32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Aileen Aurora összes hozzászólása (171 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Le
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 8. 21:20 Ugrás a poszthoz

Ábel

Igazán ritkán járok le a faluba, de az egyik szabad hétvégémen úgy döntök, hogy épp ideje lenne kidugni a fejem a szobámból, elvégre a tanuláson és a rajzoláson kívül is van élet. Miután eldöntöm, hogy a kikapcsolódásra a cukrászda lesz a legjobb helyszín, a ruháimat is kiválasztom. Kopott, kék farmert és egy zöld, V nyakkivágású, rövid ujjú felsőt húzok fel, majd néhány gyors mozdulattal befonom a hajam, hogy ne zavarjon. Lassan, mélyeket lélegezve sétálok le a faluba, nem sietek, elvégre kikapcsolódás céljából indultam el. A cukrászdába lépve meghitt hangulat fogad és kellemes süteményillat. Választok egy üres asztalt, majd letelepszem mellé és várom, hogy felvegyék a rendelésem. Az étlap segít a döntésben, bár egy pillanatra megrettenek, hogy nem leszek képes választani, mert közben észlelem a bőséges kínálatot. Sokáig vacillálok a mentolos forrócsoki és a kamilla tea között, végül az utóbbit rendelem meg egy szelet Mozart-tortával együtt. Míg várok, előveszem a táskámból a vázlatfüzetemet és az üzlet előtt elmenőkről készítek krokikat, de ebbe a tevékenységbe nincs időm belemélyedni, mert megérkezik a süteményem és az italom. Megköszönöm, majd megkóstolom a cukrászati remekművet, amit hirtelen finomabbnak ítélek, mint amilyet én képes vagyok sütni. Rögtön meg is fogadom, hogy alkalomadtán eljövök még ide. Falatozás közben a környezetemet szemlélem és egészen belemerülök ebbe a jóleső, nyugodt érzésbe, ami egészen addig tart, míg a könyökömmel véletlenül le nem lököm a csészét. Pechemre egy általam ismeretlen srác éppen az asztal mellett sétál el, így a tea nagy része eláztatja a nadrágját a combjától a bokájáig, talán még a cipőjébe is jut. Bár a csészét még épp időben elkapom, így az nem törik darabokra a járólapon, de a fiúért már semmit sem tehetek. Ennek ellenére megpróbálom a szalvétámmal felitatni a ruhájáról a felesleges folyadékot, bár tudom, hogy a teával az a kisebbik gond, hogy nedves. A nagyobbik az, hogy a benne lévő cukor miatt ragad is.
- Bocsi, nem akartam - csak hebegek és nem tudom, mit mondhatnék még azon kívül, hogy nagyon sajnálom. Ezt gyorsan ki is mondom, mert bár bocsánatot kértem, de úgy érzem ebből sosem elég: - Nagyon sajnálom. Van az a varázslat, amivel ki lehet tisztítani, de most hirtelen nem jut eszembe.
Rápislogok hatalmasra tágult bocsánatkérő szemekkel és remélem, hogy nem haragszik nagyon. Aztán hirtelen jön egy ötlet, amivel talán kiengesztelhetem a fiút.
- Meghívhatlak valamire? Cserébe. Mármint inkább bocsánatkérésként - talán nem néz nagyon ostobának, de én annak érzem magam. Vörös fejjel, kezemben a már semmire se jó szalvétával várom a válaszát, és közben nagyon örülök neki, hogy nem a forró csokit választottam.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 10. 13:42 Ugrás a poszthoz

Maid Café

Nem is tudom, hogy juthatott eszembe, hogy ilyesmit csináljak. Na, jó, persze ott volt a Vízkeresztes buli, meg az activity est, amiknek a szervezésében szintén közreműködtem, de azért ez egy kicsit más. Furcsállkodva tekintem meg magam a tükörben, majd megrázom a fejem: nem érzem magamhoz illőnek a cselédlány ruhát. Még szerencse, hogy időm nagy részét a sátor egy elkerített részében, egy erre az alkalomra kialakított konyhában fogom tölteni. Valahogy én lettem a felelős a bent történő dolgokért és azért, amit felszolgálunk.
Sajna még mindig nem tudom, hogy miért mentem bele a dologba. Talán, mert Runa annyira akarta, vagy, mert folyton Yar jár (:P) a fejemben és most már muszáj valamivel elfoglalnom magam és kiűznöm őt az agyamból. Szóval, ha úgy vesszük, akkor ez a kis rendezvény pont kapóra jött, bár azt nagyon nem szeretném, ha valamelyik ismerősöm meglátna ebben a szerelésben. Az meg még szörnyűbb lenne, ha valamelyiküket pont nekem kéne kiszolgálnom.
Elhessegetem a szörnyű gondolatokat, majd elindulok a jelmezemben a rét felé, ahol már elméletileg áll a sátor, amiben az egész napomat fogom tölteni. Amint odaérek, látom, hogy gyakorlatilag is megvagyunk az előkészületekkel. A sátor nemcsak, hogy áll, egyenesen pompázik. Tetejét valamilyen átlátszó anyag borítja, oldalai nincsenek, illetve csak ott, ahol az ideiglenes konyha van berendezve. Igazán tetszik a sárga dekoráció, de azért a csengőkre egy kicsit furcsán tekintek. Az első, aki megpróbál csöngetni nekem, elég gyorsan a gyengélkedőn fogja találni magát. Na, jó, ennyire azért nem vagyok agresszív, úgyhogy remélve a legjobbakat túlteszem magam a dolgon.
Miután a sátorban mindent rendben találok, besietek a konyhába is, ahol a két segítő manó már serénykedik. Runával úgy beszéltük meg, hogy én maradok benn, elvégre én tudok, meg szeretek sütni, így felügyelhetem a konyhát, valamint én irányítom azokat a pincéreket, pincérlányokat, akik a sátorban lévőket szolgálják ki. Felkötöm magamra az utolsó hiányzó ruhadarabot, a kötényt, majd kisétálok a sátor elé és várom Maryt, Glynisst és Nikit, aki a pénztárosunk lesz.
Látom, hogy az egyik pincér már megérkezett és amikor közelebbről is szemügyre veszem, egy kicsit megdöbbenek. Erőteljesen hasonlít egy manga karakterre, csak éppen ő 3D-ben is létezik. Megpróbálom nem feltűnően bámulni, de azért érzem, hogy ez a próbálkozás némileg kudarcra van ítélve. Biccentek neki, majd visszafordulok a kastély felé és várom a pincérlányokat. Amint a többiek is megérkeznek tartok egy rövid eligazítást, majd visszatérek a konyhába és ott is megkezdem az előkészületeket.
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. május 10. 13:57
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 10. 21:09 Ugrás a poszthoz

Maid Café - előkészületek és szemléltetés Cheesy

A várakozás kezd unalmassá válni, mire kezdenek szállingózni az emberek és végre Runa is megjön. Bár az egész az ő ötlete volt, mégis rám néz, mintha tőlem várna segítséget. Én csak bólintok egyet biztatóan hátha az is elég lesz, nem készültem semmilyen biztató beszéddel. Mondjuk másmilyennel sem.
Közben fény derül a „személyzet” egy hiányosságára: nem igazán vannak tisztában a köszönéssel, ami pedig ennek a kávézótípusnak majdhogynem védjegye. Mivel úgy érzem, ezt tisztáznunk kell még a vendégek érkezése előtt, ezért bele is kezdenék a magyarázatba, de „Tyki” megelőz. Nagy meglepetésemre a meghajlása és a köszönése is nagyon jól néz ki, látszik rajta, hogy van benne gyakorlata. Ennek ellenére, azért én is megpróbálom megvilágítani a dolgot a többieknek:
- Pontosan, úgy kell csinálni, ahogy ööö… Tyki mutatta. Láthatjátok, hogy a köszönés igen egyszerű bár némileg talán zavarba ejtő. - Némileg? Inkább teljes mértékben. Ennek ellenére én is bemutatom, hogy mit kéne tenniük, elvégre mindent szeretek tökéletesen csinálni, persze semmi nem sikerül úgy, de azért törekszem rá. Így hát szám kedves mosolyra húzom, kezeimet a testem előtt tartom, majd feszesen meghajolok és köszönök az elképzelt vendégnek: - Üdvözlöm itthon gazdám! Hogy érzi magát? Szolgálhatok valamilyen frissítővel? – remélem, hogy mindenki megérti ebből, hogy mi a dolog lényege, mert nem hiszem, hogy hajlandó lennék még egyszer megmutatni.
- Ha nő vagy lány az illető, akkor úrnőm a helyes megszólítás. Kísérjétek őket egy asztalhoz és húzzátok ki nekik a széket! Végig legyetek kedvesek, de ne erőltessétek a dolgot, mert az nagyon látszik, ha nem szívből jön a mosoly! Van még kérdés? – nézek körbe bizonytalanul.
Ekkor Tyki érdeklődik a többiek után, de erre csupán vállat vonok:
- Elméletileg még négy embert várunk, például a pénztárosunkat. Valószínűleg csak késnek, illetve inkább csak remélem. Ha más kérdésetek nincs, akkor szerintem mindenki foglalja el a helyét. Sharlotte, kérlek, ellenőrizd, hogy a minden asztalon van-e csengő és menülista! A sátorban Mary, Tyki és Glyniss fog kiszolgálni rajtam kívül, illetve Niki is bent lesz. Amint felvettétek a rendelést, hozzátok be a konyhába, én és a manók majd foglalkozunk az ételek elkészítésével! Az italokat ti is megcsinálhatjátok. Amíg a vendégek a rendelésükre várnak nektek kell szórakoztatni, szóval tartani őket. Azt hiszem ennyi a feladat. – egy pillanatra Runára nézek, hátha kihagytam valamit, majd a többiekre, hátha van kérdésük.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 11. 20:01 Ugrás a poszthoz

Maid Café - Yar

Az eligazítás után már mindenki tudja a dolgát és teszi is, hiszen végre megérkeznek az első vendégek. Gyorsan a konyha felé veszem az irányt, elvégre a manók elméletileg csak segíteni vannak és nem azért, hogy mindent ők csináljanak meg. Bár az igaz, hogy mindenből készítettek már egy keveset, hogy az első vendégeknek egyáltalán ne kelljen várniuk. Rövidesen meg is érkezik Tyki és az első rendelés, de ezzel nekem egyelőre semmi tennivalóm nincs.
Mivel még nem indultak be a dolgok, így van időm nézelődni, amit ki is használok, mert remélem, hogy a későbbiekben erre nem lesz lehetőségem. Épp csak kikukkantok a konyhából a sátorba, mikor észreveszek egy érkező vendéget. Láttára azonnal visszabújok a vendégektől elzárt sütő mellé és próbálok úgy tenni, mintha nem pirultam volna el teljesen.
~Mit keres ő itt? Nem gondoltam volna, hogy érdekli az ilyesmi? Meg úgy egyáltalán? Azért is bólintottam rá a szervezésre, mert tele volt vele a fejem és úgy gondoltam itt kiszellőztethetem. Erre nem idejön?~
Kezdek egészen bepánikolni, mikor meghallom az egyik csengő hangját, bár beazonosítani nem tudom. Mindegyik más hangon szól és a nap végére már lehet, hogy fejből fog menni, hogy hányas asztal melyik hang, de most még csak annyit tudok leszűrni ebből, hogy kint ül egy rendelni kívánó vendég, aki sejtem is, hogy ki lehet.
Sóhajtva kilépek az ideiglenes konyhából és kedves mosollyal az arcomon odasétálok Yarhoz. Meghajolok, úgy, mint mikor bemutattam a többieknek és pipacsvörös fejjel megszólalok:
- Üdvözlöm itthon, Gazdám! Mit óhajt? Ha gondolja, segíthetek választani.
Elég kínosan érzem magam, bár azt el kell ismernem, hogy jó látni. Közben remélem, hogy nem fog kinevetni, mert az nagyon kínos lenne.
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. május 11. 20:01
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 11. 20:29 Ugrás a poszthoz

