Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Odáig még minden oké volt, hogy kivédtem az Ádám által elhajított kvaffot és a szívem sem robbant fel az izgalomtól, aztán megint felgyorsult minden. Rögtön a Wolgi felé dobott labda után hallottam az éles füttyöt, amiről csak feltételezhettem, hogy Michellé volt. Kidobtam, rádobtunk, bement vagy nem ment be, aztán már megint szembe kellett néznem egy eridonos hajtóval. További két kvaffot sikerült eltérítenem még a karikák elől, és csak egy ment be - illetve én csak egyről tudtam.
Aztán már csak a felém tartó gurkót érzékeltem, Dasha meg nem volt sehol, és tökéletesen lefagytam. Pont akkor és pont ott. Éreztem, ahogy a hasamba csapódott, hátralökött, majd lezuhantam a seprűről át a karikán és még a kezem is bevertem, talán a csuklóm is eltört. Ezek után már csak azon csodálkozom, hogy túléltem. Merthogy ez történt.
Halk beszélgetés, fájdalom.
Nem akartam kinyitni a szemem. Megrebegtek a pilláim, de a fájdalom ami az egész felsőtestemen táncolt, elviselhetetlen volt. Üvölteni akartam, de ajkaim nem nyíltak szét. Tehetetlenül tűrtem hát a szúró fájdalmat, ami egyébként most már a lábamban is megjelent. Na, szuper. Összetöröm magam még a VAV előtt. A mutatóujjam viszont sikeresen meg tudtam mozdítani, mikor meghallottam a tompa zúgást is. Nagy valószínűséggel sokkal több ember volt a közelemben, mint azt Uff engedte volna, de engem egyelőre nem zaklattak.
Végül úgy a harmadik pillarebegtetés után éreztem, hogy a sós könnyek végigszánkáznak az arcomon és valahova a vállamra érkeztek meg. Sikítani akartam, aztán üvölteni, majd megint sikítani. Bántotta a fény a szemem és az sem segített, hogy a fájdalom hol itt hol ott próbált meg az agyamra menni. Igazából már nagyon jó úton járt ehhez...
Aztán kinyitottam a szemem, majd rögtön vissza is zártam. Összeszorított fogakkal küzdötten feljebb magam az egyébként a többiektől sokkal hátrébb elhelyezkedő ágyon, és ahogy újra a világ szemlélésébe kezdtem, egy arc kúszott a látómezőmbe. Mindjárt rögtön az első pillanatban. Szemeim elkerekedtek, és végre az ajkaim is elnyíltak egymástól, de sikítás helyett csak egy halk szót tudtam kipasszírozni magamból.
- Nyertünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mi a kénköves pokol? Tulajdonképpen a kviddicset simán be lehetett volna tolni a két világháború helyére, az emberek legalább olyan hatékonyan hullottak ezen a meccsen, mint ott. Tagadhatatlan, hogy ez szőkénket egy cseppet sem foglalkoztatta, egészen addig a pontig, míg Izára nem került a sor. Szemei elkerekedtek, ahogy tehetetlenül kellett szemlélnie barátnője teljes, totális és végleges kiiktatását. Ilyen a mesében sem létezik. Szíve meglódult, egyik keze ajka elé kúszott, de hang egy szál se jött ki rajta. Két terelő egy gurkóval, egy áldozat. Nem volt kérdés, hogy maga is rohan a gyengélkedőre amint tud. Senki sem érdekelte őt igazán, csak Izabella, de ő nagyon. Most úgy átfutott agyán a revenge gondolata, de ez ilyen játék, mind tudták, mit vállalnak. Nincs konkrét és egyértelmű hibás, ez ebből áll, akinek meg nem tetszik, ne játsszon. Kész.
Viszonylag hamar beér maga is a gyengélkedőre, a levitás viszont még bőven eszméletlen. Mély levegőt kell vennie, hogy ne üvöltsön valakivel, hogy "hahó, kéne egy kis segítség". Ebből is látszik, hogy most valóban fontos neki a lány, de hogy ezt ki is mutassa, még nem volt rá példa. Közben a csapattársak szállingóznak befelé, Michelle pedig a falnak dőlve, keresztbe font karral ácsorog és vár. Még akkor sem mozdul semmit, mikor Robi érkezik meg, bár legbelül mulattatja a dolog. Nem abban a cinikus és bántó értelemben, inkább az "áhá, tudtam" verzióra tippelnék. Csak akkor löki el magát a faltól, mikor Iza megmoccan. Hála Imhotepnek az égnek! A kérdést még éppen hallja és mosolyogva pillant háztársára, hogy ne szóljon semmit.
- Legyőzted önmagad, legyen elég ennyi - lehuppan egy gyorsan odarántott székre és, ha bármelyik levitás megpróbál rosszallóan rájuk nézni, azt elevenen aprítja fel tekintetével. Mert azért már na. Talán nem kéne megszakítania ezt a felettébb romantikus pillanatot, de hát... Időzíteni tudni kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Izabella megsérült a meccsen, még én is felszisszentem, ahogy a dupla ütés könyörtelenül gólt szerzett az én kis barátommal, aki eljátszotta a kvaff szerepét. Jól van na, ki van mondva. És? Egy szót se, mert betöröm az orrod! Na, szóval meg kellett bizonyosodnom, hogy jó kezekben van, de nem akartam a tömeggel menni, mert az milyen már? Amúgy is, tudom, hogy utálja a tömeget, főleg, ha szánakozva néznek rá. De biztos örülni fog nekem, ha megtudja, hogy jártam arra. Tehát, akkor indultam útnak, amikor már elcsendesedett a tömeg, és biztosan egyedül van, gondolom a többi bénával együtt. Napközben már szereztem neki vattacukrot, de kikötöttem, hogy virág alakú legyen és a levelei Z betűt formázzanak. Nem volt túl olcsó, de nem fog megromlani sem, gondoskodtam róla. Mondjuk az első ötletem az volt, hogy csináltatok egy mini Izabella figurát, akit állandóan eltalál egy kis gurkó és a feje fölé fellógatom, hogy amikor kinyitja a szemét, azt nézze. Megenyhült a szívem, lehet, hogy orvoshoz kell majd mennem emiatt. Szóval rövid időn belül megérkezek a gyenguszra, és szerencsém van, Uff biztos elszívta a békepipát és elaludt, a csinos szöszi meg bulizik valahol. Senki sem kapott el, így amikor benyitok, csak én és a fekvőbetegek vannak. Sok minden le van téve melléjük, egy csokibékát be is nyomok magamnak, nem hiszem, hogy hiányozni fog bárkinek is. Miközben eszegetek, ügyelek mindenki nézésére, és a járásom nagyon halk, szóval nem ébredhetnek fel. Gyorsan készítek egy székből egy vázát és beleteszem neki az új virágot és természetesen fő helyre rakom. Megnézem és látszik, hogy jól elbánt vele a gurkó, de lélegzik. Megsimítom a homlokát, és egy fura vigyort eresztek meg neki.
