A tavacska közvetlen környezetében, az odavezető úttal szembeni parton találhatóak azok a sziklák, melyek között egy ajtó bújik meg. Sok kíváncsiskodó szemet odavonz, de nem nagy titok, mi rejlik az ajtó mögött, hisz a faluban jó pár helyen ki van plakátolva, hogy hol található Bogolyfalva egyetlen fürdője. Az ajtón belépve egy kis helyiség tárul az ember szeme elé. Kifinomult és egyszerű, a bejárattól jobbra mosolyog a recepciós az asztala mögül. Az árak jók, a hely még jobb. A belépést egy csuklóra nyomott pecséttel hitelesítik, mely mágikus jóvoltából egyre világosabb zöld lesz, majd eltűnik az idő elteltével. Fizetés után balra fordulva lehet lejutni a már sziklákkal kirakott lépcsősoron a föld alatti helyszínre, ahonnan egy kisebb terembe érkezünk. Középen aprócska szökőkút, körülötte padokkal. Ajtók nyílnak minden oldalon, az öltözők, mosdók, zuhanyzók, az utolsó oldalról pedig már hallani lehet a víz zúgását, a barlang akusztikáját. Fürdőruhában, törölközővel már egyszerű az átsétálás a fürdőbe a boltív alatt, és itt egyből szemünk elé tárul a magas, és csodaszép, ám nem nagy medence, és annak helye. A víz a csempének köszönhetően élénk kék, a falakat sok helyen fáklyák világítják meg a jó látásviszonyok érdekében. A nagy medencébe egy helyen a mennyezetről csobog a víz, és vannak benne elkülönülő kismedencék, külön-külön funkciókkal. Vigyázat, a hátsóban előfordulnak varázslatos történések! (Színes hab, víz alatti lélegzés, stb.) A belső teret egy vízfüggöny választja el a szaunától, mely bejáratát egy helyen kell keresni a fenti büfébe vezető lépcsővel. Nem lehet eltéveszteni, ahonnan a lépcső indul, balra tőle nyílik egy ajtó, egyenesen tovább pedig a szauna. Fent a büfében lehet kapni friss főtt ételeket, és rágcsálnivalót , üdítőt is. Alkohol kiszolgálása csak felnőttek számára van, az ételeket, italokat vízbe vinni tilos. Pihenésre alkalmasak a falba bemélyülő kis "partszakaszok", elválasztó falakkal. Nyugágyak nincsenek, de vannak színes párnák helyettük. A hely tulaja: Földesy Mira LénaDolgozók: - Recepciós: Kiss Jenő (NJK) - Vízi mentő: Cet András (NJK) - Felszolgáló: Psy Cho (NJK)
|
|
|
#harámnézelbárúgyislekerül #zene #mármegintbűnbeviszekvalakitKarbantartás. Na persze. Mi meg az a príma időzítések. Nem, határozottan nem vall egyikőnkre sem az eridonos szellem, pff. Lószart. Tökéletesen tükrözi az előbbi kijelentést az ukmukfukk jött éjszakai fürdőzési kísérletünk. Ugyan melyik másik két elvetemült huszonéves liba dönt úgy hosszú évek után, hogy ők bizony elmennek és megmártóznak? Nem sokan. A két értelmes delivens jelenleg Rebi és én. Ami azt illeti, nem kellett sokat győzködnöm a fiatal nőt, hogy jöjjön velem. Szemöldököm ráncolva méregettem a leendő vendégeknek szóló felhívást, mely az intézmény közeledő karbantartására figyelmeztet. Hullára hidegen hagyott, mint a szabályok kilencven százaléka. Elég nyugtatót ettem én az évek során, hogy ne spilázzam túl az ilyen helyzeteket. Igazánból. már az aznapi adajaim is bennem olvadoztak, szóval az alkoholt illett messziről elkerülnöm. - Hát... lehet be kell lógnunk - mondtam mindezt úgy, mintha egyébként mélységesen bánnám, hogy ehhez a módszerhez kell folyamodnunk. Épp ellenkezőleg, így sokkal izgisebb lesz. - Már csak meg kell keresnünk a megfelelő helyet, ahol bejuthatunk. Biztos, nem csak egy egyszerű alohomora nyitja a hely ajtajait - államat dörzsölve kerestem barnáimmal bejutási lehetőségeket, s vártam régi barátosném válaszát. Tök vicces, annyi éve nem találkoztunk már, most meg úgy bandázunk, mintha csak pár nap telt volna el a legutóbbi összeröffenés óta.
