Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Noel reakcióját látva lecsillapodott a mániákus adrenalinhajhászásom, s ahogy megéreztem magam mellett a másik nyugtalanságát, rám is átragadt ez a feszültség. Nem lenne túl jó, ha eltanácsolnának innen. Mármint, nem lenne rossz valami mesterszakot végezni, vagy ilyesmi, és ha most innen kirúgnak... nyeltem egyet.
De persze, nem kell ezt túlstresszelni. Ahogy Warren prof irodája felé mentünk, a szívem kissé szaporábban vert, de nem voltam kifejezetten feldúlt. Lesz ami lesz, tudtam, hogy kisülhet belőle valami ilyesmi, és vállalom a következményeit. Anya úgyis tudja, hogy egy állat vagyok.
Warren irodájába besétálva leültünk, én pedig oldalra néztem; Ombozi egy eddig számomra ismeretlen arcot mutatott, azt hiszem, a valódi arcát... most már tényleg kiütközött rajta az összetörtség és hogy valami nem kóser, amit már eredetileg is érzékeltem, mikor az újabb villámot kérte.
Attól, amit mondott, kissé meglepődtem; magára vállalt gyakorlatilag mindent, mintha nem én találtam volna ki az egész akciót. Valami az agyam hátsó szegletében halkan megszólalt, hogy ellenkeznem kéne, mentesítenem kéne őt az egyedüli felelősség alól, de egy másik ösztönöm azt súgta, most nem szabad ezt tennem. Inkább erre a sugallatra hallgattam; ez sokkal inkább jellemző volt a házamra.
És utána véglegesen lehullott róla a maszk; őszinte szavak jöttek ki ajkán, olyanok, amiket még sosem hallottam egy rellonostól sem ilyen formában. A nyers érzések, a segélykérés szavai voltak ezek, s emiatt úgy meglepődtem, hogy még a szám is eltátottam. Furcsa dolog történt; egyszeriben kedvem támadt volna megölelni Ombit.
A profra néztem, kissé értetlenül és segélykérően; én nem tudtam Ombi ilyen mélységű problémáiról, és nem is tudom kezelni ezeket a dolgokat. Most mit kéne csinálni, megölelni, vagy azt mondani, hogy semmi baj? Én nem tudok ilyeneket, ezért a proftól vártam a segítséget.
Igazából a szememben másodfokúvá süllyedtek a tanulmányaim; egy ilyen érzelmes jelenetből csak a kiutat kerestem, és komolyan - inkább bocsássanak el, mint hogy nekem kelljen pátyolgatni mások érzéseit. Hirtelen nagyon kellemetlenül kezdtem érezni magam. Megsajnáltam őt, amitől még rosszabb volt ez az egész; nem szántam, hanem sajnáltam, és ez az érzés mindez idáig idegen volt számomra.
Kezeimmel babrálni kezdtem, próbálva ezzel elfedni a cselekvés lehetőségét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Szerencsére nincs szükség rá, hogy az irodájáig kelljen cibálnia a srácokat. Zaklatottan megy mögöttük, felkészülve rá, hogy ha bármelyik megtorpanna vagy visszakozni próbálna a pálcája hegyét a bordáik közé döfve terelje tovább, mint egy közönséges birkát. Nincs tanári végzettsége, a kölykökkel szembeni viselkedésről, bár próbálták felvilágosítani, de nem sokat tud. A helyzetben ösztönösen helyezkedik az auror szerepébe, el is feledkezve róla, hogy most kiskorúakat kísérget, nem pedig ámokfutó szociopatákat.
Ámbár...
Hagyja, hogy a rellonosok leüljenek, ő azonban nem teszi ezt. Az ablakhoz sétálva félrehúzza a függönyt. A füst gomolyogni látszik, azonban egyre világosabb, szinte már fehér. A szája néma szavakat formál, ami bármi lehet - majd szembefordul a srácokkal. Számonkérésben és büntetésben sosem volt igazán jó, a vallatóba is ritkán engedik be, tudván, hogy alkalomadtán hajlamos átlépni a határt. Mégis igyekszik megállni, hogy a két pincevirág kobakjainak módszeres összeütögetésével bírja őket jobb belátásra.
   -  Érezted, hogy élsz... hát ez nagyon cuki - az asztalra támaszkodik velük szemben, először Noelre, majd Ciánkára néz - Legalább az egyikőtöknek lehetett volna egy icipici esze legalább mutatóba'. Villámok, meg minden... na ezért baromság, hogy ilyeneket tanítanak nektek.
Utóbbit már mintha csak magának tenné hozzá. Az egész iskola, az egész nyavalyás, molyrágta rendszer egy büdös nagy, apokaliptikus katasztrófa. Több száz gyereket összezárni ennyi tanárral, utána pedig tűzgyújtásra és villámcsapásra tanítani őket; mekkora barom volt az, aki kitalálta!
   -  Tudjátok, kit szednek elő, ha valaki megsérül? Engem. Ha nem is érdekel, hogy mi van veletek, mert [egy megfelelő állat megfelelő testrésze, ízlés szerint]- nyira sem érdekel, akkor is nekem kell magyarázkodnom a minisztériumban, hogy mi ez az egész! Nem, is értem, majdnem felnőtt mágusok, oszt kinn szórakozgatnak, mint két idióta óvodás...
Fáradtan megdörzsöli az orrnyergét. Valahol biztos benne, hogy őt nem erre szerződtették. Végül ellöki magát az asztaltól.
   -  Megmondom, mi lesz. Ti ketten szépen fogjátok magatok és olyan messzire...
KOPP-KOPP
Félbehagyja a mondatot a felénél, a válla fölött hátranéz az ablakra, ahonnan a kaparászás hallatszik. A kőpárkányon egy egészen nagydarab, sötétbarna macskabagoly gubbaszt, csőrével újra és újra megkocogtatva az üveget.
Dwayne először Noelre néz, majd a tekintete a lányra siklik... majd vissza Ombozira. Számtalanszor érkezett már minisztériumi bagoly az irodájába, azonban azt sokkal könnyebb lenne összeszámolni, hányszor kapott ténylegesen jó híreket benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Szemem kinyitom, reggel van. Megdörzsölöm a szemem, majd átfordulok a másik oldalamra.
Az első két napon semmit nem akartam csinálni, még élni sem, de most legalább mozgok, és hajlandó vagyok magamtól enni. Az az átkozott függöny nem lett elhúzva, így viszonylag korán keltem. Annak ellenére, hogy a kastély nyugati szárnyában fekszem éppen. Az ablakot nemrég nyithatták ki, mivel nincs teljesen hűvös, épp kezd csökkenni a hőmérséklet. Remélem, ezen változtat majd a felkelő nap. Beszűrődik a madárcsicsergés…. Legalábbis gondolom. A legfontosabb érzékszervem elveszítése depresszióba üldözött, amit csak az olvasással tudok legyőzni. Cat pár napja behozta nekem a hangszereimet, köztük Nannerlt is, de most sem merek hozzányúlni azok után, ami történt. Azt írta nekem, hogy szívesen marad, és beszélget velem, de én elhajtottam, mivel mindenhogy a hiányosságomra emlékeztet. Felülök az ágyban, megmozgatom a végtagjaimat és előveszem legújabb könyvszerzeményemet. Könyv címe: A négy elem urai I. – Levegő. Nem csoda, hogy elkezdett foglalkoztatni ez a könyv, miután eddig rejtőző erőm megmutatta magát.
Végighúzom az ujjam a könyv gerincén, amint egy félbevágott üveggömb található, melyben tejszínű füst kavarog. sok szabadidőm van, sokat is olvasok. Ennek legalább nincs hangja, amire figyelni kéne.