- És még ki is kaptatok, mondhatom. Na, örülök, hogy lesz kit szekálnom, gyógyulgassál – suttogom és kap a homlokára egy puszit. Ezután megint körbenézek pálcával a kezemben, és ha mégis felébredne valaki, azt elaltatom. Csak pihenjenek, rájuk fér. Óvatosan távozok a teremből, és út közben még elhajítom magam mögé a csokibéka papírját, ami Inedra ágyára esik. Visszatérek a szállásomra, és bosszankodva mosok még egyszer fogat. Aztán máris bebújok a kényelmes ágyba és mosollyal az arcomon alszom el. Megtettem, amit meg kellett egy barátnak, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Iza

Iza megszólalt, de érzésem szerint még nem volt teljesen tiszta a tudata, nem hiszem, hogy felismert. A kérdésére kapásból nem tudtam, milyen választ adhatnék, de nem is kellett válaszolnom, mert előtűnt Michelle a semmiből, és megtette helyettem. Észre se vettem, hogy a teremben tartózkodott. Tudtam, hogy jóban van Izával, de sose értettem, hogyan és miért lettek ilyen jóban. Michelle veszélyes nőszemély, meglehet érdekből barátkozott Izával, és valójában csak kihasználja a lányt.
Michelle tulajdonképpen közvetetten elárulta, hogy kikapott a Levita, és ezt nem feltétlenül tartottam szerencsés megoldásnak. Aztán persze ő, mint aki jól végezte dolgát, lehuppant egy székre. Rajtam volt a sor, hogy nyugalmat sugározzak Iza felé. Nem érkeztem üres kézzel, egy hirtelen ötlettől vezérelve magammal hoztam egy kvaffot. Odacsúsztattam Iza keze alá, remélvén, hogy ez kellő biztonságérzetet ad neki, és nem kezd el azon filozofálni, hogy kikaptak. Ha van valami, ami megnyugtathat egy őrzőt, akkor az a kvaff birtoklása. Gyengéden megsimogattam a lány kezét.
- Most már minden rendben lesz. Hogy érzed magad? - próbáltam szóval tartani, de ha inkább pihenni szeretne, akkor nem fogom erőltetni a dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Robi. Itt. A gyengélkedőn. Az ágyam mellett. Miattam jött ide. Nem tudtam melyik a furcsább; hogy a rellonos itt volt, vagy hogy Dasha nem volt itt. Szerettem volna, ha ő árulja el mi is lett a meccs végkifejlete és aztán elvisz a Levita toronyba a győzelmi bulira, vagy rosszabb esetben le a faluba inni, ahogy azt a meccs előtt megígérte. Szerettem volna, ha ő árulja el, igen. Robi és az imént a semmiből előtűnő Michelle látványa viszont nem volt valami biztató, ahogy a lány mosolya, na meg a pár méterre tőlem fekvő áldozatok szuszogása sem. Őszintén reméltem, hogy valaki épségben túlélte ezt a meccset.
- Megúsztad a sírást. Meg a temetésem is - egyik tenyerem a homlokomra szorítva fordultam Michelle felé, a válasza viszont nagyon nem tetszett. A fénytől hunyorognom kellett, amitől úgy tűnhetett, mintha valamin nagyon gondolkoztam volna, valójában viszont csak próbáltam kiolvasni valamit a szemeiből. Megjegyzem, nem sok sikerrel. Éppen ezért is fordultam ezután Robihoz, de még mielőtt újra feltehettem volna egyszavas kérdésem, sitty-sutty kvaffot nyomott a kezem alá.
- Köszönöm.
Nagyra nyitott szemekkel meredtem először a fiúra, majd a labdára, végül megmarkoltam a bőrt és halvány mosollyal az arcomon közelebb húztam magamhoz. Ezzel egy időben felszisszentem és a bordáimra szorítottam a kezem.
- Őszintén? Mint akin átment egy úthenger. Kétszer - nem tudtam értelmesen elmagyarázni, hogy mennyire fájt mindenem, és még a fájdalomcsillapító főzet sem hatott, mert ugye biztosan kaptam olyat is, csak semmit se ért. De most legalább fekhettem és nem kellett a levegőben egyensúlyoznom.
- Mennyit engedtem be? - biztos voltam benne, hogy az eszméletvesztésem után voltak még támadások, nekem pedig mielőbb meg kellett tudnom a számot. Meg az eredményt is. - És most komolyan. Nyertünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lapos oldalpillantást vet Mihael nehézkesen vádló szavaira. Mindketten elég lestrapáltak és fáradtak is ahhoz, hogy pattogó, gördülékeny párbeszédet folytathassanak egymással, helyette marad az - őket leszámítva üres - gyengélkedőben uralkodó csönd. Igyekszik átérezni a fiú felháborodását, talán valahol, mélyen egy egészen parányit jogos is az, amivel Mihael végül rátámadt. Azonban...
- Teljesen ártalmatlan varázslat, semmiben sem befolyásolt.. volna. Ha nem akarsz elárulni.
Le sem tagadja, hogy mit tett, ám most rajta a sor, hogy fejével teljesen a másik felé fordulva állja unokatestvére tekintetét, anélkül, hogy akár megrezzenne. Nincs bűntudata. Nincs benne a haragnak az a hullámzó, fékezhetetlen és szinte bőrön érezhető orkánja, mint ami Mihaelt jellemzi. Hűvös és tárgyilagos, s csak a halkan, vontatottan kiejtett szavak mögött sejtet magából valamit a neheztelés.
- Nem bántam meg. Pont bebizonyítottad, hogy a lehető legtökéletesebb döntés volt részemről, hogy rád tettem.
Nem veszi fel Mihael vagdalkozó fenyegetéseit, igen, megértette a mostaniból, hogy képes lenne rá a másik, nem kell verbális megerősítés hozzá, vagy ilyen-olyan cifra metafora és körülírás. Visszaejti fejét a párnára és elcsigázottan hátratúrja a haját, ujjaival fésülve bele a sötét tincsekbe. Félig lehunyt szemekkel hallgatja tovább a jól ismert passzusokat.
- Erre még ne fogadj, előttünk az élet egymás kicsinálására.
Fanyar cinizmus vegyül a hangjába, ahogy felszusszan a konklúziót leszűrve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Teste foltos a villámok okozta égési sérülésektől, de abból senki semmit nem láthat, hiszen csont és bőr alkatát vastag pulóver fedi. A kéretlen szemek csak beesett, fakó arcát fürkészhetik, mely az elmúlt évben itt-ott, főként az állánál megszőrösödött.
Sántán jár, jobb lábszára hosszában mély vágás húzódik, aminek viszont semmi köze North-hoz. Azt egyedül csak magának köszönheti, kizárólag saját ügyetlenségének lehet érte hálás.
Kopp. Kopp. Kopp.
