A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki: A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg: - Északi szárny - Mágiatörténet tanterem
A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról. - Keleti szárny - Gemmológia Terem
Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja. - Keleti szárny - Rúnatan tanterem
A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.
- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem
Átlagos.
- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem
A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel. Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve. Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon. Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról. Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára. A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes. Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is! - Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem
Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját. - Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem
A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg. A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza. A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is. - Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem
Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre. A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet. Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.
//Álmodói tudnivalók: minden eddig külön témás tanterem itt található az első posztban, feltüntetve azt is, hogy a kastélyon belül hol helyezkednek el. A megcímzésnél elég feltüntetnetek, hogy hol játszotok.//
|
|
|
Choi Min Jong Könyvtáros, Bogolyfalvi lakos, Boltos, Végzett Diák, Előkészítős tanár
damfír - életművész offline RPG hsz: 440 Összes hsz: 5045
|
Írta: 2016. november 6. 07:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=635207#post635207][b]Choi Min Jong - 2016.11.06. 07:37[/b][/url] Asztrológia óra 2 Az előző óraiakból tanulva most könyvvel, pergamennel és tollal érkezem meg. Megint viszonylag hátul ülök le, de most csak szimplán megszokásból, mert már nem érzem azt az idegességet, ami az előző óra előtt fogott el. Nyugodtan ücsörgök és amikor a tanár belép, csak akkor dobom hátra a kapucnimat, ne érezze úgy, hogy nem kapja meg a kellő tisztelet. Persze a kezemet a szemem elé kell emelni, hogy ne zavarjon a napfény, de nem baj. Csöndben figyelek, mert bár olvasgattam azóta az új könyvem, és nézegettem az ábrát is, amit legutóbb kaptam, azért még mindig nem értem, mi micsoda rajta és hogy tudnak olyan könnyedén kiigazodni rajta a lányok, de igazán próbálkozom. Hallgatom a többieket, próbálok abból is okosodni. Aztán összeszedem magam és megpróbálok valami értelmeset mondani én is. - Az én Holdam a mérlegben áll - kezdek bele, majd felidézem, amit erről olvastam a könyvben - Ez gondolom azt jelenti, hogy művészi hajlamokkal megáldott, derűs, barátságos, emberrel van dolgunk, aki szereti a társaságot. Valószínűleg szívesen meghallgatja mások problémáit és könnyedén feledteti azokat velük. Negatív lehet, hogy hajlamos a rendetlenségre.Nem tudom a többiek honnan szedtek annyi mindent, én képtelen vagyok a sok hülyeséget összekombinálni és abból valami hosszú maszlagot gyártani. Részemről ennyi, majd a tanerő hozzáfűzi, amit még akar. Próbálok inkább a házakra koncentrálni és megfejteni, hogy mi a nyavalya a lemenő meg felmenő hold ezen a kriksz-krakszos papíron, ami előttem hever. De a helyzet az, hogy nem jövök rá, mi a franc ez a felszálló-leszálló izé. Addig jutok, hogy a Hold a 11-es házban van, de sehol nem láttok szálló valamiket. Persze nyilván nem szó szerint kell érteni a dolgot, de ha egyszer nem látom, amit látni kéne, sosem fogok tudni értelmes választ adni sem. Kénytelen kelletlen felteszem a kezem, és ha engedélyt kapok, akkor megkérdezem. - Tanár úr, tudom, hogy gáz, de nem vágom hol van ez a felszálló-leszálló izé az ábrámon - mondom kissé tettetett szomorúsággal és még a papíromat is felmutatom, nyomatékosítás gyanánt. Aztán remélem, hogy megmutatja, hogy mi a nyavalyát kell nézni.
|
You only realize how much you know someone when they disappear.
|
|
|
Seth Gareth Selwyn Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok
Whiskey in a teacup offline RPG hsz: 801 Összes hsz: 2588
|
párbajszakkör Írta: 2016. november 6. 08:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=635210#post635210][b]Seth Gareth Selwyn - 2016.11.06. 08:36[/b][/url] Egyetlen pálcaintéssel apró, ám annál gusztustalanabbul csillivilli tiarát bűvöl, amit csak még inkább kihangsúlyoz Adrian sötét haja. - Persze.-*Az előbbi mutatványa ellenére szemrebbenés nélkül alakítja bögrévé az első keze ügyébe kerülő tárgyat, hogy aztán tanársegéde orra alá tartsa - a jelenet pedig annál vérlázítóbb, hogy valamennyi mozdulatából csak úgy süt az aranyvérű, aki megérdemli a kiszolgálást. Ennek ellenére a tekintetében derű bujkál, egyáltalán nem gondolja vagy veszi ezt a színjátékot komolyan, csak amolyan kölcsönös vérszívásként tekint rá. A terembe lépő Jared már csak a tranzakció utáni pillanatok szemtanúja lehet, bár Seth így is nagyon gyorsan fordul el a mai harmadik kávéjával, hogy a lehető leghamarabb eltüntesse a terhelő bizonyítékot.* - Hello!-*trillázta, reményei szerint ártatlan örömmel és nem gyanúsan vidáman, de Sebby figyelmét hál' az égnek az elsősegély-sarok köti le. Adrian közben lassan szedelődzködik - egy dologban nem volt igaza a fiúnak, Seth nem híve a nyers erőnek, így ha párbajra kerülne sor, nem is ezt demonstrálná; sokkal inkább a technikája és a kreativitása az, ami veszélyessé teszi, úgyhogy testi sérülések helyett inkább egótiprás lenne belőle.* - Szuper, de azt hiszem, majd óra után teáznék. Nagyjából vacsoraidőre végeznünk kellene, ha senki sem robbantja fel a termet,-*amire sajnos, lévén Eridonos diákok is várhatóak, semmi garancia sincs. Csak azzal vigasztalódhat, hogy mivel hárman vannak, gyorsabban helyre tudják majd hozni a károkat, mintha egyedül vesződne vele.
|
|
|
|
Szombat Anna INAKTÍV
*Weißling(n)é offline RPG hsz: 386 Összes hsz: 2090
|
Írta: 2016. november 6. 12:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=635292#post635292][b]Szombat Anna - 2016.11.06. 12:41[/b][/url] Párbajszakkör Hallotta, olvasta, érezte. Mármint az izgalmat. Párbajszakkör az iskola falain belül... Régen hallott már ilyesmit, akkor még teljesen más felállásban. Hisz most a tanerő nem más, mint az a volt háztársa, akivel anno együtt végzett. És tessék. Most már komoly ember, akinek állása van, és a fiatalokat tanítja, egyengeti útjaikat. Erre ő megint itt ül az iskolapadban, diákként. Nem kellemetlen egy kicsit? De tény, hogy nem akart kihagyni egy ilyen lehetőséget. Nem egyszer lett volna rá szüksége az elmúlt egy évben, és hát ha az ember nem gyakorolja, akkor bizony nem fog menni. Ez történt akkor is, még Kolumbiában. Felhúzott egy kényelmes, testhezálló nadrágot, és egy lenge pólót, majd magához kapva pálcáját el is indult. Otthonosan mozgott a falak között, bár hosszú ideje nem járt köztük. Talán még egy kis kerülővel is indult, csak a megszokás kedvéért. Anno kifejezetten sokat kóborolt a folyosókon. Ennek köszönhetően persze elég jól kiismerte magát már a kastélyban. Időben érkezett a teremhez, talán még egy kicsit korábban is kivételesen. Belépve egy pillanat alatt felmérte a terepet, és az ott lévőket. Diákok még nem igen jelentek meg, de talán így kellemesebb is újra találkozni háztársaival. - Sziasztok! - köszönt automatikusan, aztán egy pillanatra elgondolkodott, hogy a helyzet talán már megkívánja azt, hogy magázza őket. - Vagyis jó napot! - javította ki magát, de így csak még kellemetlenebbül érezte magát, így folytatta - vagy valami ilyesmi... Teljesen belevörösödött a kusza köszöntésbe, és zavarában a padlót kezdte vizslatni, mint egy kisiskolás.
