Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az égen a felhők egyre sötétebbek, és ezzel párhuzamosan a körülöttetek lévő világ egy egyre jobban veszik bele a mélybe. Talán tényleg célszerű lenne elindulni, ha már egyszer erről van szó hosszú percek óta, a tanakodás nem segít.
Petya, ahogy közelebb lép a zörgő bokorhoz, a valami, mintha elillanna, azonban a rövid kutatás nem sikertelen, valóban van ott valami, pontosabban két tárgy is. Egy csúzli és egy lámpás. Legalább már minimális fegyveretek van. Mindenképpen érdemes kézközelben tartani.
Indulás! Az irány, amit Sára javasol, remek, az út kitaposott, könnyen járható, a fény segíti a jobb látást. Az ég dörren egyet, mely elnyom egy tompa puffanást. Hárman maradtatok. A sereghajtó Liliána nyom nélkül tűnt el, pontosabban a telefonja megmaradt, az a földön hever és úgy néz ki, képet akart készíteni, amin a háttérben meghúzódik egy alak. Körvonalai alapján egy mágus, de ha hátranéztek, nincs ott semmi.
Egy pillanattal később a nyomasztó érzés, hogy figyelnek titeket, megszűnik. Továbbindulhattok az úton, kijuttok az erdőben és a közelben egy falut pillantotok meg, ami nagyon emlékeztet az iskola mellett található Bogolyfalvára. Elindultok felé?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mindig azt mondták nekem, hogy a jó munkához idő kell. Na de ennyi? És ha még kiderül, hogy nem is jó? Hetek óta dolgozom ezen a bájitalon, és most jött el a teszt ideje. Mivel elvileg fel kell erősítenie az érzelmeket, így persze, hogy olyanon próbálom ki, akinek látszólag nincsenek, vagy ha vannak is, negatívak - mit árt egy kis balhé a nagyteremnek, úgyis régen volt már, nem? -, szóval egy életem, egy halálom, de én valahogy lenyeletem vele.
Egész vacsora idő alatt azon gondolkodom, hogy miként tudnék a velem majdnem szemben ülő poharához férkőzni. A fiola a kezemben, még össze is zsugorítottam, hogy ne keltsen akkor feltűnést, majd az ötlet is megfogalmazódik, amint meglátom az illetőt belépni, aki lóg nekem egy szívességgel.
- Hallod, törlessz! Adj Weilernek szerenádot - nem köntörfalazok, mert nincs időm, gyorsan tudtára adom, hogy mit szeretnék.
- Nem.
- Héj, Panni, tudtad hogy....
- Jó, jó, csak fogd már be - sóhajt az illető, én meg elégedetten huppanok vissza a helyemre. A srác még le is térdel, miközben elénekli a Szívből szeretni című dalt a rellonosnak, és némi unszolás után, még a vállára is teszi a kezét közben, ami remélhetőleg kivágja nála a biztosítékot. Na, én ezt a pillanatot választom, hogy beleöntsem kreálmányom a poharába. Remélem Felagund papa se lát ebből semmit, mert szerintem már onnan az asztaltól rájönne, mi az, hisz az ő könyvéből csórtam a receptet... na meg magát a könyvet is. Egyébként semmi rossz szándék nem vezérel, csak a kísérletezési vágy, és mekkora mákom van, hogy senki még csak nem is feltételezi rólam, hogy ilyen hobbim lenne, hisz... ugyan kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

IV. Az elvarázsolt erdő

Miután megálltam, és jobban szétnéztem, nem tudtam nem észrevenni, hogy itt valami készülőben van. Valamit láttam, kajakra. Rossz érzésem támad. Nem az a rossz érzés, mint amikor beszólsz valakinek, aztán amint kimondod, tudatában leszel annak, hogy most jön a verés. Ez egy teljesen más érzés. A gerincem most az M0-ás, amin végigszáguld a hideg, de itt nincsen sebességkorlát. Így egymás után többször is kiráz a hideg. Valaki néz bennünket. Nem is csak néz; figyel. Minden apró szőrszálam az égnek áll, de végig nézek a csapaton, és megállapítom, hogy kellek nekik. Vezetőnek képzelem magam, amolyan Mózesnek, aki most elviszi őket az Ígéret Földjére. Kettéválasztom az utunkba álló bokrokat, és nyájamként vezetem őket. Ekkor a szétválasztott bokorba tekintek, mert valamit kiszúrok a szemem sarkából.
- E – szólalok meg finom úriassággal, majd lehajolok, hogy jobban szemügyre vegyem az ölükbe pottyanó jackpotokat. Egy csúzli és egy lámpás. Azt a ku…tya mindenit! Ekkora mázlit.
- Srácok, srácok! Ezt nézzétek – emelem fel a két megmentőt. Mindig is jó voltam a csúzlival, s mivel én találtam, ezért egyértelműen az enyém. Zsebre is dugom, majd a lámpást a magasba emelem. Megnyitom rajta a gázt, és már világít is. – Minek nekünk teló? Ezt nézzétek – mutogatom szélesen vigyorogva, mintha én találtam volna fel.
És intek is a buksimmal, hogy menjünk tovább, így már minden rendben lesz. De sajnos nem. Ez nem így működik. Így működik az univerzum. Ad, aztán elvesz. Van egy fegyver és egy fényforrás. Aztán dörgés és egy puffanás. Biztos Eli bukott fel valamelyik gyökérben, ezért szememet forgatva fordulok meg.
- Bakker, figyelj a lá… - ekkor látom, hogy nem látom. – Lili – suttogom elhaló hangon. Az utánam lépkedő Elit kicsit arrébb lököm, hogy a Révay lány hűlt helyére siessek. A telefonját találom a földön. Lehajolok érte és felveszem. Egy kép van rajta… és egy ismeretlen alak. Azonnal szétnézek, majd annak a kezébe nyomom a telefont, aki a leghamarabb érkezik mellém. – LILI – kiáltok most már. – Lili, hol vagy? – nem adom fel, a lámpást a magasba emelve kezdek fel s alá mászkálni.
- Most mi a francot csináljunk? – markolom meg szabad kezemmel izzadt nyakamat. Közben folyamatos a dörgés és villámlás. És egyre csak erősödik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Megint nem sikerült kialudnom magam rendesen, pedig mostanság nem volt gondom a az alvással. Néhány emberrel álmodtam, akik közül kettőt még életemben nem láttam, a többieket legalább diákként ismertem. Egész jó arány volt, hogy mindenkinek pozitív előrejelzést "adtam", viszont az egyikük nem járt túl jól. Elég érdekes figura volt, azt meg kellett hagyni, ugyanis egyáltalán nem tartozott az átlagos emberek közé. Mindig rossz érzéssel töltött el, ha negatív álomképem volt valakivel, de tudatában voltam annak, hogy egy a millióhoz annak a valószínűsége, hogy összefussunk. Legalábbis azzal, akit nem ismertem biztosan. A vizsgák is eléggé megterhelőek voltak számomra, minél feljebb léptem az adott évfolyamban, annál nehezebbnek tűntek. A nagy részüket már letudtam ugyan, de még volt jó pár, amelyeket meg kellett írnom, ráadásul az eredményeimmel sem voltam tisztában. Eldöntöttem, hogy nem rágódom tovább a dolgokon, teszek egy sétát a kastélyban. Felvettem egy kényelmesebb öltözetet, majd megetettem a macskámat, aki tulajdonságait tekintve nem sokat változott az évek során, ugyanolyan lusta és cuki volt, mint fiatalabb korában. Ahogy sétálgattam, észrevételeztem, hogy a kastély eléggé kihalt, úgy tűnt, hogy mindenki pihen vagy a további vizsgáira készül. Mendegéltem egy ideig, végül a Nagyteremben kötöttem ki. Távolról megláttam valakit, nem tudtam megállapítani, ki lehet az, így arra az elhatározásra jutottam, hogy odamegyek hozzá. Végül is egy kis társaság sosem árt, egyébként is untam magam. Ahogy egyre közeledtem az alak felé, fura érzés kerített hatalmába. Mintha már találkoztunk volna, pedig valahogy egyáltalán nem volt ismerős számomra. Aztán, mikor már látótávolságon belülre kerültem, hirtelen lecövekelt a lábam....