Megszokta már enne az ajtónak a látványát, sajnos nem először jár itt és keresi ugyanazt a férfit. Aki elkapta, letartóztatta és elcipelte a Balaton mélyén felépített verembe. Aztán meg bejárt hozzá, csokit, sós mogyorót és néhány hasznos tanácsot vitt neki. Egy ideig. Ő még ott, a kihallgatóban is sok lehetett neki; egy értetlen, elnémult, megfakult kölyök. Szürke semmirekellő. Talán. Karperece miatt a tűz majdnem kihunyt belőle, és csak az elmúlt néhány hét során volt képes újra meglobogtatni vöröses lángjait.
Bele sem mer gondolni abba, hogy elveszíthette volna őket, az egyetlen dolgot, ami valójában érdekli. Mit érnek lányok, átbulizott éjszakák, ha lényének értelme közben csendben kialszik ereiből? Hova a harag, ha nem perzselhet vele oda?
Hát az elmúlt éjjelek egyikén odaperzselt. Cyanne-t belepte koromfekete, mérgező füstje, aztán hűvös tűzgyűrű tartotta fogva. Köröttük lángolt a föld. A lány kedve szerint szórta a villámokat. Üvöltöttek, akár az életben maradásért küzdő állatok. Cyanne sakál volt, hörgött, morgott, felkiáltva küldte ellenfelébe az újabb és újabb villámot. Játszottak az esőben, s úgy tűnik, egyikük sem tanult semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Az asztalán ül, a lába a székén, hosszú percek óta nem mozdul, elbambulva bámulja azt a ragyogó napfényben fürdő semmit, ami az ablakon túl terül el, majd hullámzó hegyekbe veszik. Nem igazán tűnődik semmin, hagyja, hogy a gondolatai szabadon kószáljanak akár az alantas témák közt, amik egy hozzá hasonló, középkorú férfiember életét alkotják. Az ujjaival maga mellett dobol az asztalon, néha mormog vagy hümmög magában, hallgatj a csendet, bámulja a semmit, ami jó, nagyon, nagyon jó.
Vajon mi lehet a lánnyal?
Egyre többször jut eszébe a szőkeség, amire korábban egyáltalán nem volt példa. Heti néhány különóra, egy bejegyzés a telefonjában, ennyi volt Cyanne mindössze addig, amíg szinte levakarhatatlanul az élete része volt, napi szinten és egész furcsán. Aztán... eltűnt. Megtanulta a patrónusidézést, így megkapott mindent, amit akart, majd úgy sétált ki az életéből, mintha ott se lett volna.
Nem kellett volna űrt hagynia. Egy egészen kicsit sem. Aztán...
Összerezzen a kopogásra, oldalvást lepillant az asztalon fekvő tükörre, amin a kinn áldogáló arca tűnik vissza.
A srác.
   -  Gyere be.
Rekedten emeli fel a hangját, majd lecsúszik az asztalról, míg pedig a fiú bejön, amolyan jó tanár módjára leül a székébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Keze hangtalanul csúszik a kilincsre, és ahogy betolja a fát, szíve nagyot dobban. Még mindig nem tudja eldönteni, kedveli vagy éppenséggel ki nem állhatja az asztal mögött gubbasztó férfit. Hol így, hol úgy érez vele kapcsolatosan. Néha megmosolyogtatja, groteszk apaszerepet ölt gondolataiban, máskor meg órákon át dühöng miatta. Abban viszont biztos, hogy ez mind érdektelen az auror számára. Behajtja maga mögött az ajtót, majd száját összepréselve lépdel az asztalhoz - lassan, megfontoltságot színlelve sétál, úgy, hogy a másiknak a legkevésbé se tűnjön fel béna járása. Persze, tudja ő, hogy kit akar megtéveszteni, ám ha szerencséje van, az érteni fogja némán is beszélő mozdulatait és nem kérdez rá miértekre.
- Jó napot, uram - szólal meg aztán az asztal előtt megállva, testsúlyát egészséges bal oldalára helyezve át. - Minden oké. Az iskola áll, a festményeknek egy szavuk sem lehet rám. Nem gyújtottam fel senkit és semmit. És nem is tervezem.
Ennyit tart megjegyzésre érdemesnek, aztán elhallgat. Beszéd közben végig kerüli a férfi pillantását, csak egyszer-egyszer emeli rá zöldes árnyalatú szemeit. Könnyebb az iratokat és pennákat bámulni, mintsem abba a mindig bordáiba hatoló szempárba nézni. Sokkal, de sokkal könnyebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Különben utálja ezt az irodát. Az asztalt, a székeket, mindent, ami azt mutatja a beérkezőnek: most márpedig hatalmas bajban van. Az esetek többségében ez persze igaz, a diákok sorra jönnek hozzá, nem épp önszántukból, hogy ő aztán kötelességének eleget téve atyai feljosásban részesítse őket, tudván, hogy a dolognak a világon semmilyen haszna sincs. Ám a defenzornak nem kizárólag az a feladata, hogy a diákok meneküljenek előle; sokkal inkább, hogy hozzá rohanjanak, ha bántják őket, vagy egyszerűen félnek. Mennyi, de mennyi életet megmentett volna a történelemben, a jelvénnyel szembeni bizalom és mennyit tett tönkre a félelem... Noel igazi iskolapéldája ennek.
   -  Tudom. Csak beszélni akartam veled. Nincs gáz.
Udvariasan most kellene inenie a srácnak, hogy foglaljon helyet, ő azonban nem mozdul, az asztalra könyökölve keresi Noel tekintetét, amit csak pillanatokra talál. A testtartása, a mozdulatai, a beesett arc, a papírszerű bőre... Dwayne különben nem kifejezetten jó emberismer, ám ezek a beteges külső jelek még számára is árulkodók. Akár foglalkozhatna is velük. De nem fog.
   -  Csak figyelmeztetni szerettelek volna, egy- két dologra, amit lehet, hogy elfelejtettél.
Nem veszi le a szemét róla, a tekintete inkább fürkésző, mint fenyegető.
   -  A mennydörgés nagyon messzire elhallatszik. A lángok pedig látszanak a sötétben. A kastélyban pedig senki sem süket és nem is vak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Csak tudná, mi a fészkes, megveszekedett, csökött fenéért kell jelentést írnia az iskolai munkájáról és ki az a barom, aki ezt egyáltalán elolvassa. Ha tíz százalékkal kevesebb erőt kellene papírmunkával töltenie, vallja ő, a fennmaradó energiáját pedig a tényleges defenzori munkára áldozhatná, semmi gond sem lenne ebben az iskolában, de valószínűleg az országban sem.
