A minisztérium a 2010-es évek legelején úgy határozott, hogy kirendeltségeket hoz létre minden nagyobb mágusfalu vagy kisebb mágusváros területén, hogy az apróbb ügyekkel a polgároknak ne kelljen a fővárosi központba utazni. Ezzel a lépéssel a hopp-hálózat leterheltsége harmadára csökkent, a várakozási idő pedig a negyedére. A bogolyfalvi kirendeltség nem külön épületben helyezkedik el, a polgármesteri hivatal impozáns épületében található, ahol egy külön szárnyat biztosítottak az aurori munka zavartalan végzésére. Az épületbe költözött aurori részleg kinézete nem tér el a hivatal megjelenésétől, ugyanis ezt a részt még azelőtt újították fel, hogy szóba kerültek volna a kirendeltségek. Később pedig az újítások során egyszerre a hivatallal újult meg ez a terület is. A kirendeltség saját vezetővel rendelkezik, nem a polgármester hatásköre, de állandó tájékoztatási kötelezettségük van a település vezetője felé. Indokolt esetben parancsot adhat ki, egyeztetés után a munkaköröket ideiglenesen átszervezheti. Az ügyek gördülékenyen haladnak, erről az adminisztrációs osztály gondoskodik, akik állandó hopp-hálózati kapcsolatban vannak a központtal, alap esetben háromóránként, szükségállapotban gyakrabban járnak át a Budanekeresdi intézménybe. A kétszintes épületet jól kihasználják, alsó része az ügyfélkörrel rendelkező osztályok számára lett kialakítva. Belépés után egy félkör alakú várakozótérben hivatali alkalmazottak segítik az eligazodást. Az alsó szinten minden ügyosztály három irodából áll: a legnagyobb az ügyintézésre szolgáló tér; a két kisebb közül az egyik a háttérmunkát végző alkalmazottak irodája, a másik pedig az ügyosztály vezetőjéé. Ezzel szemben az emeleten az ügyosztályok nem válnak el élesen, mivel munkájuk egy-egy ponton összecseng. A nagy közös térben történik az eligazítás, illetve a folyamatban lévő ügyek felvázolása, míg az ezen a szinten dolgozó személyeknek külön irodájuk van, belépni pedig csak pálcájuk azonosítása után tudnak. Fogda
Az egyre elszaporodó kihágások, utcai balhék, visszaélések és lopások végett a város vezetése karöltve az aurorokkal úgy döntött, hogy a város lakóinak védelmében a kihelyezett aurorparancsnokságon kialakítanak egy fogdát, ahová ideiglenesen elzárhatják a randalírozókat, míg azok ügyeit tisztázzák.
A helyiség a Bogolyfalvi Hivatal és Művelődésházban kapott helyet, közvetlenül az auror kirendeltség irodái mögött elhelyezkedő raktár helyiségben. Ezt a helyiséget alakították át úgy, hogy az alkalmas legyen a fogvatartottak ideiglenes megőrzésére. A raktárhelyiséget három kisebb és egy nagyobb részre osztották fel, vasrácsok helyett üvegfalhoz hasonló, átlátszó mágikus fal zárja el egymástól a fogvatartottakat, melyet ha megérintenek, az nagy erővel taszítja hátrébb a rabot, ezzel lehetetlenné téve a szökési kísérletet.
A helyiségekben egy-egy ágy, illetve egy-egy pad kapott helyet, sem asztal, sem mosdó, sem egyéb berendezési tárgy nem kapcsolódik ezekhez a fogdákhoz. A fogda előtt található egy recepcióhoz hasonlító kis rész, ahol egy auror elveszi a fogvatartottak személyes tárgyait, beleértve pálcáikat, s ezek a háta mögött elhelyezkedő fali fakkokban kapnak helyet, míg a kirendeltség vezetője nem dönt úgy, hogy az illető elhagyhatja a fogdát.
A fogda 24 órás megfigyelés alatt áll, melyről mindig egy beosztott auror gondoskodik, 8 órás váltásban a társaival. A fogda ajtaját kizárólag egy erre a célra megbűvölt pálca nyithatja ki, így egy átlagos varázspálcával nem lehetséges a bejutás. Csak azok az aurorok léphetnek be, akiknek van ilyen, külön erre a célra mágiázott pálcája.