- Te jó ég! - kaptam a kezem a szám elé ijedtemben, mikor megállapítottam, hogy az új ismerősömet bizony már láttam álmomban... ráadásul pont ő volt az, aki pórul járt... Már bizonyára így is furán nézhetett rám a reakcióm alapján, nem tudtam, hogy hogyan kéne közölnöm vele a dolgot vagy akár megakadályozni. Sokan őrültnek tartottak, mikor gondolkodás nélkül közöltem velük a dolgokat, páran viszont még meg is köszönték, hogy előre szóltam nekik. Végül úgy döntöttem, hogy óvatos leszek az irányába, és nem fogom lerohanni.
- Szia! Széplaki Alíz vagyok. Eltévedtél vagy keresel valakit? - kérdeztem tőle bátortalanul.
~ Ez aztán elég béna szöveg, jobbat is kitalálhattam volna... ~ - gondoltam magamban, miközben tekintetemet a fiúra emeltem. Bár végül is mi rossz történhet? Maximum elküld a fenébe, én csupán segíteni jöttem, még ha akaratlanul is idevezetett hozzá az utam, ez azért mégiscsak jelent valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nehezebben sikerült a beilleszkedés a kastélyban, mint azt eredetileg terveztem. Úgy emlékeztem, hogy élettel telibb, szórakoztatóbb, barátságosabb a hely, de ezek közül most valahogy egyiket sem éreztem. Az emberek nagy része a maga kialakult társaságával mozgott együtt, el voltak foglalva a maguk ügyes-bajos dolgaival, nem különösebben érdeklődtek az olyan arcok iránt, melyeket nem ismertek.
Ez rendben van így. Legalább nem kellett azon stresszelnem, beillek-e ide, hogy vajon megtalálom-e majd a helyemet. A magány, mint olyan, évek óta ismeretlen fogalom volt a számomra, egy-két túlvilági és Boldi fixen mellettem rótták az utakat.
Éppen a nagyteremben olvastam egy mugli kötetet, ami valami kalapos Indián Jánosról szólt, egészen szórakoztató volt. Csak ne hallanám a mellettem álló, nyurga, bongyor fiú állandó szájalását!
- Boldizsár nehezedre befogni a szádat... csak öt percre?!
Kissé megszeppenten meresztette rám a nagy, szürke szemeit, mielőtt nagy sóhajjal le nem dobta magát a földre a pad mellett.
A lány lépteinek zaját elfedte valami. Vagy a saját gondolataim, vagy a szellem neszezése, de egészen biztosan nem a környező zajok, kevés volt belőlük. Talán egy egészen kicsit meg is rémültem. Meg lesokkoltam. ~Hozzám szólt. ~
- Szia... Öh... nem igazán? - A hangom bizonytalan, még a szemöldököm is magamra kúszott, ahogy kicsit odébb csúsztam. - De ha gondolod, ülj le. Az öcsémen állsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Ó, hát persze... - feleltem neki kissé megilletődötten. Nem akartam tovább rontani a cikis helyzetemet. Mondhattam volna neki, hogy "ó, hát persze, hogy nem, hiszen most vettem észre, hogy olvas... egy olvasó ember mégis hogyan tévedhetett volna el vagy keresné más társaságát. Inkább a könyvbéli világot éli át, a műnek szenteli az idejét. A hangjából ítélve, ő is ugyanolyan bizonytalannak tűnt, mint én, úgyhogy küldtem felé egy bátorító mosolyt, mikor újra megszólalt.
~ Az öccsén állok? Jaj, szegény pára! ~
Iszonyat gyorsan elléptem, na jó, szinte elugrottam, onnan, ahol épp álltam, majd gyorsan leültem a fiúval szembe lévő székre.
- Bocsánat! - néztem oda boci szemekkel, ahol épp az imént tartózkodtam. A világ minden pénzéért sem akartam, hogy zabos legyen rám az öcsike. Nem tudom, hogy a másik szemében ez mennyire volt fura reakció tőlem, hiszen a legtöbben nem biztos, hogy százasnak nézték volna őt ezen beszólás után. Érdekes módon az álmom is erről szólt, vagyis nem pont rólunk, hanem egy hasonló szituációról, ami nem éppen vált a srác javára. Most bizonyára arra kéne rákérdeznem, mit olvas, de szerintem már túl vagyunk az alapvető formaiságokon. Neki természetes, hogy a külvilággal is tudatja, itt van vele az öccse szelleme, de nem ismertem a reakcióit az álmomból, úgyhogy akár titkolhatta is volna.
- Remélem, nem mérges rám - néztem a fiúra komoran. Tényleg nem akartam szegényre ráállni, de nem láthattam, hogy épp ott tartózkodik, ahol lecövekeltem.
- Szóval Alíz vagyok, egyenes leszek veled és nem köntörfalazok - néztem a szemébe a zöldemmel, majd vettem egy nagy levegőt, és folytattam:
- Az a képességem, hogy képes vagyok megálmodni más emberek jövőjét. Ez az egész random történik, szóval nem én választom meg, kivel fogok álmodni, és nemrégiben veled álmodtam.
~ Vele álmodtam? Jaj, mi ütött belém? Legszívesebben itt helyben elsüllyednék... ~
- Vagyis a jövőddel kapcsolatosan - köszörültem meg a torkom és javítottam ki magamat határozottan. Ezután kihúztam magam a széken, eltoltam egy tincset az arcomból, aztán kissé aggódó arccal folytattam a mondandómat:
- Az a helyzet, hogy hamarosan bajba kerülsz. Ha szeretnéd, elmondhatom, miről van szó, aztán mérlegelsz, hogy mégis hagyod megtörténni a dolgokat vagy aznapra más elfoglaltságot választasz.
Miután ezt elmondtam neki, kissé megkönnyebbültem, hiszen immár az övé a választási lehetőség. Ha komolyan vette, amit mondtam neki, reméltem, hogy nem a büszkeségét fogja az előtérbe helyezni, hanem végiggondolja az esetleges következményeket.
- Persze, ha szeretnéd, elmegyek, nem szeretnélek zavarni! - emeltem rá újra a tekintetemet, majd lassan felálltam a székről, aztán majd elválik mi lesz. Ha szeretné, hogy maradjak, visszatart. Ha nem kíváncsi a mondandómra vagy nem vesz komolyan, akkor hagyom, hagy történjenek meg a dolgok maguktól. Én mindenesetre megpróbáltam...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Csend van. Olyan igazi könyvtári csend, amit végre valahára senki és semmi nem basz szét. Agyam zsibongása is kezd csillapodni, aminek annyira nem örülök, de Lorinért meg kell tennem. Lorinért mindent meg kell tennem, holott tudom, amióta eljött otthonról, hogy megkeressen és a testvérem legyen, sokkal erősebb, mint én valaha leszek. Nem mondtam el neki még, mert fogalmam sincs mégis hogyan kellene ezt tálalni a haldokló húgodnak. Eddig nem volt híre annak, hogy bármi baj lenne; nem is mondták, és nem is láttam. Mert Will tudja - tudnia kell -, hogy bizony a legilimencia legmagasabb foka áll a rendelkezésemre, amit ki is használok, így nem tudnak eltitkolni előlem semmit. Úgy járkálok a fejében mindegyiknek, ahogy nekem van kedvem, és ahogy én akarom, teljesen mindegy, hogy ki az. Mert már nem számít. Régen számított, hogy az életemben lévő fontos embereknek megadjam a kellő privát szférát, de ez ma már semmit nem jelent. Ha nem akarom hallani, akkor nem hallom őket, de ez nagyon ritkán fordul elő, mert mindent tudni akarok, és ha olyan az alkalom, akkor ki is akarom használni.
Kapucnimat kicsit hátra tolom, amikor kitekintek az ablakon, és éppen újra hatalmas filozofálásokba kezdenék, amikor hallok egy huppanást, majd beszédet. Hangos beszédet. Szemöldök ráncolva fordulok a hangforrás irányába, hogy kifejezzem nem tetszésemet, de amikor meglátom, hogy az egyik DÖK-ös az, akkor visszanyelem a nagyon szépen és szofisztikáltan megfogalmazott "takarodj a kurva anyádba" mondatomat. Várok pár pillanatot, abban a reményben, hogy hátha jön valaki, aki segít a lánynak, és nem nekem kell hősködnöm, hiába vagyok prefektus, de... ja, legnagyobb bánatomra senki nem jön erre. Hatalmasat sóhajtva csapom be a könyvet, amit ott hagyok és kászálódom le a párkányomról - igen, az enyém -, hogy a lány mellé guggoljak.