Ábel

Sajna a fiú sincs tisztában a tisztító varázslattal, nekem pedig továbbra sem jut eszembe, pedig úgy néz ki, nagy szükség lenne rá. Szerencsére mosolyog, ezért reménykedem benne, hogy nem mérges rám túlzottan. Viszont nem hagyom, hogy egyszerűen elsétáljon, ragaszkodom hozzá, hogy meghívhassam valamire és nagy megkönnyebbülésemre igent mond. Nem is tudom, hogy mit tennék, ha elutasította volna, semmi más ötletem nem akad, amivel kiengesztelhetném.
- Jajj, de jó – mosolygok rá és invitálom az asztalomhoz, bár talán előbb a nadrágjával kéne kezdeni valamit, elvégre biztos nem lehet túl jó érzés nedves ruhában lenni. Eme problémámat az asztalunkhoz érkező pincérnő oldja meg egy gyors pálcaintéssel. Végre megnyugodhat a lelkiismeretem, elvégre minden általam okozott probléma el lett simítva.
Már csak az a gond, hogy nem tudom miről is beszélgethetnénk a fiúval. Ekkor eszembe jut, hogy még be sem mutatkoztam:
- Oh, de udvariatlan vagyok! – kiáltok fel, majd nyújtom felé a kezem – Aileen Aurorának hívnak, de a nevem szinte bármilyen becézési formájára hallgatok.
Mosolyogva várom, hogy ő is bemutatkozzon, majd visszaülök a helyemre és a fiú felé nyújtom az étlapot, hogy választhasson. Közben észreveszem, hogy sikeresen összeteáztam a kis füzetemet is, amibe a rajzokat készítettem. Egészen elszomorodom tőle és persze dühös is vagyok magamra az ügyetlenségem miatt, ami általában nem is jellemző rám.
Persze próbálom túltenni magam az elázott füzeten, elvégre a fiúnak nagyobb gondot okoztam, mint amilyen egy könnyen pótolható jegyzettömb ügye. Közben rendelek egy újabb teát, ha már az előzőt sikeresen elpocsékoltam. Míg a rendelésünkre várunk próbálok beszélgetést kezdeményezni, de egyelőre nem jut eszembe megfelelő téma, az időjárást pedig nagyon kínos lenne szóba hozni, mert abból egyből észrevenné, hogy nincs semmi beszédtéma ötletem. Így hát csendben maradok és remélem, hogy a fiúnak akad majd valami mondanivalója és nem fogunk kukán ülni egész végig.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 12. 12:50 Ugrás a poszthoz

Maid Café - Yar

Nagyon kínos az egész, látom rajta, hogy próbálja visszafojtani a nevetését: a szemei gyanúsan vidáman csillognak. Persze lehetne attól is, hogy érdekli ez az egész dolog és most boldog, hogy itt lehet, de én valahogy ezt nem tudom elhinni. Amikor elfordul, látszólag azért, hogy megtekintse mi folyik Leonie-ék asztalánál, élek a gyanúperrel, hogy csak a vigyorgását akarja leplezni.
Valószínűleg csapnivaló pincérnő vagyok, elvégre a vendégnek élveznie kellene a kiszolgálást, nem pedig röhögni. Úgy döntök, hogy ezentúl csupán feladatként tekintek a fiúra, - pedig mennyivel több annál - amit meg kell oldanom. Mostantól még inkább a tökéletességre törekszem és megpróbálom minden kívánságát teljesíteni, ahogy az egy cselédlánytól elvárható.
Mivel ezzel sikerül lenyugtatnom magam, arcom pirossága is megszűnik, ami már hatalmas előrehaladás, tekintve, hogy Yar közelében vagyok. Egy pillanatra felmerül bennem a gondolat, hogy vajon rajtam kívül hány másik lány érzi még így magát  a fiú mellett, de ezt a kósza kíváncsiságot hamar elhessegetem.
Újra megpróbálom a cselédlányosdit, hátha jobban sikerül: mosolyogva a fiú felé hajolok - közben örülök, hogy a ruhám nem mélyen dekoltált - és egyik kezemben a menülistát tartva, a másik kezemmel a választékra mutogatva próbálok ajánlani neki valamit.
- Vannak különleges fagylaltkelyheink, melyeket saját kezűleg díszítek Önnek olyanra amilyenre szeretné. Örülnék, ha megkóstolná a somlóinkat. De, ha valami tartalmasabbra vágyna, akkor készíthetek Önnek omlette rice-t is.
Remélem, hogy ezzel segítettem neki valamelyest és közben büszke vagyok magamra, hogy végig tudtam mondani, valamint, hogy arra a gondolatra, hogy esetleg az én főztömet fogja enni nem pirultam el. A fiú következő kérdése meglep, de ezt nem mutatom, helyette inkább a válaszon töprengek. Elvégre nincs semmilyen egyéb szolgáltatás, de ha a gazdám úgy kívánja, mindjárt kitalálok valamit. Fel is vetődik bennem egy ötlet, talán isteni sugallatra, vagy csak Leonie hangját kapta fel a szél a sodorta el hozzám, de mindegy is, mert a gondolat megszületik és én azonnal ki is mondom mielőtt meggondolhatnám magam.
- Ha gondolja megmasszírozhatom a vállát, Gazdám. Vagy esetleg énekelhetek is, de utóbbit kérem, ne akarja, mert azzal ki is üríteném a sátrat és környékét - csóválom szomorúan, de komolyan a fejem. Előbb masszíroznám meg a lábát is akár, minthogy dalra fakadjak.
Következő kérdése miatt egy pillanatra kiesem a szerepemből, de aztán gyorsan visszatalálok a cselédlány hangomra.
- Gazdám, a mai nap azért van, hogy a tanulásban megfáradt diákok kiélvezhessék ezt a szép időt és hogy mi is jól mulassunk. - Na meg, mert Runa néha úgy viselkedik, mint akit fejbe vágtak - Ma bármit kívánhat tőlem Gazdám, de kérem, erősen fontolja meg előtte azt a "bármit".
Remélem, hogy elég célzatos a "bármi" szó hangsúlyozása és a figyelmeztetően gonoszkás tekintetem. Akármit azért még neki sem tennék meg.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 13. 09:26 Ugrás a poszthoz

Ábel

Alika?! Na, így sem használták még a nevem, de azért nálam még mindig az Ilcsi viszi a pálmát. Végül is az Alika nagyon aranyosan hangzik, egy kicsit talán túlságosan is, de elfogadom, elvégre nincs benne semmi sértő.
- Tökéletesen megfelel, de csak, hogy tudd, te vagy az első, aki ilyen formában használja a nevem – mosolygok rá, majd érdeklődve hallgatom az ő bemutatkozását.
- Mindig érdekesnek találtam azokat az embereket, akiknek két keresztnevük van. Te melyiket használod? Egyébként az Oberont Christoph Martin Wieland műve után, vagy az abból készült opera után kaptad? Nagyon tetszik, bár ha én kaptam volna ezt a nevet, lépten-nyomon zavarba jönnék, ha úgy kéne bemutatkoznom, mint a tündérek királya. – ezt kimondva kissé meglepődök magamon és azonnal visszakozom is, elvégre nem akarom megsérteni – Nem azért mintha annyira furcsa lenne, na meg hát én nem is kaphattam volna ezt a nevet elvégre lány vagyok. – Hát azt hiszem nem sikerül kivágnom magam a helyzetből, inkább megpróbálok gyorsan témát váltani, persze csak akkor, ha még mindig az asztalnál ül és nem hagyott ott már réges-régen a bunkóságom miatt.
- Egyébként te láttad az operát? – hát a témaváltás sem sikerül, de nem is tudom, mit várok magamtól. Természetes, hogy kommunikációs készségem és empátiám akkor hagy cserben, amikor szükségem lenne rá és helyette csak logikus gondolkodásomra és gyakorlatiasságomra támaszkodhatok. Márpedig az opera ezek szerint a témához tartozik.
Közben a fiú egy varázsige segítségével megszárítja a füzetemet, ami miatt én nagyon hálásan és boldogan nevetek fel, szinte, mint egy kisgyerek. Szinte rózsaszín ködben úszom az örömtől, úgy látszik engem könnyű boldoggá tenni.
- Igen, szinte mindig, ha alkalmam adódik rá – bólogatok még mindig nem térve vissza a józanság talajára – Szerintem ez az egyetlen dolog, amiben tényleg igazán jó vagyok. Neked van valami hobbid? – kérdezem hirtelen, mert érdekelni kezd a fiú, aki most már egy valóságos hős a szememben, elvégre megmentette az én drága rajzaimat.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 13. 10:49 Ugrás a poszthoz

