A hátam mögött szájkaratézók közt beállt hirtelen csend arra ösztökél, hogy visszapillantsak rájuk. Tágra nyílt szemmel nézek az újonnan érkezőre, aki velem ellentétben, nem hagyja szó nélkül a piszkálódók megszólalásait, majd biccent felém egyet. Még mindig meglepett arcot vágok, de a szám halvány mosolyra húzódik a fiú szemébe nézve.
Tetszik a srác stílusa, ilyen esetekben nekem se jönne rosszul, ha tudnék valami frappáns visszaszólást produkálni, csak úgy a nyelvem hegyéről odavetni, de mivel korábban nem történt velem hasonló, így erre se nagyon vagyok felkészülve.
A mosoly hamar lehervad az arcomról, mikor leveszem a tekintetem a szeplős arcról, és meglátom a rellonos után siető, nagyobb darab fiút, aki nem is tétovázik sokáig, amint a másik visszafordul, az öklével beleboxol annak gyomrába.
Figyelmeztetni sem volt időm, minden olyan hamar történt. A szám elé kapom a kezem, ahogy a nagydarab fiú újra megüti a falnak tántorodottat, de ekkorra már alig két méter választ el tőlük. A szemem sarkából látom, hogy a festményalakok ijedten néznek össze, és egyik másik fel is szisszen.
A nagydarab egy harmadik ütésre emeli a kezét, amikor odaérek, és elkapom a csuklóját, egy félhangos "állj" kiáltás mellett. Könnyen kiránthatná a szorításomból, de nem teszi, helyette a képembe röhög, és hátranéz a többiek hűlt helye felé. Valószínűleg már a bunyó kezdetekor elsunnyogtak, nem akartak itt lenni, amikor egy tanár véletlenül erre jár, és meglátja a ramazurit.
A fiú leereszti vaskos kezét, és mogorván lök még egyet a másikon, majd fordultában a vállával taszít rajtam is, kis híján felborítva, és mint aki jól végezte dolgát, elindul a folyosón.
- Jól vagy? - lépek oda a fiúhoz, bal kezemmel a jobb vállamat masszírozva.
Persze hogy nincs jól, kétszer a gyomorszájába vágott ököllel egy barom. A bal kezemet felé nyújtom, hogy segítsek neki elrugaszkodni a faltól.
- Máskor, ha ilyen van, csak hagyd őket szórakozni. Ha nem reagálsz rájuk, hamar megunják - mondom halkan, a cipőjét bámulva -,
De... köszönöm, hogy nem hagytad - teszem hozzá, a szemébe nézve, elmosolyodva.
Ha elfogadja a kezem, segítek neki visszanyernie az egyensúlyát.
- Szeretnél elmenni a gyengélkedőre? - kérdezem, tudatva vele, hogy szívesen elkísérem, ha már miattam verték meg.