Anna

Elveszve, a fejemet össze-vissza kapkodva róttam a macskaköves utcát, a megfelelő boltot kutatva. Gyűlölöm, ha az irányítás kicsúszik a kezeim közül, és ez sajnos az itteni tartózkodásom óta rendszerint így van, ugyanis nem nagyon töltöm mással a kastélyban a mindennapjaimat, mint hogy megpróbálok nem eltévedni. Éppen ezért, amikor már szinte a hajamat tépkedtem az idegességtől, hirtelen felderült az arcom, amikor az egyik kirakat előtt nézelődve egy ismerős arcot pillantottam meg.
- Anna? - szólítottam meg a lányt kétkedve. Jobb az elővigyázatosság - mert azért az elég hülyén vette volna ki magát, ha nem ő lett volna, hanem mondjuk egy vadidegen, de a feltételezésem ezúttal (mint az esetek túlnyomó részében) igaz volt, ugyanis a lány megpördült a tengelye körül. Bizony Anna állt előttem teljes életnagyságban.
- Rég láttalak, mit csinálsz itt? - kérdeztem tettetett kíváncsisággal, de mielőtt válaszra nyithatta volna a száját, leintettem. - Hagyjuk inkább, nem érdekelnek a rettentően unalmas életed annál is unalmasabb mozzanatai - nevettem fel gúnyosan, aztán a mellettünk lévő kirakatra tévedt a tekintetem.
- A ruhabolt, végre! - csettintettem elégedetten, amikor eljutott a tudatomig, hogy megtaláltam az üzletet, amit már elég régóta kerestem.
- Be akarsz jönni velem ruhát nézni? - néztem Annára, de megint belé fojtottam a szót; szemrebbenés nélkül folytattam a mondandómat. - Még szép, hogy be akarsz, hisz gondolom úgy sincs jobb dolgod - méregettem a lányt egy fülig érő mosoly kíséretében.

Anna

Elveszve, a fejemet össze-vissza kapkodva róttam a macskaköves utcát, a megfelelő boltot kutatva. Gyűlölöm, ha az irányítás kicsúszik a kezeim közül, és ez sajnos az itteni tartózkodásom óta rendszerint így van, ugyanis nem nagyon töltöm mással a kastélyban a mindennapjaimat, mint hogy megpróbálok nem eltévedni. Éppen ezért, amikor már szinte a hajamat tépkedtem az idegességtől, hirtelen felderült az arcom, amikor az egyik kirakat előtt nézelődve egy ismerős arcot pillantottam meg.
- Anna? - szólítottam meg a lányt kétkedve. Jobb az elővigyázatosság - mert azért az elég hülyén vette volna ki magát, ha nem ő lett volna, hanem mondjuk egy vadidegen, de a feltételezésem ezúttal (mint az esetek túlnyomó részében) igaz volt, ugyanis a lány megpördült a tengelye körül. Bizony Anna állt előttem teljes életnagyságban.
- Rég láttalak, mit csinálsz itt? - kérdeztem tettetett kíváncsisággal, de mielőtt válaszra nyithatta volna a száját, leintettem. - Hagyjuk inkább, nem érdekelnek a rettentően unalmas életed annál is unalmasabb mozzanatai - nevettem fel gúnyosan, aztán a mellettünk lévő kirakatra tévedt a tekintetem.
- A ruhabolt, végre! - csettintettem elégedetten, amikor eljutott a tudatomig, hogy megtaláltam az üzletet, amit már elég régóta kerestem.
- Be akarsz jönni velem ruhát nézni? - néztem Annára, de megint belé fojtottam a szót; szemrebbenés nélkül folytattam a mondandómat. - Még szép, hogy be akarsz, hisz gondolom úgy sincs jobb dolgod - méregettem a lányt egy fülig érő mosoly kíséretében.

Szüksége van egy-két ruhadarabra. És ez probléma. Mert utál ruhát vásárolni. Minden mást, élelmiszert vagy könyvet, drága ékszereket vagy giccses nyifnyaffot szívesen vesz, mert az élmény. A ruhavásárlás az szükséglet. Az végtelenül unalmas, mert ez nem jó, túl kicsi, de az túl nagy, ez hülyén néz ki, ezt inkább hagyjuk, ez mi egyáltalán - próbára teszi a nem létező türelmét egy darab nadrág megvétele. Ez van.

Szóval nem csoda, hogy addig halogatja a dolgot, amíg lehet, majd amikor már nem nagyon lehet, akkor is csak áll a kirakatban, és reménykedik, hogy varázslatos úton megoldódik valahogyan a dolog. Érted, varázslatos úton.

És nem. Ellenben mese nincs, a realitás színre lép, és idehozza azt az emlékezetes leányzót a konyhából, ami nem hogy próbára teszi a türelmét, hanem szimplán megsemmisíti. Most próbálgasson, és közben még viselje is el a lányt? Hát mi ő, Buddha?

És szóhoz se jut, persze. Mondjuk, lehet hogy jobb is így, mert elővenné a szókincsének ritkábban használt és nem a legszebb részét. Gondolatban mindenesetre csak úgy pörgeti a megfelelő szavakat, de csakazértis bemegy a boltba. Egy darab szó nélkül, de olyan pillantással, ami jelzi, hogy a másik lány hozzá képest smafu, és a navinésnek tesz most szívességet azzal, hogy megjelent a semmiből, és követi a boltba. A nézése lehet felsőbbrendű, de okkal nem szólal meg, ismerjük a visszavágási reflex hiányát.

(folytatás a leányálomban)