Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.
Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.
A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.
A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál. Menü (a teljesség igénye nélkül)Pizzák (lehet szeletre is kérni)- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar) - félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban) - lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz) - meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.) - vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)
Sütemények, édességek, rágnivalók- málna-fenyőszirup sajttorta - epres csokoládétorta - sós karamellás sütemény - mogyoróvajas-csokis sütemény - kimérősen Bogoly Berti drazsék, apró teasütik, gyömbéres kekszek - csokibéka (van külön angol és magyar kiadás) - popcorn (sós, vajas, sajtos, nagyon sajtos, csípős, karamellás, csokoládés ízekben) Üdítők, limonádék, teák széles választékban, illetve kávé és sörök is kaphatókTulajdonos Bánki Barnabás
Üzletvezető: Bánki Barnabás
Üzletvezető-helyettes: NJK
Pincérek és pincérnők Dragomán M. Aurél
Seprűs futárok Molnár Zselyke Molnár-Vars Tímea Magda
Biciklis futárok NJK
Higiéniai menedzser NJK
|
|
|
RózaBejöttem önként. Jó, írtam neki, hogy beszélnünk kell, de attól még előbb ideértem, így most az ágyán elnyúlva, elhunyt szemmel pihenek. Nem tudom, hogy még haragszik-e a tragacs miatt, továbbra is kitartok mellette, hogy mivel egész éjszaka érezhette a jelenlétem, semmi közöm az autó fizikai helyváltoztatásához. Az, hogy én vagyok az ötletgazda és fizettem a megvalósításért nagyon más lap. De kell nekem, és megint olyanra akarom rávenni, ami nem fog neki tetszeni, de éppen ezért sütöttem egy hatalmas tál krumplit neki, amit én pucoltam, vágtam és fűszereztem. Igen, nagyon akarom, hogy igent mondjon.
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 15:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858032#post858032][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 15:43[/b][/url] RózaBejöttem önként. Jó, írtam neki, hogy beszélnünk kell, de attól még előbb ideértem, így most az ágyán elnyúlva, elhunyt szemmel pihenek. Nem tudom, hogy még haragszik-e a tragacs miatt, továbbra is kitartok mellette, hogy mivel egész éjszaka érezhette a jelenlétem, semmi közöm az autó fizikai helyváltoztatásához. Az, hogy én vagyok az ötletgazda és fizettem a megvalósításért nagyon más lap. De kell nekem, és megint olyanra akarom rávenni, ami nem fog neki tetszeni, de éppen ezért sütöttem egy hatalmas tál krumplit neki, amit én pucoltam, vágtam és fűszereztem. Igen, nagyon akarom, hogy igent mondjon.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 15:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858033#post858033][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 15:47[/b][/url] Erik
Kezemben az egyik, Eriktől kapott könyvvel sétálok fel a lépcsőn. A helyzet az, hogy a lehető legjobb ajándékot választotta. Kár, hogy a szívem még mindig sajog az autó miatt. Lehet, hogy már egy lepusztult halál járat volt, de az enyém és nekem igenis fontos volt. Sóhajtva nyitom ki a kis lak ajtaját, s a könyvből fel sem nézve rúgom le cipőimet, majd egy könnyed mozdulattal lököm be az ajtót. Aztán felpillantok és ijedtemben felsikítok, mert egyáltalán nem számítok itt senkire, főleg rá nem. - Te meg mit csinálsz itt? - jó, írt. De akkor is. Önként bejött, előttem? Mi a franc?
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 15:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858034#post858034][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 15:48[/b][/url] Róza- Írtam, hogy beszélnünk kell. Egy percre voltam attól, hogy elaludjak, de így most csak felpattanok, és mintha nem éppen az illatába merültem volna el, sétálok le a lépcsőn egy kis torokköszörüléssel. - Hoztam neked enni. Krumplit. Mert feszkó van, de azért egy gyors puszit megengedek magamnak. Szigorúan arcra. Háborúban állunk. - Milyen napod volt?
