Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amíg felkonferáltak minket, elbújtam hátul a díszlet mögött. Testre simuló fekete ruhám csuklyája alá tömködtem be szőke tincseimet, nehogy lebuktassanak. Bár Alízzal fel szerettünk volna lépni a karácsonyi bálon a többi színjátszóssal, látszani nem akartunk feltétlenül. Nem sok színészi tehetség szorult belém, ezért rávettem a lányt, hogy adjunk elő valamit megbűvölt díszletekkel. Szerencsére Alíz nem ellenkezett, én pedig tudtam, hogy kifejezetten ügyes a hátterek, díszletek és jelmezek kiötlésében és az ötletek megvalósításában, ezért egy pillanatig sem aggódtam amiatt, hogy úgy sikerül-e a kis műsorrészünk, ahogy terveztük.
Egy pillanatra még láttam megvillanni valahol velem szemben a vörös tincseket, aztán a teremre ereszkedő csend, és a teljes sötétség jelezte, hogy ideje elkezdenünk az előadást. Egy karácsonyi történetet választottunk, elvégre mégiscsak az illett a bálhoz és az időponthoz.
Nyeltem egy hatalmasat, aztán pálcámat felfelé irányítva, halkan suttogva fénygömböt bűvöltem a színpad fölé. A hűvös fény jelképezte tavaszi nap megvilágította a fenyőerdőt, amit néhány valódi és pár kellékfenyővel, valamint az aprólékosan megfestett mozgó háttérrel tettünk valóságosnak tűnővé. Pálcámmal irányítottam a fényt, miközben tudtam, hogy Alíz valahol tőlem nem messze a hangokat idézi elő. A fénygömb méretét, színét és helyzetét váltogatva el tudtuk játszani egy év eltelését. Amíg tavasz volt csiripelő madarak hangja szállt a teremben, amikor nyár lett nevető gyerekek és vízloccsanás zajai utaltak arra, hogy nem messze fiatalok fürödnek talán egy tóban vagy folyóban. Esténként tücsökciripelést sodort a szél még a nagyon hátul ülő emberekhez is. Ősszel színesebb lett minden, kivéve a fenyőket. Mozgó hátterünk változott, narancsos vörös dombok váltották fel a korábbi zöld fű színét. És alig néhány perc alatt el is érkezett a tél.
Hóesést bűvöltem a fák fölé, amelyből az első pár sorban is kaptak a nézők. Nem teljesen direkt, de, ha már így sikerült, nem tartottam feltétlenül hibának. Úgy gondoltam, így talán jobban be is vonódnak az előadásba.
Hamarosan vastag hótakaró fedte el színpadunk műfüvét. Amíg ez megtörtént, leóvakodtam az egyik oldalsó lépcsőn, felkaptam a kellő bábut, aztán Mobiliarbusszal beirányítottam a színpadra. A másik oldalon Alíz hasonlóan cselekedett, így aztán favágóink nagyjából egyszerre érkeztek meg a középen álló fenyőhöz. A mágikus gramofon lejátszotta a talpuk alatt recsegő hó hangját, aztán ahogy elkezdték kivágni a kis fenyőt, megszólalt a fejszék éles koppanása és mellé a recsegő fa hangja. Néhány megriasztott madár elrepült a festett háttéren, én pedig jobb kezemmel a megbűvölt színpad egyik kapcsolója felé nyúltam. Mivel először nem értem el, jobban nyújtózkodtam, ennek köszönhetően egy pillanatra nem figyeltem a favágómra, aki így lendületesen lefejelte a fát. Egy "Hoppá" suttogással megragadtam a kapcsolóként funkcionáló kart, de csak akkor húztam meg, amikor Alízzal rávettük fából készült bábjainkat, hogy az időközben kidőlt fát felemeljék.
A kapcsoló fordítani kezdte a színpadot, így az erdő lassan eltűnt szem elől, és feltűnt egy barátságos nappali képe. Bábuink végig egy helyben jártak, csak a díszlet fordult el alattuk. A kellékekkel felállíttattuk a fát, majd lesétáltattuk favágóinkat a színről.
Amíg mi felrohantunk a színpad felső, rejtett részébe egy hátsó lépcsőn, a diákok megtekinthették a kandallót a benne égő tűzzel, a felette lógó családi képet. A zöld kárpittal fedett kanapét, a vastag szőnyeget, és az ablakot, amin kitekintve hóesést észlelhettek. Mindezt nagyon sok időnkbe és energiánkba telt megépíteni és megfesteni, ezért nem is zavart, hogy egy kicsit tovább tartott feljutni a tervezettnél. Legalább jól megnézhettek mindent az állólámpától a díszpárnákig.
A kanapé mögé azonban nem láthattak be. Ott feküdt négy kis baba, vékony, majdnem láthatatlan zsinórjaik pedig akkor már a kezeinkben voltak. Egy hatalmas sóhajjal kiléptettem a bútor mögül saját kis bábjaimat, hogy Alízéival együtt körbeállhassák a fát. A gramofonból felhangzott egy karácsonyi dal gyermekek előadásában. Ezt valójában az előkészítőben vettük fel még korábban, ahol igazán készségesek voltak a tanárok és a kisdiákok is. A sok gyakorlásnak hála a nézők számára úgy tűnhetett, mintha a négy ünneplőbe öltöztetett gyermekbáb énekelné és táncolná körül a kis fenyőt.