|
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 437 Összes hsz: 1060
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 6. 13:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=635337#post635337][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.11.06. 13:31[/b][/url] Habár az utóbbi időben minden apró energiamorzsám felélte, hogy két mestertanonci szakra jártam egyszerre, emellett pedig az aeromágiával is haladnom kellett, arra mégis tudtam időt szakítani, hogy eljöjjek a párbajszakköre - habár a legtöbben, akik ismernek, valószínűleg értetlenül állnának e döntésem felett, mivel általában minden párbajhelyzetet messziről elkerülök, csak hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet. Hiszen - a Sethtel való gyakorláson kívül - gyakorlatilag egyszer párbajoztam életemben, s akkor is egy heti büntetőmunkát érdemeltem ki magamnak azzal, hogy kiálltam magamért. Remek volt. Mindenesetre úgy gondoltam, nem árthat a gyakorlás, ha már egyszer aurornak (is) tanulok, így felszabadítottam ezt a délutánt, hogy részt tudjak venni a szakkörön. Ahogy beléptem a terembe, konstatáltam, hogy nem jelentek meg kifejezetten sokan, amiért igazán nagy kár. - Sziasztok - köszöntem a diákoknak halkan; nem igazán láttam ismerős arcokat, aminek tulajdonképpen örültem. Még csak egy Kara Zoltán kéne. A termen körbefutó tekintetem pedig a többieken kívül nem egy, hanem rögtön két szőke Selwyn-fejet szúrt ki, amin talán meglepődtem kissé, de végtére is, valahol érthető a dolog. - Jó napot, Selwyn professzor úr, és önnek is, Selwyn professzor úr - köszöntem oda Sethnek és Sebbynek, már csak a miheztartás végett is magázódva (bár ilyenkor rendszeresen hatalmas önfegyelmet kellett gyakorolnom, hogy ne kapjon el a röhögés). Persze, a tanársegéd rellonosnak is biccentettem (elvégre háztársak voltunk, látásból ismerjük egymást), majd oda is mentem a többiekhez. - Hogy vagytok... pardon, hogy vannak, tanár urak? - kérdeztem a mostohatesóimnak címezve, ugyanis ilyesmi helyzetekben sosem tudtam megállni az ezzel való hülyéskedést. Mindeközben pedig feltűrtem az ingujjam (elvégre már nem volt sok vissza a kezdésig); kényelmes ruhát húztam, amiben könnyű mozogni, főleg, hogy az elmúlt időszakban bele is nőttem az ingeimbe, és már nem húztam magam után palástot a folyosón, s az is előnyömre vált, hogy már nem kellett kettőt lépnem a nadrágjaimban, hogy egyet haladjak.
|
|
|
|
Nánásy Levendula INAKTÍV
offline RPG hsz: 74 Összes hsz: 399
|
Írta: 2016. november 6. 16:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=635501#post635501][b]Nánásy Levendula - 2016.11.06. 16:52[/b][/url] Párbajszakkör Már körábban is sejtettem, hogy lesz valami hasonló kezdeményezés. Amikor olvstam a hirdetményt, hogy tényleg megredezik, széles mosoly terült el az arcomon és rögtön tudtam, hogy ott a helyem. Akik ismernek meglepődnek majd, hogy ott látnak majd, mert köztudott rólam, hogy békés természetű vagyok, de fejlődni, csak gyakorlással lehet. Kicsit korábban indultam el a tanterembe, mert már régen kóboroltam a kastély falai között, így sétáltam egy kicsit az óra előtt. Ma egy testhezálló nadrágot és egy bő, v nyakú pulcsit vettem fel, ami tökéletesen illő öltözet a párbajozáshoz. Amikor megérkeztem még nagyon kevesen voltak. Körülnézve rögtön megakakadt a szemem Annán. "-Szia! Illetve Jónapot a tanár uraknak.-" Majd odasiettem Anna mellé. "-Hogy vagy? Hogy tetszik a terem?-"
|
Levy
|
|
|
Návay L. Viktor Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
párbajszakkör Írta: 2016. november 6. 18:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=635538#post635538][b]Návay L. Viktor - 2016.11.06. 18:06[/b][/url] Azt hittem, lesz még időm megnézni, hogy egyben van-e még az Eridon, de tovább tartott a napom az akadémián, mint vártam. Hasznosnak érzem ezeket a túlélési, stratégiai, válságkezelési gyakorlatokat, többet tanulok közben, mint a könyvtárban ücsörögve könyvekből, a mai viszont továbbnyúlt a tervezettnél, és jóval fárasztóbb is volt, hogy az enyhén zúgó fejemnek jólesik a séta, amit a birtok szélétől még meg kell tennem az épületig. A toronyba fel sem megyek már, hiszen aztán a végén még egy párbaj közepén nyitnék be, ami se szép, se illendő, se szerencsés nem lenne. A diákjaimnak viszont év eleje óta ajánlgatom lelkesen ezt a szakkört már csak gyakorlásként is, mert azt édeskevésnek érzem, hogy a tantervbe sikerült begyömöszölnöm egy párbajokra és önvédelemre összpontosító, néhány órás gyakorlati tevékenységet. A legkevésbé sem elég gyakorlás az a rövid időtartamú foglalkozás a birtokon, és nem győzöm eleget mondani, hogy egy auror nem engedheti meg magának, hogy ne tudja kitűnően használni a pálcáját. Azt nem lehet kimagyarázni, ha nem tud átok ellen védekezni, vagy az ellenfelét lefegyverezni. Ma mindenképp látni szeretném, hogy vajon hányan fogadták meg a tanácsom, és jöttek el, és hogy állnak azok, akik eljöttek. A tanmenetben még nem tartunk ennél a fejezetnél, viszont addig is érdekel, hogy vajon hogy is áll e téren az új évfolyam. A folyosón már eléggé szedem a lábam, abban a biztos tudatban, hogy különben késve érkeznék, az órám azonban szerencsére mást mutat. Még van néhány perc, sőt, még diák is érkezik, akit aztán előre engedek az ajtónál, jómagam meg csendesen csukom be magam mögött, majd intésre emelem a kezem köszönésképpen. - Nem sokat látok a diákjaim közül. Azt hiszem, szólnom kellett volna, hogy plusz pontot kapnak érte - pillantok körbe, szemrevételezve, hogy csak Annát meg Adriant látom itt, senki mást. Reménykedem azért, hogy befut még más is idővel, és nem csak feleslegesen jártatom egy ideje az óráimon. - Azt hiszem, kifújom magam és megtámasztom a falat kicsit, nem számítottam ilyen fárasztó gyakorlatra, de ha netán kellene beugró, számíthattok rám. Ma még nem szórtam ki elég átkot és rontást, hogy azt mondhatnám, elég volt - szólalok meg ismét féloldalas mosollyal arcomon, aztán megszabadulok a taláromtól, és kezeimet zsebre dugva felmérem a terepet. Talán nem is lenne rossz ötlet a tanóra helyett valami ilyen foglalkozást beszorítanom majd, amikor addig jutunk az anyagban, ha már ennyire sokan teszik tiszteletüket itt az aurortanoncok közül.
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák
offline RPG hsz: 924 Összes hsz: 3399
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 6. 19:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=635656#post635656][b]Sebastian Jared Selwyn - 2016.11.06. 19:22[/b][/url] Szórakozottan bólogatott Seth szavaira, mert közben teljesen lekötötte, hogy még utoljára ellenőrizze, hogy mindent elhozott-e, amit szeretett volna. A bátyja egyébként is jól felkészült a vészhelyzetekre, de a bájitalok terén Sebby volt jobb, úgyhogy néhány aprósággal megtoldotta a készletet. Épphogy leült ezután a tevékenység után, máris nyílt az ajtó és Ricsi lépett be rajta. - Önnek is, Szépvölgyi úr - válaszolt rögtön mostohatestvérének, de az arcán széles vigyor szaladt szét. Nem tudta, hogy a másik mikor fogja megunni az ilyen játékokat, de Sebby mindig jól szórakozott rajta. Közben kézbe vette ismét a bögréjét, hogy belekortyoljon a teába, ha már Seth nem kért. Mostanában valahogy már majdnem annyi teát ivott, mint kakaót, ami kicsit az utóbbi rovására ment, de így is egészen élhető volt az élet. - Köszönöm, jól - biccentett még mindig nevetve, és egy jelképes mozdulattal kínálta hellyel a fiút maga mellett. - Teát? - kérdezte tőle is, aztán ha kért, akkor odaadta a bögrét, viszont közben elvonta a figyelmét az ismét nyíló ajtó. Két diákkal és Viktorral lettek csakhamar gazdagabbak. Sebby mindenkinek köszönt szépen, kinek-kinek a rangjának megfelelő módon, viszont valahol itt ki is vonta magát a beszélgetésből, ha esetleg kialakult volna a csoportban ilyesmi, és inkább csendben figyelte az embereket.