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 15:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858035#post858035][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 15:59[/b][/url] Erik
- Írtad, de soha nem jöttél még ide be önként, főleg nem egyedül - nézek rá kissé bizalmatlanul. Aztán jön azzal, hogy hozott krumplit és érzem, hogy lever a víz. - Öhm, krumplit? - ilyenkor kellene megkérdezni, hogy meg akar-e ölni. De tudom, hogy nála ez a téma még viccnek is rossz, szóval hagyom. - Erik, megijesztesz - pakolom le a cuccaimat és mellkasom előtt összefonom karjaimat.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 16:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858036#post858036][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 16:04[/b][/url] Róza- Én sütöttem. Meg az egész folyamatot is, mágia nélkül. Igen, ez így elég erősnek hangzik, érdekes módon, tetszett, hogy csinálom, nyilván azért, mert neki csináltam. Próbáltam minél egészségesebb megoldást találni, de rá kellett jönnöm, hogy képtelenség. Ezen kívül van még egy dolog, amit megtettem, méghozzá azt, hogy lehúztam a karikagyűrűt az ujjamról, de nem tolom az arcába a tényt. Egy kicsit túlféltettem, és rá kellett jönnöm, hogy ez kockázatos játék. Nem szeretném elveszíteni. - Van egy kényes kérdésem, vagyis lehet, hogy kérésem. Szóval. Hogy állsz a karácsonnyal?
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 16:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858037#post858037][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 16:18[/b][/url] Erik
- Te most csak viccelsz, ugye? - nézek rá elképedve és olyan különös érzés kerít hatalmába. Egyszerre tudnék kiugrani a bőrömből, mert ezt csinálta, ugyanakkor.. Érzem, hogy ez valami változásnak, nagyobb dolognak a bevezetése és félek attól, hogy mi lesz ebből. - Elvagyunk - válaszolom röviden és tömören. Nem vagyok az a nagyon rápörgő, már december elsején mindent díszbe öltöztető ember, ugyanakkor nem is utálom a dolgot. Szeretem a fényeket, az illatokat, az ízeket, de úgy vagyok vele, ha éppen nyáron kívánom meg a tipikus karácsonyi asztalról nem hiányozható ételeket, akkor is képes vagyok azt megcsinálni. - Miért? - nézek rá egyre feszültebben, egyik lábamról a másikra dőlve.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 16:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858038#post858038][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 16:22[/b][/url] Róza- Nem, még meg is vágtam magam. Mutatom nagyon büszkén a harci sérülésemet, amit szereztem a jobb középső ujjamon a hámozó miatt. Úgy ám, az ott kérem, egy csúnya vágás. Én pedig büszkén viselem a tettem nyomát. - Szóval, Márton anyukája szeretne egy összejövetelt, nem olyan nagyon sok embert, csak pár kedves családot, és engem is meghívott, és mondta, hogy hozzak magammal, akit csak szeretnék, és én rád gondoltam, meg persze Talára, de szeretnék veled együtt menni. Hétfőn. És legkésőbb szerdán már haza is jönnénk. Nem kóstolod meg a krumplit? Szerintem segítene abban, hogy jól dönts. Mindezt egy levegővel, és én még csodálkozom, hogy néha úgy szorít a mellkasom, nem az idegesség lesz itt a baj, hanem a tüdőm gyilkolászása.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 16:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858039#post858039][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 16:38[/b][/url] Erik