Maid Café – Yar, Runa

Nem kapom elő a kis füzetemet, hogy abba jegyzeteljek, bár lehet, hogy a pincérnősködés egyik elengedhetetlen kelléke és nekem is ott lapul a kötényem zsebében, de ezt a rendelést képes vagyok megjegyezni és nem csak azért, mert Yar mondja. Legalábbis remélem, hogy nem ez az oka. Ugye, nem? De hagyjuk is ezt a problémát, elvégre nem ragadhatok le minden apróságnál, megjegyzem a rendelést és kész, mindegy miért és hogyan.
A masszázst elfogadja, ami miatt egy pillanatra zavarba jövök, mert hát persze én ajánlottam fel, de nem gondoltam volna, hogy igényt tart rá, viszont az éneklést szerencsére nem követeli, amiért legszívesebben hálából a nyakába ugranék. Amit úgy látszik, hogy meg is tehetek. Lehet, hogy gondolatolvasó? Bár nem konkréten ölelésre gondoltam, hanem ugrásra, de akkor is…
Ölelés? Ez most komoly? Azt hiszem, mázlista vagyok, elvégre azért a bármi elég tág határokat adott a választásának.
- Természetesen ezek a plusz szolgáltatások nem kerülnek pénzbe – kicsit morcosan nézek rá, mert a pénzért ölelgetés nekem elég furcsán hangzik – Ezek az Ön kívánságai, amiket én örömmel teljesítek - Egyébként meg az ilyen fajta kávézók egy különleges tulajdonsága, hogy a személyzet extra kedves és tényleg csinálnak ilyeneket, de ezt nem kötöm az orrára. Meg Yar már áll és a beígért ölelésre vár, úgyhogy abbahagyom a felesleges dolgokon való gondolkodást és közelebb lépek hozzá.
Úgy tervezem, hogy csak egy pillanatra bújok a karjaiba, aztán hátrébb lépek, de a hangja megállít, így aztán kicsit tovább marad a kezem a hátán és tovább érzem az illatát és testének melegét, mint az számomra egészséges lenne. Ráadásul cukinak tart, ez már tényleg sok, így aztán azon kapom magam, hogy megint tiszta vörös a fejem és, hogy egy pillanatra belemarkolok a felsőjébe, mert még nem akarok hátrébb lépni. Olyan szívesen maradnék még, de persze nem lehet. Egy rövid belső viaskodás után hagyom, hogy leüljön – nem mintha eddig nagyon akadályoztam volna benne – és válaszolok a kérdésére. Illetve csak akarok, de aztán leesik, hogy a kérdés súgva hangzott el, talán azért, mert a fiú nem akarja nagydobra verni, – az nem jut eszembe, hogy esetleg azért, mert nem akar kizökkenteni a cselédlány szerepből – így hát lehajolok hozzá és úgy teszek mintha az asztalterítő –egyébként nem létező – gyűrődéseit simítanám ki és a fülébe súgom:
- Én bármikor ráérek, bár talán ma éppen nem – felelek kissé zavartan és még mindig kipirultan, szédelegve az élménytől, de láthatóan sokkal vidámabban, mint ahogy az eseményre érkeztem – Valamelyik hétvégén, amikor neked is megfelel.
Felegyenesedek, majd meghajolok és a konyha felé veszem az irányt. Éppen elkészülök Yar rendelésével, mikor Runa lép be izgatottan és egy kicsit talán közel a széteséshez.
- Nyugi, nem lesz semmi baj – mutatok a manókra, akik teljes erőbedobással készítik a hirtelen megnövekedett számú rendelésekhez tartozó ételeket – Emellett én is itt vagyok és azonnal munkához is látok. Van, ami már készen is van, mert a manók nagyon előrelátóan egy-két dolgot már hamarabb elkészítettek.
Runa szórakoztatásra vonatkozó kérdésére egy pillanatra elpirulok, mert eszembe jut, hogy egy masszírozással még tartozom Yarnak.
- A masszázs jó, meg az olvasás is, de csak, ha kérik. Mondanám, hogy ajánld fel nekik a szolgálataidat és kérjenek, amit akarnak, de az ételrendelésüket látva ezt egyáltalán nem ajánlom. Talán énekelhetnél nekik, ha jó hangod van, bár Leonienak lehet, hogy valami olyasmit kéne kitalálni, ami közben mozoghat, eléggé hiperaktív szokott lenni – apró mosoly jelenik meg a szám szegletében, de nem akarok messzemenő következtetéseket levonni a lányról, elvégre eddig csak az órákon találkoztunk, bár azokon az alkalmakon mutatott viselkedésére kivétel nélkül illik ez a jelző.
- Zenét talán tudok szerezni, de csak, ha elvállalja… - morfondírozok félhangosan, majd Runához fordulva kicsit hangosabban is – Megpróbálok szerezni valakit, aki tudna nekünk zenélni, megpróbálom beszervezni, úgyis maradt plusz ruhánk a visszalépők miatt. Addig is nagy mosoly és ne nézz ilyen ijedten! – nevetek rá – Szórakozunk, nem?
Ezzel felkapom a tálcát Yar rendelésével és kiviszem neki, miután lerakom elé az ételeket, előveszek a zsebemből egy ketchupos tubust és megkérdezem, hogy mi szépet írhatok az omlette rice tetejére. Amint ezzel megvagyok, kilépek a sátorból és megkeresem Apollónt, akit már korábban leküldtem, hátha szükség lesz rá. A kis füzetem egy lapjára gyors levelet firkantok és felrögzítem baglyom lábára, majd útjára indítom. Visszafelé Yar felé tekintek, és úgy látom, hogy még nem fejezte be az evést, így még a masszázs is ráér. Besietek a konyhába és nekiállok a két darab teljes menüsort felölelő rendelésnek, mert nem akarom, hogy a manók idő előtt dőljenek ki.

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 14. 20:24 Ugrás a poszthoz

Maid Café - Yar (zárás), Park Min Woo

A nagy főzőcskézésben majdnem elfeledkezem Yarról. Mindent a manókra hagyva kisietek a konyhából és a fiú mellé állok. Mivel már végzett az étellel - köztük azzal az omlette rice-szal, amire a kérésére rajzoltam neki egy szívet és még azt is ráírtam, hogy szeretettel, mindeközben nem törődve azzal, hogy teljesen elpirultam - mögé állok és megmasszírozom a vállait. Majd kérésére Nikihez küldöm, mert nála lehet fizetni, majd meghajolok:
- Köszönöm, Gazdám. Boldog vagyok, hogy Önt szolgálhattam.
Felkapom az üres tányérokat és beviszem őket a konyhába, közben a manókra pillantok és úgy érzem talán kérnünk kéne egy kis plusz segítséget vagy lassítani a tempón mielőtt a segítőink felmondanak. Bár a manók nem látszanak fáradtnak, sőt kifejezetten boldognak tűnnek.
Nekem viszont szükségem van egy kis pihenőre, így kisétálok a sátor elé, közben elnézek a kastély felé, hátha megpillantom Ericet, de a fiú egyelőre nem mutatkozik. Persze az is lehet, hogy még meg sem kapta az üzenetemet, ezért nem is türelmetlenkedek. Nézelődés közben észreveszek egy srácot, aki hozzám hasonlóan csak áll a sátor mellett. Hatalmas mértékű logikai képességeimmel kisakkozom, hogy a fiú bizonyára vendég. Körbenézek, hogy a többiek merre járnak, de nem látok szabad pincért, pincérlányt, így magam sétálok oda a vendéghez.
Kedvesen rámosolygok, meghajlok, majd megszólítom:
- Üdvözlöm itthon, Gazdám! Hol szeretne leülni: a sátorban vagy kint a szabad ég alatt? - ha utóbbit választja, akkor visszatérhetek a konyhába, mert az nem az én terepem, de ha a sátor belsejét, akkor mostantól én leszek az ő személyes cselédlánya - Kérem, jöjjön utánam, odavezetem a helyére! - egy újabb meghajlás után az egyik asztalhoz vezetem választásától függően.
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. május 14. 20:25
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 14. 22:02 Ugrás a poszthoz

Maid Café - Park Min Woo

Hiába kérdezek a fiú nem válaszol, azonban elindul. Egyelőre nem jövök zavarba, bár egy pillanatra talán felvonom a szemöldököm. Persze, ha a gazda nem kíván hozzám szólni, úgyis jó, majd csak megoldjuk valahogy. Amint odaérünk egy szabad asztalhoz a fiú leveti magát egy székre, mielőtt megmozdulhatnék. Már-már neheztelve tekintek rá, de aztán visszafogom magam, elvégre ő egy vendég és jelenleg az ő szava számomra szent kell, hogy legyen. Illetve hát inkább a tettei, mivel, hogy eddig egy szót sem szólt hozzám.
Míg gazdám az étlapot olvasgatja, én körülnézek a sátorban, hogy minden rendben van-e. Mivel nem látok semmi rendelleneset, vissza fordulok a fiúhoz, aki ekkor már engem figyel, majd rémületemre mutogatni kezd. Most mi lesz? Én ezt így nem értem. Hiába mosolyog rám a srác, valahogy nem tud felvidítani. Azon szánt az agyam, hogy van-e olyan pincérünk, aki tudna kommunikálni vele, de sajna részletes életrajzot nem kértünk tőlük.
Végül a legegyszerűbb megoldás mellett döntök: bevallom, hogy hülye vagyok.
- Bocsásson meg uram, de ezt én így nem értem - nyelek egyet, majd rájövök, hogy ebből meg valószínűleg ő nem ért semmit. Ez remek. Most jön a kézzel-lábbal mutogatás? Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy a bolondját járatja velem, elvégre elképzelni sem tudom, hogy az órákon így hogyan vesz részt. Ezt a gyanút azonban azonnal el is hessegetem, mert nem találom cselédlányhoz, vagyis a szerepemhez illőnek.
Végül a kezembe kapom az étlapot, majd kérdőn a srácra tekintek és a menülistára mutatok. Nagyon szeretném, ha értené és nem kéne bevetnem a Levitás activity esten tanultakat.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 17. 12:05 Ugrás a poszthoz

Ábel

- Oberon – ízlelgetem kicsit a nevét, mert nekem valahogy nagyon „fantasy”-s – Végülis akkor szólíthatnának Ronnak is. – nézek rá végül félig-meddig kérdőn, mert, ha nincs kifogása a nevezet ellen, akkor én valószínűleg ezentúl így fogom hívni. Legalábbis addig biztosan, amíg itt ülünk a cukrászdában, utána meg lehet, hogy nem is fogunk találkozni többet. Elvégre a legjobb barátomat sem tudom, hogy mikor láttam utoljára, el is kéne hívnom valahova majd, mert lassan már azt is elfelejtem, hogy néz ki. Na, jó, ez nem túl valószínű.
Közben azért jár az agyam egyéb becézési formákon is, elvégre nekem ebben már gyakorlatom van az ismerőseim révén: ahányan vannak, annyiféle néven szólítanak. Viszont az Ábelben és az Oberonban nem látok túl sok lehetőséget a rövidítésre, lehet, hogy egyszerűen Oberonnak kéne hívnom őt, elvégre lehet, hogy nem is szereti, ha becézik. Volt már olyan ismerősöm, aki hideglelést kapott attól, ha nem a „teljes” nevén szólították.
Közben választ kapok a kérdésemre, melyben nevének eredetét firtattam és természetesen nem tudom meg, hogy melyik említett kulturális terméknek volt köze az elnevezéséhez. Mondjuk, nem mintha én tudnám, hogy miért lettem Aileen, valószínűleg azért, mert jól hangzott.
- Én, Titánia? – nézek rá kicsit meglepődve, mert bár poénnak kéne vennem, mostanában kicsit máshogy működik az észjárásom, mint korábban. Szóval nekem ebből az jött le, hogy egy fiú épp most nevezett a tündérek királynőjének. Egy pillanatra lesütöm a szemem és inkább a süteményem maradékát veszem szemügyre, majd végre a humorérző receptoraim felfogják a poént. Könnyedén felnevetek, mintha nem is én akartam volna elpirulni az előbb, majd megrázom a fejem:
- Egyelőre elégedett vagyok a nevemmel, különben is szerintem hozzám sokkal jobban illene a Szaraszvatí név – talán kicsit kihívóan nézek rá, hogy tudja-e kiről beszélek, de közben pirulásomon próbálok úrrá lenni, elvégre épp most jelentettem ki, hogy nekem kevés a tündérek királynőjének neve, nekem egy hindu istennőé lenne pont megfelelő.
Jól jön a témaváltás és, mikor a fiú megosztja velem, hogy mikor alkalma volt játszani egy - a történetet feldolgozó - színdarabban, még csak nem is Oberon szerepét kapta. Mulatságosnak hangzik a dolog, nevetek és úgy látom, hogy a fiú sem szomorkodik különösebben emiatt. Ezután megszárítja a füzetem és én a hősöknek kijáró tisztelettel nézek rá, miközben bólogatva hallgatom, amit mond.
- Oh, de jól hangzik. Én nem tudok játszani semmilyen hangszeren. Úgy látszik a rajzolással kimerítettem az összes művészi vénámat, mert a zenéhez egyszerűen nincs érzékem. Viszont imádom hallgatni – mosolygok rá és már meg is fogalmazódik a fejemben a kérés, hogy talán egyszer, majd őt is szívesen meghallgatnám, de végül nem mondom ki, elvégre még csak most találkoztunk és lehet, hogy ez után nem is fogunk többször.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 20. 18:37 Ugrás a poszthoz

