszavágni, csak bámulok rá, ő pedig vissza rám. Mit nem adnék, hogyha eszembe jutna egy csípős megjegyzés, de csak olyan dolgok suhannak át az agyamon, amiket nem mondhatok ki. Hallgatólagos megegyezés volt köztünk, hiába nem volt itt senki, akkor is féltem, talán attól, hogyha beszélek róla, akkor igaz lesz nem pedig a képzeletem torz szüleménye.
  - Mégsem fogsz elmenni. Most már csak azt kell kiderítenem, hogy tulajdonképpen miért nem.
Felkelek, odasétálok hozzá, beférkőzök közé és asztal közé majd lábujjhegyre állva ráülök az asztalra, szembe vele. A hajamat az egyik vállamra húzom, szabadon hagyva azt az oldalt amibe a legutóbb belekóstolt. Kihívóan felvonom a szemöldökömet de semmi kommentárt nem fűzök hozzá. Fogalmam sincs, mi késztet arra, hogy ezt megtegyem, talán azt remélem, hogy az áthidalt távolság majd megrémíti és menekülésre készteti. Körülpillantok, fohászkodok érte, hogy egy árva lélek se lássa az akciómat, mert nem szeretném ha szárnya kellene bármilyen alaptalan pletyka. Csak tudnám mi vonz ennyire a bestiákban...
 
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. november 26. 10:41
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. november 26. 21:59 Ugrás a poszthoz

Wayde


Ismét elakadtam. Neki hosszú évek álltak a rendelkezésére ahhoz, hogy megtanulja kezelni a csipkelődést. Nekem azonban ez teljesen új dolog volt. Mindig is békeszerető ember voltam, ha nem volt muszáj, akkor nem konfrontálódtam mert nem láttam értelmét. Az utóbbi időben viszont elég sokat veszekedtem vele, küzdöttem ellene, amennyire csak az erőm engedte, de nekem nem volt fele annyi gyakorlatom se, mint neki, így hát jelentős hátrányra tettem szert. Így volt ez most is, megadta a kegyelemdöfést és ezzel elhallgattatott, sikeresen.
  - Miért is lenne? Nem vagytok egy szinten...
Elfintorodtam, de igyekeztem fenntartani a álszentség látszatát. Ezzel az egy kis mondattal egész alaposan betalált, ahogy én megtettem ugyanezt a mozdulataimmal. Rájöttem, hogy akkor tudom a leginkább bántani, ha emlékeztetem arra, hogy mit tett velem. Valamiért ez nagyon bántotta, holott én már túl voltam rajta, de láttam rajta, hogy ő nem így van ezzel. Ahogy leolvadt a nagyképű vigyor az arcáról, már láttam, hogy legalább ezzel sikerült győznöm. Pontosan tudom, hogyha az emberi szem számára láthatatlan is, ő pontosan látja a harapás nyomát a nyakamon. Nem éreztem egészen igazságosnak, hogy ezzel dobálózom, hiszen én is beleegyeztem és bár iszonyatos fájdalommal és sokkal járt, azért mégsem bántam meg annyira, hogy segítettem rajta. Ezt persze eszemben sem volt elárulni neki, bár sejtettem, hogy tudja de mégis bántotta a dolog és ez azért ha csak egy kicsit is, de jól esett. A reakciójára persze nem számítottam, meglepett, mint mindig. Megrémültem az emberfeletti gyorsaságtól, még akkor is, ha kezdtem hozzászokni az ilyesfajta megmozdulásaihoz. Mozdulatlanná dermedtem, főleg akkor, amikor leesett, hogy mire készül. Akkor sem tudtam volna elhúzódni, ha akartam volna, határozottan megijedtem. Hiszen azóta igyekszik elkerülni velem a közelebbi kapcsolatot, most viszont a saját eszközeimmel vág vissza.
  - Ez nem fair.
Alig bírom kipréseli a fogaim között ezt a három szót. Legszívesebb felpofoznám, de tudom, hogy nem érnék el vele semmit, viszont a tekintete, a tekintete szívszaggató volt. Óvatosan a keze után nyúltam és végighúztam az ujjaimat az övéin.
  - Miért érzem úgy, hogy te rosszabbul élted meg, mint én?
Egy lemondó sóhajra még futja, de semmi másra, pedig annyi mindent mondanék még neki.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 1. 15:11 Ugrás a poszthoz



A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.