Nem akarom elhinni. Rónaky Erik sült krumplit készít bárkinek is a saját kezével? Nézem a sérülést, számat kissé elhúzom, mert nem tetszik, hogy így járt, aztán tekintetem rávezetem. Csillogó szempár néz rá, szeretet, hála és remény egyvelege táncol benne. Nem tudom szavakkal kifejezni azt, hogy mennyire meglepett, mennyire imponál az egész. Aztán fogaim kissé megszívom szavai hallatán. Arcomra egyből kiül, hogy a dolog mennyire nem tetszik. - A legutóbbi eseményen, amin együtt voltunk, összevesztünk - szólalok meg végül. - Ne haragudj Erik, én nagyon szívesen tölteném veled és Talával a Karácsonyt, de nem egy pucc parádén, ahol azt lesik, hogyan fogom meg a villát és miért merek kettőnél több sütit enni - igen, számomra ez a közeg ilyen. Nem illek bele. - Nem érezném jól magamat - teszem még hozzá, mielőtt elindulok a krumpliért, hogy kérésének eleget téve, megkóstoljam azt.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 16:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858040#post858040][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 16:43[/b][/url] Róza- Nem nem nem, ez nem olyan. A szűk családi kör, meg pár ember. Mondjuk ugye itt kellene előrukkolni azzal, hogy Mártonék heten vannak, és ha mindenki visz egy embert az anyukával tizenöt, meg az extrák. - Nem kell kiöltözni sem, ez azt hiszem olyan pótanyai dolog nála. Engem azért hív, mert meghalt a családom, Benedeket azért, mert eléggé rossz éve volt így, hogy volt ez a mizéria nála a Wass lánnyal, meg, hogy öngyilkos lett az egyik alkalmazottja, szóval ez inkább ilyen léleksimogató, ahogy ő hívja. Mindenki ronda karácsonyi pulcsiban lesz. Még én is. Itt azért elhúzom a számat, mert utálom őket, tényleg rondák, és szúrnak is, sosem találok, nem is keresek, így mindig csak kapok egyet a helyszínen.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 16:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858041#post858041][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 16:44[/b][/url] Erik
Sóhajtok, mert már most tudom, hogy ebből megint lesz egy olyan veszekedésünk, ami minden egyes alkalommal elkerülhetetlen, mikor a világaink találkoznak. - Nagyon kedves tőle - kezdek bele a dologba. Aztán Benedek említésétől egy kissé meglepődök, mert hiába tudom, hogy jóban vannak, nekem ez még mindig szokatlan, hogy a közelemben éljen egy igazi rokonom is. Nem is tudom, hogy Erik tudja-e a kapcsolatot közöttünk, mondjuk nem is olyan lényeges. - Figyelj, nagyon jól esik, hogy rám is gondoltál, de nem szeretnék menni - nagyra nyílt szemekkel nézek rá. - Nézd, azt se tudjuk, hogy mi van velünk és nem mások otthonában összezárva szeretném ezt kitalálni - remélem, hogy megérti, mire gondolok.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 16:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858042#post858042][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 16:44[/b][/url] Róza- Rendben. Nem mondom, hogy nem vagyok csalódott, mert az vagyok, a kezeimet a zsebembe dugva nézem, ahogy közelebb merészkedik az ételhez. Egy kicsit érzem az elbizonytalanodottságot, de próbálom nem mutatni felé. Hosszú hónapok óta nem tudjuk, hogy mi van kettőnk között, és rossz ez a kétségek között őrlődés. - Segíthetek valamivel kitalálni, hogy akarsz-e engem vagy sem? Nem kellene veszekednünk, tudom, talán a témát sem felhozni, de a topogás a legrosszabb, én nagyon mennék előre, ő viszont mindig többet lép hátra. És igen, velem együtt jár az, hogy meg kell jelenni, de hozzá lehet szokni, hiszen én is hozzászoktam.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 16:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858043#post858043][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 16:45[/b][/url] Erik
