Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Élhetek azzal a kiváltsággal, hogy Mester közvetlen közelében tartózkodjam, miután van lehetőségem elhagyni azt a lepratelepet, amit iskolának hívnak a kedves kisdiákok. Még szavai visszhangzanak a fülembe, ahogy a robosztus épület egyre nagyobbnak tűnik - közeledem. Orromon keresztül távozik a füst, arrafelé sem pillantva hajítom el a csikket, ha éppen szerencsém van, taposok rá.
- Mi a terv? Ha nem kevered ki időben, a csávó kiherél.
Mindig jól esik, mikor megszólalsz, és hallhatom a hangodban a megbúvó aggodalmat. Tudod, a legjobb ebben, hogyha nekem fáj, akkor neked is, szóval kurvára értékelném, ha nem osztanál meg haszontalan információkat ezen az amúgy is retek őszi napon, és csak hagynád, hogy kitaláljam, mégis hogy kivitelezzem. Tisztában vagyok a buktatókkal, csak hálás lennék, ha nem nyomnád még te is nekem ezt a fos szöveget.
- Mindketten tudjuk, hogy nélkülem semmit nem érsz.
Képtelenség, hogy elfelejtsem, mert mindig felhívod rá a figyelmem. És igen, tudom. Nagyot szusszanva lököm be az ajtót, nem törődve hagyom magam után nyitva, ha valakit zavar, majd becsukja. Kezeim a talárt félretolva pihennek zsebeimben, fejemet előre hajtva szisszenek fel, ahogy a kellemes meleg kezdi körbeölelni kissé átfagyott lábamat. Kezem megremegve emelkedik ki zsebemből, már nyúlnék oda, mikor jobbról érzem meg a testet, ami nekem ütközik. Automatikusan ökölbe szorulnak ujjaim.
- Nem bánthatod.
Kussolsz! Hogy ne bántsam, amikor… Fejemet kapom oldalra, ám még így is kicsit lejjebb tartom, hogy szembesülhessek a nálam sokkal alacsonyabb lánnyal, akinek akkora karikák éktelenkednek a szeme alatt, öröm rájuk nézni. Fénytelen kékjeimben villan meg az elégedettség, ahogy végig mérem, miközben kiegyenesedem.
- Még egy ilyen, és az arcodra kiülő világfájdalom lesz a legkisebb gondod - emelem feljebb fejemet, lesandítok rá. Vajon megéri energiát belefeccölni abba, hogy úgy formázzam, ahogy nekem jól esik? Fiatalnak tűnik, még bőven megvan a lehetőségem arra, hogy úgy mozogjon, ahogy én fütyülök, és talán még annyira nem is lenne megerőltető. Mit gondolsz?
- Rendesen aranyos az arca, vágod? Tartsuk meg! Naaaaa! Játéknak, tudod.
Olyan vagy, mint egy kibaszott három éves, amivel egyáltalán… de, rendben van. Megoldod. Értettem. Akkor megtartjuk. De hagyd rám a többit, mert csak összezavarsz megint, ha pofázol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Szerinted ide csak ilyen balfaszok járnak?
Nem tudom, de mi sem leszünk mások. Nem lehetünk, és ezt te is nagyon jól tudod, úgyhogy moderáld magad, és legalább az első pár hónapban hitessük el velük, hogy nem vagyunk annyira rosszak. Kivéve vele, mert vele már most elbasztuk, de mivel nagyon szépen megkértél, hogy tartsuk meg, tényleg, mint valami háziállatot, így eleget teszek a kérésednek. De tudod, mi az alku ilyenkor mindig.
- Ünneprontó vagy. De tudom. Csendben maradok, csak ne cseszd el nekem.
Mintha hagynál más választást, minthogy ne úgy cselekedjek, ahogy neked jó. Ennyire nem kellene ostobának nézned, különben a végén tényleg elcseszem, csakhogy főhess a levedben pár napig. Akkor vagy a legjobb társaság, gondolom ezt is tudod: akkor kussban vagy. Nem úgy, mint a lány. Szavaim halkságuk ellenére vágják át korbácsként a köztünk lévő levegőt, de neki még van ideje nézelődni, amíg végre leesik neki, mégis mi történik. Szemöldököm mozdul, már tényleg elismerően, miközben ujjaim engednek ki öklömből.
