Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kell egy pár perc, hogy végiggondoljam mit is mondott, és valljuk be, Fanni reakciója se volt a legmegnyerőbb. Az a lány egy kész édességbomba, és ha ő ilyen kérdét tesz fel, akkor nem lehet csak úgy legyinteni.
- Fegyverként.
Inkább kijelentem, mint kérdezem, mégis van benne egy kis görbület, így ha a másik fél megválaszolja, akkor sincs semmi baj belőle. Mondjuk annak örülök, hogy nem olyan, mint a véla vér. Arra szerencsére nem vagyok annyira érzékeny, mint sokan, de valljuk be, nem igazán szeretném elszúrni a dolgokat Norival. Így pedig oda kell figyelnem arra, hogy mi milyen hatást tud kiváltani, mert tudom, hogy őt akarom, de azt is, hogy milyen könnyen kiszáll az ember agyából a vér.
- Nem veszélyes, hogy mindent ilyen hangosan hallasz? Gondolom ez olyan, mint a nem melodisoknál, azért a füled eléggé érzékeny, és ha mondjuk próbálunk, ott nem éppen a csendes mantra lesz az elsődleges irányvonal.
Legalábbis a hirdetés nem erre utalt, én pedig az ilyen nyugis dolgokba még csak nem is illek bele, szóval mindenképpen kellene egy kis pörgés, és ahogy ránézek kedves Eridonos kolleginámra, úgy nézem, hogy neki is.
- Nos a helyzet az, hogy gyógyítónak tanulok, és ameddig nem akarod lerobbantani a kezeimet, addig szerintem jól megleszünk.
Engem az ilyen furcsaságok nem tudnak eltántorítani, úgyhogy nem hiszem, hogy ezért már a megalakulás pillanatában fel kellene oszlanunk. Az viszont a lányokon múlik, hogy ki mennyire vállalja be a dolgot.
- Van amúgy erre tanár a suliba? Vagy valaki a faluban?
Nem igazán vagyok járatos a tanárokban, akik engem nem tanítanak. Jelenleg minden lehetőségemmel a kitűzött célom felé kormányozódok, és az ilyen dolgok nem éppen a választott terület részei, viszont szeretem, ha új információhoz jutok, így figyelmesen hallgatom a másik két felet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Most komolyan, szerinted így ír egy fiú? - vette elő az összegyűrt papírost a kezéből és mutatta a lány felé Lanetta gyöngybetűit. Bár Kolos szerint még a lányok sem tudnak ilyen szépen és olvashatóan írni, úgyhogy biztosan használt valami bűbájt hozzá vagy ki tudja. Lehet nem is ember ez a nőszemély.
Elengedte a tolvaj talárját, mikor öntudatra ébredt és lerázta róla a kezét. Nem is próbálta visszatartani, végre már nem akart elmenekülni. Azonban a hév, amivel visszatámadt ismét felkorbácsolta Kolos sértettségét, így egyre vörösödő arccal hallgatta végig azt a sületlenséget, amit a lány összehordott.
- Már megbocsáss, de ha a tulaj beleegyezése nélkül visze... Sőt, még csak el sem jöttél, hogy te magad vidd el, hanem egy manót, érted, EGY HÁZIMANÓT küldtél, hogy végezze el a munka piszkos felét - kiabált ő is magából kikelve a társalgó közepén, miközben fél keze folyton a gramofonon pihent. - Most komolyan, van egyáltalán neked lelked? Szegény így is kidolgozza a belét a konyhában és erre te tolvajt csinálsz belőle?! - Másik kezével hevesen gesztikulált, akár még azt is hihette volna egy külső szemlélő, hogy meg akarja verni a lányt. Persze Kolosnak ilyen meg sem fordult volna a fejében, egyszerűen csak sokkal kifejezőbb volt így a jelenet.
Tény, hogy ő sem gondolta végig, mit is beszél, de a düh és frusztráció abban a pillanatban az egész lényét uralta. Nem mintha bármikor is végiggondolta volna, miről hablatyol, de ez a lány, ez a kis csitri most olyan mélyen sértette őt meg, hogy akár az anyja is itt lehetett volna, most rá sem hallgatott volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

- Ebben az esetben, ha megengedi.. - kezével apró mozdulatot tesz, mintegy kérve ezzel az üvegcsét. Ujjai közé veszi, forgatja, szinte érezni a mágia mozgását a szobában, ahogy a manát koncentrálva összegyűjti, majd átformálja azt az általa kívánt varázslatra. Nincs benne semmi látványos. A semmi helyén továbbra is az üresség ül, csak a mágia vibrál benne, várva, hogy megtörjék az ellenállását. Miután végzett, visszanyújtja a fiúnak a tárgyat, és figyelmét inkább a hógömbre koncentrálja.