Egykedvűen rágózik, az ujjait egy második osztályos sebességével húzza végig a papírra vetett sorok mentén, a homlokát ráncolva betűzi a saját, maszatos betűit. A szülei gyermekkorában nem fecsérelték az idejét arra, hogy a mugli tanárnő felszólításainak eleget téve kivizsgálják Dwayne olvasási nehézségeinek esetleges okait: így bár sosem diagnosztizálták diszlexiával, ő pedig nyakon szúrná, ha valaki ezzel szembesítené, a tényen nem változtat, hogy, nos, nem igazán képes folyékonyan olvasni. Ám harmincöt évet leélt ezzel, viszonylag boldogan és sikeresen, ha pedig a papírmunkával nem csesztetik tovább, ez a jövőben is így marad.
   -  Gyere be.
Emeli fel a hangját a kopogásra, a papírokat eltolja maga elől. Bár még nem tette meg, tervez egy irodai nyitva tartási időt függeszteni az ajtóra, amikor a srácok kereshetik a problémáikkal, az azon kívül eső időben azonban hagyják maximálisan békén. Ez ugyanis a jobbik eset, ha épp jelentésekkel babrál az iroda magányában, sokkal rosszabbat is tehetne... amiben nem akarja, hogy megzavarják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A férfi hangjára először nem mozdul, szemei mereven az asztal lapjára szegeződnek. Warren elérte nála, hogy tartson tőle, és a gyomrában apró görcs kezdjen növekedni, ha irodájába, a közelébe kell jönnie. A hozzá szóló hangot először mindennemű jelentés nélkül hallja, a szavak csak később, hosszú másodpercek múlva nyernek értelmet.
Nincs gáz.
Azonnal felpillant a rábámuló szőrös arcra, és a szájában gyűlő nyálat kapkodva nyeli le. Azontúl azonban továbbra is mozdulatlan marad. Bal lábára támaszkodik, jobb talpára csak néha-néha, észrevétlenül ereszkedik rá, mikor természetellenes testtartása már kezd kényelmetlenné válni.
Régebben az auror szavába vágott volna, és minden esetben ordítva védte volna magát, most viszont úgy tesz, ahogy arra az asztala mögött ülő férfi kéri. Figyel.
Az újabb szavakra aztán ismét lehajtja fejét, tekintetét visszavezeti az iratokra. Az állán lévő apró bőrredők rángnak, nyaka önkéntelenül is ide-oda zizzen. Hazudni ennek az embernek nem fog, de az igazság sem akar feltörni kiszáradt torkán. Úgyis tudja, minek elmondani? Végül bólint, és beszélni kezd. Szavait az asztalhoz intézi, és bár látja Warren kezét és mellkasát, egyszer sem néz rá.
- Kint villámlott. Akkor éjjel a faházban húztam meg magam, és egyik pillanatról a másikra megjelent Cyanne. Látszott rajta, hogy kiakarja ereszteni a fáradt gőzt, és rám is rám fért már egy kis...  
...gyakorolnom kell, közeleg a vizsgám. De, ha tud még hinni nekem, higgye el, nem tennék kárt senkiben! Vigyáztam Cyanne-re.
Őszintén beszél, pontosan azt mondja el, amit gondol és érez. Most még biztos benne, hogy elemét képes uralni, és önmagát akár az utolsó pillanatban is lefékezni. Hogy nyugodtan feszegetheti a határait, mert ha egyszer elfogy az út, ő majd egyszerűen csak visszafordul.  
Félszegen, alulról pillant fel Warrenre. Úgy néz ki, mint egy ázott veréb, akiről talán senki sem hinné el, hogy rossz dolgokra képes. Hiszen tisztában van a következményekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Nem kell különösebben jó emberismerőnek lennie - ami nem is - ahhoz, hogy felismerje azokat az apró reakciókat, a mocorgást és a rándulásokat, amiket a fiú a stresszre ad. A ketrecbe zárt állatoknál figyelhető meg az ilyesmi, vagy azoknál, akiket terrorban tartanak - az idegrendszerük egy idő után kicsinálódik, ők pedig vonaglani kezdenek, ami már egyébként a döglődés egyfajta előjele.
Nem szép dolog, de Dwayne azóta haldoklónak könyveli el a fiút, mióta utoljára otthagyta a javító intézetben. Ha ló lenne, humánusabb lenne egyszerűen fejbe lőni. Ám mivel nem ló, türelmesen hallgatja végig a mondandóját, rezzenéstelenül, a tekintetét keresve.
   -  Ha a lánynak baja esett volna, az a te felelősséged.
Szokatlanul türelmes, már-már megértő, amit az irodában álldogáló diákok csak rendhagyó esetben tapasztalhatnak. Az egyszerű diákcsínyeknél egy atyai ordítás vagy fenyegető nyakszirten vágás célravezetőbb fegyelmező eszköz, ám tudja, hogy Noel egészen... másmilyen. Nagyjából ismeri a fiú képességeit, így részéről nincs félnivalója tőle, alkalomadtán gond nélkül helyretehetné a kis pirománt, most mégsem érdeke, hogy kivívja maga ellen az Ombozi- srác már ismert, önmarcangoló hisztijét.
lesüti a szemét, kihúzza a maga melletti, mágikusan lezárt fiókot, az üres fiolák, madártollak, papírfecni, söröskupakok és papír zsebkendők közül egy apró, átlátszó tasakot dob az asztalára. Az átlagos naivitású olvasó számára a tartalma gondosan aprított, szendvicskészítéshez használatos, jellegzetes illatú oregánó.
   -  Ülj le. Nem foglak bántani. És nem lesz következménye se. Mondom, csak beszélni akartam veled.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Pillantása a férfi szájára esik, csendben figyeli szavakat formáló ajkait. Sajátjai azonnal beszédre nyílnak, de végül meleg levegőn kívül más nem hagyja el őket. Válasz helyett csak megrázza fejét, és mikor az auror hellyel kínálja őt, nyegle sóhaj kíséretében rogyik le a székre.
Tenyerét fájós lábára nyomja, de tekintete végig az asztalra dobott tasak és a szemben ülő férfi arca között jár.
- Cyanne megtudja védeni magát - mondja csak úgy, mintha gondolatát nem is Warrennel, hanem egy jó barátjával osztaná meg. - Csak a szívemet kellett volna eltalálnia és vége.
Vállait alig láthatón vonja meg; az az éjszaka már fikarcnyit sem számít. Mindketten épségben megúszták, és bár a tisztás néhány napig még magán viselte heves kamaszküzdelmük nyomait, ők mint ahogy annak előtte, úgy azóta sem beszélnek. Annak előtte és most sincs miről. Őket nem köti össze más, egyedül csak velük született képességük.
- De jól tudom. Következőnek már nem biztos, hogy javítóintézetbe kerülnék.
Most, hogy már nem érzi magát sem feszélyezve, sem fenyegetve, a szemkontaktust könnyebben veszi fel a férfival. Noha nem végig fürkészi a rászegeződő szempárt, ahhoz túlságosan is szégyelli magát - mindenért, amit a valóságban tett és amit csak elképzelni mert -, de zöldjei vissza-visszatalálnak hozzá. Azokban növekvő kíváncsiság sejlik fel. Soha nem fogja kiismerni Warrent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Mielőtt visszalökné a a fiókot, abból egy zacskó dohánypapírt is szór az asztalára. A fiú szerencsére nem visszakozik, leül a kacatokkal teleszórt asztal túloldalára, bár továbbra is egy halálsoron ballagó összezuhant testtartásával. Dwayne pedig a kelleténél jobban ismeri azt az érzést, ami most a fiút átjárhatja, mi több: részben a jelenlegi helyzetét is.