|
|
|
|
Hegyi Leonóra INAKTÍV
offline RPG hsz: 43 Összes hsz: 86
|
Első párbaj szakköröm Írta: 2016. november 6. 21:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=635765#post635765][b]Hegyi Leonóra - 2016.11.06. 21:10[/b][/url] Nagyon siettem mert már késésben voltam, pedig nagyon nem akartam lemaradni,de hát későn kapcsoltam. Felkészülni picit se bírtam bár azt mondták nem is kell. Persze szerintem nem ártott volna nem akarok leégni a bénaságommal. El hoznom sem volt időm nagyon semmit csak a pálcám. A lépcsőn rohanva végigjárattam az agyam néhány varázslaton. Aztán végre megérkeztem. Éppen időben, még nem kezdtek. ,,huuh, hurrá,, mondtam magamban. Jónap- köszöntem a tárnak vagy talán tanároknak még nem láttam hányan vannak- és hello mindenki-mondtam majd szépen csendben elvegyültem a tömegben. Persze előszö elolvastam a szabályokat kétszer is, de inkább azért mert izgultam. Beljebb mentem a teremben és jól szétnéztem. Nagyon tetszett mint eddig minden a varázsvilágban. Ismerős arcokat kerestem a tömegben. A beszélgetés a barátokkal mindig oldja a stresszt. Elsősorban Lucyt akartam megtalálni. Azt mondta eljön. ,, áhh ott is van ,, siettem oda hozzá hogy üdvözöljem.
|
HeGyI LeOnOrA
|
|
|
Lucy Moonlight INAKTÍV
offline RPG hsz: 62 Összes hsz: 1808
|
Írta: 2016. november 6. 21:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=635783#post635783][b]Lucy Moonlight - 2016.11.06. 21:23[/b][/url] Párbajszakkör Életem legelső párbajszakkörére tartok, azzal az indokkal, hogy szeretnék ott lenni. Ezen az egy dolgon kívül más mentséget nem tudok felhozni erre. Főleg, hogy nem is kell mentség, mert nem volt megtiltva az eljövetel. Benyitottam a terembe. - Jó napot! – mondtam kissé hangosabban a kelletténél. – Akarom mondani: Jó napot! – tettem hozzá, normális hangerővel. – Illetve sziasztok! – köszöntem a diákságnak is. Arra számítottam, hogy sokkal többen lesznek, ezért ekkora hangerőn üdvözöltem elsőre a tanerőt. Tekintetemmel eridonos barátnőmet kerestem, - meg is találtam -, ezért oda is siettem hozzá. - Szia! Reméltem, hogy eljössz – közöltem vele, mert, hát igaz, hogy megbeszéltük; - elvégre sosem lehet tudni.
|
|
|
|
Tüszőfűi Lilith INAKTÍV
offline RPG hsz: 244 Összes hsz: 4696
|
Írta: 2016. november 7. 16:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636178#post636178][b]Tüszőfűi Lilith - 2016.11.07. 16:05[/b][/url] Párbaj szakkör És igen! Lesz párbajszakkör. Nagyon örülök neki, hiszen lehet, hogy sikerül rendesen megtanulnom párbajozni. Viszont van valami, ami miatt nagyon nem örülök. Hogy elfogok késni, mert akkor az milyen ciki lenne. Hiszen nem elég, hogy sikeresen összetalálkoztam egy ajtókilinccsel nagy sietésembe, de még a pulcsim is kiszakadt a zsebem mellet. Szerencsére a pálcámat nem hagytam el eddig, de a zoknimat majdnem. Mert dupla zokniba jövök, egyszerűen utálok felvenni cipőt. A padló meg nem koszos, szóval nekem ez így oké, az már más kérdés, hogy vannak, akik ezt furcsának tartják. Mármint, hogy nem veszek fel egyéb lábbelit, csak zoknit. Egy fehéret, és rá egy feketét. Viszont egyetlen egy hátránya van ennek, hogy nagyon csúszik. A nadrágom szürke és melegítő, a pulcsim mg piros és egy kicsit szakadt a zsebénél. A lehető legügyesebben rohanok be, majd rögtön el is esek. Most, kivételesen a saját lábamban, nem pedig egy rossz kanyar miatt. Kézzel tompítok, azért a reflexeim a helyén vannak. Felállok, megigazítom a copfomat, majd körbenézek. Vagyunk egy páran, annyi szent, viszont nemek tekintetében azt hiszem, a fiúk vannak többségben. - Jó napot kívánok és sziasztok! - Köszönök, mintha nem most estem volna el. Azt nem tudom, hogy késtem-e, de a pálcám megvan, én is megvagyok, csak lihegek még. Apám, kiestem a formámból, Tüszőfűi holnaptól futás lesz reggelenként. Kéne egy toll ezt felírni.
|
|
|
|
Seth Gareth Selwyn Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok
Whiskey in a teacup offline RPG hsz: 801 Összes hsz: 2588
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 7. 23:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636552#post636552][b]Seth Gareth Selwyn - 2016.11.07. 23:47[/b][/url] - Szia.-*A köszönés és a mosoly is Ricsinek szól és a ténynek, hogy a fiú jól fest.*- Megvagyok, javában zajlik az őszi vedlési időszak,-*Élete talán nem túl akciódús (a végtelenül kreatív és/vagy szerencsétlen, diákok alkotta félresikerült varázslatoktól eltekintve), úgyhogy csak ennyiről tud beszámolni perpill. Azonban figyelme fokozatosan az újonnan érkezők felé fordul.* - Nyugodtan tegezhettek, ha úgy jobb,-*mosolyt dob a zavarodott diákok felé - főleg az eridonosok szenvednek az óráin, mert látásból ismeri a többségük, háztársuk volt, most meg hirtelen a katedra túloldalán áll. - Minden aurornövendék ilyen lelkes, ha átkozódásról van szó?-*tudakolta udvarias hangnemben, egy csipetnyi humorral, mert Viktor szemlátomást elfáradt, majd aprót legyintett, a tanoncok említésére.*- Aki csak a pontok miatt jön el, annak nem jósolok nagy jövőt. Az élet ritkán ad kockacukrot.-*Sokan csak nagyon - pontosabban túl - későn tudatosítják, hogy bár sok óra talán nem lesz a hasznukra, ha tényleg aurorok akarnak lenni és nem aktatologatók, akkor szükségük van ezekre a készségekre.
Az órájára pillantva elérkezettnek látja az időt, hogy párokba rendezze a beérkezett diákokat. Némi gondolkodás után néhány pálcaintéssel világító szavakat idéz a levegőbe, amik egy-egy párbajszőnyeg fölé reppennek, illetve a mestertanoncok esetében a függönyön túli rész két fele fölé, amit gyorsan elválaszt néhány varázslattal. Szépvölgyi Richárd (MT 1.évfolyam) - Sebastian Selwyn (MT 2. évfolyam) Szombat Anna (MT 1.évfolyam) vs. Adrian Black (MT 1.évfolyam) Tüszőfűi Lilith (4.évfolyam) vs. Nánásy Levendula (5.évfolyam) Lucy Moonlight (1.évfolyam) vs. Hegyi Leonóra (2.évfolyam)- Megkérek mindenkit, foglalja el a számára kijelölt helyet!-*A hangja Sonorus nélkül is könnyedén eljut a diákokhoz. Megvárja, amíg mindenki elhelyezkedik, mielőtt tovább beszélne.*- Ha van valaki, aki bizonytalan az üdvözlési formákat illetően, szóljon és megmutatom a helyes meghajlást, azonban ennél sokkal fontosabbnak tartom a többi szabály betartását. Elsősorban tanulni jöttetek ide, nem padlóba döngölni a másikat.-*Amennyiben van jelentkező, elmagyarázza a szükséges dolgokat, de így vagy úgy, legfeljebb egy perccel később jelzi, hogy kezdhetik a párbajokat.