És ekkor jött az igazi varázslat: kellékfenyőnkön egymás után jelentek meg a kis díszek, a gömbök, a fények, a cukrok és minden, ami egy fenyőt karácsonyfává tesz. Ezt mi ketten nem tudtuk volna megvalósítani - pláne úgy nem, hogy közben a bábokkal kellett foglalkoznunk -, de az időzítő bűbájjal felszerelt kellékfenyő, amit a színjátszó költségvetéséből szereztünk be, nem csak szép látványt nyújtott, de helyettünk is "dolgozott". Egyik kezembe vettem mindkét bábom zsinórjait, hogy a szabad ujjaimmal zsebemből előbányászva pálcámat a karácsonyfa és a tűz fényén kívül minden más fényforrást "kikapcsoljak".

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

A mai napra vége az óráimnak - az általam tartottaknak és azoknak is, amikre, mint diáknak kell bejárnom -, de kötelességem még akad néhány. Az egyik legérdekesebb ezek közül, hogy fogadnom kell egy diákot. Korábban levélben megegyeztünk abban, hogy a kastély kapujánál fogom várni. Oda is tartok most, és közben azon gondolkozom, hogyan fogom felismerni. A nevén kívül nem is tudok róla semmit.
Nem tudom, lesznek-e nála csomagok, de úgy sejtem, nem ez lesz az, ami megfelelő támpontot nyújthat Roland felismerésében. Bár tény, hogy ilyenkor, ilyen hidegben nem sokan bóklásznak az iskola kapujánál, így hát nagy választási lehetőségem sem lesz, hogy kihez sétáljak oda. Mégis inkább abban reménykedem, hogy ő fog majd hozzám lépni, mint az egyetlen személyhez, aki vastag téli talárját szorosan maga köré húzva vacog a hóban.
Persze azt nem hiszem, hogy kinézné belőlem a házvezető-helyettest, vagy éppen a felelős felnőttet - nincsenek hiú ábrándjaim a kinézetemet illetően -, de ha másért nem, útbaigazításért, információért talán felém fordul majd. A helyében én is az egyetlen olyan embert keresném fel ezzel, akit a közelben találok.
Lassan odaérek a kapuhoz, körbenézek, de még nem látok senkit, így hát várakozni kezdek. Lélegzetem meglátszik a hidegben, érzem, hogy hamarosan vacogni fogok, és ehhez még a jóstehetségemre sincs szükségem. Szörnyen hideg van!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Már kezdek arra gondolni, hogy elnéztem az időt, és túl korán jöttem ki a fiú elé, amikor meglátok valakit a távolban. Előveszem kezeimet a zsebemből, és rálehelek. A hidegtől elzsibbadt ujjaimat mozgatom, míg oda nem ér mellém az ismeretlen.
Figyelem, ahogy a szemüvegével babrál, mozdulatai emlékeztetnek Alexéire, és ezen muszáj elmosolyodnom. Aztán a fiú megszólal, és kiderül, hogy ő az, akit várok. Végigtekintek rajta, és közben felé nyújtom a kezem.
- Szia! Aileen Aurora vagyok, és nem véletlenül várok rád - üdvözlöm mosolyogva, bár némileg meglepődve is. Nem vagyok hozzászokva, hogy hölgyemnek nevezzenek. Csupán a Levita tükörsráca, Albert szokott ennyire lovagiasan beszélni másokhoz.
- Milyen volt az utad? - kérdezem udvariasan, de közben úgy érzem, lefagynak a lábujjaim, ezért megpróbálom indulásra ösztökélni: - Azt tanácsolom, menjünk fel a kastélyba, mielőtt megfázunk. A ládádat bízd csak rám! - mondom, aztán előveszem a pálcám, és a ládára mutatok vele:
- Mobiliarbus!
A láda felemelkedik a levegőbe, én pedig a pálcámmal magunk elé irányítom, miközben elindulok fel a kastélyhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

A fiú igencsak tisztelettudónak tűnik a továbbiakban is, és bár nekem ez nagyon furcsa, lassan kezdek hozzászokni. Kezdetben az is nehéz volt, hogy hagyjak egy-egy diákot magázódni. Nem mintha az érdekelne, hogy ezzel öregítenek, sokkal inkább az, hogy ezzel kiemelték, hogy mekkora felelősség van rajtam. És akkor még csak tanár voltam. A házvezető-helyettesi még több odafigyelést és energiát igényel, és ezt már nem lehet szimplán haverkodva megoldani.
Néha csodálkozom a többi professzoron, hogy nekik ez az egész mennyire könnyen megy. Én még épp az előbb végeztem, és még mindig az iskolapadban ülök, így aztán nem is távolodtam el túlságosan a diákléttől.
- Ennek örülök - bólintok neki. Én már régen nem utaztam a vonattal, de még rémlik, hogy milyen hangulatos tud lenni az utazás.