   -  Mondom. A felelősség a tiéd. Ha eltalálja a szívedet, ahogy mondod, akkor azért őt veszik elő. A csajok nem olyan jó arcok egymással a javítóban, ha pedig odakerül, azért te lennél a hibás. Szóval...
Talán nem kell a szájába rágnia a következtetést, hogy a fiú is megértse: baromság, amit csinál. Ha az ember bármilyen oknál fogva meg akar halni, azt az istenért, tegye csöndben és anélkül, hogy bárkinek kellemetlenséget okozna. A North- lánynak az ég világon semmi köze sincs Ombozi szívfájdalmához, ahogy a takarító személyzetnek sincs, aki felmossa a falra loccsantott szürkeállományt, ha fejbe lőné magát. Meghalni egyedül illik. Úgy helyes.
Ám azt egyáltalán nem boncolgatja, a fiú miért gondolkodik ilyesmin. Számtalanszor találkozott hasonló mondatokkal ugyanis, ez a vonatkozás pedig már nem képes meghatni. Meg szeretnél halni? Tessék, adok egy kést, tedd meg most. Ha nem, akkor meg szedd össze magad, te istenverése és ne rinyálj.
   -  A börtöni férőhely drága - az oregánót a cigipapírra szórja, miközben beszél - De mér' akarsz odakerülni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Robi annyira aranyos! Még egy kvaffot is hozott Izának, ami Michelle-t mosolygásra késztetné, ha legjobb barátnője épp nem összetörve feküdne a gyengélkedőn. Ez a helyzet némileg segít neki abban, hogy elfojtsa kikívánkozó mosolyát, vagy legalábbis nyomtalanul eltüntesse.
- Ez a minimum. Ne is viccelj ilyesmivel – megcsóválja fejét, majd óvatosan, ha a lány is engedi, megfogja annak kezét. Nem úgy értve, hogy jól megszorongatja, rázza és levágja, inkább csak finoman megsimogatja és ott is hagyja. Annyira aranyos, hogy így aggódik, meg törődik a levitással, csak hát ezt az egész gyengélkedő szeme láttára… Azt hiszem, végre valahára felnőtt és abbahagyja a gyerekes „én nem érzek semmit, nem szeretek senkit” viselkedést. Ha baj van, ott kell lenni és kész.
- Csak egy gurkó volt, de felért három úthengerrel is – prefektánk természetesen most is hozza a formáját, nem akarja, hogy a másik aggódjon érte, hogy esetleg beütötte a fejét és azért olyan cuki. Aggódjon maga miatt, aztán majd jól leteremti a lányt, hogy nem vigyázott magára jobban. Mert bizony leteremti! Az eredmény viszont olyan téma, amit Michelle nem szeretne feszegetni. Tudja nagyon jól, mennyire fontos volt ez a meccs Izabella számára. Óvatosan Robira sandít és fogalma sincs mit válaszoljon. Most elhangozhatna egy rakat statisztika, hogy hány gól jutott be itt és ott, mégis a cikesz döntött. A cikesz, amit az eridonosok kaptak el.
- Mindent kivédtél és bravúrosan játszottál. Megérte kiülnöm a meccsre – halál lazán tereli a témát és nem hajlandó válaszolni az egyszerű kérdésre. Nagyon nem áll készen a lány egy nemleges feleletre. Akárhogy is, a rellonos tuti nem lesz a rossz hír hozója. Úgyis Robi a lovag, bizonyítsa is be. Legyen kíméletes, de őszinte, aztán vigasztalja meg a lányt. Erről jut eszembe, még beszélnie kell a levitással erről. Valami van a levegőben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Oson, oson, oson, oson. A már jól begyakorolt nesztelen léptekkel róttam a folyosókat, és amióta nincs jelvénykém, azóta minden folyosó végén megállok, a falhoz lapulok, és kikukucskálok tanár és prefektus után kutatva. Habár könnyedén beadhatnám, hogy Zsombor vagyok… csak Öcskös a gyengélkedőn van, az én hajamban meg vörös tincsek, így aztán a tökéletes álcázási műveletnek lőttek. De, hogy hova is tartok, az mindenki számára meglepetés. Fejem felett édességkosarat lebegtettem az aeromágiám segítségével, mert mégiscsak jobb így kémkednem, mert nem látnék ki mögüle, és biztosan belefutok valakibe, így mert ennek kevesebb az esélye.
Sikeresen elértem a Nyugati szárnyat, és már csak a második emeletre kellett feljutnom, és el is értem a célomat. Az persze mesébe illő lett volna, ha valaki nem járkál itt, és zavartalanul bejutok az Öcsémhez. Egy árnyékot pillantottam meg a padlón, mikor befordultam, és az a hosszú nyúlván egyre gyorsabban körvonalazódott egy emberi alakra. Leengedtem a földre a kosarat, és a falhoz simulva vártam, hogy eltűnjön az alak. Nem tudom mi tartott neki olyan sokáig, de legalább öt percig még ott volt az árnyék, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan fel is szívódott. Hatalmas kő esett le a szívemről, óvatosan kinéztem, és mivel tiszta volt a levegő, újra nekivágtam a gyengélkedőnek. A kosarat persze nem hagytam ott. Meg sem álltam az ajtóig, ott is a kellő óvatossággal nyitottam be. Természetesen mindenki aludt, hiszen hajnali kettő óra volt, mikor kilopóztam, de nem volt máskor időm… na meg nem akartam Zsombival beszélgetni. Így sokkal izgalmasabb is a kaland, szóval miért ne jöttem volna hajnalban? Öcsi ágyához osontam, ott már a kezembe engedtem a mindenféle édességgel megpakolta kosarat, és az éjjeliszekrényére tettem azt. Egy bocsánatkérő kártya is el van rejtve a dobozok, és csomagolások között, jó mélyen az aljára, hogy ne legyen könnyű dolga kitalálni, hogy kitől is van. Egy apró puszit is nyomtam a homlokára, betakartam, és már ott sem voltam: amilyen lassan beértem, annál gyorsabban rohantam ki, és mentem vissza az ágyamba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lüktető fájdalom járja át az egész testem, a lábfejemből kiindulva. Apró mozdulatot teszek csupán, de kis híján elájulok a vele járó eget rengető égető-zsibbadó hullámtól, amit magával vonz. Elfojtottan nyögök fel, és fél szememet résnyire nyitva mérem fel a terepet. A gyengélkedő egyik ágyán fekszem – természetesen. Csakhogy halványlila gőzöm sincs, hogy kerültem ide. Pedig meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem ájultam el, és senki nem kapott a hátára a szuperhiró megmentőt játszva. A reccsenésre és arra a szörnyű érzésre tisztán emlékszem. Nem néztem a lábam elé, és rosszul léptem. Teljesen rám vall ez a baki, már hogy egy ilyen egyszerű, jelentéktelen félrelépés miatt töröm-zúzom össze magam, semmi komoly, hősies tett…
Az időzítésről pedig… inkább ne is firtassuk.