- Szarul nézel ki - konstatálom a tényt valószínűleg leginkább magamnak. - Vizet? - ha ennyiből nem érti meg, komolyan elsétálok és küldök valakit, akinek több türelme van ehhez. Szemeimet dörzsölve várom a választ, mert hopika, talán a hirtelen mozdulatok annyira még nem tesznek jót a fejemnek, és a látásomnak. Hogy egyáltalán megtartsam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az a tény, amit Lili majdhogynem rettegve állapít meg a meséről, ami magát írja, és amit befolyásolni is tudnak, a navinés lánnyal ellentétben Sárát kifejezetten megnyugtatja - ez ki is ül az arcára, miközben úgy szólal meg, mintha a szavai magától értetődőek lennének.
- Remek, akkor rendben leszünk. Ezek szerint olyan történetbe sem kerülhettünk, ami biztosan a halálunkkal zárul.
Személy szerint jobb esélyeket szavaz meg annak, ha van kihatásuk valamire, ott sokminden menthető lehet még.
- Nem vagyok benne biztos, hogy az működne, az ilyen típusú könyvekben a sérülések normális esetben nem hatnak kifelé. Bár az sem normális, hogy itt ragadtunk. - Vállat von. Nem, nem szarja le, csak jelen helyzetben nem tudnak mit kezdeni ha a végtelenségig találgatnak. Az ő olvasatában tiszta a sor: végigviszik a történetet és kikerülnek innen, szimpla, magától értetődő. Főleg, mert valami nem volt rendben ezzel az erdővel, pontosabban inkább azzal a sötét, beláthatatlan rengeteggel, ami körülvette őket, és amelyből összetéveszthetetlenül valaki figyelte őket. Feszült, de a feszültségnek az a tettrekész formáját érzi, amely rémült paralízis helyett adrenalint pumpál szét a testében. Tudatalatt valami groteszk indíttatásból talán még élvezi is a helyzetet.
Nem, határozottan nem talán. Valóban élvezi.
Ez akár meg is ijeszthetné, valójában fel sem tűnik, mert ez ugyanaz a fajta izgatottság, amit Sierrában érzett a nagyobb küldetések és harcok előtt. Sokkal jobb, mint egy unalmas iskolában, a szürke hétköznapokban tengődni.
- Rendben, már csak az a kérdés, hogy hol van az, aki elejtette ezeket. - Távol álljon tőle az, hogy letörje Petya lelkesedését, de benne azonnal ez a gondolat merül fel, mikor megpillantja a fiú kezében a lámpát és csúzlit. Ezeknek átlagos esetben kellene, hogy legyen gazdája. Ő lumosszal világít maga előtt, lábuk alatt surrog az avar minden egyes lépésnél. Próbálja a világító eszközeik és varázslataik vetette árnyékokból kiszűrni mi az, ami természetes, hol moccanhat valaki, de dolgát megnehezíti a szél, ami még így a fák közt is végigsüvít a területen.
Amint meghallja, a puffanás, azonnal arra fordul, amerre Lili jött mellettük-sréhen mögöttük, de a navinés lány sziluettjét sehogy sem tudja kivenni. Mi A.. ! Itt jött mellette.. vagy legalábbis nagyon közel, mi a bűbánatos pokol lehetett, ami ilyen fürgén el tudta húzni? Látnia kell! Mielőtt Eli is elrakhatná a telefont, megelégeli, hogy a abszolút egyértelműnek vették, hogy neki nem kell látnia, és némileg lendületesebben és nyomatékosabban kapja ki a fiú kezéből a készüléket, mint kellene. Amint megpillantja a képet, abba az irányba néz el, amerre a sötét sziluett kirajzolódik, de ott most csak az éjszaka sötétjében feketének tetsző leveleket rezgeti a szél.
Dönt. Rosszul vannak felszerelve, nem tudják hol vannak, az időjárás vészes, nem lehet semmit ideálisan felmérni, a természet zajai és a mennydörgés elnyeli a hangokat körülöttük, minden szempontból hátrányos a helyzetük. Ahogy Eli valami kastély felé mutat, automatikusan megrázza a fejét.
- Nem, a faluba fogunk menni. Több ember, megközelíthetőbb, több információ erről az egész helyről, a kastélyról, mindenről. - Sosem volt jó ötlet rögtön a központi helyszínre rongyolni mindenféle előismeret nélkül. A falu logikusabbnak és biztosabb lehetőségnek tűnik jelen pillanatban neki, mint az az ódon épület, ami eddig valami szürreális okból kifolyólag nem tűnt fel nekik. Neki legalábbis biztos nem. Van egy kellemetlen érzése azzal kapcsolatban, hogy Lili inkább a kastélyban lesz, de egy dolog meg akarni menteni és nagyon elszántan a teljes vereségbe sétálni, vagy átgondoltan és felszereltebben (akár információkkal, akár ténylegesen) berongyolni a bossfightra.
Hát, Sára a felszereltség mellett dönt. Ha kell, akkor nemes egyszerűséggel a kétségbeesetten Lili után kiáltozó Petya vállát is megfogja és ellentmondást nem tűrően húzni kezdi a falu felé. Erősen ráfog a ruhájára, így ha a lendülettől netán véletlenül felbukna, még időben felrántja, mielőtt elesne.
- Indulás. Falu. Most. - Nem tudhatják, hogy az a valaki egyedül volt-e. Őt is zavarja a navinés eltűnés és addógik is érte, de pont ezért akar valamiként előrébb jutni. Ha így, hát így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Prefektusi kötelességemnek éreztem, hogy megálljak és megkérdezzem jól van-e, esetleg intézkedjek, ha úgy alakul. Ha! Nem. Ez egyáltalán nem igaz, egyszerűen - ezek szerint - még én sem vagyok olyan szívtelen, hogy elmenjek egy olyan ember mellett, aki tényleg nagyon szarul néz ki. Ráadásul iskolatársam. Lány. Fiatal. És DÖK-ös. Túl sok minden jött össze most ahhoz, hogy tényleg elsétáljak mellette, akármennyire nem szeretem ezeket a szituációkat. Bármikor jöhet valami túlbuzgó fogyatékos, aki kiveszi a kezem alól, és talán ez lenne a legjobb, de ha eddig nem jött, én már semmiben nem is reménykedem.
Megilletődve hőkölök kicsit hátra, amikor megszólal. Be van tépve? Mi baja van ennek? Navinés csak nem nyúl ilyen szerekhez, ámbár ezután a megszólalás után a tököm sem tudja, hogy mit higgyen. Sitykás? Merlinre mondom, valaki jöjjön és vegye át, mert nem bírom idegileg, főleg, hogy folytatja, én pedig automatikusan felemelem a kezemet felé, hogy rendben, majd térdemre támaszkodva igyekszem lassan felállni, nehogy megint megszédüljek. Amikor megint megszólal, bocsánatot kér, én pedig ott állok felette, mint egy rendes barom, és legszívesebben felszívódnék. Erre mégis mit mondasz? Ráncolt szemöldökkel nézem a lányt egy darabig, latolgatom magamban a lehetőségeimet, de nemigen látok kiutat ebből, mert a könyvtár még magához képest is kihalt ma. Szóljak a könyvtárosnak? Az lenne a legegyszerűbb... Amikor elkezd felállni, automatikusan megfogom felkarját, hogy támaszt adjak neki, és amikor látom, hogy viszonylag stabil lábakon áll már, el is engedem. Pár másodpercig nézem még őt, mielőtt megszólalnék.
- Akkor kell valami? Mert esküszöm kurva sápadt vagy - lépek egyet hátrébb, hogy jobban meg tudjam nézni magamnak. El kellene vinnem a gyengélkedőre? Óha, micsoda lehetőség! Ez eddig hogy nem jutott eszembe?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mármint az, hogy tőle sréhen hangzik el egy ilyen utasítás, meglehetősen feltűnő, hát még hogy külön a nevét is említették - annyira nem szélesek ezek az asztalok, hogy a vele majdnem szemben ülő társaság párbeszéde, főleg a "Weiler" szó után ne üsse meg a fülét. Pedig nem ígérkezett ez a vacsora különösebben mozgalmasnak, ahogy általában a többi sem az.