Závodi Soma munkája Az ügyosztályok szintek szerint: Alsó szint:
- Személyes okmányok ügyosztálya
- Járműengedélyeztetési ügyosztály
- Mágikus lényekkel kapcsolatos bejelentések, ügyek osztálya
- Adminisztrációs ügyosztály
Felső szint:
- Minisztériumi nyomozóiroda és bűnmegelőzési osztály
- Boszorkány - és Varázsló Megfigyelő osztály
- Kirendeltségvezető és titkársága
Emily Dorothea Fisher munkája
|
|
|
A Machay és a Krise-család egyaránt mély sajnálatukat fejezték ki, a szülei egyenesen megértőek és támogatóak voltak mindvégig. Mégis irtózott ezektől a gesztusoktól már az elejétől fogva. Nem tudta, mit kezdjen ezzel a nyílt, eleven sebbel a lelkén, de a sajnálat úgy érezte, semmiképp sem hiányzik az életéből már csak azért sem, mert képtelen volt elfogadni, hogyan történhetett mindez. Aztán az elmúlt négy hét egy összefüggő kusza folyammá alakult át, amiben ő, Júlia és Will változatosan kapcsolták ki agyuk világra irányuló figyelmét és merültek el a legváltozatosabb szórakozásokban, hogy ő és Will elfelejtsék, ami történt. Kész csoda, hogy a behívó túlélte, vagy nevezzük inkább Jázmin gondos kezeinek azt a csodát. Az, hogy ma reggel felébredt, a kiadós fejfájásától megszabadult, és hogy jelenleg kifogástalan a külseje, szintén mind a manója érdeme. Nem szándékozott megfordulni a kirendeltségen, ha egy mód van rá, és már az is gyomorideggel tölti el, hogy behívták. Will miatt? Még egy arcul csapás? Visszavonják a felfüggesztettjét? De miért? A gondolatai gyorsvonatként cikáznak, miközben az arcát erőnek erejével rendezi gondos, semmitmondó vonásokba. Ombozi Zlatan Az egyetlen Ombozi, akit teljes pontossággal és figyelemmel fel tudna emlegetni, az az unokatestvére párja, Ombozi Noel, de mivel az utóbbi időben kisebb gondja is nagyobb volt a társasági élet követésénél, nem tudja, hogy ettől az Ombozitól mire számítson. Az eligazodást segítő ügyintéző a hallból felkíséri az emeletre, és átvezeti a különböző boxok közötti kis folyosókon, ajtókon, míg végül a megfelelő osztály megfelelő helyiségéhez érkeznek. Tagadhatatlanul kényelmetlen itt lennie a gyászidőszak alatt úgy, hogy szíve szerint inkább újból elcsitítaná az agyában dúló őrjöngést. Csak a szemei alatti halvány karikák árulkodnak róla, hogy nincs jól, de a minőségi smink minden mást korrigál. Az ügyintéző kopogás után előre engedi a helyiségben, majd ahogy belépett, bezárja mögötte az iroda ajtaját. Hát, innentől már nincs visszaút.
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2022. október 6. 16:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=853913#post853913][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.06. 16:49[/b][/url] A Machay és a Krise-család egyaránt mély sajnálatukat fejezték ki, a szülei egyenesen megértőek és támogatóak voltak mindvégig. Mégis irtózott ezektől a gesztusoktól már az elejétől fogva. Nem tudta, mit kezdjen ezzel a nyílt, eleven sebbel a lelkén, de a sajnálat úgy érezte, semmiképp sem hiányzik az életéből már csak azért sem, mert képtelen volt elfogadni, hogyan történhetett mindez. Aztán az elmúlt négy hét egy összefüggő kusza folyammá alakult át, amiben ő, Júlia és Will változatosan kapcsolták ki agyuk világra irányuló figyelmét és merültek el a legváltozatosabb szórakozásokban, hogy ő és Will elfelejtsék, ami történt. Kész csoda, hogy a behívó túlélte, vagy nevezzük inkább Jázmin gondos kezeinek azt a csodát. Az, hogy ma reggel felébredt, a kiadós fejfájásától megszabadult, és hogy jelenleg kifogástalan a külseje, szintén mind a manója érdeme. Nem szándékozott megfordulni a kirendeltségen, ha egy mód van rá, és már az is gyomorideggel tölti el, hogy behívták. Will miatt? Még egy arcul csapás? Visszavonják a felfüggesztettjét? De miért? A gondolatai gyorsvonatként cikáznak, miközben az arcát erőnek erejével rendezi gondos, semmitmondó vonásokba. Ombozi Zlatan Az egyetlen Ombozi, akit teljes pontossággal és figyelemmel fel tudna emlegetni, az az unokatestvére párja, Ombozi Noel, de mivel az utóbbi időben kisebb gondja is nagyobb volt a társasági élet követésénél, nem tudja, hogy ettől az Ombozitól mire számítson. Az eligazodást segítő ügyintéző a hallból felkíséri az emeletre, és átvezeti a különböző boxok közötti kis folyosókon, ajtókon, míg végül a megfelelő osztály megfelelő helyiségéhez érkeznek. Tagadhatatlanul kényelmetlen itt lennie a gyászidőszak alatt úgy, hogy szíve szerint inkább újból elcsitítaná az agyában dúló őrjöngést. Csak a szemei alatti halvány karikák árulkodnak róla, hogy nincs jól, de a minőségi smink minden mást korrigál. Az ügyintéző kopogás után előre engedi a helyiségben, majd ahogy belépett, bezárja mögötte az iroda ajtaját. Hát, innentől már nincs visszaút.