- Jó gondolat, proaktivitást igényel, kiváló reakciókészséget és improvizációt. - Mintha fekete tinta folyna szét benne, úgy lepi el a belső teret a feketeség. Természetesen nem hagyja, hogy csak a fiú saját belátása szerint cselekedjen. Szeretné látni, hogyan tud hozzányúlni egy más megalkotott illúzió átformálásához, pontosabban szólva inkább annak elfedéséhez. Szándékosan nem használ olyan erejű varázslatot, amit egyelőre Seth nem tud megugrani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

- Parancsoljon.-*Kíváncsian nyújtja át az üveget, és bár kívülről ritka unalmas lehet a jelenet, számára a legkevésbé sem az - főleg az Angliában történtek óra fokozottan érzékeny a mágia áramlására, így most sem kerüli el a figyelmét, ahogy Magnus ereje működésbe lép. Van ebben a kérlelhetetlen precizitásban valami...megnyugtató? Arra emlékezteti, amikor a teljes sötétben az ember mellett elhalad egy óriási bestia és anélkül, hogy látná, meglegyinti a sejtés, az izmok és inak feszülése. Valahol tudatosította, mennyire furcsa kapcsolat is az övék; hogy a férfi az egyetlen, akinek teljesen ki van szolgáltatva, mert nemcsak erősebb nála, de számos titkát is rábízta. Mégsem félt tőle, épp ellenkezőleg.
Jellemző, hogy azonnal próbára teszik, ő pedig kávéjából kortyolva csendesen szemügyre veszi a tintaként elkavarodó feketeséget. Se az illúzió megtörésével, sem elfedésével nem próbálkozik - valahol jellemző, hogy elméjét inkább a szokatlan megoldások vonzzák, semmint a kézenfekvőek; ami kifejezetten előnyt jelentett váratlan helyzetekben, ahol tapasztalatai vagy "ellenfele" nem kínáltak könnyű kiutat. Egyetlen univerzális szabályt használ ki - mindennek, még a leghomogénebb illúziónak is van szerkezete, ami összetartja a manaszálakat. Nem próbálja megbontani vagy felülírni, sokkal inkább elegyíti a saját erejével, aminek eredményeképp a sötétségben itt is, ott is apró, pislákoló fények gyúlnak. A gömb néhány pillanat múlva olyan, mint az égbolt miniatűr mása, a sötétségben alig gombostűnyi csillagok égnek. Egyelőre nem lép - akár egy képzeletbeli sakkjátszmában, most a másik játékos van soron.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Megvárja, amíg a fiú eldönti, mit szeretne kezdeni az általa felvázolt. Nos.. ez leginkább egy vászon, amire később rétegezni lehet a többi illúziót vagy formálni azt. Ha használná azt a bűbájt, amivel képes meglátni a varázslatot mozgató manaszálakat, minden bizonnyal érdekes látvány tárulna a szeme elé. Olyan lehet ez, mint mikor valaki fáradtan beletúr a hajába, és az ujjai elsiklanak a hajtincsek között. Később, ahogy egyre több fényes folt jelenik meg, úgy módosítja magában ezt a képest úgy, hogy a kéz helyett egy sűrű fogú fésűvel.
Mintha engedne a festék anyaga, úgy folynak el lassan a világűr színei és fényei, eleinte a gömb alján összegyűlve, mint a higany. Aztán átszivárog az eddigi kis "világuk" keretein, lassan, kövér, nehéz csepp növi ki magát Magnus gömböt tartó ujjainál. Az embernek szinte emlékeztetnie kell magát arra, hogy valójában semmi sem történik, olyannyira élethűen rekonstruálja a gravitáció egy sűrűbb anyagra gyakorolt hatását. Ezzel mintegy megadta az engedélyt arra, hogy bár az eszköz maradt továbbra is, de dolgozhatnak a "határokon" kívül. A fekete folyadékban itt-ott csíkokban, elkent színekben, elnyújtott alakzatokban ott vannak a Seth által kreált egykori csillagok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Van azért abban valami egészen elképesztő, hogy a saját kishúgom oktat ki a felelősségteljes viselkedésről. Bosszanthatna, de inkább csak azt juttatja eszembe, hogy eléggé sajnálom őt. Sajnálom, amiért 14 évesen felnőtt módjára viselkedik, és egy pillanatig sem ragaszkodik ahhoz, hogy legyen gyermekkora. Nem meglepetés számomra, sosem volt másmilyen... De nem értem, hogyan lehet úgy jó neki, hogy alig van pár barátja, hogy a tesóink is alig töltenek vele időt, mert annyira zárkózott és komoly, hogy nem is tudnak egymással mit kezdeni.
Ismerem elég jól ahhoz, hogy tudjam ezeket, de megérteni ettől függetlenül nem tudom őt, mert világ életemben nagyon más voltam. Sóhajtok egyet mielőtt megszólalnék, a jobb lábamat keresztbe teszem a balon, az alkarjaimmal pedig a lábamra támaszkodom.
- Oké, fogok nekik írni a héten - mondom megadóan, immár a cukorkával a számban. Persze lenne pár epés megjegyzésem arra, hogy talán neki sem kellene annyira gyakran megválaszolnia a faggató és aggódó kérdéseiket, hogyha nem szoktatná hozzá anyát, hogy naponta hallanak felőlünk. Értem én, hogy illene gyakrabban írnom, de ő is beláthatná, hogy túlzásba esik. Nem csecsemő már, hogy ne tudjon anyuról leszakadni, ráadásul már az előkészítőben is bentlakó volt, tehát még az sem szolgál mentségére, hogy most él először távol tőlük.