„1998. március 24-én egy varázslók lakta amerikai kisvárosban George Balin a valaha élt legerősebb elemi mágus elvesztette uralmát mind a négy eleme felett. A pusztítás mértéke elképzelhetetlen lett volna, ha Balin úr nem a világ legtapasztaltabb és legidősebb elementalistája. ”
Érdekes részhez érkezek, igyekszem kizárni a külvilágot a fejemből. Hallani nem hallom őket, szemeimet pedig lekötik a betűk világa.
„Balin úr mindig is nagy hangsúlyt fektetett a fiatal elementalisták tanítására, és sosem küldött el egyikünket sem olyan kifogással, hogy nincs ideje ránk. Sosem bocsátotta volna meg magának, ha valamelyikünket megsértett volna az elemével, de tudta, hogy, ha nem akarja lerombolni a fél kontinenst, szüksége van a segítségünkre, mert hát kire számíthatna egy a négy elem urai közül, ha nem a többire?”
A legérdekesebb az, hogy a történet írója tanította nekem az elemi mágia elveit tavaly. Ami a vízzel és velem történt…. felkavart. Korántsem békéltem meg a helyzettel, azzal hogy mi vagyok, és rengeteg sötét folt is tátong a történetben. Biztos, hogy én tettem, ami történt? Lábammal lerúgom magamról a takarót, A könyv szintén az ágy végében landol. Hasamra fordulok, és beleüvöltök a takaróba. Nem tudom milyen hangosan, csak beleadom minden erőmet, hátha elfelejteti velem a történteket. De semmi, mintha semmi nem történt volna.
Néma vagyok a történtek óta. Az üvöltésen és a szokásos alvás előtti síráson kívül nem adok ki semmilyen hangot szándékosan. A szájról olvasást is gyakolrom, amikor van rá alkalmam. Akik bejönnek meglátogatni rendszerint először, kimondják, amit leírnak így látom, hogy képzik a szavakat. Lassan haladok, de biztosan.
Balra nézek, ott van az a bizonyos kupa, amiből ittam, most félig van töltve. Mellette tinta, és penna, és egy kis letörölhető tábla, amihez egy krétát kötöztek.
Meddig leszek még itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Gondolataimba merülve sétálok a gyengélkedő felé, hogy meglátogassak valakit, aki lehet, hogy felfedezte magában az egyik elemet. A legtöbbször, bár a kiváltó ok koránt sem pozitív, a tanoncok örülni szoktak annak, hogy képesek az elemi mágiára. Jelen helyzetben azonban sokkal nehezebb feldolgozni a történteket, a hydromágia pedig akár még ijesztő is lehet a fiú számára. Hogyan magyarázzuk el egy éppen hallását vesztett embernek, hogy ő képes irányítani a vizet?
Mielőtt eljöttem volna hozzá, felkerestem egy régi barátomat, aki úgy gondoltam, segítségemre lehet, bár ő elsősorban olyan elemi mágusokkal foglalkozik, akik lelki okokból blokkolták magukban az elemüket, vagy előfordult, hogy elvesztették az irányításukat felette. John elég sok hasznos információval látott el, én pedig mindent megtettem, hogy ne veszítsem el a fonalat a mágikus és mugli fizikával kapcsolatos fejtegetési során.
Közben megérkezem a gyengélkedőre, elhaladok néhány üres fekvőhely mellett, majd megállok a fiú ágyának végében. Valahogy fel kéne hívnom magamra a figyelmét, de megijeszteni sem szeretném. Végül a legegyszerűbb megoldás mellett döntök, remélve, hogy nem rémítem meg, mellé lépek, majd finom megérintem a vállát pár pillanatra. Ha felém fordul, máris kezdődhet a kommunikáció... amint kitalálom, hogyan értessem meg magam vele. Tekintetem az éjjeliszekrényére téved, amin látok egy táblát, ami vélhetőleg pont a miatt lett odatéve, hogy megkönnyítse Brandon és a látogatói életét. Rámutatok az eszközre, majd kérdőn nézek a fiúra, nem akarok semmit csak úgy elvenni, és a testbeszédet a legtöbb ember könnyen megérti.
Ha megengedi, hogy elvegyem, arra kezdek el írni, ha nem, akkor az elemeimet használom hozzá: vízcseppekből álló betűket lebegtetek magam előtt, Brandon számára könnyen olvashatóan. Minden egyes megjelenített vagy leírt szót ki is mondok, talán megszokásból.
- Szia! Merkovszky Ádám vagyok, az iskola elemi mágiát oktató tanára, bár úgy emlékszem, hogy te már jártál az órámra, így ezt talán felesleges is volt közölnöm.
Egy pillanatra megállok, megvakarom a fejem: ez eddig nulla információs értékkel rendelkezik. Akkor vágjunk is bele a nehezébe:
- Gondolom már észrevetted, hogy van érzéked az elemi mágiához, vagy legalábbis érzékeltél furcsa dolgokat magaddal és a vízzel kapcsolatban - formálom gyorsan a betűket, de hagyom őket addig Brandon szeme előtt, míg azt nem látom rajta, hogy elolvasta és megértette szavaimat. - Mivel én vagyok a területileg illetékes ez ügyben, tájékoztatnom kell arról, hogy hydromágus vagy, ez pedig azt jelenti, hogy ettől az évtől kezdve hozzám kell járnod gyakorlati képzésre.
Na, ez meg nagyon szárazan és kötelességtudóan hangzott. Sóhajtok egyet és legszívesebben lebénáznám magam látva esetlenségemet. Végül elhatározásra jutok: a formai marhaságok ráérnek a végén is, egyelőre azt kellene megmutatnom neki, mi is az a hydromágia. Hiába tanult ugyanis elméletet, az nem adhatja vissza azt az érzést, mikor ténylegesen te formálod az elemeket.
- Kinyújtanád a kezed és felfelé fordítanád a tenyered? Így - illusztrálom is saját végtagommal, hogyan gondolom. - Szeretnék mutatni valamit.
Várom, hogy megtegye vagy elutasítsa, amit kérek. A döntés az övé, nem fogom ráerőltetni a dolgot, ha nem akarja. Türelmesen várom, hogy reagáljon valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Merkovszky Ádám

Átváltok alapfokozatra, ilyenkor mindig az ablakon bámulok ki.
Teljes testemmel fordultam a jól ismert látvány felé. Valaki megérinti hátulról a vállamat. Az ilyenekre nem lehet felkészülni, most is megrezzenek ennek hatására. Már látta a reakciómat az érintésére, nem játszhatom el, hogy nem vettem észre, pedig őszintén ez minden vágyam. Biztos Cat az… Nem, ő nem így szokta. Akkor a gyógyító? Lehet, hogy visszaenged a szobámba? Ezzel a gondolattal vezérelve hátrafordulok, de nem azt látom, akit szerettem volna.
Pontosítsunk, ő is rajta volt a listán az aláírás miatt. Azzal még vártam, először tudni akartam, miért is jött. Számítottam rá, de mondjuk a kiengedésem után, hogy ne itt kelljen elbeszélgetnünk. Nyilván nem csak engem feszélyez ez a hely.
Rámutat a táblámra. Most szorult helyzet van. Nem akartam beszélni süketen, ki tudja, hogyan ejtem ki a szavakat. Megrázom röviden a fejemet, majd magamhoz veszem a táblát, és ráírom:
- „Nem szeretnék ebben az állapotban beszélni, gondolom máshogy is meg tudja oldani.” Megmutatom neki a feliratot, mire ő is elkezd írni, számomra igencsak szokatlan módon. Az éterben hirtelen vízcseppek sokasága tűnik fel, amik betűkké formázódtak, így alkotva szavakat, és abból mondatokat.