//A következő napokban sűrűn fogok feljárni, hogy gyorsan tudjatok haladni, illetve ha épp nem vagyok itt, Adrian is pontozhat helyettem. Ehhez mérten fejenként egy-egy hozzászólást írhattok, aminek a végébe beleírjuk majd a történéseket - amint mindkét hozzászólás ki van értékelve (a tied és az ellenfeleé is), újra írhattok.//
|
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 437 Összes hsz: 1060
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 8. 20:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636780#post636780][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.11.08. 20:10[/b][/url] A teába egy bólintás kíséretében kortyoltam bele, majd egy elmormogott "köszi" után csak figyeltem az érkezőket, majd, mielőtt még Seth beszélni kezdett volna, szépen beolvadtam a kőfalba, és lehetőleg láthatatlannak tűntem arra az időre, amíg fel nem villantak a szavak a párbajszőnyegek és a berendezett terek fölött. - Mi? - szaladt ki belőlem önkéntelenül is a kérdés, ahogy megláttam a saját nevem... Sebbyé mellett. Arcom megnyúlt, ahogy mostohatestvéremre pillantottam, mert azért... azért tudvalevő, hogy akármennyire is készülök aurornak és gyakoroltam Sethtel, Sebby egy kicsit tán más súlycsoport, mint én. Bár, végül is, ebből tanul az ember. Arcomon végül lassú mosoly kúszott szét, hisz a kezdeti döbbenetet felváltotta az izgalom és a kíváncsiság; hogy vajon mit tudok kezdeni a párbajtéren Sebbyvel. Igaz, hogy az a tény, hogy a másik nem használhatja a legilimenciát, gyakorlatilag megtízszerezte a százalékos esélyeimet, s ezzel az előnnyel már volt legalább... 10% esélyem, hogy nem szenvedek csúfos vereséget. Mindegy, kedvelem a nehéz kihívásokat. Kezemmel hát "elegánsan" a párbajtér felé is intettem, mely egy függönnyel volt elválasztva az alsóbbévesekétől, s el is indultam arrafelé, immár a másik társaságában. A terep valóban nem a hagyományos értelemben vett párbajterep volt: egy kisebb szobát imitált. Szőnyeg, amin el lehet csúszni, egy íróasztal a fal mellett, egy-két kisebb komód (egyértelműen nem természetes helyen; szinte csak rá kellett volna írni, hogy "FEDEZÉK")... sőt, még egy dohányzóasztal is volt a térben két székkel és egy sakktáblával (remek módon lehet majd egyensúlyozni a bábukon...), emellett pedig egy kanapé, könyvesszekrény... Na ne. Ez olyan... vagy legalábbis nagyon hasonlít a nappalinkhoz a pesti lakásban. - Otthoni terep - motyogtam halkan, ahogy a tér bal oldali része felé kanyarodtam. Mikor a másik velem szembe ért, a pálcámat magam elé emelve hajoltam meg, majd egy halk sóhaj hagyta el a számat. Akkor hát... kezdjünk neki.
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák
offline RPG hsz: 924 Összes hsz: 3399
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 8. 20:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636815#post636815][b]Sebastian Jared Selwyn - 2016.11.08. 20:37[/b][/url] RicsiMiután ilyen nagy egyetértésben teázgattak Ricsivel kicsit el is bambult, csak biccentve mindenkinek, aki közben érkezett. A dologból az zökkentette ki, mikor Seth közölte a párokat. Első pillanatban felvonta a szemöldökét, aztán vetett egy kérdő pillantást a bátyja hátára, amivel persze semmit se ért, de végül egy szó nélkül felkelt és elindult a neki kijelölt helyre. Akárhogy is nézzük, tényleg ez volt a leglogikusabb megoldás. Szétnézett a terepen, mielőtt beállt volna a másik fiúval szemben és igyekezett felmérni, hogy mit lehet remekül kihasználni, ha támadásról vagy védekezésről van szó. Aztán szembenézett Ricsivel, megeresztett felé egy mosolyt, amiben nem kihívás volt, sokkal inkább afféle "na végre" árnyalat, mert egymás ellen még sosem párbajoztak, pedig jó tapasztalat és érdekes dolog is. Ezután szépen, szabályosan meghajolt, majd amint visszaérkezett párbajállásba, és megbizonyosodott róla, hogy Ricsi is készen áll, máris támadt. - Capitulatus! - lőtte ki a legegyszerűbb lefegyverző átkot bemelegítés gyanánt, és közben minden idegszálával Ricsire és a mozdulataira kezdett figyelni, hogy azonnal reagálhasson, ha valamivel visszatámad. Izmai megfeszültek, tekintetébe a logika tompa fénye költözött. A bűbáj végrehajtásán is látszik, hogy nem gondolták túl komolyan - a mozdulat maga elég nyegle, valószínűleg nem is találná el Richárdot, aki viszont jól tette, hogy fedezékbe húzódott, ugyanis Sebastian nem fogta vissza magát. Nem ártana viszont kicsit összeszedettebbnek lenni, vagy az ellenfele kihasználja ellene pontatlanságát.
|
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 437 Összes hsz: 1060
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 8. 21:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636854#post636854][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.11.08. 21:20[/b][/url] Ahogy meghallottam Sebby hangját, reflexből mozdultam jobbra, rögtön az egyik komód felé, s igyekeztem kikerülni a felém reppenő fénycsóvát. Sebby pontos célzó, gondolom, elég gyors is a reakcióideje. Először le kell lassítanom, összezavarnom... Tehát ha sikerült kikerülnöm a bűbájt (s valljuk be, életem legnagyobb szégyene lenne, ha az első ilyentől kiesnék a harcból, de hát bármi lehetséges), rögtön hallatszik is a hangom: - Confundo! - Mondom, miközben ösztönösen haladok a kis tereptárgy felé. Őszintén remélem, hogy mostohatestvérem legalább két pillanatra elfelejti, mit is akart csinálni... na, persze, ha betalálok. Arról pedig ne is beszéljünk, milyen kínos lenne, ha a pálca pár pillanattal ezelőtt kirepült volna a kezemből, én pedig hevességemben anélkül próbáltam volna összezagyválni Sebastian Selwynt. Igen, komikus, mondjuk. Mindenesetre azt hiszem, azzal a lendülettel mondanék le az aurorságról.
Richárd még épp idejében mozdul, a varázslat a bútort találja el helyette. Ezzel viszont elég időt nyer magának, hogy tökéletesen kivitelezze a saját átkát és célozzon, ráadásul bőven átlag feletti erejű varázslatot produkál. Sebastiannak villámgyorsan kell reagálnia, hacsak nem kíván másodpercekig bambán hápogni.
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák
offline RPG hsz: 924 Összes hsz: 3399
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 8. 22:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636894#post636894][b]Sebastian Jared Selwyn - 2016.11.08. 22:00[/b][/url] RicsiNa jó, a varázslat, amivel kezdett, tényleg nem a legtökéletesebben lett kivitelezve. Talán nem vette elég komolyan Ricsit, vagy inkább csak nem akarta már rögtön az elején rövidre zárni a dolgot, ki tudja? A lényeg, hogy ennél már szerepelt jobban is. Ennek ellenére a figyelme nem lankadt, nem zökkent ki, így mikor jött a válasz, akkor rögtön tudott védekezni. - Protego! - hangzott a varázslat, mert egyelőre nem akart kimozdulni a stabil helyzetből, amiből a másikat figyelte. A fedezék kellemetlen dolog, de talán lehet vele mit kezdeni, csak aztán elég gyorsan kellene majd reagálni, hogy ha a másik támad, akkor ne legyen vele gond. Még jó, hogy az előbbi eset miatt Sebby most már elkezdte igazán komolyan venni a dolgot, úgyhogy gyors másfél lépés után, amivel szembe került Ricsi fedezékével, már varázsolt is. - Reducto! - Abban reménykedett, hogy Ricsit sikerül elsodortatni a saját védelmével, de ki tudja mi lesz a vége. Előfordulhat, hogy a másik elég gyors, hogy elmeneküljön. Hajszál híján, de a Protego felfogja az átkot, Sebastian érezheti, hogy emberére akadt, még ha a korkülönbség és a tapasztaltsága ad is némi előnyt Ricsivel szemben. A gyenge kezdést követően Sebastian kimutatja a foga fehérjét - nemcsak elegánsan hajtja végre a varázslatát, hanem a komód méreteinek megfelelően hatalmas erővel, mely egyaránt eltolhatja vagy feldöntheti, alig egy szempillantásnyi időt hagyva ellenfelének a reakcióra.
|
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 437 Összes hsz: 1060
|
Írta: 2016. november 8. 22:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636910#post636910][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.11.08. 22:22[/b][/url] Pontos varázslatnak ítéltem meg, amit az előbb elkövettem, s egyelőre a pálcám is a kezemben maradt (bár, ha így folytatjuk, ennek nem jósolok sok jövőt, mert csak egy hajszálon múlott). Természetesen Sebbyt nem lehet holmi zagyválással eltéríteni; ugyan, sokkal keményebb ellenfél ő ennél. Sőt, aztán hirtelen el is indult felém a fedezékem... A rohadt élet! - Reducio! - Mozdulatom reflexszerű volt, a varázslat szinte önkéntelenül hagyta el a számat, pedig esküszöm, hogy amennyiben egy tesztlapon a "mit tennél, ha majdnem rád dőlne egy komód párbajhelyzetben" kérdés szerepelne, többet agyaltam volna a válaszon. Ha sikerült a komódot legalább kisujjméretűvé varázsolnom (na jó, megteszi egy nagyobb macska is), arrébb is ugrok, mivel a fedezékem megszűnt... gyorsan kell cselekedni. - Salvio hexia! - Próbálkoztam a láthatatlansággal, habár könnyen előfordulhatott, hogy mindezt már egy szekrény alól nyögdöstem. Na jó, nyilván nem, hiszen ha a komód zsugorítása nem sikerült a terveim szerint, kénytelen leszek azzal elfoglalni magamat, hogy hadakozzak a bútorral, és puszta fizikai erővel állítsam meg a támadást.