Az arca a legenyhébb kifejezéssel élve sem tükrőzi bármifajta lenyűgözöttséget a fantasztikus ötlet miatt. Mégis honnan a fenéből jönnek ezeknek az ostoba ötletek? Hol vannak? Valami átkozott előkészítőben? Rossz épületbe tért be? Csak mert ő tudtával egy olyan oktatási intézménybe érkezett vissza, ahol már az elsőévesek is tizennégy évesen kezdik a tanulmányaikat. Erre egy háztársa unszolására úgy térdel előtte egy öngyilkos szerencsecsomag énekelve, mintha az élete függene tőle.
Az egész különösebben nem érdekelné, és ignorálva a jeletet vacsorázna tovább, de kinyúl felé egy kéz és a vállára csúszik. A villa és kés fémes hanggal találkozik a tányér szélével, ahogy lerakja az evőeszközöket. Megragadja a rajta pihenő kézfejet az ujjaknál, és hallani, ahogy az izületek (egyelőre nem a csontok) megropannak a rájuk kifejtett erőtől. Ezen a ponton fordul a fiú felé. Miközben még tartja a kezét, fokozatosan egyre nagyobb nyomást kifejtve rá, lassan vontatottan pakolja egymás után a szavakat, látszólag érdektelen hangszínen.
- Miután elengedtem a kezed, öt másodpercet kapsz eltakarodni. Ha azután is kartávolságon belül talállak, az estét csontforrasztó társaságában fogod tölteni a gyengélkedőn.
Fájdalmas nyögés a válasz, az ujjak rendezetlenül préselődnek egymáshoz; megérti, hogy fájdalmas, pont azért csinálja. Kivárja, míg a másik szemében felcsillan a felismerés szikrája, mennyire érdemes is komolyan venni a tanácsát, ezután viszont elengedi.
Semmi meglepő sincs abban, hogy tartozását letudva a diák farkát behúzva iszkol minél messzebb a rellonos fiútól. Dolga végeztével visszafordul a vacsorájához, nyúl is a poharáért, hogy igyon belőle, már a pereménél van a szája is, mikor..
Állj.
Automatikusan megáll a mozdulatban, bár külső szemmel nézve lehet úgy tűnt, mintha már kortyolt volna belőle egy keveset.
Szagolj bele még egyszer, mielőtt beleiszol. - Ismét a szájához emeli, valójában csak eleget tesz az utasításnak, és indeed, már érzi azt az enyhe szulfurra emlékeztető szagot, épp csak leheletnyi, de naponta bájitalokkal foglalkozik: ellenőriz, szagol, néha kóstol. Ezzel a gyakorlattal természetes, hogy feltűnik neki, valami hibádzik.
Így már mindjárt logikusabbnak tűnik, mire fel volt ez az egész nevetséges jelenet, és miért is biztatta ilyesmire Charlotte (nagyjából csak azért tudja a nevét, mert a bájitaltanáruk rokona, egyébiránt sosem beszéltek futó köszönésen túl) a másik diákot. Anélkül, hogy különösebben szélsőséges érzelmeket mutatna, felkel a helyéről és a Charlotte-al szemben ülő diákot rövid tőszavakban arrébb tessékeli, így a lány egyszer csak arra eszmélhet, hogy Weiler Dante vele szemben ül, mocsárzöld, metsző tekintete az övébe mélyed, kezében az italával, amelybe nemrég sikeresen belecsöpögtette a bájitalát. A pohár talpa koppan az asztal közepén közöttük, a fiú pedig egyelőre még nem engedte el.
- Azt hiszem, ezt magadnak szántad eredetileg. Nincs rossz kedvem, - ez a kijelentés mondjuk kissé hidegrázós az előbbi után - ezért meghagyom a választást, hogy te iszod meg magadtól vagy én itatom meg veled.
Weiler módszereit ismerve az utóbbi nem kedves dédelgetés lenne, de nem fenyegeti meg explicit módon, merthát mint mondta is: nem ideges egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

IV. Az elvarázsolt erdő

Egy olyasfajta eszelősnek nézhetek ki most, akinek erről hivatalos papírja is van, és vihetnének tovább egy olyan helyre, ahol nagyon boldog leszek. Fel s alá mászkálok, akár egy ketrecbe zárt vadállat. Minduntalan nyakamat markolászom, és annyira szorítom azt, hogy szinte érzem, ahogyan távozik belőle a kincset érő vér, és hulla állapotúra kezdenek hűlni ujjbegyeim. Nem szeretném elhinni, ami most velünk történik. Hallasz és olvasol ilyen történetekről, de olyankor mindig jobban becsülöd a saját kis légypiszok életedet, elvégre neked milyen jó. Nem történik veled ilyen jellegű szörnyűség. Aztán tessék. Itt van négy – most már csak három – fiatal, akik semmi rosszat nem akartak, csak egy-egy könyvet kivenni a könyvtárból. Basszus, így járjon az ember lánya és fia könyvtárba. Baromi jó, tényleg. Erre jön Eli bugyuta kérdése. Ne haragudj, haver. Szeretlek téged, de most sajnos teljesen készen van az elmém.
- Szerinted, ha tudnám, akkor itt mászkálnék, mint egy balf*sz? – teszem fel a kérdést kétségbeeséstől tágra nyílt szemekkel, majd megcsóválom a fejemet. Odalépek a Pajtáshoz, és a vállára teszem bal kezemet. A másikkal arcunk magasságába emelem a lámpást. Megbánóan sóhajtok egyet, és kékjeimet az ő lélektükreibe fúrom. – Bocs. Nem aka… nemt’om, hogy mi ütött belém – mondom egy apró fintorral, ami a viselkedésemre haragszik ennyire. Sokszor szólalkozunk össze viszonylag. Nem mindig egyeznek a nézeteink. De ez most olyan helyzet, amikor még ennyi civakodást sem engedhetünk meg magunknak. Egy társunk eltűnt. And Sára, you’ve got a point there. Örülök a tárgyaknak, amiket találtam, persze. De vajon ki rejtette el őket? Ta-ta-taa. Egy villámlás és tiszta Scooby Doo érzéssel nyelek egy hatalmasat. Meg kell találnunk Dianát.
- Elijah – nem szoktam kimondani a nevét, csupán a becézett formáját használom. Látom és szinte érzem, hogy teljesen kezdi elveszíteni a fonalat. Valahova elgurul a nyugi gyógyszer, és úgy érzem, hogy nem tudok rajta segíteni. Sára nagyon magabiztosan jelentette ki, hogy csak egy út van, ami most szóba jöhet, az pedig a faluba vezető út. – Abban a kastélyban – mutatok az irányába, de kékjeimet ki nem veszem Eli sötétjeiből. – Nincsen semmi és senki, aki segíthetne nekünk. Vagy ha szeretnél egy interjút a vámpírral, akkor csak hajrá – tárom szét színpadiasan karjaimat, amire a lámpás fénye egy időre kissé bátortalanná változik. – Kérlek, haver – újat rángatok a jobb kezemben lévő lámpásos, mert most imádkozva teszem össze a két kezem. – Hallgassunk Sárára, és kotródjunk lefelé abba a koszos faluba – a végére már kissé ingerültebb a hangom, nagyon nehéz higgadtnak maradni ebben a helyzetben.
Katona módjára fordulok a Jáger lány irányába, akinek ezidáig háttal álltam. Olyan fordulatot veszek, hogy szinte beleszédülök.
- Menjünk – bólintok az irányába, de a jólneveltségem nem hagy nyugton. – De én megyek előre – mondom magabiztosan, és indulok meg a többiek előtt, jó magasra emelve a lámpást. Hátra-hátra tekintgetek, hogy megbizonyosodjak róla, mindketten jönnek utánam. Az kéne még, hogy még egy ember felszívódjon. A gondolatra megtorpanok, és csak félig mutatom arcom a többiek irányába. – Szorosan gyertek mögöttem. Nehogy titeket is elkapjon az… az izé – hangom szokatlanul komoly és aggodalommal teli. Katona léptekkel menetelek tovább, hogy mihamarabb megérkezzünk a faluba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Pedig aztán ebben semmi ördöngösség nincs. Amíg azzal vannak elfoglalva, hogy a Felagundnak még most sem sikerült az agyi kapacitásának meghaladni a korát, addig én nyugodt szívvel teszem azt, amit valójában akarok.
