Minnie
Eddig soha nem örültem a hétvégének úgy, mint a mai nap. Életem egyik legkimerítőbb hetét tudhatom a hátam mögött, hiszen most töltöttem itt az első napjaimat új diák ként. A rengeteg új tantárgy és információ lefárasztott minden egyes nap és hiába terveztem, hogy felfedezem az épületet, sajnos ez a mai napig csak terv maradt. Na de majd ma! Ahogy végére értem a tanóráknak a hosszabbik utat választottam a szobám felé és útközben rábukkantam egy teljesen átlagos ajtóra. Először magam sem értettem miért torpantam meg előtte, de rájöttem, hogy az eszem megint előrébb járt, még így teljesen kimerülten is. A tanórákon való pusmogásokból hallottam, hogy ezen a folyosón van a Bagolykő társalgója, ahova mindenki járni szokott.
Pár pillanatig toporgok a kilincs felett...Megigazgatom a taláromat és táskámat a vállamon, majd mély levegőt veszek és kitárom az ajtót. Nem is értem, miért szeppentem meg a küszöb előtt, hiszen az a célom, hogy ismerősöket szerezzek magamnak és erre keresve se találnék jobb helyet. Körbenézek a helységben, nem sok embert látok. Ettől megkönnyebbülök. Nem szeretem a nagy tömeget és ismerem magam annyira, hogy tudjam: ha több tíz ember látványa fogadott volna, automatikusan sarkon fordultam volna.
Végigfut a tekintetem a szépen kidolgozott bútorokon és a gyönyörű kandallón. Kiszemelek magamnak egy helyet, egy ablak melletti kényelmes karosszékben, ahonnan kilátás nyílik az udvarra. Ahogy lehuppanok a vászon táskámat leejtem magam mellé és kikotrom belőle a vázlatfüzetemet, majd szépen csendesen úgy döntök, elkezdek firkálgatni. Ennél jobb péntek délutáni programot el se tudnék magamnak képzelni.