Maid Café - Min Woo

Eléggé kényelmetlenné kezd válni a helyzet, de közben azért a szemem sarkából látom, hogy megérkezik Eric, vagyis a kávézó zenei aláfestés gondja is megoldódni látszik. Örülök neki, de van ennél fontosabb dolgom is. Fogalmam sincs, hogy mit vár tőlem a gazdám és úgy tűnik, ő sem igazán érti, hogy én mit szeretnék. A nehézségek ellenére sem akarom feladni, mert az gyáva meghátrálás lenne. Előkapom a zsebemből a kis füzetemet, majd gyorsan írni kezdek, sőt az iromány végére még egy kis figurát is odafirkantok. Gazdámnak nem kell sokáig várnia, mert nagyon gyorsan tudok írni, sokat gyakoroltam. Miután elkészülök a levélkével, a kezébe adom, miközben mélyen meghajolok és sűrűn bocsánatáért esedezem, amiért ilyen szerencsétlen és ostoba vagyok.
A levélben ez áll:
„Elnézését kérem ügyetlenségemért és tudatlanságomért, de szeretném megkérni, hogy a papír hátuljára írja le a rendelését, valamint azt is, ha van valami egyéb kívánsága, amit teljesíteni tudok.” KÉP
Remélem, hogy nem sértődik meg és hagy faképnél, bár már most sem tűnik túlzottan nyugodtnak, inkább kicsit felháborodottnak és dühösnek. Ha elolvassa a levelet, amiben nagyon bízom, elvégre akár apró darabokra is téphetné, felé nyújtom a kezemben tartott tollat, hogy azzal legyen szíves leírni nekem a kívánságait. Várom, hogy elveszi-e, és előre félem reakcióit. Ha én lennék a helyében, valószínűleg faképnél hagynám az ilyen szerencsétlen felszolgálót.  
Közben egy másik asztalnál történik egy "apróbb" incidens, de én nem tudok odasietni, elvégre nem hagyhatom itt a vendéget, aki már most sem tűnik túlzottan elégedettnek. Remélem, hogy Niki és Runa meg tudják oldani a helyzetet, de persze, ha valamiért mégsem sikerülne, akkor nekem is oda kell mennem. Miközben gazdámra várok, visszagondolok a napomra és kissé borongva állapítom meg, hogy, ha ez továbbra is így folytatódik, a végén még Yar lesz a napom fénypontja - nem mintha egyébként nem az lenne, de ezt úgy sem vallanám be magamnak. Ez irányú és borús gondolataimat azonban visszafojtom, arcomon csupán egy kedves, "szolgálati" mosoly látszik.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 25. 10:58 Ugrás a poszthoz

Maid Café – Min Woo

Erősen figyelem gazdám arcának minden rezdülését miközben a kis fogalmazványomat olvassa, és közben várom azt a pillanatot, mikor dühösen ráncolni kezdi a szemöldökét, de ez nem történik meg. Helyette egy mosoly tűnik fel az arcán és aligha hiszem, hogy tévednék, ha úgy gondolom, hogy ezt a rajzommal érdemeltem ki. A fiú nem várakoztat sokáig, megfordítja a lapot és remélhetőleg a rendelését írja le, majd a kezembe adja a papírt, hogy elolvashassam. Azon azonban csupán egy kérés található, még csak nem is parancs, csak egy egyszerű kívánság. Állok, kezemben a lappal és nem mozdulok.
Nem mintha nem érteném, vagy nem tudnám elolvasni, valami furcsa, számomra sem egészen tiszta indokból várakoztatom a gazdám. A mondat végén álló mosolygófejre tekintek, de az érzés nem múlik, inkább erősödik. Végül felemelem a fejem és a szemébe nézek, miközben megszólal bennem egy hang, amit még nem hallottam, de elmém valószínűleg így képzeli el a fiú hangját: „Azt szeretném, hogy ülj le és figyeld a kezemet.” A képzeletemben megszólaló hang ezeket a szavakat nagyon kedvesen és gyengéden ejti ki, és én, mint akit megbabonáztak csak bólintok egyet és leülök. Közben az is eszembe jut, honnan ilyen ismerős ez a furcsa lebegő érzés: olyankor szoktam ilyen hangulatba kerülni, amikor rajzolok. Mintha minden más elmosódna, kívül kerülnék az időn és csak az előttem álló rajzolnivaló a fontos, egyedül csak az érdekel, csak azt látom. Végül minden elcsendesül és már azt a belső hangot sem hallom, ami azt szajkózza, hogy oldjuk meg máshogy, meg hogy kérjem meg, hogy inkább a rendelését írja le. Hirtelen rájövök, hogy mi okozza ezt a furcsa állapotot: kíváncsi vagyok, közben tanulni is szeretnék és a fiú megihletett. Tudom, hogy amint végzek itt a kávézóban, fel fogok rohanni a szobámba és lerajzolom a fiút.
Mikor mutogatni kezd, nagyon koncentrálok a mozdulataira és az első jelet sikerül is felismernem, de a második már nem egészen tiszta. Még a pislogással is felhagyok arra az időre, amíg a kezét figyelem. A harmadik az L, ebben biztos vagyok és elkezdem az általam felismert betűket összevetni az étlappal. Mivel csak egy O betűvel kezdődő fogásunk van, így elég könnyű felismerni a szót, illetve szavakat, de azért kivárom, hogy elmutogassa, mert lehetne valamilyen gyümölcstea is akár, vagy valamilyen fagylalt különlegesség. Mikor az I-t és a C-t is felismerem a végén, már biztos vagyok benne, hogy gazdám omlette rice-t szeretne, és nagyon büszke vagyok magamra, amiért az okoskodásommal nem rontottam el ezt az élményt. Ráadásul gazdám is nagyon türelmes volt hozzám. De hogy biztosra menjek, gyorsan lefirkantom a két szót a papír aljára a fiú mondata után és kérdő arckifejezéssel felé tolom. Ha rábólint, akkor már megyek is a konyhába, hogy elkészítsem neki az ételkülönlegességünket. Minden főzőtudásomat beleadom, ezt nem hagyom a manóra, akin most már látszani kezd a hosszú nap, bár egy pillanatra eltűnődöm, hova is tűnhetett a másik. Mintha hallottam volna valamiféle zajt, amíg gazdám leadta a rendelését, de annyira bele voltam feledkezve a számomra teljesen új élménybe, hogy minden zavaró tényezőt kiiktattam.
Amint elkészülök az étellel ki is viszem gazdámnak és egy meghajlás kíséretében elé teszem, majd egy újabb lapra ráfirkantok egy kérdést: „Hozhatok még valamit? Esetleg valamit inni?” Majd eszembe jut még valami: „Írhatok vagy rajzolhatok valamit az omlette rice tetejére?” Átnyújtom neki a papírt és felmutatom a kezemben tartott ketchupos flakont, amivel teljesítem majd a kérést, ha lesz.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 25. 11:28 Ugrás a poszthoz

Szellemidézés – ha még nem haltunk ki teljesen Rolleyes

Alex megpróbál megállítani, mielőtt véremet adhatnám az ügy érdekében, de már késő. Ha valamit eldöntök, utána már elég nehéz lebeszélni róla, bár talán most kivételesen meg kellett volna engednem neki. Közben meghallom vezetőnk magyarázatát a vérről és ez engem nemhogy nem nyugtat meg, inkább idegesebb leszek tőle. Mert hát a szellemet, majd az én vérem fogja ehhez a világhoz kapcsolni?! Biztos, hogy nem veszélyes ez?! Ezen azonban már késő agyalni, elkezdődik a rituálé vagy minek is nevezzem és előtte még Alex vigyorát is sikerül elcsípnem, amit bátorításnak veszek, mert rám fér.
Közben a többiek, akik nem a pentagramma valamelyik csúcsán állnak besétálnak a közepébe és egy kört alkotnak. Mivel ez a dolog egyre igazibbnak tűnik és nem csak egy egyszerű szórakozásnak, egyre jobban félek. Kicsit talán remegek is, viszont, amikor a fiú felteszi a kérdést, hogy kit szeretnénk megidézni, felkapom a fejem. ~Talán, akkor esetleg őt is lehetne? De nem, nem hiszem, hogy zavarnom kéne, meg hát itt a többiek előtt nem is tudnék mit mondani. Meg egyébként sem…~ Ennek ellenére én végig édesanyámra gondolok, mert valóban szeretnék beszélni vele, még akkor is, ha nem tudnék neki mit mondani. Ez persze abszurdum, főleg, hogy ő egy londoni temetőben nyugszik, így elég kicsi lehet az esélye, hogy sikerülne megidéznünk, bár ebben nem vagyok biztos, mert nem tudok erről a szellemidézéses módszerről semmit.
Mikor a fonográf „megszólal” majdnem lelépek a pentagramma csúcsáról, de szerencsére még idejében észbe kapok. Viszont a szellemet nem ilyennek képzeltem. Mármint az első mondatát igen, még ha eléggé sablonos is, meg kissé poros, de teljesen olyan, mint a filmekben, meg a könyvekben. Aztán a további beszéde annyira megdöbbent, hogy nem jut eszembe hirtelen semmi jó kérdés. Ez azonban nem gond, a többieknek helyettem is akadnak ötleteik.
Az első kérdés nagyon logikusan hangzik, Runáén pedig felnevetek és egészen megnyugszom. Végül Alex is tudakozódik, bár őt inkább a szellem halála és az utána való „élete” érdekli, mint személye. Én továbbra sem szólalok meg. Azt hiszem kicsit csalódott vagyok, mert ez a lélek nem lehet az édesanyám, viszont az jó, hogy úgy érzem, Runának köszönhetően a félelmemet ideiglenesen sikerült leküzdenem. A továbbiakban csendben várom, hogy a megidézett válaszoljon a többiek által feltett kérdésekre.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 27. 20:28 Ugrás a poszthoz

Vikike Smiley, a Levita ciclánytól nem kell félni. Látod? Süti halat eszik csak, nem kislányokat. Cheesy

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. május 27. 20:39 Ugrás a poszthoz