Érzem és látom is rajta, hogy ez így nagyon nem jó. De őszinte ember vagyok, mindig is az voltam. Úgy hiszem, hogyha elmennék Bontovichékhoz, azzal neki és magamnak is hazudnék, elrontani pedig nem szeretném a Karácsonyt. Kérdése eléggé meglep, s majdnem torkomon is akad a falat, amit végre bemerészeltem kapni. Köhögök vagy fél percig, végül némi víz segítségével rendezem soraimat és érdeklődve nézek felé. - Szerinted én vagyok a dologban a bizonytalanabb? - teszem fel neki a kérdésemet puszta kíváncsiságból. - Mondjuuuk, az autóm eltűnése.. Nos, érdekelne - emelek egy újabb krumplit a számhoz és szempilláim megrebegtetve harapok bele. - Szeretem, ahogy főzöl.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 16:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858044#post858044][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 16:52[/b][/url] Róza - Igen. Meglepően határozottan és gyorsan vágom rá ezt a rövidke szót, de pontosan lefedi azt, amit gondolok. Csak ritkán érek el nála sikert, én kezdeményezem az összes alkalmat, főleg veszekedéssel, de hát olyan kell, ami életre hívja. Én azt mondtam, éljen velem, ő viszont ezt visszautasítja, elhívom, azt is. Határozottan ő az, aki nem biztos ebben. - Mi köze egy tóban pihenő tragacsnak ahhoz, hogy nekünk kettőnknek van egy letisztázatlan kapcsolati státuszunk? Szerintem semmi. Ahogy emelem a hangom a mondat első felében, már akkor tudom, hogy ezt nagyon, de nagyon csúnyán elcsesztem, hiszen eddig, ugyebár, azt sem tudtam, hogy hol van az autó. De nem javítom ki magam, csak nézem őt és még fújtatok is egyet. - Véleményem szerint, nem ezt kell letisztáznunk, hanem kettőnket.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 16:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858046#post858046][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 16:53[/b][/url] Erik
- Szerintem eléggé sok - rágcsálom a krumplit és vele ellentétben én higgadt maradok, annak ellenére, hogy most közli velem, hol az autóm. Az autóm, amiről állítólag semmit sem tud. Na szép. - Hazugságra akarsz alapozni egy kapcsolatot? - tekintek rá érdeklődve. Én értékelek mindent, amit tesz nekem és értem, de ezzel párhuzamosan áll szemben néhány dolog, melyeket nehezen tudok kezelni.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 16:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858047#post858047][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 16:56[/b][/url] Róza- Most komolyan? Eddig teljesen őszinte voltam vele, olyan dolgokat mondtam el, amiket másnak nem, és olyan sok mindenre készen álltam vele, de csak újabb visszautasításban van részem. - A múltkor alig állt meg, értem én, hogy megállt, az utolsó pillanatban, de mi a garancia, hogy legközelebb is megteszi? Semmi. De mivel olyan, mintha be lennél ragadva a múltba, és nem voltál hajlandó megszabadulni tőle, én megtettem. Sőt, nem én, csak tudtam, hogy ki lenne erre alkalmas, és fizettem neki. Megvonom a vállam, mint egy kisgyerek, akit éppen leszidtak, és grimaszolva nézek rá. - Csak lecsökkentettem annak a kockázatát, hogy meghalj.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 17:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858048#post858048][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 17:13[/b][/url] Erik
Nem fogok kiabálni vele, mert azon a részen már bőven túl vagyunk. Lássuk be, már az első pillanatban biztos voltam abban, hogy köze van hozzá, de ő aztán kitartott amellett, hogy nem. Erre tessék. Hallgatom, nézem, néha hümmentek, eszek még egy krumplit, aztán mikor végez, én is megszólalok. - Köszönöm - nem, nem azt, hogy eltűntette, hanem azt, hogy elmondta. Remélem azért bele nem őrül, mert elég ijesztően néz ki. - Képzeld, mindennap elolvastam azt a könyvet, amit az adott napra választottál. Tetszenek - modulok el az étel mellől, hogy kezemet megmossam, majd töltök neki innivalót és odasétálok elé. - Nem lehetne esetleg, hogy mielőtt Mártonékhoz mész, szakítunk időt arra, hogy együtt ünnepeljünk? Tudod, mint egy kis család? - miközben beszélek, nyújtom át neki a poharat.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 17:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858049#post858049][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 17:23[/b][/url] RózaÉrzem, hogy le gőg verni a víz, felkészülök mindenre, kivéve a köszönöm szóra. Csak nézem őt, minden kicsit később jut el az agyamig. - Örülök, hogy tetszenek. Szólalok meg, amikor már szinte ott van előttem. Van persze pikánsabb darab is benne, de összességében egész változatos. - Hármasban? Kérdezem, miközben balommal elveszem a poharat, iszok egy kortyot, majd rá pillantok. - Örülnék neki.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 18:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858050#post858050][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 18:05[/b][/url] Erik