Az egész beszélgetés olyan, mint egy kihallgatás. A következő kérdése is ezt támasztja alá. Látszik, hogy nem igazán preferáljuk egymás társaságát, ellenkező esetben nem kellene a legsablonosabb kérdéseket feltennie nekem.
- Jól vagyok, csak kicsit fáradtan. Majdnem minden szabadidőm edzésen töltöm, úgyhogy zajlik az élet - válaszolom sablonosan, bár őszintén. Tényleg így van, azt azonban már nem osztom meg vele, mi áll a túlzásba vitt edzések hátterében, miért igyekszem minden egyes pillanatban lefoglalni magamat. Szerencsére azért ez nem annyira szokatlan tőlem, hogy tovább kérdezősködjön.
- Örülök, hogy jól megy neked a suli. Hogy jössz ki a Levitásokkal? - érdeklődöm, hiszen abban a világon semmi meglepő nincs, hogy a tanulmányi eredményei lehengerlőek. Azt viszont egyenesen döbbenetes lenne hallani, hogy legalább két új barátot szerzett az új házában. Ez a szomorú igazság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az első nap igen csendesen telik a gyengélkedőn. Leon nyugodtan, rejtvényt fejtve ücsörög és várja, hogy valaki betérjen. Nyilván jó, hogy nem tolonganak errefelé a diákok, de azért valahol sajnálja is, hisz az elmúlt pár óra teljesen eseménytelen, szinte már unalmas.
Egészen addig igaz ez, míg egy fiatal hölgy be nem toppan hozzá. Illetőleg a legkevésbé sem toppan, sokkal inkább biceg, ezt nem lehet nem észrevenni. Ahogy felpillant, rögtön fel is kel asztala mögül, bár kissé elkésik, mert a leányzó addigra már leroskad az egyik székre. Kedvesen és így már valamivel lassabb tempóban ér oda és nyújtja kezét első páciensének. Mármint, a kastély falai közötti első páciensének. Jó ég...
- Szervusz, Leon vagyok, az új gyógyító. Ha nem haragszol meg, tegezlek - egy aranyos mosoly ível ajkaira, miközben leguggol, hogy szemügyre vegye Ilda fájó bokáját, ami már messziről is látszott, hogy csúnyán be van dagadva. - Szabad? - a kérdés tulajdonképpen költői, mert finoman feljebb tűri a nadrágot és óvatosan végighúzza az ujjait a duzzadt felületen. Ez egy igen csúnya ficam lesz. Sok gyógyítótól eltérően ő maga nem húzza el a száját, nem kelt ezzel is nagyobb pánikot, helyette felnéz a rellonosra és továbbra is nyugalmat próbál sugározni. Elvégre aggodalomra valóban semmi ok.
- Csúnyán kificamítottad a bokádat. Elég nagy baj, hogy csak most jöttél, a napokban történt a baleset, ugye? - míg elmegy fájdalomcsillapítóért, addig igyekszik szóval tartani a lányt, hogy ne a fájdalommal vagy az egyébként nem túl szép látványt nyújtó végtagjával foglalkozzon. Ha kéne, még a költöző madarakról is tartana előadást, bár erre minden valószínűség szerint nem lesz szükség. Miközben figyel Ildára, addig szépen meg is találja a keresett bájitalt és gyógyszert, mielőtt azonban visszasétálna a sérülthöz, előtte egy pohárért nyúl, hogy megtöltse vízzel. Nem lesz itt baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bólintok egyet, hogy megértettem. Kár ezt tovább ragozni. Írok nekik levelet, mindenki megnyugszik, helyre áll a béke. A béke, amit Alíz szerint én borítok fel azzal, hogy nem írok nekik, holott ő borítja fel azzal, hogy minden áldott nap ír. Mert amíg nem volt itt, teljesen jó volt anyuéknak, hogyha havonta csak egyszer hallottak felőlem és sem Olivér, sem Teó nem írt nekik ennél gyakrabban. Az egészet ő rontja el, és hiába reménykednék, hogy lassan majd nála is beüt az igazi tinédzserkor, hogy majd nem akar minden egyes nap velük levelezni... Biztos vagyok benne, hogy Alíz ebben sem lesz átlagos. Úgyhogy nem marad több ötletem, mint alkalmazkodni a helyzethez, bár elég kelletlenül teszem. Szerencsére ez nem látszik rajtam.
Mikor a lustaságát emlegeti, csak elfintorodom. Na igen, nem ártania valamit mozognia neki is, de én vele ellentétben nem érzem úgy, hogy nagyon bele kellene szólnom abba, mihez kezd magával. Egyedül a barátkozási szokásait nem tudom szó nélkül hagyni, mert az tényleg rémesen fontos, de hogy hogyan eszik, mennyit mozog, miként öltözködik... Eszem ágában sincs beleszólni.