Emma McNeilly leírása
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 9. 21:49 Ugrás a poszthoz

Wayde


Egy másodperc alatt kitudom billenteni a hűvös nyugalomból, ez azért a győzelem édes ízével töltött el, volt bármennyire is kellemetlen a végkifejlet. Láttam rajta, hogy évődik, láttam rajta mennyire bántom, és egy pillanat leforgása alatt meg is bántam amit tettem.
  - Nyilvánvalóan nem tudod, hol a helyed.
Vágok vissza, de nem sokáig tart a dühöm, mert egy egészen új oldala tárul fel előttem. Zavaromban visszahúzom a nyakamra a hajamat, nem akarom, hogy lássa azt ami számomra láthatatlan, nem akarom, hogy fájjon neki. Csak néhány perc az egész, de én rájövök mindenre, ami eddig kételyeket keltett bennem, már nem tudtam csak egy idegesítő tanerőként nézni rá, sokkal inkább volt vadállat, akit túlságosan elragadtak az érzelmei, most pedig próbálja összekaparni azt, ami a féltett becsületéből megmaradt. Megrázom a fejemet és amint hátrébb lép, keresztbe rakom a lábamat és a kezeimmel megtámaszkodom magam mellett és látványosan félrenézek, úgy, ahogyan ő.
  - Szerintem lehet, csak te sem akarod belátni.
Összepréselem a számat és megfogalmazódik bennem egy kósza gondolat, ami ötletté erősödik, bár bizonyára neki nem fog tetszeni. Nem fogom hagyni, hogy emiatt eméssze magát én már rég túl vagyok rajta és bár félek tőle, mert végtére is az ami, koránt sem olyan kellemetlen a dolog, mint amilyennek ő elképzeli. Rápillantok, a tekintettemmel az övét keresem.
  - Megpróbálhatnád megint.
A hangom...mintha nem is az enyém lenne, mintha egy másik lány mondta volna ki helyettem a szavakat. Elkerekednek a szemeim, de be kell látnom, hogy máshogy nem fogunk túljutni a dolgon, legalábbis ő nem.
  - Úgy értem, máshogy. Nem fogok ellenkezni, tudom mire számítsak és talán ha kíméletesebb lennél...
Rossz ötlet. A bennem élő kislány sikít, hisztizik és sír, nem akarja, hogy megint bántódása essék, mert azóta rémálmok gyötrik. De én is szembe akarok nézni a félelmeimmel, ahogyan neki is szembe kell a sajátjaival. Nem tűröm tovább, hogy a kimondatlan szavak lógjanak kettőnk között a levegőbe, miközben azt tettetjük, hogy ez az egész nem történt meg. Felesleges időpazarlás, tovább akarok lépni. Mindezt persze ő is tudja, hiszen tisztán hallja a felé üvöltő gondolataimat.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 9. 21:50
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 11. 21:40 Ugrás a poszthoz