Richárd jól gondolkodik, ám sajnos nem elég gyorsan - a komód nagyot lök rajta és hosszan tolja maga előtt, mivel nem sikerül időben kicsinyítenie le, így alig pár centit veszít méreteiből. A következő húzása viszont csaknem zseniális, szorult helyzetében sem veszíti el a fejét, ennek köszönhetően Sebastian hiába is meregeti a szemét, Ricsit mintha elnyelte volna a föld (pontosabban egy szekrény...már megint). Amíg azonban kikecmereg a bútor mögül/alól, nem kevés időt veszít. [a következő körben csak 1 varázslatot használhatsz]
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák
offline RPG hsz: 924 Összes hsz: 3399
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 8. 22:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636946#post636946][b]Sebastian Jared Selwyn - 2016.11.08. 22:53[/b][/url] RicsiKicsit erősebbre sikerült a varázslata, mint akarta, mert igazából bántani nem szerette volna Ricsit, de legyőzni annál inkább. Mikor a másik eltűnt, akkor hirtelen mozdult, hogy lehetőleg három méteren belülre kerüljön, még ha ezzel kockáztatta is, hogy a másik megtámadja, de a szekrény alól nehéz lenne. - Illigo - mondta, hogy a fiú ne tudjon elmozdulni a helyéről. Amennyiben sikerült, rögtön távolodott, de hátrálás közben még ismét varázsolt, hogy be tudja lőni a másik helyét a három méteren belül. - Homenum Revelio - irányította a pálcáját a megfelelő irányba, és figyelt, hogy hol tűnik majd fel a derengő fény, ami a fiú jelenlétét jelzi. Készenlétben állt, hátha a másik közben láthatatlanul kezd támadásba. Még szerencse, hogy a varázslat fénycsóváját mindenképp észlelné. Valami erőst elvonhatta Selwyn úr figyelmét, ugyanis az első varázslata alapszintű, mindenféle eleganciát nélkülöző mozdulat, míg a második teljes kudarc - egyetlen szomorú szikrácska reppen csak ki a pálcából, hogy erőtlenül a földre hulljon, ahol pislákol egyet-kettőt, majd kihúny. A sikertelenségért részben kárpótolhatja, hogy az Illigo viszont működik, úgyhogy amíg ki nem talál valamit, Ricsi nem nagyon megy sehova.
|
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 437 Összes hsz: 1060
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 8. 23:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636967#post636967][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.11.08. 23:22[/b][/url] Mit tesz az ember, amikor a mostohatestvére egy szekrény alá szorítja, és neki csak három méter mozgástere marad? Nos, én is ezen filozofáltam ott, a komód alatt gubbasztva, remegő kezekkel tartva a bútort (mivelhogy hiába zsugorítottam, aligha bírtam a makacs bútordarabbal). Gyakorlatilag a végítéletet vártam ott, kuporogva, mert hogy ezt hogy oldom meg, arról fogalmam sincs... És igen, amikor Selwyn professzor úr kimondta a második varázsigét, egészen biztos voltam benne, hogy amennyiben másfél pillanaton belül nem találok ki valamit, annyi a pálcámnak. Csakhogy nem történt semmi. Továbbra is ott gubbasztottam az alatt a komód alatt, és... ennyi. Semmi fény, meg ilyesmi, semmi, ami elárulná, hogy hol vagyok. Jó, nyilván, az előző varázslat leszűkíti a kört... Kikukkantottam a szekrény mellett, kihasználva a láthatatlanságom, s bemértem Sebby helyzetét valamelyest. - Lejate! - kiáltottam hangosan, hogy ne csak valami halk hangot halljon egy pontosabban meghatározható forrásból, hanem lehetőleg visszhangozzon a teremben a varázsige. Reméltem, hogy a bútor, amivel mostanra sikerült szoros barátságot kötnöm, egyenesen mostohatestvérem felé reppen. Addig én megpróbálom kitalálni, hogy lépjek ki a három méteres körből. Nem tehettem mást; most időnyerésre játszottam.
Kétség kívül kínos szituáció ez - ha Sebastian varázslata sikerül, Ricsinek semmi esélye sem maradna kimászni a slamasztikából, így azonban némi remény csillan előtte. Úgy tűnik, kifejezetten jót tesz neki az éles helyzet, zsinórban újabb tökéletesen kivitelezett bűbájjal támad vissza, egyszersmind jókora tehertől szabadulva meg. A komód meglódul, nagyot ugorva a padlón előre, azonban míg az előző menetben lefelé csúszott a szőnyegről, most az ellenkező irányba tartva megakad a lába a perzsa szépség szélében - néhány "lépés" erejéig kiszámíthatatlanul táncol, mielőtt súlyos puffanással elterülne.
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák
offline RPG hsz: 924 Összes hsz: 3399
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 8. 23:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=636985#post636985][b]Sebastian Jared Selwyn - 2016.11.08. 23:54[/b][/url] RicsiKissé elbénázta a második varázslatát, de annyira nem volt meglepő, mert hirtelen beugrott neki Ricsi és a szekrények idillikus kapcsolata, amitől kis híján elröhögte magát. Hamar túltette magát azon, hogy nem jött össze a varázslata, bár nem volt sok ideje tűnődni ezen eleve a felé száguldó szekrény miatt, ami mintegy vissza a feladónak módon indult az irányába. Szerencsére elég távol volt, de mégsem eléggé, ugyanis mikor hirtelen dőlni kezdett, akkor kissé koppant a sarka Sebby térdén. Ez elég fájdalmas volt, fel is szisszent, viszont a szekrény hirtelenjében előlépett fedezékké, még ha kicsit alacsony is volt. Egyelőre nem mozdult volna igazán úgysem, hát letérdelt, hogy pihentesse a lábát, de közben már küldte is a következő varázslatot. Tudnia kellett hol van Ricsi, így olyan állat segítségét hívta, aminek jó a szaglása. - Avis - mondta, és kis szerencsével egy csapat egeret idézett meg, majd folytatta. - Oppugno! - Mivel az egereknek amúgy is rossz a látása, így mindegy volt a láthatatlanság, a szagról viszont tudniuk kellett, hogy hol van a másik. Akkor pedig már csak le kell szednie. Valószínűleg a fájdalom miatt nem sikerül úgy koncentrálnia, mint szeretné, az Avis olyan gyengére sikerül, hogy Sebastian lábai előtt mindössze három, meglepően aprócska egér jelenik csak meg. Hófehér bundácskájuk és piros kis szemük van, bajuszuk izgatottan remeg, ahogy felnéznek rá. A második varázslat már összeszedettebb, elegáns, bár erejében elmarad az eddigiek mögött - a rágcsálók az intésre sarkon fordulnak és pillanatokon belül megindulnak, Ricsi szagát követve. Amikor azonban jönne az a rész, ahol rávetik magukat a fiúra és vérszomjas vadállatként megpróbálják széttépni, mindössze barátságosan megcsipkedik a fülét, ujjait.
|
|
|
|
Kornai Viktória Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. november 9. 14:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=637042#post637042][b]Kornai Viktória - 2016.11.09. 14:10[/b][/url] Asztrológia óraMiután visszakapta a könyvét, azonnal fellapozta a megadott oldalt. Pár pillanatig csak figyelte a szavakat. Nem értette, hogy a fiú asztalán hogyan lehetett egy ugyanolyan példány a tankönyvből, de próbált nem foglalkozni vele. Elkönyvelte annyival, hogy végül is varázsló, valószínűleg magasabb évfolyamba jár. Már csak abban reménykedett, hogy a könyvbe írt apró jegyzetek nem lettek lemásolva, hiszen még maga sem tudta, mennyire lehet azokban megbízni. Érezte, hogy nagyon lemaradt, ezért talán kicsit összecsapta a válaszát. - Az én példámban a halakban van a felszálló Hold csomópont. Ez erős belső változást idézhet elő, mert a szülött a korai éveiben ahhoz van hozzászokva, hogy pontos időbeosztás szerint él, amit követni fog felnőttként is, ez azonban azt hozza magával, hogy unalmassá válik az élete, nincs, ami igazán izgalomba hozná. Mikor már teljesen beleun ebbe, valószínűleg spontánabb döntéseket is hoz, jobban kinyílik, érdeklődni kezd a művészetek iránt. De ahhoz, hogy megtörténjen ez a kibontakozás, kénytelen lesz áldozatokat hozni.Kicsit sem volt büszke magára, így csak lehajtott fejjel ül és mered maga elé.