- Hát.. Felőlem lehetsz kint a küszöbön is - vonom meg vállaimat, vigyorogva. Mégis milyen kérdés ez? Nyilván nem szeretném elvenni őt Talától az év legszebb ünnepén. - Főzünk valamit közösen, társasozhatunk vagy nézhetünk valami gagyi karácsonyi filmet. Vagy hogy legyen? - nem szoktam idegenben tölteni a karácsonyt, nem tudom, hogy Eriknél miként megy a dolog.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 18:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858051#post858051][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 18:14[/b][/url] Róza- Így, ez így tökéletes. Tetszik, amit mond, látom magunkat, együtt a gyerekkel, ahogy az ünnepi hangulatban elcsapja a gyomrát, mert mindenbe belekóstol a nyers tésztától a salátákon át a rántott dolgokig. - Azonban, hozzá kell szoknod ahhoz, hogy vannak események, amikre el kell jönnöd velem. Vagy ez, vagy tíz gyerekünk lesz, és állandó rosszullétre hivatkozunk. Mással nehezen tudnám kimenteni, de azért tíz gyereket se szeretnék feltétlenül. - Pusztán a hely okán, akkor nálam?
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 18:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858052#post858052][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 18:52[/b][/url] Erik
- Tudod Erik, arról volt szó, hogy lesz öt randink, hogy lássuk, mi a helyzet.. De ugye ez, tudjuk miért, megszakadt - és képes vagyok még most is mosolyogni. Azt hiszem, egy csendes gyilkos képében tetszelgek most, de egyáltalán nem akarom őt bántani, se fizikailag, se lelkileg. - Szóval nem tartom fernek, hogy rám tolod az egészet - nem támadok, csak szépen elmondom neki, ahogy ő szokta. - Nálatok, mert szerintem hosszú ideig nem hevered ki, hogy önként beléptél ide - nevetek fel halkan.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 18:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858053#post858053][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 18:53[/b][/url] Róza- Ha így haladunk nyolcvanévesek leszünk, mire eljutunk az ötödikig. Azt most hagyjuk, hogy miért szakadt meg, az én lelki békém maximálisan megvan, tudva, hogy a tragacs már nem állhat közé meg az élet közé. - És, ahogy mondtam, szívesen kárpótollak egy másik autóval. Ezt ugyan akkor mondtam még, amikor állítólag nem volt közöm hozzá, de gyakorlatilag meg ugye igen, szóval tényleg mindenképpen szeretnék egy új autót adni neki. Egy olyat, amilyen nekem is megfelel, biztonságos. - Az biztos. De lássuk be, hosszútávon Barnabásnak nagyon jó kis menedéket alakítottunk ki.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 19:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858054#post858054][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 19:05[/b][/url] Erik
- Mondjuk, nem hangzik olyan rosszul az, hogy még nyolcvan éves korunkban is randizni fogunk - mosolyodom el szelíden. Legalább biztosan hosszútávra szólna a kettőnk dolga. - Én pedig ahogy mondtam, nem szeretnék másik autót - akkor sem, ha most már nincs sajátom és tömegközlekednem kell. Majd én, erős nő, veszek magamnak egyet. Csak még gyűjtök rá egy keveset. - Nekem alkottunk jó menedéket - pislogok fel rá. - Erik, egyértelmű az, hogy mindketten szeret… nénk a másikkal lenni, viszont más - más elképzeléseink, tempónk van. Azt gondoltam, hogy a városba költözésem, egyfajta középút, de ezekszerint nem - sóhajtok egyet. - Tényleg képes voltál saját kezűleg krumplit készíteni nekem?
