Nehezebben sikerült a beilleszkedés a kastélyban, mint azt eredetileg terveztem. Úgy emlékeztem, hogy élettel telibb, szórakoztatóbb, barátságosabb a hely, de ezek közül most valahogy egyiket sem éreztem. Az emberek nagy része a maga kialakult társaságával mozgott együtt, el voltak foglalva a maguk ügyes-bajos dolgaival, nem különösebben érdeklődtek az olyan arcok iránt, melyeket nem ismertek.
Ez rendben van így. Legalább nem kellett azon stresszelnem, beillek-e ide, hogy vajon megtalálom-e majd a helyemet. A magány, mint olyan, évek óta ismeretlen fogalom volt a számomra, egy-két túlvilági és Boldi fixen mellettem rótták az utakat.
Éppen a nagyteremben olvastam egy mugli kötetet, ami valami kalapos Indián Jánosról szólt, egészen szórakoztató volt. Csak ne hallanám a mellettem álló, nyurga, bongyor fiú állandó szájalását!
- Boldizsár nehezedre befogni a szádat... csak öt percre?!
Kissé megszeppenten meresztette rám a nagy, szürke szemeit, mielőtt nagy sóhajjal le nem dobta magát a földre a pad mellett.
A lány lépteinek zaját elfedte valami. Vagy a saját gondolataim, vagy a szellem neszezése, de egészen biztosan nem a környező zajok, kevés volt belőlük. Talán egy egészen kicsit meg is rémültem. Meg lesokkoltam. ~Hozzám szólt. ~
- Szia... Öh... nem igazán? - A hangom bizonytalan, még a szemöldököm is magamra kúszott, ahogy kicsit odébb csúsztam. - De ha gondolod, ülj le. Az öcsémen állsz.
Ez rendben van így. Legalább nem kellett azon stresszelnem, beillek-e ide, hogy vajon megtalálom-e majd a helyemet. A magány, mint olyan, évek óta ismeretlen fogalom volt a számomra, egy-két túlvilági és Boldi fixen mellettem rótták az utakat.
Éppen a nagyteremben olvastam egy mugli kötetet, ami valami kalapos Indián Jánosról szólt, egészen szórakoztató volt. Csak ne hallanám a mellettem álló, nyurga, bongyor fiú állandó szájalását!
- Boldizsár nehezedre befogni a szádat... csak öt percre?!
Kissé megszeppenten meresztette rám a nagy, szürke szemeit, mielőtt nagy sóhajjal le nem dobta magát a földre a pad mellett.
A lány lépteinek zaját elfedte valami. Vagy a saját gondolataim, vagy a szellem neszezése, de egészen biztosan nem a környező zajok, kevés volt belőlük. Talán egy egészen kicsit meg is rémültem. Meg lesokkoltam. ~Hozzám szólt. ~
- Szia... Öh... nem igazán? - A hangom bizonytalan, még a szemöldököm is magamra kúszott, ahogy kicsit odébb csúsztam. - De ha gondolod, ülj le. Az öcsémen állsz.