- Kurva szarul nézel ki - közlöm a tényt mindenféle teketória nélkül. Bizonyos, hogy fiatalabb nálam, de mielőtt bárki is azt hinné, nem fogok neki állni megtippelni a korát, mivel nem is érdekel, plusz van jobb dolgom is ennél. Például megszerezni magamnak, aminek a legegyszerűbb módja, ha… - Nem tudsz aludni? - hajolok lejjebb, hogy ne tornyosuljak annyira fölé. Az arcomra kerülő halvány mosoly nem árulkodik másról, mint kedvességről, és a tőlem telhető legtöbb bizalmat szeretném általa sugározni a lány felé, mialatt eltűrök arca elől pár tincset füle mögé. Kezemet húzom vissza, lazán csúsztatom zsebembe, és töretlen mosolygok felfelé rá. - Miért nem? - nem mintha érdekelne. Sokkal jobban megmozgatta a fantáziám mondandójának az a része, hogy jóvá szeretné tenni a hibáját. Több ilyen diák kellene ebbe a leprába, és máris nem lenne annyira elviselhetetlen, mint amilyen most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az egyetértő bólintás sokkal többet elárul, mint azt gondolná. Mindezek után még belesimul a hangom adta nyugalomba, mintha pár pillanattal ezelőtt nem az fordult volna meg a fejemben, hogy tudnék neki fájdalmat okozni. Ha kell, akár évekig is - éppen ezért, minden ép eszemet összeszedve mosolyodom el halványan, ahogy lejjebb hajolok. A válaszra hümmentek, kezem már mozdul, hogy a tincseket tűrjem el arcából. Ám az utána következő reakció még engem is meglep.
- Komolyan beszélsz? Ez mindenkit meglepne, mégis mi a fasz?
Felegyenesedem, zsebeimbe süllyesztem kezeimet, amíg a lány konkrétan pofozgatja magát. Túlzás lenne azt állítani, hogy türelmesen, de moderálva magam várom, hogy végre képes legyen valami emberi lényként viselkedni, és netalántán még vissza is forduljon felém, hogy legalább valamennyire érdemben folytathassuk a beszélgetést.
- Azért szórakoztató volt.
Az, de nem érek rá ennyi időt elcseszni erre, mikor ennél mindennek több értelme lenne, csak megint belerángattál a baromságodba, én meg eleget teszek neki. Kékjeim a velem szemben lévő falról esnek ismét a lányra, aki megszólal, de értelmes megint nem esik ki a száján. Halkan nevetve emelem kezeimet szemeimhez, könnyed mozdulattal dörzsölöm meg azokat, majd ahogy leejtem magam mellé fejem felfelé fordul. A plafont szuggerálom pár pillanatig.
- Borzasztóan idegesítő vagy, mondták már? - biccentem előre fejemet, majd pislogok lefelé, leginkább a felém nyújtott kézre. Igyekszem koncentrálni az elhangzó névre, de ahogy kiejti a száján, úgy is felejtem el.
- David Jeremy - sütöm le tekintetem a felém nyújtott kézre, felső ajkam húzódik fel minimálisan, ahogy csak belegondolok abba, hogy hozzám érjen. - Nem érdekel melyiket használod - előzöm meg a felesleges kérdéseket, hogy én melyiket használom, és lehet hab a torta tetején, hogy az sem érdekel, ő melyiket használja - még a vezetéknevem sem hangzik el. Legalább abban biztos vagyok, hogy két név hangzott el, plusz a háza és évfolyama, mintha minimum kihallgatáson lenne. Talán nem is áll messze ez annyira a valóságtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Vele is csak eggyel többen vagyunk ezen a bolygón, ha még egy ennyire egyszerű kérdésre sem tud válaszolni. De persze kéretlen információkat, mint a neve is, azt tud közölni, ráadásul minden formalitással megspékelve, amit úgy hagyok figyelmen kívül, mint a nemrég megpróbált mosolyát. Legalább megpróbálta, még ha csúfos kudarcba is fulladt az egész.
