Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak. Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!
|
|
|
Angyal Zsombor Kristóf INAKTÍV
bongyorka offline RPG hsz: 116 Összes hsz: 174
|
Írta: 2017. szeptember 13. 20:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701040#post701040][b]Angyal Zsombor Kristóf - 2017.09.13. 20:58[/b][/url] Myra #szépházlesz #költözünkis #mégmelegvan Bár az időjárásnak már rosszabbra, vagyis egy kicsikét hűvösebbre kellene már fordulnia, nem úgy tűnik, mint ami mostanában nagyon meg fog történni. Továbbra is huszonöt fok feletti a hőmérséklet, ami az őszhöz nem kifejezetten passzol, legalábbis göndör hajú navinésünk szerint. Szívesebben sétálgatna a sárga levelekkel borított fák között és élvezné az eső kellemes illatát, mint reggelente tanácstalanul álljon a szekrénye előtt és csak vakarja a fejét, hogy már megint mit vegyen fel, mennyire lesz meleg. Ma kifejezetten hűvös van, legalábbis az előző pár naphoz képest, talán huszonhárom-négy fok körül lehet, de a hosszú nadrágjától így sem lehetett megszabadítani, elvégre annak vannak a legnagyobb zsebei, csak oda tudja kényelmesen befúrni a kezeit, míg arra vár, hogy a mellette sétáló lány végre megszólaljon. Elméletileg házat vagy lakást nézni lett elhívva, de ő inkább úgy gondolja, hogy arról kellene beszélniük, ami a hajón történt pár nappal ezelőtt. Azóta sem beszéltek természetesen, mert hát miért is tették volna, elvégre ez már így megy kettejük közöttük, mióta ismerik egymást. Történik valami, aztán napokig csend, majd találkoznak és vagy sikerül valamit megtárgyalni, vagy nem. Most éppenséggel házkeresés címszóval sétál a lány mellett, és néha, úgy tíz percenként azért rápillant, hátha Myra meg szeretné neki magyarázni, mégis miért történt az, ami. Őszintén szólva már fúrja az oldalát a kíváncsiság, tudni akarja az okot, viszont nem kérdez rá. Hagyja, hogy a rellonos szépen lassan megadja magát és belekezdjen.
|
|
|
|
Antoinette Myra Blackburn INAKTÍV
Magyar Mennydörgő | anya offline RPG hsz: 479 Összes hsz: 5689
|
Írta: 2017. szeptember 13. 22:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701050#post701050][b]Antoinette Myra Blackburn - 2017.09.13. 22:02[/b][/url] #nekemistetszik #lakótársakleszünk #deegykicsitkicsiMég nem biztos abban, hol is szeretne lakást venni. Vacillál Bogolyfalva és Pécs között, hisz még nem döntött a továbbtanulással kapcsolatban. Fogynak a napok, nem tud már sokáig gondolkodni. Várja azt a löketet, ami meggyőzi arról, hogy miért éppen oda kell költöznie, ahova. Egyedül lakást nézni nem az igazi. Ráadásul nem is ért hozzá, ezért Kristófot kérte meg, hogy töltsenek együtt egy fél napot és keressék meg álmai lakását Bogolyfalván. Egyelőre tájékozódni, ha pedig szerelembe esik, talán egyből meg is veszi. - Mi az? - kérdezi amikor elkapja a másik tekintetét. Sejti, miért pislog folyton rá, eddig azonban nem akarta szóvá tenni. Tisztában van vele, hogy ezt tisztázniuk kell - már ha egyre gondolnak -, mégis vonakodik. Most, hogy újra jóban vannak, nem szeretné elrontani. Nem kezd bele egyelőre. Előbb bemennek a lakásba, amelynek a kulcsát már előre megkapta a tulajtól és elkezdi felmérni a terepet. Valahol a konyha és az étkező között jár amikor megtorpan és Kristóf felé fordul. - Ugye nem szúrtuk el? Vagyis... Én nem. Elszúrtam? - kérdezi tanácstalanul. Karjait is széttárja mellé. Ténylegesen kíváncsi a válaszra és arra, hogy merre dől a mérleg nyelve.
|
|
|
|
Angyal Zsombor Kristóf INAKTÍV
bongyorka offline RPG hsz: 116 Összes hsz: 174
|
Írta: 2017. szeptember 15. 16:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701370#post701370][b]Angyal Zsombor Kristóf - 2017.09.15. 16:57[/b][/url] Myra #csakszomszédok #reggelmajdkakaózunk #nemkicsiez Túl könnyen beleegyezett ebbe a lakásnézésbe, hogy ne legyenek mellette hátsószándékai is. Nem kell csúnyaságokra gondolni, mert eszbe ágában sincs elrabolni a lányt és leírhatatlan dolgokat művelni vele, csak beszélgetni akar. Normális ember módjára megtárgyalni, hogy ami történt, az miért történt köztük és ma nem akar válaszok nélkül elbúcsúzni tőle. Azt akarja, hogy a lány válaszoljon neki, önként, ne pedig a kérdésekre felelgessen. - Semmi - vonja meg a vállát és a fejét is elfordítja, miután összetalálkozik a tekintetük. Fogalma sincs, ezután most mit mondjon. Myrának is tudnia kell, hogy miért nézeget folyton rá, de legalábbis remélhetőleg sejti az okot, okos lány ő. Nem kellene hosszú ideig tartania, hogy rájöjjön a visszatérő bizalmatlanság miértjére, amely lassacskán csak visszatér közéjük. - Nem tudom. Elszúrtad? - óvatosan kérdez vissza, de még csak meg sem erőlteti magát, hogy esetleg egyszerűen rákérdezzen a dologra. Már kora reggel eldöntötte, hogy ma nem ő lesz az, aki a kérdéseivel előrelendíti a beszélgetésüket. Akkor még fogalma sem volt róla, hogy egyáltalán fognak-e erről beszélni, mert az is benne volt a pakliban, hogy a lány egyszerűen csak lemondja vagy teljesen másról kezd el cseverészni, a figyelő tekintetét figyelmen kívül hagyva. Bármi megtörténhetett volna.
|
|
|
|
Antoinette Myra Blackburn INAKTÍV
Magyar Mennydörgő | anya offline RPG hsz: 479 Összes hsz: 5689
|
Írta: 2017. szeptember 15. 18:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701391#post701391][b]Antoinette Myra Blackburn - 2017.09.15. 18:40[/b][/url] #integetmajdazerkélyről #montizunkisFúrja az oldalát a kíváncsiság, nem valami jó csak egy elsétálgatni egymás mellett az utcán, mintha mi sem történt volna. Holott érzi Kristóf pillantásából, mire kíváncsi, azt azonban nem az utca kellős közepén fogják megtárgyalni. Legalábbis ez jó mentségnek tűnik amikor vonakodik a saját gondolataitól. Nem egy szerelem első látásra a ház. Kívülről aranyos, fiatalos és virágok vannak az udvarban, de bent... Hagyja, hogy Myra gondolatai elterelődjenek és végre elkezdjék azt a bizonyos témát. Felvonja szemöldökét. Nem igazán érti, miért kérdéssel válaszol a férfi. Az ő véleményét akarná hallani. Hátha Kristóf biztosabb az érzéseiben. - Nem tudom, elszúrtam? - kérdezi újra, miközben felvonja vállait. - Úgy érzem, nem lehetünk többet jóban. Komolyan! Hát úgy nézel rám - védekezően maga elé emeli két kezét. Egészen kétségbeesettnek tűnik. Sóhajtva a konyhapulthoz hátrál, megtámaszkodik rajta. A navinésre pislog. Legszívesebben belemászna a fejébe és az igazi véleményét kutatná, bár ki tudja, talán ugyanannyira fogalma sincs az esetről, mint saját magának. - A kiskutya tekinteted tehet róla, annak nem lehet ellenállni - sóhajt fel, majd inkább el is néz a másik irányba.