„ Szia! Merkovszky Ádám vagyok, az iskola elemi mágiát oktató tanára, bár úgy emlékszem, hogy te már jártál az órámra, így ezt talán felesleges is volt közölnöm. „
Akárkiről is van szó, nem vagyok épp kedves hangulatban. Újra megfogom a krétát, és körmölni kezdem a sajátos, dőlt betűimet. A nyelvem hegye kicsit ki is lóg a számból a nagy koncentrálásnak köszönhetően.
- Valóban nem volt szükséges közölni. És ha megengedi, a könyvében sokkal határozottabbnak tűnt.
Megeresztek egy álmosolyt, majd előrehajolok, és a gyűrött takaró alól kihalászom a könyvet.
Megfogom az asztalomon lévő pennát, gyorsan a tintába mártom, majd a könyv első oldala felé rakva oda tartom neki. Miután ezzel megvagyunk, folytatta az előadást.
„ Gondolom már észrevetted, hogy van érzéked az elemi mágiához, vagy legalábbis érzékeltél furcsa dolgokat magaddal és a vízzel kapcsolatban”
Dover.
A nagyszüleim háza Doverben volt, ahol mindig is vonzott a hatalmas tenger morajlása. De ez egy hosszabb történet, majd később megosztom vele részletesen.
Szorosan fogom a krétát, és olyan gyorsan próbálok írni, hogy kettétörik a kezemben. Leteszem ölembe a letört végét, és ezt írom.
- Igen, tapasztaltam, de inkább csak a tengernél. Gondolom a nagy mennyiség miatt. … Megreparozná a krétát?
Hydromágus. Olyan álombéli, valóban az lennék? Mondjuk a karma most is alkotott, elvette a hallásom, de adott egy hihetetlen erőt. Csak ebben az esetben nem tudok választani.
- Hydromágus. – folytatni akartam a mondatot, de nem jutott eszembe semmi. A krétával kopogtattam a táblán, hátha eszembe jut valami. – A gyakorlati képzés mit takar? Milyen gyakran lehetséges?
Mint azt észre lehet venni, be akarom tölteni a zenével eltűnt időt, ami most fekete foltként virít a szívemben, és az agyamban is. Eddig nehéz volt olyanra gondolnom, ami ne kacsolódott volna a hangokhoz. Látom, valamin nagyon erőlködik, ezért írásban emlékeztetem.
- Nyugodtan mondja ki amit akar, nem hallom. Nagyon meglátszott az előbb.
Ez is egy képesség lenne? Kiismerni az emberek érzéseit? Elkönyvelem annak, hogy beletrafáltam, és most mindent képességnek titulálok.
A következő kérésére nem válaszolok, csak teszem, amit kell. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Sűrűbbre sikerült ez a szüneti időszak, mint arra számított. Diákként anno egészen másként teltek ezen időszak napjai, most sem kell megszakadnia szerencsére, de nagyon furcsa, hogy a navinések igazgatása mellett azért akad még tanári is, ráadásul a következő évtől Zoé is itt lesz a karban mellette. A boltjuk dolgainak átbeszéléséről érkezik éppen vissza a kastélyba, sajnos késésben van minden honnét. Megígérte, mivel a gyermekei –igen, a sárgácskák mind azok- is felszálltak ma, hogy megmutassák milyen az, amikor profin, szépen és látványosan játszanak egy jót. Kristóf ismét ezen a pályán, Luca „kisdikként” nagyok közt debütál, de ott van volt HVH-ja, Marki is, aki kapitányként vezeti őket. Na és napestig sorolhatná még a neveket. Mondjuk az új játékvezetőre is kíváncsi lett volna, Ármint volt szerencséje jó párszor látni, furcsa lehet, hogy nem ő reppen fel és osztja az utasításokat, hiszen nem egy meccse volt már itt.
De még mindig nem volt útra készen a pályához. Pár napja beszélgetett Védával, mikor otthonról jött a faluból és nem az irodájából, hogy mi a helyzet a családdal és mesélt neki az egyik rokonfiúcskáról, aki a főnixeket erősíti. Sajnos a sárkánytanos néninek ideje annyi nem volt, hogy Ririke körmére nézzen –aki mostanság elég rossz-, nemhogy látogasson, de rosszul viselte ő is, hogy senki nem megy szegényhez, vagy sétál vele egyet, Emma meg egy tündérbogár és magától felajánlkozott, hogy benéz hozzá egy kis időre.
Így esett, hogy éppen a lépcsőn tartott sietősen felfelé, mikor megpillantotta a tetején a kisfiút közeledni. Kettesével szedte a lépcsőket, a táv leküzdése érdekében lesett felfelé, hogy időben odaérjen, mielőtt baj lenne. Azért milyen jó, hogy azok közé a nők közé tartozik, akiknek mindegy mi van a lábukon, bajban bokatörés nélkül nitróznak előre. Nagyon nem bírná elviselni a lelke, ha látja az esetet és tehetetlenül végignéz egy ilyen zakót esetleg. Egyébként is, nem sok köze van hozzá, mégis Védát és Domit is jól ismeri, akiknek fontos Ádám, igen, mert hogy így hívják, ennek is tudatában van azért már.
Lihegve érkezik, ahogy koppan cipője az utolsó lépcsőfokon is, majd nem erősen kapja el Ádám kezét, és fordítja maga felé.
- Hé,hé,hé…óvatosan! Nem akarnád magad még a sétától is megvonni, igaz?
Kedves, szinte mosolygó hangon kezd bele, nem leszúrásnak szánja, inkább amolyan figyelmeztetésnek. Elég sokan felismerik hangról, megnyilvánulásról, egyesek még a vanília illatról is, de egyébként kellően szétszórt és sosem gondol bele, hogy be kéne mutatkozzon, vagy legalább jelet adni, hogy én vagyok, helló. Illetve azért meri feltételezni, hogy akit ő ismer, az is ismeri őt. alapvetően az idősebb diákjait se magázza, ahogy ő sem várja el tőlük, ezért is, mert ilyen közvetlenül a közepébe vágni. Közben a folytatásra is rátér, amiben az aggodalom is bekúszik a képbe.
- Hallottam róla, hogy nem igen van társaságod, de ha én megfelelek… sétálhatnánk egyet, valami kevésbé közveszélyes helyen. Rendben vagy egyébként? Ugye eddig nem bóklásztál csak úgy itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Egyszer az a baj, ha hazudik, máskor meg, hogy túlontúl őszinte. Fakó arccal bámul fel a magában fortyogó férfira, majd a szobába szoruló csend alatt Cyanne felé fordítja arcát. Egész valója mozdulatlan marad, kizárólag zöldjei beszélnek, valamiféle megbánást, köszönetet, titkot üzenve a villámszóró bűntársnak. Aztán Warren újból megszólal, hangjával kergetve szét az idill nyugalmát. Noel visszanéz rá, hallgatja a velük, majd az iskolai oktatással való elégedetlenségét, azonban egyáltalán nem ért vele egyet.
- Elnézést. Mi ezzel a képességgel születtünk - szólal meg határozott, ám a történtek miatt mégis reszkető hangján, amint elnémul az auror. - Nem itt tanították, mindezt magunkban hordozzuk, ...uram. Akkor is, ha magát ez cseppet sem érdekli.
Bár elképzelhetőnek tartja, hogy felszólalására válaszul csak egy marha nagy atyai pofont kap, de a Cyanne-nel töltött délután után már a fején átcikázó gondolat sem rémiszti meg. Talán meg is érdemelne egy kiadós verést, meg aztán rá is férne, hogy valaki visszategye a régen szem elől tévesztett helyes útra.
- Ez a munkája. Maga jött diákok közé. A varázslókölykökkel meg tudja néha előfordulnak gubancok.