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi offline RPG hsz: 491 Összes hsz: 3450
|
Írta: 2022. január 24. 17:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1740&post=842680#post842680][b]Kasza Fanni Stefánia - 2022.01.24. 17:42[/b][/url] #harámnézelbárúgyislekerül #zene #mármegintbűnbeviszekvalakitKarbantartás. Na persze. Mi meg az a príma időzítések. Nem, határozottan nem vall egyikőnkre sem az eridonos szellem, pff. Lószart. Tökéletesen tükrözi az előbbi kijelentést az ukmukfukk jött éjszakai fürdőzési kísérletünk. Ugyan melyik másik két elvetemült huszonéves liba dönt úgy hosszú évek után, hogy ők bizony elmennek és megmártóznak? Nem sokan. A két értelmes delivens jelenleg Rebi és én. Ami azt illeti, nem kellett sokat győzködnöm a fiatal nőt, hogy jöjjön velem. Szemöldököm ráncolva méregettem a leendő vendégeknek szóló felhívást, mely az intézmény közeledő karbantartására figyelmeztet. Hullára hidegen hagyott, mint a szabályok kilencven százaléka. Elég nyugtatót ettem én az évek során, hogy ne spilázzam túl az ilyen helyzeteket. Igazánból. már az aznapi adajaim is bennem olvadoztak, szóval az alkoholt illett messziről elkerülnöm. - Hát... lehet be kell lógnunk - mondtam mindezt úgy, mintha egyébként mélységesen bánnám, hogy ehhez a módszerhez kell folyamodnunk. Épp ellenkezőleg, így sokkal izgisebb lesz. - Már csak meg kell keresnünk a megfelelő helyet, ahol bejuthatunk. Biztos, nem csak egy egyszerű alohomora nyitja a hely ajtajait - államat dörzsölve kerestem barnáimmal bejutási lehetőségeket, s vártam régi barátosném válaszát. Tök vicces, annyi éve nem találkoztunk már, most meg úgy bandázunk, mintha csak pár nap telt volna el a legutóbbi összeröffenés óta.
|
#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2022. január 27. 00:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1740&post=842859#post842859][b]Vitéz Rebeka - 2022.01.27. 00:08[/b][/url] FanniMikor megtudta, hogy Fanni újra a városban van, tudta, hogy találkozniuk kell. Egyszerűen csak kihagyhatatlan alkalom. Évek teltek el azóta, hogy utoljára látták egymást, de Rebeka ugyanúgy szereti a másikat, mint azokban a régi szép időkben, mikor még mindketten az Eridonban rontották a levegőt. Hihetetlen, hogy elrepültek felettük az évek, még most voltak kis csitrik. Alapvetően nem híve a szabályok megszegésének, diákkorában is sokkal szabálykövetőbb volt, mint a legtöbb háztársa együttvéve. De hát mit ki nem hoznak az emberből a régi barátságok, ugye? Barátnője mellett újra tizennégyéves meggondolatlan kislánynak érzi magát, és annyira könnyű így, megszabadulva a felnőtt élet szürke terheitől. – Hát akkor lógjunk be. – Nem, alapvetően biztos, hogy ez sosem hagyná el a száját, de az adrenalin kezdi spannolni, vágyik valami izgalomra. Annyira unalmassá vált az élete, mióta hazaköltözött, és észre sem vette. Szépen lassan elkezdett megöregedni, pedig még mindig csak huszonnégy. - Lehet, nem gondolják túl ezt az egészet. Mármint nem tudom, én biztos nem feltételezném, hogy két zakkant nőszemély megpróbál bemászni az éjszaka közepén, szóval biztos nem tennék rá hatvankét védővarázslatot. De ez csak én vagyok – vonja meg vállát. Persze, értelemszerűnek tűnik, hogy normális emberek kicsit jobban túl komplikálják az ilyen dolgokat, így valószínű ideje valami bejutási pont után kutatnia.