|
|
|
|
Angyal Zsombor Kristóf INAKTÍV
bongyorka offline RPG hsz: 116 Összes hsz: 174
|
Írta: 2017. szeptember 16. 21:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701864#post701864][b]Angyal Zsombor Kristóf - 2017.09.16. 21:30[/b][/url] Myra #perszemonti #meglakásavatás #viszekfánkot Fel sem tűnik neki, hogy közben betérnek az első házba, olyannyira belefeledkezik a lány szuggerálásába, hogy kicsikarjon belőle valamiféle beszélgetés kezdeményezéshez hasonló kérdést vagy kijelentést. Teljesen figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a világítás is megváltozik, meg nagyobbakat kell lépnie, mert ameddig nem kell kivennie a kezeit a zsebéből, bárhova bemegy vakon követve a rellonost. Most a konyhába nyíló ajtó félfájának dőlve figyeli csendesen a bent körbepillantó társát, aztán mikor a lány felé fordul, megemeli kissé a fejét. Így jelzi, hogy figyel. - Miről beszélsz? - értetlenül pillant rá az arcára, fejét lassan megcsóválja. Nem érti, miért mondja ezt. Ezzel nincs elrontva semmi, csak tisztázniuk kell a továbbiakat. A jövőjüket. Van köztük valami és ez nem csak egy csók volt, amit könnyedén el lehet felejteni. Ez valami más, amit egyikőjük sem tagadhat le. Pedig meglehet ő most továbbgondolja a dolgokat, Myra viszont nem. Karjait lassan kihúzza a zsebeiből és összefonja maga előtt, egyik vállával még mindig az ajtóban támaszkodik. A maguk mögött nyitva hagyott ajtóval nem foglalkozik, úgysem járnak erre olyan sokan, így értelmét sem látja becsukni. - Ó, szóval az én hibám? - hitetlenkedve emeli meg a szemöldökeit, láthatóan meg van lepődve. Még csak meg sem fordul a fejében, hogy ő lenne a hibás, elvégre Myra kezdeményezett mindent, ő maximum csak kiélvezte a helyzetet és hagyta, hogy megtörténjenek dolgok. - Ne csináld már. Csak mondd ki.
|
|
|
|
Antoinette Myra Blackburn INAKTÍV
Magyar Mennydörgő | anya offline RPG hsz: 479 Összes hsz: 5689
|
Írta: 2017. szeptember 16. 22:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701876#post701876][b]Antoinette Myra Blackburn - 2017.09.16. 22:03[/b][/url] #felavatjukdemennyire #megkifestjük #leszpartiszobaisLegszívesebben megkérdezné a navinést arról, ő melyik bolygón és éppenséggel, mert hogy nem ugyanazon vannak, az is biztos. Nem az első eset, hogy forgatnia kell a szemét miatta, most azonban még sóhajt is hozzá. Elég nehéz ez az ügy anélkül is, hogy még megnehezítenék egymás számára. - Nem tudom, mit tudom én! Esküszöm úgy nézel rám, mintha valami rosszat csináltam volna - vonja meg a vállát. Hol a bongyorra, hol a konyha berendezésére pillant. Utóbbi kevésbé tűnik érdekesnek, mint a férfi, akinek meg is indokolja, mi vette rá, hogy kezdeményezze a csókot. - Persze, hogy te vagy - bólint teljes meggyőződéssel. - Nézd meg, olyan tekinteted van, mint egy árva kutyusnak. Te nem fogadnád be magad? - Elhúzza a száját és tehetetlenül felnyög. Nincs az a lány, aki ne vinné haza magával az árválkodó állatokat. Ez pedig vonatkozik azokra a fiúkra is, akik hasonló adottságokkal rendelkeznek. Azaz textilszaggató nézésükkel vízszintesbe parancsolnak. - Mit mondjak ki? - pislog a világ minden értetlenségével Kristófra. - Mondd ki te.
|
|
|
|
Angyal Zsombor Kristóf INAKTÍV
bongyorka offline RPG hsz: 116 Összes hsz: 174
|
Írta: 2017. szeptember 16. 22:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701885#post701885][b]Angyal Zsombor Kristóf - 2017.09.16. 22:17[/b][/url] Myra #festeninemfogok #ahhozvetkőznikell #ésamedence Még mindig nem tud kiigazodni a lányon. Egyszerűen nem érti, hogy amit csinál, legyen az BÁRMI, miért és miért csinálja. Igen, pontosan. Mind a két magában feltett kérdés a miért, mert fogalma sincs. Tényleg. Egy kicsit sem kezdi sejteni, hogy vajon mi lehet ennek az oka. Szóval ráhagyja magát, arra vár most szépen csendesen támaszkodva, mint egy szupermodell, hogy a lány megmagyarázzon neki mindent. - ... mi? De hát én nem is... - Össze van zavarodva. Most már teljesen, totálisan, végleg elvesztette a fonalat. Tudja, hogy nem pusztán szórakozásból tették meg azt, amit, de hogy mi vezette el idáig őket, na azt inkább passzolná. Elvégre Myrának ott volt Kolos, ő pedig elég sokáig érzett valamilyen vonzalmat egy bizonyos színésznő iránt, csak azt megint nem volt hajlandó bevallani magának. - Nem tudom. Talán? - próbálkozik meg egy válasszal, de erre őszintén nem tudja, mit kellene válaszolnia. Eddig még senki sem vádolta meg azzal, hogy olyan lenne a kinézete, mint egy otthontalan kiskutyának, sőt még csak a közelében sem jártak a bókok, amiket kapott. - Teljesen összezavarsz, ne legyél már ilyen - bosszúsan morran fel, egyik kezével megdörzsöli az orrnyergét. Nagyon tartania kell magát, hogy ne kiáltson fel és vágjon mindent az arcába, hisz megfogadta, ma itt nem ő fogja feltenni az i-re a pontot. - Tudod, hogy miről beszélek és tőled akarom hallani.
|
|
|
|
Antoinette Myra Blackburn INAKTÍV
Magyar Mennydörgő | anya offline RPG hsz: 479 Összes hsz: 5689
|
Írta: 2017. szeptember 16. 22:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701891#post701891][b]Antoinette Myra Blackburn - 2017.09.16. 22:36[/b][/url] #vetkőzznemzavar #defessvelem #kifizetemnaÚgy néznek egymásra, mintha két ufó találkozna egy-egy másik bolygóról a harmadikon. Kristóf nem érti amit a lány mond, Myra pedig azt nem érti, mit vár tőle, mit mondjon. Zavarban van és össze-vissza beszél, támaszkodása közepette is forgatja ide-oda a fejét. - Mondom, így van. A szemed a gyengém - vonja meg a vállát és most már nagyon szeretne tovább lépni ezen a kérdésen. Fogalma sincs, hova fognak kilyukadni, de egyelőre nem úgy néz ki, mintha rendesen felkészültek volna erre a beszélgetésre. - Jól van, na. Morci - emeli maga elé kezeit védekezően. - Tudod, hogy tudom, hogy nem tudom? - most már megemeli szemöldökét is, hogy Kristóf valódi képet kapjon az értetlenségéről. Aztán ha még így sem kap útmutatást, mit kellene elmondani, ő bizony ellép a pulttól és tovább halad. Idő közben hátra fordul, hogy ellenőrizze, a bongyorka ott van-e mögötte. - Azt szeretnéd, hogy kimondjam az sz-betűs szót? Vagy...hogy szeretnék a barátnőd lenni? - kérdezi maga elé beszélve, félúton a nappali felé.