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. október 14. 15:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854210#post854210][b]Dwayne Warren - 2022.10.14. 15:21[/b][/url] Adele Nadia Krise egy teljesen hétköznap hétfő délelőtt A Zlatannál tett látogatását követően még pont annyi ideje maradt, hogy kimenjen a faluba, a pubban találkozzon a lányával és leszállítsa neki a pite maradékát, ahogy azt Zója még reggel a lelkére kötötte. A nap többi részéhez azonban már nincs igazán lelkesedése. Minától óvatosan megpróbálta kipuhatolni, hogy tud-e bármit Adél lelki állapotáról, azonban a szerencsétlenségére nem lett okosabb és kényelmetlenül egyedül maradt a helyzetben. Így hát azt tette, amire a három évtizednyi apaság már felvértezte: teletette az egyenruhája zsebeit csokival, majd pedig, amikor értesítették róla, hogy a lány a kihallgatóban várja, még beiktatott egy utolsó cigiszünetet mielőtt követte volna. A kihallgató meglehetősen távol áll attól, amit a tévében lát az ember. A falak semleges tojáshéjszínűek, a padlót meleg színű parketta borítja, a terem közepén asztal a két oldalán székekkel, a sarokban magányos szobanövény. Egyedül az tűnhet fel az igazán sasszemű látogatónak, hogy ha kipillant az emeleti szoba ablakán, a az utcán sétálók mozgása cseppet darabos és élettelen. Biztonsági okokból kénytelenek voltak valódi üveg helyett elvarázsolt álablakkal biztosítani a fényt. Egy sötétkék mappával a kezében és Zlatan nyomában lép be, és aprót biccent a lány felé. Míg a férfi lefut pár udvariassági kört, megköszönve a lánynak, hogy rövid határidővel idefáradt, ő a lánnyal szembeni székre ül le. Zlatan végül távozik - bár megfigyelőként továbbra is jelen lesz a fal túloldaláról, ahogy pedig az ajtó becsukódik mögötte, egyedül maradnak. - Szevasz. Hogy vagy? - kapcsolódik be ő is a beszélgetésbe ő is.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2022. október 15. 10:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854234#post854234][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.15. 10:46[/b][/url] A kihallgatás Van egy óvatlan pillanat, amikor ráharap idegesen az alsó ajka szélére, de amint észreveszi a hibát, korrigálja azonnal. Ismét semlegességbe süllyed vissza az arckifejezése, ahogy az protokollszerűen elvárható tőle mint a Machay-család tagjától. Az azonban nem kicsit hökkenti meg, hogy a nagybátyjával találja szemben magát, nem egy vadidegennel, ahogy hitte. Ez is kiül az ábrázatára, de végül csak pislog kettőt és igyekszik túllendülni a dolgon, miközben az idegen férfi kimegy. Miután a körülményekhez mérten viszonylag kényelmesen elhelyezkedett a széken, rátérhetnek a lényegre. - Szia... Minden a megszokott. - Sablon-válasz, de hagyja elengedni az arcizmait, kiülni a megtörtséget az arcára, a szorongás árnyékát, a keserűséget. Semmi sem a megszokott, sem az a delírium, amiben Willel hemperegnek rövid ideje, sem az a mardosó fájdalom és üresség, amit a fia elvesztése után folyamatosan érez. - Miért hívtatok be? - Gyanakvás és kutató-cikázó szempár szuggerálja a vén rókát, hogy valljon színt, miért citálták őt be?
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. október 15. 12:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854239#post854239][b]Dwayne Warren - 2022.10.15. 12:39[/b][/url] Adele Nadia Krise egy teljesen hétköznap hétfő délelőtt Lesüti a szemét, lepattintja a gumis szalagot a mappa széléről, hogy kinyissa azt maga előtt - így azonban nem láthatja Adél arckifejezésének változását. A mappa tetején teljesen üres papír hever, pontosabban, a lány annak fogja látni azt. Dwayne azonban láthatóan lepillant rá és mintha elolvasna egy pár sort. Ezen a ponton egyébként még nincs semmi információ, amire szüksége van a mágikusan láthatatlanná kódolt dokumentumokból, pusztán időt hagy a lánynak arra, hogy kicsit felengedjen. - Ne aggódj, nem vagy bajban, sőt, senki sincs bajban. Csak tisztázni szeretnénk veled pár kérdést, tizenöt perc az egész. De nem kell válaszolnod semmire, ha nem akarsz és akkor mész ki innen, amikor szeretnél. Apropó. Kávét, teát, bármit? Ahogy ezt kimondja, egy lágy pukkanással két csésze, két apró fémkancsó, cukortartó és egy kancsó víz manifesztálódik előttük az asztalon. Ő nem nyúl egyik után sem, de Adél szabadon választhat magának közülük. A lágy nem gyanúsított semmivel, önkéntesen van itt, ráadásul, ha a balsejtelmük igaz, ő valójában sértett az ügyben. Nincs okuk kényelmetlenebbé tenni a találkozást, mint amilyen valójában. Ha Adél tölt magának, megvárja, ha nem, akkor is összekulcsolja a kezeit a mappa fölött és a könyökével az asztalra támaszkodik. - Sajnálom, hogy ezt fel kell hozni, de a fiadról szeretnék beszélni veled. El tudod nekem mondani, mi történt vele?