|
|
|
|
Kasza Fanni Stefánia Házvezető-helyettes Levita, Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi offline RPG hsz: 491 Összes hsz: 3450
|
Írta: 2022. február 20. 23:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1740&post=843703#post843703][b]Kasza Fanni Stefánia - 2022.02.20. 23:43[/b][/url] #harámnézelbárúgyislekerül #zene #mármegintbűnbeviszekvalakitRebeka irányába fordultam, rákacsintottam. - Ott a pont! Gyere, nézzük meg a hátsó ajtót, biztosan van valami olyan is. Az talán kevésbé van védve - karoltam bele a vörösbe és elindultam az általam vélt helyes irányba. A fejemben lévő hangok pedig megerősítettek a feltételezésemben, hogy kellett lennie valahol egy személyzeti bejáratnak. Ilyen helyeken mindig volt legalább egy. Olyan vehemensen kerestem, mintha csak az életünk függött volna tőle. Bár közel sem ez volt a helyzet, de mi nagyon szerettünk volna pancsizni egy jót a tilosban. Szerencsénkre elég volt néhány méterrel odébb ballagnunk és meg is találtuk a keresett faajtót. Ezen lógott egy fehér tábla, arra pedig nagy, piros betűkkel ráírták: Személyzeti bejárat! Belépni TILOS! Tökéletes - gondoltam magamban egy sunyi mosollyal orrom alatt. Tenyereim összedörzsölve már arról szövögettem mocskos terveim, hogy milyen nagyot fogok lubickolni a vízben. Persze, mértékkel. Amíg leér a lábam és tudok kapaszkodni. Mintha kincset találtunk volna a szivárvány végén, körülbelül akkora öröm lengett körbe a zárt ajtó előtt ácsorogva. Előhúztam pálcámat és a másik nőre pillantottam jelentőségteljesen. - Te akarod csinálni vagy én csináljam? - hangzott el részemről a költői kérdés, míg Rebi vonásait tanulmányoztam. Nem mintha ki tudtam volna olvasni belőle bármit is, de... de igyekeztem.
|
#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2022. március 31. 09:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1740&post=844987#post844987][b]Vitéz Rebeka - 2022.03.31. 09:30[/b][/url] FanniNem feltétlenül a legátgondoltabb dologra készülnek, de hát kit érdekel. Minden megkérdőjelezés nélkül hagyja, hogy barétnője az általa helyesnek vélt irányba vezesse, bízik abban, hogy ő tud valami olyat, amit Rebi nem. Mert bár a vörös is sok mindent tud, de betörésben - még - nem valami profi. Aztán ki tudja, lehet ezután az este után, hogy ez az a hivatás, amit egész életében keresett, és beáll hivatásos betörőnek. Szép életcélok. Fanni iránytűje helyes, hamar megtalálják a személyzeti ajtót, amire akkora betűkkel van kiírva, hogy idegenek belépni tilos, hogy talán még a Holdról is látná. Elzavarja agya egy hátsó zugába az aggodalmas énjét, és előhúzza a pálcáját. - Megpróbálom, hátha. - Izgatott vigyorra húzza ajkait, míg pálcáját az ajtónak szegezi, és elmormolja a megfelelő igéket. Néhány másodperc feszült csend következik, mielőtt az ajtó feltárulna. - Sikerült baszki - pislog előbb hitetlenkedve a bejáratra, majd a másik nőre, mielőtt kitörne belőle a nevetés. Merlinre, sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyeneket csinál majd, és most rettentően büszke magára. - Fáradj be - tessékeli be előzékenyen Fannit, mielőtt ő i belépne utána, és behúzná maguk után az ajtót. Kezdődhet a buli.
|
|
|
|