|
|
|
|
Angyal Zsombor Kristóf INAKTÍV
bongyorka offline RPG hsz: 116 Összes hsz: 174
|
Írta: 2017. szeptember 16. 22:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701899#post701899][b]Angyal Zsombor Kristóf - 2017.09.16. 22:59[/b][/url] Myra #csakaztakarod #azelejétőlkezdve #montivalfizetsz Kívülről tekintve pedig vicces a konyhában lezajló jelenet, tényleg. Úgy áll ott az ajtóban, mintha még a saját nevében sem lenne biztos, mert ezt váltja ki belőle a lány. Ennyire össze tudja zavarni, pedig szilárd elhatározásai vannak a mai délután kimeneteléről, mindennek úgy kell történnie, ahogy ő azt előre eltervezte. Ez a zavarba jövés pedig egyáltalán nem volt a tervei között. Nem reagál. Nem tud rá mit mondani. Ezek szerint biztos nagyon szép szemei lehetnek és elég csúnyán nézhet velük, mert egy árva kiskutyához vannak hasonlítva. Ez most vagy nagyon rossz vagy kevésbé rossz. - Nem. Mert tudod - úgy beszél, mintha ő amúgy tudná, miről van szó. Mármint odáig még eljut, hogy mit szeretne kihúzni belőle, de hogy a rellonos erre miért reagál így, arról megint csak fogalma sincs. A vállát vonogathatná, ha nem lenne neki fontos a dolog, de így csak befogja a száját és követi a nappaliba. Az lesz a legjobb, ha inkább utánamegy. - Azt szeretnéd? - hirtelen kapja fel a fejét, majd meg sem várva a választ elkapja a lány csuklóját és visszahúzza. Meg akarja állítani, hogy maga felé fordíthassa és belenézhessen a szemeibe, hogy lássa, komolyan gondolja-e a kimondott szavakat. - Melyiket? - közel hajol hozzá, szíve hevesebben kezd el dobogni. Göndör tincsei a lány homlokát súrolják, a nagy koncentrálásban pislogni is elfelejt. Észre sem veszi, de ahogy egyre emelkedik a pulzusa, kicsit mindig jobban szorítani kezdi a rellonos csuklóját, egyelőre azonban még nem éri el a pontot, ahol mindez fájdalmassá válik.
|
|
|
|
Antoinette Myra Blackburn INAKTÍV
Magyar Mennydörgő | anya offline RPG hsz: 479 Összes hsz: 5689
|
Írta: 2017. szeptember 16. 23:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=701907#post701907][b]Antoinette Myra Blackburn - 2017.09.16. 23:14[/b][/url] #csakmontival #mitakaroknemtudom #aztsemtudomkivagyokSzinte menekülve indul meg a nappaliba vezető folyosóra. Ha megkérdeznék, mit látott eddig a házból, azt felelné, Kristófot. Nézelődött ő, szemügyre vette a berendezést, de semmire nem emlékszik abból. Vajon barna a fal? Nem, inkább zöld. Vagy az kívül volt? Olyan ötleteket mond ki, melyeket nem gondol komolyan. Legalábbis Myra nem mondaná egyiket sem indoklásul, arra kíváncsi, Kristóf mire gondol. Hisz pont úgy mondja, mintha tudná, mi volt az oka. Meglepetten pislog az őt visszarántó navinésre. Hirtelen azt is elfelejti, mit mondott. Ugyanott találja magát, ahol a hajón történtekkor. Kristóf közelebb kerül, amitől elfelejt levegőt venni és farkasszemet néz vele. Néz azokba az emlegetett kiskutya szemekbe, karjában érzi a kezdődő zsibbadást. - Hogy...sz...szeretlek? - kérdőre sikerül a mondat, elvégre nem biztos abban, hogy a másik erre kíváncsi. Myra mondjuk pont nem erre kíváncsi most. Sokkal inkább a lejjebb húzódó ajkaira koncentrál, majd újra fel a szemébe. Lábai földbe gyökereztek abban a pillanatban, amikor visszafordították, és azóta semmit sem mozdul.
|
|
|
|
Angyal Zsombor Kristóf INAKTÍV
bongyorka offline RPG hsz: 116 Összes hsz: 174
|
Írta: 2017. szeptember 17. 14:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=702067#post702067][b]Angyal Zsombor Kristóf - 2017.09.17. 14:23[/b][/url] Myra #naezérdekes #mileszebből #mitcsinálok Életében nem gondolta volna, hogy egy beszélgetés ilyen nehéz lehet. Tekintve a helyzetüket, merthogy egyikük sem akarja nagyon kimondani, amit ki kell, eléggé döcögősen indul a helyzet. Kristóf szeretné, ha nem neki kellene magyarázkodnia, mert hát ezúttal nem is ő kezdeményezett. Követi ugyan a rellonost a nappaliba, de félúton meg is állítja. Hevesen dobogó szívvel húzza közelebb magához, keze megremeg a mozdulat közben. Nem biztos benne, hogy amit tesz, az most helyes, de ahogy néz bele azokba a nagy szemekbe, már nem is ez a fontos neki. Szeretne végre választ kapni a kérdésére és továbbállni, már így is túl sok időt töltött azzal, hogy idétlen teóriákat gyártott arról, mi volt ez. Na jó, ilyet nem csinált, de csinálhatott volna. - Szeretsz? - rekedten szólal meg, alig találja meg a saját hangját. Ajkai meglepetésében elnyílnak egymástól, a szorítás Myra karján is csökken. Ijedten pislog le a lányra, tekintetét nem tudná most elszakítani róla. Erre sem számított. Szinte alig ismeri, legalábbis ő így gondolja; nagyon sok mindent nem tud még róla, hisz többet marták egymást, mint szerették, erre most a rellonos bejelenti, hogy ő pedig tényleg szereti. Türelmetlenül fürkészi az arcát és bármi is legyen az, de megvárja a másik válaszát és csak utána mozdul. Szabad kezét felcsúsztatja egészen a lány nyakáig, másikkal rászorít a karjára és gyorsan mozdulva ajkait rátapasztja a másikéra. Hevesen csókolja a lányt, mozdulataiban semmi finomkodás nincs, a következő pillanatban pedig morogva el is kezdi tolni a testét az egyik fal irányába, a köztük lévő távolságot csökkentve.
|
|
|
|
Antoinette Myra Blackburn INAKTÍV
Magyar Mennydörgő | anya offline RPG hsz: 479 Összes hsz: 5689
|
Írta: 2017. szeptember 17. 16:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=702208#post702208][b]Antoinette Myra Blackburn - 2017.09.17. 16:07[/b][/url] #eznemszerelem #nemszabadna #nyitvahagytadahülyeajtótNyitva hagyták az ajtót. Ez még bevillan Myrának mielőtt teljesen lekötné a fölé magasodó navinés tekintete. Mindene zsibbad, ahogy a múltkor. Érzi, hogy jön az a pont amikor nem tud magának parancsolni, nem tudja visszaszívni szavait és nem fog már észhez térni. Szabad kezét Kristóf oldalára helyezi. Érzi, ahogy az ő szíve is hevesebben kezd verni. Kérdése sem tudja megtörni ezt az állapotot kettejük között, és ez nem is baj. Nem akarja. - Lehet - válaszol alig hallhatóan, el is hal a hangja félúton. Nem biztos már semmiben, csak abban, hogy most ebben a pillanatban nem vágyik másra, csak azokra az ajkakra. Lehunyja szemeit, a következő pillanatban háta a falnak ütközik. Nincs annyi akaratereje, hogy megakadályozza a második ok nélküli történést. Ami azt illeti, nem is igazán akarja. Egy pillanatig sem zavarja Kristóf akaratossága és ereje, amivel a falnak préseli és ezáltal alig kap levegőt. Inkább fullad bele most a csókba, minthogy elszakadjon tőle. Oldaláról a hajába csúsznak ujjai, rászorít és ez az akaratosság belőle is hasonló, igazi ösztönlényt csal elő. Követelőzve préseli magát hozzá és kezdi el megszabadítani a kettejük között feleslegessé váló textilektől.