És jelen esetben minél hangosabb, zajosabb, figyelemfelkeltőbb, annál jobb.
Egyedül attól tartok, hogy nagyapának ez sem elég, bár... mióta a nagyi meghalt, szerintem bárki tehet bármit, őt ez abszolút nem érdekli, de azért mégse szeretném megütni a bokám.
Számoltam azzal is, hogy Dante nem fogja kitörő örömmel fogadni a szeretetnyilvánításnak ezen módját, s mikor a fémek csattannak, mintha az egész teremben megállna a levegő is, mindenki feszült figyelemmel nézi, mi fog történni, kivéve engem, hisz amint elvégeztem a dolgom, a figyelmem az előttem lévő kajáé. Stresszes időszak ez nekem, és könnyedén előfordulhat, hogy kerül is rám pár nem kellő kiló, de a faszom fogja a kalóriákat számolni, meg lelkiismeret furdalással küszködni, csak azért, mert egy csoki véletlenül a hasamba került. Nem, én sose voltam ilyen, és fel sem foghatom, hogy miért lett ez az éheztetés, meg az önmarcangolás divat. Lehet zabálni, de ha mellette csak a kanapén döglesz, akkor igazából tökmindegy, mennyit nem eszel, a végeredmény ugyanaz lesz... max kicsit késik.
Csak egy apró pillanatra rezzenek össze, mikor még én is meghallom a roppanást, de ennél tovább nem törődök azzal sem. Megmondtam, annak a kérésnek ára lesz, és ő felfogta. Majd legközelebb átgondolja, kit, mivel keres meg.
A következő, amire felfigyelek az, hogy a pohár után nyúl, na számomra innentől válik érdekessé a dolog, s mintha kortyolt is volna belőle, vagyis én nagyon úgy láttam. Viszont nem kezdek folyamatos bámulásba, hanem a vacsiba temetkezek, közben sűrűn pislantva a karórámra, mert a franc se tudja, sikerült-e teljesen álcázni, vagy megérzi, hogy valami mégse kóser itt.
Hamar rá is jövök, hogy az utóbbi lesz a nyerő, mikor elszánva magam - mert ha még csak kis korty is volt, valamennyire hatnia kellett már -, megint felé pillantok, és szembesülök a ténnyel, annyira messzire nem is kell pillognom. Lesajnálón nézek arra, aki mindezek előtt velem szemben ült, a nevét nem tudom, ezek után meg már késztetést sem érzek arra, hogy megtudjam.
- Meg is ihatom - nyelem le a falatot szenvtelenül.
- de félek, a nagy bumm elmarad, ma tudtam le az utolsó vizsgám - ami annyit tesz, hogy sztoikus nyugalommal írtam le Norbi bá'-nak a gulyás leves receptjét az elméleti legilimencia vizsgán. Nekem ez az időszak alapjáraton baromi stresszes, így nem félek bevallani, sűrűbben nyúlok a nyugtatós fiolához, mint a kólához a hűtőmben. S ezért történhet meg az is, hogy teljesen higgadtan nézek, hol a zöld szemekbe, hol az arcra. Valami jel után kutatva, akár egy aprócska ér dagadás, bármi, s úgy igazándiból nem hat meg a tényközlés. Különben is, nem tartom ostobának Dantét, - bármit el lehet róla mondani, épp csak azt az egyet nem - így képtelennek tartom, hogy egy tömött tanári asztal előtt folyamodna bármi kellemetlenhez is, főleg hogy, mint mondta, nincs rossz kedve. Attól normál esetben jobban tartanék, hogy később ütöm meg a bokám emiatt, de a nyugtató még hat, így a felhők se vetnek árnyékot a fejemben.
- De ha tudod, mi ez, azt is tudod, mire való, és pontosan mennyi ideig hat... - akkor? Jönne a kérdés, amit azért mégsem teszek fel, mert ne kössük azért az ebet a karóhoz...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Zöld mi? - fintorgok kérdően Erica-ra, gőzöm sincs, hogy miről beszél. Biztos ez is egy olyan film, amit nem láttam. De most volt nemrég a Rágott-köpőcsöves vérpixie, egyelőre annak a hatása alatt vagyok. Gyorsan oda is érek hozzá, miközben a szöszke engem fixíroz, biztos nincs jobb dolga, mint kiröhögni egy ilyen nagyszerű bajtárst. Imádom ezt a csajt!
- Bocs, pedig küldtem meghívót. Ezek a baglyok ennyire megbízhatatlanok manapság? - a vigyorom őszinte a kérdés természetesen nem. Ha egy bagoly nem ér oda, azt vagy elfogták, vagy elpusztult. Más esetről nem tudok. De, ha már ő ugrat engem, én is fogom őt!
- Velem is előfordult már, Erica - vigyorgok, mert mondjuk ez a név pont nem illik rá. Szerintem a Dana tökéletes neki. Na de, térjünk át a hősi feladatra, mindenki érdekében. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudnék magunkról mesélni, de nem vagyok annyira beképzelt, hogy meg is tegyem. Mármint hangosan.
- A terv jó, kezdjük - vidámságom töretlen, ahogy jelenleg az összes csontom is. Felajánlom a karomat, hogy Dana belém karolhasson, ezzel is fokozva a pletykafészek örömét. Csak tudja, hogy Masa a barátnőm, máris úgy indulhat a pletyka, hogy megcsaltam őt. Azért remélem sikerül a terv, különben mosakodhatok a Levitások legszebb terelője előtt. Odaérünk így, vagy úgy, de már előtte belekezdek valamibe, majd Dana úgyis folytatni fogja, gondolom.
- Amúgy a múltkor láttam Várffy professzornál egy harmadikost. Éppen arra jártam és bekopogott hozzá. Megvártam míg kijött és képzeld, a haja tiszta csapzott volt. Nagyjából egy fél óra telhetett el, te hallottál erről? - nagyjából ekkor érünk oda a banyához, a lépteink szinte észrevétlenül lassulnak be. Érdeklődve és kicsit évődve nézem Danát, csak, hogy a szerepnek tökéletesen megfeleljek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Van az emberekben egy olyan alapvető érzelem, amit szeretnek mások manipulálására, kihasználásukra használni, ez pedig az empátia. Sok ember direkt nem mutatja magát empatikusnak, mert akkor az ilyen és ehhez hasonló kellemetlen szarságokat megússza. Egy időben én is remekül elrejtettem ezt, talán tényleg nem is voltam empatikus másokkal, de bejött az életembe Cath, aki gátlástalan módon lemosta rólam az eddig olyan jól felépített álarcomat. Nincsenek érzelmek, akkor nem bánthat meg semmi és senki. Egészen addig jól is ment, amíg azon a kurva kalandon a karjaimba nem omlott az előző, igen szórakoztató éjszaka után. Mindig azt mondja, hogy ő már akkor tudta, fontos szereplője leszek az életének, de én ezt nem mondhatom el. Akkor és ott csak egy lány volt, akit megfektettem, mert sikerült, és haladtam volna tovább az életemben, de nem hagyta. Jött, belerángatott a faszságaiba, még akaratán kívül is elérte azt, hogy annyira megszeressem, hogy mindent feladva elvegyem feleségül csak azért, hogy megússzon egy kényszer házasságot. Így is kényszer, nyilvánvalóan, de legalább velem, a legjobb barátjával, a szerelmével. Mert még mindig szerelmes, és baszki, mennyire jó érzés, hogy egy olyan valaki szeret feltétel nélkül, aki nem a családod. Sok minden elmondható rólam, de az nem, hogy mindig készségesen és szeretettel telien álltam Cath-hez, mert hazugság lenne. Sokszor megbántottam, sokszor bántam vele gusztustalan módon, hogy még mindezek után is szeressen, és ő tényleg megtegyen azért mindent, hogy nekem jó legyen. Megmentett önmagamtól, mert bár a gyógyszereimet ugyanúgy kell szednem - mostanában valahogy több is lecsúszik a higgadt idegállapot miatt, khm -, a démonjaim sosem alszanak. És ez lett majdnem a vesztünk. Mert azzal, hogy majdnem megöltem, én is sokat vesztettem volna. A tudat egész életemben elkísért volna, hogy én öltem meg, hiába ő volt a makacs, mert akkor is én tettem volna.