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2022. október 15. 12:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854241#post854241][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.15. 12:59[/b][/url] A kihallgatás Hallhatóan szusszant egy nagyobbat. Nem tudta, mit várjon ettől az egésztől, csak a gyomorgörcsöt érezte megteremni magában, mert ha most Will miatt ül itt, vagy netán még a régebben előkerült Elias-féle főzet miatt, akkor a családi hátszél ezek szerint jócskán fordult egyet és lehet, egyedül maradt a slamasztika közepében. Rémisztő belegondolnia, hogy a Machay-név nev édné többé. - Kávé... Köszönöm. - Halk, kissé rekedtes a hangja, és nemsokára már a megjelent kancsóból kitölt egy adag kávét magának, csak akkor állva meg a kavargatással, mikor Noah szóba kerül. Érezhetően megfagy körülötte a levegő, aztán megremeg a szája széle. A könnycsatornái arra vannak kondicionálva, hogy sírni kezdjen legtöbbször, ha szóba kerül a kisfia. Hosszú időnek tűnő percekig hallgat a Dwayne előtti üres lapot bámulva, hagyva a könnyeit peregni. A vízálló sminknek úgyis mindegy. - Noah meghalt. - Láthatóan nagyon nehezen fog bele. - Veszélyeztetett terhes voltam, részlegesn méhlepény-leválás miatt.... Azt mondták, benne van a pakliban, hogy... megfullad. Mindenki... - Mintha el akarna kezdeni hadarni végül, nagy levegőt vesz. Talán senkitől nem kapta meg ilyen nyíltan a kérdést és vele az engedélyt, hogy kiadja magából, mi történt a fiával. Ez néha olyan gátakat is átszakít, amiről azt hitte az ember, kordában tartja. - Mindenki azt mondta, ez benne van a pakliban, és hogy reménykedjünk a legjobb kimenetelben, és Will is azt mondta, vigyázzak magamra, és gondoskodtunk róla, hogy védjük Noaht, amennyire lehetett, és Agatha segített volna mindenben, és segített is! Noah kapott manatapaszt, hogy megerősödjön, de nem vártuk volna végig a terhesség maradékát, nem lehetett, nem volt időnk! Agatha mindenképp be kellett indítsa a szülést, mert veszélyessé vált a leválás mértéke és... és... - Itt már konkrétan csukladozva beszél, de még mindig a semmibe meredve, fájdalomtól eltorzuló arccal. Pillanatok alatt hullott szét az összeszedett álarc. - Amikor reggel felráztam Willt... beindult az egész. Nem tudtam, mit tegyek. Pánikba estem... Will nyugtatott, azt mondta, ez így is úgy is várható volt. Aztán... mint minden reggel, ellenőrizték, hogy van, de... most mindenki elcsendesedett. Azt mondták, baj van, fel kell gyorsítani az egészet... - Lecsendesedik a csuklás, a szipogás. Már csak az előkerült papírzsebkendő őrzi a temérdek legördült könnyet. - Nagyon... nagyon hosszú folyamat volt... És a végén odaadták nekem. Tökéletes volt. - Elfúl a hangja. - Olyan orra volt, mint Willnek, de a haja színe sokkal világosabb. Örökölte az enyémet és Willéből valamennyit, nem volt teljesen szőke, mint az enyém... Olyan szép volt... és olyan csendes. Nem sírt fel egyáltalán. - Megállíthatatlanul kezd zokogni a tenyereibe temetve félig-meddig az arcát. Rázza a vállait a sírás, látszik az ujjai között a nedvesség és, hogy vörös az arca a bőgéstől.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. október 15. 13:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854244#post854244][b]Dwayne Warren - 2022.10.15. 13:25[/b][/url] Adele Nadia Krise egy teljesen hétköznap hétfő délelőtt A kihallgatás sosem volt az erőssége, azonban az évek során lassacskán beletanult a szerepbe. Ha sértettel vagy tanúval beszél, tudja, hogy nincs igazán más dolga, mint feltenni a kérdéseit és csöndben hallgatni. Az ilyen ezerszer egyszerűbb, mint a gyanúsítottak kihallgatása, a maga mentális csavarjaival. Olyasmit nem is bíznának rá, a Minisztériumnak megvannak a maga, jóval képzettebb emberei arra. Ahogy Adél megszólal, számára még mindig láthatatlanul, de a papír elkezd megtelni a szavaival. Neki nem kell jegyzetelnie, azt megteszi a mágia és Zlatan helyett a fal túloldalán. Nem mozdul, csak néha lepillant az összekulcsolt ujjaira. A históriában eddig nincs semmi különös: a negyedvéla veszélyeztetett terhessége szinte már tankönyvbe illő. Még a könnyei is. Őt évek óta nem hatja meg az ilyesmi, és már képes arra, hogy a saját érzelmeit a kihallgató szoba küszöbén hagyja. Így a sírásra annyiban reagál csupán, hogy egy zacskó zsepit ő is elővesz a zsebéből és a lány elé tolja az asztalon. - Ez az Agatha... Nightingale, igaz? Hogy ismerted meg? Mit mondott neked, mi a képesítése?