|
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2017. október 10. 18:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=705396#post705396][b]Várkonyi Zoltán - 2017.10.10. 18:07[/b][/url] Yar és Lala [zárt] CS. U. Jönnek a dolgos hétköznapok, délelőtt, délután órák, este az egyéb magántanulók, akik meg akarnak ismerkedni vagy a sorsukkal vagy magával az asztrológia művészetével. Várkonyi nem ellenkezik egyetlen felkérésre sem, csak érzelmek nélkül teszi a dolgát, ha jól megfizetik, nincs oka, hogy berzenkedjen. Lala is húzza az igát, megtesz mindent, amit a férfi kér, pontos és megfontolt, ahogyan elvárják tőle. Ugyan a száját nem tudta kinőni, de ezt már a tanerő megszokta. Most a Fő utca egyik sarkán ácsorog, a megbeszélt üzlet előtt. Tanított a faluban, épp hogy kicsit előbb ideért. Megigazítja szétzilálódott sálját, összébb húzza magán a kabátot, vár. Még azóta sem szerette meg a várakozást, ám szelíden eltűri, mint szükséges rosszt. A lány nem tudni honnan tűnik fel majd, ezért buzgón tekintget a szélrózsa minden irányába. Nem árulta el, hogy miért ide és miért most, csak utasításba adta...illetve megkérte szépen, hogy legyen kedves ide kifáradni, mert meglepetést készített elő. Persze mindezt csak levélben közölte, ne kezdjen a lány faggatózni, fenyegetőzni, ne adj Isten harapni, ha nem mondja meg azonnal, mit talált ki meglepinek. Annyira ugyan nem biztos benne, hogy jó ötlet volt, de már nem tudja visszacsinálni. Jobbra sétál két lépést, balra hármat, benéz a kirakatüvegen, csodálja a kviddicskesztyűket, mikor megakad a szeme egy két éves bébinek gyártott példányon. Elszörnyülködik rajta néhányszor, majd morogva fordít hátat a borzalmas látványnak, ami valószínűleg csak dekoráció. Még akkor is morog, mikor már egy másik üzlet előtt ácsingózik egyre türelmetlenebbül. - Levonom a béréből - dohogja végül, csak hogy megnyugtassa magát valamivel.
|
|
|
|
Yarista Palarn INAKTÍV
offline RPG hsz: 580 Összes hsz: 5878
|
Írta: 2017. október 12. 15:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=705502#post705502][b]Yarista Palarn - 2017.10.12. 15:08[/b][/url] Lani és Zoli (mert így mindkettő i)A kapcsoltok mindig is nagy szerepet játszottak az életében, még ha az övé nem is volt annyira sikeres. Volt már nős, volt már sok lánnyal hosszabb-rövidebb távon, de a megállapodás eddig valahogy nem sikerült neki. Viszont mindegyikben jól érezte magát, amíg tartott, ezért most sem akart megfosztani egy lányt attól, hogy ő legyen a meglepetése. Ráadásul a lovag egy igen érdekes személyiség volt, már a könyvvásárlásnál is megjegyezte magának. Tanár volt, mégis óvatosan fogalmazott és a lehető legminimálisabb információt árulta el kedveséről, szinte semmit, hogy pontosabban fogalmazzunk. Yarista pedig kíváncsi volt, így hát igent mondott az asztrológus kérésére, habár konkrétan nem tudta, hogy mi a fenét fognak csinálni. Az rendben van, hogy eljön és bemutatkozik, mégiscsak egy kviddicsező lányról van szó, akiről még hallott is azóta, és ha értékelte a könyvét, minden bizonnyal szívesen találkozik a Szarkák hajtójával. Az időpontra egy kicsit késve érkezik, ami nem a sajátja, de nem tudott hamarabb elszabadulni, és az átöltözés most egy kicsit tovább tartott. Az edzés kifárasztotta, de nem bánta, így csak tovább fejlődhet. Most pedig már kíváncsian igyekszik a Bogolyfalvára hoppanálása után a kviddicsbolt felé, ahol a találka lesz. Nem öltözött túl, de azért egy bőrkabátot felöltött magára. nem sokáig kell keresgélnie, a tanerő látszólag már türelmetlenül várakozik. gyorsan megteszi a kettőjük között lévő társaságot, majd kezet nyújt Zoltán felé. - Helló, elkéstem volna? - néz körbe, de még nem lát semmilyen nőnemű illetőt, aki feléjük közeledne. Visszafordul kérdően a férfi felé, és úgy áll, hogy vagy Zolti takarja őt, vagy a házak, csak hátulról lehet őt meglátni, így ha most érkezne a lány, ténylegesen maradhatna meglepetés. - Mit tervezel? - érdeklődik tovább, majd zsebre vágja a kezét, amint megtörtént a kézfogás.
|
Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos | exlevitás | apuka | Csin<3
|
|
|
Vér Lanetta INAKTÍV
Tancinéni offline RPG hsz: 278 Összes hsz: 2226
|
Írta: 2017. október 12. 19:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=705515#post705515][b]Vér Lanetta - 2017.10.12. 19:34[/b][/url] Várki és Pali bácsi Lala ért a találka helyszínére legelőbb, bizony ha mondom. Már bőven órákkal elébb ott volt, mert a vonat úgy indult, neki meg amúgy is csak néhány órája volt aznap és ráért a korábbival jönni, mint a későbbivel, amivel talán oda sem ért volna csak jó sok késéssel. Számított rá, hogy nem fog ott találni senkit sem, így úgy döntött, hogy míg vár, addig beles egy kicsit az egyik édességboltba vásárolgatni, mert a kedves Úr mostanság kezdte elhagyni azt a jó szokását, hogy random nyalókákat húz elő a zsebéből, ami a szerencsétlen Lalának fájó pontja lett. Végül sikerült kicsit el is nyújtani odabenn az időt, nem szerette különösebben az édességet, a sós dolgot jobban vonzották, de annyi minden volt odabenn, hogy ha csak szeme is kívánta és később a kukában fog landolni, dögivel bevásárolt, nem csak nyalókákat, de savanyúbb gumicukrokat is, kemény cukrokat is, töltötteket, csigába tekerteket, csokibékákat, ezerízű drazsékat, no és sima cseresznyéset is, mert az volt a kedvence. Mire végre kitette a lábát a találka helyszínétől alig két boltnyira, két édesen rózsaszín tasakkal, szájában nyalókával már ott volt Várkonyi. Csak őt látta, a másik, már megérkezett személyt még nem, de lelkesedése így sem maradt el, felemelte egyik kezét üdvözlés gyanánt és kedélyesen odasétált a férfihez, még csak meg sem próbált sietni, mi az a két perc, sokat úgy sem vetett a latba. - Jó napot - köszöntötte csicsergő hangon, jókedvűen. - Mi a meglepim?
|
|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2017. október 14. 17:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=705616#post705616][b]Várkonyi Zoltán - 2017.10.14. 17:32[/b][/url] [zárt] Lala, Pala, (Zala) utóbbi én vagyok, hogy teljes legyen a skála- Mindenki késik, akire várnom kell, de ettől most eltekintek, elvégre én kértem, hogy találkozzunk. - Kezet nyújt a szőkének, akit pár hete ismert meg egy fatális véletlen folytán. Nem terjeszti, de a Lalának vett könyvet tanerőnk is elolvasta, sőt tetszett is neki, bár ezt kínzás hatására sem vallaná be. A tettek azonban szebben szólnak a ki nem mondott szavaknál. Ha érdemesnek tartja a szerzőt arra, hogy idejét áldozza rá, akkor minden bizonnyal valamit tud az illető. Ne gondoljunk óriási szimpátiára, csupán csak arról van szó, hogy Yaristának felettébb érdekes a horoszkópja. Egy ritka állás figyelhető meg a képletében, így a tanár figyelemmel akarja kísérni az életét, már amennyi van neki hátra, hogy dokumentálni tudja majd a hatását, annak a bizonyos állásnak a képletben. Ez az egyik oka, amiért találkozót beszélt meg vele, a másik pedig Lanetta rajongása eme durva sport iránt. Az, hogy Lala a szőke iránt is lelkesedést mutat, már annyira nem tolerálja, de talán kibírja pikírt megjegyzés nélkül, és a lánynál is kap néhány piros pontot, valamint a kviddicses is méltányolja majd. - Van egy kedves hölgy, aki szereti a kviddicset is, és té...szóval biztosan örülne neked így spontán. - Röviden, nem tervezett semmit. Bele sem gondolt, hogy mi ezzel a célja, csak eldöntötte és kész. Nem volt romantikus udvarló, ritkán vett virágot meg hasonlókat, de Lala kedvéért igyekezett fejlődni. Yarista ezen fejlődés vagy fejlövés? eredménye. Sokkal tovább nem kell várnia a hölgyeményre - csak talán míg Yarista reagál a szösszenetre - már messziről integet, kezében hatalmas rózsaszín szatyrokkal. Kicsit csalódott Zoltánunk, hogy a gyakorlótanára nem a szépségszalon felől közeledik, bár nincs rá szüksége, de azért az édességekkel óvatosabban kéne bánnia. Ő bezzeg figyel erre, ezért is csökkentette nullára a kishölgy nyalóka adagját. No meg nem kislány már, hogy ilyesmikkel jutalmazza. - Jó estét! - nyomja meg erőteljesen az estét szót, hogy ezzel is hangsúlyozza, jócskán késésben van. - Látom felpakolt. Nincs még Mikulás. - Zordan félreáll, hogy széles vállai, melyek eddig teljesen kitakarták a hajtót, most láttatni engedjék a srácot. Kinyújtja kezét, hogy elvegye Lalától a szatyrokat, sőt a szájából kikandikáló nyalókától is megfosztja, nehogy meglepetésében lenyelje. - Íme, ő az. - Úgy mutat a fiatalemberre, mintha valami ritka műkincset szerzett volna, ám az a legkevésbé sem érdekli, hogy ezzel Yart egy dísztárggyá alacsonyítja, persze szándékán kívül.