Szia Vikike Cheesy Majd egyszer rajzoljunk együtt Smiley De most megyek el. *integetve lelép*
A süti halnak csak dísznek van szeme Rolleyes Smiley
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. június 3. 15:37 Ugrás a poszthoz

Bál - Runa, Alex
Ruha

Sokáig készülődtem a bál előtt, talán egy kicsit túl sokáig is. Nem mintha érdekelt volna, hogyan nézek ki vagy mit fognak gondolni rólam, de, ha már egyszer én is a házamat képviselem talán illik kinézni valahogy. Az egész cécó, meg az ünnepség nem vonz, még mindig kicsit magam alatt vagyok, de kötelező megjelenni, és amúgy is csak ott fogom megtudni, hogy ténylegesen bejutottam-e.
Nem sietek el semmit, hiszen úgyis egyedül megyek. Bár, ha megkértem volna valakit… Nem! Minek? Hogy szánalomból kísérgessen egész este? Na, ennyire azért nem vagyok magam alatt. Sóhajtozva öltözködöm és nincs kedvem semmihez, bár egy pillanatra azért felderülök, mikor megpillantom magam a tükörben. A nagymamám által küldött ruha tényleg gyönyörű, nem hiába a varrás az első számú hobbija. Viszont a hajam színe nem igazán passzol a ruhához, így bekenem egy kis színezővel, amit még valamelyik nyáron vettem Pesten egy varázsboltban. A szer hatására szőkésbarna sörényem vöröses csillogásúvá válik, így a kék ruha még jobban érvényesül. Remélem, hogy azért ez az erőteljes kontrasztos hatás nem fog elnyomni engem, a viselőjét. A hajammal nem vacakolok tovább, egyszerűen megrázom és szabadon hagyom. Ha éppen nem rajzolok, vagy más olyan tevékenységet végzek, amiben zavarna, ha a szemem elé lóg, akkor szeretem az arcom mellett rugózó, örvénylő tincseket.
Mire elkészülök már üres a klubhelyiség, de amúgy is erre számítottam. Nem akarok senkivel összefutni, főleg vele nem. A lehető leglassabban sétálok a nagyterem felé, egyre odázva azt a pillanatot, amikor majd ki kell állnom mindenki elé, már, ha egyáltalán ki kell. Vajon mi lesz a vesztesekkel? Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy én inkább mégsem akarok bekerülni. Egyedül akarok lenni, ugyanakkor mégis hiányoznak a barátaim. Azt hiszem, most igazán magányosnak érzem magam vagy inkább idiótának. Esetleg mindkettőnek.
Végül mégiscsak odaérek a terem elé és még a nap sem kezd felkelni, szóval viszonylag időben vagyok. Mikor átlépem a küszöböt, egy kis időre elkábít a ragyogás és a hangzavar. Úgy tűnik, mindenki jól mulat. Viszont egyre többen kezdenek felém fordulni, ezért az asztalunk felé veszem az irányt, mielőtt elpirulnék a bámulástól. Amint észreveszem Runát megkönnyebbülök és sietve leülök mellé. Közben a többieknek is köszönök és megeresztek egy vérszegény mosolyt az egybegyűltek felé. Alex aggódó tekintete elgondolkodtat, majd felkapom a fejem: Hol van Yar? Mivel sehol nem látom, összeszorul a szívem, de főleg attól, hogy milyen ostoba vagyok. Hogy eltereljem a figyelmem, inkább Ruu felé fordulok és megdicsérem a ruháját, ami tényleg nagyon jól áll neki.

A beszédek után végre azt is megtudjuk, hogy kik kerültek be: egy pillanatra megáll a szívem, mikor kiderül, hogy én is. Kiszédelgek a jelvényért és közben megpróbálok mosolyogni és úgy tenni, mint aki nagyon magabiztos. Mire visszakerülök a helyemre, már komolyan fontolgatom a visszalépést, hiszen én erre teljesen alkalmatlan vagyok. Azonban a többiekre nézve ezt azonnal kiverem a fejemből. Mindenki a legjobbat akarja adni és nyerni akar. Egyáltalán nem lenne fair tőlem, ha ezeket az érzéseket semmibe venném és anélkül, hogy energiát fektetnék a dologba, csak úgy feladnám. Egyszerűen nem tehetem meg.
Látom a többieket mosolyogni, táncolni, mulatni és az izgalmuk, boldogságuk ragadósnak bizonyul.
Eléggé meglepődök magamon, mikor hangosan felnevetek, ez talán épp annak a keserű zokogásnak az ellentéte, amit múltkor Alex kénytelen volt végighallgatni. Most kicsit jobban szégyellem magam miatta, mint akkor, mert körülnézve, az asztal mellett csak barátokat látok. Nem igaz az, hogy egyedül lennék. Hiszen Alex még aggódott is értem.
- Ruu, leszel a mentorom? – mosolygok a lányra és hirtelen megjött jókedvemnek köszönhetően valószínűleg meg is fogom ölelni, ha igent mond.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. június 25. 08:21 Ugrás a poszthoz

Maid Café – Min Woo, Gilbert

Igazán örülök, hogy kommunikációs kísérleteimet végre siker koronázza, ezért úgy döntök, hogy valami kedveset rajzolok az omlettre. Kezembe fogom a ketchupos tubust és lendületes vonalakkal egy nyuszipofit alkotok az étel tetejére. Mivel gazdám italt nem kért, így a továbbiakban hagyom nyugodtan étkezni és inkább a többi asztal felé fordulok.
Miközben kiszolgáltam láttam, hogy egy vendég nagyobb zajt csinált, mint, ami indokolt lett volna. Kicsit később pedig Niki el is ment. Szeretném megtudni, hogy mégis mi történt, ezért a szememmel Runát keresem, aki eléggé aggódni látszik. Mindenképpen oda akarok menni hozzá, hogy támaszt nyújthassak neki, illetve, ha valami rosszul sült el, segíthessek helyrehozni.
Azonban nem akarom csak úgy faképnél hagyni a gazdámat, ráadásul lehet, hogy nem is tudok majd hozzá visszajönni, ha a probléma azonnali megoldást követel. Ajakamat beharapva nézek körbe a sátorban, hátha találok olyan pincért vagy pincérlányt, aki éppen szabad és átvenné a helyemet.
Mivel úgy tűnik, hogy épp mindenki elfoglalt, majdnem feladom a dolgot, mikor megpillantom Tykit, aki egyelőre csak áll az egyik asztal mellett. Elnézést kérek gazdámtól és a fiúhoz sietek.
- Légy oly kedves és vedd át tőlem a további tennivalókat annál az asztalnál! – intek a fiú felé, majd megkérem, hogy kövessen, mert úgy gondolom, hogy gazdámat is tájékoztatnom kéne a pincércseréről. Mire az asztalhoz érünk le is firkantom ezt a pár mondatot a füzetecskémbe:
„Elnézést kérek gazdám, de akadt egy kis problémánk egy másik asztalnál és rám ott szükség lenne, ezért ha nem veszi rossz néven, helyettem ez az úriember szolgálná ki önt a továbbiakban.”
Gazdám keze mellé helyezem az írást, majd egyik lábamról a másikra állva, némiképp idegesen várom, hogy válaszoljon.

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 8. 20:01 Ugrás a poszthoz

Tusás kiesés – 1. próba alatt
Chaske, Ruu

Az erdőben ébredek, mégpedig arra, hogy Maurice tart a karjaiban és visz kifelé. Bágyadtan ellenkezni próbálok, de még nincs erőm ahhoz, hogy komolyabban kifejezésre juttassam a véleményemet. Mostanában nagyon rossz az egészségi állapotom, eleve ostobaság volt így bemenni az erdőbe, örülhetek, hogy csak kiesek és nem történt semmi igazán komoly. Már, ha a rosszullétet és az ájulást nem tekintjük annak.
Eléggé félelmetes belegondolni, de ezek után muszáj: lehet, hogy édesanyám örökletes betegségben halt meg és ennek a tünetei mutatkoznak most rajtam. Mondjuk, ez azért nem biztos, elvégre apám sem állhatna modellt az egészséges ember szobrához. Betegségektől terhelt család vagyunk, bár ha így folytatjuk nem sokáig.
Sosem gondoltam még bele, hogy milyen lenne meghalni, bár a közelmúltban a felejtést már kipróbáltam volna. Most valamiért a legrosszabb dolgok jutnak az eszembe, de persze nem alaptalanok ezek a félelmek. Valahol mélyen a tusát is fájlalom és aggódom a többiekért is, akik még ott vannak, de ezek mind csak tompa, távoli érzések.
Közben Maurice megérkezik velem a gyengélkedőre és velem is marad, amíg meg nem érkezik a suli gyógyítója. Eddig vele még semmi dolgom nem volt, szerencsére, így most fogom majd először alaposabban szemügyre venni. Kicsit félek, nem tőle, hanem attól, amit esetleg mondani fog.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 11. 16:42 Ugrás a poszthoz

Chaske Tsosie (Ruu <3)

Mint már említettem még sosem láttam közelebbről a gyógyító bácsit, de ha tudtam volna, hogy így néz ki, nem is akartam volna vele találkozni. Mármint az, hogy vörös a bőre – konkrétan piros, mint egy alma – még egészen elfogadható számomra, de, hogy haj helyett a fején kígyók tekergőzzenek, az már nem igazán tetszik. Próbáltam nem a szemükbe nézni, hátha medúza a javasember, bár én még csak női medúzáról hallottam, de inkább tévedjek, minthogy meggondolatlanságból kőszoborként végezzem.
A furcsa férfi beszél is hozzám, és azt hiszem értem is mit mond, bár a koncentrálás most nem igazán megy. Abban azonban biztos vagyok, hogy angolul beszél. Ez persze nem lenne baj, hiszen beszélem az anyanyelvem, csak éppen ezt senki nem tudja rólam a kastélyban. Mindenkit abba a hitbe ringattam, hogy mivel Magyarországon, magyar édesapám nevelt fel, egyáltalán nem beszélem az angolt. Óvatosan körülnézek, hogy van-e még valaki a szobában, de a mozgó bútorokon és egy hatalmas rózsaszín elefánton kívül mást nem látok, így megnyugodva bólintok és elveszem a felém nyújtott bögrét.
A főzetnek nincs valami jó íze, bár nem is azért kaptam, hogy élvezzem. A mosdó gyors meglátogatása után, egy kicsit valóban jobban érzem magam, és már a gyógyítót is rendes alakjában láthatom. Így már nem is tűnik olyan félelmetesnek, hálásan rá is mosolygok, bár továbbra sem lehet valami jó színem, mert még mindig nem érzem magam teljesen jól. Kapok csokit, amit meg is köszönök, majd beleharapok a szélébe, aztán csak tartom a kezemben. A felszólításra helyet foglalok az egyik ágy szélén, szerencsére ehhez már nem kell segítség, bár azért még kicsit bizonytalanul állok a lábamon.
Körbenézve megállapíthatom, hogy a bútorok immár nem mozognak és egy fia rózsaszín elefánt sincs a helyiségben. Aprót bólintok, nyugtázva, hogy minden olyan, amilyennek lennie kell, majd a cipőim bámulásába kezdek. A férfi leül velem szemben, majd kérdezősködni kezd. Egy pillanatig tétovázom, hogy válaszoljak-e neki, de hát ez a munkája, meg nem is ártana kideríteni, hogy mi a bajom. Nagy levegőt veszek és felnézek a bácsi arcára, egy pillanatra tétovázik a tekintetem a szeme alatt, majd felveszem a szemkontaktust és úgy válaszolok.
- Általában nem vagyok ájulós, eddig talán csak egyszer történt meg velem ezen kívül, még öt éves koromban – mondom készségesen és próbálok visszaemlékezni minden olyan dologra, ami fontos lehet a gyógyítónak a diagnózis felállításához – Öhm… Mostanában gyakran érzem úgy, mintha összeszorulna a tüdőm, ilyenkor nehezen kapok levegőt. Gyakran fáj a fejem és gyomrom és ilyen esetekben hányingerem is szokott lenni. Ezen kívül fáradékony vagyok, és nehezen koncentrálok.
A bogyós dologra csak bólintok, nem tudom, hogy mi ütött belém ott az erdőben. Általában nem vagyok ennyire meggondolatlan, valószínűleg az utóbbi napok rosszullétei jobban kikészítettek, mint gondoltam. Várom a bácsi válaszát, de előtte még el kell mondanom neki valamit, ami szerintem fontos lehet:
- Édesanyám – kezdek bele halkan – egy betegségben halt meg. Sajnos azt nem tudom, hogy mifélében, de most aggódom, hogy esetleg örökletes lehetett ez a dolog. Előfordulhat? – kissé kétségbeesett lehet a tekintetem, de most ez zavar a legkevésbé. Nagyon szeretném, ha a férfi nemet mondana, de valószínűleg ahhoz, hogy ezt megállapítsa, ismernie kéne anyám betegségét, amiről azonban semmit sem tudok.
Félelmek között, tekintetemmel az övébe kapaszkodva várom, hogy megszólaljon.