Szemöldököm mégis akaratlan emelkedik meg, mert nem áll meg a visszakérdezésnél, de pillanatok múltán már ott tartunk, ha lógni szeretnék fura arcokkal, akkor keressem meg nyugodtan és áll rendelkezésemre. Ennek a lánynak biztosan valami elmebaja van, és ha már én mondom, akkor el kell gondolkodni rajta, mert ez már jelent valamit. Elég egyértelmű és mély “pf” hang hagyja el torkomat. Faszért mennék én az Eridon közelébe, amikor a Rellont nem tudom elviselni? Ó, édes istenem, mit ugrál már a témák között? Mikor vesz levegőt?
- Ja, kösz az ajánlatot - felelem végül tömören, mert esélytelennek tartom, hogy én bármikor is feltűnjek az Eridon környékén, főleg azzal a feltett szándékkal, hogy éppen őt keressem. Vajon ő tényleg elhiszi, amit mondd, vagy csak kimondja, hogy beszéljen?
Meg sem rezzenek az érkező bókra, és mindenki mással ellentétben, nem nézek végig magamon, ahogy normális emberi reakció lenne, csupán egy biccentéssel konstatálom az elhangzottakat. A legtöbb esetben fordítva is kéne működnie a dolgoknak, mármint, hogy nekem is bókolnom kellene, de már közöltem, hogy a karikák a szeme alatt kiszúrják az ember szemét, többet ne várjon tőlem. A hirtelen megváltozott kisugárzására csillan meg tekintetem, végül vállam felett pillantok hátra.
- Semmi nincs - fejezem be a mondatot, ahogy visszafordulok előre. - A kialvatlanságtól látsz dolgokat? - teszem össze igen hamar a képet, azokból az infókból, amik elhangzottak eddig. Tökéletesebb alanyra nincs is szükségem az egyik bájitalom tesztelésére. Halvány, meleg mosoly kerül ajkaimra, ahogy előrébb dőlök ismét. - Minden rendben lesz. Segítek - nyúlok fel lesütött tekintettel, és morzsolom meg egy tincsének a végét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Nem viccelek, ha azt mondom, hogy hibbant a csaj. Használjuk ki.
Mintha mondani kellene, amikor lerí róla. Az alváshiánynak lehet hallucináció a tünete vajon? Mert nagyon úgy tűnik, hogy éppen azt nézem végig premier plánba, és meg kell hagyni, eléggé élvezem. A hallgatása bőven elég válasz a feltett kérdésre, és tudom, hogy nagyjából kettő perc alatt tudnék neki segíteni enyhíteni a rémet, ami kergeti nappal is. Lehet már késő, és az egész kastély azt hiszi, totál őrült, ami nekem csak még inkább kapóra jönne: felajánlom, hogy leszek a mentsvár, a biztos pont, ahova menekülhet a csúnya és gonosz világ elől. Mosolyom nem lankad a kérésre, ajkam szeglete azonban megremeg, ahogy remegni kezd a szemem láttára - de nem szélesedik. Visszafogom magam, mert szükséges, így a kiskutya tekintetet kapom el, tartom a mosolyomat, miközben ujjaim könnyed mozdulatokkal simulnak arra a tincsre folyamatos jelleggel.
- Minden rendben lesz - előbb vagy utóbb. Na, igen. A legjobb az utóbb lenne, úgyhogy a nálam lévő fájdalomcsillapító és nyugtató hatású főzetem biztosan nem opció, plusz nem fogom egy alváshiányos kislányra pazarolni, amikor magamnak készítettem.
- Most legyél okos.
Megoldom, csak add meg a lehetőséget, mert a felesleges pofázásoddal megint semmire nem fogunk jutni. Látod? Már szalad el a lány, most mondd meg! Kapjak utána? Az ellentétes lenne azzal, hogy mennyire nem érdekel mit tesz. Viszont, ha nem teszem, akkor a lehetőségünk is elszalasztom a picsába. Ujjaim nyílnak el, hogy a köztük maradt pár sötét hajszál hulljon a földre, majd nagyot nyelek, hogy visszafogjam már csak a gondolattól is keletkezett undort és megvetést.