|
|
|
|
Yarista Palarn INAKTÍV
offline RPG hsz: 580 Összes hsz: 5878
|
Írta: 2017. október 18. 10:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=705957#post705957][b]Yarista Palarn - 2017.10.18. 10:07[/b][/url] Lani és Zoli (mert így mindkettő i)- Micsoda bölcsesség - vigyorog, és elfogadja Zoltán kézfogását, határozottan megrázva a másik kezet. Körbenézve senki mást nem lát, pedig igyekezett tényleg keveset késni, nem is a sajátja a késedelem. Általában mindenhová pontosan, vagy egy kicsivel korábban érkezik, az ilyen alkalmak ritkák. De úgyis az első benyomás számít, és most késett, biztos el lesz könyvelve a sztárallűrnek, vagy ilyesminek. A kíváncsisága azonban jobban hajtja annál, hogy ezzel a dologgal sokáig foglalkozzon, rákérdez a lányra, mert abban biztos, hogy nő van a dologban. - Persze, melyik hölgy nem örülne nekem... spontán - ízlelgeti a szavakat, főleg az utolsót. Szóval a tanerőnk még jobban be akar vágódni valakinél, és Yarista lesz az eszköz hozzá. Végül is nem bánja, utána úgyis beugrik egy-két régi ismerőshöz, és ha már kedveskedhet valakinek az csak plusz. Nem mintha máskor ezt nem tehetné meg, de nem szokta túlzottan, ezt is csak így ad hoc jelleggel fogadta el. Zoli mögött pedig megjelenik kisvártatva egy lány, és ezt már csak akkor érzékeli, amikor a férfi üdvözli a másikat félreáll, hogy átadja a meglepetését. Yar finoman végigméri a másikat, aki egyáltalán némileg ismerős neki, de nem tudná hova tenni hirtelen az aranyszőke hajút. - Helló, én lennék a meglepi. Gondolom te vagy az, aki a könyvemet kapta - nyújt kezet a lánynak. Ezek után kérdőn Zolira néz, hogy mi a további teendő, mert nyilván nem kell romantikus vacsorára elvinni a lányt, hanem esetleg elmennek hármasban valahová. - Látom jól bevásároltál - pillant a szatyrokra, ezzel is húzva az időt.
|
Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos | exlevitás | apuka | Csin<3
|
|
|
Vér Lanetta INAKTÍV
Tancinéni offline RPG hsz: 278 Összes hsz: 2226
|
Írta: 2017. október 20. 19:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706204#post706204][b]Vér Lanetta - 2017.10.20. 19:06[/b][/url] Várki és Pali bácsi Nem veszi magára a szurkálódó megjegyzést, sem azt, hogy estével köszönnek neki vissza, csak elégedetten mosolyog, mintha neki a mikulás idén előbb jött volna, vagy inkább gyakrabban mint az átlagos embereknek, akik évente egyszer élvezhetik csak ezt a kegyet. Csakhogy, amint félreállt az úr és az eddig rejtett férfi felé fordult. Először nem reagált, csak állt és bámult, majd hirtelen kitört, a rózsaszín cuccot, ha Várkonyi készségesen nem vette is volna el tőle, úgyis a kezébe nyomta volna, a szájában lévő nyalókáról pedig úgy elfelejtkezett, mint plüsspóniról a kislány, ha végre igazit kap karácsonyra. - Yarista Palarn! A Montrose Magpies legkirályabb hajtója! - lelkesedése is egészen gyermeki volt, ahogy odaszökellt a szőke férfihoz és hamar rázta meg a felkínált, szálkás kezeket. Egészen el is olvadt tőle. - Hű igazi kemény kéz, ami megdolgozott gazdája sikeréért - mosolyodott el, még mindig kicsit zavarban attól, hogy egyik példaképe állt előtte. Egy hajtincset is eltakarított az útból mielőtt újból megszólalt volna. - Különben nagyon tetszett a könyve, sokat segített az utolsó év utolsó meccseiben - mikor épp vörösben izzott a pofija és nem volt ura a helyzetnek, folyton fecsegett és fecsegett, a szokásos hangjánál vagy egy jó hanggal feljebb, mint a kisegerek. - Mert én is hajtó voltam régebben, de csak az iskolai csapatban. Semmi különös tehetségem nem volt benne, csak szerettem űzni, az adrenalin meg minden... - zavartan kuncogott. - Hogy mi? - már el is feledkezett arról amit vett, csak mikor megjegyezte Yarista akkor tekintett hátra Várkonyira és a szatyrokra. - Oh, oh igen...kicsit lehet ellőttem a sulykot...