- Nincs mit. Igazából szólnom kellett volna egy manónak, hogy menjen le eléd, és hozza el a csomagodat. Vehetjük úgy, hogy az én hibám. De ez így már sokkal könnyebb - emelem meg egy kicsit a pálcám, aminek következtében a láda is hullámzik egyet. - Ha jól rémlik... - kezdem, aztán kicsit elhallgatok. Igazság szerint olyan régen tanultam ezt a varázslatot, hogy már nem rémlik annyira, hogy mikor is. - Talán második vagy harmadik környékén tanultam. De biztosan nem elsőben - rázom meg a fejem. - De ne csüggedj, ami késik, nem múlik! - okoskodok ránevetve, aztán bólintva igazat adok a fiúnak, aki szóba hozza a meleg helyet.
- Már itt is van - mutatok jó néhány lépéssel később pálcátlan kezemmel a hatalmas kétszárnyú ajtóra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Amíg a varázslatról beszélek, nem csak a szám, de a lábam is jár. Kifejezetten jól esik az ácsorgás után megmozgatni a tagjaimat. Látom, hogy Rolandnak sincs melege, de a fiú még meg is jegyzi, hogy fázik.
Végre beérünk a kastély előterébe a bejárati csarnokba. Nekem már nem jelent újdonságot a hely, de azért észlelem Roland csodáló tekintetét, és ez büszke mosolygásra késztet. Kicsit talán még ki is húzom magam, mintha bizony én építettem volna ide ezt a termet, ezt a kastélyt.
- A baglyod? - csodálkozom rá, majd gyorsan teszem a ládát a fal mellé a varázslat megszüntetésével. - Szerintem engedjük ki, mielőtt túlságosan megharagszik a bezártság miatt - ajánlom, aztán hívok egy manót. Semmi kedvem végiglebegtetni a csomagot a Levita toronyig. A házimanó hajlong egy keveset, hiába mondom neki, hogy erre semmi szükség, aztán a ládához lép - persze csak az után, hogy Roland baglya kiszabadult belőle -, és egy pukkanás kíséretében eltűnik a csomaggal együtt.
- Ez itt a bejárati csarnok - mutatok körbe. - Innen fogsz tudni eljutni majdnem mindenhová a kastélyba. Itt láthatod a házkupát, illetve a kviddicskupát - mutatok előbb jobbra, aztán balra. - Nem tudom, tudod-e, de az iskolában négy ház van, és mindegyik diák valamelyikbe tartozik. Órai munkával, szorgalmikkal pontokat szerezhetsz a házadnak, amik végül segíthetnek megnyerni a házkupát. Rossz magatartással és a házirend megszegésével viszont pontokat vonhatnak le a háztól.
Miközben beszélek, elindulok felfelé a lépcsőn, hogy mutassam az utat Rolandnak. A lépcsősoron felérve jobbra mutatok, hogy figyelmét a homokórákra tereljem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Ezek a homokórák mutatják, melyik háznak mennyi pontja van jelenleg. Idén az Eridon nagyon elhúzott - mondom egy kissé szomorúan tekintve a jelenleg leghátul kullogó - bár a Navinétől nem nagyon lemaradó - levitás pontszámot elnézve. Gyorsan el is fordulok a látványtól, hogy megmutathassam Rolandnak a hirdetőtáblát:
- Itt fontos dolgokról kaphatsz tájékoztatást. Például, ha változik az órarend, vagy máshol tartják meg valamelyik órát, esetleg valami program lesz a kastélyban, azt mind ide fogják kiírni. Úgyhogy érdemes néha felé kukkantani.
Megteszem azt a pár lépést, ami még elválaszt a nagyterem ajtajától, aztán előbb a vele szemben induló lépcső, majd az ajtó felé intek.
- Arra felfelé találod a kastély nyugati szárnyát. Arrafelé találod a konyhát, a könyvtárat és például a gyengélkedőt is, amit remélem nem mostanában fogsz felfedezni. Itt az ajtó mögött pedig a nagytermet leled. A reggeli, ebéd és a vacsora biztosított, és azt minden nap közösen itt költjük el. Bár a Levitának is van konyhája, így a reggeli talán nem minden esetben itt zajlik.
Úgy érzem, minden fontosra kitértem, így a keleti szárny felé veszem az irányt, persze megvárva Rolandot is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Igen, ez igaz - mosolygom meg az optimizmusát, és hát igazat is kell adnom neki. Még semmi nincs veszve, még bármi megtörténhet, és igenis, fordulhat az a kocka.
Közben felbaktatunk néhány lépcsőn, elmegyünk pár terem mellett. Néha találkozunk ismerősökkel, nekik köszönök, mások pedig azért üdvözölnek, mert tudják, tanár vagyok. De senki nem állít meg, így hamar elérjük a "Vigadófreskó" folyosóját. Közben persze végig beszélgetünk Rolanddal.