Nehezen tartom vissza a felháborodásomat, mikor a válaszát meghallom. "Aki megüti a szintemet"?! Mégis mit képzel magáról ez a lány? Nem értem, honnan jön a beképzelt duma, de rohadtul zavar. Egyikünket sem arra nevelték a szüleink - aranyvérű származás ide vagy oda - hogy önteltek legyünk. Legyen szó műveltségről, származásról, nem szabadna ennyire felsőbbrendűnek tartania magát. Egyelőre halkan, de nagyon kimérten válaszolok neki, hogy elkerüljem, hogy felrobbanjak mérgemben.
- Ha már a Levitások sem "ütik meg a szintedet", akkor talán jobb is, ha nincs túl sok barátod, csak csalódást okozna mindegyik - mondom, enyhe gúnnyal másolva korábbi szóhasználatát.
Alíz inkább rólam kérdez, mintsem a saját helyzetét feszegesse, amit a szituációra való tekintettel teljesen meg tudok érteni. Nem tervezem az orrára kötni a szerelmi életemet, azt pedig ő is nagyon jól tudja, hogy ezerszer szociálisabb típus vagyok nála. Igaz, mostanában nem foglalkoztam eleget a barátaimmal. Hálás vagyok Rachelnek, amiért ezt még egyszer sem rótta fel nekem. A kérdés azért kicsit vicces, hiszen az én érdeklődésem főleg annak szól, hogy ő új még itt. Nekem azonban ez a környezet már kicsit sem új, itt élek három éve.
- Volt három évem beilleszkedni közéjük, jól megvagyok velük - válaszolom röviden, bár ennyit ő is láthat a hétköznapokon, mikor összefutunk a folyosón, mert igen, a háztársaim társaságában látni a legtöbbet.
- Semmi különös - hazudom szemrebbenés nélkül, jelezve, hogy ennek nem szeretnék több szót szentelni. Nem fogom az orrára kötni, ez van. Egyébként akkorát még csak nem is füllentek, elvégre Ákosra sok szó illene, de a "hódoló" aztán biztos, hogy egyáltalán nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Könnyed léptekkel haladtam végig a folyosó, szorosan magamhoz szorítva a vaskos könyvet, nehogy még egyszer elveszítsem. Odakint már sötét volt, de találkozzak bárkivel, bizonyosan megértené, hogy csak azért vagyok még a folyosón, mert elhagyott könyvemet meg kellett keresnem! Igazából örülhetnek is neki, mennyire elszántan igyekszem tanulni, még ilyen kései órán is. A hatalmas kötet ráadásul majdnem olyan nehéznek tűnt, mint Rosie, amin némiképp meglepődtem először, de végülis tele volt gyógynövényekkel, így nem csoda.
Ragálytanra sokkal többet készültem már, mint ezelőtt, pedig csak nagymama kedvéért vettem fel, hogy büszke lehessen rám! Azonban nem is tudom, hogy alakulhatott úgy, hogy tanulási segítség helyett tanársegéddé léptem elő… én azt hittem, hogy tanulószobaszerűen leülünk, és korrepetálás lesz majd. Sokkal többet kell magyarul olvasnom, mert nem ez az első félreértésem, mióta Magyarországra érkeztem, holott azt hittem, hogy jól megy a nyelv.
Már-már úgy éreztem, ezúttal megúsztam a konfrontálódást, és senki olyannal nem találkoztam útközben, aki megszidhatott volna, amikor zajokat hallottam az egyik folyosóról. Egy pillanatra ledermedtem, hogy ennyi volt a szerencseszériának, komoly büntetésre számíthatok, például le kell másolnom a kezemben tartott egész könyvet kézzel! Az eltartott volna legalább egy évig!
Mélyet sóhajtottam, nem tehettem más, minthogy befordulva szembenézek végzettemmel, és a több hónapnyi büntetéssel, azonban egészen mást pillantottam meg. Hátulról nem ismertem fel, ki lehet az, aki éppen az ajtóval küzd, de úgy tűnt, ő sincs a helyzet magaslatán. Innen nézve valami éppen nagyon ki akart törni, és ennek a valaminek ráadásul nagyon tömény illata volt, ami facsarta orromat. Olyan gyorsan határoztam el magam, időm sem volt végiggondolni azt, ami elhagyta számat, már nem, mintha az oly’ sokat számítana az, hogy töprengek a dolgokon.
- Engedd el az ajtót, majd én lecsapom! – Mondtam, miközben a hatalmas könyv alsó két sarkára markoltam rá, mintha csak valami nagyobb ütő lett volna. – Régebben softball-oztam, biztosan eltalálom! – Bele sem gondoltam, hogy az ajtó másik oldalán valami olyasmi lehet, amit nem egy könyvvel kellene hatástalanítani. Tulajdonképpen semmibe sem gondoltam bele…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Olyan jól betelepedtem, abba a fotelbe, amit az érkezésemkor kinéztem magamnak. Kellemesen puha volt, még úgy is, hogy már nem egy diák pihentette rajta a hátsóját előttem. Igen, egy kiült fotel volt, viszonylag jó állapotban. Onnét figyelgettem Willt és az éppen betoppanó, valamint hadaró Scarlettet.
Amint kitért az ő kis képességére, csak őőőzni kezdtem. Nagyon jól tudtam, hogy miről volt szó, szóval rögvest rákérdeztem, hogy ne süketüljek meg, ha énekléskor is ilyen veszélyes a hangja.