Vállat ránt. Pontosan ugyanakkora érdeklődést mutat a panaszkodó tanár felé, mint amennyit viszonzásul tőle kap. Egyáltalán nem foglalkoztatja - főleg a jelenlegi körülményekben -, hogy mennyi bajjal jár a férfi munkaköre, és hogy hányszor veszik elő őt diákok fegyelmezetlensége miatt.
Warren látszólag megkíméli őket, hiszen hosszú gondolkodása ellenére sem szab nekik undorító, aranyvérűekre nézve igencsak lealacsonyító büntetőmunkákat, mint az elhagyatott mosdó pálca nélküli fényesre pucolása vagy a manók helyett való mosogatás. Noel lassan megnyugszik, teste is abbahagyja a rázkódást, amikor a férfi mondandója közepén elhallgat, és az ablak felé fordul. A párkányon egy macskabagoly ül, pontosan olyan, ami anno, a nagyteremben látogatta meg őt reggelizés közben. Minisztérium. Szíve félreüt, tenyereiben hideg verejték indul útnak, ahogy azon nyomban felpattan helyéről.
- Ez asszem nekem jött... befognak hívni - önti szavakba gondolatait az előtte álló tanárnak, ám azt már nem tudja biztosan, hogy hangja felér-e a felszínre, vagy csak erőtlen tátogást képes prezentálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Vörös hajzuhatag ugrált a nyugati szárny folyosóján, könyveit magához szorítva haladt, mint egy béka. Tincsei össze-vissza szálltak, belecsaptak az arcába, aztán a válla mögé libbentek, de őt ez nem zavarta. Gyorsan haladt a folyosón, az egyik pillanatban még csak a felénél járt, a másik pillanatban pedig már a lépcsőfordulóban volt. Fürge volt, ez nem tagadás, talán túlságosan is fürge. Amint feljutott a második emeltre, folytatta az ugrálást és magában számolta az ajtókat, amelyek előtt elhaladt. Egy, kettő, három. Szépen sorban elszökkent mindegyik előtt és csak a nyolcadik nyílászárónál állt meg, szedte össze magát és nyitott be. Először nem vette észre az ott ülő lányt, ezért belépett és hagyta, hogy az ajtó magától csukódjon be. Figyelmesen körülnézett és amint kiszúrta az ablakban ülő lánykát, biccentett neki és a kanapéra vetette magát.
- Helló - köszönt hangosan, szépen artikulálva. - Zavarok?
Az első és legfontosabb kérdés, amit még a leülés előtt meg kellett volna kérdeznie, mert hát a nevelőanyja így tanította, de most ki emlékezett ilyenekre? Hátradobta vörös fürtjeit, a könyveit lepakolta maga mellé és egyik lábát maga alá húzva végignézett a lányon. Nem látta még az eridonban, de lehet, hogy most érkezett, végül is még eléggé év eleje van. Viszont ezt muszáj megkérdezni, nem szeret tévedni.
- Eridonos vagy? - csendült fel a hangja, miután eldöntötte, hogy nem kertel és csak úgy megkérdezi. Végül is aki mindenfélét körémond, annál elveszik a kérdés maga és csak nézhet, ha a másik fél nem válaszol rá. Ujjaival az egyik könyvén dobolt, nem is tudom pontosan, hogy melyiken. Nincs olyan sok könyve, nem levitás ő, hát nem olvas sokat, még is furcsa most, hogy könyvekkel érkezett ide. Meg egyáltalán az is furcsa, hogy idejött, most még a szobájában kéne csücsülnie és vagy a macskájával játszani, vagy pedig valami butaságon agyalnia. Ejnye Alíz, hát most csalódtam benned!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egészen jól haladtam a folyosón, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy veszélyben lennék. Talán ma van az a nap, amikor végre kijutok innen, és szívhatok egy kis friss levegőt? Több gálamérkőzést kellene szervezni, és akkor meg is tudok lógni. Igen ám, csak amint ezt a gondolataimban helyreraktam, máris éreztem, hogy eltűnik a talpam alól a talaj, én pedig kapaszkodás híján zúgok lefelé… Illetve zúgnék, mert valaki még időben elkapja a kezemet, ezzel megmentve az életemet. Szívem kalapált, mintha ki akarna ugrani, légzésem kicsit szaporább, mint az átlagos. Lefüleltek, de lényegében örülök ennek, mert ha nem tették volna, tuti borulok. Karomat is ki akartam tépni az illető kezéből, de a szorítás inkább gyengédebb volt, ráadásul finom vanília illatot éreztem a közelemben, és a kérdés is női hanghoz párosult. Az illető nem a gyógyító, ami megnyugtatott, de hirtelenjében nem tudom beazonosítani, hogy kivel is kellene beszélgetnem. A probléma második fele pedig az, hogy az illető meg nem tudja a titkomat, és nyilván nem tud jelelni sem, így patt helyzetben vagyok. Kénytelen leszek megszólalni, hogy kommunikálhassunk, de előbb megráztam a fejemet a kérdésére. Természetes, hogy nem akarom megvonni magam a sétától, de ennek a kalandnak itt és most vége lett. Emma néni –mert közben rájöttem ám, hogy ki is van itt velem– lesz az én társaságom, de ha én szótlan leszek, dög unalmas lehet majd velem. Sóhajtottam egy nagyot, majd vettem egy mély levegőt is, aztán megfogtam a tanerő kezét, és a fal mellett visszaindultam a gyengélkedő felé. Arra, hogy minden rendben, csak bólintottam, hogy igen, másik kérdésére pedig halványan elvigyorodtam. Ebből le lehetett szűrni, hogy egyedül bolyongtam a folyosón, de nem is töltöttem kint öt percnél több időt. Legalábbis nekem kevésnek tűnt.
– Jó, sétáljunk… de ne tessék beárulni a gyógyító bácsinak, mert akkor nagyobb figyelmet fordít rám, és évezredek telnek el, mire kijöhetek abból a szobából… –fordítottam felé bűnbánó arcocskámat, és lassan lépkedtem tovább. Ha már sétálunk, jó lenne egy cipő is, mert fogalmam sincs, hogy merre szeretne vinni engem, de ha kimegyünk a falak közül, biztosan hidegebb lesz a talaj. Márpedig nem lenne jó még egy megfázás is, és a fúj ízű löttyök tömkelege.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Egy ideig még nem is akart megszólalni, aztán már köszönt is a lánynak, aki látványosan meg is ijedt. Ha a hercegnő jól látta, akkor még az eddig szorongatott bögre tartalmának egy kicsi részét is magára öntötte, de ebben nem volt annyira biztos. Egészen addig, amíg a lány fel nem állt és jól látható lett rajta a piciny folt. Nem volt neki ismerős a lány, viszont azt így reflexből tudta, legalábbis sejtette, hogy a leöntött lány Eridonos.
- Pedig nem terveztem, hogy halálra rémítelek - tűnődött el a másik mondatán. Eredetileg a cél az lett volna, hogy keres egy csendes, vagy valami eldugott helyet, ehelyett ide jött, a társalgóba, ami köztudottan kedvelt volt a diákok között. Jogos tehát a kérdés, hogy miért nem volt itt senki rajtuk kívül? Hmm, mert talán mindenki órára megy, vagy tanul? Hát igen, igen, a kis vörösnek is azt kellene tennie, de nem... Ha nem, hát nem.