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 11. 20:23 Ugrás a poszthoz

Levita bosszúállók Rolleyes - Niki, Runa és az áldozat Evil - Várffy-Zoller Róbert

A tusáról kiesve egy darabig nem találtam a helyem. Persze ebbe az is belejátszott, hogy megtudtam néhány egyáltalán nem kellemes dolgot a betegségemről. Ennek következtében döntöttem úgy, hogy mostantól mindent kipróbálok, bármi kerüljön is az utamba egy pillanatig sem fogok tétovázni. Megbánni pedig ráérek még. Illetve miket is beszélek, kicsit sem érek rá, pont ez a baj.
Na, de ez most cseppet sem fontos, ugyanis két társammal eltökéltük, hogy megverjük a „nagy” Várffy-Zoller Róbertet. Hogy miért? Mindannyiunknak megvannak a személyes okai, én például fájlalom, amit a fiú Alexszel próbált tenni az egyik tusás gyakorlás alatt, de persze ezt letagadnám, ha valaki kérdezné. Mint ahogy azt is, hogy kicsit Yar miatt is mentem bele ebbe. Nem szeretnék a srácok büszkeségébe gázolni és igazából nincs is szükségük rá, hogy pont én védjem meg őket, és valószínűleg már rég túltették magukat az incidenseken és egy gondolatot sem pazarolnak Várffyra. Nekem azonban szükségem van erre, már csak azért is, mert már korábban is kihúzta párszor a gyufát nálam egy-egy levitaellenes megjegyzésével. Mugli, fiú ismerőseimnek köszönhetően ezt az érzést nagyon egyszerűen körül is tudom írni: Várffy olyan, mint az enter, minden mondata után ütném.
Épp ezért a saját lelki békém miatt vagyok most itt. Hogy hol? Háát a nagyterem közelében lapulunk a lányokkal. Jah, tényleg, bár már említettem, nem én vagyok az egyetlen, akinek szúrja a szemét a fiú. Már nem is emlékszem, hogy került szóba és melyikünk ötlete volt az egész, – de egyébként szerintem közös ötletelés és bosszúvágy terméke a terv – az azonban biztos, hogy hamar egy hullámhosszon voltunk azt illetően, hogy Várffynak vesznie kell. Jó néhány tervünk volt, a legtöbbet elvetettük, de most itt vagyunk, és halálmegvető bátorsággal fogjuk leteríteni a kiszemelt vadat.
Én azért a bukásra is felkészültem, méghozzá egy ninja jelmezzel, ami csupán a szememet engedi láttatni, ezzel próbálom elkerülni a későbbi kérdőre vonást és az esetleges büntetést. Ruhám teljesen fekete, ami persze lehet, hogy nem a legjobb rejtőszín, hiszen alig múlt dél. Mi ugyanis úgy gondoltuk, hogy evés után talán nagyobb esélyünk van a fickó ellen, na meg vagyunk hárman. Most persze a legtöbben azt gondolnák, hogy ez így igazságtalan, de nekem nincs emiatt lelkifurdalásom. Miért is lenne, amikor ő sem épp az igazság és az egyenlőség első számú hirdetője. De még csak a nyolcezredik sem.
Na, szóval mi most lapulunk, és amint kilép a nagyteremből, elkezdjük végrehajtani ördögi tervünk.

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 22. 21:28 Ugrás a poszthoz

Csajok és Várffy

Egy ideje már elég ostobán érzem magam ebben a jelmezben, de muszáj volt felzúznom, senki nem ismerhet fel. Még csak az kéne, hogy apám megtudja miket művelek a suliban. Mindigis én voltam a jókislány, aki mindent megcsinál, ami kérnek tőle, kedves, aranyos, jólnevelt. Ha apám tudmást szerezne erről, még az is lehet, hogy visszakerülne a kórházba, amit persze egyáltalán nem akarok. Ezért van rajtam a jelmez. Hogy miért is mentem bele ebbe? Talán, mert elegem van abból, hogy mindig rendes vagyok.
A lányokkal korábban ötleteltünk egy keveset, hogy mit is kéne csinálni áldozatunkkal. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy valami egorombolót kéne, vagy inkább egocsökkentőt, nem hiszem, hogy ekkorát csak úgy egyszerűen le lehetne rombolni.
Szóba került egy olyan bájital, amivel egy napig engedelmes szolgánk lenne. Az ötlet igazán tetszetős, de végül túl macerásnak bizonyult. Hogyan adnánk be neki a főzetet? Bár… volt egy olyan felvetés… még kimondani is szörnyű, illetve hát még gondolni rá is borzalmas. Na, szóval az volt az elképzelés, hogy valaki majd szájból szájba… Fúj, komolyan nem tudom, hogy is juthatott ilyesmi eszünkbe. De, ha megtartottuk volna az ötletet, milyen jól jönne a ninja jelmez, ebben elég nehéz smacizni.
Idő közben Niki meg is érkezik, válaszolni azonban nincs időm neki, mert közben megérkezik Runa is, majd szinte azonnal a kiszemeltünk is belép a csarnokba. Runa nem vesztegeti az időt, nyomban nekiáll a figyelemelterelésnek. Amíg Ruu lefoglalja a fiút, én sem tétlenkedek, előveszem a pálcám és megcélzom a srácot egy sóbálványátokkal. Remélem, hogy ennyi elég lesz, de azért a tusa alatt már megfigyelhettem, hogy nem egyszerű eset, így remélem, hogy, ha az én átkom nem lesz elég, azért Niki tarsolyában akad valamilyen megoldás.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 22. 22:00 Ugrás a poszthoz

Chaske Tsosie

A férfi nem áll neki nyugtatgatni és simogatni a buksim, miközben azt dünnyügi, hogy „nincs semmi baj” és „minden rendben lesz”. Ez természetes is egy idegen felnőtt embertől,  na meg persze már idős is vagyok hozzá, hogy úgy viselkedjenek velem, mint egy óvodással. Ennek ellenére most jól esne egy kis vigasztalás. Még tőle is, aki egy számomra teljesen ismeretlen fickó, akiről semmit sem tudok. Persze jobban esne, ha egy barátom, vagy apám itt lenne mellettem, de azért belegondolva lehet, hogy jobb, ha nem látnak most. Ha netán olyan diagnózist mond, ami miatt magamba zuhanok – ennek nem muszáj anyám betegségének lenni, jelenleg nem fogadnék szívesen más súlyos betegséget sem – jobb, ha nem látnak azok, akik közel állnak hozzám. Ha egy idegen ember előtt járatom le magam, az számomra nem olyan zavaró, mintha azok látnának kétségeesve, akikkel minden nap találkozom.
Diplomatikus, semmit sem mondó válaszára csak bólintok. Teljesen logikus amit mond, erre lehetett számítani, persze én most nem tudok gondolkodni, a félelem már rátelepedett a szívemre és az agyamra is. Furcsa, rossz érzésem van, amit hiába próbálok, nem tudok elhessegetni. Hogy ne kelljen aggasztó gondolataimra figyelnem, a férfire koncentrálok, nem akarom elszalasztani egyetlen szavát sem, hátha pont az lenne az, ami elhozná a megkönnyebbülést.
Kérdései szintén logikusak, de nem tudok teljes bizonysággal felelni rájuk. Nagyon kicsi voltam, amikor anyám meghalt, és apám nem igazán beszélt a betegségéről, inkább a pozitív tulajdonságairól, boldog emlékekről mesélt, ha anyám szóba került. Valószínűleg neki is volt rossz tulajdonságai, de én ezekről semmit nem tudok, számomra ő egy elérhetetlen, tökéletes lény volt mindigis.
- Csak azt tudom, hogy fiatal kora óta betegeskedett, de azt nem tudom, hogy milyen tünetei voltak – rázom meg a fejem, de a tekintetem egy pillanatra sem veszem le a gyógyítóról. Aggódom, mert nem igazán tudok válaszolni a kérdéseire, vagyis ezzel akadályozom a munkáját, márpedig én nem szeretek senkinek gondot okozni.
A vérvétel nem igazán aggaszt, sokkal rosszabb dolgok is vannak a testi fájdalomnál, ráadásul a vérvétel nem olyan vészes. Korábban már kellett mennem kivizsgálásra, bár akkor egy mugli kórházba  mentünk, mert apám azt akarta, hogy olyat is lássak. Mániája, hogy az ő lánya ne nézze le a varázstalan embereket, és tudjon mindent, amit csak lehet az életmódjukról.
- Rendben – kíváncsian várom, hogy láthassam, a varázsvilágbeli vérvétel miben különbözik a mugli módszertől. A férfi mosolya meglep, de viszonzom, bár tőlem csak egy vérszegény változat telik. Annyira azért nem vagyok jól, hogy egy valódi mosollyal ajándékozhassam meg. A továbbiakban várom, hogy megmondja, mit csináljak, próbálok mindenben együttműködni vele.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 23. 22:33 Ugrás a poszthoz