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2022. október 15. 13:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854248#post854248][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.15. 13:41[/b][/url] A kihallgatás Még jó 2-3 percig nem érkezik tőle értelmes válasz, csak a sírás a sírás és a sírás; mind abból a keserűségből, ami felgyűlt benne, csak egy kis darabkája lökődik ki a könnyei útján, de az is több, mint a semmi. Amikor lekerülnek a kezei maga elé, az asztalra, látszik, hogy végül megadta magát a smink is, elkenődött, pandásodott a lány, az arca csupa maszat a bőgéstől, és vörös. Jó további pár percbe telik, mire eltünteti legalább egy részét a mocsoknak az arcáról. - Az iskola gondnoka.. nem, most már az Illúziómágia tanár, ő ajánlotta nekem baráti alapon Agathát. Az anyja, tudod, és... Mr. Selwyn nem adott okot arra, hogy gyanakodjak, családi előélete ide vagy oda. Agatha Nightingale pedig, mint kiderült, elismert gyógyító, és saját bevallása szerint a La Faye családjukban is sok hasonló, veszélyeztetett kisbaba született. Gyakorlottnak számít ezen a területen. - Sírástól rekedtes hangon folytatja a történet fonalának továbbfűzését. - Anyám természetesen ellenőriztette a képesítését és az előéletét. - Könnyed kijelentés, de Magda Flaviu ellenőrzése azt jelenti, hogy amit el tudott érni információ szintjén, el is érte Agatháról.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. október 15. 14:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854257#post854257][b]Dwayne Warren - 2022.10.15. 14:35[/b][/url] Adele Nadia Krise egy teljesen hétköznap hétfő délelőtt Hagyja, hadd sírjon. Lassan megdörzsöli az állát. Ha felhívná Zóját, akkor sütne pizzát vacsorára vajon, vagy inkább nem kéne ilyesmivel zaklatnia? Talán az lenne a legjobb, ha megkérné Minát, vigyázzon a húgára és elvinné vacsorázni a feleségét. Igen, remek terv. Valaki igazán az évezred férjének választhatná már. Hol is tartottunk? Ja igen: a halott csecsemő. - És Agatha bármikor a kezelések alatt adott neked bármit, amiről nem tudtad, hogy micsoda? Gyógyszert, főzetet, tényleg bármit.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2022. október 16. 12:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854368#post854368][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.16. 12:41[/b][/url] A kihallgatás - Nem. - Elég határozottan megrázza a fejét a könnyei törölgetése közepette. - Mindenről elmondta, mi micsoda, és volt egy konzultációja a családi gyógyítónkkal is. Soha, egyetlen egyszer sem merült fel kétség vele szemben. - Agatha megpróbált neki segíteni a legjobb tudása szerint, és emberileg sincs oka kételkedni benne. Az a nő volt az első, aki emberséget és részvétet mutatott a halott lánya felé, és igazán komolyan megpróbálta megmenteni a fiát. Ha képes tiszteletet érezni úgy igazán, Agatha egyike azon személyeknek, akik félig-meddig már kiérdemelték ezt. - A hétköznapjaink is megszokottak voltak... Én nem mehettem sehova, nyilván. Leköltöztünk a szüleimhez egy időre, míg Noah megszületett volna. - Újból könnybe lábad a szeme, de a zokogás most elmarad. - Will eljárt dolgozni, néha rábíztam, hogy mit vegyen meg a gyerekszobába... Esténként hozott nekem mindig üdítőt, hogy feldobja a hangulatom. Nem volt könnyen elviselhető az ágyhoz kötöttség. De próbálkoztunk. Azt akartuk, hogy a fiunk épségben velünk legyen a nehézségek ellenére. - A hangja merengővé fakul. Néha még mindig, mint valami fantomérzet, végigsimít a hasán, hogy keresse a kigömbölyödést, a rúgásokat a bőre alatt, de nincs már ott semmi, csak a szinte teljesen visszahúzódott hasa.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. október 16. 13:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854371#post854371][b]Dwayne Warren - 2022.10.16. 13:41[/b][/url] Adele Nadia Krise egy teljesen hétköznap hétfő délelőtt Lassan hátradől a székén, majd a pulóvere zsebébe nyúl és két összenyomorgatott, testmeleg Twixet húz elő. Az egyiket a lány felé csúsztatja az asztalon, a másikat visszakönyökölve kezdi el bontogatni. Ezalatt ad Adélnak időt rá, hogy rendezze a sorait és reményei szerint ellazuljon egy kicsit úgy, hogy a tekintete nem szegeződik folyamatosan rá. A kulisszák mögött úgyis figyelik minden mozzanatát, így ő tényleg megteheti azt a szívességet, hogy levegőt hagy neki. - Lehet, hogy ez most nehéz lesz és még egyszer: bármikor kisétálhatsz ezen az ajtón, ha szeretnél. De szeretném tudni, hogy van a családodban bárki, aki fizikailag erőszakos volt veled korábban?