- Igen, van konyhánk, és persze bárki főzhet benne. Persze, ha valaki nem ért hozzá, jobban örülünk, ha segítséget kér. De alapvetően szabad a bejárás. De miért kérdezed? Tudsz főzni? - kérdezem, talán kicsit csodálkozva. Ahhoz sem vagyok hozzászokva, hogy a férfiak tudnak főzni, nemhogy az ilyen fiatal fiúk. Na, jó, Merkovszky sütni is tud, de szerintem csak azért, hogy ezáltal még nagyobb lehessen az arca. Mármint hát ezt is felveheti azon dolgok listájára, amit tud. És amikor végignéz ezen a listán elégedetten mondogathatja magának: "Hát igen, egy Merkovszky mindenhez ért". Hm... Valószínűleg otrombaság ilyeneket gondolni a legjobb barátnőm apjáról. Főleg úgy, hogy nem is ismerem igazán. Roland hangjára ocsúdok fel érdekes irányt vett gondolataimból.
- Oh, hát előfordulnak balesetek - kezdem kitérően, de aztán inkább kifejtem bővebben. - Tudod, van kviddics a suliban, és hát az egy elég veszélyes sportág. Nem ritkaság, hogy a csapattagok a gyengélkedőn kötnek ki egy-egy edzés vagy meccs után. Aztán persze az órákon is történhetnek dolgok. LLG-n, mármint legendás lények gondozásán, veszélyes lények vannak, gyógynövénytanon harapós növények. Bájitaltanon belélegezhetsz valamit a szomszédod üstjéből, ami kiüthet egy időre, ha nem ért a bájitalkeveréshez. Aztán persze ott vannak a hétköznapi balesetek, meg a véletlenek, de figyelj, túl lehet élni. esküszöm, halálesetünk, az nincs túl sok.
Remélem, hogy ezzel nem sikerült elijesztenem az iskolától teljesen szegényt. Talán jobb volt, amikor még kevesebbet beszéltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Rengeteget beszélek, de fel sem tűnik, hogy tényleg mennyire sokat. Úgy érzem most kell átadnom neki minden tudást, amivel majd a következő öt évben boldogul a kastélyban. Persze lehetetlen ennyi mindent ilyen rövid idő alatt elmondani, de én azért megpróbálom.
- Oh, én nagyon bátor vagyok - nevetek fel, bár némi keserű ízzel, elvégre bátorságom nem erény, inkább közelgő és fenyegető halálom miatt félek kevesebb dologtól, mint a betegségem előtt. - Régebben próbálkoztak a levitások főzési versennyel, akkor ettem például halászlevet. Szerintem annál csak jobbat készíthetsz - tudatom vele, miközben felrémlik az, az este, amikor Alexem és Wood tálalták elénk aznapi munkájuk gyümölcsét. A hangulat isteni volt. A főzt... hát legalább szeretet volt benne az biztos.
- Lehet, hogy pont te fogod feleleveníteni ezt a... hát hagyománynak nem mondanám, de ki tudja? A végén az is lehet belőle - mosolyodom el a gondolatra. Végül is van konyhánk, tudunk főzni, és még, ha nem is minden úgy sikerül, ahogy tervezzük, a közös étkezés és szórakozás biztosítja, hogy mindenki remekül érezze magát.
Közben átérünk a vigadozó és tivornyázó festmények között a folyosó végére, hogy végül rákanyarodhassunk a szfinxekhez vezető egyenesre. Most már tényleg majdnem ott vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Már messziről látszik a folyosó végét lezáró, szfinxet ábrázoló portré. Látványa, mint mindig, kicsit az otthon érzését kelti bennem. Bár már van saját otthonom, amit Alexszel közösen birtoklunk, de azért majdnem tíz évet töltöttem a Levitában. Egyértelműen kék a szívem.
- Minden háznak megvan a kastélyon belül a maga része, területe. És nagy általánosságban elmondható, hogy a különféle házak lakói nem járkálnak át egymáshoz. Egyes esetekben, például, ha testvérekről van szó, megeshet, hogy elárulják egymásnak a jelszót, vagy tanári engedéllyel látogatják egymást, de azért ez elég ritka.
Míg magyarázok, a szfinx figyelmesen néz, és vár. Sietek még gyorsan a maradék információt is a fiú tudtára adni, hogy mielőbb elmondhassa nekünk a portré a feladványt.
- Azt hiszem, az összes többi háznál jelszó van, amit a ház lakói tudnak, és amit a házuk őrzője vagy a házvezető néha megváltoztat. A Levita őrzője azonban a szfinx portréja. És a szfinxek mindennél jobban szeretik a rejtvényeket és fejtörőket, ahogy elméletben a levitások is. Éppen ezért nálunk nincs fix jelszó. Ha kitalálod a megoldást, bejutsz. Ha nem... hát akkor megvárod, míg valaki jön és megsajnál, aztán beereszt. Egy idő után hozzá fogsz szokni - nyugtatom meg, aztán kérdőn a portré felé fordulok. Szeretném, ha most Roland fejtené meg a talányt, de ha neki nem jön össze, akkor én is itt leszek segítségnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Kissé feszülten állok a szfinx előtt, míg ő rövid kis versét elénk tárja. Nagyon szorítok Rolandnak, hogy sikerüljön megfejtenie a rejtvényt, mert nem lenne jó, ha már az első alkalommal kudarc érné a házzal kapcsolatban. Talán a szfinx is látja rajta, hogy egészen friss kék, mert feladványa kellően gondolkodtató, de ugyanakkor nem is túlságosan nehéz. Mikor a fiú kimondja a megoldást, megkönnyebbülve rámosolygok, és bólintok, bár ekkora már a portré is jelzi, hogy helyes a válasz. Megnyílik előttünk az út a Levitába.