- Hmm, női megérzés. Vagy hatodik érzék. Ja nem, az más... akkor az első - rázta meg a fejét, amikor pedig felnézett a lányra, arcán egy széles vigyort lehetett fellelni. Nem tudta megállni. Egyszerűen nem, nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon, mint a vadalma. Vagy tök... tejbetök? Á, valami növény. Abban biztos vagyok, hogy valami növény. Szóval, miután ezen túlestünk, a barna hajú lány kezdett el kérdezősködni, illetve ő is felvetette azt a kérdést, miszerint az előbb betoppant Tulipánkisasszony is a pirosakat erősíti-e. Az előbb említett bólintott, összefűzte ujjait és felállt, hogy bemutatkozhasson. Ó, áht még is csak tanult valamit Polner Zsófiától. Nevelőanyja most roppant büszke lenne rá, hogy azért még is csak sikerült valamit belekoppintania a kislány fejébe az árvaházi évek után. Most tényleg nagyon büszke lenne rá.
- Szentesi Alíz Zsófia - tagolta el szépen a nevét és kezet rázott az újonnan megismert Fannival. - Értettem, második név.
Bólintott, elhúzta a kezét és ha a lány nem akart több ilyen bemutatkozós játékot csinálni, akkor visszahuppant a kanapéra. Most így belegondolva nagyon kényelmes volt az ülőhely és szívesen el is aludt volna itt, ha mondjuk óra előtt lenne pár perccel és egyedül lenne, akkor könnyen elnyomná az álom. Hmm, mint abban a kandallós szobában, amikor a halálfalós fiúval találkozott. Hümm, az emlékezetes volt.
- Mit olvasol? - pillantott a könyvre, amit Fanni olvasott, amikor ő betoppant. Kíváncsian nyújtogatta a nyakát az említett kötet felé pislogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Tegnap mire ideértem, addigra Uff bácsi szabályosan kidobott, így ma órák után tértem vissza a lányhoz. Előtte még LLG óra keretein belül lesétáltam a faluba, hogy szerezzek neki süteményt. A manók kosztja isteni, de tudom, hogy a gyengélkedőn megszorítások vannak. Mivel így is csak hajszál híján osontam el Gréta néni figyelő szemei elől, így nem császkálhatok csak úgy ott, csak amikor a nő már biztosan kiért. Szóval leszállingóztam a faluba, hogy szerezzek neki süteményt.
A zsákmánnyal a táskámban térek vissza, mászok végig a folyosón, hogy eljussak a gyengélkedőre. Nem is értem, miért van emeleten, hiszen ha valaki itt gyilkolgat meg valaki mást, akkor mire végigvonszolják felfelé, addigra annyi lesz neki. De ők tudják, biztos oka van. Talán Uff bá szellemeinek kell a magasság. Ezen agyalva térek be a gyengélkedőre, ahol vannak még áldozatok. Őrültek, mint a kviddics, amit játszottak.
- Ez csak természetes. Hogy érzed magad?
Érdeklődök, miközben kinyitom a táskám, és szépen elkezdtem kipakolni a tartalmát. Odalent nem kevés süteményt szedettem össze Verocskával. Így jár az, aki főnökként beáll dolgozni is. Saját bevallása szerint nem kellene, de szereti csinálni, így hát csinálja is. Érdekes, de szimpatikus főnök. Ha más nem lesz, akkor lehet beállok hozzá, így belegondolva ez nem is rossz ötlet. Beszélek majd vele mindenképpen, na de az első a kedves beteg.
- Nem lehet. A kviddics miatt most kicsit visszafogtam az édességeket. Kell vennem új ruhákat, mert két mérettel lejjebb adtam, igen rövid idő alatt. Remélem a sport megtartja majd.
Ezt még nem meséltem senkinek, de Gwen különleges. Az egyik legjobb barátom, így hát neki elmerem mesélni. Nagyon örültem, hogy összejött, és bár van még rajtam plusz, de nem annyi, így már fel lehet vállalni a kviddicset, aminek kifejezetten örülök.
- Viszont hoztam neked valamit. Pontosabban mint látod, rengeteg mindent. Ez mind azért van, hogy erősödj és ne legyen rossz, amíg itt kell lenned.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az ember csak egy pár percre hagyja magára a holmiját őrizetlenül, míg meglátogatja a mosdót, és nyújtózkodik kicsit a két hatalmas könyv között, amit épp tanulmányozott, és máris valami idegen leányzó startol rájuk. Mármint, nem a könyveimre, az minden bizonnyal a legkevésbé sem hozza lázba, pláne, hogy csak valami baromi vastag, könyvtári darab, még véletlenül sem egy aprócska regény, amivel a normálisabbak elütik az időt. Jó, hát… nem véletlen tartozom a kékekhez, no.
Az ajtóban még a kezemet törölgetve ütközik meg a tekintetem a lángvörös hajú lányon, aki elorozta a gitáromat, amit egyébként magam sem tudom, miért hurcibáltam keresztül a fél kastélyon. Enyhén oldalra billentett fejjel, és ráncolt homlokkal bámulom, hogy mégis mit csinál, a nyilvánvalón kívül, hogy játszani fog rajta, de… hozzászokhatnék végre, hogy itt mindenki ilyen közvetlen.
- Szép gitár – mosolyodom el, amikor átszelve a nagyobbacska helyiséget ott termek mellette, és rögtön le is telepszem mellé, törökülésbe helyezkedve. Hallgatom még pár pillanat erejéig a dallamot, amit játszik, de nem ismerős, hát rákérdezek. – Hm, nem hallottam még sehol, saját szerzemény? – érdeklődök. Nyilvánvaló, hogy jobban bánik a kicsikével, mint én, olyan könnyedek a mozdulatai. Egy kicsit talán még irigylem is emiatt, bár nem vágyom zenei babérokra – most már –, talán túlélem. Vagy korrepetálást kérek az ismeretlen vöröstől.
A fotel oldalának támasztom a hátam, és a nyitott könyveket is elpakolom, amit az ülőalkalmatosságon hagytam, bár nem hiszem, hogy akárki rápályázna a helyre, hacsak nem szeretné a koncertet közelebbről hallgatni. Páran felkapták a fejüket, és érdeklődve néznek a párosunk felé, inkább az élénk hajú lányra, hisz tőle származik ez a kellemes háttérzene, de különösebben senki nem törődik vele. Akik eddig olvastak, most is a könyveikbe mélyednek, és a beszélgetők duruzsolása sem halt el. Az viszont kétségtelen, hogy feldobja a hangulatot egy kis élő muzsika, habár lehet, csak engem boldogít az ilyesmi különösképpen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Úgy játszott, mintha csak az előbb hagyta volna félbe, és a dallam úgy kiragadta a világból, mintha sosem tartozott volna bele.
Máshol járt, másokkal, egy emlékben, melyet még a régi iskolájában szerzett. Barátok vették körül, de már alig emlékezett az arcukra. Nem is nézett fel, csak játszott nekik, ők pedig csendben hallgatták, mígnem az egyikük hozzá nem szólt. Ella nem mozdult, pedig az illető leült mellé, míg a többiek állva figyelték játékát. Nem is emlékezett, hogy lett volna másik szék ott.
Aztán hirtelen a világ kitágult körülötte, visszatért a valóságba, és még össze is rezzent kissé. A mellette ülőre pislogott, és egy pillanatnyi zavart vigyorgással válaszolt neki, ugyanis fogalma sem volt, mit mondhatott neki a srác, ami kizökkentette.
- Helló! Igen, ahogy mondod! - bólogatott abban a hitben, hogy bizonyára valami eldöntendő kérdést kapott az imént.
- Elképesztő amúgy, hogy csak így itt hagy valaki egy ilyen klassz gitárt. Szerinted feltűnne neki, ha meglépnék vele? Nem mintha olyan lopkodós lennék, csak hát na, itt hagyta, akkor biztos nem kell neki.