Wayde


 
- Ezt te sem gondolhatod komolyan.
Elfintorodok, de ennyiben is hagyom a dolgot. Nyilván teljesen elmentek neki otthonról én pedig kezdtem ezt megunni. Nekem nincs szükséges ilyesmire, nem hagyom tovább, hogy hülyének nézzen.
  - Nem őrültem meg. Nagyon is eszemnél vagyok, de te ezt pontosan tudod, mert azóta olvashatsz a gondolataimban, amióta idepofátlankodtál. Nem ártottam neked Asher, mégis olyan vagy velem, mintha egy teáskanállal bajlódnál. Soha semmit nem titkoltam előled, elég volt említened valamit, rögtön megkaptad. Kettőnk közül nem én őrültem, de tudod mit? Elegem van.
Elragadnak az indulataim és ha az érzéseimet nem is tudom neki szavakkal leírni, legalább kap egy kisebb adagot a haragomból, amivel nyilvánvalóan nem fog foglalkozni, de ez csöppet sem érdekel. Én a magam részéről feladtam, elegem volt, meguntam.
  - Teljesen igazad van, ki van zárva.
Fintorogva égnek emelem a tekintetemet, leugrom az asztalról és lesimítom a szoknyámat. Nem kívánom egy másodpercet sem egy légtérbe tartózkodni vele, szedjen magára valakit, aki ugrál neki és nem kérdez vissza, biztos van egy pár ilyen a kastélyban.
  - Már itt sem vagyok...maga volt a mennyország, kösz a nagy semmit.
A gondolataim még mindig szitkozódnak, csak úgy küldik neki az ívet, de én magam hallgatok, szó nélkül pakolom a táskámat. Talán ebből is tanultam valamit, ha elsőre nem leckéztetett meg a sors, akkor most megkaptam a magamét, a bestiákkal nem szabad vesződni, egy ilyen már darabokra törte a szívemet. Amint kész vagyok a pakolással felemelem a táskámat megrázom, hogy minden a helyére kerüljön, majd szó nélkül hátat fordulok neki és elindulok a polcok sűrűjében a kijárat felé.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 12. 01:22
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 12. 01:38 Ugrás a poszthoz

Wayde


Annyira elegem van belőle, hogy válaszolni sincs kedvem. El akarok tűnni a közeléből és minél távolabb lenni. Nem fogom olyasvalakire ráerőltetni a társaságomat, aki nem akar velem lenni, vagy velem akar, de a minimális tiszteletet sem adja meg. Végtére is, én a tanársegédje vagyok, ő lépte át a határokat és bizonyos fokig még hagytam is magamat, köszönhetően az áldott jó lelkemnek. Azt viszont nem fogom hagyni, hogy megalázzon, többet biztosan nem. Eleget tűrtem, többet is mint amennyit bárki más eltűrt volna, ha tudnám miért.
Három lépést nem tudtam tenni, egy és egy felet léptem, számoltam, amikor utánam kapott. Hihetetlen gyors volt és hangtalan. A következő pillanatban már fájdalom hasított a hátamba, ahogyan nekilökött a könyvespolcnak. Ijedtség csillant meg a szememben, mert egy másodperc leforgása alatt a szemem elé tárult a kép, hogyan vadászhat. Egy biztos, kíméletlen, gyors és iszonyatosan csöndes, hogy tud egy ekkora ember ennyire hangtalan lenni? Még levegőt is elfelejtettem venni, így amikor ismét oxigén ért a tüdőmbe, úgy éreztem nem kaptam eleget és kapkodni kezdem utána, legalább addig is összeszedhetem a gondolataimat, mert tudom, hogy addig nem fog elengedni, amíg nem válaszolok neki, sőt, ha kell kicsikarja belőlem. Oldalra pillantók, félve attól, hogy Tilda esetleg még itt van és meghallotta a puffanást amivel összetalálkoztunk a polccal, de sehol semmi. Ekkor aztán egyenesen a szemébe nézek, és a fogaim között szűröm ki a választ.
  - Tudod miért.
Megpróbálok szabadulni, minden erőmet összeszedve, de nem sikerül. Az ujjai bilincsként szorulnak a karomra, a hátam pedig határozottan sajogni kezd, de ez biztosan nem fogja meghatni.
  - És nem akarok félni. Nem akarok félni tőled. Mert amikor rám pillantasz, mindig az jut eszembe, hogy milyen éhség volt a szemedben akkor, hogy eltorzult az arcod, és hogy majdnem megöltél. Nem vagyok az a lány, aki könnyen hagyja magát, sosem voltam.
Ahogy végigmondom, remekül megspékelve egy kis agresszióval, a testem rögtön reagál a hangulatváltozásra, a bizsergés Asher tenyere alatt egyre erősebb lesz, de amikor lehunyom a szememet és összevonom a szemöldökömet, jelezvén a koncentrálást, lassan de biztosan stagnálni kezd.
  - Nem akarok félni tőled Asher...
Ismétlem megint a lényeget, de most egészen máshogy. A sóhajnál is halkabb, de tudom, hogy a remek hallásának köszönhetően nem okoz gondot számára kibogarászni a szavakat jelentését.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 16. 15:49 Ugrás a poszthoz