Szerencsére megnyugtatott Scarl, hogy ilyenkor egyáltalán nem veszélyes ránk, ráadásul Will is gyógyítónak tanult így ez csak egy plusz megnyugvás volt számomra. Vigyorogva, ujjongva felemeltem mindkét karomat ökölbe szorított kezekkel ezzel együtt leverve a fejemről a kalapomat is.
- Ez az! - kijelentettem - Legyünk a The Tragedy of Angels, avagy az angyalok tragédiája! Na? Na? Na? Ez nem lányos és elég csibész is, nem?
Heves ötletelésbe kezdtem, már meg sem hallottam Will kérdését, annyira rám tört az ötperces hiperaktivitás.
- Vagy…. ha nem tetszik, kitalálhatunk mást. Van még soooooook sok sok sok ötletem - Folytattam, miközben már felugrottam a fotelből, az egyensúlyomból kiesve megborultam és egy csattanással a földön kötöttem ki, a kezeimmel igyekeztem tompítani a fájdalmamat. Nem sokat segített, de legalább az orrom nem tört el.
- Jól vagyok! - nyújtottam fel a kezemet, s elidőztem még ott - Jéé, ott egy ceruza Will alatt! - Lecsúsztattam a hátsómat is a fotelről, mármint azokat a részeimet, amik fenn maradtak és a srác lábaihoz kúszva a ceruzáért próbáltam benyúl az ujjaimmal, mivel a kezem nem fért be csak félig a bútor alá.
- Ahh, nem érem el... - felültem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Nem tudta megmondani, mitől volt más bármelyik pillanat, mitől lett több vagy értékesebb, de ösztönösen érezte, ha egy-egy időszilánk lényébe ékelődött, hogy maradandó nyomot hagyjon, már amennyire maradandó lehet bármi ennyire illékony és halandó. Egy szó nem sok, annyi sem hangzott el közöttük, még csak meg sem mozdultak, mégis közelebb érezte most magához Magnust. Talán pont az tette különlegessé a kapcsolatot, hogy semmi sem mérgezte meg - az illúziókban elkerülhetetlenül megmutatkozott a felszín alatt rejtőző lélek és bármi is lappangott az anyag ráncaiban, nem ért idáig.
A férfi súlyt adott a sötétségnek, cseppfolyóssá gyúrta a fényekkel és színekkel együtt és Seth számára egy határ eltörlése magától értetődővé tette, hogy most korlátok nélkül játszanak. A hajó, mintha oldalbakapta volna egy erős széllöket, lassan megdőlt és a higanyszerű cseppek végiggurultak az asztallapon, aláhullva a peremről, de Magnus hiába várta, hogy földet érjenek - a feketeség üveggolyónyi darabokra szakadt és úgy sodródott, mintha lelassult volna az idő. Ennél azonban sokkal többről volt szó, ahogy a cseppek hullámzottak és furcsa, amőbaszerű mozgással lebegtek; Seth súlytalanságot imitált, minden apró részletre óriási figyelmet fordítva. Az arca elárulta, hogy nem kevés összpontosításra volt szüksége, főleg azért, mert nem a saját illúzióját alakította, hanem valaki másét kellett idomítania.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Az illúzió természetéből adódóan nem szorul határok közé. Ami egy-egy szituációban mégis megköti, az nem a varázslat, hanem a cél, a funkció, hogy mit, kinél és hogyan akarnak elérni. Egyébiránt az illúzió maga a megtestesült mágia, a lehetőségei majdhogynem végtelenek, addig nyújtózkodik, amíg a használója képes kitágítani a maga kompetenciáit. Érdeklődve várta, mivel rukkol elő Seth legközelebb, mit tud még neki mutatni. Merthogy abban bizonyos volt, hogy a fiú nem elégszik meg ennyivel. Azért volt régóta a legjobb diákja, mert mindig a következő cél felé nyújtózkodott, akármikor elérte az addig kitűzöttet. Ugyanakkor nem is csak egy általános, feszített menetelés volt ez, mert Seth, mint az a varázslataiból is látszik, mindig gondolkodik közben. Az illúzióval együtt alakítja ő is az elképzeléseit, új ötleteket keres, új kombinációkat talál, alkalmazkodik a környezethez és ahhoz, hogy kinek mutatja az illúzióját. Nem a vakvilágba hozza létre, hanem egy tudatos alkotási folyamatot visz végig, ami bár nem művészet, de közel áll hozzá, s mindeközben az illúziói hitelesek maradnak.
Amit most utoljára csinál, az egyáltalán nem könnyű varázslat, ennyi részletre egyszerre odafigyelni, és mindezen túl még arra is gondot fordítani, hogy élethű legyen, rendkívüli koncentrációt igényelt.