|
|
|
|
Aimé N. Flamme-Lenoir INAKTÍV
offline RPG hsz: 18 Összes hsz: 36
|
Írta: 2016. november 9. 21:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=637229#post637229][b]Aimé N. Flamme-Lenoir - 2016.11.09. 21:57[/b][/url] Ethan R.S.V. részéreLegtöbbször tényleg egy egész világ összeomlását jelenti egyetlen, rosszul időzített zaj, az alkotói kútfő elapad, a művész pedig frusztrációjától eltelve szörnyű idegességének martalékává is válhat. Szerencsére Aimé világát más gyurmából gyúrták össze, és csak időről időre esik bele egy-egy ilyen csúnya pöcegödörbe, ahonnan aztán a nevelőapja kaparja ki, mert az öccse, aki szintén művész, szinte esélytelenül rúgna ebbe a labdába. Amikor nem megzavarni akarják, hanem elmerülhet kedvére az alkotás gyönyörében, csodás mélységekig képes alámerülni; hagyja a testét azon a képzeletbeli kreativitás tengerén ringatózni, és a fejében kalapáló ütemes hullámzásra irányítja ecsetvonó kezét. A festmény önálló életet élve ölt testet az ujjai alatt. Sokszor hallani véli a kész mű első sóhajtását a materiális világban. Nehezére esik ugyan kiszakítania magát az ábrándozás világából, de a muszájnak engedni kell, itt egy nagyon is való világbéli ember, ugyanilyen tapintható jelenléttel. Nem hagyhatja figyelmen kívül, akármennyire is szeretné folytatni a munkásságát hullafáradtság ide vagy oda. Másodpercekig elgondolkodóan szemléli Ethan arcának minden apró részletét. Egyszer gondosan lenyírt arcszőrzettel mutatkozik, csupán halovány nyomát látja a borostának, másszor jobban megnövekednek a sörték. Érdekes és éles élmény lenne végigkorcsolyáztatni rajtuk az ujját. Ugyanígy intenzív tapasztalatnak bizonyulna a hangsúlyos arcélt vagy a komoly, mindent alaposan és áthatóan végigelemző szemkörnyékeket végigkaristolni finoman, ujjbeggyel. De hát a kíváncsiság nagy úr, olyan nagy, hogy a gyerekben nem hogy tizenhét, még csak hét évnyi agyi értelmet sem hagy ilyenkor. Egy hároméves felfedezővágya uralkodik benne mindahányszor Ethan a közelben tartózkodik; beteges késztetést érez a zavarba hozásától kezdve a tanulmányozásán át a tapogatásáig szinte mindenre, amivel új információkat gyűjthet róla. - Ami azt illeti, végül egész hatékonyan megoldottam a problémát... Szóval nem, már nincs probléma a csapattársakkal. - Érezhetően nyitva hagyja a dolgot, szája sarkában egyáltalán nem diszkréten megbúvó, barátságos félmosolya is arról árulkodik, hogy valami aljas húzással, de hamar kerékbe törte a meleg-ellenes kampányt. Végtére is egyszerű, de nagyszerű ötlet jutott eszébe, kivitelezte, és azóta Mihaelék nem igazán mennek a közelébe. Sokkal inkább az undor, semmint a félelem tartja távol a batár játékosokat, de ez Aimé szempontjából édes mindegy körülmény. A végeredmény a fontos. - Mihael egészen más, mint te... Persze már mintha említetted volna, hogy nem lehet titeket egy napon említeni, de... hát igen. Szerencsére semmiben sem hasonlítasz rá. Az elég kellemetlen volna. - Attól függetlenül, hogy ez inkább maga elé kommunikált megjegyzésnek tekinthető, attól még egy illedelmes bókként is lehet kezelni Ethan részére. Végre hajlandó a merengéséből felocsúdni és egyenesen, ezúttal tiszta tekintettel Ethan szemeibe nézni. Eddig valahová a homloka fölé irányította ködös-merengő pillantását, de most teljes figyelmével ajándékozza meg prefektusát mellétűzve egy hamisítatlan mosolyt is az elmúlt hetek-hónapokhoz hasonlóan. A csalafinta gyerek csalafinta ajakgörbülete a benne foglalt csíntalan reménnyel, hogy zavarba hozhatja a heteró fiút a puszta mustrálásával. Egyszerre gonoszkás a szándék és őszintén tiszta, mint egy kisgyerek első próbálkozásai a rosszalkodásra. Hiszen Ethan annyira jó partnere ebben...
|
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. november 9. 23:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=637268#post637268][b]Várkonyi Zoltán - 2016.11.09. 23:49[/b][/url] Asztrológia óra 2. Széplaki kisasszony jelentkezik elsőnek, ami várható is volt. Tiszteletre méltó az igyekezete a tárgyban, az ismeretei pedig óráról órára fejlődnek, szemmel láthatóan. Nem mondható el ez mindenkiről, aki hozzá jár, de azért vannak az érdemjegyek, hogy tükrözzék a év közbeni munkát, meg az eredményét. Várkonyinál a tükrözés nem maradhat el. Nem véletlen, hogy aki erre a két órára eljött, megkapja az év végi K-ját, már persze, ha jól szerepel, hiszen sok egyéni munkát követelt az ifjaktól. Széplaki kisasszony is buzgón kutakodott a tankönyvben, meg is lett az eredménye. - Nagyon rendben van, amiket említett, valóban szent igaz. Elképzelhető, hogy lehetne cizellálni még, de így is tökéletes. Nagyon ügyes volt, köszönöm. Ki lesz a következő? - Szúrósan néz a két megmaradt diákra, akik még lázasan dolgoznak, legalábbis bőszen a könyveik fölé hajolnak. Tulajdonképpen a másik sárgával is elégedett, ám a levitás még nem produkálta magát eléggé, ahhoz a K-hoz. Talán most. A tanár mindig reménykedik, aztán van, hogy csalódnia kell. Ilyen ez a pálya. Nem sokkal később jelentkezik is az ifjú úr, és elmondja mindazt, amit ki tudott okoskodni. - Tudja, sokkal szebb lett volna ez a felelet akkor, ha nem kezdi annyira lent a színvonalat. Van egy szint, ahonnan nehéz felvergődni, és maga elérte azt a mélységet. Azonban ez most, meg az előző is meglepően jó volt. Határozott fejlődést mutat. Pont annyit mondott el, amennyi szükséges, se többet, se kevesebbet. Mégis csak van érzéke ehhez. Azért ezt ne vegye dicséretnek! Csak mondom. - Már tovább is lépne a következő felelőre, mert hiába a fejlődés, az úrfi csak le van maradva egy lépéssel a többiekhez képest. Most ki is derül, hogy miért. Zoltánunk nem hagyná ki, hogy ahol tud, segítsen, pláne, ha látja, a kérdés valóban érdekli a fiút. Magyarázatba is fog. - Felrajzoltam az ábrát, de még egyszer, csak a maga kedvéért lerajzolom. Egy ehhez hasonló alakzatot keressen az MC körkényén! Nem olyan nehéz, a maga képességeivel. Ne döntsön romokba, kérem! - Viktória már jelentkezik is, így Várkonyi magára hagyja szenvedni a srácot, hogy az egy lépéssel előtte járó lányra összpontosítson. Arcáról szokás szerint nem olvasható le sem az, hogy jó a válasz, sem az, hogy rossz, ám mikor a tanerő megszólal már egyértelmű a dolog. - Kicsit kijavítanám ezt a meglátást. Tudom, hogy erről is van szó a könyvben, de én szeretném, ha inkább az ragadna meg a tudatukban a Halak felszállóval kapcsolatban, hogy ő a nagy útkereső a tudattalanban, az álmokban, az elmélkedésben, vagyis egy filozófus alkattá kell válnia. Másodsorban a szolgálat, mely megtestesülhet gyógyításban, tanításban. Lehet művész, apáca vagy remete. Magányossággal jár ez a feladat. Az ilyen állással nagyon jó megérzései lehetnek, kiváló jós, próféta válhat belőle. Fel kell tárnia az élet nagy összefüggéseit, az ismeretlen szellemi dimenziókat. Mivel ez a hármas ház csúcsán helyezkedik el, egészen biztos, hogy tanítania kell, hiszen az a kommunikáció háza. Persze benn van a tanulás, az állandó ismeretszerzés és továbbadás, akár könyv formájában, de el tudom képzelni, hogy valamilyen másik művészeti területen adja tovább a tudását. Nos, ennyi lett volna a mai óra anyaga, remélem jól szórakoztak. Az úr válaszát még megvárom, de ha akarnak elmehetnek. - Zárja az órát és leül, hogy ne fárassza ki magát az utolsó felelet előtt. Sose lehet tudni...a diákság néha tud meglepetéseket okozni. Zoltán nem arról híres, hogy imádja a meglepiket. Legszívesebben a Karácsonyt is eltörölné.