Wayde



  - Hát ezen én lepődök meg a legjobban. Micsoda tisztesség, nem hallgatsz bele a gondolataimba és mekkora kamu. Valamiért mégis mindent a szádra veszel...
Mérges voltam, de csak azért mert tehetetlen voltam, a testemben lévő feszültség egyre erősebb lett, attól féltem, hogyha eluralkodik rajta a képességem automatikusan nekivág a könyvespolcnak, csak úgy reflexből, én meg nyekkenek egyet az eltört gerincemmel. Tudtam, hogy soha nem bántana, de a természetes reakciók ellene senki nem tehet semmit, legutóbb is valami hasonló történt, csak akkor épp a székre lökött, de az sem volt éppen kellemes.
Próbáltam vele tartani a szemkontaktust, de minduntalan le kellett kapnom róla a tekintetemet, mert még ebben a helyzetben is valahol szórakoztatott az, hogy ennyire föl tudom idegesíteni, s bár a karjaim fájtak a kezei alatt, volt már ennél nagyobb problémám is.
  - Ez egészen más. Akkor elég váratlanul ért..tudtam mi vagy, csak nem akartam vele szembesülni. A félelemtől való félelem volt a legnagyobb problémám és emlékszem, hogy fájt, de a sokk, az sokkal rosszabb volt. De tudod mit? Felejtsd el, te biztos jobban tisztában vagy az érzéseimmel, mint én magam..
Próbálnék szabadulni, mert nem akarok már itt állni a polcnak nyomva, így is szereztem már ma elég kellemetlen lila foltot, nem szeretnék többet, ezekkel sem fogok tudni elszámolni. Viszont hiába akarok menni, mégsem tudok. A vele szemben lévő csak úgy olvassa a fejemre a kérdéseket, amik visszhangzanak a fejemben és nem akarnak csitulni, legszívesebben sikítanék, de akkor lelepleződnék, azt pedig nem akarom, hogy Matildának baja legyen.
  - Nem tudom. De te tudod, csak nem akarod belátni. Addig pedig, amíg ezt el nem ismered, talán hanyagolnunk kellene a közös munkát.
Sziszegem bele az arcába, bár ahogy kimondom, rögtön meg is bánom. De a lényeg, hogy legalább sikerült kilökni az ajkaim közül ezt a pár szót, olyan régen terveztem, mert abban reménykedtem, hogy ezzel majd bántani fogom, de azt hiszem, tévedtem.
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 17. 16:25 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde




Miközben készülődtem többször is meggondoltam magamat. Félig voltam kész, mikor leültem az ágyra és úgy döntöttem, hogy nem megyek. Egyrészt nem etikus, másrészről pedig tartottam bizonyos következményektől. Túllőttem a célon az ajándékkal. Szemtől szemben persze nem akartam neki odaadni, mert látni sem akartam, de amikor megláttam rögtön ő jutott róla az eszembe, más kérdés volt, hogy mennyire lőttem vele túl a célon. Nagy levegőt vettem és ismét nekiálltam a készülődésnek. Nem siettem el a dolgot, hiszen hetven éves múlt, az évek során gyakorolt elég türelmet, hát várjon.
Tudtam, hogy meg kell jelennie ezen a bálon, még akkor is, ha nem akar. Kötelessége, új tanárként, ráadásul sokan kíváncsiak rá, ideje lesz eloszlatni a kételyeket. Egyedül nem tudta volna rávenni magát, így kötelességemnek éreztem elkísérni őt, még akkor is, ha utáltam. Valószínűleg én voltam az egyetlen, akivel hajlandó volt ezt megtenni, szándékosan úgy állítottam be a dolgot, mintha nem lenne más választásom, így sokkal könnyebb volt. Mikor elkészültem, belenéztem a tükörbe és lesimítottam a szoknyámat. Nem vittem túlzásba a dolgot, fekete, egyenes vágású ruhát választottam, amit korábban nem volt merszem magamra venni, de mellette megengedhettem magamnak a dolgot, hozzá egy vörös szandált választottam, ezzel törve meg a sötétséget, a hajam egyenesen omlott a hátamra, csak fülbevalót viseltem, nyakláncot nem, ennek is megvolt az oka. Miután végeztem a vizittel, hátat fordítottam tükörnek, felkaptam a táskámat és elindultam fölfelé a Nagyteremhez. Fölfogtam a szoknyámat, nehogy véletlen rátapossak, majd mikor fölértem, megálltam egy pillanatra a lépcsőn, mert rögtön kiszúrtam, ott lapult a gyáva az ajtó mögött, nyilván különösebben nem vonzotta a tekinteteket, csak az enyémet. Már távolról láttam, hogy a tőlem kapott nyakkendőt vette fel. Ijedten nyeltem egyet, majd meglibbentettem a hajamat és elindultam felé. Néhány lépéssel megálltam előtte és a tekintetemmel az embereket figyeltem, szándékosan nem néztem rá.
- Hello.
Lassan fordítottam felé a tekintetemet, levegőt venni is elfelejtettem, figyelmeztetnem kellett magamat arra, hogy szükségem van az oxigénre. Bólintottam, de nem bírtam megszólalni helyette közelebb léptem hozzá és belenyomtam a gyomorszájába a táskámat, jó erősen, hogy odakapjon, ezzel téve szabaddá a kezemet. Majd odanyúltam a nyakkendőhöz és megigazítottam, végül ugyan olyan kedvesen rántottam ki a kezei közül a táskámat, amit valószínűleg csak azért hoztam, hogy szadizhassam vele.

Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 17. 16:28
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 20. 09:45 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde


Gondolnom kellett volna rá, hogy nem fogja szó nélkül hagyni, hogy nem ugrottam időre akár egy kiskutya, de ez egy csöppet sem idegesít. Férfiből van, kénytelen várni, amúgy is tud ő türelmes lenni, legalábbis egy ideig. Kissé kényelmetlenül érzem magamat, nem tudom, hogyan is kellene, hogy viszonyuljak hozzá, azt viszont egész biztosan tudom, hogy ez borzalmasan rossz ötlet volt, ugyanakkor mindenképpen beleegyeztem volna és mivel ezzel a kettősséggel nem tudok mit kezdeni, inkább félretolom, ma egészen más dolgokkal kellene foglalkoznom, nem a kefét rágni miatta.
  - Közel a nyolcvanhoz, szerintem tudsz várni.
Igyekszem komolynak tűnni, hiszen a pontos korát nem tudom, inkább csak megsaccolni tudtam azokból a könyvekből, amik a polcán fekszenek. Ha volt időm, sokszor lapozgattam őket, megnéztem mikor adtál ki őket, átnyálaztam a lapszéli jegyzeteket. Hálás volta neki, mert úgy éreztem tudta, hogy mit keresek, mégsem szólt semmit. Igazság szerint remek munkakapcsolat alakult volna ki közöttünk, ha nem jártatom a számat, de az nem én lettem volna. Főleg, hogy már az elejétől kezdve olyanok voltunk, mint a tűz meg a víz. Felpillantva rá, éppen sikerül elkapnom azt a bizonyos pillantást. Legalább a ruha tetszik neki, már ez is félsiker. Elmosolyodom, és felnézek rá.
  - Túl öreg vagy hozzám.
Nem akarok nevetni, de nagyon kevésen múlik. Inkább elhúzódom tőle, tisztes távolba, de amint a karját nyújtja rögtön belekarolok és hagyom, hogy bevezessen. A látvány ami a szemem elé tárul, bár többnyire szeretem az ilyen eseményeket, kicsit giccsesnek hat. Táncoló diákok, hatalmas zsivaj, a zene, és mindenhol színek. Mindig is jobban szeretem a halvány harmóniát, az éles kontrasztok bántják a szememet, ráadásul van, aki olyan ruhakölteményeb pompázik, hogy mellette slamposnak érzem magamat. Önkéntelenül is megszorítom Asher karját, mintha tőle várnám a biztonságot, nekem sok ez egyszerre. AZ arcomon megjelenik egy halvány fintor, miközben azon agyalok, hogy mikor élveztem utoljára a karácsonyi bált, hiszen majdnem minden évben itt voltam, kivéve talán a tavalyit, ugyanis akkor nem volt kivel jönnöm, így inkább meg sem próbáltam. Most legalább van társaságom, bár ő nem fog a lelkesedésért aranycsillagot kapni, de tudom, hogy sokkal érdekesebb mint bárki más.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 20. 09:47
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 18:18 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde



  - Na jó, ez most fájt. Határozottan fájt.
Nem bírom megállni, hogy ne vigyorogjak. Úgy érzem, kezd egy kicsit feloldódni a gombóc a gyomromba, nem lesz annyira rémes mint amilyennek elképzeltem. Végtére is, Vele vagyok, a legjobb kezek között és ezt ő is tudja. Nem eshet semmi bajom, hiszen az egyetlen, aki veszélyt jelent rám az ő maga. Most viszont kivételesen úriemberként viselkedik, nem pedig türelmes vadállatként és igazán kitett magáért. Amint beérünk a tömegben rögtön keresni kezdek a tekintettemmel valakit. Újra és újra végigjáratom az arcok sokaságán a pillantásomat, majd lemondóan felsóhajtok. Ez nem jött be, nem most és nem itt. Tudom, ez nem az ő világa, inkább visszavonul a szobájába, de azért mégiscsak rosszul érintett, hogy még csak el sem hívott. Aztán eszembe jut a megállapodásunk, én diák vagyok ő pedig tanár és innentől nincs miről beszélni. Most mégis egy tanár oldalán léptem be a terembe a bálozók közé, akinek láthatólag semmi problémája nincs azzal, hogy én az iskola diákja vagyok. Hagyom, hogy átvezessen a táncolók tömegén. Láthatólag senkivel nem akar társalogni, azért vezet rögtön a parkettre. Ez egyrészt imponáló, másrészt viszont nem meglepő. Ezek szerint csak az én társaságomban hajlandó lenni, viszont arra nem hajlandó, hogy jó benyomást tegyen másokra.
   - Egyelőre nem jut eszembe semmi elmés beszólás, úgyhogy nincs kifogásom ellene.
Persze ha jobban belegondolunk ez egyáltalán nem az ő stílusa. Sóhajtva fordulok felé, a kezem felszalad a vállára, hagyom, hogy közel húzzon magához és engedem, hogy vezessen. Próbálom győzködni magamat arról, hogy ezt saját elhatározásból teszem és nem azért, mert nincs más választásom.
  - Meg sem kellene lepődnöm azon, hogy jól táncolsz, igaz?
Nem bírom csak úgy csöndben állni a tekintetét, egyszerűen nem megy. Olyan, mintha fojtogatnának. Felsóhajtok és inkább az államat a vállára téve folytatom a látszólag üres fecsegést.
  - Nem bírom, ha így nézel.
Pontosan tudja, mire gondolok. Valami ilyesmire gondoltam akkor is, amikor a bejárat előtt rám pillantott és ezt ő is pontosan tudja.

Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 22:27 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde


- Tudod, hogy igen.
Megrázom a fejemet, inkább nem is foglalkozom vele. Nem szeretném elrontani azt a picike hangulatomat a dologhoz azzal, hogy felesleges felhozom a témát. Kaptam már Ashertől épp elég gúnyos és önelégült pillantást ahhoz, hogy nem forszírozzam a témát. Ha megakar valamit tudni, majd kiolvassa a gondolataim közül, de nem fogok neki örömet szerezni azzal, hogy hangosan ki is mondom őket. Pedig szívesen tenném meg, mert valahol azért mégiscsak bánt. De amikor közel húz magához, egy pillanat alatt feledteti velem. Ugyanakkor nekem nem volt elég az egyszerű mozdulat, nem akartam ránézni, nem bírtam elviselni a pillantását. Hiába beszél hozzám, hiába kérdez, hiába akar a szemembe nézni. Szándékosan nem húzódom el, nem akarom, hogy lássa az arcomat, sokkal rosszabb lenne. Jobb ez így, közelebb érzem magamhoz és nem kell ránéznem csak nyertem vele, mert a pillantásom sokszor elárul. Nem kell odafigyelnem a lépteimre, tökéletes irányítás alatt vagyok, de emiatt a gondolataim szabadon szárnyalnak és nem feltétlenül a jó irányba.
  - Meg sem lepődöm.
Elképzelem őt, néhány évtizeddel korábban, biztosan taposták érte egymást a csajok, most mégis velem van, egy másik évtizedben, na ezt kapjátok ki. Elégedetten elvigyorodom, talán még halkan fel is nevetek a gondolatra, egy pillanatra megállok és reflexszerűen húzódom el, hogy a szemeibe nézhessek. Felvonom az egyik szemöldökömet, de ezúttal nem hagyom annyiban a válaszadás lehetőségét, pedig tudom, hogy ő is tudja.
  - Úgy nézel rám, mint aki fel akar falni, zavarba hoz.
Égnek emelt tekintettel csóválom a fejemet, majd lassan, óvatosan visszahúzódom hozzá. A szemébe kellett mondanom, legalább most először, ha már karácsony van,  elégtételt kap karácsonyra a nyakkendője mellé, ez igazán több, mint amire vágyott.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2013. december 23. 22:27
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 23:06 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde


- Csodálatos igaz? Persze, csak akadnak vele problémák, de semmi olyasmi, amivel ne tudnék megbirkózni, ettől függetlenül azért még szétnézhetek.
Tényleg rosszul esik, de nem hozom szóba, mert érzem, hogy ez mennyire feldühíti és ettől csak még inkább megijedek. Nem értem, mit van annyira oda ettől az egésztől, vagyis, valahol sejtem, de nem akarom tudomásul venni. Inkább hagyom, hogy tovább vezessen és kiürítem a gondolataimat arra az esetre ha véletlenül belehallgatna. Képes egy mondattal bűntudatot ébreszteni benne úgy, hogy a tulajdon gondolataimat szégyellem, ez nem túl szép.
  - Sokszor meglepsz, akár elhiszed akár nem.
Könnyedén megvonom a vállamat de éppen csak annyira, hogy érezze. A beszélgetünk keltette hatás nem ül ki az arcomra, azt nem engedem. Remélni tudom csak, hogy ezt rajtunk kívül senki más nem hallja. Így hát az arcom közömbös marad továbbra is, felesleges lenne kimutatni mi játszódik le bennem, mert tudom, hogy ő érzi. Talán képzelődök vagy tényleg erősebb lett a szorítása? Még a lélegzetemet is visszafojtom, amikor a fülemhez hajol, néhány másodpercig még lépni is elfelejtek, majd mikor tudatosul bennem mit mondott, elhúzódom, hogy a szemébe nézhessek. A szemöldököm a magasba emelkedik, az ajkamon fura mosoly játszik.
  - Szóval potenciális vacsorajelölt lettem, ismét. Szerintem megtanítottak arra, hogy nem szabad ilyen mondani egy hölgynek, kissé túl vulgáris.
A mosolyom kiszélesedik, de rájövök, hogy ez semmi olyasmi, amivel ne tudnék megbirkózni. Elegem volt abból, hogy bántottuk egymást, ott szúrtunk a másikba, ahol csak lehetett. Ennyi elvesztegetett idő után igazán megérdemlünk egy ilyen estét.
  - Szóval szeretsz....zavarba hozni? Örülök, hogy örömet szerezhetek...
Szándákosan hagytam lógni a levegőben a szavakat. Tudja, hogy mit jelentenek, ennyi idő után bizonyára van tapasztalata abban, hogy olvasson a sorok között. A vállán lévő kezem lecsúszik a mellkasára, végigsimítok a nyakkendőjén és felvigyorgok rá.
  - Remek választás volt részemről, nagyon jól áll.
Hát kell ennél több?
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. december 23. 23:53 Ugrás a poszthoz