- Megmaradok? – rekedtes hangom nyöszörgésbe fullad, de azért még kivehető a kérdésem. Büszke férfiként nem tagadom, előfordulhat, hogy kicsit nagyobbnak látjuk a bajt, mint amekkora. Ez csak egy törés – remélhetőleg –, jobb esetben csak egy csúnya ficam, hamar rendbe fog jönni. Gondolom, legalábbis. Rosszcsont gyerek létemre mindig hatalmas szerencsém volt, és nagyon ritka esetben szorult ellátásra a csintalankodás közben szerzett sérülésem. Bár egyszer betörtem a fejem. Meg a karomat is. És az sem kizárt, hogy fejre ejtettek már születésemkor.
- Nem vagy te túl fiatal javasasszonynak? – kérdezem. A testemet intenzív ütemben ostromló fájdalomtól elhomályosult tekintetemmel annyit azért ki tudok venni, hogy valami vörös leányzó sürgölődik körülöttem, ami éppenséggel még kedvemre is lenne, ha nem foglalná le mindenemet a szenvedés. De komolyan, állatira fáj!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Éppenséggel sikerült jókor lennie jó helyen. Nem szokása, hiszen ő általában ugyanezt a verziót űzi, csak a rossz jelzővel, most mégis a javára írandó, hogy rögtön pattant segíteni. Illetve még nem. Szerencsére a fiú -, akinek a bokája akkorát reccsent, hogy még Rebeka fülének is fájdalmas volt - közel a gyengélkedőhöz döntött úgy, hogy most lerobban, így nem kellett messzire hurcibálni. A sokk akkora volt, hogy Arnold semmit sem fogott fel abból, hogy tulajdonképpen varázslat segítségével arrébb cincálják, egészen pontosan be a gyengélkedőre.
Mindenesetre immáron biztonságban van, egyedül annyi a bökkenő, hogy van egy törött csontunk. Illetve csontja, Rebekának meg feladata. Azt még nem is mondtam, hogy a levitás egyébként beverte a fejét, így nem csupán a sokk játszik közre abban, hogy nem emlékszik a körülményekre, melyek idáig hozták, hanem az a bizonyos pár perces eszméletvesztés is. Ettől függetlenül leányunk nem gyógyító, szóval nem tud rábökni és azt mondani: agyrázkódás. Ő egyedül a lábra koncentrálna, ha hagynák, de nem, pedig már pulóverét is ledobta a székre, ezzel látni engedve tetoválásait. Szépek, mi? Na legeltessed másutt a szemed.
- Jótól kérdezed. És ne nyüszíts légyszíves - komolyan, mintha egy kutya lenne. Elégszer tört már a rellonosnak csontja ahhoz, hogy tudja milyen érzés, de Arnold reakciója... Mintha legalábbis amputálni kéne valamijét, mert elüszkösödött (?), vagy ilyesmi. Sajnálatos, hogy ennél sokkal prózaibb és semmitmondóbb a probléma oka. A kérdésre felnevet és megcsóválja a fejét.
- Komolyan úgy nézek ki, mint egy javasasszony? - felvonja fél szemöldökét és nemes egyszerűséggel - minden kíméletet és óvatosságot mellőzve - lerántja a cipőt a fiú lábáról, a zoknival együtt, a nadrágot pedig feltűri. Férfi, viselje a fájdalmat. - Na ide figyelj, most tessék nyugton maradni. Nem nagyon fogod érezni, ami történik, nem fog fájni, viszont bizseregni igen. Meg tudod tenni, hogy nem mocorogsz? Fontos - kérdőn pillant a másikra. És nem, az sem érdekli, ha Arnold zokog, mert gorombán lett lehámozva róla az a kevés ruhadarab. Majd lesz még ezért hálás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bízom benne, hogy annak a rettentően gusztustalan ízű trutyinak köszönhetően nem lesz szükségem mankóra, meg ilyenekre. Annyi lépcső van a kastélyban, kizárt dolog, hogy ez működőképes lenne… Egyébként pedig különösen kényelmetlenül érzem magam az ilyen steril helyeken, semmi szép emléket nem tudok előkaparni az orvosok kapcsán, mert oké, meggyógyítanak, hatalmas köszönet és gratula nekik azért, hogy a munkájukat végzik. De mindig kínnal jár, ha már odáig jutok, hogy szükségem van a segítségre. Ráadásul a felnőttekkel már nem is beszélnek olyan kedvesen, sőt, matricát sem kapok. Gonosz egy világ ez.
A párna kényelmetlenül begyűrődött a lapockám alá, és bár eléggé messze van e testrésztől a sérült végtag, nem kockáztatok további szenvedést. Inkább… nos, szenvedek attól, hogy nyom az az átkozott textil. Ah, a legjobb lenne, ha csak szimplán befognám. Mármint megszűnnék komolyan gondolkodni, nem tesz jót. Vagy csak az agyam ne kavarná meg indokolatlan gondolatmeneteimet még inkább, amúgy is eléggé hasogat a fejem, ez így nem valami kellemes kombináció.
- Mégis kitől kéne kérdeznem, te értesz hozzá, nem? Persze, mert ez tökre ilyen egyszerűen működik – forgatom a szemeimet. Tegezem, mert fiatal, legfeljebb majd kikéri magának ezt a tiszteletlenséget, és akkor majd esedezem a bocsánatáért.
A tetoválások csak most tűnnek fel. Eddig nem igazán volt miért különösebb erőfeszítést tennem a környezetem felmérése kapcsán, a kérdése azonban felkelti az érdeklődésem. Még mindig pokoli érzés, ami a bal lábamban megállás nélkül tombol, kis időközönként még különböző erősségű szúró érzés is végigszáguld az egész testemen. Bár ezt már egész jól, összeszorított fogakkal és legfeljebb visszafogott szisszenéssel tűröm, a lány kíméletlen vetkőztetési módszerét hangos ordítás, amit cifra, többnyelvű káromkodásroham követ.
 - Most már rohadtul biztos vagyok benne, hogy nem vagy hivatásos – szűröm fogaim közt a szavakat, és igen, szándékosan fogalmazok kétértelműen. De nem, egyáltalán nem néz ki úgy a vörös, mintha kedve lenne viccelődni. Bizalmatlan pillantást vetek a lányra szavai hallatán, és kétlem, hogy lenne más választásom, mint szót fogadni. – Nem fog fájni… ezek után még higgyem is el. Oké, csak… csináld már!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Rebeka nehezen viseli, ha valaki agonizál, épp ezért maga sem szokott. Talán tart attól, hogy megunja a sirámait és otthagyja magát. Hogy hogyan tenné mindezt, az ugyan rejtély, de addig jó, míg önnön magával nyugalomban van, így megelőzi a világkatasztrófákat.