|
|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2017. október 21. 19:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706281#post706281][b]Várkonyi Zoltán - 2017.10.21. 19:57[/b][/url] [zárt] Lala, Pala Azt sejtette, hogy Lala örülni fog a szőkének, de elképzelése nem volt arról, hogy mennyire, ezért izgul is egy kicsit, bár nála az izgulás másnál relaxáció, de azért mégis, na. Elégedetten nyugtázza Yarista inkább udvarias, mintsem őszinte reakcióját. Ő komolyan veszi és bólint is hozzá. A nagyképűség szobrához modellt állhatna. - Családi vonás - mosolyog a képébe, ám közben azon gondolkodik, mikor tegeződtek össze a hajtó sráccal. Volt pár nap az életében az elmúlt hetekben, melyek szinte nyomtalanul törlődtek. Nem akarja felhánytorgatni, hiszen akkor kiderülnének esetleg a hiányosságai, így nagylelkűen elsiklik a baráti megszólításon és viszonozza. Tekintve, hogy a végzős bál emlékei is igen hiányosak számára, hiába lebbentett fel pár fátylat az Edictum arról az estéjéről, ő arra sem emlékszik, pedig szinte biztos, hogy tudná, ha bármi történt volna. Az viszont teljesen tiszta, hogy az ominózus könyvet akkor adta át a lánynak. A következő mondat azonban elgondolkodtatja, jó ötlet-e kísérteni a sorsát. Még semmi nem alakult ki közöttük, ezért sérülékeny még ez a kapcsolatbimbó, talán kockázatos tálcán kínálni a lánynak az alternatívákat. Nyel egyet, hogy kiszáradó torkát megnedvesítse a válasz előtt. - Biztosan akadnak azért páran - veszi szúrósra a stílust, aztán már visszakozna is, ha a lány elejét nem venné ennek a megjelenésével. Kecses alakja, még így a kezdődő félhomályban is izgató, a nyalóka ellenére. Tapadósan járatja végig rajta a tekintetét, ám a szavaiban nem tükröződik semmi személyes. Gálánsan veszi el tőle a szatyrokat, mert a lányok azt szeretik. nem tudja ugyan, hogy mi örömük van abban, hogy a legkevésbé sem hozzáillő csomagokkal aggatja tele magát, mint valami giccses karácsonyfa, de megteszi, csak a lány kedvéért. Sután áll a pink cuccokkal, kezében a megkezdett nyalókával...sőt kénytelen nézni, ahogy Lala áradozik a szőkének. A nem létező bajusza alatt kommentálja is a mondatait. - A többiek gyengék, mint a harmat. A vakok között király a félszemű. - Elfordítja a fejét, hogy a szél ne vigye messzire a hangját. Ha így is meghallja a szőke vagy a lány, akkor bedobja az illúziómágiát, a kis aljas. De könnyebb a lelkének, ha ily módon tudja kompenzálni a túlzott figyelmet, amit nem ő kap. - Meccs helyett azt olvasta, könnyebb volt...én már csak tudom - mormogja halkan, feltűnés nélkül, azonban a szemeit megforgatja és feltekint az égre, kedvenc csillagait keresve. Látszólag elmélyülten szemlélődik. - Persze az Adrenalin...az biztos... - Most csibészesen megvillannak a szemei, és mikor a lány hátratekint, már a szájából kandikál ki a félig elnyalt nyalóka. - Cak nudottam dmájathok! Minha itt sze lehnnék. -
|
|
|
|
Rozsos Annamária INAKTÍV
Mindenki Glenn Cullenje offline RPG hsz: 485 Összes hsz: 767
|
Írta: 2017. október 23. 16:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706464#post706464][b]Rozsos Annamária - 2017.10.23. 16:34[/b][/url] Adam Kensington Még egy kicsit előrébb, vizsgaidőszak után Végzett a vizsgáival. Mi több, gyaníthatóan át is ment rajtuk. Mármint nem két lábbal tiporva, mint azt már sokszor és tüzetesen elképzelte hajnali kettő felé még tankönyvet olvasva, hanem sikeresen teljesítette őket. Az utolsó vizsgájáról kiszédelegve, csapzottan és félig öntudatlanul támolygott az ágya felé, hogy ő most aztán istenesen kialussza magát, ha törik, ha szakad - ez mondjuk messze nem ment ilyen egyszerűen -, de másnap késő délutánra azért felébredt, és.. és rászakadt a semmittevés ideje, az érzésé, hogy egyrészt az összes tankönyvet tűzre, most azonnal, másrészt meg az, hogy ez nem csak egy sima vizsgaidőszak volt - van olyan egyáltalán? -, hanem a záróvizsga ideje, érted, szabad, szabad, SZABAAAAD...!!! Ennek örömére végigtántorogta a kastélyt, majd amikor már felébredt és megfésülködött, akkor pedig a falu következett. Végigtáncikálta a Fő utczát nagy boldogságában, és most egy padon kucorog és figyeli az esti jövés-menést. Boldogan, gondtalanul, nagyon könnyű aggyal (természetesen az összes tudás huss, eltűnt. majd megdolgozik érte megint). Olyan problémák, hogy most mégis mi legyen, neki kell eldöntenie, hogyan tovább, egyelőre még nem érték el a zen állapotát. Ücsörög a padon ronda, görnyedt háttal és törökülésben, és nézi, ahogy mások járnak-kelnek előtte. Jelen pillanatban igazán nagyon elégedett úgy mindennel, és nem pánikol, nincs kisebbségérzete, és nem is mérges, és olyan gyakorlatilag sosincs. Úgyhogy ssssh, hadd élvezze ki, amíg tart.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
Írta: 2017. október 23. 23:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706532#post706532][b]Adam Kensington - 2017.10.23. 23:33[/b][/url] Rozsos Anna este | egy padon | x
Gondolataimba merülve sétálok a faluban. Az imént tértem be a Kins&Kensbe, ahol átbeszéltem pár dolgot Ilosvai úrral. De nem ez az, amiről elmélkedem. Bár lehet, ez is ott száguldozik valahol a fejemben a számtalan más mellett. Mindig ez van. Elárasztanak a gondolatok, hömpölyögve az elmémben. Egy ideig hagyom szabad folyásukat, aztán megelégelem és kikapcsolok mindent. Kezdek is lassacskán eljutni erre a pontra. Persze, az egyetlen, ami igazán ellazít, az a vér. Ám már rég nem sanyargatom magam azzal, hogy akár csak felmerüljön bennem, hogy magamhoz vegyek ilyenkor belőle. Hiszen pont ilyenkor lenne a legveszélyesebb. Amikor nem az egészségem érdekében iszom, hanem azért, hogy kiüssem magam. Hogy ne tudjak semmiről. Hogy ne érdekeljen semmi. Szerencsére megpillantok egy kedves ismerőst. Ez kellemesen eltereli a figyelmem. Kikapcsolja az agyam ezer és egy hangját. Magabiztosan veszem az irányt a navinés felé. Hosszú, -bakancsosságomat teljesen meghazudtolóan- könnyű lépteimmel hamar ott vagyok nála. Nemes egyszerűséggel helyet foglalok mellette a padon.
|
|
|
|
Rozsos Annamária INAKTÍV
Mindenki Glenn Cullenje offline RPG hsz: 485 Összes hsz: 767
|
Írta: 2017. október 24. 15:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706550#post706550][b]Rozsos Annamária - 2017.10.24. 15:59[/b][/url] Adam Kensington A kis navinés annyira elmerült a.. nos, az egészen biztos, hogy nem a gondolataiban; mi, hogy még dolgoztassa az agyát, ugyan, kérlek. Az agya rég valamelyik útszéli kocsmában hempereg tökrészegen, amihez egy záróvizsga után minden joga meg is van. A kis navinés többi része azonban itt maradt, és gondolattalanul csak úgy van. Úgy nagyon nem vsz észre semmit; azt se, hogy ebből öreguras hátfájás lesz, ha valaki nem szól rá, és mért szólna rá; azt se, hogy egy kisgyerek nemrég odajött megbámulni - szerencsére csak azt, ennyi erővel egy fél nyalókát is beledughatott volna a kis navinés hajába, azt se vette volna észre -, azt meg pláne nem, hogy egyetlenegy barátja feltűnésmentesen leült mellé. Amúgy se könnyű észrevenni, ha nem akarja. És a kis navinés amúgy se lenne képes olyasmire, hogy meglepődés meg megijedés, ahhoz többek között agy is kéne. Nem mllesleg meg, egyiket se nagyon szokta csinálni Adam társaságában. Minek.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
Írta: 2017. október 24. 23:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706579#post706579][b]Adam Kensington - 2017.10.24. 23:08[/b][/url] Rozsos Anna este | egy padon | x
Valóban nem könnyű engem észrevenni az éj sötétjében. Színeim -sápadt bőröm kivételével- beleolvadnak, illatom egyáltalán nincsen, hangom meg még annyi sem, ahogy jelenlétem se sok. Főleg, ha nem akarom. Mitől tűnnék hát fel? Attól, hogy egy baljós, égimeszelő alak vagyok? Ugyan már. Mit tesz az egy magafajta kis navinésnek? Szinte megszokott már. Lehetnék akár az árnyéka. Furcsán néznének rá mondjuk az emberek egy ilyen árnyékkel. De szerintem az se tűnne fel neki. Most is furcsán néznek rá néha. Meg amúgy sem nagyon törődik a környezetével, ahogy ismerem. Vagyis törődne talán, csak azt se nagyon tudja, mivel kell meg hogyan. Elvarázsolt, együgyű egy teremtés. Azonban mindezt egy pillanatig sem rosszindulatúan mondom. Sőt. Kifejezetten üdítő színfolt tud lenni a sok túlbonyolított halandó között. - Hogyan tovább? - kérdezem csöndes, duruzsolóan mély hangomon. - Maradsz a Bagolykőben? - pontosítok kicsit. Szavaim egészen úgy csengenek, mintha eddig is beszélgettünk volna és én csak új témát vetnék fel. Említette nem olyan rég egy találkozásunkkor, hogy vizsgázik és hogy végzős. Ha nem tette volna, fogalmam sem lenne, egyáltalán hanyadikos. Nem nagyon törődöm én ezekkel a dolgokkal. Viszont az igenis érdekes, hogy elmegy, vagy itt lesz-e a közelben. Mindegy, hogy azért, mert bukott, vagy mert mestertanoncnak áll.