Ruu, Niki, Robi Angel Rolleyes

Bár sejtettem, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a sráccal, azért nem is gondoltam, hogy hármunknak nagyobb megerőltetés lenne. Nem mintha magamat olyan nagy számnak tartanám, de bíztam a csajok képességeiben. Ebből persze következik is, hogy hát persze, hogy én baltázom el a dolgot. Olyan bénán sikerül kilőnöm azt az átkot, hogy végül szegény Ruut találom el vele. Amíg én sűrű bocsánatkérések közepette a lányhoz sietek, és egy Finite Incantatem-mel megpróbálom megszüntetni a varázslatomat, addig a többiek sem tétlenkednek. Áldozatunk gyors ellentámadásba kezd, én pedig csak remélni merem, hogy Nikinek nem esik semmi baja, addig amíg én itt ügyetlenkedek. Persze azért kétségbe nem esem, elvégre Niki talpraesett lány, meg fogja tudni oldani a dolgot.
Ha sikerül Ruunak visszaadnom a mozgásképességét, azonnal sietek is az áldozatunkhoz, elvégre még semmit sem sikerült megvalósítani gonosz ötleteink közül. A pálcámat azonban nem merem használni, nem akarom most meg Nikit eltalálni valamivel. A közelharc azonban nem az én terepem, bár azt el kell ismernem, hogy ha másra nem is, erre jó volt a tusa. A felkészülés alatt sokat edzettünk, így aztán egy ideig fittebb is voltam, bár aztán meg jött a betegség, és most az orvosom és apám is azt kérte, hogy ne erőltessem meg magam. Meg egy frászt! Elegem van már abból, hogy mások mondják meg, mit csináljak! Ráadásul azt konkrétan nem mondták, hogy fiúkkal nem verekedhetek...
Próbálok visszaemlékezni azokra az időkre, amikor még fiútársaságban járkáltam, persze ez még a mugli suliban volt. Mivel a csajok nem bírtak, ezért a srácokkal lógtam, ami persze egy lánynak sokkal nehezebb, mert a fiúk legkevésbé  egy lányt szeretnének bevenni maguk közé. Tehát el kellett érnem, hogy tiszteljenek vagy féljenek tőlem. Alsóban még a tisztelet mellett döntöttem: az eszemet használtam. Később azonban nem féltem aljasabb eszközöket bevetni. Egy időben elég csúnya becenevet is kaptam a fiúktól, de hamar leszoktak róla, mert ütöttem érte. Jobban mondva rúgtam...
Egy „Bocsi Ruu!” felkiáltás után ledítem is a lábamat, méghozzá nem máshol, mint a fiú lábai között. Nem akartam nagyon kárt tenni benne, csupán meg akartam akadályozni, hogy bántsa a lányokat. Na meg mert hirtelen nem jutott eszembe jobb mód egy fiú megállítására. Ha a rúgás sikerül, akkor nagyon, nagyon sajnálni fogom szegényt...
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. július 31. 20:25 Ugrás a poszthoz

Chaske Tsosie - zárás

A vérvevő kütyüt nagyon érdekesnek tartom, bár most egy kicsit szédülök annak ellenére, hogy vérvételkor sosem szoktam. Közben csendben emésztem magam mindenféle borús gondolattal és elképzeléssel, amik persze már korábban is eszembe jutottak, de most már akadt is olyasmi, ami táplálta gyanakvásom és félelmeim.
A férfi jelzi, hogy most szüksége van egy kis időre az elemzéshez, viszont a csokievéses ücsörgés gondolata nem dob fel, elvégre akkor kezdenek igazán szárnyra kapni a fantáziálásaim, ha egyedül maradok. Gyorsan bekapom a csokit és a férfi után megyek, reménykedve, hogy nem küldd el.
Ez nem is történik meg, láthatóan nem zavarom a munkájában, engem pedig igencsak érdekel a ténykedése. Már rég elterveztem, hogy gyógyító szeretnék lenni, így hát fokozott kíváncsisággal figyelem, hogy mit csinál a javasember. De hiába bámulom az üvegcséket és nézem, amit ír, egy kukkot sem értek belőle. Meg is fordul a fejemben, hogy megkérem, magyarázza el, de inkább lemondok róla, nem akarok a terhére lenni.
Azonban ez a kósza gondolat ott marad az agytekervényeim között, és nem szabadulok tőle. Lehet, hogy hamarosan újra felkeresem a férfit és megkérem, hadd legyek a tanítványa, már, ha egyáltalán fogad maga mellé tanoncot. Meg, ha egyáltalán érdemes még nekem bármit is tanulnom. Lehet, hogy az álmaimat szép lassan el kéne engednem.
Mivel már jócskán beleringattam magam az én szegény haldokló kislány hangulatba, igencsak megdöbbenve fogadom a hírt miszerint nem is vagyok beteg. Illetve mégis, csak másmilyen, szóval egyelőre nem fogok megtudni róla semmit. Még azt sem lehet kizárni, hogy esetleg anyám betegsége lenne az.
Kapok egy beutalót, amit megköszönök a férfi segítségével és munkájával együtt, majd elköszönök és lassú, kissé óvatos léptekkel kisétálok a helyiségből. Nem aggódom, hogy így holnap délig sem jutok el a toronyig, mert, ha jól sejtem, akkor Ruu már biztos itt vár az ajtó előtt. Össze is szedem magam, hogy ne lássa, mennyire félek, majd megacélozott szívvel átlépem a küszöböt.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. augusztus 1. 18:46 Ugrás a poszthoz

Niki, Runa, Robi

Az agymosott levitás csicska – vagyis én – meglepve veszi észre, hogy a rúgás nemhogy nem sikerül, de még a mozgása is korlátozott lett. Körülnézve felmérem a harci helyzetet és örülök Niki sikerének, bár kissé kényelmetlen a helyzet, de végre sikerült elkapni a prédát, és ez mindenért kárpótol.
Most azonban mi legyen? Melyik tervünket kéne megvalósítani a sok közül? Melyik lehet közülük a legegorombolóbb? Van egyáltalán olyasmi, ami ilyen nagy szintű beképzeltséget képes amortizálni? Hm… ebben erősen kételkedem.
Mindennek ellenére azért örülök, hogy a mozdulatot nem tudtam befejezni, mert igencsak szemét húzás lett volna. Szóval mondhatjuk, hogy Niki ezúttal megmentette a fiút egy több perces kínok közt fetrengéstől. Remélem nem felejti el megköszönni.
Na, de valamit kezdeni kéne vele, így hát intek a pálcámmal és elsuttogok egy Locomotor Mortis-t remélve, hogy a lábbilincselő átok elég lesz ahhoz, hogy ne szabaduljon ki, mikor majd Niki megszünteti az Illigo-t. Egy kis gondolkodás után azért még egy Incarcerandus-t is elmormolok, mert félek, hogy hátha nem sikerül az előző, így legalább biztos lehetek benne, hogy valamelyik működni fog, vagy legalábbis reménykedek benne.
Na, most azt hiszem ki kéne állítani a srácot egy olyan helyre, ahol még ennél is többen járkálnak, hogy mindenki megcsodálhassa a legyőzött Várffy-t, na meg persze mellkasán a csinos Z betűt.
- Hova vigyük? – fordulok Niki felé – Vagy mit csináljunk vele? – bizonytalanodom el, mert igazából azt sem gondoltam, hogy eddig sikerül eljutnunk, hátha Nikinek vagy Runának van valami jobb ötlete, hogy mit is kéne csinálnunk a sráccal.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. szeptember 28. 19:42 Ugrás a poszthoz

Mihael

Céltalan kastélybeli sétáim során elég sok furcsa és érdekes helyre eljutottam már, de az a folyosó, amin épp sétálok nem fog bennem kellemes emlékeket hagyni. Hogy miért mondom ezt? Több okom is van rá. Elsőként az, hogy pokoli nagy lárma van itt, nem elég, hogy az összes festménylakó ordibál és megpróbálja letépni a szomszédja fejéről a parókát, de még a folyosón tartozkodó illető is úgy érzi, hogy a zajt, még nagyobb zajjal lehet sikeresen megszüntetni. Mi másért üvöltött volna fel? Na, de hát a lármát meg lehet szokni, és amíg átér a folyosón az ember, teljes mértékben ki lehet bírni, azonban a felkiáltó ember hagja ismerősnek tűnik, ez pedig a második okom arra, hogy megbánjam azt, hogy ezen az úton indultam el. Azonban most már nem fordulok vissza, a gyáva meghátrálás nem jellemző rám, legalábbis a legtöbb esetben.
Ahogy közelebb érek megállapíthatom, hogy sejtésem igaznak bizonyult: tényleg ismerem őt. Mondatait a folyamatos hangzavar miatt nem értem tisztán, csupán a nevem elhangzására figyelek fel. Furcsállom is, mert ritkán szólítanak a vezetéknevemen, ez csak akkor szokott előfordulni, amikor az emberek nem tudják, hogy angol szokás szerint használom a nevem. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy egyszerűen elsétálok mellette, mintha észre se venném, de végül győz a neveltetésem: úgy érzem, muszáj legalább köszönnöm neki.
A múltkori sértéseit még nem egészen sikerült elfelejteni, bár akkor én sem voltam kifejezetten türelmes és empatikus. Felhúztam magam olyasmin, amin egyébként más helyzetben nem szoktam. Ez alkalommal találkozásunk körülményei nem olyan rosszak, hiszen nem viselek rózsaszínt, és még egy csapda sem kapott el. Gyorsan fel is idézem magamban, hogy jelenleg mit sikerült magamra rántanom a kis sétámhoz. Lábaimra halványszínű koptatott farmer simul, öv helyett pedig egy fekete selyem kendőt kötöttem a derekam köré. Fehér színű felsőm nem látszik, takarja egyetlen fekete színű nagyobb ruhadarabom, ami egy bőrkabát.
Érdekes már az is, ahogy szert tettem rá. Hazamentem a nyárra, nagyanyám pedig úgy döntött elvisz vásárolni, valószínűleg fel akart vidítani, vagy legalább egy kis időre kiszakítani a depressziós állapotból. Nagyon rendes dolog volt tőle, az elején meg is mondta, hogy választhatok bármit, amit szeretnék, majd ő kifizeti. Csak aztán mindegy, mit vittem be a próbafülkébe, mindegyik ruhadarabot kicikizte. A végére rendesen felhúztam magam, és kiválasztottam két olyan dolgot, amit egyébként eszem ágában sem lett volna megvetetni vele. Az egyik ez a fekete bőrkabát volt, és igazából mostanra egészen megkedveltem, a másik az éppen rajtam lévő csizma. Ezzel borítottam ki igazán szegény mamámat, de hát mostanában nincs türelmem a többi emberhez. Az ominózus darab fekete színű, rövid szárú és teljesen tele van szegecsekkel, szerintem jól néz ki, és a csatok sem rosszak rajta, bár nem az én világom. Most is csak azért van rajtam, mert fáztam, és hirtelen ez tűnt a legmelegebb lábbelimnek.
Na, szóval mindenképpen jobban nézhetek ki, mint múltkor a sötét alagútban, kedvenc rózsaszín felsőmben. A srác is máshogy fest ilyen megvilágításban, borzas hajjal és bűzmentesen. De az arckifejezése és a stílusa továbbra is ugyanolyan, számomra cseppet taszító.
- Jé, csak nem samponmárkát váltottál? Bevallom egészen jó választásnak tűnik, a múltkorinak valahogy túl széles volt a hatásköre - azt a bűzt nehéz elfelejteni, akárcsak a beszólásait, de azért most kicsit jobb kedvemben vagyok, így a mondataim élét egy apró mosollyal próbálom elvenni. Nem viszem túlzásba a vigyorgást, épp csak megmozdulnak a szájzugaim, egy pillanatra felfelé görbülnek az ajkaim, majd a továbbiakban semleges arckifejezéssel szemlélem a földön ülő srácot.
Utoljára módosította:Aileen Aurora, 2013. szeptember 28. 19:42
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. szeptember 30. 10:19 Ugrás a poszthoz