- Egy macska is csendesebb nálad, ne hisztizz. Ha már egyszer férfi vagy, viselkedj is úgy - szúrós pillantásokat lövell Arnold felé, majd rátér a láb kérdésre, kíméletlen verzióban. Ha azt mondom, hogy tetszik neki a dolog, akkor finoman fogalmazok, mert hát ki ne akarna megkínozni egy levitást rellonos létére? Na ugye. Az mellékes, hogy fogalma sincs arról, a fiú melyik ház lakója, valószínűleg akkor is megkínozná, ha a zöldektől jönne. Ma ilyen napja van, illik tolerálni.
- Gratulálok a felismeréshez, nem lehetett könnyű - mert ugye a javasasszonyok itt mind fullosan tetováltak, egyszerű fekete csőfarmert és sötétkék blúzt viselnek, munka közben meg a halálfejes pulcsijukat ledobják egy székre. Tényleg, ha definiálnunk kéne a fogalmat, nyilván ezen ismertetőjegyekkel kezdenénk. - Akkor fog fájni, ha nem csinálod, amit mondok - leinti gyorsan, majd odahúz egy széket, hogy lehuppanjon rá. Hosszú meló lesz ez.
- Ne mocorogj és ne beszélj sokat, ha zavarsz, dupla annyi időmbe fog kerülni - mintegy kiadva az utasítást a továbbiakra, kezét a törött, igen ronda boka fölé tartja, elméjét kiüríti, és csak és kizárólag a törött csontra koncentrál. Míg bal kezét tartja a láb felett, addig jobbjának mutató és középső ujját nagyon lassan húzza végig a testrészen. A hatás várhatóan enyhe bizsergés lesz, illetve forrósodás, mintha legalábbis égne. Ez pusztán csekély mértékben kellemetlen, nem fájdalmas vagy elviselhetetlen. Tizenöt perc leteltével hátradől és megmasszírozza a fejét.
- Nehogy megmozdítsd, öt perc szünet és folytatom. Még három ilyen szakasz és kutya bajod sem lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hatalmas, döbbent szemeket meresztek a lányra. Felmerül a kérdés, hogy ha nem ő a javasasszony, akkor éppenséggel mi a kénköves ménkűt keres itt, illetve mire fel beszél velem így? Igazán adózhatna némi tisztelettel az idősebb felé, aki ráadásul harci sérülést szerzett… hm, gyaloglás közepette az egyik láthatatlan lépcsőfoknak köszönhetően. Ha azt mondanám, hogy nem alakul túlságosan fényesen a mai napom, hihetetlenül szépen és kulturáltan fejezném ki magam. Márpedig egy úriember nem ejt ki a száján trágárságot, csakis indokolt esetben!
- Nem szép ilyen lekezelően bánni a beteggel – húzom el a számat. Értem én, hogy ez a csaj most itt megteheti, mert erősen hátrányos helyzetből indulok vele szemben, meg tetkók és keménykedés, de hát, no! Ideje volt hangot adnom gondjaimnak, ha már férfiúi büszkeségemen úgy keresztültiport, hogy legfeljebb csak hamvai tanúskodnak bágyadtan, szétszórva valahol a kényelmetlen ágy mellől arról, hogy valaha ilyenem is létezett. Szomorú történet.
- Mintha lefoglalt volna valami más ahelyett, hogy a karjaidon lévő firkákat bámuljam – duzzogok. Mint egy kisgyerek. – Amik egyébként elég csinik – teszem hozzá. Őszintén, de inkább attól tartva, hogy még meg is csavargatja a bokámat, mert nem tetszik neki a kifejezésmód. Most, hogy végre anélkül tudok körülnézni, hogy megpusztulnék a fejemben szóló brutális dobkoncerttől, elég egyértelmű, hogy egy diákkal van dolgom. Arra ugyan van esély, hogy gyógyítónak készül, és azért dekkol itt, de bizonyosan köpeny fedné a testfestést a kíváncsi páciensek szeme elől, ha professzionális munkaerőként lenne jelen.
Meg sem merek mukkanni a továbbiakban, minden porcikám megfeszül az erőfeszítésben, ami a nyugton maradással jár. Hiperaktív gyerek vagyok, komoly feladat az ilyesmi. Csak várakozásteljes, sürgető pillantássommal próbálom ösztökélni a vöröst, hogy álljon már neki annak a… bárminek is, amit éppen szándékozik tenni. Nem, még mindig nem túl biztató a tudatlanság, meg hogy nem bájitalt nyom a kezembe rögtön, de nem feleselek. Végtére is, csak segíteni akar. A maga sajátos módján.
- Mit csinált… csinálsz? – kérdezek rá, amint abbahagyja. Tényleg nem fájt, nem jobban, mint egyébként, viszont őszintén ötletem sincs, hogy milyen… képessége van, vagy tudom is én, amivel bűvészkedik ott a lábamnál. És rendes stréber módjára eléggé… tudni akarok mindent.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Szóval... ja. A dohánypapírral ügyködő aurornak nem kell tovább boncolgatnia egyébként is egyértelmű szavait ahhoz, hogy a mozdulatait csendben figyelő rellonos értse, amit mondani akar. A fiú fürkésző tekintetét Warren arcára vezeti, és noha vele csak a legritkább esetben meri ezt megtenni, most mégis hosszan tartja a szemkontaktust - már, ha a férfi hagyja.
- Nem kísértem többet a sorsom Cyanne-nel - feleli óvatosan, titkon valamiféle köztük meghúzódó határmezsgyék után kutatva. Bár fogalma sincs arról, hogy a szemben ülő, magának való alaknak mit jelent az éjszaka villámaival játszadozó szőke vad, a gyanú - hogy ha Cyanne-nek miatta bántódása esne, ő azt nagyon megemlegetné - felsejlik az agya egy hátsó szegletében, valahol a túlélés érdekében lüktetve zakatoló félelemközpontban.
- Nem akarok odakerülni. Elég volt a javító. Félreért - hangja elhalkul, ahogy ellentmond a férfinak. Szemeit lesüti, a hol elülő, hol felélénkülő feszültség visszatér mellkasába. - Nem lesz következő.
Úgy ígér, mintha ígérni tudna. Úgy beszél, mintha hitelt tudna adni saját szavainak, mintha legbelül nem éppen arra vágyna mindennél jobban, hogy véget vessen az egész átkozott világnak.
Aztán megvonja vállait és felpillant. Van valami, amit már régóta tudni szeretne, de vagy alkalma, vagy mersze nem volt megkérdezni Warrentől. Most viszont épp mindkettővel rendelkezik, így szemeiben szokatlan, kíváncsi fénnyel várja meg, hogy a férfi ránézzen, majd egy apró levegővétel után kérdését hagyja szabadon kitörni rekedtes torkán.