|
|
|
|
Ethan R. Saint-Venant INAKTÍV
VII. - A Diadalszekér offline RPG hsz: 132 Összes hsz: 1948
|
Írta: 2016. november 10. 01:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=637273#post637273][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.11.10. 01:22[/b][/url] Aimé N. Flamme-Lenoir - Csakugyan? - Még beljebb lépdel a helyiségben, ha elfelejtette volna bezárni maga után az ajtót, most már azt is megteszi, miközben érdeklődve visszakérdez. Nem mintha arról lenne szó, hogy lebecsülné Aimé képességeit azügyben, hogy ki tud-e állni magáért.. .. nos, igen, jó. Egy kicsit tényleg talán lebecsülte eleinte, de mióta rákapott a fiú a szemtelenkedésre, és arra, hogy a személyes auráját megbolygatva incselkedjen, egyre inkább sejti, hogy kevésbé annyira sebezhető művészlélek, mint azt elsőre gondolta róla. Ettől függetlenül nehezen képzeli el, hogy Mihael agresszív magatartásával tudott volna kezdeni bármit ez a fiú. - Ezt örömmel hallom. Remélem, nem hat tolakodónak, ha megkérdezem, hogyan oldottad meg? - Néha még felveszi ezt a hivatalos, udvarias hangnemet, puszta megszokásból, mert a legtöbb emberrel így beszél - nem nagyon hallani, látni őt kibillenni a formális keretek közül. Annyira skatulyából kihúzott, hogy az már majdhogynem magától értetődőnek tűnik, mintsem természetellenesnek. Nem is baj, ha egy ilyen kép él az emberekben róla, ezzel a képpel ő is elégedett. Másrészt Aimé érdekesen reagál rá. Semmi feltűnő nincs benne, csak mintha egy kicsit mindig felkeltené benne az ingert, hogy ezt az udvariasságot megtörje, ha csak egy kicsit is. - Valóban kellemetlen lenne, ha a vérségi kapcsolat végett hasonlóan vállalhatatlanul viselkednék, mint a kuzinom.. a nap mind a huszonnégy órájában. - Még alvás közben is biztosan; egy kis költői túlzás belefér még. Összeakad a pillantásuk, illetve inkább ezúttal Aimé-é kapja el az övét előbb. Néhány rövid másodpercig némán állja a művészkölyök tekintetét, ám aztán mégis megtöri a csendet. - Amikor így nézel, tudod, van egy olyan érzésem, hogy készülsz valamire. Egy naiv, már-már kissé gyanakvó, rosszat sejtően óvatos visszakérdezés, egy ártatlan, nem túl magas, pont kényelmesen és sokféleképpen lecsapható labda a másiknak. Annyira nem bátortalan, hogy az ne legyen hiteles, de benne van az egész más pályán mozgó játékos értetlensége. Kíváncsi, fog-e élni vele, és ha igen, akkor hogyan.
|
|
|
|
Adrian Ivanorovics Black INAKTÍV
cigarette daydream offline RPG hsz: 403 Összes hsz: 2893
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 10. 14:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=637304#post637304][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.11.10. 14:37[/b][/url] Szombat Anna Az égnek emelem szemeim, amikor felém nyújtja a bögréjét egy olyan magatartással megfűszerezve, ami mindenféleképpen megsérti hercegnői mivoltomat. Mert a tiara még hagyján, simán megérdemlem - minimum, queen pls -, de ez... Ez már felháborító. Szóva a fejemre bűvölt csilivili bizsut leveszem és a tanárúr hajába nyomom, aztán leteszem az asztalára az üveget, hogy, ha szeretne, akkor töltsön. Aztán el is foglalom magam a balfenéken, felmérem a terepet, s amíg beszivárognak az emberek, egy kicsit át is rendezem a javamra. Seth feltünteti a párokat, s mikor az eridonos kislány elfoglalja a helyét, kiropogtatom a nyakam meg a csuklóm is. - Na szia - én ilyen rendes gyerek vagyok, érted, még köszönök is. - Kész vagy? - ahogy átesünk a hivatalos körökön, biztos ami biztos alapon rákérdezek, hogy felkészült-e, és amint ennek vége van, támadok is. - Offende Onorare! - tisztán és hallhatóan mondom ki az első átkot, s az eddig jobb kezemben tartott pálcát hirtelen passzolom át a balba, remélve, hogy így jobban megzavarhatom - így jár az, akit egy kétkezes ellen osztanak be. Mondjuk ez nem az ő hibája, de hát sajnálom, az élet igazságtalan. Bár valószínűleg indíthatnék még egy átkot, a bennem mozgó sportszerűség ezt éppen elegendőnek ítéli meg, szóval egyelőre várom az ellentámadását. Vagy a védekezését, amit csinál. Nyilván le kellett volna vezetni a feszültséget. A varázslat szépen van végrehajtva, viszont gyengére sikerül, így Annának nem kell különösebben megerőltetni magát. Lesz az jobb is.
|
Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
|
|
|
Nánásy Levendula INAKTÍV
offline RPG hsz: 74 Összes hsz: 399
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 10. 17:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=637330#post637330][b]Nánásy Levendula - 2016.11.10. 17:59[/b][/url] Tüszőfűi Lilith
Sajnos nem kaptam választ a kérdéseimre Annától, de sebaj, attól még nem kedvetlenedtem el, inkább felmértem a terepet. Nagyon jól volt berendezve. Mindenfelé szőnyegeket és elválasztó falakat láttam, hogy senki olyan ne sérüljön meg, akinek nem szánták az átkokat. Szerencsére egy hasonló szintű párt kaptam, Lilith személyében. Nagyon megörültem neki, mert reménykedtem, hogy én nyerek majd és mert egy Eridonost kaptam. Miután beosztottak minket, az egyik szőnyeghez léptem. Majd megvártam, hogy Lilith is odaérjen velem szembe. Majd üdvözlésképpen meghajoltam előtte. - Kész vagy?- kérdeztem, majd egy kis gondolkodás után kiszórtam az átkomat. - Obstructo!- kiáltottam. Majd vártam a reagálását. Reméltem, hogy sikerült eltalálnom és hatásos volt a támadásom. Levendulának egy alapszintű varázslatot sikerült végrehajtania - nem ezzel fog babért aratni a VAVon, de még csak az elején járunk a viadalnak, bőven lesz ideje szépíteni. Az Obstructo kissé bizonytalan, így Lilithnek nem kell nagyon igyekeznie, hogy kivédje majd.
|
Levy
|
|
|
Tüszőfűi Lilith INAKTÍV
offline RPG hsz: 244 Összes hsz: 4696
|
Írta: 2016. november 10. 19:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=637354#post637354][b]Tüszőfűi Lilith - 2016.11.10. 19:09[/b][/url] Nánásy Levendula Azt hiszem, hogy rosszul döntöttem, hogy végül mégis eljöttem s kinyírathatom magam akár, bár nem biztos. Kicsit izgulok, de végül lenyugszom. Követem Levendulát, majd leveszem a lábaimról a két fekete zoknit, így csak fehér zokni van rajtam. Előveszem a pálcámat, majd bólintok. - Persze, hogy kész vagyok. Sok sikert, kéz- és lábtörést, - teszem hozzá, már csak megszokásból is. Eléggé meglep, hogy rögtön megátkoz, nyelvemen van a szó, varázsolok is. - Protego! - Ha sikerül, ha nem, arrébb ugrándozok. Élni akarok még, nem pedig meghalni, mert én élni akarok. Még. És most verhetem ki a fejemből azt a számot, főleg a refrénjét. Lilith mozdulata - pont az átok váratlansága miatt - kapkodó, a varázslata épp' csak sikerül, viszont a pajzs ereje miatt semmiképp sem kell szégyenkeznie. Egy kicsit talán az is közrejátszik, hogy idősebb ellenféllel kénytelen szembenézni, ám ha nem veszti el a fejét, egyáltalán nem reménytelen a helyzete.