Mihael

A fiú láthatóan jól szórakozik a festménylakók verekedésén, én csupán egy fél pillantást pazarlok az alakokra, mások szenvedése vagy ostobasága sosem mulattatott. Azért feltűnik neki, hogy ott vagyok, felém is fordul, de arckifejezését látva logikus következtetésnek tűnik, hogy cseppet sem örül nekem. Viszont nem is kezd azonnal átkozódni, sem szavakkal, sem pálcával, így azért némileg jobb a helyzet a múltkorinál. Ráadásul ebben az időpontban büntetni vágyó prefektusok felbukkanása sem várható, ami számomra külön örömet jelent.
Úgy látszik legutóbbi találkozásunk óta tanult egy kis önmérsékletet, legalábbis a lehunyt szem, és a cseppet késői válasz arra enged következtetni, hogy első, hirtelen reagálását inkább visszanyelte, talán még számolt is magában, hogy nyugodtabban tudjon válaszolni. Ezt értékelem, el is döntöm magamban, hogy én sem fogok ugrani minden ellenséges megnyilvánulására, ha ő képes erre, akkor én is tanúsíthatok némi türelmet irányában. Így aztán az öltözködési stílusom cikizését egyszerűen egy vállvonással lerendezem. Igazából cseppet sem érdekel, hogy szerinte hogyan kéne öltözködnöm, végül is semmi köze hozzá, akár tetőtől talpig rózsaszín celofánba csavarva is mászkálhatnék.
Következő kérdésétől elég magasra szalad a bal szemöldököm, de megpróbálok nem túl lenézően állni a sráchoz, bár elég sok energiámba kerül, hogy továbbra is rendes maradjak. Na, jó nem rendes, de azért valami olyasmi.
- Bizonyára örülnél neki, ha lekötözném magam, de jelenleg nem szerepel a terveim között, hogy neked örömet okozzak - válaszolom, és már indulnék is tovább, de ekkor a fiú végre teljesen felém fordulva feltesz egy olyan kérdést, aminek nem csipkelődés a lényege, hanem az információszerzés. Talán okoskodónak tűnök, de ritkán tudom megállni, hogy ne reagáljak egy olyan kérdésre, amire tudom a választ. Így hát elodázom az indulásomat, és megszólalok:
- 500 szavas beszámolót kell írnom a karóra előnyeiről - egy pillanatra elhúzom a szám, nincs túlságosan ínyemre a feladat, de hát pont ez is lényege, elvégre büntetés - Neked mit kell csinálnod? - kérdezek vissza kíváncsian, érdekel, hogy a srác vajon mit kapott. Lehet, hogy az övé kreatívabb feladat, vagy esetleg tudományosabb, akkor lehetne irigyelni valamiért. Bár akár a magasságát is elkívánhatnám tőle, bár ki tudja, lehet, hogy csak hozzám képest tűnik ilyen nagynak, nekem sajnos nem sikerült túl magasra nőnöm. Viszont most, hogy tényleg rám néz, sőt a szemembe, megállapíthatom, hogy tényleg nem néz ki rosszul, ráadásul zöld a szeme, ami annyira ritka, hogy mindig rácsodálkozom, ha találkozom ilyen emberrel. Most azonban csupán a válasza érdekel, aztán ha nem marasztal, akkor indulok is tovább, elvégre nem a barátom, miről cseveghetnénk?
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 1. 15:17 Ugrás a poszthoz

Mihael

- A remény hatalmas luxus, nem is értem, hogy a legtöbb ember, hogyan engedheti meg magának – sóhajtok a srác vigyorát szemlélve, miközben megpróbálok valamivel nyitottabban állni hozzá. Nemrég olvastam valahol, hogy a keresztezett végtagok a testbeszéd szerint zárkózottságot és elutasítást jelentenek, bizonyos esetekben pedig akár védekezést is.
Karjaimat jelenleg a melleim előtt összefonva tartom, csípőm és fejem egy kicsit megbillentve nézek fel a srácra, és bár sokkal magasabb nálam, testbeszédem és tekintetem erősen lenéző. Régebben sosem néztem le alapból embereket, mostanában azonban már oda kell figyelnem rá, hogyan bánok a többiekkel.
Hogy ne tűnjek ellenségesnek a számára, a bal kezemet csípőre teszem, a jobbal pedig a hajamat kezdem el piszkálni, de nem idegesen, inkább unatkozva. Közben azon gondolkodom a fiú zöld szemeit vizslatva, hogy vajon neki tényleg elég-e annyi, hogy egy lány viszonylag jól néz ki, és nincs rajta rózsaszín?
Bár az önértékelésem egyik pszichológus sem nevezné egészségesnek, de azért azzal tisztában vagyok, hogy nem nevezhetem magam rondának. Világszépe sem vagyok, inkább csak egy teljesen átlagos lány. A legtöbben a hajamra szoktak felfigyelni, ami az évek alatt szép lassan kiszőkült – hogy ez a betegségem miatt történt-e, vagy amúgy is szőke lennék, azt nem tudom – bizonyos fényviszonyoknál pedig vöröses csillogása van. Szóval egyértelműen nem vagyok az ilyen totál helyes fickók célpontja, hacsak nem a cikizésről van szó. A fiú pillantása és mosolya mégis mást ígér, amiből csak azt tudom leszűrni, hogy neki tényleg mindegy, hogy kivel vonul félre, csak az illető ne viseljen rózsaszínt. Vajon ezt már lehet fóbiának nevezni?
Közben a fiú elmondja a büntetését, ábrándozik egy sort arról, hogyan kéne a prefektust elintézni, majd végül a nevét is megtudom. Kapok egy félig-meddig rejtett bókot is, de valahogy a gondolataim jobban lekötnek, mint a mondanivalója.
- Mihael? Franciásan hangzik – jegyzem meg – Hogy írod?
Tudom, ez a legtöbb embert totál nem érdekelné, engem viszont az egészből valahogy pont ez fogott meg. Érdekesnek találom az iskolába járó külföldi diákokat. A legtöbben engem is annak gondolnak, mert a nevem alapján ítélnek. Pedig én csak félig vagyok angol, ráadásul életem nagy részét ebben az országban töltöttem.
- Nem hangzik rosszul a büntetéscsere, de én mégis visszautasítom. Tudod, nem rombolhatom az image-emet, én lennék itt ugyanis a „jókislány”. Azt hiszem, nem is szabadna veled mutatkoznom…
Most is, mint korábban, rajta áll, hogy hagy-e végre elmenni, vagy esetleg van még valamilyen mondanivalója.
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 11. 14:45 Ugrás a poszthoz

Mihael Rolleyes csakazértis...

- Kész, elegem van - sóhajtom félhangosan, miközben feltápászkodom a földről, és megpróbálom kitisztítani a vizes foltot a nadrágomból. A vékony farmeranyag annyira magába szívta a pocsolya sáros vizét, hogy hidegétől dideregni kezdek. Bezzeg, mikor eljöttem a kastélyból, még olyan melegem volt, mintha lázas lennék. Ez is annak a hülye átoknak a hibája. A testem működésének alapvető rendszere kezd felborulni, és még szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyelőre csak összezavarodnak a funkciók, és nem állnak le.
A nadrágom a térdemtől kezdődően egy hatalmas foltban csurom víz, mert siettemben elestem, és mázlimra pont egy hatalmas pocsolyába térdeltem bele. Nem is egyszerű pocsolya volt, hiszen havazott az este, így elég hideg volt hozzá, hogy a víz felszínén vékony jégréteg képződjön. A lábamat nem sértette meg, mikor ezt átszakítottam, hiszen még csupán egy vékony hártya volt, de a víz elég hideg hozzá, hogy emiatt meg is fázhatnék.
Egy evapores-szel nagyjából eltüntetem a ruhámból a vizet, bár a kosz attól még ott marad. Hatalmasat tüsszentve, könnyes szemekkel nézek körül, de csak néhány általam ismeretlen falulakó lézeng a környéken. Persze direkt jöttem el egyedül a toronyból, nem volt kedvem senkihez, illetve olyannyira rossz hangulatban keltem, hogy nem akartam mások hangulatát elrontani. Alexre pedig nem akartam ráerőltetni magam, bár mostanában szinte ő az egyetlen, akivel beszélőviszonyban vagyok. Mégis, valahogy a beszélgetéseink olyan furcsák mostanában. Biztos az én hibám egyébként. Folyton megjátszom, hogy nincs semmi baj, miközben mindketten tudjuk, hogy ez nincs így. Biztos vagyok benne, hogy nagyon félt engem, és emiatt egy nagyon kicsit már bánom, hogy elmondtam neki. Nem akartam ennyire elszomorítani őt, bár arról nem én tehetek, hogy nem sokkal később Dalma is elment. Kicsit mérges is vagyok a lányra, hogy megbántotta Alexemet.
Gondolataim főleg a betegségem, valamint Alex körül forognak, elvégre rajtuk kívül nem sok minden tud lekötni mostanában. A tanóráknak sem látom értelmét, elvégre minek tanulni, ha majd úgy sem fogom használni az egészet. Bár a gemmológiát oktató tanárnő felkeltette érdeklődésemet, nagyon szívesen tanulnék nála gyógyítást. Ezt az álmomat még nem felejtettem el.
Mivel kezdek tényleg nagyon fázni, előveszem a zsebemből a kesztyűimet, amiket még apámtól kaptam egy éve karácsonyra. Miközben felhúzom őket jéghideg kezeimre, majdnem felnevetek: rózsaszínűek. Erről eszembe jut az a furcsa srác, aki ki nem állhatja ezt a színt. Kezdek biztos lenni benne, hogy ez fóbia. Vajon mi történhetett vele, ami miatt megutálta ezt a színt? Lehet, hogy gyerekkorában rózsaszín szörnyekkel ijesztgették?
Ettől a gondolattól egy pillanatra elmosolyodok, bár nem szívből, és könnyeimet sem tudom tovább visszatartani. Gyorsan előkapok egy zsebkendőt, hogy eltüntessem őket, mielőtt az arcomra fagynának. Újra körülnézve megpillantom a rózsaszínt utáló srácot. Szinte késztetést érzek, hogy integessek neki az általa utált színben pompázó kesztyűimmel. De aztán inkább hagyom, elfordulok tőle, és megpróbálom eldönteni, hogy most merre tovább.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Aileen Aurora összes hozzászólása (171 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Fel