- Most a Klubhelyiségünkbe fogunk érkezni, utána pedig meglátjuk. Ha gondolod, a házban is körbevezethetlek, de akár le is pihenhetsz a Gólyalakban. Először mindenki oda kerül, úgyhogy ott találkozhatsz az évfolyamtársaiddal is.
Közben egy karlendítéssel magam elé küldöm, hogy meginduljunk befelé, és ne várakoztassuk meg túlságosan a szfinxet. Ha Roland elindul, követem őt, hgy mielőbb a Levita torony ismerős, kék termeibe érjünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nagy halom szorgalmit magamhoz szorítva rohanok le az Északi Torony lépcsőin. Nem azért futok, mert késésben vagyok, még csak nem is sietek sehova. Az óráimnak - amiket én tartok és amiket nekem tartanak - vége mára. Hogy akkor miért szaladok? Igazából menekülök.
- Tanárnő! Tanárnő! - szólít le két lány, akik éppen mellettem lépnek ki egy ajtón.
~Nem vagyok itt! Nem vagyok itt!~ Remélem, hogy gondolataim nem ülnek ki az arcomra, bár nem is tudom, mennyire tudják szemügyre venni, mert egy pillanatra sem állok meg. Fél kézzel elengedem a szorgalmi halmot, elsuhantamban még hátraintek a tanulóknak, aztán már ott sem vagyok.
Legszívesebben összekuporodnék, szorosan behunynám a szemem, befognám a fülem, és nem vennék tudomást a világról. Amúgy szeretek tanítani. De tényleg. Örömet okoz, hogy láthatom a többiek lelkesedését, amikor alkotnak, vagy megtudnak valami újat, vagy éppen az örömöt, amit akkor éreznek, amikor helyesen válaszolnak egy kérdésre és pontot kapnak rá. Szívesen lelkesítem őket, mert a boldogságuk nekem is jól esik. De... Miért akarja most mindenki megnyerni ezt a házversenyt? Miért vannak ennyire szorgalmas diákok? Úgy érzem magam, mintha már mást se csinálnék, csak javítanék egész nap. Mikor fogok a saját vizsgáimra készülni?
Múltkor viccesen megkérdeztem ezt az egyik évfolyamtól. Válaszul azt kaptam poénosan megjegyezve, hogy jósoljam meg magamnak, és, ha nem tudom, akkor inkább már most adjam fel a sikeres vizsga álmát. De ez kicsit sem vicces!
Lihegve megállok az egyik emeleten, és körbenézek. Hangok hallatszanak lentről, de fentről is. ~Bekerítettek!~ Kész vége, tudom, hogy ma már nem lesz nyugtom. Utolsó lehetőségként körbenézek valami mentő ötlet után kutatva, és meglátva egy ajtót hirtelen a kilincsért kapok. Szinte bevetődök a terembe, gyorsan bevágom az ajtót, aztán egy mély sóhajt hallatva nekidőlök. ~Megmenekültem.~
Most, hogy már tiszta a levegő, körülnézek. A tekintetem megakad a fiún, akit valószínűleg megzavartam a betoppanásommal. Kedvesen, tegeződve fordul felém. Kissé gyanakodva nézek rá, de fiatalnak tűnik, úgy érzem a reakciójából, hogy nem tudja, hogy tanár vagyok. Udvariasnak tűnik, így hát rámosolygok, kezet rázok vele, és bemutatkozom:
- Hajnal Ilona vagyok. Bocsi, hogy megzavartalak - mosolygok rendületlenül, és közben próbálok fiatalabbnak tűnni a koromnál. Ez nem nagy kihívás.
Hogy miért a magyar nevemen mutatkozom be? Mert gyanítom, hogy ha külsőre nem is, a nevemről valószínűen megtudná, hogy ki vagyok. Nem azért, mert a nagyképűségem nem ismer határokat, de hát elég ritka, hogy valaki diákként lesz házvezető-helyettes. A lényeg, hogy egy kis nyugit akartam. És végül is nem hazudok, ez a nevem. Más kérdés, hogy nem így használom.
- Ha nem gond, csatlakoznék - lépek beljebb, majd a kupacnyi pergament leteszem a kis asztalra a képekkel lefelé. A falak színe kékre, a párnák rózsaszínre, a kis asztal lilára változik. Kellemes zongoradallam hallatszik a szobában, és tavaszillat van. Aztán lassan minden kezd megint megváltozni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Lin bedagadt, vérvörös szemekkel veszi maga elé a következő szorgalmit. Megítéli a színeket, az árnyékolást, a kompozíciót. Felírja magának a szorgalmi készítőjét és, hogy hány pontot kap erre, aztán egy cirkalmas láttamot kanyarít a lap aljára.
Mielőtt maga elé húzná a következőt, felnéz a tanáriban függő órára. Hát ma sem megy már haza Alexhez. Egyszerűbb lesz, ha ledől a Levitában, mert mire leérne a faluba, jöhetne is vissza órát tartani. Mikor is látta utoljára a fiút? Nem rémlik neki. Asztala körül meg egyre csak nőnek a szorgalmi halmok, de valahogy fogyni nem akarnak.