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2022. október 16. 13:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854372#post854372][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.16. 13:47[/b][/url] A kihallgatás Láthatóan megmerevedik az arca azt az árva Twixet studírozva. Lepereg a lelki szemei előtt az üvöltözésük minden részlete Szonja elvesztése után, ahogy nekivágta a bögrét Willnek, ahogy a feje az asztallapba lett verve. Ahogy Will karja a torkára szorít és elszédül, elájul egy pillanatra, hogy aztán a földön térjen magához, és a férje kirúgja az otthonukból. Egy pillanattal hosszabbra nyújtja a csendet, mint kellene, az arca kifejezéstelenebb marad a szükségesnél, mikor újból felpillant Dwayne-re, most már láthatóan zárkózottan. Zaklatott mentális állapotában nem megfelelően használja a hazudozási eszköztárát. - Nem. Sosem történt ilyesmi. -
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. október 16. 14:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854375#post854375][b]Dwayne Warren - 2022.10.16. 14:12[/b][/url] Adele Nadia Krise egy teljesen hétköznap hétfő délelőtt Nocsak. A szemöldöke széle megrezzen, ő azonban csak tovább folytatja a csoki bontogatását, végül beleharap. Ismert pszichológiai stratégia: az emberek lehiggadnak és komfortosabban érzik magukat tőle, ha valaki eszik a társaságukban, ez afféle evolúciós beidegződés. Nem jelentek veszélyt, adja a tudtára. - Eddig mindent nagyon jól csinálsz Adél. És tudnod kell, hogy bármit mondasz itt, az rád nem jelenthet veszélyt. Szóval még egyszer: bántott valaki, vagy bántana valaki, ha úgy alakulna?
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2022. október 16. 14:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854376#post854376][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.16. 14:23[/b][/url] A kihallgatás Még zárkózottabbá válik az arckifejezése, és felveszi azt a jellegzetes testtartást, amit mindig, ha megfigyelve érzi magát és tudja, számít, mit tesz és mond. - Definiáld a bántást. Manapság azért is feljelenthetnek valakit, ha megjegyzéseket tesz és zaklatást kiabálnak rá. A tojáshéjon sétáló társadalmunk fényében jó, ha ezt tisztázzuk. - Időt nyer. Nyilvánvalóan nem akar őszintén válaszolni erre a kérdésre, mert akkor kiborulna az a bizonyos bili.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. október 16. 14:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854377#post854377][b]Dwayne Warren - 2022.10.16. 14:39[/b][/url] Adele Nadia Krise egy teljesen hétköznap hétfő délelőtt Lassan és higgadtan rág. Nem néz a lány szemébe, de látja a megfeszülő mozdulatát, azonban ez teljesen természetes a helyzetében. Senki sem szereti, ha a magánéletét piszkálják, különösen ilyen helyzetben. Egyelőre különben neki sincs konkrét feltételezése, a kérdés viszonylag nyitott: lehetett egy agresszívebb szülő, egy bántalmazó ex, egy nem kedvelt testvér. Azt pedig tudja, hogy a Machay családban mindháromból akad. - Rendben. Szusszan egyet, a csokipapírt összegyűri a tenyerében és ledobja az asztal melletti szemetes kosárba. - Egyelőre minden, amit most elmondok neked, feltételezés. Lehetséges, sőt, majdnem valószínű, hogy valójában nem is történt semmi, de hivatalból muszáj tisztáznunk. Az a helyzet, Adél, hogy a maradványok toxikológiája pozitív lett. Direkt használja a maradvány szót, ezzel is eltávolítva magát a téma érzelmi súlyától. - Arra szeretnénk rá jönni, hogy ez hogy történt. Lehet, hogy tényleg semmiség. De ha valaki szándékosan tett kárt benned és benne, akkor arra rá fogunk jönni. És ehhez kell a te segítséged is.