- Hihetetlen, hogy erre képe-.
Gyors mozdulattal libbenek utána, csuklóját megfogva kényszerítem megállásra, majd ezzel párhuzamosan fordítom magam felé és húzom fejét mellkasomra. Szabad kezem csúszik fejére, óvatos mozdulatokkal kezdem el simogatni haját, halk, mély hangon csitítgatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Sokkal több mindenre vagyok képes, mint azt én magamról tudnám. Vagy egyáltalán gondolnám. Éppen ezért cselekszem most is úgy, hogy tökéletesen ellent mondjon az alapvető elveimnek és érzéseimnek - de minden undort legyőzve húzom magamhoz közelebb. Csuklóját sem engedem el, amíg kezem a sötét tincseket kezdik el simogatni. Hangom megnyugtatóan - gusztustalanul - cseng, és igyekszem valamiféle emberi kisugárzással felvértezni a lényemet, ha már magamhoz szorítom a törékeny testet.
- Ezt is jónak mondja.
- Semmi baj - szólalok meg halkan. - Nem vagy az - erősítem meg szavait, amit valahogy sikerül kipréselnie magából. Már előre félek attól, hogy milyen lesz a pólóm, ha egyszer végre hajlandó abbahagyni a sírást - amit valószínűleg maga az ölelés váltott ki, a megkönnyebbüléssel, de hát ez van. Ennél jobban nem is alakulhatna az egész. Mindent képes vagyok megtenni azért, hogy nekem jó legyen. Nem véletlen állunk még mindig így, egészen addig, míg ő el nem távolodik tőlem. Szó nélkül hagyom.
- Nincs mit - nyúlok lehajtott arcához, hüvelykujjammal törlök le egy kósza könnycseppet onnan. Kesernyés íz kerül a számba az egész mozdulatsor miatt, kezemet mégsem kapom el. Lassan húzom vissza, zsebembe süllyesztem, aprót lépek hátrébb tőle. Ajkaimon halvány mosoly bukkan fel.
- Szedd rendbe magad - mérem végig, félig megemelkedett szemöldökkel, majd valahogy ugyanolyan lassú és elnyújtott léptekkel távolodom tőle, mint mikor belém ütközött. Fejemet hajtom előre, tincseim így hullanak arcomba, egy halk, de mélyről jövő kuncogás hagyja el ajkaimat. A siker édes íze.
- Elmebeteg vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A Nagyterem alap zsibongása nem jut el a tudatomig. Belemerülve olvasom az anatómia könyv sorait, kékjeim zizegnek az ábrázolásokon, az azokhoz fűzött jegyzeteken és mindenen, ami legalább a látszatát kelti annak, hogy elfoglalt vagyok - és legalább mondhatom a vérfarkasomnak, hogy foglalkoztam bármennyit is a szarjával.
Éppen az ajkaimhoz emelt pohár áll meg a levegőben, ahogy először Adélra, majd az eridonosok asztala felé pillantok kissé kiegyenesedve. Vállat vonva kortyolok a vízből, és fordulok a poharat letéve Adél felé.
- Térdelgessen csak - van egy eridonos az életemben, aki így is sokkal több, mint amit elviselni képes lennék normális esetben, és mindez mellé társul Adél a hülyeségeivel, valamint William, aki Adél tartozéka lett. Vagy fordítva. Faszért nem váltak el amúgy még? Kicsit mintha lemaradtam volna.
Megrázom fejemet, fekete tincseim esnek szanaszét, ahogy ismét rá figyelek.
- Túl leszel ezen - nyúlok kezéért, ujjainkat összekulcsolva emelem azt ajkaimhoz és csókolok rá. - Szerintem már nem kell sokáig kibírnod, végül is... elég sok idő eltelt. Már hova akarnak ennél jobban büntetni? Felesleges - csóválom meg fejemet. Ráadásul haszontalan, mert ha valóban megtette volna, megteszi megint, de mivel nem tette meg, még inkább semmi értelme. Fú, baszdmeg, milyen összetett gondolatok.
- Fejezd már be. Pihenni sem lehet...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Az undorítóan nyálas szavaidtól hánynom kell.