Egy kicsit még forgatta a kezében a hangszert, de aztán felemelte tekintetét újdonsült társaságára. Bizonyára egy mestertanonc, vagy egy rém fiatal tanár úr lehetett. Ebben az iskolában csak úgy nyüzsögtek. Ella már most aggódott kissé, hogy nem fog tudni odafigyelni az órákon. Persze nem nagyon, tényleg csak kissé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A tekintete... hát, arra nem igazán találok szavakat, olyan furcsa volt; különféle érzések - érzések! - kavarogtak benne furcsa elegyet alkotva, amíg Warren prof. el nem rontja, széttöri az illúziót, hogy Noellel összeköt valami minket, amit mi értünk csak. Én is a férfire néztem, s most először a nagy ledöbbenés után kissé összeráztam magam, egyre inkább szürkébb szemeimben a felháborodás látszott, de mielőtt agresszívan visszaválaszolhattam volna, Noel elintézte helyettem a dolgot, mit ne mondjak, sokkal békésebben, mint ahogy én tettem volna.
- Meg különben is. Ha a tanárok nem fordítanak elég figyelmet a diákokra, hajlamosak... elkallódni... professzor úr. - hangomból hiányzott a felvágás, a jól megszokott gőg; helyette inkább valamiféle sajnálat hallatszott belőle. Természetesen nem a prof. irányába. Ombozira emeltem a tekintetem, remélvén, hogy ő is rám pillant, és hogy megérti, nem azért érez így - bárhogy is érez egészen pontosan -, mert gyenge, hanem mert körülötte túl gyengék voltak az emberek, hogy vele foglalkozzanak.
Az az igazság, hogy nem nagyon érdekelt Warren lelki állapota; csak a mellettem ülő bűntársé. De úgy láttam, ő nincsen elég jól ahhoz, hogy a saját lelkével foglalkozzon, inkább csak azzal, hogy mi rossz körülötte, meg benne is. Elfordítottam a tekintetem, és a fekete körmeim kezdtem fixírozni, melyekről itt-ott lepattogzott a festék a villámok miatt.
A kopogásra összerezzentem legbelül, de kívül semmi jelét nem adtam a pillanatnyi ijedtségnek. Tekintetem az ablakra siklott, ahol is egy minisztériumi bagoly ült, békésen pislogva és szuszogva. Ez lenne az első levél onnan, ami nekem szól. Eddig sosem raktam olyan rossz fát a tűzre (HA-HA, de intelligens vicc volt), ami miatt ilyen levelet kaptam volna. Ez lesz az első.
Nagyon remélem, hogy nem csapnak ki. Kérlek, mondd, hogy nem csapnak ki.
És Ombozit se. Kérlek, ússza meg ő is.
A fiú szavai belehasítottak a csendbe, és bár nagyon halkak voltak, megtörtek, de mégis úgy éreztem, ez volt eddig a legerősebb hang a szobában. Szívem hevesebben kezdett dobogni, de mélyen Warren szemébe néztem, mikor tekintete megtalált. Nem sokat habozott, visszanézett Ombozira; innen már sejtettem, hogy a fiúnak befellegzett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Az jó, örülök. Remélem, hogy hamar kikerülsz innen, mert elég unalmas nélküled, és a csapatnak is szüksége van rád, hiszen fontos ember vagy ott is.
Jó azért szerencsére nem történt komoly baj, de hát én ilyen kis érzékeny lélek vagyok, még ha nem is hiszik el, de nekem ez komoly érzelmi reakciókat váltott ki, ki tudja akkor mi lesz majd meccsen ha porba hullunk. Remélem, inkább az ellenfél teszi ezt, mi pedig szépen elszállunk a kupáig. Szép is lenne.  Már nagyon várom, hogy ott tartsunk. Mindjárt meccs, mindjárt meccs, hihetetlenül lassan telik az idő, ha az ember nagyon vár valamit. Aznap biztos, hogy gyomorgörcsöm lesz, meg előtte este is. Csak ne egyek össze mindent, mert amikor izgulok, azt szoktam.
- Hát ha végignézel ezen mind, szerintem megéri néhány plusz kört futni. Majd jössz velem, nekem úgyis kétszer annyit kell futnom, legalább lesz partnerem hozzá.
Nem is lenne rossz, bár gondolkoztam rajta, hogy lenézek a rúnázós boltba, és előkeresem a régi MP3-amat, hátha életet tudnak verni bele. Azon van mindenféle zene, amikre tudok futni. Persze előbb a fejemet kéne utolérnem, aztán jöhet a szórakozás. Annát is meg kell keresnem, mert elég érdekes pletykát hallottam róla, és egy újságcikket is mutattak, ahol bizony valami sráccal enyelgett egy képen, ezt pedig nem így kéne. Mondom én. Ez viszont megint egy más téma.
- Persze.
Visszarázódva a jelenbe nézek a lányra, majd fogom a poharat és felkelve odasétálok a kancsókhoz, hogy az egyikből friss vizet töltsek a lánynak. Vannak itt még páran, de elég nyugis a hely most éppen. Felé nyújtva a poharat előbb megvárom míg iszik, majd letéve a polcra telepedek vissza eredeti helyemre. Uhh nagyfőnök csak nem fog szólni miatta. Legalábbis nagyon remélem.
- A sok süti nem elég?
Kérdezem mosolyogva, de persze nem csak ennyivel és a házijával jöttem, hanem hoztam még egy apróságot, amit mosolyogva húzok elő.
- Ez a medál meg van bűvölve. Ha megdörzsölöd, akkor érzem az enyémen, hogy szükséged van rám, és el tudok indulni hozzád, vagy a keresésedre és viszont. Lent láttam meg a falu kirakatában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A tekintete még egy ideig elidőzik a srácon, majd megfordul és az ablakhoz lép. A saját baglya dühösen csattogtatja a csőrét a minisztérium madarának érkezésére, ahogy az elegánsan belibben a szobába.
A bagoly egy hosszú szárnycsapása meglibbenti a Dwayne asztalán elszórt papírokat, mielőtt leereszkedne rájuk, egyenesen Noellel szemben. Vádlón borzlja fel a tollait, majd kinyújtja a lábát a fiú felé, hogy oldozza le róla a levelet.
A levelet, aminek amorf formája mintha valami mást is rejtene, mint egy hétköznapi figyelmeztetés. Ennek tartalmáról azonban legfeljebb Noel győződhet meg.
Dwayne fél kézzel fogja meg az ablak kilincsét, hogy annak hátat fordítva visszazárja, mikor az üveghez apró tárgy ütközik, majd meggyűrődve lehullik a parkettára. Lepillant rá, őszintén csodálkozva emeli meg a szemöldökét, miután lehajolt érte és felemelte a láthatóan kapkodva hajtogatott papírrepülőt. Annak egyik szárnyán még alig száradt meg az aurorparancsnokság pecsétjének fekete tintája.
   -  Ciánka... menj vissza a házadba. Vagy ahová akarsz. Majd később számolunk.
Fel sem pillantva hajtogatja szét a papírt, miközben Noel is szinte biztosan ugyanezzel van elfoglalva a szoba túloldalán. A szemem felületesen siklik végig a főnöke szinte olvashatatlan írásán. Távolról hallja, hogy az ajtó bezárul a rellonos lányka fölött, legközelebb akkor emeli föl a tekintetét.
Az arcán már nyoma sincs az előbbi indulatnak, ám, hogy mi vette át a helyét, nehéz lenne meghatározni.
Fél kézzel kihúzza az asztala fiókját, leteszi a letartóztatási parancsot. A vékony láncú, rúnázott ezüstbilincs fenyegetően megcsörren, ahogy a kezébe veszi és megkerüli az asztalt.
   -  Ombozi Noel, a Magyar Mágusállam nevében letartóztatlak mágikus képesség veszélyt okozó, felelőtlen használatának vádjával.