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2022. október 16. 14:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854378#post854378][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.16. 14:55[/b][/url] A kihallgatás Csend. Furán csengeni kezd a füle, ahogy a Twixet bámulja, ami időközben valahogy bekerült az ujjai közé. Észre sem vette, mikor kezdte forgatni a kezében a soha nem kóstolt csokifélét. Pozitív toxikológia? Maradványok. Noah-t elvették tőle a születése után és végül közölték: meghalt. A kis testét viszont napok után kapták vissza és temethették el Bogolyfalván. Nem értette először, miért, míg az apja el nem magyarázta a lehető legtárgyilagosabban, hogy fel kellett derítsék, miért halt meg a kisbabája ilyen hirtelen, ehhez pedig különböző vizsgálatokat kellett elvégezzenek az érintettek. Ugyan szétsírta az agyát a gondolattól, hogy megfosztják a búcsútól is, végül a temetés lecsillapította az idegeit egy időre. Most pedig azzal kellene szembenézzen, hogy lehetséges, Noah-ban valaki szándékosan kárt tett? És akkor villogni kezd a vörös fény az agyában: egy feltételes szabadlábon levő férje van, a gyerekét megmérgezték, és jelenleg az aurorparancsnokságon ül... továbbá egy paranoid negyedvéla, akinek az üldözési mániája, amint megneszeli a rémképzetet, azonnal bepörög. - NEM! - A kelleténél hangosabban ejti ki a szót, emelt hangszínben, szinte rögtön felpattanva, hullámzó mellkassal, zavart tekintettel meredve Dwayne-re. Sokkal inkább riadalom tükröződik az arcán keserűséggel és zaklatottsággal fűszerezve. - Nemnemnemnemnem, ti... tudom, mit akartok, és nem ő volt! Nem volt rá oka! - Hadarni kezd, de ez a mágikus vallomásának aligha okoz majd problémát, hogy lejegyezze minden szavát. - Figyelj, mikor válni akartunk... ő akart válni, én nem akartam! De aztán teherbe ejtett, elmondtam neki, de aztán én akartam válni tőle, és nem engedte. Azt mondta, vagy elválunk és elvetetem, vagy együtt maradunk és együtt neveljük őt, és akkor megtartjuk. És nyilván én is akartam Noah-t, de ő! Látnod kellett volna, ő mennyire akarta a fiát! Nem, tudom, mit akartok ti itt mind! Nem veszitek el őt is tőlem! A fiam már a föld alatt van, a férjemhez nem nyúlhattok, akármilyen férj is legyen! Megvannak a maga hibái, veszekszünk, igen! De ez nem csoda azok után, hogy ... - Mély levegőt vesz, hogy valamennyire megfékezze az indulatait, és visszaroskad a székre. - Minek köntörfalazzak? Érdekházasságba kényszerítettek minket, nagyon sokan vannak odakint ugyanilyen helyzetben, és nincs ebben semmi különös! Willt a nagyanyja terrorizálja a háttérből, engem a szüleim tartottak sakkban, de végül megbékéltünk ezzel mostanra! Igen, Noah előtt göröngyösebb volt, de most már elcsitult minden... rendben vagyunk mindhárman... - Bele sem gondol, hogy Júliát is belefoglalta önkénytelenül a házasságukba, elvégre a lány olyan, mintha a soha feleségül nem vett házastársuk lenne, aki bármikor kiléphet szabadon az egyenletből. - Ne csináljátok... Nem ő volt, és erre bármilyen körülmények közt megesküszöm. Nem Will volt, ő akarta Noah-t, beszélt hozzá, szerette, törődött a jólétével, ... és az enyémmel is. Adott döntési lehetőséget, és beleállt ebbe velem együtt... Kérlek... - Gyakorlatilag ezen a ponton külső szemmel teljesen elragadtatta magát a saját maga kreálta illúziók és tévképzetek miatt, elvégre Dwayne semmilyen megjegyzést nem tett senkire. Bárki lehetett, ha tényleg vádolni kell egy embert, akár a szobalányok is, hiszen nem kedvelik Adélt, sőt! De mi kézenfekvőbb válasz lenne ebben a helyzetben, mint Will, akinek saras a múltja, és ő is tudja, megkérdőjelezhető kezeléseket folytatott a nagyapja mellett?