Mr. Wayde


  - Felejtsd el.
Fáradtan felsóhajtok. Bármennyire is szeretné, ebbe a vitába én biztos nem fogok részt venni, legalábbis most biztosan nem. Van épp elég bajom e nélkül is, nem szeretném ha az este hátralévő részében arról vitatkoznánk, hogy kinek van több negatív tulajdonsága. Előkerülne a kotnyelesség, a gőg és társai, ehhez pedig most nincs hangulatom. Azért viszont hálás vagyok neki, hogy megpróbál kirángatni a pillanatnyi a kedvtelenségből, nem is akárhogy.
  - Például a csöndes törődés, az meglepett. És az is, hogyha tudat alatt is, de megpróbálod kompenzálni azt, hogy aki fontos nekem arra se vette a fáradtságot, hogy elhívjon a bálba azzal, hogy nyíltan flörtölsz velem.
Tényleg igazat mondtam, láthatta a tekintetemből is. Gyakran meglepett, hogyha fáztam nála és megemlítettem, másnap előkerült egy pokróc, ami a könyvespolc előtt árválkodó fotelre volt terítve, amiben ülni szoktam. Tudtam, hogyha szóvá tenném neki letagadná pont ezért nem is tettem. Apró dolgok voltak, ettől még kegyetlen volt, veszélyes és vérszomjas, de valahol mégiscsak ember sőt mi több, férfi. Persze mindig emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ő egy másik kor szülötte, nyilván erre van tanítva.
  - Hát persze, hogy nem Mr. Wayde, inkább azzal, hogy kiválogatom magának a könyveit és kikészítem a javítandó dolgozatokat.
Határozottan kezdtünk elmenni a barátság mellet s bár ez meglepő módon igazán imponált, azért mégiscsak zavarba hozott de biztos vagyok benne, hogy ez volt a célja. A következő megjegyzésre amit a fülembe kapok, félrenyelek. Köhécselni kezdek és pislogok, mint egy nyúl a kígyó szorításában.
  - Nem hiszem, hogy ezt a vámpírológia tanárommal szeretném megvitatni.
Megint szorosabb, megint közelebb. Kénytelen vagyok átkarolni a vállát, mert kettőnk közé nemhogy a kezem, de még a kisujjam se férne be. Ha zavarba akart hozni, akkor nagyon jól csinálta.
  - Jól sejtem, hogy csapdában vagyok?
Ideje lesz belenyugodnom, nem tudom miért, de még mindig megvagyok rémülve egy kicsit, hiába vagyunk megannyi ember társaságában senki még csak ránk sem hederít.


Bagolykő Mágustanoda Fórum - Czettner L. Zoé összes RPG hozzászólása (174 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 » Fel