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 19:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858055#post858055][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 19:06[/b][/url] Róza- Én benne vagyok. Ez az egész nem csak addig kell, hogy tartson, amíg gyűrűt húznak egymás ujjára az emberek. Én biztos vagyok benne, hogy utána is szeretnék még randevúzni a feleségemmel, és igen, nyolcvan évesen is meglepni őt indok nélkül virággal, elkölteni vele egy finom ebédet, sétálni egy nagyot. Nem vagyok a legjobb romantikus szervezésekben, de úgy vélem, ezek pont ideálisak lennének. - Igen, de tételezzük fel, hogy működik a dolog, egyszer a tempónk és az elképzeléseink összehangolódnak, akkor, amikor ez eljön, csak együtt élnél velem, nem? Furcsa lenne az a házasság, az a családalapítás, ahol teljes a harmónia és a béke, csak éppen a felek nem élnek együtt. - Igen, nagyon meg akartalak győzni, hogy velem gyere.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 19:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858056#post858056][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 19:26[/b][/url] Erik
Elkerekedett szemekkel nézek rá, s tekintetem lopva kúszik az ujjára, melyen gyűrűjét hordja. Hordta. Hol a gyűrűje? Tudja egyáltalán, hogy nincs az ujján? Szóljak neki? Hát most mondta, hogy nem csak addig tart a dolog, míg gyűrűt húznak egymás ujjára az emberek. Tehát, neki sem addig tart a feleségével a kapcsolata. Szomorúan sóhajtok és sűrű pislogások közepette nézek rá, mert a mondandója fele, nem jutott el hozzám. - Készítettél nekem egy csoda szobát, amit biztos, hogy kisajátítok egyszer véglegesen - mert tudom ám, hogy totál rám szabták a helyet. Akárhányszor ott alszom, alig tudok kikelni az ágyból, túl tökéletes. - Ha jól megy az este Talával, akkor elkísérlek. Ez így jó?
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 19:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858057#post858057][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 19:27[/b][/url] Róza- Rendben, ezzel együtt tudok élni. Az egyszer már sokkal előrébb van, és sokkal beláthatóbb távot jelent, mint a soha, vagy a talán. Ez pozitív, komolyan pozitív, és ami ezek után jön, az szabályosan vigyort kúsztat az arcomra, pedig én aztán olyat nem szoktam csinálni. - Komolyan?! Magamhoz szorítva őt körbeforgatom, és a végén hálás csókot nyomok az ajkaira, pont nem foglalkozva vele, hogy még nincs meg az öt randevúnk, most meg akarom őt csókolni. - Nagyon boldoggá teszel. Suttogom az ajkai közé, újabb és újabb puszikkal kiegészítve.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 20:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858058#post858058][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 20:09[/b][/url] Erik
Kissé meglep a hirtelen változás, ami végbemegy rajta, de nem húzódok el tőle, sőt, ha lehet még jobban karjai közé bújok, miközben viszonzom csókját. - Félelmetes vagy, amikor vigyorogsz - jó, nem ezzel kéne viszonozni azt, amit ő mond, de tényleg az. Joker jutott róla eszembe, nem szeretnék találkozni a vigyorgó Erikkel egy sikátorban az biztos. - Azt gondoltam, hogy inkább nagyon ingerültté és idegessé - mosolyodom el ártatlanul. Szerintem nem volt még olyan nap, amikor ne láttam volna azt a bizonyos eret lüktetni a homlokán. El is neveztem őt Gézának. - Itt is alszol? - nézek rá fogsor villantós vigyorral, bár pontosan jól tudom, hogy mi lesz erre a válasza. Csodálom egyébként, hogy nincsenek kiütései, mert már vagy fél órája itt van.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 20:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858059#post858059][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 20:12[/b][/url] Róza- Azt mondják, hogy mindenkinek jól áll, de nekem nem. Ha nem ijesztő vagyok, azt hiszik, hogy ironikus. Vannak emberek, akiknek nem áll jól a boldogság. Pedig én nagyon élvezem azt, amikor boldog lehetek mellette, és nagyon élvezem, hogy mosolyoghatok, de valóban, nekem valahogy csak a komolyság vált be, már gyerekként is. - Nem, néha. Pár órára a napból. Az nem is olyan rossz arány, tekintve, hogy mennyire ki tud hozni a sodromból. Nagyon nagyon, de pont ezzel együtt olyan tökéletes. - Igen. Nem hiszem, hogy ezt a választ várta, de pont ezért olyan jó, és rá kellett ébrednem, hogy én ezt nagyon is élvezem.