|
|
|
|
Yarista Palarn INAKTÍV
offline RPG hsz: 580 Összes hsz: 5878
|
Írta: 2017. október 26. 15:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706677#post706677][b]Yarista Palarn - 2017.10.26. 15:38[/b][/url] Lani és Zoli (mert így mindkettő i) Gondolta, hogy örülni fognak neki, hiszen egy meglepetésnek általában örülnek, de meglepte, hogy ilyen nagy ennek a mértéke. Azonnal szélesebbre húzza mosolyát, most nagyjából összeborzolná a lány haját, adna neki két puszit, ha már ennyire lelkes. - Köszi. Megdolgoztam érte az biztos, de van még pár játékos, aki jó - azt azért nem teszi hozzá, hogy jobb nála, mert nem igazán tudja felmérni. Nagyon sok minden függ a csapattól is, hogy ki, milyen teljesítményt nyújt. Ha nagyon kiszolgálják, akkor úgy könnyebb a kviddics, ha nem, akkor nehezebb. De van annyira önérzetes, hogy a legjobbakhoz sorolja magát. - Örülök, hogy tetszett és ihletett meríthettél belőle. Ez volt a cél - meg néhány régi ismerősnek jó hangulat okozása, akik esetleg magukra ismertek.Nem foglalkozik a megjegyzésekkel, amiket egyébként is csak félig hall meg Zolitól, próbál a lányra koncentrálni. - A tehetség sem minden, ha keményen dolgozol jobb lehetsz olyanoknál, akik csak a tehetségükre építenek. De ha már nem űzöd, mindegy is. Persze ez mindenre igaz - közben, hogy Zoli magára vonja a figyelmet, lenyúlja a barátnője nyalókáját. Yarista biztos benne, hogy van valami közöttük, mert ezt csak úgy nem csinál az ember. - Hát, lány vagy végül is, nem róható fel. Megyünk valahova, vagy álldogálunk még egy kicsit? - kérdezi a két másikat, ő most szívesen beülne egy kis vendéglőbe, vagy kávézóba. - Egyébként, hogy ne legyek bunkó, hoztam nektek két jegyet a következő meccsre, jövőhét hétvégére - benyúl a zsebébe és odaadja a két VIP jegyet a lánynak. Először Zolinak akarta, de a lány lelkesebbnek tűnik az ötletre, meg egyáltalán rá is.
|
Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos | exlevitás | apuka | Csin<3
|
|
|
Rozsos Annamária INAKTÍV
Mindenki Glenn Cullenje offline RPG hsz: 485 Összes hsz: 767
|
Írta: 2017. október 28. 13:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706820#post706820][b]Rozsos Annamária - 2017.10.28. 13:17[/b][/url] Adam Kensington Nos, igen, ez találó leírása a kis navinésnek. Egyszerű, mint az egyszeregy, buta, mint a tök, rosszindulatú és hisztis, de legalább igyekszik kedves lenni, ha már egyszer olyan, amilyen. Ilyen ember is kell, nem? Nem..? (De mindegy is, mert okosabb már nem lesz, érettebb se, úgyhogy tökmindegy. Ez van. Ezt kell szeretni.) - Ó. Fogalmam sincs. - gondolkozik el a kérdésen, mert ez eddig eszébe se jutott. De tényleg nem is gondolt erre még. Pedig valamit kezdenie kell ezután is... így pillanatnyilag nem lát maga előtt semmi jövőképet sem, akármennyire erőlteti is az agyát, de javára szóljon, hogy nem este kil4enckor kell ilyesmiről dönteni, még mindig kicsit fáradtan. Vagy ha mégis, az se változtat sokat; így is, úgy is a legkisebb ellenállás felé fog mozdulni, azaz marad majd az iskolában. Kiválaszt valamit, aminek jól csengő neve van, és kész. További pár évig megint nem kell majd azzal törődnie, mit is kezdjen magával. Ő így csinálja. Mert, mint mondám, buta is meg életképtelen is. Ez van. - Gondolom, majd maradok az iskolában. Mármint, mi egyebet csináljak? - von vállat tanácstalanul, de nagyon nem is érdekli a dolog. Lesz, ami lesz. Felelősségteljes jövőtervezés? Hű, az nagyon felnőttesen hangzik, van egy tábla csokid meg egy könyved inkább..? Azt szereti, hogy tényleg képesek úgy zökkenőmentesen beszélgetéseket folytatni, hogy közben hetekig nem is találkoznak. Meg hogy nem kell úgy tennie, mintha értene bármihez is. Adam ismeri a képességeit. Többek között a képességét arra, hogy úgy örüljön mint egy gyerek a legkisebb dolgoknak is, egyszerűen azért, mert még gyerek is. - De képzeld el, átmentem az összes vizsgán! Ebben majdnem biztos vagyok! Hát ki gondolta volna? - az se lehetne nagyobb hír számára, mintha egybetartanák a karácsonyt, a húsvétot meg a születésnapját. Ő most kérlek, büszke magára. Tekintve, hogy egyszer bukott is, teljesen jogosan az, tegyük hozzá.
|
|
|
|
Vér Lanetta INAKTÍV
Tancinéni offline RPG hsz: 278 Összes hsz: 2226
|
Írta: 2017. október 29. 18:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706958#post706958][b]Vér Lanetta - 2017.10.29. 18:47[/b][/url] Várki és Pali bácsi Lala hallása nem mindig annyira jó, mint kéne és Várkonyi szerencséjére a kisebb kommenteket sem hallotta meg, ennél sokkal jobban rákoncentrált a hajtóra. - Természetesen - bólintott készségesen s a többi hozzászólásra is hasonlóképp reagált, vagy néhány szavas válasszal. Mikor aztán a csomagokra kerül a sor és Várkonyira haloványan elmosolyodott, hiába volt kettejük között rengetek a korkülönbség, mikor ránézett nyalókával a szájában, selypítő hangon megszólalva, csibész tekintettel, nem tudta más szóval jellemezni a férfit, mint, hogy baromira aranyos, mint egy hétéves kölyök. Erre haloványan el is mosolyodott meg picit el is pirult, megjegyezte magának, hogy ha Yar elmegy, majd meg kell köszönnie Várkonyinak a figyelmességet, hogy egyáltalán idehívta miatta a hajtót. - Akár be is ülhetünk valahová, enni egy süteményt vagy hasonlókat, bár már elmúlt hat... - vakarta meg zavartan a tarkóját körbemutatva a főtéren, talán még erre is volt az egyik cukrászda, ha jól emlékezett, de ott már rég volt, inkább a kastélyban kért valami édeset, ha arra volt kedve. A meccsjegyekre nem számított, rögvest felcsillantak a szemei és hálásan vette át őket. - Úgy elmegyünk? Ugye el? - rohadt oda Várkonyihoz, a két jegyet felmutatva, s reménykedett, hogy kedvese gyorsan beadja majd a derekát.