Akkor próbáld meg visszafogni magad, mert ha valakinek a bementi oldalon jön ki bármi is, biztosan elhányom magam én is. Nincs annál undorítóbb, úgyhogy szedd össze magad és hagyd, hogy csináljam a dolgom.
Lezseren vonom meg vállaimat. - Néha kaptam verést az árvaházban. Az számít? - hüvelykujjam simít végig bőrén, kezeinket engedem magunk közé, ahogy fejemet ingatva hallgatom. Ezt a pesszimizmust.
- Ha nem teszel ellene, akkor lehetséges. Győzd meg őket, hogy nem kell - az időközben becsukott könyvet húzom magam elé ismét, az ujjamnál nyitom ki újra és kezdem el böngészni a sorokat, mert befejezettnek tekintem a beszélgetést. Sokkal többet beszéltünk már erről amúgy is, mint kellene és indokolt lenne. Energiavámpír.
Fejemet fordítom felé lassan a kérdésre. Pislogok párat, majd nevetek fel hangosan. Szusszanva csukom be rendesen a könyvet és fordulok felé teljes testemmel, lábamat dobom át a padon, hogy szemben legyek vele.
- Úgysem úszom meg, ha azt mondom, hogy nem, úgyhogy... mit kellene elmondanom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Most a kutyára gondol vajon? Mióta? Hát édesem, sokkal régebb óta, mint azt bármi is indokolná, mert már most a hajamat tépem tőle, amikor csak meglátom. Főleg, ha könyörögnöm kell neki, hogy takarodjon be a fürdőbe, mert olyan redvásan, ahogy hazajár, biztosan nem fekszik le a földre. Nem, még a földre sem, nagyon jól látod.
- Ha jól értem, akkor most számon kéred rajtam Narit - vigyorodom el szélesen. Lassan dőlök hátra, magam mögött támaszkodom meg mindkét kezemmel a padon. Mint Adél mondta: tökéletesen elférünk mindig, mindegy hol ülünk. Köszönjük meg az elbűvölő kisugárzásomnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Tévedsz. A jelenlegi felállásban én vagyok a szerető és nem te - billen oldalasan fejem, a mosolyom visszafogottabb lesz akaratom ellenére. Féltékeny.
- Miafasz?! Tudja, hogy ő a házas?!
Persze. De, amit egy hercegnőnek lehet, az az alja pórnépnek még csak a gondolataiban sem fogalmazódhat meg. Ezt nevezem én fair játszmának. Számon van kérve rajtam a vérfarkas, aki egy váratlan pillanatban tört rá az életemre és akit bármelyik elborultabb pillanatomban kérdés nélkül ölnék meg, ő meg dugatja magát a férjével. Mert házas baszdmeg.
Egyik kezem mozdul, tarkómon dörzsölök egyet, ahogy halkan felnevetek. - Beszéljünk arról, hogy te vagy a házas, mégis melletted vagyok. Egyáltalán mi is van köztünk? Szeretsz vagy csak éppen jól jön a farkamon pörögni, mikor Krise rád sem néz, mert éppen a megsértett herceget játssza? Viseljem el, hogy mellette vagy, de nekem még egy kibaszott lakótársam sem lehet? - kapom el tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- He?
Kussolj el még az elején, gondolkodnom kell. Szeret. Kimondta, hogy szeret. Gusztustalan ez a szó, semmit nem vált ki belőlem az elégedettségen kívül. Az ujjam köré van csavarva, és ennél...
- He?
Most az egyszer egyetértek veled. Az eddig is hamis mosoly telibe leolvad arcomról, értetlen nézem arcát, hátha valami minimális jelet találok arra, hogy viccel. Hogy a tökömbe jutott arra a következtetésre, hogy szeret, ezért el kell hagynia? Ez elmebeteg? Nem lenne csoda, amúgy is ingatag, de hogy ilyen hamar elérkezett volna.