A lány úgy érzi, ez egy teszt, amit az iskola vezetősége talált ki neki, hogy lássák, mennyit bír. Leteszi a pennát, megdörzsöli a szemeit, aztán álmosan a plafonra pillant. Valahogy nem így képzelte el élete utolsó éveit. Belekapaszkodni Alex kezébe, és szorosan hozzábújni... Igen, ez sokkal valószínűbb álom, mint a szorgalmihegyekkel való eltemettetés.
Nagyot sóhajtva maga elé húzza a következő lapot. Újabb rajz. Gyönyörű egyébként. A lány élvezi a munkáját... már amikor nincs belőle ennyi. Eltökéli, hogy ez lesz mára az utolsó, aztán fél szemmel felpislant az órára, és inkább azt dönti el, hogy tegnapra lesz ez az utolsó. Hajnali négykor az ember nagyon is tisztában van vele, hogy a ma éppen csak elkezdődött.
Átnézi az előtte fekvő szorgalmit, lepontozza, majd láttamozza. Aztán feláll, nyújtózkodik, megmasszírozza begörcsölt lábát, és óvatosan kiszlalomozik a szorgalmikupacok közül, hogy aztán elinduljon a Levita torony felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Én is örülök, Harold - bólintok felé, majd mosolyogva a közelébe telepszem. Remélem, hogy nem nyitnak ránk azok, akik engem keresnek, mert az kétszeresen is ciki lenne. Egyrészt lebuknék új ismerősöm előtt - ez mondjuk, előbb-utóbb úgyis meg fog történni, de jobb később vagy soha -, másrészt nem menekülhetnék el tanári kötelességeim elől. Látszik, hogy nem túl régóta dolgozom, és, hogy igyekszem megúszni, amit csak lehet. Hm... ez így nem hangzik túl jól.
- Á, nem tartasz fel. Pont ide siettem - vigyorodom el, bár igaz, ami igaz, eléggé kifulladtam, jól esik most az ücsörgés. - Szeretem ezt a szobát.
Látom, hogy elrak egy könyvet, de nem akarom újra előszedetni vele, így inkább nem kérdezek rá, pedig nagyon is kíváncsi vagyok, mit olvashatott. De a kíváncsiság nem fog megölni, így hát inkább a szavaira koncentrálok.
- Hát igen, rám is fér a tanulás - sóhajtok, mikor eszembe jut, hogy még mindig nem megy olyan jól a kristálygömb böngészése. Mármint persze, bámulni tudom, de hogy értelmezzem, ami benne van... Esélytelen. - Én levitás vagyok - mondom, és közben kicsit ki is húzom magam büszkeségemben. - Te azt mondtad, hogy navinés vagy, ugye? Milyen a sárgák között? Vannak már barátaid?
Furcsa, hogy egy ilyen korú fiú egyedül üldögéljen egy félreeső szobában. Persze lehet, hogy a magányt jobban kedveli a társaságnál. Régebben nekem is volt egy ilyen időszakom, de az kicsit speciális eset volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A svédországi jóslások nem csak abban segítettek, hogy az önbizalmam megerősödjön, de néhány új ismerősre is szert tettem. Vannak, akik még csak nem is nehezteltek amiatt, amit a kártyákból kiolvastam, és így viszonylag barátian válhattunk el. Biankának kifejezetten anyáskodó jóslatot sikerült tálalnom, ami őt láthatóan nem kifejezetten zavarta, talán ennek köszönhető, hogy ez után, ha összefutottunk, nem került el látványosan, mint némelyik svéd lány egy-egy rossz eredményű kapcsolati jóslás után.
Mivel Alexszel közeledő esküvőnk egyáltalán nem titok, valahogy arra terelődött egy beszélgetésünk a navinés lánnyal, és eközben derült ki, hogy nekem még nincs ruhám az eseményre. Eredetileg édesanyám ruháját akartam viselni, de egyrészt túlságosan át kellett volna alakítani, hogy stimmeljenek a méretek, másrészt nagymamám szerint eléggé rossz ómen lenne abban esküdni.
Szóval új ruha kellett. Apám némileg kisegített némi pénzzel, és a legutóbbi képem meglepő módon elég jó áron kelt el, így lett egy kisebb vagyonom, amit a ruhára fordíthatok. Persze így is lemondhatok a nagyon drága dolgokról, de nem is az a lényeg, hogy gyémánttal kirakott festett selyemruha simuljon rám a nagy napon.
Üstösdbe - ami híres, nemcsak piacáról, de rengeteg boltjáról is - hopp-hálózaton keresztül érkeztünk, és tanári hatalmamnál fogva magammal hoztam Biankát, aki valamiért lelkesedett azért, hogy velem sétáljon boltról boltra, amíg meg nem leljük a tökéletes ruhát.
