[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=500449#post500449][b]David Bennett - 2015.07.27. 00:30[/b][/url]
Mihael
Való igaz: megfordulhatott volna abban a csökött agyamban, hogy ki az az akasztófára való egyén, aki nem különösebben zavartatja magát, ha arról van szó, hogy mennyi az idő. Az illedelem se épp a kenyere, a tiszteletről pedig már ne is beszéljünk. Magát a mozdulatot, amivel megfejelte a csengőt, nem láttam, de a lépcsőről felszűrődő zajok már sejtették velem az állapotokat. Kibiztosított pajtásom taraját hatástalanítottam, és magamhoz képest igazán gyorsan sikerült többnyire rekonstruálnom a történetet: Mihael megint beszólt a nejének vagy az ikrének, aki nagy hévvel elküldte inni, a jómadár pedig kapva kapott az alkalmon, most pedig elfelejtette, hogy bizony, tud hoppanálni és kell egy fedél neki éjszakára. Valahogy ilyentájt küldte meg a lépcsőház világítását, mire egy csupán pár szavas képet kaphattak az emberek a nyomdapapírt nem tűrő szavaimról. Fegyvertelen kezemmel próbáltam védekezni a szememet bántó fénnyel szemben, noha az mit sem segített. A másik út közben levert egy virágcserepet is, amelyik önfeledt boldogsággal döntött az öngyilkosság mellett, majd nagyobb halálhörgést hallatva darabjaira hullott, mihelyst padlót ért a földszinten. Megingatnám a fejem, de eddigre a rég látott szerencsétlen francia a kicsattanó boldogságát
nem tudta leplezni, és pontosan a karjaimba sétált. Aztán még le is fejelte a homlokom. Ennél a jelenetnél nézett ki a szomszéd a 13-as lakásból, egy idő házaspár, ahol az asszony haja rövid és ősz, a párjának pedig kefebajusza van. és egymáshoz illő pizsamát öltöttek fel. A néninek fel kellett vennie a kerítés méretű szemüvegét, aztán rosszallóan a férjére pillantott. Micsoda pór egy nép ez a magyar, hogy hajnali 4-kor is még képesek ilyen alpári dolgokat művelni! Biccentettek feléjük, egyik kezemmel intettem, mire felháborodva visszacsattogtak a lakásukba. Mihael szájszaga mindeközben egyszerűen katasztrófa volt, igazán csak azért nem ürítettem ki a silány vacsorám tartalmát, mert hát könyörgöm, hogy nézett volna ki, ha odarókázom, miközben a legjobb haverom bizonyára szexuális tanácsadás végett keresett fel. Aztán még ő maga tessékelt befelé a saját lakásomba, amit készségesen be is húzott maga után. Hiába pisszegtem volna oda neki, vélhetően halvány lila elképzelése se lett volna arról, hogy miért intettem le, így aztán hagytam az egészet és bezártam mögötte az ajtót. Valahogy kinavigáltam a szerencsétlent a nappaliba, oda vágtam elé egy behűtött sört, én pedig pohárba töltöttem némi whiskey-t; már előre láttam, hogy hosszú éjszakának nézünk elébe. Hálás lettem volna, ha tényleg csak aludni kérezkedik be, de a korábbi pár szavas mondatai után most kiönti nekem a lelkét, na és ez az a pont, ahol nekem is innom kell.
- Na haver, ne kímélj, tálald csak ki előttem a piszkos kis részleteket. Roxyról kiderült, hogy nem is annyira pöpec? Netán csak parókát viselt? Vagy összebalhézott Michelle-el? El kéne intézni feketén, hogy már elváltatok? - agyamban mozgolódó gondolatokat szépen ki is mondtam hangosan, egytől egyig, miközben újratöltöttem a poharat.