Leo segge.
Valamivel mg egyértelműen meg kell koronáznom ezt a napot. Kezdenek elévülni a verekedős-reflexeim, a májam is talán kezd regenerálódni, ám ez most nem az a nap volt, hogy bármelyiket is edzésbe akartam volna hozni. Nem, ma pusztán alkotni akartam még valamit. Először azonnal eszembe jutott a fecsegő portrék folyosója, ami nem csoda! Hisz mikor legutóbb ilyen vágyam támadt, akkor még társaságot is kaptam, bár fogalmam sem volt az illetőről, hogy honnan szalasztották. Elismerően bólogattam magamban, miközben egy ecsetet és egy tubus rózsaszín festékes üveget vett a kezébe, majd pingálni kezdte a vénasszony haját. Jó darabig elszórakoztunk egymáson és a helyzetünkön is. Lettek ott csíkos csontvázak, felrobbantott frizurájú modernista költők, narancssárga szakállú tudósok, lila és pink hajú öregasszonyok kék-citromsárga kockás macskákkal..egyszóval szépeket alkottunk. Azóta nem mentem arrafelé, de kétlem, hogy a társam megközelítette volna azt a terepet.
No, így aztán hamar kitaláltam az esti programomat, de mivel az ilyet nem jó egyedül és magányban csinálni, hamar Leonardra is rátörtem az ajtót felvázolva neki a lehetőséget, és mikor belement, mondtam, hogy mikorra menjen és hova. Én visszamentem a magam kis rezidenciájába, és egy nagyobb méretű, fekete sporttáskába belehajigáltam az összes festéket, flakont, dobozt, üveget elég változatos színeket összeválogatva. Némi gondolkodás után belecsúsztattam még egy üveg Jack Daniel's-t is a többi mellé, becipzároztam a táskát, átvetettem a nyakamon, majd a fekete nadrág-fekete póló kombóban leindultam a színjátszókörösök próbaterméhez. Ismertem a járást, de a belépéssel akadtak némi gondok. Először is rossz oldalon kerestem a kilincset, majd azt nem bírtam lenyomni. Cibáltam ide-oda, feszegettem, míg teljesen véletlenül kicsit megemeltem és a szó szoros értelmében beestem a terembe. Szépet koppantak a dolgok a táskámban, míg lábbal gyorsan visszalöktem a helyére az ajtót. Kibújtam a táskám pántjából, és mialatt az órámra néztem - még öt perc volt Leo érkezéséig - addig talán tudatosan, talán nem, de a lényeg, hogy felkapcsolódtak a lámpák. Elismerően hümmentettem egyet, feltápászkodtam a földről és most már kézben vittem az üres, vakítóan fehér falig a motyómat. Azt a halomnyi ruhát, ami vállfákon lógott, az egész sort arrébb löktem, ami csak kis híján nem borult fel. A másik 4-gyel hasonlóképp cselekedtem, míg végül karba font kézzel álltam a 'vászon' előtt. Észre sem vettem, hogy bólogatni kezdtem, mialatt megterveztem, hogy erre mit fogunk iderittyenteni Leonarddal.