A felkarjánál fogva kényszeríti felállásra a rellonost, majd nem törődve az esetleges ellenállással, fordítja mögé a karjait, a bilincs halk kattanással zárul a csuklóján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Lebetegedtem. Vinné el a fene, hogy pont most, a vizsgák kezdete előtt tudott rám jönni a kórság. Minden annak a rohadt időjárásnak a hibája! A frászkarikáért kell esni 3 napon keresztül nyáron? Az ősz meg a tavasz, na, azok arravalók, hogy hosszú távon essen a rohadékja. De ilyenkor? Sütne inkább az a jó meleg Napocska. Ilyenkor elképesztően elkap a honvágy, imádom a forró, napsütéses argentin nyarakat, párjuk sincsen sehol. Ehelyett itt kell ülnöm ebben a totyakos retekben, és fől a fejem.
A mai az utolsó napom a vizsgák előtt. Lényegében az utolsó prefektusként eltöltött napom is. Oké, segítünk még a többiekkel, de igazából nincs már olyan hű de milyen nagy szerepem a továbbiakban. A ma esti az utolsó hivatalos járőrözésem. A húgom nyaggatott, hogy maradjak ágyban, mert lázasan nem lehet elmenni otthonról, de még az ágyból sem nagyon, de makacsul ellenálltam a hívó szónak. Miért ne tettem volna? Ő nem tudja, hogy milyen szinte munkaszerűen végezni és szeretni a prefektusságot. Inkább a fejem köré tekertem egy sálat, mondván, hogy ez jó lesz, és visszaindultam a kastélyba.
Így egy egész szárny bejárása után kezdem érezni, hogy Töki miről beszélt. A Keleti szárny első emeletének folyosóján ácsorgok, de mintha a lábaim kezdenének önálló életet élni, és nem a pozitív értelemben. Muszáj lesz valahova leülnöm sürgősen. Benyitok a soron következő helyiségbe, ami a kandallós szoba. Kellemes emlékek tára ez a hely,de most sajnos nincs erőm ezen mélázni. Egy teremtett lélek sincs bent, de igazából tennék magasról arra is, ha lenne. A hidegrázásom elfajult, a fogaim összekoccannak, ahogy a didergés egyre mélyebben belém költözik. Leülni. Le kell ülnöm. Elindulok a középen levő párnás rész felé, de már az első lépésnél érzem, vagyis hallom, hogy elkezd csengeni a fülem. A következő két, botorkáló lépésnél megjönnek a szürke karikák is a szemem elé táncikálni, végül is, túl sokat látok a világból. És mielőtt sikerülne elérnem a párnákig még utoljára érzékelem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, és koppanok egyet a padlón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kopp-kopp-kopp, ismét esik az eső, veri az ablaktáblákat, mintha az elmúlt napokban nem lett volna elég a jóból. Persze vannak, akik szeretik ezt a tocsogós időt, de ő nem tartozik közéjük. Ha már hull az áldás, legyen hó, az ellen fel lehet öltözni rendesen. Némileg unatkozva támasztja állát a tenyerébe, miközben lovaglóülésben ücsörög a Kiva ágya melletti széken az esőcseppeket bámulva.
A gyengélkedőn vannak már egy órája- ennyi ideje talált rá tök véletlenül a tüzeskére a kandallós helyiségben kiterülve. Eredetileg azért ment oda, hogy összeszedje Michelle otthagyott rajzait, de amikor megpillantotta a kinyúlt Kivát, inkább hagyta a fenébe az egészet és felnyalábolta őt, majd felhozta a gyengélkedőre Uffhoz. Mivel az orangután indián nem volt sehol, kiszolgálta magukat az alapvető lázcsillapító főzettel és Kiva orrát befogva rávette, hogy az kinyissa a száját, majd beleöntötte a megfelelő mennyiséget, miután felemelte a fejét, nehogy a torkára menjen a bájital. Szándékosan nem akarja megölni az eridonost annak ellenére, hogy két istenes rúgással még tartozik neki lélekben a múltkoriért. Nem vágja még mindig, miért játszott önkéntes levitamentőt Kiva, de akkor nagyon rondán összerúgták a rezet, azóta nem is nagyon tárgyaltak. Na mindegy, ettől még a tökösség imponáló ténye miatt érdemes volt összevakarni a lányt és lenyomni a torkán a gyógyszert (nem csak lázcsillapítót, de egy adag kalapkúra bájitalt is belenyomott utólag).
Azon filozofál, hogy leégeti-e Kiva a fejét, ha magához tért, vagy sem? Esélyes, hogy hirtelenjében az ágyneműt is fellobbantaná, de nem, talán ennyire nem közveszély a drága. Majd megpróbálja három másodpercbe belesűríteni, mi történt, mielőtt Kiva grillcsirkét csinál belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ahogy ott feküdt kiterülve, mint valami jól nevelt béka, sokáig semmit sem érzékelt a környezetéből és a körülötte folyó dolgokból. Aztán egyszer csak nyílt az ajtó, és besétált rajta az az ember, akit normális esetben 3 másodpercen belül két lábon járó gyufává varázsolt volna. De most még csak meg sem rezzent a belépésére. Eléggé mélyen volt az éber tudata elásva, arra sem mocorgott, mikor finoman megböködték, hogy vajon él-e még a jószág. Bezzeg mikor SV kézbe vette, hogy leszánkózzon vele a gyengélkedőre... Akkor valamennyire felébredt, de nem tudta felmérni, hogy mégis ki a frász istápolja. Annyit érzett csak, hogy karok zárják körbe, ergo biztonságban van. Erőtlenül kapaszkodott bele az őt fogó végtagokba, és közelebb bújt Mihaelhez, mint valami elárvult kismacska. Meleget érzett felőle, valami biztonságfélét. Még valami artikulálatlan dolgot nyöszörgött az ideiglenes hercegfinek, de nem tudni, mi lehetett az. Ha felébred, valószínű semmire sem fog emlékezni.
Francba, rosszul vagyok. Valami nagyon rossz íz van a számban, a hátamat meg töri ez a francos ágy. Töri? Álljunk meg egy páleszeresztésitájmeszre, a sajátom határozottan puha, azzal soha nem volt bajom. Úú, itt valami nagyon nem kóser, és még ha csak a szilva nem lenne az… Halkan nyöszörögve vagyok csak hajlandó résnyire nyitni a szemeimet, a fejem úgy hasogat, hogy mindjárt leesik a helyéről, és akkor még mindig ott van a fázás. Oj, még mindig nem ment le normálisan a lázam. Na mindegy, konstatáljuk, hol a vérben vagyunk. Ágy, ágy, szekrény, plafon, szekrény, ágy, Saint-Venant. Mivan? Addig elért az agyam, hogy ez a gyengélkedő, és valószínűleg azért vagyok itt, mert kicsit túlhúztam a betegséget, de ez a zöldek veszedelme mit keres itt, és miért bámulja a sötét üveget? Tán baj van a szemével? Hirtelen mozdulattal ülök fel a fekvő helyzetből, ami tán nem a legdicsérendőbb ötlet volt, mert annyira erőmet vesztett vagyok még mindig, hogy szinte azonnal vissza is szédülök az ágyra. Nájsz.