- Kit ölt meg először?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az interjú óta tudja, hogy életében egyetlen nő vehet csak részt, ez pedig nem más, mint Lorelai K. Riviera. A házvezető-helyettes teljesen levette őt a lábáról, ahogy olyan kemény macásan válaszolt a kérdésekre, megacélozta magát, s hiába ajánlotta fel Norbi a tegezést, nem tágított. Ennél karakánabb nőszeméllyel még nem találkozott. Az a kisugárzás, az a tekintet, az ... Awh! Így lehetséges, hogy Norbi épp a Gyengélkedő felé tart egy szál vérvörös rózsával. Felelősséget nem vállalok a következményekért, ugyanis nagy robajjal kicsapja az ajtót, mint óvodás a hisztit, majd belép délcegen - mint valami mutálódott rinocérosz -, Lorcsa néni elé lép, letérdel és nyújtja felé a rózsát.
- Szívemnek asszonya, ó Eridon házvezető-helyettes! Kérlek téged, jöjj velem egy csendes, s szolid randira a csillagos ég alá! - bal kezét szívére teszi, a virágot nyújtja a nőnek és nagyon nem érdekli, ki látja őket. Én mondjuk viszonylag nyugodt vagyok, mert ez az őrület megközelítőleg addig a pontig fog élni, míg meg nem ejtették a randevút, utána vége lesz. - Mit felelsz hát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Mint említettem, nem sokáig bírok megmaradni a saját házam táján, egyszerűen nem érzem úgy, hogy odatartoznék. Bennem az a valami nincs meg, ami a nagy többségben, azokban, akiktől még én magam is tartok, így hát nem vehető csodaszámba, hogy amíg nincs takarodó, én se megyek a pince közelébe.
Inkább fogom a könyvet, aminek tartalmát úgy röpke két hét alatt kéne kivégeznem, és olvasást imitálva, szelem a folyosókat, legalább is addig, míg a társalgóig nem érek.
Felröppent egy urban legends, miszerint ott lehet kapni forró csokit, és még csak a manókkal se kellem lefutni a köröket - nem, valahogy nem sikerült megkedvelnem őket, s félő, ez fordítva is így van -, szóval kapva kapok a lehetőségen, hogy életmentő folyadékhoz jussak.
Engem lep meg a legjobban, de annyira nem is szörnyű ez a hely, mármint most, hogy sikerült kilábalnom a hisztiből, kezdek élni a hely adta lehetőségekkel, és igen, ki is merem jelenteni, vannak itt jó arcok, olyanok, akikkel az ember lánya szívesen lóg.
Új dolgokat próbálok ki, s közben csinálom azt is, amit szeretek. Már nem figyelek arra, hogy ki mennyire tart abnormálisnak, mikor például úgy döntök, kézen állva teszem meg az utat az egyik teremig, és hasonlók, mert hát... én ilyen vagyok.
Sose korlátoztak, apu is mindig azt mondta, csináljam, csináljam, csak ne felejtsem el közben jól érezni magam, és igen... eljutottam arra a szintre, hogy jól tudom érezni magam anélkül is, hogy "a régi szép időket" siratnám.
- Szia, nem zavarok, ugye? Csak egy forrócsokiért szaladtam be - mosolygok a bent lévőre, mert a világért se szeretnék én itt tolakodó lenni, majd a pulthoz is sietek, hogy megkaparintsam azt, amiért jöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy újabb, kissé fárasztó nap a gyengélkedőn. Nagyon hamar beletanultam, hogyan szűrjem ki a szimuláló diákokat. Természetesen azok nem hagyhatják ki az órákat, és tőlem nem remélhetnek semmi kedvességet. Oké, diákok, de lehetne bennük annyi felelősség, hogy nem viccelnek az egészségükkel. Ennek ellenére az őszi időszak megteszi a hatását. A reggeli hűvös idő, az átmeneti időszak kedvez a vírusok terjedésének, szóval van dolgom itt is, az ispotályban is. A tanítás és az Eridon is lefoglal kicsit.
De az ilyen nehéz, fárasztó napokban mindig van egy-két üde színfolt, ami miatt megéri másnap felkelni. Valahol, mélyen elveszett optimista énem igenis keresi ezeket a momentumokat... nos, Szentmihályi úr hirtelen és meglepő előadása határozottan nem ez a színfolt.
- Félkegyelmű... - én nagyon próbálkoztam, hogy mindenféle megjegyzés és gonoszság nélkül reagáljam le a helyzetet. Vissza akartam fogni magam. Erőnek erejével próbálkoztam, tényleg. De ez a sóhaj igenis kiszakadt belőlem. Mi a fenét csinál itt, a gyengélkedőn, egy szál rózsával, előttem térdelve?
- Kérem, maradjunk a magázódásnál. Legyen szíves és hagyja el a gyengélkedőt, zavarja a betegek nyugalmát. Lehet, hogy hozzá van szokva ahhoz, hogy ott csinál showműsort, ahol akar, de ez a hely nem lesz a színtere, amíg én itt dolgozom - gondolom egyszerűbb, ha most lefektetem neki a szabályokat. Máshol tökéletesen hidegen hagy, hogyan mutatja meg a benne lakó alpári sötétséget és csinálja a műsort. De nem az én gyengélkedőmön, az biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ez fájt. Nagyon fájt neki Lorcsa minden szava, mintha késeket döfnének burjánzó szerelmének rózsabimbajaiba. De feladja a hős herceg egyetlen csata elvesztése miatt? Vajon feladta-e Csipkerózsika hercege, mikor megjelent előtte az a sok tüske? És Hamupipőke egyetlen szerelme, mikor csak egy üvegcipellő maradt az imádott hölgy után? Természetesen nem! Norbert sem adhatja fel ily könnyen.
- Ön nem érti az érzéseimet tanárnő. Elrabolta a szívemet, kérem, könyörgöm, jöjjön el velem egy randevúra, csak egyetlen lopott órát kérek Öntől - ha az asszony aszongya', akkor bizony magázódni fog, Merlin fizesse meg a munkáját, na de eltűnni? Hogy merészeli mély érzéseit puszta shownak titulálni? Ez hallatlan! Csak azért sem tágít mellőle, kit érdekel, hogy itt a gyengélkedő. Mellesleg kiszúrja egyik ismerősét és int neki gyorsan, majd ismét szerelem ittasan pillant Lorelaira. Élete nőjére. A NŐRE.
- Lorcsa néni, kérem csak vegye legalább fontolóra, ne törje össze a szívem! Bármit megteszek, kérem, egyetlen randevút kérek csak! - szemei, mint a pár hetes apró kutyuskáké, hangja oly mély, oly esdeklő, amilyet még egy Rómeó is megirigyelne. Nem mondhat neki nemet, akkor is megszerzi, amit akar!