- Te miről beszélsz? Most mondtad, hogy szeretsz - nevetek fel zavartan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Mi van?! - csattanok fel elfelejtve a tényt, hogy az iskola Nagytermében ülünk. - Felcsináltattad magad és inkább a fattyadat választod, mint engem?! - dőlök előre, ujjaim szorulnak ökölbe, levegőt elfelejtek venni. Tekintetem hidegen csillan meg, és pontosan érzem, hogy a düh és a sötétség egyszerre jön. Az iskolában vagyok - tudatosítanom kell magamban a tényt, különben olyat teszek, amit nem kellene.
- Mester meg fogja tudni és elveszted.
Hirtelen kapok levegő után. Tüdőm sípolva fogadja a hirtelen hatalmas mennyiséget, mellkasomnál szorítom össze pólóm anyagát. Fejemet hajtom előre, így fekete tincseim esnek homlokomba. Nem veszthetem el Mestert. Nem egy ilyen miatt.
- Krise-é a gyerek - morgom magam elé. - És inkább megtartod tőle, mintsem... - felciccenve hagyom abba a mondatot és fordulok el tőle.
- Hülye picsa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Tehát a fattyút választja helyettem. Ennyi hónap kínszenvedés mellette és mindezt azért, hogy semmit nem érjek el vele. Még azt is képes voltam elviselni, hogy az a fasz széttört a koponyámon egy üveget, majd megmérgezte Adélt, hogy rám se tudjon nézni hetekig. Lábam áll neki gyorsan fel s le mozogni, ahogy keserűen és halkan nevetek fel.
- Hogyne. Vállalja érte - ismétlem meg a szavakat inkább magamnak. Hátha így egyszerűbb felfognom, de nagyon úgy néz ki, hogy felsülök. Krise akarja a gyereket. Ki nem állhatja Adélt, erre komolyan fel akarnak nevelni egy kölyköt?
A kérdésre kerekednek ki a szemeim, fejemet kapom fel. Nem pillantok el róla, amíg be nem fejezi, sőt még utána is képtelen vagyok. Szemeim elé húzom tenyerem, ahogy kitör belőlem a röhögés.
- Te mégis mit hiszel rólam? - szegezem neki a kérdést. - Mit kellene bizonyítanom? Hogy van pénzem? Van. Adok, vidd, szarok rá, azt csinálsz vele, amit akarsz. Oda költözöl belőle, ahova akarsz - hogy jutottunk el idáig? - Tőlem félted, amikor egy feltételes szabadlábon lévő mágus a férjed? Nem hiszem el, hogy mindezek mellett van még pofád ezt felhozni - ingatom meg fejemet, ahogy felkelek, a padot átlépve állok meg mellette. - Értettem, Mrs. Krise - fordulok felé, kezemet lezseren teszem hasamhoz, ahogy meghajolok, és mosolyodom el, mikor megszólalok. - Csak ne érjen meglepetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- És az nem jutott eszedbe, hogy erre jó okom volt? - kérdezek vissza azonnal. Játszom a sértettet, holott tudom: szó, bűntudat és megbánás nélkül áldoznám fel az előttem ülőt azért, hogy Mesternek jó legyen. Ha azt kérné tőlem, pár óra múlva a lány már nem mozogna, ahogy a benne növekvő fattya sem - egyetlen szóra lenne szükségem ehhez.
Felegyenesedve figyelem arcát, amire semmi nem ül ki. Már nem is kell. Elég volt látnom a féltékenységet, majd az elhatározottságot Krise felé, hogy tisztában legyek azzal, ezt a csatát elvesztettem. Halványan mosolyodom el - pontosan az a mosoly pihen arcomon, amit Adél már remekül ismerhet. Ezzel a mosollyal simogattam a bőrét, ezzel a mosollyal beszélgettünk éjszakánként, ez a mosoly a védjegyem mellette.
- Nem helyes a múlt idő - csóválom meg fejemet. - Még mindig szeretlek - zsebembe csúsztatom egyik kezemet. Ujjaim automatikusan a fiolára fognak, amiből elég lenne pár csepp, hogy ennek örökre véget vessek. Másik kezem nyúl ki Adél mellett, kissé előrébb dőlve kapom fel a könyvet az asztalról és markolok rá. Halkan szusszanva hátrálok egy, majd két lépést, végül fordítok hátat és - hacsak Adél másképpen nem gondolja - hagyom el a termet.