Egy mosoly halvány, épp csak sejthető árnyéka ül ki az arcára, egy apró görbület, mégis még ez a kicsinyke gesztus is teljesen megváltoztatja a vonásait. Seth azon kaphatja magát, hogy a gömböcskék súlytalanságának állapota saját magára is kiterjed, a végtagjait nem érzi súlyosnak, sőt, mintha láthatatlan, száraz vízben lebegne, akárcsak az általa irányított cseppek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Iszonyat keveset aludtam az éjjel, mondhatni, csak forgolódtam, úgyhogy amikor felkeltem, már tudtam előre, hogy egy "csodás" napnak nézek elébe. Az órákat nagyjából túléltem, ebédszünetben pedig étkezés helyett inkább lehajtottam a fejem az egyik asztalra és szundítottam egyet. Persze nem tartott sokáig ez a nyugalmi állapot, de egy kicsit segített rajtam. A többi órát korgó gyomorral szenvedtem végig, majd amikor vége volt a tanításnak, rohantam a konyhába, hogy bekapjak valami életmentő kaját, ami történetesen pár szendvics volt. Miután jóllaktam, visszamentem a szobámba és ejtőztem még egy kicsit, ami történetesen kifejezetten jól esett. Megbeszéltem az egyik diáktársammal, hogy találkozom vele a társalgóban, mert visszaadom neki a könyvét, amit kölcsönvettem tőle. Felvettem a terepszínű nadrágomat, a szürke felsőmet, hozzá fekete cipőt, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Alig vártam, hogy visszaadhassam a könyvet, mert egyébként is utáltam másoktól kölcsönkérni dolgokat, de ez most elkerülhetetlen volt. Reméltem, hogy időben megérkezik és gyorsan túlleszünk rajta, de csalódnom kellett, mert én értem oda előbb. Persze ezt már megszoktam, mert általában mindig én érkeztem meg elsőként a megbeszélt találkozókra. Belevetettem magam az egyik kényelmes székbe és vártam az illetőt, hogy végre megérkezzen. Vártam, vártam, már majdnem elbóbiskoltam a fotelban és még mindig nem érkezett meg.
~ Nagyszerű! ~ - dühöngtem magamban, egyáltalán nem örültem annak, hogy ideráncigált a semmiért, amikor aludhattam is volna még nyugodtan. Nyilván közbejött neki valami vagy csak egyszerűen késett, nem tudom, hogy mi volt az oka annak, hogy még mindig nem érkezett meg. Úgy gondoltam, hogy adok még neki egy kis időt, hátha befut még, addig pedig a könyvvel az ölemben üldögéltem a meleg helyiségben, és vártam a csodára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Indulatosan beletúrt a hajába, és ezzel az erővel hátat is fordított a lánynak. Sóhajtott egy mélyet. Érezte, amint elönti a méreg, és ha egy kicsit tovább engedi magában áramlani az érzést, a végén még olyat tesz, amit egy életre megbánna. Igyekezett hát kicsit megnyugodni.
Leengedte jobb kezét, baljával még mindig erősen magához szorította a lejátszóját. Nagyapja egyetlen, kézzel fogható hagyaté... Nem. Ő még otthon van és pihen. Semmi baja azóta.
Visszafordult a lányhoz, hogy végre lezárja ezt a vitát, amikor eljutott a tudatáig a következő mondata.
- Már megbocsáss, de egy sajnálomot minimum kipréselhetnél magadból azok után, amit tettél! - fújtatott, mint egy bika. Tudta, hogy ha nem nyugszik le azonnal, a vörös köd elborítja a tudatát.
- Ja és egyébként is, ha nem vetted volna magad észre, legalább olyan hangerővel beszélsz, mint én! - tette még hozzá idegesen, majd egy újabb kör oxigénbevitel után úgy döntött, hajlandó megbocsájtani a vétkesnek.
- Tudod mit? Akkor legyen! Legalább egy fél tekercsnyi bocsánatkérő levelet várok a tetteidért! Aztán esetleg el is felejtem ezt a nevetséges históriát, világos?- váltott normál hangerősségre Kolos. Hozzá akarta tenni, hogy jó lenne, ha pár tekercsnyi leckéjét is megírja, de tisztán látta, hogy a tolvaj jóval fiatalabb volt nála, nem biztos, hogy megérte volna a fáradozást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

         ~ kinézet ~

Tanítás végeztével egészen fellélegzett, hogy megszabadulhat az egyenruhától, aminek pusztán annyi értelmét látja, hogy a minden egyéniséget és ízlést nélkülöző társai nem igazán válhatnak nevetség tárgyává, hiszen mindenki egyformán a vezetőség silány divatérzékének bizonyítékát viseli. Az egyetlen változatosságnak tekinthető apróság csupán a házak színei a sálon, nyakkendőn, vagy éppen a szoknya, netán a térdzokni szegélyén. Ki nem állhatja. Pedig tudatában van, hogy nem is áll olyan rosszul neki, sőt, a házszínek még illenek is vörös hajához és nem sápasztják még jobban már amúgy is fehér bőrét, de mégiscsak olyan egyhangú viselet, na meg olyan szürke. Jólesik belebújni barackszínű pulóverébe, akárcsak a kényelmes nadrágba, amiben jobban látni minden kecses vonalát, mint abban az A vonalú, egymásra vasalt ráncokból álló szürke szoknyában valaha is lehetne. A rózsaszín sálat csak azért csavarja a nyaka köré, mert meglepően védtelennek érzi nyakát az ódon falak hűvös levegőjével szemben, tekintve, hogy szoros kontyba csavart haja nem szolgál semmiféle védelemmel. A violinkulcs alakú medált nem rejti el, búcsúajándék volt szobatársaitól, bár ez még nem lenne elég ok, hogy viselje, ha például ronda lenne. A medál viszont véleménye szerint meglehetősen szép, és természetesen hozzá illő választás, hát nem is rejtegeti személyes tárgyai menedékéül szolgáló ékszeres ládikája mélyén. Csizmáiban egész hangtalanul közlekedik, mintha nem lenne egyébként is pehelysúlyú és nem tanulná már közel másfél évtizede a könnyed, libegő léptek és a szárnyalás sajátos művészetét. A társalgót természetesen társaság reményében veszi célba. A magányos bolyongás sem utolsó lehetőség, közben még a kastély szeme előtt egyelőre rejtett csodáit, titkos zugait is felfedezhetné, ám mégis valami másra vágyik, valami többre. Jólesne egy kis csillogás, csöppnyi figyelem, egy érdeklődő tekintet legalább, ami kíváncsian követi mozdulatait. Ha léptei nem is, az ajtó nyikorduló hangja elárulja, amint benyit, és felcsillanó tekintetében szinte azonnal át is veszi a csalódottság a röpke öröm helyét. Hiszen ez majdhogynem üres.