Fejemet kissé megrázva esik pillantásom a már előttem álló lányra. Próbálom helyre rakni a gondolataimat, és figyelni, hogy valóban minden rendben van-e, de valamelyest a szín is visszatért arcába, stabilabban áll, már nem tűnik úgy, mint aki mindjárt össze szeretne esni megint.
- Oké - szűkszavú válasz, de talán elég arra, hogy tudja; megértettem, minden rendben, szóval mehet ő is amerre szeretne meg én is. Esetlen intek felé egyet, majd könyvemet felvéve a párkányról mászok fel ismét, hogy elfoglaljam eredeti helyemet, és folytassam a kijózanodást. Ismét másik oldalnál nyitom ki a könyvet, de minta tényleg itt tartottam volna kezdem el olvasni, immár - remélhetőleg - nyugalomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Igen, ő egy igazi szuperhős! - világosítottam fel Bencét a Zöld Íjászról lelkesen.
- Tud ám bánni az íjjal is, nagyon ügyes! - tettem hozzá a mutatóujjam feltéve, hogy bizony ez is fontos információ.
- Hm... kár, hogy eltért a bagoly a kijelölt úttól. Tök jól felöltöztem volna - húztam el a szám játékosan, kezemet a fiú vállára téve mókásan.
- Akkor hajrá, szochiopaták! - biztattam Bencét meg magamat, miközben egyre közelebb értünk a banyához.
Erőteljesen belekaroltam a srácba, mivel minél hitelesebbnek kellett lennünk a gonosz némber előtt. Karonfogva sétáltunk a portréja felé, minden gondot magunk mögött hagyva.
- Ó, igen! Hallottam már Emily-ről, hogy totál odavan Várffy professzorért. Állítólag a férfi sem vetette meg a lányt, szóval egyáltalán nem csodálkoznék, ha valóban történt volna valami köztük - feleltem Bencének halál komoly arccal. Ha szerepet kellett játszani, azzal egyáltalán nem volt gondom, most is próbáltam magamból kihozni a legjobbat.
- Na, és velünk mi lesz? Mikor mondod meg végre Masának, hogy végül engem választottál? Imádom az együtt töltött pillanatokat, de azért jó lenne, ha végre megmondanád neki, mi a szitu - mondtam jól érthető hangnemben, rá-rá sandítva a banyára, hogy értse minden szavát a beszélgetésünknek, aztán másszon bele abba a bizonyos csapdába. A banya immár két különböző szaftos pletykát is kapott, úgyhogy nem volt min elégedetlenkednie. A tervünk idáig tökéletesen működött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Irén? Ica? Ili? Hogy is hívják ezt a lányt? Nem emlékszem, de mióta rájött hogy az én hangomra kel, azóta be nem áll a szája. Nem gondoltam volna hogy valaki a kastélyból, és pont a Levitából hallgatná a zenémet. Annyit megígértetett velem hogy este éneklek neki. Jó, arra könnyen rávehet.
Megérkeztek a baglyok, I is kapott egy-két levelet, de nem foglalkozott velük. Én nem vártam egyet sem, mégis hullott elém egy levél. Nem izgat, ha a nagyszüleimtől jött azért nem, ha a húgomtól akkor meg azért. Hagyjon engem békén mindenki a családomból. Azaz ők nem a családom. Többé már nem.
Már kerülne szóba, ki az a bizonyos Sally pár dalomban, mikor a leányzó szépen itt hagy az érkező miatt gondolom. Na szuper, ma már csak ez a gyerek hiányzott. Inkább elmesélném a történetet a lányról, aki fiú, csak a dalaimban lány, mint hogy ezt lássam.
- Mi az enyém?
Nem igazán akarok foglalkozni vele, úgyhogy inkább magamhoz veszem a levelet amit egy bagoly pottyantott elém, de nem az én nevem van rajta, hanem Theon-é.
- Ezek a baglyok ma részegek. Téged, velem összekeverni? - nevetek, és felé nyújtom a borítékot. Nem tudom, mit ittak ezek a baglyok, de én is kérek. Már ha nem fogyott el. Tegnap óta hivatalosan is tizenhét vagyok, miért is ne?
Még nem olyan rég volt, hogy tizennégy évesen, ugyan olyan szőke hajjal mint most vagyok, átléptem az iskola kapuit. Most meg tizenhét vagyok, sokkal magasabb mint akkor, és már nem olyan. Valami megváltozott, és én kérem vissza azokat a pillanatokat, amik a változás előtt történtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A faluba vezető út egy kellemes lejtő, nincsen benne semmi kihívás, ugyanakkor az utolsó métereken olyan érzésetek van, mintha kezek ölelnének körbe titeket, és ez megállásra késztet.
A falu határában lángok csapnak fel, melyből egy ember lép elő, alacsony férfi, hosszú botja végén vörös kő csillan meg a lángokban. Lassan közeledik felétek, elméretezettnek tűnő vörös talárja a nedves füvet szántja. A férfi szemében bölcsesség csillan, és egyenesen Sárát nézi, mint aki mondana valamit, azonban jó három méterre megtorpan a triótól, és tekintetét Elijáhra emeli. Mint aki a veséjébe lát, úgy nézi őt, nem csoda, ha a fiú esetleg hirtelen jött bűntudatot érez. Van valami, amit bevallanál, Eli?
- Jöjj velem!
Fordítja végül vissza a tekintetét Sárára, és a választ meg sem várva indul vissza a tűzbe, melybe úgy sétál bele, mintha hétköznapi dolog lenne. Ha Sára vele megy, neki sem kell aggódnia, nem égetik, inkább csiklandozzák a lángok. Persze dönthet úgy is, hogy nem megy.
Ahogy Péter is, akit egy világoskék szempár figyel az egyik közeli fa mögül. A szőke szépség, kifejezetten a fiút nézi, és ha megvan a kapcsolat, hófehér mutatóujjával int neki, hogy jöjjön közelebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem is foglalkozok Theon-nal, majd elmegy, amíg meg békén hagy addig mindegy. Felbontom a levelet, ez koreai. Ki a franc ír nekem koreaiul bagolypostán? Ha a családom, akkor esküszöm megváltoztatom a nevemet. Olivier leszek, tuti. De nem onnan jött a bagoly. A feladó Yang Kun Woo.
- Mi a jó k.rva élet? - üvöltök fel. Éppen nem érdekel ha mindenki engem fog nézni.
Most elégessem ezt a levelet, esetleg tépjem szét, átkozzam el, vagy olvassam el? Szó nélkül itt hagyott, nehogy elolvasd már. Mégis csak ő az első, csak olvasd el! Nehogy! Ebben a minutumban viszed a legközelebbi tűzbe! Biztos volt oka arra hogy itt hagyjon. Dehogy! Egyszerűen csak annyira utál hogy elment máshová. Ne beszélj magaddal! Áááh nem, én sose!
El kellene olvasni... vagy mégsem? Utálnod kéne, egyik napról a másikra eltűnt! Biztos volt rá oka! Nem úgy ismertem mint aki csak otthagyott volna! Aha, és mikor megpofozott? Inkább tépd szét és edd meg. Ki eszik papírt? A filmekben valaki igen, de na. Ez a rohadt valóság.
"Drága Jun Seo"
Bah, úgy szólít meg hogy drága. Drága vagyok? Akkor ne hagyott volna itt! Nem vagyok képes tovább olvasni, berakom a táskámba, és eszek tovább.
- Neked nincs kedved visszatotyogni a Rellon asztalához? Vagy a temetőbe mész inkább? Elássalak, vagy a nővérem fog? - fordulok Theon-hoz. Jó, jó ez gonosz volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A mai napon is azzal a céllal fordultam a könyvtárba, hogy egy kis tudást szívjak magamba, így a vizsgaidőszak alatt. No, arról se feledkezzünk meg, hogy már nyakig benne voltam az animágiában és nem hiszitek el, de sikerült egy ezüst teáskanálnyi harmatcseppet szereznem. Már csak az a kib*szott lepkebáb volt hátra, amelyről azóta teljesen meggyőződtem, hogy a feketepiacon beszerzek. A kanál viszont anyámé, gyerekjáték volt rátenni a kezem otthon.
Egyszer visszakapja.
Melegen ajánlottam magamnak, amíg a harmatra vadásztam, hogy elsőre sikerüljön meginnom a bájitalt egy vihar alatt, mert ezt a szívást, ami a bájital elkészítésével jár... Nem biztos lesz idegrendszerem végigmászni még háromszor-négyszer. Remélem a kapcsolataim elég jók voltak ahhoz, hogy hamar legyen egy lepke bábom.