- Te hoztál be? – szegezem neki a kérdést, ahogy a nyakig felhúzott takaró alól kinézek rá oldalra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Magában már megjegyezte, hogy óriási szerencse Kiva K.O. állapota, másképp gyufásat játszana vele. Kicsit őrült a csaj és amúgy totál nem érti, mi baja vele, csak annyi a biztos, hogy a sírba kívánja; érdemes hozzátenni, hogy általában gőze sincs róla, ha utálják, annyira ignorálja más ember véleményét, vagyis na, alapjáraton tudja, hogy rühellés tárgya, de letojja magasról. Ezért is volt jó, hogy Kiva majdnem öntudatlanul feküdt a földön, mint valami elhagyatott kisgyerek. Emlékeztette Michelle-re egy ponton, mikor belekapaszkodott- a nővére ugyanezt tette, mikor kiskorukban ő vitte le az emeletről a földszintre Michelle-t, ha a lány meghűlt. Gyerekekként is ő volt az erősebb, elbírta a nővéreit, de Michelle-t cipelte igazán szívesen, ha kellett. Most kicsit visszatért ez a hangulat és fel nem tudja fogni, miért pont Faraday váltotta ki belőle, de ha akarna se tudna szemét lenni vele ebben a percben. Hiába minden pletyka, nem egy vérbeli szemét állat –szégyen a pofájára – és Kivát is rendes gondossággal és óvatossággal cipeli a gyengélkedőre, úgy fogja a marha nagy karjai között, mint valami elanyátlanodott kisgyereket szokás, ha ringatják, hogy aludjon el.
Túlesnek a gyógyszeres kezelésen nem éppen a finom módon, de muszáj improvizálnia a bekómázott lányon. Szinte felgyulladt a keze, mikor megnézte a csaj homlokát, mennyire forró. Gondolkodott a vizes borogatáson is, de elvileg a lázcsillapító főzet le kellene húzza az egész macerát. Persze azt figyelmen kívül hagyta, hogy Kiva elemi mágus és pont a tüzet kell uralja, fenébe is! Telnek a percek, lassan Kiva is magához tér őt is felrázva a mélázásból. Az ébredezés hangjaira még nem fordul oda, csak a kérdésre mozdul meg: feláll a székről, szó nélkül a közeli asztalhoz megy, amin egy tálban hideg vizet helyezett el, belemártja a mellé rakott kendőt, kicsavarja, visszamegy Kivához és a homlokára teszi.
- Japp. A földön feküdtél és marha lázas voltál. Adtam neked lázcsillapítót és kalapkúra bájitalt. Ha füstöl még a füled.... igen, füstöl. Szóval ne parázz be, ezért van. A kendőt hagyd még a helyén, lejjebb húzza a maradék lázad. Idenyújtod a csuklód? Megmérném a pulzusod. – Tök tárgyilagos, normális hangon beszél, mintha legalábbis orvosi diplomája lenne már, de ez valahol nem olyan meglepő- gyógyítónak akar tovább tanulni és akad érzéke meg kedve is a dologhoz. Kivával se szemétkedik, hogy mi volt ez előtt, csak azt nézi, hogy jöjjön rendbe minél hamarabb. Igazából minél gyorsabban talpra áll, annál gyorsabban térhetnek vissza a szokásos ellenszenvhez- ez a helyzet még neki is furcsa valahol, hogy nem pofozzák egymást agyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az ébredés meglehetősen nehéz, egy súlyos, fekete lepelként telepszik rám az álom, ami alól rettenetesen nehéz kimásznom. Eltart egy ideig, míg sikerül egyáltalán a szememet mozgásra bírnom, hogy meg tudjam szemlélni a környezetemet, mert ahogy megmoccantam fektemben, éreztem, hogy valahol ismerős a hely, mert feküdtem már ilyen helyen ezelőtt, de nem tisztult még ki annyira a tudatom, hogy fel tudjam ismerni. Ahogy lassanként elkezdek magamhoz térni, úgy tér belém vissza a fájdalom, amit alvás közben nem éreztem. A fejem nagyon szeretne szétrepedni a nyakamon, legalábbis úgy érzem, a végtagjaim is szokatlanul nehezek. Aztán lassan körbejáratom a tekintetemet a szobán, hogy megbizonyosodjak róla, hol is fekszem. A fehér falakból és az enyhe bájital- és gyógyszerszagból könnyű rájönni, hogy a gyengélkedőn vagyok. A tekintetem a tőlem nem messze ülő másik egyénre siklik, és a szívem dobban egy nagyot, felülök a meglepettségtől, majd vissza is szédülök a párnámra elég gyorsan. Túlságosan kimerült vagyok még a hirtelen mozdulatokhoz, ráadásul a hideglelésem sem akar nagyon szűnni. Kicsit gyanakodva és méregetően sandítok Mihaelre, de kivételesen nem tűnik úgy, hogy ki akarjuk végezni egymást. Kivételes alkalom.
- Mit csinál a fülem!? – kérdezem cseppet ijedten, ahogy gyorsan a fülemhez kapok. Tényleg meleg jön ki belőle, akár az elemi mágiám is csinálhatná, de ez más, a saját tüzemet felismerem már ennyi idő után. Mindenáron fel akarnék ülni, de rövid úton meggyőzöm magam, hogy ez igazán nem tanácsos jelenleg.
Amikor Mihael elkéri a karomat pulzusmérésre, lassan kihúzom a takaró alól és szó nélkül a kezébe adom a csuklómat, mintha legalábbis normális körülmények között nem próbálnánk meg állandóan megölni egymást. De most érzem, hogy rá vagyok szorulva a Rellonosra, ami belül bosszant némileg, de próbálom magamban elnyomni a dolgot.
- Miért hoztál be? – kérdezem tőle, ráemelve a tekintetemet, miközben ő a karommal van elfoglalva. Igazából tudnék még nekiszegezni ennél jóval több kérdést is, de jelenleg ez foglalkoztat a legjobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Ne koncentrálj már ennyire - forgattam a szemeimet Mihaelt nézve. Furcsa volt itt ülni vele szemben és Gazdálkodj okosan!-t játszani két háztársam társaságában. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még pont Misi lesz az, akit jól elgyepálhatok majd... hát igen, vesztésre áll és ennek én nagyon örülök. Lehet, hogy gonoszan hangzik, de az eddigi Mihaellel való találkáim alatt nem gondoltam volna, hogy ennyire aranyos, mikor ellenem szeretne győzni. Hát az a fej... megmosolyogtat.
- Figyelj már egy kicsit jobban - csóváltam a fejem a fiú kiakadására. Vajon mindegyik Rellonos ilyen aranyos, amikor egy büntetés által velem kell társasoznia és nagyon nyerni szeretne? Hmm, jó kérdés. Ujjaimmal a tábla mellett doboltam az asztalon. Államat a másik kezem tenyerébe helyezve fürkésztem halvány mosollyal az arcomon Misit. Az eddig mozgatott ujjaim hangosan puffantak az asztalra, mikor a mellettem ülő Sárika megmozgatta a szemüvegét és valami roppant édes hangon kijelentette, hogy Misi nem figyel és én teljesen tisztességesen játszom. Az eddig csak halvány mosolyom most kiszélesült, a sárkánysrác kiakadása pedig csak egy újabb olyan pont volt, ami miatt a szám még jobban széthúzódott volna, ha tudna. A fiú próbálkozása a csalás bebizonyítására olyannyira aranyos volt az eddigi kifakadásaihoz képest, hogy most már tényleg nem tudtam mit csinálni. A fejem elfordítva Sárára néztem, miután pedig kinevettük magunkat a lánnyal, sóhajtva felálltam és a fiú fölé magasodva beharaptam az alsó ajkam.
- Na, fejezd be a Morci-Marcit és figyelj rendesen, mert különben észre sem veszed és a következő pillanatban én nyerek - nem volt fontos nekem az, hogy nyerjek, de látva ezt az arcot, amit Mr. Mindenképpenénnyerekmerthanemkitagadnak vágott, egyszerűen olyan érzésem támadt, hogy még jó sokáig el kell húzni ezt a játékot. Sosem mosolyogtam még ennyit Vivi balesete után és ez most igen is kellett nekem. Most tényleg egészen vidám voltam.