- Eltévedtem volna? Azt hittem, ez a társalgó, de inkább tűnik magányos lelkek menedékének. A folyosón is nagyobb az élet - szólal meg körbepillantva, amint becsukta maga mögött az ajtót.
- A kilátás viszont egészen megjárja - állapítja meg a következő pillanatban az ablakhoz libbenve, és megtámaszkodik a párkányon, lábujjhegyre emelkedve, úgy nyomja neki majdnem az orrát az üvegnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Már kezdtem megunni a várakozást, amikor végre kinyílt az ajtó és lelki szemeim előtt már láttam, ahogyan a diáktársam belép rajta, majd elindul felém a könyvéért bocsánatkérések közepette, ám sajnos nem ez történt. Egy idegen lány lépett be a helyiségbe, aki rögtön hangot adott a nemtetszésének.
- Magányos lelkek menedéke? - kérdeztem vissza vigyorogva, tetszett ez a megjegyzés, ezért simán megszólítottam, hiszen már úgyis kezdtem magam unni a könyv társaságában. Legszívesebben pihentem volna még egy kicsit az ágyamban ahelyett, hogy itt rostokoljak, de nem volt választásom, mert ez az időpont és helyszín lett megbeszélve a lánnyal, ráadásul egyébként is nehéz volt őt utolérni.
- Hát, az biztos! - helyeseltem, bár kissé csalódott voltam, hogy nem az jött meg, akire vártam. Megfordult a fejemben az is, hogy lehet, hogy soha nem fogok megszabadulni ettől a könyvtől, amúgy is utáltam a kölcsönkért dolgokat sokáig magamnál tartani, de jelen helyzetben úgy tűnt, hogy egyelőre ki kell békülnöm ezzel a szomorú ténnyel.
- Nem láttál erre jövet egy magas, hosszú, barna hajú, barna szemű lányt idétlen vigyorral az arcán? - érdeklődtem a lánytól, mert hátha találkozott vele futólag út közben, akkor pedig lenne némi reményem arra, hogy egyszer ideér.
Nagyon örültem volna neki, ha végre belép azon az ajtón, de valahogy már nem hittem abban, hogy mi ma találkozni fogunk.
~ Azért dobhatott volna egy baglyot vagy valami... ~ morogtam magamban, mert igazán dühítő volt, hogy erre se volt képes. Persze bármi közbejöhetett neki, de akkor is én szívtam most meg az egészet. Legszívesebben behajítottam volna a szobájába a könyvet, de ezt ugye mégsem tehettem meg, úgyhogy arra jutottam, hogy várok még egy kicsit, és ha nem jelenik meg hamarosan, akkor elvonulok a szobámba pihenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Csalódottan hordozza körbe tekintetét a társalgón, amely ebben az időpontban majdhogynem üres. Vajon hol lehetnek az emberek, töpreng el egy pillanat erejéig, de nem igazán foglalkozik a válasz megtalálásával mégsem, hiszen az éppen olvasó lány visszakérdez elhangzó szavaira. Még a mosolyt is hallani véli a hangjában, amitől picit jobban kihúzza magát máris. Nem kárpótolja ugyan a társaság hiányáért, hogy értékelik a humorát, és figyelemmel követik a szavait, de mégiscsak jobb, mintha nem is figyelnének rá.