Hol van már eddig Kótyagos? Hoznia kellene a levelem...
Mindenesetre én most a könyvtár felé vettem az utat, hogy többet tudjak meg erről az egész dologról. Nyilván fájdalommentes az átváltozás és megőrzöm az elmém. De úgy mégis. Milyen érzés? Min megyek keresztül? Mennyire fogom tudni hasznosítani és vajon mivé alakulok? Talán ez a legfontosabb kérdésem.
Ez kétségtelen, ragadozó állat leszek.
Az egy dolog, hogy az egómat bántaná, ha valami nyomorék növényevő állattá alakulnék, mint egy... nem is tudom. Őz.
Képzelj már el engem őzként szökdécselni Bogolyfalva vagy Pestseholse utcáin.
Röhejes.
Kib*szottul röhejes.
Felejtsd el.
S betoppantam a könyvtárban, ma Rudi nélkül kivételesen. Szemeimet végig futtattam az ott lévőkön, elővettem egy szál bűvölt cigit, és meggyújtva azt a könyvtár szabályaira tojva nagy ívből böngésztem a polcokat. Senki nem szólhatott a bagó miatt, nem volt tűzveszélyes és a füst, amelyet kifújtam mentolos volt, akárcsak egy rágógumi. Én viszont ugyanazt éreztem, mintha igazi cigarettával a számban pöfékelnék.
Felelősségteljes prefektussal van dolgotok. Féljetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Azt hiszem elaludtam ezen a ragyás könyvön, legalábbis biztos, hogy nem mentem ki az épületből és ültem fel egy unikornis hátára, amivel elrepültem volna a kínai nagyfalra. És pláne nem húztunk szivárványt magunk után. És ott se volt fogadóbizottság, ami arról tájékoztatott volna, hogy én valami rég elveszett hercegnő vagyok, és a herceg már nagyon nagyon vár engem. Ez tuti, hogy álom volt. Méghozzá annak is eléggé idióta.
Ülő helyzetbe tornázom magamat, hatalmasat nyújtózkodva nyomok el egy ásítást. Miért is jöttem ide úgy igazán? Aludni máshol is tudnék. Ja, nem, már tudom. Már tér is vissza az arcomra a furcsa kis mosoly, ami jelzi, hogy már pontosan emlékszem mindenre is. Gyorsan körbepillantok, de szerencsére senki sem pislog felém, senkit sem érdekel mivel ütöm el az időt. Mondtam már, hogy imádok idejárni? Azonban az egyik sorból mintha füstöt látnék szivárogni kifelé. Mi a fene? Valaki tűzzel játszik? Idebenn?
Felpattanok azonnal, bal tenyerem felett már ott lebeg a vízgömböm, ahogy haladok előre megnézni a füst kiváltó okát. Felemelem a karomat, tenyeremet – vízgömböstől – magam elé tartva, teljesen felkészülve arra, hogy a következő másodpercben már vízsugár áramoljon a tűzre. Ám megtorpanok, amint meglátom, hogy mivel is állok szemben. Vagy, még inkább kivel.
- Hát te meg mégis mi a fenét csinálsz? – fakadok ki prefektustársamnak. Az udvariasságom és a rám úgy jellemző kedves hangnem az úgy valahogy még álomországban lebeghet, vagy a meghökkenésem elnyomta éppen. Dani, cigizik, a könyvtárban. Értitek?! Dani, egy cigivel, a könyvtárban!! Valami motoszkál a fejemben a fiúval kapcsolatban, valami, amire emlékeznem kéne. De nem ígértem meg neki semmit sem, mégis mi lehet az, amivel tartozom hát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- A falu valamivel közelebb van, az pedig nem jelent jót, hogy az a kastély csak úgy a semmiből úszott a látómezőnkbe. - Nagyon magabiztosan hangzik, ám valójában számára is ugyanolyan bizonytalan a helyzet, mint a fiúnak. Mindössze tudja, nem tehetik meg a tétovázást most, hogy egyikük már így is eltűnt. Ha az egyik a másik pedig a másik irányba akar tartani, nem állhatnak egy helyben. Ez a luxus most nem megengedett. Továbbra is fogja a srácot és húzza magával, érzi, hogy az ellent tart, de ez csak növel benne valamiféle baljós bizonyosságot. Olyasmit hall, amit ők nem, nyugtalan.. mi a pokol? Olyan mintha valaki rajta keresztül akarná terelgetni őket. Hát akárki is az, ha a szándéka jó lenne, akkor nem így kommunikálna, ez az elme felett gyakorolt erőszak! Nem, kicsit sem szimpatikus neki az ötlet. Egy pillanatra megáll, szembefordul Elijah-val és két oldalt megfogja a fejét. Ujjai a bongyor fürtökbe túrnak, de cseppet sem romantikus jelentéstartalommal, mindössze azért, hogy így stabilabban megtarthassa a fejét és rákényszerítse, hogy rá nézzen.
- Ide hallgass. Nem, nem hallom, amit te hallasz, de nem vagy jól és akármerre is akar téged kényszeríteni bármi, ha így teszi, nem jelent jót. SNAP OUT, KID!
Beszéd közben felveszi vele a szemkontaktust, zavartságot keres, nem normális méretű pupillát, bármi mágikusan vagy fizikailag érzékelhető vagy árulkodó jelet. Azt mondják, a szem a lélek tükre, hátha most is mesél valamit.
- Mit hallasz, mit látsz? Valaki beszél hozzád? Elijah. - Megnyomja a fiú nevét, hogy az legalább egy pillanatra egyáltalán kiszakadhasson abból a lázálomból vagy akármit is éljen át most. Sára gyomra is liftezik, mert hazugság lenne azt mondani, hogy nem ingatták meg a fiú szavai, de mostmár elindultak a felé, mostmár nem fordulhatnak vissza. És ki tudja továbbra is, hogy nem ez a jó út, hogy nem valami trükk. Mint azok a varázslények Sierrában, amelyek kislánysírás hangját imitálva csalják magukhoz az áldozatot, hogy aztán elkapják.
Valóban lassabbak úgy, hogy neki gyakorlatilag noszogatnia kell végig Elit, de félreértés ne essék, hiába ő a lány, meglepő módon igenis van annyi fizikai előnye, hogy a csak sima húzódzkodást legyűrje. Ha Elijah sokkal erőszakosabban és hevesebben állna ellent, az már trükkösebb lenne.
- Ha bármit látsz, azonnal szólj, van pálcánk, tudunk támadni, ha kell. - Arra az eshetőségre is felkészül, ha a faluban valóban barátságtalanul fogadnák őket. Mindent fontolóra kell venni.
- Whoa. - Egy pillanatra hátrahőköl a felcsapó narancsos lángok láttán és megfordul a fejében, hogy talán rossz döntést hozott, mikor ezt az irányt választotta, a felbukkanó varázsló azonban nem kelt benne rögtön ellenséges benyomást. Ez persze lehet megtévesztő is. Rövid ideig az ismeretlen mágusra mered, míg az Elijaht nézi meredten.. zavaros momentum, de Sára valójában már döntött, ez a döntés pedig kiterjed a kezében tartott eridonos fiúra is, merthogy az előbbi pánikroham után nem hagyja itt, az biztos. Péterre néz, miként reagál minderre, majd megszólal.
- Menjünk. Nekem ezek a lángok inkább tűnnek valami védővarázslatnak. Lehet, pont a kastélytól és az erdőtől. - Ráfog Elijah kezére és elindul, de ő megy elöl, hogyha a tűz netán égetne, egyrészt csak ő sérüljön, másrészt időben tudjon szólni a többieknek. A lángok azonban csak enyhe bizsergéssel szaladnak végig a bőrén, nem bántják, félig a tűzből néz vissza a párosra, jönnek-e, végül ténylegesen követni kezdi a varázslót a lángokon keresztül. Mivel a választási lehetőség végett kissé elbizonytalanodott, illetve nem koncentrál annyira arra, hogy Elijaht fogja, a fiúnak van lehetősége kiszabadulni a fogásából, ami most kevésbé határozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hosszú ujjai a pohár peremét fogják körbe öt ponton, ahol az ujjbegyek az üveg szélére simulnak, miközben rezzenéstelen arccal pillant át a másik oldalra, Charlotte arcát figyelve. Nem érez különösebb dühöt a dolog felett, ettől függetlenül teljesen egyértelmű, hogy ezt a bájitalt nem neki kell meginnia. Nem is tervezi, viszont ha már megfőzték és ilyen ‘leleményes’ módon megpróbálták valamilyen okból pont neki beadni, nyilván oka van.