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 20:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858060#post858060][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 20:12[/b][/url] Erik
- Várjunk csak - lépek egy aprócskát hátra, majd kezembe veszem az arcát, elfordítom jobbra, aztán balra, fel és le. - Nem, nem látok arra utaló jeleket, hogy valaki más lennél. Akkor viszont - még egyet hátrálok, mert belegondolni is fáj és nem akarom, hogy igaz legyen. - Haldokolsz? Mármint, tudom, hogy ez kényes téma, de baj van? - szörnyű ember vagyok, de bizony, abból, hogy még az itt alvásra is rábólint csak és kizárólag a legrosszabb jut az eszembe. - Azt, azt észrevetted, hogy elhagytad a gyűrűd? Segítsek megkeresni? - igen, tudom, hogy mennyire fontos és segítek ha kell, csak mondja meg merre.
|
|
|
|
Rónaky Erik Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
offline RPG hsz: 423 Összes hsz: 424
|
Írta: 2023. január 4. 20:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858061#post858061][b]Rónaky Erik - 2023.01.04. 20:18[/b][/url] RózaElmosolyodom, ahogy vizsgálja az arcomat, próbálok nem nevetni, és valljuk be, amikor rákérdez, hogy haldoklom, akkor nem bírom tovább, kitör belőlem a nevetés. - Legjobb tudomásom szerint makk egészséges vagyok. Nemrég voltam orvosnál, és szokás szerint megdicsért, hogy igazán szépek az eredményeim. - Ó, hogy az. Nem vesztettem el, otthon van a széfben. Mégsem tölthetem úgy az időt veled, hogy egy másik nőnek tett fogadalmam szimbólumát viselem. Eltettem, ez így fair..
|
|
|
|
Széplaki Hannaróza Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag, Egyetemi hallgató, Előkészítős tanár
A kvibli offline RPG hsz: 428 Összes hsz: 431
|
Írta: 2023. január 4. 20:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=858062#post858062][b]Széplaki Hannaróza - 2023.01.04. 20:18[/b][/url] Erik
Továbbra is gyanúsan méregetem, főleg amikor jóízűen nevetni kezd. Tetszik, nagyon kedvemre van ez az énje, de alig láttam eddig, ezért is olyan fura. - Hát ennek nagyon örülök - amilyen hipochonder, szerintem havonta jár teljes kivizsgálásra, de esküszöm, nem szekálom érte. Az ő tragikus családi történetével és azzal, hogy mennyien szeretnének a helyében lenni, közelébe férkőzni, én is biztos, hogy mindig gyanakodnék. - Hogy mit csináltál? - nézek rá teljes döbbenettel. - De.. De, az a részed, a tiéd, én nem. Én sose kérném, hogy vedd le - semmi jogom nem lenne rá. Most, egy kicsit zavarban vagyok, le is sütöm inkább a szemeimet.
|
|
|
|