|
|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
Írta: 2017. október 29. 20:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706993#post706993][b]Adam Kensington - 2017.10.29. 20:26[/b][/url] Rozsos Anna este | egy padon | x
Hajlamosak az emberek mindenkit kategóriákba szorítani. Még azok is, akik egyébként elvileg nyílt gondolkodók. Nem tehetnek róla, így nevelkedtek, ezt szívták magukba a társadalomból, amelyben élnek. Ami igazán nagy baj az az, ha ezek a besorolások megakadályozzák őket abban, hogy az egyént nézzék. Vegyük azt az esetet, hogy valaki mondjuk buta. Az emberek azt mondják, ez baj. Ha valaki buta, az kevesebb. Pedig a szellemi képesség ugyanolyan velünk született tulajdonság, mint akármi más. Nem tehetünk róla és nem igazán tehetünk ellene. Érdekes, mennyien hirdetik azt, hogy nem szabad valakit azért büntetni, amiről nem tehet, de ha egy buta emberrel találkoznak, akkor ennél a jelzőnél már nem is látnak tovább. Elkönyvelik, leírják. Ezzel pedig végtelen sok jótól fosztják meg magukat. Hiszen senki sem csak egy tulajdonságra korlátozódik. Főleg, hogy minden azon múlik, mihez kezd az adottságaival. Mi baj van tehát egy buta emberrel, aki érdeklődő, kedves és meg sem próbál okosnak látszani? Szerintem az ég egy adta világon semmi. Kell ilyen ember is. Igen, kell. Kicsit megemelem a szemöldököm. Hiszen azért így a tanév végén már lehetne róla fogalma, miként folytatja tovább. Nem kellenek komplett tervek, csak úgy valami. De ha jól értem, neki még annyi sincs. Sebaj. Majd lesz. - Gratulálok - bólintok, a sikeres(nek vélt) vizsgáiról hallva. Ha ennyire biztos benne, hogy így bejelenti nekem, akkor valószínűleg így is van. Ha meg nem, akkor sem az én elhamarkodott elismerésemen múlik majd.
|
|
|
|
Rozsos Annamária INAKTÍV
Mindenki Glenn Cullenje offline RPG hsz: 485 Összes hsz: 767
|
Írta: 2017. október 30. 18:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=707056#post707056][b]Rozsos Annamária - 2017.10.30. 18:10[/b][/url] Adam Kensington - Ugye? Köszönöm! - örömködik itt fülig érő szájjal, mert, nos, ez egy húzós vizsgaidőszak volt, és ő megdolgozott a reménybeli továbbjutásért, sőt, olyannyira megdolgozott érte, hogy arra, hogy mit is kezdjen utána, se ideje, se energiája nem maradt. - De tényleg, szerinted mit csináljak? - néz tétován a másikra. Persze, ő tudja jól, hogy Adamnek sincs se ideje, se energiája ezzel foglalkozni, csak kíváncsi a véleményére. Nagyra tartja a barátja minden megnyilvánulását, a teljesen jogosan várható vállrándítást is. Így a semmiből elérakták a nagy problémát, hogy valamihez kezdenie kell, és ez akkora nagy probléma, hogy gyorsan áthárítja másra. Az sokkal egyszerűbb. Ha mások gondolkodnak helyetted. Pláne, ha azok a mások okosabbak is nálad. (De mivel okosabbak is,nem biztos, hogy vállalják, és akkor megint ott vagy, ahol a part szakad.)
|
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2017. november 1. 15:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=707205#post707205][b]Várkonyi Zoltán - 2017.11.01. 15:53[/b][/url] [zárt] Lala, Pala Kettejük között ő szinte felesleges volt, annyira jól eldumáltak egymással. Azt sem vették volna észre, ha halkan lelép, meg is fordult a fejében, és csak a megfelelő alkalmat várta. Lala repkedett az örömtől, terve jobban sikerült, mint várta, habár spontán, átgondolatlan ötlet volt. Azon is csodálkozott, hogy miért mondott igent a szőke annyira hamar, alig pendítette meg a témát. Nem élhette ki igazán magát, rejtve maradtak rábeszélő képességei, sőt sok-sok jobbnál jobb érv, ha nemekkel kellett volna szembesülnie. Túl könnyen megkapta a lehetőséget, hogy így imponáljon a lánynak, valószínűleg azért, mert a szőkének is jól jött az önfényezés. Mindegy, a kocka el van vetve, és Várkonyi szerencséjére azok ketten nem hallották meg a kommentjeit, vagy csak túl udvariasak hozzá. Belekukkant Lala szatyrocskáiba, leltárt tart, hogy hány fekvőtámasz meg felülés ellensúlyozza ki azt a tömérdek kalóriát, amit összevásárolt, sőt valószínűleg el fog nyalakodni. Szörnyülködik magában, szigorúan magában, majd. hogy csökkentse a fennálló életveszélyt a megkezdett nyalókát a szájába dugja. Micsoda önfeláldozás, micsoda hős lelkület és áldozatkészség! - Vettéj annyi bonjont meg cokit, hod jusszon az újnak isz - selypít bele a társalgásba. Nyelvi készsége hiányossága miatt, nem fejti ki hosszabban, hogy a legközelebbi lámpa alatt álló pad kiváló lesz arra, hogy pár bonbont befaljanak, de már el is indul arra, és fejével is int, markában felmutatva csalétekként néhány rumos-mazsolás csokigolyót. Neeem...szó sem lehet róla, hogy ilyenkor beüljenek bárhova is. Késő van, na meg ezek a cukrászdák egy igazi pénzfalók, a kastélyban meg benne az ebéd előfizetésében annyi süti, amennyit csak meg tud enni. Mi a fenének szervezte a talit a Fő utcán, ha aztán be kell ülniük valami cigifüstös, zajos, drága helyre egy beszélgetés miatt. Ott a pad, azon is lehet ülni, itt a sok csoki, legalább kevesebb marad Lalának, és hamarabb is mehetnek, ráadásul ingyen van az egész. Terve egyelőre tolódik a jegyek miatt, amivel most őt találja meg a nyakba ugrással. - Persze, persze elmegyünk, ha nem döntesz fel még idő előtt. Yaristát meg ne tartsuk fel, biztosan van jobb dolga is, de megkínálhatod pár bonbonnal. - Kérdőn néz a lányra, aztán a srácra is. Nem akar udvariatlan lenni, de be van oltva diplomácia ellen. Az elnyalt nyalóka pálcikáját egy szemetesbe dobja végszó gyanánt.
|
|
|
|
Adam Kensington Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel offline RPG hsz: 1282 Összes hsz: 8153
|
Írta: 2017. november 2. 20:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=707260#post707260][b]Adam Kensington - 2017.11.02. 20:42[/b][/url] Rozsos Anna este | egy padon | x
A nagy kérdések, a fontos pillanatok. Általában a legátlagosabbnak tűnő helyeken dőlnek el a legnagyobb dolgok. Akár egy közönséges padon egy mágusfalu közepén. Noha az üldögélő párosunk koránt sem átlagos, azonban olyan természetességgel létezünk egymás mellett, hogy ezt az eseményt viszont nyugodtan nevezhetjük mindennapinak. Mégis annyira mélyreható beszélgetések mehetnek most köztünk végbe, amelyek mindent megváltoztathatnak. Vagy nem. - Elképzelésem sincs - adom meg belsőmből fakadó, őszinte válaszomat. Még annak sem szolgálnék ilyesmiben tanáccsal, akiről pontosan tudom, mik érdeklik és miben jó. Hogy szolgálhatnék hát tanáccsal a kis navinésnek, akiről igazából fogalmam sincs, mi foglalkoztatja és hogy jó-e bármiben azon kívül, hogy számomra kiváló társaság? Nagyon összetett kérdés az, ki milyen tanulmányokba kezdjen. Rengeteg dologtól függ. Nem csak attól, mi érdekli, vagy hogy miben tehetséges, de attól is, egyáltalán ezek-e azok a képességek, amiket ki akar aknázni, vagy szeretne egy egészen más irányba menni, ami bár megfelel mindannak, amit el tud végezni, de szeretné, hogy a majdani hivatása elkülönüljön attól, ami jelenleg a szenvedélye. Többek közt. A számtalan egyéb tényezőről pedig akkor még említést sem tettünk. Nem is fogunk. - Idővel rájössz, mi legyen - buzdítom eképpen arra a lányt, hogy ezzel most ne foglalkozzon. Inkább élvezze a sikerét! Majd minden elrendeződik. Biztosan megtetszik neki valamelyik szak a mesterképzésen mondjuk. Aztán pedig attól még, hogy elsajátított valamilyen szakmát, nem kell azzal töltenie az életét. De legalább addig is tanult és sok olyan ismeretre és ismeretségre tett szert, ami hasznára lehet a jövőben.
|
|
|
|