- Hn. Én is így gondoltam – válaszol az akár még meg is ihatom szókapcsolatra bólintva. Ezt is várja el legalább, ha már a lány besült a próbálkozásával előtte. Nem különösebben szégyenteljes, inkább csak megvan a következménye annak, hogy a személyére is fény derült. Szerencsésebb lett volna, ha Dante nem tudja, kinek kell viszonozni a szívességet.
- A szulfuros mellékillatból ítélve valamilyen hangulatbefolyásoló főzet. – Mivel el van keverve más itallal, nem tudná felismerni, pontosan miről is van szó, egyébként is a nagyteremben vannak, mindenhol különböző ételek, sütemények, italok illatai szállnak és keverednek. Extrém mód jó szaglás és még több éves, akár évtizedes tapasztalatra lenne szüksége a pontos bájital megállapításához.
- Ha már lefőzted, magad teszteld. – Amit saját maga tehet, azt Dante is saját maga próbálja ki. Más kérdés, hogy a következő projektjénél ezt nem teheti meg ilyen egyszerűen, ott más módszerelhez kell majd folyamodnia, de ebben az esetben nem látja akadályát az empirikus tesztelésnek. – Aztán meglátjuk, hogy valóban ezt a hatást akartad-e elérni és ezt a hatóidőt.
Kis szünetet hagy, keze lecsúszik a pohár aljára, ahogy a karcsú üveget közelebb tolja a lányhoz. Mivel a körülöttük ülők szótlanul hallgatnak, hallani a terítő tompa súrlódását a mozdulat nyomán. A fiú valamivel közelebb hajol, mocsárzöld tekintete metsző és kérlelhetetlenül hűvös tényszerűséggel fürkészi Charlotte-ot, milyen reakciókat mutat.
- Netán valami olyan ártalmas löttyöt akartál velem megitatni, amit te magad nem fogyasztanál el bármikor? Hmm? - Az utolsó hümmögés mély basszusa kellemetlen mellékzöngét rejt, ahogy maga a lusta ráérősséggel kiejtett szavak által formált kérdés is. Erre tulajdonképpen csak egyetlen egy helyes válasz létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Valamiért megkedveltem ezt a helyet... nem szeretnék az utolsó évemen újra váltani - húzom el a szám, látszólag vacillálva, talán némi félelemnek tűnő valamit is sikerül kicsikarnom magamból, de Lilivel ellentétben, én sosem voltam színjátszós, így hát nem biztos, hogy teljes átéléssel tudom azt a hatást adni, amit a rellonos vélhetően vár tőlem.
Nem, ez a sarokbaszorítósdi nálam nem működik, sem a hűvös tényközlés. Ettől én nem tudok félni, hisz mégis mi történik? Megölni egy bájital miatt nem fog. Maximum lesz pár csontnövesztő társaságában eltöltött gyönyörködtető éjszakám. És pont ez az, ha belenézek a szemeibe, van egy halvány fogalmam arra, mire számíthatok tőle, ez nem ijeszt meg. Viszont az, akivel tölthetek együtt akármennyi időt, se fogom megtudni, hogyan állunk, mire számítsak, na ettől viszont rendesen tudok parázni. De hát kinek mi.
- Felerősíti az épp domináló érzelmet, tényleg nem nagy szám. Nem vállalod be mégis? Engem tökre érdekel, hogy mit érzel - könyökömmel támaszkodok az asztalan, és a tenyerembe hajtom a fejem. Halványan mosolygok csak, de eltitkolni nem is tudnám azt, hogy nem érzek fenyegetést a levegőben. Mert egyszerűen tényleg nem érzem.
- Biztos vagyok benne, hogy olyan, amilyennek lennie kell - elég határozottan vágom ezt hozzá, ugyan megindokolni nem fogom, nem kell, hogy tudjon ő bármit is. Nem mondhatom, hogy nem voltunk jóban - legalább is mostanáig - azt se, hogy jóban voltunk, tökéletesen megfértünk mi egymás mellett, minden kontakt nélkül. Én tudtam, hogy ő a Weiler Dante, ő meg tudta, hogy én meg a Felagund, és nem is értem különösebben, miért nem volt ez nekem elég, és miért szántam rá magam arra, hogy bemutatkozzak. Jól nem gondoltam bele abba, hogy ez a bemutatkozás, milyen következménnyel járhat - már ha jár -, de hát jó pap holtáig tanul, nem?
- Igen Dante. Voltaképp meg akartalak mérgezni, és erre nem találtam megfelelőbb helyet egy zsúfolt nagyteremnél... bár kétségkívül ebben is van némi potenciál - közben már szinte ösztönösen hajolok én is közelebb, na nem azért, amiért itt most bárki befeszülne, nyugi csajok. Ez ösztönös, ő szerintem ösztönösen teszi, hogy sarokba szorítva érezzem magam, én meg ösztönösen adom tudtára, hogy nálam ez nem jön be... se a vörös rózsa, ha itt tartunk. Nyugi, csak protipp, ha épp bárki azután nyomozna, hogy szedjen fel.
- Hát, lehetett ez volna másképp is - az a sóhaj tényleg szomorú, és az a mozdulat, amivel lelököm a szomszédom villáját sem biztos, hogy véletlen. Csak annyi idő, míg lehajol érte... a poharak cserélődnek, s erre többen felvonják a szemöldököket a közelünkben. Lehet azt hiszik, most fogunk itt a piros-hol a pirost játszani? Nem nem fogunk.
- Ő most dühös, mert a barátnője megcsalta. Izzad, szóval még azelőtt felfogja hajtani a pohár tartalmát, mielőtt rájönne, mi történt. Szerencsémre nem sokan olyan okosak itt, mint te - mosolygok, hisz egy aprócska bók belefér nem?
- A többit már sejted, ugye? - azért közelebb hajolok újfent, hogy végig tartva vele a szemkontaktust, felvázoljam, mi fog történni.
- Tombolni fog, lehet lesz székröptetés, meg tányérdobálás is, adja isten, hogy így legyen. Ez pedig annál az asztalnál - bökök a fejemmel ezzel a tanári felé.
- Feltűnést fog kelteni. Ott a buzgó Strakhova, olyan gyorsan fog idepattanni, hogy esély sem lesz arra, hogy a poharat eltüntesse valaki - közben az épp szerzett poharammal játszok, lötyögtetem a benne lévő tök levet elmélázva, ha gusztustalan lennék, talán még bele is kortyolnék, de úgy gondolom, bőven elég teátrális vagyok így is, nem kell több rájátszás.
- Én innen szépen felállok, és sajnos nem fogom tudni legyűrni a mosolyom, amit a nagyapám meglát. Bármennyire is nem szeretne, az öreg azt a mosolyt ismeri annyira, hogy tudja, közöm van ehhez... na de... tegyük fel ő is idejön, körbenéz, látja a pohárban lévő löttyön azt a furcsa árnyalatot, mert hiába öreg, sasszeme van... bármit észrevesz... felveszi megszagolja és hoppá....  rám innentől nem fog gyanakodni, hisz épp most rugdosott át bájitaltanból, bár azért megerőltető volt elcseszni olyan könnyű kérdéseket... na ez mindegy is. Körbe fog nézni, és kit lát meg? Ki itt az egyetlen nyilvános kotyvasztó? - szemtelen mosolyra húzom a szám, és tudom, nem kell sok idő neki ahhoz, hogy választ tudjon adni a kérdésre.
- És három... kettő... egy ... - igen, a mellettünk ülő tényleg felhajtotta a pohár tartalmát, így most fájdalmas, és érzékeny búcsút vagyok kénytelen venni, hacsak ő nem tesz ellene valamit, mert ki tudja. Ez benne az izgi.
- Majd meséld, mennyire igazolódott be - kacsintok rá kacéran, bár sok esélyt nem látok arra, hogy ezek után, mi majd vidáman sztorizgatunk. Viszont a nagytermet tényleg elhagyom, már ha... mint mondtam, nem tesz ellene semmit.