- Mondhatni. Nincs éppen túlnépesedés, már amennyiben nem rendelkezel több személyiséggel netán - válaszolja, sütkérezve a figyelemben, amit éppen neki szentel a másik. Simogatja a lelkét, hiszen tudja, hogy itt mégsem tudhatják még azért széles körben, hogy ő Rosie Fisher. Az itt töltött időt tekintve még abban is kételkedik, hogy azt tudnák, cserediák Roxfortból. Meglehet, hogy csak egyszerű új diáknak tekintik, akinek éppen az országba költöztek a szülei vagy valami ilyesmi. A gondolatra aprót szusszan, ám különösebben nem akadályozza pillanatnyi boldogságát mindez. Rengeteg idő áll még előtte, hogy megmutassa, több, mint egyszerű diák. Értékeli a helyeslést, mosolyogva pillant hátra válla fölött, hogy ezt megmutassa, majd a párkányt hátrahagyva kényelmes ülőhelyet keres magának a lány közelében, bokáit finom mozdulattal keresztezve, hátát kihúzva, és érdeklődve pillant a másikra, egészen a kérdésig. Szemöldökét kissé csalódottan vonja fel, szinte el sem hiszi, hogy ezt tőle éppen megkérdezték. Lerázza azonban megrökönyödését egy gyors mozdulattal, visszatessékelve arcára mosolyát.
- Ez meglehetősen átlagos leírás. Azt hiszem, több ilyen lányt is láttam, de nem biztos, hogy azt is, akit keresel - válaszol hangjában leheletnyi türelmetlenséggel, noha másrészt egészen elégedett magával, hogy igen segítőkészen nem tagadta meg a válaszadást.
- Rosie vagyok, Rosie Fisher, griffendéles cserediák - mutatkozik be máris, igyekezve visszaterelni a beszélgetést számára érdekesebb vizekre. - Mindig ilyen sokan vannak itt? Különben mit olvasol?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A lány felfigyelt a szavaimra, úgy tűnt, hogy nagyon unja az egyedüllétet és inkább csatlakozna hozzám egy pár szó erejéig.
- Az már biztos. Mondjuk időnként akár öt embert is kiteszek, legalábbis mások azt mondják rólam, de különösebben nem érdekel a véleményük - válaszoltam a lánynak, majd bemutatkoztam neki:
- Széplaki Alíz vagyok, Navinés! Már, ha ez számít valamit - haraptam el a mondandómat, mert nem voltam arról meggyőződve, hogy bárkit is a háza alapján kellene megítélni. Sose bírtam az előítéleteket, de szerencsére idáig zömében jó indulatú, normális diákokkal hozott össze a sors.
- Nos, ő amolyan nem is tudom, szóval tök átlagos, könnyed beleolvad a tömegbe. Nincs semmi olyan ismertetőjegye, amiről egy idegen megismerné. Szóval nem csodálkoznék, ha esetleg elmentél volna mellette. Egyébként imád tanulni és rendkívül művelt, és nálam van a könyve, amitől nagyon szeretnék már megszabadulni - mondtam a lánynak, bár kicsit úgy éreztem, hogy elég sokat fecsegtem egyhuzamban, de most épp beszédesebb hangulatban voltam. Végre felrázott valaki az unalomból, mert az imént még majdnem bealudtam. Volt egy olyan érzésem, hogy ma már biztosan nem fogok találkozni a diáktársammal, de sebaj, úgy voltam vele, hogy majd máskor megkapja azt a nyavalyás könyvet.
- Örvendek, Rosie! Szép neved van! Ó, Griffendél? Mesélnél róla? - kértem tőle kitörő lelkesedéssel, mert rögtön eszembe jutott erről a kedvenc Harry Potter kötetem, amelyet még Timitől kaptam ajándékba. Kicsit szégyelltem magam, hogy ilyen tudatlan vagyok, de nem gondoltam volna, hogy ebben a világban is létezik Roxfort, igaz sosem kérdeztem senkitől. Azt már meg se mertem kérdezni a lánytól, hogy maga a "kis túlélő" is valódi ebben az univerzumban vagy sem, mert biztos totál hülyének nézett volna. Inkább a bölcs hallgatást választottam és érdeklődve tekintettem rá, amint leült mellém, hiszen kíváncsian vártam, hogy mit lehet tudni arról az intézményről, ahová járt. Közben kaptam két újabb kérdést is, amire gyorsan válaszoltam:
- Többen szoktak itt lenni, nem értem miért kong az ürességtől ez a hely, lehet, hogy mindenki kidőlt, nem tudom. Mindenesetre nem ez a szokványos állapot - igazából bele sem gondoltam, hogy miért vannak itt ilyen kevesen, bár én örültem neki, mert legalább nem kellett hallgatnom a hangzavart, amit a sok diák okozott, mivel időnként ez bizony rém idegesítő volt számomra.
- Ez egy tankönyv, rém unalmas, száraz anyag, a különböző seprűmárkákat mutatja be részletesen és érdektelenül - folytattam a válaszadást Rosie-nak. Egyáltalán nem érdekeltek a seprűk, csak a kviddics miatt kértem kölcsön ezt a művet, hogy jobban tisztában legyek azzal, hogy mire ülök fel, ha már én is beszálltam ebbe a sportba. Idáig csak a sepregetésre használtam ezt az eszközt, sosem gondoltam volna, hogy akár járműként is üzemelhet és ezen fogok fel-alá cikázni. Egyre több olyan dologgal találkoztam, ami a mugli világból kiindulva nagyon bizarrnak tűnt, de szépen lassan kezdtem feldolgozni azt a sok új információt, és hatást, amiket ebben az univerzumban elsajátítottam és megtapasztaltam.