- Még semmi konkrét elképzelésem nincs - sóhajtom a lánynak, mikor belépünk az első üzletbe. A eladónőt már az első kérdésnél hárítom egy gyors "Csak körülnézünk" mondattal, mert nincs hangulatom ahhoz, hogy körülugráljon minket valaki, akinek az minden vágya, hogy eladjon nekem valamit. Körülnézve azt is megállapítom, hogy valószínűleg nem is ez lesz az a tuti hely, ahol álmaim ruhája vár rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Ennyi erővel otthon ülve is megjósolhattam volna magamnak, hogy milyen ruhában fogok menni - nevetek fel, amikor Bianka a megérzést emlegeti. Bár végül is igazat adok neki. Úgy sokkal nehezebb lenne találni egy megfelelőt, ha már pontosan tudom, mit akarok. Akkor már célravezetőbb lett volna varrónőhöz menni.
- Csak akkor nem szórakoznék ilyen jól - mondom, amikor a navinés lány, már fordít is sarkon, hogy elhagyjuk a helyszínt, amit cseppet sem bánok egyébként. - Egyetértek. Nem igazán az én ízlésvilágom.
A következő helyszín felé sétálva a szembejövők talárjait nézegetem ötlet gyanánt, de hát egy talár és egy menyasszonyi gönc nagyon távol áll egymástól, így aztán hamar fel is adom, hogy ezek alapján ihletődöm majd meg, ami az elvárásaimat illeti. Sosem lesz ruhám.
- Felélted? - csóválom a fejem hitetlenkedve, aztán felnevetek: - Az tény, hogy az iskolában aztán tényleg rengeteg bál van, de szerintem én már voltam ugyanolyan ruhában sulis rendezvényen. Szentségtörést követtem el? - pislogok a belém karoló lányra, majd a ruhára, amit ajánl.
- Nem rossz, de szerintem két lépés után összeroskadnék alatta - jegyzem meg, aztán elképzelem, és elfintorodok. - Gyönyörű ez a ruha, de ez a rengeteg fodor, meg minden... Legalább harminc kiló az egész. Bár a násznép hangulatát biztos jól feldobnám azzal, ha ebben próbálnék megjelenni.
Vidámodó hangulattal idézek magam elé különböző képsorokat, amiben megpróbálok megmozdulni a betonsúlyúnak érzett ruhában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Rendben, akkor próbálom majd megérezni - bólintok rá, és közben elképzelem magam egy olyan vízkutató, villás végű bottal, amint próbálok rátalálni a tökéletes ruhához vezető útra. Kifejezetten jól szórakozom. - Vagy nem is igazán hallgatsz a megérzéseidre. Vannak, akik az eszükkel észrevétlenül felülírják a megérzéseiket. Az ilyesmit sosem szabad átgondolni. Bár én mostanában igyekszem semmit nem átgondolni - vonom meg a vállam -, úgy sokkal érdekesebb minden.
Persze ez nem biztos, hogy mindenkinek bejön. Ha valaki hosszútávra tervez, még szép, hogy alaposan átgondolja. De aki csak élni szeretne, és közben még élvezni is, hogy él, az jobb, ha egyszerűen csak megy az ösztönei után.
- Csodálatosan - nevetek a lányra. - Kösz, hogy velem tartasz, egyedül biztos nem lenne ilyen jó móka. Valószínűleg a második hely után húznám fel magam azon, hogy nincs sehol egy normális ruha, és a negyediknél adnám fel.
Fejcsóválva ítélem el a saját nem létező kitartásomat, aztán a Bianka által talált ruhát is. Pedig tényleg csodaszép, valószínűleg gyerekkoromban valami ilyesmit képzeltem el magamnak. De így betegen, csontsoványan, örülök, ha magamat meg tudom mozdítani, nem még egy ilyen ruhát is.
- Kösz, tényleg. Mintha egyébként folyton hülyét csinálnék magamból - forgatom a szemem, aztán elgondolkodom a csipkén.
- Hm... Az jöhet. Az legalább nem nehéz. Valami egyszerű szabású kellene, könnyű anyagból, de azért mégiscsak esküvői ruha legyen - vázolom hirtelen elképzeléseimet, de aztán legyintek egyet. - Vagy, ami majd szembejön, és éppen tökéletesnek tűnik.
Két lépés után meg is torpanok egy ruha miatt:
- Óóó, azt nézd! - mutatok át az utca másik oldalán látható kirakatba. Teljesen jól nevelten viselkedem, elvégre minden illemtankönyv azt hirdeti, hogy hangosan óbégatva mutogatni az utca kellős közepén a világ legnormálisabb dolga.
A ruha egyébként nem esküvői viselet. A halványlila selyemgönc rövid, kicsivel térd fölött végződik a próbababán is. Deréktájt ezüst csatos sötétlila öv választja el a nem túl mélyen dekoltált felsőrészt, a két sor fodorral ellátott alsótól. A felsőn ezüst virágmintás díszítés látható, a ruha ujjai átlátszó, tüllös anyagból készültek, és finoman körüllengik a ruhát, inkább díszítésnek, mint valódi ujjrésznek tűnve.
- Szerintem jól állna neked. Ne nézzünk be? Talán még találunk valahol bent egy megfelelő esküvői ruhát is. Nevezzük ezt megérzésnek! - vigyorodom el, aztán finoman magam után húzva elindulok a bolt felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Bende! - kiáltok fel rosszallóan, amikor befordulva a Vigadófreskó folyosójára meglátom és meghallom a levitás fiút. - Sosem gondoltam volna, hogy tőled ilyet fogok valaha hallani. Ráadásul a húgaid előtt - pillantom meg mellette a két pöttöm leányzót.