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. október 16. 19:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854388#post854388][b]Dwayne Warren - 2022.10.16. 19:26[/b][/url] Adele Nadia Krise egy teljesen hétköznap hétfő délelőtt És úgy fest, ezzel olyasmire tapintott, ami végül megingatta Adél zárkózottságát. Gondolatban megveregeti a saját vállát és ezt a bravúrt biztos nem fogja elfelejteni egy kávé mellett elmesélni a kollégáknak. Ahogy a lány felpattan, ő hátrébb húzódik a székében, higgadtan és kifejezéstelen arccal figyeli őt és hallgatja az összeszedetlen, heves ellenkezést. Nincs belelátása abba, hogy ítélkezzen, és ez teljesen jól van így. Kicsi kölyökkora óta ismeri a William- srácot, még abból az időből, hogy Alexa é a bolond férje nevelése alatt állt. Teljesen hétköznapi fiú volt, úgy hallotta, hogy később Amerikába keveredett és a nagyapja mellett kezdett ki tudja milyen életet. Részéről nem igazán nézné ki belőle a vádakat, ám nem is fog kételkedni bennük. Nála jóval okosabb nyomozók dolgoznak az ügyön, és ha ők azt mondják, a gyerek sáros, akkor esély van rá, hogy ez így is van. - Nyugodj meg, egyelőre senki sem vádol senkit, csak beszélgetünk. Mivel ő volt a legközelebb hozzád, természetesen először róla kell beszélnünk. Én nem azt mondom, hogy bármiben bűnös, sőt, a legjobb az lenne, ha az egész egy egyszerű félreértés lenne. De... De. - Ha feltételezzük, hogy Noah nincs, mit gondolsz, együtt élnétek akkor is? - alig érzékelhető szünet után pedig kiegészíti - Mindhárman?
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1668 Összes hsz: 1689
|
Írta: 2022. október 16. 19:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854390#post854390][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.16. 19:40[/b][/url] A kihallgatás Üvegessé válik a tekintete, és lassacskán teljesen elcsendesül, lenyugszik. Csak a könnyei peregnek továbbra is, egyik cseppecske a másik után, le az arcán két vonalban. Együtt lennének? Mindhárman? Kizárt. Felnevet a saját hangja az agyában, a gondolatai között. Will Júliát szereti, nem téged. Te eddig is csak kényszer voltál neki, sosem akart téged. Jó voltál Júlia helyett, de sosem leszel Júlia! Összepréselődnek az ajkai öntudatlanul. - Tudom, hogy Júliát szereti és nem engem. Nem kell emlékeztess rá. - Megint letörli a végre elapadt könnyei maradékát lassú csigamozdulatokkal. - Már rég elhagyott volna, amikor beadta a válópert, amit aztán visszamondott Noah érkezésével. De... javultak a dolgok... - Ott az a förtelmes-nyálkás remény a hangjában, ami csak még szánalmasabbá teszi a helyzetét, ha eddig nem lett volna eléggé az. - A ... terápia is segített... hogy eltiltottam Júliától... hogy... már nem verekedtünk össze hülyeségeken... - Meggondolatlanul csúsznak ki a száján a szavak és szinte azonnal riadt felismerés költözik az arcára. A szeme rávillan Dwayne-re, mint akit rajtakaptak. - Minden rendben. És ezt a beszélgetést itt és most lezártuk. Will nem csinált semmit, ne nyomozgassatok utána. Hagyjátok, hogy csendben letudja a feltételest és végre maga mögött hagyja ezt az egész őrületet. - Megint zárkózottá válik az arckifejezése, készülődni kezd az induláshoz felemelkedvén a helyéről és a táskájában kotorászva, ezzel időt hagyva Dwayne-nek, hogy ha akar még valamit, bökje ki, így a végére.
|
|
|
|
Dwayne Warren INAKTÍV
officer friendly offline RPG hsz: 1645 Összes hsz: 3684
|
Írta: 2022. október 16. 19:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=854391#post854391][b]Dwayne Warren - 2022.10.16. 19:58[/b][/url] Adele Nadia Krise egy teljesen hétköznap hétfő délelőtt Ő részéről nem firtatná ennek a háromnak a kapcsolatát. Fiatalok, azt csinálnak, amit akarnak. Ha neki elrendezett házasságban kellene élnie, ő is pont ugyanezt tenné és megkeresné a saját boldogságát. Az, hogy ők nyíltan és egymás előtt csinálják, senkire sem tartozik. Mégis olyasmi, ami megemelt pár szemöldököt a Nyomozóirodán és felvetette a gyanút, hogy nem talált-e egyszerű, bár visszataszító menekülőutat a férj a kapcsolatból. Újra összekulcsolja az ujjait a papírokon. Nem verekednek. A szeme megrebben, de különösebben nem adja jelét annak, hogy felfigyelt volna az elszólásra. - Megmondtam, akkor távozol, amikor szeretnél. Sajnálom, hogy ennek ilyen kényelmetlennek kell lennie. De azt megígérem neked, hogy ha tényleg történt valami, akkor az ki fog derülni. Ezzel hagyja a lányt felállni és távozni a szobából. Senki sem állja útját majd, még igazán pillantásra sem méltatják. Ő még néhány percig marad, hogy átfussa a frissen papírra vetett szöveget, majd szintén feláll, a kihallgató szobára pedig ismét csönd borul. Pizza vacsora. Az lesz.
|
ISTP-T: a virtuóz
|
|
|