|
|
|
|
Szépvölgyi Richárd Független varázsló, Elemi mágus, Okklumentor, Gyógyító, Végzett Diák
aeromágus sürgősségi gyógyító offline RPG hsz: 437 Összes hsz: 1060
|
Párbajszakkör Írta: 2016. november 10. 21:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=637445#post637445][b]Szépvölgyi Richárd - 2016.11.10. 21:52[/b][/url] Szekrények. Miért? Csupán ennyit tudtam hozzáfűzni gondolatban, mint kérdést, mert sokkal inkább lefoglalt a bűbájom hatása: nevezetesen, hogy a bútordarab nem akart engem szolgálni, Sebbynek elég volt csak hátralépnie... De úgy néz ki, rosszul számított. A komód sarka ugyanis hallhatóan és láthatóan fájdalmat okozott neki valamelyest, ami bár nem volt célom (hisz figyelemelterelésnek szántam), mégis kapóra jött. Szóval... egerek, remek. Ahogy figyeltem a három kicsi rágcsálót, csak pár pillanat múlva ugrott be, hogy ezen állatoknak bizony jó a szaglása, s mielőtt bármit is tehettem volna, a másik ellenem fordította őket. A fene vigye... - Finite Incantatem! - suttogtam, hiszen ennek már itt volt az ideje; a körből ki kell ugyanis szabadulnom, nem állhatok ott tétlenül. Amennyiben a bűbáj sikerült, hát elkezdtem kioldalazni a körből, lehetőleg hangtalanul, de azért mégsem túl lassan, s suttogva mondtam ki: - Serpensortia! - Eztán pedig gyorsan indultam meg a kanapé felé, hogy aztán mögé bújjak, s lehetőleg Sebby bal oldalára kerüljek - hiszen, ha a kígyó kiszállt a pálcámból, láthatóvá vált a helyzetem, s pontosan ezt akartam elkerülni azzal, hogy az egereket megpróbáltam elijeszteni az állattal. Agyam közben lázasan zakatolt; már sejtettem is, mihez akarok most kezdeni... Persze - amennyiben a Finitém nem sikerült, a kígyóidézést már lehetőleg a komód másik oldalán guggolva próbáltam meg. A Finite sikerül, így Ricsi szabad, azonban a sok óvatoskodás rányomta a bélyegét, főleg a második varázslatra - Sebastiannak esélye sincs megállapítani, milyen irányból érkezett a Serpensortia, mert szemüveg nélkül aligha látja meg az alig arasznyi siklót, ami kipottyan a Levitás pálcájából. Jó, hogy mindenkit leköt a saját párbaja, mert igazán nem ezzel akar felkerülni az iskolai dicsőséglistára.Valahogy így
|
|
|
|
Hegyi Leonóra INAKTÍV
offline RPG hsz: 43 Összes hsz: 86
|
Lucy Írta: 2016. november 12. 17:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=638132#post638132][b]Hegyi Leonóra - 2016.11.12. 17:09[/b][/url] Mire végre megtaláltuk egymást már nem is maradt időnk beszélgetni mert kezdődött is. Minket a legvégére osztottak a pályának. Nem is baj gondoltam. Át sétáltunk oda. Közben egész végig jó átkokon törtem a fejem de valahogy sehogy se akart semmi az eszembe jutni. Bevillantak pálcamozdulatok és varázsigék de hogy melyik tartozott melyikhez azt nem sikerült összerakni. Aztán szóltak hogy kezdjük. Mi kezet fogtunk meghajoltunk (látszott hogy Lucy is mindent szabályosan akar csinálni). Majd azért hozzátettem: - Kész vagy?- bólintott - Akkor hajrá!Egy filmben ilyenkor azonnal lőtték volna egymásra a különböző átkokat de most nem egy filmben játszottunk. Az azért megnyugtatott hogy a pajzsbűbájra emlékeztem, és az hogy látszólag Lucynak se jutott eszébe semmi vagy csak megpróbált kifigyeln. - Relaxo!-teljesen hirtelen jött az ötlet, magamon is meglepődtem. Aztán persze gyorsan visszarántottam magam a földre. Nem vártam meg amíg Lucy támad, védekeztem. - Protego!- így a pajzs mögül vártam az újabb támadást. Mindkét varázslat sikeres - bár a technikája döcögős, szépen sikerül mind a Relaxo, mint a pajzsbűbáj.
|
HeGyI LeOnOrA
|
|
|
Choi Min Jong Könyvtáros, Bogolyfalvi lakos, Boltos, Végzett Diák, Előkészítős tanár
damfír - életművész offline RPG hsz: 440 Összes hsz: 5045
|
Írta: 2016. november 13. 17:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=638636#post638636][b]Choi Min Jong - 2016.11.13. 17:09[/b][/url] Asztrológia óra 2 Felhúzom a szemöldököm, mert mi az, hogy ne vegyem dicséretnek, amikor határozottan megdicsért? Na mindegy, magamban nevetek a dolgon és fejcsóválva pillantok vissza az ábrámra, majd a "csak az én kedvemért" újra felrajzolt formára. Az alakzat nem nehéz, csak a sok kis jelecske között tűnik lehetetlennek megtalálni. Jobb ötlet híján elkezdem letakarni azt, amelyik nem az. Kell pár perc, addig a többiek szépen mindent elmondanak nem is tudok arra figyelni, hogy nekik mi jött ki, de végül megtalálom én is az én ábrámon a jelecskét. Örömömben majdnem fel is kiálltok, de sikerül visszafogni magam, így csak egy halk "jéjj" hagyja el a számat, aztán már keresem is a könyvben, hogy akkor mi is a horoszkóp jelecske - mert nem, még mindig nem tudom mind a tizenkettőt, aztán ha sikerült ezt is beazonosítani - oroszlán, megnézem a másik oldalt, ahol a felszálló oroszlánt magyarázzák. Átfutom a sorokat, próbálom értelmezni, aztán reményeim szerint jól összefoglalom a lényeget: - Oké. Szóval a felszálló hold az oroszlánban van és a 9. házban. Ez azt jelenti, hogy... hmmm - elgondolkodom - oké. Ez az ember tuti valami művész volt... Mert a könyv szerint, előző életében üldözött volt, ezért most a feladata, hogy megtalálja önmagát. Egyedül boldoguljon és olyasmit csináljon, amiben egyedülállót tud alkotni, ezáltal segítve másokat. Lehetne zenész vagy festő... - fűzöm hozzá tök mellékesen, valahogy a leírtak erősen emlékeztetnek magamra - a kapcsolatok terén nem a legjobb a helyzete, sokszor érezheti magát egyedül, de talán emiatt sikeresebbé válhat az önkifejezésben, nem?
Ez mondjuk nincs benne, csak én gondolom. Könnyebb, ha nincs senki és semmi ami gátol. A magány a maga módján jó ihlet forrás, és rengetegféleképpen kifejezhető. Sóhajtok egyet. Legrosszabb esetben ezt most benéztem. - A házról is kéne beszélni? - kérdezem meg, mert belegondolva a könyvben nem a 9- házhoz tették az oroszlánt és volt ott egy vagy szócska. Lapozok is egyet, hogy megnézzem mit ír a kilencedik házról. Érdekes, de megvárom, hogy kell-e, mert feleslegesen nem szövegelnék. - Akkor ööö... Kitartó és elkötelezett, aki elmélyülten csinálja, amit... Itt a könyv említ kutatást is... akkor esetleg lehetne író... az olyan művészi és kutatós. Fontos, hogy higgyen önmagában és ne hagyja magát befolyásolni mások által. Azt hiszem ez rátesz a magányosságra... - elhúzom a számat és megrázom a fejem. Feladom. Ez az egész spekuláció. Nem nekem találták ki. De majd a tanár kijavít úgyis. Szerintem egyébként is jobban élvezi, ha hibázunk...
|
You only realize how much you know someone when they disappear.
|
|
|
Lucy Moonlight INAKTÍV
offline RPG hsz: 62 Összes hsz: 1808
|
Írta: 2016. november 13. 21:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=638746#post638746][b]Lucy Moonlight - 2016.11.13. 21:15[/b][/url] Párbajszakkör ~ Lea Mindenkori dédelgetett álmom volt, hogy egy barátnőm ellen párbajozzak. Na jó, vegyük komolyra a dolgot. Szóval, összesen két átkot tudok - ami benne van a tananyagban - és néhány bűbájt, ami figyelemeltereléshez tökéletes. ~ ezen gondolkodtam, amíg oda nem értünk a terem azon részéhez, ahova osztottak. Bólintottam a kérdésére, majd vártam. Mármint nem csak úgy álltam egy helyben, mint aki tapsra - esetleg füttyre - vár, hanem felkészültem arra, hogy bármikor támadhat. Megpróbáltam kifigyelni, hogy milyen a taktikája. Ahogy Lea kilőtte az átkot, megpróbáltam kitérni a bűbáj útjából, - több-kevesebb sikerrel. Nem tudom, hogy barátnőm mire számított, amikor felvonta a pajzsot. Én nem támadtam addig, ameddig úgy gondoltam, hogy még mindig tart a pajzs hatása. - Petrificus totalus! – mondtam az átkot, és vártam, hogy sikerül alkalmaznom az órán tanultakat. Bár a varázslat sikeres, a hölgy kissé túltaktikázta a dolgot - mivel a Protego nem látható, csak a beleütköző varázslatok nyomán villan fel, elszámítja magát. Leonóra felkészült a támadására, így a sóbálványátok egyszerűen lepattan és elenyészik a levegőben. Seth nem állítja meg a párbajt, mivel szerinte Lucy is rájött mostanra, hogy egy párbajban nem kifizetődő ácsorogni és várni.
|
|
|
|