- Jól vagy? - fordulok a megütött navinés fiúhoz, és ekkor pillantom meg a talárján a prefektusi jelvényt. Megérintem a vállát finoman, mire óvatosan, sziszegve kiegyenesedik, de láthatóan a gyomros nem esett jól neki.
- Indulj a gyengélkedőbe! Jobb lesz, ha megvizsgál a gyógyító, nehogy valami komoly baj legyen - sóhajtom a srácnak elengedve őt, aztán Bende felé fordulok. Kezeimet csípőre teszem, hogy szigorúbbnak nézzek ki, enélkül amúgy nem is lehetek túlságosan komolyan vehető. Bár most éppen igazán dühös vagyok a fiúra.
- Sejtem, hogy nem a semmiért ütötted meg. Ez a srác amúgy is hírhedt a rosszmájú megjegyzéseiről. De neked lehetne több eszed is. Megütsz egy prefektust? Gondolhattál volna a következményekre. Az a szó meg... Ilyesmit soha nem ejtünk ki a szánkon. Soha.
Kifújom a levegőt, igyekszem megnyugodni. Ez az ügy elég komoly, nem zárhatom le csak egy kis ejnye-bejnyével. Szomorúan csóválom a fejem, de döntésre jutottam.
- 20 pontot levonok ezért a Levitától, és mivel ez már nem az első eset, rendezned kell a kapcsolatodat a navinésekkel. Beszélek erről Emmáékkal, de azt hiszem megoldható, hogy mostantól egészen a tanév végéig navinés legyél. Most menj a szobádba, kezd el összepakolni a legfontosabb dolgaidat! Majd egy házimanót is küldök fel, hogy segítsen neked. A tesóidat visszakísérem a faluba, úgyis éppen oda igyekeztem.
Nyújtom a kezemet a két kislánynak, és, ha megfogják, el is indulok velük Bogolyfalvába. Bende ellenkezése most nem fog meghatni.

/A pontlevonás csak szerepjátékos, csak a realitás kedvéért írtam bele. Ez egy tavalyi játék még, aminek az új tanévre nincs kihatása./

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Éppen néhány papírt rendez össze a házvezetői asztalon - bár valójában már csak nézelődik, búcsúzik a helytől, semmi érdemlegeset nem tesz, és nem is kell tennie -, amikor meghallja odakintről a hangokat. Csodálkozva araszol közelebb az ablakhoz, és amikor meglátja a kékeket, és köztük a kékszemű pasast, egyszerűen elerednek a könnyei. Annyira nem szívesen megy el, annyira maradna még. Ez a helyzet annyira rossz, annyira fájó. De muszáj mennie, ha még élni akar valamennyit. Ráadásul túl sokat támaszkodik a prefektusaira, Bercire. Ilyen állapotban őket is csak terhelni fogja, ez pedig egyáltalán nem célja.
Most azonban minél hamarabb le akar jutni a toronyból, hogy megölelhesse drága kékjeit. Szélesre tárja az ablakot, aztán a szoba sarkából felkap egy seprűt. Múlt héten kobozta el az egyik diáktól, és most, amikor a lába közé veszi, csak azért imádkozik, hogy ne egy takarítószeres seprű legyen. Az kétszeresen is bukta lenne.
Könnyeitől nem nagyon látja, hogy merre megy, de azért sikerült kitalálnia az ablakon, és szerencséjére a seprű repül, így nem is végzi csúnyán összetörve a torony aljában. Persze az orvos nem véletlenül tiltotta el a repüléstől, elvégre egy gyenge, beteg, szédülékeny nőnek még véletlenül sem szabadna repkednie, de hát kit érdekel ez most, amikor Lin búcsúzni szeretne?
Földközelbe érve, szinte leugrik a járgányról, cseppet sem zavartatva attól, hogy az csak simán a földre zuhan, hiszen ő már fut is helyettese felé, hogy megölelhesse, és nem mellesleg belefúrhassa arcát a férfi széles vállába. Mert hát mégiscsak ciki itt bőgni mindenki előtt.
Bár az elején sokan nem értették, miért rá esett a választása, de az idő őt igazolta, és Berci a kékeknek tényleg jó apjává vált. Nem fél itt hagyni őket, mert tudja, hogy ő vigyázni fog rájuk. Szívesen megköszönné neki, hogy mindig mellette állt, segített neki és majdhogynem második apjának is érzi őt, de a sírástól képtelen megszólalni.
Egyik karját kinyújtva a mellettük álló Bogit is ölelésébe vonja, fejét az övének dönti, és csak van. Lágyan ringatni kezdi hármukat, szokása ezt tenni, ha nagyon szomorú, ezzel kicsit megvigasztalódik. Most mégsem működik. Itt már csak Alex segíthetne. De azért lassacskán elapadnak a könnyei, ha törött félmosollyal is, de képes ránevetni a körülötte állókra, és elmondani nekik, mennyire szereti őket.